Tékozló Homár

Diétás szendvics a Szendvicskirálytól

2013.09.19. 14:24 | jackyll | 52 komment

Megdöbbentő összeesküvésről nem szerzett fényképeket naiv ügyfél Szegeden, így csak áttételesen élhetjük át a szendvicsből kikandikáló, aztán drámaian félbeszakadó rántott húsok iszonyatát:

Elég kicsiny ügyben írok és nem is panaszkodás céljából, hanem azért, hogy másokat figyelmeztessek. A szegedi Centrum Áruház (volt Skála) jobb oldala felől (ha szemben állunk vele, akkor jobb oldalt) van egy kis bódé, rajta "Szendvicskirály" felirattal. Egyik hétköznap délután nézegettem a maradék kínálatukat, és vettem egy elég jól kinéző rántott húsos szendvicset. Egy elég nagy buci volt, (nagyobb mint egy zsemle) belőle hívogatóan kilógó rántott hússal. Miután fizettem, siettem a villamosmegálló felé és az első falat után a következő tűnt fel: meg van vajazva elég vastagon, viszont a szendvics belsejében nincsen hús.

Amit én a szendvicsből kilógó nagy rántott húsnak véltem, az 3 db egész kicsi hús volt, amit a zsemle szélére applikáltak gondosan, mintegy dekorációként, a vaj azért kellett, hogy megragadjanak valahogy a péksütemény szélén. Képekkel sajnos nem tudok szolgálni, de mindenki el tudja képzelni remélem.

Rágott szendviccsel már nem mentem vissza reklamálni és vásárlók könyvéért verni az asztalt, mert úgysem lett volna foganatja... az lett volna a válasz, hogy ez a hús elegendő a szendvicsbe és nem is volt átverősen csomagolva. (Tudom, tudom, nem jártam el helyesen: ajtót letépni, baccpapuccsal szétverni a berendezést, platinakártyát kérni nekik sünnél, satöbbi.)

De nem tettem, hanem bosszúsan a kicsi darab húsokat igyekeztem a szendvics belsejébe piszkálgatni, nehogy kiessenek belőle és eldöcögtem az éppen jövő villamossal.

(Igen, a posztolót már lehet.)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tisztviselőtelep 2013.09.19. 14:30:10

Képeket akarok a vajas rántotthúsról!

Atörökk 2013.09.19. 14:32:29

Nem a hús kicsi, a pofád nagy, kedves posztoló. Meg a buci.

Lord Redund_ 2013.09.19. 14:39:22

Szegedtől már igazán nem lett volna messze Albánia. Ott ingyen lehet enni a bélszínnel hamisított rántott húsos szendvicset.

Manyecska 2013.09.19. 14:41:03

A következőt kellett volna: ajtót letépni, baccpapuccsal szétverni a berendezést, platinakártyát kérni nekik sünnél, satöbbi..

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.09.19. 14:42:54

Hát, valahogy el kell adni a cuccot :D
Grafit rajzolt erről egy rohadt jót régebben :D

killerkaller 2013.09.19. 14:48:04

Optikai tuning a javából

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.19. 14:52:51

A szendvicset egy féltélára madzagolva vissza kellett volna hajítani a szendvicskirály úr bódéjába!!44!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.19. 14:53:07

ez így lófütty! az meg a ló fara mellett van!

Atörökk 2013.09.19. 14:58:15

Szerintem kuponos szendvics vót!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.19. 14:58:37

Ezt régebben velem is eljátszották. Siettünk a gyerekekkel valahová, és az őrsvezér téren vettem szendvicset nekik. a zsemle belül üres volt, a szélére egy (!!!)egy ketté szakított téliszalámi szeletet ragasztottak vajjal (??inkább margarin) és két szelet uborkát tettek rá. A belseje totál üres volt.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.19. 15:02:50

A posztoló nem nézi meg mit vesz, annyié, amennyié? Ki kell nyittatni, és rácsodálkozni, majd pozitív hatás után, meg szabad venni.
A zabaj, hogy manapság rohanunk... Nincs idő megfigyelni, gondolkodni, átcsócsálni az információk tömkelegét, azé', hogy ne legyünk átbaszva. Persze van olyan is, aki szeret baszva lenni át, nem is ítélkezem, de akko' ő se tegye, hamár homár módra mókázott a fazékban.
Valaki éhes? Hisztis díva. Hé, dobj be egy sznikerszt, mert éhesen kifordulsz magadból!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.19. 15:03:51

Na álljon föl szépen az, aki ezt a posztot tolta!

Faus to 2013.09.19. 15:04:25

@batgirl: ha nem a szélére rakják, nem látszott volna, hogy milyen szendvicsként árulják :-P
Majd ha nálunk is elkérnek 3-4 €-t egy szendvicsért, akkor talán belülre is jut valami....

Atörökk 2013.09.19. 15:05:50

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ma nagyon kanos. Reggel óta áll.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.19. 15:10:16

Ezek szerint Szegeden, ingyen adnak a vásárlónak vizet.
Felvizezett szendvicset.
Örülni kéne inkább, a mai kapitalista vízsóher világban...

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.09.19. 15:12:06

Azért jó lenne azt is tudni menyibe került a szendvics.
Mert mindenki 2-300Ft os szendvicset szeretne, de olyat amiben egy fél disznó van kirántva.
Kicsit kéne gondolkozni, hogy mit is kap(hatunk) a pénzünkért.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.19. 15:14:34

A kínai piacra kell menni szendvicsér, ott öccáé egy fél krokodilt raknak bele!

csakb 2013.09.19. 15:16:22

Legközelebb kérjél cétét a szendvicséről. A kórház úgysincs messze onnan, megoldja okosba'.

napirajz.wordpress.com/2012/01/23/van-cafat/

CsakMintTe 2013.09.19. 15:20:48

...És a villamoson kajáltál? Na szépen vagyunk.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.09.19. 15:26:09

Szerintem a kedvesünk kezéből kínált saját készítésű sandwich a legfinomabb.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 15:44:34

Lord Sandwich forog a sírjában.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.09.19. 15:47:54

@batgirl: A klasszikus Utasellátónál is hasonló módszereket alkalmaztak. Pedig az Reagan volt.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.09.19. 15:55:38

Rutinos homár olvasó... ez így nem fair!
(azért így is ekézzük majd)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.19. 16:01:12

@batgirl: elképzelem, ahogy a pitiáner kis majmok (kisstílűségükből kiút sohase nem is lesz) egy professzionális repüllögép- vagy csatahajómakettező szenvedélyével igazgatja a zsömlét épp megfelelő kívánalmúra, mikor nincsen vevő. Vagy ezt már a nyitás előtti órákban letudják? Magam részéről szarral ragasztott szendvicst igényelnék. Mindenképpen visszamennék megköszönni a szíves ürességáldást.
Ez a szar, hogy most akkor az urbanizáció ezt tette? A törökk talán tud ehhez valamit, bár ő csak a turbanizációban jártass, de az is majdnem ugyan az!
Hogy tehát én rendesen adnám el a szendvicst, mert akkor elégedett pocakú közpolgár visszatér. Az átvágott meg elsunnyog, lehet, hogy nem basz csigolyán zárás után baseball-utővel, de viszont téleg nem is jön többet. A flucktuáció ekkora lenne a bódé előtt, hogy tökmindegy ez? Elvben nem, a gyakorlat szerint igen, a rendszer működik

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 16:06:04

@Kellemes Zérókomponista: "urbanizáció ezt tette? A törökk talán tud ehhez valamit, bár ő csak a turbanizációban jártass"

:)) Hogy jutnak ilyen baromságok az eszedbe?

"nem is jön többet. A flucktuáció ekkora lenne a bódé előtt"

Iszonyú forgalom van egy ilyen helyen, a visszatérő vendég elhanyagolható.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.19. 18:45:21

@Kellemes Zérókomponista: NEm értem én sem. Akit egyszer átlendítettek ezzel a kerítésen,többször nem megy hozzá szendvicsért. Legalább is ritka aki visszamegy. Mi volt benne a jó? TAlán az, hoyg az Őrs vezér tér eléggé forgalmas, és sok a ritkán arra járó is.
Biztos megérte neki így is.

igazságos 2013.09.19. 18:45:41

@Kellemes Zérókomponista: megnyugtatlak, én is így szoktam takarítani, ahogy ezek szendvicset csinálnak! :)

és igen, ezek a szendvicsek még másnap készültek

igazságos 2013.09.19. 18:47:03

és még be is szól a végére nekünk

Hartmy 2013.09.19. 19:22:51

Lépjen elő a tettes! Ki írta? :D
Tuti Szneccs volt! :D

Disznó Úr 2013.09.19. 20:48:33

Az ilyet csak utasellátós szendvicsnek hívom. A szocializmusban a vasútállomásokon csapatták ilyen szendvicsekkel, plusz ott volt a kihagyhatatlan utas szelet is.

Az Utasellátónál nem kellet vaj, az volt a technika, hogy a zsemlébe már eleve csak egy kis zsebet végtak, ahonnam marha szépen tudott kilógni a hús, ami hideg, zsíros és vékony volt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 20:59:35

@Disznó Úr: Én szerettem az utasellátós szalámis szendvicseket. Kicsit beljebb kellett töszmögni a tartalmát, nem volt ilyen átverős.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 21:41:28

Oh ez regi
mar az en idomben ilyen szendvicsk voltak a keletiben meg a nyugatiban, meg mindenhol
/nem, nem eltem palyaudvaron de egy idonem sokat vonatoztam , altalaban fradi meccsre, abban az idoben mikor meg ebedli-nyilasi volt a kozeppalyan, szoval nem tegnapi a szendotrukk/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 21:43:53

@Disznó Úr: sot szalamis szendonal applikaltak a zoldsegeket is a szeler
full gazdagnak nezett ki es volt benn 3 vekony szelet szalami meg a zoldseg ami latszott
viszont hatvanban es fuzesabonyban rendes meretu rantotthusos szendvics volt
ott nem lehetett szorakozni, mert raboritjak a pultott Jolan nenire, ha nem Ok a dolog

panic_button 2013.09.19. 22:00:27

Vissza kellett volna menni, es az ures zsemlevel baccpapucsban agyonverni oket!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.19. 22:01:30

@panic_button: Inkább az üres zsemlében baccpapuccsal.

2013.09.19. 22:05:56

Hun vót ez?
A Centrum,és az "Olajosház" közöt???
Hát az mán nem a Cserepes pékségé???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.19. 22:07:55

legkozelebb ha megy szendvicset venni, fizessel lekopott huszassal es akkor kvittek vagytok

England win The Ashes! 2013.09.20. 00:47:13

Mekkora piszok ez a poszter, már a posztban ekézi magát, nekünk már csak a borona maradt. :(

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.20. 08:26:20

Ha ez a szendvicses mindenkinek ilyet ad, akkor hamarosan elveszíti a kuncsaftjait...
Ki fog másodszor is szendvicset venni nála?

Vagy mégis jól megy neki...??

Robert N. Danahi 2013.09.20. 17:55:52

én a múltkor a blahánál ettem egy olyan gyrost, amiben a húst kisütött nyákkal és hájjal helyettesítették. Fini.

2013.09.26. 09:42:16

@killerkaller: ez az eredetiben úgy hangzii: nem a zsömle lett kisebb, csak a pofánk nagyobb (mondta vala Hofi Géza mester)

2013.09.26. 09:43:46

@panic_button: nana, abba az üres zsemlyébe bele lehetne tenni egy féltéglát is, csak úgy a rend kedvéért XD