Tékozló Homár

Pont lecsúszott az olcsóbb Vodafone-csomagról

2013.10.07. 14:41 | jackyll | 241 komment

Iminek sikerült két héttel ezelőtt két év hűséget fogadnia a Vodafone akkori legolcsóbb korlátlan beszélgetős csomagjára, aztán szoromúan látta, hogy múlt pénteken kijött egy még olcsóbb:

Lehet, hogy nem érdekes a téma, csak annak bosszantó, akivel megesett. Péntek óta létezik egy Vodafone RED Basic nevű csomag, ami 9900 Ft. Végtelen telefon, 500 MB net. Ezt a reklámot látni mindenhol a neten, nekem pedig naponta többször megy fel a vérnyomásom miatta. Valószínűleg nem csak velem történt meg, hogy a Basic csomag előtt alig 2 héttel kötöttem egy akkori legolcsóbb RED csomagot. A vodafone-ban viszont nem volt annyi, hogy esetleg szóljanak, hogy "öreg, köszönjük, hogy 7 éve ügyfél vagy, várj még néhány napot, mert lesz egy új RED csomag, amivel jobban jársz". Mikor megkérdeztem az ügyfélszolgálatot, hogy nem gondolják-e, hogy illett volna szólni, azt válaszolta az ügyfeles, hogy ők sem tudták, hogy lesz új csomag.

Első érdekesség: a vodafone bevezető PR rendezvényén óriási celebcunami volt --- Szujó Zoli, Szabó Győző, Tóth Vera, és ha jól láttam a képen, még Lola is. Őket valószínűleg előző nap hívták meg, mikor _hirtelen_ kitalálták a csomagot, és szerencsére mind ráértek.

A másik érdekesség, ami utólag jutott eszeme: 1 hónapja, mikor még csak érdeklődtem a RED csomagokról, és kértem egy szórólapot, nem kaptam, csak egy fénymásolatot, mert "ez az utolsó darabunk, és erről fénymásolunk". Történt ez a Mammutban lévő vodában. Lehet teljesen véletlen egybeesés, de az is, hogy mivel jött az új csomag, nem nyomtattak feleslegesen szóróanyagot.

Igazából semmit sem tehetnek a hozzám hasonló szerencsétlenek, hiszen aláírtuk a kétéves hűséget. A szerződés az szerződés. A bajom, hogy úgy érzem, borzasztóan becsaptak.

Végtelenül csalódott vagyok a vodafone-ban. Van itt egy büszkén angol gyökerű cég, ami szókapcsolatból nekem már csak a gyökér marad meg a fejemben. Annak a cégnek nem lehet jövője a piacon, ami nem a win-win helyzetekre épít. Egyetlen fegyverem, hogy ezt a sztori mindenhol mindenkinek elmesélem. Más örömöm a hűség végéig nincs, minthogy mindenkit lebeszélek erről a szolgáltatóról, akit csak tudok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.10.07. 14:42:54

Nagyon izgalmas, én épp mást nézek:))
www.youtube.com/watch?v=R4c-rv2yX1M /nem kérek megjegyzéseket a feltöltővel kapcsolatban:D/

Supreme* 2013.10.07. 14:43:52

@Manyecska: ejj csak egy hajszálon múlt

Supreme* 2013.10.07. 14:47:03

Sose fogom megtudni mennyit bukott a poszttoló, de azért remélem nem pattintja fel az ereit ha elárulják neki, hogy általában szoktak új dolgok jönni, és mitadisten még néha olcsóbbak is, sőt jobbak is.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.07. 14:47:33

Megkkötötted a szerződést, mert mindkét fél számára előnyös volt. A felajánlott előnyökért hűségszerződést kötöttél. MI a kérdés?

Azóta van jobb ajánlat is, két perc múlva, két nap múlva, két hónap múlva, mindegy, már lekötötted magad.

Vettem a piacon szőlőt 350-ért. A kofa látta, hogy nyakán marad a készlet, levitte 300-ra. Térültem-fordultam, megláttam. Fakaggyak sírva?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.07. 14:47:45

Dzsekill! Komolyan mondom, hoyg ha még egy telefonposztot felteszel ide, hasbaszúrom magam az egérrel.

Troppauer_Hümér 2013.10.07. 14:49:11

Kár, hogy vége a szezonnak, edés-üdülősök már nincsenek, csak értetlen kretének bankos-telefonos sirámai.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.10.07. 14:51:22

2 hétig boldog voltál.. most meg el vagy keseredve mert van kedvezőbb díjcsomag.. beszarás.. gondolom ha felemelték volna az árát, akkor nem panaszkodnál, hogy te milyen szegény vagy mert az olcsóbbat vagy kénytelen fizetni..

És ha kijön 1 újabb telefon akkor a telefon gyártóját fogod ekézni, hogy milyen szemét, mert te most vettél telefont???

bumbi 2013.10.07. 14:52:06

@batgirl: csak tegyel fel róla fotót mert nemb bírom elképzelni hogyan csinálod:)

cobre 2013.10.07. 14:52:54

Kijött egy új akció? Van ilyen. Nem mondok újdonságot gondolom, de abban a pillanatban, hogy átvetted a telefonodat és kinyitottad a dobozát, lényegesen csökkent annak az értéke is.

Manyecska 2013.10.07. 14:53:00

@atpijkamo: hátha levinné kéccázra:))!

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.10.07. 14:54:50

nem követem a voda csomagjait, de volt róla egy cikk h a voda kettészedi az előfizetést és a készülékvásárlást, azaz míg eddig kaptál az előfizuhoz olcsón telót, mostmár nem kapsz csak ha bevállalod a törlesztőt, cserébe viszont az előfizetés olcsóbb. szóval lehet h ebbe futottál bele, így ha kaptál olcsóért szifont akkor örülj neki, nem jártál rosszul.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.07. 14:56:24

@bumbi: @Neela _ t: ti teljesen ki vagytok éhezve egy kis horrorra :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.07. 14:59:15

@Manyecska: :))

Megnézem, milyen az áru, milyen hosszú a sor, mennyifélét tudok egynél megvenni, oszt döntök, mit hol veszek. Leginkább egynél megveszek mindent. Tíz perc alatt végzek a piaccal, asszonypajtás egy órába nem fér bele. Persze ő szebbet vesz olcsóbban, de nem sokkoló a különbség.

Demikor a szép kirakott áru helyett hátulról ad rohadtat, akkor ráborítom a ládát. Ezt rakta ki, én ebből kérek, erre szerződtünk.

Meg mindig ugyanazt az árust etetem, tudja, hogy belőlem él, a szebbet adja.

escaper215 2013.10.07. 14:59:16

Utánakérdezel, hogy mennyi a kötbér akkor, ha felmondod a 2 év hűséget annak lejárata előtt. Ha kevesebb, mint amennyi a drágább havidíjad miatti különbözet lenne 2 év alatt, akkor felmondod a hűségszerződést, kipengeted a kötbért, és máris mehetsz az olcsóbb csomagba. Így kevesebbet buksz rajta (hosszabb távon), mintha maradnál ahol vagy.

chloe queen 2013.10.07. 15:01:14

Tegnap 15 forinttal drágább volt a túrórudi a tescoban mint ma és a mocsok pénztáros nem szólt volna ám előre, hogy ma menjek mert olcsóbb lesz....

Manyecska 2013.10.07. 15:03:04

@atpijkamo: én komolyan nem értem mi a fenéért lehet másfél órát vásárolni?:D Kivéve! a ruhát, cipőt merazt hógyne!:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.07. 15:04:24

@batgirl:
Pedig a pannonos még hátravan!
Amúgy ha van rá lehetőség, én figyelemmel kísérném a cselekedetet.

Manyecska 2013.10.07. 15:05:16

@atpijkamo: az Aldiban múltkor kiborítottam egy dobozos tojást, mind kigurult akkurátosan...egyesével rakosgattam vissza, másik kezem tele volt /felmostam épp:P/..szóval nagyon furcsán néztek rám. Azt hitték én tojtam ott helyben..??

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.07. 15:09:39

@Manyecska: :)) Nők! Hát másfél órát nem vásárolgat ruhát, 5 darab max fél óra. Nyilván ez is benne volt a pakliban, mikor összebútoroztunk. A könyvesboltban viszont szívesen felejti ott magát. A lányaim bezzeg elmennek kora délután vásárolni, és sötétedéskor még sehírük, sehamvuk.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.07. 15:10:46

@Manyecska: :))

Törött felükkel lefelé, hogy neláccódjon.

Ádám 2013.10.07. 15:10:50

Mennyi veszteség ért? Gyere b+ kárpótollak, lekapálhatod v. áshatod...., attól biztos megnyugodnál.:)

Faus to 2013.10.07. 15:12:25

Ha méltányos lenne a vodafos, akkor díjmentesen lecserélné a csomagot. Elégedett lenne az ügyfél is. De azt felesleges hangoztatni, hogy már X éve hűséges előfizetőjük vagy. Az náluk nem sokat ér, főleg nem egy ügyfélszolgálatosnak.

Darth Revan 2013.10.07. 15:24:16

Amikor alairtad a szerzodest, ugy erezted jo vetelt csinalsz, megerte neked. Az ar nem valtozott, tovabbra is azon az aron kapod, amit egyebkent is hajlando voltal kifizetni. Hol itt a problema?

Az ugyfelszolgalatos munkatars meg nincs minden info birtokaban.

ptspts 2013.10.07. 15:37:23

Ha most a Vodafone díjmentesen lecseréli a csomagot, akkor a Vodafone anyagilag rosszabbul jár 2 éven keresztül, viszont szerez egy elégedett ügyfelet. Könnyen lehet, hogy összességében a Vodafone úgy ítéli, hogy még így is rosszabbul jár. Ebben az esetben viszont tehetné a következőt: fél év (vagy épp 9 hónap) után lehetővé teszi a díjmentes csomagváltást, és ekkor kitolódik a hűség a csomagváltástól számított 2 évig. Szerintem ezzel az ügyfél és a Vodafone is jól járna, de ehhez valószínűleg túl nagy a bürokrácia a Vodafone-nál.

Más hasonló: a BKV igazán bevezethetné az x napos bérletet (x>=30), ahol az x-et az utas határozza meg a vásárlás pillanatában. Így ha valaki hosszabb időre elutazik Budapestről, akkor nem kell kb. fél hónapra fölöslegesen vennie a bérletet.

Agyalap 2013.10.07. 15:43:18

@ptspts: Akkor inkább x<=30...

telkoe 2013.10.07. 16:10:20

@ptspts: A masik lehetoseg hogy a Vodafone ugy iteli, hogy nem fog kulon azert szerzodest valtani, nyalokat venni, buksit simogatni olyan ugyfeleknek akik meggondoljak magukat es meg olcsobban akarjak a szolgaltatast.

ancsika 2013.10.07. 16:18:41

ha 1 nappal az akció írja alá a szerződést akkor azt mondom oké, sír a száj

de 2 hét? :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.07. 16:24:59

Bezzeg a MOL mindig bemondja hogy szerdátol ez meg az lesz

Heeej, amikor még sorok álltak a kutaknál, mert 1Ft-tal emelték az üzemanyagot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.10.07. 16:28:31

csak ugy kivancsisagbol,, lehetne tudni, mi es mennyi a kulonbseg a basic es a red basic csomag kozott?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 16:31:50

Most akkor mit is akartál? :D Ha azt mondják, jövőre lesz, megvárod?
Hiszti.
A Vodka meg ne tereljen, ha nem akarják, hogy tudd, van olyan csomag, akkor ne adjanak semmit róla...

Csigorin 2013.10.07. 16:45:53

Rossz hirem van: a te erdekedet neked kell nezni, a masik az o erdeket nezi. Tudod, van a szeretetszolgalat meg van az uzlet. A vodafone az utobbi tevekenyseget vegzi. Ugorgyunk.

AtiSnatch 2013.10.07. 16:51:01

há hüle, az nem is szoromúan, hanem szarúmán! lúzer

helianthus 2013.10.07. 16:52:10

Ezeket a posztokat tényleg nem értem. Szabad piac van. Majd hülye lesz a voda szólni, hogy várj 2 hetet, mert olcsóbb lesz.
A zügyfélből élnek.
Hánem? Hádde.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 17:28:33

Magatehetetlen dídjcsomagok vagytok.;*

helianthus 2013.10.07. 17:39:55

Blogmoci belökött az Ez a nèv jelenik meg a blogokban,kommentekben nickbe.
:)
Az tetszik benne, hogy rövid, bár becéznem még nem sikerült.

Ádám 2013.10.07. 17:41:45

@Snatch_A: vóóótam! Baromira meglepett, hogy micsoda rend s tisztaság volt. Hat orrkot láttam, épen nem vertek senkit.Utoljára úgy 4-5 hónapja láttam s akkor úgy nézett ki, mint az Ecseri.
Bízom benne, hogy nem baj, hogy nem a vodkával foglalkozok. :)

helianthus 2013.10.07. 17:43:05

@vén szivar: most az egyszer, kivételesen nem. De többet ne legyen ilyen!

Ádám 2013.10.07. 17:46:26

@helianthus: SOHA? tegnap kikosaraztál! Azóta paff vagyok mint a sárkány, csak bolyongok.....
Most is LÉPEM kell! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.07. 17:49:32

ó, azok a végtelen telefonmezők, csak azokat tudnám feledni.

ptspts 2013.10.07. 17:52:03

@telkoe: Szerintem pedig fog nyalókát is venni, ha összességében úgy jár jobban. Azért nem lehet a Vodafone-nál naponta díjmentesen (hűség)csomagot váltani, mert a Vodafone úgy ítéli meg, hogy ezzel összességében, hosszú távon rosszabbul jár anyagilag. Ha jól járna, és ezt a nyalókavásárlás még inkább elősegítené, akkor nyalókát is venne az ügyfeleknek.

Az előző kommentem fő gondolata, hogy a hűség lejárta előtti ingyenes csomagváltás akkor lesz lehetséges, ha a Vodafone, a belső bürokrácia költségeit is beleszámolva, anyagilag jól fog járni vele.

Szerintem a Vodafone tudna olyan váltási konstrukciót biztosítani a posztolónak, hogy mindketten jól járjanak a mostani helyzethez képest (elégdetlen, panaszkodó, 2 év múlva valószínűleg távozó ügyfél), de túl nagy a bürokrácia ahhoz, hogy tényleg megtegye.

helianthus 2013.10.07. 17:59:51

@vén szivar: ne viccelődj te kis te! Perszehogyki! Lépjél!

AtiSnatch 2013.10.07. 18:08:24

tavaly vettem egy sanyerikszon arc s-t a ténél, most meg má nem is árulják, kérem vissza a manit!!!4!!öt

helianthus 2013.10.07. 18:18:47

@Snatch_A: money money money must be funny in the reach men's world! ....

AtiSnatch 2013.10.07. 18:20:51

@helianthus: te a t-nél vagy rencergazda? mer akkor köszönöm :)

helianthus 2013.10.07. 18:21:59

@Snatch_A: nem dehogy! A z-nél! Z mint zéró.

helianthus 2013.10.07. 18:52:19

Na jó, szabad a gazda.
Hova dugtátok Félit??? :'(

AtiSnatch 2013.10.07. 19:02:11

@helianthus: tegnap este malackezet optáltatott magának és most nem tud írni :) és Zéró arra próbált sejtelmesen utalni, amit nekem írtál :)

CID 2013.10.07. 19:07:23

Ne búsulj Imi, ha elolvasod az apróbetűt, nem 9900 ft az a 9900 ft., ha meg még telót is vettél, pici pénzért, jobban jártál a régivel.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.07. 19:07:26

@Nattramn: te valami elmegyógyintézetből szabadultál?

Anomalocaris (törölt) 2013.10.07. 19:08:54

@Snatch_A: te valami elmegyógyintézetből szabadultál?

Anomalocaris (törölt) 2013.10.07. 19:10:01

@helianthus: te valami elmegyógyintézetből szabadultál?

AtiSnatch 2013.10.07. 19:12:01

@Nattramn: ki mondta,hogy szabadultam? :)

AtiSnatch 2013.10.07. 19:16:20

@ColT: de asse mondtam, hogy szöktem :) én vagyok a izga izé igazgató :D

helianthus 2013.10.07. 19:23:20

@Snatch_A: ó! Esküszöm eszembe se jutott a zéróról Kompi. Hoppsz! Ezt lehet nem kellett volna elmondani...

AtiSnatch 2013.10.07. 19:24:23

@Nattramn: nincs, egy konzervdoboz telefonba kiabálom bele a hangokat és kint valaki kiírja a blogba.

@vén szivar: de most őszintén, (amennyiben tényleg az vagy) téged ez zavar? vagy túl van spilázva?

helianthus 2013.10.07. 19:25:41

@Nattramn: nem! Jól tettetem magam, még nem kaptak el! Hihi!

AtiSnatch 2013.10.07. 19:26:02

@ColT: mit kerestél te Ulánbátorban? :D

@helianthus: én nem mondom el neki :)

Ádám 2013.10.07. 19:27:15

@Snatch_A: Dehogy zavar! Csak ha akarom!:):D

helianthus 2013.10.07. 19:27:40

@Snatch_A: úgyse találnak meg! Elbúúújtaaam!

AtiSnatch 2013.10.07. 19:30:34

@Nattramn: silverfish... :)

@vén szivar: várom már a franciák mikor szólnak a saláta miatt :)

@helianthus: na jól van Napóleóna, mász ki szépen a kádból :)

igazságos 2013.10.07. 19:32:34

Szabó Győző amit reklámozott SZEPTEMBER 27-én, elsőként, amikor elkezdett látványosan "tombolni", h széttépi a számláját, mer hú, milyen magas.
Akkor már mindenki átlátott a gagyiságán, nem is merték fikszírozni a dolgot.
Szóval, a POSZTER HELYÉBEN MEG ÖRÜLNÉK, h lemaradtam a dologról.
Aki meg így vesz telefont, vodafone red-del az vagy hülye, vagy gazdag, de inkább hülye, mer

A GAZDAG IS FLOTTÁSAN VESZI, új iphone-t 170-ér.

Már bocsássá meg poszter, de

SZERINTEM JOBBAN JÁRTÁL A RÉGIVEL.

igazságos 2013.10.07. 19:33:54

@vén szivar: azt nem is árulni kell, hanem sütögetni a gádzsók kontójára

vagy tévednék!?

igazságos 2013.10.07. 19:35:30

Igazából semmit sem tehetnek a hozzám hasonló szerencsétlenek, hiszen aláírtuk a kétéves hűséget.

---
tarifaváltás van, ha jól tudom, bár most már új szabályok vannak a vodánál, és meghosszabbodik megint két évvel a rendszer

meg nem lehet új telefont venni egy év után, két éves hűséggel

köszönjük, vodafone

és még mindig ők a legkorrektebbek, akkor milyen lehet a többi!?

ja, sinosz flottás vagyok ám :P

helianthus 2013.10.07. 19:37:07

@Snatch_A: jajj már! Most miért kellett? Mászhatok be a szekrénybe. :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 19:38:50

@Snatch_A: Uránt vaze, ott van kiírva :D

@igazságos: Igi vaze, ne kiabáljál már, látszik anélkül is.

@Nattramn: Figy! Ő vásáolta fel előled!

igazságos 2013.10.07. 19:39:47

Az biztos, hogy az ilyen nem sírhat, egy-két ezresér

hiszen megengedheti magának a havi 10.000 ft-os számlát, meg az új iphone-t

a vodafone red csomagja a legnagyobb átb@szás ami valaha a világon létezik

Ádám 2013.10.07. 19:40:14

@Snatch_A: A franciák könnyebben kibasszák őket, mert nem őslakosok.:)
persze, ki tudja, hogy ki kicsoda

helianthus 2013.10.07. 19:44:53

@zsiráfffff: azt eszel? Kérek szépen! :-X

igazságos 2013.10.07. 19:45:10

@ColT: ha kiabálnék, azt éreznéd te is át a monitoron :P

így csak hangosabban, hangsúllyal beszélek, kiemelem a lényeget, mint ojjan

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.07. 19:47:06

@helianthus: páf moffla még mafadt a tespi alján :D negyedóra alatt eltüntették az egészet, elképesztő.

igazságos 2013.10.07. 19:50:37

@zsiráfffff: amelyik palacsinta nem fogy el estig, az nem jó

helianthus 2013.10.07. 19:51:00

@Babette_: nem így van? Hihi! Nem beszélni ángol!! Nyelvvizsgám sincs. Neked biztos van. Nyertél.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 19:53:01

@Nattramn: Intézkedj :D

@igazságos: Jaj. Most féljek.
Nem, a hangsúlyt pl. fejezd ki aláhúzással.

helianthus 2013.10.07. 19:55:12

@Nattramn: malac. :) orr. Ez van a kedvenc viccemben is.

igazságos 2013.10.07. 19:58:55

@ColT: aztat én nem tudom, h itt hun kell

@zsiráfffff: ezzel vitatkoznék :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 20:01:36

@igazságos: Jájjjj!
_ így.

Az ájfónon is biztos van.@Nattramn: :)

igazságos 2013.10.07. 20:02:52

@ColT: ez nem aláhúzás hanem sorköz, te

helianthus 2013.10.07. 20:05:38

@Nattramn: miért szomorkodsz malac?

helianthus 2013.10.07. 20:08:52

@Babette_: még egyszer nem nyerhetsz. Majd ha újat játszunk. ;)

igazságos 2013.10.07. 20:17:37

@Kellemes Zérókomponista: ez úgy minden kajára igaz
te, elgondolkodtál már azon, h minek szívsz levegőt???
javaslom: vond le a konzekvenciákat, és tegyél most már a visszavergődésedért a magasabb szitekre

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.07. 20:26:39

@igazságos: nyolcévesen már maga sütötte a palacsintát, az is elfogyott mindig. ezzel nem lehet mellélőni nála :)

@Kellemes Zérókomponista: cakkpakk 10 perc összedobni, köll a recept?

AtiSnatch 2013.10.07. 20:30:03

na közeledik az idő, eszek egy kis silv... bolognait :)

igazságos 2013.10.07. 20:32:35

@Snatch_A: ilyenkor nem ildomos már zabolászni, hacsak nem kezdjük a bulit ma este

AtiSnatch 2013.10.07. 20:35:08

@igazságos: ez még csak előnasi, 10körül haza a zasszony akkor még megy az arcba valami :D

Ádám 2013.10.07. 20:37:30

@Snatch_A: Csak nem ő is a melóból hoz valamit.....?:)

igazságos 2013.10.07. 20:38:40

@vén szivar: remélem, nem cigánypecsenyét

AtiSnatch 2013.10.07. 20:40:24

@vén szivar: hozni hozhatna, de a nájk cipő megfeküdné a gyomrom :D és kikérem magamnak ,hogy egy kerti növényhez hasonlítod :D

@Nattramn: jó 8vágy :)

Ádám 2013.10.07. 20:44:31

@Snatch_A: eladod nekem félpénzért s veszel rajta, amit bevesz a gyomrod....:):D

Anomalocaris (törölt) 2013.10.07. 20:44:54

@Snatch_A: Ez nem is szardinella. "Szardínia típusú halkonzerv." :O o_O

igazságos 2013.10.07. 20:53:32

Szóval akkor ez egy

BOLDOGÜGYFÉL POSZT.

igazságos 2013.10.07. 20:54:55

@vén szivar: mer az nekünk, fehér gádzsóknak sosem jelenthet jót, mint ojjan

@Snatch_A: szerintem ne próbálj meg a szivarossal üzletelni

garantáltan kevesebbet bír a gyomrod nála => jól nem járhatsz :P

AtiSnatch 2013.10.07. 20:55:17

@Nattramn: szerintem a szaron van a hangsúly :D na jó nem mert én is szeretem a büdös halat :D

@vén szivar: bevenné a gyomrod :D

AtiSnatch 2013.10.07. 21:00:55

@Nattramn: "Ez nem olyan kololy hátrány, hiszen ennek ellenére masszívnak tűnik a laptop, az illesztésekkel és a kialakítással sincs gond." -index.hu/tech/2013/10/07/az_olcso_erintokijelzos_laptop/

igazságos 2013.10.07. 21:04:31

Kedvenc reklámom:

tanárnő, kérem, mit szenved azzal a bazi nagy táskával

fiam, gergő csak a laptopomat tartom benne

tanárnő kérem, nem halott az új .... netbookról, ami ultrakönnyű?

hallottam én, fiam, nincs nekem arra pénzem, hogy összespóroljam a rávalót

de tanárnő, az a netbook ami ..... szuper.... kijelzővel ... és csak 199.999 ft!

:P

Hartmy 2013.10.07. 21:08:13

Tisztelt ügyfél még nem tanulta meg, hogy a szolgáltatók 99% éppen letojja, hogy milyen régen ügyfél valaki...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 21:09:04

@igazságos: Ja, hát a szuper pedagógusi fizetésből vaze, zsebből :D

@zsiráfffff: +1

@Kellemes Zérókomponista: Eretnek :D

Hartmy 2013.10.07. 21:22:47

@Snatch_A: Akkor azt még bőven ledolgozod :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 21:23:24

@zsiráfffff: köll ám. Tegnap meggye sütü volt.
@igazságos: a forszírozás és a fixírozás között mi a különbség? Már elgondolkodtam, igen. De ez olyan mélyfilozófiai szintekre mutat, amit nem bírnál elviselni. Mint az Even Horizon című filmben: nem bírták a káoszt, be is vérzett a szemük.:D Menj szexelni, ne itt keménykedj.
@ColT: :)

AtiSnatch 2013.10.07. 21:28:59

@Hartmy: heló, há nálunk az nem munka :D

igazságos 2013.10.07. 21:30:13

@Kellemes Zérókomponista: az úgy nem ér, én már előbb elküldtelek a magasabb létre.
amúgy meg van különbség
forszírozni a témát lehet, avagy boncolgatni, megrágni, kivesézni
fixírozni meg leginkább akkor szoktunk, ha valamit alaposan szemügyre veszünk
mondjuk egy nagydudás, jó csajt, mint engem
Még pontoSCHabban:
Fixíroz: valakit (rendszerint férfi nőt) erősen néz; tekintetét rászegezi, kihívóan, hosszan néz
Forszíroz: erőltet, sürget

Hartmy 2013.10.07. 21:31:33

@Snatch_A: :D A tornázás sem munka eredetileg, mégis dolgozásnak mondják sokan :D Akkor úgy mondom, lemozgod :D

helianthus 2013.10.07. 21:35:03

@Kellemes Zérókomponista: az Even Horizont az egyik kedvenc filmem. Imádom.
@igazságos: egyszer egy volt kollégám azt mondta értekezleten, ezt a kérdést inkàbb ne finanszírozzuk.

Hartmy 2013.10.07. 21:42:36

@igazságos: "Fixíroz: valakit (rendszerint férfi nőt)"

Nanananana :D

Atörökk 2013.10.07. 21:45:36

Posztoló. Gyere, sírj a vállamon. Nem. Inkább mondd el telefonon.

igazságos 2013.10.07. 21:47:29

@helianthus: há végül is :P

@Hartmy: jó, hát nő a nőt nem fixírozza, ez tény max olyan szinten, h az mennyivel jobb nála :P

é3hesvagyok 2013.10.07. 21:49:51

Várom a poszttoló következő levelét, amikor rájön, hogy a szerződésben apróbetűs résszel az is benne van, hogy kék számot (0640...) csak a havidíjon felül 40Ft/percért tud hívni.

Lehet szidni a kormányt, de az állami mobilcég adta volna a konkurenciát a nagy barom multiknak, csak hát ők megperelték, és sajna nyertek. Ha elindult volna az állami mobilcég, most mi is 5 eurót fizetnénk egy havi korlátlan 3G-ért, mint ahogy az minden normális nyugati országban zajlik napjainkban.

Hartmy 2013.10.07. 21:50:22

@igazságos: De azt hozzá kell tenni, hogy a nő a férfit is megnézi magának, még lehet többször mint a férfi a nőt... :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 21:52:30

@Nattramn: Sátán Black. Jó dolog.
@helianthus: Szem Níl milyen jó volt már benne. Meg előtte volt az a láthatatlanos filmje, ott még fiatalabb volt. Most meg már a sztár trekbe nem is kúrnám, mert elaszott. Amúgy meg olyan B film jellege van a Horizonnak. De azért póbálom az A-s ízeket domináltatni. Mindkettő egyszerre.
@igazságos: erősen néz.:) Nézésével megrángat! Megcibálja a témát!
@Hartmy: á, tudod a nők sohasem. Ők nem. Tudhatnád.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.07. 21:57:21

@é3hesvagyok: A negyvenes számoknak szoktak 1-es körzetes megfelelőik lenni. Aki meg mobilról hívja az ügyfélszolgálatokat, az úgyis megérdemli.

helianthus 2013.10.07. 21:59:48

@Kellemes Zérókomponista: èn is csípem benne őt is. Ahányszor adják megnézem. Vagyok így pár filmmel. Pl. Sekèly sírhant, Pitch black.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.07. 22:00:36

@Kellemes Zérókomponista: Engraulis ringens. Azt olvasom, hogy elsősorban hallisztet csinálnak belőle. O_o

igazságos 2013.10.07. 22:02:29

@Kellemes Zérókomponista: ne célozgass mán itt nekem, máma nem fog az agyam

Anomalocaris (törölt) 2013.10.07. 22:02:31

@helianthus: Meg a Nekromantik. Tudom hogy szereted.

helianthus 2013.10.07. 22:04:25

@Nattramn: szerintem ezt nem láttam. Rose red? Imàdom.

Hartmy 2013.10.07. 22:06:26

@Kellemes Zérókomponista: Nem hát, miért is... Én kérek elnézést a féltételezésért.

Anomalocaris (törölt) 2013.10.07. 22:07:34

@helianthus: Dehogynem, együtt néztük egy kellemes őszi vasárnap délután, és utána mignont ettünk.

helianthus 2013.10.07. 22:21:36

@Kellemes Zérókomponista: én nézem a férfiakat. És? Bár ha hosszan visszanèznek az zavar, mert làtják, hogy nem csak a szemükbe nézek. ;)
@Nattramn: ejnye. Ezt szeretnéd?

Atörökk 2013.10.07. 22:23:42

@helianthus:
Khmmm... és kell az neked? ;)

Atörökk 2013.10.07. 22:27:58

@helianthus:
Hogy lássák, nem csak a szemüket nézed :D

helianthus 2013.10.07. 22:32:18

@atörökk: ja! Dehogy! Azt azért titkolom. :)

Atörökk 2013.10.07. 22:36:00

@helianthus:
Értemén. Azér a napszemüveg ;)

Atörökk 2013.10.07. 22:38:09

@helianthus:
Mondjam azt, semmi meglepő nincs ebben? :D

helianthus 2013.10.07. 22:48:35

@atörökk: ó! Semmi? Egy kicsi sem? Naaa, legalább egy pindurit!!

helianthus 2013.10.07. 22:52:21

@Nattramn: csak tévézzünk? Utálom a mignont. De ezt úgyis tudod.
Zárul a szekrényajtó.
Megyek Odrikához.
Szép álmokat!
Mindenkinek.

Atörökk 2013.10.07. 22:52:58

@helianthus:
Óóóóó !!! Egészen tátva maradt a szájam a csodálkozástól ;)

Anomalocaris (törölt) 2013.10.07. 22:53:13

@helianthus: Zárom a fedőt a formalinos üvegen.

helianthus 2013.10.07. 22:56:49

@atörökk: na azért. Szerencséd!
@Nattramn: rendben. Holnap beszélünk.

Gera 2013.10.08. 01:14:24

Éppen új telefont veszek és olvasgatok mindenféle reviewkat, láttam egyet, amiben a posztolóhoz hasonló német tag egy bolt oldalán azért adott ötből hármast a készülékre (IQ vazze), mert egy héttel a vásárlás után lement az ára száz eurot :)

helianthus 2013.10.08. 05:09:35

Reggel van? Khöm-khöm.
Akkor jót!

Ádám 2013.10.08. 06:52:40

175!
Fel vagyok háborodva, hogy miért nem CSAK 111 !?!

Hartmy 2013.10.08. 07:51:26

Jó reggelt ürlények!
Tessék ébredezni!

AtiSnatch 2013.10.08. 08:01:01

Dzseronimó... illetve jó reggelt kívánok, kedves pajtások :)

Hartmy 2013.10.08. 08:20:01

Húúúááááá!
Menjetek gyermekeim, szaporodjatok és sokasodjatok!
Majd este meglátom mire jutottatok vele :D További szép napod.

(Kérem feljegyezni, a mai következő postban én vagyok az első!)

AtiSnatch 2013.10.08. 08:21:54

épületes beszélgetés :)

Ádám 2013.10.08. 08:22:21

@Hartmy: "tudom"! A pályaudvaron vagy....

Hartmy 2013.10.08. 08:24:51

@vén szivar: Nem, itthon vagyok még pár percig és nem a pályaudvarra megyek... és nem jegyellenőr vagyok :D (nem is közteres)

Nah Léptem

Ádám 2013.10.08. 08:26:41

@Snatch_A: Nyom a dorkóm! Amelyik + a te gyomrodat fekszi +, nos az jó lenne nekem öccázé. Mikor s hol...?:)

Neela _ t 2013.10.08. 08:27:00

@Snatch_A: amúgy az meg egy kisegér

AtiSnatch 2013.10.08. 08:32:12

@vén szivar: Ójró? mer akkor oké :D

@Neela _ t: mit mondol? :D

Atörökk 2013.10.08. 08:32:14

Reggelt!
Tóparton sétáltam, telefonáltam. Elejtettem a telefonom és lemerült.

Ádám 2013.10.08. 08:37:13

@Snatch_A: Két tucat, OK! Mikor s hol?

Neela _ t 2013.10.08. 08:38:26

@Snatch_A: "Dzseronimó..."
geronimo stilton - egér :D

telkoe 2013.10.08. 08:39:46

@ptspts: Biztos tudna meg autot is venni neki, de az ilyen nyekergo ugyfel nem er annyit hogy komolyan vegyek. Nem is veszik komolyan.

AtiSnatch 2013.10.08. 08:42:43

@Neela _ t: azt vágod, ha arra posztomra nyomsz "válasz erre" gombot, akkor sokkal egyszerűbb kideríteni, hogy mit akarsz? vagy csak szimplán reggeli agytornát játszasz velem? :D

@vén szivar: ok 500ójró/félpár cipő :)

Neela _ t 2013.10.08. 08:50:41

@Snatch_A: mindig arra nyomok válasz erre-t , de nem te vagy az első aki ezzel vádol, hogy de nem is! :/
De

Ádám 2013.10.08. 08:51:32

@Snatch_A: Sok kvt ihattál. Eddig nem kézzel gyártott krokodil bőr surranóról, hanem egy nike dorkóról volt szó. Az + max. 50-75€ (egy jobb s egy bal).

AtiSnatch 2013.10.08. 08:59:40

@Neela _ t: vegyél egy normális telefont :D

@vén szivar: na az alkudozás, az megy :D

Neela _ t 2013.10.08. 09:15:31

@Snatch_A: jajjj hagyjál már'! Mert kitérek a hitemből :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.08. 09:39:42

Azt hittem, hogy eléggé felvilágosult, sok mindent látó nőszemély vagyok. Elismerem, hoyg tévedtem.

www.hir24.hu/sotet-oldal/2013/10/08/kenyerpiritoba-szorult-a-penisze/#a3

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.08. 10:15:17

Telefonra keltem, homáposztra leltem, íírtam bele, leszakadt a bélrendszere. Dí, dá, dú, te vagy az a nagyor-rú.
Ha meg csirke lennék infralámpával keltődnék, de így telefonnal, így van ez, így van elrendelve az univerzumban.
ZéróKomponista mágikusan titkos sámáni mozdulatokkal nagyívekkel és komoly arckifejezéssel huzigálja a levegőben a infralámpát batgirl, meg heliantus tekintete előtt, közel azokhoz. Ha a többiek is ki akarnak kelni addig zárkózott tudatukból, álljOnak be a sorba, ez itt a csodatétel helyszintje! Jó társOság, pénzért lehet meglepődni, jöjjön ön is!
Belépés csak padlizsánkrémmel.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 10:17:32

Milyen gázkazánt érdemes venni? Haver vett valami szart, elromolott gari időn túl, már nem gyártyák, mondják valami panelt kell cserélni, aranyárban van, akkor se lesz jó, töke tele van. Nem kell fürdővizet adnia, csak az ötszobás kis házában keringesse a fűtővizet.

Montam neki Junkers. Monta nekem drága. Montam neki baszod.

helianthus 2013.10.08. 10:17:53

@atörökk: miért nem tanítottad meg úszni? Megérdemelted! Felelőtlen telefontartó vagy. Még mentőöv sem volt rajta mi?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.08. 10:23:25

@Gera: éppen ezért oly csodálstabilatosan irányadó pedálnak okáért az imdb átlagpontszám is. Mennyire imádom az embereket.:/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.08. 10:41:40

@Kellemes Zérókomponista: itt a recept, mennyiségek nélkül mert azt nem tudok:

az alap egy sima omlóstészta, de cukor nélkül, vaj+liszt, én nyújtani se szoktam mert minek, csak belenyomkodom a tepsibe egycentisen és kész, erre jön a lényeg: egy doboz túró+egy doboz tejszín+két tojássárgája+a két tojás felvert habja+egy fél csomag pudingpor összekavarva, minimális cukorral, mert ha édes akkor elrontja az egészet. beledobsz annyi áfonyát/meggyet/szilvát/epret amennyit nem szégyellsz, kábé negyven perc alatt átsül, jóétvágyat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 10:43:51

@batgirl: Lemaradt nőszemély vagy, a kenyérpirítós több hónapja volt már.

Amerikai fazon annyira szerelmes volt a kocsijába, hogy közösült vele, a kipufogóba dugta a micsodáját. neki nem lett baja, csak a serif csodálkoztt rajta.

Tévébe meg olyan volt, aki kempingsütőbe dugta, beszorult, és mentők vitták kórházba az ölében a készülékkel. A kórház karbantartója sietett a segítségére.

Másik fazon a barátnőjével hancúrozott, és az apró vibrátor tűnt el a seggében. Orvoscsoport, specialisták szedték ki neki, vére nem folyt legalább.

Milyen művelt vagyok már, figyeled?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.08. 10:43:58

"Pont lecsúszott az olcsóbb Vodafone-csomagról"

És vajon nagyot esett?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 10:46:53

@Kellemes Zérókomponista: Az IMDB átlagpontszám akciófilmeknél erősen irányadó. 7 pont alatt nem érdemes megnézni, mert erős defektje van a filmnek. 7 pont fölött meg kell nézni azokat a véleményeket, amik a legrosszabbnak tartják a filmet. Ha azért rossz szerintük, mert szar a történet vagy kétdimenziósak a karakterek, akkor nézhető a film.

AtiSnatch 2013.10.08. 11:11:42

még nincs má valami?

AtiSnatch 2013.10.08. 11:15:14

@ColT: szerintem a tranzakciós díj miatt lehet valami bibi... :)

AtiSnatch 2013.10.08. 11:57:02

@ColT: ezmeg nem elérhető! :)

@zsiráfffff: :)

jó 8vágyat! :)

Manyecska 2013.10.08. 12:00:38

Baxki tegnap óta a második embört rántom ki a kocsik alól..!:O:(( mer futnak. tizedmp-en múlt meg annak hogy hevesen integetek:( normálisak????

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.08. 12:03:05

@Manyecska: majd a menyországban megkapod a szép fehér szárnyaidat is .D :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.08. 12:09:02

@atpijkamo: ja hát nem mondok ellent néked. Igazat szólsz, bár akciónfilmeket annyira nem üldözök (még autóval se).
@zsiráfffff: ez nagyon jól hangzik még vizuálisan is, köszi, meg fogom készíteni. El fogom csinálni. Azon gondolkodom, hogy párok esetébe simán bele is lehet élvezni, nem? A nő örömére.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 12:11:45

@Kellemes Zérókomponista: Művészfilmekre nem érdemes beülni a moziba, azt úgyis letöltöd, és magad ítélkezel.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 12:13:46

@zsiráfffff: "@Manyecska: majd a menyországban megkapod a szép fehér szárnyaidat is"

:))

Nem kéne az út túloldalára integetni. Integet, hogy gyereide, az elindul keresztül az úton, és elcsapja a busz. Jó trükk.

Manyecska 2013.10.08. 12:15:51

@atpijkamo: köszi, tudom, liba leszek nem angyal. Ezek alálépnek a kocsi/motoros alá. Tegnap fatert előtt 1 m-re ment el két kocsi és egy motoros de csak azért mert megállt miután rászóltam. Eccerűen nem érdekli őket. mindig a rohanás:( pff!!

Manyecska 2013.10.08. 12:19:13

Két orosz emigráns művész beszélget Párizsban egy kávéházban:
- Te Igor, ne sz*rjunk bele a zongorába?
- Ezeknek? Úgysem értenék.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.08. 12:22:00

@Kellemes Zérókomponista: persze simán, csak akkor egy kis citromlevet is kell beletenni, az összerántya.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.08. 12:33:00

Mé nincs új poszt?
Ezekkel az eszméletlen, emészthetetlen tefónos szutykokat nem bírja a gyomrom.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.08. 12:37:42

Nem létezik, hogy nincs egy bliccelős, vagy önkéntes szuperwument földön panírozós poszt a talonban.

Panelproli 2013.10.08. 12:43:33

Most mire várunk? Egy telenoros telefonos rémtörténetre? Addig meg semmi?

Ádám 2013.10.08. 12:44:20

A rohadt zsidrák nigger paraszt fityiszes cigó komcsik a templomban nyalják ki!
Ennél többet nem tehetek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.08. 12:48:12

@vén szivar: hohó, és mi lesz az eszkimókkal? kirekesztő vagy!

Ádám 2013.10.08. 12:50:33

@zsiráfffff: IGAZ! De a növényeket is kihagytam.....

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.08. 13:03:37

Dzsekill kedveske, nincs egy vadiúj telefonos poszt? Esetleg egy internet előfizetői?

AtiSnatch 2013.10.08. 13:06:19

dzseki monjon le! meg a zsidók és négerek!meg akiket kihagytam... :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 13:13:41

@batgirl: Bogaram, ENNYIRE meg vagy szorulva? Már telefonos is jólenne? :(

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.08. 13:16:14

Kérem hölgyök, urak, tegyék meg tétjeiket!
Következő posztok:
-naiv ügyfél htc-s szervizzel pingpongozik, HTC adogat (1:8)
-T mobile nagy fakanállal keverte meg a zügyfél szarkrémlevesét, ami elég szarízűre sikeredett, még a szar mivolta ellenére is (1:6)
-temetkezési vállalkozás belenyúlt az elhunyt bal zsebébe is negrót keresve, de nem talált (1:12)
-Vodafone vendettaszerű új tarifák beiktatása, promo nékü, a hülye ügyfelek ellen, érdekében, hogy ablakbul kilesve nézzék a reakcióJÓKAT(1:5)
-bliccelős örökzöld, ezétartunkitt felolvasással (kánonban)'(1:3)
-idegen manifesztálódott kozmikus izé, a xy étteremből rendelt izében, ami elég izé dolog (1:4)
-süldő, gyopár vagyok, de! azé valaki kurva anyját (1:2)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.08. 13:17:49

@atpijkamo: nem, csak tegnap penészes kiflis posztot kértem, erre benyomott ide 3 telefonos posztot. Most megpróbálom fordítva:))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.08. 13:21:05

@batgirl: :)) Király vagy, montam? Királynő!

@YoZan Ace: :)) Bejött az utolsó.

kabacity 2013.10.08. 16:45:35

Augusztus 19-én hallottam egy bevásárlóközpontban, Vodafone üzlet mellett dolgozó barátomtól, hogy októbertől 9900 forint lesz. Szóval átverték a levélírót rendesen...

numermetal 2013.10.10. 10:49:27

Tessék, vegyetek ilyet: redir.ec/molmobile Nincsenek vele hasonló szabályok és gond :)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.10.19. 00:27:52

lapozgatám a T-kony oldalát és mit találok a főoldalon... november 1-től Korlátlan beszélgetés akár 9990 Ft-tól november 1-től!

itt előre szólnak! aki cumizni akar az még most rohanjon kötni 20k-ért! :DDD
süti beállítások módosítása