Tékozló Homár

Nem könnyű a Bikinitől megszabadulni

2014.03.14. 13:09 | jackyll | 1040 komment

Naiv internetező már másfél éve feleslegesen kapta a Bikini együttes hírlevelét, mert fizikailag nem lehetett leiratkozni. Úgyhogy írt nekik:

Nem tudtam leiratkozni a Bikini együttes hivatalos honlapjáról és mivel a 2002-es színvonalú honlapon (ez nem az együttest minősíti, sokkal inkább a fejlesztőt) nem található semmilyen elérhetőség, akinek jelezhető lenne a probléma, csak az oldal készítője, bizonyos iT-system Magyarország, akik Joomla oldalak belövésén túl mással nem igen foglalkoznak. A referencia oldalaik, beleértve a Bikini oldalát és még a saját honlapjuk is (http://www.it-system.hu/) Joomla alapú negyed óra alatt elkészített tákolmány. Mint fejlesztő a fejlesztőnek írtam levelet az elérhetőségükön, aminek megjelenése szintén kritikán aluli:

it-system.jpg

A címemre kapott másolat a következőképpen nézett ki (még ezt se tudták rendesen megoldani, de látható lesz, hogy olyan kész class-ok alkalmazása is nehézséget jelent a számukra, mint a captcha):

it-system-2.jpg

Azt persze elismerem, hogy nem volt a levelem épp a legkedvesebb hangvételű, de azt hiszem joggal vagyok felháborodva, hogyha valaki „arculattervezés” címszóval hirdet Joomla alapú weblapkészítést, ráadásul kontár munkát is végez. Ez, amit csinálnak köszönőviszonyban sincs azzal, hogy „designer”. Ez egy nulla. Nevetség tárgyává teszik önmagukon kívül azokat is, akik ténylegesen arculatot terveznek, designerek. Végül itt a lekicsinylő válaszuk:

it-system-3.jpg

A hibát továbbra sem javították. Ez áll a hírlevélben: „A hírlevélről a www.bikininet.hu címen, e-mail címed újbóli beírásával tudsz leiratkozni.” az instrukciókat követve a honlapon ezt az üzenetet kapom: Már feliratkozott

INSTANT UPDATE: közben sikerült kijavítaniuk a hibát, összesen 3 levelet kellett küldenem hozzá.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2014.03.14. 13:13:30

Posztoló. Menny, és verd ki. Vagy fogj egy féltéglát, kösd rá egy kb. 86 cm hosszú madzagra, jól pörgesd meg és verd magad tarkón. Kéccer.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 13:25:02

Ez most? Ez komoly? Ez a hétvégi?

Mindjárt írok egy témobilosat!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.14. 13:28:55

Kocka Kázmérnak nem jutott nő- színes, magyar tragikomédia.

amúgy meg akkora fake mint ide hadháza, senki nem regisztrál olyan névvel, hogy "le akarok íratkozni", hacsaknem egy akkora méteres impotens barom, mint ez a posztoló.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 13:33:53

Poszter, levelezz inkább a bloghu rendszergazdáival. Még csak választ se kapsz, és ki is tiltanak. Ha elég alázatosan, térdencsúszva járulsz eléjük az ötödik nickeddel, akkor közlik, hogy a problémád nem is az, ami, egyedi probléma, másnak gondot nem okoz, különben sincs érkezésük megjavítani.

A blogmoci 2006-tól eszi meg rendszeresen a kommenteket. Örülj, ha ezt egyáltalán olvashatod.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.03.14. 13:35:21

Lehet hogy az it-system nem tud weboldalt készíteni, de a posztoló pedig nem tud fogalmazni.
Ez milyen mondat már??
"Valljuk be, ezt az oldalt reális szemmel nézve ma egy 15 gyerek megcsinálja, lehet biztonságosabbra is."
Milyen 15 gyerek? Te hülye vagy poszter..

CBF 2014.03.14. 13:36:15

ez olyan hétvégi szagú. vagy majd 3 után?

Dr. Kix 2014.03.14. 13:38:50

A stílus maga az ember, ahogy mondani szokták.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.03.14. 13:41:51

Mellesleg a weboldalon ott van a gomb, hogy "Leiratkozás".

Manyecska 2014.03.14. 13:41:57

@atörökk: tuti ránk vár:DDD! /én nem vállalom../

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.14. 13:50:35

ezt a kérdést asszem egyszer tettem fel eddig, de most muszáj: mi a lófaxot keres ezt a poszt a homáron?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 13:52:08

@Szőkenő Szarvas: Melyiket? A téglázást? :D :D :D :D :D

Amúgy ma mit pucsítasz, akarom mondani mit puccccolsz? :D :D :D :D

Manyecska 2014.03.14. 13:55:29

@Tanácstalan: te, biztos nincs neked dolgod valahol a hajón???..:DD:P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 13:59:26

@Szőkenő Szarvas: Sötétben? Nincs. Ma voltam kettő üzemanyagtankban, ha ez vigasztal. Most is rettenetesen rángatom az istrángot, én vagyok a strázsa. :D :D :D :D

Manyecska 2014.03.14. 14:07:44

@Tanácstalan: vigyázz, valaki áll mögötted!

neet 2014.03.14. 14:11:41

csak nekem jut eszembe pajzán dolog a cikk címéről...? mert tiltakoznék...

Rosszindulatú Vászka 2014.03.14. 14:15:00

A Mosómedvetenyésztők Szövetségének ajánlásával.

Manyecska 2014.03.14. 14:15:31

@Tanácstalan: nahát, eszembejutott a zuram erre kb 10 mp múlva felhívott. Mindig ez van. Erre vmi logikus magyarázat..?:D:O úgy látszik fogom az agyhullámait ami különös!!:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 14:17:59

@Szőkenő Szarvas: Azt hallottam vona, mert hangosan nyílik a zajtó.

jusson már eszedbe a nejem, mert jó lenne, ha felhívna engemet, de minimum az sms-re válaszolhatna. :D :D :D :D :D :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.14. 14:19:56

Hírközlési Hatóság szereti az ilyet, ha nekik bejelented a spamet, akkor gyorsabb lehet a leiratkozás...

Manyecska 2014.03.14. 14:34:39

@Tanácstalan: van köztük durva is:(
.ez már a hétvégi vajon??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.14. 14:46:39

en igazabol a Rolls Frakciot sokkal jobban kedveltem, de a bikini sem rossz
nem beszelve a monokinirol

manyecs tuti monokiniben nyirja fuvet

Martinicske 2014.03.14. 14:56:20

Posztoló, ha tudsz jobbat akkor csináld.

Komolyan ez a gondod amivel szoftverfejlesztőként másfél éven át foglalkoztál?

"bizonyos iT-system Magyarország, akik Joomla oldalak belövésén túl mással nem igen foglalkoznak"

Ez meg legyen az ő dolguk.

Manyecska 2014.03.14. 15:04:45

@hagyma: Igen. Mindig. Utána mesztelenül szívom el. egyéb kérdés?:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 15:08:39

Tessék abbafejezni a fél- vagy egészen meztelen nőkről történő megemlékezést. Egy hónapja vagyunk ide bezárva, partra jutásra esélytelenül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.14. 15:11:27

@Szőkenő Szarvas: jelenleg nincs, de szolok, ha lesz
@Tanácstalan: egyel vanilias fankot

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 15:14:47

@hagyma: Küldjél. A környéken nincs egy darab fánkozós sem. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.14. 15:17:16

@Tanácstalan: jo, rohanok a postara@Szőkenő Szarvas: vasarnapra rendeltem 2 grammot
30 dollar basszus
mennek fel az arak

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.14. 15:18:09

Nem könnyű a Bikinitől megszabadulni

az asszony bugyiját azért már sikerült letépni? :-DDD

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.14. 15:21:18

Köll írni egy rendes, géppel írt, névtelen (na jó, azt nem) feljelentő levelet a Nemzeti Adatvédelmi Hatóságnak, azok jó bürokrataként szépen eljárnak. Nekem legalábbis így ment.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 15:23:33

@atpijkamo: Kösz. Nem ilyesmi hiányzik. Ide miért nem merted? :D :D :D :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 15:27:16

Újraforgatják Carl Sagan Kozmosz sorozatát. Hát nemtom, elég nagy fába vágták a fejszéjüket. Nemrég újranéztem az eredetit, hát nagyon időtálló, pedig 30 év alatt nagyot fejlődött a tudomány. Fenn van az indavideón, ha valakit érdekel.

indavideo.hu/search/text/carl%20sagan

www.origo.hu/tudomany/20140311-carl-sagan-es-neil-degrasse-tyson-kozmosza.html

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 15:29:13

@Tanácstalan: :)) Nem lenne fájdalmatok, ha nem férfiasosott volna el a szakma.

Ádám 2014.03.14. 15:29:53

Eddig, minden női ismerősömnek sikerült....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 15:31:35

www.origo.hu/itthon/20140314-nem-volt-eleg-otvenezer-forint-a-nogyogyasznak.html

A nő a varratszedésénél köszönte meg ötvenezer forinttal az orvos munkáját, a vádlott azonban közölte vele, hogy ő „nem ötvenezer, hanem 150 ezer forintos orvos”, a fennmaradó részt pedig a következő alkalommal majd lerendezik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.14. 15:34:28

@Ádám: aze' Bela megkuzdott vele, ne tagadd

Ádám 2014.03.14. 15:42:17

@atpijkamo: Volt önbizalma a dokinak.....,jól tökön kellett vóna rúgni! de min. elküldeni a picsába!

ill. feljelenteni, mint meg is tették!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.14. 15:46:27

csak nalam halt meg az index?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 15:47:32

@atpijkamo: Mindig is az volt, most kezd elnőiesedni. Ami nem baj, de nekem még a Hally Berry is beosztottam lenne, aztán ugye erre van ilyen kriminális jogeset is, ergo pl. igi itt lejthetne aligtüllben, ha beosztott, akkor tabu.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.14. 15:48:04

vagy legalabbis atalakult
eleg szar most

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.14. 15:50:48

@ColT: de miért kell ezzel a leíratkozással agonizálni egyáltalán? ha nem akarom látni, akkor megy a spamok közé oszt kész. szerintem negyvenes ikuval már bárki képes rákattintani egy gombra a levelezőben.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 15:56:13

@Tanácstalan: "Mindig is az volt"

:)) Jah, arról én nem tehetek.

"ha beosztott, akkor tabu"

:)) Minden tiszteletem hatványozottan a tiéd. Akkor szerezzetek kézműves kisiparosokat, akik üzleti alapon állnak hozzá.

Szimulálták Ausztrália benépesítését. Ez alapján semmi esélyük nem volt a betelepülőknek a fennmaradásra, ha csak nem volt 18 nőihölgy a hajókon. Szóval nagyon régen a csajok is hajóztak.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.14. 15:57:25

Hogy néz már ki ez a nyomorult Index??

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 15:58:20

@Ádám: :)) A bíró majd remélem az ítéletében stílusosan össze- vagy bevarratja valamijét a dokinak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 16:02:48

hvg.hu/egeszseg/20140314_No_fertozhetett_meg_not_nemi_uton_HIVvir

Túl sokat buzulnak ezek az amerikaiak. Még kialakul egy virulens törzs, ami vígan végigszalad a világon. Nem mintha nem átana megfelezni az emberiséget, túl sokan élünk a földön.

A madárinfluenza is ott alakul ki, ahol ember, disznó, csirke él egyrakáson Kínában. Addig ugrik egyik gazdáról a másikra, addig mutálódik, míg kialakul egy klasszul fertőző változata, oszt elindul világhódító útjára.

Ádám 2014.03.14. 16:03:34

@atpijkamo: :):D a szemhéját!?:)

Kap 500 000 Ft büntit! Emeli az árait s 2-3 hónap alatt bepótolja. Legfeljebb nem beszél többet, csak mutogat+köhint....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.14. 16:04:09

@Nattramn: @sugargiraffusplumps.:
hat ebbe nem sok koncepciot latok
valoban mintha vasvillaval felhanytak volna mindent
ritka szar lett

Anomalocaris (törölt) 2014.03.14. 16:04:48

@sugargiraffusplumps.: "szebb, jobb, és még szebb és még jobb lesz"

Ha ez azt is takarja, hogy felvettek egy lektort, kardomba dőlök.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.14. 16:06:04

@hagyma: mostanában ez a divat. már lassan nincs olyan ún. híroldal amit szemkifolyás veszélye nélkül meg lehetnne nyitni. majd visszaszokok a nyomtatott ójságra, az legalább gyújtósnak is jó.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.14. 16:07:15

@Nattramn: ne aggódj. kizártnak tartom, hogy minőségi javulás történne a zindexnél :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 16:09:28

@atpijkamo: Höhö. Az iparos hölgyeket minden híreszteléssel ellentétben kerüljük, sőt, alkeszok sem vagyunk. Mindenféle betegségeket lehet náluk beszerezni, aztán leesik a plimpli, nem öröm. :D

Az említett nők meg, feleség/élettárs/kurva jogviszonyban kerültek Ausztráliába, potyautaskén rejtőztek a személyzet között, illetve az elítéltek között is volt nő.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 16:16:16

@Ádám: 2-3 nap alatt.

@Tanácstalan: Nem, az ausztrál őslakosokról volt szó. (Aboriginal.)

Alkalmazzatok multifunkciós szakácsNŐt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 16:19:42

@Nattramn: Az index és az origó jópár éve rondasági versenyt folytatnak. Nemrég az origó váltott át vezetésre. Nem tudom, most az index visszaszerezte-e az első helyet. Az előző verzió se volt szebb.

Ádám 2014.03.14. 16:22:08

@atpijkamo: "2-3 nap alatt"

NE BASSZ FEL ! EGYBEN ELKESERÍTESZ!

Anomalocaris (törölt) 2014.03.14. 16:22:45

@agresszív kismalac: A - gomb párszori nyomogatása valamit javított az összképen. Az oldalsávban meg folyton firkálnak valamit percről percre, ez mondjuk tartogathat esetleges gyöngyszemeket.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.14. 16:24:21

azért azt a bravúrt igazán értékelhetnétek, hogy az index évről évre képes egyre szarabbá tenni a kezdőoldalát, ez nem kis munka lehet szegény páráknak

aztán meg azon is eltöprengtem, honnan képesek felhajtani ennyi zütét egy szerkesztőségnek redizajn.blog.hu/
elég ha a képeket végignézed

Anomalocaris (törölt) 2014.03.14. 16:25:27

@atpijkamo: Kompaktabb volt és áttekinthetőbb.

Atörökk 2014.03.14. 16:28:21

@jacques shiraz:
Nincs ezzel probléma, legalább most már a külső is közelíti a tartalom szinvonaltalanságát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 16:29:00

@Nattramn: Akarja áttekinteni a nyavalya. Előre kell tenni az új híreket, alul törölni a régieket, oszt jónapot. Régen ilyen volt, azóta sokkal szarabb.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.14. 16:29:40

@Nattramn: az eggyel előbbi sokkal jobb volt
de sebaj, jövőre jön egy mégszarabb és visszasírjuk ezt is

kézműves étcsokimikulás 2014.03.14. 16:35:56

@agresszív kismalac: nem csak ugy,mobilneten(tremobil,jahhh...)konkreten le se jon,mert gyorsabban frissul,mint toltodik...

asszem megoldottak a kovetkezo harom+2 heti orjonges(savazas,vagy mi a @)kihagyasanak lehetoseget...

Manyecska 2014.03.14. 16:38:00

@Ádám: mér te bikinit hordsz??

Aureliano Buendía 2014.03.14. 16:55:11

Most ebből poszt? Ráadásul hétvégi?
B+.

@poszter: hallgass normális zenét, és gondold meg máskor, hova iratkozol fel.

Örülök, hogy segíthettem.

Manyecska 2014.03.14. 16:59:36

@atpijkamo: az enyémnek is. Most is megtépte egy vizsla. Nem érdekli hogy ő a kisebb, olyan tökös hogy megküzd:DD de csak a nehézfiúkkal. Csak úgy repkedett a fehér szőrcsomó!! A baj az hogy fel is kellett kapnom mielőtt totál összemarakodnak. Most mit csináljak vele, heréltessem ki?? attól megnyuxik?:(..most épp a tengerimalacot hajtja:)) sétálgatnak:)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.14. 17:02:41

meg az is baromi fasza hogy ha kattintok egy videóra, akkor nem ott indul el hanem megnyílik az indavideó új ablakban

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.14. 17:05:51

@uraaam: a bikini zeneileg is jó, éérteeem?
főleg a Feró-féle

nem zeneileg meg az a jó, amit masnira kötnek :-D

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.14. 17:05:56

Lazíccsatok! :) 7 vége jön, megy...
Egy szép, ritkán jáccott nóta D. Nagytól:
www.youtube.com/watch?v=EbAhQnGCuQo

szeretem

Aureliano Buendía 2014.03.14. 17:10:18

@jacques shiraz: hááát, nekem pont a Ferós nem jön be. Voltam anno a Szigeten Ősbikini koncerten (oh, boldogult leánykorom), borral elment.

A susogós Bikini meg. Inkább csak volt jó. A maga korában.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.14. 17:18:38

@atpijkamo: Én át akarom tekinteni. Hogy miért, azt nem árulom el!

Anomalocaris (törölt) 2014.03.14. 17:23:16

@atpijkamo: Az a nyomorult kis Sherlock Holmes-nagyító a jobb felső sarokban. Nekem Odri képe látszik mellette O_o

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 17:36:57

@Nattramn: Köszi! Majd keresek egy másik böngészót, amivel látszik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 17:42:06

@Nattramn: Lécci, keress rá egy szóra, mondjuk mszmp, és kattints a keresésre. Az eredményül kapott oldal URL-jét (címsorát) másold már lécci ide!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 17:44:44

@Szőkenő Szarvas: :)) Ha nem akarod tenyészteni, heréltesd ki. Mindenkinek jobb lesz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 17:48:13

@jacques shiraz: Jó neked, hogy elindul a videó. Én megkeresem a youtube-on, mindig onnan lopják.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.14. 17:58:22

@atpijkamo: ez kurvára érdekes valóban, mert a népsport honlapján is szinte mindenki azt állította, hogy nekik műkszik a pixter és nem megy az inda, nekem viszont fordítva volt

szerencsére ők legalább belátták hogy a pixter is egy rakat fos és végre átálltak a tecsőre, talán egyszer majd indexék is meglépik

Atörökk 2014.03.14. 18:05:27

@jacques shiraz:
Index nem fog átállni, mert az indevideo is az ő kutyájuk kölyke. Monnyuk nehéz eldönteni, az anya betegebb, vagy az utód :D

kézműves étcsokimikulás 2014.03.14. 18:05:29

@jacques shiraz: nem,nem jo...
a sustojgos sem,abbol radiobarat muzenet krealtak...
a maga kora murockja,kb mint most a huliganysz...

igi1 2014.03.14. 18:05:30

Az már biztos. Pláne, hogy bikinit nem könnyű rám kapni.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.14. 18:07:12

@igi1: traktor melle nem is bikinyi koll,hanem gumicsizma meg muszal otthonka es moslekkevero fakanal...
meg ha dzsondiri is a traki...
:)

Manyecska 2014.03.14. 18:08:24

@atpijkamo: most a tengerimalac üldözi épp. Visszafelé bakugrásokkal rohan mint egy nyúl, csináltam videót:)) amúgy eb nyugodt alapon, nem támad, a Zoli még nem is engedi előre az ajtón kifelé menet olyan zord vele /Cézár Milánon nevelkedünk:DD:P:P/,..sza nincs vele baj csak kan. Már a kutya. Tudja hogy nem ő a falkavezér mer aztat szem előtt tartsuk. Az a baj hogy többen elengedik és nem is tudják behívni -vagy mi- a kutyájukat az enyémet meg megtámadják..ráadásul csóri pórázon is van. Köcsög emberek mért nem tartanak aranyhalat??

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.14. 18:13:58

@atörökk: vágom hogy az, ahogy a pixter meg a Ringier-birodalomé, de ami szar az szar, előbb-utóbb be kell látniuk
igaz, ahogy korábban már céloztam rá, ha végignézek azokon az elb.sz.tt arcokon akik szerkesztőségi tagoknak nevezik magukat, utóbb lesz az nagyon

@kézműves étcsokinyuszi: de jó
persze a magyar könnyűzenei szemétdomb világában
a ferós meg teljesen oké

igi1 2014.03.14. 18:15:51

A múltkor a bbc-t lopkodták, most honnan vették a pixeles ötletet?

Atörökk 2014.03.14. 18:18:34

@jacques shiraz:
Ez az index/blog.hu, stb. lassan nem más, mint néhány magát hű de fasza csávónak képzelő egyed homokozója, ahol még egy darabig végezhetik szellemi faszverésüket.

Aureliano Buendía 2014.03.14. 18:19:04

@jacques shiraz: az a baj, hogy ezek az elbaszott arcok ugyanakkor a maguk elbaszott módján véleményformálók.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 18:20:14

@Szőkenő Szarvas: Heréltesd. Meg nem nyugszik, csak nem akar majd ő lenni a boss minden áron. Amúgy a kistestű kutyák természete ilyen - méretből adódóan. Tényleg, miért nincs rendes kutyád? :D

Aureliano Buendía 2014.03.14. 18:20:20

@atörökk: mi ezzel a bajod? Te is fasza csávó vagy, én is, és azok is, aki velünk vannak. A többiek meg lúzerek:D

Aureliano Buendía 2014.03.14. 18:21:28

@Tanácstalan: szerintem azért nincs normális méretű kutyája, mert ezek még pont elmennek két ceruzaelemmel. A nagyobb már többet fogyasztana.:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 18:23:09

@Szőkenő Szarvas: Miért nincs rendes kutyád? :D :D A kistestűeknek gyakran ilyen hörcsög a természetük, kompenzálnak. A kigolyózás valamennyit segíthet, mert csökken a tesztoszteron szintje, nem akar mindig ő lenni a háemcsé.

helianthus 2014.03.14. 18:25:01

@Tanácstalan: a kistestű kutyának is akkora az önérzete, mint a nagynak, csak benne nem fér el.

igi1 2014.03.14. 18:28:41

@uraaam: nem véleményformálók, hanem fejesek, akik megmondják, nekünk mi a jó, és nekünk kötelességünk elhinni, hogy az tényleg jó, akinek meg nem, annak kuss.

@kézműves étcsokinyuszi: ehhez sem értesz, hát ki kell tűnni vmivel a traktorból is, vagy láttál te mán női kamionost???? :P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 18:29:53

@helianthus: "a kistestű kutyának is akkora az önérzete, mint a nagynak, csak benne nem fér el."

:)) Ezt te találtad ki?

@Szőkenő Szarvas: "mért nem tartanak aranyhalat?"

Te láttál már neggyvenezer forintos aranyhalat? Oszt gurijja az utcán az akváriumot?

@Tanácstalan: "azt hittem benyelte a motor."

Ez az egyik trükkje, hogy az utolsó kommentet nem mutatja.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.14. 18:34:59

@helianthus: Nem tudtam leiratkozni a Quimby együttes hivatalos honlapjáról

Manyecska 2014.03.14. 18:37:24

@Tanácstalan: nem, mondom, alapon nyugodt. Csak ha fiúval találkozik néha keménykedik, dehát náluk ez ilyen dominanciaizé. A szakirodalom szerint. Kifejezetten barátságos kutya soxor mondják a gazdik hogy jééé vele nem agresszívak a saját kutyájuk, mega lányokat is imádja. De a nagytestű kanokat nyírja. Kicsiket nem!! Eccerűen nem értem. Még az lehet hogy engem akar védeni tőlük mer én félek a nagyobbaktól amik póráz nélkül rohangálnak itt annyi sznob paraszt van:(( sza nem esett jól hirtelen nyolc kg-ot felemelni, na.:P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 18:38:30

@Nattramn: Köszi, aranypofa vagy. Műxik.

"Nem tudtam leiratkozni a Quimby együttes hivatalos honlapjáról"

:)) Napersze.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 18:42:39

velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/03/14/berki_cege_ellen_vegrehajtast_rendeltek_el/

A herevasaltató Broki Krisztián a NAV célkeresztjében.

2013 augusztusában derült ki például, hogy a bíróság kimondta, Broki laza 42,5 millió forinttal károsította meg a magyar másodosztályban focizó Dunakanyar-Vác csapat tulajdonosát, John Marshallt.

Aureliano Buendía 2014.03.14. 18:51:58

@igi1: akkor véleménymegmondók, nekem így is jó. A végeredmény ugyanaz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 18:52:33

index.hu/belfold/2014/03/13/welsz_es_simon/

Welsztől kért segítséget a politikus akkor is, amikor az osztrák számla miatt kitört a botrány, Simon pedig azt hitte, hogy a hatóságok csak ezt a pénzt fedezték fel. Welsz tanácsolta, hogy egy szinte ellenőrizhetetlen dél-amerikai vállalkozást nevezzenek meg az összeg tulajdonosaként, és állítsák azt, hogy a cég magyarországi befektetéseket, munkahelyteremtő vállalkozásokat tervezett, ehhez adott anyagi forrásokat Simonnak. Az uruguayi cég papírjai néhány nap alatt el is készültek Ausztriában. A fedősztori azonban bedőlt, miután a montevideói cég papírjait és a hamis szerződéseket is megtalálták a Welsz házában tartott házkutatáskor.

helianthus 2014.03.14. 18:53:37

@atpijkamo: nem. :) de attól még igaz!
@Nattramn: hát te sem?

igi1 2014.03.14. 18:54:37

@Szőkenő Szarvas: nekem 7 aranyhalam volt, nem jött be.

Kistermetű kutyák veszélyesek, bár egy vizslát nem azért tartják, hogy otthon meg legyen kötve, meg bezárva egy szobába.

Manyecska 2014.03.14. 19:06:16

@igi1: hát ez az.....kedvenc csaja a kutyunak egy hatalmas dàn dog..kb hetven kg xdd. .A térdéig érünk.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 19:06:23

@Szőkenő Szarvas: A legrosszabb, ami történhet. Érzi a bizonytalanságod és átvesz az irányítást a "falkában". Legközelebb próbáld ki: amikor jön egy ilyen, határozottan lefordulsz és elindulsz másik irányba, a kutyádat meg hívod, azt is határozottan. Menni fog veled, mert te irányítod.

Ki kellene próbálnod a tükör módszert, segítene.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.14. 19:06:34

@jacques shiraz: itthonrol makszimum ferenczy gyuri...
vagy az "ujak kozul" 30y,kaukazus...

@igi1: ehhez se???
meg mihez nem???
amugy teny,nalunk nem szokas gumicsizmas traktorral bikinit venni...

kamionos nenit meg mar lattam...
igaz,csak olaszorszagi,"belfoldi" fuvart vallal...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 19:07:12

A férfiak olyanok, mint a kistestű kutyák, mindkettő érzékenyen reagál a hangomra.

/Igi/

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 19:08:39

@atpijkamo: Hogy mik vannak, hihetetlen. Egy politikus? Amelyik lop és hazudik, nahááááát.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.14. 19:09:21

@atpijkamo: itten meg lesznek meglepik,felkeszul edwin(kolompar gyure lajos)marton "hegedumuvesz",akinek szinten bukta utcas a zutlevele meg a guineai rendszamu nissan 350e...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.14. 19:10:27

@atpijkamo: iért, milyen a hangja? Sipítós, mint az olajozatlan tatlámpacsiga?

Manyecska 2014.03.14. 19:17:36

@Tanácstalan: 8 kg és az utcân talàltam egyik télen...amikor lenyírtuk a gubancot akkor derült ki hogy fajtiszta havanese vagy shi.tzu..vitatkoznak rajta:-):-)...de ahhoz tényleg nagy. Csodaszép dög. Akkor volt itt az orosz kutyàscirkusz lehet onnan lógott el szerintünk mert néha produkàlja magàt..két lábra àll meg ilyenek kérés nélkül. marha érdekes dolgai vannak.

igi1 2014.03.14. 19:20:04

@Nattramn: de ezt tényleg én mondtam. :P

kézműves étcsokimikulás 2014.03.14. 19:20:36

@atpijkamo: nem kicsit,viszont nagyon...
de most majd kicsit visszavesz a zarcabol vagy egy darabig nem jon errefele...
:)

igi1 2014.03.14. 19:21:10

@Tanácstalan: hát hallássérült vagyok, azoknak többnyire nincs is hangjuk, szóval el tudod képzelni, milyen az, ha van. :)

Hozzá kell szokni.

igi1 2014.03.14. 19:23:22

@kézműves étcsokinyuszi: nem, edwin most valahol bizniszel kint valamit, úgy tudom.

pedig ő volt ejróvízión is, és jó helyezést ért el külföldi csapattal

meg volt a három hegedűs csajjal is

de a kamu milliárdos hegedűje után eltűnt, meg amikor azt pedzgették, hogy a hegedűjébe is lemezjátszó van :P

Manyecska 2014.03.14. 19:25:34

@Tanácstalan: próbáltam de feltépi a betont inkàbb olyan pipa xd vonszolni kell. Mondom ha iderohan egy kutya védtelen vagyok most is majdnem arcon harapott a vizsla..lehajoltam közibük mert morgott nagyon.azt probaltam ellökdösni de még râm is felugrott.mondjuk xarom le itt a gàtspré a zsebemben xdd de inkább a felrúgás híve vagyok..:-):-)

kézműves étcsokimikulás 2014.03.14. 19:28:00

@igi1: nem tudom,nem kovetem a kannaveroket,hiaba autentikus,nekem nem zene...
csak elokerult a neve,mint bisua uj guineai kettos allampogar(legalabbis valahol egy ilyen utlevellel igazolta magat...)meg a nissanja,ami szinten innen ered,rendszamilag...
amugy ezekkel a naaaagy sztarokkal amugy is hadilabon allok(maglya zoltan,gyuri geller,stb...)aztan mindig kiderul,hogy kamu az egesz,a nepeknek megis ez kell...

automatic for the people,ha mar zene...
(raadasul az jo kis rem lemez...)

Atörökk 2014.03.14. 19:32:39

@uraaam:
Ja, bajom semmi, lévén nem olvasom. Így így :D :D :D

Anomalocaris (törölt) 2014.03.14. 19:35:23

@igi1: Valakinek meg kell védenie saját magadtól!

Aureliano Buendía 2014.03.14. 19:36:13

@atörökk: akkómeg? Mit foglalod a helyet az értelmes kommentek elől?:D

Manyecska 2014.03.14. 19:36:31

@Tanácstalan:beszéltünk hozzá még oroszzl is mert semmire nem reagàlt..nem értett alap parancsokat..de szépen belejött. Ha két lábra àll a haverja a labdáért ő is odaàll mögé és rögtön feláll mintha megszokta volna hogy produkcio van és rà se nez se előtte se utàna a lasztira. xd

Atörökk 2014.03.14. 19:40:39

@uraaam:
Én soha! Kínosan ügyelek rá, nehogy olyat írjak :D

igi1 2014.03.14. 19:41:45

@Nattramn: ammá biztos, pláne hogy eddig mire jutottam önmagammal. köcce :P

Aureliano Buendía 2014.03.14. 19:43:07

@atörökk: már megijedtem, hogy valahogy neked is megkemrtéleztték a zagyad a háttérhatalmak.
De pályinkával immunitást lehet szerezni. Csak kell folyamatosan tartani a szint.

Atörökk 2014.03.14. 19:45:57

@uraaam:
Van baj, de szerencsére még nincs kemtrélből a kerítés.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.14. 19:48:59

@igi1: Kéne neked is egy kis bóbitás a szekrénybe.

igi1 2014.03.14. 19:52:23

@Nattramn: felőlem egy lompossal jöhetne.

Aureliano Buendía 2014.03.14. 19:54:00

@atörökk: az a baj, hogy túl magabiztos, önhitt vagy. Holott a háttérhatalmak gaz ügynökei rácsatlakoznak a szívcsakráinkra, és csak a Tisztánlátók szeretetének szíriuszi ereje nyújthat segítséget.

Vagy a pálinka.

Répázó 2014.03.14. 20:01:40

Na szóval! Felmentem az oldalra, beírtam a nevem, e-mail címem, majd feliratkozás. Sikerül! Rá 10 másodpercre, nevem beírom, e-mail cím, leiratkozás gomb: Sikeres leiratkozás üzenet fogadott. Most akkor írsz egy pár bocsánatkérő levelet amiben elismered, hogy láma vagy, vagy mi lesz?

Manyecska 2014.03.14. 20:02:12

@uraaam: épp a "fanatizmustol és az egoizmustol valo negszabadulàsrol" olvasok itten az ágyacskàmban...xd

Aureliano Buendía 2014.03.14. 20:08:35

@Szőkenő Szarvas: én meg inni készülök valami alkoholos nedűt:)

igi1 2014.03.14. 20:09:11

@Szőkenő Szarvas: szerintem ettől a kettőtől nem lehet. Aki egyszer csak önmagát szereti, annak úgyis mindegy. :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.14. 20:12:50

@atpijkamo: Szerintem a biatorbágyi viaduktot is Simon robbantotta fel.
...persze csak, miután vaddisznóbőrbe bújva halálra sebezte Zrínyi Miklóst.

nandras01 2014.03.14. 20:14:37

a posztoló elmehetne vadásznak is, az esze megvan hozzá.
az még hagyján, hogy akkora az arca, hogy az ajtón csak lapjával fér be, de az esetleg nem jutott az eszébe, hogy spambe tegye a hírlevelet?
persze az a kínzó kérdés is felmerül, hogy mi a búbánatért iratkozik fel egy hírlevélre. a továbbiakban, pedig azt sem ártana eldöntenie, hogy tulajdonképpen mi is a baj, mivel a méltatlankodó dünnyögésében egy mondatban jelzi, hogy nem tud eliratkozni, majd további ezerben ekézi a kollegákat.
azt hiszem, a posztoló nem egy kimondottan szimpatikus személy.

igi1 2014.03.14. 20:16:48

@Szőkenő Szarvas: olvassá inkább melegpornót, még az is szórakoztatóbb ennél.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.14. 20:17:20

Ja, a másodikat tudom. Öcsém, pacsiga.

igi1 2014.03.14. 20:21:00

@nandras01: az ilyennek úgyis hiába magyarázol, mert mindenki más k@cs@g rajta kívül (mármint a poszteren kívül)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.14. 20:24:14

@igi1: "hát hallássérült vagyok, azoknak többnyire nincs is hangjuk"
Hát, miért nem ezzel kezdted?

Atörökk 2014.03.14. 20:24:14

@uraaam:
Nemnem, egyetlen hibám túlzott, ámde indokolatlan szerénységem.
Monnyuk valami háttérhatalmak télleg létezhetnek: múltkor felkeresett két, magukat titkosügynöknek kiadó személy, és megfenyegettek, ha nem fizetek nekik, erőszakkal beadnak egy szérumot, ami gyógyíthatlan igizmust okoz.

igi1 2014.03.14. 20:26:21

@agresszív kismalac: erről koptatom a számat már vagy 6 éve itt.

nandras01 2014.03.14. 20:34:55

@igi1:
igazad van.
ismerek egypár ilyen "mindenki hülye, csak én vagyok a helikopter" típusú közösségkedvencét.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.14. 20:41:51

@Szőkenő Szarvas:
Mé, a Zoli nincs otthon?
A szomszéd se?
A póstás....
A portás....
A tízezredes....

Répázó 2014.03.14. 20:43:59

@agresszív kismalac: De nekem akkor is sikerült! Szóval ő a béna. :-D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 20:46:58

@Nattramn: Hülye. Nem is bántottam Igit. Ez inkább a férfiakról szól.

igi1 2014.03.14. 20:52:03

@dr. phil. Sün‼ ツ: ott a kérdésedre a válasz: OLVAS, érteeed????

igi1 2014.03.14. 20:53:22

@atpijkamo: nem is azé mondta, te. :)

máma ilyen kifordított nap van, menjetek inkább péntek esti buliba

venszivar 2014.03.14. 20:55:11

@igi1: "máma ilyen kifordított nap van,"

AKKOR EZT KAPD KI V. BE!!!:):D

igi1 2014.03.14. 20:56:23

@venszivar: látom, visszafordultál a régi önmagadba, hejes, nem bírtam valahogy ezt az Ádám, hol vagy dumát.

igi1 2014.03.14. 20:57:41

@venszivar: esetleg kerítsd elő a barátodat is, hogy teljes legyen a buli.

Dolgoznom kell este, be kell hozni a lemaradásomat.

helianthus 2014.03.14. 20:58:46

@agresszív kismalac: volt már erről szó. Mondjuk régen. Kimaradtál belőle?

venszivar 2014.03.14. 20:59:27

@igi1: NEKEM NINCS BARÁTOM!:) Csak barátnőim!:)

igi1 2014.03.14. 20:59:34

@helianthus: mostanába valahogy későn veszi a lapot. :P

helianthus 2014.03.14. 21:00:20

@igi1: mivel maradtál el? Szántol? Vetel? Aratol?

venszivar 2014.03.14. 21:01:35

@helianthus: Vettel vasárnap újra rajtol...

igi1 2014.03.14. 21:02:55

@helianthus: a mező munkák miatt az otthonival, otthon is van ám kert

igi1 2014.03.14. 21:04:28

Olyan fű nőtt a kiskertekben otthon a jó idő miatt, hogy még kikapálni is alig lehet, annyira elharapózott

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.14. 21:05:20

@helianthus: A második feléből. A többivel, mint rezidens dj, természetesen tisztában vagyok.
Legközelebb majd rakok szmájlikat, csak most szétszórtam őket a Fácsén.

igi1 2014.03.14. 21:07:29

hogy csináljátok már a smileyeket itt a kommentboxba, aki elárulja, kap tőlem képet. :P

helianthus 2014.03.14. 21:09:51

@igi1: biztos máshol jár az esze. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.14. 21:10:35

@igi1:
Beírod, hogy :)
Oszt így.
Hun a fotó?

igi1 2014.03.14. 21:23:46

@agresszív kismalac: fekete pöttyöt csináltak a másik posztba, meg volt mosolygós arc is

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem ér. :)

fekete pöttyöst és traktoros mosolyt akarok

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.14. 21:32:46

@igi1:
Én meg ilyet akarok-e:( • )( • )
Vagy ilyet: ( Y )

Atörökk 2014.03.14. 21:34:42

@uraaam:
Jahh... Úgy tűnik, télleg megvudultak, mer' már nem vág orrba a lengőajtó!

igi1 2014.03.14. 21:35:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: már rájöttem, pár év múlva. :P

Máma én is olyan vagyok, mint a malac, mondjuk a törökk rávágná, hogy de mindig.

Atörökk 2014.03.14. 21:37:23

@igi1:
Nem bántott engemet a Malac, hogy ilyent mongyak.

igi1 2014.03.14. 21:37:24

van olyan, hogy gazdasági szakember? az mindenhez ért, ami gazdaság?

igi1 2014.03.14. 21:43:35

@atpijkamo: ja! mert úgy mutatták be, mintha háromdiplomás közgazdász lenne, érted, aki eltartja a celeb csaját is

igi1 2014.03.14. 21:49:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: jóvan, te fogsz kapni egy képet, mer rendes vótá

egyébként magamat világosítottam fel

igi1 2014.03.14. 21:59:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: de volt itt rendes kép is szivarozós smiley

Black Hole 2014.03.14. 22:24:44

@jacques shiraz: a Ferós Bikini jó volt. A Lajosos meg olyan, mintha Frakciót hallgatnék. Igaza van Aptinak, és hallgatok Zeppelint.

Black Hole 2014.03.14. 22:28:43

@atörökk: honnan szedted ezt a képet? Most rögtön pofán csapkodom az asszonyt, mert mutogatja magát nyilvánosan!

Atörökk 2014.03.14. 22:34:44

@Black Hole:
Még jó, hogy a többi képét nem láttad, ami nálam van ;)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.14. 22:35:50

@Black Hole: Addig örülj, amíg nem kezdek linkelni én.

Black Hole 2014.03.14. 22:37:38

@Nattramn: aszt akarod, hogy a kezit is eltörjem?

igi1 2014.03.14. 22:37:52

@Black Hole: nem, nem ilyen vót. hanem kép, tudod, mi az, hogy kép? hogy nem emoticons

+

buksikutya 2014.03.14. 22:42:57

jo kis 2010-es joomla 1.5.1x, jo is az...

jaaaj, jaaajj...

b

Black Hole 2014.03.14. 22:48:52

@Nattramn: azt én is, de ha az ember a saját nejét veri, az nem minősül annak.

Black Hole 2014.03.14. 22:51:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez úgy néz ki, mintha a roki maga alá nyomot volna egy kellemesen gőzölgőt. Kár, hogy nem barna.

igi1 2014.03.14. 22:52:20

@Black Hole: ez még mindig csak hangulatjel, nem kép.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.14. 22:57:13

@Black Hole:
Vagy repülő, vagy mókus.
Max. a vadász szarik.
Több tippem nincs.

igi1 2014.03.14. 22:59:50

@Black Hole: szimbólumok

a jelek meg ezek :)

az emoticonok meg a képek

a múltkor valaki rakott itt be animált gifet is

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 23:01:05

@igi1: www.csbruce.com/software/utf-8.html

☀ ☁ ☂ ☃ ☄ ★ ☆ ☇ ☈ ☉ ☊ ☋ ☌ ☍ ☎ ☏ ☐ ☑ ☒ ☓ ☔ ☕ ☖ ☗ ☘ ☙ ☚ ☛ ☜ ☝ ☞ ☟

☠ ☡ ☢ ☣ ☤ ☥ ☦ ☧ ☨ ☩ ☪ ☫ ☬ ☭ ☮ ☯ ☰ ☱ ☲ ☳ ☴ ☵ ☶ ☷ ☸ ☹ ☺ ☻ ☼ ☽ ☾ ☿

♠ ♡ ♢ ♣ ♤ ♥ ♦ ♧ ♨ ♩ ♪ ♫ ♬ ♭ ♮ ♯ ♰ ♱ ♲ ♳ ♴ ♵ ♶ ♷ ♸ ♹ ♺ ♻ ♼ ♽ ♾ ♿

⚀ ⚁ ⚂ ⚃ ⚄ ⚅ ⚆ ⚇ ⚈ ⚉ ⚊ ⚋ ⚌ ⚍ ⚎ ⚏ ⚐ ⚑ ⚒ ⚓ ⚔ ⚕ ⚖ ⚗ ⚘ ⚙ ⚚ ⚛ ⚜ ⚝ ⚞ ⚟

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.14. 23:03:43

@atpijkamo: ablak ablak ablak ablak ablak csillag csillag ablak ablak ablak ablak ablak ablak ablak telefon telefon ablak ablak ablak...

igi1 2014.03.14. 23:06:38

smile :-) :) :] =)

frown :-( :( :[ =(

gasp :-O :O :-o :o

grin :-D :D =D

tongue :-P :P :-p :p =P

wink ;-) ;)

{。^◕‿◕^。} (◕^^◕)

Black Hole 2014.03.14. 23:13:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: "Max. a vadász szarik."
Erről meg az jut eszembe, mikor az öreg parasztnak mondják, hogy leszálltak a határban az ufók. Ha találkozik ilyen kis zöld emberkével, akkor ne ijedjen meg, hanem próbáljon vele beszélgetni. Aztán az öreg meg is lát egy kis zöld emberkét egy bokor alatt, és így szól:
- Jónapot kívánok, én vagyok a János bácsi, paraszt vagyok, és én látom el a városi embereket élelemmel.
- Én meg a vadász vagyok, oszt' a belem majd kifosom.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.14. 23:13:12

@atpijkamo: Semmit nem installáltam. Ezt tudja az OperaMini.

Black Hole 2014.03.14. 23:14:38

@igi1: azt nem úgy linkelte? Vigyázni kell ám itt, mer' átvágnak

igi1 2014.03.14. 23:16:49

@Black Hole: fene fenét eszik, akkor is kiderítem, hogy kell animált képet ide felrakni, volt egy szivarozós meg egy fekete macskás is ha jól emlékxem

Aureliano Buendía 2014.03.14. 23:18:43

Az azért egy kicsit szar érzés, hogy egy ilyen a hétvégi.

Atörökk 2014.03.14. 23:20:41

@uraaam:
Ezígyvan. Bánatomba' el is megyek holnap kísérletezni.

Atörökk 2014.03.14. 23:21:48

@uraaam:
Hosszú kísérlet lesz.

igi1 2014.03.14. 23:22:33

@atörökk: azé remélem olyan helyre, ahonnan nem tudsz visszajönni holnapután és azután se! :)

Aureliano Buendía 2014.03.14. 23:24:00

@atörökk: ez csak mentegetőzés, hogy a mai napot miért offoltad.

igi1 2014.03.14. 23:24:41

@atörökk: sőt, szerintem vihetnéd magaddal az uraam-at is.

Black Hole 2014.03.14. 23:30:21

@igi1: ne is add fel. Nem tom' mi lehet a hostessel, meg-e szülhetett má'?

Aureliano Buendía 2014.03.14. 23:32:24

@atörökk: nekem is. Nem értem, miért lenne ez mentség...

Black Hole 2014.03.14. 23:33:14

@uraaam: ennél jobb lett volna a gennyes szteroidos is :-)

Black Hole 2014.03.14. 23:34:20

@Nattramn: dehogynem, ad ki hangot behatásra.

igi1 2014.03.14. 23:35:48

@Black Hole: szerintem tuti ikrei lettek

és a náci néni lett a keresztmama azóta :)

Atörökk 2014.03.14. 23:36:36

@uraaam:
Mindegy, ez most így lesz jó ;)

igi1 2014.03.14. 23:36:54

meg lány mind a kettő

Black Hole 2014.03.14. 23:38:56

@igi1: hova járhatnak potya kávét inni?

igi1 2014.03.14. 23:41:35

@Black Hole: szerintem ott rontották el, hogy nem a főnökasszonyhoz mentek kávézni, szerintem innen is látható, miért is nem jutnak soha, semmire az ilyenek. :)

Mer nem jó felé veszik az irányt, oszt csodálkoznak, h mivan.

Black Hole 2014.03.14. 23:47:29

@igi1: élhetetlenek. Vittek volna kis beiglit neki, oszt' má' lenne jó állása a fazonnak. Mondjuk lehet, hogy néha meg kéne rakni, de a családért mindent :-)

igi1 2014.03.14. 23:52:22

@Black Hole: most mondd meg, de terhesen 12 órát álldogálnak, és még szaporodnak, ráadásul jányt, az ilyen még képes rágyújtani is terhesen.

Most mondd meg, én tuti a náci főnökasszonynak vittem volna azt a kávét, egy kis lángossal is, nem a másik nyomihoz, érted. Vagy dugiba megiszok egy -egy kávét, hogy lássák, fogyasztottak, ügyelve, hogy senki ne vegye észre.

De ez, hogy átment dumálni, azok barátnők voltak akkor.

A terhes maca meg belepofázni nem volt rest, de ha már elővették őt is, utána mindjárt sírva -ríva felnyomott mást.

Szerintem a náci főnökasszonyt azóta Auchan - üzletvezetővé tették, vagy legalábbis részvényessé. :P

Atörökk 2014.03.14. 23:57:20

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ehhh... Megamen má' rég megmonta vóna!

Black Hole 2014.03.15. 00:01:35

@igi1: mégha csak rágyújtana, de szerintem iszik is. Meg szerintem szarul főzhet. Azért küldte el a munkanélküli lopós férje hostessnek. Ha má' főzni nem tud, legalább pénzt keressen. Ezmeg aztán elkávézza a becsületet. Annyi esze biztos nem volt, hogy amíg van teje, addig kínai kéjenceket szoptasson, mert azok jó sokat fizetnek érte.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.15. 00:06:55

@Black Hole: Mint láthatod, fújni kell a nejt, nem ütni!

Black Hole 2014.03.15. 00:11:18

@Nattramn: ez inkább a lelkiállapotomtól függ. Nagyon toleráns vagyok, csak akkor ne zavarjon, ha Emerson-t hallgatok.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.15. 00:25:20

@Black Hole: Én most megint előkotrok régen nem hallgatott cd-ket az archívumból.

ecx.images-amazon.com/images/I/511EwH15ThL._SL500_AA280_.jpg

Szerencsétekre még senki se volt annyira elvetemült, hogy felrakja jutyúbra.

Black Hole 2014.03.15. 00:34:51

@Nattramn: én is '60-as évek beli zenét hallgatok éppen. Ezekben még volt fantázia.

TH 2014.03.15. 00:34:55

hú, micsoda szavakat tud a levél küldője, hogy CSS meg SQL injection, meg XSS, meg valid HTML. Komolyan dobok egy hátast ilyen szaktudás láttán. Mindenképp fontos volt, hogy ezeket, és saját munkakörét feltüntesse egy olyan mailben, amiben le akar iratkozni egy rohadt hírlevélről.

TH 2014.03.15. 00:38:12

(ettől függetlenül ez az it-systems valóban nem tűnik egy túl...khm..professzionális cégnek, de hát legyen ez az ő bajuk...)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.15. 00:49:18

@Black Hole: A fantázia nem halt ki. Csak tudni kell, hol kell keresni. /Coelho/

igi1 2014.03.15. 01:12:57

@Nattramn: szerinted mr a nő dolgozik!?

Mer addig a pasi otthon csalja

terhes nő nem kívánatos általában :)

plne ha ilyen visszapofáző kotnyeles

@Black Hole:
Ja legalább ivott vona egyet a baba egészségére lehet, csak elhallgatta ezt a részt

nemhogy vitt volna a biztonsági őrnek meg a főnökassonynak 1 -1 kavét.

Black Hole 2014.03.15. 01:22:17

@Nattramn: ez a Coelho egy nagy játékos. Elég közhelyes dolgokat mond, viszont Az Alkimista című könyve szerintem jó.

Black Hole 2014.03.15. 01:26:38

@igi1: ha valakinek annyi esze sincs, hogy kinek kell nyalizni, az ne csodálkozom semmin.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.15. 01:41:28

@Black Hole: Te még új lehetsz itt. Ez természetesen nem Coelho idézet volt.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.15. 01:44:14

@igi1: Ezért kell kerülni a hormonrabokat. Akkor ilyesmi nem fordulhat elő.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.15. 01:51:06

@Black Hole: Nagy kujon ez a Nattramn, nem szégyen beleesni a csapdájába. Ha nem tudnám, milyen szemét, én is simán elhittem volna.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.15. 01:54:49

@Black Hole: Amikor keleti nyitást, Azerbajdzsánt hallok, nekem mindig jön a ruhani.

www.youtube.com/watch?v=V-HbnsUJocc

Black Hole 2014.03.15. 01:57:34

@Nattramn: nem nagyon ismerem ezt az írót, szóval könnyen bedőlök :-) viszont Az Alkimista című könyve akkor is nagyon jó.

Black Hole 2014.03.15. 02:01:09

@atpijkamo: viszont időnként jó zenéket oszt meg, ez a mentsége :-)

Black Hole 2014.03.15. 02:07:33

@Nattramn: ez nem semmi fazon. Kb mint Hendrix a villanyos gitáron.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.15. 02:25:55

@Black Hole: Ezt a fazont igazából én se ismerem. De a "Ruhani" az egyik legismertebb azeri dal. A "baltás gyilkos"-os ügy miatt meg divattá vált fikázni az egész azeri kultúrát úgy ahogy van, és ettől kicsit a hajamat tépem. Alim Qasimov meg akkor is a legjobb.

www.youtube.com/watch?v=sI1QWZg5Xoo

Black Hole 2014.03.15. 02:44:14

@Nattramn: sok az ostoba ember. Képesek több ezer éves kultúrákról elég nagyarcú véleményt mondani, holott nem is tudnak róla semmit, csak a felszínről látnak valami negatívumot, és már mondják is, hogy micsoda seggfej népség. A múltkor egy másik blogon kb 3 napig osztottak engem, mert azt mondtam, hogy attól valami nem rossz, hogy nekünk itt európában nem az a megszokott. Értelmesen nem tudtak cáfolni, csak azt írogatták, hogy cigány egy népség, meg ilyesmi. Talán 1 valaki értett velem egyet. Egyszerűen nem értik meg, hogy nagyon sok nép él a földön, és a mi életünk épp olyan abnormális az ő szemükben, mint az övék a miénkben. Senkinek eszébe sem jut, hogy esetleg mi élünk degenerált módon itt, és esetleg az amazóniában élő elszigetelt indián falu él normális életet. Az egész csak nézőpont kérdése.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.15. 02:58:00

@Black Hole: Mindenki azt csinál, amit akar. Otthon. Ha az ide vándoroltaknak nem tetszik a rendszer, akkor vissza lehet menni a Gangesz partjára.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 03:12:10

@Szőkenő Szarvas: Ugyan, ugyan. Feleségem a 40 kg-os kan labiját tanulta meg az elmúlt két hónapban fegyelmezni, ugyanez volt a jelenség. Ha nem akar jönni, megrántod a pórázt, nem tudsz fájdalmat okozni a kutyának. Akkora a fejlődés, hogy a kutya beáll a feleségem mögé ha séta közben ismeretlen a terep. összeverekedő kutyák közé nem hajolunk be, hátulról szedjük szét őket. De a határozott hang sokkal hatásosabb.

Ha a blökinek cirkuszi a múltja, akkor egy rakás rossz szokás lehet bevésve, ugyanakkor hatványozottan igaz rá: ő mindent tud, csak mi nem értjük őt (ha viszont eddig németül parancsoltak neki, akkor az már komolyabb kihívás).

Ajánlok egy könyvet: Korom Gábor - Neked ugatok. Ez alapján saját magad is tudod rendezni a viszonyt a kutyával. Ha pedig tetszik a módszer, akár valamelyik tanfolyamukra is beiratkozhattok. Már az alapfok is az ilyen helyzetek kezelésére koncentrál.

Black Hole 2014.03.15. 03:14:02

@agresszív kismalac: ez így van. Ez a mértékű keveredése a különböző népcsoportoknak nem egészséges szerintem. Ha valaki valahova odamegy, akkor asszimilálódni kell, legalább olyan mértékben, hogy ne sértse az ott élőket az életformájuk. Vagy ha valaki ragazkodik mondjuk a burkához, akkor maradjon otthon. A cigányokról meg ne is beszéljünk, az itteniek is csak bámulnak sokszor.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 03:14:50

@igi1: Én is buktam énekből és mégis ember lett belőlem.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 03:17:48

@igi1: Aki meg téged, annak reszeltek? :D :D :D :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 03:40:27

@agresszív kismalac: tat + lámpa + csiga. Igyál rendesen! :D :D :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 03:48:17

@igi1: Tőled fogom megkérdezni a tuti tippet füvesítésre. Méghozzá kutyabiztos füvesítésre. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 03:52:11

@Black Hole: Ő a partnerem minden hónap első keddjén. :D

Black Hole 2014.03.15. 04:01:59

@Tanácstalan: ?? Ki?? Lehet, hogy elvesztettem a fonalat?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 04:07:10

@Black Hole: A csaj, a török által linkelt képen, aki a feleséged és mutogatja magát. :D

Black Hole 2014.03.15. 04:16:56

@Tanácstalan: akkor viszont eltöröm a másik kezét is :-)

Manyecska 2014.03.15. 04:25:57

Még alszanak???? Lustoid banda.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 04:27:38

@Black Hole: Most júniusig nincs programban, addigra gyógyuljon meg. :D

Amúgy nőt nem ütünk meg, ugye tudod?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 04:29:11

@Szőkenő Szarvas: Jaj Csocsoszan. Írtam neked órákkal ezelőtt. De alszasztál. :D

Manyecska 2014.03.15. 04:30:10

@Tanácstalan: JenFernel..vagy ki...könyvei is jòk..olvastam..:-) csak hât előfordulhat mint a gyereknél hogy akaratlan kétfelé nevelik...

Manyecska 2014.03.15. 04:41:30

A kutya is itt horkol a vâllamon van a feje.begyött..xd..

Manyecska 2014.03.15. 04:46:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: szàzados..róla àlmodtam...folyton ùtbaesik ddd..érzi a tavaszt.xddd

Manyecska 2014.03.15. 06:00:49

@venszivar: fasznak üvöltesz..aludtam..xdd

venszivar 2014.03.15. 06:05:42

B+! csak 10-kor KEZDŐDIK!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 06:28:35

Aszongya a kuksi, hogy gulasch lesz az ebéd. Ehhez egy német(!!!!!) szakácskönyvet

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 06:34:02

@Tanácstalan: használt.

Megettem. Nem gulyás. Még pörkűtnek is gyengusz volt.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 06:35:14

@Szőkenő Szarvas: A klikker módszer része a képzésnek. Én pl. amíg otthon voltam, a feleségemmel jártam a tréningre, hogy ugyanúgy szójak a kutyához. Ha hazamentem, engem is tanítani fog. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 06:37:54

@atpijkamo: Akkor mér ordibálnak? NaÉBRESZTŐFÖLLLLLLL!!!!!!!!!

:D :D :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 06:40:13

Hová tettem a kokárdámat? Pedig tuti, hogy a zasszony becsomagolta. :D

helianthus 2014.03.15. 07:23:47

Nekem nincs kokim, mióta nem járok suliba. Ez gáz? A pirosbetűs ünnepek is csak szabadnapot jelentenek, már ha nem dolgozom. Asszem a mókuskerék magába szippantott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.15. 07:45:18

@helianthus: Kokim van, de nem olyan, amilyet Matolcsy osztott.
A nemzeti ünnepek megemlékezései politikai rendezvényekké silányultak; nincs hozzájuk gyomrom.
Jobb ilyenkor túrázni, okos ember ettől még tudja és érti, mi volt ezen a napon, nem kell hozzá a miniszterelnök.

Atörökk 2014.03.15. 07:46:02

Én magamat ünnepelem :3

Manyecska 2014.03.15. 07:59:01

Benne leszek a tévében. Én leszek a ló a díszszázadbó.:D majd nézzetek.@Tanácstalan: asse rossz. Kár hogy se lát, se hall olyankor:) időnként megemelem lábbal a farát az is jó móccer:D

Rosszindulatú Vászka 2014.03.15. 08:15:02

Vajon ki(k)nek áll érdekében, hogy március tizenöt (vagy mostmá Március TizenÖt?) épp sábeszre esik?

Csaxólnál, ha Istennek hála a ruszkik visszajönnek, az családonként plusz két (kettő) hosszú hétvége, április 4. péntek, november 7. meg kedd.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 09:48:50

@Black Hole: hátigen. Ez így nagyon karcsú.
Már a Homár sem a régi.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 09:49:30

@Szőkenő Szarvas: Várjál. A klikker a tanítás eszköze, enne van a könyvben. Amikor harciaskodik, akkor is lát és hall ,csak téged ignorál, mint gyenge, vezetésre képtelen személyt. Bocs, de ez az igazság, nem tudom megfogalmazni másként. :D

Aureliano Buendía 2014.03.15. 09:50:16

@atörökk: félek, hogy kezdesz pinát növeszteni. Régen benned is több anyag vót.

Kemtrél? Igi? Mi tett tönkre?

Nem elhanyagolható módon érkezik ma két lityi pálesz hozzám. Na, ez az igazi ünneplés, nem a kokárdázás:D

Atörökk 2014.03.15. 09:53:12

@uraaam:
Ez a kettő, igen, meg a kuponok. Ha minden jól megy, jövő héten nagylány leszek :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 09:55:18

@Szőkenő Szarvas: Ja, mint fedezőmén, vagy mint kanca? Nem mindegy ám! :D :D :D :D

Aureliano Buendía 2014.03.15. 09:59:45

@agresszív kismalac: @Black Hole: persze, ez lenne a normális, de sajnos a mostani „közgondolkodás” pont nem erről szól.

Londonban sária rendőrséget/kerületet akarnak, a németeknél török párt akar indulni. És ha felszólalsz ez ellen, akkor kirekesztő vagy. Itthon sem PC, ha felemlíted, hogy bizonyos csoportok nem hajlandók beilleszkedni.

Pedig, ha vendégségbe megy az ember, vagy egy új környezetbe költözik, ő illeszkedik be, és nem a vendéglátót/befogadót akarja erőszakosan megváltoztatni.

Úgy fognak járni, mint mi Erdéllyel. Betódult a sok oláh, és teleszülte. Lesz még nagy csodálkozás, ha nem kapnak észbe időben.

És ezt a tuggyukkik csinálták, régmúlt dolgokra hivatkozva.

Épp ezért szerintem nagy dolog volt, hogy a svejciak beintettek a mecsetépítőknek pár éve.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 10:02:47

@Tanácstalan: pörkölt, meg gulyást csak a magyarok tudnak csinálni.

Egyszer Prágában akarták nekem eladni a gulyást autentik cseh ételkánt. Aztán, mikor felvilágosítottam a kishölgyet, volt szorrizás:)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 10:03:45

@atörökk: én pedig Megamen bölcsességét.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 10:04:56

@atörökk: csak vigyázz, negogy egy orindzsvéjszes buszon jöjjön meg. Vagy egy termékbemutató közben.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 10:06:10

@Szőkenő Szarvas: miért, ma melyik csatornán megy a 80 huszár?

Atörökk 2014.03.15. 10:09:10

@uraaam:
Jaja, ezen mindig röhögök. Értem én, főleg ha valaki kint él, hiányoznak a hazai ízek, no de külföldön ilyet akkor sem ennék étteremben. Arról nem beszélve, ha meg turistulok valahol, akkor az ottani ízeket szeretném megkóstolni :)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 10:18:58

@atörökk: én is csak a közismert jólneveltségem miatt nem röhögtem arcon a hölgyikét, mikor a tradisönel cseszki fúdra benyögte a gulást.

Lopnak ezek mindent hallod. Nézd meg, hogy lenyúlták szép felvidékünket is. És hol a határ? Mi jön még, mi kell ezeknek? Majd még kitalálják, hogy a fehér lovat is Szvatopluk adta nekünk.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 10:27:44

@venszivar: mizu,reg lattam az avatarod...

joreggelt addikt banda...

kv???

Manyecska 2014.03.15. 11:15:18

@Tanácstalan: jóvan én azt hittem akkor úgyse figyel. Akkor jó, majd kipróbálom. Azt írja a szakirodalom nem szabad hagyni hogy eljussanak addig a pontig. Nade ha odarohan egy kutya hozzánk támadási szándékkal mit ír a szakirodalom???..
Amúgy ilyenkor meg kell emelni a támadó hátsó lábait!! meg a sajátomat szoktam:D

Manyecska 2014.03.15. 11:16:18

@uraaam: ezt a fost én is megtaláltam múltkor!

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 11:43:57

az volt mar,hogy utalom a fizetett unnepeket???
foleg igy,videken...

pffff...

Manyecska 2014.03.15. 11:52:09

@uraaam: beszólt az örményekre nézd meg, én félvér vagyok.:D..amúgy jó.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 11:57:26

@Szőkenő Szarvas: Nem biztos, hogy az a kutya támadási szándékkal rohant. A folyamat: kutya jön > nálad pánik indul > tiéd érzékeli ezt, és azt hogy bizonytalan vagy > átveszi az irányítást > nem tudja miért vagy bizonytalan, de az vagy, tehát veszély van > természeténél fogva a veszély egy másik kutya lehet > az jön is > a tiéd agresszívan támad, kezdeményez > verekedés.

Mit tehetsz? Hát, ha eleve félsz a közelítő kutyától, amit mondok, nem segít: toppants és kiabálj. Nem is kell, hogy értelme legyen. A hangod legyen felcsattanó, de ne sziszegő.

Megérné elmenned egy tükör módszerrel tanító iskolába, hogy a kuty szocializálódjon, te megismerd és önbizalmat szerezz. :)

Black Hole 2014.03.15. 12:13:08

@uraaam: ja, hát ezek a dolgok nem faszák. Elhagyja a hazáját, eljön európába, és elkezdi osztani az igaz hitet, és neki áll rendet tenni. Egyébként az arabok, indiaiak, pakisztániak nagyon kedves emberek, már a normálisabbja. Legalábbis akiket én futólag megismertem. Inkább az a baj, hogy túl sok köztük a szélsőséges. Azok meg mind hülyék, lásd a Korán égető lelkész. Nagyon sok indiai dolgozik itt az egészségügyben, és öröm hozzájuk kerülni. A ferde szemüekkel sincs baj, habár a kínai az nem vesz emberszámba senkit, csak a saját faját. Érdekes az emberiség.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 12:33:34

@kézműves étcsokinyuszi: gyomromban. Biztos kéred?:)

@Szőkenő Szarvas: be mindenkire, j nagyon jól teszi azt!:)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 12:34:31

@kézműves étcsokinyuszi: de legalább hajózható a Sió csatorna. Na, azt megnézném. Fasza látvány lehet, ahogy zúg ki a víz.

Manyecska 2014.03.15. 12:36:45

@Tanácstalan: asszed nem toppantottam, levált a cipősarkam már:DD a másik gazdája meg tényleg puhapöcs volt /csaj/, kb olyan erősségű hanggal könyörgött! a kutyájának mint alepkefing:P volt már hogy eléálltam de kikerült a kutya:DDD..:DD hát most érted.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 12:39:24

@Black Hole: szerintem sem. Én annyira nem vagyok híve a sokszínűségnek, mivel ez ott üt vissza, hogy túl sok a beáramló egyéb „szín”.
Az nem rossz, ha egyéb kultúrák színesítik azt, ami itt (Ájrópa) van, de az baj, hogy át akarják formáni.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.03.15. 12:42:47

@Black Hole:

Szerintem kevés a szélsőséges, de annál nagyobb kárt tud okozni.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 12:59:46

@uraaam: normalis kv nincs???
olyan,amit inni is lehet,nem csak a sargarepat kivalogatni belule...

:)

a sio tok jo,es meg igy is tobb viz megy be a balcsiba,mint le a sion...

meggyuttek postiek a parti hotelekbe(galerius,azur,mindegy,csak wellnesz legyen alapon...)itt setalnak a hazak kozott...feher zoknyi,terdig ero szurke treninggatya...mondja kisgyerek,hogy milyen szep hazak...apuka:itt csak az ujgazdak kocsogok laknak,es milyen draga...es havat is kell lapatozni meg levelet szedni,nem ugy,mint otthun a panelben...
szep az a gazdagret,na...
:D
erre felrohogtem a zerkelyen...olyan csuful neztek,hogy szegyellem magam...

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.03.15. 13:00:22

@Tanácstalan:

Kutya téma: Egyetértek, a kutya és az ember közötti interakció nagyon bonyolult.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.03.15. 13:03:38

@Szőkenő Szarvas:

Kutya téma:

Nem a toppantáson múlik, hanem hogy érezze, hogy te érzed magad az erősebbnek. Ha tényleg félsz, a szagodról megérzi.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:06:46

@kézműves étcsokinyuszi: de van, itt a kávékiöntőmben:)

Hehe, szép lehetett. Én lehet, hogy elkezdtem volna az erkélyen hangosan beszélni az irigy kötsög pestiektől:D

Az a nagy baj ugyanakkor, hogy így és erre neveli a gyerekét, akiből szintén ilyen irigy kötsög pesti lesz nagy eséllyel.

Sok még mindig a víz, és azt szoktam szeretni, hogy ha valahol felröppen a hír, hogy nyitják a zsilipet, egyből megjelenik néhány öntudatos, autodidakta vízügyi szakember, aki megaszongya, hogy ki fog száradni a Balaton, és csak az újgazdagok miatt nyitják ki a zsilipet. Szeretem az ilyen, Veszprémből, Tapolcáról, és egyéb Balaton parti telepölésről aggódókat.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.03.15. 13:07:52

@kézműves étcsokinyuszi:

Normális kávét kislábosban kell főzni, fanyelű kanállal kavargatva. Utána pedig ne érdekeljen a zacc, csak a koffein.

Ez az igazi.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:07:52

@l4c1: félek, hogy erről hamarosan verset is fogsz írni:)

Black Hole 2014.03.15. 13:08:39

@uraaam: igen, ez a baj, hogy át akarják formálni. Idejönnek valahonnan, ahol nem tudtak megélni, majd képtelenek asszimilálódni, és megpróbálják a befogadó helyet olyanná tenni, mint ahonnan jöttek. Csak arra nem gondolnak, hogy ha ez is olyan lesz, akkor ez is élhetetlen lesz. Meg az a vicces, mikor a helyi lakosságot meg akarják nevelni.

Black Hole 2014.03.15. 13:11:40

@l4c1: ja, ez kb olyan, mint amikor az iskolában 2 hülyegyerek a 30-ból tönkreteszi az órát, meg mindenit cseszegetnek. Olyankor a 2 is nagyon soknak tűnik.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 13:11:41

@uraaam: nem beszelek magamban,csak kirohogom oket...
:)))
de azt nagyon...

teny,hogy a sok gyoker minek tolti vissza a balcsit,foleg a delnyugati oldalon(mariafurdo es kornyeke afesz...)ott van tobbnyire hepaj,lelletol lefele...de attol meg nem fog kiszaradni...
a hivatasos aggodok es megmondoemberektol meg csak sugarbva hanyni lehet...mint a rozsadombi liberalis ertelmiseg,aki a felso zoldmali utrol beszel a hajlektalan kerdesrol es a ciganyputrikrol...meg fenykepen sem latott soha olyat...

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 13:13:22

@l4c1: koffeinfuggo vagyok,arab kavetol a perui chilisig mindent megiszok,ami csak van... :D

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:15:43

@Black Hole: vicces, de ne feledd, hogy a multikulti jelszavába becsomagolva el tudják adni. Én azt se feledd, hogy miért nem PC ez ellen felszólalni.

Ahogy írtam fentebb: minden tiszteletem a svejcieké, hogy nem engedték a mecset felépítését. Nem azért, mert iszlámellenes vagyok. Hanem mert van egy határ, amit meg kell(ene) húzni. A mecsetek számában, és az abban imádkozók létszámában is.

Mint ahogy a francos franciák sem engedik a burkát. Mert ez itt ájrópa, és nem valami modadisui lepattant külváros, vagy Karacsi.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:17:44

@kézműves étcsokinyuszi: szívemből szóltál. Idióták ezek, én mondom.

De a Balcsi kérdésében kb. annyi önjelölt szakértő van, mint a foci dolgában. Papír sem kell róla. Már az anyatejjel ezt szívták magukba.

Black Hole 2014.03.15. 13:18:53

@l4c1: a legjobb kv amit én szeretek, az a french press-es. Kb 90°-os vízbe teszem a kávét, kb 4 percig áztatom, és úgy öntöm le. Így egy nagyon kellemes ízű kv-t kapok, benne van a koffein is, viszont a felesleges savak nem jönnek elő. Minden reggel egy nagy bögre ilyet iszom. A presszókv-tól úgy elszoktam, hogy a múltkor valahol ittam, és fájt tőle a gyomrom.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 13:19:54

@uraaam: igaz...

a pc tonkretesz mindent...
mert eroltetni kell a megelhetesi rettegoknek...kulonben az emberek elkezdenek logikusan gondolkodni,es rajonnek,hogy a ciganybunozes peldaul nem rasszizmus vagy eloitelet hanem tapasztalat...

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.03.15. 13:24:44

@uraaam:
Lehet, és az lesz a vége, hogy:

"a kutya az ember legjobb barátja,
de akkor ezt senki nem érzi,
mikor átharapja a torkát.

És ott fekszünk sáros kabátban,
nem értjük a kutyust, miért szaladt át
arcunkunk, ami porhanyós, mint a prézli.
Az ember a kutya jóbarátja? Ki érti..."

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:25:19

@kézműves étcsokinyuszi: és mert a megélhetési rettegők remekül profitálnka abból, hogy ők félnek. Lehet őket támogatni, pénzeket vehetnek fel olyan dolgokért, ahol egymás seggét nyalják körbe azzal, hogy mennyire rettegünk itt együtt a kirekesztő magyarok közt.

És valamiért mégsem akarnak elmenekülni félelmükben. Ki érti ezt?

Black Hole 2014.03.15. 13:26:05

@uraaam: az ír kormány is mondta kb 6 évvel ezelőtt, hogy nem engedi azt, hogy különböző népcsoportok gettókba tömörüljenek. Ezek is azt mondták, hogy aki idejön, az sajátítsa el a helyi szokásokat. Persze megtarthatják a vallásukat, az arabok is megállhatnak imádkozni mikor ideje van, vannak imaházaik meg minden ami kell nekik, de azért mecsetet nem építenek nekik.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.03.15. 13:26:18

Szóval, ebben a stílusban el tudom képzelni. Még dolgozom rajta :)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:26:40

@l4c1: az a baj, hogy az általad vitt romantikusan naiv, bukolikus vonal hozzávetőlegesen 100 éve volt divat.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:27:37

@Black Hole: és a rettegő libisk mit szóltak ehhez?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.03.15. 13:29:55

@Black Hole:

Úgy gondolom, ezt a kérdést soha nem fogjuk megoldani, mert két alternatíva van: a beletörődés és az erőszak. Mindkettő egyformán erős. Néha az egyik dominál, néha a másik.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.03.15. 13:31:09

@uraaam:

Nem baj, én is csak akkor élvezem, amikor írom :)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:34:55

@l4c1: legalább te élvezed. Ez megnyugtat.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.03.15. 13:35:14

@kézműves étcsokinyuszi:

Amatőr vagyok kávé dolgában. Chilit is szoktak beletenni? Extrémnek tűnik :)

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 13:36:32

@uraaam: nezd,kishazankban mindenki szagerto...
atomfizikuss(paks),kozlekedesfejleszto(m4,utepites,vasutfejlesztes...),politologus,sportszagerto(stadionok kontra barmi),egeszsegugyi foszagerto,oktatasi fofelelos...
ja es a foci is,tizmillio szovetsegi kapitany orszaga vagyunk...

kozben meg nezi a paraszt a taho vilagot,a megasz@rt,a heti retkest,a barbarok koztet,olvassa a zindexet,az amerikai nepszavat,hallgatja ciankungczet a klubradioban,elhiszi hazmesterinek,hogy nem tudjak,hogy a kozepsikolai tanar vegzettseggel biro simon hogy szedett ossze 240 milliot,de biztos legalisan...

abszurdisztan...

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:37:18

@kézműves étcsokinyuszi: Frei féle kávézóban voltál már? Én másnaposan, kialvatlanul ittam ott üzbég narancsos kévét, finom volt. Arcon is vert, utána kukorékoltam elég sokáig.

Black Hole 2014.03.15. 13:37:56

@uraaam: azt hiszem itt másként működik ez. Ha valakinek valami nem tetszik, akkor csinálnak egy tüntit. Ez mindig békés, nem égnek a kukák, csak van egy többnyire hangos felvonulás. Ez elég gyakori. Aztán amikor ez zajlik, akkor lehet látni, hogy hányan állnak mögöttük. Van úgy, hogy 20-an, akkor azokkal senki nem foglalkozik, de van úgy, hogy nagy véget nem erő tömeg van. Akkor már nem mondják, hogy majd elfáradnak és haza mennek. Egyébként nincs túl nagy megosztottság politikailag. Amikor az ország rászorult az IMF hitelre, akkor pl a kormány magától felállt.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 13:40:42

@uraaam: jaja,epp valamelyik nap rotyogtem magamban...
ulok a buszon,a bakter nyomatja a klubradiot,ahol a ket zsirdiszno(padodo)vezet valami musort...
betelefonalt valaki es felemlegette nekik,hogy mar anno 2002ben, a partkelteben(ize,napkelteben)hsztiztek,hogy innen el kell menekulni,mert ha a zorban bukja a valasztasokat akkor itt polgarhabornyu leszen es oket majd kiirtjak,mert felleptek az mszmps rendezvenyeken...azota rettegnek,mikor miert...most epp azert,mert ha az orban nyer,akkor itten tombolo faszizmus lesz meg diktatura...
a srac,aki betelefonalt olyan szinten leoltotta oket,hogy kopni nyelni nem tudtak,elo adasban...
jo volt...
:)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:40:42

@kézműves étcsokinyuszi: Operettország.

Remélem, hogy igaza lesz az Encyclopaedia Galacticanak, és őket fogja a forradalom elsőként falhoz állítani.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:43:16

@Black Hole: tüntetés itt is van, csak máshogy. Bár a borogató, égetős dolog lement elég sok éve már.

Viszont itt nem nagyon láttam még olyat, aki magától felállt volna. Annál jobban fizet.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.03.15. 13:43:32

@uraaam:

Persze, aztán átveszik a helyüket a Vogonok.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 13:45:21

@l4c1: probald ki...
odaver...
:)
van a podmaniczky utcaban egy hand-made csokoladezo(jancsi es julsika),arulnak chilis etcsokit,olyan csendes 70%os,kezd azzal...
meg fogod kedvelni...ott van kv is,tudsz hazavinni,ha bejon...

@uraaam: voltam,jo a robustajuk...
:)
mondjuk tomit nem szeretem,meg azt sem,amit kepvisel,de kv fronton sok jo dolgot hoz...
volt a vorosmarty ternel egy mexikoi kvzo,no ott voltak csodak...
aztan bezartak,mert nem ment...
illetve beleuntak,hogy 100 emberbol 95 kapuccsino/latte erejeig ismeri csak a kvt es semmi masra nem nyitottak...
folyamatosan adtak el a kvt,10 dekankent,hogy ne menjen tonkre...

de a sz@rbuksz a papir poharas cukorsziruppal,az menoseg...

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:46:51

@kézműves étcsokinyuszi: ha hallgatnék ilyen agyrágó dolgokat, én is jót röhögtem volna.

Nyugodj bele, mi már 70 valahány éve fasiszták vagyunk. Nagy néha nácikok. Csak épp azok, akik ezekkel a fogalmakkal dobálóznak, hogy mindenki vagy rettegjen, vagy szégyellje magát (beállítottságtól függően), azt sme tuják, mit jelentenek ezek a fogalmak.

Ellenben fasisztázással, nácizással jó pénzeket lehet szakítani, miközben az ükunokát is kárpótolják, aki tavaly született.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:47:54

@l4c1: nem akarlak megbántani és a lelkedbe gázolni, de a vogonok jobb verseket írnak, min te:)

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 13:48:34

@l4c1: amig nem az "o,pirsono morgolosta"lesz a himnusz addig nincs ezzel gond...

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 13:51:10

@uraaam: igen,ez tortenelmileg igy van...
mar szegeny osmszmpseknek is 10millio faszistaval kellett coccalizmust epiteniuk,ugye...
:))))

@l4c1: az arckonyvon megtalalod oket...jofele dolog,limitalt szerias,100%kezmuves...szep es igenyes...
(nem kapok jutalekot,meg mielott megkerdezi valaki,csak szeretem a nivot...)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:51:49

@kézműves étcsokinyuszi: igazából én soha nem jöttem rá arra, hogy Szabad Tomi mit is képvisel. Eccer ez, eccer az. Vagy csak én vagyok értetlen. De a kávézó nekem tetszett.

Én régen inkább teázókba jártam, elég sok helyen megfordultam az évek során.

Szarbuksz papírpoharast csak kívülről láttam, az is része a trendiségnek.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 13:54:30

@kézműves étcsokinyuszi: azért az valahol vicces, hogy 70 év elteltével ezzel a dologgal akarnak lelkifúrt okozni.

@l4c1: nem is kell. Szerettyük a művészetet, és a megértést. De, ha bármi gondod akadna, szívesen látunk egy kis eszmecserére. Érted is tudunk menni, hogy ne fáradj fölöslegesen. Van néhány Volgánk. Szép, fekete.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 14:01:34

@uraaam: igen,ez tortenelmileg igy van...
mar szegeny osmszmpseknek is 10millio faszistaval kellett coccalizmust epiteniuk,ugye...
:))))

@l4c1: az arckonyvon megtalalod oket...jofele dolog,limitalt szerias,100%kezmuves...szep es igenyes...
(nem kapok jutalekot,meg mielott megkerdezi valaki,csak szeretem a nivot...)

Black Hole 2014.03.15. 14:30:34

@uraaam: elmondom, hogy a borogatós tüntetéseket nem veszik komolyan. Itt voltak a tv-ben a 2006-os balhék. Az volt az általános vélemény, hogy utcára vonultak a huligánok. Ha valaki tiltakozik valami ellen, akkor ne autókat gyújtogasson. Ezért nem szimpatizáltak velük sehol.
Amikor volt az IMF-es hitel felvétel, a kormány azzal kezdet, hogy 30 vagy 50%-al csökkentették a saját fizetésük.
Ahol először laktam, arra gyakran jártak konvojban a politikusok, mert az elnöki rezidencia közel volt. Ford Mondeo-ból állt a konvoj, még akkor, mikor jól ment az országnak.
A múltkor egy Holland &Barrett's boltban össze futottam délután a köztársasági elnökkel, meg a feleségével. Semmi testőrség meg ilyesmi nem volt, csak turkáltak a vitaminok között. Ez magyar szemmel szinte futurisztikus.
Egy magyar kollégának ki kellett menni az elnöki rezidenciához garanciális javítást végezni. A biztiőr beengedte, mikor végzett egy idős nő megkínálta egy teával, és megkérdezte, hogy akar-e körül nézni. Basszus és körbe vitte a srácot, csak pár helyen mondta, hogy oda nem lehet bemenni. Ez magyarországon szerintem nehezen elképzelhető.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 14:44:48

@Black Hole: mellesleg a huligános véleménnyel én is egyetértek.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 15:10:01

@Black Hole: Ó, az jó hely, bírom őket, kár, hogy mindég csak melózni és rövid időre jutottam el oda. :D

Black Hole 2014.03.15. 15:14:11

@uraaam: bevezettek egy szar 100 euros éves adót az ingatlanokra. Szinte senki nem fizette be. Volt tüntetés is. Megkérdeztek pár tüntetőt, hogy az százas olyan sok? Mondták, hogy nem, de ha ezt befizetik, akkor jön a többi. A lényeg ott van benne, hogy az emberek nincsenek megosztva, és nem az volt, hogy a kormánypárt szavazói fizetnek, a többi meg nem. Meg amit egyszer írtam már, hogy az egyik szlogen az volt választáskor, hogy "a kormányt nem lejáratni kell, hanem leváltani". Szóval a mentalitás más.

Black Hole 2014.03.15. 15:26:03

@Tanácstalan: a világ legjobb országa, én nagyon megszerettem. Kibaszott lazák. Nem gyűlölnek senkit, csak a nigériaiakat, azokat is azért, mert a legnagyobb narkó terjesztők. Basszus egy faluban lakok, és a világ legtermészetesebb dolga nekik, hogy két autó megáll a kereszteződésben, letekerik az ablakot, és neki állnak beszélgetni. Először az ilyesmin kiakadtam, de már nem. Kicsit várok, oszt' dudálok, olyankor elengednek. A leg faszább, amikor vasárnap a boltban pizsamában vásárolnak, vagy este leszaladnak a köntösbe egy hambiért meg sültkrumpliért. Múltkor a tescoban vasárnap a kínálgató néni szólt egy fiatal párnak, hogy 1 óra elmúlt, már illene nem pizsmában lenni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.15. 15:27:12

@ColT: nalunk marc 15 minimum 60 eve politikai unnep

Manyecska 2014.03.15. 15:27:33

Dikk..akkora itt a szél hogy a tíz kg-os betontömböt /napernyő/ lazán feldöntötte:OOO kutyasétáltatás pórázon =sárkányeregetés..... remélem hó nem lesz....

Manyecska 2014.03.15. 15:29:24

@uraaam: jól tették. Az örmények elsőként vették fel a keresztséget egyúttal itt megemlíteném:):P léc.

Manyecska 2014.03.15. 15:33:24

A Széchenyi-hegyen 109 km/h-t mértek.
Valami megint lezuhant valahol:(( tele van erkélyről való ereklyékkel a környék!:D ...múltkor egy felfújható műanyag medence gurult el mellettem kb 2 x 2 m-es.:DD

Aureliano Buendía 2014.03.15. 15:38:13

@Black Hole: és milyen nyelven beszélgetnek?:)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 15:39:44

@Szőkenő Szarvas: elsőként biza. A kazárok meg ugyebár tuggyuk, mit csináltak. Nincs is már Kazária.

De akkor te nem szereted a törököket.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.15. 15:43:47

@Szőkenő Szarvas: Arról ismerni meg a repülő kutyit, hogy sast visz a hátán!

Más: segíccsetek, mi az oka ha a facémmal beleugatok valamibe és nem látom magamat ott ha kilépek!
Jóle van ez így??

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 15:44:21

@Szőkenő Szarvas: Cimbi zerint: 'nem komoly, a közepe nem ér el minket".
Nem akartam neki mondani, a tájfun közepében nem volt gondunk, a széle felé annál több. :D

Manyecska 2014.03.15. 15:49:07

@uraaam: hát a giroszt pl.kifejezetten utálom..:D @Tanácstalan: 160-at mértek a Lomnici-csúcson nemrég. A tájfun is derék. De a legjobb a 2006.08.20.-i vízszintes eső a maga 145km/h-s szelével azt besz@ptuk az alsórakparton.:) namind1.@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: semmiképp. Hacsak nem a kurucinfóra írtál valóban fura!:P

Black Hole 2014.03.15. 16:00:39

@uraaam: nem tudom, úri ember nem hallgatózik :-) De nem hiszem, hogy írül. De ilyent csak írek csinálnak.
Ezeknél ha a parkolóba mögé állnak a lakótelepen, és nem tud elmenni, az egy természetes dolog. Már én is jártam a szomszédokat, hogy kié a a fekete peugeot? Az egyiknél vendég volt, az mondta nevetve, hogy "gondoltam valakit bezártam". Ezeknél ez nem probléma. Magyarországon ezért őrjöngés lett volna. Aki ezt nem tudja megszokni, annak nem jó itt.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 16:03:10

@Black Hole: ha nem is örjöngés, de én tutira a motorháza tetejére raknám mind a négy szelepet a gumikból. És nem én lennék még akkor sem a türhő.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.15. 16:06:22

@kézműves étcsokinyuszi: @uraaam: magyon jo kis kv-k vannak a Starbucksban csak trendiseg szidni
en nem iszok eszpresszot mar regen csak hosszu kv-t, cukor es tejszin nelkul, minosegi del-amerikai kv-kbol
/vagy amilyen keznel van:)/

Aureliano Buendía 2014.03.15. 16:06:51

Viszont megérkezett a két liter pályinkám. Az élet szép.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 16:08:38

@hagyma: tévedsz, a Szarbokszban lenni trendiség. Én nem szidom, csak egyszerűen nem vagyok része a trendi világnak. Ennyi.

Jobb szeretem a presszókávét. Sőt. Azt szeretem igazán.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.15. 16:10:26

@uraaam: hat itt nem trendiseg, bar eletemben ha 3-4szer voltam
sot en meg a mekis kv-t is kedvelem
amugy Mary mindig cserelgeti az itthonit,, mindig mas van

Aureliano Buendía 2014.03.15. 16:12:24

@hagyma: hogy ott mi van, nemtom, majd megnézek róla valami érhetetlen művészfilmet.:)

Itt része a trendiségnek. A nagy ámerikái érzésnek.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 16:20:47

@uraaam: Otthon van Starbucks. Baszki, én nagyon le vagyok maradva a világtól. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.15. 16:22:09

@gabors: es mar eldontotted kire szavazol?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.15. 16:23:21

@uraaam: a nagy a'merikai eleterzes mar reg a multe, kb 8-10 ev ota a trendiseg a'merika szidasa es hulyezese

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.15. 16:25:31

persze ketsegtelenul hamburgerrel. pop cornal es starbucksal a kezben amerikai filmet nezve a moziban...
meg az interneten:)
ami nem is lenne amerika nelkul

igi1 2014.03.15. 16:28:06

@Tanácstalan: csak ott nem azt árulják, mint amit amcsiban. De tényleg van.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 16:33:27

@Tanácstalan: valahol van. Úgy rémlik legalbbis. Oszt lehet, hogy a Kosztával, vagy mivel keverem. A Nyugatinál van valami.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.15. 16:37:46

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: csatlakozom a kérdéshez, nálam is előfordul, szólj ha megtudsz valamit

igi1 2014.03.15. 16:44:38

@uraaam: a pályaudvarnál van, oldalt, az egy kicsit feljebb van a westendnél

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.15. 17:23:02

@jacques shiraz: rendben! felraktam a gyakoriba is! már kb. fél éve szórakoztat. :(

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.15. 17:37:31

@jacques shiraz: "A Facebook-ot is emberek írták, lehet benne hiba. De azért megnézhetnéd másik böngészővel is, hogy kizárd a kliens oldali problémát."

1 válasz már jött!

Valaki 1x mondta, hogy bejelentkezési hiba is lehet náluk. Próbáljam meg újra.

kézműves étcsokimikulás 2014.03.15. 17:58:33

@uraaam: voltam lent a sional,lottem neked egy ket kepet...
majd minnya feltoltom es megy a link...

frei tomi elasta magat a kamu riportjaival(lasd meg orosz "bergyilkos",akivel "ki akartak lovetni" a zorbant),ugyhogy szamomra nem hiteles,semmilyen formaban...
meg jo,hogy a kvt "csak" forgalmazza es a nevet adja hozza meg a marketing egy reszet...
:)))

@hagyma: nem,a sz@rbuksz otvar...
a kv espresso,egy cukorral...
az ilyen tejes-juharszirupos-malnahabos lottymoslek nem kv...
es pont...

Black Hole 2014.03.15. 18:05:13

@uraaam: akkor aztán tényleg nem tud elmenni onnan:-) amúgy kell pár év, mire az ilyesmihez hozzá szokik az ember. Szóval, egész más mentális van erre. Pl a postán van egy hosszú sor, és az ügyfél meg a postás nyanya nekiállnak beszélgetni. Eleinte jött a gőz a fülemen, ma már csak röhögök rajta. Ahogy valaki mondta, hogy kell pár év, mire vissza lassulsz hozzájuk.

Black Hole 2014.03.15. 18:08:09

@uraaam: remélem valami jó házi készítés:-)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 18:18:32

@kézműves étcsokinyuszi: tőtikézzed, köszönöm széken!:)

Valami rémlik, de az a helyzet, hogy én nagyon régen is csak érintőlegesen néztem a műsorát. A magyarábos tetszett, de én bármit, ami a tévében megjelenik, fenntartással fogadok.

Ecce régen, mikor még fiatal voltam és bohó, az egyik óóórszággyülevészeti választás végén ott voltam a szavazatszámlálós esténn. Amiről aztán a mosóporkettő tudósított (tehát assemavót). Mondanom sem kell, hogy a riport és a valóság érintőlegesen sem találkozott.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 18:20:28

@Black Hole: a belassulás és a türhőség nem ugyanaz. Valóban ott ragadna a delikvens, de elgondolkodna azon, hova parkoljon legközelebb. Van, aki csak ebből ért.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 18:22:24

@Black Hole: szigorúan! Boltit nem is szoktam inni igazából. Vagy csak nagyon régen, mikor vendég jött, s hirtelen nem tudtam a beszerzést megoldani.

A Zsindelyes, no meg a Rézangyal nem rossz amúgy. Bár nem tudom, nevezhetem-e boltinak.

Nekem a bolti a Péterpál féle kategória.

Black Hole 2014.03.15. 18:30:01

@uraaam: a Péterpál még van? Az nagyon tré:-) nekem a boltiból a Liszt Ferenc barack ízlett a legjobban.

gabors 2014.03.15. 18:38:44

@hagyma: nem...

egyenlore nem .... ha kadar a listan van akkor ra...

majd meglatom ...

gabors 2014.03.15. 18:41:41

lencse fozeleket akarok csinalni ... ha valakinek vannnak hasznalhato otletei szivesen varom ...

sima fozeleket megcsinalom csuklobol de most nincs itthon se tejfol se youghurt ... maradna a rantas...

ezert ... kerdezem

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 18:42:13

@Black Hole: medvehagyma pálinka. annál lejebb nincs. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.15. 18:44:43

@gabors: kevés mustárt+keményítőt bele (nálatok asszem vegetable starch néven fut) és turmixold össze.

Black Hole 2014.03.15. 18:44:57

@gabors: Hozzavalok:
1. 250gr lencse
2. 4 vastag szelet enyhen fustolt hus (kb 200gr/szelet)
3. 1.0 pirospaprika
4. 2.0 tbsp fokhagymapor
5. 1.5 tsp so (ez a mennyiseg sotlan hus eseten ertendo)
6. 2-3 db baber level
7. 5.0 tbsp sult hagyma
8. 10 ml arpagyongy
9. 2.0 tsp suritett paradicsom
Elkeszites:
1. lencset es a fustolt hust elozo este beaztatni (hust csak akkor, ha nagyon fustos)
2. pirospaprikat, fokhagymat olajjal kikeverni
3. az egészet odatenni annyi vízben, hogy kb 2 cm-el legyen a fedő alatt

A lassufozot indulasnal magas fokozatra tenni, kb 4-5 ora mulva, mikor mar puha a lencse es a hus, alacsony fokozatra allitani.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 18:47:57

@Black Hole: hát, nem a minősőgéről híres, szerintem van még. A célközönsége megvan, szerintem eltartja:)

Én a császárkörtét fiatal csikó koromban szerettem. Az exemmel volt olyan este, mikor betoltunk egy-egy üveggel Szegeden vagy épp Pesten. Csak sétáltunk, csókolóztunk, meg beszéltünk a világ nagy dolgairól, s közben elfogyott az üveg is.

Jah, meg egy hosszú éjszakán két üveg is a Margitszigeten. Szép este volt:D

Black Hole 2014.03.15. 18:48:13

@gabors: mondjuk ez a lassúfőzőbe lett kitalálva, de jó szerintem lábosba is.

Black Hole 2014.03.15. 18:54:43

@uraaam: a kevert volt ilyen nekem. Volt egy kocsma, ott érezhetően helyben pancsolták, de azt nagyon szerettük. Ezek a fiatalkori világmegváltások nagyon mentek nekem is. Akit a múltkor mondtam, hogy a csajt a hajléktalanok közt láttam viszont, azzal űztük nagyon.

igi1 2014.03.15. 18:57:18

sakkozni tanulok, gyerekek, valaki verjen el online

Aureliano Buendía 2014.03.15. 18:59:13

@Black Hole: a kevert nekem annyira nem jött be, de azért nem öntöttem ki, ha azt tolták elém:) A császárkörte volt az, ami a zeksz is megivott. A szigetes, két üveges (mármint 2x0,5 liter) este mondjuk erős túlzás volt, a vége számomra önfeledt hányásba torkollott.

Az ekszel éjszakákat beszélgettünk át, és akkor nagyon fura volt, hogy valaki annyira hasonlóan lássa a világot.

venszivar 2014.03.15. 18:59:41

@igi1: vannak itt gyerekek? ki? kik?

Én elvernélek a határnál IS!:)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 19:00:17

@igi1: egy-két esti megnyilvánulásod után szerintem az offlájnra is lenne jelentkező:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.15. 19:00:19

@Black Hole: jó a frászt, füstölt csülök nélkül nem jó az semmire :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.15. 19:01:50

@uraaam: én épp tegnap öntöttem ki egy fél lityó vilmost a mosogatóba. senki nem issza meg, az üveg meg kellett mer nem tudtam hova tenni az almalevet.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 19:03:27

@sugargiraffusplumps.: az a helyzet, hogy a cvakkos vilmosok közül csak a mézes volt az, amire azt mondtam, hogy valóban iható is. A többi nem jött át, ahogy Pélóbarna mondaná.

igi1 2014.03.15. 19:05:52

@uraaam: jó, hát nem rád gondoltam a törökkel, ti már össze vagytok nőve.

Mondjuk vénszivar is jobb lenne nálatok, legalább bele tudná élni magát rendesen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.15. 19:06:52

@uraaam: ebben is volt valami turpisságféle mert kicsit pitraloníze volt, szal nem sajnáltam.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 19:07:33

@igi1: most azért ezek után halkan és bátortalanul megkérdezem, hogy a verést melyik testrésszel képzelted el végrehajtani?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 19:11:02

@Black Hole: Ezt nem kellett volna. Korog a gyomrom. :D

Aureliano Buendía 2014.03.15. 19:12:34

@sugargiraffusplumps.: melyik féle volt?

A sima vilmos, meg a körte nekem nem jött be, a mézes vonalon a barack iható volt, de nem lett a kedvencem.

Bohó egyetemista koromban valamiért a Hubira kattantam rá, de pl. ma már nem tudnék jó szívvel inni belőle. Hatot egymás után főleg nem.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 19:13:33

@venszivar: egész pontosan ezzel együtt 466:)

igi1 2014.03.15. 19:17:38

@uraaam: neked mindenről tudni kell, mi!? Meg ugyanúgy kérdezgetsz, mint a törökkel. Van agyacskád, vagy nem!? Akkor meg találd ki.

@jacques shiraz: nem ér, de komolyan :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 19:21:01

Pizsiriadó. Hajnali 2 van, ne tartsatok fel!

Jóccikát.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 19:22:09

@igi1: Ja, még annyit akartam mondani, hogy inkább ultizni tanulj meg, azzal jobban jársz. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.15. 19:22:13

@uraaam: valami südtiroler edelbrand, a címke szerint. egyszer hirtelen felindulásból megvettem valami három évvel ezelőtt, azóta állt a polcon, nyilván megromlott már :D

a hubertuszról csúnya egyetemibulik jutnak eszembe, szakadt filmkockák formájában.

igi1 2014.03.15. 19:24:41

@Tanácstalan: ne vicceljé, utálok várni, érted, ezé nem pókerezek :P

mondjuk most leütöttem saját magamat, ha ő a fekete volt :D

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.15. 19:26:04

@igi1: namégeccer, te vagy a világos csak mert én elég sötét vagyok, te léptél e4, én e5-öt, leírva:

1. e4, e5

te jössz

Black Hole 2014.03.15. 19:27:15

@uraaam: hát igen, az ember másként látott mindent. Jó is volt naiv fiatalnak lenni. Hányszor hittem azt, hogy megtaláltam az igazit, és majd jobbak leszünk mindenkinél :-) de mindig elmúlt.

igi1 2014.03.15. 19:27:51

izé ló, f3, na.

megy ez a sakk ma :P

Aureliano Buendía 2014.03.15. 19:29:47

@sugargiraffusplumps.: Ratzeputz-ot ittál már? Az konkrétan formatálja a nyelőcsöved.

Egyszer mentünk ki a Szigetre, haverral kettőkor találkoztunk a Filatorinál a HÉV-megállóban. Hozott fél liter koktélt. Volt benne Ratzeputz, matrózrum (péterpáli mélység), meg még valami. No, de azt tisztán meginni még mi sem tudtuk, vettünk hát 2x0,5 l pepszit, abba dobtuk szét kb fele kóla-fele koktél arányban. gy kicsit még lötyögtünk ott, ittuk a löttyöt, majd elindultunk be a szigetre. Na, a K hídnál már seggrészegek voltunk 1/2 3 magasságában:)

Hubit meg éhgyomorra, de hármat is előadás helyett, Majd a szemináriumra már azért csak bementem (Erdélyi fejedelemség és kora). Vidám óra volt:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.15. 19:29:48

@igi1: @jacques shiraz:

annak azért örülök, hogy sakkoztok ilyetén formába és nem pókereztek :P

igi1 2014.03.15. 19:30:26

@sugargiraffusplumps.: ne vicceljé, ha még csóró is lennék, hogy fognék férjet magamnak?

de most beáldoztam a fehéremet, na.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 19:30:50

@Black Hole: én csak eccer hittem el. Másoccor már nem lehet átbaszni:D

Black Hole 2014.03.15. 19:31:52

@sugargiraffusplumps.: hát igen, anélkül nem az igazi. Egyébként én a főzelékekben a rántást utáltam mindig, és ebben a főzőben ezzel a recepttel lesz egy nagyon jó állagú kaja a lencséből. Saját fejlesztés :-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.15. 19:41:30

@uraaam: nem szoktam én katyvaszokat inni. mondjuk mást se nagyon. de nem volt ez mindig így, szal vannak halovány emlékeim arról, hogy ami folyékony és alkoholtartalmú, azt vegyíteni szokták :HD

@Black Hole: jó recipe, bár olyan izéfőzőm nincs, de majd kipróbálom eccer.

igi1 2014.03.15. 19:43:43

@igi1: izé ló, c3, bocs.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.15. 19:45:00

@igi1: ezt most miért?

ha mégis komoly, akkor 4. b3, exf3

Aureliano Buendía 2014.03.15. 19:45:18

@sugargiraffusplumps.: az már nekem is régen volt, van vagy 10 éve. Azóta majdnem megkomolyodtam.

Igen a szénsavnak vannak jótékony hatásai, ha alkohollal vegyül;)

Black Hole 2014.03.15. 19:47:10

@sugargiraffusplumps.: olyan jó sűrű szlottyogós kaja lesz. Szerintem jó más edényben is, csak ez olyan kényelmes. Reggel bele szórsz mindent, estére kész is.

igi1 2014.03.15. 19:47:39

@jacques shiraz: jóvan, így nehéz, sakktábla nélkül :)

Black Hole 2014.03.15. 19:50:14

@uraaam: én nagyon naiv voltam, de már elmúlt. Szerencsére nem vettem feleségül mindet egyből, mikor beindultam :-) annyi óvatosság azért volt bennem.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.15. 19:50:48

@igi1: táblábal sem könnyebb, az előbb leborítottam a könyökömmel

akkor legyen döntetlen :-D

igi1 2014.03.15. 19:52:00

na lássátok, öröm lenne velem játszani :)

igi1 2014.03.15. 19:53:30

@jacques shiraz: király d2

nem konyítok én a döntetlenhez :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.15. 19:54:02

@Black Hole: egy ismerősömnek volt ilyenje, tényleg jó. de én már úgy vagyok vele, hogy kidobálok minden fölösleges bizbaszt a konyhából. inkább beruházok normálisabb edényekbe mint minden bizbaszovics kütyübe ami úgyis a polcon végzi porfogóként.

máma párizsibundás csirkét kísérleteztem kukoricaliszttel, ehető de nem nyerő. legközelebb darált diós lesz, az valszeg jobb lesz.

igi1 2014.03.15. 19:58:39

@uraaam: látod, milyen gonosz vagy!? :P

Aureliano Buendía 2014.03.15. 20:00:18

@sugargiraffusplumps.: egy jó tanács: olyan kaját soha ne csinálj, amihez narancsot, vagy olyanféle mártást kell csinálni. Itt volt egy jó fél éve, de nem volt őszinte a mosolyom.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 20:03:53

@Black Hole: régen én is. Persze, soha nem rohantam megkérni senki kezét 2 randi után, ez tény. De egyszer azért megéri naivnak lenni.

Black Hole 2014.03.15. 20:04:10

@sugargiraffusplumps.: dióval jó, azt már csináltam, csak minél durvább legyen a dió. A kókusz is jó a panírban.
Ezt a kütyüt meg azért vettem, mert nagyon kényes az epém, és babot, lencsét, ilyesmit nem tudtam enni. Ez meg 95°-on főz, jó sokáig, és egyszerűen nem puffadok fel ezektől a kajáktól. De már ebben főzök húslevest, kocsonyát, meg amit csak lehet. Pörkölt, meg minden jó benne. És nagyon takarékos. Csak 200 w -os

igi1 2014.03.15. 20:04:48

@uraaam: gonosz, mer én megmondtam előtte.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.15. 20:06:54

@uraaam: nem vagyunk mink buzik, hogy narancsmártást együnk :D ( viszont a citromos-currys savanyú csirke az királyság!)

@Black Hole: kókuszriszálékkal? ez eszembe se jutott, kösz a tippet.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 20:10:37

@sugargiraffusplumps.: mi sem vagyunk azok, de valamiért ezt lőtte a nószáltiról. Hogy mér, az számomra is talány. Monnyuk, túléltem, de elbaszott egy este volt.

igi1 2014.03.15. 20:13:27

@uraaam: most elárultad magad. :)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 20:14:33

@igi1: még nem értem, hogyan, de majd te felhomályosítasz;)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.15. 20:14:38

@igi1: még most sem döntetlen?
csak mert a futód vagy a bástyád ugrott

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.15. 20:16:50

Ha valakit aláztunk azt mondtuk neki hogy: H7 (sötét paraszt)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.15. 20:19:16

Ha valakit aláztunk, mondtuk neki:
"H7" (sötét paraszt)

igi1 2014.03.15. 20:20:33

@jacques shiraz: nincs is k, ne zavarjá mán össze

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.15. 20:21:49

@igi1: az a te lépésed volt, a K a királyt jelöli :-DDD

igi1 2014.03.15. 20:24:56

@jacques shiraz: szerintem én már rég kapituláltam, de tudom, hogy próbálsz összezavarni :)

venszivar 2014.03.15. 20:28:05

Ha valakit aláztunk azt mondtuk neki hogy: H7 (sötét paraszt)

venszivar 2014.03.15. 20:29:08

Ha valakit aláztunk, mondtuk neki:
"H7" (sötét paraszt)

Black Hole 2014.03.15. 20:34:30

@uraaam: kb 20 lehettem, mikor egy durva dolog történt velem, de utólag vicces. Egy környéken lakó lánnyal baromkodtam az utolsó járaton, mikor mentem haza. Ölembe ült, meg ilyesmi. Aztán haza ment, meg én is. Reggel valaki csenget. Anyám kiabál, hogy valaki engem keres. Felkelek, valamit magamra kaptam, közben filóztam, hogy ki a bánat lehet az? Hát egy idős fazon áll az ajtóban, és szabályosan rám mordul köszönés helyett:
- Veled jött a lányom a buszon?
- Nem tudom ki a maga lánya.
Az öreg mondja a csaj nevét, mondom akkor én voltam. Erre a vén ökör:
- Na, akkor itt vannak a karikagyűrűk, meg a kísérő gyűrű...
Itt mondott egy árat, már nem tudom mennyit. Valami orosz cuccok voltak, utólag tudtam meg, hogy az öreg seftelt a ruszki tisztekkel. Mondom neki, hogy azért álljon meg, azért mert egyszer az ölembe ült a lánya, csak nem fogom elvenni. Hú, erre az öreg felbaszta magát nagyon. Neki állt ordibálni, hogy ne szórakozzak a lányával, mert szétbassza a pofám. Alig lehetett elhajtani.
Azért ez szerintem nem egy hétköznapi eset volt :-)

Aureliano Buendía 2014.03.15. 20:35:58

Örömmel jelenthetem be, hogy a ma kapott pályinka minősége hozza az elvárt szintet.

Örülök, hogy ezt elmondhattam.

Aureliano Buendía 2014.03.15. 20:38:20

@Black Hole: isteni szerencséje a világnak, hogy akkor kimenekedtél a halál torkából:) Pláne az, hogy röhögés nélkül kibírtad:D

Azért azt leszűrtem már eddig is, hogy nem pazaroltad anno az idődet:)

Black Hole 2014.03.15. 20:39:02

@sugargiraffusplumps.: nagy főző kujon vagyok. Mondjuk néha a sikeres kaják közé becsúszik egy olyan, hogy a család ordítozik velem. Ilyen volt a chili-s bab. Mexicói recept alapján. Vendégek voltak nálunk. Azokat a tekinteteket, amik rám szegeződtek... szóval veszélyben éreztem magam.

Black Hole 2014.03.15. 20:44:36

@uraaam: szóval fasza a pálesz, ez a lényeg :-)
Voltak kalandok. Így utólag nem is csoda, hogy muter mindig ordibált velem.

igi1 2014.03.15. 20:47:30

@jacques shiraz: szerintem igen. :P

mondjuk csak tegnapelőtt kezdtem neki a sakktanulásnak :D