Tékozló Homár

Igazi szarrágó a Playersroom

2013.08.28. 13:39 | jackyll | 58 komment

playersroom_1.jpgMegint divatba jött a Homáron a Playersroom, úgyhogy most már tessenek valami érdekes új információt hozzácsapni, hogy izgalmasabb legyen. Lajos például kiderítette, hogy a hírhedten bunkó cipőboltnak, akik legendásan nem járnak a Békéltető Testülethez, körülbelül ugyanannyiba kerülhet a "független" szakértői vizsgálat, mintha adna egy másik 10000 forintos cipőt (ami nagykeráron max a fele lehet valójában). Nála egyébként egy bőrfeldolgozóipari mérnök megállapította, hogy vagy nem használ cipőkanalat, vagy a cipő oldalán jár:

Kb másfél hónapja vettem egy cipőt a Corvin Plaza egyik Playersroom boltjában. Nyilván nem számítottam rá, hogy 2-3 év múlva is ezt a surranót fogom hordani, de azért 4 hétnél jóval többet néztem ki belőle. Július közepén megvettem, augusztus közepén visszavittem, mivel a cipő oldalán jött fel az anyag. Nyilvánvalóan nem szenet lapátoltam benne, csak sétaltam. Ma hívtak a boltból, hogy jöhetek a cipőmrt. A levásárlási igényemet elutasították.

A „független” bevizsgáló – Béla, a Bőrfeldolgozó Ipari Mérnök, úgy találta, hogy nem cipőkanállal vettem fel a cipőt, és direkt letapostam az oldalát, ezért feljött az anyag. Megjegyezném, valóban nem használok cipőkanalat. Sosem használtam. Még le tudok hajolni, hogy felvegyek egy cipőt.

A boltos hölgy nagyon „kedvesen” támadásba lendült, és közölte, hogy mehetek a fogyasztóvédelemhez. Mondjuk jobban jártak volna, ha kicserélik a cipőmet, hátha legközelebb is veszek ott valamit, de nyilvánvalóan nem ilyen országban élünk. Itt sokkal jobban kifizetődik egyszer átbaszni az embert.

A bolt: Corvin Plaza Player’s room. Szinga Sport Kft.

Még egy értekes információ: A fogyasztóvédelem azt mondta, hogy a független szakértő kb annyiba került a Playersroomnak, mintha adtak volna egy cipőt, és ők sem értik, miért nem adtak egy új cipőt. Ennyit erről.

playersroom_szakvelemeny.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hartmy 2013.08.28. 13:42:47

Nah végre... pléjerszrúm... első.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.28. 13:44:36

Korvin pláza...
pléjerszrúm...
mit lehet még ehhez hozzáfűzni?

Dr. Kix 2013.08.28. 13:46:45

Kívánok sok olyan vevőt nekik, akiknek van ereje végigvinni a bírósági utat ilyen esetekben.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.08.28. 13:47:59

a cipőkanálról lyut eszembe:
"nem kő fakanál,
csak kés, villa, anál..."

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.08.28. 13:48:30

Bele van írva a vásárlási tájékoztatóba, hogy csak cipőkanállal szabad felvenni?

Hartmy 2013.08.28. 13:50:20

A playersroom már vadászfelszerelést is árul.

"Nyilván nem számítottam rá, hogy 2-3 év múlva is ezt a surranót fogom hordani"

Már nem azért, de vettem egy cipőt 2-3 éve 6000 (hatezer) forintért, ami még mindig jó, csak fűzőt kellett cserélnem és még a sarka sem szakadt be és nincs is elválva semmilyen anyag sehonnan. Ilyen formán a 16000 forintostól elvárom, hogy legalább ugyanennyi ideig hibátlan legyen napi használat mellett.

Az üzletnek továbbra is egy hatalmas nagy lovat részletekben.

Mókusélet 2013.08.28. 14:03:46

Nem Players...hanem Legends. Ugyan így néz ki a Converse cipő 2 hónap után. Szakvélemény: a gyerek lába bütykös éa a járási sajátosság miatt szakad, foszlik 2 hónappal a vásárlás után a cipő.
Hétfőn voltam Békéltetőnél-nem jöttek el, természetesen és az üzleteiket is bezárták, már csak webshop van. Az eladó meg is mondta, hogy el fognak utasítani, mert bezárnak.

Trunkel 2013.08.28. 14:04:02

Ez nem is bőrcipő. Rossz mérnökhöz küldték. :)

Manyecska 2013.08.28. 14:04:04

@Hartmy: :O a fűzőn jártál?:P

AtiSnatch 2013.08.28. 14:04:19

playersrúmos cipőm van, már vagy 3éve igaz minden éven más, sikeres embör vagyoke? :D

AtiSnatch 2013.08.28. 14:05:36

@atörökk: rányomtam és egy nike cipő reklám jött be! felettébb gyanús :D :D :D

Köcsögöm Széken 2013.08.28. 14:06:20

Az a szakvélemény... te jó ég. :DDD Meg van határozva valahol, hogy hogy kell normálisan menni? Mert ha igen, akkor mondjuk aki csámpás, az alapból kiesik a szavatosságból? Vagy mondjuk súlyfeleslege van és nagyobb a cipőn a terhelés...?

"Béla vagyok, szakértő! A cipőt 45 kilós emberekre tervezték, ennyit bír a ragasztó. A vásárló 88 kilós disznó, ezért ment tönkre a skárpi." :DDD

Bunkó paraszt Playersroom! OMG!

Hartmy 2013.08.28. 14:07:41

@Élő Fa: Igen :D Nem úgy kell? :O

Atörökk 2013.08.28. 14:08:00

@Ati Snatch:
AdBlockról hallottál már? Én régóta naaaaagy megelégedésemre használom :)

AtiSnatch 2013.08.28. 14:09:45

@atörökk: céges gép, otthon van :D

230e 2013.08.28. 14:10:21

Bőrfeldolgozó ipari mérnök adhat szakvéleményt vászon felsőrészű, gumitalpú cipőre?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.28. 14:12:46

@atörökk: "@Ati Snatch:
AdBlockról hallottál már?"

A hufiltert használd!

Filters
Add filter subszcription...
legalul: Add a different subscription...
alsó harmadában lehet kiválasztani a hufiltert

Ja, és először is Firefox-ot használj böngészőnek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.28. 14:13:31

"Még egy értekes információ: A fogyasztóvédelem azt mondta, hogy a független szakértő kb annyiba került a Playersroomnak, mintha adtak volna egy cipőt"

Nem baj, még a végén visszajárnának a vevők, mi lenne akkor.

Hartmy 2013.08.28. 14:14:00

Szakértői vélemény utolsó aláhúzott mondat:

A szakmai ismereteim, valamint a szakmai, a vizsgálati és gyakorlati tapasztalataim alapján, a lábbelin keletkezett elváltozások használati eredetű károsodások.

Ha a használatból adódik és ezt elismeri a szakértő is, akkor miért is nem jár csere? Az egy dolog, hogy nem használ cipőkanalat. De annak a tetves cipőnek ha 4 hétig 2 falazó téglát teszek a tetejére, akkor sem szabadna elszakadnia.

Manyecska 2013.08.28. 14:16:14

@Hartmy: ja, de, csak kérdezem. Tudtommal a cipőket nem járásra tervezik:P

Atörökk 2013.08.28. 14:21:30

@atpijkamo:
Firefoxot? Majd ha a pina kelepel. Pár hónapja túrtam le, az újabb verziók egyre szarabbak lettek, a végén már egyáltalán nem ment, zabálta a memóriát, elegem lett belőle.

230e 2013.08.28. 14:21:46

Meg azért érdemes beütni a "Szinga Sport" és "bőrfeldolgozó ipari mérnök" szavakat a gugliba, mert ilyen találatok jönnek:
www.bkik.hu/719-BBT-1416-2008-a-Szinga-Sport-Kft-1142-Budapest-Szonyi-ut-2-vallalkozassal-szembeni-ugyben-a-fogyasztoi-jogvita

Amennyiben az ott megjelenő nevű figura adta a "szakvéleményt" akkor az nem sokat ér.

dieter 2013.08.28. 14:23:48

Nem is tudtam, hogy ezek ennyire legendásan bunkóak... Velem csak annyi történt, hogy a Nyugativégben lévő üzletükben találtam egy jó cipőt, kértem az eladót, hogy akkor abból a 42-est: azonnal közölte, hogy az a méret nincs. Lehet rögtön tudta fejből a teljes raktárkészletet, de egy ilyen nagy minőségűnek gondolt üzletben azért elvárható lenne, hogy legyen minden méret. Vagy akkor csinálják úgy mint egy átlagos outlet, vagy deichmann, ahol ott vannak a dobozok, hogy tessék-lássék ezekből a cipőkből ilyen méret van.

AtiSnatch 2013.08.28. 14:29:39

@atörökk: úgyúgy! csakis az IE!!! :)

Hartmy 2013.08.28. 14:36:06

@Élő Fa: Benne is van szerintem a használati utasításban minden cipőnél, amit nem mellékelnek, hogy:

-Portól és nedvességtől védett helyen tárolandó.
-Fénytől óvni kell.
-Gyerekek kezébe, illetve lábára nem kerülhet.
-Ne rakd mikróba.
-Törékeny.
-18 éven aluliaknak, illetve terhes nőknek nem ajánlott.
-Csak kültéri illetve beltéri használatra.
-CIPŐKANÁLLAL.

Willie 2013.08.28. 14:44:07

@dieter: a deichmannban, ha nincs a meretedben a cipo, meg azt is megnezik neked, hogy melyik az a legkozelebbi uzlet, ahol van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 14:48:24

Bela tulajdonkeppen orrba is verhette volna...
miaz hogy nem hasznal kanalat?

AtiSnatch 2013.08.28. 14:48:56

@Willie: playersrúmban is megnézték nekem :) (nem, nem dolgozok ott és egyik családtagom se :D )

Hartmy 2013.08.28. 14:52:34

@hagyma: Látod, a "szakértő" azt kifogásolta, hogy nem használt cipőkanalat a cipőhöz, azért mehetett tönkre. Kik vagyunk mi, hogy egy szakértőt megkérdőjelezzünk. Én még a papucshoz is használok, biztos, ami biztos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.28. 14:55:54

@Hartmy: en javaslom minden cipohoz adjanak ajandek cipokanalat
nem egy nagy tetel es be lehet epiteni a cipo araba

dr.zsírvágó 2013.08.28. 15:15:29

Az a baj, hogy a cipőkből kihagyják a műanyag sarokkeményítő betétet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.28. 15:35:14

Egyszerűbb volna, ha feltalálnák, a cipőkanállal egybeépített, önfelhúzós cipőt.

Playersnak meg hatalmas l..szt a seggébe!

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.28. 15:37:08

Még mindig van olyan marha, aki a Playersroomban vásárol vadászcipőt?

timpeter 2013.08.28. 15:38:50

West End - Fundango
Akció: Cipő (14.000) + ajándék póló.
Cipő sarka 3 hét alatt szétfoszlik, szakvélemény dettó ugyanaz, mint a fent bemutatott (rosszul hordom a cipőt, nem szokványosan járok). A legszebb az egészben, hogy amennyiben levásárolhattam volna a cipő árát akkor is csak 9.000.- lett volna az értéke, mivel az AJÁNDÉK pólót 5000.- értékben írták rá a blokkra.

Hartmy 2013.08.28. 15:44:17

@VValaki: Mobil telefon eladó ajándék kertesházzal. Ár: 20000000 Ft. :D

serfecs (törölt) 2013.08.28. 16:06:46

Béla legalább a végzettségét írná le helyesen, ha már szakvéleményeket készít.

panic_button 2013.08.28. 16:32:16

De az emberek miert mennek oda onkent szopni?

lobster thermidor 2013.08.28. 16:35:42

Cipőt csak az ALDI -ból.

SeggMajom 2013.08.28. 18:52:30

Miért nem írsz az (e-cégjegyzék weboldalról ingyen kinézhető tulajdonosknak? Hátha csak nem szóltak nekik a fránya alkalmazottak.

-> Gém Zoltán
1145 Budapest, Colombus utca 64.

-> Gémné Merényi Éva
1062 Budapest, Lendvay u. 12.

-> Vágvölgyi Márta
1121 Budapest, Hollós út 8.

-> Maros Dávid
1121 Budapest, Hollós út 8.

SeggMajom 2013.08.28. 18:54:32

Aztán ha rágoogle-zik az ember a neveikre ésrdekes dolgok derülnek ki:

"Novemberben nyitotta meg első szlovákiai Sportfactory üzletét Kassán a Szinga-sport Kft. A céget 21 éve alapította Gém Zoltán, aki korábban négy évig volt a szingapúri vízilabda-válogatott edzője. Az üzletember hálózatához 90 bolt tartozik országszerte: fele Playersroom, fele a tavaly bevezetett Sportfactory név alatt működik, s közülük hat az outlet. Az üzletek jó részét a 400 fős cég üzemelteti, de három éve franchise-partnerekkel is szerződést kötnek. Mindkét márkanévhez webáruház is kapcsolódik."

Szóval meg is van a bűnös: Gém Zoltán az egész banda vezetője!

baxottnagyhomár 2013.08.28. 23:06:27

ezt a szar céget reklámozta valami idióta díídzsjély

Advanced Flight 2013.08.29. 00:26:42

@SeggMajom: úgyhogy Gém Óver!!!

(elnézést, még kezdő vagyok)

Manci néni, a szomszéd 2013.08.29. 01:00:48

Drágáim, a férjem 3 éve vette a kínainál 1600 Ft-ért a munkáscipőjét, amiben csak a fűzőt kellett cserélni egyszer, mert elszakadt. De a cipőnek azon kívül, hogy úgy néz ki, mintha egy disznó hordaná, semmi baja. És a férjem nem kis darab ember, 46-os lába van és a szobamérleg kiakad, ha rááll.

666E 2013.08.29. 09:50:22

értem én, hogy rossz a hozzáállás a bolt részéről, ugyanakkor egyszerűen nem tudom sajnálni a posztírót, mert nézze már meg milyen szar cuccot vásárol mielőtt kifizeti érte a pénzt! már ezen a makroképen is látszik mekkora szar ez a cipő. filléres anyagból megcsinált, ragasztott fos. könyörgöm, nincs is varrással rögzítve a talphoz! az a baj, hogy van ilyen cipő, meg olyan ami normálisan megcsinált, ezért érdemes megnézni a cucc minőségét is, simán megteheti az ember a mai időkben, mivel az ilyen boltokban az ultragagyi szemét is ugyanannyiba kerül mint az a cipő amin látszik, hogy komolyabb anyagból és komolyabban van összerakva. ön, kedves vásárló egy BALEK. egy amolyan igazi.

_____________ 2013.08.29. 10:37:39

@Manci néni, a szomszéd: Maga alatt meg csak csendben nyöszörög... :-D

pizzaboy 2013.08.29. 13:19:04

Meg kéne már érteni, hogy manapság már senki nem gyárt cipőt azért, hogy járjanak benne. Azok az idők elmúltak. Ideje lenne továbblépni. Tessék a wc-re is kocsival menni.

Hernyó bácsi 2013.08.29. 13:21:05

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: "...csak kés, villa, anál
egy jó kis végbél kő'..."

pcmci 2013.08.29. 22:18:36

ez a szakvélemény lófasz, semmi több. el kell küldeni a cipőt a kermi-hez, vagy egyéb akkreditált laborba, ahol fizetni kell ugyan a vizsgálatért, de megalapozottnak fogják tartani a minőségi kifogást. ezzel be lehet ballagni a cipőboltba, és behajtani a vizsgálat díját, kérni a cipő javítását vagy cseréjét, ha ez nem lehetséges, akkor meg a lóvét vissza.

Artech 2014.05.06. 17:21:10

Hülye szakértő!
Mit is írtál?
A lábbelin keletkezett elváltozások használati eredetű károsodások.
Pont ezért megalapozott a vásárló reklamációja!
Már a magyar nyelvvel is gondjaid vannak?
s te vagy igazságügyi szakértő???
Ostoba kis baxi vagy semmi több...

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2015.08.20. 22:08:42

Én is kinéztem pár hete a Playersben egy cipőt. Ezek után tuti, hogy nem veszek náluk a világon semmit.
süti beállítások módosítása