Tékozló Homár

Számmisztika a Főtávnál

2013.09.12. 13:43 | jackyll | 75 komment

Csabánál fantomfogyasztás történt, aztán ahogy utánacsekkolt a dolgoknak egy négyjegyű szám jelent meg előtte:

t.főtáv! téves molesztálásukra, többszöri reklamációval reagáltam, melynek eredményeként végre kaptam egy elszámoló számlát, de sajnos ez számomra értelmezhetetlen, rettentően csodálkoznék, ha ez önöknek sikerülne. megpróbáltam matematikailag értelmezni, de így is kudarcot vallottam. kérem, szíveskedjenek segíteni, és próbáljuk meg együtt!

május hónapra jogtalanul kiszámláztak 6.896.- forintot, majd ezt megismételték június hónapra is, így összesen 13.792.- forintot kellene visszafizetniük.

voltam olyan bátor, hogy jóhiszeműen kiegyenlítettem a júniusi számlát, tudják, amelyikben a májusi 6.896.- forintos túlszámlázás szerepel, ez a számla összesen 11.404.- forint volt. nos, ha a jogosulatlan túlszámlázásból eredő túlfizetést levonjuk, akkor önök tartoznak nekem csekélyke 2.388.- forinttal. igazán nem szeretnék kicsinyeskedni, de a matematikai pontosság kedvéért szükségszerű még levonni azt a 100-100.- forintot is, melyeket mindkét számlán, szintén jogtalanul szerepeltetnek, így szerény matematikai képzettségem szerint, a tartozásuk végeredménye 2.588.- forint.

sajnálom, hogy gyatra matematikai műveltségemmel terhelem a drága munkaidejüket, de amíg önök az én egyetlen életem perceit rabolják, addig erre feljogosultnak érzem magam, szóval, közelítsük meg az elszámolást a másik oldalról. jogosan számláztak ki 2 alapdíjat, egyenként 4.898.- forint összegben, mínusz 490.-forint árengedmény számlánként, tehát 4.408.- forintot, összesen 8.816.- forintot kellett volna fizetnem a szóban forgó hónapokra. ha elvégezzük azt a matematikai műveletet, melyet egy picike vonalkával szoktunk jelölni, vagyis az eddig általam kifizetett összegből, ami 11.404.- forint volt, kivonjuk azt az összeget, melyet jogosan követelnek, akkor legnagyobb megdöbbenésemre 2.588.- forint lesz az eredmény, mely számomra teljesen azonosnak tűnik az előző számítás szerinti eredménnyel. szurkolok önöknek, hogy felismerjék ezt a szokatlan egybeesést, és hogy ne tekintsék földöntúli mágiának!

sok minden megfordult a fejemben, végül arra a következtetésre jutottam, hogy önök nyilván másik evolúciós vonalon fejlődtek, ezért kérem, szíveskedjenek megosztani velem azt a matematikai tudást, mely szerint, még önök követelnek tőlem 1.820.- forintot! nagy reményeket fűzök hozzá, hogy sikerül eredményesen elsajátítanom az önök matematikai módszereit, mert a későbbiekben ezen tudás birtokában szeretném megreklamálni az önök által kiállított számlákat.

felmerült bennem, hogy esetleg a körmöcskék festegetése közben fordult elő egy aprócska tévedés a káromra, amit természetesen megértek, és igyekszem maximálisan tolerálni, de ha ez ilyen rövid időn belül már másodszor fordul elő, akkor legnagyobb sajnálatomra a toleranciaküszöböm kicsit lejjebb ereszkedik, és a zaklatások szaporodására exponenciálisan csökken, ezért határtalan jóindulatom jeléül, felhívom figyelmüket, ha a tisztességes elszámolás helyett, további levelezgetésre kényszerítenek, akkor a következő levelemben az angol abc betűit fogom használni, természetesen szóköz és írásjelek használata nélkül, mAjDaTtErEkeGyMeGkOnNyEbBenOlVaShAtOlEvElEzÉsIfOrMaRa, ezt követően pedig, a Háború és béke című regény sorai között fogom szórványosan leírni mondandóm.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 13:50:16

Posztoló azonnal tegye le a zsebszámológépet, lépjen két lépést hétra, és ne közelítse meg többet! Nem neki való az a tíz fura karater.

Tiszta zavar van ennek a fejében.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.12. 13:50:32

áááááááááááááááááá

Atörökk 2013.09.12. 13:50:38

???????????????????,,, oéhiuoafhzrh ohtréohgh ........eioeu475847683476bv
SSSSSSSSSSSSSSs

összefoglaltam a posztot :v

Országúti Ninja 2013.09.12. 13:54:09

A poszter kedvenc szava a "matematikai".

Lakatos Gábor · http://asimov.blog.hu 2013.09.12. 13:54:53

Kedves poszter!
Lehet, hogy az én fejemben is össze van kuszálódva néhány dolog (a történeted után ez nem csoda), de érdekes számmisztikai egyezés, hogy a 4408 Ft-os alapdíj, valamint a 2588 Ft-os visszatérítés különbözete éppen 1820 Ft. Tehát kedves poszter, az a helyzet, hogy van egy hónapi alapdíj tartozásod...

igazságos 2013.09.12. 13:56:40

ajjaj, nem vagyok jó matekból

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.12. 13:57:55

Micsoda fenyegetés!!! De mondjuk le lehetett volna írni, hogy hogy keletkezett ez a dolog, vagy valami, mert ez így a levegőben lóg.
Mondjuk az nem lep meg, hogy a Főtáv össze-vissza számláz, de ennyiből ez kevés egy posthoz.

igazságos 2013.09.12. 13:58:16

@atörökk: nem én vótam!!!!

én csak azt tudom kiszámolni, ha nekem tartoznak! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 13:58:34

3241 meg 1231 az 4472. Ugyanakkor, ha 4472-ből kivonok 1231-et, akkor pont 3241-et kapok. Sőt, ha 4472-ből 3241-et vonok ki, akkor meg 1231-et kapok. Belzebub keze lehet a dologban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 13:59:48

@igazságos: "nem vagyok jó matekból"

Nem probléma, a poszter még annyira se.

Manyecska 2013.09.12. 14:01:16

Nem lehetne átfordítani a biológia nyelvére? A matek nem megy itt úgy látszik..:))

Neela _ t 2013.09.12. 14:02:16

@atörökk: Bazsi szintjén mozogsz :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:03:02

@Országúti Ninja: Mindenesetre benne van az öt leggyakoribb között: az, hogy, önök, matematikai, és.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:04:54

Nesze poszter, nagybetűk: AÁBCDEÉFGHIÍJKLMNOÓÖŐPQRSTUÚÜŰVWXYZ

Atörökk 2013.09.12. 14:05:46

@Neela _ t:
Ezt most vehetem dícséretnek? :D

Neela _ t 2013.09.12. 14:07:39

@atörökk: a poszt összefoglalása az még nem nagyon megy :D
Szóval akár :*

igazságos 2013.09.12. 14:07:44

@atpijkamo: mindig gondolkodj pozitívan! +

@atörökk:

a főnök csak ne szóljon bele

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:08:14

@Manyecska: "átfordítani a biológia nyelvére?"

Egy növény - mert huszas IQ-ja van, amennyi mondjuk egy szobapálmának - próbálja értelmezni a Főtáv számlát. Pedig annak a számlának az értelmezéséhez pilótengedély kell - amilyen mondjuk a sasnak van.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.12. 14:09:16

@Manyecska:
De!44!!!
A posztert diszkréten meg akarták szoptatni.
De az agysejtjei elkezdtek mocorogni.
Most elkéri a receptet, amivel az agysejtjeit ismét nyugalomba tudja helyezni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:09:30

@igazságos: "gondolkodj pozitívan"

Nem probléma, a pozitív számokkal is minden elmonható.

igazságos 2013.09.12. 14:09:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: én legalább tudom magamról, hogy mi nincs

:DDDD

igazságos 2013.09.12. 14:11:19

@atpijkamo: ja, hát a negatívokkal mindig csak a baj van

...
..
.

sose értettem, hogy ha két negatív számot összeszorzol, abból hogy lesz pozitív :DDD

Atörökk 2013.09.12. 14:11:33

@Neela _ t:
Najóvan, nekifutok mégeccer :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:11:35

@Neela _ t: "összefoglalása az még nem nagyon megy"

Pedig szerintem az értelmi tartalma ugyanannyi. Talán nem képezhetőek le egymásra, de azzal úgyse lennénk előbbre.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:13:22

@igazságos: Rossz tanár lennék, mert nem tudok erre frappáns választ.

Manyecska 2013.09.12. 14:14:54

@igazságos: :DDDD mért kell mindent érteni?:P@atpijkamo: 20-as IQ-ja a moháknak meg a pharasztoknak van!:)

Neela _ t 2013.09.12. 14:15:23

@atpijkamo: ez már majdnem jó definíciónak is :D
@atörökk: várom :D

igazságos 2013.09.12. 14:15:28

@atpijkamo: most vitatkozhatunk azon, hogy a tartalom és az összefoglaló ugyanaz-e

pedig nem, nyelvtanilag, formailag, és mondandót tekintve sem

:)

Neela _ t 2013.09.12. 14:16:31

@atpijkamo: a szóba már nem mertem belekötni, mert nyakam szegik itt :D ^.^

igazságos 2013.09.12. 14:16:49

@Manyecska: hát én csak a bankkártyámban tudok gyönyörködni, ámde a vásárlások összesítését már csak erős idegzetűeknek tudom ajánlani

AtiSnatch 2013.09.12. 14:17:14

cunami! ki lesz az első? :D

Manyecska 2013.09.12. 14:19:29

@igazságos: múltkor megpróbáltam egy blokkot összeadni de feladtam:P@Ati Snatch: hogy? Mit szeretnél? Ehhez még korán van nem?:P:DD

AtiSnatch 2013.09.12. 14:19:36

@atpijkamo: azért van benne valami félelmetes, hogy ma beszéltünk a Háború és Békéről! egy kém van köztünk :O :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.12. 14:21:35

@atpijkamo: dz, dzs? Ezeket méltatlanul alilprezentálod? Kapjál már a fejedhez!:D

Posztelorreló el van tévedve. Görcsbe vágva magát az alkalmazott fogja silabizálni a leveljét, meg még az elkövetkezőket is, s azonnal felelnek, nehogy mégjobban kelljen ezt. Miközbe maga is írja a körömfestést. Emberünk nyugdijas?

igazságos 2013.09.12. 14:22:19

@Manyecska: a zember agya valahogy nem akar arra átállni, amit alapból eutasít öntudatlanul is :P

ilyen a NEM, NEM LÉTEZŐ, NEM LÉTEZIK, NEM ELÉRHETŐ, NEM ÉRHETŐ EL, NINCS, NEM VOLT, NEM LESZ, ZÁRVA

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:22:54

@Ati Snatch: Snowden is megmondta, a Prizma mindent lehallgat.

Atörökk 2013.09.12. 14:24:38

@Neela _ t:
Aszongya:
123141412+453425325*343(8787/999)-345958=39481111
Fizessé, paraszt!!!
:D

Manyecska 2013.09.12. 14:24:45

@igazságos: de ráállt de amikor összeadtam harmincöt tételt és kettő maradt a végére AKKOR indult el a vonat és elnyomtam valamit:( :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:26:24

Fú, értelmes emberek között is ennyi matematikai analfabéta van? Beülök pénztárosnak, mindenkinek kevesebbet adok vissza, aki észreveszi, annak visszaadom, aki nem, annak megtartom a pénzét.

Manyecska 2013.09.12. 14:26:35

@Kellemes Zérókomponista: a suliban megtiltották a körömfestést. Fiús anyuka lévén ott helyben a szülőin csak néztem..:DD

igazságos 2013.09.12. 14:28:01

@atörökk: és azt tudod, hogy az elsőbbrendű műveletet kell végrehajtatni?

bukta

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:28:26

@atörökk: Nem is, mert az 1368087937928,657372625. 346,51708203668%-ot tévedtél.

AtiSnatch 2013.09.12. 14:29:05

@Manyecska: azért elég hülyén néz ki ha szülőin fested a körmöd :D

Atörökk 2013.09.12. 14:30:04

@igazságos:
Nincs olyan, hogy elsőbbrendű művelet, okostojás.

@atpijkamo:
Utánaszámolok. Szerintem csak rosszul kerekítettem. Ha nem, majd megreklamálják :D

igazságos 2013.09.12. 14:31:15

@atörökk: de van, a szorzás osztés és a zárójelben levőket kell először elvégezni

utána jön az összeadás kivonás

Manyecska 2013.09.12. 14:32:06

@Ati Snatch: :D nem nekem, hozzám a francia manikűrös jár :P..állítólag tíz különböző színűre festik:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:32:20

@atörökk: Lehet, kicsit elnagyoltam. Itt van pontosabban:
1368087938052,42342342252203294025
346,5170820680358826332222% eltérés.

Manyecska 2013.09.12. 14:33:37

@atpijkamo: köbgyök kimaradt a 42342342 után, szar!

Atörökk 2013.09.12. 14:33:44

@igazságos:
Ezt még tükör előtt gyakorold.

@atpijkamo:
No majd ebéd után ellenőrzöm.

igazságos 2013.09.12. 14:34:53

@atörökk: hiába kötözködsz, most nálam nagyobbat égtél :D

apti is megmondta

Atörökk 2013.09.12. 14:35:58

@igazságos:
Igen? Hol? Már a szemeddel is baj van?

igazságos 2013.09.12. 14:39:15

nekem meg amúgy se kell számolni itt, na

igazságos 2013.09.12. 14:41:11

@atörökk: nna, aptival persze nem mersz kezdeni

ennyi

mindig a gyengébbet, meg a nőt választod ellenfélnek?

igazságos 2013.09.12. 14:43:46

@Ati Snatch: :)

látod, kell az önkritika, mer felnégyelnének! :DDDD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.12. 14:47:11

@igazságos: "@atörökk: hiába kötözködsz, most nálam nagyobbat égtél"

A Törökk gyorsan számol, csak nem annyira pontosan.

Te viszont emelkedtél a szememben, azzal, hogy tudod, hogy a szorzás/osztás precedenciája nagyobb, mint az összeadás/kivonásé.

Atörökk 2013.09.12. 14:49:27

@igazságos:
Nem vagy azon képességek birtokában, hogy szóba jöhessél, mint ellenfél.

AtiSnatch 2013.09.12. 14:50:39

@igazságos: én meg eleget számolok melóban, nem pazarlom feleslegesen az agysejtjeimet :D

igazságos 2013.09.12. 14:56:23

@atörökk: persze, ismerjük ezt is

lapozzunk

igazságos 2013.09.12. 14:58:03

@atpijkamo: aztán még mondanám, hogy amikor nincs zárójel akkor balról jobbra kell csinálni :D

:))))

eddig jutottam matekból, tovább nem

azér a negatív gyök, meg páros/páratlan már magas :D legjobban a mértékegységeket utáltam ezen okból

igazságos 2013.09.12. 15:01:21

@Ati Snatch: így van, számoljanak a pasik!

AtiSnatch 2013.09.12. 15:03:04

@igazságos: miért van az az érzésem, hogy nőnek nézel? :D (nem először)

Manyecska 2013.09.12. 15:04:19

@Ati Snatch: jajj, a musicFM-en tesztelik hogyan lehet elcsalni gyerekeket:(:D szörnyű, hallgassátok mingyá lesz megin..

igazságos 2013.09.12. 15:05:30

@Ati Snatch: nem tudom , valahogy mindig nőnek gondollak

Aureliano Buendía 2013.09.12. 23:03:29

modoros
rettentő

és milyen szó az, hogy megreklamálni?

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.12. 23:39:05

május - 4.898-490(árengedmény) helyett 6.896-ot számláztak
június - lásd május
---------------------
13.792

júniusban befizetett 11.404

11.404-(4.898*2-490*2)=2588 ennyi járna vissza és nem 13792...

"május hónapra jogtalanul kiszámláztak 6.896.- forintot, majd ezt megismételték június hónapra is, így összesen 13.792.- forintot kellene visszafizetniük."

Kapok 5-öst tanárnéni?

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.12. 23:44:38

Persze a PHANTOM fogyasztást nem kalkuláltam bele, a Főtáv meg ja.
Tanulság?
PHANTOM fogyasztást tessék mindig belekálkulálni, meg a KKK növekedési vagy cökkenési rátáját. Aki meg rutinos Józsi bá lábméretét megszorozza az általa fogyasztott sörök számával, és négyzetre emeli azok alkoholtartalmával + a PHANTOM fogyasztás + légnyomás, dőlésszög tangense, és az a valós Főtáv által is elismert, számlázott havi fogyasztás.

Flekko 2013.09.13. 14:38:51

Sajnos nem értem miért kell ilyen lealacsonyító leveleket írkálni. A másik oldalon is egy ember ül és olvassa az emailt vagy levelet. Ha normálisan írod meg valószínű, hogy kapsz egy normális választ. A level olvasó is valószínűleg ugyanolyan gázfogyasztó, gyerekes anyuka vagy apuka, talán még neki is van tartozása. Csak idiótát csinál magából kedves poszter ha ilyen stílusú levelet ír.
süti beállítások módosítása