Tékozló Homár

Nem könnyű a Bikinitől megszabadulni

2014.03.14. 13:09 | jackyll | komment

Naiv internetező már másfél éve feleslegesen kapta a Bikini együttes hírlevelét, mert fizikailag nem lehetett leiratkozni. Úgyhogy írt nekik:

Nem tudtam leiratkozni a Bikini együttes hivatalos honlapjáról és mivel a 2002-es színvonalú honlapon (ez nem az együttest minősíti, sokkal inkább a fejlesztőt) nem található semmilyen elérhetőség, akinek jelezhető lenne a probléma, csak az oldal készítője, bizonyos iT-system Magyarország, akik Joomla oldalak belövésén túl mással nem igen foglalkoznak. A referencia oldalaik, beleértve a Bikini oldalát és még a saját honlapjuk is (http://www.it-system.hu/) Joomla alapú negyed óra alatt elkészített tákolmány. Mint fejlesztő a fejlesztőnek írtam levelet az elérhetőségükön, aminek megjelenése szintén kritikán aluli:

it-system.jpg

A címemre kapott másolat a következőképpen nézett ki (még ezt se tudták rendesen megoldani, de látható lesz, hogy olyan kész class-ok alkalmazása is nehézséget jelent a számukra, mint a captcha):

it-system-2.jpg

Azt persze elismerem, hogy nem volt a levelem épp a legkedvesebb hangvételű, de azt hiszem joggal vagyok felháborodva, hogyha valaki „arculattervezés” címszóval hirdet Joomla alapú weblapkészítést, ráadásul kontár munkát is végez. Ez, amit csinálnak köszönőviszonyban sincs azzal, hogy „designer”. Ez egy nulla. Nevetség tárgyává teszik önmagukon kívül azokat is, akik ténylegesen arculatot terveznek, designerek. Végül itt a lekicsinylő válaszuk:

it-system-3.jpg

A hibát továbbra sem javították. Ez áll a hírlevélben: „A hírlevélről a www.bikininet.hu címen, e-mail címed újbóli beírásával tudsz leiratkozni.” az instrukciókat követve a honlapon ezt az üzenetet kapom: Már feliratkozott

INSTANT UPDATE: közben sikerült kijavítaniuk a hibát, összesen 3 levelet kellett küldenem hozzá.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aureliano Buendía 2014.03.17. 21:07:00

@venszivar: mit írtam le mégeccer? Csak kiegészítettem az általad írtakat:P

Black Hole 2014.03.17. 21:08:07

@uraaam: nagyszüleim fele nem volt birka, ott a tehén volt a sláger. Igaziból teljes önellátók voltak. Pénz csak ruhára, cigire, kocsmára kellett. Tápot nem adtak az állatoknak, mert öreganyám nem engedte. Csak búza, kukorica, széna, szecska, meg ilyesmit ettek. Permet csak a krumplira, szőlőre ment. Valamiért a fóliázás sem ment arra. Szenet soha nem vettek, mert volt annyi fa. Meg mindig volt pluszban kukorica, búza, abból csináltak pénzt, ha meg valami tervben volt, akkor eladtak egy borjút. Olyankor én meg bőgtem, ha ott voltam, mert a borjúkat nagyon bírtam.

Aureliano Buendía 2014.03.17. 21:09:33

@venszivar: vagy csak jó hat az esti viszki.
Elvégre Szt. Patrik napja van:)

Black Hole 2014.03.17. 21:10:29

@venszivar: látom vágod a témát. Csak tán nem Te is falusi gyerek voltál :-)

Aureliano Buendía 2014.03.17. 21:12:23

@Black Hole: hidd el, fát és szenet ők sem vettek soha. Ha az az almás mesélni tudna, ahonnan hordtuk a fát:D

De pl a birkát éjszakára betereled az istállóba. Az alá be kell hordani a szénát (vagy szalmát?:)), és reggel ki kell hordani alóla. Azt eszi, arra szarik a jószág. Az sem 5 perces munka.

Szóval nekem műkedvelőként baromi jó volt, rohadtul élveztem, de egy életen át nem csinálnám.

Mi a gés accod? Küldenék pikáza linket.

Black Hole 2014.03.17. 21:13:33

@uraaam: ezek is finom darabok voltak. Annak idején ez volt a csúcs.
Meg azt bírtam, mikor mondták, hogy jönnek masinázni. Az volt a cséplőgép.

Aureliano Buendía 2014.03.17. 21:16:45

@Black Hole: nekem az a korszak már kimaradt. A Dutra is csak bónusz volt nekem, de pl. tárcsázni nagyon élveztem.

venszivar 2014.03.17. 21:16:57

@Black Hole: Az nem, de elég nagy "paraszt" tudok lenni!:)

most ott az Íreknél nagy bulik vannak!?!
iszol Te rendesen?

beleolvasva, másoknak írt üzeneteidből azt szűrtem le, hogy tízen éve kimentél s itthon maradt az asszony + a fiad?!?

Aureliano Buendía 2014.03.17. 21:17:50

@Black Hole: igen, arra. Ami a @ előtt van:D

Aureliano Buendía 2014.03.17. 21:19:20

@Black Hole: @venszivar: ez engem is érdekel, van ma nagy hepaj?

Olyan, mint mint nálunk aug. 20.?

Csak itt beizzad, ott meg lefagy a tököd közben:D

Black Hole 2014.03.17. 21:23:09

@Black Hole: szerintem kattints rá a képekre, és írj valami kommentet, vagy like-old vagy mi, aztán akkor be tudlak jelölni, ha megjelensz ott, és akkor a g+ ban tudunk képet rakni, egymásnak. Az a baj, hogy ezeket a közösségi oldalakat nem használom, így nem is nagyon ismerem. De azért elboldogulok vele.

Black Hole 2014.03.17. 21:26:31

@venszivar: ez a legnagyobb banzáj itt. Meg a halloween. De ezek nekem már túl hangosak. Inkább itthon iszom a cidert. Ez kb itt olyan, mint magyarországon az aug. 20

Black Hole 2014.03.17. 21:36:00

@uraaam: nincs itt hideg ilyenkor már. Sőt, egész télen nem volt hideg. Az itteni éghajlat kb olyan, hogy télen +5 alá ritkán megy a hőmérséklet, nyáron meg +20 fölé. A szél sokat fúj a tenger felől, de az nekem nagyon jó, mert allergiás vagyok. Eső az végül is nem veszélyes, bár néha nagyon banga az idő, de csak ritkán. Viszont olyankor szép a tenger. Valahogy úgy lehet öltözni március és október között, hogy 1 póló + egy zipzáros polár pulcsi, oszt' a zippzár hol lent, hol fent. Eközött meg + 1 pulcsi. A téli dzsekimet pl elővettem novemberben, de úgy raktam el pár napja, hogy 3 x ha volt rajtam.

Aureliano Buendía 2014.03.17. 21:38:24

@Black Hole: tél idén itt sem volt. Valami másfél napig volt hó mutatóban.

Black Hole 2014.03.17. 21:39:23

@venszivar: a nejemmel élek itt. Mivel második házasság, kettőnknek van 3 gyereke, 1 lány, 2 fiú. A lány svédországban él, a két fiú meg itt megszedte magát, és vissza mentek. De párszor már megbánták.

Aureliano Buendía 2014.03.17. 21:42:06

@Black Hole: nekem mindig az lenne a bajom, hogy rohadtul vágynék vissza. Eddig mindig Erdélyben bírtam a legtovább itthonról. Bárhol voltam (Kréta, Törökország), pár nap után elkezdett hiányozni az itt.

venszivar 2014.03.17. 21:46:56

@Black Hole: kösz. remélem nem voltam vindisgréc!? :) azért messze van még, hogy értem, de nem akarnálak, itt ország világ előtt kérdezgetni. Az a "legfurcsább", hogy akár reggel, nappal, este, éjjel, bármikor itt tudsz lenni.:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.17. 21:56:43

@Black Hole: "nem is nagyon ismerem"

:)) Még a homáros hivatkozást is sikerült mellékattintanod. (na, nekem is sikerül néha.)

"kettőnknek van 3 gyereke"

Van átfedés?

Black Hole 2014.03.17. 21:59:05

@uraaam: lehet nekem túl sok volt a jóbol. Szóval nálam nagyon elszakadt a cérna.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.17. 22:01:06

@uraaam: "pár nap után elkezdett hiányozni az itt."

Érdekes, nekem soha. Két év volt eddig egyben a leghosszabb, de mindig bele tudtunk illeszkedni a helyi kultúrába. Az is igaz, hogy mindig kedvesek voltak hozzánk a helyiek, nem éreztük magunkat egyedül.

Black Hole 2014.03.17. 22:04:01

@venszivar: azért reggel, délelőtt nem annyira. Inkább az van, hogy a telefon mindig nálam van, és mindig tudok valamit oda böffenteni. Délután, este ráérek, aludni meg nem tudok.

Aureliano Buendía 2014.03.17. 22:07:49

@atpijkamo: hol volt az a két év?

Nem a beilleszkedéssel volt a gond, bár ezek mind nyaralós történetek voltak. Krétán még sikerült is a hülyeturista szerepéből kilépnünk. Béreltünk egy autót, és bejártuk a sziget egy részét. Az egyik legjobb pillanat Vai felé félúton egy világvége faluban tízórai + kávé. Nyugalom, a főúton fél óra alatt egy busz és egy autó. Fasza volt.

Ugyanakkor a 7. napon már mehetnékem volt, bármilyen szép is volt a Samaria szurdok.

Talán azért, mert gondolatban mindég kicsit előrébb járok, mint ahol vagyok.

venszivar 2014.03.17. 22:07:50

@Black Hole: OK

@uraaam: megtettem "mindent" érted! érted? :):D

LÉPTEM!

Aureliano Buendía 2014.03.17. 22:09:41

@Black Hole: @atpijkamo: ha én egyszer úgy határoznék, hogy megyek, akkor igyekeznék olyan messzire, hogy ne legyen lehetőségem az első gépre felszállni, és hazajönni.

Új-Zéland fasza hely lehet:)

Aureliano Buendía 2014.03.17. 22:10:45

@venszivar: egy hónap után végre péntek van?:D

Viszlát, és kösz a halakat! :)

Black Hole 2014.03.17. 22:13:04

@uraaam: jók a képek, a szépiát nagyon érzed, hogy hol érdemes használni. Meg az esti ködösek is jók, de a többi is tetszett. A vasutat látom szereted tényleg. Majd rendezem a képeimet, és küldök párat én is, de mondjuk nekem csak tájképek vannak.

Aureliano Buendía 2014.03.17. 22:16:06

@Black Hole: ez a canon saját szépia effektje, PS-pal jobbat is lehetne, ha rászánnám magam.

Igen, a vasutat tényleg nagyon szeretem. 0-18-ig akartam csak mozdonyvezető lenni.

Vannak tájképeim, azokon akadnak színek is:D

De Rákosrendező baromi jó hely, szeretek ott fotózni. Ott tényleg megállt az idő 1986-ban.

Black Hole 2014.03.17. 22:16:57

@atpijkamo: neked írtam, és eltűnt :-(
Szóval nincs közös gyerek, csak hozott. Lehet későn jöttünk össze.

Aureliano Buendía 2014.03.17. 22:20:54

@Black Hole: most olvasom csak, hogy ez nekem jött. Nincs G+-om. Az a helyzet, hogy én az őskövület iwiw-et használom még egy kis ideig, megszokásból. Bár túlzás a használat. Van:)

Black Hole 2014.03.17. 22:23:32

@uraaam: a photoshop elements-ben volt nagyon jó szépia, de ilyen hekkelt volt, és mikor újra raktuk a gépet, eltűnt. De jók ezek, jól érzékeltetik az idő múlását. Nekem a szépiák soha nem olyanok, amit elképzelek. Egy időben a panorámát erőltettem, csináltam párat, de valahogy meguntam. Nem elég áttekinthető, ha túl nagy a kép.

Aureliano Buendía 2014.03.17. 22:32:32

@Black Hole: szeretem a szépiát, de még nem az igazi.

Én tavaly kaptam rá a panorámára, el is bohóckodtam vele pár hónapon keresztül, de most nem érzem rá a késztetést. Igaz, idén még nem is nagyon fotóztam.

Küldtem még két albumot.

Black Hole 2014.03.17. 22:33:28

@uraaam: a g+ -ot én is csak arra használom, hogy jól lehet rajta képet és zenét megosztani, meg nagyon jól össze van hangolva a picasa-val. Az elején kicsit katyvasznak tűnik, de ha megismered, akkor nem rossz. Pl ha van neked is, nekem is, és meghívjuk egymást, akkor csak annyi, hogy mondjuk egy albumot megnyitsz a picasa-ban, és nekem engeded megnézni. Azon nem lehet chat-elni sem. Csak ha megnyitsz nekem egy albumot, akkor kapok egy emailt, hogy megosztottál velem képeket. Szóval nem olyan tolakodó, mint a faszbuk.

Aureliano Buendía 2014.03.17. 22:33:38

@venszivar: látod, megy ez:)

Hamar elmentél. Mármint hamar visszajöttél utána:D

Aureliano Buendía 2014.03.17. 22:36:22

@Black Hole: akkor most kaptál pár mailt:)

Nekem így ez most bőven elég, a gmail chat-jét szoktam néha tesómmal, meg pár ismerőssel használni. A FB nem vonzott soha. Van, akiével belépjek, ha valami érdekel (most épp a hidas verseny), de nem jött az olthatatlan vágy, hogy legyen saját.

Black Hole 2014.03.17. 23:04:51

@uraaam: jó ez az erdélyi sorozat. Szóval lehet, hogy maradi vagyok, vagy konzervatív, de nekem ez a művészet, mikor nem voltam ott valahol, de mégis látom, hogy milyen. A fényképezünk le egy lila pacát, és fogjuk rá, hogy művészfotó, az engem nem tud meghatni.

Black Hole 2014.03.17. 23:24:09

@uraaam: kb 6 éve mi is neki indultunk, hogy megyünk tovább, új-zéland-ra. Kb 2 hónapig készülődtünk, mikor aztán elmentünk sétálni a Howt-i kikötőbe. És ott fogott el bennünket egy furcsa érzés, aminek szerintem magyarországon kellett volna jönni, hogy én ezt a helyet látni akarom mindig, mikor olyan kedvem van. Szóval ott éreztük azt, hogy innen nem tudunk elmenni.

venszivar 2014.03.18. 04:38:02

@uraaam:
"Hamar elmentél. Mármint hamar visszajöttél utána":D

csak fürdeni mentem. az oldalbordám meg még nem vette át a gép felett a hatalmat.
besza, behú, úgy segítek, de még így is csak 984 jött össze. gyenge teljesítmény, pedig atpi is "segített".:)

az úttörő áll. ott segített ahol tudott:D na vissza dőlök

Aureliano Buendía 2014.03.18. 19:18:19

@atpijkamo: igen, de még nem tudtam meg, hol töltöttél el két évet. Ha nem titok persze.

Aureliano Buendía 2014.03.18. 19:19:50

@Black Hole: köszönöm. Én is így vagyok ezzel, csak nehéz néha még önmagamnak is visszaadni azt, amit meg akarok örökíteni, nemhogy másnak.

Aureliano Buendía 2014.03.18. 19:21:17

@Black Hole: nekem valamiért ezt megvan szép fővárosunkkal kapcsolatban. Este kimondottan szép. Főleg valami magas helyen borozgatva:)

Aureliano Buendía 2014.03.18. 19:22:31

@venszivar: azóta már 988. Nem sok híjja vanik:D

venszivar 2014.03.18. 19:49:21

@uraaam:Segíthetek?! Japánban!

venszivar 2014.03.18. 19:50:30

Tolok párat.....:):D

venszivar 2014.03.18. 19:51:25

Tolok párat.....:):D

Aureliano Buendía 2014.03.18. 19:58:22

@venszivar: nofene. Megnézném, az biztos, de ép elmével egy hónapnál többet nem hiszem, hogy el bírnék ott viselni.

venszivar 2014.03.18. 20:10:17

@uraaam: tegnap nem akartam belepofázni, de én is németben lenyomtam egyben 26 hónapot, persze 3-4 hetente haza jöttem.

Ausztráliába "véglegesre" kitántoroghattunk volna, nagyon régi s jő ismerőshöz, de nem tudtuk örökre itt hagyni XYZ-éket + az Országot.

Aureliano Buendía 2014.03.18. 20:26:06

@venszivar: sógornőm barátja járt ki, mivel ipari alpinista, és azt ott keresik. Ő is úgy volt, hogy már várta a hazajövetelt.

Én túl sokáig nem voltam távol, Erdélyben voltam ösztöndíjjal egy hónapot. Az újdonság, a stoppolós buli, a kalandok (2002-ben még más világ volt) azért eltelítettek, de a végére már akkor is bennem volt a mehetnék.

Én pont azért mennék oda le, mert nagyon messze van ahhoz, hogy csak úgy visszacsináljam. Bárhol máshol (ájrópában) simán vissza lehetne táncolni. Kitántorogni pedig csak hosszú évekre éri meg szerintem.

Black Hole 2014.03.18. 21:23:37

@uraaam: pesten szerettem én is csavarogni, van benne valami vonzó. Főleg a vár környékét szerettem, meg a hidakat, meg a tabán környékét.

Black Hole 2014.03.18. 21:24:39

@Black Hole: mondjuk ez pont buda, de mindegy :-)

Aureliano Buendía 2014.03.18. 21:30:25

@Black Hole: mi is mindig a Dunánál kötünk ki. Már csak a hidak miatt is.
Merthogy azokról minden évben, sorban haladva (Megyeri-->Lágymányosi)... ;)

venszivar 2014.03.19. 15:34:58

@Black Hole: Pestről az MTA-ból néztél át a Tabánra.....
+ a Hiltonból a Várra.....

STIMMEL AZ!:):D

venszivar 2014.03.19. 15:36:07

@uraaam: MOST FIGYELJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

venszivar 2014.03.19. 15:37:16

1000! na! így kell ezt csinálni!:)

venszivar 2014.03.19. 15:45:28

@atpijkamo: három nappal ezelőtt szerette volna HA összejön az ezer. Én csak segítettem neki.:)

Aureliano Buendía 2014.03.19. 15:45:54

@venszivar: mondom én!:)

Na, kinek lett igaza?

@atpijkamo: nem hitt nekem az öreg boxos:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.19. 15:48:38

@uraaam: Na, akkor minden rendben van, numero 1 világprobléma kipipálva. Akkor most összponosítsatok a numero kettőre, az éhező afrikai gyerekekre, és a numeró háromra izmozzatok, az izraeli-palesztín vita rendezésére.

Aureliano Buendía 2014.03.19. 15:50:23

@atpijkamo: hélóka! És az ukránok? Azok le vannak szarva?!

venszivar 2014.03.19. 16:05:09

@atpijkamo: Az arany szívem fog vagy a sírba vagy ááámerikába vinni.:)

Aureliano Buendía 2014.03.19. 16:16:38

@venszivar: de legalább nem az ismeretlenbe mész ki, aludnod is lesz hol:D

Black Hole 2014.03.19. 16:20:44

@atpijkamo: szerintem maradjunk a 42-nél. Az jobb szám :-)

venszivar 2014.03.19. 16:23:14

@uraaam: még nem hívott meg!:D

állítólag nemsokára ide-erre eszi a rossebb, de nem hinném, nincs neki annyi pénze.........

Black Hole 2014.03.19. 16:23:51

@venszivar: jókat szoktunk csavarogni arra fele. Meg nagyon szerettem az LGT koncerteket a tabánban. De már jó régen volt.

venszivar 2014.03.19. 16:24:34

@atpijkamo: @Black Hole: nekem a 43-as a jó! a 42-es az szorít.:)

Aureliano Buendía 2014.03.19. 16:25:44

@venszivar: na, majd együtt megrészegedtek, és országos cimbik lesztek a végén;)

Black Hole 2014.03.19. 16:31:35

@venszivar: ha szorít az jó. Inkább szorítson, mint lötyögjön, mert úgy sokkal nagyobb az élmény :-)

venszivar 2014.03.19. 16:38:17

@atpijkamo: @Black Hole: :))) MEKKORA FASZOK VAGYTOK! :D

Aureliano Buendía 2014.03.19. 16:43:18

@atpijkamo: @Black Hole: @venszivar: és akkor ezennel új értelmet nyer a topic címe.

:)

Black Hole 2014.03.19. 16:47:30

@venszivar: dehogy is, csak olvastuk a "Galaxis útikalauz stopposoknak" című sorozatot. :-)

Aureliano Buendía 2014.03.19. 16:55:01

@Black Hole: ezek szerint a poszt valójában arról szól, hogy a poszter felszedett valami magát kellető kocsmavirágot, akiről csak kurvanehezen lehetett leimádkozni a ruházatot.

Black Hole 2014.03.19. 17:03:04

@uraaam: könnyen meglehet. A kocsmatündér belengette a lehetőséget, a fél vilmost mégitta, oszt' mégsem akar kötélnek állni. Ahogy egyik ismerősöm mondta: "olyan mint a cirkuszos ló, a kockacukrot megteszi, aztán baszik táncolni".
Basszus ez már olyan gondolatmenet, amilyent Igitől vár az ember :-)

Aureliano Buendía 2014.03.19. 17:08:12

@Black Hole: a posztolóból kiindulva inkább csak egy fél kevert volt, nem fussa az ilyennek vilmosra:)

Black Hole 2014.03.19. 17:18:45

@uraaam: volt egy állat sógorom, ez első nejem öccse. Az mondta, hogy valami szórakozóhelyen bizniszelt egy fiatal ribanccal, hogy fél vilmosért leszipkázza. A csaj megtette, az a barom meg a feles helyet stampedlit kért neki, és vilmos helyett kommersz körtét. :-)

Aureliano Buendía 2014.03.19. 17:28:52

@atpijkamo: én a csaj helyében megkötbéreztem volna. Egy nyalás simán:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.19. 17:32:17

@uraaam: :)) Vagy a kurva álnokul felajánl egy ingyen mentetet, és leharapja neki bosszúból.

Black Hole 2014.03.19. 17:41:57

@uraaam:
@atpijkamo:
Szerintem a csaj észre sem vette az átverést. Valami dizsiben lehetett, ahol nincs nagyon világos. Figyelembe véve, hogy milyen arányban vizezték abban az időben a rövid italt, kb 2 cl-ért cumizott a csaj, ami került kb 10ft-ba.

Aureliano Buendía 2014.03.19. 17:42:51

@Black Hole: mndjuk, ha jól nézett ki a csaj, akkor ezzel dicsekedni kell:)

Black Hole 2014.03.19. 17:50:18

@uraaam: mondjuk az a csaj, aki nem tudja magát felszedetni, és meghívatni valami piára, azért olyan nagyon jól nem nézhet ki :-)

Aureliano Buendía 2014.03.19. 19:38:57

@Black Hole: de ezek szerint a volt sógorod sem egy Adonisz, ha csak piáért sikerült cirmire rábírni a csajt.:)

Black Hole 2014.03.19. 20:14:14

@uraaam: hát hirtelen gondolkodóba estem, hogy mondok valami közismert embert, akinek hasonló alkata van, de nem ugrik be senki. Talán az XL sisters nevű együttes jusson eszedbe. Tudod, a "nagy test, nagy élvezet". Amúgy jó gyerek volt, sokat baromkodtam vele. Olyan igénytelen volt, hogy levarrt egy pultos csajt egy feldöntött kukán. Azt mondta, hogy olyan büdös jött belőle, hogy majdnem leokádta a csajt. Mondom, az egy állat volt. Volt a nyerőgépekre egy szisztémája, és állandóan nyert, és velem itta el :-)

Aureliano Buendía 2014.03.19. 20:24:36

@Black Hole: az én volt sógorom az elején tök normális, humoros volt, de aztán valami bekattant neki, és irigy lett. Aztán meg... hagyjuk is.
Szerencsére már nem a sógorom.

Black Hole 2014.03.19. 20:36:54

@uraaam: nekem volt 3, de a legidősebb ide is eljön hozzám, a húgával meg nem beszél, mióta elváltunk. Tavaly is volt itt, meg minden hónapban beszélgetünk egyszer pár órát. A középső viszont nagy seggfej volt. Azzal vagyok úgy, hogy hagyjuk... Az a nagyfasz volt a legkisebb, de azzal sok hülyeséget csináltunk.

Aureliano Buendía 2014.03.19. 20:42:11

@Black Hole: jah, én a tesóm volt férjéről beszélek.

Nekem két sógornőm van, Az egyik normális, iszik rendesen, de a másik tényleg kettyós. Bár ravasz, mert magának csinálja.

36 évesen még nem volt összefüggő 1 év munkaviszonya:)

Black Hole 2014.03.19. 21:10:20

@uraaam: ez durva. Vannak fura emberek.

Aureliano Buendía 2014.03.19. 21:18:09

@Black Hole: akadnak. Nekünk is jutott egy. És - gondolom, nem lep meg - a szüleivel él.
Egy időben barátságos volt, aztán egy időben bezárkózott a szobájába, ha ott voltunk. Mostanában meg eljár otthonról olyankor:)

Ugyanakkor, ha ide, vagy a sógornőmékhez megyünk, eljön, és normális.

Black Hole 2014.03.19. 21:29:36

@uraaam: ez már tényleg pszihológiai eset. Az én volt sógorom meg mindenkinek azzal dicsekedett, hogy megvert engem. Soha nem jöttem rá, hogy mi baja van velem. Ez meg olyant csinált, hogy az öccse a nevére íratta a telkét, mert adó tartozása volt, és nem akarta, hogy jelzálogot tegyen rá a hivatal. Aztán az öcsi ment ki a telekre, és pár ember ott tett vett. Ez a szerencsétlen meg el akarta őket zavarni, hogy mit csinálnak ott, basszus és ott tudatosult benne, hogy a bátyus eladta a telket, és akit el akar hajtani, az az új tulaj. A pénzből meg nem volt már egy fillér sem.

Aureliano Buendía 2014.03.19. 21:31:13

@Black Hole: ezek az igazi életművészek, én mondom.

Black Hole 2014.03.19. 21:45:28

@uraaam: én csak azon csodálkoztam, hogy nem lett gyilkolás a vége.
süti beállítások módosítása