Tékozló Homár

10-ig nem bírnak számolni a Hotel Nereus Parkban

2013.08.23. 13:41 | jackyll | 98 komment

Andreáék 7 főre kértek ajánlatot a balatonalmádi Hotel Nereus Parktól, akik először 8 vendéggel kalkuláltak, majd végül megállapodtak 6-nál. Amikor ezzel a helyszínen szembesültek, a szállodások ahelyett, hogy korrigálták volna, elkezdtek genyózni velük:

Olvasom, hogy teltház van a Balatonon. Valószínűleg ennek tudható be, hogy nem becsülik a szállóvendéget. Családommal a balatonalmádi Hotel Nereus Parkban szálltunk meg egy hétvégére. Anya-apa-gyerekek, udvarlók, és a nagypapa. Összesen heten. Több hoteltől kértem ajánlatot. Az említett 3 csillagos hotelnek volt egy jó féláras ajánlata (persze főszezoni felárral, ami majdnem annyi, mint maga a félár) 2 fő 2 éj félpanzió. Felhívtam őket, hogy mi 7-en lennénk, a 7. fő pótágyon, ennek megfelelően készítsenek már nekem ajánlatot. Első körben sikerült 8 főre kalkulálniuk, de második nekifutásra összejött. Az ajánlatban benne volt, hogy 7 fő részére szól 2 éjszakára, félpanzióval. A szobaáraknál számomra nem volt egyértelműen jelezve a pótágy, ezért az ajánlat elfogadásakor jeleztem, hogy az ajánlatban nem látom világosan, hogy benne van a pótágy. Visszaírtak, hogy ne aggódjak, beírták a pótágyat. A teljes összeg 3/4-ét kérték egy hónappal előre elutalni. Kicsit sokalltam, de végülis mindegy.


Megérkezéskor kedvesen fogadtak, átadták a szobát, és kérték, ha berendezkedtünk, jöjjünk vissza kifizetni a maradékot. Ez is kicsit furcsa volt, hotelben utólag fizetünk, de még ezt sem bántam, nem kell vigyázni a pénzre. Ekkor jött a feketeleves. Kiderült, hogy elrontották az ajánlatot, és a pótágyat, illetve a pótágyon fekvő személy számára a félpanziót nem adták hozzá. Egyértelműen beismerték, hogy ők rontották el az ajánlatot, mégis kérték, hogy fizessem be. Én erre nem voltam hajlandó, hiszen előre leegyeztetett áron választottuk ezt a szállást. + női recepciós volt. Próbálkoztak mindennel az érzelmi zsarolástól kezdve az akkor átrakunk szar szobába fenyegetőzésig. Mivel tudtam hogy nekem van igazam, és ezt ők is tudták, végül nem kellett kifizetnem, de az elhibázott számítást, de amíg győzködtek, voltam erkölcsi nulla, nyaralást elrontó hisztérika, gerinctelen, aki nem szól, hogy hibáztak (de szóltam, azonnal jeleztem a pótágyat).

Persze a kicsinyes bosszú nem maradt el. Még mielőtt rájöttek volna saját tévedésükre, jelezték, hogy az étteremben külön 7 személyes asztal fog várni bennünket. Mikor megérkeztünk, (menüválasztásos félpanzió - érkező vendég automatikusan A menüt kap, ha vega, ha nem...) nem találtuk a 7 személyes asztalt. Kérdeztük a pincért, aki megmutatta, hogy a 2 különálló részben lévő étterem egyik felében van a szüleim asztala, középen a miénk, a másik részben a testvéreméké. Mivel 4 fős asztalok voltak hozzánk még 2 idegent is beraktak. Ez aztán a logisztika. Szóltuk a pincérnek, hogy együtt szeretnénk ülni, de a recepcióra küldött. Mikor ott kértük, a pincérhez küldtek, aki megígérte, hogy a következő étkezésre átrendezi, de végül nem sikerült. Nehéz logisztikai feladványnak bizonyult.

Mikor túltettük magunkat,azon, hogy külön étkezünk, az étellel sokkoltak. Anyukám óvónő, pontosan tudja mekkora adag jár egy 3-6 éves óvodásnak. Na itt pont akkorát adtak. Ez igazán szörnyű lett volna, ha finom az étel, de mivel borzalmas volt, nem bántuk. Egy általános iskola menzáján ízletesebben főznek...

A hotelben nyomát sem éreztük a híres magyar vendéglátásnak. Senkinek nem ajánlom!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Országúti Ninja 2013.08.23. 13:48:04

Én eltudok számolni ELSŐ-ig!

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.08.23. 13:51:07

na, aszittem már senkit nem érdekel más nyomora :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 13:56:48

"Több hoteltől kértem ajánlatot." ... "az étel, ... borzalmas volt"

Biztos nem általános szabály, de talán várható, hogy a legolcsóbb helyen nem lesz minden a legjobb.

Azon szoktam röhögni, hogy az egybites vásárló kér húsz helyről ajánlatot, a legolcsóbbat kiválasztja, aztán nyafog, hogy finoman szólva nem kapta legdrágább ajánlatnak megfelelő kiszolgálást. Most nem vendéglátás, hanem általában. El kéne gondolkozni, hogy vajon az mitől tud az összes többinél olcsóbb lenni.

Tölgyasztal 2013.08.23. 13:58:05

Idén mindenki megtanulta,h előre nem utalunk!
Ezen felül a Balatonon már 10 éve is étzekés néven nagyüzemi menzás ételt szolgáltak fel a hotelek jelentős részében!
Annyi étterem van ott is, ha nem találunk az interneten sehol olyan kommenteket a hotel konyhájáról, amelyek az égbe magasztalják azt, akkor hanyagolni kell - ha megteheti, mert van, hogy arányaiban magasabb akkor a szobaár (ez is tapasztalat)!

3 év tapasztalata ugyanazon üdülőről:

első év bőséges vacsi, ízletes ételek;

második év bőséges, de kevésbé izletes ételek (meg is jegyeztük,h az előző
évben a szakács fűszeresebben főzött)

harmadik év szerény és íztelen ételek...

Azóta nem voltunk ott...

Jim Raynor 2013.08.23. 13:59:34

1. ha az ajánlatban hiba van, akkor nem azt kell csinálni, hogy elfogadom, és mellékesen megemlítem, hogy hibás, és még a pénzt is elutalom, hanem addig nem fogadom el, amíg hibátlan nem lesz. Visszaigazolást is 3x leellenőrizni.

2. én már többször nyaraltam ott, semmi gondom nem volt, de biztos bennem van a hiba (pedig ölég krakéler vendég tudok lenni én is)

3. Anya-apa-gyerekek, udvarlók, és a nagypapa egy szobában, hát bazmeg. (gondolom nagyfater a pótágyon). ez az a társaság lehet szerintem, akik az Ósön grillpultjánál tartották a családi vacsorát.

Országúti Ninja 2013.08.23. 14:02:06

"A hotelben nyomát sem éreztük a híres magyar vendéglátásnak."
De, pont azt éreztétek.

Országúti Ninja 2013.08.23. 14:05:38

"Anya-apa-gyerekek, udvarlók, és a nagypapa."
" a szüleim asztala, középen a miénk, a másik részben a testvéreméké"
He?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 14:08:46

@Tölgyasztal: "az égbe magasztalják"

Én a negatív kommenteket szoktam figyelni, sokkal megbízhatóbb indikátor.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.23. 14:11:54

@Tölgyasztal: fejlettebb orszagokban is elore utalsz, csaxolok
az mas kerdes, hogy creditkartyaval es ha megerkezel es valami gebasz van, szepen visszahivod lovet
utana, ha a szallodas akar, pereskedhetsz
sima motelben is ha megszallsz elore fizetsz
sosem utolag

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 14:12:46

@Országúti Ninja: Én is filóztam, hogy anyának, apának, a gyerekeknek vagy a nagypapának az udvarlói? Csak úgy jön ki, hogy ha a testvérei az udvarlók.

1 apa
1 anya
2 gyerekek
1 nagypapa
2 udvarlók
az pontosan 7

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.23. 14:15:19

"+ női recepciós volt"
oszt ez most a sztori szempontyából mi a faszt számít?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.23. 14:16:40

@atpijkamo:
anyuka-apuka vitte a saját udvarlóját a családi buliba? mongyuk ha mindkettőnek an, akkor nincs gond

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.23. 14:17:04

@atpijkamo: en kifejezetten csaladcentrikus vagyok, de nem egy idealis felallas nyaralasra:)

mondjuk jobb mintha 7 buzi menne, bar akkor nem kene potagy

Atörökk 2013.08.23. 14:18:49

Anthióciai Hotel Szent Néreus.

Manyecska 2013.08.23. 14:23:57

Anyóst kellett volna beáldozni. Vagy nem volt ott..?

Országúti Ninja 2013.08.23. 14:25:21

@atpijkamo: számomra fura, hogy önmagát és a testvérét "gyerekek"-ként írja le, de amúgy ja kb így lehetett.
Ha meg még is kiderül, hogy a nagypapa vitte az udvarlóit, akkor arra a sztorira kíváncsi lennék :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 14:25:37

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: :)) Csak akkor kinek a testvérei az udvarlók?

Kipróbáltam az összes lehetséges kombinációt - mármint nem vagyok én olyan perverz, ezért csak gondolatkísérleteket végeztem - és az jött ki, hogy a posztoló az egyik gyerek, és neki és a testvérének van egy-egy udvarlója.

Mondjuk ezzel a megoldással az a baj, hogy az udvarlókat be fogják kasztnizni a két gyerek megrontásáért.

Vagy indiaiak, ott már gyerekkorban meg van az eljegyzés.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 14:27:23

@Országúti Ninja: "önmagát és a testvérét "gyerekek"-ként írja le"

Na, ugyanoda jutottunk. De hát egy gyerek is internetezhet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 14:28:29

@Élő Fa: "Anyóst kellett volna beáldozni. Vagy nem volt ott..?"

Anyós nem ért rá, udvarolt a Máris szomszédnak.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.23. 14:29:33

@atpijkamo:
én nem indiaiakra gondolnék, mongyuk bőrszínben ugye hasonlítanak rályuk, de nem akarom ijjen etnikai irányba terelni a dógot

Országúti Ninja 2013.08.23. 14:30:11

@atpijkamo: internetezhet ja, na de homározhat-e?! :)

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:30:58

Teszkó gazdaságos család teszkó gazdaságosan kíván nyaralni, aztán csodálkoznak, hogy teszkó gazdaságos kiszolgálást kapnak.

Ettől függetlenül sajnálom őket, mert senki nem érdemel elbaszott nyaralást, de ők is tátott szájjal...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 14:31:57

"Összesen heten voltunk, a szüleim, nagyapám, testvérem és kettőnk udvarlói."

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:34:14

@atpijkamo: jó, de neki, és méág melyik rokonának van udvarlója?

Vajon hány szobát foglaltak amúgy?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.23. 14:36:30

@uraaam: meg ugye kettőjüknek hány udvarlója vót? mer ebből az se egyértelmű

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.23. 14:37:54

amugy nem tudom, mi a bonyolult feladvany?

elment nyaralni a testverevel, mindkettojuk udvarlojaval / tehat valoszinu kamaszkor/
ott volt az apja az annya es a nagypapa
magyaran egy 4 tagu csalad /szulok-lanygyerekek/ megspekelve 2 udvarloval es a nagypapival

@Országúti Ninja: hogy kene magat nevezni ilyen felallasban, akarhany eves, ha a szuleivel megy?

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:38:17

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: és hány éves a kapitány? Én nem tudtam kiszámolni hétismeretlenes egyenlettel.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 14:38:32

@uraaam: "melyik rokonának van udvarlója"

Sok megoldást végiggondoltam, hát némely elég perverz.

"Vajon hány szobát foglaltak amúgy?"

Nincs elég feltétel, hogy egyértelmű megoldás születhessen. Ha mondjuk mindenki dug a nagyapán kívül, akkor 4-et.

Atörökk 2013.08.23. 14:39:09

@uraaam:
A kapitány udvarlója is ott volt?

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:39:53

@atpijkamo: igen, van pár megoldás, ami már 18-karikás.

Ha meg annyira gazdaságos család, amennyire az írás sejtetni engedi, akkor max kettőt:)

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:42:40

@atörökk: persze, a nagyapóval huncutkodtak a pótágyon, ami összecsuklott alattuk, ezért a személyzet bosszúból szétültette őket.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 14:42:50

@uraaam: Az pedig a gazdaságosság jegyében két háromágyas, az egyik pótággyal. A fiatalok a négyágyasba félrehózúdnak, a pótágy nem is kerül használatba...

sangria 2013.08.23. 14:43:54

Pedig ez nem is kuponos.
Az a baj, hogy ennek a hotelnek még az értékelései is egész jók, a konyhát és a személyzetet meg a többség kifejezetten dicséri, hát nem tudom ezt hogy lehetett volna kivédeni.
Nyilván a posztoló se várt volna el 5 csillagos ellátást, de a normális hozzáállás és az ehető vacsora mióta számít luxusnak?

A felállással meg nem tudom mi bajotok van, nekem kifejezetten szimpatikus, hogy egy család így közösen elmegy egyet víkendezni, nyilván ugye nem többhetes nyaralásról van szó.

Országúti Ninja 2013.08.23. 14:44:58

@hagyma: mondjuk úgy, hogy "én, a testvérem és kettőnk udvarlói illetve a szüleim és nagypapa"
vagy: "anya-apa-ketten tesómmal-udvarlóink-nagypapa"
írjak még variációkat?

@atpijkamo: "Ha mondjuk mindenki dug a nagyapán kívül, akkor 4-et."
Valamelyik páros tuti nem, mert az egyik szoba pótágyas volt. Vagy ennyire "összetartó" a család és nagypapa ezer örömmel végighallgatja/nézi az eseményeket a pótágyról :)

Atörökk 2013.08.23. 14:45:12

@uraaam:
Akkor biztosan ezért ültették őket vacsoránál is szét. Nehogy botrányt csináljanak az étteremben :D

Országúti Ninja 2013.08.23. 14:46:08

Amúgy mentek volna apartmanba! Akkor nem cluedóznánk most itt...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.23. 14:46:26

@hagyma: megannyi kérdés! nem szeretem az ijjen posztokat ami ijjen kétségek köszt hagy minket....
@sangria: nem kell eszt mellre színni, homáron vagy muszáj ekézni!

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:46:36

@atörökk: képzeld, mi lett volna, ha 110-zel egymásnak esnek az amúgy hibásan működő konyhai mérlegen?

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:47:40

@uraaam: holott csak 90-nel lehetne...

Atörökk 2013.08.23. 14:48:21

@uraaam:
Hát az minimumhogy tűzveszélyes, szóval nem tudom.

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:49:24

Jaigemn, ezt én sem értem. 7 emberre már kényelmesebb lett volna egy házak kibérelni (persze, az jaj, de drága).

Manyecska 2013.08.23. 14:50:22

@uraaam: ja, ötvenezer utószezonban, mi annyiért szoktuk:) Balaton..

Manyecska 2013.08.23. 14:51:43

@Élő Fa: hallból nyílik három szoba /franciaágyas + pótágyak/, baxott nagy étkező, konyha, terasz, kert medencével /gumi/, kocsibeálló..persze ez már Zala megye:DD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 14:53:52

@atörökk: "@uraaam:
Hát az minimumhogy tűzveszélyes"

:)) Necsinájjátokmá, így nem lehet dógozni.

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:55:01

@Élő Fa: ímhol az árak:

www.nereus.hu/Arak

szerintem egy ház bérlésével jobban jártak volna.

Amúgy a hotel jó helyen van, a Budataván szoktunk strandolni, ha épp kijózanodunk addigra. Görénynél meg berúgni:D

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:56:34

@atpijkamo: dógozni? Pénteken? Ne kamázz. Vagy nem tudsz zöldséget mérni?:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 14:57:40

@uraaam: Hát ha zöldséget mérnék, a röhögéstől lennének fura mérések, pont mint a posztban.

Manyecska 2013.08.23. 14:59:17

@uraaam: hát ez az. Mi legalább bevált helyre megyünk minden évben, a tulaj is haver /már nem úgy:DD!/..én aludtam már pótágyon Szoboszlón sosem felejtem el:D

Aureliano Buendía 2013.08.23. 14:59:46

Rögtön az első ház olcsóbb

www.zimmerinfo.hu/almadi/panorama/hu.htm

6 felnőtt+2 gyerek 35/éjszaka

Ilyen helyen tuti le lehet beszélni egy pótágyat némi jófejséggel. Persze, kell egy kis séta a Budataváig, vagy a Wesselényi strandig.

Atörökk 2013.08.23. 15:00:54

@uraaam:
Ne zavard, elrontja a foglalást :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 15:03:23

@uraaam: Már hogy lenne péntek? Holnap lesz hétfő, utána vasárnap.

Aureliano Buendía 2013.08.23. 15:04:07

@atörökk: lesz még miatta poszt:)

@Élő Fa: benyomtam rögtön az első találatot, amit adott Almádira.

A tulaj az udvarlód?:D

Manyecska 2013.08.23. 15:04:21

@uraaam: nemár, mi öt napig nyaralunk bruttó ötvenér és szuper hely! még vodkás sárgadinnyét is lehet kapni automatából a strandon.

Aureliano Buendía 2013.08.23. 15:07:12

@Élő Fa: jó, de szezonon kívül, és tuti nem volt ilyen panorámátok:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 15:11:54

@uraaam: Osztálykiránduláson volt panorámánk. A fiúszoba egy tűzfalra nézett, srévizavé szemben a szomszéd szálló női zuhanyozójának ablakával. Hogy arra mér nem tettek függönyt, rejtély.

Manyecska 2013.08.23. 15:14:43

@uraaam: otthon is van ilyen:P a badacsonyi-hegyekben gyönyörködhettünk és olyan érdekesen sötétzöld a víz arrafelé..harminc fokok megvoltak nem egyszer:)

Manyecska 2013.08.23. 15:17:44

@atpijkamo: ahhh, Olimpich Beach Görögországban mesés, háttérben az Olümposz volt /havas tető!/, mellettünk meg folyton építkeztek..továbbá nyulak ugráltak a házak közt:)) amúgy uncsi hely, csak homokos part.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 15:22:42

@Élő Fa: Pont mint a Balaton, háttérben a havas Badacsonnyal. Csak kurvára csúszik a jég.

Agyalap 2013.08.23. 15:51:39

Ne kötözködjetek az emberek számával!
A gond az lehetett - de ez nem jött át teljesen - , hogy hétfőre kérték a szállást, de kedden értek oda...

maximum1 2013.08.23. 15:52:25

"10-ig nem bírnak számolni" miért is kellet volna ha 7-en voltatok.

"menüt kap, ha vega, ha nem..." amikor foglaltad a szállást jelezted hogy Te vega vagy?
"Anyukám óvónő, pontosan tudja" látod Ő tudja hogy a gyerekek közül ki a vega és úgy rendelik/főzik a kaját.

Sántít az egész sztori, egy megkeseredett nyaraló vagy akinek az ismerőse jobban érezte magát valahol és ez fáj neked.

szvsz

Tölgyasztal 2013.08.23. 15:53:02

@hagyma: nem minden esetben fizet előre (hitelkártya nélküli szobafoglalás), van,h érkezéskor és van,h távozáskor kell rendezni.

Aureliano Buendía 2013.08.23. 16:00:11

@maximum1: persze, nem kerek a történet, és tele van sértődéssel, de azért az irigy kisembernek is jár a nyaralás, hogy aztán elégedetten ülhessen vissza a pult, vagy a libatömő gép elé.

Ez esetben persze a poszter is ludas erősen, elkövetett néhány fentebb taglalt hibát.

@Tölgyasztal: én 40%-ot utaltam előre, a többit ugyan távozáskor kellett volna, de láttam, hogy korrekt a hely, minek baszkodtam vele hazainduláskor?

Kertem 2013.08.23. 16:37:06

Döbbenten olvastam, amit írtál. Én az a vendég vagyok, aki a reklamációtok alatt érkezett. Azt elfelejtetted leírni, hogy állítólag a rendelésnél össze-vissza variálgattál ezért volt a félreértés és amúgy meg valami kuponnal érkeztetek féláron. :-) Rajtad kívül mindenki kifizette volna a 8000 FT pótágydíjat (ha jól emlékszem ennyiről volt szó...)
Amilyen cirkuszt te ott levágtál, na a helyedben nem lenne pofám még aljazni az egyébként korrekt szállodát.

A kaja kitűnő volt, és érdekes hogy nem nektek ízlett mert ahhoz képes gyönyörűen ettetek, ezt személyesen láttam!!! Azt pedig mindenki tudta, hogy két féle menüválaszték van, nem értem mit akartál???
Mi azért mentünk oda most már harmadik alkalommal, mert jó a hely, mi elégedettek voltunk mindennel.
Mindig az kiabál, akinek a háza ég.

Hartmy 2013.08.23. 16:39:22

Összefoglalom. Rossz volt nekik ott.

Az, hogy a recepciós nő volt az mi a búbánatos lila csigakergető nyamvadt trutymalékot számít? Minden elnézésem, de mivel mind a két fél gyerekes volt így csak ezt az egy részletet sikerült kiragadnom belőle. Nyilván nem teljes a sztori, de nem látom benne azt a részt, ahol közös nevezőre próbálnak jutni, innen kezdve mindkettő kapjon sünt.

Hartmy 2013.08.23. 16:43:29

@Kertem: Sün vissza. Postoló kapja meg a szálloda sünjét is. Erről ennyit.

(bennfentes szemtanúkat minden homár posthoz!!!!!)

Manyecska 2013.08.23. 16:59:55

Ingyérreklám, jó az!

Manyecska 2013.08.23. 17:02:09

@Kertem: valami intim részletet tudnál mondani? Közös fürdőszoba, miegymás?

Hartmy 2013.08.23. 17:02:57

Szerintem a kuponozást már direkt nem is említette, ha igaz :D

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.08.23. 17:46:51

Így jár, aki nem Edénél nyaral. A posztoló a hülye.

Most akkor ők hogy is voltak heten?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.23. 17:50:53

@Élő Fa: "@Kertem: valami intim részletet tudnál mondani?"

Hány éves volt a nagypapa?

Aureliano Buendía 2013.08.23. 18:08:18

ááá, szóval kuponos is volt a kedves posztoló

akkor megismétlem magamat: „Teszkó gazdaságos család teszkó gazdaságosan kíván nyaralni, aztán csodálkoznak, hogy teszkó gazdaságos kiszolgálást kapnak.”

Annyiban javítanám, hogy mégsem volt teszkós a kiszolgálás, csak a poszternek nem tetszett, hogy nem olyan kiszolgálást kap, mint az Intercontinentalban.

@Kertem: és ki kivel huncutkodott?

Hartmy 2013.08.23. 18:20:36

@uraaam: Valószínű, hogy apuka és a vejkók a recepciósssal vagy a nagypapa. Ezért lehetett fontos, hogy a recepciós egy nő volt :D

Aureliano Buendía 2013.08.23. 18:31:43

@Hartmy: még az is meglehet, hogy kuponnal akarták megdöngetni a recepciósnőt.

Atörökk 2013.08.23. 19:00:32

Na kérem. Csak kiderül, hogy a lóláb kilógása közben töke lett a menyasszonynak :)

Aureliano Buendía 2013.08.23. 19:01:25

Mindég a kuponyosokkal van a baj, mindég...

England win The Ashes! 2013.08.23. 19:22:45

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: Nagyon is számít! Sőt, én hiányolom a kedves kiskutyát, a szőke kisgyereket és a jó humorú négert a sztoriból. :)

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.08.24. 03:05:57

@hagyma: nem gondoltam volna, hogy te vicces kommentet is tudsz írni, de most ezen nyeritek 10 perce.... :D

Agyalap 2013.08.24. 10:21:36

@Kertem: Azért az is hihető, hogy valaki 08.23-án regisztrál, egy kommentje van és pont ebben a blogban...
Ne siessünk annyira a menyasszony tökével!

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.24. 10:36:15

@Országúti Ninja:
Vagy az egyik udvarló a feleségé, a férj meg pótágyon alszik.

labi 2013.08.24. 11:34:08

@Kertem: "Azt elfelejtetted leírni, hogy állítólag a rendelésnél össze-vissza variálgattál ezért volt a félreértés és amúgy meg valami kuponnal érkeztetek féláron. :-) Rajtad kívül mindenki kifizette volna a 8000 FT pótágydíjat (ha jól emlékszem ennyiről volt szó...)
Amilyen cirkuszt te ott levágtál, na a helyedben nem lenne pofám még aljazni az egyébként korrekt szállodát."

Az elején le mertem volna fogadni, hogy valami ilyesmiről van szó. :)

Szemtanút minden homár posthoz! :)

maximum1 2013.08.24. 12:39:35

@Agyalap: Miért olyan hihetetlen hogy valaki azért regisztrál be mert már nem tudja szó nélkül tűrni az igazságtalanságot? :-)

panic_button 2013.08.24. 20:41:44

"Féláras ajánlat" idáig olvastam, éljen az akcióóó

panic_button 2013.08.24. 20:44:49

@maximum1: Miért olyan hihetetlen hogy valaki azért regisztrál be mert már nem tudja szó nélkül tűrni az igazságot? :-)

Panelproli 2013.08.26. 15:37:48

Kertem képességei figyelemreméltóak! Hogy mennyire kiszúrta azt a bizonyos Andreát, aki dátum megjelölés nélkül leírta mi történt vele ebben a szállodában és neki azonnal vágott az esze, hogy pediglen ez a történet az a történet aminek ő is szem és fültanúja volt! Egészen biztosan azért, mert csak Andreáéknak volt reklamációja egész nyáron ebben a hotelben. Ja kérem így tutira beazonosíthatóak! Az pedig, hogy tudta, hogy Andrea a Homáron fog posztolni, az számomra is egyértelmű. Kerten biztosan a történet vége óta bújja a Homárt és várja az alkalmat a regisztrációra. Bár ő nem annyira aktív, de ugye csak abban a történetben publikál amiben érintett.
Annyira életszerű.

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.28. 16:08:30

@uraaam: Okos tanács. :-)Miért nem előre szóltál ?? :-) Megadva néhány címet is. :-) :P

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.28. 16:10:43

@hagyma: Nem a teljes összeget kell kifizetni előre. Jó ha tőlem tudod. Illetve nem jó. Jobb lenne, ha régebben tudnád. :-)

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.28. 16:24:07

Persze a kedve posztoló elolvashatta volna a szálloda honlapján:
"Ha megszakítom a nyaralást ki kell fizetnem a hátralévő napokat is?
Szíves megértésüket köszönjük, de a visszaigazolásban foglaltak szerint a fizetés szállodánkban érkezéskor történik. A nyaralás idő előtti megszakítása esetén az Ön részére lefoglalt és letéttel biztosított szoba árát nem áll módunkban visszafizetni. Az igénybe nem vett, de előző napon lemondott főétkezések és az idegenforgalmi adó természetesen visszafizetésre kerülnek.
"

"Megérkezéskor kedvesen fogadtak, átadták a szobát, és kérték, ha berendezkedtünk, jöjjünk vissza kifizetni a maradékot. Ez is kicsit furcsa volt, hotelben utólag fizetünk, de még ezt sem bántam, nem kell vigyázni a pénzre."

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.28. 16:28:07

Ezt viszont elég gáznak tartom 20 ezer Ft/fő szobaárnál (de akkor is, ha ketten vannak a szobában 13000 Ft/fő):
"
Milyen időközönként cserélnek törölközőt a szállodában?
Szállodánkban három naponta cserélnek törölközőt a szobaasszonyok."

Kritizálom aA. Marhaságokat 2013.08.29. 13:48:33

Szintén kritikus haverom rákérdezett a szállodánál.
"Kérdésem: így volt ?"
a válasz:
"Válaszom: nem így volt"
Így az állás 1:1. :-)
Bár a választ túl rövidnek tartom.
Pár szó konkrétum bele férhetett volna.
Így hát én és baráti-ismerősi köröm -a biztonság kedvéért- nem választjuk ezt a hotelt. Van elég hotel, motel, magánszállás a Balaton körül.
A törölközőcsere 'gyakorisága' is közrejátszik, hogy nem az ajánlott szállodák között tartom nyilván.

Kertem 2013.09.01. 10:53:55

@Kritizálom aA. Marhaságokat:
Na tehát: Nem volt akkor más vendég a recepción, így nem volt nehéz végig hallgatni a műsort és hát mit tegyek ha közel ültünk egymáshoz az étteremben. :-)
Csak azért regisztráltam, hogy kifejezzem felháborodásomat, mert nekem teljesen más a véleményem és a tapasztalatom a szállodáról.
Az ingyen szoba javaslat remek ötlet, küldd már el a szállodának, hátha ráharapnak, nagyon megköszönném!
süti beállítások módosítása