Tékozló Homár

National Geographic-jeggyel nem engednek az Állatkertbe

2014.02.20. 13:03 | jackyll | 188 komment

natgeo_allatkertjegy.jpgSzomorú lehúzással találkozott László, akivel új jegyet vetettek az Állatkertben, mivel a National Geographic DVD-k mellé csomagolt ajándékjegyeket elfejeltette kifizteni a forgalmazó ZVK Kft.

Biztos tudjátok, hogy Magyarországon is lehet hivatalos National Geographic magazint és DVD-t kapni. Volt ezzel kapcsolatban akció, miszerint ha DVD-t vásárolsz, akkor kapsz hozzá ajándék állatkerti belépőt a National Geographictól. Ezen felbuzdulva nekivágtunk két ajándék belépővel és két gyerekkel vasárnap. Elvileg a legjobb napot választottuk, mert a gyerekek amúgy is ingyen jöhetnek be, mi pedig a jegyek által szintén, így tökéletes ingyenes programnak tűnt. A bejáratnál jött a hidegzuhany. Mikor a beengedők meglátták az ajándék belépőnket, átadtak egy A4-es lapot és egyben közölték, hogy nem engednek be minket ezekkel a jegyekkel.

allatkert.jpg

Azt gondoltam, hogy ez valami rossz vicc, hiszen a jegy érvényes volt és magának az Állatkertnek van rajta az igazoló pecsétje. Mondták, hogy ez nekik is kellemetlen, de a cég, aki megvette a jegyeket tőlük, a mai napig nem fizette ki őket, ezért nem engednek be senkit ezekkel. Az átadott papíron is tulajdonképpen ez szerepel, amit maga dr. Persányi Miklós főigazgató írt. Nem volt mit tenni, venni kellett belépőket.

natgeo_allatkertjegy2.jpg

Amúgy igen felkészültek voltak, mert rengeteg A4-es lappal készültek, mert mások is jöttek ilyen jegyekkel. (Személyes véleményem az, hogy az Állatkert nem tagadhatta volna meg a beengedést. Ha neki bármilyen vitája van a céggel, akkor azt ők rendezzék le egymás között.) Nyilván nem fog az ember két várakozó kisgyerekkel leállni harcolni. Itt most valójában nem az a probléma, hogy egy ajándék tulajdonképpen 3 000 Ft-ba került, hanem hogy Magyarországon még mindig ez megy. Megrendelnek valamit, majd aztán nem fizetik ki. (Pont mint az építőiparban.)

Másnap természetesen hívtam National Geographic mögött álló ZVK Kft.-t, hogy magyarázatot kapjak a történtekre. Meglepő módon készségesen mindent elismertek, de több tulajdonképpen nem történt. Azt még sikerült megtudnom, hogy 60 000 potenciális sorstársunk lehet, ennyi DVD-t adtak el. Természetesen mindenki az ajándék belépők miatt vásárolt National Geographic DVD-t, mert így kedvezményesebb áron mehet el az Állatkertbe. Amúgy semmi értelme nem lenne, elég csak bekapcsolni a TV-t. Hogy ez most szándékos csalás-e, vagy tulajdonképpen mi a helyzet, nincs módomban, kedvem, energiám utána menni. Perelni meg nyilván senki nem fog 3 000 Ft-ért.

Azt gondolom, hogy a ZVK Kft. óriási kárt okoz a National Geographicnek, az Állatkertnek, de legfőképpen anyagi kárt az embereknek. Egy utánanézést megérne. Szándékos csalás történt? Légyszi legyetek rajta! Ha esetleg valamit sikerül kideríteni, dobnátok nekem egy tájékoztató mailt?
Előre is köszönöm.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.02.20. 13:11:05

ríszpekt az állatkertnek :(:

dr. Aullah 2014.02.20. 13:13:49

@AtiSnatch: Mert miért is? Az átvert embereken csattant az ostor, mikor ők nem tehetnek semmiről.

Manyecska 2014.02.20. 13:15:15

Kedves László, üdv. a vadász-klubban: múlt hét hétvégén ingyenes volt 14 év alatti gyermekek részére a belépő!!...

Manyecska 2014.02.20. 13:16:24

Érdemes nézni a hírlevelüket én járatom, nem csak a pofámat, ugye:P /ez most nem a t.poszternak szólt/:)

AtiSnatch 2014.02.20. 13:16:51

@batgirl: @dr. Aullah: mert most kajáltam és az értőolvasásom még nem tért vissza... :P meg csak a felét olvastam el. :D

Manyecska 2014.02.20. 13:19:14

Mondjuk, elolvasni sem árt a posztot.:DDD Tökéletes akkor lett volna ha Zoo-csemegét is mellékelnek!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.20. 13:19:29

@AtiSnatch: na látod.
Én azért megszavazok az állatkertnek egy mérges sünt.

Manyecska 2014.02.20. 13:20:50

Én már csak annak hiszek akinek a sírján ló legel...:D

Troppauer_Hümér 2014.02.20. 13:21:45

Legalább ennyiért kivégezhettek volna egy zsiráfot.

Tron65 2014.02.20. 13:24:51

Kedves László!
"Biztos tudjátok, hogy Magyarországon is lehet hivatalos National Geographic magazint és DVD-t kapni."
Nem.
Mi azt tudjuk, hogy a National Geographic hónapokkal ezelőtt beszüntette magyarországi tevékenységét. Vagyis nem, nem lehet se magazint, se DVD-t kapni magyar forgalmazótól.

Manyecska 2014.02.20. 13:25:40

@stillmátyás: vagy egy pár szülőt. Influenzaszezon kellős közepe van héló!:D

ferand1979 2014.02.20. 13:25:50

részvétem.
De ez tényleg így működik hazánkban.. még minding.
Hasonló ez, mint az elmúlt években sok helyt beharangozott, gyermekeknek álatsimogatós músoros nap.. A reklámplakátokon azt sugallták, hogy ingyenes a kisgyerekeknek, és a felnöttebbeknek is 500Ft. De mint utólag kiderült, ez átverés volt, és csak a kedvezmény ennyi...
homar.blog.hu/2012/02/20/mennyi_is_a_belepo
Sajnos iylen mindig is lesz, amíg nem nyomja orrba valaki őket...

Manyecska 2014.02.20. 13:30:52

@ferand1979: nini ott a Hódi Pamela a plakáton:P!

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.20. 13:31:54

Én maximálisan megértem az állatkert hozzáállását.
Ennyi erővel alapítok egy szaros kft-t, szerződést kötök az állatkerttel, eladok több tízezer jegyet, a teljes pénzt elrakom, az állatkert meg ingyéé szórakoztassa az embereket..
Hát baromira nem...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 13:32:27

kedves poszter a homar mar reges regen nem azt az idoszakat eli, hogy nagyon utanaezzen, fogyasztovedjen vagy ilyesmi

zart koru klub csetszobaja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 13:34:15

velem egyutt
csak en a napos odalon allok:)

alletkerteknek nem vagyok hive, bar nem vagyok zold

felesleges_

Troppauer_Hümér 2014.02.20. 13:35:15

@hagyma: Most nem tudom, ez neked jó, vagy rossz hír, de te is a zárt osztály tagja vagy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 13:40:33

@stillmátyás: nem kerdes
vagy 8 eve
eleinte kicsit ma volt
de az offolas mindig ment
azert szily meg gabris neha komolyan vette
nekem most ugy tunik dzseki kotelessegszeruen feldob par posztot hetente, oszt cseteljenek a bentlakok

de nem baj ez csaxoltam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 13:41:52

a posztolonak, hogy sokat ne varjon az utananezestol
nehogy csalodjon

ferand1979 2014.02.20. 13:43:44

@hagyma: csak szeretnéd.... Nem tudom, hogy a homár blog szerkesztője is így gondolja-e... Már párszor a hozzászólásaimhoz kaptam olyan benyögéseket, hogy nem is a posztról beszélgetünk már... És néha nem értettem..
De légyszi, hamár van egy poszt, lehessen má'n arról csacsogni, és ilyen büdös zöldség ne szóljon már be...
Hozzatok létre egy teljesen zárt osztályt ti magatok, és zárjátok be magatokat oda...
Ennyit erről...

@Szőkenő Szarvas: csak két éve volt ez a poszt.. Nem emlékszel rá??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 13:48:45

@ferand1979: Te most osszevissza beszelsz
de tenyleg
errol beszelek lebudosgyokerezel, mikor ezt mondom regen meg a temarol is szo van
persze ha naponta olvasod hogy hagyma az zoldseg, meg barom, meg fogalmatlan, akkor meg sem probalod ertelmezni amit irtam
vagy megprobalod de nem megy
a masodik rosszabb mint az elso, pedig az elso se jo

es higgadj le, probalj a poszthoz szolni

amugy a posztolonak szoltam, nem hozzad

Manyecska 2014.02.20. 13:49:03

@ferand1979: volt kettő hsz-em a legvégén, ahogy elnézem..!:) valami f..szok csetelték végig:(((:D

igi1 2014.02.20. 13:53:17

SINOSZ - kártyával ingyé van a jegy, nem, NEM VISZLEK MAGAMMAL.

egyébként meg ha érvényes a jegy, akkor tessék az állatkertnek rendezni a dolgot a NatGeo-val, akár peres úton

ne a vevő-t érje már kár azért, mert az állatkert tutyimutyi, aki MÉGISCSAK A NEVÉT ADTA AZ AKCIÓHOZ MEG A PECSÉTJÉT.

@stillmátyás: nekem a legfájóbb az volt, hogy az oroszlánok elé vetették utána. :P

mér nem darálták le ennyi erővel????

igi1 2014.02.20. 13:54:23

@ferand1979: a hagyma NEM BÜDÖS, ezért kérjél bocsánatot

az ételek alapanyaga

BÜDÖS A te apád esetleg, vagy a nénikéd.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.20. 13:54:29

@Szőkenő Szarvas: kurvajó.
a grűnnél meg féláron van a savanyúkáposzta, mikor nincs raktáron belőle
ha van, akkor eredeti áron fut

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 13:54:54

@amsz: "az állatkert meg ingyéé szórakoztassa az embereket.."

Mennyi kára is származott volna az állatkernek, ha nézik a kuponos gyerekek a ziráfot? Kifakult volna és lehet újra festeni?

igi1 2014.02.20. 13:55:32

Gyökér meg növény, meg gumó lehet, de nem büdös egy hagyma, értve?

esetleg szagos de az sem, csak ha megpucolod

:PPPP

elwood 2014.02.20. 13:55:40

"Személyes véleményem az, hogy az Állatkert nem tagadhatta volna meg a beengedést. Ha neki bármilyen vitája van a céggel, akkor azt ők rendezzék le egymás között."

Személyes véleményem az, hogy a poszter nem vett az állatkerttől belépőt. Ha vitája van a ZVK nevű céggel, rendezze le vele.

elwood 2014.02.20. 13:56:43

@atpijkamo: a kisállatsimogatóban lesimogatják a szőrt a kecskékről

igi1 2014.02.20. 13:57:01

@atpijkamo: már csak jófejségből is beengedtem volna őket az állatkert helyébe

MICSODA REKLÁM LETT VOLNA AZ ÁLLATKERTNEK, hogy milyen jófejek voltak egy családdal.

Esetleg lehetett volna köríteni valami mesét, hogy rászorultak voltak, stb, kivételt tettek.

De akkor meg mindenki bement volna azzal a kuponos belépővel, és az Állatkert csődbe ment volna.

Ha mondod, hogy szülinapos a gyerek, akkor is ócsóbb a belépő.

Troppauer_Hümér 2014.02.20. 13:57:55

@igi1: Hja, legalább lett volna másnap a bejáratnál akciós burger.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.20. 13:58:51

@hagyma: te tényleg ha már itt vagy
nézem a minap a sportsillustrated.cnn.comot aztán kicsit meglpődtem

a cikk két holland gyorskorcsolyázó párharcáról szólt, a mellékelt képen meg egy harmadik fickó képe volt

aztán tegnap arról írnak, hogy OEB történelmet írt a 13. érmével, erre mellékelik EHS fotóját

ezeknél kötelező a hozzá nem értés?

igi1 2014.02.20. 13:59:03

@stillmátyás: így van, úgy látszik, ez az Állatkert is mindenhez adja a nevét, oszt utána meg semmit nem tart be.

Kit érdekel engem, hogy ők nem egyeztek meg a NatGeoval?

OTT A PECSÉT? ÉRVÉNYES? Akkor kuss, és tessék beengedni, a többit meg rendezzék le egymás között.

Köcsög Állatkert.

ferand1979 2014.02.20. 14:01:16

Ez a helyzet ugyanaz, mint néhol a kuponosok is.. Nincs mindig mögöttük valós tartalom, pénz és így valaki szívó ágon működik. Ez nem más mint a vásárlók tudatos átverése. Ha tényleg ennyi ezer "károsult" van, akkor lehetne összefogni, és kitaposni abból a szervezetből valamit.. Ha igaz, hogy kihúzták a belük már hazánkból, akkor is utol lehet érni őket.. Sok ezer ember zsebéből kihúzni 3000Ft.-ot azt nem kéne így hagyni..
Jelen esetben az állatkert jófej volt, mert legalább adott valami kedvezményt az odalátogatóknak, gondolom cserébe hogy egy része ne menjen haza.. Egy nagy PONT Nekik!!!
De ez nincs rendjén így.
Az a Kft csak utolérhető, mint magyar cég...

igi1 2014.02.20. 14:02:31

arról nem is szólva, hogy a tartozást LEHET KÖVETELNI KÉSŐBB PERES ÚTON IS, szóval mindenképpen megkapta volna a lóvét az Állatkert, hiszen rendes szerződött ügyfél volt.

Késedelmes fizetés, esetleg, mint ojjan, meg behajthatatlan követelés leírása mint ojjan, meg ki tudja, milyen módokon lehet ezt a dolgot elszámolni mégis.

Itt az Állatkert a felelős teljes mértékben, és engem, mint a JOGOS FELHASZNÁLÓT igenis be kellett volna engedni a kuponnal az Állatkertbe! Mivel ezt nem tették meg, ENGEM KÁR ÉRT, fizetnem kellett, tehát ezért PERELHETEM AZ ÁLLATKERTET, amiért lényegében kilopott tőlem pénzt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:02:33

@elwood: amit le is irnak a "level" vegen...
de mondjuk az allatkert meg ratette a belyegzojet egy bianco kegyre

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.20. 14:02:34

öltöztek volna zsiráfnak, akkor bemehettek ingyen is. posztoló szerint az állatkert az vöröskereszt vagymiafaszom, hogy mindenki ingyér járjon be, vagyhogy?

elwood 2014.02.20. 14:03:16

@igi1: engem nem pecsétéért szoktak beengedni, hanem belépődíjért

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.20. 14:03:31

@igi1: az

a hírekben mindig ilyesmivel kerülnek be, hogy pandaikrek/albínó szúnyog/tollas oroszlán/kék elefánt stb születtek a berlini/pekingi/moszkvai/kisszarosi állatkertben, most végre lehetett volna olyan is, hogy "ingyen mehetett be egy család budapesten" :-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.20. 14:04:10

@atpijkamo: összemosódtak volna a tigrisek csíkjai:))))))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.20. 14:04:28

@igi1: te fordítva ülsz a lovon. az állatkertet éri kár, te legfeljebb elesel egy ingyenes szarrágástól, ennyi.

elwood 2014.02.20. 14:04:48

@hagyma: nyilván rendeltek tőlük 60000 jegyet pecsételve, csak kifizetni felejtették el.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:05:40

@igi1: nem budos es nem is gyoker:)@jacques shiraz: hat a teli olimpiabol csak a sifutast meg a hokit nezem, de ertem, hogy a kerdes nem erre vonatkozik
a cnn. nem hiszem hogy sokat tevedne, de sportvonalon ilyen nagyuzemben gondolom megesik
azert a nemzetisportnal jobbak asszem

de oket kerdezz, ne engem, en csak mosogato vagyok itt nem sportriporter

igi1 2014.02.20. 14:06:25

@sugargiraffusplumps.: de nem érted.

Az állatkert és a NatGeo MEGEGGYEZETT, hogy a NatGeo fizet nekik, és akkor mehet a nép belépővel az Állatkertbe.

ott van, hogy a KFT nem teljesítette a kötelezettségét, tehát a szerződés megvolt

@elwood:

az senkit nem érdekel, ÉRVÉNYES VOLT A JEGY.

Onnantól kezdve meg hogy az Állatkert ilyen-olyan indokokkal engem nem enged be, akkor engem megkárosított.

elwood 2014.02.20. 14:06:54

@jacques shiraz: láttad a posztban, hogy nem egy családról van szó hanem 60000-ről, ott is voltak többen sorstársak. nem véletlenül nyomtatták az A4-es szórólapot.

működhet az állatkert ingyen is, csak akkor nem lsz fűtés a zsiráfnak.

elwood 2014.02.20. 14:08:00

@igi1: hogy melyik jegy érvényes azt majd az állatkert eldönti.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:09:16

@elwood: ezt en vagom,, csak nem tuti, hogy ez volt a legjobb megoldas
es hat nem ez volt, mint a pelda mutatja

/ mer ugye az is egy szempont, hogy van egy lepecsetelt jegyem es en kekeckedek az allatkerttel es ok jatsszak le az uzletfelukkel, az allatkert meg azt mondja az ugyfel jacca le a kft-vel
ez megint olyan kuponos dolog/

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.20. 14:09:39

@sugargiraffusplumps.: miért mentek be volna ingyen?
volt jegyük
az, hogy valaki nem fizette ki, akinek ki kellett volna, már nem a posztoló hibája

avagy ha tőled mondjuk nem veszik el a cégedtől kapott ajándékutalványt a boltban, te azt belenyugvással fogadnád?

ferand1979 2014.02.20. 14:10:38

a hagyma nem büdös!!!!
Bocsánatot kérek.

"""hagyma • hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 13:32:27
kedves poszter a homar mar reges regen nem azt az idoszakat eli, hogy nagyon utanaezzen, fogyasztovedjen vagy ilyesmi
zart koru klub csetszobaja"""

Kiollózhatnék pár korábbi beszélgetést, ahol lehurrogtak, hogy NE a témához írjak hozzá, mert már arról nem akarnak beszélni a "zárt osztályosok". És olvasom, szemlélem, hogy ténylegesen nem hozzászólalók, hanem helyben hülyéskedőkről van itt már szó..
Persze lehet tréfálni, meg egymás levelezését levezetni minden egyes különálló posztban, de egy részét hagyhatnátok privát levelezésre, vagy különálló posztban is.. "blogmoci" adhatna erre lehetőséget, bizonyára pár mega tárhelyt lehetne erre is szentelni, hogy kiéljék magukat a tisztelt társaság tagjai.
És persze „hagyma” nem feltétlenül közéjük tartózik!

Bocsánatkérés megismételve, hogy lezárjam a beszédem

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.20. 14:11:00

@atpijkamo: 2 gyereknél még semmi.. de ha azt a 60 ezret számolod (amennyi dvd-t eladtak) akkor igenis nagy a vesztesége.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.20. 14:11:08

@elwood: azt verje le az állatkert a zvk-n, gondolom kötöttek szerződést.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:11:48

@elwood: csakhogy a pecsettel ervenyesitette!
az mas kerdes, hogy uzleti okok miatt visszavonta /felfuggesztette/ egy A4-es papirral
Ok maguk is elismerik,, hogy ervenyes volt, mert leirjak, hogy 01.24-tol felfuggesztik

igi1 2014.02.20. 14:12:05

@sugargiraffusplumps.: engem ért kár, mert nem engedett be az Állatkert az igazgató levelére hivatkozva, holott a jegy az érvényes volt, és felhasználható

a bíróságon sima ügy lenne, ha 3000 ft-ért perelném az Állatkertet

mert ugye az Állatkertbe akartál bemenni, és ők megtagadták, innentől kezdve meg ők a hibásak

@amsz: ez se érdekel senkit, AZ ÁLLATKERT RENDEZZE LE A KFT-vel a dolguk, azért tartjuk őket mi adófizetők!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.20. 14:12:18

@Skynet99: nem értek veled egyet.
Volt érvényes jegye, annak semmi köze a két cég vitájához.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.20. 14:13:00

@ferand1979: persze, a hagyma állandóan a témához szól hozzá, se szeri se száma a boldog posztolóknak, akik tanácsai hatására tudták megoldani bajos ügyeiket :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:14:51

@ferand1979: hogy en is lezarjam, az en hozzaszolasom a poszter ez en mondataihoz szolt:

"Szándékos csalás történt? Légyszi legyetek rajta! Ha esetleg valamit sikerül kideríteni, dobnátok nekem egy tájékoztató mailt?
Előre is köszönöm."

regen nem divat hogy a homar kemenyen utanamennyen barminek is, errol beszeltem, nem arrol, hogy mennyi az on es mennyi az off

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.20. 14:15:17

@hagyma: nem a cnnre, a sports illustratedre vonatkozott a kérdés

mert ha a szerzőnek gyökérnek kell lennie, akkor szívesen lennék náluk főszerkesztő, kevesebbért, mint a jelenlegi

AtiSnatch 2014.02.20. 14:15:19

@jacques shiraz: mind kint mosogat már egy fejlettebb országban... :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 14:15:54

@amsz: Az a hatvanezer különben nem ment volna állatkertbe, úgyhogy egy fillér káruk nem volt/lettvolna.

ferand1979 2014.02.20. 14:16:13

@igi1: van valami ebben is...
Mi a helyzet akkor, ha az a Kft mégiscsak kifizeti most a tartózását az állatkert felé???
Felírták minden egyes ember elérhetőségét, hogy így akkor visszaadhassák a pénzt?
Ez sem megoldás, mert így az Állatkert ügyfele 2-szer fizetett, és futhat a pénze után...
Mindenféleképpen több oldalú dolog ez...

igi1 2014.02.20. 14:17:34

@ferand1979: megbocsátok, de akkor sem büdös a hagyma. :P

csak szagos, meg esetleg irritáló a szemre, de nem büdös

büdös az a káposzta :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.20. 14:19:15

Пусть земля тебе будет пухом Валерий Николаевич!
index.hu/tudomany/2014/02/20/meghalt_valerij_kubaszov/

igi1 2014.02.20. 14:19:26

@ferand1979: így van, a veszteség leírható, később elszámolható, követelés a kft-felé, amit ők később akár teljesíthetnek is

Ezért simán le kellene mondani az Állatkert főigazgatójának, hiszen ő és a könyvelőbrigádja, pénzügyi tanácsadókkal karöltve semmit sem tett ebben az ügyben, vagyis minek vannak???

Biztos vagyok benne, hogy lett 100 fő, aki kihasználta volna ezt az akciót.

ferand1979 2014.02.20. 14:20:47

@igi1: igazad van. Én is fogyasztom sokféleképpen (nyersen, főtten, sülve).
Továbbá baci ölőként, egészségmegőrzőként, akár párologtatva, stb...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:20:49

@jacques shiraz: nezd eleg neves magazin, most valaki ezek szerint, felteve ha igazad van, mellenyult, de ettol nem gondolom, hogy gyokerek

bar ketsegtelen a szkma nagyon felhigult az internet elterjedesevel
otthon is
en voltam sportujsagiro, tudom mit beszelek
80-as evekig a diploma volt a minimum es vekig kellett gyakornokoskodni
azutan jottek a sima iskolak a haszonszerzes jegyeben, meg az internet
stb.

de hogy a sports illustratednel hogy megy fogalmam sincs
de menny fel az oldalukra
klikkel a carrier pontra es proba cseresznye

Manyecska 2014.02.20. 14:22:05

@jacques shiraz: jó hát abból se lehet megélni hosszú távon ha átb.szod az embereket, kivéve ebben az országban, látod:D@atpijkamo: lehet azért volt ingyen most hétvégén!!? Amúgy képzeld a sok taknyos törpe beletörli az orrát a mosómedvébe vagy a tevébe..

igi1 2014.02.20. 14:22:44

Kellett nekem már ez a kis szünet, még a Blikkből is kitiltottak, és még a poszternak is igazat kell adnom mostanában, na. :)

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.20. 14:23:38

@atpijkamo: Ezt így kijelenteni baromság. Gondolom te beszéltél mind a 60 ezer jegy tulajdonossal, hogy ilyen biztosra mered mondani.

@igi1: Szerintem tévedésben vagy. Aki megvásárolta a DVD-t az a natgeo-val van kapcsolatban, nem pedig az állatkerttel. A látogatóknak a natgeon kell leverni az átbaszást, nem pedig az állatkerten.

igi1 2014.02.20. 14:24:17

@Szőkenő Szarvas: most mé, a panda megzabált egy kajával telerakott táskát, és megdöglött tőle

remélem az igazolványok is benne voltak :DDD

Manyecska 2014.02.20. 14:24:36

@igi1: honnan tudod hogy az a "jegy" amúgy "létező volt és nem-e egy előre belekalkulált ingyenes jegy..? tehát ez mondjuk egy eccerű marketingfogás lehet a NatGeo részéről..? Hmm?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:25:18

@igi1: minden vasarnap furdok!!!
nekem a kaposzta se budos csak nagy tetelben

esetleg lehetett volna kerni kauciot, vagy eloleget/ a kft-tol es annak az ertekeig pecsetelni a jegyeket

ha az eladott dvd-l aranyaban a lft fizet lehet a helyszinen is pecsetelni

igi1 2014.02.20. 14:25:30

@Szőkenő Szarvas: ahol az Állatkert főigazgatója intézkedik, ott az állatkert a ludas.

Pont.

:)

igi1 2014.02.20. 14:27:11

@hagyma: így van, KERESNI KELLETT VOLNA A MEGOLDÁST, na ezt se tette az Állatkert meg.

Akárhonnan nézem, ők a hibásak, és nem a nem fizető Kft, mert a megoldásra kellett volna törekedniük.

Akkor ne adja a nevét nímand kft-knek az Állatkert, hanem próbáljon utánanézni annak, hogy az illető cég megbízható -e fizetés szempontjából, megvannak erre a kapcsolatok nyilván hiszen nem ez az első akciójuk

Manyecska 2014.02.20. 14:28:23

@igi1: :DDD oké értem.
De viszont egyoldalú "szerződésmódosításra ez esetben lehetőség van, oszt cumi!.:P De lehet nincs igazam.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.20. 14:30:00

@igi1: Gondolom nem úgy volt hogy 7-ig nem fizettek, és 8-án már nem engedték be a látogatókat. Biztos hogy volt többszöri kísérlet a megoldásra.
És ha nem olvastad volna el az állatkert adott kedvezményt még így is a belépőjegy árából.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:30:11

@Szőkenő Szarvas: lepecsetelte, tehat ervenyesitette az allatkert
onnantol nekem ervenyes
az nem az en bajom, hogy aki megvette toluk es tovabb adta nekem, az nem fizet
de az alltkert felfuggesztett januar 24-tol
valoszinuleg a jog erre is ad lehetoseget
magyaran egy ervenyes jegyet felfuggesztett, uzleti vitak miatt
hat sok ilyen van
de a kft jol jart
a tagnak is van egy dvd-je
allatkertben is voltak
az allatkert is beszedett valamit
win-win-win

Manyecska 2014.02.20. 14:30:25

@igi1: már megint jöttök ezzel a kitiltással, úgyse tudtok beelőzni engem a saját topikomról akartak kitiltani /vagy 10.e hsz után/!!!..:D:O mondtam hoppácska, akinek nem tetszik el lehet menni. De ez régen volt és csak örököltem a felületet sza sz.rom én le:D

Atörökk 2014.02.20. 14:30:34

Húha... Úgy látom, a Capslockitys még mindig szedi áldozatait :D

Manyecska 2014.02.20. 14:33:00

@hagyma: tudod, majd HA konzuli pecsét lesz rajta, akkor lobogtathatod!..:DD addig meg sorry van de végül is látod, beengedték a csimótákat most hétvégén, /vécéhasználat, járdakopás:D /sza ezt nem kiskapunak hívják?:) Sztem nem járt senki rosszul legfeljebb jól sem. Bele úgyse néznek a könyvelésébe nem??

ferand1979 2014.02.20. 14:33:32

@igi1: ki más intézkedne, mint az igazgató..
Ha a Tescóban nem azon az áron adnak el egy terméket, ami ki volt írva, és reklamálsz, visszadják a különbözetet, adnak egy vásárlási kupont cserébe, és a Tescó Igazgatója által aláírt bocsánatkérő levelet is odaadják...
hm...
...na ez az Aldiban nem szokott megtörténni, vagy legalábbis nem így...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:34:11

tulsokat onoltam
megfajdult a fejem
ennem kell valami reggelit

/delben USA-CANADA noi jeghoki donto, ez fontosh!!!/

Manyecska 2014.02.20. 14:39:31

@hagyma: apám is jéghokizott fijatalkorában /úgy látszik örmény népszokás:P:DDD/, én már ötévesen koriztam. mindig rámszóltak hogy ne csak rohanj kislány a jégen hanem néha azért csússzál is:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:39:53

@Szőkenő Szarvas: a kft summantott valoszinuleg
igy akarta eladnia dvd-t
az allatkert johiszemu volt
a kolykok megneztek a zsirafot
en mondtam, hogy win-win-win
de mosma haggya enni:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.20. 14:41:53

az a lexebb az egészben, hogy már megint az ingyenes dolog miatt sír a posztoló szája. gyerek ingyen, felnőtt ingyen, aztán meg csodáxanak amikor csődbemegy a cég. fillérbaszásbul ötös.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 14:42:55

@Szőkenő Szarvas: en utoljara a mujegen voltam, csajozni, meg leultunk a To-teraszra inni:)
korcsolya stilusom hasonlo volt, ugy nekfutottam, azutan sinkoztam egy kicsit

/Mary megitta az osszes kv-t, ha hazajon megolom/

igi1 2014.02.20. 14:48:07

@amsz: persze félmegoldás is fellopás mi!? :)

az senkit nem érdekel mg egyszer h meddig fizették a belépőt

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.20. 14:48:26

"Légyszi legyetek rajta! Ha esetleg valamit sikerül kideríteni, dobnátok nekem egy tájékoztató mailt?
Előre is köszönöm."
Ez azért nem semmi. Miféle mentalitás ez? Azon túl, hogy taszító. Mi vagyunk mik, mi? Baszd meg.
@Szőkenő Szarvas: az jól elhízott. Hány éves lehet ezekbena pillanatokban? Enneka hsz-toldalékolásnak fussál neki mégegyszer, köszönöm a megértésedet és igyekezetedet.
@igi1: te meg a NatGeo nevét adod egy szutykos kis magyarmaffiás gennyes cég alá. Legyünk már pontosak, az Állatkertnek semmi elintéznivalója nincs a NatGeo-val. Bepöröljelek?
Mi a fasznak darálták volna le, a természetben van húsdaráló? Nincs. Értem én, hogy fogyasztói társadalom van, de természetesen gondolkodni sem nem árt meg. Ám.
@ferand1979: hagymát akkor illesd jelzőkkel, ha neked konkrétan gondod van vele, ne azért, mert mások is. Ez igy végtelenül gyerekes és kicsinyes. Úgyhogy kérlekne.
@elwood: ja (plusz egy).

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.20. 14:48:32

Szerintem ehhez az állatkertnek egyszerűen nincs joga. Pont. Feltehetőleg olyanok mennek el így, akik amúgy nem vagy nem ennyiszer mentek volna el. Az állatkertnek fix költségei vannak függetlenül attól, hogy 10.000-en mennek be egy nap vagy csak 10-en. Ebből a megfontolásból az állatkert nyugodtan el tudta volna fogadni a belépőjegyeket, melyeket annak a reményében gyártott le és adott el kedvezményes áron, hogy megnövelje a forgalmát, népszerűsítse az állatkert látogatását.

Itt az egyetlen korrekt eljárás az lett volna, ha a jegyeket elfogadja (köteles elfogadni, hisz a jegy tulajdonosának semmi köze a háttérben folyó dolgokhoz), majd vagy behajtja valahogy a ZVK Kft-n, vagy lenyeli a buktát.

Mondok egy hasonlatot: megveszed a BKV jegyet mondjuk egy kihelyezett jegyárusnál 350Ft-ért. Aztán amikor jön az ellenőr akkor a kezedbe nyom egy A4-es lapot, melyen sajnálkozva elmagyarázzák, hogy hát nem fizette még ki őket a jegyárus és ezért a jegyek érvénytelenek, de szolidaritásból csak 250Ft-ot kell fizetned ha leadod azt a jegyet és elállsz mindenféle további igényedtől és jogi lépéstől (vállalod, hogy nem pereled be őket). Máskülönben megbüntet...
Nem hiszem, hogy az ellenőr egy darabban menne haza aznap este.

Manyecska 2014.02.20. 14:50:03

@hagyma: hát igen,mindegy, ha tudnák mennyi natgeóhoz jutottam hozzá ingyen + dvd..:P:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.20. 14:51:30

@igi1: milyen 100 fő? A 60 ezer eladásból (Magyarországon vagyunk!) szerinted csak 100-an akartak volna ingyencirkuszt? Áh, nebasszáfőőő. Lehetne olyat, hogy ezzel az elánnal, amivel elefántként szabadulsz rá a blogra tökéletes okosságokat írnál csak? Ki is élnéd magad, mi is gyönyörködhetnénk. Próbáljuk meg.

Manyecska 2014.02.20. 14:51:44

@Kellemes Zérókomponista: mondom hogy f..szok cseteltek abban a másik posztban, emészd meg!:D

Manyecska 2014.02.20. 14:55:26

@Kellemes Zérókomponista: én is szolid 20 kg.ot híztam és nem diétáztam..pontról pontra ugyanaz történik náluk is..:(:DDD csóri gyerök:((

igi1 2014.02.20. 14:58:20

@Kellemes Zérókomponista: jóvanna csak példázat vót teccik érteni!?

igi1 2014.02.20. 14:59:54

@Kellemes Zérókomponista: jvanna az elméletet értsed ne a francos részleteket na

igi1 2014.02.20. 15:03:23

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: ez így van

A bkv is alvállalkozókkal adatja el a jegyek nagy részét

Ha most az egyik nem fizet akkor nem lesznek érvényesek az ott vásarolt jegyek??

Valaki felvilágosïthatta volna a kedves Állatkertes igazgatot a jogi osztalyon h ilyet nem tehet meg mégsem

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.20. 15:26:33

@sugargiraffusplumps.: elolvastam. MAX A GYEREKEK!!!

a felnőtteknek ti. volt belépőjük

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.20. 15:31:43

@jacques shiraz: ingyenes, amiért nem fizetett senki. namostakkor miről beszélünk?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 15:32:24

@jacques shiraz: a gyerekeknek is
az allatkert adta
ajandekba vasarnapokra
gondolom az allatkert nem jon ki a jegybevetelekbol
tehat allami, vagy fovarosi tamogatast kap a koltsegvetesbol
vagy be viszi az erdobe egy kft
de valaki fizeti

elwood 2014.02.20. 15:45:09

@00000000-0000-0000-0000-000000000001:

"állatkertnek egyszerűen nincs joga."

milyen jogszabályi hely kötelezi az állatkertet a kifizetetlen jegyeket felmutatók beengedésére ?

pisda 2014.02.20. 15:55:37

A probléma, hogy van egy szerződés a Nat Geo DVD mellékletét kiadó ZVK Kft. és az Állatkert között.
Ennek a szerződésnek az értelmében a ZVK Kft. köteles XXXX Ft. összeget X. év X. hónap X napjáig megfizetnie (év, hónap, nap nem tudjuk), mint a jegyek ellenértékét megfizetni, cserébe az Állatkert ilyen jegyeket lepecsételi és átadja a ZVK Kft.-nek valamint beváltási időpontban elfogadja.
Azonban, ha a ZVK Kft. határidőre nem fizet az Állatkert a Ptk. alapján nem teljesítés miatt felmondhatja egyoldalúan a szerződést.
A kedves vásárló, nincsen szerződéses kapcsolatba az Állatkertbe, hanem az újság kiadójával, emiatt tőle kell követelnie az esetlegesen okozott kár (újság ára) megfizetését.
Ez az úgynevezett bíztatási kár esete.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 16:02:29

@pisda: de
szerzodeses kapcsolatban van az allatkerttel
ott van a kezeben az allatker lepecsetelt jegye

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.20. 16:09:35

ettol meg az allatkert ezt a "szerzodest" tehat a jegyet felmondhatja
ez nem kerdes
a kft tudja nem fognak vele pereskedni az allatkert latogatok
az allatkert felfuggesztette, kar nem erte
ugyes
mar a kft reszerol

pisda 2014.02.20. 16:12:01

@hagyma:
Nem vagy jogi kapcsolatba vele.
A szerződés az Állatkert és a ZVK Kft. között jött létre. A ZVK Kft. a jegyet tovább értékesítette, innentől a vevő nem áll kapcsolatba az Állatkerttel, hanem a ZVK Kft.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 16:24:36

@pisda: Nem szívesen vagyok Hagymával egy platformon, de az Állatkertnek kell teljesíteni. Hasonló, mintha egy jegyűzérnél veszel egy színházjegyet. Be kell engedniük az előadásra, nincs közöd hozzá, az mennyiért vette, lopta.

elwood 2014.02.20. 16:26:54

@atpijkamo: "nincs közöd hozzá, az mennyiért vette, lopta. "

a libriben ki szokták írni, hogy mely sorozatszámú libri utalványokat nem váltják be. valszeg lopottak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 16:31:57

@elwood: Az egy dolog. Hogy ez mennyire védhető, az meg egy másik.

A nemzetibankban kifüggesztik a sorozatszámokat, hogy ezeket a húszezreseket nem fogadjuk el, mert lopottak?

Mindenestre korrekt dolog közzétenni, hogy problémásak egyes utalványok, a DVD megvételekor ilyen figyelmeztetés nem volt. Bemondhatnák a hírekben, hogy ezt és ezt a DVD-t ne vegyék meg, vagy kírhatnák az áruházakban.

Ha elveszted a személyidet, akkor jó ha lejelented, mert onanntól nem vagy felelős a vele elkövetett csalásokért.

Répázó 2014.02.20. 16:34:09

Le a kalappal az Állatkert előtt. Ilyen fokú korrektséget, nem sűrűn látni, tekintve, hogy nekik egy forintot sem kellene ezen bukniuk.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.20. 16:34:37

Nat Genyó Sándor:
Füstbe ment a teve!

Egészúton állatkertbe
azon gondolkodám,
Miként fogom ingyen látni
Majom házban anyám!

Ketrecébe toppanék,
meglátá a pofám,
feldugta az ingyé jegyem
jáj szegény 3,14csám!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.02.20. 16:39:42

@sugargiraffusplumps.: F*szod van ingyen. Kifizette a semmirevaló dvd árában, amit csak azért vett meg, mert a gyopár állatkert adtha hozzá a nevét.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.02.20. 16:44:04

@sugargiraffusplumps.: Fuss neki mégegyszer te. Hogy még te is megértsd:
Veszel a teszkóban egy blikket csak azért, mert ingyen adnak hozzá Fekete Pákó koncert-dvd-t. (megveszed, mert nagy rajongó vagy)
De rohadtul üres a tok. Szépen hazaballagsz és kirakod a gyűjteményedbe az üres tokot, vagy a vevőszolgálaton kérsz egy másik blikket, amiben benne is van a dvd?
Ja, bocs, nem olyat akartam írni, aminek rendszeres olvasója vagy, legyen akkor a blikk helyet story!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.02.20. 16:45:19

Ja, a tesco elhajt a vérbe, hogy rendezd a blikkel/storyval, az újság elhajt a vérbe, hogy rendezd a pákóval, a pákó meg pislog körbe, hogy há a teszko a kocsog!

pisda 2014.02.20. 16:47:18

@atpijkamo:

Csak álmodban. Megpróbálhatod, de a színház nem enged be és te elmész egy bíróságra, fogyasztóvédelemre úgy kiröhögnek, hogy azt még nézni is szép lenne. :)

Az Állatkert jegyet az ZVK Kft.-nek adta, ő azt továbbértékesítette egy promóció keretében. A szerződés alapján erre joga van, de az Állatkertnek csak akkor kötelessége a beengedés, ha a ZVK Kft. kifizeti a szerződés összegét.
Aki az újságot megvette és nem engedik be a jeggyel, mert annak ellenértékét a szerződés alapján a ZVK Kft. nem engedte be, az bizony pech, de az állatkerttől nem köveetelhet semmit. Miért? Mert nem állnak szerződéses kapcsolatban, ez egy továbbértékesített szolgáltatás. Ilyen esetben te az eredeti eladóval (jelen esetben Állatkert) szemben nem léphetsz fel csak a ZVK Kft.-vel szemben (mert neked Ő az eladó, nem az Állatkert).

pisda 2014.02.20. 16:51:23

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Ha nincs Fekete Pákó Cd a tartóba arról a Tesco nem tehet (feltéve, ha bontatlan a csomagolás), ilyenkor a lapterjesztőhöz kell fordulni. Persze a Tesco ÜZLETI DÖNTÉS alapján kicserélheti, de erre nem lenne köteles.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.20. 16:54:06

Bontott csirke,
Bontott zsiráf,
Jól át csesztek,
Nem te hibád!

...hú de brillírozom ma a rémes rímeket! Nem iszom több Sidolt!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.02.20. 16:54:30

@pisda: Nem. A termék újságból és pákóból áll. Valamelyik hiánya esetén hibás teljesítés történik és nem is kell tovább magyaráznom.

Az állatkert meg nem csukott szemmel eladott hatszázezer jegyet, hanem egy céggel leszerződött, hogy az dugdossa bele a termékje mellé, hogy ezáltal ÜZLETI HASZNA származzon belőle a látogatók által, akiket ez a konstrukció az állatkerbe toborzott. Ha most szerinted ennek a tranzakciónak a végén a fogyasztónak kell a fasz rossz végén állnia, megvonom a kommentelési jogodat itt a homáron ;)

telkoe 2014.02.20. 17:03:10

@pisda: Asszem meg magyarazhatod egy ideig, nem fogjak erteni :).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.20. 17:07:02

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
angyalkám. ha blikk újságot akarok venni akkor azt veszek.
ha pako koncertre akarok menni akkor megveszem a koncertjegyet.
tipikus tirpáklejmolós viselkedés az, ha valaki azért vesz meg valamit - amire egyébként semmi szüksége nincs- mert adnak hozzá egy ingyen faszt cukorral. és reklamál amikor szopásidő van. maórrrgitttt.

attilahawks · http://goo.gl/M7Tq4i 2014.02.20. 17:10:20

Az Állatkert korrekten járt el. Azaz akámilyen kft pedig....

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.02.20. 17:13:06

@sugargiraffusplumps.: ezt a fajta vásárlásösztönzést elítélem, azt is, aki bedől neki. De láthatóan az állatkertet ez nem zavarta, hát álljon helyt a _fogyasztók_ felé. Aztán a cégek fociznak a szarral, ha akarnak, de nem véletlenül nem cégvédelmi törvény és cégvédelmi hatóság van...
A gyenge láncszem a fogyasztó, tehát kifordított gondolkodás lenne nem őt védeni.

Aureliano Buendía 2014.02.20. 17:18:30

@poszter: nálam lehet kapni 90%-os állatkerti belépőjegyet. NatGeo, Discovery, de akár Playboy logóval is. :)

A Zálatkertnek igaza vót. Ingyen miért engedjenek be? Vagy akkor fizeted te a rozmár gondozását?

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.20. 17:24:02

@sugargiraffusplumps.: teljesítette a feltételt, megvette a dvd-t, a többi az állatkert és a zvk ügye

pisda 2014.02.20. 17:26:04

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Az a baj, hogy nem tudjátok az értékesített és a továbbértékesített szolgáltatást megkülönböztetni egymástól.

Értékesítés: Állatkert (eladó) - ZVK Kft. (vevő). Köztük van egy szerződés, arról, hogy fizet a ZVK Kft. valamikor valamekkora összeget cserébe az Állakert, ad X darab jegyet (azaz a szerződés tárgya jegy) és plusz a jegyek felmutatóit beengedi az Állatkertbe.

Továbbértékesítés: A ZVK Kft. megkapja a jegyeket, elkezdi értékestíeni az újságot a jegyekkel. Mezei vevő megveszi az újságot, amiben a ZVK Kft. biztosítja, hogy az általa az Állatkerttől vásárolt jegyekkel be tud menni. Azaz a ZVK Kft. vállal arra garanciát, nem az Állakert, hogy a jegy érvényes.

ZVK KFt. nem fizeti ki az Állatkertet, ez ok a Ptk. szerinti azonnali hatályú felmondására a szerződésnek.

Így az eredeti állapotot kell visszaállítani, azaz a ZVk Kft.-nek a maradék nem értékesített jegyeket vissza kellene adni az Állakertnek (bár nem muszály, a lényeg nem használhatja fel bejutásra).

Az értékestíett jegyekkel mi lesz?

Az, hogy azoknak az ellenértékét vissza kell adni a vásárlóknak, de ki részéről?
A ZVK Kft. részéről, mert tőle vetted a jegyeket, nem az Állatkerttől.

Erre jó példa koncert jegyek.

Lesz koncertje egy X. nevú bandának a Papp Lászlóban. Az X. nevű bandát meghívó szervező jegyeket nyomtat és eladja a különböző jegyárusoknak. (ez a z értékesítés) (szervező-eladó v. jegyárús-vevő).

Te meg akarod hallgatni az X. bandát, elmész egy jegyárushoz megveszed a jegyet. Ez a továbbértékesítés (jegyárus-eladó v te-vevő).
Nade az X banda beint, nem lesz koncert, mert nem fizették ki a szervezők a díjukat előre.

Te mész is visszaváltod a jegyed, de kihez is mész? a Koncertszervezőhöz?

Nem a jegyárushoz, mert vele vagy kapcsolatba (a továbbértékestés miatt). Ő kifizeti neked.

pisda 2014.02.20. 17:28:45

@telkoe:

Azért próbálom.

Nekem mindennap ilyen ügyeket kell csinálnom, tehát van egy kis bírósági tapasztalatom ilyen témában.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.02.20. 17:39:13

@pisda: Szóval a poszter most fogja magát, meg a nála nem lévő jegyeket (tegyük fel nála van) és ballagjon el a terjesztőcéghez adja át neki a dvd-t és a jegyeket, majd verje le rajta az ellenértékét? Majd külön polgári perben az utazás költségét és a pszichés trauma okozta kárt? Ez a helyes út?

pisda 2014.02.20. 17:41:28

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Igen, ez kisértékű per. A bíróság egy tárgyalást tart és dönt. Azaz 2-3 hónap alatt végeznek.

telkoe 2014.02.20. 17:43:11

@pisda: Es minden nap hallasz ilyen vicces jogertelmezeseket is? Irigylem a turelmedet....

pisda 2014.02.20. 17:54:08

Igaz lehet, de előbb fel kell hívni határidő tűzésével a Kft-t arra, hogy fizessen.

pisda 2014.02.20. 17:57:12

@telkoe:

Nincs ezzel baj.

A baj, hogy nem tanítják az embereket meg arra, hogy mit lehet tenni ilyen esetekben.
Én iskolában tanítanám a jogot, hogy a gyerekek már úgy jöjjenek ki tudják mi a jogom, de azt is mi a kötelezettségem.
Ebben az esetben nem lennének ilyen átverések, mert mindenki tudná ilyenkor mit kell tenni, hová lehet fordulni.

Kötelező etika helyett ez lenne inkább az üdvösebb.

Atörökk 2014.02.20. 18:02:54

@pisda: "de azt is mi a kötelezettségem."
A dolog itt meg is bukna. Vagyis már megbukott.

pisda 2014.02.20. 18:04:47

@atörökk:

Azért próbálkozni, vágyakozni lehet.

Aureliano Buendía 2014.02.20. 18:06:35

@pisda: én például a kreszt is kötelezően tanítanám az iskolában. A bringásoknak meg kötelező vizsgát írnék elő belőle.

pisda 2014.02.20. 18:07:46

@uraaam:

Jó ezt is lehetne elismerem és még sok minden mást is.

Aureliano Buendía 2014.02.20. 18:10:37

@pisda: persze, hosszú a lista. Nem is menne haza a büdös kölke négy előtt a suliból.

Azért a bringás jutott eszembe, mert mostanság többször is beléjük botlottam. Ma reggel pl. az út közepén ment (kerülni lehetetlen), de legalább ki sem volt világítva. Minek azt...

telkoe 2014.02.20. 18:13:16

@atörökk: Ez mondjuk nem lenne butasag, mert eleg nagy homaly van sok ember fejeben. Igazabol akar meg az etikaba is beleferne, legalabb a ptk alapjai. Masik lehetoseg ha a fogyved meg a rendorseg gyorsabban mukodne es egy ilyen kis trukk utan a kifizetetlen jegyet arulo cegnel szetnezne a rendorseg es a nav. Az meg a birosagot is tehermentesitene :)

igi1 2014.02.20. 18:21:34

@Dávid András: ponn ezért az Állatkert tökön rúgta saját magát.

Gratulálok Az ÁLLatkert nagyérdemű, felelős gazdálkodójának, igazgatójának, eme korrekt és jogos döntéshez.

Így kell kicsinálni saját magunkat.

Aureliano Buendía 2014.02.20. 18:25:28

@igi1: akkor te mos bojkottálod az állatkertet? Nem is baj, ha nem mégy oda, még a végén marasztalnának:)

igi1 2014.02.20. 18:32:50

@uraaam: nekem ingyen van a belépő és a partneremnek is

de sosem szerettem az olyan helyeket, ahol az állatokat bezárva tartják, dísznek, és mindenféle jöttment hülye próbálja őket etetni meg fogdosni, miközben azok egész nap unják magukat, a szerencsétlenek

mondjuk egy pandáért esetleg elmennék az állatkertbe....

igi1 2014.02.20. 18:49:43

Mondjuk a vidámpark helyetti állatkerti bővítés nagyon helyes lépés, ja mellé egy pandát is szerezzenek már.

és akkor meg fogja érni a belépő is

Répázó 2014.02.20. 19:34:02

@igi1: Hát gondolom előre ezt nem tudták, viszont ha a forgalmazó korrekt lett volna, ez egy egész jó kis áruösszekapcsolás. Most hogy dőlt a dolog, az állatkert próbál a lehető legjobban hozzáállni és éppen azt teszi, amit egy üzlethez valamihez értő tenne. Menti ami menthető. Ezer forintot enged és enyhít a rossz szájízen, így nem veszít látogatót. Ha ezt nem tenné, őket is hibáztatnák, mert az emberek nem gondolkodnak ilyenkor. A másik az, hogy ha ilyen engedmény nem ad, azok a látogatók inkább sarkon fordulnak és elhúznak, így viszont bemennek kedvezménnyel, fogyasztanak és egy-két óra múlva már nem is érdekli őket talán. Okos húzásnak tartom.

neet 2014.02.20. 20:18:03

@pisda: rossz a sorrend! Tudják előbb, mi a kötelezettségük, aztán a jogok...
de elkanyarodtunk a témától.

Kérdésem: amikor a zoo eladta a jegyeket vagy miket a másik cégnek, mi a redves izéért nem kapott pénzt asap?? Miért adnak oda bárkinek bármit ma Magyarországon, hogy majd utólag fizessenek? Lásd becsődölt vállalkozások, építkezések, stb.

Adok egy ezrest, mondjuk első részlet, ássa ki az alapot. Ha az kész és szuper, adom a kövit, öntse bele a betont. Ha az kész és szuper, kapja a lóvét a kövi munkafolyamatra, és nem majd fizet x napon túl. Ha bármi nincs kész vagy kifogásolható, nem adok több zsét, sőt.
A zoo se kellett volna, h így járjon el. A gipszjakab kft(zvk) akkor kapja meg a népszerűsítő jegyeket a gagyi dvd-je mellé, ha fizetett. Nem 30 napon túl meg majdham hanem HA fizetett.
Ezért tart itt.....

igi1 2014.02.20. 20:20:07

@Dávid András: az Állatkert részéről az lett volna korrekt, ha már A BEJÁRATNÁL KITESZNEK EGY PLAKÁTOT HOGY NEM ÉRVÉNYES A JEGY.

Meg esetleg lekommunikálják a médiában, hogy a Natgeos ingyenjegyet senki ne vegye.

Ez az 1000 forintos kedvezmény még mindig féllopás és félmegoldás, és továbbra is azt mondom, hogy LETT VOLNA MÁS MEGOLDÁS RENDEZNI AZ ÜGYET, akár az Állatkertnek is úgy, hogy ők ne fizessenek rá.

De így, hogy 1000 forintit engednek, elismerik azt is, hogy ők is hibásak az ügyben, nem kicsit.

neet 2014.02.20. 20:21:27

A munkásember akkor miért a kövi hó 5. napján kapja meg a zsét? Miért nem előre? Mi ez a faszom szokás, h odaadnak vkinek vmit, azt reméli, h majd az fizet? Áh, felhúztam magam...

igi1 2014.02.20. 20:21:58

De most ez milyen, hogy én akarok bemenni ingyenjeggyel, mutatom a pénztárba, erre ott meg egy kinyomtatott papírral próbálnak bizonygatni valamit, így én is tudok ilyet gyártani itthon, hogy akkor bemehetek.

?

Fura egy húzás az biztos, akkor én kinyomtatom otthon a fentiek alapján, hogy biza az a jegy érvényes, mert se pecsétet se aláírást nem látok a belépést megtagadó papíron.

neet 2014.02.20. 20:23:12

Amúgy aptival értek egyet: a zoo semmit sem bukik, ha páran (vagy akár ezren) bemennek jegy nélkül, mert gondolom, azok is vásárolnak zoocsemegét meg sört, de ha az a pár (ezer) ember felhúzza az orrát és inkább hazamegy, akkor az nem vesz lófszt sem, szal még bukik is a zoo.

neet 2014.02.20. 20:26:27

Jött a teszkósújság, aszongya, 200 a Tej, mondom, jó, veszek 8 kartonnal.
A boltban a főnök elémtolt egy papírt, hogy az Bikatej kft elcseszte a pénzét, így sajna a Tej tulképp 1000 Ft, de nekem jófejségbül odaadja 700ért. Megvettem? Hah. A Pistinek tehenészete van, hazafelé inkább beugrottam hozzá.

Répázó 2014.02.20. 20:40:36

@igi1: Ha nem érted, nem segíthetek!

igi1 2014.02.20. 20:45:49

@Dávid András: szerintem te nem érted, hogy ez cseppet se korrekt eljárás volt, azzal meg csak saját helyzetüket súlyosbították, hogy 1000 forint kedvezményt adtak, mert azzal a saját hibájukat is elismerték.

Ez nem korrektség, meg jófejség de úgyis hiába magyarázom.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 20:45:59

@neet: "Miért adnak oda bárkinek bármit ma Magyarországon, hogy majd utólag fizessenek?"

Van a Marczibányi téren egy lőtér. Nem tudom pontosan hogyan történt, de az elmesélésekből annyit szűrtem le, hogy Fenyő az egyesülettel kötött egy szerződést, az egyesület teljesítette a maga részét, a "vállakozó" nem, így lett gombokért egy hatalmas rózsadombi telke.

hetivalasz.hu/itthon/a-milliardos-is-kijatszotta-a-sportlovoket-27354/

1992 végén jött a "megmentő", az 1998-ban a Margit utcában lelőtt Fenyő János médiamágnás személyében, aki azzal az ötlettel állt elő, hogy a lövészegyesület és az ő cége, a Vico Rt. hozzon létre egy európai színvonalú sport-, szabadidő- és kulturális központot. Így született meg a Marczibányi Rt., amelybe a lőteret 600 millió forintos, a Törökvész úti (2192 négyzetméteres) Vico-székházat 650 millió forintos értéken számították be. A lövészegyesület azonban csak 9,7, míg a Vico 90,3 százalékos tulajdoni hányadot kapott. Hosszú, szövevényes, több céget érintő ügyleten át, számos peres eljárást követően a Vico lett a lőtér gazdája. A lövészegyesület tagjai úgy érezték, hogy átverték őket, Fenyő pedig aprópénzen jutott hozzá az értékes ingatlanhoz.

Aureliano Buendía 2014.02.20. 20:56:20

@igi1: a legnagyobb baj, hogy a lényeget nem akarod érteni. Nem azért engedett a Zálatkert, mert hibázott, hanem, hogy a paraszt ne menjen hiába, ha esetleg a szaros kupon miatt a fél országot árdzsanázott, legalább lásson pár tevét. Mondhatni, a saját hasznából engedett. Mindegy, úgysem érted.

igi1 2014.02.20. 21:07:12

@uraaam: persze, a birkákat ezzel lehet etetni, ha úgy jobban érzik magukat

meg kevésbé vesztesnek, ha adnak nekik 1000 forint aprót mint a koldusnak érted

Aureliano Buendía 2014.02.20. 21:28:56

@igi1: néha azt gondolom (és abban reménykedem), hogy te ezt csak direkt csinálod, hogy foglalkozzunk veled.

Nyisóráz: az Állatkert a ZVK-nak adta (hitelbe) a belépőket. A ZVK beszedte a júzertől a pénzt (továbbértékesítette a belépőt), de ebből nem adta oda az Állatkertnek a szerződésben foglalt árat. A ZVK-nak pénze van, az Állatkertnek kintlévősége. Ezek után még a saját hasznából is engedett a saját elmaradt haszna mellett.

És végül a találós kérdés: kivel állt szerződéses viszonyban a júzer? Kivel szemben tudja érvényesíteni a „követelését”.

a: ZVK Kft.
b: Jasszer Arafat
c: óbabiloni birodalom

(megagem kedvéért:
d: pina)

Répázó 2014.02.20. 22:13:14

@igi1: Tudod, pont azért zártam le veled a beszélgetést, mert láttam, hogy akármit írok, neked egyetlen célod van, hogy igazad legyen, vagy legalábbis kierőszakold, hogy azt gondolják, igazad van.
Ha neked ez jót tesz, nem hibáztatlak érte. De ilyen jellegű beszélgetésben nem akarok részt venni, mert értelmetlen időpocsékolás.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.20. 22:14:37

@uraaam: "b: Jasszer Arafat
c: óbabiloni birodalom"

:))

Nem szólok bele, már mindent elmondtam. Olyanok vagytok, mint egy kávédaráló, aminek beragadt a gombja. Ennél jobb már nem lesz, akármeddig csináljátok.

igi1 2014.02.20. 22:25:24

@atpijkamo: csak az a baj hogy mindenki engem akar ledarálni

én viszont túl nagy falat vagyok nekik :P

de cukik ahogy próbálkoznak, meg jófejségről dumálnak

a vesztesek szövege ez mindig

igi1 2014.02.20. 22:26:33

@uraaam: nem értek a matekhoz

továbbra is az a véleményem, hogy ha a szerződés megvan, mindkét félnek törekedni kellett volna a megoldás keresésére

az nem megoldás, hogy nyomtatnak egy papírt, és utána mindenki azt mond, amit akar

ez nem tájékoztatás

Aureliano Buendía 2014.02.20. 22:32:15

@igi1: két szerződés van bogaram:
1: Állatkert-ZVK
2: ZVK-júzer

Ennek függvényében kell bokszolniuk az illetékeseknek.

Mentőkérés, mert látom, igyekszel: kitől vette a júzer a belépőjegyet (CD-stől?). Nem gyanús valami? Mondjuk a valóság?:)

Na, látom, ez nem megy neked. Akarod, hogy inkább a traktorokról beszélgessünk?

romesz 2014.02.21. 00:29:02

Nem a ZVK kft-t kellene evvel hivogatni.
A National Geographic jobban erdekelt a dologban.
Az NG presztizserol van szo, tudatni kell a NG magazinnal, hogy a jovoben nem szamithatnak semmilyen anyagi tamogatasra.
Arra odafigyel egy ilyen ceg.

Ciklon Béla 2014.02.21. 00:57:15

Lényegében az ZVK szerzett az Állatkerttől jegyeket, csak egyelőre még úgy gondolta nem kell érte fizetnie. Eladta a júzernek, aki meg nem tudta azt felhasználni. Nézzük meg, hogyan sül el visszafele a pisztoly. Mivel a júzer nem tud a DVD mellé kapott jeggyel bemenni, ezért haragszik a ZVK-ra. Ebben az értelemben a júzer visszakövetelhetné a pénzét a ZVK-tól. Így a ZVK tulajdonképpen nem is adta el a jegyet, így valószínűleg még inkább olyan helyzetbe kerül, hogy nem tud fizetni. Szóval az Állatkert hoppon marad, az egész buliból nem lesz semmi. Ha beengedi a szerencsétlen DVD-melléklettel rendelkezőket az Állatkert úgy hogy azokat a ZVK nem fizette még ki, akkor az azért lenne számára is jó, mert a júzerek nem fogják visszakérni a pénzüket a ZVK-tól, és akkor talán egyszer össze tud köhögni annyi pénzt a szerencsétlen cég, hogy kifizesse a 'kertet.

Vagyis az Állatkert 2 dolog közül választhat:

-0 forint bevétel és elzavarja az "ingyenjegyeset"
-bevétel, de sajnos várni kell míg az a lusta ZVK fizet, de azért beengedi a júzeret ingyen

A harmadik mellett döntött, a júzert próbálja lehúzni. Pont Őt. Csak én érzem úgy, hogy mindig a júzer szív?

Dinkainka 2014.02.21. 02:59:55

@igi1: FIDESZES! Majd jönnek az ügyvédek, oszt jó napot! Ebben az országban mindent lehet, akár visszamenőlegesen törvényt is módosítanak 1000 forintért. Aztán vesznek rajta lufit, és széttárják karjaikat, jogunk van hülyének lenni nem?

NemNick 2014.02.21. 05:22:16

@igi1: "Akárhonnan nézem, ők a hibásak, és nem a nem fizető Kft, mert a megoldásra kellett volna törekedniük"

Ezt a mondatot te tényleg komolyan gondoltad, vagy el sem olvasod, amit írsz?

katkati 2014.02.21. 09:18:21

Lehet, hogy volt már, de itt az Állatkert és a NatGeo áll szerződéses kapcsolatban. Az Állatkertnek teljesítenie kell az ügyfél felé, aztán rendezzék el ők egymás között, ahogy akarják. Ez pont olyan, hogy nem hivatkozhatom a NAV-nál arra, hogy a könyvelőm baszott el valamit, ettől engem még csont nélkül megbüntetnek, aztán verjem le a könyvelőmön, ahol tudom, ők nem állnak vele semmilyen viszonyban, hanem én.

katkati 2014.02.21. 09:19:54

Pontosabban: a NatGeot képviselő kft. és az Állatkert áll szerződéses viszonyban egymással, az ügyfélnek ehhez mi köze?

joska61 2014.02.21. 09:28:06

Érdekes egy dolog ez. Szerintem a 2 cég anyagi vitáját nem a látogatókra való nyomásgyakorlással kellene intézni. Majd az akció végén lehet egymással veszekedni. Persze részben érthető az állatkert álláspontja is, bár nem tudom mennyi költség nekik, ha x emberrel több megy be 1 nap.

pisda 2014.02.21. 09:30:00

@katkati:

Az a baj, hogy nem tudjátok az értékesített és a továbbértékesített szolgáltatást megkülönböztetni egymástól.

Értékesítés: Állatkert (eladó) - ZVK Kft. (vevő). Köztük van egy szerződés, arról, hogy fizet a ZVK Kft. valamikor valamekkora összeget cserébe az Állakert, ad X darab jegyet (azaz a szerződés tárgya jegy) és plusz a jegyek felmutatóit beengedi az Állatkertbe.

Továbbértékesítés: A ZVK Kft. megkapja a jegyeket, elkezdi értékestíeni az újságot a jegyekkel. Mezei vevő megveszi az újságot, amiben a ZVK Kft. biztosítja, hogy az általa az Állatkerttől vásárolt jegyekkel be tud menni. Azaz a ZVK Kft. vállal arra garanciát, nem az Állakert, hogy a jegy érvényes.

ZVK KFt. nem fizeti ki az Állatkertet, ez ok a Ptk. szerinti azonnali hatályú felmondására a szerződésnek.

Így az eredeti állapotot kell visszaállítani, azaz a ZVk Kft.-nek a maradék nem értékesített jegyeket vissza kellene adni az Állakertnek (bár nem muszály, a lényeg nem használhatja fel bejutásra).

Az értékestíett jegyekkel mi lesz?

Az, hogy azoknak az ellenértékét vissza kell adni a vásárlóknak, de ki részéről?
A ZVK Kft. részéről, mert tőle vetted a jegyeket, nem az Állatkerttől.

Erre jó példa koncert jegyek.

Lesz koncertje egy X. nevú bandának a Papp Lászlóban. Az X. nevű bandát meghívó szervező jegyeket nyomtat és eladja a különböző jegyárusoknak. (ez a z értékesítés) (szervező-eladó v. jegyárús-vevő).

Te meg akarod hallgatni az X. bandát, elmész egy jegyárushoz megveszed a jegyet. Ez a továbbértékesítés (jegyárus-eladó v te-vevő).
Nade az X banda beint, nem lesz koncert, mert nem fizették ki a szervezők a díjukat előre.

Te mész is visszaváltod a jegyed, de kihez is mész? a Koncertszervezőhöz?

Nem a jegyárushoz, mert vele vagy kapcsolatba (a továbbértékestés miatt). Ő kifizeti neked.

平八 2014.02.21. 10:57:17

Az Állatkert jó kiszopatta a posztert, aki így kétszer fizetett a beugrókért:
- egyszer az állatkertnek
- egyszer a Csicska Bt.-nek a DVD-vel
Mindenki jól járt, csak a vásárló nem, fasza.

230e 2014.02.21. 11:01:39

@pisda: Viszont a mellékelt papír, alapján nem mondta még fel a szerződést, hiszen ott van március 31-ig egy teljesítési határidő lehetősége.
Egy felmondott szerződésnél már nem várok ilyet, hiszen az eredeti állapotot állítanám vissza.

Sőt ezt a szerződést senki sem látta, így nem tudni azt, hogy most értékesít, továbbértékesít, esetleg egy promóciót teljesít, és a felek hogyan rendezik az eladott jegyeket.
Furcsállom továbbá azt hogy nem sorszám alapján zárja ki az egyes látogatókat.
Ezek a promóciók folyamatosan mentek, (kb. 1 éve mi is így mentünk) és egy normális szerződésben sorszámozott jegyeket adnak át. Az így visszakövethető lehetne, hogy melyik kontingensért fizettek és melyikért nem, így viszont akár olyat is kizárhattak, akikért már fizetett a cég. Ez pedig akár az Állatkertnek is felróható.

230e 2014.02.21. 11:07:22

@katkati: a könyvelőddel polgári jogi szerződést kötsz, a NAV felé pedig közigazgatási-hatósági eljárás keretében kell teljesítened. A könyvelőddel kötött szerződésben ezeket a kérdéseket le lehet tisztázni (vagy megkövetelni a felelősségbiztosítását). Egyébként pedig a könyvelődet is felelősségre vonhatják meghatározott esetekben (adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő által ellenjegyzett hibás adóbevallásért a mulasztási bírságot az adóhatóság az adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő terhére állapítja meg).

Bluemotion 2014.02.23. 19:43:08

Nekem az a véleményem, hogy támogatni kellene az állatkertet nem seggbe rúgni. Ha valaki szeretné, hogy sokáig működjön az állatkert, akkor vegye meg teljes áron a jegyet és ne filléreskedjen már.

Krisz101 2014.03.19. 05:23:17

Azok után nem csodálkozom, hogy a National Geographic magyarországi vezetője az senkiházi másvallású, aki "kihalófajozott" a Hollán Ernő utcai tüntetésen. Igazi fajtajelleges akció ez is :-/
süti beállítások módosítása