Tékozló Homár

Fekete lyuk Buda közepén

2013.09.03. 10:46 | jackyll | 71 komment

Naiv ügyfél megtalálta tökéletes fekete lyukat a Kékgolyó utcában. Nem elég, hogy a kábelnetet nem húzzák ki, de még a mobilnet ellen is le vannak árnyékolva:

Akkor, mikor Finnországban alkotmányos alapjog az internet (min. 1 mega: erről a 29-es körzet is csak álmodhat) magyarhonban, kis hazánk centralizált headquarter fővárosában, a XII. kerületben azon belül is a Kékgolyó utcában "nem jön be a zinternet". Sok sok éve már, hogy szeretnénk ilyet, mint egyszeri ősember a tüzet. Így körbekémleltünk technológia szinten, mi elérhető, milyen áron. Digi nincs a kerületben, sőt belső info szerint nem is lesz, mert a "nem létező leosztás miatt" az MÁSÉ...

A mi utcánkban egyébként a UPC az uralkodó, tőlünk kb 6 méterre, az utca túloldalán akkor már "bejött" a net, és gondolom a ház másik sarkától számított kb 8 méterre lévő Onkológiai intézetben sem csücsülnek az orvosok, nővérek facebook nélkül... Nálunk sem Telekom, sem UPC nem elérhető. Majd jött a meglepetés 2011 karácsonyán: A házban kitettek prospektusokat, miszerint hamarosan itt a UPC, csak tessék, csak tessék... de csak nem jön. Bementünk májusban a UPC-hez, hogy rendelést adjunk le, hátha meggyorsul a dolog. Nem gyorsul. Olyannyira nem gyorsult, hogy az ügyintéző anno kijelentette, 2012 előtt nem is lesz...

Így jött el 2013. Persze net sehol, sőt az egész házban analóg rendszerű telefon van, ADSLért sem fizethetünk, mert elavult a hálózat, de betárcsázós(!) net még lehet... Nem az Úr 1983., hanem 2013. évében járunk!

Tehát összességében az egész utca nettel jól ellátott, az utcából kimenő hívások kiírják a számot, nálunk, a mi házunkban kb 70 lakásban nincs net és nincs rendes telefon. A UPC képtelen kihúzni 6 méter légkábelt, hogy valami net-szerű legyen, "a fejlesztések folyamatban", meg lesz MAJD csak egy kicsit várni kell: 2015-ig semmit nem várhatunk, legális és (FONTOS!) költséghatékony megoldás nincs, ennyi jár nekünk, 240 megára gyorsít a UPC, és elszalad mellettünk. Kedves UPC! Tényleg ilyen nehéz? Tényleg ekkora feladat a mi házunk?

És akkor a non plusz ultra: A ház olyan jól árnyékolt helyen van, hogy 4Gről nem is álmodhatunk, mert a 3G is borzasztóan gyenge, sokszor csak EDGE a mobil net, mert azt tudunk használni. Így zárul be a kör, a fekete lyuk igazán fekete, teljesen kialakul a megoldás: a házat el kell bontani, beszántani, a helyét felszórni sóval.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.09.03. 10:49:47

Szomszéd házból valakivel felesbe fizeted a netet, ezért Ő átdug egy UTP kábelt. Ez olyan nehéz?

Fausto(tm) 2013.09.03. 10:50:59

Ha az egész utcában van kábel, csak abban az egy épületben nem tud szolgáltatni senki, nem lehet, hogy a lakók vagy a közös képviselő nem engedi a munkálatokat?

Manyecska 2013.09.03. 10:52:12

Most már elmondhatom hogy a másik posztban folyton "fegyház"-at olvasok:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 10:52:43

A szomszéd utcában van a matáv központ, nem igaz, hogy nincs ADSL.

Hereguru 2013.09.03. 10:55:43

Nem fekete lyuk, hanem zöld sziget. Attól függ, honnan nézzük...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.03. 10:57:46

konkrétan tudom, hogy pl. a várban vannak olyan házak, ahol nincs net, mert a hatóság nem engedni.

AtiSnatch 2013.09.03. 11:01:57

na nézd a sok "első" irigyet :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.03. 11:02:27

kapcsoljátok le az áramot is aztán nyissatok amish turistaközpontot, zabálni fogják a népek.

Manyecska 2013.09.03. 11:08:22

@atpijkamo: bisztos zavarja a zonkológiai központot:)

Országúti Ninja 2013.09.03. 11:09:16

@zsiráfffff: Tehén nélkül nem az igazi! Szerezzenek be olyat is! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 11:10:22

@Élő Fa: Ne is említsd! Túl sokat jártunk oda rokonnal. (Túlélte.)

Országúti Ninja 2013.09.03. 11:12:28

@batgirl: itt szerintem csak annyi a sztori, hogy a UPC-nek még nem éri meg kiépíteni. A régi kábelek helyén nem tudják elvezetni. A légkábel meg nem térül meg annyi előfizetéssel amennyivel ők számoltak.

ultra-liberál-szocio-neo-konzervatív 2013.09.03. 11:18:11

A XII. valóban borzasztó. Hosszú hetekig kínlódtam én is, hogy legyen net, miután ideköltöztem. Teljesen átérzem a posztoló nyígját. Nálam most T van, de nem is álmodhatok többszáz megás csomagokról a közel jövőben :( A 4G ellenben annyira gyors a környéken, hogy 2-3 óra alatt elfogy a gigabájt keret :D

Atörökk 2013.09.03. 11:21:19

'A ház olyan jól árnyékolt helyen van"
Örüjjé neki, legalább nyáron nincsen kurvameleg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.03. 11:29:51

Szomszéd épületben valakivel beszélni, hogy fél előfizetési díjért mondja meg neked a wifi jelszavát. Dolgot nem reklámozni. Örül.

AtiSnatch 2013.09.03. 11:31:24

tárgyi tévedés,mert a fekete juk, az pesten van a kossuth tér (nemkispesten) környékén :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 11:34:36

@batgirl: Te is ide posztolsz, a blogod meg árválkodik, hijába csekkolom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.03. 11:34:56

Ja, nemkülönben a UPC kapja be.

VilMarci 2013.09.03. 11:46:30

Mobilszolgáltatóhoz nem lehet bemenni, hogy ugyan, tegyen már egy antennát a ház tetejére?

Lady Ann 2013.09.03. 11:57:32

@Ati Snatch: Egy fekete lyuk nem zárja ki a többi fekete lyuk létét.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.03. 12:04:57

@VilMarci: ezt az elõfizetõre szokták bízni elõzékenyen.
@Lady Ann: még szerencse. Képzeld el, ha mindenkinek egy lyukra kéne járnia!

2013.09.03. 12:10:54

Rózsadombon pl. mobiltelefonálni sem lehet
... szolgáltatótól és telefontól függetlenül, mert nem engednek elég állomást telepíteni...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.03. 12:11:53

@Országúti Ninja: esetleg egy indiánrezervátummal is lehetne kombinálni.

Manyecska 2013.09.03. 12:13:42

@laptop szerviz: nálunk meg a konyhában nincs térerő amióta új falak vannak!!:)

GatyaPityu 2013.09.03. 12:15:27

"A 4G ellenben annyira gyors a környéken, hogy 2-3 óra alatt elfogy a gigabájt keret"

Sosem értettem, hogy mi az értelme ezeknek a "hyper-super" mobilos netes előfizetéseknek, ha egyszerűen EGYIK SEM KOELÁTLAN?!
Vannak ezek a nevetséges 1 - 2 GB-os csomagok olyan havidíjért, amiért már 10-20 MBites valóban korlátlan vezetékes hozzáférést lehet kapni. Akkor meg mi értelme van a mobilnetnek? 1-2 GB-t simán el lehet "tapsolni" néhány online film megnézésével, vagy youtube-ozással! És akkor csodálkoznak, hogy nem igazán terjed a mobilnet. Hát, ezért!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.03. 12:19:18

@atpijkamo: ez azért van, mert ..csak. Mindig elhatározom, hogy posztolni fogok, de akkor eszembe jut, hoyg én csak úgy tudok írni, ha beleadok, apait-anyait. És ebben az apai-anyaiba belekerülhet olyan dolog, ami az én magánügyem. A helyesírási hibákról meg nem is beszélek.
Épp ezért nincs szükségem arra, hoyg ott fikázzanak az írásom miatt, esetleg ha egy kicsit kiadom magam, azon meg csámcsogjanak.

sanyix 2013.09.03. 12:21:14

@Atro: "Sosem értettem, hogy mi az értelme ezeknek a "hyper-super" mobilos netes előfizetéseknek, ha egyszerűen EGYIK SEM KOELÁTLAN?!"

Parasztvakítás?

gabest1 2013.09.03. 12:27:40

A jakubinus-kékgolyó sarkán álló háztömbnél múlthéten láttam upc-s kábelezést. Egy nyugdíjas nénit meg kéne környékezni, hátha átsugározná wifi-n neked.

Manyecska 2013.09.03. 12:31:08

Nektek soha semmi nem jó. Megfigyeltem. Mindkét sasszememmel.

pixeltoki 2013.09.03. 12:33:03

@sanyix: "Parasztvakítás? "

forgalomtervezés?, vagy szerinted mi lenne, ha sokan egyszerre kezdenének 4g-n torrentezni?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.09.03. 12:33:56

megéri-neméri probléma. múltkor ráértem, és beszóltam, hogy ugyanmár küldjenek ki egy aranyos emberkét olyan merős készülékkel, mert némelyik csatornának szétcsúszik a képe.
megállapították, hogy az utcáról házba bemenő madzag a rossz. az ürge szabadkozott hogy nem erre készült, és nem tudja megcsinálni, mert ahhoz kell létra meg hosszú madzag stb. ez volt pénteken délután. ígérte hogy hétfőn megszerelik. éééés megcsinálták hétfőn. újrakötötték a házat. és ez is upc volt.

töröxultán 2013.09.03. 12:34:52

Költözz Budakalászra, abszolút fekete lyuk Buda mellett, még közművek sincsenek, ha ez vigasztal :)

Manyecska 2013.09.03. 12:40:04

@töröxultán: ezt megerősíthetem:DD! ott vettünk volna házat, a domb tetején, de csak egy egysávos földút vitt felfelé:(((

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.09.03. 12:44:15

Óbudán, a hegyvidéki területeken illetve azok közelében hasonló a helyzet.

Kérdeztem a UPC-t, hogy lehetne-e. Azt mondták, nem kaptak engedélyt a III. kerületben.

Kíváncsi lennék, ki nyaralt idén nyáron a Matáv (tudom, T, de nem érdekel) csúszópénzén...

Bambano 2013.09.03. 12:54:01

ilyenkor rapli meg hiszti helyett fogja a tisztelt lakó magát, átmegy oda, ahol van net, és segítséget kér, hogy ugyan kitehetne-e egy wifi ap-t valakinek az ablakába, meg pár wifi klienst a saját ablakába, és utána örül, hogy kitolt a szolgáltatóval.

kakukk11 2013.09.03. 13:18:17

Cetli kiragaszt a szembeház kapujába, hogy internet megosztásért cserébe fizetem a havidíjat. Biztos lesz ki megosztja wifin, hogy onnantól kezdve ingyen legyen neki a net.

Balage1551 · http://fjord.blog.hu 2013.09.03. 13:27:25

Hasonlóan fehér folt a kerületben a Hegyalja út-Déli pu sínei-Alkotás útja határolta háromszög.

Itt ADSL van, de 2.6 km a központ (Városmajor), így az 5 MBit-et nyögve hozza. A házban ki van építve a koax gerinc, de a UPC azt mondta, nem tudja egyik irányból sem áthozni (valamely főutat le kellene zárni hozzá, ami sok-sok pénz).

Semmi biztatót nem mondtak.

2013.09.03. 13:31:34

a postot hogy írtad?

A sportág nagy és színes egyénisége 2013.09.03. 14:05:29

First world problem :) Koltozz valami rendes helyre, mondjuk Palotara a panelbe"

becseit 2013.09.03. 14:06:15

Beszélj valamelyik internetes háztömb lakóközösségi tótumfaktumával, járuljanak hozzá, hogy az ő címükön, a te nevedre ficeregtessen be egy (ésszerűen max.) 50Mbit-es net előfizetést, amit mikrohullámú bridge-el átlőssz magadnak.

(pl.: ezt már 3-5000Ft/db áron hozzádvágják, kiüthetetlen a cucc; bekapcsolod, elfelejted, hogy van (több évig) www.airlive.com/products/WH-5400CPE/wh_5400cpe.shtml)
Teljesítményfelvétel: mikro 5W, "modem" 10W. Ez jó ráhagyással havonta kb. 700Ft fogyasztás. Löksz egy ezrest a szomszédnak minden hónapban és van 50M neted. A betárcsázástól mindenképpen jobb.

becseit 2013.09.03. 14:09:04

A zárójelet vedd le a link végéről

becseit 2013.09.03. 14:13:41

Bizonyos GSM szolgáltatók a gyengébben lefedett placcokon, (pl.: az egyik szolgáltatónál Fótliget) spéci, nagynyereségű antennával szerelt jelismétlő technikát pakol le a nagysebességű mobil internet eléréshez.

Atörökk 2013.09.03. 14:16:52

@becseit:
Igen. Pl. a Tréhóm ezt megcsinálta már kb. 15 éve is. Egy ismerősöm bérelt a cégének irodát (vasbeton szerkezetű irodaház), és ahol ők voltak, egyszerűen elfogyott a térerő. Kijöttek, valamit megmértek, hogy tényleg, felszereltek nekik valami kütyüt, onnantól minden működött rendesen.

becseit 2013.09.03. 14:18:13

Az előbb említett 3-5000Ft-os OvisLink WH-5400CPE max. 3km-t lő át. Bridge üzemmódban mások számára láthatatlan.
108M-val (ami fizikailag kb. 50-nek felel meg) jó esetben akár 2km-t is tudhat, de az 1 az majdnem fix 1-es, ha van rálátás.
Időjárás álló, PoE-s, oda pakolod, ahová akarod. Ha ellopják, akkor sem sajnálod.

bigmac 2013.09.03. 14:34:52

@ColT: szomszéd épületből wifi?....veledmivan?:)

Harrison Bergeron 2013.09.03. 14:45:12

Szintén XII. kerület, csak a Sport-kórház mellett. Tévé azóta nincs, amióta a Júpíszí műholdat váltott, ti. egy árbocot kellett volna a tetőre telepítettnem, hogy az egy szinttel feljebb lévő liftgépház fölött legyen rálátás. Internet... Nyomokban, mint mogyoró a Túró Rudi csokijában. A 0,26 Mbps feltöltési sebesség... Nem sírok. A telefonhálózat a magentaté tulajdona, iszonyat ócska, hiszen 800 méterre van a székházuk (légvonalban). Valaki egyszer bekábelezte a házat, aztán inkább eltűnt, de senki se akar nekem használható netet szolgáltatni. Pedig rendesen fizetem a számláimat...

bigmac 2013.09.03. 15:07:29

Tipikus homáros kommentek....megy az értelmetlen elsözés(hálistennek csak itt divat) a postot el sem olvassuk minek az...utána meg irogassátok a sok értelmetlen zagyvaságot...még trollnak is trollok vagytok...valaki írta a mikrohullámos átkötést talán még annak van a legtöbb realitása..a wifi meg a 3g felejtös mivel árnyékolt a keco....talán kéne tudni olvasni....

bigmac 2013.09.03. 15:09:25

A wifi amugy is csak rövid távolságban megbizható...ha van egy két fal akkor már fika a jel...nemhogy másik épület

telkoe 2013.09.03. 15:16:43

@bigmac: Az egyetlen problema az hogy olyanrol okoskodsz amit nem lattal meg.

bigmac 2013.09.03. 15:21:23

@telkoe: jobb ha kussolsz trafikos...te aztán mindenhol kurva okos vagy...menj azt nyalj símára még pár narancspopsit

telkoe 2013.09.03. 15:37:52

@bigmac: Szanalmas dolog ha mar csak taho visszapofazasra futja ocsi. Legkozelebb figyelj oda hogy ne olyan temaba probalj okoskodni amihez fingod sincs es nem csinalsz hulyet magadbol.

bigmac 2013.09.03. 15:38:49

Amúgy az is érdekes még hogy 70 lakásban nincs net...kicsit hihhetetlenül hangzik...laktam én is olyan helyen hogy azt monták nincs yupící azt amikor érkeztünk be volt kötve falsba...ingyé....még ezt tudnám jabasolni posternek hamár rendesen nem megy...

bigmac 2013.09.03. 15:43:51

@telkoe: persze fater neked aztán több közöd van bármihez is...de tessék csak tessék...lehet villogtatni az ités szaktudásod...mit javasolnál posternak hamár erre ett a fene (most legyen nagy a pofád digimon)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 15:45:30

@bigmac: "A wifi amugy is csak rövid távolságban megbizható..."

Olyan 240 kilométereket is áthidalnak vele.

"ha van egy két fal akkor már fika a jel...nemhogy másik épület"

A falon nehezen megy át, de sokmindenről visszaverődik. Ha kilógatod az ablakon, minden erőlködés nélkül elvisz párszáz mterig.

bigmac 2013.09.03. 15:52:59

@atpijkamo: " Olyan 240 kilométereket is áthidalnak vele"
Példa?

Mondjuk az ablakon kilógatásra nem gondoltam, de azért azt lássuk be hogy ez nem igazán életszerű...első vihar vagy garázda lélek haza is vághatja egyből...

Agyalap 2013.09.03. 16:02:55

Mi a Kékgolyó 20-ban laktunk, szerintem az a következő sarok lehet. Az igényekről ennyit: amikor (kb 15 éve)felmérte a T, azt mondták, ha a 20 lakásból 5 kéri, behúzzák a jobb telefonvonalat. Nem lett belőle semmi.
Amit neked is ajánlhatok, azt vettük meg akkor - a UPC tányéros TV/internet megoldását. Virtuóz, mert télen borús időben, nyáron nagy zápor esetén tuti nulla jel. De akkor még ez volt a leginkább működő...
Egyébként pedig tényleg röhej, a fejlestések nem akarnak annyira pörögni mint a számlák...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 16:12:36

@bigmac: "Példa?"

Speed:1 Mb/s
Range:240 km 149mi

pohly.adatpark.hu/cgi-bin/forumarchiv/viewthread.php?tid=47

Találsz itt még linkeket. Meg guglizz magadnak.

"vihar vagy garázda"

Odacsavarozod.

telkoe 2013.09.03. 17:06:23

@bigmac: Figyelsz es szepen vegigolvasod hogy miket ajanlottak es maris tanultal valamit. A pofadat meg megtartod otthonra amikor a primitiv fajtadnak ugatsz kisrigo.

bigmac 2013.09.03. 17:24:25

@telkoe: Hogyha az értelmi szinted meghaladná egy 7évesét akkor kiolvashattad volna hogy az általad említett kommentek nagy többsége badarság...egyébként én A TE VÉLEMÉNYEDRE lettem volna kiváncsi, de ahelyett hogy kussolnál, vagy érdemben megnyilvánulnál,mások commentjeivel probálod leplezni a saját debilitásodat...már rég kiderült mindenki számára hogy neked még nálam is kevesebb közöd van ehhez a hogyanvarázsoljunknetetha nincs témához, de azért csak küldöd, nehogymá ne a tiéd legyen az utolsó sor....nembaj tati probálkozz csak...

Legalább látja mindenki mi van akkor ha a szeretetotthonba pc közelébe engedik a magadfajtát...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.03. 19:54:41

@bigmac: Hány órád volt ma pöcsike? Tankönyvek megvannak?
@atpijkamo: "Hagyjad, Imre!"

bigmac 2013.09.03. 20:09:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: anyu adott valami csekket meg pénzt mondta fizessem be postán...a csekkböl papirrepülöt hajtogattam a pénzt elmekiztem...reméljük nem lesz baj mindenesetre ma sem voltam....

Úgy látszik ma minden hülyegyerek megtalál...benned sem csalódtam föleg amilyen faszságokat irogatsz mindenfelé...de tesség csak tessék...

Meg ez az Imrézés is....uram őn egy igazi díszfasz:) (jáccoddjálcsakakétdarabagysejteddelmaxmajdkapodittismintmindenhol)

Maszturbátor a legnagyobb mikropöcsfej

becseit 2013.09.03. 21:13:01

@atpijkamo: A (2.4GHz) WiFi igazándiból nem távolsági összeköttetésekre lett kitalálva. Lehet játszani a szinkronizálási időközzel és a maximális csomagmérettel, (stb.) de 30-50km távolság felett -az alapesetben a többutas jelterjedés időtartamával bőven összevethető- terjedési idő miatt, már csak speciális, módosított firmware-vel lehet WiFi technológián alapuló összeköttetést megvalósítani.

Az, hogy hány Mbit/sec-el akaszkodik össze két WiFi cucc, csak a fele a mókának. Nagyon fontos, hogy mit tud QoS szinten. Ezt egy parancssorba bekrixkrxolt 'ping -t xxx.yyy.zzz.kkk -l 1500' paranccsal lehet legkönyebben letesztelni, ahol az x-es rész a vezeték nélküli átviteli út 'túloldalán' lévő IP cím, (vagy túlvégről valamilyen weboldal elérhetősége pl: ping -t index.hu -l 1500 de itt a szolgáltató QoS-e is benne van az eredményben) ami kezeli a 32byte-nál nagyobb ping kéréseket is.

-l mögött szereplő érték minél nagyobb, annál jobban mutatja mit tud a cucc. Az alhálózatban érvényes MTU mérete feletti értéknek csak elméleti szinten van jelentősége, de k* jó tudni, milyen jól dolgoztam.

Ideális esetben minden kérésre kellene válasznak érkeznie. Ha akad -több- eldobott csomag, akkor van némi krix-krax az átviteli úton.

panic_button 2013.09.03. 22:24:32

Internetet csak aldibol!
süti beállítások módosítása