Tékozló Homár

Trükkös akció a Marks&Spencerben

2013.08.05. 13:45 | jackyll | 58 komment

Naiv ügyfélnek másik inget adtak el, mint amit felpróbált, aztán pedig közölték, hogy akciós volt az ingje, és ezért nem cserélik másikra:

A Duna Plázában levő Marks&Spencer áruházba tértem be a napokban, mert inget szerettem volna vásárolni. Mivel sem a Marks&Spencer boltberendezését nem ismerem, sem nem szeretek sok időt eltölteni vásárolgatással, célirányosan odamentem az eladóhoz és elmondtam, hogy inget szeretnék vásárolni, hol találok. Mutatott egy nagy magas polcot, és mondta méretben csak azok vannak amik kint találhatók, válogassak kedvemre. Mivel az ingek be voltak csomagolva, így elkerülendő azt, hogy ne jó méretet vegyek, a 2 kiválasztott inget odavittem az eladóhoz és kértem, hogy ebből egy próbainget adjon már, nehogy rossz méretet vegyek. Adott, felpróbáltam a normál próbainget, jó volt a méret. Megvettem. Hazaérve kibontottam az egyik becsomagolt inget és meglepődve tapasztaltam, hogy nem NORMÁL INGET vásároltam, hanem valami flancos mandzsettás inget. Nézegettem a csomagolását, de SEHOL NINCS FELTÜNTETVE, HOGY EZ MANDZSETTÁS ING!!!

Gondoltam sebaj, visszaviszem az ingeket számlával együtt - a 2. inget ki sem csomagoltam, eredeti csomagolásában volt - nekem nem kellenek ezek. (Utálom az ilyen flancos mandzsettás inget én normális inget szerettem volna vásárolni.) Másnap azonban a Marks&Spencer üzlet alkalmazottai fölényeskedve közölték velem, hogy mivel akciós(4.449 Ft-os) áron vettem, SEM VISSZAVENNI, SEM BECSERÉLNI NEM FOGJÁK! Kértem, hogy legalább a BONTATLAN csomagolású inget vegyék vissza, de gúnyosan közölték, ezt sem teszik meg.

 Ez nagyon nem korrekt eljárás, hiszen ABSZOLÚT MEGTÉVESZTŐ VOLT MIND EZ ING ELHELYEZÉSE, MIND A CSOMAGOLÁSA: a normál ingek közé voltak betéve a mandzsettás ingek, és mivel be volt csomagolva nem látszott, hogy ez bizony nem egy normális ing!! Azt, hogy NINCS ráírva, hogy mandzsettás ing(ja, amúgy miért nem írják rá???), meghogy az eladó sem mondja, hogy nem normális inget szándékozok megvenni (sem akitől próbainget kértem, sem a pénztárnál), az még elmegy. DE HOGY SE BECSERÉLNI, SE VISSZAVENNI nem hajlandóak, az már azért átverés! Átvertek, örülnek, ennyi. Ez az átverős megoldás, meg a fölényeskedő magatartás a Marks&Spencer hozzáállása a vásárlókhoz?

 Mindenesetre nem csoda, hogy bezárják a vidéki áruházaikat, mindet be kéne zárni, mert egy beképzelt-tróger, lehúzós társaságként viselkednek.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.08.05. 13:47:51

Hát ez bosszantó valóban.

Ficak 2013.08.05. 13:48:26

Először is elküldtem volna őket az any...k p...ba!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.05. 13:50:46

Asszem attól, hogy akciós volt nem változna az, hogy hogyan veszik vissza. Viszont ha nem hibás, simán csak nem tetszik, akkor tényleg nem kell visszavenniük.

Sokorai_Atala 2013.08.05. 13:58:46

Csak a hibásat kötelesek visszavenni.
Az más kérdés, hogy jobb helyeken felajánlanak egy levásárlási lehetőséget, vagy adnak kupont, ha adott percben nem találsz.

Manyecska 2013.08.05. 14:00:46

@ColT: de mintha cserét kéne felajánlaniuk helyette.

England win The Ashes! 2013.08.05. 14:02:04

@Különös Szilveszter: Ki kell cserélni a borítékot, mert akkor 2/3 eséllyel nyer.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.05. 14:02:04

@Különös Szilveszter: Ld. itt : @Sokorai_Atala:

...igen, ahol már rájöttek, hogy a vásárlókból élnek :D

Sokorai_Atala 2013.08.05. 14:04:34

@Különös Szilveszter: sajnos megszűnt ez a szabály, de a jó kereskedő, bevállalja, hogy ad helyette mást főleg, ha eredeti a csomagolás.
Én is vettem unokaöcsémnek inget, nagy lett visszavittem, szó nélkül adtak másikat (az espritben).

Hartmy 2013.08.05. 14:04:57

@Graeme Swann 4 Prime Minister: A posztoló csak nagyobb eséllyel akart nyerni, ezért akarta kicseréltetni az ingeket!

Manyecska 2013.08.05. 14:06:32

@Sokorai_Atala: aha. Ha valakinek kell tegnap a szekrényben selejteztem a kb hatvan ingből:P

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 14:09:41

A Bud&Spencerben ma délig akciós a hagymásbab.
Bocs, hogy csak most szóltam!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 14:12:15

Nemrég írtam, hogy a cipőből a jobbosat próbáltam csak fe a boltban, a bal nem volt jó a lábamra. Azóta mindent felpróbálok, az ingeket is kibontottam volna, és magamra simítom. Öreg embert nehezebb átverni.

serfecs (törölt) 2013.08.05. 14:14:11

Az tévhit ám, hogy akciós árut nem vesznek vissza minőségi kifogás miatt. Ugyanúgy kötelességük visszavenni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 14:14:23

@Különös Szilveszter: "selejteztem a kb hatvan ingből"

Nem szeretem a kockás favágó ingeket.

Manyi, azonnal vedd vissza a nikedet, nem ismerlek meg. Csitri!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 14:23:43

@zsiráfffff: :))

Jó hogy jössz, nénémasszony, jó a felhozatal, de elkél egy kis erősítés.

Sokorai_Atala 2013.08.05. 14:27:36

@Manyecska: mekkorák?Mert felnőttek a gyerekek az évek során:)Ö)

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 14:30:56

@zsiráfffff: Jó hogy jössz, nénémasszony, jó a felhozatal, de legózni szerecc-e? :D

Manyecska 2013.08.05. 14:31:22

@Sokorai_Atala: nemtom, én kismamaruhának használtam párat!!:D gyerekre lesz jó valóban lassan!

Manci néni, a szomszéd 2013.08.05. 14:33:01

Fogyasztóvédőket nekik, a büdös kva anyjukat!

Ofélia . 2013.08.05. 14:33:15

Hát a postoló menjen a kínai piacra.

Amúgy is ott gyártják.

És mégyhogy mandzsetta??? hát inkább egy póló:DD

herk 2013.08.05. 14:33:33

minden nap menj be, és próbálj fel 20-30 inget, ami be van csomagolva, majd halmozd egymásra, hogy mégsem erre gondoltál. Szerintem a 3. napon találnak valami megoldást a helyzetre.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.05. 14:33:43

nem vagyok nagy ing szakértő (60 brűűhh..a hideg is kiráz)
de!!!
nincs minden ingnek mandzsettája??????????????????

gardrobszekreny 2013.08.05. 14:33:50

Akcijoooooos mandzsettas ing elado a vattttttteran 12000-ert darabja...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.08.05. 14:41:21

@batgirl:
a rövidujjún elég hülyén nézne ki a mendzsetta.

de tény, hogy nem világos hogy milyen a normál ing?

nálam kétféle ing van: rövidujjú, meg hosszúujjú. és evidens hogy a hosszúnak van mandzsettája.

bár most így eszembe jutott a paraszting, is, de nem hiszem hogy olyat akart volna venni. ahon nincs mandzsetta.

Taxomükke (UK) 2013.08.05. 14:42:35

Az eljárás a következő:
Bemész, a péntárnál bemutatod, hogy ezeket az ingeket nem itt vetted, eleve nálad voltak. Bólintanak, hogy OK.
Ezután odamész az ingekhez, kirakod a két mandzsettásat, beraksz a szatyrodba két neked tetszőt, majd kisétálsz.
Ha pampognak és/vagy csipog a lopásgátló basz, akkor emlékezteted őket, hogy a péztárnál bemutattad az ingeket, nem itt vetted azokat.
Oszt becsókolhatnak Betlehembe.
Szerintem.

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 14:44:06

Most lehetne írni a Porsche hungáriáról is, mert én meg a folxvágendzsettával jártam így!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.05. 14:45:14

@Manci néni, a szomszéd: "Fogyasztóvédőket nekik, a büdös kva anyjukat!"

Gondolod, pont a fogyasztóvédő gyereke dolgozik a Marks&Spencer áruházba? Milyen praktikus, este otthon rögtön megbírségolhatja az anyja.

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 14:45:19

@Taxomükke: oszt utána lecsuknak lopásért.
szerintem.

de mondjuk annyit megér!

É2I 2013.08.05. 14:59:21

@Egyéves Önkéntes: Lecsuknak? 50 ezerig a rendőr ki se jön.

Ez a mandzsetta mizéria meg nem teljes, ugyanis mandzsetta gombos ingre gondolt a szerző. Ahol nem rávarrt gomb meg luk van, ha nem luk meg luk oszt' gombot meg vegyél rá. Ilyen úri huncutság.

on : Remélem a vásárlók könyvébe azért beírtad. (Rohadtul nem értem a bontatlant miért nem vették vissza. Az már csak faszariság volt.)

Egyéves Önkéntes 2013.08.05. 15:06:27

@É2I: dehogynem megy ki, aki hétvégén lop csokit és a biztonsági őr ráhívja a rendőrt, (márpedig ráhívja) azt bizony hétfőig fogdán alszik
ez tény, nálunk így működik

FDToth 2013.08.05. 15:23:37

Itt a cserének egyértelműnek kellene lennie. kb. mintha felpróbálsz egy rövid ujjú inget, majd leveszed a polcról (vagy amit a kezedbe adnak originál csomagolást) és csak később derül ki h hosszú ujjú. vhol megtévesztés. a posztoló nyugodtan írjon egy levelet a központnak, tuti kicserélik vagy visszaadják a vételárat. ilyen M&S-kbe csúnya öreg, morcos nénik vannak, akik rohadt agresszívek tudnak lenni, ha az ilyen postolóhoz hasonló, pipogya fráterekkel találják szemben magukat.

opati666 2013.08.05. 15:38:37

Azért a posztoló sem ártatlan. Az ingek csomagolásán igen is látszódik, hogy milyen ujjkialakítású. Nézd csak meg jobban!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.08.05. 15:41:50

nekem volt olyan hogy mikrót vettem. kinéztem a kiállított darabok között egyet, és az eladóval is beszélgettem, kértem mondja el mit tud róla.

megvettem, de ugye nem a kiállított darabot, hanem a raktárból hoztak egy bontatlant. megmondom őszintén nem nézegettem a dobozt a pénztárnál, de otthon kiderült, hogy nem az a mikró van a dobozban mint amit kinéztem.

másnap visszamentem, és beszéltem az eladó sráccal. emlékezett is rám szóval nem volt gond. ki is cserélték szó nélkül.

a probléma az volt hogy a kiállított darab alatt más típusszám, és árcédula volt, egy olcsóbb típusé (amit hazavittem). amit én akartam az drágább lett volna 4 rugóval, de nem kellett kifizetnem a különbözetet sem!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.05. 15:55:19

@Taxomükke: Betlehembe' nem jó lakni, mert sófárt kell harsogtatni!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.05. 15:58:18

@Hurrá Torpedó: Én nem veszek mikrót, csak makrót, azt jobban látom.
Meg befér egy strucc es.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.05. 15:59:46

@atpijkamo: csak enyhén vagyok és óvattal mer lótifuti van. asztalt políroztam, lakkoztam meg végre felakasztottam vagy harminc képet a falra, de mostmár csecseszép.

@Egyéves Önkéntes: legó? namégcsak az kéne. több évembe telt amíg eltakarítottam a házból az utolsó darabját is. akkor telt be a pohár, amikor a lepedő alatt találtam pár apró darabot merugye a gyermeknek kedve szottyant az ágyban építkezni. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.05. 16:01:36

a posztoló meg vegyen csak mandzsettás inget szép mandzsettagombokkal, legalább elengáns lesz és így felszedhet valami nőt akit utána elküldhet inget vásárolni a bótba. ámátőr.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.05. 16:06:41

@zsiráfffff: Borsószem királykisasszony e vagy? Én simán elalszok egy nagyobbacska Forma1-es installáción.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.05. 16:10:38

@estrella negra: valszeg, mert már jóanyám is mindig így hívott kiskoromtól kezdve :D

bigmac 2013.08.05. 16:44:43

@É2I: " @Egyéves Önkéntes
: Lecsuknak? 50 ezerig a rendőr ki se jön."
Tévedés...már ha 1 fillér értékben lopsz is kijön....már nincs szabálysértési küszöb csak bűncseli...

Atörökk 2013.08.05. 17:54:00

Na most az a helyzet (én is szoktam az M&S-ben vásárolni) minden ingen egyértelműen látszik, milyen a mandzsettája. Posztoló egy országos méretű fasz.

England win The Ashes! 2013.08.05. 19:01:19

@atörökk: Ja, én is úgy tudom, hogy eleve úgy van hajtogatva, hogy az egyik mandzsetta látszódik. Hosszú ujjú ingnél persze.

rosencrantzhu 2013.08.05. 20:44:07

én sem értem: az ingek úgy vannak hajtva, hogy látszódik a típus, rövid, hosszú ujjú mandzsetta gombos.

ráadásul ha az egyiket ezek közül felpróbálta, akkor miért nem vette észre a vevő, hogy ez nem az, amit ő akart? nemigen szokott olyan lenni, hogy tök ugyanaz az ing van meg két verzióban, szóval nem kerek a sztori.

A M&S még egy egészen jó üzlet itt Mo-on sztem. Mondjuk ettől még visszavehették volna a cuccot, de lehet, hogy a franchise visszavételek miatt van teljes kitárazás.

Taxomükke (UK) 2013.08.05. 21:18:14

@Egyéves Önkéntes: Má mé?
Befele is 2 db MS ing, kifele is 2 db MS ing.
Csak most mandzsetta nélkül.
Még a bót jár jól!

d_n 2013.08.06. 10:13:02

Angliaban az M&S-ben akkor is visszaveszik a ruhakat, ha rajovok, hogy megsem tetszik es egy rohadt szot sem szolnak erte. Nem a ceggel van a baj, hanem az orszaggal.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.08.06. 15:43:31

Ilyen drága szarokat kipróbálás nélkül elhozni??? Én ezt úgy szoktam, hogy próbadarabon megnézzük, hogy melyik méret és utána igenis nézzük meg azt a darabot is, amit elhozok. Ezen a ponton csak akkor kénytelen visszacsomagolni az eladó, ha át akarta baszni a burámat, mint ahogy naiv ügyfél járt a posztban.

Bellagio 2013.08.06. 18:13:25

Lehet, hogy hosunk a legujabb divat szerinti, mandzsettagombos rovid ujju inget vett :)))

PannonBoy 2013.08.07. 23:47:52

@d_n: Teljesen egyetértek veled. Anglia mérföldekkel jobb. Magyarországgal van a baj és az ott élő emberekkel.

rooter 2013.10.28. 12:44:28

Nem tartottak pisztolyt a fejedhez, hogy megvedd!
süti beállítások módosítása