Tékozló Homár

Nincs éjszaka duhajkodás a Budapest Parkban

2013.07.26. 15:41 | jackyll | 597 komment

Upupáék meglepődtek, amikor először koncert után elkordonozták őket a mindentől pont elég távol eső Budapest Park szórakozóhelyen, aztán éjjel 1-kor be is zártak.

Az történt tegnap este, hogy barátnőmmel Intim Torna Illegál koncertre mentünk a Budapest Park nevű helyre. A helyen minden koncert ezer forint elővételben és 1500 helyszínen. Nah, ezért a pénzért kaptunk egy közepesen szar koncertet, de ez nem a hely hibája. Viszont az igen, hogy a koncert után mint a birkákat tereltek ki minket a tánctérről, amit lekordonoztak. Talán azért, hogy többnek tűnjön a maradék "tömeg".  Mindenestre elég fura volt. Aztán egy óra körül már kitessékeltek mindenkit a csökkentett méretű szórakozóhelyről is. Ráadásul mindezt úgy, hogy éppen az ott vásárolt ételt fogyasztottuk volna el nyugodtan.


Nem tudom mire hirdetik magukat az ilyen helyek, ha egy órakor bezárják. Nem azért megyek el a város egyik félreeső zúgába, hogy néhány óra után kibasszanak. Ja, amúgy házirend nincs az oldalukon, szóval lutri, hogy mit miért csinálnak. Elhiszem, hogy nem volt sok ember, de azért nem kéne kibaszni azzal, aki meg befizeti a bulit. Mondjuk, lehet, hogy ilyen napokon inkább a személyzetet kéne megcsapolni, mert tök felesleges 8 pincér a pultba, ha max 3 szolgál ki egyszerre, s szintént felesleges minden bokor mögé egy biztonsági őr, ha nincs több ezer fős tömeg.
 
 Mindegy, én megtanultam a leckét: parkba többet nem megyek. (Hozzáteszem egyszer hétvégi napon kevesebben voltak és mégse zártak be 1-kor. Igaz, akkor viszont az elkerítéses módszerükkel egy pluszbelépős helyet csináltak, ami szintén kicsit gáz, mert az is 500 ft volt, hogy egyáltalán bent legyünk.)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.07.26. 15:48:01

Intim Torna Illegál? Azmiaz?

England win The Ashes! 2013.07.26. 15:51:05

Amúgy meg 1500-ért mit akartál? Wembley-t afterpartyval?

England win The Ashes! 2013.07.26. 16:06:45

@agresszív kismalac: Értem. És a poszter volt a beugró szaxofonos?

elwood 2013.07.26. 16:07:13

a kordonokat nyugodtan el lehet bontani

AtiSnatch 2013.07.26. 16:07:39

Itt van előttünk egy kis park 1000ftért megszámítom, és akkor mész haza amikor akarsz! :D

AtiSnatch 2013.07.26. 16:09:17

@elwood: nana, az az elmútnyóccévben vót engedéjezett!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.26. 16:10:18

@Graeme Swann 4 Prime Minister: :))

"Graeme Swann 4 Prime Minister" 4 Prime Minister

Hát Paul McCartney minimum. Öreg csóka már csak ilyen helyeken haknizhat.

elwood 2013.07.26. 16:12:49

az ilyen mosdatlan szájú posztert már 1/2 10-kor kib*tam volna.

torol 2013.07.26. 16:13:45

nemár, ez innen befele van a városba :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.26. 16:20:35

Nem értem, Koncert megvolt? Koncertre mentél.
Nem lehet ott lenni? Elmész máshova. Ha nem kell a pénzed...
Nyitvatartás kint-e volt?

England win The Ashes! 2013.07.26. 16:20:38

@atpijkamo: Lájkolom az öreget, de már nem kéne erőltetnie. Tavaly a Buckingham Palota előtt már nagyon gyenge volt a hangja, nem kéne a nimbuszát rombolnia.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.26. 16:24:02

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Nemtom, tinikorom óta nem hallottam. Nemrég volt Bécsben, és áradoztak róla a kritikusok.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.26. 16:25:11

Lennonnak van igaza. Ő már több, mint harminc éve semmiféle koncertet nem ad.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.26. 16:34:57

Tipikál fősulis méltatlankodás-keménykedés. A sorba sajnos tökéletesen illik a "zúgába". Menjél te a zúzába...

Charles63 2013.07.26. 17:30:26

A körülményektől függetlenül, azért megnézném azt a biztonsági embert, aki elráncigál a kifizetett kaja mellől!

Ha a vendéglátóipari egységben zárás előtt kér valaki kaját, akkor mondja aztat a pincér, hogy bocsi, de 5 perc múlva zárunk, és akkor eldöntheted, hogy 5 perc alatt szálkával teli keszeget eszegetsz, vagy nem kérsz semmit. Viszont ha kiadja a kaját, várja már meg, míg meheszem!

AtiSnatch 2013.07.26. 17:31:23

@ColT: akkor már inkább kék villám! valahogy mindig a helikopterek jutnak eszembe a szitakötőkről :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.26. 17:36:05

@Charles63: Úgybiza!

De ilyenkor jó meghallgatni a másik felet is, lehet, hogy egy óráig kotlott egy szál brokkoli felett.

England win The Ashes! 2013.07.26. 17:44:59

@agresszív kismalac: Jól jegyezd meg: Lennonnak mindig igaza volt!

Akkor is, mikor nem. :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.26. 17:53:32

@Charles63: fejlettebb orszagokban a konyhanak van zarasi ideje
amig az nyitva, akkor jobb helyeken rendelhetsz es addig eszed, amig akarod
persze ez sokszor nem orom a vendeglatosnak, de hat ez van

Ádám 2013.07.26. 18:13:09

Na, az Intim Mosogató is be belépett...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.26. 18:15:28

@vén szivar: És kioktatólag megismételte amit Charles mondott. :))

England win The Ashes! 2013.07.26. 18:18:15

@vén szivar: @atpijkamo: nade én arra is kíváncsi lennék, az usában hogy van mindez. ;)

Ádám 2013.07.26. 18:23:56

@atpijkamo: @Graeme Swann 4 Prime Minister: NE tömörüljünk, kérem!!!:)

Én nem vagyok rá kíváncsi! Szeretnék bután, de egészségesen meghalni 50 év múlva...

Taxomükke (UK) 2013.07.26. 18:24:11

Rokkonczertet csakis a SPAR-ból.
Utána buli a teszkóban, az egész éjszaka nyitva van, és nincs a bokrokban bizt.őr.
Na, jó tipp? Egy ezres lesz, köszi!

AtiSnatch 2013.07.26. 18:27:13

annak(innen a blogról),aki valamilyen természetes vízlelőhelyben áztatja a micsodáját,páljon ki a szája :P

Ádám 2013.07.26. 18:32:25

@Avi Snatch: +111. Holnap MÁR NEEEEEEEE !!!!

AtiSnatch 2013.07.26. 18:33:36

@vén szivar: na egye fene,de csak azé ,mert én is megyek :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.26. 18:36:42

@Graeme Swann 4 Prime Minister: "arra is kíváncsi lennék, az usában hogy van mindez."

1. Minden jobb.

2. Ami nem, az is.

3. Ami meg végképp szar, az nem jellemző.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.26. 18:36:45

@Graeme Swann 4 Prime Minister: hat arra meg sokaig kivancsi leszel
mindenkit nem engednek be ide se
@atpijkamo: a masik felnek kuss van, ha kiadta a kajat addig eszem amig akarom
ezt akadalyozza meg, hogy a konyha bezar fel - egy oraval, mielott az egesz egyseg
meg hat eszreveszi magat az ember ha elkezdenek takaritani es kezdik a tobbi asztalt reggelire teriteni
mondjuk en minimum 4 gyemantos hotelek ettermeiben toltom el az estebedemet es nem ejjel 1-kor

England win The Ashes! 2013.07.26. 18:42:18

@hagyma: Nem, én arra gondoltam, hogy ha már benyögted, hogy van a fejlett világban, elmondhatnád, hogy nálatok, a harmadik világban mi a módi. :D

Amúgy nem hiszem, hogy olyan bonyolult bejutni a zusába, neked is sikerült átcsúsznod a szűrőn. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.26. 18:46:55

@Graeme Swann 4 Prime Minister: eleg kevesen tartjak a harmadik vilagnak /amugy vettem a lapot (humort?)/

en kulolges intelligenciamnak,, ugyessegemnek es akarateromnek koszonhetoen lettem amerikai
bejutni mar nem olyan nehez az tenyallas,de 2-3 het alatt nem sokat latsz ebbol a hjarmadik vilagbeli orszagbol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.26. 18:47:58

na, a harmadik vilagban ebedido:)

England win The Ashes! 2013.07.26. 18:51:01

@hagyma: Én arra értettem a harmadik világot, hogy annó sikeresen megválasztottak ott egy csimpánzt elnöknek, kétszer is.

0.tqn.com/d/politicalhumor/1/0/K/1/bush_chimps2.jpg

"en kulolges intelligenciamnak,, ugyessegemnek es akarateromnek koszonhetoen lettem amerikai"

Gondolom egyből látták, milyen szakértelemmel tartod a kezedben a kefét. :D

Ádám 2013.07.26. 18:57:54

A fosadékokat beengedik, azoknak ott is KUSS van... nem zavarnak senkit! Ott szóba sem áll velük SENKI! Messziről jött "ember" meg azt ugat....

Ádám 2013.07.26. 19:16:13

Kaliforniában, már terjed a PESTIS!!!

helianthus 2013.07.26. 19:31:16

Az Intim Torna Illegál Vágjál lyukat a kádba című számát én különösen kedvelem.
Akkor énekeljük együtt:
Ha öleltél barátot, aki már rég hiányzott, vágjál lyukat a kááádba.....

Anomalocaris (törölt) 2013.07.26. 19:42:03

@helianthus: És milyen lehet az az intim torma. Helianthus.

England win The Ashes! 2013.07.26. 19:48:11

@The hordes of Nebulah: Ma találtam pár kincset neked:

"A szlovák kormányfő szerint a szlovák katonák professzioális tevékenységükre az igazságszolgáltatlás teljes csődjét kapták válaszul az afgán szervektől: a terrorista tervezett szüksését, és dicsekvését tettével."

"A tamáadót elfogták, ám néhány nap múlva megszökött az őrség segítségével, a napokban pedig további tálib harcosok társaságában ünneplik tettét."

Anomalocaris (törölt) 2013.07.26. 19:48:19

@Graeme Swann 4 Prime Minister: pedig csak egy byomorult spoiler taget kellett volna használnod ....

England win The Ashes! 2013.07.26. 19:51:34

@The hordes of Nebulah:

- nem index volt
- már elmúlt
- DE LEFOTÓZTAM! :D

helianthus 2013.07.26. 20:31:49

@The hordes of Nebulah: "És milyen lehet az az intim torma"

Azt nem tudom. De az intim tornát szívesen megmutatom Neked.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.26. 20:35:02

@Avi Snatch: Nekem inkább az acsákról, azoknak még bukósisakja is van :) De a kisasszony szitakötő szebb :)

@atpijkamo: Mindenesetre a magyar vendéglátásban semmi nem lehetetlen :D

@The hordes of Nebulah: Hát amikor a torma megfelelően kerül felhasználásra... perverzek.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.26. 20:39:16

@helianthus: Mindig utáltam a tornaórákat. Még jó hogy nem most iskolás a burkom.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.26. 20:42:02

@ColT: Nem szeretném ha egy életre elvennéd a gusztusomat a tormától.

igazságos 2013.07.26. 22:05:07

@The hordes of Nebulah: a zumba jó, de hogy van-é intimzumba? :P

a tornaóra azért volt szar, mert ott kötelező volt teljesíteni, és elég magasan kezdődött a léc, vagyis egy kövérebb, ducibb ember már bukott garantálva, lehúzva az átlagát

nekem is nehezen lett meg a 3-as, 4-es belőle

még jó, hogy volt egy - két kedvenc, pl. magasugrás, talajgyakorlatok :D

én azt nem értem, hogy ha

TUDJA, hogy SZAR, és a barátnője is TUDJA, hogy szar, meg mindenki más is tudja, hogy SZAR, meg nem azt kapják a pénzükér, akkor

MI A F@SZNAK MENNEK ODA?

Ennyi erővel mindenki b@ssza meg magát otthon, és még úgyis jobban jár, mer legalább megmarad a pénze.

sose tudom +érteni ezt logikát

England win The Ashes! 2013.07.27. 01:28:20

@igazságos: Intimtorna meg intimzumba, nohiszen!

Én csak azt várom, mikor lesz intim sífutás meg intim röplabda. :D

England win The Ashes! 2013.07.27. 01:31:30

@igazságos: Sőt, intim krikett!!!

Rögtön be is mutatnék egy "left-arm unorthodox spin"-t. De aztán semmi lbw! :DDD

gabors 2013.07.27. 02:21:06

@Graeme Swann 4 Prime Minister: akkor meg sokkal konnyebb volt (9/11 )

gabors 2013.07.27. 02:44:00

most hogy elolvastam mi volt a gondja a posztolonak ????

ejjel 1-kor bezar a bazar valami nevtelen varosszeli helyen ???

England win The Ashes! 2013.07.27. 04:07:28

@gabors: 9/11?

0.81818181818181818181...81, de hogy jön ez most ide?

Ja, vagy úgy! Mehíkó vagy Kanada felől szerintem most is át tudna slisszolni bárki, aki akar. Ha már a kubaiaknak is megy gumicsónakkal, akkor meg pláne. :DDD

panic_button 2013.07.27. 06:54:24

Poszttolo inkabb ne is menjen szorakozni, mindenkinek jobb lesz

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.27. 08:34:58

@helianthus: nagyon virgoncra sikeredtél az elmúlt napokban, ennek oka van (Naptevékenység). Nem veszem el tőled a vágyakozás örömét: ülök reggel, eszem a lekvárt, ujjam az evőeszközöm (fő a természetesség), egyszer csak a farkamra csöppen a lekvár. (Ez ennyi. Fogd fel egyfajta négysorosnak).
Van itt még ez a tipikusan pestiesen jópofa ITI (Int. Torn. Ill.) Nem állhatom meg, hogy fel ne vessem az összefüggést, mely bennem jócskán ordít: bevonzza-e a hülyebőcszÉSZt az ilyen? Melyik a folt, melyik a zsák? Egyib kérdés nem is maradt már.
Van pár dolog a világban, amik magasak nekem. Ilyen az is, hogy értelmiségi emberek, kiket véletlenül nem nézek le, hát szóval ők is képesek elképesztően bugyuta zenei tákolmányokat kedvelészni. Ott volt a Legódal, most itt van valami fürdőkádas. Ez megrekedésnek számít? Nem lesz tovább fejlődés? Mindenki tudja, hogy mi a csúcs, hogy érzp és kifinomult élőlénynek hova kellene eljutnia zenei téren, de nem mondom meg hova, mert beleroppannátok. Meg még sznobságnak hatna. De ha nem látsz át a katyvaszomon, mint ahogy általában nem is könnyű ez, kérdésbe foglalom értetlenségem: téged valóban kielégít ez a szar?

Nem várván új posztot megosztanám még a gondolatom: fürdőkádról egy szkinhedes vicc jut eszembe, de azt meg sem merem osztani, annyira jó! Fürdőkádban jó még áztatni tyúkszemeinket (ha nők vagyunk és benne vagyunk a korban és unszimpátiát keltünk férfiakban, akkor fejünkön vannak a tyúkszemek, mert szempárunk az, mer' tyúkok vagyunk - előtte spinék). DE énekelni róla tilos, ezek is most bemocskolták dallal. Na majd legközelebb én szarok az övékbe.

Tiborfalvi Tibor 2013.07.27. 09:18:29

@helianthus: Na igen. Campus fesztiválon felléptek a nagyszínpadon, ezt a dalt volt 'szerencsém' meghallgatni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.27. 10:39:57

És nappal lehet-e duhajkodni?

@The hordes of Nebulah: Hát milyen polgárpukkasztó, perverzgyilkos rampagekedvelő lény vagy te? :D

@gyilkoshód: Lehetőleg a budiba

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 12:20:04

@Graeme Swann 4 Prime Minister: egyre gyengebb, mondhatnam izzadsagszagu
@vén szivar: nagyobb tisztelettel beszeljel egy amerikai allampolgarrol, mert megvonom a hamburgeradagodat/pedig most keszulunk piacra dobni urge- es varnyuburgert

England win The Ashes! 2013.07.27. 12:39:40

@hagyma: Gyenge, azt én is tudom, de mit tegyek: ahhoz kéne a másik fél is. Hiába poénkodna az ember pl. egy gilisztának, ha az nem fogja fel. Nomármost akkor hogy értenéd éppen te? :DDD

Amúgy miért zavar az izzadságszag? Az orrod már csak a szarszagra áll rá? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 12:51:27

@Graeme Swann 4 Prime Minister: na latod, errol beszeltem
egyre szarabb....
poenkodas?
muhhaha
foglalkozz csak Igivel, meg manoval, jobban jarsz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 12:52:35

na ennyit mara a homarrol
jo poenkodast:)

England win The Ashes! 2013.07.27. 12:55:10

@hagyma: Na látod, éppen erről beszéltem: nem érted. Majd talán a molylepke, az értelmesebb. :D

helianthus 2013.07.27. 13:48:26

@Kellemes Zérókomponista: tényleg szeretem ezt a dalt. A legodalt utálom. Te egyre mélyebben vagy az elmúlt napokban. Iszol rendesen? Lekvárt köszönöm de MOST nem vagyok éhes, ha érted mire gondolok.

igi1 2013.07.27. 15:08:46

@ColT: az attól függ, kivel

láccik, én kellek ide

ha szarsz az igényesseget kurvasok pénzértre, ne ugass, ha az óccsóért kapsz szart

1500 ér sír?

Ennyi vót a tarifa vidékre 1 sima buliba 5 éve...

igazságos 2013.07.27. 15:11:50

@Graeme Swann 4 Prime Minister: hagyd hagymát, mostanába gyáva nyuszit jàtszik, erre élvez

Idejón, beszól, oszt utána kussol

de lebukott a mütkor, vàlaszolt a másik nevén, én meg ráismertem a stílusára, úgy, mint nàlad :)

gabors 2013.07.27. 15:13:12

@Graeme Swann 4 Prime Minister: canada talan de ODA IS kell jutni mar azok sem olyan libik ...

Mexico felol kettos vasfuggony meg kb 40,000 hataror, robot repulok mozgas erzekelok ..

nem konnyyu evente nehany szazan halnak meg a sivatagban ...

England win The Ashes! 2013.07.27. 15:18:27

@igazságos: miről beszélsz? :D Nem is ismertél rám. :P

England win The Ashes! 2013.07.27. 15:20:16

@gabors: Te ugye az a gyerek voltál az iskolában, aki ha leült valahová, a többiek átültek máshová?

igazságos 2013.07.27. 15:21:19

@Graeme Swann 4 Prime Minister: de, a stílusra, csak nem mertem mondani, volt tippem ám!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 15:22:20

@helianthus: És milyen érzés volt elénekelni a kecsapdalt?

igazságos 2013.07.27. 15:23:29

A stílus maga a Zember

Lehet 6 neved, akkor is rád lehet ismerni

Mert a gondolataid, a kifejezésmódod téged mutat

hagymára jobbanráismertem, neki meg is írtam itt

Miniszterre csak a sejtés volt, de elhessegettem utàna

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 15:25:43

Egyszerűen nem értem ezt a folyamatos rinyálást az idő maitt, még percről-percre is van az Indexen, holott egyáltalán nem vészes a meleg. Kellemes.

igazságos 2013.07.27. 15:29:21

@The hordes of Nebulah: jó, hát te nem ültél kint 8 óràt ma

Pedig reggel egész elviselhető volt 10ig

Utána viszont kínszenvedés még az árnyékban is

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 15:32:37

@igazságos: Most jöttem vissza a városból, kint mászkáltám, de nem éreztem úgy hogy jaj de melegem van. Persze lehet az embik nem bírják, a kis nyomorúságosak.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 15:43:45

:DDDDD

"Én csak azt tudom, hogy apáink idejében a nyár az 28-33 fok volt. Nem 38-41, ez már nem nyár, ez trópusi hőség, négereknek leginkább vagy afrikai embereknek. Itt valami nagyon nem stimmel, az emberek rosszul lesznek az utcán veszekednek, nem alszanak a lakásban mert 33 fok van és még sorolhatnám, nagyon rossz vége lesz ennek."

gabors 2013.07.27. 15:44:49

@Graeme Swann 4 Prime Minister:

Mi a gondod azzal amit irtam Neked valaszul ?? Vagy avval amit

erre irtam
"nem hiszem, hogy olyan bonyolult bejutni a zusába"

azt hogy Te mit hiszel az usa-rol hogy pl. milyen konnyu vagy nehez bejutni ... nem mervado ... de csoro angolul nem beszelo menekultkent nem konnyu manapsag amit meg a kubai csonakrol irsz kicsit nevetseges ilyen van 1-2 10 evenkent ami sikerul ... mostanaban a kubai menekultek tanult ertelmisegiek es altalaban harmadik orszagon keresztul erkeznek ..

20 eve SOKKAL konnyebb volt de bekes arabok repulos bulija utan nagyon sokminden megvaltozott tobbek kozott a zoldhataron torteno beszokes is. Es ha hagymat mostanaban tartoztattak/igazoltattak volna le papirok nelkul akkor nagyon konnyen a helyi sheriff/rendor/ hivja az imgraciot zsigerbol (vagy mert kotelezo)

Ha csak bele akarsz kotni valakibe rendben csak szolj ... neha vannek ilyen kommentelok is akik meg a betonba is belekotnek ... Te is ilyen vagy ??

gabors 2013.07.27. 15:47:52

@The hordes of Nebulah: mindnyajan afrikabol valok vagyunk (a tudomany mai allasa szerint tennem hozza)...

az elozo megfigyelessel viszont nem csak en de a minden tudomanyos kutatas is egyet ert hogy a 10 legmelegebb evbol 8 az elmult 10 evben volt (vagy valami ilyesmi ...)

England win The Ashes! 2013.07.27. 15:52:45

@igazságos: Van igazság abban, amit mondasz, de nem mindig így van. EÖ-nek is van pár nickje, de sokan nem tudnák megmondani, hogy ő az. Én is csak azért mondom, mert egy korábbi posztban maga mutatta meg azokat a nickeket.

Ja, én viszont nem azért cseréltem avatart és nicket, hogy bárkit is megtévesszek. Csak azért, mert CSAK! :P

Meg ezért is: en.wikipedia.org/wiki/2013_Ashes_series

@The hordes of Nebulah: Na jó, de ott mások voltak az okok. Gondolom én. :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 16:08:24

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Azok bizonyára homályban maradnak az idők végezetéig.

AtiSnatch 2013.07.27. 16:24:27

@The hordes of Nebulah: Részegen emgerőszakolták, tehát ribi? -index főcím

AtiSnatch 2013.07.27. 16:26:24

na 1óra és lépek a balaszardíníára :)

England win The Ashes! 2013.07.27. 16:27:18

@gabors: Arra értettem, hogy te mindenbe beleokoskodsz, még abba is, amit valaki - nemcsak én, bárki - viccnek vagy félig viccnek szánt.

Nade lássuk a legújabb agymenésed:

"de csoro angolul nem beszelo menekultkent nem konnyu manapsag"

Nem kifejezetten hagymáról beszélünk, hanem csak úgy általánosságban. Apropó, a "k" betűk maradhatnak, vagy zavarnak téged, mert akkor átválthatok "c"-re is. :D

Továbbá abban igazad van, hogy Kanadában szigorodtak a feltételek, de rokoni meghívóval nem nehéz. Mit ad az ég? Nekem vannak rokonaim BC-ban! Kanada felől meg ha jól tudom - majd javítsd ki, ha nem így van - nincs vasfüggöny. Kis utánajárással biztos talál az ember olyan helyet, ahol megoldható az "átkelés".

"mostanaban a kubai menekultek tanult ertelmisegiek es altalaban harmadik orszagon keresztul erkeznek .."

Én is harmadik országot emlegettem, ha esetleg nem tűnt fel. Ha meg úgy érted, hogy tartós ottélés a "harmadik országban", nos, az is megvan. :)

"de bekes arabok repulos bulija utan nagyon sokminden megvaltozott"

Hogy megváltozott, az igaz, de hogy ők egyedül csinálták a bulit, abban azért még sokan kételkednek.

Foglaljuk össze: komolyabb szervezéssel nagyon nem lehetetlen beosonni az USÁ-ba. Nemcsak oda, sehová sem lehetetlen. Továbbá, még mielőtt olyan rögeszméd támadna, hogy meg fogom próbálni: nem, ne félj, feketén biztosan nem. Jó az útlevelem. :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.27. 16:42:34

@The hordes of Nebulah: mászkálni nem kunszt, node prübálkoztál volna téglahordással vagy esetleg árokásással! :)

gabors 2013.07.27. 16:51:43

@Graeme Swann 4 Prime Minister:

"Arra értettem, hogy te mindenbe beleokoskodsz, "

ez igy nem igaz altalaban olyanhoz szolok hozza amihez valamit ertek vagy tapaszatalatom van ..

igy peldaul az hogy mi van most csoro angolul nem beszelo beszokottekkel vagy hogy lehet most beszokni azert mertem kommentelni mert 23 eve ELEK itt nem turistakent ...

"Kanada felől meg ha jól tudom - majd javítsd ki, ha nem így van - nincs vasfüggöny. Kis utánajárással biztos talál az ember olyan helyet, ahol megoldható az "átkelés"."

Ez igaz DE ahol ezt konnyen meg lehet tenni egy "idegen" foleg nem feher idegen nagyon feltuno csak mondom ... vagyis kis szervezessel persze igazad van ..

"Én is harmadik országot emlegettem" ha jol olvastam Te gumicsonakokrol irtal ha nem Te akkor bocs....

"Foglaljuk össze: komolyabb szervezéssel nagyon nem lehetetlen beosonni az USÁ-ba. " igy csinaltak a bekes jo szandeku arabok is "F-1 visa to learn to fly"

Ez peldaul teljesen igaz ettol felnek igazan ... ezert KELLenenek jolkepzett bevandorlasi "ugynokok" akik felismernek azokat a jeleket/aprosagokat ami arra utal hogy valakinek vaj van a fejen. Ez draga lassu es ha igaz ezt csak Izrael csinalja mint napi gyakorlat ...

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 16:56:49

@Avi Snatch: Épp most fotóztam le. Nagyon szép.

helianthus 2013.07.27. 16:59:41

@The hordes of Nebulah: azt nem ismerem. ? Az egyik kedvenced? Akkor megtanulom.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 17:01:05

@zsiráfffff: Valahogy van egy olyan érzésem, hogy az interneten a meleg miatt nyervákolók se téglát hordanak.

De ez a "prübálkoztál" is szép lett.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 17:06:42

@helianthus: Nekem a most a malaclábkezű a kedvencem. Ő pont olyan mint Én, és Odrizenét csinál. De ha sokat gyakorolsz, talán tudsz te is úgy énekelni, mint ő. De akkor nem leszel vidám embi, előre szólok.

England win The Ashes! 2013.07.27. 17:14:34

@gabors: "ez igy nem igaz altalaban olyanhoz szolok hozza amihez valamit ertek vagy tapaszatalatom van .."

LOL. Esetleg ha 200 éves vagy, akkor nem szóltam.

"Ez igaz DE ahol ezt konnyen meg lehet tenni egy "idegen" foleg nem feher idegen nagyon feltuno csak mondom ... vagyis kis szervezessel persze igazad van .."

Általánosságban beszéltem. Mellesleg mi ez a rasszizmus? Azért, mert én félig néger, félig japán vagyok, máris csak gyanús alak lehetek? XD

"ha jol olvastam Te gumicsonakokrol irtal ha nem Te akkor bocs...."

Szelektíven olvasol. Mehíkót és Kanadát említettem. A gumicsónakot is, egy másik mondatban, megtámogatva pár szmájlival. ERRE (is) értettem, hogy mindenbe belepofázol, abba is, ami viccnek vagy iróniának van szánva.

"igy csinaltak a bekes jo szandeku arabok is "F-1 visa to learn to fly""

Túl jól volt szervezve. Túlságosan is jól. Persze ennél jobban szervezett akcióról is kiderült idővel, hogy nem úgy volt, ahogy sokáig tudtuk.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 17:42:12

Kicsit be van itt mindenki lassulva. Elég szánalmas.

igazságos 2013.07.27. 17:59:43

de még milyen meleg van a traktorba!

+10 fok a kintihez képest

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 18:00:57

@gabors: Nagyon kellemes az idő, de a sok nyomorult dől ki jobbra-balra.

gabors 2013.07.27. 18:06:40

@Graeme Swann 4 Prime Minister:" Mellesleg mi ez a rasszizmus? Azért, mert én félig néger, félig japán vagyok, máris csak gyanús alak lehetek? XD"

Igen nekem veletlenul sem hidd el kerdezd meg a BC ismeroseidet mi van amikor egy nem napon barnult valakit latnak hatizsakkal gyalogolni a hatar fele ... (csak turista ??)

"Túl jól volt szervezve. Túlságosan is jól. "

Na akkor valami osszeeskuves elmelettel allunk szembe ...

Dehogy ez Tom Clancy megirta igaz ott japan volt a bekes pilota es neki sikerult is a Capitolba bele repulni ... arabeknak meg nem ...

Sajnos akkor mindezt siman mag lehetett csinalni (kigondoltak par tiz-ezer dollart megert az al-Kaida-nak es sikerult ..)...

de tudom Bostonban sem csecsen iszlamistak robbantottak kukakkal, meg Londonban sem paki iszlamistak robbantottak a hatizsakkal, sot Madridban sem, sot Bombay-ban sem paki iszlamistak voltak (ha fiatalabb vagy akkor Mumbai) sot tegnap Baghdadaban sem ... soroljam ???

gabors 2013.07.27. 18:07:52

@igazságos: traktorba ??? mi ez smit pal ??

igazságos 2013.07.27. 18:09:06

No jó, most aztán kikérem magamnak!!!

Nem elég, még gaborst azokért számoltatjátok el, amiért engem szoktatok.

Mindennek van ám határa, rasszístá meg én vagyok itt csak, engedéllyel!

gabors 2013.07.27. 18:10:04

@The hordes of Nebulah: nem tudom Index most 35 C fokot mutat BP-en ez azert nalam mer a kellemes kategorian kivul esik de az etiopiai kollegat gondolom nem nagyon zavarja ...

igazságos 2013.07.27. 18:10:23

Kovács István Márton meg bekaphassa a saját webáruházával.

Majd én programozok egyet magamnak, okés?

gabors 2013.07.27. 18:16:27

nem tudom valamit kene irnom hogy atlepjuk mar a 113-at ... ???

orbanisztan nagyon jol teljesit

hajra fidesz hajra kdnp

na ???? :-)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 18:18:42

@Graeme Swann 4 Prime Minister: A zene viszont jó, megy a taposás ás a szeletelés mindenhol.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 18:21:42

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Oakland, Chichago, Philadelphia lakói sem alhatnak nyugodtan a WSJ szerint.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 19:26:20

Pár hónapos kislányomat akartam kivinni a szabadba hordókendős sétára, de Óbudán még most, este 7 után is 33,9 fok van. A meleg miatt a lakásban kell maradnunk a gyerekkel, csak a kora reggeli séta maradt nekünk.

England win The Ashes! 2013.07.27. 19:28:12

@gabors:

" Mellesleg mi ez a rasszizmus? Azért, mert én félig néger, félig japán vagyok, máris csak gyanús alak lehetek? XD"

Igen nekem veletlenul sem hidd el kerdezd meg a BC ismeroseidet mi van amikor egy nem napon barnult valakit latnak hatizsakkal gyalogolni a hatar fele ... (csak turista ??)"

Látod, erről beszéltem feljebb: nem érted a viccet, de azért komolyan veszed és belepofázol.

"Na akkor valami osszeeskuves elmelettel allunk szembe ..."

Semmiféle összeesküvés-elmélet nincs. Csakhogy:

- hogy a picsába omlik össze két épület teljesen egyforma módon, ráadásul olyan tökéletesen? Ennél jóval alacsonyabb épületek bontását hetekig tervezik, hogy hasonló eredményt kapjanak. Egyáltalán mitől dőlt össze?

England win The Ashes! 2013.07.27. 19:30:00

@igazságos: nem számoltatott el senki senkit. Én pláne, téged plánebb, gaborst legpláne. :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 19:51:32

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Szerintem attól, hogy belebaszódott egy csurig tankolt repülő.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 19:58:09

@Graeme Swann 4 Prime Minister: a Teide csúcsa - Spanyplország legmagasabb pontja.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 20:00:14

@The hordes of Nebulah: Nagyon jól meg volt tervezve a WTC. Egy csomó lábát fel lehetett robbantani, de akkor se dőlt fel. A kerozintüzet is eloltotta volna az automata tűzoltóberendezés. Arra viszont nem készültek, hogy a tűzoltóberendezés csöveit elsöpri egy utasszállító párszáz km/h-val. A tűz meggyengítette a vas tartóoszlopokat, azért dőlt össze. Az dőlt előbb össze, amelyiket másodiknak, de alacsonaybban találták el, mert nagyobb teher volt a gyengülő oszlopokon. Ezt nehezen számolták volna ki előre, egyszerűen mákjuk volt. Na persze, akarat, és gondos szervezés is kellett hozzá. Alexander Fleming is véletlenül fedezte fel az penicillint, de kellett hozzá pár év tanulás és kutatás, hogy esélyt adhasson a véletlennek.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 20:08:07

@atpijkamo: Én lusta Voltam ezt ilyen részletesen leírni.

England win The Ashes! 2013.07.27. 20:10:08

@The hordes of Nebulah: @atpijkamo: Aha. Az acél 1500 fok körül olvad. A kerozin kb. 800 fokon ég. Hát persze...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 20:10:28

@The hordes of Nebulah: Mekkora akaraterő és szorgalom kell hozzá, hogy valaki amerika leggyűlöltebbb ellensége legyen, és tíz évig vadásszanak rá...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 20:13:17

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Csinálsz egy acélmágnest, szabadtéren disznőpörzsölővel fel tudod melegíteni annyira, hogy elveszítse a mágnesességét. Volt demó a NG csenelen. Nyilván a szilárdságát is elveszti hamarabb, minthogy megolvadna.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 20:18:59

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Akkor mi történhetett? A becsapódás után valaki odalopódzott a tűzbe és elfűrészelte az oszlopokat? :D Arról nem is beszélve, hogy minek?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 20:21:35

@The hordes of Nebulah: Te kis butus! A szíjájé aláaknázta, hogy háborúzhassanak egy jót Afganisztánba.

gabors 2013.07.27. 20:32:23

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Na ha ertenel hozza kb arrol van szo hogy igen nem kell ahhoz elolvadni SOT kozel sem kell hogy az acel gerendak JELENTOSEN elveszitsek a tartokepesseguket ...

Probald ki valasz ki egy kozekpes vasszoget .. probald meg meghaklitani .. .. utanna egy ugyanojat melegits fel vorossen izzo val 600-700 fok kb ott mar ugy hajlik mint gumi !!!

Na errol volt szo ..

Etetik ezt az osszeskuvo baromsagot hogy az acel 1500-on olvad de a kerozin csak 900-on eg ..

mondjuk csak 40-50%-ot veszit a kemenysegbol mondjuk 800 fokon

ha mindig nem erted vedd ki a margarint/vajat a hutobol probald a kenyerre kenni ... hagyd az asztalon 30 percre probald ujra ... na ???

gabors 2013.07.27. 20:35:52

@atpijkamo: igen es nem csak azt akanazta ala a szijaje hanem az osszes epuletet mert azert nem volt az olyan franko hogy sikerul barmelyik adott epuletet ezeknek a tevebaszo senkiknek eltalalni ..

ja es mi volt 1994-ben akkor sem a jusszufek bereltek a "truckot" ami felrobbant ??? csak 6 halott volt ha jol emlekszem ..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.27. 20:40:11

@igi1: Kurvasokér' is lehet szart kapni

@The hordes of Nebulah: Háde alapdolgoktól meg besírsz? :)

gabors 2013.07.27. 20:46:33

@Graeme Swann 4 Prime Minister:

hiszel amit akarsz ... sajnos nekem van ismerosom aki 68 emeleten volt es tulelte olyan is aki nem a masikban volt kicsit feljebb bar a becsapodas alatt

az tevebaszok nem a tuzres szamitottak hanem arra hogy ledontik lregalabb a tetejet ..

es hogy megjegyezzem az ehhez hasonlo epuletbontas marmint hogy leomlik gyakorlatilag a sajat alapjaiban ... nem ritka.

Hogy mindket epulet hasonloan viselkedett pont arra utal hogy hasonloan epitettek hasonlo hibakkal (illetve nem erre voltak tervezve) ...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.27. 20:48:13

Ne beszéljünk disznópörzsölőről, ha kérhetném, igen?!
Pihenj, folytasd tovább.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 20:49:41

@agresszív kismalac: Jóvanna, öngyújtóval.

Látjuk Malacc, hogy figyelsz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.27. 20:51:04

@gabors: Erre nem lehet épületet tervezni.

Illetve lehet- irreálisan sok pénzért. Akkor meg mit csinál a paraszt? Másik épületet választ.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.27. 20:53:22

@atpijkamo: Big Brother Is Watching You.
Nincsenek meg valakinek az Új Magyarország példányai bekötve?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 20:54:54

@agresszív kismalac: Csak a zalkotmány, bőrkötésben. Faszomtuggya melyik verzió.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 20:57:59

Úgy értem, az az újabb, a gránitszilárdságú.

igazságos 2013.07.27. 20:59:26

@Graeme Swann 4 Prime Minister:
na ugye, hogy ezt is magadra vetted, hát mondtam én nevet?

:P

amúgy meg, sajnos nem tudok hozzászólni a témához

volt ledőlt torony, lesz új torony

üzletileg biztos megéri, hiszen nem építenék ujjá, ha nem

két repülő ellen meg...

@agresszív kismalac:

ilyenkor nem is kell, elég, ha kimégy dél és 3 óra között a napra

lenne belőled sült malac vacsorára

bár, ajánlatosabb lenne kivenni a belsőségeket előtte

Ádám 2013.07.27. 21:09:10

Én eddig azt hittem, hogy szilárd vagyok, mint az acél de 40-60 C körül már olvadozok.

@atpijkamo: külön asztalod van-e a remekmű alatt?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 21:18:10

@vén szivar: Az. Nemzeti asztal nemzeti színű nemzeti zászlóval nemzeti letakarva. Azóta a földről eszünk.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 21:20:10

@agresszív kismalac: Nem hallottál még róla? A disznólábkezűről? Odrizenét csinál.

Ádám 2013.07.27. 21:24:02

@atpijkamo: NAGYON HELYES!

Két srác nem riadt vissza s paradicsommal megdobállózták a nagy vezííírt! Ha már a merénylet nem sikerült:):D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 21:29:05

@zsiráfffff: Van amit nem olvastam? Meg fogom rendelni az egész sorozatot.

@vén szivar: Meg volt ügyvéd, aki bekente kaszinótojással. Mármint nem a vezért, hanem a Nemzeti Összefogás Nemzeti Nyilatkozatát. Teljesen elképedtem és fölháborodtam. Az ügyvédeknek még telik kaszinótojásra!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 21:34:18

Különben az alkotmányhoz készült festményeken kissé megütődtem. Számomra olyan ez az egész, mintha a Monty Python-ból lenne egy rész.

"Mint a franciák az Eiffel-tornyot, úgy fogják megszeretni a magyarok az új alaptörvényhez készült festményeket"

www.origo.hu/itthon/20111126-uj-alaptorveny-diszito-festmenyek-interju-kerenyi-imre-rendezovel.html

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 21:34:58

@Graeme Swann 4 Prime Minister: nekem a molylepke dicseret
a hagyma butabb a molylepkenel
ezt is elkurtad
@igazságos: kedeves csocsos baratnom, nekem legalabb egy es egyetlen nickem van kb 7 eve, miota az indexre jarok
csaxolok
azer jarok kevesebbet, mert unom a blogot es nekem veled es holdudvaroddal ellentetben nincs bizonyitasi kenyszerem
hogy
-gyoztem!
- de jo megmondtam neki!
- de qrwa szellemes vagyok

ez van szivem

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.27. 21:37:02

ja, a posztoló meg guglizza meg a "sika, kasza, léc!" kifejezést oszt hátha fölhomályosodna az elméje.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 21:38:36

@igazságos: azt megirhatnad ki voltam en?
kivancsisagbol
mer amugy leszarom
en nem valtogatom a nickjeimet
nekem ez nem eletfontossagu harc es allando jelenlet
nekem van maganszferam is:)
most pl szombat delutan fel 4 megy a tv az internet elottem
Mary melozik
remek rantott csirke, finom salata, hideg sor
na ilyenkor bejovok es ranezek a nyomorultakra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 21:41:39

@Graeme Swann 4 Prime Minister: akarsz velem angolul beszelgetni?
add meg a telefonszamodat, felhivlak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 21:42:47

@Graeme Swann 4 Prime Minister: ja es nem bejonni nehez bazmeg
itt is maradni, egzisztenciat teremteni es amerikai allampolgarra valni
neked meg az angol is nehezen fog menni

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 21:45:28

@atpijkamo: Szerintem a festők közül néhány konkrétan hülyére vette őket. Csak nem fogták fel :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 21:46:48

@The hordes of Nebulah: direkt bush rendelkezett igy , mert unatkozott
ugy gondolta 3000 amerikait kinyir
kicsit haboruzik
es az ugy jo lesz neki
/gondolja a csehszlovak/

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.27. 21:47:44

Látom, beszélgettek. Körbegyűlitek az éjt, hogy ne féljetek tőle. Cseles, cseles.
@The hordes of Nebulah: megemlíttetettem.:) Igaz, csak félig. Mint a félbe kerekezett ember, a dokumentumfilmből. Lefeküdt jelzés nélkül az autója alá, szerelni azt. Egy nem túl könnyű kamion még éppen arra gurult. Nem vette észre. Kínos.
A belebaszódott az jó megfogalmazás. Helyénvaló megfogalmazás. Nevettem is. Ez azért ritka! Helimeliről lerí, hogy pirospozsgás arccal, sütne róla az öröm a napok minden perceiben, hogy ha veled élhetne egyalbérletben. Ez milyen érzéssel tölt el?
Aktung: tudod mit figyeltem meg rajtad? Egészen úgy társalogsz itt, mint az embik! Jobb lesz figyelni. Kérdés még hozzád: egy ideális világban mindenkinek sötétlila lenne a nyelve?
@zsiráfffff: na azt azé' haggyad, mert tinédzser bölcsészhez ugyan mit beszélel? Hát mi jut ott be? Ami meg bejutott, annak ki is kell jönnie, aztán még ránkszabadítod itten a mentális hányássorozatot. Hát csak óvatosan! Mi van veled?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 21:48:50

@The hordes of Nebulah: Aha. Annyira abszurd, hogy nem lehet eldönteni, hogy direkt csinálja, vagy ennyi telik tőle. Az egész munkásságukat kéne hozzá ismerni. Azért OV a nagyimretemetéses festményen anélkül is magára ismerhetne a kamáleonban.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.27. 21:50:31

@atpijkamo: ezek hülyék. Akkor már inkább a Happy Meal menühöz az ajándékjáték. Ahhoz passzol az elképzelniakarás. Nem vagyok jó hazafi, sőt, semmilyen hazafi sem vagyok, ha nem szeretem meg, tervszerűen, ahogy azt ők sebtiben megálmodták. Mint a mahináló kisnő, aki bakfis és baszik bejönni a számítása (döbbent, visszafojtott agressziós fejjel): "ennek nem így kellett volna történnie".

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 21:51:28

@Kellemes Zérókomponista: "autója alá, szerelni"

Montágh Imre így nyomatta agyon magát a saját kocsijával. Sokszáz főiskolás lány zokogott utána.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.27. 21:52:23

@Kellemes Zérókomponista: kicsit mazóra vettem a figurát, no. kíváncsi lennék, mi lenne ha elszabadulna a pokol.

talán inkább mégis egy záray-vámosi videjót kellett volna linkolnom neki, hogy megedződjön a pici lelke előbb?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 21:53:02

de most latom, a fradi legalabb gyozott:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 21:57:32

@atpijkamo: nem
az O autoja elkezdett gurulni a lejton, mert valamit eltolt a parkolasnal, es meg akarta allitani....

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 22:22:22

@atpijkamo: A fönt lévők nem veszik komolyan, ők röhögnek a legjobban azokon a nyomorultakon, akik igen.

England win The Ashes! 2013.07.27. 22:23:19

@atpijkamo: @gabors: Valóban. De még így is valahol 1000 fok körül van az a hőfok is. A kerozinnal viszont durván mellélőttem, nem 800 fokon ég, ezért bocs.

@hagyma: Miért vagy kíváncsi a telszámomra, járni akarsz velem? :D

Xezs 2013.07.27. 22:24:07

Nem tudom ilyen nevű zenekartól mit várt a poszter, de én előre megmondtam volna neki hogy szar lesz. Gondolom valami igénytelen punkbanda.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 22:25:16

@Graeme Swann 4 Prime Minister: gondoltam meg akarsz gyozodni az angolomrol, mert celzast tettel ra, hogy illegalis fogalmatlan vagyok
csaxolok heteroszexualis vagyok, boldog hazassagban, ne is remenykedj, aptijkanal probalkozz

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 22:29:11

@Kellemes Zérókomponista: Beszéljen helyettem a malaclábkezű. Mielőtt valaki azt hinné, csak poén az üvöltése, a lemez elkészülte után nem sokkal őrjöngdébe zárták. Ott aztán készített egy másik lemezt, de arról majd máskor. Ez bizony Odri, a maga teljes valójában.

www.youtube.com/watch?v=UZlZuYp1fZc

gabors 2013.07.27. 22:29:49

@agresszív kismalac: ahogy mondod arra terveztek az epuletet ami akkor a 707 legnagyobb repulo volt bele repul nem dol fel .. .. de nem tudom miert arra hogy mondjuk 747 tele tankkal repul bele es 1-2-3-4 szinten egyszerre kerozin fog egni egy darabig ... NA erre nem terveztek

ami tortent hogy a kulso hej meg birta de a emeletek maguk mar nem igy X emelet lemolik X-1 emeletre az 2x-re emeli a terhelest ... .... es igy tovabb

Mondjuk csak 3x-os terhelest terveztek bele ez mar ket tuz alatt levo szint eseten katasztrofikus omlast jelent ...

mindez szerintem ... en csak villamos mernok vagyok ... de epiteszek gepeszek akarki had halljuk

acel gerenda nem olvad 1500 fokig de mi van 500-600-700-800 foknal (kerozin 900)

England win The Ashes! 2013.07.27. 22:30:44

@hagyma: Amúgy meg nem, kurvára nem mondtam, hogy Bush szervezte így, ezt már csak te vizionálod bele. Lehetett az más is. Lényeg, hogy elég precíz munka volt.

(Megj. gabors részére: innentől nem kell szó szerint érteni:) Én a belgákra gyanakszom, azok mindig gyanúsak. Vagy a csehek. :D

@gabors: mondom, bocs, rosszul mondtam, nem 800, csak a fele.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 22:33:03

@Graeme Swann 4 Prime Minister: nezd, attol hogy gabors is amerikaban el, altalaban igen eltero a velemenyunk
/raadasul O nem is amerikai:)/

Ádám 2013.07.27. 22:35:18

@The hordes of Nebulah: Neba....az örjöngdében nála hagyták a békanyúzóját?
Vagy volt bent egy CNC pad az azzal készített bent lemezt? Vagy hogy? megöl a kíváncsiság. :)

gabors 2013.07.27. 22:35:55

@Graeme Swann 4 Prime Minister: szo nincs 1000 fokrol probald ki akar magad ... egy acel szog mar 500-600 foknal siman hajlithato .... szobahomersekleten meg beton acel !!!

de ne hidd ell

igazságos 2013.07.27. 22:39:44

@vén szivar: az ilyeneket TI mindig jobban tudjátok a gádzsóknál, vagy tévednék?

:P

@hagyma: hát muszáj megskubiznom a fejed, ha már hozzám szóltál

pusszantlak, na még mindig

az a baj veled, hogy mindig olyan kis tudatlanka vagy :P

igazságos 2013.07.27. 22:41:09

@vén szivar: a múltkor elkaptam egy szamaras - kocsis barátod, amint a lekaszált és rendsodrózott szénámat lopta

:P

de meghallotta a hülyéje a traktorhangot, oszt még időben visszaterítette a cuccot

gabors 2013.07.27. 22:41:49

@hagyma: ketszer annyit eltem itt mint Te

joval elotted is lehettem volna mar allampolgar.

ha akarod maganban elmondom miert nem ..

de ettol en nem tartom kevesbe amerikainak mint Te ... es semmivel sem tartom magam kevesbe magyarnak sem...

udv

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 22:43:48

@vén szivar: Ambient-féle zenét tudott ott csak csinálni, mint Varg a börtönben. Ne feledd, ez Skandinávia. És ez Odrizene, nem embiknek szól. Helianthusnak ez nagy teszt lesz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 22:45:10

@igazságos: ez, hogy engem hivsz tudatlankanak, erre nem talalok melto valaszt:)
ez mar a viccnel is tobb
tenyleg nincs is ra hasonlatom:)
de vigyorgok erosen
@gabors: mindig meg akarod irni privatban, de tenyleg nem erdekel
itt elsz
regebben mint en
de akkor sem vagy amerikai:)
"csak" zoldkartyas
amugy semmi jelentosege, nekem fontos volt felvenni
neked nem
nincs ezzel baj

gabors 2013.07.27. 22:46:31

@hagyma: midezt nem kotozkodeskent irtam

amit mondasz teljesen igaz amit TE megelsz mondjuk Ashwille-ben teljesen mas mint amit en itt a bunos New York City-ben

es vannak otthon 10 millio (kissebb mint NYC) akik tudjak hogy mi az USA ... fascinating

gabors 2013.07.27. 22:48:49

@hagyma: rendben ... csak akkor fogom emliteni ha kerdezed ....

deakvar ...

England win The Ashes! 2013.07.27. 22:51:05

@hagyma: az nem baj, nem is úgy értettem.

@gabors: 500 foknál még nem hajlik el, ezt meg te hidd el. Másrészt, mint fentebb írtam, elbasztam. Nem 800 fokon ég (valamivel csúnyán keverem), kábé a felénél, ideális körülmények között. Ha nem így lenne, maga a repülőgép motorja sem bírná ki a terhelést.

És mondom: ha egy épületről lenne szó, azt mondom, fatális véletlen, hogy olyan tökéletesen omlik össze. Nade kettő, ugyanúgy? Azt meg pláne nem állítottam, hogy az állami szervek csinálták, lehetett valami más csoport a háttérben. A konteóknak meg nem hiszek. De abban sem, hogy pusztán ennyi elég volt ehhez a tragédiához. Valami még kellett, hogy legyen.

igazságos 2013.07.27. 22:54:51

@hagyma: ezé se mondom soha, hogy okos lennék

Ugye! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 22:57:37

@gabors: deakvar eletem egyik legszebb 2 eve
@Graeme Swann 4 Prime Minister: hat pedig eleg volt
szerintem meg a terroristak sem gondoltak, hogy ossze fog dolni a ket torony
annak idejen sok statikus velemenyet olvastam
aki tenyleg szakerto, tehat nem atpolitizalt
egy ilyen torony vazszerkezetet egy ilyen fizikai majd tuz hatasa le tudja donteni
eleg ha 1-2 fo fuggoleges tartoelem elenged, omlik ossze kartyavarkent
ahogy tortent is
huzzal ki egy kartyavarbol 2 esetleg 3 lapot...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 23:04:06

@Graeme Swann 4 Prime Minister: "@gabors: 500 foknál"

"A turbina bemenő részére érkező gáz hőmérséklete a korszerű, nagyteljesítményű sugárhajtóműveknél elérheti az 1650 °C-ot (a nem repülési célú turbináknál ez a hőmérséklet valamivel alacsonyabb, 1500 °C alatt marad). Ezt a magas hőmérsékletet kell elviselniük a turbina terelőlemezeinek és a turbinalapátoknak."

A németeknek a második világháború alatt nagy gondjaik voltak a sugárhajtóművekkel, mert nem tudtak megfelelő acélt gyártani hozzájuk. Néhány órás repülés után javítani kelletta hajtóművet.

Ha a konyhai gázlánga dugok egy szöget, vörösre izzítom, és könnyedén hajlítom. Gondolom az épületek vasszerkezete a szög anyagához áll közelebb, mint a turbinalapátéhoz.

Xezs 2013.07.27. 23:06:19

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Gondolkozz már: ha alábombáznád a WTC-t, nem inkább direkt úgy csinálnád, hogy robbanáskor rádőljön a környező épületekre, minél nagyobb pusztítást okozva?

Amire te gondolsz azt robbantási szakemberek végzik és ott direkt az épület alját pakolják tele robbanószerrel, hogy az egész összedőljön. Ha jól tudom a WTC-nek a felső része (talán 1/10-e?) zuhant bele az alatta levő részekbe, majd magával sodort még jópár emeletet. De az túlzás, hogy az egész összedőlt volna. Meg hát ilyen típusú "épületbontás" még a világon nem történt, honnan tudnád hát, hogy hogy kellett volna pontosan végbemennie?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 23:06:48

@gabors: volt nekem egy ismerosom meg floridaban 2000 korul O is a 70-es evekben disszidalt es zoldkartyaja volt csak
megkerdeztem miert nem akar amerikai lenni
azt valaszolta
minek?
vegulis...
en is "csak" egy utlevellel es egy szavazati joggal lettem gazdagabb

gabors 2013.07.27. 23:12:29

@hagyma: OK

ez is egy valami

nalam kicsit mas volt es most is ...

de hasonlokat az itteni magyaroktol is lehet hallani ...

utlevel miatt az bekes arabok mondjuk siman megolnek mig ha "csak" magyar vagy azt nem tudjak.... (lehetsz akar zsido is)
szavazati jog ... hacsak a helyi iskola/konyvtar akarmire szavazol az sokat nem oszt/szoroz !!

DE AZ BIZTOS BUSZKE az lehetsz ...

:-)

Ádám 2013.07.27. 23:16:50

AZ! egy rőt pofájú undorító büdös zsidó....!!!

Lépem!

gabors 2013.07.27. 23:21:01

@Graeme Swann 4 Prime Minister:

600 foknal .66 amit minden sltalam eddig talalt forras mond vagyis HA CSAK 600 fokra melegedteg azok a gerendak akkor az eredetileg meretezett ero 2/3-ad tudtak tartani ..

600 fok azert nem a max volt mert volt ott mas is es csak a kerozin is akar 900-ig mehetett

nem gond gondolom a kigyo meset is kajalod ...

nincs al-Kaida nincsenek iszlamistak mindezt az usa csinalja ... igazad lehet

nem lonek fejbe gyerekeket ... nem loknek le tizeneveaeket a haztetorol ... nincsenek is ... iszlam terroristak ... mindez csak valaki kitalalta CNN ???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 23:22:01

@gabors: hat akkor a bekes arabok barmelyik amerikait megolhetik az utlevelert
nem vagy Te frusztralt?
kerlek szepen szavazhatok a helyi iskolaigazgatora is az ketsegtelen, a carolinai szenatorra, a kongresszuba kuldendo emberekre
es hat ugye a legfontosabb, az allamok elnokere
na 3 ev mulva lesz a republikanusoknak + 1 szavazoja:)
@vén szivar: konzervativ kereszteny feher ember vagyok es semmi bajom a zsidokkal
haaat a cigokkal mar vannak - voltak- gondjaim, de itt halistennek nincsenek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 23:23:34

@gabors: amugy eleg keves hirt olvasok,, hogy amerikai allampolgarokat az arabok az utlevelukert legyilkolnak
de ez lehet az en hibam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 23:25:44

@gabors: buszke vagyo nem kerdes
qrwa jo erzes magyar-amerikai kettos allampolgarnak lenni
nem is tagadom
neme zzel kelek es fekszem, de ha eszembe juttatod
igen
igy jo nekem:)

gabors 2013.07.27. 23:27:51

@hagyma: felre ertesz amit akartam mondani hogy "csak mondjuk hogy Te vagy egy elteritett hajon es nalad USA utlevelet talalnak .." na csak ezert siman Te lehetsz AZ akit ertekes tusznak fognak tartani ... mig ha "csak" pusztai/fidesz/kdnp/mszp/szdsz magyar lettel volna akkor semmi

bocs ha nem volt ertheto ...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 23:27:57

@hagyma: "konzervativ kereszteny feher ember vagyok"

Ez nem megfelelő körülírása a faszkalapnak.

Én vagyok a hülye, hogy megint beleolvastam hagymába. Akkora baromságokat ír, hogy elfacsarodik tőle az agyam.

gabors 2013.07.27. 23:32:06

@hagyma: " konzervativ kereszteny feher ember vagyok"

ez mi szart jelent ????

a feher azt ertem ..... OH North_Carolina !!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 23:32:48

@gabors: nem hajozok
ha repulok, ott mindenki amerikai
az araboknak meg tok mindegy, nekik az iszlamistaknak hitetlen vagyok en is ugyanugy kinyirnak
@atpijkamo: ilyenkor jon az amiert venszivar berag, de hat kiharcolod
egyreszt a kutya nem szolt hozzad, masreszt anyad a faszkalap te ven buzi
igy OK?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 23:35:48

@gabors: hat azt jelenti, hogy konzervativnak tartom magam, politikailag is es letmod miatt is
tehat nem vagyok liberalis
ellenzem a buzihazassagot es az abortuszt pl. hogy csak a felszinen levo temanal maradjunk
az kereszteny, akit megkereszteltek es bar vallasos nem vagyok es nem jarok templomba, azert hiszek...
Istenben jobban mint az evolucioban

hat nagyon leroviditve ezt jelenti
de hat ezxt hosszu lenne kifejteni, de probaltam par latvanyos kulonbsegre ramutatni a demokrtak-liberalisok kozotti kulonbsegrol
van sok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.27. 23:37:16

@gabors: ennek semmi koze North Carolinahoz, de tuti nem koltoznek San Franciscoba....

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 23:41:08

@atpijkamo: Semmi célzás nem volt benne az aktuális vitához, ha így érted. Mindig szólok, ha rampage van, ezt igazán észrevehettétek volna!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.27. 23:43:52

@atpijkamo: Hallgasd Odrit. Attól még jobban be fog. De az is lehet, hogy ki.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.27. 23:44:24

@The hordes of Nebulah: Nincs vita.

Nesze, neked találtam: "meggyengül Európa, kontinesnünk elveszítheti kulturális és civilizációs pozícióit"

hvg.hu/itthon/20130727_Orban_beszed_tusnadfurdo

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.28. 00:04:57

@The hordes of Nebulah: Van még ott néhány, ahonnan ez jött, de meghagyom neked a keresést.

Sorrendben:
ó -> o
nak -> semmi
semmi -> ,
e -> ö
semmi -> k
ó -> o
a -> ák

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 00:13:19

@atpijkamo: Ha végig kell ezt olvasnom, ideges leszek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.28. 00:26:17

@The hordes of Nebulah: Hát kicsit féjdalmas. A boldogségért meg kell szenvedni.

rendszerváltózás
Magyarországnak
felé
tartózik
szolgálta

England win The Ashes! 2013.07.28. 00:45:22

@atpijkamo: a gázláng hőmérséklete olyan 1500 fok körül van, üvegtechnikán anno úgy rémlik, valami ilyesmi számot emlegettek.

@gabors: kb. 400-ig. Laborban. Már mondtam, hogy rosszul emlékeztem, hogy a duplája. 600-nál még nem romlik az acél tulajdonsága. Asszem.

@Xezs: miért, sosem bontottak még toronyházakat előtte?
Ami a többit illeti: ha én aknáznám alá, annak módja függene a motivációtól. De mivel eddig még nem éreztem hajlamot ilyenre (na jó, talán az első sulim esetében), így nem tudom beleélni magamat. Azzal kapcsolatban meg, hogy mi a logikus, eszembe jutott valami, ami ideillik, de az már nagyon a konteó felé vinné az egészet, azt meg én sem akarom. Maradjunk annyiban, hogy az acél nem adja meg magát ~400 fokon.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.28. 00:48:59

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Nemtom. Nem hiszem, hogy kerozinnal kisebb tüzet tudnék csinálni, mint városi gázzal.

AtiSnatch 2013.07.28. 01:43:00

jócakkát nyomorultak! innen sijófokról! hehe :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.28. 02:00:18

@Avi Snatch: Neked is, innen Tahitiról.
ről
Ott milyen a buli?

helianthus 2013.07.28. 02:05:30

@The hordes of Nebulah: meghallgattam 4 percet. Jól kezdődőtt de uncsi lett. Majd mutatok jobb zenét az albiban, miutánbeköltöztünk.

helianthus 2013.07.28. 02:08:09

@Avi Snatch: màr nyaralsz? Mindjárt én is & még fürdòruhàm sincs. :O

helianthus 2013.07.28. 02:11:43

Mindjárt kelnem kell megyek melózni próbálok visszaaludni halkan veszekedjtek léci.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.28. 02:16:50

@helianthus: "A lullaby is a soothing song, usually sung to
young children before they go to sleep..."

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.28. 02:18:48

Várj veszek fel maskarát, úgy mulaccságosabb!

icipici lencsilány 2013.07.28. 02:20:56

Egyszer volt, hol nem volt,
egy icipici házikó,
Icipici házikóban, icipici
ágyikó.
Ottan élt éldegélt, egy icipici
lencsilány,
Icipici anyukával, túl az
Óperencián.
Icipici lencsilányka,
lencsibabát ringatott,
Anyuka is ezt csinálta s
boldogságban éltek ott.
Amikor este lett, az icipici
lányka félt,
Icipici anyukája mondott egy
mesét.
Hogy:
Egyszer volt, hol nem volt,
egy icipici házikó,
Icipici házikóban, icipici
ágyikó.
Ottan élt éldegélt, egy icipici
lencsilány,
Icipici anyukával, túl az
Óperencián.
Icipici lencsilányka,
lencsibabát ringatott,
Anyuka is ezt csinálta s
boldogságban éltek ott.
Amikor este lett, az icipici
lányka félt,
Icipici anyukája mondott egy
mesét.
Egyszer volt, hol nem volt,
egy icipici házikó,
Icipici házikóban, icipici
ágyikó.
Ottan élt éldegélt, egy icipici
lencsilány,
Icipici anyukával, túl az
Óperencián.
Icipici lencsilányka,
lencsibabát ringatott,
Anyuka is ezt csinálta s
boldogságban éltek ott.
Amikor este lett, az icipici
lányka félt,
Icipici anyukája mondott egy
mesét.
És ha meg nem haltak, ma is
élnek,
Ma sincs vége a mesének,
Ma sincs vége, sosincs vége,
Fuss el véle.

helianthus 2013.07.28. 02:21:26

@agresszív kismalac: ja! Zérokompi találta ki feljebb én meg nem merek ellenkezni vele aggódom érte kicsit.
A csikket ne az arcán nyomjátok el ő érzékeny lélek vele vigyázni kell..

icipici lencsilány 2013.07.28. 02:22:26

Szép álmokat, helianthus!

helianthus 2013.07.28. 02:27:15

@icipici lencsilány: neked is kismalac, aki nem mindig agresszív.

icipici lencsilány 2013.07.28. 02:27:36

@helianthus: Á, én nem vagyok olyan! Szinte nem is emlékszem, hogy valakit agyonvertem volna.

helianthus 2013.07.28. 06:20:12

@agresszív kismalac: ezt nem is láttam az éjjel hüle vagy!
:D
na ébresztő+jóreggelt! Nincs alvás!!!

helianthus 2013.07.28. 06:27:09

Na most az egyszer elmegy, de mire beérek pezsegjen itt a hangulat mert morci leszek& hp is.

Manyecska 2013.07.28. 08:11:45

Itt a vér pezsgett jóreggelt, biciklislány akkkorát esett hogy rengett a föld-fejsérülés, szóval reggeli melóm megvolt:((((((! mentő 20 perc alatt kiért, semmiség. Csurom vér minden@helianthus: haverja élvezné. Hogy kell feltakarítani? csuromvér lett az egyik türcsim:( Még jó hogy nem vagyok finnyás.

Xezs 2013.07.28. 08:15:39

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Ezt írtam: 'ilyen típusú "épületbontás"' - értettem ezt arra, hogy repülőgéppel történik. Ilyen még nem volt előtte, legalábbis nem ekkora épület esetében. Azért a robbantási szakemberekkel és a Boing-gel való épületbontás között van egy kis különbség.

England win The Ashes! 2013.07.28. 09:07:29

@Xezs: ja, jó, értem. Mindenesetre továbbra is azt gondolom, hogy így, ebben a formában, "csak" ettől nem omolhattak össze.

helianthus 2013.07.28. 10:14:44

@Manyecska: a vért, ha jól tévedek, hideg vízzel kell alaposan kiáztatni belőle. Utána ha marad folt, talán vanish szappan segít rajta, nekem az mindenre jó szokott lenni, épp csak a szakadást nem foltozza meg. :)
Persze, ha nincs nálad (nyaralásnál esélyes) próbálkozhatsz sima szappannal is.

helianthus 2013.07.28. 10:18:55

Még mindenki durmol meg fürcsizik mi?
Nyomorultak.
Én meg HP vagyok.
Ne szóljatok mostmár hozzám, mert baj lesz.
Én szóltam!

Manyecska 2013.07.28. 10:59:16

@helianthus: hááát, a föld lett véres! úgy ömlött mondom /fejsérülés nagyon látványos tud lenni!/..hogy figyelem jó gyomrúak olvassák most: nyúlt az alvadt vér ahogy elfordítottam óvatosan a fejét,..a föld felé, elég sok vért vesztett.
Más: DigiSporton élő strand-vízilabda döntő megy onnan jövök:D labdaszedőt is jáccottam ez fura nap. Fura világ. :P

Manyecska 2013.07.28. 11:01:45

Vért ruhából sós hideg vízzel áztatunk fél órát- majd mos. uff.ON És most hazatekerem a lány biciklijét mer itt állomásozik. Érdekes, épp tanárt kerestem a gyereknek matekkorrepetálásra ő pont az ..:DD:O

Manyecska 2013.07.28. 11:02:56

@ColT: jajj basszus az egyik gyerek fogott egy vízisiklót és nem tudta elengedni mert rátekeredett a csuklójára meg támadta folyton:DDD! :D :(((( félek tőlük..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.28. 11:12:16

@Manyecska: Siklótól? Mert még ha a gyerek fél... VAgy nem átlagsikló volt?

Itt a mecsekben él egy nagyobb fajta, ami azért már embereset tud harapni (szerencsére nem mérges).

Manyecska 2013.07.28. 11:27:29

@ColT: de basszus félméteres volt legalább. Jut eszembe a szolnoki Homároknak kellett szurkolni a vízilapda-bajnokságon:):D

Manyecska 2013.07.28. 11:31:13

@ColT: ja, és ott lakott a kövek alatt, ilyen sárga csíkos a háta és barna. Olyan mint a lakásom színösszeállítása:P
Mindjárt rakok fel basszhattyús képet ez a dög támadott a szárazföldön, videó is készült róla- a kép időnként 180 fokot vált:DD menekülés közben rohadtanyját még fel is állt velem szemben és a szárnyával csapkodott. akkora mint én majdnem:D én is hasonlóval próbálkoztam annyira megdöbbent hogy ilyen hülyét nem látott hogy abbahagyta:D

Manyecska 2013.07.28. 11:39:02

@ColT: így fogok meghalni én is valami állat megesz:DD Pedig a kaját kunyizta ki érti eszt?? Itt a szépség:
www.pic-upload.de/view-20208484/101_0102.jpg.html

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 11:52:33

@helianthus: Ugye tudod, hogy ez most gyomorszájon vágott, több szempontból is.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 12:09:16

@Graeme Swann 4 Prime Minister: A kérdés viszont továbbra is fennáll: kik és miért?

Manyecska 2013.07.28. 12:29:45

@ColT: nem lehet friss áfonyásbuktából sokat adni hiába magyaráztam ki akarta tépni a zacskót. De most nézem a sorszámját ennek vannak fiókái:)
De: www.alsoorsi-hirhatar.hu/hirek/vonat-gazolt-biciklist-agardon ez is most volt :D a horoszkópom szerint fura dolgok történnek velem a héten. Yeee. soha nem olvasom!!:D

helianthus 2013.07.28. 12:36:31

@ColT: nem. Azt csak szeretnéd, ha az lennék.

helianthus 2013.07.28. 12:39:31

@Manyecska: gyöngyörűek. Ezért a hattyús izéért irigyellek, hozzám még sosem kerültek ilyen közel. Ha én vagyok ott, elrohanok a büfébe hotdogkifliért és degeszre zabáltattam volna őket, hátha hagyják magukat megsimogatni.

gabors 2013.07.28. 12:43:56

@hagyma: pedig iraq-ban tobbeket videon fejeztek le semmi masert mert amerikaiak voltak ja hogy az regen volt ...al-kaida most is tart fogva amerikait csak mert amerikai ...

helianthus 2013.07.28. 12:46:59

@The hordes of Nebulah: Ne haragudj Édes! Ezt csak azért írtam, mert éjjel volt és nem tudtam hol vagyok és mit teszek. A zene gyönyörű érdekes, izgalmas és nem is hosszú azzal a 10 perccel, ennél ötször hosszabbat is imádnék belőle!!!

Most a Guano Apes Lords of the board-ot hallgatom, de tök szar ám ez a zene, csak azért csinálom, mert az a csodálatos 10 perces szám nincs meg a gépemen.

Manyecska 2013.07.28. 12:47:50

@helianthus: :DDD asszem ezek csípnek. A bütyköshattyú agresszív faj amúgy is, de cukik!! A fijjúg panírozva szeretnék látni.
Egy kis Kékxalag: www.pic-upload.de/view-20209111/101_0120.jpg.html

helianthus 2013.07.28. 12:52:16

@Manyecska: ha tele van a szája, nem csíp. Cseréljünk helyet, megmutatom hogy kell. :)

Manyecska 2013.07.28. 12:59:57

@helianthus: a gyerek rá akar ülni a hátára....:) durva telihold: www.pic-upload.de/view-20209268/101_0076.jpg.html
Na menek kicsit mert teregetek meg mosok, fijjúg vhol áztatják én meg szobafogságba vagyok:D

Manyecska 2013.07.28. 13:02:28

..hülyék átmentek Veszprémbe egy Ipadért:D..:D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 13:03:07

@helianthus: De nem szabad Odrit félbeszakítani. Meg úgy egyáltalán. Én sose szakítok félbe zenét, neked hogy esne ha az őrjöngde szélén felveszel egy dalt (nem kecsapdal), és valaki félbeszakítja? Hát minimum gyomorszáj. Hát mi lenne így az albiban?? Ez olyan, mintha Odri beszélne veled, és te egyszer csak fognád magad és elrohansz közben :(

De tessék, ez egészen más jellegű, ezt már az őrjöngdében készítette:

www.youtube.com/watch?v=Z1ht36AuiWQ

Zseniális és kész.

gabors 2013.07.28. 13:08:26

@Graeme Swann 4 Prime Minister:

Pedig rosszul tudod eloszor is nem csak a kerozin egett ott hanem minden mas is ami az irodakban volt..

es 600C fokon az acel az eredeti "erejenek/szilardsaganak" elvesziti kozel ketharmadat ...

A jet/sugarhatomoveket ezert nem acelbol epitik csak szolok !!! a turbina lapatok nikkel alapu otvozetekbol csinaljak krom kobalt renium es egyebb egzotikus dolgokkal keverve igy ott ahol kell kb 1500C-ig birjak NEM ELOLVADAST hanem a centrifugalis es egyebb erohatasokat modusulas nelkul. Ne hidd el nezz utanna.

Amikor ez meg vita targya volt hogy hogyan is omolhattott ez a torony igy ossze sok cikket olvastam pro/kontra..

A vegkovetkeztes az volt hogy a kulso burok amirol hires volt az epulet (nem tudom Te lattad-e kozelrol...) joval erossebb volt mint a belso szerkezet. Kesobbi kepeken is lehetett latni tobb emeletnyi kulso hej-szerkezet maradt viszonylag eppen. Na ez tarotta egyben az osszeomlas kozben .. de amikor a belso szerkezet leomlott utanna omlott a kulso hej is. Az is nagyjabbol lefele. Es csak kicsit gondold meg semmmi nem kesztette semmerre sem az epulet belso reszei sem a kulso vazat csak lefele.

Mint irtam erre nem terveztek, arra terveztek hogy egy teljesen feltoltot Boing 707 ha nekimegy nem dol fel .. es mindezt azert mert a II VH alatt egy B-25 a kodben belement az empire state building-be (epuletbe) az egyik motor a masik oldalon ki ... tobb liftkabel szakadt (legtobb halott ebbol keletkezett) ha jol emlekszem 15 halott a legenyseg plusz embik a hazban tuz is volt... de azt mashogy epitettek. DE A LENYEG hogy erre is terveztek ... arra nem hogy 2-3 oraig 2-3 emeleten teljes tuz ... (az automatikus tuzoltorendszert IS megsemmisitette a bacsapodas )

De ettol fuggetlenul persz Te az hiszel amit akarsz.... meg az al-Kaidat is meglepte hogy mindet epulet teljesen osszeomlott a kesobb talalt documentumok szerint (ha igaz )

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 13:12:46

Most pedig grillezni fogok. EGYEDÜL. És ez jó lesz.

Manyecska 2013.07.28. 13:16:43

Ááááá: feol.hu/rendorsegi/kerekparost-gazolt-a-vonat-alsoorson-1108535
rossz linket raktam be előbb. Meghalt. RIP. :( @The hordes of Nebulah: izé, ha ízléstelenkedhetem: jóétvágyat! /:D/ nekem múltkor szénné égtek a csirkeszárnyaim:D aztán bedoptam a mikróba ott meg az kezdett füstölni dúlván a fröcskölt zsírtól:D:((....ON

gabors 2013.07.28. 13:25:06

@atpijkamo: koszi !! es amit vorosnek kezd latni (sotet voros) az ember az olyan 500-550C fok gazon elerheto kb 700-800 fok ... na amikor ugy vorosodni kezd akkor egy vasszog mar eleg siman hajlik SOKKAL kisebb ero kell mint mikor hideg volt...

kerozin sima levegon egy kannaban valoban nem eg olyan magas hofokon ... csak hogy itt nem ez tortent hanem a becsapodaskor mindent beteritett igy hamarosan nem kerozin hanem kerozin levego parlat egett minden massal egyutt papir butor szonyegek emberek minden sot volt huzat is boven mert a legtobb ablak ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 13:37:16

@gabors: en nem jarok napi rendszeresseggel irakba
Te ott toltod a hetvegeidet?

gabors 2013.07.28. 13:46:07

@hagyma: hat csak onnan hogy erdemesnek velted hozzatenni hogy feher vagy ... ott ez gondolom sokat szamit meg most is es sokan visszasirjak a Jim-Crow idoket (sok helyen 1965-ig volt ervenyben)

konzervativ kereszteny aki nem jar templomba ... jo kis oxymoran

evolocioban sem illik hinni a Mason-Dixon line-tol delre ... gondolom ott pl az elktron vagy relativitas is valami liberalis vircsaft

England win The Ashes! 2013.07.28. 13:46:59

@gabors: "es 600C fokon az acel az eredeti "erejenek/szilardsaganak" elvesziti kozel ketharmadat ..."

Röviden: nem igaz, magasabb hőfokon teszi mindezt (tényleg, dobj már egy linket, hol olvastad ezt), a pontos szám függ az ötvözőanyagoktól. De ha még úgy is lenne: így is több, mint 200 fok hiányzik.

Van még két dolog, amire még tudnék reagálni, de már túl sokat locsogtam/tunk erről. Ha viszont gondolod ...

gabors 2013.07.28. 13:47:05

na hallgassuk csak a himnuszt F1

gabors 2013.07.28. 13:48:08

mar sirok de meg mindig nincs vege

England win The Ashes! 2013.07.28. 13:49:19

@gabors: "kerozin sima levegon egy kannaban valoban nem eg olyan magas hofokon ... csak hogy itt nem ez tortent hanem a becsapodaskor mindent beteritett igy hamarosan nem kerozin hanem kerozin levego parlat egett minden massal egyutt papir butor szonyegek emberek minden sot volt huzat is boven mert a legtobb ablak ..."

Ez úgy zagyvaság, ahogy le van írva.

helianthus 2013.07.28. 13:57:48

@The hordes of Nebulah: grillezni egyedül? Sok mindent csinálok egyedül, de ezt sosem tenném. A grillparti az grillparti.
Lassan befészkeli az elmémben az a gyanú magát, hogy nekem mégsem Te vagy az igazi.
Na EZZEL a problémával mit kívánsz tenni?

Manyecska 2013.07.28. 13:59:32

Na, dopjatok be ti is mojitot hukk:DD.. !:) ON ezek a fránya törülközők nem ugrálnak fel maguktól a szárítóra:((

gabors 2013.07.28. 14:01:08

@Graeme Swann 4 Prime Minister:

persze .... mi a zagyvasag ??? ezt konnyu mondani...

meg ugyanez a kerozin eg a jet motorban is nem ?? csak nem nyil levegon egy kics petri cseszeben

szerinted a tuzifa milyen homersekleten eg ??? acelt elolvasztja ???

csak kerdezem ..

veletlenul a bekes arabok valamit nagyon konstruktiv dolgot megoldottak 1500 ev utan nem is rossz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 14:02:21

@gabors: hat, hogy oszinte legyek- azt meg nem kell szegyenlenem talan , hogy feher vagyok, bar arra fele halad a vilag- szivesebben lettem volna itt fiatal az 50-60-as evekben
nem tudom, miez az " ott ez sokat szamit"
hol van az ott?
szerinted minden kereszteny rendszeresen jar templomba?
az meg hogy jon ide, hol elek most, gondolod magyarorszagon meg ateista voltam, es mikor elkoltoztem a mason-dixon vonaltol delre megvilagosodtam es hivo lettem?
erdekes gondolataid vannak na
de mar megszoktam

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.28. 14:13:28

@helianthus: ne szórakozzál, õ az igazi. Majd én tudom. Különben is, csak fel akarod piszkálni kicsit, hogy érezd a viszonzást, még ha negatív elõjellel is. Érj hozzám: üss meg. Kend be lekvárral kiválasztaottad, majd nyald le a mellkasáról. Japánba' szemgolyót nyalnak. Utánozhatod.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.28. 14:16:28

@helianthus: Eh :D
Változz akkor pizzává!

@Manyecska: Nem hozol szerencsét :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 14:19:54

@gabors: volt himnusz is?
azt nem hallottam, csak a 2-es villamost lattam, meg a parlamentet

Manyecska 2013.07.28. 14:21:02

@ColT: Alsóörs kemény hely:D egy nőt egy hete elütöttek a zebrán a strand előtt..

helianthus 2013.07.28. 14:22:29

@Kellemes Zérókomponista: "Érj hozzám: üss meg"
Te ne szórakozzál velem, bébi, tudod, hogy sose ütnélek meg.
Ha itt lennél velem, szeretnél megcsókolni?

helianthus 2013.07.28. 14:27:10

@ColT: te erősen öregszel, ha házipálinka helyett pizzát kívánsz. :)
De kérésed számomra parancs:

www.bringfido.com/site_media/photos/2008/10/28/pizza_sized.jpg

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.28. 14:37:47

@Manyecska: Híradó

@helianthus: Kösz :D
Nem öreg vagyok, csak éhes :D

Manyecska 2013.07.28. 15:05:18

@agresszív kismalac: bocsássál meg őseim pl. az egri várat is védték majd én azt tudom!!:DDDD Különben ja, bealudtam rajta 2x tíz perc után, frenetikus:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.28. 15:10:09

@agresszív kismalac: A Honfoglalásnál nem gagyibb... A vándor legalább nem akarta magát komolyan venni.

helianthus 2013.07.28. 15:34:43

@ColT: remélem értékeled, hogy Gyilkos, a csivavám, szervírozta neked.
Neki is meg kéne köszönni!

helianthus 2013.07.28. 15:38:46

@ColT: a Honfoglalást addig bírtam, hogy az egyik mondja a másiknak, akit az olasz színész játszott, hirtelen nem tudom ki, hogy nem értesz apám?
Mire a haverom benyögte mellettem, hogy:
hogy értene, amikor olasz?
Akkor szétdőltünk a nevetéstől és feladtuk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.28. 15:49:07

@helianthus: Nemnem, ő Szultán a napirajzról!

"hogy értene, amikor olasz?"

:D:D:D:D:D:D

helianthus 2013.07.28. 16:16:07

@Jokkura: ő az, igen! ha agyonütnek sem jutott volna eszembe.. :)

helianthus 2013.07.28. 16:17:16

@ColT: nem, nem, ő Gyilkos, a csivavám!
Köszönd meg neki gyorsan, ne kelljen még egyszer kérnem, már készülődik a rampage-re itt mellettem!

helianthus 2013.07.28. 16:18:52

@agresszív kismalac: szia lencsifiú! Jól aludtál?
Apropos, meg akartam kérdezni, hogy az a lencsi szó valami disznóságot jelent? Vagyis nem, valami malacságot?
Ja, nem, szóval valami huncutságot takar?

Manyecska 2013.07.28. 16:35:22

Lhencsilány song..óhhhhh she vauvau...

igazságos 2013.07.28. 16:50:38

már a malac is megkergült :P

pedig grillezni egyedül jó, akkor is

más ne kritizálja, pláne ne nézze ki a számból a kajámat! :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.28. 16:59:33

@igazságos:
"Fogyókúrás ajánlat-
ne edd meg a kajámat!"
(dj Dali)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.28. 17:11:14

Miért lencsi a lencsibaba?

1919-ben Elena – akinek beceneve Lenci (olasz kiejtéssel lencsi) volt.
Mivel Torinó a posztógyártás egy jelentős központja volt, ezt az anyagot használták fel a babakészítéshez.
Babagyárosnő beceneve lett az üzem neve.

www.ittavalasz.hu/question/list/578/20920/mirt-lencsi-a-lencsibaba/

There are two stories concerning the origin of the name. The company's version is that the name came from a 1919 trademark for a spinning top that contained the phrase "Ludu Est Nobis Constanter Industria" (freely translated, "to play is our constant work"). A more romanticized version suggests that Lenci was a nickname given to Elana by her husband.

articles.mcall.com/2006-08-29/features/3682677_1_art-calendars-thanksgiving-dinner-doll

suite101.com/article/the-history-of-lenci-dolls-a232897

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 17:24:17

@igazságos: akkor megegyszer

az en grillemet mindig dicserik es soha senki nem nez a szamba

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.28. 17:26:24

@atpijkamo: Mindig tanul az ember valamit.
Bár az első mondat mintha kissé hiányos lenne.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.28. 17:31:40

@agresszív kismalac: Jó neked, hogy csak az első mondat okoz problémát. Mindegy, smitteltem. Szabadon válogathatsz a mondatok között.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.28. 17:33:23

@hagyma: Nemtom, ha csak egyedül kajál, akkor pl. családi ebéd? :D Randin vacsora? :)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 17:36:58

@helianthus: Nem értelek. Hisz eddig is tudható volt, hogy szeretek egyedül lenni. A grillparti meg jó lett. Nem hiányzott oda semmiféle embi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 17:39:03

@ColT: ez a maniaja, hogy egyedul eszik
en sem ertem
mondjuk az OK hogy idegennel egy asztalnal minek ennek
de ham ar etterem akkor masik asztaloknal meg jobb is ha ulnek
csalad meg egyertelmu
mi eleg bonyolult munkabeosztasban elunk, az kulon unnep ha egyszerre harman le tudunk ulni kajalni az etkezoben

helianthus 2013.07.28. 17:45:32

@agresszív kismalac: "... a faszomtuggya. "
Akkor kérdezzük meg gyorsan tőle.

helianthus 2013.07.28. 17:49:26

@The hordes of Nebulah: Kedves Furaszem.
Azt kezded a problémával, hogy elkezdesz nem érteni engem?
:O
Azt hiszem, nem ez lesz a megoldás.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 17:54:30

@helianthus: Nekem nincsen semmiféle problémám. Illetve mások szerint de, ez azonban nem érdekes.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 18:00:29

Egyébként meg nincs azzal semmi gond, hogy a gyomorszájam pofozózsákként lengedzik az éterben. Előre!

England win The Ashes! 2013.07.28. 18:04:40

@gabors: azért zagyvaság, mert

a) zagyván fogalmaztad meg, bár ez mellékes

b) a fa meg a papír miatt még nem lesz magasabb a hőfok. A huzat miatt meg pláne.

Manyecska 2013.07.28. 18:05:41

Lencsi Lohen.
Melyik köcsög bannolt??:)
Alsóörs és Füred közt vki a vonat elé lépett..:( :O ma..

igazságos 2013.07.28. 18:10:42

@Manyecska: hogy ezek mindig a legnagyobb csúcsforgalomban lesznek öngyilkosok

érted, sose mondjuk éjfélkor

de a legjobb a fürdőzők vs. két cigga engedély nélküli horgász találkozása :P

England win The Ashes! 2013.07.28. 18:11:38

Amúgy ez már volt?

index.hu/belfold/2013/07/27/peneszes_hamburger_a_mcdonald_s-ban/

Aszongya "Nem szoktunk már meglepődni, ha romlott ételt tolnak elénk egy-egy gyorsétteremben, de ezen meglepődtünk! ...
... ígéri, soha többet nem megy oda."

Eddig nem lepődött meg a romlott kaján, de most berágott?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 18:17:24

@Graeme Swann 4 Prime Minister:
faszom, egy oraig kerestem a peneszt a bucin
van egy 2mm-es valoban a buci kozepen a tetejen
befulledt a melegben a zacskoban
romlott kajarol szo nincs
a meki elbaszta a buci tarolasat
nagy dolog
visszaviszi
kicserelik

England win The Ashes! 2013.07.28. 18:20:20

@igazságos: Mert a személyszállító vonatok menetrendjét ismerik, a tehervonatokét nem. Szerintem. Vagy mert éjszaka álmos. :D

gabors 2013.07.28. 18:20:28

@hagyma: volt himnusz meg jo nagy piros/feher/zold zaszlo !!!

meg nagyon mosolygo lanyok de csak a zenekari formula nincs enek a vegen meg ment a "God Save The Queen" meg a Duetchland Duechlnad Uber Alles "" ezerrel

en a spanyol csatornan neztem mert hulye usakoknak csak a texasi verseny szamit ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 18:21:43

@igazságos: az ongyilkossag es az ongyilkossagi kiserlet az egy figyelemfelhivas, egy segitsegkeres, egy utolso sikoly
ezert nem ugy csinaljak, hogy kimennek a hegyekbe es ejjel felakasztjak magukat egy alhagyatott helyen
understand?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 18:24:02

@gabors: valtsal szolgaltatot
itt ment az ESPN-en angolul
szoval fizess elo valami kabeltevere ahol van ESPN, ne csak a szobaantennat hasznald
az angol himnusz azert ment mert angol nyert /vs brit/
a nemet meg azert mert a kocsi nemet
mercedes
orulok ha segithettem

a magyart tenyleg nem lattam, lehet kesobb kapcsoltam at

England win The Ashes! 2013.07.28. 18:25:31

@hagyma: Erről van szó, másrészt ha már egyszer nem tartja meglepőnek, hogy ilyen előfordulhat, akkor most mit játssza a sértettet? Kérjen másikat vagy a pénzt és slussz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 18:25:40

@gabors: most megint meg kell kerdeznem, ha neked az "usakok" hulyek, a faszert nem takarodsz innen?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 18:26:43

@Graeme Swann 4 Prime Minister: ennyi
a legjobb helyen megeshet nem e gybekesi mekiben:)

Manyecska 2013.07.28. 18:27:54

@hagyma: van prózaibb oka: éjjel nem jár a vonat! :DD Kétóránként jár nappal aztán aluszik a vonat is:P de hogy folyton dudálnak hogy a strandon szívgörcs jön rám a büfénél az nem igaz:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 18:31:08

@Manyecska: hidd el a fo ok 90 szazalekban a figyelemfelhivas
az en idomben jart azert ejjel is nehany vonat
itt csak egy vonal van kizarolag tehervonat jar rajta
minden atjaronal kurtol harom-negyszer, olyan tiz merfoldre van a laksunktol de ejjel ide is felhallatszik

igazságos 2013.07.28. 18:33:00

@hagyma: azé vonat megy este is, de megint elsiklottál a LÉNYEG MELLETT :P

igazságos 2013.07.28. 18:34:09

figyelemfelhívás, b+, hívja fel magára máshogy a figyelmet

ha meg nem akar élni, ne mentse meg más, ennyi, ő már döntött a saját életéről

igazságos 2013.07.28. 18:35:38

oké, én öngyilkos leszek, de hogy ezzel sok százezer embernek okozok még bosszúságot

én bírom, ahogy sikítanak a vonatok

amit viszont nem bírok, az az, ha a buszon/kamionon mellettem eresztik ki a kéziféket

:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 18:40:01

@igazságos: valoszinu azert mert nekem mas a lenyeg mint neked....

igazságos 2013.07.28. 18:41:55

@hagyma: azt eddig is tudtuk, mellyezzünk tovább

igazságos 2013.07.28. 18:43:05

de hogy ki találta ki ezt a H'ringet, megyek, és én magam lököm őt a vonat alá

igazságos 2013.07.28. 18:44:49

a mekis penészes kép viszont mindent visz ma a Zindexen :P

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 18:45:32

@ColT: Tízperces zeneszámot. Sikoltozva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 18:46:04

@igazságos: en negyszazszorosra nagyitottam mig megtalaltam
Te rogton kiszurtad?

igazságos 2013.07.28. 18:50:47

@hagyma: amúgy erősen hajaz arra, mintha valaki rárakott volna egy penészt :P

a magyar normálisabbja simán leveszi oszt odaadja a feleségének :P

nem akkora tragédia ez

végül is, aki kovászos uborkát is megeszi benne

a sztorinál durvább a Denisz szó, ez tuti egy cigány

hogy én mennyire utálom az uborkát a hamburgerben, meg úgy bármiben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 19:00:04

@igazságos: hat azt a 2 millimeteres hibat siman levettem volna en is oszt jonapot

a hamburgert azt magamnak csinalom
kijon az etteremben a let fel buci, az egyiken a hamburger a raolvasztott sajttal
mellette a tanyeron a paradicsom a HAGYMA, a pickl
kecsap majonez, vagy amit akarok sult krumpli letuce stb
es akkor osszerakom magamnak
a mekiben viszont menu van, meg van mondva mi mibe keru; es azt teszik bele
a penesz gondolom nem volt a receptben, de ilyen melegben muanyagzacskoban az gyorsan megy
az elado eszre vehette volna....
de valoszinu leszarta

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 19:05:21

@igazságos: ja amugy igazad van
en ha ongyilkos leszek / valoszinu nem/
akkor kimegyek az apalachebe, fobe lovom magam, a hegyi oroszlanok es a medvek megkajalnak, meg a madarak
sose tudja meg senki hol vagyok:)
csak az a baj , akkor Mary sosem kapja meg az eletbiztositasom dijjat...
nehez ugy
ezen meg gondolkodnom kell majd, mielott lelovom magam:)

Jokkura 2013.07.28. 19:20:36

@hagyma: balestnek álcázod ..., valamelyik Poirot vagy Colombo filmen megtalálod a tervet is :)

igazságos 2013.07.28. 19:22:09

@hagyma: na ugye, de tuti magammal viszek egy politikust is, hogy hős legyek :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 19:29:46

@Jokkura: nem kell annak alcazni
itt fiztnek akkoris ha ongyilkos leszel
halal-halal
csak hga tetememet nem talalnak meg....
akkro nem tuti hogy meghaltam
ha Mary nyir ki, neki kene alcazni mert akkor nem kap egy vasat sem es leultetik...
@igazságos: nalunk ez nem merul fel, ez az orszag nincs politikaval atitatva:)

Jokkura 2013.07.28. 19:38:59

@hagyma: oh,bocs :) .nem ismerem az amerikai és a te életbizosítási feltételeket.:).
Itt biztos,hogy ez kizáró tényező.

helianthus 2013.07.28. 19:41:42

@ColT: nem tudom mihez mit szól mert nem ismerem ám igazából. :'(
Most hideg seritalt fogok inni màr haza értem &dolgozok még egy csöppet hoztam haza melót.
Tudok élni.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 19:43:21

A levegő egy picivel hűvösebb lesz a hidegfront miatt, de így is 30 fok körül lesz a csőcshőmérséklet.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 19:45:05

@helianthus: Kedves helianthus. Odri is éppen sört iszik. Oettinger Pils.

Manyecska 2013.07.28. 19:45:30

@helianthus: ...akkor ezekxerint nem felvágottas-pult mögött dolgozol:D...

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 19:46:42

@helianthus: irodahelyiségek és egyéb kommunális létesítményük belső terének hümérseklet-mbályozásám szolgál.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 19:48:33

@Manyecska: Kedves helianthus éjjeliőr a hullaházban. Néha becsapódik mögötte a hűtőkamra ajtaja, ilyenkor nem tud válaszolni a privikre.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 19:51:00

@Manyecska: Vasárnap történik a legtöbb öngyilkosság. Legalábbis így lenne logikus.

Manyecska 2013.07.28. 19:52:40

@hagyma: ebből kilencven százalék depressziós általában..:( index said:
Jelentős késésekre számíthatnak a Balaton északi partján utazók, mert Alsóőrs és Balatonfüred között egy ismeretlen személy a Budapest felől érkező gyorsvonat elé lépett - írja a MÁV honlapja. A helyszínelés végéig az említett szakaszon nem közlekedtek a vonatok, de délután négyre már újraindult a közlekedés. Miklós Éva MÁV-szóvivő szerint öngyilkossági szándékkal lépett valaki egy útátjáróban a vonat elé, de az öngyilkossága nem sikerült, a mozdonyvezető kihallgatása után ezért is tudták a vártnál hamarabb újra indítani a járatokat.

helianthus 2013.07.28. 19:59:12

@Manyecska: miért nehéz elképzelni, hogy hazahoztam 5 rúd zalait és felszeletelem? Vagy 10 karika trapit szétdarabolok 20 dekásokra?@The hordes of Nebulah: ne sűrgess. Kérlek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 20:00:56

@Jokkura: en sem neztem utana Mary azt mondta ha ongyilkos leszek siman megkapja a penzt
ha igy van igy van ha nem nem
@Manyecska: tovabbra is azt mondom, ha ongyilkos akarnek lenni,mint ahogy eszemben sincs, akkorcsak a fegyver
milyen szar mar elut a vonat szanaszet a tested, meg ilyenek
es meg lehet tul is eled 1 labbal 1 kezzel
nem kulturalt ongyilkossal
az akasztast sem tartom jonak, mert ott meg van par perced, hogy meggondold magad, de mar keso
bumm a fejbe, oszt jonapot
cde meg egyszer mondom az ongyilkossag ertelemetlen es megfutamodas, zsarolas stb.
mondjuk a betegsegek eseteben nem tudom beleelni magam abba, hogy valaki valoban nem is tudja mit csinal, mert mindennel ellentetben en agyilag egeszseges vagyok, meg ugy altalaban
bar neha mar faj a derekem

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 20:01:45

Hier ist das Erste Deutsche Fernsehen mit der Tagesschau.

Manyecska 2013.07.28. 20:06:06

@hagyma: sajnos létezik az a fajta elkeseredettség amikor nem mérlegel az ember csak ki akar szállni. @helianthus: he??:D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 20:07:42

@helianthus: Da war wohl der Schankteufel am Werk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 20:07:51

@Manyecska: OK
biztos
de akkor mennyen ki az erdobe es kosse fel magat, vagy lojje le magat
ne metro meg vonat ele ugraljon

Manyecska 2013.07.28. 20:08:04

Hunyjunk el. már izé, alvásilag:D

Manyecska 2013.07.28. 20:09:20

@hagyma: jaja, az igaz. még jegyük sincs valószín..

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 20:09:29

@zsiráfffff: Kedves helianthus nem hallgatta végig Odri sikoltását. :(

Manyecska 2013.07.28. 20:10:47

@helianthus: rólam még sajtot is neveztek el nagyon büszke vagyok rá!!!:P

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 20:10:58

@hagyma: Azért a fejlövés is necces, azt is simán túl lehet élni maradandó károsodással. Vagy akár anélkül is, mint az a szenátornéni.

Manyecska 2013.07.28. 20:12:41

@The hordes of Nebulah: hát ha a szájába veszi általában tutibiztos..

Manyecska 2013.07.28. 20:19:02

@The hordes of Nebulah: szétlövi az agytörzst röktön, légzés, szívműködés kiesik. Ennek a kiscsajnak itt reggel oltári mákja volt ha kicsit arrébb vágja be a fejét ekkora erővel -teljes gőzzel tekert aztán letarolta valamiért az oszlopot az út szélén..-akár meg is halhatott volna. Pont az ablakom alatt esett el, azt hittem valami leomlott:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 20:19:13

@The hordes of Nebulah: hat amatorok mindenhol vannak
nekem tobbek kozott van egy 770-es tipus remingtonom, amit altalaban medvere hasznalnak
namost ha ezt a labam koze veszem es az allam ala iranyitom a csovet, majde meghuzom a ravaszt, akkor nekem nem lesz maradando karosodasom....

Jokkura 2013.07.28. 20:20:19

@zsiráfffff: Hagyma válasza alapján írtam
hagyma írta:..."nem kell annak alcazni
itt fiztnek akkoris ha ongyilkos leszel
halal-halal"..
és a másik válasza:..."en sem neztem utana Mary azt mondta ha ongyilkos leszek siman megkapja a penzt
ha igy van igy van ha nem nem..."

Én az amerikaiakkal ,pláne, ha magyarok is nem vitatkozom.
Biztos úgy van ahogy írják ,ők jobban tudják (mint mindent :) )

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 20:20:26

@The hordes of Nebulah: nem kívánlak elkeseríteni de másokról is tudok akik szintén nem hallgatták végig, neveket most inkább nem említenék :D

helianthus 2013.07.28. 20:21:41

@The hordes of Nebulah: milyen? Elírtam? Telcsiről vagyok nem látom rendesen.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 20:22:56

@hagyma: Hát erről mindig a Dead jut eszembe.

i1.ytimg.com/vi/_ZZ09NWiuOs/hqdefault.jpg

Előrelátóan válaszott magának művésznevet.

Manyecska 2013.07.28. 20:23:07

@The hordes of Nebulah: ha tudnád milyen egy PMS, hallgatnál:DDDD !!:)

helianthus 2013.07.28. 20:24:00

@Manyecska: emlìtettem már, hogy csoda öröm veled beszélgetni?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 20:24:15

@zsiráfffff: Hát ők hallgassák csak a kommersz tinglitanglit. Az való a nyomorultaknak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 20:24:20

@zsiráfffff: ebben azert nem lennek biztos
de ma nincs kedvem utana nezni
ha a kedvezmenyezett ol meg, az kizaro tenyezo az nem kerdes
az ongyilkossag ugy tudom, itt nem kizaro tenyezo
de nincs jelentosege

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 20:25:28

@Jokkura: semmit nem tudok jobban
de holnap elolvasom a kotvenyemet, csak a kedvetekert, hogy mire fizet:)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 20:25:46

@helianthus: Az Én telcsim nem tud ilyet. Ez ciki? Mert akkor mehet atpipapi blogjába.

Manyecska 2013.07.28. 20:26:41

@helianthus: ohhh, félreértesz kedves Helianthus, csak jelezni kívántam hogy kinyúltam némiképp a röhögéstől.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 20:26:49

@Manyecska: Private Message? Amire várni kell két hónapot?

helianthus 2013.07.28. 20:32:16

@hagyma: @The hordes of Nebulah: nekem is csak az új ajàndék butatelcsim tud amihez okos vagyok. Vagy fordìtva. Szerintem nem ciki ha rajtam múlik sosem lesz ilyenem.@Manyecska: ja akkor jó bár annyira nem voltnagy poèn. :)

helianthus 2013.07.28. 20:37:42

@The hordes of Nebulah: na elég volt. Úgysem hiszem, hogy olyan remegve várod a privijeimet. Vagy mégis?
(reménykedve néz )

Manyecska 2013.07.28. 20:41:02

@The hordes of Nebulah: nem. Nyugi.@helianthus: de olyan szép kép jelent meg előttem, Nő öt rúd zalaival...c. akvarell..:DD

Manyecska 2013.07.28. 20:42:12

@helianthus: neked nem kéne szeletelned???:P :D
Na, léctem, jó éjt.

helianthus 2013.07.28. 20:43:15

@Manyecska: persze már! Direkt nem kolbászt írtam, hanem zalait mert az vastag. ;-)

Manyecska 2013.07.28. 20:46:11

@helianthus: MOST speciel nem gondoltam semmi ilyen dologra..azon vagyok hogy levegőt juttassak az aprónépnek mer borzalmas az ájer. na léc.

Manyecska 2013.07.28. 20:47:13

..ajtók kinyitása kereszthuzat végett úgy hogy a kutya ne az ágyban kössön ki hajnalban:DD...:(

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 20:48:20

@helianthus: Ki tudja? Esetleg Odri. De ahhoz végig kell hallgatni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.28. 20:48:29

@helianthus: Hétvégén, még otthon is? Fúj :D

Én magam részéről a maradék Bock portugiesert szívogatom épp :*)

helianthus 2013.07.28. 20:52:38

@The hordes of Nebulah: te végighallgattad tehàt tudod. Na?
@ColT: szívogatod? Mi sörözünk.: D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 20:53:32

@helianthus: Neked is végig kell. Én most raktam be ismét.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 20:54:02

@Jokkura: hát, ezek baleseti halálra vonatkoznak általában. ugye pont ez okozza a nagy fejtöréseket a pénzsóvár társakban, hogy hogyan is lehetne balesetnek minősíteni azt, hogy nyolcszor esett a késbe az illető :D

@The hordes of Nebulah: www.youtube.com/watch?v=yzC4hFK5P3g

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.28. 20:58:07

@helianthus: Nem az a fajta, amit az ember vedel :D

@zsiráfffff: SegíCCSéééééég belehallgattam

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 20:59:38

@ColT: ugye milyen aranyos kislányka? órákig tudom csodálni magam is a művészetét :D :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 21:09:45

@zsiráfffff: Nem becsülitek meg azt a kincset amit megosztottam veletek. És ebben most semmi poén nincs!

helianthus 2013.07.28. 21:10:16

@zsiráfffff: én is bele. Megfàjdult az elmèm. Megyek végzek mag...őő. .a tisztálkodással aztàn csucsulok. Jóccakeveribodri!

helianthus 2013.07.28. 21:11:40

@The hordes of Nebulah: ha vígasztal inkàbb odrizene, mint Zsiráfzene.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 21:12:09

@The hordes of Nebulah: hálátlan faj vagyunk, erre már cirka kétezer éve is felhívta valaki a figyelmünket, ő se járt túl jól vele.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 21:13:44

@helianthus: hogy a vérbe tudsz ebben a melegben csucsulni? nálam kábé hajnali egyre elviselhető a hőmérséklet, addig meg óránként zuhanyzom :)

helianthus 2013.07.28. 21:24:27

@zsiráfffff: hát sokat dolgozok és úgy. :)

England win The Ashes! 2013.07.28. 21:25:17

@helianthus:

"Egy ablaknáááááááááál, állj meg, zsiráf..."

/Boncz Géza/

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 21:26:27

@zsiráfffff: Ez elég nyomorúságos. Nagyon kellemes a hőmérséklet.

helianthus 2013.07.28. 21:27:26

Tiszta vagyok és jószagú.
Azért azt jó lett volna megtudni, Kompi mit döntött csókügyben. Hátha holnap kiderül.
Ki ad nekem jóéjtpuszit?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 21:31:07

@ColT: te legalább ingyen állítod föl a diagnózist, nemúgy mint az orvosok, tiszta szerencse :D

@The hordes of Nebulah: ezekkel az emósokkal nem nagyon lenne közös témám.

England win The Ashes! 2013.07.28. 21:32:07

@helianthus: Állítólag.

www.youtube.com/watch?v=Zct9k7ZtCDE

Az első kb. 15 percet érdemes végighallgatni. XD

helianthus 2013.07.28. 21:32:32

@C@helianthus: olT: már adtam magamnak tekintsétek tàrgytalannak.
Becsapódott az ajtò!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 21:34:01

@helianthus: tőlem kaphacc egy fülnyalást, az nem lesz jó?????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.28. 21:36:43

@zsiráfffff: De nem is túl pontos

"tőlem kaphacc egy fülnyalást,"
Phejj :D

@helianthus: Asszony nem díjazta volna

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 21:41:11

@zsiráfffff: Ennek semmi köze az emósokhoz. Ez black metal!!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 21:42:19

@helianthus: Na már megint. Küldök neked postán egy rendes éket.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 21:43:39

@The hordes of Nebulah: egye fene, legyen igazad. bár mifelénk a black metál az nem ennyire szintipopos :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 21:47:50

@zsiráfffff: Te miről beszélsz. Összevissza beszélsz. Te ittál.

helianthus 2013.07.28. 21:53:37

@zsiráfffff: nem. Már fürödtem.
@ColT: nem kell mindent tudnia.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 21:54:21

@The hordes of Nebulah: valamikor réges réges én is zúzattam ilyennel a józan eszemet :D mostanában már inkább az ivás felé hajlanék ha szeretném az alkoholt, az csendesebb és nem zavarja a szomszédokat se.

@ColT: ezek a mai fiatalok! azt hiszik, hogy a black metál a youtubon terem, óóóistenem :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.28. 21:58:47

@helianthus: Naaaa.

"Jajj jön az ajtó! "
Sok volt a sör? :D

@zsiráfffff: :D:D:D:D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 22:09:24

@zsiráfffff: Nocsak. És kik voltak a kedvenceid?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 22:13:53

@helianthus: Én meg már harmadszor hallagatom végig Odrit. Talán megnyugszik a félbeszakításod miatt lassan.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 22:16:45

@The hordes of Nebulah: annyira nem voltak kedvencek, max a kommerszebbek egy cseppet, mint pölö a sepultura volt annakidején. meg helyi bandák koncsertói, de inkább a heavy-hard vonal teccett mindig, a túl sok hörgés miatt meg a szabványszerű halál-fájdalom-vér kombótéma miatt nekem néha röhögőgörcsöm támadt tőlük. tehetségesen kiszolgálnak egy életkori világfájdalom-sajátosságot, de otthon azért ők is sírnak az elfújta a szélen titokban, így gondolom. emiatt aztán nem is túl hihetőek, nekem legalábbis.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 22:21:38

@zsiráfffff: Hát a Nattramn éppen ezért különösen érdekes, mert itt nincs szó ilyesmikről. De ezt persze csak azok tudják megítélni, akik leledztek ilyen állapotban, kívülállóknak nem feltétlenül tűnik fel. Ezért mondom, hogy Odrizene, Odriknak. Nem helianthusoknak :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 22:27:02

@The hordes of Nebulah: na ne nevettess már :D ez nem az ő szövege amit énekelt példának okádék? :D

Rip My Throat, Drink My Blood,
Strangle Me, Drown Me,
Give Me Vain And Give Me Pain,
Knives Running Through Me,
Oh, Master Of Wounds - Cut Me
Chase Me, Waste Me,
Leave Me In Your Arms
Cold Hands, Fingers Like Razors,
Break My Neck, Put Out My Light,
Crush My Hope, Rape My Life
Cut Me, Hurt Me, Cut Me, Hurt Me...
Cut Me, Cut Me, Cut Me, Cut Me,
Take My Life, Kill Me And Kill Me (and...)
I Am What You Deserve,
Death Do Me Submerge

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 22:30:11

most nem azert de 4 olyan fantasztikus hamburgert csinaltam, hogy onmagam is el vagyok kepedve
kehet nyitok egy hamburgerezot
ez valami eszmeletlen jo volt
istenem, hogy miert vagyok mindenben ekkora csaszar....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 22:32:25

@The hordes of Nebulah: egyébiránt nem tartom egészséges gyakorlatnak az ilyen témák ennyire direkt és nyílt folytonos döngölését. mindig az jut eszembe, hogy szerencsétlen labilis lelkivilágú embereknek ez éppenpont nem vigasszal szolgál hanem mégjobban beletaszajtják őket abba, amiből pont ki kéne mászni. már persze feltételezve azt, hogy nem óhajtja az ember zokogással és sebnyalogatással tölteni a fél életét.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 22:33:33

@hagyma: inkább templomot nyissál. minden bizonnyal te vagy az úristen :D :D

Atörökk 2013.07.28. 22:36:44

Járjál tisztességes helyekre portalanítani a nyelőkét, akkor nem ér majd hasonló inzultáció. Ajánlom magamat.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 22:38:07

@zsiráfffff: A szöveg majdhogynem mellékes. Igazából akár nem is feltétlenül kell szöveg. Elég ha meghallod a sikolyt és úgy érzed ez te vagy. És ezt a krétafilc és társai nem tudják megadni, mert ott nincs mögötte semmi. Amelyik autentikus még, az a Burzum börtön előtti munkássága, meg a Darkthrone korai lemezei.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 22:43:35

@The hordes of Nebulah: hellóhalló, ez mellébeszélés. pont itt van a baj, hogy hogy melyik a reakció és melyik az ellenreakció? ők tükröznek engem vagy simán elfogadom az elém tolt sémát mert perpillanat megcsúszott az agyvelejem? (eszperentén egyvelejem, mennyivel jobban hangzik!) ez itten a nagy kérdés. márakinek, mer én már pont elég öreg vagyok ahhoz, hogy leszarjam az egészet oszt örüljek csendben ok nélkül :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 22:44:14

@zsiráfffff: ah nem a teremto nem en vagyok es szerintem nem is kedveli a templomokat kulonosebben
de a hamburegeremre meghivnam
ez most tenyleg qurwa jo lett, ha lenne meg anyag csinalnek, pedigg maj bellisz is full
nagyon eltalatam

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 22:47:09

@hagyma: ahogyan az ősi dakota mondás is tartja: nincsen szar hamburger csak éretlen paradicsom!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.28. 22:52:53

@zsiráfffff: most rahibaztal mert a paradicsom volt a leggyengebb pontja a dolognak, de meg igy is...
a hagyma a sajt tokeletes volt a letuce is
es pont eltalaltam aa huspogacsak sutesi idejet fedo alatt majd annelkul
es a hamburger bunst is faszaul megpiritottam, ponty ahogy a legjobb
apickle is tokeletes volt
eletem legjobb hamburgeret keszitettem el, pedig elozoleg sem voltak rosszak:)
ezt a serpenyot ki is neveztem mostantol hamburger suto serpenyonek
ennel jobbat csak max kint faszenen lehet sutni, de 82 F-ben mennyen ki a teraszra sutni akinek 3 annya van

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 22:57:58

@hagyma: hát éppen azt akartam amondani, hogy tisztességes hamburgerhúst azér mégis parázson kéne sütni, mert anélkül megette a fene az egészet. az olyan mint a marhapörkölt gázon főzve: jó, jó, de nem az igazi.

gabors 2013.07.28. 22:58:33

@agresszív kismalac: pontossan a biztonsag es koltseg hatekkonysag egymasal ellentetben levo hatarertekek ... vagyis maximalizalni lehet csak az egyiket a masikhoz kepest ...

Arra, 1960-as evekben mikor az ikertonykat terveztek/epitettek, hogy bekes tanult arabok 2001-ben majd direkt belerepulnek az akkori jet-nel jovval nagyobb tobb kerozinnal stb ... tenyleg nem lehetett. Meg voltak meg mas bibik is pl. minden felvono a kezepen egy nagy oszlopban ugyanott voltak a lepcsok is ... vagyis az ego emeletek felett levoknek 0 eselyyuk volt

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 23:01:37

@zsiráfffff: Nem. Nattramn az olyan, mintha Én zenélnék, ha zenélnék. Ez más mintha csak úgy simán tetszik egy zene. És tőle nem idétlen ez a szöveg. Másoktól az lehetne. Itt végre megjelenik a nagyközönség számára egy villanás a nemembivilágból.

gabors 2013.07.28. 23:08:37

@hagyma: van itt is "kabel TV" de csak a CBS sport HDn ment meg a Univison. ESPN is van vagy harom de azon most nem ment ezek osszejatszanak ...

interneten ugyanazt tudtam nezni mint univision szoval megvolt azert hang is ... meg kicsit jobb kep mint a pc-en

tudom miert jatszottak a himnuszokat is .. a magyar az elott volt hogy elindutak volna a felvezeto korre !!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 23:11:47

@The hordes of Nebulah: hát, megint el foglak keseríteni, de inkább mégse mert jó napom van. sajnos költészetből nálam mínusz nullát kapna. olyan ez kérlekszépen, mint valami prasnya gangbangpornó: kidobjuk a nyilvánvalót az asztalra, semmi több. de ha neked teccik, akkor kívánom egésségedre, nem baj az.

gabors 2013.07.28. 23:23:55

@Graeme Swann 4 Prime Minister: na ne hulyeskedj mar !!! faval tuzelt kazanban siman vasat acelt olvasztanak mar vagy 3 ezer eve .. vagyis a huzat meg mas semmit nem szamit ... csak az hogy nyilt talban hogyan eg a kerzin ...

rendben ertem

biztos igazad van ..

csak tudnam hogyan lesz akkor gond hogy kerozin megolvasztaj a jet motort ... a hulye nemeteknek senki nem mondta meg az acelt nem lehet kerozinnal elolvasztani ... pedig milyen jo kis jetet epitettek

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 23:26:58

@zsiráfffff: Nálad persze. Dehát nem is neked szól. Hanem Nekem. Neked a krétafilc való, meg a quimby.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 23:36:54

@zsiráfffff: Milyen érzés volt elénekelni a kecsapdalt?

gabors 2013.07.28. 23:38:06

@Graeme Swann 4 Prime Minister:

nem a kerozin nyilt langon egesevel van a vita de gondolom te is lattad hogy ott komolyabb tuz volt minden ablak kitortt tobb emeleten keresztul ott egett minden es ha szerinted nem volt 800-900 vagy akar 1000C is tobb helyen akkor igazad lehet

egy sima csaladi haz tuz eseten is sokszor meghaladja az 1000 -1200 fokot a homerseklet ... pedig altalaban se kerozin se benzin se semmi komolyabban gyulekony anyag nincs....

Szinte csak attol fugg milyen levego ellatas van ott ahol a "huzat" vagyis komolyabb legaramlat van a homerseklet 1000 foknal joval magasabbra tud emelkedni (lasd faszen tuzhely ... es acel olvasztas ...)

gabors 2013.07.28. 23:39:59

mit irjak ??? meg mindig nincs 500

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.28. 23:43:44

@The hordes of Nebulah: sajnos gőzöm sincs róla. ez valami gasztromuzikális találmány? gondolom olyasmi mint amikor a fedőkön dobolunk...?

agresszív kismalac mackója 2013.07.28. 23:44:16

@gabors: Beszélgessetek hagymával. Az mindig bejön.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 23:48:14

@zsiráfffff: Ez igazából egy idézet. Lagzi Lajcsi kérdezte valami nóném izéktől, a válasz rendkívűl a kérdéshez méltó volt: "Hát hihetetlen fantasztikus élmény..."

Egyébként ez az a borzalom, biztos hogy ismered, egy időben ez üvöltött mindenhonnan:

www.youtube.com/watch?v=AMT698ArSfQ

Sőt, neked még lehet tetszik is eme opus.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.28. 23:50:08

@gabors: Valamit az imperialista arabokról? Ha már démonmac nincsen itt... de esetleg elénekelheted te is a kecsapdalt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.29. 00:00:47

@The hordes of Nebulah: no, a majd egyszer megjelenő válaszodra: háppersze, nagy kedvenceim, de csakis a nossanossa után!

ellenbe mostmár elhalok, viva la musica akárhogyis.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.29. 00:11:05

@zsiráfffff: Én meg verhetem ki Odri sikolyát a fejemből. Kellemes vasárnap éjszaka, mint mindig.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.29. 00:25:14

@agresszív kismalac: Énekeld el te is a kecsapdalt, és akkor teljes a kórus. Más úgyse maradt erre a bánatos éjszakára.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.29. 00:31:26

@The hordes of Nebulah: Én inkább eljárnám a kacsatáncot. Röff... illetve- Háp!

gabors 2013.07.29. 00:36:22

@The hordes of Nebulah: jo otlet ...

felhivom az osszes irani bartaink figyelmet hogy jobban jarnanak he felhagynanak evvel az imperialista arab valas hajazasaval ami eddig szinte semmi mast csak szenvedest es haborukat hozott.

koszi a kigyo hivokenek 500 eveig aktiv partnerek voltak .. utanna meg a bekes torokok folytattak a "meggyozest" ami eleg jol ment kb a masodik becsi csataig illetve a lepantoi veresegig ..

most mind 5x borulnank le mekka fele .. 3x tobben lennenk 10x szegenyebbek es mi magyarok is raznank az oklunkent hogy death to america .. (ott meg 5x jobban elnenek )

ez tetszik ??? Nebulah ...

tudom ragozni ... bar ezek csak tenyek !!

Anomalocaris (törölt) 2013.07.29. 00:36:32

@agresszív kismalac: Tényleg. Te még nem gondoltál arra, hogy malaclábkezűvé váljál? Van valami rejtélyes ezekben a malacokban, hogy Én meg Odri meg Nattramn is vonzódunk hozzájuk, és akkor itt vagy te. Mystisch.

gabors 2013.07.29. 00:38:05

@agresszív kismalac: az is egy megoldas hap hap hap ... oszt lesz ami lesz (ala peking )

Anomalocaris (törölt) 2013.07.29. 00:41:28

@gabors: Ja, hiányzott ez már, Breuer Pétert sajnos nem látom elég gyakran :D

gabors 2013.07.29. 00:57:26

@The hordes of Nebulah: Breuer Pétert nem tudom kirol van szo google meg tobb szazat mutat ..

O sem hajazza a bekes imperialista arab vallast hivo nem arabokat ???

gabors 2013.07.29. 01:03:05

@The hordes of Nebulah:

pl nem ertem leginkabb az iraniakat ...

de az indiai muszlimokat sem pl Pakisztan Bangladesh,

Sot kinaban is vannak beloluk .... minek minek kell a karavan fosztogato kuruc vallast felvenni ???

Indonezek ???? sot fekete afrikaiak ... akiket disznonak hiv maga mohamed ... es tobb szaz evig (most is szudan) fekete az csak rabszolga lehetett

De tobb nyugat afrikai kollegam van akik most eppen nagyon szarul erzik magukat egesz nap mert allah miatt nem esznek isznak cigiznek ... (mondtam neki bocs nem tudlak sajnalni ... nem ertette) NEKIK ez igy jo es :termeszetes" aki hulye megerdemli ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 01:07:22

@gabors: na az ESPN azt eppen nem adta
gondolom reklam volt

England win The Ashes! 2013.07.29. 01:09:15

@gabors: Nem kicsit vagy fárasztó. :D

Láttál már nagyolvalsztót, vagy legalább annak sematikus rajzát? Namost ha igen a válasz, próbáld összehasonlítani egy irodaházzal. Kérdés: látsz köztük különbséget? Javaslom, a nyomás vonalán indulj el. Folyt. köv. ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 01:10:19

@zsiráfffff: nezd kurva jo hamburgert lehet sutni villanyosenergiaval is, hidd el
ma eppen ezt bizonyitottam
ha etterembe megyek sem varom el, hogy kis faszenesen keszitsek el nekem, vagy a marhaporkoltet a szakacs bogracsban keszitse, kulonosen itt Biltmoreban , ahol muemleki kornyzet esete forog fenn

ettol fuggetlenul tenyallas, hogy mas izeket is kap a szabadban keszult etek, legyen az hamburger, vagy gulyas stb
ez van

Anomalocaris (törölt) 2013.07.29. 01:15:40

@gabors: Úgy látom elég sok mindent nem értesz. Megannyi kérdés.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.29. 01:17:20

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Én most döbbentem rá, hogy ma elfelejtettem posztolni. Megint rámrohad a készlet.

England win The Ashes! 2013.07.29. 01:19:40

@gabors: folyt.

"minden ablak kitortt tobb emeleten keresztul ott egett minden es ha szerinted nem volt 800-900 vagy akar 1000C is tobb helyen akkor igazad lehet"

Nem mértem. Maradjunk annyiban, hogy a kohászathoz ideális feltételek nem voltak adottak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 01:24:35

@Graeme Swann 4 Prime Minister: azert maradjunk annyiban, hogy sem az elofelveteleken
sem soha kesobb, semmi robbantasnak nyoma nem volt
meg a gyanujanak sem
azert szazmillionak neztek
tobb ezren voltak a kornyeken es nem tortent ilesmi
semmi nyom nem volt, hogy a terrorista akcio elott valakik bombakat helyeztek volna el az epuletben stb,
szoval azert nagy valoszinuseggel a repulok, a mechanikai behatas es a tuz egyuttesen romboltak le a tornyokat
semmi mas meg csak fel sem merult

England win The Ashes! 2013.07.29. 01:26:52

@gabors: Na ezt meg pláne nem értem, neked miért fáj, ha valaki pl. muszlim, Iron Maiden-rajongó, Leyton Orient-szurker, makaróni-kedvelő, divatbuzi stb., vagy bármi olyanért lelkesedik, ami a te kis világodba nem fér bele?

Tényleg fáj? Kösd be! Nehéz? Tedd le! :D

England win The Ashes! 2013.07.29. 01:29:12

@hagyma: Ez így nem pont igaz. Egy része igen, egy része nem.

gabors 2013.07.29. 01:29:20

@hagyma: lehet en voltam csak a luuuuzer es nem talaltam meg az angolt ... de mexicoiul sokkal erdekesebbnek hangzik mint a foci

gabors 2013.07.29. 01:33:44

@Graeme Swann 4 Prime Minister:

ugyes .....

de en nem en probalom azt bizonyitani hogy kerozin ha eg egy akarmilyen toronyhazban nem lesz melegebb mint 400 fok HA TE ezt elhiszed akkor nincs mirol beszelni

amit en hiszek hogy ott minden egyebb (kulso osszeskuves nelukul) siman lehetett tobb emeleten is tobb mint 800 akar 900 sot 1000 fok is ..

szo nincs rola acel olvaszto 1500 fok nem volt DE NEM IS KELLETT hogy az acel gerendak annyit gyenguljenek hogy egy kesobb ketto emeleti loszart nem birtak el ... es nem kell tul sok csak egy ket sarok ahol joze eppen nem heggesztett 100% ra .. ennyi ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 01:33:55

@Graeme Swann 4 Prime Minister: ketelkodok voltak es vannak, akik szerint igy es emiatt nem omolhatott ossze, de a leghalvanyabb biznyitek sincs es volt "alabombazasra"
@gabors: kosz nekem az ESPN a 38-as csatorna es angolul beszelnek
jobb mint Palik volt
spanyolul bele sem merek gondolni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 01:36:07

@gabors: egyertelmu
eleg ha egy emeleten akar a tarto acelgerendak megadjak magukat
omlik ossze az egesz
ahogy tortent is

gabors 2013.07.29. 01:38:20

@Graeme Swann 4 Prime Minister: nekem faj mindenki aki barmelyk istennak lettete a kardot ...

nem csak muszlim ...

MOSTANABAN sajnos ezek akik a legotbbet artanak sajat es nem sajat hivoknek ...

volt mikor a kigyo hivok tettek mindezt de "glory to god enligthment arrived"

fajjon a mohamedanoknak az amit sajat hittestvereikkel csinalnak !!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 01:45:27

@Graeme Swann 4 Prime Minister: a muszlim nem nekunk faj
mi fajunk nekik
Te is
angliaban is siklott mar ki vonat ugy remlik

gabors 2013.07.29. 01:47:10

@hagyma: nalam a 38 nem ESPN

en nem vagyok feher konzervativ kereszteny igy spanyol elment felesegem majdnem erti .. en is 30% ...

De persz NC mas ... ..

csak kerdezem TE nem beszelsz a "mexican" szoba tatkirtokkal ?? korabban sem ?? el nem tudom kepzelni hogy ott angolul beszelo feherek takaritjak a szobakat ...

gabors 2013.07.29. 01:50:00

@hagyma: ahogy mondod

ez tortent

de usakok gyulolok meg hajra oszama palesztinoknak ez nem eleg

ezert valami mas kellett hogy legyen

ugyanakkor az arabok tuneziatol jeruzsalemig oromunnepet ultek napokig .. hogy mohmaedet ragjak a patkanyok

gabors 2013.07.29. 01:52:24

500 ....

meg 8 ora sincs !!!!

valaki ???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 01:54:13

@gabors: a szobatakaritok nem mexikoiak, talan boliviaiak
de nem beszelgetek veluk
tudod, Ok takaritjak a szobakat en meg vegzem a melomat
koszonesen tul nincs kozunk egymashoz, augy aranyos dolgos nepek
mondom nekik, moooooning, vagy kepaza, esetleg ola
oszt ennyiben maradunk

hat Te is hulyezed az "usakok"at rendszeresen
nem is ertem mi ez a z usakok
mi amerikaiak vagyunk
veled ellentetben:)

gabors 2013.07.29. 02:04:13

@hagyma: most mar ertem hogy miert vagy TE feher konzervtive kereszteny ...

mert OK csak konzervative keresztenyek ...

Te kb milyen amerikai vagy ... szerinted mint amerkai a szoba takarito bolivia-t haza kellene kuldeni .. (most hogy mar echte amerikai vagy ) ???

mit gondolsz .. melyik szenatorra fogsz szavazni az aki hazakuldene vagy amelyk szerint Te is maradhatanal

vagy hogy Neked oke a tobbi Hoze menjen haza !!!

hogy gondolod kedves feher konzervativ kereszteny hagyma ...

mert en nagyon maskepp elem megg az usa eletet !!!

gabors 2013.07.29. 02:08:47

@gabors: mert a konzervative kereszteny szenatork foleg a congressmanek (nem demokratak) mind haza akarjak kuldeni a TE boliviai/perui/magyar/roman stb szobatakaritokat .. es mi lenne akkor fekete barna feher amerikaiak jonnek ... akik TEGED le fognak kopni !!! akkor mi lesz ott NC-ban ???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 02:08:49

@gabors: bazmeg Te hulye vagy bocs
ki mondta hogy az itt hivatalosan dolgozo es nagyon dolgos kozep es edelamerikai nepeket haza kellene kuldeni?
ezt hol olvastad?
nagyon birom oket, csak nem tartjuk a kapcsolatot
bocs
de ha akarod holnap az egyiket elhivom egy grillpartyra
engem mar semilyen szenator nem tud hazakuldeni, mert itt vagyok itthon
erted? amerikai vagyok
honnan hova kuldene haza?

amugy az illegalis Hozekat legalizaljak, vagy mennyenek haza, ez lenne a helyes

hat az teny Te teljesen maskeppen eled meg az amerikai elete, ez abbol is latszik, hogy 30 ev alatt nem lettel allampolgar, de ez a Te dolgod
sok sikert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 02:11:57

@gabors: nem errol szo nincs
a bevamdorlas es az illegalis bevandorles kb 20 eve napirenden van
akik nalunk meloznak azok legalisan elnek itt es legalisan dolgoznak
engem senki nem kop le
szeretnek a barataim a szomszedaim, az egyik sogorm fekete
szerintem neked kene valami orvos, de komolyan
es vedd fel az allampolgarsagot, vagy huzzal haza:)

England win The Ashes! 2013.07.29. 02:19:45

@hagyma: biztos siklott, de muszlimok miatt szerintem még nem. Hacsak a masiniszta nem az volt.

@gabors:

"egy akarmilyen toronyhazban nem lesz melegebb mint 400 fok HA TE ezt elhiszed akkor nincs mirol beszelni"

Nem konkrétan ezt állítottam. Azt, hogy nem lesz annyi, ami tönkrevágja az acél konstrukciót, ráadásul mind a négy élén tökéletesen egyformán. Miért nem jobbra vagy balra billent az egész? José, Pablo, Pedro és Raul mind a négy sarkat rosszul hegesztették? Na ne már! Másrészt: nem voltak a tartógerendák burkolva/szigetelve?
Továbbá: láttál te már lakástüzet? Kiég egy komplett lakás, de a panel attól önmagában még nem rogy össze. Jó, biztos akadt erre is példa, de az elméleted szerint az összes alkalommal ennek kéne lezajlania.

A másik témához: ha fáj, mondtam, kösd be. Ha a kollégáidnak jó, hogy böjtölnek, és neked nem rossz, hogy ők ezt teszik, akkor neked kuss a neved. Mielőtt megsértődnél rajta, nemcsak neked, nekem vagy bárki másnak is.
Továbbá: nem hittem, hogy egyetértek hagymával, de ha neked nem tetszik az usa, akkor francnak pofázol bele a lakosai életébe (feltételezem, hogy a kollégáid, akiket emlegettél, amerikaiak)? Állj odébb, 'zt csá! Ha meg maradsz, akkor fogadd el, hogy vannak rajtad kívül mások is, ahogy fentebb írtam: pl. muszlimok, Iron Maiden-rajongók, Leyton Orient-szurkolók stb.

gabors 2013.07.29. 02:27:58

@hagyma: nem en mondom hanem a TE konzervative kereszteny Kongreszmenak

a TE hotelodban kb 30 szazalek aki alattad dolgozik illegealis mert ha nem lenne akkor mar regen csodbe mentetek volna ..

Ne izelj !!! Te is tudod ....

gabors 2013.07.29. 02:33:15

@hagyma: hagyma ... hogy mondhatsz ilyet mikor TE magad is tudod hogy ki illegalis es ki dolgozik az nem ugyanaz ...

Neked nem gond mostmar ... es elhiszem hogy nem a papirokert hazasodtal de ANNELKUL 0 nulla SEMMI mas megoldasod nem volt

szemely szerint orulok hogy Te megoldottad en is nekem 15 volt de semmi hanki/panki ben nem voltam hajlando resztvenni ..

most TE mint konzervative kereszteny feher NC szavazo valoszinuleg pont az ellen fogsz szavazni hogy amit TE neked sikerult ne legyen lehetseges a jovoben ha he nem

mond el

gabors 2013.07.29. 02:39:16

@hagyma: keress-ra hogy mit mond a szenatord

www.burr.senate.gov/public/index.cfm?FuseAction=AboutSenatorBurr.WelcomeMessage

immigration

SEMMIT !!

kosz ennyhi NC-na

nem gond a feketek nem oda koltoznek melled egyenlore !!! sot a bolivia-i csak spanyolul beszelok sem ... ha koltozol idoben maradsz feher konzervatvei kereszteny

amerika jo volt hozzad !!!

gabors 2013.07.29. 02:43:50

@Graeme Swann 4 Prime Minister:

csak a negy sarokrol ... csak pont annyit hogy a mennyezeti acel SOKKAL kevesebbre votl meretezve mint a kulso hej ennyi

ha ezt sem hiszed el akkor sokkal tobbet nem lehet mondani de akkor jon a szeaje dolog en csak mernok vagyok en nem hiszek

England win The Ashes! 2013.07.29. 02:47:55

@gabors: ezt most kurvára nem értettem, ha megpróbálnád esetleg értelmes nyelven, megköszönném.

gabors 2013.07.29. 02:49:44

@hagyma:

"akik nalunk meloznak azok legalisan elnek itt es legalisan dolgoznak
engem senki nem kop le"

bocs de TE ezt honnan tudod rolad sem tudtak kb 10 evig ...

come on !!! my friend ....

Ti kihasznaljatok oket ....

NEM ???

Te vagy aknek Te dolgozol mikor EVER nezte meg hogy a boliviai nulla angollala legalis ?????

come ON hagyma

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 02:58:54

@gabors: ilyen cegnel mint az enyem nem lehet illegalisan melozni / en sem tudtam volna/
roviden csak ennyit
a tobbi baromsagodra nincs idom

pépé stop 2013.07.29. 03:32:30

Vagytok még Amerikások?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.29. 03:40:15

@pépé stop: ja
meg csak fel tiz
de mindjart jon Mary, akkor kiszallok

pépé stop 2013.07.29. 03:43:40

Csak azt akartam kérdezni,hogy
ismeritek/próbáltátok a Képernyő-billentyűzetet?

pépé stop 2013.07.29. 03:59:01

@hagyma: Vagy esetleg nem működik?

helianthus 2013.07.29. 04:25:14

@The hordes of Nebulah: nagyon rendes apukája vagy neki.
@hagyma: tőled meg tök éhes lettem, nem ér!

helianthus 2013.07.29. 04:32:41

Fiúk ha minden éjjel robbantgattok rossz vége lesz.
Tik- tek.
:)

Melvin 2013.07.29. 05:10:11

ha nem tudsz már felállni, jó pofát se vágni: vágjál lyukat a...ba!

Ádám 2013.07.29. 06:50:27

te a Háry János + egy degenerált idióta barom rühes keveréke vagy aki itt mindenkinél nagyobb seggfej.
rajtad kívül senki nem emlegeti, bezzeg te:
-ááámerikai fos vagyok
-marí dolgozik
-baromi jó állásom van
-baromi sokat keresek
-ááámerikai-magyar fos vagyok
-merí dolgozok
-rettentően boldog vagyok merível
-ááámerikai fos vagyok
-kurvajól rakom össze zsömlét salátával
-rettentő okos vagyok s szép
-merí dolgozik
-ááámerikai-magyar fos vagyok
-nagyon sokat keresek...
-szép, okos s skizofrén vagyok....
-sokat kereső ááámerikai-magyar kelet európai menekült fosadék vagyok, ki feji marít, mert az jó neki...
-marí dolgozik, az a dolga...
-még szakmám sincs, de szarkaparóként is rentgeteget keresek...
-okos, szép s rettentően sikeres vagyok...
-na le kéne szokni az öndicséretről,mert Európáig bűzlik,de nem megy...
-marí dolgozik...

te egy nyüszítő semmihez nem értő, másokat világ életében kihasználó nagy undorító rőt pofájú degenerált félkegyelmű fosadék vagy! egy pondró féreg, Háry tivadar

Van-e már két egyforma tányérotok?! Vagy még csak keresed a kukákban, konténerekben?!?

LÉPEM! :):D

Manyecska 2013.07.29. 07:54:15

Vkinek jól megy a kézimunka, rutinos:DDDD

Manyecska 2013.07.29. 07:58:10

Talán mosogatónak kéne mennie..:DDDD

2013.07.29. 08:55:28

8:55 Stirlitz tudta hogy nincs fent új poszt!

2013.07.29. 08:59:33

Szeretném látni az összes kommentet! (530)

Neeeem! :)

2013.07.29. 09:01:19

@vén szivar: -sokat kereső ááámerikai-magyar kelet európai menekült fosadék vagyok, ki feji marít, mert az jó neki...

Ó te MARHA!!!!!
:))))

Manyecska 2013.07.29. 09:14:09

Kelet-Európa mi?? Jó lesz az Távol-Nyugat-Indiának ..:D

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.29. 09:15:40

Reggelet!
Ede indult idén a kékszalagon?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.29. 09:19:31

Na jó, utánanéztem, indult, 263. lett a Daruvár nevű összevont cirkálóval. =)

Manyecska 2013.07.29. 09:23:42

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): :) reg! Bisztattuk aznap reggel Hajrá Ede felkiáltásokkal, sztem hallotta..

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.29. 09:24:58

Te annak idején itt duhajkodtál már? Annyira durva, fél évtizede volt az ügy =)

Manyecska 2013.07.29. 09:29:09

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): már én? Én nem. 2010-ben regeltem tudnám minek:P:DDD ....De ismerem a sztorit meg az utóéletét is:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.29. 09:29:22

@helianthus: helinek otthoni netje van, íjjá, íjjá, óó. Ki is használja rendesen, íjjá, íjjá, óó.
Valaki összefoglalná az éjszakát két mondatban? Mintha nem lenne túl nagy ingerenciám belefolyni a fontoskodó, politikaközeli szarba. Ámbár ki tudja, lehet, hogy szivárványpónikról ment a disputa. A feltételezés joga, mindenkit megillet. Például Kiddy egy cserepesvirág és ez igaz!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.29. 09:36:59

@Kellemes Zérókomponista: Én nem is vagyok cserepesvirág.
Éjjel mi volt? Meleg, ellenben voltam olyan fáradt, hogy tudtam aludni. Ennyi.
Reggel felmostam, meglocsoltam a koktélparadicsomokat, vizet cseréltem a kutyáknak, beszedtem a ruhákat, majd eljöttem a dolgozóba. Este valamit főzni kell majd és valamikor ki kéne önteni a fáradt éteolajat a Mol kúton... Csak az a baj, hogy utóbbi nem esik útba.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.29. 09:41:14

Duhajkondák még ebben a melegben is, ha lenne új poszt.

Manyecska 2013.07.29. 09:45:57

Óhhh...csomó /cserepes/virágot kaptam a névnapomra /múlt héten../ :D
Ez már a hétvégi??

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.29. 09:49:13

@Kellemes Zérókomponista: "Valaki összefoglalná az éjszakát két mondatban?"

Meleg, enyhülés. Majd kellemes szellő.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.29. 09:52:00

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): a terv kútba esik.
@atpijkamo: kondás vagy.
Itt a hétfõ, lehet Homárzani,emberek! Rajta, tolja ki mindenki egyirányba jobbra a csipõjét, ellenkezõ irányban pedig vízszintbe tartott tenyereivel kalimpáljon, mindezt spermiumjelmezben!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.29. 09:52:14

"Van egy kislány, Anikó,
rózsás tünemény..."

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.29. 09:59:48

@Kellemes Zérókomponista: Hát valami olyas. Mondjuk tegnap pont volt eszemben, hogy el kéne vinni, mert arra mentem, amerre a kút, de mire akcióra került a sor, jól el is felejtettem az egészet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.29. 10:01:36

A fiúktól és a csóktól, juj,
nagyon fél,
ha lát egyet, uccu neki, fut,
mint a szél.
Ám egy május délután jött
egy buksi úr,
vizsga helyett Anikó csókolni
tanul.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.29. 10:07:19

Vannak olyan seggfejek, aki teljesen beszűntették az emberi kapcsolatokat, csak a faszbúkon élnek.

"Nem, nem emlékszem, mikor hallottam utoljára szóban mesélt, igazi viccet, de nem is hiányzik. Ha szívből tudok nevetni egy morbid képregényen, az óriástandemen közlekedő tizenkét apostolon, a pórul járt zsebtolvajon, vagy bármilyen vicces videón, mi szükségem lenne konkrét viccekre?"

index.hu/tech/mem/2013/07/28/soha_ennyit_nem_rohogtunk/

Manyecska 2013.07.29. 10:15:16

@atpijkamo: :DDDDD@agresszív kismalac: Nem! Ede!:P@Kellemes Zérókomponista: :DDD mér pont spermiumjelmezben??:DDD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.29. 10:15:31

@atpijkamo: te, az rüvid ü.
@atörökk: az öngyilkosplaccon meg tábla instruálná az arra tévedőket: No help, please!
@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): optimalizációd nem a régi már.
@agresszív kismalac: örolla van szó: www.mixonline.hu/System/Articles/Images/28198e1d-0448-4186-bd0d-2f5086cb0bb5.jpg . Ha tikteket is megigézett a nagyeszével, akkor jó utton jártók.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.29. 10:18:51

@Manyecska: mert az egy olyan jelmez, ahol ovális kivágás van az arcnak, s kilátszik az. Ha egy ismerősödet látod így, kb. szénné röhögöd az agyad. Kipróbálva.:) De lehet uborkajelmez is, akármi, ami ovális arckivágással bír. Csak tudd rávenni a másikat..:D

Manyecska 2013.07.29. 10:25:07

@Kellemes Zérókomponista: hát nem lesz nehéz senki nem normális a családban:D..:) de inkább cserepesvirágnak öltöznék köszi, szexi:P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.29. 10:27:23

@atpijkamo: ha önnön debilségét megtalálja valamiben, visszatükröződve érzi magát és kizárólagossá teszi a maga számára, kiséletit teljesen kitöltöttnek mondhatja, kifelé nem tekint, cél elérve, ="boldog". Szintvonal szubjektíven megítélve maximális, kívülről nézve horpasztikus. =önmagától behorpad az agyam, mer' vákumot kap: hogy valakik ennyire tinédzser szinten megragadva legyenek és még büszkék is rá, épp saját korlátaik miatt. Ha kisebb lenne a pofa, lenne kis szerénység, kevesebb magabiztosság, talán még el is nézném a dolgot, lévén, hogy ízlésről nem vitatkozunk (bár ha jobban megnézzük, az észről sem érdemes), de természeténél fogva sosem fognak ilyenekkel élni a holtbiztos faceművelők.
Ha megdöglene mindenki, nyugodtabban aludnék el örökre.:x
Újposzt.
Enter.
Begin.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.29. 10:28:26

@Kellemes Zérókomponista: Akkor azt írtam volna:
Van egy Molnár Anikó,
műcsöcsű tehén...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.29. 10:28:27

@Manyecska: de annak nincs darázsderék-alakja. Felétek a hengertest a menőő?

Manyecska 2013.07.29. 10:33:45

@Kellemes Zérókomponista: na, az jó, a derekam 70 centi múltkor mértem.@agresszív kismalac: olyan sokat emlegetitek itt. Vkinek viszonya volt vele??:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.29. 10:34:47

@agresszív kismalac: Na de kérem, a tehén nem kurva! Kikérem a teheneknek a tehenek nevében!

duddva 2013.07.29. 10:38:10

Na most hogy elmenekültek az ámerikások, beszélhetünk a hüvelygombáról.

Manyecska 2013.07.29. 10:38:12

@atpijkamo: jajj.nekem legalább igazik a tcsöcseim..

Manyecska 2013.07.29. 10:40:24

@duddva: :D kezdjed, felhalmoztam pár tubus canestent mielőtt úszni kezdtem volna:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.29. 10:42:21

@Manyecska: áhhá! Ez így papíron jól egész mutat, de mindjárt lebuktatlak: milyen egyébméretek társulnak ehhez? Ez a nagyonnemmindegy! Úristen, mikor lesz már újposzt? Az összes tehéntejet is megittam már. Hát senki nem látja, nem érti, hogy minek kellene itt történnie?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.29. 10:43:46

Na, még mindig nem lehet duhajkodni? Kéne egy új post.

@atpijkamo: Ezen én is röhögtem. Mármint a cikken.

A végére meg odakívánkozott volna némi Hofi, aki 20 év után is vicces, és amit mond, illik a mai viszonyokra is.

Na meg a standup.

2013.07.29. 10:44:36

@Manyecska: na, az jó, a derekam 70 centi múltkor mértem.

r ? d ? :)))))

2013.07.29. 10:46:01

@Manyecska: mell: 92 csípő: 107

Az jó! Szeretem az amfóra alakú nőket! :))

Manyecska 2013.07.29. 10:46:16

@Cicmen: Mi??? nem szívtam semmitse akkor.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.29. 10:47:09

@ColT: Én az emberi kapcsolatokra gondolok, nem fgom meghívni a sztendápost a vacsoraasztalhoz. Nem vagyok jó viccmesélő, türtőztetni szoktam magam, de néha eleresztek egy nagyon odakívánkozó viccet. Miért fosztanám meg magamat ettől.

Az sajnos igaz, hogy nagyon kevés új vicc születik manapság.

Manyecska 2013.07.29. 10:47:50

@Cicmen: ehhh, nehéz ruhát kapni. Ezért végeztem szabás-varrás tanfolyamot régebben /levelezőn!/:D na ON. meló van:(((( /zokogó ikon/

Manyecska 2013.07.29. 10:49:35

@agresszív kismalac: nana! feszesnek feszes, vigyázzunk:) Ne dobálózzunk a mellekk..szavakkal.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.29. 10:49:37

@Cicmen: "@Manyecska: na, az jó, a derekam 70 centi múltkor mértem."

Nekem 19 centi, múltkor mértem.

Ja... bocsi... nem a derekam...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.29. 10:50:31

@atpijkamo: Ja, az meg nem csak viccektől függ.

Aki azt az online élete miatt építi le, az valahol tényleg beteg.

Anetes poénok teljesen jók, szeretem nézegetni, de a szóbeli viccek kiegészítéseként.

Standup : elmentek sokan sörözni, standup az is, csak társaságon belül :) Legalábbis nálunk olyan fárasztások hangzanak el, hogy már attól bekészül mindenki :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.29. 10:51:38

@Cicmen: "Szeretem az Amfóra alakú nőket"

Azt a luvnyát nem ismerem. Melyik valóságsóba szerepelt?

Manyecska 2013.07.29. 10:51:54

@atpijkamo::DD még nedvesen húzasd kicsit azért:P:D!!
Ha nem lesz új poszt mire visszatekintek szétverem a monitort..
/A lábam 39-es ha vki cipőt akarna venni/

2013.07.29. 10:52:41

@Manyecska: Ezért végeztem szabás-varrás tanfolyamot régebben /levelezőn!/

Szerintem ezt és úszótanfolyamot nem érdemes levelezőn végezni!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.29. 10:56:39

@Manyecska: "nedvesen húzasd kicsit"

Minek nekem olyan hosszú hüvelykujj?

"A lábam 39-es"

Na, belőled se lesz már kínai királykisasszony!

"nekem legalább igazik a csöcseim."

Nem az a kérdés hogy milyen, hanem hogy hány.

Manyecska 2013.07.29. 10:58:35

@atpijkamo: kettő!:) na megyek átállok a kocsival a napról ne zavarjatok:D@Cicmen: ugye? ááá, én előtte is vettem magamnak anyagot és csináltam nadrágszoknyát, stb. Meg sálat horgoltam::DD!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.29. 11:01:51

@Manyecska: "kettő"

Azt mindenki mondhassa. De tőlled nem ezt vártam.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.29. 11:03:41

@Manyecska: "megyek átállok a kocsival a napról"

MENEKÜLJÖN AKI TUD! NŐI SOFŐR TOLAT!

Manyecska 2013.07.29. 11:07:13

@atpijkamo: :DD most mit izélsz? bevettem a 147 fokos kanyart hármasban:D a sorompó alatt a parkolóba:D Tés szervízkocsi riasztója azóta szól..sállállá:DD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.29. 11:31:26

@Manyecska: Én a múlt héten vettem cipőt, de a kutya se kérdezte, hányas a lábad.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.29. 11:52:34

Hát jó. Akkor valószínűleg az én 41-es cipőm nem lesz jó rád.

helianthus 2013.07.29. 12:24:57

@Kellemes Zérókomponista: te ne szólj hozzám, nyuszi vagy.
Én se szólok hozzád.
Egy darabig.
+int

helianthus 2013.07.29. 12:26:08

@agresszív kismalac: hogy lehet egy ilyen kis állatnak ilyen kicsi lába?
Ja!
Nem szóltam.

Manyecska 2013.07.29. 12:26:57

@agresszív kismalac: a fiamnak tízéves korában volt 41-es:D Te lány vagy?
süti beállítások módosítása