Tékozló Homár

Hibás jegykezelő miatt büntették meg

2013.12.30. 15:41 | jackyll | 266 komment

bkk_potdij.jpg

Naiv nagymamát azért büntették meg, mert a Kossuth téri jegykezelők egy órás időeltolódással pecsételtek a jegyére. Erről mindenféle bizonyítéka van, a BKK azonban egy hónapja nem bír válaszolni neki:

Tisztelt Ügyintéző! Hivatkozással a 2013. december 5-én kelt alábbi emailemre, mivel azóta sem méltattak válaszra, panaszomat ajánlott tértivevényes levélben, postai úton is elküldöm Önöknek. Ezen kívül több, nagy nyilvánosságot élvező internetes fórumon is megosztom történetemet, többek között a homar.blog.hu fogyasztóvédelmi, ill. bkvfigyelo.blog.hu oldalakon. Tekintettel a lentiekben foglaltakra, mivel nekem utasként sem nem kötelességem, sem kompetenciám eligazodni a jegy érvényesítése során az arra került információkra, és a jegykezelő készülék dátum/idő beállítására semmilyen ráhatásom nincs, a hibás időbélyegzőből keletkezett büntetést abszolút igazságtalannak és jogszerűtlen eljárásnak tekintem.


Állításaim kivizsgálására a jegykezelő készülékek óraátállításáról szóló jegyzőkönyveikből, ill. a nevezett sorszámú ellenőr beszámolójából, és az általa elkobozott menetjegyre nyomtatott adatokból tájékozódhatnak. Mellékelten küldöm az ellenőrtől kapott pótdíjelismervény fényképét.

A fentiekre hivatkozva felszólítom, hogy a befizetett pótdíj, valamint az ajánlott, tértivevényes levél postai díjának (550 Ft) összegét levelem kézhezvételétől számított 8 napon belül, az alábbiakban megnevezett számlaszámra átutalással megfizetni szíveskedjék.

2013. december 27.

* * *
Dátum: 2013. december 5. 14:42
Címzett: potdijkezeles@bkk.hu

Tisztelt Ügyintéző! Panaszt szeretnék tenni.  2013. 12.03. napján a Nyugati Pu.-nál szálltam le a metróról, amikor a kijáratnál ellenőrzést végeztek. Én átadtam a jegyem, ill. a tömböt amiben a kezelt jegyem volt, és nagy megdöbbenésemre ez a jegy érvénytelen volt. A jegyemen  a dátum 2013. 12. 03. 12.54 a Kossuth téri megálló bélyegzője szerint, de én ténylegesen 13.54-kor kezeltem a jegyet. Szeretném tudni, volt-e probléma azon a napon a jegykezelők órájának beállításával? Igaz az igazoltató jegyellenőrök állítólag megkérdezték, és szerintük minden rendben volt, de én nem tudtam velük menni, gondolom nem is engedték volna, de ott volt velem egy 4 hónapos kisbaba babakocsiban.

Másnap a fiam, aki Budapesten lakik, elment a Kossuth térre, végig próbálta a jegykezelőket, amik akkor is 5-12 perces eltérést mutattak a tényleges időhöz képest! ő beszélt a forgalomirányítóval, aki azt mondta, hogy igen, előző napon voltak ott a szerelők, javításokat  végeztek, mert problémák voltak. De szerinte ezt tudni kellett volna az ellenőröknek is, hogy főleg a hideg időszakban gondok vannak.

Nálam volt egy fényképezőgép, hogy a kisunokámról majd képeket készítek, s mivel vidékről mentem vonattal, korábban érkeztem, és készítettem fényképeket a Kossuth téren meg a Szabadság téren. Mikor itthon feltöltöttem a számítógépre a képeket, ott is jól látszik, hogy 14.00 volt a farkasos szobor feletti órán, amikor a mozgólépcsővel leértem.

Ezeket a képeket akár be is tudom vinni, még mindig a fényképezőgép kártyáján vannak. A helyszíni bírságot sajnos kifizettem, egyedül a babával nem tudtam mit tenni, nem tudtam bizonyítani az igazamat, azt meg nem mertem megtenni, hogy a későbbiekben ennek a dupláját fizessem, mert számomra ez a 8 000Ft is nagy pénz.

Nagyon rosszindalatú ellenőrökkel találkoztam össze, ha én azokat leírnám, amit ők mondtak nekem, minden épeszű ember a fejét verné tőle a falba. Ezeket most nem kívánom részletezni, de ha időpontot kapok egy meghallgatásra, ezeket is elmondom .A jegyellenőr száma, 5203, bár ez sem egyértelmű, de itt van a nyugta, azt is be tudom mutatni! A nyugta sorszáma: 005 026531

Várom a válaszát, és az időpontot egy személyes találkozásra!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2013.12.30. 15:48:41

Még szerencse, hogy nem M4-et írtak rá.

Atörökk 2013.12.30. 15:51:36

Tér-idő csaBda. Van ijen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.30. 15:52:29

Hát a BKV meg egy hónapos késében van... :D
Nem meglepő. Az M4 meg már több évesben :D

Beauregard 2013.12.30. 16:02:42

Az ellenőrök azért durvák, mert mindenki sztorizik hogy ne kelljen fizetni. A nőknek a kedvence pl a babára, gyerekre, szülésre, meg egyéb bajokra hivatkozni. Nem mondom, hogy igaza van a panaszosnak, vagy nincsen, hiszen nem tudom. de gondolom nem egy csaló veri most az asztalt a 8 ropiért. Viszont ha igazságtalan volt a bírság, akkor minek fizetett? Én biztosan nem fizetnék ha nekem olyanért szabnának ki bírságot, amit nem követtem el. Arra várni, hogy a BKV majd kártérít? Még az elgondolás is vicces. Kell a Zsé a jutalmakra, végkielégítésekre. Mert arra mindig van. Vélhetően a jegyárak is ezért magasak. Fel nem foghatom, hogy más városokban miért olcsóbb a buszjegy. Mikor az üzemanyag vidéken még drágább is. De ez más téma.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.30. 16:05:56

@Beauregard: "Az ellenőrök azért durvák, mert mindenki sztorizik hogy"
Mert ősbunkók, mit kell ezen magyarázni :D

helianthus 2013.12.30. 16:07:57

Eztete nem értem. Mi van a hideggel és a farkasos órával?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:08:01

@Beauregard: "Kell a Zsé a jutalmakra, végkielégítésekre."

A jegyárbevétel csak a jegyeladást, ellenőrzést fedezi. A működésre, jutalmakra plusz pénzt öntenek be.

Manyecska 2013.12.30. 16:09:42

@ColT: én úgy szoktam mielőtt odaérek elküldöm magam előre a k.rva anyámba hangosan, kétszer arculcsapom magam, felköpök és aláállok és után reszketeg hangon megkérem engedjen már le a tízezer Ft-os bérletemmel csak most az egyszer:DD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:10:33

13:54-kor kezelte a jegyet. 15:14-kor megbüntették. Hány óráig érvényes egy jegy?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.12.30. 16:10:36

De hisz ez igazságtalanság.:D
@helianthus: nem tudom, te emlegeted.
@atpijkamo: talicskával? Vagy azzal csak kifele?

Manyecska 2013.12.30. 16:11:19

@atpijkamo: egy!@helianthus: lehet elírta, barkaszos óra.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:12:56

@Beauregard: "Az ellenőrök azért durvák"

Az ellenőrök azért durvák, mert csak fos ember megy el ilyen fos állásba, jegyellenőrnek, adóellenőrnek, végrehajtónak, stb.

Tisztviselőtelep 2013.12.30. 16:14:59

@atpijkamo: Az volt már hogy a BKK-BKV éves díjbevételének a 70% közpénzből 30% jegy és bérlet értékesítésből származik :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:15:23

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: Aha. Akkor csak az a kérdésem, hogy mi itt a kérdés?

@Kellemes Zérókomponista: :)) Ja.

@helianthus: "Mi van a hideggel és a farkasos"

Kimész a hidegbe szarni két bottal. Az egyikre támaszkodsz, a másikkal a farkasokat tartod távol magadtól. Válaszoltam a kérdésedre?

igazságos 2013.12.30. 16:16:12

@atpijkamo: most már tökre összezavarodtam

tudtommal a metrón is egy óráig utazgathatsz a jeggyel, végállomástól végállomásig

?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:18:01

@Tisztviselőtelep: Aham. És ha ingyenes lenne az utazás, akkor is ugyanitt tartanának. Illetve egy pár ember átszokna autóról buszokra, kisebb lenne a fogalom, kisebb a légszennyezés, gyorsabb lenne a közlekedés, több busz jönne, sűrűbben...

helianthus 2013.12.30. 16:19:15

@atpijkamo: a harmadikkal meg...őőő... hagyjuk.
Inkább megyek mosni. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:19:47

@igazságos: Manyi szerint egy óra. 13:54-kor kezelte a jegyet, 15:14-kor megbüntették. Nem látom a problémát.

Lehet, hogy speed-ezett a nagyi, és kiesett neki egy óra.

Manyecska 2013.12.30. 16:23:28

@atpijkamo: jó, akkor hatvan perc az esetben más..:P

igazságos 2013.12.30. 16:23:52

@atpijkamo: én már semmit nem értek, és teljesen kuka vagyok

de már kezd derengeni valami halvány fényecske

huppsz, most esett le :DDD

Manyecska 2013.12.30. 16:24:47

@atpijkamo: az a probláma hogy a zórák szarul voltak beállítva és nem a farkasos óra!:D

helianthus 2013.12.30. 16:26:10

@atpijkamo: " Lehet, hogy speed-ezett a nagyi, és kiesett neki egy óra."
A farkasos óra esett ki?
Hiányolom Piroskát a történetből.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 16:28:43

Most vettem csak észre ezt a szilveszteri posztcunamit :/ Akkor mégse lesz még hetekig hostess-alázás :(

igazságos 2013.12.30. 16:32:11

Az volt már, hogy a poszter - féléknek hogy lehet szavazati joguk?

igazságos 2013.12.30. 16:34:55

szerintem superman - sebességgel jutott el a nyugatiig egy átszállással :P

jó helyen kapisgálok?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:37:10

@igazságos: Én kitaláltam. Szavazás előtt lenne egy gyors teszt, aki nem éri e az 50%-ot, az nem mehet be a szavazófülkébe. Kap négy évet, hogy felkészüljön a következő szavazásra.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 16:37:28

@helianthus: Kábé egy órája tipródok a hostess-es posztban, és nem értettem, miért nincs egy lélek se. :8(

igazságos 2013.12.30. 16:38:13

@atpijkamo: haggyámá, nem mindenki lehet matekos, pláne olyan matekos, mint te

nekem gondolkodási idő kell

a jövő évi választásokig :D

Manyecska 2013.12.30. 16:38:36

Mit keres a huzatos metrón egy négyhónapos baba, télen, én ezt emésztem..

igazságos 2013.12.30. 16:39:45

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: most mé, nem dugul be a fülük, mint a repülőgépen

akkor meg?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:40:33

@igazságos: "a jövő évi választásokig"

Aha, fityisz vagy MSZMP. Nekem bepenészedne az agyam, ha választani kellene.

helianthus 2013.12.30. 16:40:45

@Nattramn: de édes vagy! :}
Azt már behintették sóval.

igazságos 2013.12.30. 16:41:12

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: meg különben is, ha egy 4-5 éves gyerek délután 5-kor a mekiben akarja ünnepelni a szülinapját, akkor mér nem lehet huzatos metrón a baba, különben meg még tök jó idő van, ma pulóverben voltam kint, nincs is még tél

Manyecska 2013.12.30. 16:41:15

@igazságos: nem, még nem mentem repülővel négyhónapos gyerekkel max.négynapos lehetett:P!:P

igazságos 2013.12.30. 16:42:44

Nagyon murisak ezek az év végi posztok. Mind.

igazságos 2013.12.30. 16:44:08

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: de MIRE VÁGYOTT a csimótád 4-5 éves korában? Nem tudtam aludni, mert folyton ezen járt az agyam.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 16:46:05

@helianthus: A mekiben is van hostess alázás. A kis barátok részéről. Az elfolyott magzatú sikoltozó női hölgyet meg nem viszi a el taxi. Itt tartok, és még mindig nem tértem magamhoz!

Manyecska 2013.12.30. 16:48:10

@igazságos: én ezt nem vágom: "mivel vidékről mentem vonattal, korábban érkeztem, és készítettem fényképeket a Kossuth téren meg a Szabadság téren. Mikor itthon feltöltöttem a számítógépre a képeket, ott is jól látszik, hogy 14.00 volt a farkasos szobor feletti órán, amikor a mozgólépcsővel leértem. " most akkor vidékről hozta magával az unokáját???:D nem értem...

Beauregard 2013.12.30. 16:48:30

@atpijkamo: Bolond vagy, Cicus. Szerinted mit kellene tenni? Mindenki hadd blicceljen? Azt meg nyafizd már el nekem, hogy velem miért nem volt köcsög soha egy ellenőr sem? Még amikor siheder koromban lógtam állandóan, akkor is normálisak voltak pedig volt okuk szemétkedni. Nem tették. Ne láss rémeket.

igazságos 2013.12.30. 16:48:59

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: hééé, ne tereljé, válaszoljá mán a kérdésre! :)

Antalbaba 2013.12.30. 16:49:11

Roppant kíváncsi leszek, hogy a BKV-figyelőre kiteszik-e? Amióta fejcsere volt, nem az igazi:-(

igazságos 2013.12.30. 16:50:07

@Nattramn:

na ezzel legalább TÉNYLEG MENŐZNE :P

@Beauregard: várjá csak , mindjá rádszabadítom Cicment.

szerintem olvasd végig a posztot, és gondolkodjá, már ha van még mivel

Atörökk 2013.12.30. 16:50:37

Még jó, hogy a metrón nem volt hosztessz.

igazságos 2013.12.30. 16:51:08

@Antalbaba: szerintem nem merik :DDDD

mer odalenne a BKV-figyelő hírneve

@atörökk: meg hogy nem fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz a poszter

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:52:19

@Beauregard: "Szerinted mit kellene tenni?"

Ide írtam: @atpijkamo:

"velem miért nem volt köcsög soha egy ellenőr sem?"

Velem sem, én is 190 centi és 120 kiló vagyok.

Különben kutya vagyok, bár sokakat megtéveszt az avatarom.

Manyecska 2013.12.30. 16:52:31

@igazságos: a fiam hétévesen pl. a napközis tanítónénire, arra emlékszem. Hiába, na...:P

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:53:50

@atörökk: "Még jó, hogy a metrón nem volt hosztessz."

:))

Már hogy lett volna, mikor átment az M4-re kv-zni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 16:56:18

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: "fiam hétévesen pl. a napközis tanítónénire"

Áhh, én gimiben az angoltanárnőre. Egy bombázó volt, hasig kigombolt blúzban, alig öregebb nálunk...

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 17:00:22

@atpijkamo: Most elképzeltem egy bombázót hasig kigombolt blúzban.

igazságos 2013.12.30. 17:00:41

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: szóval azt akarod finoman közölni, hogy igazam volt:

4-5 évesen is a csimóták a hostesscsajra vágytak volna

hát erre az nincs ott a bulin

ja, mekis bohóc se vót akkor?

én megmondtam :)

Manyecska 2013.12.30. 17:02:43

@atpijkamo: persze biztos formalinban volt..:DD

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.12.30. 17:03:32

Valaki segítsen, helyismeretben!

A farkasos szobor feletti óra, az milyen távolságra és milyen irányban helyezkedik el a jegykezelő szerkezettől, vagy a mozgólépcsőtől?

Manyecska 2013.12.30. 17:04:19

@atpijkamo: az semmi, az én gimis irodalomtanárom /akkor végzett/ feleségül is vette az osztálytársamat és már három gyerekük van:))!

igazságos 2013.12.30. 17:04:41

Én az ellenőrök helyében a hasamat fogtam volna a röhögéstől. :P

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 17:04:55

"minden épeszű ember a fejét verné tőle a falba"

Fejet a falba verni jó. Nem is értem, miért nem ezt csinálják az embik a koitusz helyett.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 17:05:37

@Nattramn: És megindultak a testn... buroknedveid?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 17:08:10

@Nattramn: Vagy alatt. Én már vertem.

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: Nagyon utálom, mikor a tanár kiszemezgeti a legjobb csajokat az osztályból. Tőlünk is ment egy a tanárjához férjhez.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 17:12:24

@atpijkamo: Nem. Talán nem megfelelő típusú bombázóra gondoltam.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.12.30. 17:20:47

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/:
"A jegyemen a dátum 2013. 12. 03. 12.54 a Kossuth téri megálló bélyegzője szerint, de én ténylegesen 13.54-kor kezeltem a jegyet.

Mikor itthon feltöltöttem a számítógépre a képeket, ott is jól látszik, hogy 14.00 volt a farkasos szobor feletti órán, amikor a mozgólépcsővel leértem."

Ha jól értelmezem, akkor itt még egy időhurok volt. Lement, gyerekkel, vagy anélkül, lekezelte a jegyet, és visszament lefényképezni a 14 órát mutató órát?
A babakocsi lehetett egy átalakított időgép?
A BKK-nak nem az automatákat kéne fejleszteniük meg javítaniuk, hanem Faraday kalitkához hasonlóan leárnyékolni az állomásokat időugrások ellen.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 17:22:53

@atpijkamo: Úgy lenne az igazi, ha bomberdzsekit hordana.

Aureliano Buendía 2013.12.30. 17:23:48

Akkor most ez az újévi?

Az ósanba hostesseket, a nyugatinál nagymamákat aláznak?

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 17:31:40

@uraaam: A mekiben meg kis barátokat. Az alázások országa ez.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 17:37:45

@Nattramn: Fiúkák a pornómoziban azt látják, hogy minden csajnak az van.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 17:40:15

@atpijkamo: A pornó, az valami tisztítószer lehet.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 17:46:15

Nem rossz ezeknek a díványosoknak. Tegnap pezsgőket vedeltek, ma chipset zabáltak munja/minka címen.

igazságos 2013.12.30. 17:54:10

@Nattramn: aki a chipset a só alapján ítéli meg, az dilis.

Ofélia . 2013.12.30. 17:54:13

Ki hallott hagymárol??:D

igazságos 2013.12.30. 17:55:27

@Nattramn: természetesen a LEGDRÁGÁBB A LEGJOBB, még életemben nem hallottam erről a márkáról. :D

de reklámot csak csinálják neki

a szaloncukorba is a legdrágább a milka és a szamos nyert

@Ofélia .:
most a chipses posztot olvassa

igazságos 2013.12.30. 17:57:23

szerintem amúgy ez a Pringles a legrosszabb

miután képen megnéztem, hogy néz ki, mert névről nem ugrott be, akkor már tudtam, hogy fizetett a poszt

Ofélia . 2013.12.30. 17:57:30

@igazságos: Persze és a t-bonét szopogatja Ede törött üvegasztalán:D

igazságos 2013.12.30. 18:01:33

@Ofélia .:

Egyébként meg ezektől kitelik.

Amúgy meg nem értem, hogy lehet sokat kóstolni egymás után, még kis mennyiségben is.

mert ugyebár az első 2-3 után elveszíted az ízérzéked

pláne nutellánál

Rosszindulatú Vászka 2013.12.30. 18:06:50

@igazságos: pedig télleg a Pringles a legjobb csipsz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 18:07:54

@igazságos: A borkóstoló haverom kólával öblít két bor között.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 18:09:22

Előbb egy autó árokba sodródott egy jobbkanyarban. Utasai kiszálltak, ekkor azonban egy szintén Doboz felé haladó kocsi is megcsúszott ugyanott, és elütötte a korábban pórul járt férfit és nőt.

index.hu/belfold/hirek/2013/12/30/arokba_sodrodtak_kiszalltak_elutotte_oket_egy_megcsuszo_auto/

Áíííí! Ők kicsúsztak, miből gondolták, hogy más nem csúszik ki ugyanott?

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 18:10:27

@igazságos: Azon a Spar Premium izén már meresztettem én is szemeket kocsányon, hogy 600 ft egy chipsért, mégis mennyire őrültek meg. Én wasabisat vettem holnapra. Kéne csinálni szardinellatesztet is, én biztos felismerném a Silverfisht egyből.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 18:11:12

Delfinek speed-eznek.

transzba esnek: látszik, ahogy a víz felszínén lebegnek

index.hu/tudomany/2013/12/30/gombhallal_tepnek_a_delfinek/

Rosszindulatú Vászka 2013.12.30. 18:18:12

@Nattramn: meg úgy nem ojan karmolós a róka.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 18:20:03

@atpijkamo: Ez ám a receptes poszt. Akár a blogodba is mehetne!

Vörösboros kóla

Elkészítési idő: 1 perc

Alapanyagok:
1 dl bor
2 dl kóla

Az alapanyagokat összeöntöm és keverem.

www.origo.hu/tafelspicc/recept/20120709-vorosboros-kola.html

igazságos 2013.12.30. 18:38:40

@Rosszindulatú Vászka: én ettem olyat amcsiba, de nem volt jobb a Laysnél.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 18:39:03

@Nattramn: nekem van egy szuper vajaskenyérreceptem, elküldjem?

Black Hole 2013.12.30. 18:40:32

@Nattramn: mi van akkor, ha valaki elszúrja az arányokat, és 1dl kólát kever el 2dl vörösborral? És mi történik akkor, ha az alapanyagokat csak össze öntöm, de nem keverem? És mi van akkor, ha én úgy csinálom, hogy egy kis üveg kólát öntök 1 söröskorsóba, majd bele öntök annyi vörösbort, hogy majdnem legyen tele a korsó, de mégse, és a maradék levegőt rummal szorítom ki? És milyen chipset egyek hozzá, ha csak a sósat szeretem?

Black Hole 2013.12.30. 18:43:32

@zsiráfffff: ha úgy gondolod cserélhetünk. Egy frankó vajaskenyér receptért adok egy nagyon népszerű kacsazsíroskenyér receptet.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 18:43:52

@zsiráfffff: Papi biztos örülne. Bár a 20:45-ös szardinellám receptjére nem tartott igényt :(

gabors 2013.12.30. 18:44:42

na ilyen kell a hetvegre ... jo kis BKK

tudja valaki miert nincs oroszul es kinaiul is HUF8000 meletti dolog ???

Atörökk 2013.12.30. 18:44:47

@Black Hole:
"És mi van akkor, ha én úgy csinálom, hogy egy kis üveg kólát öntök 1 söröskorsóba, majd bele öntök annyi vörösbort, hogy majdnem legyen tele a korsó, de mégse, és a maradék levegőt rummal szorítom ki?"
Bebaszol, mint a vöcsök, és jó eséllyel két napig fosol, mint a pelikán :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 18:46:25

@Nattramn: nem szereti az intellektuális kihívásokat, az lehet a baj :D :D

@Black Hole: oké, az még nincs. de van egy tradícionáls jégkockareceptem, még a dédmamától kaptam, de szívesen megosztom veled!

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 18:46:46

@Black Hole: Hát ha a bor megfelelő minőségű, például "Hétvezér", vagy "Koccintós" akkor a kísérlet halállal is végződhet. És VBK-hoz NEM eszünk chipset. Az szigorúan sör mellé való.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 18:48:26

@zsiráfffff: Pedig egyáltalán nem olyan egyszerű, hogy csak feltépjük a konzervet és zabálunk!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 18:50:50

@Nattramn: elkeserítő ez az igénytelenség manapság, ugye? legtöbbjének fogalma sincs a halkonzervevés bonyolult etikettyérül!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.30. 18:53:49

@zsiráfffff: :D

@atörökk: Szerintem pazarlás. Rumot meginni tisztán, majd utána elkortyolni a VBK-t.

Atörökk 2013.12.30. 18:55:27

@zsiráfffff:
Én mínium légycsapóval vernék mindnek a kezire, amelyik nem tartya el a kisujját a konzervdoboztúl!

@ColT:
Rumot meginni ok., olyan vörösbort, amihez kóla kell, igyanak a hangyák.

Black Hole 2013.12.30. 18:56:33

@zsiráfffff: kösz, jöhet! Cserébe elmondom, hogy anyukám hogyan készített nekem 1 pohár vizet, mikor szépen kértem, de még nem értem fel a csapott.

Atörökk 2013.12.30. 18:56:53

@Nattramn:
A 20.45-ös szardinella receptye az más, mint a 21.37-esé?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 19:00:50

@atörökk: valahogy úgy képzelem a dolgot, hogy mindnek össze van szabdalva a szája meg a nyelve véresre :S

@Black Hole: arról olvastam eccer valami receptkönyvben, hogy állítólag le kell hűteni a poharat előtte, csak már nem emléxem a pontos hőmérsékletre. a sokcsillagosokban vizsgáztatják is őket vizespohártöltésből!

Black Hole 2013.12.30. 19:01:26

@atörökk: én csak a tejtől hasmenek, de azt meg nem iszok. Erről viszont eszembe jutott az a '79-es NDK-s kaland, mikor reggelire én a kaja mellé vettem fél liter rumot, a haver meg fél liter tejet. Én már másnapos sem voltam, mikor ő még mindig fosott :)

Manyecska 2013.12.30. 19:01:33

És hogyan lehet rávenni 1 /2/ gyereket hogy maguktól illedelmesen elvonuljanak mondjuk 19.20-kor fürödni..? unom a mindennapos kergetőzést!:D olyan jó csend volt itthon három napig amíg tehermentesítve voltam..:D

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.12.30. 19:04:49

@zsiráfffff: Mink kiskorunkban sok hagyományost ettünk, bárányfelhő, habart víz stb. Azóta már ínyenc lettem, ismerem a farmerből kirántott pöcs pinában sülve receptyét is.

Black Hole 2013.12.30. 19:05:10

@zsiráfffff: anyukám nem úgy csinálta! Adott 2 nagy pofont, oszt' azóta tudom, hogy ha valamit nem érek fel, akkor oda tolom a sámlit. Vízem is lett, meg okosodtam is.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 19:05:22

@zsiráfffff: Ez így van. A szardinellát nem konzervből esszük, hanem kiszedjük szép üvegtálba, ügyelve arra hogy ne törjenek el a halak. Chiliszósszal vagy darált erőspaprikával kenegetjük meg őket, de nem mindegyiket egyszerre, csak az éppen aktuálisan fogyasztásra kerülőt. Szükség esetén kis sóval is meg lehet még szórni. Fehér kenyérrel és jobbféle sörrel tálaljuk.

igazságos 2013.12.30. 19:05:53

úgy látom, nem ittatok karácsonykor eleget

szégyelljétek magatokat

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 19:07:36

@atörökk: 21:37-es szardinella önmagában nem létezik.

Rosszindulatú Vászka 2013.12.30. 19:08:21

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: minek koszoltad össze őket? Naugye.

@zsiráfffff: mostmá nincsen csapvíz. Csak üveges.

Atörökk 2013.12.30. 19:09:26

@zsiráfffff:
Persze, mer mohó népspg mind!

Black Hole 2013.12.30. 19:09:37

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: a papucs egy jó segítség, próbáld ki. Csak óvatosan csapd hátba, nehogy eltörjön a gerince, viszont akkorát minden képpen suhints, hogy ne legyen kedve utána szemtelenkedni / visszaadni. (Ez utóbbi kamaszok esetén értendő)

Manyecska 2013.12.30. 19:12:32

@Black Hole: többek közt van egy 175 centiméter magas kamaszom is aki a szülői felhívásra már érthetően ingerülten reagál. Nála a meggyőzés ereje segít..pl: "követ már egy légyraj..":P a papucs nem jó, nem verek gyereket soha csak indokolt esetben akkor is a térdemre fektetem és hajjjjrá. ja, bocsánat.:P

Black Hole 2013.12.30. 19:13:13

@Nattramn: ezek má' olyan minőségi borok, hogy vétek össze kólázni. De ha nem ehetek hozzá chipset, akkor mit? A kaviáros pirítós nem illik hozzá, azt ne is mond.

Ádám 2013.12.30. 19:15:43

Mennyibe kerül egy metró jegy?

Black Hole 2013.12.30. 19:21:15

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: én is csak 2 x adtam neki. Egyszer nem szedte össze a játékait, az volt a papucsos eset. Eccer meg az első iskolai napon, nem akarta az első leckét megcsinálni. Mondtam neki mindent. Nem megyünk el a cirkuszba, meg hasonló fenyegetések halmaza. Aztán elfáradtam, gondoltam akkor jöjjön az erőszak. Azóta csak rá köll mordulni, ha hülye. Bár már 25 éves.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 19:23:09

@Black Hole: gondolom a mekkdonaldcba is csak a maradék krumpli kaptad mindig, nagyon helyesen. :D

@Rosszindulatú Vászka: itt az almafa alatt ahun én ülök, még az sincs.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 19:23:22

@Black Hole: Sajnos a vkb-hoz alapvetően semmit se lehet enni. Csak berúgásra alkalmazható.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 19:25:11

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: ha nem megy magától fürdeni, akkor büdös marad. majd rájön ha nem fektetik meg negyvenéves koráig se.

Black Hole 2013.12.30. 19:28:15

@atörökk: üveges csapvizet jobb éttermekben ingyen kapsz pohárban, de csak akkor, ha előszerződést kötsz a pincérrel, amiben rögzíted, hogy borravalóként 1 karton ásványvíz árát adod forintban, vagy ha mégis svájci frankban, akkor az legyen rögzített árfolyamon.

igi1 2013.12.30. 19:28:26

@Ádám: lassan kb. Mint 1 üveg pia

Manyecska 2013.12.30. 19:28:50

@zsiráfffff: ááá, annyira nem veszélyes csak tornaórák után..:D asszongya nincs idő mosakodni, soxor még ebédelni se tudnak szerencsétlenek mert becsöngetnek, szörnyű:(

Manyecska 2013.12.30. 19:30:04

@Rosszindulatú Vászka: te már csak tudhatod, gondolom.:P

Atörökk 2013.12.30. 19:31:07

@Black Hole:
Étterembe ne aggyanak nekem vizet. Ha vendéklátóipari etysékbe megyek, akkor általába szomjas vagyok, nem koszos.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 19:31:53

@Black Hole: "Én már másnapos sem voltam, mikor ő még mindig fosott"

:))

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: "három napig amíg tehermentesítve voltam"

Béranyaságról hallottam már. De 3 napos béranya???

Black Hole 2013.12.30. 19:32:02

@zsiráfffff: ja, az asztal alá b@szott kistányéron, és csak ha illedelmesen négykézláb ettem meg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 19:33:54

@atörökk: meg ugye abból nem iszunk amibe a halak bacnak.

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: az enyémek itthon tápolnak amikor hazaesnek. ötperces szünetben nincs idő enni, mer szépségversenyt tartanak, wtf.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 19:38:17

@Black Hole: de jó neked. engem sose engedtek ki a sufniból, aszonták, így edződik a tüdőm a jó hideg levegőn.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 19:40:23

@zsiráfffff: "abból nem iszunk amibe a halak bacnak."

Az egyik áááámerikai város a közeli tóból kapta az ivóvizet. Egyszer egy pasi belehugyozott a tóba, térfigyelő kamera leleplezte. Nagy volt a felháborodás. A város elöljárói elhatározták, hogy leeresztik a tavat. Erre mondták nekik az egy osztállyal többet végzők, hogy abba a tóba kacsák is vannak, és azok meg beleszarnak, mióta világ a világ. Végül is elvetették a leeresztés ötletét, és megitta a város a pasi vizeletét.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.30. 19:42:26

@Nattramn: A sztereotipikust ménem húztad alá?

Black Hole 2013.12.30. 19:49:08

@atörökk: egyszer ebédeltünk valahol egy rokonnal. A pincér +kérdezte, hogy: "1 pohár vizet hozhatok?". Erre rokon kissé morcosan: "vizet? Mint az állatoknak?". Szóval ezért nem értem + azokat, akik 1 pohár vízért nyígnak itt a homáron. Mert ha meg ajánlaná a pincér, akkor kész a sértődés.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 19:50:53

@Black Hole: egy rendes góbé erre aszondaná, hogy hozza csak fijam, de tüzeset.

igi1 2013.12.30. 19:52:14

@atpijkamo: akkor manyecsnak tuti pasi a gyereke :P

@Black Hole: ezeknek semmi sejó :(

Manyecska 2013.12.30. 19:53:07

@atpijkamo: :D így este nyolc fele konkrétan már én is:D:P

Manyecska 2013.12.30. 19:55:24

@Black Hole: hallod eszt nem értem az uram csak egy mondattal mordul rá de máris vigyázzba vágja magát a gyerök, csak nézek..:)..na mind1.

Black Hole 2013.12.30. 19:56:59

@Nattramn: akkor aki vbkt iszik, az dögöljön éhen? Egyébként mikor ifjú voltam, és pénztelen, akkor "fantáziakoktél"-t szoktunk csinálni magunknak. Kb olyan egyszerű, mint a vbk. Fél liter olcsó almabor + 2 dl dianna. Összekevered, 1 órára kiteszed a napra, mikor elég meleg, akkor kész a fogyasztásra. 3 személy részére bőven elég.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.30. 20:01:09

@atörökk: Nem feltétlen azért iszod kólával, mert szar. Illetve lehet meg lehetne inni nélküle, de jobb vele.
Amit kólával sem lehet meginni, azt meg anélkül sem.

Black Hole 2013.12.30. 20:01:17

@zsiráfffff: lehet, hogy a szöveget anyukám írta? Ő volt ilyen szigorú :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 20:03:44

nincs valakinek egy kipróbált és jó feketeerdőtorta receptye egészen véletlenül? csak egy lövésem lesz holnap és nem akarom elcseszni.

Manyecska 2013.12.30. 20:09:27

No..a Lájfon a pasinak kempingfőzőbe szorult a farka..:DD:OOO

Black Hole 2013.12.30. 20:10:47

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: ilyen probléma felénk is volt. Az anyja úgy szirénázott mint 1 mentő, aztán csak kiröhögte. Én meg kissé emelt hangon kimondtam a nevét, és tudta, hogy hányas a kabát. Pedig nem voltam szigorú, csak mikor muszáj volt.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 20:14:07

@atpijkamo: Hát abban mi a vicces. Node a báranya!

igi1 2013.12.30. 20:18:08

@zsiráfffff: nem erdőt kelll holnap csinalni hanem szendvicset meg lencsét te

Ennyit se tucc???

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 20:18:43

@Black Hole: Éhen halnia nem kell. Csak ha megéhezik, át kell váltania sörre egy időre.
Én a Corvus-koktélt ismerem. Annak az volt a receptje, hogy összeöntődtek az asztalokon hagyott maradék sörök és borok, és a végén megszóródott egy kis cigarettahamuval. Egészen "érdekes" eredmények születtek olykor.

gabors 2013.12.30. 20:25:58

@Ádám: ott van rajta ha elkapnak HUF8000

igi1 2013.12.30. 20:26:16

@zsiráfffff: há nehogy már az év utolsó napján még TE süssél, ertve!?

szolgáltasd ki magad v vegyél boltba sütit :)

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 20:26:52

@zsiráfffff: Vannak receptjei férfiaknak, nem csak férfiaknak.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 20:28:33

@igi1: És ha szerencsénk van, akkor leejtik vagy százlábút sütnek bele, és akkor lesz szilveszteri poszt.

igi1 2013.12.30. 20:29:56

@Nattramn: v tavalyi kőkemény tortát adnak el neki :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 20:31:27

@igi1: nem gond, ráérek. meg egész évben ki van nyalva a seggem is, szal igazán nem nagy áldozat. bóti sütit meg nem eszünk.

Black Hole 2013.12.30. 20:35:08

@igi1: hát nehéz eligazodni ebben a bonyolult életben. Ahogy egy lírikus szép dal szövege mondja: "csőrepedés van, folyik a szar, senki sem tudja, hogy ki mit akar"

igazságos 2013.12.30. 20:35:52

@zsiráfffff: na látod, mi a bajod:

hogy te nem viheted a mekibe ünnepeltetni a csimotáidat

Black Hole 2013.12.30. 20:38:07

@Nattramn: látom, elég fantáziadús környezetben szocializálódtál Te is :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 20:39:38

@igazságos: ez igaz. sose jutott eszükbe ilyen marhaság, hogy mekkdonaldszos bulit akartak volna :D

Black Hole 2013.12.30. 20:43:18

@zsiráfffff: süssél tarját egészben. Arra legalább lehet inni, ha jól bánsz a sóval. Meg elég egyszerű is, nincs az a sok macera. Ja, meg a gyerekek elől sem kell eldugni.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 20:47:23

@Black Hole: Most már szerencsére csak itthon iszom, magammal!

igazságos 2013.12.30. 20:50:02

@zsiráfffff: de legalábbis nem 4-5 évesen :P
amikor én ott voltam 6-7 évesek buliztak a mekiben, habár lehet, hogy az már számukra égő lenne manapság

igaz ez 5-6 éve volt

mer ugye én a Burger Kingbe járok enni

Black Hole 2013.12.30. 20:50:41

@igazságos: ugye, hogy az olyan családias? Főleg ha a hostess össze kapja magát, és nem a szomszédos Burger Kingben hamburgerezik, hanem a gyerekeket szórakoztatja 5 után, mert akkor már nem álmosak a lurkók.

Black Hole 2013.12.30. 20:54:00

@zsiráfffff: süssél csokitortát. Olyan receptem még van is. Nagyon finom, és igazi lustáknak való recept, mert hogy én az vagyok. Én megsütöm az alapot, + csinálok krémet, a nejem meg egymásba szerkeszti őket.

Manyecska 2013.12.30. 20:54:00

@Black Hole: felmerültek itt olyan igények hogy a hostessek szórakoztassák az apukákat..:P

igazságos 2013.12.30. 20:55:54

@Black Hole: hja, kérem

hát 25-én három után nem csodálom, hogy a hostess is lelépett OTTHON kávézni :D

de hogy ezek mér nem otthon punnyadnak karácsony első napján, a beiglikómába fürödve

kinek van kedve olyankor a csimotával a mekibe menni

?

ezé kellett volna megtartani másnap azt a bulit, vagy hétvégén, amikor már a csimoták is örömmel mennek a buliba, meg máshová úgy egyáltalán

én legalábbis 25-én csak lasszóval bújnék ki az ágyból, vagy ha korbáccsal ütnek, nemhogy

GYEREKKÉNT MÁSIK GYEREKNEK AJÁNDÉKOT VIGYEK

még akkor se, ha buliba hívnának

Black Hole 2013.12.30. 20:57:14

@Nattramn: ez így nagyon kulturált, és még az is ki van csukva, hogy részegen balhéztok egymással. Egy ideje már én is így tolom :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 20:57:15

@Black Hole: velem az a baj, hogy pölö nekilátok egy csokitortának, de könnyen előfordulhat, hogy barackos fánk lesz belőle a végén. a lányom mindig megkérdezi, hogy anya mit sütsz, mondom nemtom kislányom, majd egy óra múlva kiderül :D

igazságos 2013.12.30. 20:57:38

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: hja! hogy ezért akarta a mama, hogy a hostess ne legyen akkor ott, de buli legyen mindenképp

mer ő semmiképp se akart főzni, vagy otthon bulit csinálni, viszont azt se akarta, hogy a férfiak kávézgatás közbe a hostesst bámulják

értem

az biztos, én 25-én sehová sem mennék buliba

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 20:57:51

Nemtom írok-e még szilceszter előtt a Fórumra ezért floorball- ,foci-,kézi- és egyéb sportsikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek.

Manyecska 2013.12.30. 20:59:45

@Nattramn: kösz viszont:)!@igazságos: hát én nem tudom. 25.-én nyitva voltak a mekik? varázslatos..:D

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 21:00:58

@Black Hole: Gazdaságosabb is. Meg nem hülye embiket elviselni a sör mellé. Tiszta praktikum.

Manyecska 2013.12.30. 21:03:02

ahh, a viasat3-on most rabolja ki a bankot a Klúni micsoda öröm:D

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 21:04:25

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: Az Antwerpenben megrendezett első belgiumi tömeges villámvásárlás után december végén Brüsszelt is ellepték a répák. Mi ez az akció, és miért kell hozzá répának öltözni?

Black Hole 2013.12.30. 21:04:47

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: míg az anyuka a dagadt műszakvezető után nyomoz, a gyerekek meg tömik magukba a happy meal-t, apuka meg kúr/ál/ja a hostesst rosszkedv ellen :)

igazságos 2013.12.30. 21:04:51

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: azon tanakodtam, hogy a szülőknek hogy nem jutott az eszükbe KINYITTATNI 25-én a mekit

ha már csak 27-ére volt hely

de biza már én se látok itt a beiglikómától

pedig már csak a végét eszegetem

igazságos 2013.12.30. 21:07:41

De milyen rafkós, hogy 25-én születik a gyerkőc, oszt duplán akar magának ajándékot

az így nem járja

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 21:13:03

@igazságos: Karácsonykor születni elég lúzerség!

igazságos 2013.12.30. 21:15:03

@Nattramn: ammá biza, már eleve betett saját magának

Black Hole 2013.12.30. 21:16:11

@igazságos: nekem ott nem tiszta az ügy, hogy 1 normális 4 éves gyereknek eszébe sem jut, hogy szülinapi mekibe. Ha mégis, akkor ott valami nem kóser a családban. 4 éves gyereket tehénzsíros szarral tömni, + igyál kólát mert sose rohad ki a fogad kisfiam, de még csak dagadt sem leszel. Meg olyan tortával etetni, ami ízfokozóból, + emulgeáló-ból van sütve. Hát megérett a világ a pusztulásra.

igazságos 2013.12.30. 21:19:53

@Black Hole: én ezt a 4-5 éves gyerek délután 3-ig való alvását nem tudom hová tenni

te, lehet hogy ez a gyerkőc egy vámpír?

Black Hole 2013.12.30. 21:20:16

@zsiráfffff: akkor hogyan állsz neki feketeerdőnek? Elkezdesz mondjuk 1 kiló lisztből fánkot dagasztani, oszt' kis szerencsével torta lesz belőle? Ráadásul pont fekete erdő?

igazságos 2013.12.30. 21:22:05

@Black Hole: most mé, rak bele egy kis keményítőt

használd az agyad, gondolkodjá tovább

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 21:24:32

@Black Hole: hát azér kéne a recept ami tutira pontos. mer a magam feje után is finom lesz, csak nem biztos, hogy standardtorta leszen belőle :)

Black Hole 2013.12.30. 21:31:18

@Nattramn: hát, ez nagy igazság. Meg így lehet közben nyugodtan homározni.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 21:34:40

Black forest cake. Ez elég hülyén hangzik azért.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 21:38:05

"Nektek is FÁJ, ha egy ruhaüzletben (New Yorker, mert ma ott esett meg velem, de már máshol is) leesik a vállfa? Annyira hangos, egyszerűen fáj?"

Black Hole 2013.12.30. 21:40:24

@igazságos: hát az! Ezt a családot fel kellene jelenteni a gyámügyön. Ha a gyerek délután 3-kor kell fel, akkor kb 5-6 között fekszik le reggel! Mi a bánatot csinál éjjel? Lehet, hogy a nonstop mekiben lumpol éjszakánként, és így lett hambi függő? A kólát meg addig issza, míg cukorkóma nem lép fel?

Black Hole 2013.12.30. 21:53:42

@zsiráfffff: szerintem ne variálj. Süss egy csokitortát, oszt' nyomjál rá bőven tejszínhabot, megdobálod meggyel és kész. A gyereknek meg azt mondod, hogy ez a fekete erdő. A gyerek az anyjának mindent elhisz. Mondjuk csak egy bizonyos korig, de nem tudok a Tied mekkora/ák. Én akkor jöttem rá, hogy nől a gyerek, és jön az esze, mikor akart fagyit nyalni. Oda mentünk a fagyishoz, és mondtam a nyanyának, hogy milyen fagyit adjon, közben + kacsingattam neki, aztán adott 1 adag tejszínhabot, ahogy akartam is. A kisfiam belenyalt, rámnézett, és azt mondta:
- Apu, te jól kibasztál velem megint!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.30. 21:58:05

@Black Hole: hehhhee :D én meg megmondtam neki, hogy nincs fagyi januárban oszt kuss :D

igazságos 2013.12.30. 22:01:58

@Black Hole: az biztos, hogy nem hagyja a szülőket szexelni

Black Hole 2013.12.30. 22:10:33

@Nattramn: ne Neked fájjon, hanem a boltosnak. Végülis az hajol le érte :)

igazságos 2013.12.30. 22:16:57

@Black Hole: szóval te is fogsz felvenni közszolgás hitelt? :P

mer tutira lesz, arra bárkivel fogadok

Black Hole 2013.12.30. 22:23:18

@igazságos: lehet, hogy a lurkó azért nem alszik, mert az anyja valami szexgép, oszt' lezavarnak az apukával 3-4 menetet, közben + úgy visít, mint a malac mikor ölik. Szegény gyerek meg nem tud aludni, mert mire elszunnyad, újra kezdik. Ezért aztán nappal alszik. Az anyuka is hulla lehet nappal a marha nagy derbiktől, oszt' nappal csak lézeng, gyűjti az erőt éjjelre. A háziasszonyi teendők is abban merülhetnek ki, hogy papát eteti mindenfelé doppingszerrel, hogy bírja a strapát. A gyerek + le van sz@rva. Mikor eszébe jut a szülinapi, akkor + ő mondja a gyereknek, hogy "ugye el akarsz menni a mekibe a kis barátaiddal?" gyerek + csak álmosan bólogat. Itt meg már azt kamuzza, hogy az egészet a gyerek találta ki.

Black Hole 2013.12.30. 22:26:09

@igazságos: én? Hitelt? Egyenlőre úgy néz ki, hogy nem. 9 éve nincs hitelem, és azt hiszem, hogy nem is lesz.

igazságos 2013.12.30. 22:27:41

@Black Hole: de egy 3-4 éves oviba jár, ott meg be van osztva az alvásidő

?

Black Hole 2013.12.30. 22:46:58

@igazságos: lehet, hogy kirúgták. Molesztálta a lányokat. Amilyen elvetemült família... Lehet, hogy drogot vitt az oviba, vagy kaja után kiment rágyújtani? Nem tudjuk. Lehet, hogy az óvónénit akarta becserkészni, aztán tapizta, vagy valami ilyen. Minden esetre az a kölök, amelyik ennyi idősen a mekiben akar kirúgni a hámból, hát finoman szólva is, eléggé utópisztikus.

Black Hole 2013.12.30. 22:54:08

@Nattramn: meg a padlónak. Láttál Te már nagy kövér nőket beszabadulni egy egyébként is olcsó áruházba, mikor 50-75%-os a leárazás? Na, ott potyognak a válfák. A helyzet akkor tud csak fokozódni, mikor megérkeznek az orosz nők is. Olyankor már + sem lehet hallani, mikor leesik 1 vállfa.

Black Hole 2013.12.30. 22:58:46

@Nattramn: a "kövér" és a "nőket" közül kimaradt a "néger". Lécci tedd oda :)

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 22:59:38

@Black Hole: Úgy érzem a vállfák még fontos szerepet fognak játszani az életemben.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.30. 23:01:42

Hogy híják a kétszakos egyetemistát?
.
.
.
Kétetemista.

/Most találtam ki. Hahota-kompatibilis./

gabors 2013.12.30. 23:32:48

@uraaam:

Miert holnap nem munkanap ???

Nekem igen ... ki tudja lehet jackyll is melozik holnap ..

na indulok haza ...

Aureliano Buendía 2013.12.30. 23:34:41

@gabors: végüléis de. Csak a fene sem számított rá, hogy ma kibök pár poszt. Tavaly ilyen nem volt, Bécsig kellett vonatoznunk egy héten át.

igazságos 2013.12.31. 00:04:26

@gabors: az nem lehet, hogy nem egy újabb hostess-alázó poszt lesz az újévi

Black Hole 2013.12.31. 00:17:02

@Nattramn: ez már majdnem vetekszik a "mond, hogy fasírt többesszámban"-nal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 00:40:26

@Nattramn: ez konkretan a hienazas
'80 koruli csoves szokas volt
nem olyan csoves, ami most van
rocker csoves
zarora utan ment az ontogetes
hamu az nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 00:44:20

@zsiráfffff: azert konkretan felesleges az egesz feketeerdot megsutni
javaslom a minyont
de ha sutni akarsz akkor en speciel az esterhazy tortat jobban kedvelem

igazságos 2013.12.31. 00:45:30

@hagyma: mindjárt gondoltam, hogy otthon vagy ebben a témában (is) :DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 00:47:43

@Nattramn: rutinos szulok a karacsonykor szuletett gyereket adamnak / vagy evanak/ nevezik el
1 mekdonaldsz es letudva minden

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 00:49:55

@igazságos: bevallom szivem az un. csoveskorszakban szocializalodtam, blaha ifi park, egri sorkert, mobil, hobo rice, allomason alvas, almabor stb
ebben a temaban tenyleg otthon vagyok, benne eltem
egyszer benne voltam az Ifjusagi Magzinban is kepileg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 00:53:12

@Black Hole: lofaszt lezeng nappal, hoszteszekkel kv-zik
es amr megint terhes ugye

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 00:55:15

@gabors: nekem annyira munkanap, hogy este 6-tol hajnal 3-ig:)

igazságos 2013.12.31. 00:55:44

@hagyma: ezek a sok hostesses posztok teljesen megzavarnak

Black Hole 2013.12.31. 01:03:49

@igazságos: aztán meg mégsem szidod őket mint a bokrot, pedig lehetne! még segítenék is.

igazságos 2013.12.31. 01:07:04

@Black Hole: há úgy ismersz te engem, mint akiről nem úgy tartják, hogy troll???

na, hát próbálkozott megint egy-kettő

nem tehetek róla, hogy hangulatbefolyásoló vagyok itt

ja, nem én kezdtem, hogy mér a mekibe viszi a 4-5 éves gyerekét

én másfelé kezdtem szaglászni

Black Hole 2013.12.31. 01:12:29

@igazságos: az előbb jól kicsesztél velem. Emlegetted a bejglit, oszt' nálunk már elfogyott 2 napja. Azt hiszem, hogy holnap parancsba adom a sütést.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 01:12:36

@igazságos: draga szivem, meg tudsz Te zavarodni hoszteszek nelkulis
@Black Hole: a hostoktol!
meg ki tudja

4 hoki meccs ma ejjelre
mar johetne

Black Hole 2013.12.31. 01:16:14

@igazságos: de most tényleg? Egy 4-5 éves gyereket miért kell mekibe hordani? A meki kb arra való, hogy jössz-mész-tekeregsz, oszt' ha megéhezel, akkor dobsz egy hambit. A meki nem egy bulizó hely.

igi1 2013.12.31. 01:50:45

@Black Hole: ha egyszer oda akart menni na

De én ar arroganciån döbbentem le

Ennyi erővel tényleg 25-ére is kinyittathatták volna a mekit

Ja mekisbohóc is van

De csak hostessel

@hagyma: tőled bizonyosan meg a számolgatós posztoktól

De mondd neked leesett itt mi van a jeggyel!?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 02:06:42

@igi1: nekem segedfogalmam sincs hogy megy otthon a tomegkozlekedes, ilyen idohatarok, meg stb.
en meg 1 forintert utzatam a metron meg 1.50-ert a buszon, de ha a vegallomason nem allitotta t a lukasztot a sofor, akkor lehetett menni sok kanyart,mar aki akart
azutan vagy kocsival jartam vagy gyalog
most meg 15 eve csak kocsival
en hiszek a poszternek, hogy rossz volt az ora, amugyse ertem miert ne lehetne tobb mint 1 orat metrozni 1 jeggyel
gondolom a csovesek miatt

Black Hole 2013.12.31. 02:07:51

@igi1: az anyja akart oda menni, vagy az apja. Egy 4 éves gyerek nem fog olyant mondani, hogy a mekiben akar szülinapozni. Gondolom ez olyan trendi dolog. Biztos a szomszéd is oda vitte a gyerekét, és nem lehet lemaradni. Vagy az anyuka úgy gondolta, hogy neki így kényelmesebb. Valami rongyrázó idióták lehetnek. Azt hiszik, hogy majd a meki átrendezi a kedvükért a jövő hetet is. Egy 4 éves gyerek ezeket a dolgokat fel sem nagyon fogja.

Black Hole 2013.12.31. 02:10:02

@igi1: amúgy szerinted a náci menni hol szilveszterezik?

Black Hole 2013.12.31. 02:14:15

@igi1: a végén kiderül, hogy a kis lurkó azt szerette volna, ha a hostess meg a mekis bohóc levernek egy menetet a sütik között. Szerinted ez a hostess is terhes volt?

gabors 2013.12.31. 04:52:11

ez most tenyleg komoly hogy egy oraig jo a jegy itt egy orat siman el metrozok es meg a vegallomasra sem erek el

Persze ez nem BKK es nem BP... ezek a hulye amerikaik egyszer kell fizetni a belepeskor es amig bent van a polgar metrozhat termeszetesen egyik vonalrol a masikra szallhat aki akar ...

Ja extreme sport is van hogy 24 ora alatt minden allamast meglatogatni ...

Ja buszokra is at lehet szallni igaz hogy ahhoz kell metrokartya ... sot csak azzal lehet :-) hulyek ezek mennyivel faszabb kis papir fecnire nyomtatni megkerdojelezheto baszasokat ... es utanna szopatni a kedves nagyit ...

helianthus 2013.12.31. 05:52:27

Jó BUÉKot!
Első bujékoló!!!!
:)))

helianthus 2013.12.31. 05:54:26

Az már azért a trollkodás magasiskolája, hogy a Piroskás posztban a mekist osztjátok a kis barátaival.
Elismerésem!
;)

helianthus 2013.12.31. 06:04:46

Megyek dolgozni. Aztán egy évig nem megyek.
:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.31. 08:40:12

Szép jónapot kívánok mindenkinek.Egy napra nem figyelek, oszt mennyi poszt született!!!!!! Lehet, hoyg ti dolgoztatok?????? Mert én szabin vagyok, tehát ritkán gépezek.

helianthus 2013.12.31. 09:21:45

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: komojj. Belátom szar poén volt, de agyonütni nem kellene.
Szóval legközelebb 2014-ben megyek dolgozni.
Egy év múlva.
Hihi!

helianthus 2013.12.31. 09:40:38

Gyertek elsőzni az új posztba.

igi1 2013.12.31. 10:25:55

@Black Hole: 1 négyéves is tudja h adjá, nem vis an annak már biza kalakult véleménye h mit akar :)

Manyecska 2013.12.31. 11:18:03

@igi1: de remekül befolyásolhatók főleg egy négyéves!! kamaszokat már nem lehet irányítani. Sajnos:P

Black Hole 2013.12.31. 13:09:04

@igi1: ha egy 4 éves mekibe akar menni, akkor az a szülők eddigi nevelésének csődje. Az én gyerekem 4 évesen már olyan ügyes volt, hogy tönkre tudta tenni a lemezeimet, és a pici kis utazósakk bábuit meg bele gyűrte a kazettás magnóba. De mekibe nem akart menni, mert olyan jól neveltem. Tényleg, 25 éve volt már meki Magyarországon?

Atörökk 2013.12.31. 13:34:14

@Black Hole:
Valamikor 87? 88? tán így valahogy nyitott az első a Régiposta utcában. Állandóan kilométeres sorok álltak előtte.

Black Hole 2013.12.31. 13:44:35

@atörökk: igen, valahogy így van. A fiam, meg a meki magyarországon kb egyidős.

Csigorin 2013.12.31. 15:56:35

BKV-jegyet ervenyesiteni csakis kozjegyzo jelenleteben szabad aki hiteles masolatot csinal azonnyomban es hitelesiti rajta az idopontot is. Igaz mindennek a dija kicsit tobb mint a helyszini birsag osszege, de legalabb nem a BKV maffia hizik tole a fenebe is!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.31. 17:54:28

@helianthus: Hát ha már ilyen pongyolán fogalmazol... Nem egy évig nem mész, hanem már csak jövőre :P
süti beállítások módosítása