Tékozló Homár

Furcsa telefonhívások a K&H-tól

2013.11.21. 14:49 | jackyll | 40 komment

Naiv ügyfelet a K&H a callcenter robotjával hívogatja, de az még nem derült ki, hogy mit akarnak:

Biztosan skizofrén vagyok. Újabban időnként azt érzem, hogy felhívtam valakit, pedig az én telefonom csörög. A szám mindig a +36 1 3 000 000, ami a K&H Telecenterének a száma. Képzeld el, felveszem, erre beleszól egy hang, hogy a K&H hívott és a beszélgetést rögzítik, majd azt hallom, hogy kicsöng. Ekkor leteszem, hiszen én nem hívtam senkit.

De annyiszor próbálkoztak, hogy a végén elhittem, hogy tényleg felhívtam őket. Pár csöngés után be is jelentkezett az ügyfélszolgálat, de kénytelen voltam nekik azt mondani, hogy én nem kerestem őket, ha esetleg akarnak tőlem valamit, hívjanak fel. Míg a telefont elvettem a fülemtől és megnyomtam rajta a piros gombot, távolról hallottam, hogy ez nem lehetséges. Te ezt elhiszed???

Ui.: ha egy bank annyira nem tiszteli az ügyfeleit, hogy élő emberrel hívassa fel; ha olyan drága az alkalmazottai munkabére, hogy így akarja megspórolni az esetleges sikertelen hívásokat, akkor nem érdemli meg sem azt, hogy velük intéztessük a pénzügyeinket, sem azt, hogy náluk dolgozzunk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nikorene 2013.11.21. 14:50:23

lehetek-e elsô vajh?

Dr. Kix 2013.11.21. 14:51:26

Kétségbeesetten próbálkoznak. Sz@r idők járnak rájuk, na.

Nikorene 2013.11.21. 14:51:37

ingyenes a szám vajh?

Manyecska 2013.11.21. 14:51:59

Az avarállat nem elsőzik?:P

Manyecska 2013.11.21. 14:53:45

Át van irányítva a vészhívás gombod a telecenterbe!!:) Én álmomban hívok fel ismerősöket mer a párnám alatt van a telefon bekapcsolva, bele se merek gondolni milyen helyzetekben hívhatom őket:P Már értem miért nem beszélnek velem:D:P

Manyecska 2013.11.21. 14:55:35

Azér gáz, múltkor felhívtak a banktól hogy adjam meg azonosítóimat, mondom add meg előbb te..:DDD asszongya nem lehet ha csak én adom meg előbb. Mondom akkor menj anyádba.. :P Azt ennyi!

Nikorene 2013.11.21. 14:56:39

@Rocco az erdei állat: :) netbankos jalszavadat nem kérte? :)

AtiSnatch 2013.11.21. 14:57:56

Íti haza telefonál...

elwood 2013.11.21. 14:58:40

@Rocco az erdei állat: ez nekem is a kedvencem:
- xy vagyok a z bankból, mielőtt beszélünk azonosítsa magát, anyja neve ...
- de hát maga hívott ? mit akar ?
- egy kitűnő ajánlatunk van
- mondja el azonosítás nélkül
- azt nem lehet
- akkor viszhall.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.11.21. 15:01:35

A sűrgyíkok vótak!4!!
Megcsippelnek!

Manyecska 2013.11.21. 15:06:47

@Nikorene: na már:(:D@elwood: pontosan. Nekem még azt se mondta meg mit akar. Mondom uram ne vicceljünk egymással:(! Hívjam fel ezen és ezen a számon. Mondom kösz kihagyom!:P

Faus to 2013.11.21. 15:07:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja, és majd jönnek az izraeli vadászgépek, amik áthúznak Liszferihegy felett és letöltik a csippekből a sok-sok bioadatot!

Nikorene 2013.11.21. 15:11:37

@elwood: engem 2 hetente hívnak, ne mbankból, hanem olyan izé cégek, akik nagyon aggódnak az én egészségemért... Mindig udvariasan elmondom neki, hogy az egészségemet már külföldi orvosok szûrik.

Manyecska 2013.11.21. 15:14:58

Lehet az "Álhívás" gomb van átirányítva a telecenterbe??:D én folyton felhívom saját magam a zsebemből. Tuggyátok jobb felső gomb oldalt hosszan nyomva "álhívást" eredményez /vészhelyzet,/ már akinek.

Manyecska 2013.11.21. 15:17:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: van. Egyedül én lettem beoltva hini ellen:P mondtam feláldozom magam a csimótákért..a többiek csak sima influ-oltást kaptak. Hogy én milyen szarul voltam utána jó ég!!..:)

herk 2013.11.21. 15:18:11

!!! BREAKING NEWS !!!
Ez a visszahivás telefon feature.
Arról van szó, hogy hiv a bank, de te nem veszed föl. Ekkor visszahivásba tesz.
Természetesen nem te fogod visszahivni, mert neked pénzbe kerülne.

A feature menete:
- a telefontársaság észleli, hogy volt fogadott vagy tárcsázott hivásod
- ergo a telefon mellett vagy jóeséllyel
- ergo most lehet téged felhivni
- ergo beindul a visszahivási folyamat
amit a bank fizet a telefontársaságnak, tehát neked nemkerül semmibe.

Visszahivás folyamata:
- telefontársaság megcsörgeti a bankot
- bank automatája felveszi
- telefontársasás észleli, hogy a visszahivást kérő fél felvette a telefont. Pedig csak egy automata vette föl, de ezt a telefontársaság nem tudja.
- ekkor beindul a másik fél, azaz az ügyfél tárcsázása.
- fölveszed
- a bank automatája észreveszi, hogy felépült a hivás, ekkor bejátsza a szöveget
- a bank automatája kapcsol egy ügyintézőt.

Szóval ennyi.
Az a köcsög dolog egyedül, hogy alapból egy automata veszi fel a banknál, nem pedig egy ember.

herk 2013.11.21. 15:22:14

más szavakkal a banknak az az üzletpolitikája, hogy az ő idejük drágább mint a tiéd.
Ha nem igy lenne, akkor a visszahivákor nem automatára kapcsolnának, hanem egy munkatárs venné fel. Igy viszont megspórólják azt az időt, amig te felveszed a kagylót, kb 10-20 mpt.
Azaz te vársz a kezelőre, nem ő rád.

Panelproli 2013.11.21. 15:31:12

@Rocco az erdei állat: Engem is hívott egy csaj az egyik bankból! Azt mondja, igazoljam, hogy valóban én vagyok. Mondom neki, hiszen maga hívott, azon a számon ami az adatbázisukban az én nevem mellett van rögzítve. Viszont én magát nem ismerem, előbb maga igazolja, hogy valóban önmaga!

Más: Sógoromat is szokták keresni a vonalason. Kérdezem, milyen ügyben? Azt mondja a telefonos, azt nekem nem mondhatja meg, de mikor lesz elérhető?
Én meg azt mondom ilyenkor, hogy ezt meg én nem mondhatom meg!

- Tessék, ki az?
- Béla, én vagyok!
- (Béla?), Béla én vagyok!

Manyecska 2013.11.21. 15:35:20

@Panelproli: azt mondta a pasi: igen, ez néha gondot okoz.. Néha???..:D

telkoe 2013.11.21. 15:37:21

@herk: call centernek is van ilyen szolgaltatasa, elkezd egy elore megadott listabol hivogatni es ha felvette valaki akkor beteszi a soros ugynokhoz. Amiga soros ugynok felveszi addig termeszetesen csengetest hall az ugyfel. Lenyeg hogy amig csak cseng a telefon addig ne csak bameszkodjon az irodai telefonkapkodo.

Nekem is nagy kedvencem a rejtett szamrol hivrol es szigoru hangon azonositast kero telefonalo.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.11.21. 15:40:37

Szép dolog. Biztos robot-telemarketingesük van.

Manyecska 2013.11.21. 15:42:14

@ColT: nemzetbiztonságnál ez nem így megy..:P!

kakukk11 2013.11.21. 17:15:53

Kemény poszt! Kitalálnak egy félintelligens rendszert, hogy a drága munkaerő ne a foglalt jelzést meg kicsengést hallgassa, és neked ez qrvára derogál. Boltban mikor fizetsz bankkártyával, szólj majd az eladónak, hogy legyen kedves felhívni a bankot, és játszák le telefonba:
-4685Ft a vége. 10.000Ft-ot adtam.
-Viszzajáró 5315Ft. Adok egy ötezrest, három százast, egy tizest meg egy ötöst.
-Köszönöm, visszhall!

Csak, hogy megnyugodjál tisztelnek annyira, hogy eljátszák azt, hogy zajlik egy fizetés nem gépiesítve.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.21. 17:17:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: az űrgyíkok húzzák a kemtrélt is a fejed fölött!

szerintem így pácolnak be bennünket a vacsorához, ezt élve nem fogjuk megúszni, annyi szent!

vprof 2013.11.21. 17:41:39

Ilyen hívást már én is kaptam. Persze rögtön levettem, hogy miről van szó. Pofátlan húzásnak tartom, hogy nem elég, hogy rabolják az időmet, még meg is várakoztatnának. Ha hagynám. De nem hagytam. Naná, hogy azonnal letettem.

a saját barátom 2013.11.21. 17:49:08

A számlát nem Te fizeted, hanem a KH. Egyébként telefonmarketinget csinálnak, pl. hitelkártyát akarnak Rád beszélni...

Dalae · http://morzsagyujtogeto.blog.hu/ 2013.11.21. 18:50:14

Ilyenem volt nekem is, de nem bankkal. Kicsöng, felveszem, hallózás mindkét oldalon.
- Tessék!
- Tessék, ki beszél?
- Hát ezt kérdezem én is!
Másik oldal sértetten: Akkor viszonthallásra!
Néztem egy kicsit, hogy most ez mi volt :D

KH Csoport 2013.11.21. 19:52:14

Üdvözlet!
Megpróbáltunk ennyi információ alapján utánajárni az esetnek. Igen, elképzelhető, hogy tőlünk érkező hívás során, mielőtt ügyintéző kapcsolódhatott volna a beszélgetésbe, egy automata jelentkezik... Átérezzük a problémát, noha szeretnénk nagyon kihangsúlyozni, hogy a tiszteletlenségnek még csak a látszatát sem szeretnénk kelteni! Sajnáljuk a nem szándékosan okozott negatív élményt, és még egyszer elnézését kérjük, amiért zavartuk.

Tisztelettel:

K&H

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.11.21. 20:41:05

engem kb. 10 évig zaklatott a k&h, hogy ugyan fizessem már ki a tartozásom... számtalan behajtó cég és egyéb nyalánkság...

végre jött egy épeszű behajtócég, attól is csak a számlanyitási címpéldány másolatát kértem... 1 hónap után elnézést kértek és azóta se láttam őket! soha életemben nem voltam k&h bankban és ezután se tervezem...

vajon honnan jutott a személyes adatokhoz és nyitott nekem önkényesen számlát!?

cougarcat 2013.11.22. 00:48:45

@kakukk11: Pontosan ez jutott eszembe erről. Bár nem kedvelem az ilyen hivásokat, könnyen ki lehet őket szürni a 1-800 számok miatt. Egyszerüen nem veszem fel, ennyi. A bankomtól meg el is várom hogy robotot használjon drága munkaerő helyett, mert ugye a munkaerőt azt velünk ügyfelekkel fizettetné ki...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.22. 01:21:20

Kurvajó poszt.:D Megfelelően szürreál énnekem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.22. 08:17:54

@RosszQtya: Személyigazolványt nem hagytál el vagy nem másolta le valami "bróker" pl. biztosításhoz?

feketeöves chemtrail-figyelő 2013.11.22. 11:11:21

@cougarcat: Nekem is van egy nagyon jó módszerem az ilyen hívások szűrésére: nem használok mobiltelefont. Ráadásul az otthoni számon se hívnak telemarketingesek, mert nincs benne a telefonkönyvben, és cégeknek sem adom meg, így nem tudják egymás között adni-venni.

Taxomükke (UK) 2013.11.22. 16:08:06

K0CS0G bagázs.
Rajtunk egy 12 éve elköltözött, majd 8 évvel ezelőtt elhalálozott (majd)nemrokon tartozását akarta behajtani a fenti bank által megbízott behajtócég. Nem voltak képesek felfogni, hogy:
1. az illetővel semmiféle rokoni kapcsolatunk nincs,
2. régesrég elköltözött, majd
3. később (de szintén elég rég) meg is halt.
+1 A hab a tortán, hogy szegény úriember tartozása úgy keletkezett, hogy volt pár eurója egy számlán, azt elfogyasztotta a számlafenntartási díj, majd büntetőkamatok jöttek, s végül a behajtócég rábaszta az ilyenkor szokásos kibaszott kitalált költségeit.
HÁNYINGER.

Taxomükke (UK) 2013.11.22. 16:11:30

Ja, és az ilyen kéretlen hívások esetén az sem rossz módszer, hogy elkérjük a hív féltől a főnöke otthoni telefonszámát, és megígérjük, hogy a késő esti órákban feltétlenül visszahívjuk...

cougarcat 2013.11.22. 18:35:34

@feketeöves chemtrail-figyelő: Nálam pont forditva van, csak mobilom van. Miután elég sokat vásárolok online, és külföldről is, sajnos a mobilszámom szabad préda.

@Taxomükke: Seinfeld csinált erről egy jó klasszikus sitcom jelenetet, amikor a vacsora közbeni zavaró hivás során elkérte a telemarketingestől az otthoni számát, hogy ő is ugyanezt csinálhassa vele... :)

vega4 2013.11.23. 13:40:32

@Taxomükke: Tavasszal jött egy Fekete Péter és mondta, hogy a kéményseprő vállalattól van és kéne egy kis pénz. Mondom OK, de van itt egy kis probléma. Azt kérdezte mi az? Mondom meg kellene kotorni a kéményt. Láttam rajta, hogy nem nagyon díjazza az ötletet, de azért megcsinálta. Kifizettem, meghallgattam a reklámszövegét arról, hogy a kormány milyen heroikus küzdelmet végzett abban az ügyben, hogy csökkentse a rezsit és most lám-lám mennyivel kevesebbet kell fizetnem. (Kb 650 ft-al) Viszont cserébe októberben megint felkeres a második féléves díj érdekében. Mondtam neki, hogy májustól októberig nem szoktam begyújtani a kazánba ezért értelme sincs, hogy megkotorja megint a kéményt.Ha meg nem kotor, akkor mire fizessek?
Erre elkezdte magyarázni, hogy ugye a madarak meg a méhek is :-))).
Mondom neki, hogy a lyukba én is bele tudok nézni akár ingyen is. Erre ő balra el...

Nos erre két hétre valaki kiabálja az utcán az 1979-ben elhunyt nagyapám nevét. Kinézek, hát a kéményseprő jött az első féléves kéményseprői díjért, amit nagyapámtól akart beszedni ugyanazon a telken, ahol már 2 héttel ezelőtt megtette. Friss lehet az adatbázisuk.