Tékozló Homár

Univerzális távirányító a Media Marktból

2013.09.06. 12:57 | jackyll | 114 komment

Naiv ügyfél meglepődött, hogy az előző nap ajánlott univerzális távirányító mégsem olyan jó széria. Az egyik vevőszolgálatos beavatta, hogy nem feltétlenül saját meggyőződésük alapján segítenek az eladók:

Mint a legtöbb ember Magyarországon így én is bízom a különböző boltokban értékesített műszaki eszközökben. A tegnapi nap folyamán visszavittem egy univerzális távirányítót a Media Marktba, melyet nem tudtam aktiválni. A vevőszolgáltaton, ahol jó sok ember állt előttem, nagyon kedvesen mondták, hogy vigyem be a kollégáknak, majd ők megnézik, hogy mi volt a probléma. Persze előtte szóltam a biztonsági őrnek, hogy egy dvd-vel és egy előző nap megvásárolt univerzális távkapcsolóval lépek be az eladótérbe, nehogy ebből később gond legyen. A megkeresett fiatalember, aki előző nap elmondta, hogy az ilyen távirányítók jól szoktak működni, értetlenül nézett rám. Kedvesen tájékoztattam a problémámról, majd felhívta a figyelmemet, hogy ez nem meglepő, hiszen nem mindegyik dvd lejátszót lehet vele aktíválni. Furcsállottam, hiszen a csomagoláson az a márka is fel volt tüntetve, ami nekem volt és előző nap ő ajánlotta.


Kis mosollyal az arcomon megkértem, hogy nézze már meg, hogy mi volt a probléma, hátha én rontotttam el valamit. Bamba szemekkel az arcán közölte, hogy neki erre nincs ideje, ha nem sikerült, akkor nem jó. Vegyek inkább pár ezer forintért egy új dvd lejátszót. (Hasznosan megtanulta a csapatépítő tréningen, hogy hogyan bírjuk rá a vevőt még több dolog vásárlására.) Megnéztem az új dvd lejátszókat, amik persze nem pár ezer forintba kerültek.

A másik osztályon még próbálkoztam egy másik eladóval, hátha ő segítőkészebb lesz, de ott csak azt a választ kaptam, hogy ő nem ért ezekhez a dolgokhoz, így hát úgy döntöttem, hogy inkább visszakérem a pénzt. A kasszánál a hölgy kedvesen mondta, hogy mennyit fizessek. Erre én elmondtam ismételten, hogy miért vagyok itt. Ismét a vevőszolgálaton kötöttem ki...

15 perc várakozás után megkérdezték tőlem, hogy sikerült-e kicserélni a távirányítót. Mondtam, hogy nem, mert nem tudtak segíteni a kollégák. A kedves hölgy reakciója csak ennyi volt: hát igen, én itt vagyok, ők meg bent. Általában ezek a készülékek nem jók. Nem lett volna szabad megvenni. Erre én kedvesen csak annyit mondtam, hogy a kollégája nem ezt az információt adta tegnap. Válaszul ezt kaptam: ő bent van. Neki meg van mondva, hogy mit kell mondania. Jó ezzel tisztában lenni, nem?

Egy papír kitöltésével, melyben rögzítettem a problémámat, visszaküldtek a boltba, hogy majd az egyik kollégájuk aláírása után a kasszánál megkapom a pénzt. Az egy aláírásból kettő lett.  Jó 50 perc ottlét után sikeresen ott tudtam hagyni a távirányítót és a pénzzel távoztam.

Köszönöm……mert, hülye azért nem vagyok!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2013.09.06. 13:04:12

Az univerzális távirányító az milyen? Univerzálból van?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 13:04:46

Nem értem a problémát. Töketlen voltál, mégis viszzakaptad a pénzt, nem?

Az univerzális távirányítók a legtöbb készülékhez jók. A füzetében kiválasztod a típust, a leírás alapján beprogramozod, és kész. Ha pont az a típus nincs benne, néhány hasonlóval érdemes próbálkozni, vagy az egész listát végigvárni.

DVD lejátszót olyan 5-6 ezerért kapni.

Az elveszett távirányítót egyébként a HQNedis-nél pótolhatod.

bumbi 2013.09.06. 13:04:57

Happy end, mi a problema?

AtiSnatch 2013.09.06. 13:06:41

"Köszönöm……mert, hülye azért nem vagyok!"

Mondod te! De nekem bizonyíték kell, nem ígéret :D

England win The Ashes! 2013.09.06. 13:15:45

Amúgy én sem értem (igaz, perpill erről papírom is van), de biztos, hogy végignyálazta a poszter a használati útmutatót?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.06. 13:16:55

Igen elszabott novellapróbálkozó-rovat lett a homárd. Szemekkel az arcán, arccal a mosolyomon, megspékelve 15 kedvesen-nel. Ki a szart érdekel ez?
A másik meg hogy ne 5 kilóért vegyünk már lejátszót. Áh, reménytelen. Szarok egyet, becsomagolom, körítem hozzá a marketingszöveget, aztán lehet vinni.
Az egy dolog, hogy kinek van mi megmondva, az is, hogy nem lehet mindenben otthon lenni. De mégiscsak azt tudom mondani, hogy valami kis érzékünk nem igaz, hogy nincsen. Látni mi a gagyi úgy emberben, mint termékben, mi mire lehet jó és nem csak a kurva paneleket, a felszínt, a MOSOLYOKAT. Nem csodálxom, hogy zsinórba átbasszák az ilyet.
Most ugye emberek, ugye, azt hiszitek, hogy tanult az esetből. Igen, távirányító-fronton lehet, hogy tanult. Jövőhéten megint belefut valami csodába, mert a villanó fogsor, meg a megnyerő tekintet elbűvölte. Nem lehet ezzel mitcsinálni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.06. 13:20:15

Nem igazán értem, mi a probléma. Visszakapta a pénzt, normálisak voltak. Minden kínai dzsunkán más protokollra programozzák fel a cuccokat, nem csoda, ha nem minddel megy egy univerzális távirga.
Postoló költözzön ki a gumibelsőből, és gondolkodjon.

Hartmy 2013.09.06. 13:21:12

Pénz meg van, távirányító nem működött. Visszatért az eredeti állapot. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett. Mindenki boldog.

@atörökk: Tessék ez érdekesebbnek nézett ki és elolvastam, de ez sem volt az :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.06. 13:22:50

@England win The Ashes!: Áh, kizárt. Ez az a fajta, amelyik csak hisztizni tud.

@atpijkamo: Meg a Vaterán. Az meg ráadásul olyan is lehet, ami pont ahhoz a cucchoz készült.

Manyecska 2013.09.06. 13:27:45

@ColT: szerintem láncra kéne verni. A tévé előtt.

England win The Ashes! 2013.09.06. 13:28:16

@atpijkamo: Hogy most hülyébb vagyok, mint általában. Már ha ez egyáltalán lehetséges. :D

@ColT: Vagy csak hamar feladja. Pl. mikor én üzemeltem be egy univerzális távirányítót, a füzetecskében háromjegyű kódok voltak társítva az egyes gyártók egyes gépeihez. Az én készülékemhez kb. 15 ilyen kód. Csak egyetleneggyel működött, a legutolsóval. Ha feladtam volna, most lenne egy homárposztom. :D

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.06. 13:31:23

"Mint a legtöbb ember Magyarországon így én is bízom a különböző boltokban értékesített műszaki eszközökben."

Anyukád nem mondta, hogy ne bízz idegenekben???

Pécsi bölcsész 2013.09.06. 13:35:27

a mediamarkt eleve geci drága!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 13:36:50

nekem minden muszaki cucc , amihez kell taviranyito, Sony es igy minden taviranyito mindegyikhez jo
sikeres- e vagyok?

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.06. 13:38:59

Nincs az emberekben talpraeseccség. Vinni kellett volna a dévédét a Media Marktba. Aztán a szart is ki kellett volna teszteni abból a távirányítóból, hogy meggyőződéseimnek gyémánt alapjai legyenek. Mint, ahogy tankolásnál is anyós kocsijába tőtesz ezeré naftát, aztán ha megy, utána lehet sajátba. Mai világban kell egy egészséges tavaszi szkepticizmusnak megbúvva lennie az embörben!

Országúti Ninja 2013.09.06. 13:39:08

nekem már csak egy kérdésem lenne. Ki aludt a vendégágyon?

Bónusz kérdés: a fiatalember részt vett-e frissítő oktatáson?

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.09.06. 14:08:14

@YoZan Ace: "Vinni kellett volna a dévédét a Media Marktba"
szövegértés 1-es

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.06. 14:14:36

Már megint a poszttolót ekézitek
Ott volt a papiron hogy jó az ő dvd-jéhez
Nem volt jó Akkor ki a hulye?

Digit átállás
Csodálatos kép, örülünk
Tegnap áthangolták a csatornákat, méra nem találja az RTL és a TV2-őt
Ügyfélszolga nem tudja megmondani hogy ténylegesen megy-e ez a két adás
Húzza ki és vissza a setTop-ot.

Ismerjuk ezt a vakitást
Hosszas telefonálás után elmondja egy központi szakértő
hogy a C multiplexer kisebb teljesitménnyel megy, vegyünk tetőantennát vagy tegyük az ablakhoz közelebb a szobait
Megvolt , semmi
Siofoktol légvonalban kevesebb mint 20km-re nem lehet fogni ezt a két adást????

Ki a hülye?

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.06. 14:16:51

@fghjk: Bocs. 5 sorig jutottam, ott képszakadtam. Utána gondoltam majd spekulálok. Miattad el kellett olvasnom végig! Ezt hogy adod be a szihológusomnak?

AtiSnatch 2013.09.06. 14:33:07

@YoZan Ace: 5 sörig? délután? szép , ja most nézem neked van ékezeted :D

@horex: kösz! megoldom magam :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.06. 14:39:16

@horex: Igen, ott volt a cuccon, hogy jó hozzá, mivel nem volt jó, szépen visszacserélték neki. A kínai dolgokban kb. ennyire lehet megbízni, ez azért eléggé tudott dolog...

Digitálisos átállás : Nekem sem talált meg egy digitális tuner elsőre mindent. Toll az AH fülébe!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.06. 14:42:02

megértem a posztolót, én is másfél órát kurvaanyáztam meg nyomkodtam a nyolcmillió kódot mire működött az a szar univerzális tápvilágító. türelem és menni fog az.

AtiSnatch 2013.09.06. 14:43:02

@zsiráfffff: most menjen és lopja vissza a boltból, vagy hogy? :D

Martinicske 2013.09.06. 14:44:51

Az a baj, hogy ezek a dvd lejátszók, meg tv -k most már el vannak adva annyi féle márkanév alatt, gyakran a bele ugyanaz az eltérő típusoknak, csak a készülékház más és máris más típus alatt fut, vagy csak másik programot töltenek rá, importálják össze-vissza, hol ilyen hol olyan szoftverrel.

Az univerzális távirányítókra próbálnak rátenni minden típust, de lehet hogy pont egy más típusszám alatt fog működni, általában valahogy sikerül, néha-néha sehogy. Van a legtöbbön egy kereső mód, ahol sorba lehet ráküldeni a kódot a készülékre, amelyikkel kikapcsol azt kell ráállítani.

Párszor végigjátszottam már. Benne van a pakliban (1-2%) hogy nem fog működni. Vissza kell vinni, kérni egy másik fajta távirányítót, vagy nem kérni semmit és belenyugodni, hogy nem tudod irányítani, nagyjából ezek a lehetőségek.

Szerintem ezt az eladótérben megállapítani, hogy mért nem tudja a vevő behangolni az irányítót az lehetetlen. Ott kellene lenni a készüléknek, rá kellene szánni az eladónak egy órát, de nyilván egy 700 Ft -os távirányítónál ez nem opció.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.06. 14:46:32

@Ati Snatch: ja nem, majd a legközelebbit már jobban tudja. ez már szopacs ménem szólt előtte? a homár szakértői csapata minden problémára gyors és hatékony megoldási javaslatokat kínál, mindezt ingyen és szeretetbe csomagolva.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 14:46:37

@Ati Snatch: "most menjen és lopja vissza"

Ne! Növények ne használjanak univerzális távirányítót!

AtiSnatch 2013.09.06. 14:48:51

@atpijkamo: hol olvastad, hogy hagyma volt a poszter? ;)

@zsiráfffff: ha posztot kell (s)írni, csak akkor tudják hol van a homár :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 14:51:02

@atpijkamo: ne is
az csak buziknak valo, akik 6 kulonfele "markat" halmoznak fel a kinai piacrol es keresnek hozza univerzalis kinai loszart

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 14:52:04

@hagyma: "ne is
az csak buziknak valo"

Most döntsd már el, hogy igen vagy nem!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 14:53:40

@Ati Snatch: hagyma nem vesz univerzalis taviranyitot
mint emlitettem volt
nalam peldaul az audio-video-mozi stb
mind Sony
lehetne vegulis samsung is meg tokom tudja nekem ez jott be
na
mivel mind ugyanaz, nem kell univerzalis, hanem eleg sony
4 taviranyitom van es mind a 4 viszi mind a negyet:)
ilyen egyszeru ez

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 14:55:19

Kurvára izgat, hogy van ez Ááááámerikában.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 14:55:30

@atpijkamo: annyit tehetek erted, hogy kuldok neked egy rozsaszin univerzalis taviranyitot
masban ne is remenykedj

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 14:56:42

@atpijkamo: ez nem orszagfuggo
csaxolok
hulyek itt is vannak
meg nalad hulyebbek is
keves, de van

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 14:56:59

@hagyma: "kuldok neked egy rozsaszin univerzalis taviranyitot"

A tied nem kell. Hánynék.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 15:00:22

@hagyma: "keves, de van"

Ne szerénykedj, háromszázmillió nem olyan kevés.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:00:35

@atpijkamo: az enyem mind fekete
de gondoltam neked beszerzek egy unisex rozsaszint

annak orulok hogy az enyem nem kell, mert nem is adnam
az csak Marye

England win The Ashes! 2013.09.06. 15:01:36

Most jut eszembe (igaz, úgysem fogjátok elhinni, de leszarom) :

annó a gimiben (tehát kurvarégen) volt egy osztálytársam, akinek volt egy olyan órája, amit távirányítóként is lehetett működtetni. Állítólag az apja vette neki, mikor külföldön volt valami konferencián. A tévék 95%-t lehetett vele irányítani, talán csak a legrégebbieket nem. (Meg persze azokat, amik eleve nem voltak távirányíthatóak.) Aztán egyszer a helyi teszkóban kisebb felfordulást művelt, mivel előbb az összes tévét szépen átkapcsolta az emtívíre, de a csúcs az volt, mikor odasétált egy tévéhez, amit épp egy potencionális vevőnek mutatott be az eladó, szépen elkezdte váltogatni a csatornákat, majd lekapcsolta (mármint a tévét, nem az eladót vagy a vevőt).
Aztán mivel nem bírta ki röhögés nélkül, kicsit morgott vele a személyzet, de kidumálta magát, lévén semmi nem volt nála (nyár volt, póló plusz nadrág, aminek megmutatta a zsebeit, bár nem kérték), az órára meg nem gyanakodtak.

(Namost a mai napig nem értem: hogyhogy nem kellett párosítani az órát a tévével, hogy kezelni tudja vele?)

Országúti Ninja 2013.09.06. 15:02:07

@hagyma: és miért nem szerzel be egy távkapcsot ami mind a 4 műszaki berendezésed tudja kezelni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:02:48

@atpijkamo: tehat Te okosabb vagy 300 millio amerikainal?
mar nalam verted a lecet
csaxolo0k

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:04:15

@Országúti Ninja: mikor megvasarolom a berendezest
vagyis mult idoben
benne van az araban a taviranyito
es igy negy van
de mind jo mindegyikhez
most dobjak ki harmat?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:05:46

viszont ma offos vagyok es latom kurva nagy felhajtas van a roman-magyar korul
meg itteni ujsagban is olvastam valahol valamit
ha valaki lokne valami streamet, megneznem ezt a soccert:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 15:08:09

@hagyma: "mikor megvasarolom a berendezest
vagyis mult idoben
benne van az araban a taviranyito"

Asztakurva! A fejlődés csúcsa! Mi mikor jutunk el erre a szíííínvonalra???

England win The Ashes! 2013.09.06. 15:08:11

@hagyma: "viszont ma offos vagyok"

Mikor nem? XD

Amúgy atdhe.to/soccer

Atörökk 2013.09.06. 15:08:16

Jajj, hát megint mozi van. Mérnem szóltok, nyomurultak? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:12:14

@atpijkamo: mar eljutottatok
nekem is volt otthon mind a 3-4
arra akartam ravilagitani, erdemes egy marka mellett kikotni es akkor nem tokolsz ilyen univerzalis kina szarokkal
de haggyuk
en markahu vagyok
3 elromlik, meg mindig marad egy
@England win The Ashes!: tudtam, hogy a soccerre megjelensz
hu ne tudd meg...
kovetkezo ket hetem zsufolt
holnap pl reggeliztetes, ebedeltetes, azutan ugyanott egy eskuvo ejfelig, azutan vasarnap reggeliztetes megint es igy tovabb 2 hetig

tegnap elindult a szezon
egesz jo kis meccs volt, megha simanak is tunt
Manning odatette magat

Manyecska 2013.09.06. 15:13:06

@atörökk: ) romantikus alá/belé mondásos:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:13:31

@atörökk: resen kell lenni, mint jumurdzsak
bar elkestel
mennem kell mindjart reggelizni

Országúti Ninja 2013.09.06. 15:13:57

@atörökk: mert ez még csak a film előtti reklám blokk. :D
(a nyomorult dolgot meg nem veszem magamra, tudom, hogy csak irigykedsz :D)

Atörökk 2013.09.06. 15:14:58

@hagyma:
Az sem baj, ha sietsz.

@Országúti Ninja:
pontosan. Én is szeretnék nyomurult lenni, de az istennek, akarom mondani Allahnak sem sikerül :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:15:04

szoval hol lehet megnezni a roman -magyart amerikabol?
ne keresgessek man itt oregsegemre

England win The Ashes! 2013.09.06. 15:16:43

@hagyma: Namost két dolog:

a) a "soccer" szót nálad akkor vettem észre, miután elküldtem a linket (abba már amúgyis beletörődtem, hogy az angol nyelv valamelyik konyhai dialektusában soccernek nevezik a focit :D )

b) ha vetted volna a fáradságot, hogy kattintasz az általam küldött linkre, akkor észrevetted volna, hogy a menüben megtalálod az általad keresett meccset.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:16:45

@atörökk: sosem sietek
mi, amerikaiak, kenyelmesen reggelizunk
amikor magyar vaghyok, akkor idegbeteg modjara es gyorsan
ez az egyik legnagyobb kulonbseg a ket orszag kozott es koztem

England win The Ashes! 2013.09.06. 15:19:18

@hagyma: "mi, amerikaiak, kenyelmesen reggelizunk"

Aha, akkor az a sok gyorsétterem az mind fotosopp, ugye? :D

Atörökk 2013.09.06. 15:19:31

@hagyma:
Elhiszed, hogy nem érdekel?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 15:21:09

@hagyma: Nem bírom látni, hogy sötétségben élsz. Az univerzális távirányító nem azért univerzális, mert minden készüléket egyszerre irányít. Azért nevezik univerzálisnak, mert (majdnem) minden típusú berendezésre be lehet állítani. Egyre, de bármelyikre.

Az igaz, hogy a drágább modellek átkapcsolhatók TV-VCR-SAT üzemmódok között, és elméletben így akár több készüléket is irányíthatnak majdnem egyszerre.

Az arrogáns fellengzős modorodból meg néha visszavehetnél a változatosság kedvéért, kurva ellenszenves vagy így mindenkinek. Ha kussolsz, az még eggyel jobb választás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:21:31

@England win The Ashes!: hu vazze, meg koran van nem vettem eszre a linket

remelem bejon
az a baj veluk, hogy 90 szazaleka itt nem jon be
pedig ezt a meccset szeretnem latni
a magyar-romant nem tudtam csak olvasni es ott is bejott a megerzes, hazaert a fiam mondtam neki, vezetunk, de meg van 3 perc es ilyenkor szoktunk szopni
igy is lett

soccer-soccer
itt igy hijjak
mi a faszt csinaljak?
aztan jarok a buccaneerses oldalra is
termeszetesen a soccer nalam is foci marad
ah haggyuk

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 15:23:09

@England win The Ashes!: Jó sztori. Ördögöd van, nehezen hihető, de miért hazudnál pont ebben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:25:16

@England win The Ashes!: hat egy magyar gyorsabban megeszik egy 6 tojasos rantottat mint egy amrikai egy biscuit sajt, bacont
csaxolok
@atörökk: el
@atpijkamo: hosszu
de atfutottam
semmi arroganciat nem latok abban, ha azt javaslom mindenkinek, hogy lehetoseg szerint ugyanazat a markat preferalja az otthoni muszaki cikkek kozott
jol jar
ezx az internet
ha akarok kussolok, ha akarok nem
ha ilyen barom itt uralkodik a homaron, mint Te , akkor sajnos szolnom kell, ezt kivanja a vilagnezetem
meg kell mentenem a hulyektol a vilagot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:28:24

na tenyleg reggeli
fel 10@England win The Ashes!: 2orakkor jovok es szolok mukodik-e a linked
remelem igen:)

cobre 2013.09.06. 15:28:48

Aki multinál vásárol, az számoljon azzal, hogy ott se szakértelmet, se odafigyelést nem fog kapni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 15:28:50

@hagyma: "semmi arroganciat nem latok"

Ez a nagy baj veled. Nem látod milyen ökörségeket beszélsz, és azt milyen tenyérbemászóan teszed. Kéne egyszer igazi emberekkel is találkoznod. Próbáld alább adni, és talán szóbaállnak veled az emberek, kis gyakorlás után talán barátokat is szerezhetsz.

England win The Ashes! 2013.09.06. 15:29:30

@atpijkamo: Ilyen kacifántosat nehezen találnék ki csak úgy seperc alatt. Amúgy meg szemtanú voltam a teszkós sztoriban, de még idejében tettem úgy, hogy nem ismerem a srácot. :)

AtiSnatch 2013.09.06. 15:35:05

@hagyma: erre most mondanék egy jót, de mivel nem sértődtél vérig a beszólásaimtól , most kihagyom :) egyébként tudsz te jókat mondani, csak a fellengző stílusból vehetnél vissza egy kicsit :)

AtiSnatch 2013.09.06. 15:37:42

@England win The Ashes!: igazolom ,télleg létez(ik)ett ilyen óra :) nekem olyan volt ,hogy kukorékolt meg bemondta az időt németül , utóbbinak csak német órán tudtam hasznát venni :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 15:38:47

@hagyma: "ha akarok kussolok, ha akarok nem"

:)) Mármint azokon a fórumokon, ahonnan nem basztak még ki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:45:10

@atpijkamo: engem csak es kizarolag a totalcarrol banoltak
csaxolok
mert untam, hogy allandoan a Csikos kopasz fejet es a gyerekeit kell neznem, aminek hangot adtam
nem ert nagy veszteseg:)
Oket se, az teny:)
az egestert mai napig hallgatom, ha eppen odatevedek
ott nincs az csikos nebvu narcisztikus idiota

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.06. 15:46:16

amugy meg haggya mar reggelizni
2-ig banollak
azutan elfoglaljuk erdelyt

CID 2013.09.06. 15:58:53

Még 4 óra sincs, és már megy az anyázás :)

_____________ 2013.09.06. 16:45:49

De legalább nem hülye zsidógyerekezte le egyik MM-es dolgozó sem a panaszkodó formát :P
:-D

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.06. 17:35:08

@hagyma:
audio-video-mozi stb
mind Sony"

Csóró USA, nincs saját gyártmányuk?
Motorkerékpárbol hányfélét gyártotok?

Megdobbent 2013.09.06. 20:01:06

Oreg vagyok es a technika oles leptekkel osont mar el mellettem, ezert segitsetek: mi a retkes lofaszt kell AKTIVALNI egy DVD-n? Hazaviszed, bedugod es elhajt a rakba tavkapcsoloert, hogy aktivalj kis csoringer? Vagy hogy megy ez manapsag? :(((

dubai tennis 2013.09.06. 20:12:49

" Vegyek inkább pár ezer forintért egy új dvd lejátszót. (Hasznosan megtanulta a csapatépítő tréningen, hogy hogyan bírjuk rá a vevőt még több dolog vásárlására.) Megnéztem az új dvd lejátszókat, amik persze nem pár ezer forintba kerültek."

ééééééééés lám, működik :D mármint meg is nézte az úúúúúj dvd-lejáccókat :D muhaha

"Köszönöm……mert, hülye azért nem vagyok!" ja, a szlogent meg is tanulta :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 20:23:00

@Megdobbent: "AKTIVALNI"

Be kell állítani, mint ahogy korábban írtam. Szegény növény odáig eljutott, hogy valamit csinálnia kell, hogy működjön, de odáig nem, hogy mi is az. Gondolta visszaviszi, és az eladó majd megcsinálja helyette.

Ateszpapa 2013.09.06. 20:33:10

Vegyél Samsung S4-et, azzal kapcsolgathatod akár a klímát is. :)
Tv, DVD..stb alap. :)

Pörög a lufi (törölt) 2013.09.06. 21:18:33

@Ateszpapa: ja vegyél 140k-ért telefont, hogy vezérelhesd az 50k-s samsung lejátszót? Ki a fasz néz még egyébként DVD-t?

dubai tennis 2013.09.06. 21:42:15

@Pörög a lufi: nna végre valaki, akiben még működik az agya. ott a pont.

Ádám 2013.09.07. 15:40:03

Barom! Nekünk három szobában 1-1-1 TV, mind 32-es LCD.(csak arra tellett!) az 1. samsung 7, a 2. LG 5, a 3. Sony 3 éves + 2 szobában van Aiwa Hifi torony + 1-1 DVD lejátszó s 1 DVD felvevő...., légkondi. Tehát 1-1 szobában max. 3 távirányító van. Mi megtudunk tanulni kezelni, akár 7-8 féle távirányítót is!
Ja s nem csak egyszobás bérelt faházban tengődünk, ahol mind a négy cucc egy helyiségben van! :) úgy, mint TV, hűtő, mosogató, vibrátor marinak....., erről jut eszembe, remélem, hogy most IS dolgozik helyetted!:):D barom! nehogy elöntse a víztornyodat a szar!:):D

dubai tennis 2013.09.07. 17:42:32

@vén szivar: habzsi-dőzsi :D
a wc-t is ezzel működteted?

Ádám 2013.09.07. 18:27:06

@dubai tennis: latrina a hátsó udvarban.....nem ér el odáig:)

Ádám 2013.09.07. 18:47:15

@dubai tennis: Hogyne! Két fazonnak is vannak irányítói! Az egyik a ragyás pofájú pintér, a másik pl. legyen a zseniális Egerszegi........
Na ezek simán kiállítanak egy, de akár két irányítót is.
Klassz a szalagos. Távirányító nincs hozzá?:)

Ádám 2013.09.07. 19:08:26

@dubai tennis: NA! Bögdki, hogy mit akarsz? cigó pinát? :)

dubai tennis 2013.09.07. 19:43:28

@vén szivar: nem tom, én nem használok távirányítót nagyon :D

Ádám 2013.09.07. 21:25:59

@dubai tennis: Pedig az a legjobbak egyike, mikor beirányítod. De nagyon....:):D

PannonBoy 2013.09.07. 22:04:16

Szava nem lehet, hiszen visszakapta a pénzt. Ez a vásárlóbarát kategóriájú üzlet.
A legtöbb helyen úgy müködik, hogyha az adott műszaki cikk nem minőségi hibás, akkor NEM veszik vissza. Ilyen esetek a szépséghiba, az inkompatibilitás, a vásárló meggondolta magát...

lordjim 2013.09.07. 22:11:51

@hagyma: ha igen az a Méri érdeme

dubai tennis 2013.09.08. 03:09:11

@vén szivar: typ? szektor? PL? magazin?

blimp? :D :D te kis kubrick :D

anamorfos?

dubai tennis 2013.09.09. 01:21:41

@vén szivar: mi vagy te ? agymosott ?

au au au

Ádám 2013.09.09. 02:25:07

@dubai tennis: fogat IS szoktam! feszültnek tűnsz! :)

Manyecska 2013.09.09. 08:42:31

@vén szivar: le vagy maradva! Az enyém az egész univerzumot irányítsa..

dubai tennis 2013.09.09. 17:46:22

@Manyecska: :D ott a pont

most mit lehet csinálni az agymosottakkal?

semmit.

2013.09.09. 18:49:39

Kisfiam, használati utasítást tanulj már meg olvasni mielőtt még marhaságokról posztolsz
Másrészt pedig nagyon naiv vagy, ha azt hiszed, hogy akármilyen mezei "univerzális távtó" az összes létező dvd lejátszóval/tv-vel/miegyébbel működni fog

Ádám 2013.09.09. 19:35:07

@dubai tennis: Mi van?! hátulról mellbe? gyagyás! :):D dubaiba jársz szopni? :)

dubai tennis 2013.09.10. 00:36:40

most etessem, vagy micsinájjak ezze? nem tudom. :(

Ádám 2013.09.10. 03:16:59

hülye s KEVÉS vagy te az etetéshez! de cumizni azt tudsz, már 3. napja! :):D

dubai tennis 2013.09.10. 08:37:44

imádom, ahogy vergődik :D mekkora is a tvd? apropó. azt mondtad, fogat IS szoktál mosni. mármint arra a kérdésre, hogy hogy állsz az agymosással. na most ez akkor az általános logika szerint ( itt a nagybetűvel írt is szócskáról van szó ) azt jelenti, hogy az agymosás is szerepel nálad. na akkor hogy is van ez? fizetsz is érte? mondjuk 100+fa, mert megteheted? vagy mert megérdemled? hm hm
trollseprű :D

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.09.11. 14:34:27

na, ezért nem vacakolok ilyen olcsó szarok visszavitelével. Az időm is többe kerül...
hát vinni kell olyat vásárláskor, aki ért hozzá és bele kell kalkulálni, hogy esetleg bukta lesz belőle.
sajnos egy ilyen elfuserált világ ez.
süti beállítások módosítása