Tékozló Homár

Az Allianz ragaszkodik a régi kötelezőhöz (frissült)

2014.01.16. 13:19 | jackyll | 52 komment

allianzfaxigazolas.jpgMikee elkövette azt a hibát, hogy online faxon mondta fel a kötelező biztosítását az Allianznál, akik ezt másfél hónapja nem tudták feldolgozni. Pedig azóta már új szerződése is lett, szintén az Allianznál,

Szokásos biztosító váltás. Nem kapkodtam el a dolgot, így november 28-án küldtem online faxot (jelzem tavaly is ugyanígy küldtem a felmondásom csak nem ezzel a szolgáltatóval) az Allianznak a felmondó nyilatkozattal és meg is kaptam a faxküldő szolgáltatástól a sikeres küldésről szóló jelentést melyet csatoltam nektek. Gondoltam tök jó ez is le van tudva, majd megkötöm az szerződésemet decemberben. A hetedik érzékem dolgozott, mert december 2-3 környékén hívom az allianz ügyfélszolgálatot, hogy megkapták-e a faxot, a válasz ők semmilyen faxot nem kaptak, mondom a hölgynek, hogy van igazolásom a fax elküldéséről, erre azt mondja küldjem el postán, vagy menjek be egy fiókba ahol továbbítják nekik ezt az igazolást. Mondom rendben nincs is jobb dolgom, mint ez után rohangálni.

December 5-én felkerekedtem és bementem az egyik kirendeltséghez, hogy leadom az igazolást és a felmondó nyilatkozatot. A hölgy nagyon készséges volt, átvette és azt mondta, hogy most azonnal online elküldi az anyagot a központnak. Mondom hurrá kész is, de azért átvettetem a hölggyel egy pecsét és aláírás kíséretében a dolgot. Rá egy hétre hívom az ügyfélszolgálatot, hogy mi a helyzet, mert a szerződésem még mindig élő az ügyfélportálon, azt mondja a hölgy, hogy nem kaptak semmit, mondom rendben ez egyre jobb.

Január másodikán Pécsen jártam így bementem az ottani kirendeltségbe, hogy mit tudok tenni, mert ez már bosszantó, ott a hölgy azt mondta, hogy semmi baj, amint megkötöm náluk az új szerződést (mert ez volt egyébként a szándékom, hogy újra kössem az allianznál) törlődik az előző. Megkötöttem az új szerződést be is fizettem, megkaptam az igazoló szelvényt, tök jó. De az ügyfél portálon még mindig aktív a szerződésem.

Írtam nekik az ügyfélportálon keresztül 2014.01.05-én, hogy töröljék a szerződésem, erre az alábbi választ kaptam:

Köszönjük, hogy bizalommal fordult hozzánk. Ahhoz, hogy az xxxxxxx kötvényszámú szerződését törölni tudjuk, kérjük, adja meg részünkre azt a faxszámot, ahonnan az évfordulós felmondását elfaxolta. Együttműködését köszönjük. Biztosítási ügyekben a jövőben is készséggel állunk rendelkezésére.

Tisztelettel:
Allianz Hungária Zrt.

Na itt már elborult az agyam.... Erre leírtam a történteket, erre ezt a választ kaptam:

Kiemelt jelentőségű számunkra, hogy minden esetben aktuális és teljes körű információval szolgáljunk. Tájékoztatjuk, hogy felmondását elektronikus formában akkor tudjuk elfogadni, ha az igényét legalább fokozott biztonságú aláírással ellátott e-mailben, vagy faxon küldi el részünkre. A szerződés megszüntetésére évfordulóval abban az esetben van lehetőségünk, ha erről a szándékáról az aláírásával ellátott írásbeli nyilatkozata 2014. január 1-jét megelőző 30 nappal beérkezik hozzánk.

Az 1960. évi 11. törvény 38. § (2) alapján, ha jogszabály a szerződés érvényességéhez írásbeli alakot rendel, a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában írásbeli alakban létrejött szerződésnek kell tekinteni a levélváltás, a táviratváltás, valamint a távgépírón és telefax útján történt üzenetváltás, továbbá a külön törvényben meghatározott maradandó eszközzel tett nyilatkozatváltás, így különösen a fokozott biztonságú elektronikus aláírással aláírt okirat ?útján létrejött megegyezést. Ennek értelmében az egyéb módok nem felelnek meg az írásbeliség követelményeinek.

A beérkezett felmondások feldolgozását követően kiderült, hogy az Ön nyilatkozata nem érkezett meg társaságunkhoz. Ennek megfelelően kérjük, hogy igazolás céljából a 2013. december 1-jéig elküldött társaságunk érkeztetési, esetleg fiókbélyegzővel ellátott felmondását küldje el részünkre.

A dokumentumot eljuttathatja:
- ezen üzenet válaszához csatolva,
- postai úton az Allianz Hungária Zrt. Állománykezelési Központ 8210 Veszprém, Pf. 1163 címünkre,
- szkennelt formában az ugyfelszolgalat@allianz.hu e-mail elérhetőségünkre,
- a 06-88/590-826-os faxszámunkra,
- továbbá leadhatja bármelyik ügyfélszolgálati irodánkban is.

Továbbá tájékoztatjuk, hogy a Ptk. 549. § (1.) rendelkezései tiltják a vagyontárgy értékét meghaladó mértékű biztosítás kötését, valamint a többszörös biztosítást is. Ennek megfelelően egy lakásra, gépjárműre csak egy szerződés köthető. Többszörös védelem esetén a korábban kötött szerződést kell érvényesnek tekinteni.

A fentiek értelmében amennyiben a felmondást elmulasztotta a megjelölt határidőn belül, a szerződési feltételeknek megfelelően megtenni, akkor az xxxxxxx számú biztosítása marad érvényes folyamatos díjfizetés mellett.

Együttműködését köszönjük. Biztosítási ügyekben a jövőben is készséggel állunk rendelkezésére.

Tisztelettel:
Allianz Hungária Zrt.

Szóval bescanneltem a dolgokat, és újra elküldtem, most várom még mindig a válaszukat.
Már lassan 8 éve allianzos vagyok, de lassan kihoznak a béketűrésemből.
Ha valami fejlemény lesz akkor írok még...

Üdvözlettel:
Mikee

allianznyilatkozat.jpg

UPDATE 01/17: Hepiend:

Ma törölték a régi biztosításomat.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 13:27:54

oszt ez a hello lófax ez megbízható faxküldő szolgáltatás-e? mer az itt a kérdés, szerintem.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.01.16. 13:33:15

hungária meg a jó kis hunor rendszer... no onnan menekülni...

Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 13:34:20

@zsiráfffff: úgy láccik nem. És itt a sztori vége. Senkit nem érdekel, hogy mikor küldte el, ha nem tudja bizonyítani, hogy megkapták.

rmikee 2014.01.16. 13:38:01

Működik, mert előtte havernak küldtem faxnit és az megérkezett gond nélkül...
Bizonyítani meg az e-mail-lel tudom, hogy elküdltem...és megkapták, mert ha nem akkor unsuccess lenne!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 13:39:02

@Rosszindulatú Vászka: meg ugye a papíron annak kéne állnia, hogy mekkapták, nem annak, hogy elküldték.

na majd lekközelebb jobban vigyáz a posznyoló oszt rászánja azt a háromszáz forintot a faxra.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 13:40:57

@zsiráfffff: vagy valaamejik onlájn közvetítőre.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 13:42:03

@rmikee: a fax akkor van elküldve, ha a fogadó fél visszaigazolja neked, hogy megkapta, itten van a blöki elásva. ez még mindig nem sokat jelent, mert ha egy fekete papírt küldesz vagy mari néni esküvői fotóját, az még mindig nem számít szerződéslemondásnak. szar ügy.

én faxon mondtam le a telefonomat de megvártam, amíg emailben visszaigazolták ( másfél hét múlva), hogy iktatták a kérést, aztán dőltem hátra csipszot zabálni.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 13:43:54

@zsiráfffff: én elébb a levegőt szokom kiszívni a csipszes zacsiból. Hamár kifizettem.

Manyecska 2014.01.16. 13:45:16

Attad volna fel postán a faszkot jobban jártál volna:) most jött a postás két pár síléccel hogy itthagyja a szomszédnak..há' mondom nem fogok itt tárolni méteres léceket vazze!:DD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 13:47:15

@Szőkenő Szarvas: mér nem? az én szomszédom a komplett ágyat eltárolta nekem amikor hozta a futárovics.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 13:48:34

@Rosszindulatú Vászka: én meg az autóba mindig beleülök az összes ülésbe, hogy egyformán kopjanak.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 13:50:39

@zsiráfffff: én meg minden nap másik kézzel recskázok, meg a koldusokat is váltott lábbal rúgdalom, hogy ne torzujjon az izomzatom.

Manyecska 2014.01.16. 13:51:58

@zsiráfffff: mer ennek 30 m-rel kellett volna arrébbmennie /cég/, asszongya nem akarja cipelni. Mondom akkor énse.:D itt ülök majd az irodába két pár síléccel mer zsenánt neki átmenni az udvaron. Mondom szakadjon már le rólam. sztem tetszem neki, perverz állat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 13:53:30

hellofax.com

Kűtted vóna sms-be, hogy ravatal, meg anyuka, oszt leiratkoztá vóna!!!4

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 13:55:05

@Szőkenő Szarvas:
Milyen perverziója vót, ha nem vagyok vindisgréc?

Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 13:58:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: állítólag van ojan, hogy férfi nővel. De ezt én is csak a videótékába hallottam, mer perverzet ott nem tartanak.

rmikee 2014.01.16. 13:58:25

Akkor még egy kérdés, kirendeltségből miért nem érkezett meg online a cucc (Allianz kirendeltségről beszélek)!?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 13:59:31

@zsiráfffff: mi telefonon felhivtuk a biztositot, hogy koszi nem kerjuk a Geicohoz megyunk mert olcsobb, de ha tudtok engedni maradunk,
mondta ranez
meg 2 perc
nem tudunk
akkor OK, marad a Geico
Geico felhiv, jonnenk akkor ide
OK
10 perc alatt valtottunk biztositot
telefonon
minek faxolni, ha van telefon?
internet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 14:02:55

ja azt hozza kell tenni, ha lejar a biztositas / itt feleves/ akkor jon automatikusan az uj szerzodes levelben
ha azt nem kuldom vissza leevelben
akkor megszunik
a tobbi az en dolgom

azt is hozza kell tenni, hogy tegnap ejjel nyertem 400 dolcsit jegkorongban:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 14:03:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: biztos misszijó pózba akarta!

@Rosszindulatú Vászka: helyes. vigyázzon az ember az egésségire.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 14:08:51

@Rosszindulatú Vászka:
@zsiráfffff:
Az valami dúúúúúlva dolog lehet!44!

Mosmá csak azt nem értem, mér rendel síléceket egy cég?
Csoportszekszhez?
Az télleg perverz!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 14:11:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem érted, mi? hát fönn a hegyen a síreszortba másképp hogy lehetne dugni, mi? hát belesüppedne a hóba léc nélkül!

kawaii malac 2014.01.16. 14:11:29

@zsiráfffff: Az semmi! Mi ki is próbáltuk a zágyat a szomszédasszonnyal!
Biztos, ami biztos.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 14:23:29

@zsiráfffff:
Vettek vóna inkább kupont a főzősuliba!
Ott nem süllyednek el.

ozur 2014.01.16. 14:23:40

Online fax? Az nem e-mail? Maaargit! Noooormális?

Manyecska 2014.01.16. 14:28:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: megkérdeztem, síelni akarnak!! Gondoltad ezt??

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 14:32:20

@Szőkenő Szarvas:
Ez eléggé hihetetlenül hangzik!
Szóval milyen perverziója vót annak a futárnak?
Mer ezt még nem tuggyuk.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2014.01.16. 14:34:03

Korszerű ügyintézés 2014! Ugyan az ügyfél is hülye, hogy faxol, és nem tértivevényes ajánlott, de a biztosítónak milyen lehet az adatkezelése, ha egy ilyet nem tudnak kivitelezni? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 14:38:37

@Dr. Szarazkoro: hellofaxot kéne küldeni a románoknak!

@vv malac: akkor azért volt olyan meleg a memóriahab!!!

@AtiSnatch: ez jó:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 14:42:24

@ColT: de miert kellene felmondanom /tertivevenyes ajanlottal:)/
ha nem kotom ujra
akkor vege
a tobbi az en dolgom

Manyecska 2014.01.16. 14:44:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: Hát biztos a nőket szereti mer a szomszéd fiú. Manapság elismerem, ez szarul hangzik!

Manyecska 2014.01.16. 14:57:43

@zsiráfffff: mér bele is fingottak?:DD elnézést!

Pdudas 2014.01.16. 14:58:52

Hasonlo tortenetunk volt nekunk is.
Augusztus vegen eszembe jutott, kellene olcsobb casco-t kotni, mert azert megse fizessunk egy hat eves autora majdnem 9e Ft-ot.

Felhivtam a szinten Allianz ugyfelszolgat, aki elmondta hogy Oktober 1. a fordulonap, igy Szeptember elsejeig be kell erkeznie a felmondasnak. Tartozasunk nincs, eves fiuzetes miatt a dij mar rendezve van.

Augusztus 27-en feladtam a levelet, de elotte el is faxoltam a biztonsag kedveert.

Termeszetesen jott a Sajnaljuk blablabla szeptember 1 utan ert be a leveletek cimu ugyfelmegtarto probalkozas....

Ekkor mondtam, hogy no akkor keressek meg a faxot amit Augusztus 27-en kaptak erre meg erre a fax szamra, de ha nem akarnak sokaig keresgelni akkor itt a bescannelt visszaigazolas az eredeti dokumentum kepevel egyut....

Majd jott a kulonben is a fordulonap nem Oktober 1 igy eleve csak adtunk a szarnak egy pofont de nem volt jogos a felmondasunk. Megkerdeztem tole, hogy szeretne-e hallani a felvetelt amin az ugyfelszolgalatosuk tajekoztatott a fordulonap datumarol? (oktober 1).
Utana mar valoban Oktober 1 volt a fordulonap szerintuk is...

Ezutan jott, hogy szep meg minden, de miert intezkedek en a nejem helyett, meg kulonben sem adhatnak infot a szerzodes felmondasarol csak a szerzodo felnek blablabla es hozzak meghatalmazast a nejemtol...

Nos ezek utan szerintem nem meglepo, hogy eldurrant az agyam es uvoltve kozoltem az ugyintezovel, hogy a szerzodest felmondtuk, idoben felmodntuk, jogunk volt felmondani, a felmondason a nejem alairasa szerepel a szukseges adatokkal egyutt es ezek alapjan oktober elseje utan tolunk egy Fillert sem latnak majd.

Vegul nagy nehezen elfogadtak - probalkoztak meg a bonus fokozat kiadasanak huzasaval, de vegul azt is kiadtak.

Szoval Allianz soha tobbe! Senkinek nem ajanlom. Maximalisan az ugyfel szivatasara torekednek.

FDToth 2014.01.16. 15:33:28

1960. évi tv, távírógép, telefax - 2014. ennyi.

gabors 2014.01.16. 16:33:34

@hagyma: az enyem akkor fejlettebb volt

Liberty Mutual a nevemben felmondta a Geicot es mindent intezett kb 3 email-be kerult minden az uj ajanlattol kezdve .. emberrel nem is beszeltem.

A Geioco mindig alaiger mindenkinek de a kovetkezo ket evben meg rendesen emel.. figyelj oda jovore ... valamibol fizetni kell azt a nem keves hirdetest :-)

Ugy kezdodott hogy jott az uj szerzodes, feltunt hogy kb $20-al tobb havonta. Felhivom Geicot kerdezem mire fel $100-al emelni (6 honap!) a kocsi most megint egy evvel oregebb vagyis totalkar eseten kevesebb valasz nincs ... karesemeny, pont semmi ... en is mondtam hogy de akkor megyek mashoz ... ugyintezot nem erdekelte ... gondolom nem

Elkuldtem a Geico-s papirt persze arak nelkul emailben siman 150$-nel volt kevesebb 6 honapra ... az emeles elottihez kepest ... ugyanaz (mert sokszor ajanlanak olcsobbat de magasabb onresz stb).

Tanulsag minden evben meg kell nezni foleg amikor emelni akarnak ...

Eddig rossz tapaszatalatom nem volt autobiztositassal kapacsolatban itt. Tisztessegesen jartak el velem mind Geico-nal mind az uj tarsasagnal. (egyelore !!)

Szarazkoro 2014.01.16. 16:44:52

@zsiráfffff: a lofaxot is ellopjak meg a vegen a hellofaxal egyutt ha nem vigyazunk! A faxtolvajok :D

Aureliano Buendía 2014.01.16. 18:27:28

Nem értem miért mondta fel, ha aztán ott kötötte újra a kötelezőt? A biztosítónak ugyanazt az a díjat kell megadnia az új belépőnek, mint a réginek, az csak régen volt, hogy a felmondó-újrakötő olcsóbban köt KGBF-et.

Amúgy nekem anno simán ment a felmondás, kitöltöttem, átvette, egy példány nekem, oszt csoki.

Ezen van érkeztetés, de pecsét van-e rajt'?

Bluemotion 2014.01.16. 22:41:10

@hagyma: Csak azt felejted el, hogy itthon másképpen megy a biztosítóváltásnak a hivatalos menete.

Bluemotion 2014.01.16. 22:42:41

@vv uraaam: Valamikor olcsóbban jön ki, ha újrakötöd és nem a hosszabbítást választod.

Aureliano Buendía 2014.01.16. 22:45:21

@Bluemotion: az meglepő lenne, merthogy a törvényi szabályozás tiltja ezt.

Váltáskor megnéztem netrisken, ahol ugyebár beírod az előzményt, meg a biztosító saját honlapján is, ahol nem adod meg, ki volt az előző. Az eredmény ugyanaz.

Bluemotion 2014.01.16. 22:58:35

@vv uraaam: Én nem tudom, hogy mi pontosan az idevaló törvényi szabályozás, de az biztos, hogy a kalkulátor szerint, ha újrakötöttem volna az Alianz-nál (mellesleg 2 éve is ezért kötöttem ott újra) pár ezer forinttal olcsóbban jöttem volna ki. De, mivel idén egy másik szolgáltató még jobb ajánlatot nyújtott, ezért bontottam és mentem tovább, gyakorlatilag evvel a lépéssel feleztem az eddig se magas biztosítási díjamat.

Der Beste 2014.01.17. 05:47:35

@vv uraaam:Én magam intéztem ismerősöm újrakötését, és olcsóbb lett neki.

Nincs olyan törvény, ami ezt tiltaná.

rmikee 2014.01.17. 08:10:34

@Bluemotion: Nekem a kötelezőm ha nem foglakozom vele, akkor 1 évre lett volna majdnem 30000Ft így, hogy újra kötöttem lett 18.000Ft baleseti adóval együtt.
A létezik a törvény akkor törvényt szegtek!

Ustim 2014.01.25. 13:16:39

"(jelzem tavaly is ugyanígy küldtem a felmondásom csak nem ezzel a szolgáltatóval)"

"Már lassan 8 éve allianzos vagyok, de lassan kihoznak a béketűrésemből.
Ha valami fejlemény lesz akkor írok még..."

A "régi vásárlójuk vagyok" szindrómán kívül más is érzi a zavart az erőben?