Tékozló Homár

Csak pár száz utasnak kellett kétszer fizetnie az osztrák vonatjegyét

2014.03.14. 11:41 | jackyll | 71 komment

Ha hihetnénk a MÁV kommunikációs osztályának, megnyugodhatnánk, hogy mindössze pár száz embert szívattak meg eddig azzal, hogy az otthon nyomtatható vonatjegyüket nem bírják ellenőrizni, és ezért újra megvetették velük a jegyet. Az Indexen megjelent történet tanulsága: ne nyomtassanak otthon vonatjegyet!

A menetjegyeinket az interneten vásároltuk meg az osztrák vasúttársaság, az ÖBB honlapjáról. Abban a hiszemben szálltunk fel Wien Meidling vasútállomáson a vonatra, hogy a jegyeink érvényesek az utazás minden szakaszára. Az osztrák oldalon jegyellenőr nem jött ellenőrizni a jegyeinket. A határ átlépését követően jött a magyar jegyvizsgáló és kérte a menetjegyeinket, amelyeket készségesen meg is mutattunk. Ő közölte, hogy a jegyünk nem érvényes amiatt, hogy az osztrák kalauz nem írta alá azt és emiatt kötelesek vagyunk a helyszínen új menetjegyet vásárolni.  A kalauz úr nem beszélt semmilyen idegen nyelven, ezért a feleségemnek nem tudott felvilágosítást adni, kérése ellenére sem.

Említettem a jegyvizsgálónak, hogy a helyszínen nem szeretnék fizetni, illetve kezdeményeztem az esetről egy jegyzőkönyv felvételét, amit ő megtagadott. Ezt azzal indokolta, hogy ő itt csak jegyet tud adni. Többször erőszakosan akart rávenni arra, hogy a helyszínen fizessem ki a jegyet. Megfenyegetett, hogy rendőrt hív, amennyiben nem rendezzük a tartozásainkat.

Ezek után én is javasoltam a rendőri intézkedést. [...]

A MÁV ennyit bírt válaszolni:

A jegyek közötti különbséget ebben az esetben az adja, hogy a pénztárban váltott és az automatából átvett jegyeket a vasúttársaságok által elfogadott biztonsági papírra nyomtatják, így a jegyek védettek a többszörözés, illetve a rajtuk megjelenített adatok megváltoztatása ellen. Otthon nyomtatott jegyek esetében ez a fajta védelem értelemszerűen hiányzik, ehelyett más megoldásokat alkalmaznak, például a jegyek adatait egy vonalkódban elektronikusan is tárolják.  A magyar jegyvizsgálóknál található eszközök sajnos, egyelőre nem tudják leolvasni az otthon nyomtatott menetjegyeken az osztrák vasút által alkalmazott kódszabványt, ezért szükséges, hogy azokat az osztrák kollégák ellenőrizzék, ezáltal a jegy valódiságát hitelesítsék. A probléma megoldása folyamatban van, dolgoznak a szakemberek azon, hogy ezt a jegytípust is ellenőrizni tudják a MÁV-START munkatársai is.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 11:42:03

MÁV-os szinten párszáz tényleg nem sok. Ők napi szinten szívatnak ennyit.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 11:43:08

Hállókérem, itt az új poszt.

Dr. Kix 2014.03.14. 11:43:41

Siralmas egy banda ez a MÁV. El van cseszve a rendszerük, amire a megoldás, hogy fizessen a vétlen utas. Szép.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 11:45:16

@Tanácstalan: De dobogós vagy! Egyébként a legszebb az, hogy nemzetközi vonaton a kaller nem beszél magyaron kívül más nyelvet.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 11:46:04

Értem. Illetve mégsem. Azaz de. A magyar kalauz nem EU kompatibilis, mert nem tud vonalkódot olvasni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 11:46:26

Nem is értem. Nem tudják ellenőrizni, ez az ő problémájuk. Poszter helyesen járt el, nem büntethető.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 11:47:19

@Csokis: Elárulom neked, hogy jártam én sok országában már a világnak és többnyire találtam magyarul beszélőt, de minimum magyarul káromkodót. világnyelv a magyar. :D :D :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 12:08:46

@atpijkamo: Látszik, hogy nem érted! A MÁV még mindig állam az államban. Saját biztosító, saját nyugdíj, saját kórház, saját szabályok. Az már az én bajom, hogy mégis mindig az én állam sajog.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 12:13:10

Egyébként megérne egy misét az is, hogy az ÖBB hogy vezethet be valamit, ami annyira egyedi, hogy a társvasutak nem is tudják olvasni. Vagy ha már ilyen, akkor miért nem hitelesítik a labanc kallerek azt kötelezően. Mármint önmaguk számára kötelezően?
Visszatérve a Wizz posztra: a légiforgalomban van e-ticket, ami iparági szabvány. Van 2D-s vonalkód, ami szintén. Furcsa is lenne, ha az utas Kuala Lumpurban lemaradna az épp lezuhanni induló gépről, mert a maláj jegyformátum más, mint a kínai, vagy az ausztrál.

Atörökk 2014.03.14. 12:23:19

Jóféle per, akkor hátha megjavul a rencer.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.14. 12:24:03

@Csokis: A vazsi galauzst meg a döbbi vazsudazsd nem izs bizsdozs, hogy megérdi egy pl. bihari udazs...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.14. 12:25:44

@Csokis: Lehet, hogy le kellene tölteni hozzá egy ingyenes alkalmazást...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 12:27:05

@atpijkamo: Van párja a seggbeszúrós gyúrós faszinak! Illetve csak volt. Csóró gyerek!
index.hu/tech/2014/03/14/virust_kapott_a_szamitogepe_megolte_a_gyereket/

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 12:28:40

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Azért IT fejlesztések nem így szoktak működni. Legalábbis a világ jobbik felében. Itt adatbázisokat kell(ene) összekapcsolni, miegymás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.14. 12:31:13

Áh, tehát pár száz ember az smafu. Köszi!

" A probléma megoldása folyamatban van, dolgoznak a szakemberek azon, hogy ezt a jegytípust is ellenőrizni tudják a MÁV-START munkatársai is."
Köszönjük, hatalmas dolog. Idióta banda.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.14. 12:43:48

@Csokis: Minek kellene összekapcsolni? Annyit kellene tudni, hogy érvényes-e az időbélyegző, és a kód egyéb adattartalma is azonos-e a betűkkel nyomtatottal. Attól, hoy a magyar kaller ráfirkált volna valamit (mondjuk egy váltón áthaladástól) még nem szerez információt a MÁVSTART arról, hogy mennyi jár neki a jegy árából.
Viszont valóban qrwa jó üzlet biztonsági papírt importálni és eladni.

Ádám 2014.03.14. 12:44:42

Még szerencse, "hogy CSAK....." :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 12:51:17

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Nem, biztonsági papír tényleg nem kell. Viszont amit leírok egy papírra, azt át is tudom tenni 2D barcode-ra is házilag. Oké, nem triviális, de simán megoldható. (A vasúti jegyekkel való trükközés nem újkeletű, ld. még Interrail hamisítás 20 éve.) Ha viszont a kiadott jegy bekerül egy FIP adatbázisba, akkor az bármikor kikereshető az előzményekkel, módosításokkal együtt. Például az utas indulás előtt visszaváltja, majd a korábban kinyomtatott jeggyel mégis felszáll. Most kapásból csak ez jutott eszembe, de nem is vagyok egy kreatív csaló.

Atörökk 2014.03.14. 12:55:36

@Csokis:
Azt nem értem, nekünk miért kell akarni állandóan feltalálni a spanyolviaszt. Pl. svájci vasutaknál, de németeknél is már igen régóta működik az otthoni jegynyomtatás, illetve már jegy sincs, csak valami kód. Miért nem lehet megnézni, milyen az ottani rendszer, és átvenni?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 13:05:29

@Csokis: "nem hitelesítik a labanc kallerek azt kötelezően"

Mert ott nem fejen áll a világ. Azt feltételezik, hogy az utas becsületes, nem azt, hogy biztos csalni akar. Ha nem tudja biztosan, hogy érvénytelen a jegy, akkor érvényesnek kell lennie. A kalauz sara ellenőrizni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 13:08:47

@Csokis: "adatbázisokat kell(ene) összekapcsolni"

Nem kell semmit összekapcsolni. Egy sima lekérdezés, érvényes-e vagy nem.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 13:15:14

Elöljáróban: nem védem a MÁV-ot, nem érdemli meg, de azért lehet olyan is, amikor _véletlenül_ nem ők a hunyók.

@atörökk: mert az első időben ez drága. A fejlesztés / licensz díj viszi a pénzt, és csak később kezdi visszatermelni. Meg a magyar internet penetráció még nem olyan, hogy a Mari néni otthon nyomtassa ki a jegyét, tehát mindenképp kell pénztár, akkor meg b...ttyuk. Épp ezt csinálja évek úta a BKV, lassan talán lesz is belőle valami. Pedig az kisebb rendszer, és nincs is nemzetközi vonatkozása.

@atpijkamo: Azért lassan már ott is rájönnek, hogy a K-Eu-i ember "kreatív". Csak esetleg náluk nem éri el a kritikus szintet a csalások aránya, így drágább lenne az ellenőrzési rendszer kiépítése, mint amit buknak. De az is lehet, hogy az ÖBB-nek van valami online kütyüje az ellenőrzésre, és ha keletre jön egy vonat, akkor ráteszi a titkos patteránt a magyar kallernak, hogy okés a jegy. Csak ha ezt a tudást nem adja át az ÖBB-s kaller, akkor a MÁV szophatja meg. Aztán az is lehet, hogy ez nem iparági szabványú kód, ezért a MÁV nem tud vele mit kezdeni. Szóval ezer és egy oka lehet ennek, püspök úr!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 13:17:37

@atpijkamo: Honnan kérdezed le, ha a MÁV nincs összekapcsolva az ÖBB-vel?

Atörökk 2014.03.14. 13:17:43

@Csokis:
"mert az első időben ez drága"
Ez tény, ahogy az is, nálunk még nem olyan elterjedt az internethasználat, mint tőlünk nyugatabbra. No de ha elkezdték egy online, elektronikus jegyvásárlási lehetőség biztosítását, akkor miért nem csinálják normálisan? A kérdés költői...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.14. 13:20:16

Nálunk inkább kiváltanak tucatszámra valami aranykártyát, kiosztják azoknak, akik kifizetik a menetjegy árának szűk felét, felültetik őket az első osztályra, leszálláskor meg visszaszedik. A kalauzt természetesen (ha nem rokon/barát) megkenik. Állítólag. Én még nem utaztam így.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 13:23:36

@Csokis: Elég, ha az internettel össze van kötve mindkettő. Küldök egy XML lekérdezést, benne az adatokkal, jogosultsággal, és kapok egy XML választ. Aztán azt feldolgozom, ahogy jólesik. Csókolom.

vanek ur 2014.03.14. 13:25:10

Azért azt érezzük, hogy itt az osztrák vasút is erősen saras. Az egy dolog, hogy a MÁV nem képes olyan leolvasót beszerezni, ami még az osztrák kódot is felismeri (azért lássuk be: nem ez a fő szempont egy beszerzésnél).
De az osztrákoknak ki kellett volna írni a honlapra, meg a jegyvásárlás alatt végig, hogy kedves Jürgen, ha Magyarország felé utazol, ne nyomtasd ki otthon a jegyet, de ha már így teszel, keress egy jó osztrák vasutast, és hitelesíttesd vele, mielőtt kurucföldre érsz.
@atörökk: "svájci vasutaknál, de németeknél is már igen régóta működik az otthoni jegynyomtatás" - Magyarországon is van már vagy 2 éve. Egész jó, A/4-es lap, rajta QR kód. Én már amúgy is régóta csak interneten veszek vonatjegyet, és az otthoni nyomtatás is elég jól működik. Olyat is írnak, hogy IC-n elég, ha az okostelefonon ezt a kódot mutatod meg (ezt még nem mertem kipróbálni, de több ismerősöm mondta, hogy probléma nélkül utaztak így).

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 13:26:17

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Ha késésben vagy, és a kallernál veszel jegyet, az 2600 Ft plusz. Ez egy 100 km-es úton nagyjából 3x-os ár. (Nem ha csalni próbálsz, hanem ha odamész, hogy bocsi, de nem volt időm jegyet venni, tessék nekem adni egyet.) Kicsit erős... Nem csodálom, hogy az emberek "próbálkoznak".

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 13:26:29

@Csokis: "K-Eu-i ember "kreatív"."

Mennyi egy jegy ára? Mennyi egy minimálbér? Majd ha a kettő köszönőviszonyban lesz egymással, akkor nem éri meg annyira "kraitívnak lenni". Addig is csinálják a dolgukat rendesen, ha meg nem tudják, akkor se nézzenek csalónak mindenkit!

vanek ur 2014.03.14. 13:26:55

@atpijkamo: Budapest és Hegyeshalom között ugye még nem próbáltál vonaton mobilnettel internetezni?
Egy csomó részen még simán telefonálni és sms-ezni sem lehet, annyira nincs térerő.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 13:27:44

@vanek ur: "ha Magyarország felé utazol, ne nyomtasd ki otthon a jegyet, de ha már így teszel, keress egy jó osztrák vasutast, és hitelesíttesd vele, mielőtt kurucföldre érsz."

OK. Ezt akár a jegyre is írhatják. Talán csak elolvassa, miután kinyomtatta. :))

Atörökk 2014.03.14. 13:27:59

@vanek ur:
Nekem járt úgy ismerősöm, kinyomtatott qr-kóddal utazott IC-n, sínbohóc jő, qr-kódra ránéz, majd közölte, ez a qr-kód nem jó! Aztán kiderült, az illető éppen nem a bitek Paganinije, kellett hívni egy másik kalauzt, aki a kezében lévő kütyüvel le tudta csekkolni. :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 13:29:45

@atpijkamo: Arre szerintem minimum egy VPN kéne a net mellé. Magyarán minden vonatra net, a mozdonyra egy VPN box, oszt hadd szóljon! (És az sem árt, ha végig van térerő. A múltkor megpróbáltam dolgozni a vonaton Siófokra menet. Érden, Fehérváron, meg a Balaton mellett tudtam lecserélni a leveleimet, a többi néma csend.)

vanek ur 2014.03.14. 13:31:33

@Csokis: www.regionalbahn.hu/2011/09/vegyel-jegyet-vagy-megbuntetnek.html
Bezzeg Svájcban 90 frankról indul a bünti (a jegyáron felül).

vanek ur 2014.03.14. 13:34:17

@atörökk: "qr-kódra ránéz, majd közölte, ez a qr-kód nem jó" - Hacsak nem ő a Terminátor, nehezen fogom neki elhinni, hogy a kód valódiságát ránézésre megállapítja :)

vanek ur 2014.03.14. 13:38:23

@Csokis: Ennyivel előrébb van a légiközlekedés: ők már vagy 30-40 éve egységes jegyformátummal dolgoznak, van olyan rendszerük, hogy az ahhoz szándékosan nem csatlakozó fapadosokat leszámítva bármelyik légitársaság járatára lehet belőle foglalni, stb. A vasutak vajon miért nem voltak képesek erre? Főleg, hogy nemzetközi vasúti utazás előbb volt, mint polgári repülés...

Manyecska 2014.03.14. 13:40:48

@Csokis: a déli parton vellanyvezeték sincs a vonatoknak. Azért mennek dízelek. Legközelebb tájékozódj!:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.14. 13:41:27

@Csokis: Én vagy 15 éve jártam úgy, hogy későn értem az álomásra, akkor a Debrecen-Budapest szakaszon IC-n 8500 Ft volt a pótdíj.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 13:45:44

@vanek ur: "nehezen fogom neki elhinni, hogy a kód valódiságát ránézésre megállapítja"

A kód méretéből lehet következtetni annak információtartalmára. Ha túl kicsi, ránézésre látszik, hogy nincs benne annyi adat, mint kellene.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 14:22:25

@vanek ur: Ráadásul a jegyformátuma még a fapadosoknak is olyan, mint a többieké, különben a GH-k nem tudnák kezelni az utasokat. (Szar is lenne, ha nem tudnának nekik akárhol beszkártyát, vagy csomagcímkét nyomtatni, vagy leolvasni az utast a kapunál.)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 14:26:51

@Szőkenő Szarvas: Na, pont ott volt térerő. Mivel a vonaton nincs, `gy nyilván csak a településekét tudtam használni, a Balaton-part meg egyetlen, összefüggő falu.
@Kitalátor (másként) gondolkodó: Biztos van valami patteránjuk, amit elfogad a másik. Vagyatökömtuggya.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 14:27:43

@Kitalátor (másként) gondolkodó: :)) Mindegy, azon a nyelven, min megvette a jegyet.

Legalább van egy (másként) gondolodó ember köztünk.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.14. 14:58:34

az az igazság hogy a máv rendszere az rzsd-ével kompatibilis, nemsokára a síneket is széles nyomtávúra cserélik hogy Vlagyimir Vlagyimirovics páncélvonata zökkenőmentesen és fennakadások nélkül tudjon begördülni a felcsúti Központi Pályaudvarra

Aureliano Buendía 2014.03.14. 16:42:10

Ez vótmá az iho.hu-n is pl.

Aureliano Buendía 2014.03.14. 16:45:20

Azok a kurva osztrákok, Megint valami összeesküvés, sumákolás van, mint '20-ban, mikor kitalálták, hogy kell neki a nyugati határszél. Most is valamit akarnak. Talán a vonatainkat akarják ellopni.

Atörökk 2014.03.14. 16:47:24

@uraaam: Szerintem a magasan kvalifikált magyar vasúti munkaerőre vetettek szemet, különös tekintettel kalauzainkra!

Aureliano Buendía 2014.03.14. 16:56:42

@atörökk: valami ilyen ármány és cselszövés lehet cselekedeteik mozgatórugója. Tönkre akarják tenni megin a zálamot, mint akkor a besték.

Atörökk 2014.03.14. 16:59:28

@uraaam:
Lekfőbb ideje, hogy mekkezgyük a vasúti szabaccságharcot!4!!

gyugyó 2014.03.14. 17:01:13

"A kalauz úr nem beszélt semmilyen idegen nyelven, ezért a feleségemnek nem tudott felvilágosítást adni, kérése ellenére sem."
Az ilyentől mindig eldobom az agyam, azt a kicsit...
Legutóbb Szlovéniában voltam és nem tudott magyarul a kocsmáros, ez felháborító!!!

Aureliano Buendía 2014.03.14. 17:06:52

@atörökk: lehet, a holnapi napon Kovács II. Béla jegyvizsgáló a Keleti homlokzatán elszavalja a Sínre magyar című verset, és őszre csapataink már Bécset ostromolják Bz motorvonatokkal.

Éjjen ama gyar szabaccág
éjjen a MÁV

Aureliano Buendía 2014.03.14. 17:08:00

@gyugyó: én is anyáztam már Prágában is, meg Alanyában is, mert a buzik nem akartak magyarul érteni. Bezzeg az elmaradott Csíkszeredában, ott mindenki értette. Mer a székelyben még van anyag.

Atörökk 2014.03.14. 17:11:14

@uraaam:
A Westbanhof bakterja jobban teszi, ha elkezdi felkötni a gatyáját!

Aureliano Buendía 2014.03.14. 17:12:51

@atörökk: tévecc, a vesztbánhófot lebontották, meg a szűdbánhófnak is annyi, egy köszponti pájaudvart építenek, mert aszt godollyák, hogy egy új erősség ellent tud állni bézéink hadának. Réldzset? Piha!

Zirowe 2014.03.14. 17:15:57

Tehát a máv hiányosságai miatt ismét az utasok szopnak.

Panaszt tenni az elmulasztott osztrák jegyvizsgálat miatt, ilyen abszurditás is csak itthon születhet.

Oszt gondolom kamatot nem fizetnek a jogellenesen beszedett és maguknál tartott pénz után?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.14. 22:10:40

,aa, ,aa
d" "b ,d",`b
,dP a "b,ad8' 8 8
d8' 8 ,88888a 8 8
d8baa8ba888888888a8
,ad888888888YYYY888YYY,
,a888888888888" "8P" "b
,aad8888tt,8888888b (0 `8, 0 8
____________________________,,aadd888ttt8888ttt"8"I "Yb, `Ya 8
,aad8888b888888aab8888888888b, ,aatPt888ttt8888tt 8,`b, "Ya,. `"aP
,ad88tttt8888888888888888888888888ttttt888ttd88888ttt8888tt,t "ba,. `"`d888
,d888tttttttttttttt888888888888888888888888ttt8888888888ttt888ttt, "a, `88'
a888tttttttttttttttttttttttttt8888888888888ttttt88888ttt888888888tt, `""8"'
d8P"' ,tttttttttttttttttttttttttttttttttt88tttttt888tttttttt8a"8888ttt, ,8'
d8tb " ,tt" ""tttttttttttttttttttttttttttttttttt88ttttttttttt, Y888tt" ,8'
88tt) "t" ttttt" """ """ "" tttttYttttttttttttt, " 8ttb,a8'
88tt `"b' ""t'ttttttttttt"t"t t taP"
8tP `b ,tttttt' " " "tt, ,8"
(8tb b, `b, a, tttttt' ""dP'
I88tb `8, `b d' tttttt ,aP"
8888tb `8, ,P d' "tt "t' ,a8P"
I888ttt, "b ,8' ,8 "tt" ,d"d"'
,888tttt' 8b ,dP""""""""""""""""Y8 tt ,d",d'
,d888ttttP d"8b ,dP' "b, "ttP' d'
,d888ttttPY ,d' dPb, ,dP' Normand "b, t8' 8
d888tttt8" ,d" ,d" 8 ,d"' Veilleux `b "P 8
d888tt88888d" ,d" ,d" ,d" 8 I 8
d888888888P' ,d" ,d" ,d" 8 I 8
88888888P' ,d" (P' d" 8 8 8
"8P"'"8 ,8' Ib d" Y 8 8
8 d" `8 8 `b 8 Y
8 8 8, 8, 8 Y `b
8 Y, `b `b Y `b `b
Y, "ba, `b `b, `b 8, `"ba,
"b, "8 `b `""b `b `Yaa,adP'
"""""' `baaaaaaP `YaaaadP"'

Aureliano Buendía 2014.03.14. 23:17:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: blogon még soha nem láttam ennél jobb képet a Krím-félszigetről.

Gera 2014.03.15. 08:20:18

Ebben nem igazán az a gázos, hogy nem sikerült még megoldani a jegy ellenőrzését, ilyesmi előfordul, hanem az, hogy ha pár naponta - hetente van ilyen (ezt mondta a máv), akkor az utas baszogatása helyett a büdös francért nem ellenőrzik le telefonon keresztül az érvényességet? Kaller telefonál a központba annak a Gizikének, aki a büntetés után is ellenőrzi ezt, bediktálja a jegyen levő számot, aztán tíz perc múlva visszahívják, hogy rendben van-e a dolog. Sőt, csak akkor hívják, ha nincs rendben. De nem, ehelyett büntetnek meg rendőröznek a rohadékok, miközben kb 99 százalék, hogy ezt egy fizető utassal művelik. Tetű egy banda ez.

vanek ur 2014.03.15. 09:34:45

@Gera: "a büdös francért nem ellenőrzik le telefonon keresztül az érvényességet? "
Ugye még te se utaztál vonattal Budapest és Hegyeshalom között? Vannak szakaszok, ahol egyáltalán nincs térerő: nem lehet telefonálni, smsezni, internetezni. A telefonos ellenőrzés máris megbukott.
"a Gizikének, aki a büntetés után is ellenőrzi ezt"
A központban Gizike egyet tud tenni: beszkenneli a jegyet, elküldi az osztrákoknak, ahol jfr. Hilde majd egyéb munkái és két kávészünet között valamikor megnézi az ottani rendszerben, és visszaír, hogy rendben (vagy nem rendben). Arra viszont ne számítson senki, hogy az osztrákok azért tartanak 7/24-ben egy embert, hogy egy beérkező kérésre azonnal köpjék a választ. Ez sem a telefonos ellenőrzés mellett szól.
Tegyük fel, mégis lehetséges, hogy egy telefonos bekérdezésre lehet 10-15 percen belül választ kapni. Mit csináljon a kaller, amíg megjön a válasz? Maradjon a delikvens mellett? 1 vonaton elég 7-8 olyan ember, aki egy osztrák jegynek kinéző A/4-es lapot lobogtat, és szinte máris Pesten van a vonat. Menjen tovább ellenőrizni? Mire visszajön, mert kiderül, hogy fotosop az egész, az épeszű bliccelő már rég valahol máshol ül... Ez sem épp egy jó érv a telefonos ellenőrzés mellett (hacsak nem így akarsz ingyen utazni Győrből Budapestre :) .
Ahogy korábban is írtam: az osztrák adja el a jegyet, az ő dolga lenne a megfelelő tájékoztatás (az utasé pedig, hogy eszerint járjon el)

Gera 2014.03.15. 10:03:49

@vanek ur: Hagyjuk már. Mondom, a máv szerint kb HETI EGYSZER van ilyen, ne bassz már, hogy nem lehetne megdumálni az ÖBB-vel, hogy amíg az elektronikus ellenőrzést össze nem gányolják, addig telefonon ellenőrizzék az érvényességet. Ja, persze, végig nincs hálózat az egész vonalon, mi? Hagyjuk már a hülyeségeket. És igen, addig szépen otthagyja a kaller az utast, mégis mi a francért ne?

BTW az ÖBB szól a megrendeléskor, hogy nem javasolják az otthon nyomtatott jegyet emiatt a probléma miatt. Nyilván pont ezért van heti egy. De attól, hogy az utas baszott elolvasni ezt, még kifizette a jegyet, úgyhogy ne szopassuk már szét feleslegesen. Vajon abból a heti egyből hány bliccelő volt eddig? Évi egy? Megérte akkor, végülis akkor csak vagy tízszer annyiba kerülhetett az egész baszakodás a mávnak, mint amennyit akor veszített volna, ha a kaller simán elfogadná a jegyet és udvariasan elköszönne az ilyen esetekben is.

vanek ur 2014.03.15. 12:47:36

@Gera: Nem érted, vagy nem akarod érteni.
Most azért is van csak heti 1 eset, mert aki nem kezelteti az osztrák oldalon a jegyét, azt megbüntetik, és a büntetést csak akkor törlik el, ha az osztrák utólag igazolja a jegyet. (Helyben nem kell fizetni, de ha kiderül, hogy a jegy nem valódi, a jegy ára és a büntetés is behajtható.) Tehát nem éri meg otthon gyártani az osztrák otthon nyomtatott jegynek kinéző papírokat, mert tuti a lebukás.
Még egyszer: az otthon nyomtatott jegy egy sima A/4-es papírra nyomtatott valami. Szerinted egy valódi osztrák jegyet látva mennyi idő alatt lehet gyártani egy olyan papírt, ami úgy néz ki, mint egy osztrák jegy? És ezeket kellene egyesével telefonon ellenőrizni, és miután megjön a válasz, hogy fotosopp, megkeresni az illetőt és jól megbüntetni... Téged idézve "hagyjuk már a hülyeségeket".

"Ja, persze, végig nincs hálózat az egész vonalon, mi?" Bicske és Tata környékén is van kb. 10-10 perc fehér folt - ezekről tudok tapasztalatból.

"hogy nem lehetne megdumálni az ÖBB-vel, hogy amíg az elektronikus ellenőrzést össze nem gányolják, addig telefonon ellenőrizzék az érvényességet"
Szerinted az ÖBB fog erre tartani egy embert, hogy ha bármikor érkezik egy telefon Magyarországról, akkor minden mást félretéve megnézi a rendszerben a jegyet? Mégis, hány éves vagy, királyfi?

"De attól, hogy az utas baszott elolvasni ezt, még kifizette a jegyet, úgyhogy ne szopassuk már szét feleslegesen." Ha valaki nem olvassa el a képébe tolt információkat (se), viselje annak összes következményét.

attilahawks · http://goo.gl/M7Tq4i 2014.03.16. 12:06:30

A nagy ámerikában, megvettem a jegyet buszra és vonatra (majdnem mindenki így teszi) kinyomtattam. A sofőr, a kalauz leellenőrizte és kész....

ember a holdon? 2014.03.16. 19:37:54

dolgoznak rajta a szakemberek?
Én úgy gondoltam, ez egyszerűbben megy. Pl.: MÁV "szakember" felhivja ÖBB "szakembert".
-Te, milyen 2D kódot használtok? Data matrix, QR vagy Aztec..stb..? Szeretnénk, ha mi is tudnánk olvasni.
-...
-Ok, köszi.

Másrészt az idegen nyelv tudás irreleváns ebben a történetben. Majd, ha az osztrák/német/angol kaller magyarul beszél hozzám, akkor elhiszem, hogy a magyarnak is kellene.
Félreértés ne essék, több embernek kellene -már csak maga miatt is- nyelveket beszélnie és meglehetősen alacsony a valamilyen nyelvet beszélők száma, viszont, vegyétek figyelembe, hogy ha elmész egy másik országba, ők sem fognak magyarul (de még angolul is ritkán) beszélni.
Nemrég beszélgettem egy angol ügyféllel, ő például csodálkozott, hogy milyen sokan beszélnek itthon angolul. Neki ez fura volt, ő nem várja el, hogy tudjanak, hisz ő sem beszél más nyelvet.
Szóval a lényeg, a poszt nyelvtudás része marhaság. A másik viszont tényleg szégyen...

Eino81 2014.03.19. 07:34:45

Én ha Prágából utazom hazafelé, mindig otthon nyomtatott jeggyel utazom, azon is van QR-kód, de mivel Pest messze van, addig szerencsére a cseh és szlovák kollégák már érvényesítik a jegyem... De Magyarország még messze van ettől... sajnos.
süti beállítások módosítása