Tékozló Homár

1 napért felszámol egy hónapot a Telenor

2013.10.16. 12:09 | jackyll | 50 komment

Teljesen lényegtelen, hogy benne van-e vagy sem a Telenor ÁSZF-jében, hogy egy másodpercért felszámolhat egy egész hónapot, akkor is nettó parasztság és lopás:

Tisztelt Telenor Ügyfélszolgálat, szeretném megköszönni az eddigi közreműködésüket, segítségüket abban, hogy úgy hagyom el a Telenort ahogy. Remélhetőleg soha többet nem leszek az előfizetőjük. Annak ellenére, hogy Önök nem érdemlik meg az „Európai szolgáltató” jelzőt, én kulturált módon szeretném kifejezni elégedetlenségemet.

Smarttarifa 3 díjcsomagomról váltottam át számhordozással. Az, hogy hova, azt hiszem a történet szempontjából teljesen lényegtelen. Számhordozással váltottam, ami annak rendje és módja szerint ma (2013. október 15.) meg is történt. Sajnos csak ma, hiszen a számlazárásom napja minden hónap 14-éjére esett. Szerintem már sejtik a problémát. Tegnap, 2013. október 14-én felhívtam az Ügyfélszolgálatot, ahol jeleztem, hajlandó vagyok akár Önöknél letétbe is helyezni a SIM kártyámat, cserébe nem szeretném kifizetni 1 napra az egész havi előfizetést (összesen 5.790 Ft).


Természetesen azért hívtam fel az Ügyfélszolgálatot, mivel egy jó barátom, már járt hasonlóan az Önök nagyszerű cégénél. A válasz természetesen az volt, hogy a „kedvezmény” (ugye, amiért fizetek…) már az első naptól a rendelkezésemre áll, ezért meg kell fizetnem 1 napra az egész előfizetési díjat. Persze visszakérdeztem, hogy „Ön szerint mennyire valószerű, hogy 1 nap alatt az amúgy átlagos havi forgalmamat elhasználnám?”. Mire jött a frappáns válasz, mely szerint az ÁSZF tartalmazza ezt a kitételt.

Gondolom Önök is, amikor egy szolgáltatást igénybe vesznek, akkor mindig átböngészik a legfrissebb (jelenleg ez Önöknél 2013. október 4-ére datálódik és 90 oldal körüli dokumentum, míg a következő 2013. november 1-ei hatállyal fog életbelépni) szolgáltatási feltételeket… Természetesen nem olvastam el betűről betűre, de kihasználván az olyan modern funkciókat mint a „ctrl-f” rákerestem a „lemondás” illetve a „felmondás” címszóra. Természetesen az adott kitételt nem találtam meg.

Biztos vagyok benne, hogy valóban a dokumentum valóban tartalmazza ezt a kitételt, de ehhez nekem havonta át kellene olvasni (Önök és a hasonló profilú vállalkozások szokták azzal hirdetni magukat, hogy a „mai rohanó világban” illetve ehhez hasonlatos, igen hangzatos mondatokkal). Jól látom a helyzetet? A rendkívüli érdekes a helyzetben, hogy amikor 2009 őszén megkötöttem (előtte 8 éven keresztül voltam Praktikumos) Önökkel az első havidíjas szerződésemet, akkor valami Isteni csoda segítségével Önök még képesek voltak tört hónap elszámolására!

Nem vagyok informatikus, de hallottam már a Moore törvényről, mely azt mondja, hogy a számítástechnika exponenciálisan fejlődik. Ezért nem értem, hogy négy évvel később, hogy történhet meg mindez, hogy a Telenor immár nem képes tört hónap elszámolására. Megjegyzem, ezt elmondtam a leendő szolgáltatómnál is, ahol az ottani kollega jegyezte meg, hogy „minden európai szolgáltató képes tört hónapra” valamint „jogilag nem is tehetnék meg”, innen a párhuzam a bevezetőben. Jogi ismereteim csekélyek, lévén közgazdasági felsőfokú végzettséggel rendelkezem, azonban emlékszem olyan kitételekre, hogy „jóhiszeműség” és hasonlóak.

Bár gyanítom ez Önöknél a „vadkapitalizmus” korában csak üres közhely. Hiszen Önök rendkívül ügyfélbarátak és ügyfélorientáltak (Tisztelt ügyintéző munkatárs, kérem ne vegye magára, tudom, hogy Ön csak egy végrehajtó ebben az esetben) illetve mindent megtesznek azért, hogy az Önök szolgáltatásának igénybevevői a legeslegelégedettebbek legyenek kerek e Földön!

Gondolom, amikor két hónapot töltött a telefonom garanciális szervizeléssel (első körben egy hónapot, majd visszakaptam javítatlanul a telefont, mondván a kollegájuk rosszul vitte fel a rendszerbe, a második alkalommal közel egy hónap várakozás után sikerült a garanciális javítást elvégezni, innen a két hónap összidő, tehát ez sem tekinthető problémának az Önök jogászai szerint gondolom, hiszen nem egyhuzamban volt a telefon két hónapot szervízben) akkor nem gondoltak rám, szegény ügyfélre, aki otthon szomorkodik az okostelefonja nélkül. Nem kell mondanom, hogy az első leadáskor cserekészüléket sem tudtak biztosítani számomra (nem is kellett volna, hiszen amikor korábban leadtam az eszközt, akkor majdnem egy táskatelefont kaptam cserekészülék gyanánt, érdekes a magenta színű riválisnál vannak már erre rendszeresített Galaxy S3 mini készülékek). Éppen ezért az igazán modern, Smarttarifa 3 tarifacsomagomat sem tudtam teljes mértékben kihasználni (gondolom az, hogy telefonálni, smsezni és körülbelül wapozni tudtam ez egyenértékű Önök szerint egy okostelefon tudásával, amire ez a tarifa ki van találva), de nem reklamáltam, nem követeltem állati áldozatot az Olümposz hegyén, pusztán örültem, hogy egyáltalán visszakaptam a telefont.

Nem kell megjegyeznem, hogy a Facebookon is kértem segítséget a Telenortól, azonban hasonló, semmitmondó választ kaptam, mint a telefonos megkeresésre.

Ezért is szeretném megköszönni Önöknek, hogy ilyen korrektül és jóhiszeműen járnak el az ügyfeleikkel! Biztosíthatom Önöket, hogy a jövőben ugyanilyen korrekt módon fogom ajánlani az Önök szolgáltatóját barátaimnak, ismerőseimnek. Ugyanakkor kívánom azoknak, akik ezt a döntést hozták az ÁSZF-et illetően (jogászok, felsővezetők, akárkik), hogy életük során csak hasonló korrektségben legyen részük!
 
Tisztelettel:

Egy 12 évig volt Pannonos\Telenoros

u.i.: Engedelmükkel a címzettek közé betettem a Tékozló Homár blogot is, hátha másokhoz is eljut ez a nagyszerű információ, mely egyébként bent van az ÁSZF-ben.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Országúti Ninja 2013.10.16. 12:10:43

@Országúti Ninja: remélem ezért nem számol fel senki semmit

Faus to 2013.10.16. 12:12:34

Nem olvasom el, mert K hosszú és biztos értelmetlen is, mivel jóvá fogják neki írni. Jöhet a következő!

Országúti Ninja 2013.10.16. 12:12:45

"Ezért is szeretném megköszönni Önöknek, hogy ilyen korrektül és jóhiszeműen járnak el az ügyfeleikkel!"

Ilyet nem szabad írni, mert még elhiszik! :/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.16. 12:28:08

Én is megszabadultam a telenortól, szerencsére. Hosszú idő múlva, amikor már kezdtem elfelejteni őket, küldtek egy számlát, 30 forint késedelmi díjról.

Neela _ t 2013.10.16. 12:28:12

Én nem értem ezt a vodás reklámot ! :/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.16. 12:29:09

Érdemes hatezerér ennyit vergődni?

Egész kevés a helyesírási hiba. De a szerviznek még mindig semmi köze a vízhez, ezért rövid i-vel írjuk. És az elesejei sem 1-ei (elsejeei).

McZozo 2013.10.16. 12:37:40

Ugyanez volt nemsokkal ezelott itt csak akkor szamohordozas helyett halalesett volt a dolog mogott ott vegul a szolgaltato " jofejsegbol" elengedte a tort honapot a poszt megjelenee utan. Lehet itt is hatni fog rajuk. Csak az a gaz hogy ilyenkor a nyilvanossag miatt jofejsegbol engedik csak el es nics ez leszabalyozva hogy kotelezoen tort elszamolast kell csinalniuk.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.16. 12:40:27

@AtiSnatch: :)) Igen, ez az egyetlen mődja, hogy barátok maradjunk.

Ádám 2013.10.16. 12:46:39

@atpijkamo: Ilyen barátaid vannak!? :)

LÉPEM!

Manyecska 2013.10.16. 13:15:35

@atpijkamo: itt és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád!:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.16. 13:16:07

De miért hiszi mindenki, hogy érdekel valakit is - főleg a szolgáltatót -, hogy ő hány évig jattolt neki? Kezd mér közhellyá vélni ez. Ennyi erővel beírhatnád, hogy 30 évig voltam kommunista, de vége a rendszernek. Te hálátlan büdös kölök, te rendszersystemTelenór! Hát mi tettél a lelkemmel te csúnyavállalat, teeeee, na gyere ide, kapsz konyakosmeggyet, aztán elpicsázlak. Te rusnya picsa, te, hát nem, hát komolyan nem láttad, egyszer sem tűnt fel Neked, hogy szopni jártam én ide 12 évig? És ezahála. Soraim nem a jelenségnek, hanem a gyermeki, kerekre düllesztett szemű méltatlankodásnak szóltak, mégmielőtt.

Dzesekíll, már megint durván egymásba lapolódnak a posztok! Picsázás kinéz négy

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.16. 13:18:57

@batgirl: az volt a fricska! Az utó-pöndörmalacfarok aranyszőrökkel borítva az íróasztalodra, váratlanul, a fentebbi égből. Értékeld a művszetet vagy elveszett vagy. Nem érthetünk mindent, mi csak halak vagyunk a víztengerben, ők meg a vizen kívül vannak, következésképp megannyi annyimindent látnak, amit mi nem láthatunk! Mottójuk: köszi a halakat.:) Na melegítek egy kis fincsi haltápot, hmmm, nagyon jó illata van érzed te is.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.16. 13:20:28

@Manyecska: Mikor főzől Lencsést? Izé, lencsét?

Most öt percig nem szólok beléd... melléd... hozzád.

@vén szivar: Ha ilyen barátaim vannak, mi szükségem ellenségre?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.16. 13:21:28

@atpijkamo: amíg nem tol üres Suzukit, addig hagyjad.:D

AtiSnatch 2013.10.16. 13:22:02

@vén szivar: mondja az, akinek a keresztapja az érintetszemély... :D

Manyecska 2013.10.16. 13:24:09

@atpijkamo: :) bablevest tegnap.ma töltöttpaprika lesz. Ha megérem az estét:PD

AtiSnatch 2013.10.16. 13:24:16

@Manyecska: mondatkezdés nagy betű ! ;)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.16. 13:27:00

@Manyecska: "@Kellemes Zérókomponista: :DDDD haggyálmár:D "

Nem rád mondta.

Én is azt hittem, hogy rádd mondta, már írni is akartam, hogy "A Manyinak több esze van, mint hármunknak együttvéve.", csak hogy kicsit elgondolkoztassam, vajon ki lehet a harmadik.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.16. 13:28:32

@Manyecska: "bablevest tegnap.ma töltöttpaprika lesz. Ha megérem az estét"

Ha megkérdezel, szóltam volna, hogy a bableves sogk gázt csinál. Nem kellett volna annyit enni, hogy elszálljál. Javaslom, a kutyapórázzal kösd ki magad.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.16. 13:31:02

@AtiSnatch: És lemaradt a névelő, nagybetű, nem kell szóköz a felkijáltó jel elé, és a kancsintós szmájlidnak lemaradt az orra. ;-)

A második mondatodban meg annyi a betűkihagyás, hogy egy se maradt belőle. Világcsúcs!

Bluemotion 2013.10.16. 13:32:19

A fillérbaszó posztoLÓ aláírta a szerződést vagy sem? Benne volt ezt a kitétel a szerződésben vagy sem?
El kellett volna olvasni és utána szerződést kötni. Utólag könnyű okosnak lenni. Váltson szolgáltatót, vagy kommunikáljon füstjelekkel, az nem számláz túl.

AtiSnatch 2013.10.16. 13:33:40

@atpijkamo: Leprás szmájli, azé nincs orra!! jó? :D Ez TÉNY!

CID 2013.10.16. 13:35:26

@Bluemotion: Azt tette, szolgáltatót váltott;)

Manyecska 2013.10.16. 13:37:07

@atpijkamo: janem, abból /a babból/ még nem ettem. Csak sz.rul vagyok már másfél hete. Szerintem kábé valamit kevertek az italomba:P:D

Manyecska 2013.10.16. 13:38:52

@atpijkamo: :)))) hát skizo vagy asszontad!?:)

Manyecska 2013.10.16. 13:44:44

@AtiSnatch: Haggyál már!:D fáj a fejem!:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.16. 13:45:14

@atpijkamo: előttem van Manyecska, amint bőrszíjjal, karabínerrel rögzíti magát a PC elé, majd 1-1 komment írásának közepin mindig odeébbtaszajtja a random felreccsenő hajtógáz, hol jobbra, hol balra, aztán heleyzkedhet el úja, pont szembe a géppel, hogy tudjon géppelni újra. Bizony küzdelmes az ilyen élet.
A tologatás meg a AltGr+vheliantus által említett 2picsára vonatkozik all the time. Vésődött elmémbe. Feldolgozhatatlan.:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.16. 13:49:17

@Kellemes Zérókomponista: Azonnal hagyd abba a képi megjelenítést! Az én képzeletem is grafikus. (Néha meg tördelőszerkesztő.)

Manyecska 2013.10.16. 13:53:28

@Kellemes Zérókomponista: most AZÉRT mert TE így szoktad, nem kéne irigykedned!

Ádám 2013.10.16. 13:56:59

@AtiSnatch: A rokonyait nem tudja megválasztani a cigány ember....
Rokonyom a fél világ!:)

Zirowe 2013.10.16. 13:57:03

Látom változatlan a telenor magatartása, nekem még 2010ben számoltak ki egy teljes hónapot 2 nappal a számlazárás utáni lemondásért.

Persze ha tarifacsomagot váltok vagy számhordozás van, akkor érdekes módon tudnak törthavi számlát készíteni.

AtiSnatch 2013.10.16. 14:11:41

@vén szivar: Lencsi a parkolósban!!!!

Ui: a keresztapa választható, bár nem tudom nálatok hogy megy :D

Flekko 2013.10.16. 14:24:18

Moore törvényének semmi köze az informatika exponenciális fejlődéséhez. Azt mondja, hogy a tranzisztorok száma 2 évenként megduplázódik.

kakukk11 2013.10.16. 14:55:07

@Flekko: OK, akkor nem csak engem zavart ez ennyire.

danee91 2013.10.16. 15:12:37

törthavi számla nem játszik?

Gergoooe 2013.10.16. 20:06:18

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: Öregem, qrvára tévedsz! Nem írják jóvá! Amúgy pedig teljesen értelmes a poszt. Ezta szitut egyébként én is megtapasztaltam ennél a szemét bandánál. Többet nem is fogom igénybe venni a szolgálataikat és mindenkinek csak rosszat - a valóságot - fogom mondani.

angin san 2013.10.17. 04:48:26

@atpijkamo: Te egy nagyo okos ember vagy...

2013.10.17. 10:56:42

@atpijkamo: 6000ért ? érdemes !
ez a blog erről szól.
ha ezt nem tudod nyergelj át a rozzantkrokodilszelidítők blogjára.

2013.10.17. 11:02:33

@Bluemotion: erről szól a poszt, hogy ez szemétség. és hogy az ügyfél nem képes minden rohadt szolgáltató összes aszf-ét és annak havonta történő változását állandóan átnézni. (értelmeztem neked a történet lényegét mert te nem vagy erre képs)
te állandóan ászf-eket olvasol ?
gázművekét mikor olvastad utoljára ?

ugye ugye mekkora gyökérség beszólni másoknak mint ahogy te tetted ?

tulsavasodas 2013.10.17. 18:28:54

Ugyanezt csinálták velem is egy éve amikor számhordoztam a Vodához. Arról nem is beszélve, hogy az utolsó számlában rossz összeget küldtek ki, amit el is ismertek, de mire kiküldték az új számlát addigra meg felszámítottak 200 forint késedelmi díjat, mivel nem fizettem be az eredeti (hibás összegről kiállított) számlát. Mocsadék egy társaság lett mióta Telenor... pedig régen jó volt.
süti beállítások módosítása