Naiv ügyfélnek étel és italfogyasztás után sem voltak hajlandóak egy pohár vizet adni a Gastland Bisztróban a Széll Kálmán téren:

Barátnőmmel betértünk a minap a Széll Kálmán téren nemrég nyílt all-you-can-eat étterembe. Rendesen fogyasztottunk, italt is rendeltünk (azért külön kell fizetni, a kaja viszont valami 1500 forint körüli áron korlátlan). Az ebéd végén barátnőm megkért, hogy rendeljek neki egy pohár csapvizet. Odamentem a pulthoz, és kértem, mire a pincérnő közölte: nem tud vizet adni.

- De miért? Nincs csap? Vagy pohár nincs?
- Nem adhatok! - hangzott a határozott válasz.
- De miért?
- Mert a főnök megtiltotta. Ásványvizet tudok adni 280 forintért.

Mielőtt az életükkel mit kezdeni nem tudó kommenthuszárok ugatni kezdenének, hőségriadó idején kérésre minden vendéglátóipari egység köteles ingyen csapvizet adni. Ez alól nem kivétel sem a sarki kocsma, sem az ötcsillagos luxushotel. Ezt közöltem is a nővel, de az kötötte az ebet a karóhoz: víz nincs! Viszont kihívta a főnököt, hogy beszéljem meg vele a fontos kérdést.

Előjött az irodából egy vigyorgó, öltönyös alak, és kérdésemre közölte: náluk ez a szabály, nincs csapvíz, és kész. Ráadásul elkezdte magyarázni, hogy ez máshol is így van.

- Most ugye nem gondolja komolyan, hogy ha bemenne a McDonald's-ba, azok adnának magának vizet? Ingyen?
- De, adnának. Egyrészt mert ők tudják, mi az a vendéglátás. Másrészt mert kötelező.
- Hát mi akkor sem adunk.
- Jó. Akkor kérem a vásárlók könyvét.

Menedzserünk még erre sem volt hajlandó meghátrálni. Víz nincs, jöhet ide akármilyen felügyeleti szerv. A szőke pincércsaj előhalászott egy vadonatúj, láthatóan még soha ki sem nyitott panaszkönyvet, amibe beleírtam, hogy mi a fennforgás. Ezután a könyv visszakerült a pult alá. Olyan apróságról, hogy a bejegyzésből adjanak egy példányt, megfeledkeztek. Nem baj, én lefényképeztem a könyvet. Majd ennek is örülni fog a fogyasztóvédelem.

A menedzser diadalmasan visszatért birodalmába, a szőkeség pedig rezzenéstelen arccal dekkolt tovább a pult mögött. Barátnőmnek azonban támadt egy ötlete. Odament a pulthoz, és a korábban rendelt üdítőhöz kért egy poharat. Meg is kapta. Ezzel pedig bement a mosdóba, és kisvártatva visszatért egy pohár vízzel. Probléma megoldva.

Csakhogy a trükkös húzást a szőke pincércsaj is észrevette, és elkerekedett szemekkel rohant az irodához jelenteni, hogy a vendégek renitenskednek. Megint előkerült az öltönyös pasas. Tüntetőleg megállt az asztalunk fölött, majd sértődötten így szólt:

- Úgy látom, Önök nem képesek tiszteletben tartani ennek az étteremnek a szabályait!
- Konkrétan leszarjuk - feleltem, és elindítottam a telefonom kameráját. - Mondd csak el a kamerába, hogy miért nem adsz egy pohár vizet a vendégnek, ha kéri, hadd lássák az interneten, hogy mekkora sóher vagy!

Emberünk erre kicsit kibillent arisztokratikus önbizalmából, és hebegni kezdett, hogy de hát a szabályok, meg hogy ő nem tud ilyen rendeletről. Barátnőm közben mélyen a szemébe nézve, tüntetőleg megitta a pohár vizet, ami a pasas arcán átfutó grimaszból ítélve komoly lelki fájdalmat okozott neki.

- És ha kézmosásra használom el ezt a két deci vizet, azt lehet? - kérdezte.
- Az más! Azt lehet! De meginni nem lehet!
- Hát mi pedig megittuk, és most mit fogsz csinálni?
- Jó, hát akkor... akkor ami előttetek van, azt még fogyasszátok el... és utána távozzatok.
- Mert ha nem, mit csinálsz, kidobatsz?

Nem mentünk sehová, előbb megebédeltünk (bár meg kell jegyezni, hogy szinte minden kaját túlsóztak, ami valószínűleg összefügg a szigorú víztilalommal). Amikor fizetni mentünk, a menedzser úr megint előkerült, és gondosan végignézte, hogy rendben megkapja-e a kb. négyezer forintját, nem csalunk-e ki újabb vagyonokat a zsebéből. Ekkor már eldurrant az agyam. Fogtam egy húszforintost, ráköptem, és beleraktam az ingzsebébe.

- Nesze, itt a pohár vized ára, nehogy elszegényedj!

Ha nem látom, nem hiszem el: a pasas sértődés helyett megenyhült, és láthatóan megnyugodott, hogy nem érte kár. Azért még nekiállt vitatkozni egy sort barátnőmmel, hogy létezik-e olyan rendelet, amely szerint ő köteles lenne vizet adni, de pechjére a barátnőm jogász, és pont élelmiszeripari jogszabályok előkészítésével foglalkozik. De rendelet ide vagy oda, igazi kicsinyes, prosztó mentalitás egy pohár vízen huzakodni a vendéggel. Nem sok jövőt jósolok ennek az étteremnek, ha a vezetője azt hiszi, hogy szívességet tesz, amikor beengedi a fizető vendégeket.