Tékozló Homár

Fizetése felét vitte a Raiffeisen-törlesztő

2014.01.09. 14:49 | jackyll | komment

Naiv ügyfél 8 év után először nem fizette hitelének törlesztőrészletét, amire a Raiffeisen azonnal szó nélkül leinkasszózta a másik számlájáról a fizetése felét:

A problémám szerintem nem egyedi, a banknak joga van hozzá, így ezzel akár véget is érhetne a történet, azonban az eljárást nem tudom elfogadni, ugyanis egyedi elbírálás alapján szívtam meg. A bank pedig nem inkasszónak hívja, amikor saját terhének fedezésére jelentős összeget hív le a főszámlámról felhasználva a havi fizetésem felét. Még a NAV is kedvesebb, az csak 33 százalékot von le maximum. Az alábbi levél ment a panasz@raiffeisen.hu címre.

Ezúton kívánok panaszt tenni a Raiffeisen Bank eljárása ellen, mely egyben a család megélhetését is veszélyezteti. A Raiffeisen Bank felé kollégáik telefonos megkeresését követően több ízben jeleztem - továbbá személyesen is felkerestem a veszprémi bankfiókot -, hogy a szerződés szerinti jelzálog hitel fizetését a jelentősen megváltozott családi és anyagi körülmények miatt egyelőre nem tudom megtenni, azonban nem kívánok teljesen kihátrálni a fizetés alól, az ingatlan értékesítésében látjuk a kiutat, melyre lépéseket is tettünk, addig a lehetőségekhez képest a bank türelmét kérem. A fizetési nehézségeim ellenére a bankkal történ folyamatos kapcsolattartás mellett a jelzáloghitel fizetése 8 éve késedelem nélkül történik, ezért sem értem a bank jelenlegi, a család megélhetését veszélyeztető tettét.

2013. december elején jeleztem a veszprémi bankfiókban, hogy megváltozott körülmények miatt a jövőben nem tudom rendezni a jelzáloghitel esedékes részbeni vagy teljes törlesztését, az ezt biztosító bankon belüli rendszeres átutalást megszüntettem. Ezt követően több alkalommal beszéltem telefonon a bank munkatársaival, akik felhívták a figyelmem az elmaradásra egyben közölték, milyen szankciókra számíthatok a jövőben, amennyiben ez továbbra is fennáll. Az elhangzottakat megértettem, elfogadtam és többször megerősítettem, a jövőben az ingatlan eladásában látjuk a kiutat, ez ügyben a családon belül egyeztetések zajlanak.

A decemberi esedékességet nem utaltam át a mellékszámlámra, ezt követően döbbenten vettem tudomásul, hogy a januári fizetésem megérkezését követően az átutalás mégis megtörtént, ezzel levonva a számlámra kapott fizetésem 50 százalékát “átvezetés beszámítás” címszóval, amely szankció a telefonos beszélgetések folyamán egyszer sem hangzott el. Ez az én olvasatomban inkasszót jelent, melynek részbeni vagy teljes visszautalását elutasítja bank (egyben az inkasszó fogalmát is), annak ellenére, hogy a fizetésem ilyen jelentős mértékét érintette egyben a család megélhetését is veszélyezteti, a késedelem pedig még nem haladta meg a 90 napot.

A mai napon történt telefonos egyeztetést követően a bank képviselője közölte, a pénzintézet az általános szerződési feltételek értelmében megteheti, hogy amennyiben egy alszámla negatív összeget mutat, azt az ügyfél náluk vezetett másik számlájáról fedezi, jogorvoslatra nincs lehetőség, így akár a fizetésem teljes egészében is levonásra kerülhet. Továbbá elmondták, ez nem automatikus, egyedi elbírálás alapján történik meg.

Az elmúlt években a nehézségeim ellenére igyekeztem jó fizető, megbízható ügyfél maradni, probléma esetén mindig megkerestem a pénzintézetet és közösen megtalálni a lehető legjobb megoldást. Ezt tettem a jelen esetben is és türelmet kértem. Nem értem a bank eljárást, hogy - annak ellenére, hogy joga van rá, ám egyedi elbírálás alapján nem minden esetben alkalmazza -, esetemben miért vezette át a fizetésem 50 százalékát az alszámlámra és tette nehézzé egy család megélhetését, illetve nem biztosít lehetőséget arra, hogy annak egy része vissza kerüljön hozzám.

Elfogadom, hogy a Raiffeisen Bank minden eszközzel azon van, hogy a pénzéhez jusson, de azt nem tartom ügyfélbarát megoldásnak, hogy - az együttműködés ellenére - egy család megélhetését tegye tönkre.

Várom mielőbbi tiszteletteljes válaszukat arra vonatkozóan, hogy az átvezetett összeg részben vagy egészben visszakerülhet e a főszámlámra, illetve milyen további szankciókra számíthatok a jövőben, lehet e részem további meglepetésekben.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2014.01.09. 14:55:07

El kelett volna olvasni a szerződést. Meg nem telefonálgatni, hanem írásban megállapodni velük.

dailyvicodin 2014.01.09. 14:55:59

@AtiSnatch: :( hitelt csak az aldiból.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.09. 14:59:17

Sajna, nincs igaza a posztolónak. Meg kell állapodni a bankkal.
A fizetésedet, meg kérd kp-ben, vagy nyiss egy másik bankszámlát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.09. 15:02:49

Én a Spermabankot javaslom.
Még ők fizetnek!44!

Zirowe 2014.01.09. 15:05:17

"jeleztem a veszprémi bankfiókban, hogy megváltozott körülmények miatt a jövőben nem tudom rendezni a jelzáloghitel esedékes részbeni vagy teljes törlesztését"

Nem értem, mit gondolt, hogy majd addig szünetel az egész, amíg nem tudja eladni?
Mondták a következményeket?
Mondták.
Megértette őket?
Meg.
Mégis panaszkodik?
Igen.

Csigorin 2014.01.09. 15:07:07

Sajnos itt a kovetkezo az eset: posztolonak van -X egy szamlan, kap 2X osszeget, ez azt jelenti hogy adott banknal X osszege van. Pont.
Ha o azt akarja hogy 4/3*X osszege legyen, akkor gyakorlatilag azt akarja hogy 1/3X osszeget kamatmentesen hitelezzen neki a bank.
Mindezt arra, hogy mar igy se fizetokepes.

Jo lenne felebredni.

yxcvbnma 2014.01.09. 15:15:40

Tegyél ajánlatot a bank megvételére. Mondjuk 2 eurot
(Vigyázz az 1 euros ajánlatot már elutasították)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.09. 15:16:25

Az oké, hogy törvényes dolog történt, így működik, csak a bank attól még kapja be...

". Ezt követően több alkalommal beszéltem telefonon a bank munkatársaival, akik felhívták a figyelmem az elmaradásra egyben közölték, milyen szankciókra számíthatok a jövőben, amennyiben ez továbbra is fennáll."
Esetleg nem lehetett volna szüneteltetést, átütemezést, akármit kérni? Még egy bank is szokott ilyet...
Szóval itt többen is hibáztak.

Atörökk 2014.01.09. 15:18:44

@ColT:
De, lehet kérni, csak ahhoz nem telefonálni kell, hanem megemelni a kis seggét a posztolónak és beballagni egy fiókba. Vagy ha van erre szolgáló nyomtatvány a bank honlapján (némelyiknek van), akkor letölteni, kitölteni, hivatalosan elküldeni.

elwood 2014.01.09. 15:23:49

viszont ócsó a gáz.

Lencsés István 2014.01.09. 15:24:35

Ezért nem kell hitelt felvenni ....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.09. 15:32:32

@Lencsés István: igen
csak gyujtogessen csendesen es 87 evesen tud venni egy lakast meg egy kocsit, talan meg egy tv-t is
addig eljen az aluljaroban
es akkor lehet csaladot alapitani, meg ilyenek

dailyvicodin 2014.01.09. 15:32:39

@Lencsés István: semmi baj nincs a hitellel, csak be kell tartani a játékszabályokat.

Ádám 2014.01.09. 15:32:46

@Lencsés István: mondatot NEM kezdünk nagy betűvel!

Lencsés István 2014.01.09. 15:36:51

@hagyma: Mondatkezdés nagybetű . Nem . Tanuljon jól , jól kereső állása lesz utána és akkor sokkal hamarabb vehet lakást . ( Amúgy élni lehet lakásban úgyis hogy nem veszel . ) Kocsi luxus , felesleges , van olcsóbb megoldás . Ékezetek használatát tanuld meg .

@dailyvicodin: Mondatkezdés nagybetű . Van baj a hitellel , aki felveszi , és sír utána az ne csodálkozzon .

@Ádám: Mondatkezdés nagybetű . Témával kapcsolatban megírt tényemmel tudsz valamit kezdeni ?

zbzbzb 2014.01.09. 15:39:37

@Lencsés István: szija Pityu! és hogy vagyol-e?

RnYk 2014.01.09. 15:40:45

AAAAAA nincsenek ekezetek :)
Viszont, hogy is volt a reklamban? Papapapapapapapap

www.youtube.com/watch?v=jfaj0CEoa3s

elwood 2014.01.09. 15:41:28

havonta kétszer fel lehet venni max 150 000 Ft-ot.
nekem meg nem akaják ideadni, mondván, hogy nincs is ott számlám.

gabors 2014.01.09. 15:44:44

@Lencsés István: nem a hitel felvetellel van a baj hanem a visszafizetessel

nagy kulonbseg ...

akinek apuci anyuci megveszi a lakast kocsit okosban annak soha nem kell hitel ...

jo neked

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.01.09. 15:45:26

megoldás: posztoló jelzi a munkahelyén a bérszámfejtés felé, hogy mostantól másik számlaszámra kéri a fizetését.

Agyalap 2014.01.09. 15:45:38

@Lencsés István: Praktikusan - írnál egy példát, hogy vennél lakást néhány évi spórolással? Mennyi fizetés, mennyi havi megtakarítás, hány hónap, mekkora lakás?
Addig inkább ne írj ilyen hülyeségeket...

Tisztviselőtelep 2014.01.09. 15:45:49

Detroitban kell házat venni most ott occó

gabors 2014.01.09. 15:46:27

@Lencsés István: "Témával kapcsolatban megírt tényemmel tudsz valamit kezdeni ? "

igen szarjal sunt :-)

dailyvicodin 2014.01.09. 15:46:28

@Lencsés István: pont és vesszö elött meg nincs szóköz!

(nemfogok neked hosszú ö-t kopipésztelni.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.09. 15:54:00

Ráfázol bank kivonul, de előbb beszedi a pénzeit.

Ádám 2014.01.09. 15:55:15

@Lencsés István: ja! pl. kitörlöm vele a seggemet!:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.09. 15:55:36

@elwood: "nem akaják ideadni, mondván, hogy nincs is ott számlám."

Akkor mondd, hogy pisztolyod van.

Ádám 2014.01.09. 15:57:32

@Freddy a Krüger: ez ránézésre IS debil!

a csajt a kutyáim sunáznák.....:):D

Vörös Szonja, a tetovált lány 2014.01.09. 16:07:15

@Lencsés István: A mondatvégi pontjaid távoltartási végzést kértek a mondatok ellen, vagy mi? :D

Amúgy bírom, amikor nagy pofával kijelenti valaki, hogy nem kell hitelt felvenni, meg jól kell tanulni. A jól tanulásból nem feltétlen következik az übernagy fizetés. Én nem keresek rosszul, a statisztikai és valós átlagot tekintve sem, de hogy ebből a fizuból még akkor sem veszek egyhamar saját lakást (a fővárosban vagy megyeszékhelyen vagy bármely városban), ha kizárólag fénnyel táplálkozom, és tényleg semmire nem költök.

Abban igazad van, hogy nem muszáj sajátban, tényleg nem, én is albérletezem már 15 éve. Az mondjuk más kérdés, hogy azonnal kibasznának innen (és máshonnan is), ha szülnék egy gyereket, arról nem is beszélve, hogy még ideiglenes címként sem jelentkezhetem be. Így kissé azért macerás egy-két orvos felkeresése, stb.

Mindegy, ma pocsék bolygóállások vannak, morcos vagyok, úgyhogy nem folytatom :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.09. 16:15:13

@Vörös Szonja, a tetovált lány: "pocsék bolygóállások vannak, morcos vagyok"

Változásra van szükséged. Menj férjhez, vagy válj el!

Adám úgy érti, hogy igyál valamit, csak mutatja, hogy volt gyerekszobálya.

Ádám 2014.01.09. 16:29:20

@atpijkamo: S dugni is szeretnék!:) a gyerekszobában is jó lenne.:D

Csigorin 2014.01.09. 16:40:32

@hagyma: aki 87 eves korara gyujti ossze a szukseges osszeget, annak mennyi ideig is kellene elnie ahhoz, hogy a szukseges osszeget a kamataival egyutt osszegyujtse (tehat a hitelet kifizesse) ?

Szamoljunk: tizmillios lakashitel, 7% kamat (hasrautok, nem tudom mennyi igazabol), az azt jelenti hogy az elso evben 700 000 forint csak a kamat, ez 12 honapra elosztva kb 58ezer forint.
De legyen a hitel torlesztoje 80ezer forint, ez azt jelenti, hogy az elso evben torleszt 380ezer forint toket.
Ez egy husz evre felvett lakashitel, tehat nem is a leghosszabb tipus, illetve a 7% eleg alacsony kamat (nem olyan reg nem ment ritkasagszamba a 20% sem).
Igy tizmillio helyett 16.6milliot kellett osszegyujtenie husz ev alatt.

Na akkor szamoljunk utana hogy aki 87 eves koraig gyujti ossze a ravalot, az kb ketszaz eves korara tudja kifizetni azt a hitelt amit fiatalon erre felvett.

Ugyhogy lakjon csak szepen az aluljaroban.

elwood 2014.01.09. 16:54:03

@Csigorin: szóval a user kuporgasson szépen 68 éves koráig, vegye meg a lakást és a ravatalt már tarthatja is együtt a lakásavatóval.

én inkább veszek egy kisebbet hitelből, és 40 évig lakom benne amíg törlesztem. megegyeztünk ?

Csigorin 2014.01.09. 16:55:51

@elwood: velem meg, csak ne tolem kerd a hitelt :)

amugy olyan meretu lakasrol tessek almodozni huszevesen, amire a ravalot kb 15 ev alatt ossze tudja az ember gyujteni. Na akkor vehet fel 30 evre hitelt, hogy kifizesse az osszeg masfel-ketszereset.

Aureliano Buendía 2014.01.09. 17:30:16

@Lencsés István: neked sem kéen ide írodatnod a hülyeségeidet, mégis megteszed.

Aureliano Buendía 2014.01.09. 17:34:08

Azért édekel, hogy a posztoló a telefonáláson kívül mit (semmi) tett? Létrejött írásbeli megállapodás a fizetés átütemezéséről? Ha igen, pereljen, ha nem, ne csodálkozzon.

Telefon? Ugyan. Isten hozott a való világban!

1: kérjen átütemezést, vagy ilyesmit
2: kurvagyorsan nyisson máshol bankszámlát, ahova megy a fizu.

2014.01.09. 19:57:00

Hmm A posztoló tartozik a banknak. Közben a posztolónak van pénze a banknál a bank erre leemeli azt amivel a posztoló tartozik. Nem értem a kérdést.
Az pedig hogy a fizetés fele törlesztőre megy el, nem egyedi. Mondjuk felmerül a kérdés hogy 80.000-es fizetéssel 40.000-et törleszt, vagy 250.000 forint a törlesztő 500.000-es fizetés mellett. Nem mindegy.

Manci néni, a szomszéd 2014.01.09. 21:26:02

@hagyma: Drágám, én úgy tudom, hogy a fejlettebb országokban sincs mindenkinek saját háza.

Meg mi a francnak saját ház vagy lakás? Ha megunod a várost, vagy éppen másikban találsz munkát, akkor mit csinálsz a házaddal? Hidd el nekem, sokkal jobb bérelni, jóval olcsóbb (is lehet, igénytől függően), mint egy hitel havi törlesztője.

Ja, "de az sosem lesz a tiéd"? És akkor mi van? Legfeljebb a gyerekek nem örökölnek és nem ölik meg egymást az örökség miatt. És ők is bérelhetnek maguknak lakást.

herk 2014.01.10. 01:05:19

@kowee:
Engedd meg, hogy eloszlassam a homályt.
A posztolónak a pénzét RÁBIZZA a bankra, hogy ŐRIZZE. Ne sápolja, ne kommulálja, csak mint egy páncélszekrény őrizze. Ez a bank egyik funkciója.
A másik funkciója, hogy lehet tőle fölvenni kölcsönt. Ezt az ember vagy fizeti vagy nem.
De a kettőnek semmi köze egymáshoz.
Ha nem fizeti a kölcsönét, akkor életbe lépnek az erre kitalált dolgok, amik kb úgy néz ki, hogy felszólitják hogy fizessen. Ha nem tud, akkor a bank elárverezi az erre meglévő ingatlant.
De ez persze hosszú hónapok sokasága, mire eljut idáig.
De hogy csak úgy belenyúljon a másik ügyletemben, hát a fazsom.
Persze értem én hogy joga van megtenni, mert megtette, de akkor is a fazsom ebbe a jogszabályba.

Bluemotion 2014.01.10. 01:55:57

A megnyugtatás kedvéért a Raiffeisen is csődközeli állapotban van nem csak a posztoló.

Semper Fidelis 2014.01.10. 05:55:54

Kíváncsi lennék, ha a munkaadó mondaná azt, hogy most nem fizetek bért, mert épp nincs korpa, de majd valamikor, ha lesz(még nem tudom, bizonytalan), akkor kapsz. Ahogy valaki írta is, a -X egyenlegnél jött 2X amiből a bank X-et levett, és maradt X. Ez azt jelenti, hogy a posztoló tudott volna fizetni, nem?

ccvv 2014.01.10. 07:22:26

@Lencsés István:
Mondatkezdés magybetű. Mondatvégi írásjelek előtt NINCS szóköz. Pont.

Yobbágy Fery 2014.01.10. 07:41:10

@herk: Az általad felvázolt forgatókönyv szerint a bankok nem is adnának hitelt, mert ha nem törleszt az ügyfél, a nyakába szakad egy illikvid, PR szempontból is pocsék (ld. még: sírás amiatt, hogy a gonosz bank kirakott a kecóból, a szemét) fedezet. Nyilván jó üzlet lenne valakiknek, de nem a bankoknak, hanem az ingatlanspekulánsoknak.
Szóval vedd ki szépen a kezed a biliből, mert ritka nagy hülyeséget írtál.

2014.01.10. 09:12:13

csak azt tudom hogy magyarországon hihetetlen gyámoltalanok a behajtási emberek. ukrajnában nem a család megélhetését veszélyeztetné a tartozás leemelése, hanem a delikvens életét.
gondolkodni kéne amikor hitelt veszünk fel.

2014.01.10. 09:18:11

@herk: a logikád szerint az jobb ha elárverezi a lakást mintha leveszi a részletet a számládról.
okos-e vagy ?

arra gondolsz-e hogy a számládon levő pénz nem a tied, mert a törlesztő részlettel tartozol, tehát az a banké.

annyi meg egy bambi

Csigorin 2014.01.10. 09:25:01

@Manci néni, a szomszéd: ott a pont.
Sokan nem birjak megerteni, hogy a "sajatlakas" az nem egy eletszukseglet, hanem egy DONTES, amit annak fuggvenyeben kell meghozni hogy lakber es torlesztoreszlet milyen aranyban all egymassal.

Van amikor megeri megvenni a sajatot meg hitelre is, mert jobban jossz ki a vegen, van amikor meg nem (peldaul ha a lakasarak lemennek, a hitelkamat magas, akkor jobban jarsz ha a torleszto es a lakber kulonbseget inkabb elteszed kamatozni valami betetbe, aztan ha lejar a husz ev, joval gazdagabb leszel mint az akinek ugyan ott egy lakasa de az a felet eri mint az amit te felretettel).

Es urambocsa ki kell mar vegre mondani hogy az ingatlan az egy olyan draga joszag aminek a birtoklasat NEM MINDENKI ENGEDHETI MEG MAGANAK. Pont.

Répázó 2014.01.10. 09:37:20

Azért nem érted a bank eljárását, mert nem érted, miként működik a jelenlegi monetáris rendszer és hova tart. Szart sem érdekli őket a nyomorod, a házadat is elveszik, mielőtt eladnád. Ha nem fizetsz, mész a levesbe. Nem is szükséges erőlködni. Ezt az emberek hívták életre és éltetik a mai napig. Nézz után kicsit a dolgoknak, mi zajlik a világban, merre tart és látni fogod, mi a szerepe a bankoknak, a hitelezésnek, miért kaptál annao könnyen hitelt alacsony kamatra stb.. És utána meg fogsz nyugodni, mert rájössz, nincs értelme kapálózni.

movhu 2014.01.10. 09:39:11

@Manci néni, a szomszéd: Téged sem szívatott még meg rendesen egy főbérlő sem. Az ismerőseim között nem kevés problémás esetet láttam.
Ez nem a nyugat, ahol intézményesült a bérlakás rendszer. Itt mondjuk jó esetben van szerződésed, de az általában nem hosszú távra szól. Így lehet, hogy néhány havonta költözöl, adott esetben családostól. Gyerekeket nem tehetsz ki annak, hogy rendszeresen "új" otthonuk van. Amikor egy családot és lakást költöztetsz az meg nem is olcsó mulatság, simán visz egy havi bérleti díjat vagy törlesztőt. Olyanokról ne is beszéljünk, amikor a főbérlő idiótaságokkal jön, amiket el sem tudsz képzelni.
Az albérlet frankó dolog míg egy macskán vagy kutyán kívül nincs más veled. De családot alapítani Magyarországon albérletbe elég botor dolog.

movhu 2014.01.10. 09:43:30

Egyébként a posztoló nagyot téved. Nem a fizetése felét csípte le a bank, hanem a számlán található összegből ami neki kellett. Semmi köze ahhoz, hogy neki mennyi a fizetése.

gombakomba 2014.01.10. 10:21:42

@Manci néni, a szomszéd:

Ugye nem tetszik komolyan gondolni, hogy Magyarországon a bérlakásban való élés komoly alternatívát jelenthet a sajáthoz képest?
Nem azért, mintha nem lehetne akár jó is - nyugaton működik. Csakhát itthon mások a viszonyok.

gombakomba 2014.01.10. 10:29:40

Posztoló: Fizut gyorsan másik bankhoz, raiffeisennel írásban átütemezésről megállapodni.
Ha van nyugaton is piacképes végzettség a családban - célszerű, ha legalább a családfőé ilyen -, legalább időszakos munka külföldön. Néhány éven át pár hónapot ki kell bekkelni külön a családtól. Sokan csinálják. Esetleg kitelepülni, de az azért már nehezebb lehet.
Sokan vannak, akiknél az asszony házvezetőnőnek, háziápolónak stb, a férj szakipari munkákra jár ki pl. Németországba, néhány hónapra, váltva. Ha nagyon kell, az ember sok mindent kibír.

R.G.I 2014.01.10. 10:55:16

Otthagytam abba az olvasást hogy jelzálog hitel, meghogy nem tud fizetni. Hitelt vettél fel és nem tudos fizetni?? Há' mingyá' megsajnállak. Várj...várj...nem. Mégse.

Répázó 2014.01.10. 11:33:37

@movhu: Mert aztán az albérlők maguk a megtestesült angyalok. Téged sem szívatott még meg egy sem, hogy a szavaiddal éljek. Nem azért genyók a főbérlők, mert ilyennek születtek, hanem mert félnek. Ugyanis, hiába ellenőrzik a csekkeket, ha nem fizet a delikvens rezsit, akkor sem tehetik ki csak hosszú huza-vona után. Mire vége, már százezrekkel tartozik, amit ugye ki kell fizetni, mert a közműszolgáltató lekapcsol és nem lehet kiadni a lakást újra. A sogórnőmnek 300ezret hagyott ott például, kishíjján kikészült. Olvashattál ilyet ezer szám. A főbérlőt semmi sem védi, ha rendőrt hív rá az albérlő, még őt viszik el. Bezzeg, ha a bank lakoltat ki, felvonul egy hadsereg is. Normálisan kellene fizetni mindent, amit vállal az ember, ha meg nem megy, nem sunyiskodni és flegmázni, hanem megoldást keresni. Nekünk is csak az volt a szerencsénk, hogy a nő a putrijával betojt és lelépett, a cuccait meg nem adtuk vissza és eladtuk egy az egyben. Valamennyit fedezett. De ha mondjuk feljelent, még mi szívjuk meg. Az ilyen rohadék albérlőt a téli hidegbe is kitenném, de nem lehet.

A posztoló hozzállása viszont korrekt, csak sajnos a bank ezt nem fogja értékelni. Sajnálom az embert, mert próbálkozik, de ilyen a világ. Aki pedig ekézi, mert hitelt vett fel, az gondolkozzon el egy kicsit, mi is volt az előzménye. De segítek a hülyének egy kicsit. Anno a forint hitelek állami támogatását megszűntették, bizonyos körök nyomására és a kamatait megemelték a devizahitelekénél jóval magasabb szintre. Ezzel párhuzamosan az embereket azzal hitegették, hogy a frank tartós deviza így nem kell félniük az esetleges árfolyam ingadozástól. Igen, a svájci gazdaságot nem is kell félteni. De ezek a bizonyos körök (nem írom ki, mert az Idex üzemelteti ezt a szart), nagyon jól tudták, hogy majd bedől az amerikai hitelezés, ami lenyomja az arany árát. Mit ad isten, hirtelen a svájci valutában látták a menekülési utat és felnyomták az egekbe a felvásárlással. A többit már tudjátok. Természetesen az "okosok" összeesküvéselméletnek nevezik és a véletlent látják ebben. De akinek van egy kis esze és végiggondolja, ez volt a legjobb módja országok felvásárlásának és az emberek szolgasorba hajtásának. Ez akkora üzlet, hogy ilyet még nem látott a világ. Hát ennyi!

movhu 2014.01.10. 12:28:24

@Dávid András: A bérleti szerződés közjegyzői okiratba foglalása(pontosabban a bérlő egyoldalú, közjegyző előtt történő kötelezettségvállalása) nagy segítség ezek elkerülésére. Ilyen esetben a kiköltözés még az előtt lezárulhat, hogy a kaució ne fedezné az elmaradt tartozásokat. Nagy előnye, hogy nem kell hozzá semmi pereskedés, miegymás, ha a kötelező tartalmi elemek megtörténtek(írásbeli felmondás, miegymás), akkor az abban foglaltak azonnal végrehajtásra kerülhetnek, hatósági segítséggel. Plusz ha maradt tartozás, akkor mehet is azonnal a végrehajtóhoz az ügy, aki a saját költsége mellett a te pénzedhez is leghamarabb juttat hozzá.
Sajna a törvényi szabályozás nagy rossz a bérbeadó szempontjából, ebben igazad van, ezért is ilyen bonyolult.

Répázó 2014.01.10. 13:02:49

@movhu: Ez új nekem, megjegyzem és köszi. Viszont abban azt hiszem egyet kell értenünk, hogy ilyen esetben a behajtás mit sem ér. Ugyanis egy olyan ember aki albérletről, albérletre járva tartozásokat halmoz fel, aligha behajtható. Én megoldásnak egyfajta nyílvános feketelistát tartanék, amin lehet csekkolni az albérlőjelöltet. Persze ezt valami hivatali formában, mert ismerve az embereket, felraknának mindenkit aki a tyúkszemükre lép. Olyat tudnék elképzelni, hogy amennyiben valakinek tartozása halmozódik fel bérleti jogviszonyból és behajtásra kerül, azt hivatalból tegyék fel. Persze nem lehet, mert személyiségi jogai vannak az ilyennek is. Magyarország az a hely, ahol a szélhámosokat, bűnözőket személyiségi jog védi, míg azok áldozatainak a törvény minden pontját be kell tartania. Ez már több ízben bizonyítottá vált. Amíg ez nem változik, marad a harc és a bizalmatlanság, és ezek a férgek élik világukat. Akijet mi tettünk ki, ilyen sáskák voltak. Leinformáltuk utána és kiderült, hogy több ízben vert át főbérlőket, volt amelyiket még ő perelte mert zárat cserélt és nem adta ki a bútorait, mert a tartozásért cserébe le akarta foglalni. Persze ez törvényellenes volt. Undorító az a rendszer ami otthon működik.

movhu 2014.01.10. 13:11:03

@Dávid András: Sajna az ilyen listának alapfeltétele lenne, hogy valami hatóság mondja ki, hogy baj volt. Odáig meg az esetek legnagyobb része nem jut el.
A behajtást meg nem szabad alapesetben veszett ügynek hinni. A hivatalos végrehajtó ugyanis feltérképezi a vagyont, és bármekkora tartozás miatt árverezést is eszközölhet tetszőleges vagyontárgyra. Ezen kívül ha csak egyszer elmegy hivatalosan dolgozni még az életében az illető, akkor máris megy a letiltás a fizetésre. Persze ha az életben nem fog többet dolgozni hivatalosan és nincs neki semmi a nevén, akkor valóban baj van, de ezért kell engedni minél kevesebb tartozást felgyűlni hagyni.

McZozo 2014.01.10. 14:19:16

@Zirowe:
A hozzaszolasodban annyiban nincs igazad hogy pont ilyen esetekre ha az ugyfel egyuttmukodo szokott olyan megoldast ajanlani a bank hogy mondjuk fel evig egy evig vagy csokkentetten vagy egyaltalan nem fizet. Tehat van ilyen megoldas a banknal, csak a levelbol nem derul ki hogy miutan beszelt a bankal ok mit mondtak erre

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2014.01.10. 14:36:43

"A decemberi esedékességet nem utaltam át a mellékszámlámra".

Én meg átutaltam a mellékszámlára, erre levonták az x összeget a főszámláról...Így szeretünk OTP!!! Hétfőn megyek asztalt borítani.....

McZozo 2014.01.10. 14:48:35

@kowee:
Nem biztos nekem volt hasonlo esetem. az egyik szamlamon ment az uzet a masik meg votl a magan celokra. Egy banknal volt mindegyik szamlam. Magyarorzzag leven a fizu meg megjott amikor megjott. Kozbe mondjuk az uzletelo szamramra megjott egy vevotol a vetelar egy termekre, amit en is ebbol akartam kifizetni. es valami 8 napos kesesbe voltam a hitelemmel mert meg nem jott meg a fizum igy a bank onhatalmulag fogta es a beerkezo penzbol rendezte a hitelemet ugyanigy mint ugyfelnel. Ugyanugy felhaboroddtam en is hogy na ezt most hogy. Es utana sebesmalac vagtaban szuntettem meg folyosz amlaimat ugyanannala banknal ahol a hitelem van. Azota is igy csinalom mindig mert azert ez ha meg torvenyes is de totalisan aggalyos hogy minden beleegyezes es egyeztetes nelkul sajat kenyukre kedvukre inkasszoznak bankon belul

2014.01.10. 15:42:42

@herk:

"A posztolónak a pénzét RÁBIZZA a bankra, hogy ŐRIZZE. Ne sápolja, ne kommulálja, csak mint egy páncélszekrény őrizze."

Én ezt megértem, bár a logika alapján ha valaki rám bízza a pénzét miközben tartozik és arra hivatkozik hogy nem tud fizetni mert nincs pénze, akkor bezony én is a lehetőségekhez mérten leemelem a pénzem.

"felszólitják hogy fizessen. Ha nem tud, akkor a bank elárverezi az erre meglévő ingatlant."

És akkor jön az állam meg a megmentő kormány aki azt mondja hogy "olyan nincs hogy bárki elveszítse a házát. Nem lesz itt átverezés"
Ebben az esetben a banknak sem háza sem pénze. Meg lehet követni de logikusnak tartom a lépést.

Lencsés István 2014.01.13. 11:26:55

@zbzbzb: Mondatkezdés nagybetű . Nem vagyok " .... Pityu .... " , azaz tanulj meg olvasni IS . Kötőszóval ( és ) nem kezdhető mondat . A ténnyel amit a témával kapcsolatban írtam tudsz mit kezdeni ?

@gabors: Mondatkezdés nagybetű . A hitelfelvétellel is van baj , mert aki felveszi az meg sír hogy nem tudja visszafizetni , de akkor minek vette fel ? :O Ékezetek használatát tanuld meg . A rövidítés szint alatti . Nekem sem vettek semmit a szüleim , mégis jó nekem . Azt ember nem tud .

@Agyalap: Példa . : Spórolás , lakástakarékba be a pénz , és már meg is van a lakás . Fizetés elég a minimálbér , Havi megtakarítás , mondjuk 20 ezert FT . 5 év , normál méretű lakás ( Ne igényekről írjunk már .... ) Tényt írtam ....

@dailyvicodin: Mondatkezdés továbbra is nagybetű , ha ezt nem tanulod meg , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . Van szóköz pont és vessző előtt . Ilyen nincs , hogy . : " .... kopipésztelni .... " .

@Ádám: Mondatkezdés továbbra is nagybetű , ha ez nem változik , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . A rövidítés szint alatti . Tehát nem . :)

@Vörös Szonja, a tetovált lány: Azért van ott a mondatvégén a pont úgy ahogy , mert úgy a helyes . Nem pofám , arcom van . A jól tanulásból keletkezik a jó fizetés . A rövidítés szint alatti .

@uraaam: Mondatkezdés nagybetű . Ilyen nincs , hogy . : " ....
kéen .... " . Tényt írok , az hogy neked ez hülyeség , az nem az én bajom . :) ;) :D

@ccvv: Ilyen nincs , hogy . : " .... magybetű .... " . Mondatvégi írásjelek előtt VAN szóköz .

ccvv 2014.01.13. 12:09:38

@Lencsés István: Sajnálom. Mondatvégi írásjelek előtt NINCS szóköz. Javaslom BÁRMILYEN találomra kiválasztott könyv kinyitását. Én szégyellem magam, hogy felnőtt embert általános iskola alsós taanyagról próbálok meggyőzni. Bocsánat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.13. 12:12:06

@ccvv: Nem érdemes kűzdeni ellene, ez egy kibaszott robot, csak néhány mondatot ismételget. Kb. egy húsevő növény intelligenciájával rendelkezik.

Lencsés István 2014.01.13. 12:51:34

@ccvv: VAN szóköz , ha nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . A könyvek között vannak hibásak , a jó könyvekben van előtte szóköz . Ilyen nincs , hogy . : " .... taanyagról .... " . Érettségim 5 - ös lett , azaz rossz , nem létező dologról akarsz meggyőzni .

gabors 2014.01.13. 14:54:34

@Lencsés István: kisbetuvel kezdek es NEM teszek semmi ekezetet .......sem

az volt mar hogy szarjal sunt !!!!! ezerrrel ??? meg a ravatalhoz is eljarhatnal naponta !!!

!!! igen ez a felkijalto jel es ezzel kezdem a mondatot

Lencsés István 2014.01.13. 14:58:50

@gabors: A mondatkezdés továbbra is nagybetű , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . Ékezetek használatát tanuld meg , vagy előző mondat jön . Volt , de EMBER nem tud állatot szarni , tudom hogy ez neked emberszerű lényként megy .... Felkiáltó jelet a mondatot végére tetted ....

Aureliano Buendía 2014.01.13. 17:41:54

@Lencsés István: kéen=kéne, de ezt kiadhatta volna az agyad. nem tette. Én ebből nem akarok messzemenő következtetéseket levonni. Megteszi más.

Az első mondatom nem kezdem soha nagybetűvel. Mertcsak. Ha nem tetszik, ne olvass. De inkább ne írj:)

ccvv 2014.01.13. 17:58:11

@Lencsés István:
Bár nem ittunk egy kocsmában, de elfogadom a tegeződést. Még most is inkább volna dicsőség beismerni a tévedést. Íme pár példa, persze egyik sem mérvadó:

Biblia:
1. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
2. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
3. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.

Szózat :

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar-.
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

Kosztolányi:

A vad kovács, a szenvedés,
sötét pöröllyel döngöl engem,
szikrázva visszanézek, és
kormos dalát ővéle zengem,
Beh jó nekem, hogy nem kell élni,
csak az üllőre ráalélni,
engedni szépen, mit se tenni,
csak fájni így és várni, lenni.
Verj, vad kovács, világfutóvá,
érzéstelenné és meredtté,
tökéletessé és tudóvá,
kemény, fájdalmas műremekké.

Varró Dániel:

Hé, te baba! Hé, te!
Hová lesz a séta?

Nem mászom el Tömörkényig,
csak ide a vödörkémig.
Belehörgök ijesztően,
a szomszéd is kilesz tőlem.

Lencsés István 2014.01.14. 10:07:12

@uraaam: Mondatkezdés nagybetű , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . Külön kell írni a mert - et meg a csak - ot . Kötőszóval ( mert , ha , de ) nem kezdhető mondat .

@ccvv: Nem tévedtem , te tévedtél , azaz neked kellene beismerni , ha én hibázom , elismerem .

ccvv 2014.01.14. 10:54:59

@Lencsés István:
Oké!
Elismerem, hogy hibáztam! Tévedtem. A mondatvégi írásjelek elott szünetet kell hagyni. Tévedtem én és tévedett Kosztolányi,Varró Dániel, Petőfi, Kölcsey, Vörösmarty. "Hazudtam én, és hazudott a naptár.
És hazudott az Isten! Ezt akartad?
Bünbánók jószándékát megzavartad." - tehát Babits is tévedett, illetve az isten is, a biblia által. Egyedül Lencsés István tökéletes. Kimondtam. Nem szakadt le az ég. Nem nyílt meg alattam a föld.

Remélem troll-lelked jóllakva megnyugodott.

Lencsés István 2014.01.14. 12:23:58

@ccvv: Ékezetek használatát tanuld meg . Idézel valakit , pontosan tedd . Kötőszóval ( és ) nem kezdhető mondat . ISTEN nem hazudott , te hazudsz fosva , és ez szánalmas , igaz vicces is , ezért röhögök sírva . :D :D :D + :D ISTEN nagy kezdőbetű . Nem vagyok tökéletes , sőt .... , de alapdolgokat tudok veled ellentétben .... Nem vagyok troll , névvel nem lehetek , te vagy a troll , mert nem a témával kapcsolatban megírt tényemre reagáltál .... Eddig is nyugodt voltam .

EBL 2014.01.14. 13:17:39

Aki azt mondja, hogy olcsóbb bérelni, mint hitelből venni, az előbb számoljon utána. Diplomától halálig 23 éves kortól 70 éves korig, 47 évig kell lakhatás.

Ha ezt egy 20 milliós ingatlan bérletével oldjuk meg, akkor annak havi díja most 90-100 eFt. 1 százalékos inflációt feltételezve - ami nagyon kevés - 47 év múlva 70 évesen havi 145-155 eFt-ot kell kiperkálni. Ez a 47 év alatt: nagyságrendileg 70 millió forint. 20 milla hitelnek 47 évre a havi díja 130 eFt. Összesen nagyságrendileg 70 milliót kell kifizetni 47 év alatt. Kb ugyanannyit fizetek, de enyém lesz az ingatlan. Rövidebb futamidővel olcsóbb a vásárlás, mint a bérlet.

ccvv 2014.01.14. 14:01:39

@Lencsés István: Tisztelt Lencsés István! Mivel nem magyar billentyűzeten gépelek, ezért néha be-becsúszott egy-egy ekezethiba. Ékezethiba. Elnézést kérek érte.

Isten nevének kezdőbetűjéről indíthatunk külön topikot, de inkább írom konzekvensen naggyal, rendben? Akkor ezt a pontot is kipipálhatjuk.

Az idézeteket a netről vettem, valóban nem végeztem részletes kutatómunkát, de azt hiszem, hogy az alapkérdéshez (kell-e szünet az írásjelek elé) azert megfelelőek.

A magam részéről éssel valóban nem szoktam mondatot kezdeni, de egy olyan szar alak, aki kerékbe töri a magyar nyelvet igen: Babits Mihály.

Viszont miért is hazudok fosva?

Jó röhögést kívánok!
süti beállítások módosítása