Tékozló Homár

Félrehallják a címzést a GLS-nél

2014.02.21. 11:33 | jackyll | 31 komment

Zsombor csomagjait már több alkalommal utaztatta véletlenszerű helyekre a GLS, de legalább eddig mindegyik meglett. Mindenesetre érdekes logisztikája lehet a cégnek, ahol félrehallás miatt viszik másik kerületbe az amúgy helyesen címzett csomagot:

Lelkesen olvasom a nem oly régi GLS történetet egy másik panaszostól. Ennek tükrében az én sztorim csupán már csak hab a tortára, sőt már annak is örülök, hogy tulajdonképpen megérkeztek a csomagjaim.
 
Az első csomag: Angliából érkezik Budapestre, bőszen figyelem a csomagkövetést. Beérkezik Magyarországra, naivan gondolom minden oké. Aztán hoppá, a csomag már a debreceni depoban van! Sebaj, visszajön másnap Budapestre, végül kiszállítják. A címzés, irányítószám helyes volt, mégis körbeutaztatták az országon...

No, a második csomag: Szintén Angliából Budapestre. Naiv öröm fog el, hogy nem megy a csomag Debrecenbe. Még a futárral is beszéltem telefonon, kapucsengő számának pontosítása, mikor érkezik, stb. Délután hív a futár, hogy nem jó a kapucsengő, mi a száma, stb. Ekkor jön a koppanás: futár barátunk nem a 4., hanem 7. kerületbe vitte a szállítmányt! Persze a kerületet nem hagyhatja el, így egy másik futár majd másnap kiviszi... Természetesen a címzés, irányítószám itt is jó volt.
 
A panaszt beküldtem a GLS-nek, szintén naivan gondolva hogy a visszajelzés alapján megtalálják a logisztikai hibát, esetleg orvosolják, hogy ne forduljon elő többet ilyen velem (mással).
 
A válaszuk eléggé lehangoló:

Nagyon sajnáljuk, a nemzetközi csomagok szállítása esetén az átfutási idők csupán tájékoztató jellegűek, garanciát nem tudunk rájuk vállalni. Megértését köszönöm!

Customer Service
Service & Claims Administration
GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
 
Ad 1: nem az átfutási idővel van a bajom, bár ha nem küldenék sorozatban rossz helyre a csomagot, talán 1-2 napot és extra munkát is megspórolhatnának. Ad 2: emberi hiba előfurdul, egy bocsánat, hibáztunk válasz is megtette volna. Ez az email inkább egy "francba, hülye ügyfelet le kell rázni valahogy, csak teljen már el a napi 8 óra munka és nehogy utána kelljen járni..." stílusú volt.
 
Még mindig visszafogottan, de kitartóan próbálkoztam:
 
A válaszát nem tudom elfogadni, nem azzal van a problémám, hogy pontosan hány nap a kiszállítási idő. Mindkét felsorolt esetben ha újraolvassa a levelemet logisztikai hibát követtek el, helyes címzés ellenére számomra érthetetlen módon az egyik csomag Budapest helyett még Debrecenben is tett egy kört, a másik csomagot pedig hibásan 4. kerület helyett 7. kerültbe próbálták kézbesíteni.

A csomagkövetési rendszerben világosan láthatja ezeket a hibákat, és a visszajelzésem alapján remélem a szolgálatatásuk minőségét tudják javítani, esetleg ellenőrzni hogy manuális vagy milyen hiba történt a csomagok kézbesítése során.

Kérem ezen esetek kivizsgálását, hogy már Magyarországon belül miért nem tudják pontosan kézbesíteni a csomagot, amivel az átfutási időt is csökkenteni tudnák ha nem hibáznak. Várom a válaszát valamivel pontosabb magyarázattal, hogy miért nem lehet első alkalommal helyen a futárnak átadni a csomagot.
 
Erre azóta se kaptam választ, kitartóan és magamban fortyogva várakozok a végkifejletet illetően.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.21. 11:37:43

Nem. Lettem. Az. Elolvasom, mert szines.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.21. 11:39:32

Nem értem. Rosszul olvasták fel a sofőrnek a címzést?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.21. 12:01:46

ez bisztos ilyen védett munkahely az értelmileg megfogyatkozottaknak, minnnyár a posta meg a vasút után.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.02.21. 12:25:00

@atpijkamo: Az előbb nem dolgoztam, aztán hibáztam Hajjaj mekkorát.

AtiSnatch 2014.02.21. 12:37:27

@atpijkamo: Aki nem dolgozik, nem hibázik, aki nem hibázik az jó munkaerő , jutalmat érdemel! :)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.21. 12:41:10

de imádom ezt az "átfutási idők csupán tájékoztató jellegűek" dumát!

lassan a boltban is az lesz, hogy a 100 ft-os stangli a kasszánál azért drágább, mert az ár csak tájékoztató jellegű volt

Atörökk 2014.02.21. 12:44:33

Ne panaszt külgyél, hanem hallókészülékt a kézbesítőknek.

Ádám 2014.02.21. 12:47:42

dolgozzanak a segélyek....

sülnek a halak, nyamíííí

Ádám 2014.02.21. 12:57:50

@AtiSnatch: azok is dolgoznak?

kib.... forróóóó!:)

AtiSnatch 2014.02.21. 13:04:33

@Ádám: én a sülésre gondoltam, a barom után szabadon :D elhatárolódok magamtól , mélyakupa :)

igi1 2014.02.21. 20:37:34

@atörökk: inkább szemüveget, nem?
ha a 7. -be vitték a 4. helyett.

akárhogy nézem, akármilyen gyatra is lehet valakinek a hejjessírása azért a négyesnek csak nem lehet a 7-est venni vagy mivan?

Sword 2014.02.21. 22:53:35

Igazából részben ezért utálom a házhoz szállítást. A csomagátvevő pont sokkal jobban használható. Egész nap üljek otthon és várjam a futárt? Ha külön kérem, hogy mondjuk 12 és 15h között jöjjön, akkor szinte kizárt, hogy ne előtte, vagy utána próbálkozzon. Ha kérem, hogy előtte egy órával hívjon fel, hogy haza tudjak esetleg érni, akkor biztos, hogy már azzal hív, hogy ott áll a ház előtt és nincs senki, aki átvegye a csomagot.

lüke 2014.02.22. 04:59:51

romlik a színvonal
a magyar Postánál már réges rég,, a csomagküldöknél fokozatosan:
eltünnek a kézbesítések,már nem is pontosak
(megj az amazonnál is mind Ausztriában mind Németo.-ban)
elégedetlenkedöknek> zöld pont

Überspannung 2014.02.22. 06:34:32

"A válaszát nem tudom elfogadni"
Mivan bazzeg, politikusnak képzeled magad?

@Sword: ezek mind ilyen köcsögök. Én kértem párszor délelőtti szállítást, természetesen délután hozták. Nyilván ahhoz tartsam magam, hogy nehogy bármit kérje, úgyis leszarják.
Amikor nem kértem, akkor persze sikerült kihozniuk délelőtt.

PomberMaci 2014.02.22. 08:35:44

@Sword: "Ha kérem, hogy előtte egy órával hívjon fel, hogy haza tudjak esetleg érni, akkor biztos, hogy már azzal hív, hogy ott áll a ház előtt és nincs senki, aki átvegye a csomagot. "

Ugyanezzel szívok én is.
Aztán kiderült, hogy ezek a futárok nem céges alkalmazottak céges mobiltelefonnal, hanem alvállalkozók (általában számlakönyves egyéni vállalkozók) és a saját zsebükre megy a telefonálás, de ha kihozza másnap is, azt még fel tudja számolni, tehát ellenérdekelt a pontos kiszállításban egy darabig.:-)
Még a DHL-nél is futottam bele ilyenbe, hogy DHL-es kocsival de egyéni, külsős alvállalkozó furikázik.

2 kezű mester 2014.02.22. 10:30:18

Vártam egy csomagra ,postás felhív,itt vagyok ház előtt,mondom neki ok,de egyeztetve lett hogy csak délután jönnek.....őőőő...hááát most épp ráért.
Ok nagy kegyesen megbeszéljük délután még visszajön.
Hív, lemegyek mert már lépcsőzni nem akar ....mivan?? ...ok, lemegyek.A puttonyos vw buszba ,pár csomag volt még,olyan 10-15 . Keresi enyémet ,kézbe vesz 1-et, azsongya nem ez és bedobja nagy lendülettel a mélységbe...,második se az azt is bedobja.Harmadiknál szólok ,figyelj már ezekbe lehetnek törékeny dolgok pl.én is alkatrészeket várok, lcd-,érintőkijelzőket.Szerintetek érdekelte??? vállmozdulatok, leszaromkifejezésszájlebiggyesztve.
Majdnem megpofoztam annyira felhúzott! Na de közfeladatok ellátó személy lett a köcsöge ,kapok annyit mint egy rendes emberért ...

igi1 2014.02.22. 11:03:09

@Sword: felènk a postás csomagos 10 óra körül a postas fél kettőkor a fenti futár két óra felé jön

Nem tül bonyolult megfigyelni mikor jönnek a futárok

de igazad van a csomagátvevő helyek jobbak csak aztán nehogy elfelejtsd átvenni a csomagot mert azoknak is van nyitvatartási idejük

nincs választás pesti személyes átvétel ingyen van de akkor úgy kell számolni az idővel h pont aznap át tudd venni

nem fogok fizetni 10000 után még 3500-at egy futárnak se az is biztos.

Sword 2014.02.22. 11:14:30

@igi1: Pesten lehet hogy így van, de nálunk jött már futár 10h-kor és 15h-kor is. Volt hogy már a postai csomagomról is lemondtam pénteken, amikor a késő délutáni órákban megjelent a zöld transporter...
Nem tudom hogy működik náluk a jutalék, de nekem egyszer azt mondta telefonban a futár, miközben a ház előtt állt, hogy ő ezt szeretné ma mindenképpen kézbesíteni, mert akkor jár érte neki plussz és ehhez ragaszkodott. Szóval így kellett még vagy kettőt telefonálni, hogy az egyik boltban átvegye édesanyám ismerőse, hogy a futárnak jó legyen, aztán a futárt visszahívni, hogy na akkor vigye oda és legyen boldog, (én ugyanúgy másnap kaptam meg).
Azért a csomagpontok viszonylag sokáig nyitva vannak, ha aznap már nem is tudom átvenni, de néhány napig tárolják és leslattyogok érte, amikor ráérek.

CsakMintTe 2014.02.22. 11:15:41

Ehhh... GLS.... Boldogult emlékű előző munkahelyem - netshop - GLS-sel szállíttatott. Ott is minden hétre jutottak titokzatosan máshol kikötő csomagok, és hát az ügyfelek természetesen minket hívtak, az ügyfélszolgálatot, hogy mivanmá'. Először úgy tűnt, mi is csak azt látjuk a GLS weboldalán csomagkövetés címén, mint az ügyfél, aztán kiderült, hogy a szerződött partnereknek van egy külön telefonszám, és ott némi rávezetéssel meg lehet tudni a - miénkkel elvileg teljesen hasonló munkakörben leledző - hölgytől, hogy mi van, illetve mi lesz a csomaggal. A "némi" rávezetéshez a kolléganőimnek nem volt gyomruk, úgyhogy elég hamar megkaptam a munkakört, miszerint veszekedni GLS-es kolleginácskával, míg meg nem érti újra, hogy mit akarunk.

Egyébként ez bármely ügyfélszolgálattal így van: tiszta felüdülés olyannal beszélni, akinek nem én mondom meg, mit kéne látnia a monitorán... Szerencsére ilyen is van, csak tenyészteni kéne, mert kihaló fajta.

A futár aztán megint egy másik műsor, hiába szabály, hogy addig üf. nem fizet és futár nem távozik, míg meg nem győződnek róla, hogy minden rendesen megvan-e a csomagban... Azzal is rendszeresen minket hívtak, hogy a futár nem hajlandó addig engedni a csomag kibontását, míg kezében nincs a pénz, meg hasonlók. Persze, ha meg mindenkit végigvár, akkor nem végez a napi adagjával, és az egyáltalán nem tájékoztató jellegű két napos szállítási határidőt a délutánra maradottaknál tuti nem tudja teljesíteni, és hát akkor meg az a baj.

anarch 2014.02.26. 10:41:41

Biztos előirányzott km van.

Cócializmusban volt az, hogy komplett tehervonatokat utaztattak töküresen azért, hogy meglegyen az előírt terv.

Kidkid · http://gyerekbutorda.hu/ 2014.03.04. 16:56:41

Hja kérem, aki Angliából rendel..
süti beállítások módosítása