Tékozló Homár

600 ezres termékbemutató rejtvényfejtéssel (frissült)

2014.02.20. 14:02 | jackyll | 152 komment

Bala ismerősének anyukáját egy 20 ezer forintos nyeremény igéretével rántották be termékbemutatóra, ahol fél óra alatt megkapta az OTP-hitelt a halom túlárazott kacatra:

Hadd meséljem el mi történt egy győri barátom anyukájával, szegény elég félénk, ha velem csinálják, már biztosan a fogyasztóvédelem, rendőrség és társainál lennék, de így csak nektek mondom el: Bedobtak egy egy lapos keresztrejtvényt a postaládába, amit a néni megfejtett, majd a 20.000 forintos nyeremény reményében betelefonált a nem emelt díjas számra, itt már 200.000 forintra nőtt a nyeremény, csak el kellett menni egy bemutatóra, mert majd ott kapja meg.

A bemutató szólt egy darab robotgépről, turmix és gyümölcscentrifuga egyben, egy darab porszívóról, egy darab gőzölős tisztítóról (olyan mint egy porszívó csak gőzt fúj), és egy házi víztisztító készülékről, mind eléggé kétes minőségűnek néz ki, a víztisztító például annyira kitisztítja a vizet, hogy fekete lesz, de majd elmúlik ha hihetünk a rábeszélő embernek. Ezen készülékek árát, amit az ebay-en kb 60.000 ft-ból szedhetünk össze, ott 800.000 ft-ban állapították meg, de lejön belőle a 200.000 ft nyeremény, milyen szerencse.

Innen már egyszerűen folyt a dolog, a néni nem telefonálhatott és nem lehetett a két segítőkész fiatalember társasága nélkül, ameddig alá nem írták a hitel papírokat az OTP-ben. A hitelügyintézés ilyen simán még az életben senkinek nem ment, kb fél óra alatt, kezes nélkül megkapta a 600.000 ft hitel 4 évre, havi 13.000 ft-ért, aki próbált már hitelt felvenni, az tudja hogy ez milyen különleges.

A néni szerencséje hogy a barátom pont akkor látogatta meg amikor meghozták a leginkább bóvli kategóriába eső termékeket, de az áruszállításhoz igen jól öltözött fiatalemberek megtagadták hogy visszavigyék, mert az nem az ő dolguk, de törvény adta joga mindenkinek 8 munkanapon belül elállni a vásárlástól, hívjuk a céget és vigyük vissza.

A visszavitel már az én dolgom lesz, mert a győri bejegyzésü cég telephelye Budaörsön van, és az ügyfélfogadás eléggé kényelmetlen az átlag halandó számára, mivel kedden és csütörtökön 10.00-14.00-ig és szerdán 10.00-12.00-ig elérhetőek. A cég természetesen még bejegyzés alatt áll, aki kicsit is ért hozzá az tudja hogy ez azért jó, mert bejegyzés alatt álló cég már működhet, de még senki sem vizsgálja, és mire bejegyeznék akár már meg is szűnhet, és nem marad utánuk más, csak a gagyi áru és az OTP kölcsön.

Holnap megadom a cég nevét és tovább mesélek, de hiszem hogy nem gördítenek akadályt az áru visszavétele elé, az ügyintéző hölgy eléggé segítőkésznek tűnt, gondolom nem csak mi gondoljuk meg magunkat, már csak a hitelszerződés visszamondásának részletei érdekelnek.

UPDATE 02/24: Megvan a cég neve, bár több nevük is van:

A budaörsi telephelyet (Gyár utca 2.) nem volt nehéz megtalálni, a telephelyen a céget (Best Planet kft.) már annál inkább, a portán ugyan útbaigazítottak: "egyenesen fel, az 5-dik utca jobbra", de ott sem volt kiírva, az utcában lévő cégek nem is hallottak róla, de mikor említettem hogy árut hoztam vissza akkor útba igazítottak, csak ők más néven ismerik a céget. A felirat nélküli épület bejárata még egy utcával arrébb volt, ahol már egy szép A4-es nyomtatott papírlap hirdette hogy bizony ott található a Best Planet Kft. és még egy Vita-valami, de azt nem jegyeztem meg.

Innen már minden simán ment, a hölgy aki ott volt teljesen normális volt, egy úr kijött a hátsó helyiségből és átnézte hogy mindent visszahoztam-e, a hölgy közben elvégezte a papírmunkát, aláírtam eljöttem, még a szerződésben foglaló néven szereplő 5000 Ft-ra is kaptam visszafizetési ígéretet, és azt mondták hogy a hitelt is visszacsinálják, további dolgom nem lesz.

Ennyi a 600.000 Ft. hitellel végződő keresztrejtvény-nyeremény története.

üdv,
Bala

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.02.20. 14:05:27

majd szóljatok ha erste!

Thule 2014.02.20. 14:07:26

Azt nem értem, mit kell itt titkolózni és miért nem lehet a nyamvadt cégnevet kiírni?

Pontos név, cím, elérhetőség. Az összes ilyen mocskot ki kell rakni teljes infóval, semmilyen adatvédelmi törvény nem sérti ezt (a cégadatok nyilvánosak).

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.20. 14:08:20

Azért azt megnézném, amikor az OTP_ben örömmel, és boldogan tépik ketté a hitelszerződést.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.20. 14:09:36

@Thule: A cégadat nyilvános. De egy rosszul megfogalmazott levélből simán lehet még rágalmazás stb stb.

dr. Aullah 2014.02.20. 14:12:30

Hajrá. Meg kell tenni, mindent, hogy visszacsináljátok ezt a helyzetet, aztán meg elvenni a hölgy szavazati jogát.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.20. 14:16:19

@dr. Aullah: jééé..egyetértek veled. A néni ne szavazhasson, és csak kisérővel fejthet keresztrejtvényt, és el kell tiltani a telefontól.

ja! És teljesen komolyan gondolom.

AtiSnatch 2014.02.20. 14:17:21

@dr. Aullah: jogos, de akik ezeket a cégeket csinálják azoknak minimum levágni a kezüket meg lábukat plusz tetszés szerinti végtagjukat...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.20. 14:18:15

@AtiSnatch: szerintem elég csak a fejüket levágni.

herk 2014.02.20. 14:18:30

@amsz: ugyan miért lenne semmis a hitelszerződés?
A hitelszerződés él, a bank kifizette a pénzt a cégnek. 8 napon belül elállnak, a cégnek van 30 napja visszafizetni a pénzt.
Legeslegjobb esetben anyukának van 600 ezer forint kp-ja, és egy hitele a bank felé, amelyet még a kölcsönszerződés értelmében 4 évig havi 13.000 forinttal törlesztenie kell.

herk 2014.02.20. 14:20:42

@herk: Legeslegrosszabb esetben a cég csődbe megy még a 30 nap alatt, amikor is anyukának 0 forint kp-ja lesz, és egy hitele a bank felé, amelyet még a kölcsönszerződés értelmében 4 évig havi 13.000 forinttal törlesztenie kell.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.20. 14:21:11

@herk: Azt szeretném kérni a gyerekeimtől, hogyha öreg leszek és szenilis, semmiképp ne engedjenek el sehová, egyedül.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 14:25:16

Miért is lehetne egy megkötött hitelszerződést "visszamondani"?

Egyezkedj a bankkal, hogy a lehető legkisebb költséggel lezárjátok.

Egyébként ez az 1% kamat nagyon baráti, ki kéne futtani.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 14:27:41

A víztisztító az elején mindig fekete vizet ad, mert szénszűrő is van benne. Meginni nem kell, de öntözésre kiváló.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.20. 14:28:15

@AtiSnatch: azt nem mondtam, hogy egyszerre.
Egyszerre csak egy szeletet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.20. 14:29:30

@atpijkamo: az én víztisztítómnál az első literek sem feketék. igaz, hogy három kancsóig én is virágot locsolok vele.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 14:29:30

@batgirl: Én szóltam a geyrekeimnek, hogy ha lehülyülök az átlagember szintjére, akkor lőjenek le.

Atörökk 2014.02.20. 14:32:28

"a víztisztító például annyira kitisztítja a vizet, hogy fekete lesz"
Há' jó sok kosz lehet akkor a vízbe! Érdeklődök továbbá, a zokszigént is kiveszi a vízbül?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.20. 14:34:43

" bejegyzés alatt álló cég már működhet, de még senki sem vizsgálja, és mire bejegyeznék akár már meg is szűnhet, és nem marad utánuk más, csak a gagyi áru és az OTP kölcsön."
Miről beszélsz... itthon nincs is ilyen galád ember. Még véletlenül sem :S

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.20. 14:38:46

@herk: azért 600.000.- HUF 4 évre havi 13000-ért kimondottan jó kölcsön szerződés. Ilyet én is szeretnék. Ha kiszámolod (48 * 13000), akkor 624.000-et kel visszafizetni. Tehát csak 24.000ft a kamat és minden egyéb más.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.20. 14:38:59

az a gyanúm, hogy az a keresztrejtvény nem a "kemény dió" kategóriába tartozott

Manyecska 2014.02.20. 14:41:12

@atpijkamo: adjál nekik lőszert is, így nem ér..:P bocs

Manyecska 2014.02.20. 14:43:37

Azt nyilatkozta múltkor egy termékbemutatós srác hogy kb 10 éve csinált ilyeneket és havonta összejött simán fél misi-700.ezer..-gondoltam a jó kurva anyukáját..:D

igi1 2014.02.20. 14:49:52

@AtiSnatch: esetleg holnap mellyezzünk tovább

igi1 2014.02.20. 14:51:04

@amsz: persze 1.200000et fog fizetni esetleg 1.400 000et

Azért dzámoljál egyebeket is...

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.20. 14:56:26

Emberek! Mikor nőnek már fel az emberek? Nagyon egyszerű a megoldás: nem írunk alá és kész. Akkor se, ha két öltönyös jó fej srác fogva tart. Akkor közöljük velük, hogy az első dolog amit érezni fognak a szájukban, az a saját heréjük lesz és az utolsó dolog meg a hátsójukban egy méretes néger fasz a börtönben...
Amúgy ha igaz a történet, akkor az OTP ügyintézőt is fel kell jelenteni, mert minimum bűnpártolás amit elkövetett, de valószínűbb a bűnrészesség. Na most az ügyintéző neve rajta kell, hogy legyen a papírokon.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.20. 14:57:21

@igi1: "megkapta a 600.000 ft hitel 4 évre, havi 13.000 ft-ért"

Ez nálunk 624000Ft. Nem tudom te hogyan számoltad az 1.2, 1.4-et de nagyon kíváncsi vagyok rá.

Manyecska 2014.02.20. 14:59:10

"a néni nem telefonálhatott és nem lehetett a két segítőkész fiatalember társasága nélkül, ameddig alá nem írták a hitel papírokat az OTP-ben"
személyes szabaccság korlátozása paragrafust szerintem simán kimeríti?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 14:59:32

@agresszív kismalac: "Női nemi szerv, négy betű..."

Fasz. Öööö... Ja, az csak három...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.20. 15:02:06

@agresszív kismalac: na?
@amsz: felmerül a halovány gyanú, hogy nem-e benne van a bank is.
@Szőkenő Szarvas: teszkóba vannak promotőrfiúk, promotúrlányok, ügyesebbe, ügyetlenebbek. Parfüm, vagy mi a termék. Egy elkapott részelt tanúsága szerinte a franciák felvitték 120 euróra a szag árát, mert annyira népszerű volt. Ez egy érv. De emellett (népszerű, érted) exkluzívnak akarták eladni. Nem mindegyik szólít meg. Amelyik de, arra nem tudok jó értékesítőként nézni, de még az emberi vonulatával szembe' is averzióim keletkeznek. Egyrészt: mér' szól hozzám. Másik meg: nemigaz, hogy nem méri fel, hogy nem célközönség soraiból gyalogoltam én oda, elé. Áh.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 15:02:13

@amsz: Igi többet tud mint te, tudja, hogy elbaszta a posztoló, az nem hatszázezer, vagy nem négy év, vagy nem havi tizenháromezer. Ebben egyet is értek vele.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 15:05:38

@batgirl: "az első literek sem feketék"

Azért nézd meg jobban, teli lesz lebegő fekete szemcsékkel. Ha nem, akkor kuka a szűrő, biztos kuponra vetted. Vagy natgeo DVD mellé.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.20. 15:06:46

@Szőkenő Szarvas: "személyes szabaccság korlátozása paragrafust szerintem simán kimeríti?" pontosan, és innen kezdve büntetőjogi kategória és a bíróság mondja ki, hogy az az aláírt papírcafat, amit hitelszerződésnek csúfolnak, semmis. Ugyanis egy kényszer hatására megkötött szerződés vagy tett nyilatkozat létre ne jöttnek számít. Az egyetlen bökkenő, hogy valószínűleg nem tudja bizonyítani, hogy kényszer hatása alatt állt. Márpedig akár a pszichés ráhatás is lehet kényszer még akkor is, ha nem történt fizikai korlátozás.
Velem is eljátszotta egyik munkáltatom, hogy bejött az ügyvéd (!) és aláíratott velünk egy olyan nyilatkozatot, hogy nem hagyhatjuk el a telephelyet aznap, különben az azonnali felmondásnak minősül a saját részünkről. Közöltem az ügyvéddel, hogy ezt nem írom alá és nincs joga ilyet aláírattatni velem. Nekiállít alkudozni meg vitatkozni, hogy én vagyok a hülye.
Persze a következő munkaköri utasítás a telephely elhagyásáról szólt...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 15:10:39

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: "nem tudja bizonyítani, hogy kényszer hatása alatt állt"

- Kényszer nélkül csak egy debil íra alá ilyet, tisztelt bíró úr!

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.20. 15:15:08

@atpijkamo: "- Kényszer nélkül csak egy debil íra alá ilyet, tisztelt bíró úr!"

Hát emlékeim szerint kizáró ok az is, ha mentálisan nem beszámítható az alany. Szóval ha be tudják bizonyítani, hogy a néni debil, akkor talán van következménye. Viszont, hogy ezt végig csinálni mekkora macera lehet, arról fogalmam sincs. Másrészt ha még be is bizonyítják, vajon azt fogja mondani a bíróság a banknak, hogy "Hát hajtsd be attól a pénzt, akinek odaadtad!"? Nem biztos...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 15:16:19

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: "egy olyan nyilatkozatot, hogy nem hagyhatjuk el a telephelyet aznap, különben az azonnali felmondásnak minősül a saját részünkről. ... a következő munkaköri utasítás a telephely elhagyásáról szólt..."

:)) Ezt most találtad ki.

+Z 2014.02.20. 15:25:05

A hitelszerződés a 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet (a távollevők között kötött szerződésekről) 6. paragrafusának 3. pontja szerint ilyen esetben megszűnik. Említi ugyan a szöveg a pénzügyi intézmény és a vállalkozás előzetes megállapodását, mint feltételt, de ez valószínűleg megáll abban az esetben, ha a néni fél óra alatt megkaphatta a hitelt, amiért másoknak napokat kell várni. Vagyis vélhetően volt előzetes megállapodás...
Csak arra vigyázzanak, hogy ne csússzanak ki a határidőkből!

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.20. 15:33:04

Aki lőszert, trotilt adott annak neve legyen áldott... ámen.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.20. 15:39:29

Az első fekete kortyok a zaktív szénből valók... legalább nem fosol!

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.20. 16:10:38

@atpijkamo: "Ezt most találtad ki."

Sajnos nem kitaláció, de ha te ezt hiszed, akkor úgyse tudlak meggyőzni. A lényeg, hogy egy kicsi állami tulajdonú cég volt és akkorra ért oda a ViktorViktor diktatúra szele. Vezetőváltás, stb. és át kellett játszani egy viktorviktor közeli érdekeltségű új cégbe az egészet úgy hogy ne kelljen végkielégítéseket fizetni.
Persze nem hagytam el a telephelyet, hanem megmondtam, hogy a munkaidő végével elmegyek, csak arra már nem volt szükség, mert sorba behívattak minket és közölték, hogy gazdasági okok miatt létszámleépítésre kényszerülnek és írjuk alá a közös megegyezéses papírt. Én ekkor közöltem a főnökkel, hogy nem írom alá, mondjon fel rendes felmondással. Erre csönd lett egy pillanatra és az ügyvéd folytatta, hogy "akkor egy normál felmondásos papír gazdasági indokkal és ez esetben jár x összeg végkielégítés." Oda volt készítve mindenkinek mind a három változat (a harmadik változat a rendkívüli felmondás volt annak, akinél volt valami olyan amibe bele tudtak kötni. Pl. volt céges autó használata vagy hasonló).
Ja, még én mondtam az ügyvédnek, hogy írja csak rá arra a papírra, hogy a munkaidő végéig, mert eredetileg úgy volt a szöveg, hogy azon a napon nem hagyhatjuk el a telephelyet.
Amúgy ennél még sokkal durvább kirúgási folyamatokról is hallottam már, ahol az ex alkalmazott sírva jött ki.
Miután aláírtuk a felmondásos papírt, közölték, hogy most menjünk haza, minden hozzáférésünk letiltva és másnap menjünk be, addigra meglesz a bérszámfejtés és a többi papír is. Előre aláíratták velünk az étkezési utalvány átvételét is, amit azóta se sikerült odaadniuk, a pénzünket is jó hosszú átfutási idővel utalták, de kénytelenek voltak utalni, különben bírósági végrehajtás alapján lettek volna kénytelenek fizetni. (úgy tűnt, hogy nem fizetnek és már kezdtünk is szervezkedni, hogy bírósághoz fordulunk, amikor végre megjött a pénz maradéktalanul mindenkinek.)

Ha úgy gondolod, hogy csak kitaláltam, akkor vagy nagyon fiatal vagy, vagy nagyon szerencsés voltál eddig. Sokan mesélhetnének neked arról, hogy hogyan megy egy létszámleépítés.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 16:13:44

ja trolit olvastam
felteszem a szemuvegem
ha nem vitte el Mary
/ma a kv-mat is megitta/
front van

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 16:21:02

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Köszi, így már életszagúbb. Jól csináltad.

Mondd azt, hogy nem abszurd.

Az tudom, hogy vannak ilyen behívásos, felmondásos dolgok, és sokan első ijedtségben aláírják a közös megegyezést. a fele aláírja, máris csak a másik felének kell fizetni.

"nagyon fiatal vagy"

Köszi, ezt régen mondták.

Nyolc éve az orvosom mondta, hogy adjanak infúziót annak a fiatalembernek. Úgy röhögtem, alig találták a vénámat.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 16:26:54

@hagyma: "trolit olvastam"

Ez gyenge volt. A trolin utazunk. Mondd azt, hogy Fojtvengert olvastál, az hihetőbb.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.20. 16:30:06

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Két* jó hírem is van a számodra:
1. Magyarország jobban teljesít
2. REZSICSÖKKENTÉÉÉÉÉS!
*eredetileg három lett volna, de a Széles Gabi még nem ért ide az energiacsináló-készülékkel (minden pillanatban várom, ha megjön azonnal szólok)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 16:35:52

@agresszív kismalac: 3. Twin Paks. Igyér lesz a zenergia, csak az unokáink fizetik meg. A kétszeresét.

Manyecska 2014.02.20. 17:01:50

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: 5 kg anfo minden kisnyugdíjasnak a cekker mellé hogy távoltartsa ezeket..:D
www.youtube.com/watch?v=ccQ9vkLrvfo

Aureliano Buendía 2014.02.20. 17:23:15

Ugye a néni áprilisban nem megy el szavazni?
Miért nem veszik gondnokság alá?

A_blogger 2014.02.20. 21:59:52

"kezes nélkül megkapta a 600.000 ft hitel 4 évre, havi 13.000 ft-ért, aki próbált már hitelt felvenni, az tudja hogy ez milyen különleges"
30ezer kamat, 4 évre. Ha csak a hitelt nézzük, baráti...

dukeekud 2014.02.20. 22:39:35

Az ilyen ugyeket nem igazan tudja kezelni a torveny.
Mert a neni jogilag cselekvokepes, mikozben nyilvanvalo, hogy a valosagban nem az, es gondnoksag ala kene helyezni.
Az ilyen cegeknel dolgozo pszihopatak meg, ezt az atmeneti helyzetet hasznaljak ki.
Mert hat mit is tehetne a torveny ?
2 evente kotelezoen ellenorizne minden 50 ev feletti ember beszamithatosagat, mint az autok muszaki alapotat ? Azonnal mindenki tiltakozna, pedig ez komoly problema. Szaz ezrek elnek nalunk is ilyen szellemileg leepult allapotban, akikkel barmit ala lehet iratni. Ugyanakkor senki nem fogadna el, ha a torveny egyszer csak kimondana ezekre az emberekre, hogy mar csak korlatozottan cselekvokepesek, vagy egyaltalan nem azok.

versatil2 2014.02.20. 23:42:35

Győri cég?
Csak nem a NE Vital alias Bayern Gold kft?
Amúgy majd az Otp-s papírokból kiderül hogy a havi törlesztő mégse annyi hanem több. A hitel egyébként valószínűleg nem 600k hanem csak 400k, mert 200k-t "nyert" a néni, így a törlesztő már nagyjából ekkora de inkább úgy 15k fele fog változni.
A lényeg hogy értesíteni kell az OTP-t a szerződés megszűnéséről (minél előbb), és a termékeket postán kell visszaküldeni ajánlott tértivevénnyel, úgy biztos visszaveszik.
Ajánlom ezt olvasgatni:

arubemutatok.blog.hu/

Szerintem a bank felelősségét is vizsgálni kellene ezekben az esetekben.
Aki meg azzal jön hogy ezek az emberek akik bedőlnek meg is érdemlik, azoknak üzenem hogy ez nem a szellemi képességeik miatt van hanem egy nagyon jól felépített illúzió miatt. Komplett agymosás történik az alatt a pár óra alatt amíg a bemutató tart. Teljesen elvágják a külvilágtól az embereket (nincs telefon, nem lehet kimenni), majd szép lassan elhitetik hogy a termékek megvásárlása egy bomba jó, nem visszatérő alkalom, és hogy megengedhetik maguknak az ügyfelek.
Meg persze elterelik a figyelmet a részletekről, apróbetüs részekről, hitelfeltételekről, és szép lassan olyan mértékben behízelgik magukat, hogy a vevők a végére bármit elhisznek vakon.

versatil2 2014.02.20. 23:47:09

Egyébként meg egy nyugdíjas a legjobb adós, mert minden hónapban biztosan kap nyugdíjat és abból le lehet vonni a hitel részleteit. Sokkal biztosabb mint egy dolgozó mert ha kirúgják nincs jövedelme, és nincs miből behajtani.
Azért ad a bank könnyen hitelt, mert kicsi a rizikója.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.21. 00:00:15

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: mondjuk az, hogy ki mitől sír, az eléggé szubjektív, ez nem hivatott hitelesen bemutatni az eljárás kegyetlenségét, milyenségét. Azért elmesélheted. Egyébként jók ezek a sztorik, ezért jó a net, mert napvilágot látnak az ilyen skandallumok is.
@dukeekud: hallottam ilyesmit nem túl távoli forrásból, hogy a tényleg tipikusan 2 öltönyös segítő uriember és minden más tag is a bandában szarrá lett verve 1-1 ilyen eset után. Namost én NAGYON nem vagyok az erőszak híve, de ezesetben simán rábólintok, sőt. Szar az élet, nem fekete és fehér, ja, csak nehogy a jókat is szarrá tegye. A szar nagyságrendekkel könnyebben kendődik és terjed, mint a jó.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.21. 00:04:45

@versatil2: azt olvastam "nincs miből meghalni". Jah, olyan is van. Számomra teljesen abszurd, mikor emberek elkezdenek a _saját_ temetésükre gyűjteni. Tudom, hogy reálus, meg jövőbe látós, de nekem akkor is marad abszurd. Majd, talán az idővel változik ez az érzet. Meddig élünk még?! Már nagyon unom. Halált ide!

Flúgatlan 2014.02.21. 00:23:16

@dukeekud: "Az ilyen ugyeket nem igazan tudja kezelni a torveny.
Mert a neni jogilag cselekvokepes, mikozben nyilvanvalo, hogy a valosagban nem az,..."

Igazad van. És nehéz is a hozzátartozónak gyámság alá helyeztetni a nagymamát, mert az olyan megalázó. Ezek a patkányok meg ezt használják ki. Durván büntetnék őket, csak nehéz a bizonyítás.

E-mentális klausztrofóbia 2014.02.21. 01:09:51

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Egy nemzetközi cégnél teljesen általános, hogy két felmondási papírral készülnek: az egyik a közös megegyezés, jellemzően a MT szerint járó fizetésen felül 3-6-12 havi plusz bérrel, vagy a rendes munkáltatói felmondás az MT rendelkezései szerint. Továbbá jellemzően ők sem engednek már vissza a "számítógépedhez", valaki visszakísér a cuccaidért, és utána már csak egyszer kell visszamenned a papírok miatt.

ezu 2014.02.21. 05:18:53

@versatil2: Mi az, hogy nem lehet kienni? Mit tesznek, ha kimegyek? Ugyan! azonnal hívom a rendőrséget. De kizárt, hogy ne engedjenek ki.

Rengetegen nem vesznek semmit az +bemutatókon", nekem is van nyugger ismerősöm aki eljár ilyesmire, de még soha semmit nem vett. Elszórakozik unalmában. Bizony a leépült szellemi képességég az, amivel rá tudják venni szerencsétleneket a tényleges vásárlásra.

Mészáros Laci 2014.02.21. 05:30:23

@00000000-0000-0000-0000-000000000001:

én sajnos tudom, hogy nem kitaláció. van egy ilyen gőztakarítónk, ajándékba kaptuk egy rokontól, akinek a lakásában ott áll a víztisztító gép és a porszívó.

Mészáros Laci 2014.02.21. 05:33:33

@Flúgatlan:

nem csak a bizonyítás: az utolérés is nehéz. az ilyen cégek általában egy cégjegyző káefténél vannak bejelentve (Pánd, Kossuth Lajos utca 9 vagy Budapest Szabadság tér 7, stb), a tulajdonos hetente egyszer átveszi a postáját.

Mészáros Laci 2014.02.21. 05:35:18

@ezu:

nem, sajnos nem a leépült szellemi képességet használják ki, hanem a jóindulatot, a segítőkészséget, a bizalmat.

kézműves étcsokimikulás 2014.02.21. 05:45:31

@batgirl: azaz holnaptol???

bocsanat,magas labdacs volt,pottyokkel...
:)

amugy joreggelt fuggok...

kpityu2 2014.02.21. 05:47:30

Én naponta mondom el édesanyámnak, hogy az ilyen szerződés mennyire veszélyes.
Utána odamenni, kiszúrni a kereskedő szemeit, majd egy fűrésszel levágni a két kezét, piszkos meló. Jönnek a rendőrök, börtön, stb.

Macerás, jobb megelőzni az ilyesmit.

kpityu2 2014.02.21. 05:52:47

@versatil2: Banki felelősség az OTP-nél? Hahaha! Hallottál már a giliszta-, és csigatermesztő hitelekről?

ezu 2014.02.21. 05:59:45

@Mészáros Laci: Nézd. Én tudom, hogy anno anyám sem akarta nekem elhinni, hogy nem nyert egymillert, csak írják.(Rendszerváltás után, mikor jöttek naponta a levelek.) Én voltam a rossz, anyám meg elmúlt hetven. És rendelet, mindenféle szükségtelen dolgokat rettentő drágán, majd várta mikor küldik a nyereményt. Pedig egyetemet végzett az átlagnál sokkal műveltebb asszony volt míg szépeszénél volt.

Most gondolj azokra, akik negyvenévesen csak szakmunkások voltak, vagy irodai dolgozók. Más akkor sem voltak zsenik (tisztelet a kivételnek), és egészen biztos, hogy hetvenéves korukra, már erősen épülnek lefelé. (Egy-két szerencsést kivéve.)

A nagy átlag bizony leépül (különböző mértékben, de nagyon kevés kivétellel)szellemileg hetvenéves korára.

Cormorant 2014.02.21. 06:01:10

Nekem a kommentekben az tetszik, hogy a nénit sajnálják, a céget elítélik (a vezetőjét minimum kiherélnék)de a néni szavazati jogát elvennék. Csatlakoznék, én már az első szabad választások óta így gondolom.
Mellesleg ha tényleg jól értettem és 1%-os a hitel, akkor minek plusz költségen visszaadni? Be kell fektetni és a végén még jól is jársz:)

Franci123 2014.02.21. 06:13:26

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Biztosítónál dolgoztam. Új vezérigazgató jött. Felkérték az összes fiókvezetőt és felettük lévő vezetőket, hogy készüljenek fel prezentációval, miként képzelik el a jövőjüket, stb. Napokig csinálták. Bemutatták. Nagyszerű, két nap múlva értékelés. Mindenkit behívattak a központba. Egyenként behívták őket.Laptop, slusszkulcs, belépőkártya lead. A fiókba nem tehetik be többé a lábukat. Az egész vezetőség kirúgva. Kb. 50 ember. Utána még legalább száz, de ez volt a kezdet.

Mészáros Laci 2014.02.21. 07:28:59

@ezu:

persze, leépülünk öregségünkre.
de akkor is a bizalmat használják ki.
nem csak nyugdíjasokat vernek át.
persze legtöbbször azokat, mert nehezebben igazodnak el a világban (nem feltétlenül buták vagy beszűkültek, de a változásokat lassabban követik).

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.21. 07:46:53

És ezek az emberek szavazhatnak!

ezu 2014.02.21. 08:08:13

@Mészáros Laci: Nevezd ahogy akarod, de ahogy mondtam, az anyám engem tartott ellenségének, mikor mondtam, hogy nehogy már rendeljen és elmagyaráztam nem egyszer, hogy miért nem. Idegenekben megbízott egy levél alapján, a sajt fiában nem? Ez bizony elbutulás.

És itt is írta más is, hogy elmondja a szüleinek mit miért nem. Nem s kéne elmondani, ha szépeszüknél lennének még.

Netuddki. 2014.02.21. 08:26:06

Hát ezt jól megszívtad. Ha anyuka itthagyja ezt az árnyékvilágot akkor fizetheted tovább anyuka hitelét.

2014.02.21. 08:29:36

Én is szeretnék kapni 600 ezret, négy évig 13000 törlesztővel. Akár többször is.

Netuddki. 2014.02.21. 08:30:52

@kovi1970: Ja, és törvényt hoznék arra, hogy a bankoknak felelősséget kéne vállalni ezekért az ügyletekeért. Nálam nemigen állna meg, hogy a bank csak hitelt nyújtott és semmi köze az egészhez. Inkább arról van szó, hogy gyakorlatilag segédkezett egy bűncselekmény elkövetésénél. Ezt ha lopott árut értékesít valaki orgazdaságnak hívják.
A gyanú pedig alapos, főleg ha ilyen könnyen adtak hitelt. Mondjuk egy bankfelügyeleti vizsgálatot is megérne a dolog.

Netuddki. 2014.02.21. 08:35:09

@Cormorant: "Mellesleg ha tényleg jól értettem és 1%-os a hitel, akkor minek plusz költségen visszaadni? Be kell fektetni és a végén még jól is jársz:)"

Hát bammeg, én a te szavazati jogodat is megvonnám. Melyik bank ad manapság 1%-ra hitelt??? Ha berakod a pénzed akkor több kamatot fizetnek. Igaz amikor kiveszed többet vonnak le mint amennyit az egészen nyersz...

Don Quixote de la Ferko 2014.02.21. 08:47:33

Öreg nénit 6 kilós hitellel csak az ALDI-ból.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.21. 08:49:28

@kovi1970:
Ha van mögötte akkora vagyon, amit érdemes örökölni. Ha nincs, akkor OTP szemébe lehet mosolyogni, és bájosan beinteni. Akinek van esze, annál már előbb lerendezik az ilyeneket.

Ajtony 2014.02.21. 09:10:49

ezt a szintet hozza a termékbemutatós gyógyfürdő kirándulás. A hírek szerint minden alkalommal akad olyan öreg, aki egy 15 ezres gyapjú takarót megvesz 200 ezerért, mint az örök élet és a reumamentesség zálogát. TV2 és RTL az elhülyülés garanciája - ez látszik is a "benarkózott" nyuggereken, akik minden szart aláírnak a svihákoknak. - és pont annyit ér a szavazatuk, mint egy orvos-professzornak.

bati67 2014.02.21. 09:21:41

Szegény szüleim is elmentek a múltkor egy ilyen 'bemutatóra', mert házaspároknak vércukormérőt adtak ajándékba!

Mikor vége lett az előadásnak kiderült, h ELFOGYOTT az ajándék!!! Se az egyedül menők, se a házaspárok nem kaptak semmit.

De legalább tanultak belőle... :-)

joska61 2014.02.21. 09:24:31

Ezt a kört már nagyon-nagyon sokszor megfutottuk. Mindig lesz ilyen cég, míg lesz bepalizható ember. Sajnos.

Manyecska 2014.02.21. 09:31:25

@Kellemes Zérókomponista: talán mert gondol arra hogy ne a gyerekek nyögjék mint én, pár éve. Húgom 18 lett pont tőle ha tudnám se hajtanám be, sza párszázezret ki kellett pengetni, hirtelen:( Sza ha ki akarsz b.szni a családoddal rendelj négy-öt-hat ilyen izét:DD még a sírban is csuklani fox.:D

Baloldali érték 2014.02.21. 09:55:42

Van egy tippem ez a 13000 Ft-os OTP hitel is olyan parasztvakító konstrukció amiben csak az első néhány törlesztőrészlet ennyi "akciósan". Ideális megoldás a termékbemutatón behülyítetteknek.

Atörökk 2014.02.21. 10:00:27

@Baloldali érték:
Szerintem is. Gondolom, te már rohantál és fel is vetted.

Faszerkezet 2014.02.21. 10:37:28

Hmmmm. 600K 4 évre és 624K-t kell visszafizetni?????

A hitelszerződést is a néni olvasta el????

Narancskommunista (törölt) 2014.02.21. 10:57:53

@dukeekud:
Az a baj, hogy simán vannak 50 alatt is nem kevesen olyanok, akik a gyakorlatban szintén nem cselekvőképesek, legalábbis abból a szempontból nem, hogy könnyen bepalizhatóak, nem is kevesen (és nem, nem a szellemi fogyatékosokra gondoltam). Mégsem lehet minden egyes embert ellenőrizni. Másrészt szerintem tudjuk milyen lenne a magyar gyakorlata ennek...

Narancskommunista (törölt) 2014.02.21. 11:00:03

@versatil2:
De csak ha van ingatlan fedezete (jellemzően van), ugyanis ha nincs, akkor ha az örökös nettó adósságot örököl, le fog mondani róla, a bank meg rosszul jár.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.21. 11:03:01

@kovi1970:

Ne törődj azzal, hogy a törvény mondja. Maradj a mutyis sekélyes világodban.

Narancskommunista (törölt) 2014.02.21. 11:08:26

@ezu:
Nagymamám 80 közelében van, gyári munkás volt nyugdíjazása előtt, mégsem lehetne ilyennel átverni, sőt a pénzügyeit kimondottan tudatosan kezeli. Viszont nem egy fiatal, diplomás, és egyébként egyáltalán nem buta embert ismerek, akik ennyire nyilvánvaló csalásnak nem, de kicsit kevésbé nyilvánvalónak már bedőlnének.

Én nem hiszem, hogy a leépülés a fő ok, sokkal inkább abban látom azt, hogy általában a nyugdíjasok könnyebben átverhetők, hogy egészen más társadalomban szocializálódtak. Ezzel szemben én például már úgy nőttem fel, hogy már gyerekkoromban megtanultam kulturáltan és határozottan elküldeni a francba az ügynököket.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.21. 11:25:27

@Narancskommunista:

Csisztu elvtársnő és az "öröksége".

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.02.21. 11:58:35

@dukeekud: ... az 50 év alattiakét meg évente kellene ellenőrizni ...

csacsiadugóban 2014.02.21. 12:14:57

Egyszer rendeltem ilyen kuponos szállodás cuccot vidékre szüleimhez (Pesten élek, de akkor nem volt semmi címem itt). Mamám volt otthon egésznap, öreg volt szegény, és néha nem volt képben, vigyázni kellett rá, beteg volt, voltak vak foltjai. Egy dolgot kötöttünk az orrára, ha nem vagyunk otthon mindenki küldjön el, kapunyitás nélkül azonnal.
Felhívtak egy nap valami futárcégtől hogy kiszállították volna a levelet, de egy néni kikiabált az ablakból hogy nagyon gyorsan eltakarodnak a jó qrva an**jukba vagy kiereszti a kutyát. :D
Én sajnálom az ilyen öregeket, akikkel ezt meg meri bárki tenni, és vasvillára állítanám ezeket az "embereket".

zs1234zs 2014.02.21. 12:20:45

Anyukám is vásárolt tőlük... Szintén hitelre a 80 ezres nyugdíjára öt perc alatt megvolt a hitelengedély.

Az egyetlen pozitívum, hogy teljesen problémamentes volt a visszavétel – pedig anyukám még ki is próbálta őket :( Vissza se tudtam rendesen csomagolni, de a raktáros nagyon rendes volt, csak legyintett. Egy porszívó rész kimaradt, azt utólag küldtem el nekik postán. A hitellel nem volt gondunk, szerintem azt nem indítják el rögtön. A raktárban reklamáltam, hogy milyen tisztességtelen nyugdíjasokat rábeszélni egy ilyen vásárlásra, az ügyintéző nem nagyon tudott erre mit mondani.
Csak az ötezer forintos előleget buktuk el, ezt a bemutatón kellett kifizetni.

Talán az OTP oldaláról kellene ezt a rendszert megtámadni, mert érthetetlen, hogy ha én aktív dolgozóként kérek hitelt, mindent megnéznek – bírálat, stb. egy ilyen árubemutató kapcsán meg vizsgálat nélkül megkapják a 400-600 ezer forintos hiteleket a nyugdíjasok.

Anyukám utólag azt mondta, hogy olyan volt mint egy "agymosás", egyfolytában győzködték őket, hogy milyen jók ezek a termékek, ha a tisztított vizet issza, nem lesz beteg, milyen drága a gyógyszer, ezt majd mind megspórolja :) A dobozokra rá volt írva valamilyen "eredeti ár", a mama örült, hogy milyen olcsón megvette ahhoz képest... De szerintem tanult az esetből ez volt az első és az utolsó árubemutatós előadása.

Szóval rögtön meg kell írni nekik a levelet az elállásról (erre nyolc nap van) és szépen visszavinni egy túra keretében – lehet bolyongani az ipartelepen!

ezu 2014.02.21. 12:21:44

@Narancskommunista: Mondtam, hogy tisztelet a kivételnek. Ezzel együtt aki vitatja, hogy hetven felett a döntő többség rohamosan veszt a szellemi teljesítményéből, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni. Az lehazudná a napot is az égről.

a szocializáció huszonöt éve megváltozott, Ennyi idő alatt aki képes rá, az tanul az új helyzetből.

ekat 2014.02.21. 12:34:31

@dukeekud: Jézus, már az idén IQ-tesztet kell írnom? :)

cirrmurr 2014.02.21. 12:35:53

Nos. ÁRUBEMUTATÓN , Ügynöktől, kuruzslótól, SOHA SEHOLO SEMMIT nem veszünk.

meg kéne már érteni.

Meg el se kell menni ilyenekre.
A legtöbb nyugdijas ismerősöm tudja is. Nem hülyültek meg idős korukra , akik meg balekok voltak mindigis abbólmeg nyugdijas balek lesz és bemutatóra járkál.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.02.21. 12:37:14

@zs1234zs: Nem értem, hogy az OTP miért száll be ilyen mocsok bizniszbe. Nincs ott vmi etikai kódex?

ekat 2014.02.21. 12:39:40

@ezu: Az én hetvenen felüli rokonaim egytől egyig teljesen rendben vannak agyilag, mivel agilisak, foglalkoznak a világ dolgaival és jönnek-mennek. (És eszük ágában sem lenne termékbemutatóra menni.) Azért nem törvényszerű az a leépülés.... Úgy van, ahogy valaki írta, attól is függ, honnan indul a dolog. Eleve 100-as IQ-ból kicsit is veszíteni nagyon gáz.

kissiú 2014.02.21. 12:44:09

@Cormorant: 'Mellesleg ha tényleg jól értettem és 1%-os a hitel, akkor minek plusz költségen visszaadni? Be kell fektetni és a végén még jól is jársz:)'

Olvasd el a cikket. Nem kp-t kapott, hanem egy rakás lomot. Azt fektesd be.

ekat 2014.02.21. 12:47:35

@kissiú: Te meg a hozzászólásokat, mint megoldás vetődött fel, hogy adja vissza a cuccot is, meg a hitelt is.

kissiú 2014.02.21. 12:50:21

@ekat: A hitel aláírása után a pénz a cégnél landol, nem nála. A cég esetleg a banknak fogja visszaadni, ha valaha visszaadja.

ezu 2014.02.21. 12:53:44

@ekat: Hagyjuk! Orvosilag alapvetés, az átlag leépülése, bármennyire aktívan él valaki. Százéves épeszűt (egy átlag ötveneshez viszonyítva) soha nem fogsz találni. Mindenkinek pusztulnak az agysejtjei, van akinek gyorsabban (ez az többség), van akinek lassabban.

De nem fontos nekem, hogy a személyes példákat vitassam.

Épp olyan, minthogy a dohányzás ártalmas, és akkor mindig jön egy okos, hogy, de az én nagyapám még kilencven évesen is egész nap bagózott. Mintha akkor nem halna meg évente sok millió ember a világon a dohányzás miatt.

Ezeknek semmi értelme a lényeg szempontjából.

ekat 2014.02.21. 12:54:06

@kissiú: Ebben persze igazad van, a megoldás csak elvi volt :), de ettől még most másról beszélsz, mint az előbb.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 12:55:53

@zs1234zs: "egyfolytában győzködték őket, hogy milyen jók ezek a termékek, ha a tisztított vizet issza, nem lesz beteg, milyen drága a gyógyszer, ezt majd mind megspórolja"

Te láttál már olyan hirdetést, hogy "ne vegye meg a ternékünket, olcsóbban jobbat kap"?

Egyébként tényleg egészségesebb tisztított vizet inni.

ekat 2014.02.21. 12:59:57

@ezu: Nem hozok személyes példákat, és igen, mindenki épül lefele, de nem LE. Aki eleve tanult volt és normál intelligenciával rendelkezett, az csak úgy leépülésből kifolyólag akárhány évesen sem lesz idióta. Mivel körülöttem világéletemben csak ilyenek voltak, így sosem találkoztam még szellemileg gyerekszinten levő időssel.

ezu 2014.02.21. 13:00:38

@atpijkamo: Mert nincsenek meg benne az emberi szervezet számára szükséges ásványi anyagok?:))

Don Quixote de la Ferko 2014.02.21. 13:03:12

@Narancskommunista:

"Viszont nem egy fiatal, diplomás, és egyébként egyáltalán nem buta embert ismerek, akik ennyire nyilvánvaló csalásnak nem, de kicsit kevésbé nyilvánvalónak már bedőlnének."

>>>>>>>

Csisztu. Kapis? Ennél többet nem segítek, nagyon tupíroztad magad, gondoltam ennyi is elég.

További magyar hang 2014.02.21. 13:06:13

Az mennyire korrekt bank amelyik ilyen nyilvánvaló "öregezés"-hez asszisztál?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 13:08:08

@ezu: :)) Ezt a hülyeséget meg hol hallottad?

A kajával visszük be a szükséges anyagokat. Sokan isznak egész életükben desztillált vizet.

A szűrt vízzel csak csak a klórtól, női fogamzásgátlótól, permetezőszerektől fosztod meg magad.

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.21. 13:18:14

@Pillanatragasztó: ha valaki más fizeti a törlesztőt, akkor én is.

cirrmurr 2014.02.21. 13:18:40

@atpijkamo:
10pontos.
ezu:
A csapviztől nemlesz egészségesebb az biztos!
A szervetlen anyagokból származó (közetekből)ásványi anyag nem épül be hanem csak terheli a vesét és kipisiled.
Szervetlenből szervest a növények állitanak elő fotoszintézissel ( 7. oszt. Biologia)
Vagy fotoszintetizálsz, vagy elfelejtetted a suliban tanultakat:-))

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.21. 13:19:31

@Szőkenő Szarvas: nem hal meg, akit nem felejtenek el:)))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 13:22:45

@cirrmurr: A női fogamzásgátlók kimutathatóan hatnak a férfiakra is. A permetezőszerekről nem tudok statisztikákat, de nyilvánvaló. A klórt nem is ecsetelem. És akkor egy csomó dolgot kihagytam.

Magyarországon átalában kiváló a víz minősége, de tud a szűrő javítani.

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.21. 13:22:58

@atpijkamo: hát ha a fogamzásgátlót kiszűrné a vízből, akkor a csapból is az jönne. a vízműveknek komolyabb szűrőberendezéseik vannak, mint bármelyik otthoni.

Bafana 2014.02.21. 13:36:32

A Schmitt Pál vicc jutott eszembe a nénikéről. A Sándor palota budijából takarítás közben az ablakon véletlenül kilibbent egy szaros klotyópapír. Egyenesen be Palibácsi ablakán. A takarítónő rohan le, a titkárságon elmondja mi történt. Titkárnő bemegy, majd széttárt karral kijön és azt mondja: Késő! Már aláírta!
Szóval hiába a két marcona biztonsági őr, azért csak elolvasom, mit írok alá.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 14:10:37

@Babette_: "a vízműveknek komolyabb szűrőberendezéseik vannak, mint bármelyik otthoni."

Ezt a hülyeséget meg honnan vetted? Valami urban legend?

Simán kimelik a vizet a kútból, részecskékre szűrik, és klórt adnak hozzá. A szűrés lényegét a kavics és homok adja. Azért is kell a klór.

Gizi a laborból 2014.02.21. 14:31:08

Az indító blogban leírt esethez kisértetiesen hasonló eset történt a húgommal is.

A végén azt mondta a húgom: nem az bánt, hogy így átráztak, hanem az, hogy a fiam azt mondta: Anyu, nem gondoltam volna, hogy ilyen hülye vagy!.

Happy end: 3 napon belül reklamáltunk, mindent visszakaptunk az utolsó fillérig, csak éppen Törökbálintról el kellett menni Győrbe...

GonoszMostoha 2014.02.21. 15:04:14

És még az ismerősöm nagyiját korlátozta a bíróság minden ügykörben (cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá került), mert éjszaka a nikotinéhség miatt felcsengette a szomszédokat két alkalommal cigiért. A kirendelt pszichiáter szerint (egyszer vizsgálta meg, és akkor az egyszer találkozott vele) antiszociális, ellenséges, időnként nem tudja, mit csinál.
Nahát, hány ilyen ember van még rajta kívül! El sem tudom képzelni, hogyan nem tudott nemet mondani a néni, aki nem is cselekvőképtelen. Esetleg pisztolyt tartottak a fejéhez?

rep3at 2014.02.21. 15:34:31

Ez a termékbemutatósdi annyira gusztustalan hogy nincs szó..

Betiltani!

Mária 2014.02.21. 16:01:18

"Innen már egyszerűen folyt a dolog, a néni nem telefonálhatott és nem lehetett a két segítőkész fiatalember társasága nélkül, ameddig alá nem írták a hitel papírokat az OTP-ben. "

Miért írta alá?

Kényszerítették, hogy írja alá?

Mária 2014.02.21. 16:06:28

@Szőkenő Szarvas:

"személyes szabaccság korlátozása paragrafust szerintem simán kimeríti?"

Nem meríti ki.

A néni simán kérhetett volna segítséget az OTP-ben mondjuk az ügyintézőtől, vagy a biztonsági őrtől, hogy a két fiatalember kényszeríti őt, hívja rájuk a rendőrséget.

Mária 2014.02.21. 16:20:18

"Holnap megadom a cég nevét és tovább mesélek,"

Ugye van elég pénzed egy elveszített per költségeinek a kifizetéséhez?

Tudod bizonyítani, hogy a nénit erőszakkal vitték el az OTP-be, és nem arról van szó, hogy a néni tényleg meg akarta venni a cuccot, csak az örökösei háborognak, hogy ők inkább pénzt akarnak örökölni, nem turmixgépet, meg víztisztítót?

Mária 2014.02.21. 16:30:06

@atpijkamo:

"Sokan isznak egész életükben desztillált vizet."

Ez egészen biztosan nem igaz, tekintettel arra, hogy a desztillált víz méreg, ami a sejtekbe jutva felborítja az ionháztartást és szétpukkasztja a sejtet.

phranxinatra 2014.02.21. 16:47:50

@Mária: A rágógumitól meg összeragadnak a beleid.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 16:50:38

@phranxinatra: :))

És a dihidrogén-oxid pedig a savas esők fő alkotóeleme. Sokezer ember halálát okozza minden évben. Ja, bocsi, ez véletlenül igaz.

lordjim 2014.02.21. 19:31:46

@atpijkamo: akkor itt az idő,gyerünk skacok !

lordjim 2014.02.21. 19:50:56

@atpijkamo: okosabbal ne vitatkozz,tanujj tőle (a "tanujj"-t azért írtam mert ez a te szinted)

Manyecska 2014.02.21. 20:29:13

@Mária: ezt hívják szélhámosságnak, még időben szólok talán...

Oltalom 2014.02.23. 08:32:35

Most már tudom, hogyan szerzett orsósviktor 2/3 -ot: Az ilyen agyhalottak is szavazhatnak!!!

BirikiL. 2014.04.10. 20:50:48

Sziasztok. Én ma vittem vissza a gagyi termékeket. Anyukám bevásárolt. Best planet kft Budaörs Gyár u 2. a cím tel: 06-23-880-892. A kapu után a 4. utca balra egy zsák utca, kék tetős épület, a bejárat a másik oldalt van. 8 munkanapon belül elálló nyilatkozatot mindenképp kell tenni, nem elég csak a gagyit visszavinni. Ha nem a vásárló viszi vissza a gagyit MEHATALMAZÁS kell. A szerződés hátoldalát olvassátok el.
süti beállítások módosítása