Tékozló Homár

Jelentkezzen, ha megszívatták üdülési jog eladásával!

2014.03.21. 14:41 | jackyll | 867 komment

Naiv ügyfél szerint a Jogbázis Kft. pont 100 forinttal a szabálysértési eljárás határán innen rántotta be az üdülési joguktól szabadulni vágyókat, hogy aztán benyeljék a pénzt. Ha összejönne pár károsult, közösen már falhoz lehetne állítani a céget:

A Jogbázis Kft. nevében eljáró X.Y ügyvezető szerződést kötött üdülési jog értékesítésére barátaimmal. A szolgáltatási díj 49,900.- Ft volt. A szerződés végére záradékként beírták, hogy ha 1 év alatt nem sikerül az üdülési jogukat értékesíteni, akkor a szolgáltatási díj visszafizetésre kerül. "Természetesen" a pénzt nem fizette vissza többszöri felszólításra sem.

Az ügyben, barátaim a rendőrséghez fordultak. A rendőrség az összeg miatt, csak szabálysértési eljárást indított. Ez véleményem szerint kevés, ugyanis amikor személyesen kerestük a céget a székhelyén, akkor ott azt mondták, hogy sokan vannak még, akik ráfizettek.

Azért, hogy az ügy büntető eljárássá válhasson, kell még legalább két három károsult, mert akkor felmerül a gyanú az üzletszerűségre. Ezért kérem, hogy akit a JOGBÁZIS KFT. nevében X.Y. ügyvezető megkárosított, jelentkezzen Kelemen Péternél a 0620 9410 419-es telefonszámon!

Ha lesz megfelelő mennyiségű károsult, akkor nem fog 100,- Ft-on azaz egyszáz Forinton múlni, hogy a megfelelő felelősségre vonás megtörténjen.

Köszönöm!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cosmicblue 2014.03.21. 14:44:11

ELSŐŐŐŐŐŐ!!!!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.21. 14:48:28

...mer' akkor Kelemen úrnál jelentkezzél!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.21. 14:50:48

na ez a dupla vadasz szindroma
vesz udulesi jogot
majd fizet hogy eladhassa
dupla szopas

Manyecska 2014.03.21. 14:51:57

Kovinál jelentkezz ott megszivatnak!

Manyecska 2014.03.21. 14:53:44

Nekem most nagyon szorít a 85C-s melltartó a hátamon hol lyelentkezhetek?..megőrülök!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.21. 14:56:48

egyebSt sem olvastam az alkotmanyban, hogy mindenkinek joga van udulni

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.21. 14:59:34

@Szőkenő Szarvas: Nálam jelentkezhetsz.

Segíteni ugyan nem tudok rajta, de jelentkezni lehet. :D

cosmicblue 2014.03.21. 15:01:00

Egyértelmű volt már a legelején, hogy az üdülési jog átbaszás, ezért miért csodálkozik az, akit egyszer átbasztak azt még egyszer is átbasszák?

venszivar 2014.03.21. 15:02:09

@cosmicblue: tényleg? te voltál az első, kit átbafftak?!?!:):DDD

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.21. 15:06:08

@Szőkenő Szarvas: De ott pénzt kap érte.

Ja, tényleg, jobban jár. Anya! Te tudol valamit. (Áhitatos sóhaj). :D

Manyecska 2014.03.21. 15:09:37

@hagyma: ő vmi 150D..?:D@Tanácstalan: Te ne sóhajtozz előre nézz és vezessss...!:DDD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.21. 15:11:48

@Szőkenő Szarvas: "szorít a 85C-s melltartó a hátamon"

:)) Ha elöl vannak a melleid, akkor fordítsd meg! És legközelebb jobban figyelj, ha reggel a sötétben öltözöl!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.21. 15:12:00

@Szőkenő Szarvas: az nem baj
Te csak lyelentkezzel nala
megmondja a tutit, ne aggoggyal

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.21. 15:12:57

@Szőkenő Szarvas: "ne sóhajtozz előre nézz és vezessss"

:)) Ez nagyon aranyos volt!

Manyecska 2014.03.21. 15:16:19

@atpijkamo: igen, ezt szoktam mondani az uramnak mer valamiért mindig kanos, és a combomat simogatja miközben löki a hülye sódert!:DD Múltkor magamra borítottam a jéghideg pepszit is. a lábam közé. na mondom kész, vége:D

Hartmy 2014.03.21. 15:18:39

@Szőkenő Szarvas: Ismerünk rá megoldást. Nagyon egyszerűen megoldható a probléma, ha mégsem, akkor is legalább szakértő tanácsot tudunk adni. :D

zooDoo 2014.03.21. 15:24:38

nem kell ide rendőrség, csak pár igen mérges ember, akik látogatást tesznek a tulajnál. egy két feles után kifizeti magától!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.21. 15:26:07

@Szőkenő Szarvas: Állunk. Nyugodtan sóhajtozhatok. :D

@atpijkamo: Nem. Ez olyan volt, mintha a sparheltsárkányom mondaná. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.21. 15:31:30

@Szőkenő Szarvas: "mer valamiért mindig kanos"

Talén mert fiú. Más oka nem lehet.

@Tanácstalan: Kocsiban igen. De egy bárkán...

2014.03.21. 15:38:42

Aki üdülési jogot vesz, de pláne aki közvetítővel akarja eladni, hogy előre kifizeti neki a jutalékát - na... az milyen ember ???

NEM SIKERES !

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.21. 15:45:25

@Kulics: gondolom abban egyetértünk, hogy tényleg nem lehet sikeres
de JOGA lehet hozzá hogy ne legyen sikeres
harcolni fogunk hogy ismerjék el a jogukat hozzá

www.sodthe.net/wp-content/uploads/2013/08/peoples-front-of-judea-salute.jpg

AtiSnatch 2014.03.21. 15:57:32

osztán kuponos vót e a üdülésijog? vízerrel vagy órándzsvéjjel utaztak e nyaralni? ede esetleg valamilyen szálon kapcsolódik e a történethez? (batz papucs?)megannyi kérdés...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.03.21. 16:10:50

Lehet, hogy felajánlom nekik, hogy 49999 forintos akciós áron (csak ma, csak nekik) képviselem őket.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.21. 16:21:12

@hagyma: én jópénzért vállalom, hogy keresek nekik még pár darab károsultat!

igi1 2014.03.21. 16:26:57

Jegyezzétek meg, barátaim:

sokan vannak még, akik ráfizettek, de nem elegen

Jól tudják ezt az eddigi kormányok is, meg a következő kormány is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.21. 16:27:07

@Tanácstalan: igen.

@AtiSnatch: mindig sajnáltam, hogy ez az üdülési jogos átbaszás nem nekem jutott eszembe. mostmár foglalt a mágnesterápiázás meg a homejopátiás pézszerzési mód is, esetleg olyan megbocsájtócédulás biznicet még nyithatnék a labilis lelkületű ateistáknak.

igi1 2014.03.21. 16:30:50

@Tanácstalan: én csak azt nem szoktam érteni, hogy HONNAN KUTASSÁK FEL a bepalizható embereket?

Mer érted, elmegyek egy vizsgálatra, ott ajánlják, elmegyek egy termékbemutatóra, ott bepaliznak, elmegyek egy orvosi vizsgálatra, ott is mondják, de minek üdülési jog 50.000-ért és MÉG MINDIG MEGY?

Na lássátok, egyre inkább elhülyül a magyar, mer soha nem láttam még, hogy egy cigány ilyenre adna pénzt.

igi1 2014.03.21. 16:33:04

@sugargiraffusplumps.: mostan az őssejtezés is hatalmas biznisz, én pedig az észnövesztésbe ruháztatnék be sokakat :)

Itten pedig kimaradt a lényeg a sztoriból, hogy hogy palizták be a zembereket, mert lehet sokaknak nem jut eszébe ez a név, mondjuk ugye egy csalónak lehet több neve is.

Érted, nálam nem T. Krisztina, hanem P. Erika vagy a harmadiknál D. Emőke. Van, aki soha nem is követeli vissza a pénzt, vagy nem is tudja, hogy bepalizták, vagy nem jön rá.

Most ezt így hogy!?

igi1 2014.03.21. 16:35:32

De az egészségüggyel betámadva, bármilyen pénzt ki lehet szedni bárkiből.

Ezért se értem, ki a fene ad üdüléséi jogra pénz, hacsak nem azért, hogy lekopjon már az illető. Kicsit sokba van az, hogy ne zaklasson már mást.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.21. 16:37:55

@igi1: no igen. amelyik nem vette észre, hogy átbaszták azt mondjuk annyira nem is kéne bolygatni már. hát minek? ha eddig jó volt neki így, akkor mostmár ellesz így haláláig is.

igi1 2014.03.21. 16:40:25

@sugargiraffusplumps.: de látod, ez pl. ezek szerint a poszternak meg a rendőröknek se jutott a zeszébe, hogy ilyenkor FANTOMKÉP b+, nem név.

Atörökk 2014.03.21. 16:41:31

Vadászgyülekezet :D

igi1 2014.03.21. 16:41:37

@Szőkenő Szarvas: akkor híztál, vagy terhes vagy :P

meginn

vagy egy mérettel direkt kisebbet választottál, hogy nagyobbnak tűnjön a melled

/bevett szokás/

igi1 2014.03.21. 16:42:42

@atörökk: KUSS, most bizniszelünk ami neked már úgyis megvót.

A Homár egy gané 2014.03.21. 16:42:53

Nem olvastam el, de van aki még ilyet beszop?

igi1 2014.03.21. 16:44:04

@A Homár egy gané: egyvalamiből sose fogy el : a hülyékből

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.21. 16:45:47

@igi1: marhaság az. ha én egy mérettel kisebbet választok, akkor annyi erővel nyugodtan magamra csavarhatnék egy tekecs gézt is akár!

venszivar 2014.03.21. 16:49:07

@igi1: no, de igiiiiiiii! dulva vagy.
a KUSS, már "foglalt"!:):D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.21. 16:52:36

@igi1: Okéoké, de miért tőlem kérded? Nem én kutatom fel őket, terem az ilyen vadász jellegű állampógár.

Fatornyosomban időnként megjelennek az "ingyenes íriszdiagnosztika" átkeféléssel operáló árusítósok. Ha nagyon unatkozom, akkor elmegyek, és keresztkérdésekkel szoktam elérni, hogy ne kerüljön sor a hatalmas értékű" nyeremény kisorsolására. többnyire hatásos. ha nem, erősítésért kiáltok. És mégis, mindig hívogatnak, van olyan "cég" amelyik már ötször. :D

Atörökk 2014.03.21. 16:52:42

@igi1:
Anyádnak, illetve neked KUSS, kicsi csillag, vele beszélj így.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.21. 16:54:33

Igi radila... radilka... radikalizálódik! Jó lesz vigyázni. Szerintem jelentkezzen férjnek valaki jószántából, amíg nem jelöl ki erővel egyet.

igi1 2014.03.21. 16:55:42

@atörökk: én tisztelem anyámat de úgy láccik, te nem

az mondom neked h kuss :)

@venszivar: most mit mondjak érted a törölknek h megértse!?

látod erre felkapta a fejét :)

Atörökk 2014.03.21. 16:57:18

@igi1:
Pofád lapos, te ostoba állat, köszöntem.

igi1 2014.03.21. 16:57:45

@Tanácstalan: én sportmelltartőt veszek :)

De érted egy igazi csaló egyéni öszeggel, mindig ms néven fut

kérdezd csak a szivart neki elg a távoli rokonok nevét tudni :)

Manyecska 2014.03.21. 16:58:11

@igi1: hát most levettem mindent /zuhanyoztam/sza most fürdőköpppenyben is 85C.:D Terhes? be is b..na:D

A Homár egy gané 2014.03.21. 17:00:26

@hagyma: most fogjak bevezetni:az alja magyarok fizetik a narancsország politikusainak üdülését.

igi1 2014.03.21. 17:02:23

Én csak azt nem értem soha h mr nem látok soha, 1 cigny asszonyt se az ilyen bemutatókon ? :)

pedig van azoknál is zsé, oszt őket nem merik hívni se!!

venszivar 2014.03.21. 17:04:19

@atörökk: @igi1: NEM akarnám @atpijkamo: "munkáját" elvenni, de szét lesztek ültetve!

annyit hülyéskedtetek, hogy valahol kisiklott a dolog. tán újra kéne kezdeni, valahonnan középről!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.21. 17:04:31

@igi1: A világon hiszékeny embert találni a legkönnyebb. Mert hinni akarunk. Pl. én elhiszem, hogy neked nagy melled van, mert így akarom, közben meg csak sportmelltartót hordasz. :D

Nem tudom, miért dőlnek még mindig be az emberek ezeknek a dolgoknak, ezer éves trükköknek. Talán mert el akarják hinni, hogy életük "boltját" kötik.

@Szőkenő Szarvas: Szerintem világrekord lennél. :D

Atörökk 2014.03.21. 17:06:06

@Tanácstalan:
Sportmellytartó, meg ezek a pusáppok a zördög művei. Meg sportszerűtlen is. Én se tömök zoknit az alsógatyámba.

AtiSnatch 2014.03.21. 17:06:55

na de mi fojik itten kélem, mi ez a dulvulás? :D

igi1 2014.03.21. 17:10:31

@AtiSnatch: ez a hétvégi, ilyenkor kitör a munka utáni aggresszió

Manyecska 2014.03.21. 17:11:14

@atörökk: nem, eccerű szilikonpántos mellytartó. Olyan hogy váll-nélküli rucihoz is felveheted. Semmi push-up! elég kerek vagyok én:)

AtiSnatch 2014.03.21. 17:13:50

@igi1: munka? na ne kábíccs. :D

Manyecska 2014.03.21. 17:14:56

@AtiSnatch: itt igen: mosás, vasalás, pizzagyártás. Tököm tele..:DD

AtiSnatch 2014.03.21. 17:21:14

@Szőkenő Szarvas: hát, sajnállak. pizzát kűdjél! :D

@Nattramn: szar az index...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.21. 17:22:36

@atörökk: Én se, mert:

a, nem fér
b, nem hordok

Választható a válasz.

@Szőkenő Szarvas: Nana. Az nekem van tele.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.21. 17:28:26

@AtiSnatch: Mintha kevesebb lenne a gyöngyszem a címlapon a megújulás óta. De talán csak átmeneti színvonalesés.

AtiSnatch 2014.03.21. 17:29:03

@Nattramn: erre gyanakszom én is. :)

Manyecska 2014.03.21. 17:34:24

@atörökk: na tessék hol van itt pásúp? na megyek dagasztani én is..:DDD

Anomalocaris (törölt) 2014.03.21. 17:39:56

@AtiSnatch: Áttekinthetetlen katyvasz lett az egész. Lóbetűkkel.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.21. 17:41:32

@Szőkenő Szarvas: Ciklikusan visszatérnek a profilképeid. Nemsokára jön a ház a mocsárban, amely talán az utolsó balra is egyben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.21. 17:49:40

@Nattramn: Semmi közöm azokhoz a betűkhöz!!! :D

Atörökk 2014.03.21. 17:49:44

@AtiSnatch:
Ez a süni be van állva, mint a gerely :D

Manyecska 2014.03.21. 18:03:32

@atörökk: az oké de közben lehet zátonyra futott egy hajó a távoli tengeren..:D

Hartmy 2014.03.21. 18:12:55

@A Homár egy gané: A veréb és a lószar kézen fogva járnak általában :)

@Szőkenő Szarvas: Pizzát a homár népének! Nem most, hanem amikor készen van. Én egy magyarost kérek szépen! :) :D

@atörökk: @igi1: www.youtube.com/watch?v=8ajIISoRESQ

Hartmy 2014.03.21. 18:16:00

@AtiSnatch: Dulva dolbézolás med itt kélem szépen :D
Össze dulvulják a homált!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.21. 18:18:46

@Hartmy: a magyarosh az milyen?
toltottkaposztas?

Hartmy 2014.03.21. 18:24:19

@hagyma: Lóhúsos, nyereg alatt puhítva, erős pistával megbolondítva, pálinkával leöntve jó kis tokajival lekísérve és egy jó nő hozza ki. Olyan hungarikumos... apropó unikum is jár hozzá.

@AtiSnatch: Ez kemény :D

Hartmy 2014.03.21. 18:25:47

@AtiSnatch: Most ilyen közszolgálati napod van ha jól látom :D

Aureliano Buendía 2014.03.21. 18:27:31

Üdülési jog?
Legközelebb arról lesz a poszt, hogy a nigériai herceg örököse nem küldte az 50 millió dollárt, pedig küldött előre vesztern junionnal 500 dollárt?

Manyecska 2014.03.21. 18:28:16

@Hartmy: jóvan magyarosch lesz, tejfölös stb..mingyá kész. Nincs itthon a Zoli jöhetsz!!:P:P

AtiSnatch 2014.03.21. 18:29:36

@Szőkenő Szarvas: osztán a tilalom elmút e már? :D

Hartmy 2014.03.21. 18:31:15

@Szőkenő Szarvas: Pályinka van-é? Áhhhh tudod mit? Leszarom a pálinkát :DDD

AtiSnatch 2014.03.21. 18:36:14

@Hartmy: aztán meg jövőhéten jól elhozod, mi? há tudd meg nem iszunk büdös pályinkát!

Manyecska 2014.03.21. 18:36:43

@Hartmy: :DD@AtiSnatch: :DD természetesen csak szolidan pizzázunk!:PDDD na léc.

AtiSnatch 2014.03.21. 18:47:02

@Hartmy: te írtad, hogy leszarod... vagy tán neked liliom illatú?

Halló,halló figyelem, aki rossz lesz megverem!

Hartmy 2014.03.21. 18:50:35

@AtiSnatch: Jaaaah hogy úgy... igen az, de téged ez ne gátoljon semmiben sem :D

Hartmy 2014.03.21. 18:51:38

Tessék játék okosaknak:

gabrielecirulli.github.io/2048/

Az én eddigi rekordom 5264 pont :D

venszivar 2014.03.21. 18:53:16

Jelentkezett már valaki?:)

AtiSnatch 2014.03.21. 18:55:05

@venszivar: én még anno alsótagozatban...
ui.:jövőhéten várható a szajré.

na megnyitom a videjótékát, majd jövök!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.21. 18:59:09

@jacques shiraz: "hubazmeg"

Akármilyen megfelelő nagyságú konzervdoboz, az olalában megfelelő helyen beleszúrt fémpöcökkel a vevőfej. Már ezzel elég erős jelet tud adni/venni, ha parabola fókuszába teszi, akkor még jobb. A leggyengébb titkosítás feltörésére meg progik vannak, pár perc forgalmat elég megfigyelni.

Bár ha mindezt meg tudta csinálni, akkor nem is értem miért munkanélküli. Ja, BAZ megében lakik a szerencsétlen. Nincs több kérdésem.

venszivar 2014.03.21. 18:59:35

@AtiSnatch: ne égessél már.....:)

NE fürgyél le!

Aureliano Buendía 2014.03.21. 19:02:33

@Hartmy: nekem ez testhezállóbb játék.
Felkészülésnek sem rossz:

www.wagenschenke.ch/HomeRun.swf

:)

Hartmy 2014.03.21. 19:03:23

@uraaam: Két hiba ticket feladás között már muszáj volt játszanom valamit ma :D Ráadásul reggel állatot szállítottunk, csak 2.5 órát késett a kamion, volt balhé rendesen, valamin fel kellett mérgelnem magam :D

Aureliano Buendía 2014.03.21. 19:04:32

@Hartmy: na, próbáld ki az enyémet:) Azzal is el lehet ba... tölteni egy kis időt:)

Hartmy 2014.03.21. 19:05:29

@uraaam: Zseniális... 50 méternél kifeküdt :D

Aureliano Buendía 2014.03.21. 19:07:08

@Hartmy: fénykoromban volt ez 100 is:)

Aureliano Buendía 2014.03.21. 19:08:29

A buggyosgatyásnak is ajánlott;)

Manyecska 2014.03.21. 19:12:24

@Hartmy: én 3 méterig bírtam:DDDD nah léc II.

Hartmy 2014.03.21. 19:16:10

@Szőkenő Szarvas: Hová lécelsz ennyire? :D

Hartmy 2014.03.21. 19:17:30

SZEXUÁLIS SZOKÁSOKAT FIRTATÓ FELMÉRÉS EREDMÉNYE:

A nők 10%-a vihető ágyba az első randin
A férfiak 20%-a szeretkezett már extrém helyeken
A nők 36%-a napozik meztelenül
A nők 45%-a előnyben részesíti a kékszemű, szőke férfiakat
A nők 46%-a megtapasztalta már az anális szexet
A nők 70%-a a reggeli szexet részesíti előnyben
A férfiak 80%-a nem létesít homoszexuális kapcsolatot
A nők 90%-a szeretne erdőben szeretkezni
A nők 99%-a még soha nem szeretkezett irodában

Következtetés:

Statisztikailag sokkal nagyobb esélyed van arra, hogy egy idegen nőt korán reggel az erdő közepén anális szexben részesíts, mint arra, hogy a munkaidő letelte után az irodában kapd el a kolléganődet.

Tanulság:
Ne maradj bent munka után, semmi jó nem sül ki belőle!

Anomalocaris (törölt) 2014.03.21. 19:36:12

@uraaam: Minden nemzet kvázi. A máz alatt ugyanazok a rút humanoidok bújnak meg.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.21. 19:40:09

"Orosz vízumkényszert fontolgat Ukrajna"

Oroszul vodkaumkényszert.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.21. 19:45:24

Mobillal fogom a netet. Börtönnel az a baj, hogy széklábat dugnak a seggedbe, hogy a kintmaradt szeretteid fizessenek zsírospénzt, hogy ne dugják fel legközelebb példának okáért. Ez egy light verzió. Tehát nem kéne.
@Nattramn: megjöttél. El hát! Írj számodra is idétlenül hangzó vagy kinéző (esetleg habzó) német szavakat.

Aureliano Buendía 2014.03.21. 19:45:55

@Nattramn: mégis meg lehet őket különböztetni bizonyos belső és külső jellegzetességek szerint.

Manyecska 2014.03.21. 19:55:04

@Hartmy csak aludni nyugi xd

Hartmy 2014.03.21. 19:57:20

@Szőkenő Szarvas: Képet kérünk! Anélkül ezt sem hisszük el! :D

igazságos 2014.03.21. 20:01:45

@atörökk: látom, még nem heverted ki. Namost, ha igazán rádszállnék, akkor nem sokáig rontanád itt a levegőt, mer öngyi lennél mind a 6 férjeddel, ha úgy istenigazából célom lenne az, hogy kicsinállak a közeljövőben.
:)

@Kellemes Zérókomponista: neked 49.990 ft-ért akciósan még beljebb nyomom azt a széklábat. Előre kell fizetni, Erzsébet utalványt is elfogadok, de csak tőled! :)

Atörökk 2014.03.21. 20:04:13

@igazságos:
Várjálvárjál... máris lefostam a rüsztömet ijettemben. Kéccer. Mind a kettőt.

De hogy ne unatkozz, itt van neked játék:
www.bugocsiga.hu/index_elemei/b%C3%BAg%C3%B3csiga003.jpg

igazságos 2014.03.21. 20:05:54

@atörökk: köcce, hogy gondolsz az én szórakoztatásomra, de tudod, hogy nekem az az életcélom, hogy téged boldogíccsalak :)

máma mondjuk dulva voltam kicsit, több visszajelzés szerint is, de csak példálóztam, hogy keménykedni is tudok ám

Neked egy Hürrem - féle csajt kéne keresni, aztán egy olyan jól elbánna veled, és eltűrné a férfi háremedet is.

Black Hole 2014.03.21. 21:13:05

@jacques shiraz: ez a fazon egy zseni (szerintem)

igazságos 2014.03.21. 21:15:11

@Black Hole: szerintem meg az, aki kovácsolt 200-asokkal parkolt. :P

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.21. 21:24:08

@uraaam: überkirály voltam mert elsőre haladtam 4 métert
utána rájöttem hogy NEM a billentyűkkel irányítom a tagot :-DDD

Black Hole 2014.03.21. 21:26:22

@igazságos: mikor még fiatal voltam, és a nyerőgépeket félkarú rablónak hívták, akkor volt egy asszonyembernek hívott meghatározhatatlan nemű egyén a forgácsoló üzemben, ott ahol dolgoztam. Ő gyártotta a 20ft utánzatokat, és hányta tele velük a nyerőgépeket. Oszt' mikor valaki nyert, akkor húszas helyett lett sok alátétje. Egyszer aztán kifigyelték, és jó megruházták.

helianthus 2014.03.21. 21:29:00

@jacques shiraz: :D Tényleg király vagy! Nekem 12 méter a max, de egérrel!

Ezt küldeném mindenkinek, aki... meg annak is, akit nem. ;)

www.youtube.com/watch?v=mllXxyHTzfg

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.21. 21:29:48

@igazságos: Tehát a parkolóőrök figyelnek. Kapják be!
Az egész fizetőparkolás kapja be :)
A pénzhamisítást nem támogatom, de a tag a reális árat fizette ezeknek a tetveknek :D

igazságos 2014.03.21. 21:30:23

@ColT: ja, mármint a Hürrem - féle csaj?

Hát elvetemült egyed, akit mindenki más nagyon utál, és csak a török szeret. :P

Aureliano Buendía 2014.03.21. 21:36:14

@Black Hole: többször elgondolkodtam már, hogy ha ezeket mind megírnád egy regényben, lehet, hogy hozná Rejtőt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.21. 21:36:33

@igazságos: "Egy szemfüles parkoló öröknek köszönhető, hogy elkapták a férfit."

igazságos 2014.03.21. 21:37:23

@agresszív kismalac: ja hát az csak a szokásos bors hiba, még másolni se tudnak rendesen, érted. Ezek még a magyarnál is a google - fordítót használják. :P

Aureliano Buendía 2014.03.21. 21:39:24

@helianthus: fénykoromban a 100 méter is megvolt, talán több is. Most 60-nál több sehogy nem siker.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.21. 21:40:29

"Munkatársainknak feltűnt, hogy
egyre több lemezből kivágott 200-
as méretű tárgy kerül elő
ugyanazokból az automatából.
Amikor ilyen pénzt láttak, felírták
az összes parkoló autó rendszámát
az automata környékén."
Ezt a részt nem értem. Félóránként ürítették az automatákat?

Atörökk 2014.03.21. 21:45:33

@uraaam:
Fénykoromban (ami most is tart :D) riksába ültettek, és úgy vittek haza a háztól kb. 200 méterre lévő egységből :)

Pontosabban a sarokig, ahová a taxit hívták, mert mentem akkori oldalbordához :D

Aureliano Buendía 2014.03.21. 21:45:45

@ColT: van értelme a fizetős parkolásnak, csak épp az nem mindegy, mennyi kérnek el érte.
Meg, ha már az ember kifizeti, elvárná, hogy pl. télen legyen eltakarítva a hó, legyen pl. egyértelműen és jól láthatóan felfestve, működjenek a kib... automaták, és még kártyával is lehessen fizetni.
Szóval kevesebbért többet kéne szolgáltatni.

Black Hole 2014.03.21. 21:46:10

@uraaam: ezt mondta a nejem fia is, hogy miért nem írom egyszer le azt a sok baromságot, ami velem, vagy a környezetemben történt. És akkor még nem is tartunk ott, hogy alja kocsmában alja embereket meg szoktam hívni egy piára, és kérdeznem sem kellett, dőlt a baromság.

Aureliano Buendía 2014.03.21. 21:47:39

@atörökk: mán akkor is nagy mamusz voltál, hát még azóta, mióta igi fog:)

igazságos 2014.03.21. 21:48:39

@Black Hole: jó hát ez mindenkivel megtörténik, addig meg, amíg 2 pasi, 1 nő nem volt, addig semmi se történt veled. :P

Mondjuk a csaj öledbe ült csak úgy a buszon, azért ott még kihagytál valamit.

Aureliano Buendía 2014.03.21. 21:48:59

@Black Hole: kis falvak kis kocsmái. Na, az az igazi merítés.
2 pohár kevert után elmondják a fél életüket.

Black Hole 2014.03.21. 21:51:34

@uraaam: az sms-es parkolásnál szerintem nincs jobb. Nem kell aprót tartani magadnál, és ha nem érsz vissza, messziről meg tudod hosszabbítani. Jut eszembe, gondolom pár képen a Te autód van, szóval egyforma járgányunk van, még színre is.

igazságos 2014.03.21. 21:52:49

@uraaam: pedig hozzá a lovaglás illene.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.21. 21:52:59

@uraaam: A szlovénoknak akkor ilyenjük nincs? Vagy a palesztinoknak? Ezt ki határozza meg? Megannyi zavaró kérdés.

Black Hole 2014.03.21. 21:54:50

@igazságos: lehet beszéltem neki sok zöldséget. Régen volt már, akkor még nem voltam olyan komoly mint most.

Atörökk 2014.03.21. 21:54:53

@uraaam:
Igazából a mai napig talány, miért nem haza mentem :)

Aureliano Buendía 2014.03.21. 21:55:31

@Black Hole: bevallom őszintén, én kis hazánkban igyekszem kerülni a szipoly fizetős övezeteket. És nem fillérbaszásból, hanem mert szerintem valaki nagyon nagyot mert álmodni. Egy Kőszeg méretű városban pl. vicc az egész.
Nem mellesleg, azt a pénzt el is lehet inni:)

Szintén Ghia, meg ötajtós? Akkor szép autód van:D

Aureliano Buendía 2014.03.21. 21:59:17

@igazságos: mármint hozzátok. Köszönöm, hogy beavattok a családi életbe:)

@Nattramn: mijük van? Hát, történelmük az nincs. A nemzeti identitásukat szerintem még mindig keresgélik, mióta az osztrák gazdáiktól megszabadultak. Lásd: van egy orosz zászlójuk, amire odaraktak valamit, hogy mégse az legyen.
A szlovák még szarabbul áll.

Aztán a palesztinok: érdekes történet a '48 körüli időszak. Én drukkolok nekik.

Hartmy 2014.03.21. 22:00:06

Imádnivaló városomban legalább nincs fizetős parkolás... :)

Black Hole 2014.03.21. 22:00:15

@uraaam: ne is mond. A fiamnak is azt mondom, hogy jólszituált helyeken kalandokra ne számítson. Az olyan kocsmákat bírtam, ahol pohárból max pálinkát ittam, mert az fertőtlenít, de a sört már csak üvegből. Az ilyen lepra helyeken iszonyat mennyiségű hülyeség jött.

Aureliano Buendía 2014.03.21. 22:00:49

@atörökk: és igi meddig fog elengedni?:)

Én nagyjából mindig hazataláltam, mikor meg nem, akkor marasztaltak bizonyos helyeken. Vagy legalábbis reggel úgy rémlett:D

Aureliano Buendía 2014.03.21. 22:01:56

Na, léc van, mert holnap kirándulás, friss levegő, miegymás.

Black Hole 2014.03.21. 22:05:47

@uraaam: mondjuk az enyém szedán, de nem ilyent akartam, csak nagyon jó vétel volt, nem mertem otthagyni és tovább keresgélni. De nagyon szeretem. Amúgy ghia 1.6-os 16 szelepes. Elég jól megy, és nagyon megbízható. Meg itt ebből van a legtöbb, így a szerviz is elég olcsó.

Atörökk 2014.03.21. 22:07:44

@uraaam:
Hazatalálni én is mindig, bár néha rejtély, hogyan. Ha más nem, teleport :)

Black Hole 2014.03.21. 22:21:53

@atörökk: úgy má' jártál-e, hogy tudod a ház stimmel, csak nem jössz rá, hol tudsz bemenni? Aztán csak járkálod körbe, aztán a rendőr kérdezi meg, hogy mi a faszért keveregsz itt körbe-körbe. De rendes vót', mert megmutatta, hogy ez itt az lépcsőház ajtaja. Onnantól már minden ment rendben.

Atörökk 2014.03.21. 22:26:14

@Black Hole:
Nem, ilyen nem volt. Olyan igen, hogy a lakásba teszem a kocsikulccsal akartam bemenni, és nem értettem, miért nem sikerül, meg olyan is volt (borfesztivál és költözés után), hogy a szomszédot basztam le, hogy ő mindenhol lakik, én meg sehol.

Black Hole 2014.03.21. 22:26:24

@Hartmy: az enyimbe sincs. Mondjuk akkorka, hogy ha nem elég lassan sétálsz benne, akkor 10 percen belül kiérsz belőle. De nagyon szeretem.

helianthus 2014.03.21. 22:36:20

@uraaam: én jövőhétvégére tervezek kirándulást. :D Jó murizást. Szórjál lencsést, hogy fisszatalálj!

Black Hole 2014.03.21. 22:39:57

@atörökk: volt egy haver, az nem talált be a zárba. A felesége meg hallotta, hogy valaki be akar menni, oszt' kinézett, látta, hogy a férje. Kinyitotta az ajtót. Hanem haver eléggé idegbajos volt, és mivel nem talált a zárba, felhúzta magát, és a folyosó másik végéről nekifutott, hogy beszakítsa az ajtót. A neje meg akkor nyitotta ki. Az a barom végig száguldott az előszobán, és a fürdőszoba ajtaját szakította ki, majd bele zuhant a kádba, de abból már nem tudott kijönni. De rendes vót' a felesége, mert dobott rá paplant.

Atörökk 2014.03.21. 22:54:18

@Black Hole:
Istenem, miért iszik a lelkem, ha nem bírja :)

Atörökk 2014.03.21. 23:05:42

@agresszív kismalac:
Az előszobáját egyik haverom is végigugrálta, igaz, ő csak a westerncsizmáját akarta lehúzni a lábáról állva, olyan 16 korsó sör elfogyasztása után. Sikeresen landolt a folyamat végén a nővére ágyában.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.21. 23:15:12

@atörökk: Azt hiszem, én ezt a jövőben is ráhagyom a sparheltsárkányra. :)

Black Hole 2014.03.21. 23:20:49

@agresszív kismalac: azt nem hiszem. Ott egyik sem volt részeges.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.21. 23:37:39

@uraaam: Izraeli részről is ugyanez az érv, hogy palesztinok mint olyanok nincsenek, ezért ne is akarjanak államot. Ugye érzed a problémát.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.21. 23:46:21

A cikk nem szól arról az égető kérdésről, hogy a pozsonyi szlovén, il. a ljubjanai szlovák követség igen tisztelt munkatársai mikor találkoznak egymással. Az a probléma szintúgy megoldatlan maradt, hogy azon országokban, ahol- nevezett államok közül- csupán az egyik tart fenn külképviseletet, mi a teendő a tévesen címzett levelekkel.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.21. 23:53:28

Adalék: Az egykorvolt EGYT (Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár) nem kis részben azért változtatta meg a nevét anno (1980 körül, ha jól emlékszem), mert a nekik címzett (nemzetközi) levelek jó része Egyiptomban (Egypt) kötött ki.
Nos, mi lett a gyár új neve?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.22. 00:34:42

Mondjuk, a Google is simán dobja Egyiptomot EGYT-re.

Black Hole 2014.03.22. 00:49:28

Régen az országokban is több anyag vót', azért voltak nagyobbak. Azokban az időkben nem kevertek össze egy országot egy céggel. Jól néztünk volna ki, ha vesz Egyiptom 100 tankot,50 vadászrepülőt, 8 interkontinentális rakétát atomtöltettel, meg 10 nehézbombázót, oszt' a posta benézi a címet, és leszállítja a gyógyszer gyárba az egészet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.22. 00:50:20

@Nattramn: Elkaptad?
Mindenesetre megtudtam, hogy 1958-63 között Örkény írta a gyógyszerismertetőket az EGYT-ben.

Black Hole 2014.03.22. 00:52:41

@Black Hole: portás hülyén nézett volna, mikor beszólnak neki, hogy cucc jött a Szovjetunióból, oszt' kimegy átvenni. Késő estig sem tudott volna ennyi mindent egyedül behordani :-(

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 01:43:46

@Nattramn: Részemről meg izraeliek nincsenek. Az izraelita egy vallás, azt hiszem. Bigott vagyok, na. :D Ja, és dolgoztam nekik pár évet, nem sikerült megszerettetni magukat.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.22. 02:07:18

@Tanácstalan: "Az izraelita egy
vallás, azt hiszem."
Hm... ez durva leegyszerűsítése a dolgoknak.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.22. 02:29:11

@Tanácstalan: Van egy olyan érzésem, hogy nem egészen értetted, miről beszélek. De attól tartok, nem vagy vele egyedül.

gabors 2014.03.22. 02:58:27

@Tanácstalan: akkor te egy barom vagy izraeli az aki izrealben el ... (allampolgar vagy nem)

van izraeli aki nem izraelite vallasu (zsido itt meg nem torlik ki ezt)

olyan hogy palesztinian NA OLYAN nincs ... ezt a SZU talalta ki a 70-es evekben

ezek arabok akik a volt British Empire ellenorzese ala kerult volt torok tartomanyban eltek amit tortenelmileg rosszul palesztinanak kereszteltek el (az angolok) az elso nagy haboru utan ..

amugy nyilvan Neke lehet mas velemenyed is csak ne vard el hogy ezt tenykent kezeljek masok

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 05:45:44

@Nattramn: De értettem. Közel 18 éve dolgozom multinacionális környezetben, nagyrészt úgy, hogy egyedül vagyok magyarnak. Tolerálom az összes többi nációt, és nem mászok bele a történelmükbe. Miközben büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem, nem szeretném letépni a szlovákok fejét, és piszok jól kijövök az összes román kollégával. Azzal, amelyik olyan bigott barom, mint én, nem, de ilyennel eddig csak eggyel találkoztam. Közben pedig szomorúan látom, hogy még mindig képesek vagyunk vallási, etnikai, törzsi, akármi alapon arra, hogy lángba borítsuk a világot.

@agresszív kismalac: Lehet, de az izraelita az akkor is egy vallás, nem. Nem állampolgárságról beszélek.

@gabors: Szeva barom. Gondolatmeneted mentén akkor Izraelnek is akkora létjogosultsága van, mint egy független Palesztinának? Illetve mitől van több létjogosultsága ezen a néven? Mert ugye hogyan is alakult meg a mai Izrael? Illetve Szlovákiát és Szlovéniát darabolják fel, csatolják országokhoz, mert korábban nem léteztek, de most meg lettek "csinálva"?
Palesztinian nincs, mert nem létezik önálló palesztin állam. Izraeli meg van, mert "lett" nekik egy a világégés után. Mivel ez a két nép/vallás a történelmi időkben ott élt már, ugyanolyan joguk lenne külön államhoz, és semmi joguk kiíratni egymást. Ha megkérdezel egy nem palesztin, izraeli állampolgársággal rendelkező arabot, az nem azt fogja mondani, hogy izraeli, hanem azt, hogy ő arab, aki Izraelben él.A palesztin nem = az arabbal, amint ezt megtanultam.
Nem mellesleg - messze kanyarodva a témától- én a sok náció közül két nagyon fajgyűlölővel találkoztam: az indiai és az izraelita vallású izraeliek. Utóbbiból az ortodoxok meg még magasabb szinten azok, azok még az izraelieket is képesek gyűlölni.
Szerintem nyugodtan le lehet írni azt, hogy zsidó, az nem szitokszó, hanem az izraelita szinonímiája, ugyanazt jelenti. Egy vallást. Még annyit, hogy a zsidó vallásúak szoktak úgy utalni az országra, hogy: Izrael a zsidó állam. Ha az akkor izraeli = zsidó? Ugye nem, mert én sem így gondolom. Ők meg igen, mert szerintük, ha nem vagy zsidó, akkor izraeli sem vagy. És ezt sok évvel ezelőtt a Dávid csillagos lobogó alatt fejtették ki, miközben nem ülhettem egy asztalhoz velük, mert katolikus a vallásom és magyar az állampolgárságom, és mi egy "bűnös nép" vagyunk.
Amit leírok nem tudományos tény, majd szóljál kérlek, ha ezt állítom. El sem kell olvasni, mi több reagálni sem kell rá. Udvariasnak lenni meg lehet, abba még nem halt bele senki.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 05:51:48

Ja igen, hogy világos legyen: én nem akarom se Izrael (az állam) végét, se egy nép egy ország, egy vallás eltörlését, kiirtását. Csak azt, hogy ne állandóan egy háború veszélye lebegjen a fejünk felett.

Hartmy 2014.03.22. 07:17:29

Te, barátom! Mi történt veled?
- Ismered a feleségem.
- Igen ismerem, de...
- Tudod milyen...
- Tudom, de akkor is, mi történt?
- Szemen vágott egy fagyott csirkével!
- Ne már! És miért tette?
- Épp a hűtőben matatott, bedőlve, miniszoknya volt rajta. Nem bírtam magammal, felhajtottam a szoknyáját és beraktam neki!
- És ezzel mi a baj? Nem szereti hátulról?
- Dehogynem! ... Csak nem a Tesco-ban!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.22. 08:05:19

@igazságos: :D:D:D

@uraaam: Hát, nekem úgy sem nagyon lenne. Illetve nem az az értelme, ami miatt szokták nyomni, hogy az jó.
Meg 50% körüli adóelvonásnál, egy sáros, gödrös placcon max. a parkolótársaság és az önkormányzat jó kurva anyjára fogok gondolni, nem a fizetőparkolás előnyeire.

@Hartmy: Micsoda eset! Ki érti...

@Tanácstalan: +1. Maradjanak nyugton, az országosdinak meg kb. semmi értelme.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 08:07:19

@ColT: Hát nem? 3-4 generáció és csak kínai és indai lesz a földön. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 08:11:23

@ColT: Beállt ide mellénk- mögénk a kolléga 12500 konténerrel. Teljesen véletlenül a szomszédban lakik, konkrétan szoktuk megváltani a világot együtt. Kérdeztem van- e értelmes söre, meg bora, Európából jött. Hát van neki dél afrikai vörös, meg chilei merlot, meg Bittburger söre. Reggel átmentek a csapatok zabrálni, vittek 30 kg frissen fogott halat, meg egy 15 kg-os cápafélét, állítólag az jó. Most nézegetem a vásárfiát, a grillsütőt készítik elő, jó lesz ez a hétvége. Mert van pozitív oldala is azért. :D

Manyecska 2014.03.22. 08:19:53

@Tanácstalan: Maláj vagy thai lány nem lesz felszolgálva?????:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.22. 08:22:15

@Tanácstalan: ? ? ? Ezt most nem érteni. A konténerest :)

@Szőkenő Szarvas: Mindig csak a szex meg a szipó!!!

Manyecska 2014.03.22. 08:24:47

@ColT: hát, akkor lazíccs. Menj ki a természetbe, stb.:D

Hartmy 2014.03.22. 08:31:09

@ColT: Nézd meg az avatarját... :) Konténer szállító hajón dolgozik :)

@Szőkenő Szarvas: Grillen? Az nem lenne kicsit beteg dolog? :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 08:58:08

@Szőkenő Szarvas: A söröket Malaáj küldte. :D Lehet, a martalócok rejtegetnek egyet valahol, de eddig nem találtam meg.

@ColT: Melyik részét?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 09:06:20

@ColT: A szexel mi a baj? Azt mesélik, az tök jó dolog. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.22. 09:16:50

@Szőkenő Szarvas: Majd...

@Hartmy: Ojee. Avatarja bárki lehet bárkinek, de ha tényleg, akkor már ért. :D

@Tanácstalan: Hát, úgy egy kicsit hirtelen volt az a pár konténer :D

Szex ja, csak nehéz hozzájutni :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 09:50:45

@ColT: Istenem, 366 x 48 méterre ennyi fér. Pedig 4 éve még a legnagyobb volt, most meg az osztályában a legkisebb. De a szomszéd szereti, 4 éve hajtja. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.22. 09:51:22

Nem tudom mit írja, de érzem, hogy kötelező. Legyenek betanult érzéseink és gondolataink, önállónak hatóak, puszta belső ürességből és megfelelési kényszerből.:)

Ma miről van itt szó?

Aureliano Buendía 2014.03.22. 09:53:19

@Black Hole: és még jól is fogyaszt. Az enyém nagy átlaga, mióta vezetem a spritmonitor szerint 7,2.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 09:55:14

@atörökk: nálam ez leginkább a Martos-Vásárhelyi koli környéke. Ott tényleg lehet valami féregjárat, ami beszív, és otthon ébredek fel.

Blekk: ezt: @uraaam: ide szántam: @Black Hole:

Atörökk 2014.03.22. 09:58:20

'reggelt, áramütöttek.

helianthus 2014.03.22. 09:58:21

@uraaam: menjél természetbe! Vagy már visszagyüttél?
Jó reggelt!
Na ki segít takarítani? Na!

Manyecska 2014.03.22. 10:01:24

@Hartmy: ja, válaszoltam neked! csak lusta voltam ideírni!! :D..:DDD visszaaludtam.@Tanácstalan: lassan az én hálótársam se fog hazajönni:DD!, hajnalban azt álmodtam hogy a hárlemi négernegyed tövében hangosan magyar népdalokat éneklek..:D, és tényleg énekelhettem..:D nem, nem élek semmi illegális szerrel:D

helianthus 2014.03.22. 10:01:53

@Kellemes Zérókomponista: hát felèbredtél.
@atörökk: te is.
:}
Hát én is.

Manyecska 2014.03.22. 10:03:08

@Hartmy: ja, hogy igen, válaszolok::P:D: grillen, természetesen, sellő formájában. Meg tudod van az a mesztelennős-ehetős asztal. Én meg Igi se lenne túl jó alany mer legurulnának a főttojások a mellyeinkről:DDDD

Atörökk 2014.03.22. 10:03:55

@uraaam:
Kéne csinálni ilyen féregjárat térképet.

@helianthus:
A hüttőt vállalom, aSZt kitakarítom ;)

Manyecska 2014.03.22. 10:11:31

@helianthus: na ki? mint amikor az uramnak lepuccolják a pirosnál a kocsiját, lehúzza az ablakot és: "Isten fizesse meg"..azt elhajt..:DDDDDDD

helianthus 2014.03.22. 10:12:22

@atörökk: jó lesz! Van pár piásüvegem, aszt is ki kéne pucolni. Meg a nasisfiókom is tele van. Rádbízhatom? ;)

Aureliano Buendía 2014.03.22. 10:13:51

@Nattramn: remélem, te is átérzed, hogy hogy viszonyulni a világ közvéleménye, ha megjelenne egy csapat gót, és visszakövetelné cirka 2000 év után a hajdani gót birodalmat.
De nem pont erre gondoltam. Vannak gidók is, palesztinok is, de csak egyiknke van országa, és úgy viselkedik a másikkal szemben, hogy ahhoz képest az apartheid szombati nyugdíjas klublédután az Alacskai úti lakótelepen. Anak hényéen pedig, hogy egy ezelőtt 70 éve történt dologra hivatkozva nézik pénztárcának a világot, különösen ambivalens.

helianthus 2014.03.22. 10:15:53

@Szőkenő Szarvas: nagyon erős a gyanúm, hogy én. :) remélem hasznos segítség leszek!

Manyecska 2014.03.22. 10:16:48

Én már hajnalban besikáltam a fürdőkádat azt sz.rom le, mostanra már a zománcot is lemarta,.. valszeg..:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.22. 10:18:34

@helianthus: külön fiók a nasiknak? Pasiknak meg szintén dedikált szekrény.

Manyecska 2014.03.22. 10:19:09

Neked ablakot is kéne pucolni de leszarom.:D

Atörökk 2014.03.22. 10:19:23

@helianthus:
Természetesen. Úgy ki, izé, megpucolom, a napba lehet majd nézni, ha tovább érsz!

Aureliano Buendía 2014.03.22. 10:25:17

@atörökk: kéne biza. A veszélyes az lesz, ha fog nyílni egy a közeljövőben. Az ilyenekre nem lehet felkészülni.

helianthus 2014.03.22. 10:33:17

@uraaam: jókat!
@Kellemes Zérókomponista: valahogy így.
@atörökk: tudtam, hogy rád számíthatok! :} csak Igi meg ne tudja, hogy hozzám jársz pucolni...

Atörökk 2014.03.22. 10:34:49

@helianthus:
Nem tudja meg. A pincében nincs térerő ;)

Black Hole 2014.03.22. 10:56:08

@uraaam: az enyém is hajszál pontosan ennyit zabál, mióta falun lakunk. Míg Dublinban éltünk, addig olyan 8.5 volt a fogyasztása, de ez mondjuk 100% városi közlekedés volt. Amúgy soha nem volt egy szimpatikus márka a ford, csak ez volt hirtelen egy jó ajánlat, állapot meg megtett kilométert alapján, de aztán nagyon kellemes csalódás volt.

Manyecska 2014.03.22. 11:02:31

@Kellemes Zérókomponista: kiküldtük a gyereket a szeméttel pont elég volt két perc picsogásra:DD:P:DDD na léc. El kell mennünk. már megint:DDD remegő lábakkal.:O

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.22. 11:31:06

@uraaam: Most ez az Anak Hényéen zsidó vagy palesztín? Elvesztettem a fonalat.

helianthus 2014.03.22. 11:48:27

Mentem bulizni meg fürdőbe. Mindjárt húsvét, muszáj mekfürdenem. :D
Ha nem írok, ne válaszoljatok!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.22. 12:14:12

@AtiSnatch: köszönöm szépen, naon cuki!

@Kellemes Zérókomponista: elakadtam a papaslomnál. azmiaz?

@agresszív kismalac: az attul függ, hogy vesszük vagy eladjuk, áfkorz.

@helianthus: ne káromkodj! olyan retkes az ablakom, hogy nem lehet rajta a függönyt elhúzni szemkifolyás veszélye nélkül, de csakazértse fogom a napomat ablakpucolással elrontani :D :D

Black Hole 2014.03.22. 12:41:25

@helianthus: úgy minden másnap fürgyő le kb?

Black Hole 2014.03.22. 12:42:45

@agresszív kismalac: az nem lehet, hogy csak úgy eccerűen ember?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.22. 13:35:01

@Kellemes Zérókomponista: Konténerhajókról...

@Tanácstalan: :D

@sugargiraffusplumps.: Azért a "mindenkit" kicsit erős :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 13:35:54

Besöröltem. Ez e Bittburger hinnnnnye. De a srácokat el kellene juttatni a kupiba, mielőtt egymással kezdenek el huncutkodni.

Black Hole 2014.03.22. 13:51:54

@agresszív kismalac: feküdjenek le, oszt' olvassák el, az "Égi lovasok" című könyvet, hátha az utolsó pár sor megragad az agyukban.

Manyecska 2014.03.22. 13:58:52

@Tanácstalan: uramisten, mennyi idő alatt pakolnak be ennyit?? legalább másfél hét..:OO

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 14:03:32

@Szőkenő Szarvas: Be szép lenne. :) 36 óra. Ezek üres konténerek. Álltalban 9500 -10550 doboz van rajta.
Nem egy kikötőbe megy, egy -egy helyen 18 -24 órát állnak.

Manyecska 2014.03.22. 14:06:07

@Tanácstalan: azért volt furcsa:)) ilyet, hogy élő állat, nem szoktatok szállítani, pl. párezer csirke..:D.?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 14:09:42

@Tanácstalan: Mármint üres konténerekből fér rá 12550. Rakottból kevesebb.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 14:14:22

@Szőkenő Szarvas: Azokra vannak élőállat szállítók. Messziről tudni róluk, hogy azok. Néha van speciális rakomány, bő egy éve vittünk néhány cirkuszi állatot. Lovakat, két elefántot és kutyákat. Jól meg is néztek minket az USA- ban.

Manyecska 2014.03.22. 14:18:41

@Tanácstalan: hmmm:)))) érdekes lehetett:), na, beborulok az ágyba, a változatosság kedvéért:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 14:35:58

@Szőkenő Szarvas: A kisérő gondozó kislányok voltak igen érdekesek. :D

Ágyba? ilyenkor? Egyedül? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.22. 14:46:09

@Tanácstalan: Mennyi a menetidejük, mármint egy Kína-Európa pl.?
Ha jól sejtem, ilyesmiben jönnek az ebayről, Kínából rendelt cuccok, kíváncsi lennék, mennyi a szállításból a hajó, mennyi a Magyar Posta :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 14:57:43

@ColT: Hát, mostanában az üzemanyag kímélés miatt nem mennek teljes sebességgel, meg attól is függ, melyik európai kikötő az első, de mondjuk egy Shanghai - Rotterdam 30 nap.

Az e-bay-es, meg webshopos cuccok légi szállítással mennek. Konténerben pl. 30000 poló megy. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.22. 15:01:40

@Tanácstalan: Érteni.
Mondjuk gyanús, hogy van ami nem 1 hónap, hanem 2 alatt ér ide :D

A légiposta erre mondjuk sztem pazarlás, ennyi apróságot repülővel szállítani... :S

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 15:05:01

@ColT: Dehogy. Olcsóbb, mert az súlyra megy. A konténer meg súlytól függetlenül darabra. Egy 30 dolláros cuccot nem fogsz 6 hétig utaztatni egy konténerben, mert amíg az ajtódig ér, lehet akár 2000 dodó is. :) A légiposta költsége meg 30 dodóra esetleg 30. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 15:28:06

@ColT: van olyan cucc, amit megrendelsz es varsz ra 2 honapot?
a kerdes komoly
@Tanácstalan: naja
azt mondjak a hazatelepulok, innen amerikabol kb mondjuk egy kocsira egy kontener 1000-1500 dollar
annyiert meg meger/het/i hazavinni
kocsit meg 30000 polot mar korulmenyes repulon

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.22. 15:31:43

@hagyma: USA keleti part - Észak Európa olcsóbb, mint a Kína - Észak Európa. Van egy nem olcsó Szuezi átkelés benne. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 15:58:54

@Tanácstalan: jaja, azt tudom, azert irtam, hogy itt aszontak egy kontener akar 1000 dolcsibol is megoldhato es abba eleg sok minden belefer

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 16:20:19

szerintem majdnem mindenkinek megfordult a fejeben valamikor, hogy elmennyen hajozni
nekem ugy erettsegi utan/ egy haverom elment 2-3 evre hajoszakacsnak es rendesen megszedte magat/ de azutan maradtam
meg mielott kijottem ide, kb 20 eve gondolkodtam elmegyek, de nem ilyen konteneresre, hanem cruiserre, valahova a karibra
de azutan megallapodtam itt
azt beszelik jol lehet sporolni, mert a kajad ingyen van, meg a szallasod ugye
de az igazsagot nem tudom
mondjuk en Siofok es Tihany kozott is tengeri beteg voltam....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.22. 16:51:04

@Tanácstalan: Pont erre gondoltam, hogy egy konténert kifizet, aztán telerakja aprósággal, amiken még free shippinggel is kijön pár centre a szállítás.
Azt hittem, azt várjuk meg, amíg megtelik a konténer + ideér a hajó :) (Meg persze a magyar postát, kisbetűvel :D )

@hagyma: Ez egy komoly kérdés? :D
Miért ne lehetne várni?
Megrendelem, pontosan tudom, hogy mire számítsak, ebayről ~1 hónap a szállítás, néha kevesebb, néha több.
Dealextreme volt az elején alsó hangon 6 hét, szerencsére már gyorsult.
Nyilván olyasmit rendelek, amire majd akkor lesz szükségem, vagy ami annyival olcsóbb, hogy annyit egyszerűen nem adok érte, amibe itthon kerül.

(Kb. egy éve volt, hogy egy Atmega328 mikrokontroller volt itthon 2000+posta, kintről 700... Pcésett nem lehetett kapni, egyetlen elektronikai bolt sem tartotta, rendelésre sem.)

igi1 2014.03.22. 16:51:45

@hagyma: napi 12-15 óra munka és mindent kell csinálnod

nem lehet olyan jól megszedni magad hiába mondják

milliós kereset dumát mindenki beadja aki kiszakadt külföldre csak aztán látom h ezt mind hiteltörlesztésre költik

Van aki 4-5 évig dolgozott Angliába és ez mind a diákhitelére ment, utána tudott elkezdeni félretenni

A hajőkázásos ismi se tudott agával mit kezdeni kint, hazajött, itthon rögtön lett csaja mégis a szülök vettek neki egy kis házacskát pár millából

senki nem bírja sokáig a nagy távolléteket

sokan ennek hajora dolgozni, egy időben nagy divat volt h ott kezdték

de aztán a nagy részük sajnos itthon állapodott meg

itthon mindenki ugyanazzal a dumával jött de ha kérdezték tölük h akkr mért nem maradtak kint, vagy miért nem mennek ki megint, akkor ment a tereles

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 17:07:33

@igi1: a "hajokazas" nem a kintmaradasrol szol
az sok melo es aki nem hulye, az igenis sokkal tobbet felre tud tenni, mint egy hetkoznapi allasnal
angliat nem ismerem, itt amerikaban nem egy ismerosom volt, aki 2-3 ev alatt osszedobott annyi penzt, hogy otthon hazat/lakast/ kocsit vett
persze ehhez ugy is kellett elniuk
tobben egy berlemenyben
no pia
no cigi
kaja minimalisan a boltbol
ettek a hotelben a kafetetriaban
de hat a celt elertek
en olyan nagyon sosem huztam ossze a nadragszijjat, mert en a letelepedes szandekaval jottem
es mar nem is voltam 20 eves

an aszondom, ha valaki fiatal, akar a nojevel/pasijaval/ is fel tud kerulni egy tengerjarora, 2-3 ev alatt felretesz annyit, amit otthon 30 ev alatt
most persze egy atlagos erettsegizett emberrol beszelek, aki hajlando meg pincerkedni is, vagy konyhan melozni, takaritani netan
aki jol kepzett, jo "szakmaban" van otthon, az megkeresi otthon is meg europaban is, annak nem kell hajozni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 17:11:08

@ColT: komoly
ha nekem kell valami, nem 6 het mulva kell....
megha olcsobb is
mondjuk a'merikaban barmi kell csak rajtam mulik, hogy 2 nap vagy 1 het, ha lusta vagyok boltba menni, mert akkor 1-2 ora
6 het alatt Willy Fog egy evszazaddal ezelott megkerulte a fel Foldet

igi1 2014.03.22. 18:00:42

@hagyma:

De arról szól h kint keressél többet l
Itthon lenyomni egy gyárba 12 órát nagyobb munka

hajókázni meg ki is azért megy mindenki h a hitelét törlessze elsősorba v a hatóság elől lépjen meg

de nem tudnak kint se félretenni olyan sokat mert több mint a fele lakhatásra megy

Ezért van az h ketten próbálnak meg kimenni vagy kint találni magadnak más állampolgárságút

Ahogy te is tetted

aki meg egyedûl megy ki annak itthon is van már karrierje és jülföldön is elismerik a nevét

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 18:07:33

@igi1: hat szerintem a hajon nem kell fizetni a kabinert....
ne hidd, hogy otthon 12 orazni kemenyebb mint egy hajo
esetleg azert megy hajora, hogy ne kelljen hitelt felvenni, vagy nem is kapna
hatosagok elol?
hajon nem lehet feketemunkazni
ott kell az utleveled, nevvel cimmel

/en nem azert jottem, hogy talaljak magamnak mas allampolgarsagut, mar nagyon kozel voltam a legalizaciohoz, amikor megismertem a nejemet, es a mienjk szerelmi hazassag csak szolok, ha nem az lenne mar reg elvaltam volna, mert termeszetesen lehet csak zold kartyaert is hazasodni, 2 evet kell egyutt elni, mi 6 eve vagyunk hazasok es mar allampolgar is vagyok nem csak zodkartyas, de ha gondolod gyere ki es keresse magadnak mas allampolgarsagut:)/

venszivar 2014.03.22. 18:52:50

@igi1: meny ki, ott biztos lesz olyan, ki meghát.......nigger, latin, arab, ázsiai, afrikai, lengyel, román, magyar fosadékok, de, hogy meghát, akár naponta többen is, az BIZTOS! :):D

cselekedj!:)

Manyecska 2014.03.22. 19:17:47

Afrikában meg éheznek.

igazságos 2014.03.22. 19:23:28

@venszivar: a lengyelek köztudomásúlag jobban utáltabbak kint külföldön, mint a cigányok

:)

igazságos 2014.03.22. 19:25:39

@Szőkenő Szarvas: látod, mi meg itt elvitatkozunk a külföldi létről. :P

Én azt vallom, az a legjobb, ha neked itthon se kell munkáért kuncsorognod, mert utánad kapkodnak, a második pedig, hogy külföldre csak túristaként. :) Persze, ha nyernék a lottón, külföldön vennék magamnak egy kis lakást. Nem házat, lakást.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 19:28:01

Rohaggyon meg a Börzsöny. Remélem, ti is szarul vagytok.

igazságos 2014.03.22. 19:29:34

@uraaam: én ott lakok, úgyhogy rohaggyá meg te, amiért idejöttél és nem néztél be hozzám, te gyökér :P

megérdemled

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.22. 19:32:57

@hagyma: Ó persze, ott minden van.
Te miért is szoktál ebayről rendelni?

@uraaam: Mit csináltál vele?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.22. 19:38:30

@hagyma: Nekem meg van, ami ráér 6 hetet. Van ilyen.

Amúgy mondjuk egy laptop alaplp ára attól, hogy itthon veszed, 2x-es szorzó.

Na most volt olyan, hogy megkérdeztem egy szervizt, van-e nekik, mondtak egy párezerrel drágább árat az ebaynél.

OK, akkor kértem egyet, posta, stb.
Aztán valahogy cucc sehol.
Hááát, még nem ért oda hozzájuk.
Gondolom ők is ebayről rendelték, csak nem ért oda a számított időre a szajré :D

Aureliano Buendía 2014.03.22. 19:48:11

@Black Hole: nekem ez a vegyes használat, de most lb. csak városban használom, és 6,85-re jön ki egy-egy teli tankolás.

www.spritmonitor.de

Keress rá, a géméles címen azonosítója.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 19:50:23

@agresszív kismalac: mind a tízet befalazzák Brüsszelbe.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 19:52:42

@ColT: azért mondtam, hogy akkor, ha megvannak a feltételek. Aszfaltozás, felfestés, működő parkolóóra, télen takarítás, maláj felszopólányok, stb.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 19:54:32

@Szőkenő Szarvas: a faszé' mentek olyan messzire. Csak maguknak köszönhetik.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 19:55:31

@igazságos: a Börzsönyben? Megesküdtem volna, hogy Dél-dunántúli vagy. Ne kérdezd, miért.
Magyarkútnál mentünk egy nagy kört, lerohad a lábam.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 19:56:40

@ColT: mit-mit? Letapostam, lepisáltam, ráültem. :)

Manyecska 2014.03.22. 20:06:12

@uraaam: megvagyok..xdd..köcce...kétszer xddd

Aureliano Buendía 2014.03.22. 20:06:31

@atörökk: nem szokta a cigány a szántást.

Black Hole 2014.03.22. 20:08:11

@uraaam: nekem ez az átlag, amit írtam. Mondjuk városi forgalom most elenyésző, inkább az növeli a fogyasztást kicsit, hogy itt keskenyek az utak, meg kanyargósak, és ha kifogsz valami lassút, akkor sokszor kilométereket kell megtenni harmadikban. Van amikor traktor mögött ballagsz egy konvojban, és simán lehetne előzni, de nem teszik. Ezek kibaszottul ráérnek. Én meg mondjuk tizedikként a sorban, nem állok neki előzgetni. Már kezdek olyan lenni, mint ezek.

Atörökk 2014.03.22. 20:11:04

@uraaam:
Javagyúgy!
Van néhány hupli arrafelé :)

Aureliano Buendía 2014.03.22. 20:18:58

@Black Hole: én 2010. decembere óta vezetem, jó oldal amúgy. Bár a szerviz költségeket nem viszem fel rendesen. De mióta drága az üzemanyag, és a nulla forint hiteles szuzik bedőltek, lehet haladni a városban. Az Árpád- híd az egyetlen neuralgikus pont, 2 Km cammogás.

Én valahogy próbálom magam rávenni, hogy lassuljak be, legyek türelmesebb, de nehéz. Meglátok egy rést mondjuk a Váci úton, és már váltom a sávot.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.22. 20:19:58

Az szokott lenni még a külföldi önmegszedéssel, hogy felhalmozza a pénzt és a további elképzelése az, hogy utána a forexbül fog megélni. Merthogy tőkéje már van. Annyiszor megtalált már ez a sztori.

Most megvakartam a nyakam. Sörözzetek.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 20:20:00

@atörökk: akad, arról nevezetes. Szarul is nézne ki egy hegység tök laposan. Mint Igi 75A melltartóval.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.22. 20:22:39

Nagyon nem mindegy mi a munkakűr. Pultos, gépész, felszolgáló, konyhász, konyhászszolga, nem mind egyformán veszi ki magát a 12 óra alatt. Recis ismerősöm fülébe egésznap ordít a konzervzene, bőven hangosan és neki is annyi, mint aki mondjuk zenész, az csak este lemegy, bulizik kicsit, aztán csá. Ugyanaz? Nem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.22. 20:23:36

Ja párdon, neki pont, hogy nemannyi. Az idő. Meg az életérzés se. Meg semmi.

Elbújatok. Dedikált fiókban.

Atörökk 2014.03.22. 20:27:13

@uraaam:
Ugye?

@Kellemes Zérókomponista:
Vacsora vót, most meghömbölöttem.

igazságos 2014.03.22. 20:34:05

@Kellemes Zérókomponista: sztem azt akarja sugallni, hogy te nem annyira vitted, mint ő, ezért nyugodtan lehetsz öngyi, mer minek szívod a levegőt feleslegesen

Csak hogy lefordíccsam neked.

igazságos 2014.03.22. 20:35:55

@uraaam: csak úgy 1 órányira vótál akkor tőlem. :)

De gondolom, bementél legalább a helyi kocsmába.

A törökre ne hallgass, ilyenkor irigykedik.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 20:43:25

@igazságos: a hegyen át, vagy autóval egy óra?

Felmentünk a Nagy-Kő hegyre, aztán a vasút oldalában vissza Verőce felé, és onnan vissza az autóhoz.

Úgyhogy megérdemeltem a páleszt ma este.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.22. 20:44:54

@igazságos: "aki meg egyedûl megy ki annak itthon is van már karrierje és jülföldön is elismerik a nevét"
Faszomat beléd mostmár. Nagyobb hülyeség nincs raktáron? Fordítást köxx. Nem sugall semmit, ÉN meséltem nektek róla, önként, érted, mindegy.
@atörökk: ez majdnem olyan, mintha BMW-d lenne és telipocakos pihenés közben gondolnál rá, szuszogva.

igazságos 2014.03.22. 20:49:02

@Kellemes Zérókomponista: ahha szóval téged a másik komlpexusa zavar.

mer te okádhatod ki magadból a gondolataidat?

Atörökk 2014.03.22. 20:49:51

@Kellemes Zérókomponista:
Vót BMW-m, de nem emléxem, hogy pihenés közben gondoltam volna rá. Inkább másra. Kéccer!

igazságos 2014.03.22. 20:53:22

@atörökk: azt lefogadtam volna rögtön, nem is értem ,mér közölted eme tényt

Aureliano Buendía 2014.03.22. 20:53:55

@igazságos: amilyen lassú a vonat bakker, az Diósjenő-Drégely. A nógrádi várat szeretem.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 20:56:00

@atörökk: az üzemanyagárak emelésére:)

igazságos 2014.03.22. 20:56:00

@uraaam: az biztos, jól ki lehet dögleni a túrázásban a Börzsönyben. 4-5 falut be lehet járni pl. egy útvonalon.

Ott azok szoktak túrázni, akik szeretik a szintezést.

Atörökk 2014.03.22. 20:58:23

@uraaam:
8 és 18 liter/100km között minden elképzelhető volt :)

igazságos 2014.03.22. 21:00:01

@uraaam: azt a cége leírhatja, szóval aligha gondolhatott rá , ha letojja érted

Aureliano Buendía 2014.03.22. 21:01:15

@atörökk: értem. Szóval ezért nem használtad:)

Atörökk 2014.03.22. 21:02:49

@uraaam:
Hátizé... Szóval az úgy volt, vagy ő ivott, vagy én :)

Aureliano Buendía 2014.03.22. 21:03:53

@atörökk: téged ismerve ez utóbbi lehetett gyakrabban. :D

Atörökk 2014.03.22. 21:05:20

@uraaam:
Kivéve, mikor mindketten. Olyankor volt, hogy rábasztam :)

Black Hole 2014.03.22. 21:08:43

@uraaam: hát kellett idő, mire megszoktam az itteni tempót. Dublinban a belvárosban 30-as korlátozás van. Mondjuk nincs is baleset. És ha senki nem vezet pofátlanul, akkor lassan, de folyamatosan tudsz haladni. Egyébként a szabályokat azért érdemes betartani, mert az éves biztosítás 4 év alatt ment le éves 1280 euróról évi 320-ra. A magasabb összegben még nem volt extra, az alacsonyabban már van. Ha valamit csinálsz, a bünti nem veszélyes, hanem elkezd vissza drágulni a biztosítás. És térfigyelő mindenhol van, sokszor az alsóbb rendű utakon is, két falu között. Szóval hamar megbuksz, viszont nem is nagyon látsz vaddisznó módra közlekedőt.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 21:09:42

@atörökk: előfordul az is. Eccer volt nekem egy kemény, lagzi után haza. De minden nap arra jártam haza, akár félálomban is. Igaz, annyira szabálykövető sosem voltam még:)
De már megbántam, hisz fiatal voltam, és bohó.

Hartmy 2014.03.22. 21:09:58

@igazságos: Vééééégre. Valaki csak turpistálkodni akar kűfődön :D

@hagyma: A rendelt cucc is annyi idő alatt kerüli meg a földet mire hozzád elért :D

Atörökk 2014.03.22. 21:10:59

@uraaam:
Tudom, és kellett a pénz!4!!

Black Hole 2014.03.22. 21:11:39

@uraaam: basszus ott nem voltam sohasem, valahogy nógrád mindig kimaradt. Biztos szép hely lehet.

igazságos 2014.03.22. 21:13:02

@Hartmy: hajjaj, nászutas lakosztályokba :)

Aureliano Buendía 2014.03.22. 21:13:50

@Black Hole: na, hát nálunk meg sok a pofátlan. Mercisek, ódisok, béjemvések:) Én csak szeretek annyival (+10 Km) haladi, amennyi a megengedett:)
Nekem 100-ról ment le 13-ra a kötelezőm. Jó, a 100 az valójában csak 80 volt, mivel csak 3/4 évet fizettem. Még pár nap, és 5 éves lesz az autó nálam:)

Aureliano Buendía 2014.03.22. 21:16:50

@atörökk: bezony. De azok a videjók már nintsenek is meg.

@Black Hole: vannak szép helyek ott is, máshol is. Az Őrség maradt ki nekem, de nagyon. Pedig kíváncsi lenék rá.
Mondanám azt, hogy lesz album a mai napról is, de az a helyzet, hogy jó kép szerintem nem lett, még azért viszonylag kopár minden, nem nagyon virágoznak/rügyeznek ott a fák.

Hartmy 2014.03.22. 21:18:33

@igazságos: :D minimális igények :D Nekem mindegy, a túristálkodás a lényeg :D

Atörökk 2014.03.22. 21:20:28

@uraaam:
Legalább is erősen bízzál benne :D

Black Hole 2014.03.22. 21:28:15

@uraaam: 6 éve hajtom már én is. De amíg épp ésszel érdemes költeni rá, addig nem cserélem. Itt az autónak semmi értéke nincs, ezért nem is vigyáznak rá, szóval normális állapotú autót nehéz kifogni. Nem hordják normálisan szervizre, meg az összes ütött-kopott. Szinte nem látsz sérülés mentes autót. Nem nagyon vannak össze baszva, csak ilyen kisebb sérülések, horpadások. A fekvőrendőrön fékezés nélkül mennek át, fogalmuk nincs, hogy mennyire kicsesznek a futóművel.

Black Hole 2014.03.22. 21:30:15

@uraaam: azért ha nem is voltak ideális viszonyok, dobhatsz képet, ha nem gond. Majd a hiányosságokat pótolom fantáziával.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 21:31:26

@ColT: hat talan e-bayrol meg soha, de talan ha egyszer rendeltem
mert olcsobb volt es hazhoz jott/ lusta vagyok es utalok vasarolni/ internetes rendeleseim altalaban aruhazakba mennek, best buy, compusa, walmart
eddig a legnehezebben libamajat szereztem be, ugy kellett megkerni a shefet, hogy rendeljen a szallodanak es en meg kifizetem
elelmiszer is van minden ,de egyes elelmiszerek utan egy ilyen kisvarosban, szerintem kisebb vagy= mint Pecs itt menni kell
@igazságos: ha az ember nyer a lotton /sokat/ alapjaiban veve tok mindegy hol el
@Hartmy: meg gozhalyoval es gozmozdonnyal hozzak?

Aureliano Buendía 2014.03.22. 21:34:17

@atörökk: az még a zinternet előtti időkben vót, szóval nem ér:D

Aureliano Buendía 2014.03.22. 21:36:59

@Black Hole: pedig a ford futómű, amit a fóka alá raktak, tényleg fasza. De az sem elpusztíthatatlan.
Néha ránézek a használtautóra, hogy mennyiért bannak már kettes kókuszok (maradok márkahű), de mindig rájövök, hogy ez, ami van, pont jó.Ezt az autót még szeretem is.
Eccer, részegen lesmaciztam a seggét, mert szerintem a formáját nagyon eltalálták:D

Aureliano Buendía 2014.03.22. 21:38:04

@Black Hole: meglássam. Összedobom majd valamikor az albumot. Ha érdekel, küldök majd még régieket.

Aureliano Buendía 2014.03.22. 21:41:39

Na, én kidőlök, mint a rohadt nád. Megcsípett a friss levegő.:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 21:42:37

@Hartmy: hat akkor Colt varhat a cuccaira tovabbra is
kinabol atgyalogolni Pecsre nem 2 nap

igazságos 2014.03.22. 21:42:42

@uraaam: aztán vigyázz, mer kullancsok is vannak már

Black Hole 2014.03.22. 21:43:05

@uraaam: a szerelő ahova hordom, esküszik, hogy a kettes nincs így eltalálva. Amúgy nagyon masszív jószág. Amit kicsit sajnálok, hogy nem 5 ajtót, de hát ez van. Kanyarokban nagyon stabil, az meg itt fontos, mert nagyon kerekutyós utak vannak.

igazságos 2014.03.22. 21:44:06

@hagyma: hát nem, mer a maffia rád találhat, ha itthon maradsz és gyanús költekezésbe kezdesz a faluba :P

Hartmy 2014.03.22. 21:46:03

@hagyma: Szívósabb serpa kedden elindul, csütörtökön már Szegeden van... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 21:46:59

@igazságos: szerinted a magyar maffia a legutosebb:)???
en ha nyernek a lotton akkor is itt maradnek, meg ebben az allamban is, csak vennek egy szep nagy farmot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 21:48:18

@Hartmy: hat, ha serpa Makorol indul el , akkor feltetlen

igazságos 2014.03.22. 21:48:47

@hagyma: a maffián vénszivar tágabb rokonságát értem

remélem így világoschabb a tézis :)

Black Hole 2014.03.22. 21:49:13

@uraaam: gyühet :-) szívesen nézegettem a képeidet, mert ott jártál, ahol én nem. Jövő hét csütörtök után már jobban ráérek, oszt' össze rendezem én is a képeim, és majd mutatok még párat én is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 21:49:36

@Hartmy: de Makon szerintem nincs
Atmega328 mikrokontroller ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 21:52:38

@igazságos: tudom, hogy a cigokra utaltal
egy lotto 5-bol eleg biztonsagos hazat fel lehet huzni, persze milliardoskent tuti nem koltoznek cigotelepre
magyarorszagon is megtalalnam a megfelelo helyet
de mint mondtam, mi maradunk, akar nyerunk akar nem:)

helianthus 2014.03.22. 22:05:54

Ahoj sztrovacsekek!
Mizu?

igazságos 2014.03.22. 22:10:12

@helianthus: az uram nem mert bejönni hozzám, úgyhogy úgy érzem, a törökk után őt kell kezelésbe venned, szóval neked így egyenes utad lesz a törökkhöz, amíg én az urammal foglalkozok.

helianthus 2014.03.22. 22:17:42

@igazságos: őőő...most ki kivel van pontosan? :O

Hova dugtátok Félikét?

igazságos 2014.03.22. 22:19:50

@helianthus: ő még nem jött ma el

a törököt tegnap kezelésbe vettem, úgyhogy a következő az uraam lesz a jövő héten

helianthus 2014.03.22. 22:21:43

@igazságos: aham. De miért vársz a jövő hétig?

igazságos 2014.03.22. 22:23:08

@helianthus: mer a törökkel való tegnapi összetűzés kicsit kimerített, és erőt kell gyűjteni érted :)

Atörökk 2014.03.22. 22:23:49

@helianthus:
Az egyik szomszéd bácsi papucsban dülöngél té s tova a gangon, a rigók még nem foglalták el tavalyi fészküket, én pedig bablevest főztem vacsorára.

igazságos 2014.03.22. 22:27:16

@atörökk: kit érdekel a süket duma, mutasd a verdád!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 22:30:21

prime rib eye
sultkrumpli
joint
sor
/Mary elfelejtette a kit-katot, vanilia fagyit eleve nem is rendeltem/
izgalmas estenk lesz:)

Hartmy 2014.03.22. 22:41:49

@hagyma: Áhh kínából simán ott van hamar :D

@igazságos: Eeeeeejnye no... itt mindenki előtt? Lehet te kíváncsi vagy, de minket annyira azért nem érdekel :D

helianthus 2014.03.22. 22:41:55

@igazságos: tegnap összetűztél atörökkel? Mi okból?
@atörökk: mesélhetnél még a szélirányról és erősségről kicsit. :)

Atörökk 2014.03.22. 22:44:39

@igazságos:
Nincs jelentősége, hogy milyen. Szopás közben úgyis csak a fékpedált látod.

@helianthus:
A szélirány az a Szerjózsa minden irányából, továbbá bolond likból fújhat :)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.22. 23:16:54

@helianthus: Megint világűrös műsor volt, most éppen az univerzum lehetséges végéről. Egyre csak tágul, a csillagok kilaszanak, minden kihűl és elsötétül, és sehol se lesz semmi. Elég depressziós. Mi meg az üdülési jogon agyalunk.

Atörökk 2014.03.22. 23:23:54

@Nattramn:
Tán még nem késő eladni.

Hartmy 2014.03.22. 23:31:53

@atörökk: Nem rossz üzlet...
De úgy hallottam, hogy újra bevezetik a márkát. Venni kéne, nem?

venszivar 2014.03.22. 23:35:01

megsült a töpörtyű! már a tökömre akasztott lámpa mellett kellett leszűrni! lila hagymával s kenyérrel úgy belaktam, hogy most varrás mentén szétrepedek........

Atörökk 2014.03.22. 23:40:29

@Hartmy:
Nekem most ojrót ajánlottak 150-es árfolyamon. Mondtam, hogy 7500 forintos címletekkel fizetnék, nem fogadtákl el :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.22. 23:52:00

@venszivar: mateszalkan lekapcsoltak az aramot?
ebben a pillanatban erkezett a prime rib eye steak sultkrumplival, grillezett Zoldsegekkel, jeghideg sorrel es aram is van:)

Black Hole 2014.03.23. 00:04:48

@atörökk: főztem én is bablevest múlt héten vasárnap, de tegnap már el is fogyott, pedig minden nap azt ettem. A végére azért már uncsi volt.

Black Hole 2014.03.23. 00:09:13

@venszivar: nem tudod most mennyire kibasztál velem. Az a világ legjobb kajája, főleg úgy frissen. Itt meg nem kapni zsírszallonát, hogy tudnék sütni. De jövőhéten megkérdezem a hentest a faluban, hátha tud szerezni. Egyél helyettem is :-)

Black Hole 2014.03.23. 00:12:42

@Nattramn: mindez remélem húsvét után lesz, mert előtte van egy csomó más dolgom, nem érek rá költözni. Ráadásul ez macerásabb is, egyik univezumból a másikba, mint városon belül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 00:16:34

@Black Hole: hat a vilag legjobb kajajatol messze van, de teny frissen kisutve kis zoldhagymaval, friss kenyerrel, zo;dpaprikaval, pirosarannyal, nem egy utolso dolog
lassan 20 eve nem ettem

Anomalocaris (törölt) 2014.03.23. 00:22:06

@Black Hole: Ha van másik. És ott van Homár? Megannyi gyötrő kérdés.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.23. 00:23:35

@Nattramn: És ha szerzek neked a Szíriuszra?

Feladat: keressen az égen a Szíriusznál fényesebb csillagot!

Black Hole 2014.03.23. 00:28:25

@Nattramn: persze, hogy van. Csak arra kell figyelni, nehogy ezzel párhuzamosba menj, mert akkor kezdheted az elejétől. Homár meg van mindenhol. Ha meg fejletlenebb helyre jutsz, akkor meg legfeljebb Te fogod megcsinálni. Az alapokkal tisztába vagy, max fel kell előtte találni az internetet is. Egyenes út a megtollasodáshoz.

Black Hole 2014.03.23. 00:30:36

@atpijkamo: így már komolyan érdekel. Szerintem a narancsway óccsóér' oda visz :-)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.23. 01:10:47

@Black Hole: Remélem az ottani lények is hajlamosak lesznek az elgépelésekre. Akkor már nagy baj nem lehet.

Black Hole 2014.03.23. 01:28:15

@Nattramn: persze, hogy mellé ütnek néha. Hat ujjuk van, és ezért ennek arányában több az elütés is.

Black Hole 2014.03.23. 01:34:46

@Nattramn: egyébként megy egy film a tv-ben, és gondolhatod milyen. Aztán én meg mivel hülye vagyok, azon gondolkozok közben, hogy milyen beteg dolog ez, hogy az emberek nagy többségének az a szórakozás, hogy egymást ölik halomra egy filmben. Mert maga a történet teljesen mindegy, lényeg a töméntelen mennyiségű minél véresebb gyilkolás. Beteg a világ. De inkább csak az emberiség.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 02:56:57

@igi1: Oh, amikor valahol összekerülünk másik cégtől kollégákkal, jól szoktam derülni, amikor jön a vetítés, hogy az ő cége milyen jól fizet, meg mekkora pénzt kap.

A ámultkor meg orvosin kerültm össze két ilyen hotelszemélyzetessel, az egyik pincér volt. Komoly, áhítatos arccal bólogattam és hümmögtem, ahogy előadta mennyit keres (olyan 20%-al többet mint én), meg ha ráér, fel szokott menni a hídra és segít a navigációban, és hogy mennyire hálásak érte). Aztán nyílt az ajtó és kiszólt a rendelőből az asszisztens csaj, hogy: gyere parancsnok úr, nézzük meg a szemedet. :D :D :D

Black Hole 2014.03.23. 03:27:49

@Tanácstalan: ez ismerős :-) Annak idején haver mondta, hogy milyen hülye vagyok, 3 műszakban dolgozok ennyi pénzért, bezzeg ő...
Hamarosan meg mondta a neje, hogy elmehetne dolgozni valami olyan helyre, ahol normális fizetés van. Mondom neki, miért panaszkodik, hát jobban keres mint én. Erre kiderült, hogy én mondtam egy nettó összeget családipótlék nélkül, ő meg mondott egy bruttót, a 2 gyerekes családipótlékkal :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 03:28:56

@Tanácstalan: amit Igi megmond az ugy van!
ezt sose felejtsd el
amugy onnan gondolhatja, hogy kurva sok lengyel kiment angliaba es ott mar kicsit unjak oket
/amugy a magyarokat is, csak kisebb a letszam ugye/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 03:32:59

de termeszetesen csak Igi agyaban van hasonlitasi kenyszer a lengyelek es a ciganyok kozott
aki lengyelt itt kint ismertem mind normalis, kifejezetten jo dolgozo volt, a janyok meg csinosak
a nyelvuket utaltam, mert amit ossze zsizsizsikeltek, az hosszu tavon magyar fulnek karos

venszivar 2014.03.23. 03:59:52

barom, te már úgy döglessz meg, hogy nem is fogsz friss töpörtyűt zabálni, mert az ottani kukákban nem találsz olyat!:):D

te már csak tudod, hogy milyenek a lengyelek, futtatsz is egyet........!:)

ESZEM MÉG, mert megtehetem! ez a nagy különbség! barom!:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 04:07:01

@venszivar: anyadat minek futtatnam?
van eleg stricije
nem elkepzelhetetlen, hogy mar sosem eszek toportyut, bar ha nagyon akarnek, ehetnek
de nagyon nem hianyzik
egyel meg egy fel kilot:)
sot tolem kiloszamra is eheted

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 04:13:39

@hagyma: Dehogy káros. A Master levelt náluk végeztem. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 04:16:04

@Black Hole: És tudod mi a durva? Hogy azért tudunk arról, hogy a jelentősebb cégek kinek, mit fizetnek. :)De azért mondják. :D Csak nem értem, miért jó becsapni magukat. :)

venszivar 2014.03.23. 04:17:28

tetves, büdös szájú féreg, már megint anyázol!
20$-od sincs! ezt már anyád is régen tudja......:):D
ott fogsz megrohadni a niggerek faszát szopva! te degenerált állat!:)
tavaly még járt a pofád, hogy idén húsvétkor átjössz a lengyeleddel megmutatni a madamnak! nincs pénzed barom!?!?:):DDD

venszivar 2014.03.23. 04:20:29

@Tanácstalan: ugyan olyan nagyot mondóak, mint az itt ugató barom! ez akár beteges is lehet, amint az itteni barom több éve tolt példája is mutatja!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 04:20:47

@Tanácstalan: nem tudom, de mikor itt 2-3 lengyel no elkezdett az anyanyelven pampogni, 10 percnel nem birtam tovabb:)
mondtam nekik, hogy szpik inglisz, vagy eltoltam a bringat
ez meg regen volt, feketemunkas koromban, a hotelben volt magyar,cseh, lengyel, bolgar a brigadban
a cseh se a kedvencem, de a lengyelt nem birtam hosszabb tavon
de semmi bajom veluk
a magyarra meg mindenki azt mondja, hogy baszottul monoton

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 04:23:53

@venszivar: mar megint a kannasbor csapdajaba estel
fel 5 fekudj le a dongolt padlora
mindenkinek jobb lesz
sosem mondtam husvetet, de amugy addig is van meg egy honap, csaxolok
kellemes deliriumot
byez

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 04:28:01

@Tanácstalan: a dicsekves a tulzas jellemzo emberi tulajdonsag
kulobozo mertekben es modon persze
mondjuk tolem meg soha senki nem kerdezte meg mennyit keresek es en sose nem is mondtam senkinek
najo, a nejem tudja, az adohivatal, meg a creditcegem

venszivar 2014.03.23. 04:41:13

hagyma · hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 04:28:01
"mennyit keresek es en sose nem is mondtam senkinek"

barom, MEGINT HAZUDSZ!!! barom!!! te magad linkelted be kb. egy éve, ide a homárra! azt állítottad, hogy a tied! barom!
NA! ENNYIT A TE SZAVAHIHETŐSÉGEDRŐL!!!!! MOSLÉK barom!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 05:02:59

@venszivar: az egy csekk volt 2 hetrol, ha abbol Te megallapitod, mennyit csinalok egy evben, akkor a lottoszamokat is tudod

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 05:05:40

az mondjuk igaz, hogy az 2 hetes csekk megfelelt az eves fizetesednek, de nem kenyerem a dicsekves:)
foleg nem a csorok karara

Manyecska 2014.03.23. 06:05:38

Böjt mwg töpi mi?? Anyâtok pitsàja dddddd.....vagy az màr volt?xdd

Manyecska 2014.03.23. 06:07:44

@hagyma: fú te is lebuktál. Làtom xddd bírod a nyomàst még ?? D

Manyecska 2014.03.23. 06:55:28

Szépjóreggelt!..:):DDD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.23. 07:19:59

Úgy gondolom csoda történt a csodátlanságban. Lerántottam laptopot tatás-papucsos lábfejemmel, s hirtelenségemmel. De hogyan is? Összerakni nem tudóm. Épp kúrta oldalról egy pendrárj, mi ugye ennek következtibe kiállt belőle. Na mostan: minden, de tényleg minden törvényjének szerint a fizikának arra az oldalára kellet vón', hogy essen, de az ellenkezőjére esett! Így a kúrószerszám, a fotonikusan gyakran villyogó dugóeszköz nem sérült, aljzata sem deformálódót. Jöhet egymi. Lió dolár a Jaes Renditől, persze tik is összedobhassátok.
@Szőkenő Szarvas: lolka-bolka. Te meg mit röhögöl?

Emberek, van valami ilyen nagy szerelmetek? Hogypéldául teljesen értelmetlen ésvagy randa is, de lemondani nem tudtok róla, ugynazt a vonalirányzatot keresitek és már-már frusztráló is az egysíkű függőség, de mégis minden marad a régiben? Nem feltétlenül szemyé(t)lyre kérdezem, sőt elsősorban nem arra.
Még jelentkezem, viszlát! /kamerának integet/ Holly Tantusz fürdőben volt, kiszorult az összesvíz, mi volt, sá lá lá lá lá. Lá. Á.

Hartmy 2014.03.23. 07:25:16

Jó reggelt nyomik!

Hartmy 2014.03.23. 07:29:13

@Kellemes Zérókomponista: van ilyen... Többnyire cipőben és ruhában a barna. Meg autóban a Minél furcsább. Nekem pl kifejezetten tetszik a Fiat multipla.

Manyecska 2014.03.23. 07:45:34

@Kellemes Zérókomponista: megyünk most apával a vasárnapi szvingerklubba:DD:P ugyanmár fürdő!?@Hartmy: Izomláz van a combomban!!!:PD na léc!

helianthus 2014.03.23. 08:43:16

@Kellemes Zérókomponista: nana! Azért maradt egy kicsi az alján. Vizitornán is voltam! A medansziében tornáztam. Azóta nem fáj a hátam. :)
Jó reggelt!

AtiSnatch 2014.03.23. 08:56:39

@Tanácstalan: szerintem, igen!

jó reggelit csináljon má valaki :)

helianthus 2014.03.23. 08:57:34

@Hartmy: kaptál valamit.

Megyek horgászni+bogràcsolni.
Keljetek fel lusták, csináljatok ti is valami mókásat. VASÀRNAP van.
Uraaam felmentve, kenegesse az izomlázát. :DD

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.23. 09:29:27

@hagyma: lehet hogy bonyolult a metódus, de ha a 2hetes csekket megszorozzuk 26-tal, akkor közelítőleg megkapjuk a keresett számot
persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szabadságokat sem
továbbá mivel a papíron feltüntetik a ledolgozott órák számát is így ez is segíti a kalkulációt

tudom, nekem könnyű mert Andrej Tupoljev a kortársam volt

venszivar 2014.03.23. 10:08:30

@jacques shiraz: minden tiszteletem Gagarin kortársának, de a baromnak most lehet elsőre, de igaza. Nyilván egy kimagaslóan jó két heti bérét mutató sajtpappírt limkelt, tehát ha megszoroznánk 26al, akkor utána akár oszthatnánk kettővel v. akár hárommal is.
Ugyanis a klotyó takarítók könnyen helyettesíthetőek, ezért hol havi 100, mikor meg 200 órát vakarja a niggerek után a szart. Ezért nehéz lenne a főnöke csekkjéből kikövetkeztetni, hogy ő havonta mennyi moslékot lop össze, visznya.:):D beteg az az ""ember""!

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.23. 10:38:43

@venszivar: ezt is figyelembe vettem
de az óraszám alapján meg lehet állapítani hogy mennyire volt kiugró az a két hét

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.23. 10:40:08

@venszivar: vagy az nem a fizetési szalag volt hanem maga a fizetés, csekk formájában?
ha igen akkor nem szóltam

Atörökk 2014.03.23. 10:51:49

@Tanácstalan:
"Csak nem értem, miért jó becsapni magukat"
Alapvető emberi tulajdonság.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 10:56:37

@igazságos: engem nem szeretnek valamiért, pedig hosszú életem során rengeteget kirándultam, már. Eddig két alkalommal volt rajtam kullancs.

Hartmy 2014.03.23. 10:59:05

@helianthus: otthonról majd nézem

@AtiSnatch: negatív, csak ráéreztem :D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 10:59:10

@Black Hole: nekem az ötajtós formája lett a legjobban eltalálva. És elég nagy a csomagtere, ha csak ketten utaztok, és le van hajtva a hátsó üléssor. Karácsonyfa mindig abban jön, de a bringa (MTB) is befér mindenféle gond nélkül.
A kanyarokat az erdélyi szerpentineken szoktam élvezni:D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 11:00:07

@igazságos: majd legközelebb mondd meg, melyik település, melyik utcája?:)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 11:01:04

@atörökk: akkor nyitott ablaknál aludtál a ziccaka?:)

Atörökk 2014.03.23. 11:08:20

@uraaam:
Csukottnál. Szeretek veszélyesen élni :)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 11:09:53

@atörökk: pedig a genfi egyezmény tiltja vegyi fegyverek bevetését.:)

Atörökk 2014.03.23. 11:10:52

@uraaam:
A lakás, és 10 méteres körzettye kívül esik a genfi 1ezményen!

venszivar 2014.03.23. 11:12:42

@jacques shiraz: Micsoda véletlen. Te említetted Tupoljevet, én Gagarint s lám rá jó fél örára itt egy eredeti friss dokumentum film! :):D jó szórakozást.

subba.blog.hu/2014/03/23/subba_para_az_orosz_men_in_black#comments

Black Hole 2014.03.23. 11:16:20

@Tanácstalan: ja, ez kb ugyan az a kategória, mint amikor a 2 ütemű warburg 5.5lit. benyát eszik százon. Közben meg tudod, mivel volt már neked is, hogy beveri a 13-at:-) :-)

2014.03.23. 11:26:13

@Black Hole: beveri a 13-at:-) :-)

Akkor neked nagyon szar varnyúd volt, mert tízzel beérte általában!
Persze ha behúzott kézifékkel jártál! :))

Black Hole 2014.03.23. 11:28:37

@Kellemes Zérókomponista: vegyél nálam laptopot, van fasza kuponos. Egyet kapsz kettő áráért, viszont garantáltan használt, garancia nincs, viszont nem kell vele felesleges köröket futni, ha beszarik. Leginkább azért éri meg jó sok pénzt adni érte, mert már használom több mint 6 éve, és még sosem volt semmi baja, tehát ha ennyi idő alatt nem ment tönkre, akkor már nem is fog. € 600-ért a Tied. Igaziból a laptop ingyen van, csak a bejáratási díj €100/év. Ha megveszed, hidd el, nagyok jól járok.

Atörökk 2014.03.23. 11:32:01

@Cicmen:
Ha szarul volr beállítva, netán szét is volt már kopva a motorja, az 1200-es Zsiga is simán bekapta a 14-et városban :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.23. 11:32:04

na látom már meggyóntatok mindent szépen vasárnap örömére!
én most elhúzok hegyi levegőt szívni, jót ne halljak rólatok!

Black Hole 2014.03.23. 11:37:50

@uraaam: nekem volt egyszer egy 3 ajtós renaultom, és akkor nagyon megszerettem ezt a formát. Azóta mindig 3 vagy 5 ajtót autót akarok venni, de mindig úgy jön ki a lépés, hogy a szedán formájú jön össze. Pedig ez már azóta a 4. autóm. Csak amikor az ember használt autót vesz, akkor a bele tett km-t nézi, meg a műszaki állapotot, meg a korát, árát, és csak a végére maradnak a kivánságok.

Black Hole 2014.03.23. 11:40:02

@uraaam: narancs járat mindenhova van. Max nem érsz oda, vagy ha igen, akkor ott maradsz :-)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 11:42:23

@Black Hole: akkor nekem nagy szerencsém volt, mert az állapot mellé a formát is kerestem. Igyekeztem a Km-t nem nézni, mert kis hazánkban úgyis mindenki teker.
Max annyi lehet a reménye, hogy kb. akkor vitték be az autót, mikor én ott jártam, így talán nem volt idő a tekerésre. De illúzióim nincsenek.

Megvettem, rá nem sok időre cseréltettem is a vezérműszíjat.

gabors 2014.03.23. 11:44:13

@uraaam: csak hogy beirjam en is fogyasztast mostani auto 4.5 atlag a 23.6K km-re de ebben ket tel volt ami rontja

elozo kocsi hasonloan 4.5 atlag volt 66.5K km-re (ekkor lett total karos) kicsit tobb mint harom eves volt pedig meg akartam tartani 10 evig...

mindket auto hasonloan 70% varosi 30% elovarosi nagyon ritkan autopalya mostanival meg sehova messzire nem mentunk....

Anomalocaris (törölt) 2014.03.23. 11:46:28

@helianthus: Horgászni. Bográcsolni. Vasárnap. Azért mindennek van határa.

Black Hole 2014.03.23. 11:47:42

@Cicmen: az egy mocsok volt. 3 vagy 4 hónapig volt nálam, és amikor bedöglött teljes készre, akkor kimondottan boldog voltam. Több mint tíz autót vettem eddigi pályafutásom alatt, eddig kettővel tudtak átverni, mindjárt az elsővel, de akkor még tapasztalat hiányom volt, a második rábaszás a warburg volt. A 10 lit. fogyasztásra azt mondom, hogy reális, de az ilyen "fogyasztás csökkentő mágneses gyűrűt raktam a benzincsőre, azóta 5.5-öt eszik" azért hihetetlen számomra.

Atörökk 2014.03.23. 11:49:46

@Black Hole:
Téged tényleg átvertek, azt a gyűrűt a torkodra kell tenni :)

Black Hole 2014.03.23. 11:57:46

@uraaam: ezt szerintem keményen büntetni kellene, mármint a vissza tekerést. Egyszer néztem egy nagyon jó állapotú omegát, nagyon kedvező vételi konstrukcióval. Mondom 70 000km volt benne. Mondom a kereskedőnek, hogy "mennyiről tekerted vissza". Az meg el volt bambulva, és rávágta hogy "félmillióról". Aztán leesett neki, és elkezdett magyarázni, hogy csak sztrádán mentek vele, németektől hozta, azok meg gondozzák...stb. Amikor eladtam egy olyan autót, amiben sok volt a km, de volt hozzá szervizkönyv, csak otthon felejtettem, mondta a kereskedő, hogy hagyjam a francba, úgyis másikat csinálnak hozzá. Ez ugyan az a kereskedő volt, mint az előbbi.

Black Hole 2014.03.23. 12:00:20

@atörökk: én nem akarok alacsony fogyasztású lenni, mert az már milyen? Nem vagyok én autó :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.23. 12:06:40

@uraaam: Ja, úgy igen. Esetleg.

@hagyma: Ahaaaaa, szóval erősítjük a kínai gazdaságot, értem

Black Hole 2014.03.23. 12:10:42

@Cicmen: azt az előbb kihagytam, hogy volt ezzel a Warburgal olyan is, hogy az út mellett álltam, rugdostam az oldalát, és magamon kívül ordibáltam, hogy " a Honecker verte volna beléd a faszát!". Annak minden baja volt. Pl nem vette a rükvercet, de ha mégis, akkor nem lehetett kivenni belőle.

zooDoo 2014.03.23. 12:21:55

Ebédre hal lesz. A háztartás jobban teljesít. Üdülési jógát nem vásároltam. Egészségtelen dolog az.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.23. 12:26:20

@zooDoo: Igen, ezt ismertem. Ez az ebéded? :D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 12:26:50

@gabors: 4,5 gallon?:D

Gondolom, gázolaj.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 12:28:39

@Black Hole: ez is a hiszékenyek adója. Pont úgy, mint az otthoni fogyasztáscsökkentő csodaszerek. Ami valójában egy 5 forintos kondenzátor 20 forintos műanyag burkolatban. Mindent 6e forintért:)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 12:33:02

@Black Hole: elméletileg már büntethető a tekerés. Műszakinál rögzíteni kell a Km állást is. Amiről persze (még) nincs központi nyilvántartás. Vicces, nem?

A szervizkönyvvel mindenkit próbálnak beetetni. Mikor nézünk autót (autópiac), volt egy szép 1,6-os fresh kókusz. Patent állapot, mindenhol szilikon, tisztaság, stb., plusz kiírva, hogy a szervizkönyves, 28e Km. Benne egyetlen db 4 évvel azelőtti pecsét. Kérdeztem a tagot, hogy és az utóbbi négy évben egy helyben állt a gép? Hümmögött:)

Egy ideig vezettem én is, csak hobbiból a sajátomat. De sok értelme nincs. Eladni meg úgysem akarom.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 12:34:04

@ColT: mine iszik, aki nem bírja?:PPP

Jesszus. Mi ez a...

Én tegnap hasonló méretűt fotóztam, csak az élő volt:)

Manyecska 2014.03.23. 12:38:08

@sugargiraffusplumps.: én is szívok csak az ablakokban:D -hálistennek hosszú lábakat adott az ég- már két órája ablakokat pucolok, Ilyen faltól-falig ablak.. Tiszta wellnes: jó a levegő, szép a kilátás..:DD csak rohadtul unom már. Mint a Salamon töke olyanok már:))..na,most hogy jön az eső meg a vihar gyorsan befejezem.:P

Atörökk 2014.03.23. 12:38:53

@Black Hole:
És a helyzet azóta sem változott semmit. Az átla vevő azt akarja hinni, hogy a 8 éves, másfél millióért hirdetett 530-as dízel BMW-ben 130.000 km van. Akkor olyan autót fog kapni :)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 12:39:35

@ColT: nálunk is bevezették Angyalföld Drávától kívülebbi részén a fizetőst. Ami anno gyártelepes rész volt, abból van még egy kevés, néhány bérház, és egy lakótelep.
Anyáztam is rendesen, hogy az kurvára nem belváros. Mintha pl. Uránváros fizetős övezet lenne, úgy képzeld el.
Az tény, hogy azóta több a szabad hely, de ettől még ugyanúgy ott ül valaki a bömbösben, audiban, míg a másik ügyet intéz az ocsmányirodában. Érdekes viszont, hogy az olcsóbb autóknál jut pénz parkolójegyre.
Szóval felemásra sikeredett. Annyi a pozitívum, hogy megcsinálták a járdás, meg mindenhol felfestették, hogy hol lehet megállni.

Az élelmes meg egy üres telken (van pár ebből) nyit el murvával felszórt szotyiparkololót, ahol olcsóbb megállni, mint a közterületen.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 12:41:14

@Hartmy: Én meg a Szutyuki Stiftet nem tudom bontóba lökni. :D Pedig.... :D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 12:41:47

@atörökk: erre a nepper aszongya, hogy a kereslethez kell igazítani a kínálatot.
A sok raklap km-t vesz állapot helyett. Meg hisznek a népi legendában a falusi nyugdíjas orvosról.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 12:42:57

@Tanácstalan: elég, ha ott hagyod Miskolcon egy kellemes délutánon. Több gondod nem lesz azzal:D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 12:44:02

@Nattramn: ezt beszéld meg a tuskéshátúval;)

Atörökk 2014.03.23. 12:45:42

@uraaam:
Ja, ez így van. Ha megint veszek autót, csak kintről. Csodák ott sincsenek, de adott pénzből könnyebben találsz normális állapotút, olyat, aminek gazdája is volt. Igaz, kint sem arab vendégmunkástól meg neppertől kell venni.

gabors 2014.03.23. 12:49:04

@uraaam: palesztinok nincsenek ... arabok vannak

se nyelv mint palesztin nincs se kultura mint paleszin nincs mert ez mint mar irtam kb 30-40 eve talaltak ki ...

nem volt jugoszlav vagy keletnemet vagy csehszlovak ember sem ugyanugy ahogy szovjet sem ..

gondolkodj mar egy kicsit ... hogy is van ez

az valo igaz hogy nemzetek jonnek mennek es elmerulnek a tortenelemnek nevezett mocsarban ... ugy mint pl a gotok aztekok hunok stb

Black Hole 2014.03.23. 12:50:14

@uraaam:
@atörökk:
Erre fele a 70-80 ezer mérföldes autókat úgy hirdetik, hogy keveset futott. Ezt kb 1.6-al szorozd, és annyi km. Ennyivel magyarországon már nem tudod eladni. Érdekes módon, amikor autót kerestem, akkor az orosz tulajdonú kereskedésben láttam gyanúsan keveset futott autókat. Basszus, mintha otthon lettem volna, 10 éves A6-ös 20 ezer mérföldel:-) onnan hamar kimentem.
Valahogy úgy tűnik, hogy aki magyarországon autót vesz, az igényli, hogy átbasszák.

Manyecska 2014.03.23. 12:52:35

@gabors: ahogy a bácsi is mondta /megamen II. / a villamoson amikor a cigány pár hangosan veszekedett /az ásszony/ " vánnákk dóógok amik ugyanazok maradnak" szóval erre megunta a mellettem ülő bácsi és rezignáltan de jó hangosan azt mondta: "a picsa is picsa marad.."..

Hartmy 2014.03.23. 12:53:52

@atörökk: Mi most viszonylag szerencséset fogtunk ki. 2005-s VW Passat, 2.0 PDTDI, 143000 km. Elsőre nem akartuk elhinni, mert egész/túl jó ára volt, de utána kérdeztünk és jónak tűnt, januárban vittük szervÍzbe ott megmutatták, hogy számlával igazoltan vezetett a könyve, PD elemek cserélve lettek már, szóval korrekt vétel volt.

@Tanácstalan: Azzzz mondjuk nem tetszik :D de a Liana érdekes :D

Atörökk 2014.03.23. 12:56:43

@Hartmy:
Ha 243.000 van benne, az sem para, mert akkor meg valószínű, a PD elemek cseréje megtörtént. A futóműben meg így is-úgy is cserélgetni kell ezt-azt ezeken a fos utakon.

Manyecska 2014.03.23. 12:57:03

Hálló!!:D kényszerpihenőn vagyok!!:mit mondjak a szemközti szekurityis legényeknek?-kijöttek kávézni és cigizni pontosan szembe velünk..ráérnek, vasárnap van,..igaz kilóg a hasam a gatyábó..?
Toljam-e le ha arra várnak??:DDD

gabors 2014.03.23. 12:57:47

@uraaam: nem benzin!! es liter !!!! atszamoltam direkt hogy ne legyen nagyobb vita .. az itteni szamokban merfold es US gallon 52.2 mpg ... ami nem rossz az atlagos 30-33 mpg-hez kepest

4.5 l/100km kicsit jobb mint EPA de nalam sokkal jobbak is vannak attol fugg hol es hogyan mesz vele telen kozelebb van az 5-hoz nyaron meg a 4-hez

1.8 literes motor

1.6 milliot adtak el belole

Minden tankolast irok 2007 ota szoval ezt nem valami saccbol irtam be...

ha a mostani erdekel itt van ....

www.fuelly.com/driver/szgabor/prius-2

(en a sajat tablazataimat is csinalom "libre calc"-al ott van tobb statisztika is ... ha valakit erdekel

Black Hole 2014.03.23. 12:59:13

@atörökk: szerintem a varázsszó az, hogy amikor valami beszarik az autón, akkor nem Józsi bácsi a garázsban megmókolja, hanem elviszik szervizbe, és hivatalosan, garanciával, nem okosba, megcsinálják. Mindent kompletten cserélnek. A motor felújítás is megy itt is, de úgy, hogy kiveszik a motort, és elviszik a gyártóhoz, onnan meg hozzák a már kész gyári felújított motort. De minden normálisan lepapírozva, garanciával.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 12:59:29

@atörökk: De ezzel?

Hát hazudja azt magának, hogy jóképű, vagy ilyesmi. :D :D :D

gabors 2014.03.23. 13:00:48

@Black Hole: ez hany ev alatt mert az is szamit ... nem is kicsit.

egy csomo dolog van egy autoban ami nem a merfolddel/kilometerrel oregedik ....

csak mondom ...

Atörökk 2014.03.23. 13:03:14

@Tanácstalan:
Persze. Nem tudtad, hogy a Magyarországon forgalomba helyezette 1.3-as Swiftek végsebessége 217 km/óra, és 4,5 liter az átlagfogyasztásuk? :)))

Black Hole 2014.03.23. 13:04:44

@gabors: persze, tudom. Fentebb mondtam, hogy több mint tíz autót elszaggatam, szóval nem vagyok amatőr a témában. Mondjuk szakértő sem, de azért ma már nem tudnak úgy átvágni, mint ezelőtt 30 évvel.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 13:05:26

@uraaam: Nemnemnem. 17 éve újonnan vettük. hát hogy lenne szívem kidobni. Inkább kilakatoltattam az értéke feléért. Tudom, egy idióta vagyok. És ráadásul fehér, fapados kivitel. :D :D :D Egyszerűen nincs szívem kidobni. :P Most meg a két nagyobbik gyere koptatja, friss jogsival.

Hartmy 2014.03.23. 13:07:34

@atörökk: Igazoltan van 143000 és a PD elemek is cserélve lettek már. 10 napig volt a kereskedésben, bevittük szervizre meglátja a szerelő srác: "Bazmeg, ezt akartam megvenni, csak mire odaértem már elkelt." :D

gabors 2014.03.23. 13:09:13

@Black Hole: Na ja de ez csak "fejlettebb" orszagokban megy

orbanisztanban ahol, afa 27% ez senkinek nem eri meg sem a vasarlonak sem az eladonak viszonteladonak .... stb.

megcsinaljak okosban ahogy irod azt lesz ami lesz ... ki fog sirni a vegen ???

simicska lazar bajnai ... nem hiszem nekik igy jo ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.23. 13:13:01

@uraaam: Ezt a napokban tették ide, ez az
www.bama.hu/baranya/kultura/marcius-kozepen-erkezik-a-sforza-lo-541501

Amúgy alig ittam valamit! :( Ez a bajom. 2 sör, meg 1-2 nyalat pálesz, de még felesnek is kevesek voltak...

Parkoló, hát ez ilyen. Előbb-utóbb kiterjesztődik, indok van bőven.
Egyetemváros pl. már fizetős.
Viszont ha ott leksz, értelmes áron kapsz parkolóengedélyt.

@Black Hole: Többször leírták már a TC-n is ezt :)

@Tanácstalan: Ja, csak akkor lesz egy olyan autód, amiről tudod, milyen. No szopatás :)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:14:23

@atörökk: bezony. Most már én is inkább mennék dajcsba autóért, ha úgy alakulna. Nem hiszem, hogy 2x egymás után mázlim lenne.
Vagy nagyon megbízható ismerőstől. De az meg fehér holló. És barátságpróba is egyben.

Most mit hajtasz?

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:15:55

@gabors: vannak arabok, de az egyik irakinak nevezi magát, a másik jordánnak.
Ez azonban mit sem von le abból, amit a '48 utáni történelemről gondolok.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 13:16:39

@Hartmy: Hát szépnek nem szép, viszont nem tudom. El már nem adjuk.

@gabors: Fogadtam volna, hogy Prius, ezzel a fogyasztással. A 2-ben már az 1,8 motor volt? Nem az 1,5?

@atörökk: Akkor én selejtes darabot kaptam, rohaggyonmeg. A végét nem tudom, mert szerintem 110- 120- nál többet még pályán sem mentem vele. A fogyasztását azt nem tudom hirtelen, most talán olyan 7,5 a városban, de hát 300k fölött futott. Szerintem soha nem evett 6,5 alatt. Valamikor, még az évezred elején jártam vele Lengyelországban, na azon a távon tendált az 5 liter felé az átlagfogyasztás, de a sebesség sem volt több 90- 100- nál. :)

Atörökk 2014.03.23. 13:17:12

@uraaam:
Most az apostolok lovát :)
Előtte A Omegám volt, kombi, amíg meg nem tetszett másnak is :/

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:18:04

@Black Hole: én úgy látom, hogy itt valahol 100e Km alatt van a bűvös lélektani határ. 7-8-10 éves autók is pont 100 alatt vannak valamennyivel. A raklap meg nem számolja ki, hogy az évente mennyi is lenne valóságban. Még úgy sem, ha tudja, hogy ő évi 15e km-t autózik.
Idióták. Meg is érdemlik.

Atörökk 2014.03.23. 13:18:51

@Tanácstalan:
Ugye? Szerintem reklamálj :D

gabors 2014.03.23. 13:20:41

@Tanácstalan: nem ... a Prius 2-ben (2004-2010 model evek) 1.5l motor volt azt hajtottam 2007-2009 octobere kozott ...

azota ugyanaz a 1.8 motor van jobb es kevesebbet fogyaszt...

ha barmi kerdes van ... szivesen valaszolok ...

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:21:14

@atörökk: valójában nem is fogyasztják, hanem termelik az üzemanyagot. :)

gabors 2014.03.23. 13:22:14

@uraaam: ha itt 1948-rol van szo akkor semmi gond

de ha 1848-rol akkor meg nem egeszen ertheto ...

legalabbis nekem ............. is

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:22:57

@Tanácstalan: megértelek, nekem is a szívem csücske az autóm:) Van, amit nem lehet megmagyarázni. Több, mint használati eszköz nekem.

gabors 2014.03.23. 13:23:51

@atörökk: de ebben benne van mindaz a kilometer amikor jozsi tolja a kocsit ...

gondolom

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:24:57

@ColT: gondolom, nektek is csak ez a ló hiányzott:)

Mákod van, olcsón tudsz beba... módosult tudatállapotba jutni:)

Igen, kb ez az egyetlen előnye, hogy olcsóért parkolok a Nyugati vonaláig.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:26:00

@atörökk: én most egy drótszamarat kívánok beszerezni. Meg egy fasza láncot hozzá.

Trombitának nézték? Részvétem. Geci dolog ez.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:28:26

@gabors: természetesen 1948-ra gondolok, hisz ebben a történetben ez a releváns dátum. Ha esetleg 1848-ként olvastad a Szentföldről való értekezésem, fuss neki újra.

Tényleg. Ideje lenne az angoloknak, franciáknak, németeknek, olaszoknak területi igényt bejelenteni a Szentföldre, hisz anno ők is elfoglalták. Egyiptomról nem is beszélek.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 13:30:33

@atörökk: A sparheltsárkány, vagy az autó miatt? :D :D :D

@uraaam: Nem mondanám, hogy a szívem csücske, de nem disznóól és korrekt műszaki állapotban tartom őket. Mondjuk az évi 10000 km/ autó ftás mellett nem nehéz. Tavaly pl. a Dévúúúra több volt a szervízköltség, mint amit beletankoltam. :D

gabors 2014.03.23. 13:31:57

@uraaam: fasza amit mondasz foleg az iraki dolog ott most mar tobben halnak meg evente mint mikor az usakok "gyilkoltak" oket ... azok az arabok sem nem irakiak sem nem jordaniaiak hanem :

1 szunni vagy muszlim

2. kinek a klanjaban vagy

3. ki a "keresztapad"

ezt a rendszert egy ket eros kezu diktator megtorte egy darabig Szaddam, Kaddhafi, Szaddat, Nasser etc... (csak a halottakat soroltam)

mikor ennek vege arabok nem iraqiak nem egyiptomiak, foleg nem libiaiak (nem lesznek jordaniak sem) ..

gabors 2014.03.23. 13:33:28

@uraaam: hol van .. biztos lesz amire valaszolni tudok

Atörökk 2014.03.23. 13:34:21

@uraaam:
Jahh... Sokat nem ért már, nem is az, de egyrészt a keze meg a lába rohadna le vállból annak, aki ilyet csinál, másrészt meg rendben tartottam, jó, egy lakatolás lassan ráfért volna (ajtók, küszöbök vége, hátsó sárvédőívek), de utána még 4-5 évig simán autó lett volna.

@Tanácstalan:
Mindkettő? :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 13:36:20

@ColT: Lásd,amit írtam. Akkor cumi, ha az állásban megy tönkre. Na ezért nem tartok drága autót. Amivel a nejem jár, az mondjuk prémiumszerű, mert az napi használatos. Az enyém meg olcsó. A Stiftet meg nem volt értelme eldobni, jó az a gyerekeknek.

Ezt hívják zsugoriságnak, meg igénytelenségnek. Van (volt, elkobozták) egy Motorola V505 telefonom. Nem is emlékszem, mikor vettem, régen. igaz, kopott volt, meg már alig egy napot bírt az akku meg össze volt karcolva, de a sört remekül nyitottam vele. Aztán az ősszel sparheltsárkány közölte, hogy ósdi, meg ciki, és addig nincs pina, amíg nem veszek egy rendes telefont. Hát vettem, de nem dúl a láv, mert tudom, a fiókban még ott van a teljesen használható másik. :D :D :D

2014.03.23. 13:38:25

@Black Hole: "fogyasztás csökkentő mágneses gyűrűt raktam a benzincsőre, azóta 5.5-öt eszik" azért hihetetlen számomra.

Na a mágnesgyűrű, az mai napig talány számomra hogy ekkora baromságot megettek az emberek! Persze minél hülyébb egy történet annál többen beveszik!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 13:38:28

@atörökk: Hát nem tudom. Végül is a Stift helyett van fiatalabb már. Akkor most a sparheltsárkányt is cseréljem le? Már egész megszoktam tudom, hol kell megbökni, hogy induljon. :D :D :D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:39:50

@Tanácstalan: nekem az. Nekem 12-15/év a megtett táv. Attól is függ, van-e benne Erdély. Az egy kicsit megtolja.

Manyecska 2014.03.23. 13:40:37

@uraaam: nézegettük a robogókat fiam azóta be van zsongva.."marhára" örülök:) ez ilyen pasis dolog lehet..:) na, visszalendülök a magassági levegőre:D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:41:30

@gabors: legyen ez az ő gondjuk. De azért ezeknek a dolgoknak a tálalása ámerikában kicsit más, mint idehaza, ezt is vedd figyelembe. Én egy kicsit másképp látom, hogy ki kivel, és mennyire jogosan van ott, ahol van.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 13:42:11

@gabors: Nem, képben vagyok a 3-al. De most nincs tervben autóvásárlás, pedig nekem tetszik a technológia, csak:

- ami van, azt még 4-5 évig megtartom, mert eleve ennyi időre vettem;
- hitelre nem veszek, ennyit meg nem akarok autóra költeni, mert nem maradna tartalékom;

Black Hole 2014.03.23. 13:42:50

@gabors: ez mindig így volt, nem csak most. '95 környéken egy ismerős ladájában meghalt a vízpumpa. Volt vagy 300ft a gyári új. De a "Józsi bácsi" mondta neki, hogy nem kell azt kidobni, majd megcsapágyazza. Így már csak 150ft volt (az árakat ne vedd készpénznek, csak viszonyítási alap, már rég volt). Elmentek olaszországba, ahol a mókolt szar szétesett, szétverte a hűtőtartályt, és abból állt az olasz nyaralás, hogy keresték a bontóban az olyan hűtőt, amit bele lehet gányolni. Meg persze az új vízpumpa sem 300ft volt. Meg amiért bele rakták neki. Így jár aki kicsinyes fillérbaszó. Mert ugye olasz útra volt pénz, de a 150ft-ot meg kell spórolni.

gabors 2014.03.23. 13:43:46

@uraaam: nem rossz otlet csak a krim felszigettel szemben az angol/francia/nemet/olasz ajkuak nem erik el a 80/90% ot a szent foldon .... igy a megvedesukre valo hivatkozas nem lesz olyan konnyu mint a putyinizmus ...

Atörökk 2014.03.23. 13:44:08

@Tanácstalan:
Hát ha bevált, és ismered a nyűgjeit, és még vállalható, akkor meg kell tartani. Legfeljebb keríteni egy másikat hétvégére, ahogy autóból is lehet :)

2014.03.23. 13:44:44

@Black Hole: nem vette a rükvercet, de ha mégis, akkor nem lehetett kivenni belőle.

Ami az enyém volt, azt örököltem és már Wartburg professzor voltam fiatal koromban mert fateromnak több is volt és mindig ott sündörögtem a javította! Pl. jobban állítottam gyújtást mint a szerviz. A tiéd azért nem vette a rükit mert szét volt rángatva a rudazat, nem bírta ha nyúzták a váltókart és görbült a rudazata, egyre szarabb lett!

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:46:34

@atörökk: kaszkó volt rajta?

Igen, rohadjon le nyaktól lefelé mindene az ilyen büdös gyökérnek, én aszondom.

auto.indavideo.hu/video/Az_autofeltoro_kapufat_rug

gabors 2014.03.23. 13:48:04

@Tanácstalan: nem tudom mennyi Mo-on nekem mindennel eggyut (ado dijjak stb) volt 23.5k dollar kb 19k hitel de meg igy is kevesebb lett a havi torlesztes mint ami volt ...DE nekem olcsobb autoval munkaba jarni (egyedul is) mint barmi tomegkozlekedesi eszkozzel... es ez nem csak prius esetben igaz....atlag 30-35 mpg eseten is igaz lenne... csak ha hummer-t vennek lenne a vonat/hev/metro kombinacio olcsobb...

ja auto amugy is kell.... itt nagyon gondolkodom hogy kozelebb kellene koltozni fuck the suburb ... gyerek ugy sincs ...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 13:48:08

@uraaam: Jó, hát tudnak fájni a karcok, de hát csak egy 17 éves Stift, meg egy 7 éves Dévúúú, szóval ez van. Az asszony CR-V-je más kávéház, ott megkerült a guta, amikor összefújták festékkel, meg végigkúrták az oldalát csavarhúzóval. De aztán az is nálunk van már egy ideje, és mivel ő hajtja, az újabb karcok sem olyan fájdalmasak, pedig az már súrolja a prémium kategóriát állítólag.

Atörökk 2014.03.23. 13:49:40

@uraaam:
Szerinted egy 18 éves autón? Ha lett is volna, akkor is nullán vagyok, mert kihozták volna, hogy az autó kevesebbet ér, mint az önrész. Az, hogy költöttem rá kb. 200-250e forintot, hogy minden rendben legyen rajta, a biztosítót kurvára nem érdekli :(

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:51:40

@gabors: én most éppen Izrael államra gondoltam, nem a Krímre:)

A Krím nekem kettős. Javarészt oroszok lakják, meg csak „nemrég” lett az ukránokhoz csatolva, talán jogosabb az orosz követelés, mint az ukrán. Ellenben ott van Ukrajna területi egysége, mint kőbe vésett dolog.

Ezen logika mentén mi majd visszacsatoljuk a Csallóközt? Vagy Székelyföldet? Hol a határ?

Black Hole 2014.03.23. 13:52:44

@Cicmen: és esküdtek, hogy azóta kevesebbet eszik. Soha nem hittem ilyen ökörségekben. Csak a tudományos magyarázatot kellett kibírni röhögés nélkül, mikor ismi elmesélte, hogy mit csinál a mágneses a benzinnel, és ettől a faszom tudja mi fog történni a motorban. Mondom neki, hogy ilyen alapon 1 akármilyen mágnest oda kötözhetsz! De nem, mert ez speciális mágnes, és ha nekem ez nem ér meg x ezer forintot, akkor hülye vagyok. Én meg csak néztem ki a fejemből, hogy mi van? :-) :-)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:53:26

@Tanácstalan: nekem az baszka ki a biztosítékot, mikor a melóhelyen munkatárs nyitotta rá az enyémre az ajtaját, és persze sunnyogott, ő ott se vót.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 13:54:55

@gabors: Nekem is napi feltétel az autó, mert gyalog minden messze van.

Itthon egy 4 éves Prius normális állapotban 4 milliótól indul. Nézd meg a hahu-t. Lecserélhetném éppen a Dévút, de annak nincs ára, annak tudom az állapotát. Illetve az áll 4 hónapot, illetve alig- alig mozog, amíg melózom. Ott már tudom,mi mehet tönkre az állásban. A Priusnál inkább nem tesztelném, hogy milyen rábaszcsi tud lenni az ilyen üzemeltetés.

venszivar 2014.03.23. 13:55:16

@Tanácstalan: Eddigi négy autóm közül az utolsó kettőt újonnan vettem, hogy ne legyen semmi gond. Volt egy 21053-as Ladám, azt 13 évesen 80.000 Ft-ért eladtam. Semmi baja nem volt, csak egy új nyugatit akartam, azt azóta is BÁNOM, mikor eszembe jut.

2014.03.23. 13:55:17

@Black Hole: Az a jó amiben puncimágnes van! :)))

gabors 2014.03.23. 13:55:23

@uraaam: sajnalnam ha mindez "csak" a talalson mulna ... eleg idot toltottem azon az oldalon ...... is

most ugyanaz az van mint a 70-es evek vegen amit latsz a TV-n ott csak "magic"

itt van al-Jazira-tol kezdve CNN CBS

ja allami csatorna meg nincs is ... TV1 TV2 DunaTV stb ..

akkor mi is a gond a mas talalassal ??? csak kerdezem ...

sot van meg New York Times .... is

Aureliano Buendía 2014.03.23. 13:56:54

@atörökk: nem tudtam pontosan hány éves. Az megvan, hogy nem mai darab, és böszme nagy.

Itt a hátban volt egy tagnak, de az kicsit kettyós volt. Mikor hazaért, még ült benne 10-15 percet, ne tudom, mit csinált közben. Aztán körbejárta 3x, mielőtt felment volna. Meg néha lement ellenőrizni, szintén körbejárta vagy 2x.
Aztán elköltöztek. Nem is bántam.

Hozzám is feljött, mikor cseréltettem a konvektort, hogy miért fúrjuk a főfalat, le fog omlani. Megkérdeztem tőle, hogy az ablak alatti fal mióta teherhordó, majd diszkréten arcon röhögtem, majd becsuktam az ajtót.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 13:57:26

@atörökk: Gondoltam valami nagyköbcentisre, krúzolni, de aztán mégsem, mert kicsit makrancos a tekknika, már ha érted. :D

Black Hole 2014.03.23. 13:59:51

@Cicmen: volt valami hernyó, ha ez mond valamit, azt kellett időnként vissza rakni, de volt amikor az sem segített. Apósom a halála napjáig esküdött rá, hogy ennél jobb autó nincs. Az elment vele jugó tengerpartra, romániába, mindenhová. A nejem mesélte, hogy a csomagtartó szerszámmal volt tele, és az öreg bármilyen helyzetben megjavította.

Atörökk 2014.03.23. 14:00:51

@uraaam:
Jaja, és baromi kényelmes volt, és minden belefért, azt szerettem benne.

@Tanácstalan:
Feltételezem a köbcentik alapvetően nem nyaktól felfelé csoportosulnának :)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:01:03

@Black Hole: ez olyamis lehet, hogy hinni akar benne, és ha már ennyi pénzt kibaszott az ablakon, és sejti, hogy átbaszták, még inkább.

Black Hole 2014.03.23. 14:02:08

@Cicmen: az a bmw-nél kezdődik :-)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:02:45

@atörökk: meg a lehajtható üléseket, mi?:D

gabors 2014.03.23. 14:04:50

@uraaam: jo ez a nemreg ... akar hogy is nezzuk nem tobb mint 200 ev (akkor meg szo nincs a teljes krim felszigetrol)

abbol pontosan 60 ev ukrajna (persz USSR alatt ez nem sokat szamitott)

csak nezz kicsit utan hogy is volt ez

teljsen Ok hogy tobbsegi orosz...

teljesen jogos hogy akkor barki mas is megteheti mindezt

pont ezert nem kicsit veszelyes mindez europaban ...

delvidek/karpatalja/szlovakia teljes deli resze kezdve mondjuk csak Komarommal, delvidek, eszak erdely ????

ez csak MO-i viszonylat vannak azert mas helyek is lvov ??? nem lengyer ??? stb//

israel nem egy nagy ugy ebben fuggetlenul attol hogy Te mit erzel a zsidokkal egyutt/ellen ....

A komoly kulonbseg hogy izreal most egyelore meg tudja vedeni magat (ellenben ukrajnaval)

Ami a lenyeg hogy nem lesz meg egy orszag aki feladja a "nuklear" bombat az US/UK/RUssia/EU garanciaert... ahogy Ukrajna tette kb 15 evvel ezelott eppen Budapesten ..

Na ezt gondold meg ..

Black Hole 2014.03.23. 14:05:12

@uraaam: ja, az emberi hülyeség. De ha azt mondja, hogy átverték egy ilyen marhasággal, akkor azt mondom van ilyen. De így, hogy állította, hogy x literrel kevesebbet eszik, hát csak röhögtem rajta :-) :-)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:09:54

@gabors: az az igazság, hogy nem teljesen egyértelmű, hogy most cáfolni, vagy egyet érteni akarsz?

Valaki segítene eloszlatni a homályt?:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.23. 14:10:08

@uraaam: Engem nem zavar, csak most nézem, ez marhára nem úgy néz ki mint az eredeti :D

Be se rúgtam!!! Ez a baj :(
Általában is előbb adja be a kulcsot a gyomrom, mint berúgnék, de ennyire nem szokott :( :D

@Black Hole: Köf :)

@Tanácstalan: Ettől besírok, hogy ciki. Miért? Az emberek nagy része oda se figyel egy telefonra.
1 napos akku -> ebay -> új.

Autó meg ja. Én is minek vegyek? Normálisat nem tudnák, ez meg jó arra, amire, és amennyit használom.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:12:12

@Black Hole: ez tényleg az. Szeretem, mikor valaki megpróbálja a fizikai törvényszerűségeket felülírni. Vagy legalábbis elhitetni/elhinni, hogy felülírható.

@atörökk: tudom, kellett a pénz:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 14:13:55

@atörökk: Látom vágtad. Nem kimondottan. :D Nem feltétel, hogy kortárs művészetből legyen doktorátusa, de azért ne plázacica szinten legyen. :D

gabors 2014.03.23. 14:15:48

@uraaam: egyet ertek abban amit krimrol mondtal ...

mivel izraelrol nem mondasz sokat ott nem tudom

DE ha krimmel nincs gondod ... akkor csak kerdezem lenne-e gondog a Golan-Hights es West-Bank annexalasaval ..

vagyis nem kell mas mint jovo heten egy nepszavazas amin csak zsidok szavazhatnak ... es ha az 95% akkor izrael elfogadja a keresuket es legalissan annexxaljak oket ...

csak kerdezem (putyint is )

Hartmy 2014.03.23. 14:18:01

@Black Hole: Volt kint ismerősnél próbán egy ilyesfajta kütyü. Csak nem autóra volt felszerelve hanem egy traktorra. Na most, ami traktoron alig mérhető fogyasztás különbség, az autóban lényegében nullára redukálódik :D Mert valamennyi mérhető csökkenés talán volt, de ezt csak ők mondták, szóval elképzelhető, hogy ez épp egy tudatosabb kezelés eredménye. De hogy nem érte meg a pénzt az is biztos, szóval nem lett üzlet.

gabors 2014.03.23. 14:18:58

@gabors: mindez 3 nap alatt megtortent putyin szerint nemzetkozi torvenyek alapjan ... es kesz punktum ...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 14:20:04

@ColT: Hát, ez olyan állapotban van, hogy.... Szóval tényleg, a képernyős fele szétesett, azt ideiglenesen celluxal fogtam össze. Aztán úgy maradt. :D :D :D

Viszon letojtam, ha a zsebemben a kulcsok, az apró mellett csesződött, ha leesett, ha koszos lett, sőt, egyszer sikerül beleesnie a kenőolajba is. Na azt nem hittem, hogy túléli, de csak kicsit fura színe lett a kijelzőnek, meg szaga a telefonnak.
Abban viszont igaza van a sparhetsárkányomnak, hogy ilyen telefont előkapni a főnökség elött ciki. Mert megtörtént, nézett az ember, aztán megkérdezte, hogy ennyire rosszul fizetnek, hogy nincs rendes telefonom? :D :D :D Mondtam, hogy igen, meg 10 gyerek, meg egyebek. :D :D :D

Atörökk 2014.03.23. 14:20:48

@uraaam:
Nem, rosszabb. Színtiszta élvezetből történt :D

@Tanácstalan:
;)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:24:05

@ColT: egyszer régen Pákozdon, még nagyon kezdő alkoholista koromban mondták meg a helyi öregek a frankót: „félbebazás pénzkidobás”.

És igazuk volt/van.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 14:26:01

@atörökk: Továbbá az sem nagyon zavar, ha enyhe dízel stich lengi körül. :D :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 14:27:28

@uraaam: Kijózanodni sem szabad, mert kezdheted elölről. Ezt nekem még kezdő koromban mondta a sokat megélt és rutinos alkoholista kolléga. Tartotta is magát hozzá. :D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:28:44

@gabors: nem értek egyet a Krím ilyen jellegű elcsatolásával. Noha az ukránok felé sem érzek különösebb szimpátiát. És ezek után Csecsenföld miért is nem válhat önálló állammá? Vagy a kurdok? Pláne, ha Putyin az általa el nem ismert Koszovóval példálózik?

Akkor nekünk is mindent vissza. Azért egy udvarhelyi népszabatás arcon baszná Romania Mare-t példának okáért:)

Izrael állam léte azért ambivalens, mert én is pofán röhögnék párezer üldözött szarmatát, ha bejelentenék, hogy visszatértek, és kérik a Tiszántúlt így 2000 év elteltével.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.23. 14:29:52

@uraaam: :D:D:D:D

@Tanácstalan: Miért lenne ciki? Köze? :D
Legalább látja, hogy nem fizetnek eleet :D
Az olajat persze hogy túléli, nem vezető lötty.
Elejét kicseréltetni.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:30:02

@atörökk: élvezetből, idősebb bácsikkal? Pfejj... meg vagyok rökönyödve!:)

2014.03.23. 14:31:05

@Black Hole: A nejem mesélte, hogy a csomagtartó szerszámmal volt tele, és az öreg bármilyen helyzetben megjavította.

Én féltengelyt cseréltem az utcán. Eltört, kiszereltem, elvittem a boltba, becseréltem felújítottra és másnap beraktam ott ahol szétesett és mentem tovább! Mondjuk kétszer négy óra volt kb. meg szabadnapot vettem ki de megcsináltam! Ezeknél az új szaroknál már esélyed sincs, mert célszerszámok kellenek mindenhez, oda meg crova és csillagkulcskészlet kalapács csavarhúzó elég volt ami abba a bazi nagy csomagtartóban bőven el is fért!

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:31:36

@Tanácstalan: igaza lehet, de az egy külön életforma. Ennyire elkötelezett én sem vagyok:D

Atörökk 2014.03.23. 14:31:54

@uraaam:
Izé, az... szóval az nem ott, és nem úgy volt. AKKOR tényleg kellett a pénz :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.23. 14:32:58

@uraaam: Az izraelieket nem zabarták el onnan, ők ott élnek régen.
Szerintem lehet államuk.
Csak a megoldás nem egymás lövöldözése ott sem. Meg kellene állapodni, és abbahagyni a balhét. Úgy oké.

A Krím azért érdekes, mert ott főleg oroszok laknak. Addig oké, de egy nyilvánvalóan manipulált népszavazás? Az gáz.

És igen, Csecsenföld, Erdély is tarthatna ilyet, és ugyanannyira lenne legitim, mint a Krím.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:33:48

@ColT: hát, még nekem is sokéves nokijám van. De már színes a kijelzője:D

Black Hole 2014.03.23. 14:35:16

@Hartmy: szerintem sokan arra nem is gondolnak, hogy ha száz kilométeren megmarad 3dl benzin, az pénzre váltva mennyire jelentéktelen összeg. Még az , energia takarékos gumik hajnalán vettem, talán pirelliket. Kb fél liter megmaradt százon. Viszont, hogy a gördülési ellenállás kisebb legyen, ezért túl kemény gumik voltak, és kimondottan kényelmetlen lett az autó, plusz a futóműben nem kevés kárt tettek. Szabályosan szétrázták az autót. Hiába vittem centírozni, akkor is szar volt. Végülis a fél liter ára benzinnél, ami százon megmaradt, sokkal több károm lett. Mondjuk most már lehet, hogy jókat tudnak csinálni, de azóta nem engedtem ilyen gumikat feltenni.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:36:51

@ColT: igen, ott éltek. Aztán 47-48 környékén hirtelen nagyon sokan lettek. Nem baj, legyen államuk. De milyen áron?
Kb. azt csinálják most,a mit 70 éve velük. Így ez kissé ambivalens, nem gondolod?

Azt, hogy Hruscsov átszabta a határokat nem hiszem, hogy így lehetne semmissé tenni.

Hartmy 2014.03.23. 14:40:37

@Black Hole: Na igen, meg kell fontolni. Ugyanez volt a defekt mentes gumikkal is. Hogy tök jó, hogy el tudsz vele menni a szervizig, de inkább akkor egy pótkerék, mert kegyetlen kemény gumik voltak ezek anno.

Egyébként ebben a másneses cucc-ban az a szép, hogy egy olyan ágazatban is próbálják elsütni, ahol nem térül meg kifutási idő alatt. (ilyen olyan támogatással a mezőgazdaságban jutányosabb az üzemanyag). A mágnesesnek izének pedig van egy kifutása, ami után cserélni kell :D

Atörökk 2014.03.23. 14:40:46

@uraaam:
Tény, történelmileg a Krímnek Ukrajnához nem sok köze van (lévén Ukrajna, mint önálló állam jogilag 1917 óta létezik, gyakrolatban meg '91 óta), de érdemben az oroszokhoz sem tartozott soha, mindig afféle ütközőzóna volt.

Ettől függetlenül a most kiírt népszavazés az elszakadásról jogilag megalapozatlan, az érvényben lévő ukrán alkotmány szerint ilyenről népszavaást tartani nem lehet.

Az persze megint más kérdés, Putyinnak semmivel több/kevesebb jogalapja nem volt/nincs az ottani katonai beavatkozásra (még ha az egyelőre aránylag békésen is történt), mint az amerikaiaknak volt Vietnámba, Irakba, stb.

2014.03.23. 14:42:37

@uraaam: nem értek egyet a Krím ilyen jellegű elcsatolásával.

Én sem, viszont a töketlen EU bepróbálkozott ott az IMF-el karöltve, hátha behúzhatják Ukrajnát egy hasonló szarba mint más országokat (piacnak használják, a jobb dolgokat elprivatizálják, a többi termelőszektort felszámolják és még jobban eladósítják) csak éppen ez az oroszok játszótere, meg rengeteg lóvéjuk benne is van gáz formájában. Persze hogy a ruszkik gyorsan kiszedték ami nekik kell amikor kitört az anarchia! Az pedig hogy Putyint hülyének nézik meg még most is fenyegetik az röhej! Ott van a Fekete-tengeri hadikikötőjük ezek a hülyék meg belengetik Ukrajna NATO felvételét? Persze nincs realitása, de a ruszkik azért atomhatalom, nyilván nem hagyják!

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:45:00

@atörökk: azért egy ideig orosz fennhatóság alatt állt, tovább, mint ukrán alatt. Igaz, ez régebben volt.

A népszavazás egy vicc. Hasonló lehet, az itteni kékcéduláshoz. Hiába, Grísáék csak ezt tudják.

Mondom, nem szimpatizálok az ukránokkal sem, de ebbe a kérdésben nekik adok igazat.

Csak most éppen Putyin szarhatja le a világot. Mindenki más meg töketlen.

Black Hole 2014.03.23. 14:45:32

@Cicmen: azt mondta egy autó szerelő ismi, hogy a most tanuló gyerekek, elmennek gyakorlatra egy márkaszervizbe, és annyit tudnak mikor végeznek a sulival, hogy a computert hova kell bedugni. Amikor kiírja a cucc, hogy mi a baj, akkor azt ki tudják cserélni, de ott vége a tudománynak. Maguktól nem tudják kitalálni, hogy mi lehet a baj. Ha átkerülnek egy másik márkához, akkor talán megtalálják önállóan a computer csatlakozó helyét. Mondjuk én nem tudom, hogy így van-e, de el tudom képzelni. Meg amit mondasz, hogy mindenhol spéci szerszám, hogy máshol ne is tudd javítattni, csak saját szervizben. Így csinálnak munkát maguknak.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:48:30

Valami milkás meggyes-pralinés szarságot eszem. Kurvára nem úgy néz ki, mint amit a dobozára rajzoltak. Írjak poszt?:)

Atörökk 2014.03.23. 14:48:57

@uraaam:
Ez tény, bár akkor is max. jogilag állt orosz fennhatóság alatt, úgy, hogy az aktuális cár kijelentette, mostantól így lesz :)

Egyébként meg igaz, az ukránoknak kell az orosz gáz, az oroszoknak viszont kell az ukrán búza. Szóval lehet itt politikaice pattogni, bizonyos gazdasági érdekekről nem lehet megfeledkezni.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:49:33

@Cicmen: jó, de akkor most kinek van igaza?

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:52:47

@atörökk: kijelentette, úgy is volt, nem? A krími háborúra (nem a mostanira) azért már egész jól be voltak rendezkedve, Szevasztopolt is csak nagy sokára sikerült elfoglalniuk az akkori szövetségeseknek.

Pattodnak mindkét oldalon, de akkor tőled is megkérdezem: akkor most kinek van igaza?

2014.03.23. 14:54:25

@Black Hole: Hát a régi szép sufnituning időknek vége! :)))
Számítógéppel megy minden!

Atörökk 2014.03.23. 14:55:11

@uraaam:
Jogilag az ukránoknak. Gyakorlatilag az ott élőket sajnálom, akiket az egyes hatalmak bábként használnak saját játékaikhoz, és igazából az egykezes és a kétkezes szopás között tudnak választani.
Ja, igazam nekem van! :D

Black Hole 2014.03.23. 14:56:37

@Hartmy: én a technikai újdonságokkal szemben azóta vagyok kissé szkeptikus, mióta dolgoztam egy kávéfőző gépeket gyártó cégnél. Többnyire ne háztartásira gondolj. Volt az is, de elenyésző. Namost, a konkurencia kihozott valami új gépet, és az "én" cégemnek is lépni kellett. Ugyan annak a kávéfőző gépnek csináltak egy sokkal nagyobb kasznit, tettek rá egy rahedli led-kijelzőt, minden féle színben villogtak, mikor működött a gép. Valamint tettek rá egy mikrokapcsolót, hogy amikor kinyitják a szűrőt, akkor azzal áramtalanítod a gépet. Ezt a gépet adták kb másfélszeres áron, az előzőhöz képest, és úgy hirdették, hogy "intelligens kvfőző":-) :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 14:58:22

@gabors: az mire jo? marmint irni minden tankolast

ne feledjuk, hogy a Krim az oroszoke
az ott elok is ezt akarjak
azt se feledjuk, hogy Ukrajnanak papiron nincs is hivatalos kormanya es elnoke, mert a regit elzavartak, megpuccsoltak
jobb ha mindenki belenyugszik a Krimbe
a krimieknek, az oroszoknak, az USA-nak es nyugateuropanak is
sot hosszu tavon ukrajnanak is

Aureliano Buendía 2014.03.23. 14:59:32

@atörökk: lófaszt mama!:)

Olvass vissza, fentebb én is azt írtam, hogy az ukránoknak. Csak a joggal kitörölhetik a seggük.

Atörökk 2014.03.23. 15:01:31

@uraaam:
Hányszor volt igazam, míg ideértem? :D

Igen. Egy dolog a jog, meg egy a gyakorlat. Láttunk erre elég példát (sajnos) a 20. században. Meg nyilván korábban is.

2014.03.23. 15:06:03

@uraaam: jó, de akkor most kinek van igaza?

Senkinek! Ez a reálpolitika, felmérni az esélyeket, erőviszonyokat! Békén kellett volna hagyni őket!
Az ukrán balhé bizonyos szakértők szerint külső gerjesztésre robbant ki! (Én elhiszem az arab tavasz után, mert ott is titkosszolgálati manőverek jelei látszottak, mondj még egy példát több szomszédos országban kitört forradalomra!) Namármost sejteni lehetett hogy az oroszok ezt nem hagyják annyiban, Putyin egy volt katonatiszt, (jó, KGB-s) nagyon kemény fickó és Oroszország nem Irán, nem lehet vele gecizni! Jobb lenne ha gyorsan megegyeznének mert túl közel van a Krím és mi kúrunk rá a végén megint! Persze a buzi Amerika keménykedik mert neki biztonságilag (távolság) és gazdaságilag (kereskedelmi érdekek meg energiafüggés) is jobban belefér mint Európának! A kérdésedre válaszolva egy régi mondás "mindig a győztesnek van igaza" , úgyhogy jobb nem feszegetni, vagy kipróbálni kinek van igaza!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 15:06:07

@uraaam: az ukranoknak papiron igaza van /lehetne/ ha torvenyesen , valasztassal / uj valasztassal/ cserelnek kormanyt, bar meg az is necces 2 valaszatas kozott
a krimben meg oroszok elnek, nem ukranok joreszt
vannak meg tatarok, stb. de azoknak semmi sem valtozik, hogy Putyib a fonok, vagy Klicsko

Aureliano Buendía 2014.03.23. 15:06:07

@atörökk: kevesebbszer, mint nekem:)

Nekem a jogról megvan a véleményem, ha mondjuk olyan dologba futok bele, hogy illegális lakásfoglaló buckalakók...

Aureliano Buendía 2014.03.23. 15:09:29

@Cicmen: szerinrem igazából ájrópának kéne keménykedni, hisz nekünk jobban szorít a cipő.

Már várom, hogy a rosszabbik népszavazást írjon ki Hargita megyében:D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 15:11:39

Írt a zügyfélkapum, hogy lejár a forgalmim. De bezzeg ügyfélkapun át nem lehet időpontot foglalni műszakira. Tökjó.

Atörökk 2014.03.23. 15:13:40

@hagyma:
Nem is mondtad, hogy nemzetközi jogi szakértő is vagy. A helyzet az, a mostani ukrán kormány JOGILAG teljesen legitim, ott is a parlament fogadja el a kormáynt, a parlament pedig nem mondott le, őket hivatalosan választották meg, és még nem telt le a mandátumuk. Az megint más kérdés, hogy a kormány társadalmi elfogadottsága mekkora.

@uraaam:
Mondom hét!

Na igen, az egy másik kérdés. Vagy hogy a hajléktalannak joga van én kapualjamat összefosni, nekem meg nincs jogom úgy seggbe rúgni, hogy átrepüljön az utca túloldalára.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 15:17:48

@atörökk: nem tudtad? Pedig számos békeszerződést ő hozott tető alá, úgy is hívják, hogy Washington szürke eminenciása. Csak ez annyira titkos, hogy a legtöbben nem is tudják.

Úgy kell seggbe rúgni, hogy ne rögzítse kamera. Én láttam már Blahán hajlékonyt szarni az árkád alatt.

És ordítottam már le hómleszt, mikor mindent kibaszott a szemetesből egy borosüveg kedvéért, aztán ott akarta hagyni. Visszarakta a szemetet:)

gabors 2014.03.23. 15:20:09

@hagyma: "az mire jo? marmint irni minden tankolast"

csak arra hogy ha akarod tudni hogy a kocsid vegul is mennyit is fogyaszt atlagban, vagy tankolasonkent ... akkor tudd ... ha akarod emellett mas tenyezoket is feljegyzell akkor esetleg meg tobbet tudsz...

pl ha nem megvetted az autot, hanem lizingeled esetleg tudod hogy ha mesz latogatoba mondjuk Floridaba erdemesebb lenne-e berelni egy masik autot ... vagy nem ???

vagy eppen tudni akarod hogy mibe is kerul naponta merfoldenkent amit csinalsz ... vagy mibe kerul mikor behivnak 2 orara dolgozni most hogy megint kb 3 dollar egy gallon.
kezd megint igen szamitani .. ha meg eu-ban gondolkoznek akkor nem tudom 6-7 dollar egy gallon ... nem mindegy

tudom altalaban szegenyebbek, ilyesmivel nem foglalakoznak de nekem szamit hogy 240x megyek dolgozni evente tudom hany merfold, es jo elore tudni ez mennyibe fog fajni osszesen sot ezt megnezem 5 evre elore

ha csak rendelkezesre kellene allnom akkor mas lenne a helyzet termeszetesen ...

Aureliano Buendía 2014.03.23. 15:21:57

@hagyma: a kormány legitim, nem mondott le, csak az államfő menekült el valamilyen oknál fogva. Ezért sem kell választás. De majd lesz, és az ítéletet mond a mostaniak fölött. Nem a kormányt döntötték meg, csak az államfőt. Ha Obamát elzavarnák, attól még nem oszlana fel a Szenátus szerintem. Vagy, ha igen, így jártak.

Lásd még: lemondott Megyesi, de a kormány mégsem oszlott fel sokak nagy bánatára, hanem választottak új államfőt. Így értede?

gabors 2014.03.23. 15:26:34

"azt se feledjuk, hogy Ukrajnanak papiron nincs is hivatalos kormanya es elnoke, mert a regit elzavartak, megpuccsoltak"

ez azert kicsit baromsag ... mert a kormanyt a parlament valasztotta meg es valtotta le

az elnok eseteben igazad van de nincs is elnok hanem csak ideiglenes elnok amit ujra valasztanak a sajat alkotmanyuk alapjan,

amikor az elnok elmenekult (na itt esetleg a pucs dolog talan igaz) akkor a parlament elnoke valt ideiglenes elnokke ...

hagyma baszmeg ez a Te orszagodban is isgy van ha lelovik Obamant es Bieden Mexicoba (vagy UK-be ) menekulne akkor a szenatus elnoke valik elnok-e .. az alkotmany szerint gondolom erre emlekszel ...

be-eszed a putyin-i baromsagot Te is ???
Toled tobbet varnank azert repik mint McCain Biden (repik) maskent latjak ... huh ???

gabors 2014.03.23. 15:28:30

@gabors: oooops Biden persze nem repi mint vice president ...bocs

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 15:28:51

@atörökk: annyira vagyok nemzetkozi jogi szakerto, mint TE
magyaran velemenyem van
hat eleg erdekesn legitm egy kormany ahol elzavarjak az elnokot
utana merg a parlamentben ulok ugy mozognak, ahogy a szel fuj
maradjunk annyiban, hogy az ukran helyzet kozel semrendezett es "legitim" az uj valasztasokig
en nem vagyok orosz parti /Obama is itt pattog/ de bizony a krimi lepes varhato volt es bar papiron nem jogszeru a krimieknek is igy jobb es hat volt egy nepszavazas..
/tudom, az csak akkor ervenyes, ha egesz ukrajna szavaz
most majd erdekes lesz az ukran valasztasokon kik szavazhatnak
a krimiek valoszinuleg nem mert akkorra visszacsatoljak az oroszokhoz, viszontha a krimiek nem szavazhatnak akkor az ukranok ezzel be is lattak, hogy krim mar nem ukrajna
a donyeck medence nagyobb gond
ha azok is at akarnak csatolodni, mind a nep mind Putyin akarna ezt, az mar tenyleg haborus konfliktus lehet, bar ki merne azt felvallalni
hat az ukranok a sajat csapdajukba estek a "forradalmukkal", mondhatnam maguk alatt vagtak a vermet, arrol nem beszelve, hogy az EU-nak belathato idon belul eszuk agaban sincs felvenni oket, arrol meg jobban nem beszelve, hogy az ukranok a nyelvuk, a teruleti adottsagaik es az energiakenyszer miatt eleve jobban jartak volna ha az orosz vonalnal maradnak
arrol meg jobban nem beszelve, hogy kell nekik egy csomo zseton, amit neked, nekem /USA EU/ kell fizetni, puszira es kolcsonbol, nem Putyinnak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 15:35:26

@gabors: nem erdekel hogy latja Obama, vagy MC CAin en ugy latom, ahogy latom
ha rajtam mulna nem Obama lenne az elnok, de ettol meg nem megyek lovoldozni a Feher haz ele
ezt meg haggyuk matr, hogy as parlament valtotta le
mar meg volt az uj idopont a valasztasra,de az un. Majdaniaknak ez sem volt eleg
a parlament jelentos resze beszart a fegyverektol, a polgarhaboru lehetosegetol
na ott volt nyomas, nem a krimben
@uraaam: ne hasonlits ossze 2 teljesen kulonbozo rendszert
itt amellet hogy van a szenatus es a kongresszus megvalasztasa
az elnokre szemelyeben szavaznak
itt az elnokot nem lehet elzavarni:)
hat jo neha leloni elofordul de mas a szituacio es a politikai berendezkedes

/ez tetszik, hogy a kormanyfo valamilyen okbal fogva elmenekult:
konkretan ki akart nyirni, jobbik esetben lecsukni
es akkor meg nem beszeltunk nyugat es kelet ukrajnarol
utobbiak eddig csak neztek mi tortenik Kievben

gabors 2014.03.23. 15:35:53

@uraaam: akkor ezek szerint egyet ertunk ..

a gond a krim-mel az hogy egy peldat ad arra hogy az erosebb allam azt csinal amit akar ...

mi ez ha nem tiszta imperializmus ... ??

ukrajna-nak semmi valasza nincs mert 10+ eve lemondott az atom fegyvereirol annak a most mar lathatoan sulytalan igeret alapjan hogy az akkori teruleik erinthetetlenek ...

kik is irtak mindezt ala ??? usa uk ussr/bocs russia !!!!

ezert ukrajna feladott tobb szaz ha nem tobb ezer atom raketat !!!!!!!!!

udv

hajra fidesz

Aureliano Buendía 2014.03.23. 15:37:58

@hagyma: mindenhol el lehet zavarni. Ettől az állam/kormány még működik. Olvasd vissza, amit fentebb írtam. Ha elsőre nem megy, nyisóráz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 15:41:33

@gabors: hehe ezert kellett volna az allampolgarsagert vizsgaznod, akkor vagnad:)

gabors 2014.03.23. 15:42:56

@uraaam: ahogy mondod az elnok nem a kormany, ellenkezoleg avval amit hagyma mond ...

az usa-ban igen az elnok a kormany

de a legtobb eu orszagban es ukrajnaban a kormany nem az elnok hanem a miniszterelnokot jelenti ...

hagyma nem erti (szerintem erti csak nem akarja elhinni hogy amit a parament csinalt az teljesen "alkotmanyos" ...)

zooDoo 2014.03.23. 15:43:16

@ColT: Lehetne ez is. Végül is, nálunk ez a sonka konzerv. :D

gabors 2014.03.23. 15:44:50

@hagyma: miert amikor TE csinaltad Biden volt ?

vagy valami rep ???

gabors 2014.03.23. 15:46:37

na de mivan akkor a kocsik fogyasztasaval

szamomra erdekesebb mint hogy russia kit foglal el legkozelebb ....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 15:48:26

@uraaam: jajj ahaggyad mar te is ezt, hogyen hulye vagyok es nem ertek semmit, mert mas a velemenyem
unalmas
persze hogy mindenkit el lehet zavarni
sot vilaghaborut is lehet folytatni
forradalmak jonnek, mennek, polgarhaboruk stb.
a nyugat es az USA kicsit alsagos, ha az O erdekuk serulna, akkor mas lenne a helyzet
Putyin kihasznalta a lehetoseget, amit az ukran helyzet okozott/ raadasul televan a krimben hadi potenciallal es az ott elok is effele hajlottak, muint egy meg bizonytalan ukran kormanyhoz

Aureliano Buendía 2014.03.23. 15:52:46

@hagyma: nem mondtam egy szóval sem, hogy hülye vagy, csak ma nincs kedvem ugyanazt a dolgot hatféle módon megfogalmazni. Tegnap túráztunk egy nagyobbat, így ma nem leszek szájbarágós, ha nem haragszol meg érte.

De utoljára: a kormány és az államfő KÉT KÜLÖNBÖZŐ dolog itt is, Ukrajnában is. Államfő ment, kormány maradt, így az legitim.

Ennyit mára a tudomány a és technika újdonságaiból.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 15:53:16

@gabors: Biden
azt meg nem valaszoltad meg, mi a faszert irod a kocsid fogyasztasat /tankolasok/ evek ota:)
min valtoztat?
en annyit tudok az enyemrol, hogy amikor lemegy ugy negyed tankra akkor teletankolom:)
termeszetesen a kocsi megvetelekor azert raneztem, mi varhato, mert nem vagyok milliomos
/egy ujjonan vett 2 eves lancer, eddig tokeletes, a 2 liter is eleg, 90 szazalekban varosi, vagy varos kornyeki utakra, ugye a hegyekbe horgaszni:) es meloba, fasza kis auto kozepkategoria/
neha hosszabb utra is bevetjuk, de nagy atlagban napi 25-30 merfold

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 15:57:05

@uraaam: hat nem Te vagy az elso aki engem tanitani fog, foleg szamba ragni muhhahha
tudom, hogy 2 kulonbozo dolog, vagyishat ez sem teljesen igy van, mert a kormanyt az allamfo allitja fel
namost ha ideiglenes kormanyfo van, akkor a kormany is erosen ideiglenes
a parlament az mas
ne keverd a parlamantet a kormannyal
namost az masik oldal, hogy az egesz valtas mennyire legitm modon tortent
azert eleg jol lovoldoztek egymast, de ha ez egy normalis kormanyvaltas , meghajtom nagy tudasod elott a fejem es inkabb megreggelizem
inglis muffin lesz, tojas, bacon

toportyu es vanilai fagyi nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 16:03:05

Ja es Megyot nem elzavartak, hanem a hulye aszonta, hogy akkor lemond, erre Kovacs Lacaek lecsaptak, mint gyongytyuk a takonyra es elfogadtak, mert mar nekik is kinos volt a pali
magyaran a sajat partja a parlamnti demokracia keretein belul lecserelte
azert ezt nem hasonlitanam az ukran helyzettel
de tenyleg ehes vagyok es meg a delutani hokimeccskre sem tippeltem:)

zooDoo 2014.03.23. 16:06:18

@ColT: Orosz többségű Krím. EU-ban autonómiára törekvés nem lehetetlen, érthető miért. Erdély is arra törekedik, akkor most arra is beugatnak az amcsik? A többi meg csak provokáció, adok-kapok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 16:06:31

@ColT: ez egy blogger es szamitasai
hidd el a krimiek nagy tobbsege az oroszokat valasztotta
mivel oroszoknak tartjak magukat
sot sok ukran, aki ukrannak tartja magat is inkabb valasztja az oroszokat
kozelebb al a kulturajuk eletmodjuk, mint nyugateuropahoz
persze nyugatukrajna meg Kiev azt hiszi, majd csatlakoznak az EU-ho es eljon akanaan
lesz majd sok plaza, meg tesco:)
meg meg tobb IMF hitel:)
orosz gaz meg nem
O dolguk
nekem az a lenyeg, hogy USA ne akarjon ebbe beleszolni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 16:08:07

@Tanácstalan: perfekt
tegnap olyan fasza vacsorat ettunk, hogy mar a jointot sem volt erom elszivni utana
igy mara maradt

na tenyleg kilepek, mert 1-kor kezdodnek a hokimeccsek es meg kell tennem tetjeimet:)
meg elotte

zooDoo 2014.03.23. 16:10:36

@hagyma: Téged érint!? úgy beszélsz itt Amerikáról, mintha te lennél a diplomata. Pedig csak vaxolsz odaát vagy mi a faszomat csinálsz. Mondjuk értem én, jobban értékeli az ember a státuszát, ha ennyit szopik érte.

Atörökk 2014.03.23. 16:15:49

@hagyma:
Istenem... az a szó megvan, hogy mit jelent, amit használtam, hogy "JOGILAG"?
Ha nem, guglizd meg és utána reszeld a fingot. Az se baj, ha máshol.

igazságos 2014.03.23. 16:24:26

@hagyma: most én is egyetértek veled ebben a témában.

Erőszakkal kivívni azt, hogy új kormány legyen, kérdem én, akkor milyen jogon köt társulási szerződést az EU-val egy ilyen kormány, ami erőszakkal vívta ki a hatalmat? Milyen hitelt lehet adni egy ilyen kormány szavára, amely erőszakot alkalmazva űzte el a korábbit!?

Viszont itt Janukovics se ártatlan, annak nem az országa a lényeg, hanem hogy visszakerüljön a korábbi hatalmába, és nem az a fontos, hogy mit akar a nép.

Az egész ott kezdődött, hogy tömeges gyárbezárások miatt elküldték a jómunkásembereket, mert mindent leépítve talicskázták ki a pénzt.

Akkor oké, lázadjunk, de akkor is törvényes választást kellett volna tartani, és akkor még az oroszok sem pattoghatnak, hogy de így, meg úgy, meg ti magatok intéztétek erőszakkal, akkor mi is erőszakkal válaszolhatunk, ugye.

Külföldről, Németországból meg könnyű úgy hergelni a népet, hogy nincs veszítenivalód, mint ahogy az ukrán bokszoló tette, nagy mellénnyel.

Mások saját életüket tették kockára azzal, hogy itthonról harcoltak azért, amiben hittek, nem külföldről osztották az észt, és még úgy is akartak hatalomra kerülni, hogy közbe semmit se tettek igazából.

igazságos 2014.03.23. 16:28:17

@gabors: Isten mindig az erősebb oldalán van, ezt pofázom én is mindig. Tetszik, nem tetszik, az életben is az erősebb nyer mindig.

Ez a természet törvénye is.

Mivel az EU nem mer lépni, Obama hiába pattog (megmutatkozott ez a Wikileaks - botrány során is, a töketlenségük), ezért az orosz nagymedve meg csinálhat azt, amit akar, és mindenkit kiröhöghet.

Beengedte az országba az európai befektetőket, kereskedelmi kapcsolatokat építettek, és máris megvan az, hogy nem ők fognak rosszabbul járni, ezért cserébe.

Viktor ugyanezt tette, eladta az országot a kínaiaknak (azok fejlesztik majd a vasutat?), meg az azerieknek, majd a legvégén az oroszoknak = mi nem pattoghatunk, nincs választási lehetőségünk, és ha háború lenne, Németország, vs. Oroszország esetén is az oroszok mellé állnánk, mert már eladták az országot. Ezé nem mer Viktor sem pattogni, vagy felszólalni az ukránok mellett, hiába várják.

zooDoo 2014.03.23. 16:34:48

@igazságos:
Sokkal fontosabb kérdés rajzolódik itt ki: a parizer miért nem olyan ízű , mint 10 éve!?

Atörökk 2014.03.23. 16:39:19

@zooDoo:
Régi parizerbe vót anyag!

Aureliano Buendía 2014.03.23. 16:41:08

@atörökk: az de finom is vót. Meg egyféle vót csak, nem mindneféle himihumis.
Meg még a kemrtél sem volt.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 16:44:19

@atörökk: Fingreszelés. Ez jó szó. Használatba veszem. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 16:47:49

@atörökk: Most is van benne "anyxag" csak nem ugyanaz, mint 10 éve (ami szerintem már bő 20).

Aureliano Buendía 2014.03.23. 16:47:54

@Tanácstalan: én szarfűrészelésnek hívom, de ez is jó:D

igazságos 2014.03.23. 16:48:15

@zooDoo: mer nincs benne hús.

Meg ne zabálj annyi ipari dolgot.

zooDoo 2014.03.23. 16:48:20

@atörökk: Vót bizony, nem úgy mint a mostani kommentekbe! Akkor az is jobb volt! Nem így van-e?

Aureliano Buendía 2014.03.23. 16:49:44

@zooDoo: pedig az a kommenista komment is már csak utánzás volt. A világháború előtti blogok, na azok faszák voltak:D

Atörökk 2014.03.23. 16:49:58

@uraaam:
Már a kemtrélbe' sincs anayag!

@Tanácstalan:
:D Szinonimái még a holdugatás, illetve a szellemi farokverés :D

zooDoo 2014.03.23. 16:50:09

@igazságos: próbáltam fényt enni, de attól kövér lettem és tejutat szartam.

zooDoo 2014.03.23. 16:51:32

@uraaam: de jó is vót a kádár korszak :( Comorkodom is most, szegényke ukránka, szegényke oroszka! Mi jöhet még? Bántsák itten a szlovákot meg román barátot?

Atörökk 2014.03.23. 16:53:31

@zooDoo:
Régi kommentelőkbe' még vót anyag!

Aureliano Buendía 2014.03.23. 16:55:11

@atörökk: újabban kispótolják abból is, biztos a válcság miatt. Pedig igire milyen jól hatott.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 16:56:52

@zooDoo: tényleg jó volt, nem volt ennyi fasiszta gyűlölködő, mint most:) Meg volt bajtársiasság, elvtársiasság, miegymás.

:D

Atörökk 2014.03.23. 16:59:58

@uraaam:
Szerintem ott más űrt is be kéne tölteni :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 17:02:03

@atörökk: Én a nép eccerű gyereke vagyok. Jó lesz nekem a fingreszelés is. :D

Atörökk 2014.03.23. 17:05:26

@Tanácstalan:
Erre mondta volt egy barátom anno, az a nép, amelyiknek ilyen gyereke van, asse lehet túl bonyolult! :D

igazságos 2014.03.23. 17:05:39

@zooDoo: hát ja, mindennek van valami hátránya.

Legyél egyensúlyban önmagaddal és a világgal, aki ezt mondja, azt körberöhögöm.

Egyensúly, bazz. :P

Amúgy meg csinálj magadnak otthon párizert.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 17:05:57

@atörökk: s miért nem teszed? Vagy már megtetted, csak így próbálsz terelni.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 17:07:29

@igazságos: Tudod, nem mindenkit rántanak orra a keblei. :D

igazságos 2014.03.23. 17:07:32

@zooDoo: ott akkor még simán elverhették a tolvajt, ha rajtakapták :P

ezér van manapság annyi fasiszta is

igazságos 2014.03.23. 17:09:10

@Tanácstalan: nekem az az erősségem, és nem érdekelnek az irigykedők. :P

Nem kell millákat kifizetnem évente, mint neked a csajodra, műmell-felülvizsgálatokra.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 17:11:46

@igazságos: Touché.

Sürgősen be kell szereznem: csajomat, műmelleket. Felírtam. :D

(Mondjuk azt vártam mással vágsz vissza :D :D :D )

igazságos 2014.03.23. 17:13:30

@Tanácstalan: most mé, szoktam mellel előre bukni. :P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 17:19:20

@igazságos: Inkább nem írnám le a választ. Belepirultam. :P :)

Arra számítottam, hogy valami ilyesmi lesz, hogy: " szeretnéd, ha rád esnék", vagy hasonló. Arra már készen volt a riposzt, rögtönözni nem tudok. :P

Anomalocaris (törölt) 2014.03.23. 17:22:13

@Tanácstalan: Eddig bírta az NBC nézni az Animal Practice haláltuséját

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 17:25:07

Juteszembe, falusi turizmus:

- És van valami sportolási lehetőség a tanyán?
- Hát... futás a kombájn után.
- Valami extrémebb?
- Futás a kombájn elől?

Manyecska 2014.03.23. 17:25:36

@igazságos: jut eszembe ma én is behajoltam a hídról /kilátást néztük/ azt háturul rámdudált valaki, kora reggel, ennyire rég örültem már bóknak:P:D Na, tea-time. aztán fellendülök négy méter magasságba, hamár b.sznak hazajönni a fijjúg..fel kéne aggatni a függönyöket:(

igazságos 2014.03.23. 17:26:55

@Szőkenő Szarvas: bezony, a dudálás se akárkinek jár manapság. :)

@Tanácstalan: csak aszittem, te is nős vagy. .:P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 17:30:05

@igazságos: Hát, az vagyok, de attól be lehet szólni. :D

@Szőkenő Szarvas: Érdekes, manapság miknek dudálnak egyesek. Reggel én a kollégámnak dudáltam, aki elindult Szingába. :D :D :D

Hartmy 2014.03.23. 17:33:39

@igazságos: Hogy klasszikussal éljek:
"Aki baszik aztiszi, hogy erősebb kutya,
De nem is, mert a gyengébb is, mert azt basszák..."

igazságos 2014.03.23. 17:35:43

@Hartmy: mi úgyis túristálkodni megyünk csak külföldre. :D

@Tanácstalan: mámost írásból megmondom, ki itt a nős. :D

Hartmy 2014.03.23. 17:36:23

@zooDoo: Ne törődjél semmivel, egyél kolbászt kiflivel!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 17:38:52

@Nattramn: Ilyenek gyűjtesz? :)

@igazságos: Miután egy percig sem titkoltam, nem lehetett nehéz. :D :D :D

Hartmy 2014.03.23. 17:39:00

@igazságos: Valóban :D
Amúgy is Oroszország azzal határos... akivel akar. :D

Anomalocaris (törölt) 2014.03.23. 17:55:24

@Tanácstalan: Annak ellenére is, hogy hatt kidobott a blogjáról, amikor rádöbbent!

Aureliano Buendía 2014.03.23. 18:06:06

@Tanácstalan: te csak egy imposztor vagy, ha itt lettél volna régebb óta, tudnád, hogy én vagyok az újonc;)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.23. 18:09:01

@Nattramn: Anyira új, hogy ez szuhaéliül volt.

Ahogy SzSz (vagy SS? :D ) szokta írni léc, mert ma is nap lesz és 5 óra alatt kell 8-at aludnom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 18:10:03

@zooDoo: hogyne erinten
amerikai allampolgar vagyok es mar regen nem waxolok amugy
a nagyobban erintett csaladomban 3 katona is van
de az allampolgari eskumnel alairtam es megeskudtam, hogy ha az USA haboruba keveredik, megtamadjak stb. akkorbeallok katonanak
tehat valahol erint
vagyis abszolult erint
@atörökk: tudom, Te vagy a fej en meg a hulye
ezt mar ismerjuk
oda irok ahova akarok minimokuys, ezt nem Te dontos el
understand
amugy van par orszag amelyik jogilag sem igen ismeri el az ukran elnok eltavolitasat
de ez ne hasson meg igyad a palinkadat
@igazságos: kivetelesen beltrafaltal, az egesz ukran konfliktus jo nagy adag nyugaterupai hatter miatt robbant ki
Putyin meg nem akar a kozvetklen szomszedjaban NATO es EU orszagot
amugy nem is lesz

igazságos 2014.03.23. 18:12:41

Már meginn mit robbantottam ki itt. :P

@Tanácstalan: az biztos, mer az valahogy kimaradt az életemből, hogy te nős vagy. :P Csak azt veszem észre, ha valaki szédíteni próbál. :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 18:17:27

a pingvineknek meg a kacsaknak nyerni kene
meg be kene adnom az adobevallasomat
1 honapja halogatom:)

igazságos 2014.03.23. 18:19:31

@hagyma: nekem van ügyfélkapum már két hete beadtam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 18:23:53

@igazságos: hat nekem az nincs, marmint ugyfelkapum, de termeszetesen itt a gep elott ulve "adom be"
kb 15 perc lesz, csak lusta vagyok
pedig nagy valoszinuseggel legalabb egy ezres visszajar:)
de ma megcsinalom, mert mar Mary is nyaggat
aprilis 15 a vegso hatarido, ha jol remlik

igazságos 2014.03.23. 18:38:49

@hagyma: há mondjuk ha nincs mit bevallani, az adóbevallás elkészítése se halad :P

igazságos 2014.03.23. 18:43:53

Kérdésem: ha elromlott a számítógép, úgy kell vinni a szervizbe, hogy előtte kivesszük a merevlemezt? :P

Manyecska 2014.03.23. 18:44:50

Valakinek nem kell egy jegy a Macskákra /2.500,. foringyó/ de ingyér is viheted..péntek, este hét. jövő hét.

Hartmy 2014.03.23. 18:47:11

@igazságos: Kérdés mivel van a gond... de a te esetedben a RAM-okat is kivenném belőle :D

Manyecska 2014.03.23. 18:53:21

MesztelenMacskák fogaggyunk érdekelne többeket.

igazságos 2014.03.23. 18:53:27

@Hartmy: egyik nap lekapcsoltam az áramot, mielőtt elmentem, és azóta nem kapcsol be

a tápot már kicseréltem újra, mégsem működik

a bekapcsológomb lehet a probléma, mert egy ideje arra se reagált (ugye van a reset, meg van a sima bekapcs gomb, és az utóbbi furán működött egy ideje)

de igazad van, kivenném a ramot is, mert volt vagy 6000 ft (ddr ram)

Manyecska 2014.03.23. 18:56:34

Zolival elküldeném a jegyeket. Na?:DDD:P
Ámindegy.

helianthus 2014.03.23. 18:56:51

Ilyenkor tavaly havathánytam. Ma napoztam.
A régi telekben még volt anyag.

Hartmy 2014.03.23. 18:57:06

@igazságos: szétszedni összerakni próbáltad már?

@uraaam: :D :D :D most várja vissza...

igazságos 2014.03.23. 18:59:25

@uraaam: és a te nejedbe rakták, mer rohadt sokat vagy itt nős létedre.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 18:59:34

@Hartmy: majd török csinál valami ideiglenes bekötést rajta. H eddig nem:D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 19:01:05

@igazságos: bezony:) A hosszú házasság titka;)

Szerencsére le tudja magát kötni tornával, hajmosással, mosással:D

Én meg közbe-közbe elolvasok egy-egy cikket. Egész jó ez a Múlt-Kor.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 19:01:08

@igazságos: hat vannak azert itt szamok mindenfele a W-2-kon, amibol van 5 db:)

Manyecska 2014.03.23. 19:01:53

Viasat3-on durva szivatások mennek!:D

igazságos 2014.03.23. 19:07:56

@Hartmy: mondom, hogy már új tápot raktam bele.

úgyhogy megy a szervizbe

igazságos 2014.03.23. 19:09:09

@uraaam: akkor már mindent értek. :DDD

de azért ne rajtam vezesd már le a frusztrációidat, ha kérhetlek :)

@hagyma: mer mielőtt lelépek dolgozni, kikapcsolok mindent, amit lehet a házba

te nem szoktad!?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 19:10:43

@igazságos: nem
a tv-t igen mongyuk
mast mit kene?

Manyecska 2014.03.23. 19:12:17

Nahát: Amerikában kiállnak az öregek "Öreg Dugipajtások" táblával az út mellé..:DDDD

Anomalocaris (törölt) 2014.03.23. 19:12:20

@helianthus: Egész jól sikerült a tegnapi Nogrács party.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 19:15:12

@igazságos: rossz nyomon jársz. Én remekül elszórakozom veled/rajtad (mikor, hogy), nincs ebben semmi frusztráció. És nem feszegetem azt a kérdés, hogy miért a klaviatúrát csapkodod ahelyett, hogy összekukáznál magadnak valami normális arcot;)

Ha valami frusztráció lehet(ne), hát a te életed biztos;)

igazságos 2014.03.23. 19:17:53

@hagyma: meg a számítógépet is, hiszen jöhet 1 vihar, ha nem vagy otthon 8 órán át.

igazságos 2014.03.23. 19:19:09

@uraaam: most is csak azt mondod, amit gondolsz a kis fejecskédben, hogy mit csinál a másik.

Miközbe három dolgot csinálok egyszerre: homározok, játszok, dolgozok, meg még, ami titok. Ja, bocs, az négy. :P

venszivar 2014.03.23. 19:22:15

Jelentkezett valaki, akit hétvégén megszívattak???:)

gabors 2014.03.23. 19:23:53

@hagyma: csak kerdezem honnan tudod hogy 25-30 mpg ???

sejted ??

na ird le mondjuk a kovetkezo 5 tankolasnal mennyit merfoldet mutat az ora mennyit tankolsz

konyvelo is voltal igy nem lehet nehez kiszamolni

utanna esetleg valamit tudni is fogsz nem csak sejteni ... is ...

vannak variaciok ... pl gumi nyomas pl ahogy a "budos cigany" elnok is mondta volna hogy erdemes a gumikat ellenorizni .. ami 3-4 mpg jelent ha nincsenek rendesen felfujva ...

na meg telen hidegebb idoben minden auto tobbet fogyaszt (nyaron is ha megy az A/C ezerrel)

mivel nem vagy milliomos (en sem), nekem szamit hogy 1 gallonnal 30-32 vagy 50-52 merfoldet teszek meg ... napi kb otven merfold eseten nalam ez nem keves ... ezert is vezetek prius-t 2007 ota....

mivel konyvelo is voltal nezzuk egyszeruseg kedveert 50 mpg vs 30 mpg kb 1.6 a kulonbseg 75 dollar 125 dollar havonta ebben a peldaban ... a mai new york-i arakkal szamolva ...ha benzin felmegy 4 dollar fole megint, akkor a kulonbseg joval nagyobb... ha a normal amerikai SUV-t neznem ami meg talan 20 mpg korul van akkor plane megeri .... nekem

Aureliano Buendía 2014.03.23. 19:24:15

@igazságos: tudom, hogy szarul esik, és letaglóz a hír, de én nem szoktam azon gondolkodni, hogy miket csinálsz a rengeteg szabadidődben. Ez van bébi:)

igazságos 2014.03.23. 19:25:45

@uraaam: ez viszont egyéni szociális probléma, amit másokra akarsz kivetíteni

foglalkozzá inkább a nejeddel te is többet

@venszivar: már meginn? milyen cigány vagy te!?

Aureliano Buendía 2014.03.23. 19:26:52

@igazságos: látom, ma nem megy az értő olvasás. Térj vissza a 4. tevékenységedhez;)

igazságos 2014.03.23. 19:26:56

@uraaam: szüttyögtessed többet a madamot, még pontoSCHabban :)

Aureliano Buendía 2014.03.23. 19:29:15

@igazságos: én úgy nézem, pontosan te vagy az, akire ráférne egy kiadós dugás:D

Hol van ilyenkor a bőgatyás?!

venszivar 2014.03.23. 19:29:28

Én. kissé magamat, mert töpörtyű, sült hús, hurkák, kolbászok tömkelegét ettem hétvégén. Holnaptól megint futás s "koplalás".:)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.23. 19:35:35

Látom általános vasárnap-hangulat uralkodik itt is.

venszivar 2014.03.23. 19:36:14

@igazságos: látom! Török után az uraaamot baszogatod, de egyik sem akar veled kamatyolni! megmarad neked a barom!:):D

gabors 2014.03.23. 19:36:21

@hagyma: pedig erdekesen majdnem pontossan ez tortent a sajat partja Ot nem tudta levaltani de miniszterelnokot tudtak valasztani ujat (parlament )

amikor Janukovics (ha jol emlekszem) elhagyta az orszagot az ukran alkotmany alapjan a parlament elnoke automatikusan lett "interim" elnok akinek joga van uj kormany alakitast kerni "valakitol" akinek az uj kormanayat elfogadja az ukran parlament ..

hagyma Te nyalod a putyin vanillia fagyit,

helianthus 2014.03.23. 19:36:48

@igazságos: ne csináld már ezt te is. Mi a fene bajod van màmeg uraaammal? Pláne a feleségével? Hmmm?

venszivar 2014.03.23. 19:38:30

@helianthus: már napok óta nagyon szenved....

Atörökk 2014.03.23. 19:39:33

@helianthus:
Soroljam? ;)
Szerintem szükséKtelen :3

Aureliano Buendía 2014.03.23. 19:39:44

@helianthus: valakivel mindig kell lennie bajának, hogy foglalkozzanak vele. Nem baj ez, őt így szeressük:D

Aureliano Buendía 2014.03.23. 19:40:46

@atörökk: én kíváncsi vagyok, soroljad;)

igazságos 2014.03.23. 19:41:34

@helianthus: most csavargatom őt, már látok némi fejlődést irányában.

Még makacskodik, de már belement a hálóba.

Hartmy 2014.03.23. 19:43:10

@igazságos: Medve... izé... bocs :D
Valami baj van béjbi? Olyan feszültnek tűnsz...

igazságos 2014.03.23. 19:43:47

@venszivar: @helianthus: ti helivel meg csak beleszóltok a másik dógába, holott nem értitek meg a lépéseket.

igazságos 2014.03.23. 19:45:39

@Hartmy: dehogy, csak most izgulok, hogy beválik-e.

gabors 2014.03.23. 19:49:44

"@igazságos: Isten mindig az erősebb oldalán van,"

ahogy mondod imperializmus ...

erdekes azert hogy akik pont ezert ekeztek evekig az usakokat most putyin-nak adnak igazat ..

nekem sem avval van gondom hogy a krim felsziget orosz vagy nem hanem azzal hogy egy viszonylgos nagyhatalom bekbelez valamit

tortenelmi lecke ez semmi mas mint Anschluss oroszul ....

most akkor mire fol fognak a szerbek peldaul akadekoskodni koszovoban avagy a bosnyakok sparska serbia-ban ..

veszelyes pelda ez ....

megismetlen hogy a Golan-on biztos a 90% ... nekik is lehet ...

mi lesz amikor israel ugyanezt teszi 3-4 honap mulva ....

hagyma es Te is amelett leszel ??

mi lesz ha karpatalja nepszavaz hogy magyarorszaghoz akarnak tartozni .. Te is fizeted amibe kerul ....

erdely ????

amit mondok hogy mindez 100% ellentomond a Helsinki alapelveknek ...

pont igy folytatodott az elso vilaghaboru .... is

Atörökk 2014.03.23. 19:51:39

@uraaam:
Veled: nem őt dugod.
A feleségeddel: szerintem innentől rájössz :)

igazságos 2014.03.23. 19:52:30

@gabors: a durva az, hogy az EU-nak meg az az érdeke, hogy az erősebb elvigyen pár országot tőlük. Különben nem hagynák ezt, hogy Oroszország még nagyobb legyen csak mert megteheti, az erősebb jogcímén.

Itt szerintem az EU-nak is az lenne a jó, ha pár országot kidobhatnának, akik feleslegesek (pl. lengyelek, románok, meg mi is) és nyűgnek számítanak.

Mert ha nem így lenne, akkor azt se hagyták volna, hogy mi megállapodást köthessünk Paks bővítésére az oroszokkal.

Ott azért beleszólhatott volna az EU, hogy de azért mit kérnek cserébe!?

igazságos 2014.03.23. 19:53:41

@atörökk: majdnem, majdnem. Ilyen alapon akkor a 7 férjedre is féltékeny lehetnék, érted. Ja, bocs, csak 6-ra.

venszivar 2014.03.23. 19:57:39

index.hu/kulfold/2014/03/22/kenyaban_bevezetik_a_tobbnejuseget_de_nem_is_akarhogy/

egy percig elgondolkoztam rajta, de ezek már nekem is túl sötétek!:):D

helianthus 2014.03.23. 20:04:53

@igazságos: nem szóltam bele. Kérdeztem. Megértés céljából.

igazságos 2014.03.23. 20:07:02

@helianthus: a lényeg, hogy az uraam nagyobb kihívás lesz nekem, mint a törökk, de meglesz a végén.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.23. 20:08:01

@helianthus: sokszor nem érti amit ír, igy funkciónálissan. Csak kommunikálni akar. Vízközelben voltál ma. Úgy értem szarrá áztál. De megjöttél hát, túl lehet ezt élni. Meg mi volt még? Tárd ide. Ne, ne a lábad szét, túl durva lenne. Történet elég lesssssssssssz.

Aureliano Buendía 2014.03.23. 20:08:23

@igazságos: @helianthus: @atörökk: Hölgyem és uram, médámz et mösziőz! Kérem, tegyék meg tétjeiket:)

igazságos 2014.03.23. 20:11:20

@Kellemes Zérókomponista: hát ha pl. ilyen dulvaságokat kérdezel és írsz, mint a korábbi.

Atörökk 2014.03.23. 20:12:01

@Kellemes Zérókomponista:
Nem tudom. Fészbukkra nem vettem fel!4!!

igazságos 2014.03.23. 20:16:14

@atörökk: már rég nem facebookolok, nem divat

az alkalmazottak amúgy se veszik fel a főnököt, ez aranyszabály

Hartmy 2014.03.23. 20:21:31

@igazságos: Nekem FB-on ismerősök közt van a főnököm... elbasztam?

igazságos 2014.03.23. 20:24:37

@Hartmy: el. :)

mondjuk ha saját magad főnököd vagy :P

Hartmy 2014.03.23. 20:34:44

@igazságos: Mikor hogy... itthon igen, de közben eladtam a lelkem egy cégnek is, szóval van egy ottani is :D na az is az ismerőseim közt van :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 20:36:07

@igazságos: en nem szoktam

bekuldtem az adobevallasom
1200 dolcsi visszajar:)
hehe
@gabors: de nem uj kormanyt hoztak letre legitim, hanem elzavartak egy minisztert es egy ideiglenes elnok megalakitott egy uj kormanyt
nyalof d Te anyad segget nem en putyinet
bar nekem voszem, ha valaki az ukran esemenyekre azt mondja, minden OK volt
fegyveres felkelessel dontottek meg egy elnokot
nem gyakori kulturalt helyeken
hogy utana hogy legalizaltak a parlamaentben az mas kerdes
es ebbol jott krimi valsag is
de mint mondtam leszarom, ha sem a magyarok sem amerika nem folyik bele

igazságos 2014.03.23. 20:36:25

@Hartmy: ez pedig súlyos hiba, pláne ha sokat facebookozol

:)

mondjuk ha korábban ismerősöd volt az illető, akkor megbocsátható, de keveset kell cserébe facebookolnod

mer biza beköpnek h miről mit mondasz ott

gabors 2014.03.23. 20:39:32

@igazságos: ezt nem ertem so szerintem igy ahogy irod semmi ertelme ...

na EU nem akarta volna sem a lengyeleket sem minket akkor fel sem vettek volna

romania balkan vagy a baltikok mar kerdesessebb mint politika ... de mivel nekem ez napi dolog ... csak annyit mondanek hogy EU es a nyugat komolyan gondolta ezeknek az orszagoknak az integralasat .... abszolut erdekuk ...sot ez volt az oroszokkal is mert erdekuk hogy benne legyenek a politikai/penzugyi integracioban ...

ennelkul komplikaltabb a globalizacio es a "masik" oldal elszigetelese .. ertds foleg iszlam ... de kina ....... is

Hartmy 2014.03.23. 20:39:38

@igazságos: Már régebbről ismerősöm... egyébként ez az egyik feladatom, hogy facebookozzak :D

igazságos 2014.03.23. 20:39:48

@hagyma: mondjuk természetes, hogy több adót próbálsz visszakapni, és az adójóváírásból élni.

:DDDDD

igazságos 2014.03.23. 20:40:44

@Hartmy: akkor kettő lehetsz

fejvadász :P

vagy hr-es :D

vagy a harmadik (akkor nem csodálkozok semmin) hogy mlm - piramis játékban tevékenykedsz :DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 20:43:02

@Hartmy: hat a fonokomet tuti nem vennem fel en sem
nem tudnam tisztessegel szidni a kocsogot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 20:44:28

@igazságos: szivem, megint hulyevagy
nekem nincs adojovairasom
se gyerek se semmi
ennyivel tobbet fizettem be a kelletenel
nem nagy osszeg , de nem jon rosszul:)

Hartmy 2014.03.23. 20:44:33

@igazságos: Nem nyert :D egyik sem vagyok szerencsére :D

Anomalocaris (törölt) 2014.03.23. 20:47:11

@Hartmy: Facebook-dizájner. És a Cukorhegy a főnököd.

gabors 2014.03.23. 20:48:48

@hagyma: akkor eleg hulye vagy mert tobbet fizetsz havonta be mint egyeni vallakozo (90% amit fizetni kell vagy annyit ellozo evben) csak met tudom

vagy JOVAL kevesebbet kerestel ebben az evben mint tavaly es a munklatatod a tavalyi ado alapjan fizetett

hehe igy is ugy is TE vagy a hunyo mint volt konyvelo ...

nem ertem miert nem csinalod magad ... mond meg a hotelnak hogy Te csinalod az adodat ne vonjanak semmit ...

most orulsz de adtal az altalad nem is kedvelt usa szovetsegi allamnak atlag 600 dollar-t egy evre kamat mentesen ...

bocs .. .de ez eleg nagy baromsag ...

en fizetek 3 havonkent kb amit kell es a vegen (2 het mulva ) par szazat meg ...

most nem sokat szamit de 20 eve volt mikor 5-6% volt az eve inflacio !!!!

igazságos 2014.03.23. 20:48:50

@hagyma: tudom, veled most csak piszkálkodok. :P
Nem bírom megállni, bocs.

@Hartmy:
a hr-esek mindig letagadják. :D

De már egyszer lebuktatták magukat előttem ők is.

De nem, akkor reklámozol valamit, vagy kapcsolatot építesz. Ha 1 cél érdekében vagy a facebookon, mer kell a munkádhoz, akkor biza te azt nem a saját szórakoztatásodra használod, mint én a homárt, érted.

igazságos 2014.03.23. 20:50:22

@gabors: köcce a felvilágosítást, de értjük itt a helyzetet az eszmefuttatásod nélkül is :P

gabors 2014.03.23. 20:53:17

@hagyma: es akkor leszarod hogy hogy legitilmaltak az oroszok a krimet ???

szerinted mi a kulonbseg ???

nem a krimiaiak hanem az oroszok !!!

ugy tunik Nalad rights and rights nem attol fugg hogy hol tortenik eppen a "dolog"

sajnalatosan relativisztikus hozza-allas.

Hartmy 2014.03.23. 20:55:36

@igazságos: Nem értem, hogy hogyan érted, azt hogy mindent értenél ha MLM-es lennék :D

Infósnak tanulok, nem HR-esnek :D

gabors 2014.03.23. 20:56:07

@igazságos: koszi hogy elolvastad ..

eszmem tovabb fut ... ha lehet

csak azt nem tudom hogy szerinted igazam van vagy nem ...

de ha eddig elolvastad mar valaszt sem varok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 20:56:18

@gabors: Te ugy csinalod ahogy akarod
meg en is
nekem nem csak a hoteltol van jovedelmem
mindig rahagyassal dolgozok
es mindig ilyenkor jon vissza 1-2 ezer dollar, ami jol esik

mar miert ne kedvelnem a szovetsegi allamot
ezt a baromsagot honnan szedted?
hogy Obamat nem szeretem az egy dolog es atmeneti

ha elosztom az 1200 dolcsit eves szinten es ponotsan fizetunk mindent, es bankba teszem, kurva nagy kamatot kaptam volna ra:)
en igy jarok el

te mar tudod kire szavazol?
mar nem sok idod van!!!
en gyurcsanyit javaslom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 20:59:49

@gabors: amerika is megtette volna kubaban
csak rakurtunk a disznoobolben:)

ertsd meg a krimben 90 szazalek orosz, vagy orosz erzelmu ukran
es kurvara nem akartak a puccsal elert uj kormany es elnok utan menni
de hidd el az legyen a legnagyobb gondom, hogy a krim az oroszoke lesz
ha nincs az ellenforradalom kievben, a kutya nem beszelne krimrol

gabors 2014.03.23. 21:04:17

@hagyma: ezek szerint nem csinalod a legjobban

barki aki cask 1 dollart is visszakap elbaszta

az igaz az elmult egy ket evben a rendkivul alacsony kamatok miatt nem szamit tul sokat....

en csak alapol beszelek

ja van beveteled gondolom sport fogadasokbol is amiket ide is irtal ...

az tobbnek tunt mint a heti fizetesed

azt is bevallottad ??? csak kerdezem nem vagyok IRS agent sajnos lett volna egy konnyu ugyem :-)))))

Black Hole 2014.03.23. 21:07:33

@venszivar: a hurkát, kolbászt mondhatod, az van itt jó, de a töpörtyűvel ne kínozz. Már megint ömlik a nyálam:-)

igi1 2014.03.23. 21:09:55

@gabors: hát ha korábban visszaolvastál, láthatod :P

Black Hole 2014.03.23. 21:10:32

@venszivar: hiányzik neked az, hogy mikor későn mész haza, akkor nem 1, hanem 11 asszony kezd el osztani?:-) :-)

igi1 2014.03.23. 21:23:44

@Hartmy: akkor meg pláne nem kéne a facebook. Mit taníthatnak abban a suliban!? :P

job-center.hu/cikk/mitevok_legyunk_ha_a_fonok_bejelol_a_facebookon

igi1 2014.03.23. 21:27:40

Ha nem szívesen jelölnénk vissza főnökünket, ki kell találnunk, hogyan tegyük ezt meg anélkül, hogy őt ezzel megbántanánk. Sokak szerint a legjobb megoldás, ha egyszerűen úgy teszünk, mintha be sem jelölt volna minket.

:DDDDD

Hartmy 2014.03.23. 21:42:17

@igi1: Azért azt hozzátenném, hogy az infósok eleve paranoiásabbak a közösségi oldalakkal szemben, mint akik ténylegesen értik is, hogy mi folyik mögöttük :D Az én tapasztalataim ezt mutatják az utóbbi időben. Az iskolában egy dologra oktatnak a közösségi oldalakkal kapcsolatban, ha infós vagy: ROSSZ, GONOSZ, MEGESZKICSINÁLELLOPJAALELKEDÉSELEVENENELÉGET!

Ezzel szemben azért akik használják és ezen felül még egy csomó háttér szolgáltatást is a neten, azok egy cseppet reálisabban közelítik a dolgot.

venszivar 2014.03.23. 22:12:11

@Black Hole: Számunkra is a töpörtyű volt az, amit ősz óta most ettünk újra.
A húsosabb s puhább darabok már elfogytak. Maradtak a "veszélyes" pörcök, azoknak viszont a csodálatos ízükön kívül még a bőr enyhén megégett megsült illatuk is észvesztően fantasztikus tud lenni!:):D Óvatosan rágva kitart pár napig........

Ja s az asszony megígérte, hogy süt töpörtyűs pogácsát.:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.23. 22:21:51

@zooDoo: Nyilván, ezért nem mondtam hogy nagy gáz, hogy elcsatolták.

@hagyma: Ópersze, nyilván csak egy ember hitte azt hogy manipulált volt.
Nem a kimenetellel volt bajom, hanem a lebonyolítással. Az oroszoknak kurvára nem kellett volna belefolyniuk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 22:26:11

@gabors: ki irta hogy 20-25 mpg
bazmeg tudom hany merfoldre vana hotel oda meg vissza
a sportfogasaom adomentes
ne haraguggy most en nem fogom feltenni az adobevallasomat neked, foglalkozz a sajat eleteddel es lehetoseg szeint huzzal haza
otthon szavazhatsz
20 eve zoldkartyaskent el a nyakunkon
felhaborito
@ColT: az oroszok nem belefolytak, ott elnek

Aureliano Buendía 2014.03.23. 22:27:48

@Hartmy: nekem meg nincs fészbúkom. Nem basztam el:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 22:29:16

@venszivar: 2, kilo toportyun elvagytok 2 honapig
tudtok elni

Black Hole 2014.03.23. 22:30:06

@venszivar: töpörtyűspogácsa kurva jó. Bírja utána nyelni az ember a fehér fröccsöt
Azt hiszem bejátszom a héten, amit ilyenkor szoktam. Elmegyek a henteshez, megveszem azt a karajt, amin a legvastagabb a zsír. Itthon aztán gondosan lefejtem a zsírt, hogy egyben maradjon, felcsavarom mint a rétest, és egyben megsütöm. Kb olyan szokott lenni, mint a pörc. Ha sikerül jó nagyot sütni, akkor lesz pogácsa is belőle.
Látod, milyen találékony vagyok?:-)

helianthus 2014.03.23. 22:30:40

@uraaam: te csak fejlődjél, meg vergòdj Igi hálójában. Mással ne foglalkozz. :DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 22:31:54

@gabors: sajnos kurvara nem erdekel, mennyit eszik a lancer
te csak konyveld
konyvelj mindent
es mosd leminden vasarnap
nem tok mindegy mennyit eszik?
ha tankolni kell, tankolni kell
persze beirhatnam ide, hogy 7.2 vagy 7.25, mer olyan kurva jo a labam palyan meg 6.97
ki nrm szarja le?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 22:33:10

@Black Hole: ennel egyszerubb ha hazakoltozol
ha ennyire hianyzik a pacal, meg a toportyu
holnap meg mar mecsetet is akarsz
ezert tart itt a vilag

Atörökk 2014.03.23. 22:33:39

@uraaam:
Minden okod megvan rá :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 22:35:49

@Black Hole: ha macskamano itt lenne /itt van, csak nem ir/elmondana neked, hogy csak autentikus ir eteleket enne Irorszagban azt is faluvegi fogadokban

igi1 2014.03.23. 22:36:35

@hagyma: ők kicsire nem adnak soha

venszivar 2014.03.23. 22:38:36

barom! megint te vagy a hétvége hülyéje! ""férfi"" kategóriában!:):D szokásod szerint a végére feszültnek tűnsz barom!

igi1 2014.03.23. 22:39:45

@uraaam: látod, már heli is üzen neked finoman virágnyelven :P

le vagy máma rendezve, na

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 22:41:05

@venszivar: @igi1: ha' most mond meg 3 napja toportyun elnek es meg sutnek belole pogacsat is

igi1 2014.03.23. 22:46:22

@hagyma: legalább hasznossá tették magukat, nem értem, mi ezzel a gond.

Nem tőled vették el, nem!? :P

Aureliano Buendía 2014.03.23. 22:46:51

@igi1: majd erre gondolj elalvás előtt, hogy neked is jó legyen;)

venszivar 2014.03.23. 22:50:54

barom! éppen egy napja, hogy szóba hoztam, te redvás pofájú állat. mint írtam....., éppen egy napja fogyasztjuk.
de te, barom ott a zt zabálsz, amit kukázol ill. amit lopsz! te barom!:)

venszivar 2014.03.22. 23:35:01
megsült a töpörtyű! már a tökömre akasztott lámpa mellett kellett leszűrni! lila hagymával s kenyérrel úgy belaktam, hogy most varrás mentén szétrepedek........

Hartmy 2014.03.23. 22:52:08

@uraaam: csak kirándulnod kell arra mégegyet és szerintem nem sokat kell kérned :D

pálinka a táskban...

Aureliano Buendía 2014.03.23. 22:53:10

@igi1: bezony, tegnap elég sokat túráztam.

@Hartmy: na, ezt majd egy pálesz mellett megbeszéljük:)

Hartmy 2014.03.23. 22:55:12

@helianthus: fogok válaszolni legalább is igyekszek majd :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.23. 22:57:11

@igi1: semmi gond vele
pentek ejjel sutotte, farkan egy viharlampaval
hat tolem nem, mert nincs toportyum
most meg pogiznak
en amugy szeretem a tepertet
de mar nem annyira:)

igi1 2014.03.23. 22:59:44

@uraaam: @hagyma: ne, máma már megvót nekem is a verésem, nem kérek többet. :P

Anomalocaris (törölt) 2014.03.23. 23:03:50

@helianthus: Vergódj. Szőló. Ma elhalmozol ajándékokkal.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 03:09:49

@uraaam: Figyyú, újonc. Visszaolvastam hősileg. :D :D Behálóztak? Vagy most mi van? Azért tudtál aludni? :D :D :D

Hartmy 2014.03.24. 03:37:13

@Tanácstalan: hagyta magát... Így bármelyik fehérnép behálózza :D

Hartmy 2014.03.24. 03:44:45

Jó reggelt minden ápoltnak.

Manyecska 2014.03.24. 04:05:01

@Hartmy: erőt,egésséget:-:-):-)

Hartmy 2014.03.24. 04:36:26

@Szőkenő Szarvas: :D jóval a gyerekek előtt...? :D

Manyecska 2014.03.24. 05:31:10

@Hartmy: a hadmérnökök egyik erőssége a jò stratégia xdd na..kàvészünet..

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 05:35:11

@Szőkenő Szarvas: Az a stratégák erőssége. A hadmérnököké a statika, meg a mechanika. Eddig azt hittem, van baka a családban. :D :D :D

venszivar 2014.03.24. 05:39:29

Na! ma veszek egy üdülési jogot a Rózsa dombon, aztán majd jövök sírni....

De most a baromnak kirakom a szerinte három napja evett töpörtyűt! az való neki!:):D

helianthus 2014.03.24. 06:00:59

@uraaam: tőlem? Óh, én eltöpörtyülök Igi mellett! :D

Jó regit!

helianthus 2014.03.24. 06:03:35

@Hartmy: ráér. :)
@Nattramn: mindig félrenyomok. Nem mindig veszem észre.
Ajándékok.
Neked.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 06:11:56

@helianthus: Reggel? Az ebéd is történelem. Főleg, hogy kihagytam. :D :D :D :D :D :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.24. 06:27:17

@hagyma: Az orosz állam nem él ott. Az egy másik ország.
Igaz, te egy olyan helyen élsz, ahol rutinszerűen nyomják az intervenciót :D

Manyecska 2014.03.24. 06:39:00

@Tanácstalan: statika meg mechanika meg a kis faszom az!!:D Mivan te mióta értesz a hadászathó?

Manyecska 2014.03.24. 06:41:28

@Tanácstalan: illetve mióta nem értesz hozzá?:DDD:P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 06:53:17

@Szőkenő Szarvas: Kávé volt már?

Kérlek szépen férfiembernek ez olyan, mint a foci, vagy az autók. Genetikailag tudjuk. Az olyan. A genetika, mármint. Volt ott egy kis képzavar, szóval ha a hadmérnököt lecserélnénk mondjuk vezérkari tisztre, már minden jó lenne.

Nagypapám tényleg hadmérnök volt. Nem stratégiával foglalkozott, hanem hidakat, védőműveket tervezett. Tehát stratégiára piszkosul nem volt szüksége. Stratégiára annak van szüksége aki elküldi a bakákat verekedni.

Vélhetőleg többet voltam katona is, mint te. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 06:55:59

@Szőkenő Szarvas: Illetve stratégiára még annak van szüksége, aki igit akarja behálózni, a tegnapi kommentekből jöttem rá. :D :D :D :D

Hartmy 2014.03.24. 07:03:05

@Tanácstalan: tévedés, ahhoz hogy igit behálózd két dologra van szükséged, de egyik sem a stratégia :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 07:05:33

@Szőkenő Szarvas: Homár így megkérdezted, nem értek hozzá. :D :D :D De a WOT-ben azért nem vagyok rossz. :D

Hartmy 2014.03.24. 07:06:35

Szeged Pest között ritka szép kalauz csaj van...

Manyecska 2014.03.24. 07:07:26

@Tanácstalan: az rendbe van hogy hidakat stb terveznek de kössé már bele mindenbe!:P Nem hidakról volt szó reggel. Nagyba.:P De igazad van bisztos!!:DDD

Manyecska 2014.03.24. 07:10:18

@Hartmy: naganyám is az volt. Akkor ismerkedett meg nagyapámmal..:)))

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 07:12:28

@Hartmy: No és mi az a kettő dolog? A használatuk lészen a stratégia. Az elsőre tippelek: Dzsonidíri traktor? :D :D :D

Várjál, meg ne mondjad, nem biztos, hogy én be akarom hálózni! :D :D :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 07:14:25

@Szőkenő Szarvas: Jójójóanya, meg ne egyél már. Hétfő van, na. Szóval mi volt a stratégiád és mi célból?

Kávét ittál? Olyan feszült vagy, vagy mi. :D :D :D

Manyecska 2014.03.24. 07:14:45

@Tanácstalan: légyszíves mesélj még a hadmérnökökről, nem akarnék hülyén meghalni. :D bár mingyár megkérdezem tőle..Te meg a Sün vagy másodnikkel ugye? két hete ezen gondolkozom!!..:DD

Manyecska 2014.03.24. 07:16:24

@Tanácstalan: igen, most megyek a kórházba a zeredményért:((( kiderül amitől tartok ill. aminek valszeg nem fogok örülni:( kösz a kérdést.

Hartmy 2014.03.24. 07:16:35

@Szőkenő Szarvas: lementél híd a, azért kellett hadménök, nah... :D
vannak ilyen munka kapcsán megismerkedős sztorik... Dédnagyap volt pályaépítő, akkor ismerkedett meg dédnagyanyámmal...
Másik ismerős Rábán dolgozott, akkor ismerte meg a feleségét, azóta nem ül olyan gépbe mert az tette tönkre az életét :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 07:16:38

@Szőkenő Szarvas: @Hartmy: Hallod? Veszélyesek a kalaúzcsajok. :)

Számát elkérted? :D :D :D

AtiSnatch 2014.03.24. 07:19:34

jóbb reggelt!

@Hartmy: boldog névnapot! megvan a szerdai fizetőember! :D

Hartmy 2014.03.24. 07:22:04

@AtiSnatch: hol lesz akkor már a Névnapom... :DDD

@Tanácstalan: nem kértem el, de még van 1 órám rá, annyi idő alatt még számíthatunk is :D

Hartmy 2014.03.24. 07:32:30

@Szőkenő Szarvas: ne izgulj, annál rosszabb. Minden rendben lesz :)

AtiSnatch 2014.03.24. 07:36:59

@Hartmy: hónapon belül van, uh buktad! :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 07:39:10

@Szőkenő Szarvas: Csak egyet ismertem, és halványak az emlékek, mert 6 éves lehettem, amikor elment. Magas ember volt és mindig szúrt a bajusza. Halkan beszélt, de mindig odafigyeltek rá. Ennyit tudok mondani.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 07:41:27

@Hartmy: Hajrá!

Neked is ma van a névnapod? :)

Hartmy 2014.03.24. 07:48:29

@AtiSnatch: :D készültem hogy ez lesz :D

@Tanácstalan: Ma :)

AtiSnatch 2014.03.24. 07:54:30

@Tanácstalan: miért, neked is? mert akó bódogat! igyál meg egy maláj kisfiút :D

@Hartmy: zsetont hozzál!(sokat :D)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 07:58:03

@AtiSnatch: Nekem nem, de a zöcskösnek. Ő is G. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 08:13:47

@Hartmy: Hopp, most esett csak le. Mi akkr a másik kettő? :O

Manyecska 2014.03.24. 08:14:43

@Hartmy: Karina vagy, amúgy!?:D:P boldog névnapot..
@Tanácstalan: tök nyugodt vagyok..nagyapád jó sokáig építheti azt a kurva hidat.:DDD

Manyecska 2014.03.24. 08:16:07

@Tanácstalan: valljá, melyik a másik nikked??:P a "báromarc"magyar hangja-vénszivar??

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 08:18:00

@Szőkenő Szarvas: Nagyapám 31 éve meghalt. Ma benned van a dilihoppáré?

Manyecska 2014.03.24. 08:21:58

@Tanácstalan: ja, azt hittem lelécelt.
Csak megelőztem a következő kérdést:DDD!: "nem most mész, azt mondtad???" :) Megyek majd. sajnos..

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 08:32:04

@helianthus: Az. Honnan...? :D De ha más lett volna, akkor is kihagyom. :D

@Szőkenő Szarvas: De mitől tartasz? Azt hittem, már jól vagy.

zooDoo 2014.03.24. 08:34:08

@hagyma: Szerintem nem téged hívnának katonának, 50 évesen. Azt olvastam, állampolgárságit most úgy a legkönnyebb szerezni, hogy US katonának állok, és lelövetem magam valamelyik hammer tetejéről. Azért van humoruk.

neet 2014.03.24. 08:40:40

Kérdezhetek itt teljesen offot? Annyi okos van itt, valaki biztosan tudja.
A táppénzet miből számolják? A tavalyi átlagbruttóból vagy miből? És mennyi az? A bruttó 60 %-a és semmi egyéb levonás?
Vagy más?
Köszi.

Hartmy 2014.03.24. 08:43:23

@Szőkenő Szarvas: Azzzz :D
Köszi :D

@Tanácstalan: ami a lávadközt van, meg egy adag kitartásra, mert ahogy észreveszem, Anélkül nincs könnyű dolgod :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 08:44:05

@neet: én csak egy buta zsiráf vagyok, sajnos gőzöm sincs a táppénzszámításról :D de az tuti, hogy nem lehet valami sok!

helianthus 2014.03.24. 08:48:33

@neet: szerintem azt a törzsbéredből számítják, ha van olyan. Annak az x%-a.
Levonást passzolom, utoljára 2012 januárjában voltam 3 napot táppénzen, már nem emlékszem, hogy volt. :)
Valószínű, azóta változhatott is, ezt is szeretik variálgatni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.24. 08:49:03

Mit is kell ilyenkor írni, mit is írhat ilyenkor az ember, nem igaz? Nehéz pillanatok. Mindenki legalább egyszer megéli, aki evilágra kárhoztatott. Ébredés. Nem, nem spirituális értelemben (értelmetlenségben). Nem, ez rosszabb. Reggel, ágyban, párnák közt, kimúlt-kiszárdat félszárnyú dongótetemmmel a lábnál. Eljött hát a dongótetem, Farokcsóvát megetetem, lá.
@sugargiraffusplumps.: áhhá, beugrott, zsiráf, igen, te vagy az. Ez nagy újdonság lehet neked most számodra. Ne sokkolódj. Rezegjünk.

neet 2014.03.24. 08:49:43

@sugargiraffusplumps.: nem feltétlen kell hozzá extra okosság sztem, elég, ha vki volt mostanában beteg és emiatt tudja.
Ja, s nem kell sok, csak elég legyen. ;-)

Manyecska 2014.03.24. 08:54:07

@neet: a két év bruttó átlagából, ha kórházi táppénz akkor csak 50% sajnos, amúgy 60..vagy hogy.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 08:54:16

@Kellemes Zérókomponista: kivágjuk a rezeg! ja, az másik vetélkedő, mindegy. azt a papaslomot még mindig nemtudommi.

Manyecska 2014.03.24. 08:58:53

@Tanácstalan: megírnám, ha nem mászkálnának ki-be a postafiókomban..de nembaj majd lesz nekik két év székláb, análisan!:DD f.szomat.

Atörökk 2014.03.24. 09:02:52

Szeretettel üdvözlöm a zegybegyűlt partizán elvtársakat! Szorgos népünk baszni fog!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.24. 09:03:15

Gondolom iróniának szánnyák, hogy a KFC-t VALÓDI csirkével reklámozzák. Valódi szteroid. Remélem örökre rajtuk marad. Vagy nem. Az ember okos, elhiszi, amit a tévé mond nekki.
sugárgarage S-pump: jó, de ha megmondom adsz tízmilliót. Törppapa a Hupikék Törpikékből, német szinkron esetiben.:D Rá kéne állnom a betű-, de legalábbis a szótagolvasásra képolvasás helyette, merte, benne is foglaltatik a nickedben a giraff és én nem.. Én nem. Ejj. De már megvagy. De éreztem azért a hónaljkipárolgási energiát. Tudtam valahol.

Manyecska 2014.03.24. 09:05:29

Különben poszternek nem tűnt fel a 49.900 Ft-os lelkiérték?:D
.
bocsánat az offért:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 09:09:26

@Kellemes Zérókomponista: nalyó. ez nem esett vón le száz év alatt se, de sebaj. viszont ha erre bux, akkor tessen:

1. alfa fuss grupp rigmus
2. fala fuss grupp rigmus
3. falra fuss grupp gumis
4. fals fuss grupp maguri
5. fals fuss grupp murgai
6. farag fuss grupp simul
7. film fuss grupp sugara
8. firma fuss grupp lugas
9. fuga fuss grupp sramli
10. griff lapp ragu susmus
11. griff lapp susmus ugar

neet 2014.03.24. 09:10:27

@Szőkenő Szarvas: A 2 év az hogy? Az 24 visszamenőleges hó, vagy a tavalyi naptári év és az idei pár hónap?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 09:10:39

valamént:
1. aeroszol ékel smink tempó
2. aeroszol ekként meló MIPS
3. aeroszol elmék ments pikó
4. aeroszol emelt kópé smink
5. aeroszol emlék ments pikó
6. aeroszol kémel ments pikó
7. aeroszol kepe méltó smink
8. aeroszol képe klón semmit
9. aeroszol képet klón semmi
10. aeroszol képet meló smink
11. aeroszol képi nemmel skót
12. aeroszol kést nemmel pikó
13. aeroszol késtem klip ómen
14. aeroszol kópé lent semmik
15. aeroszol meló mentés pikk
16. aeroszol meló MIPS néktek
17. aeroszol méltó nemes pikk
18. aeroszol mentél meós pikk
19. aeroszol meós nemlét pikk
20. aeroszol mesélt ómen pikk
21. aeroszol minél sekk tempó
22. aeroszol nemmel piké skót
23. aisz EEPROM ékel klón most
24. aisz EEPROM ének moll skót
25. aisz EEPROM kémlel skontó
26. aisz EEPROM kéne moll skót
27. aisz EEPROM mellék skontó
28. aisz ékel elem komp stornó
29. aisz ékel elem króm pontos
30. aisz ékel elem PROM skontó
31. aisz ékel elme komp stornó
32. aisz ékel elme króm pontos
33. aisz ékel elme PROM skontó
34. aisz ékel elment komp orsó
35. aisz ékel elment okom spór
36. aisz ékel elmos komp ternó
37. aisz ékel elmos kontó perm
38. aisz ékel elront komp meós
39. aisz ékel emel komp stornó
40. aisz ékel emel króm pontos
41. aisz ékel emel PROM skontó
42. aisz ékel emse klón tompor
43. aisz ékel emse kolomp trón
44. aisz ékel emse komp trónol
45. aisz ékel EPROM kent ólmos
46. aisz ékel EPROM kent omlós
47. aisz ékel eres komp lótnom
48. aisz ékel esne komlót PROM
49. aisz ékel esnek lótom PROM
50. aisz ékel kelep mosom trón
51. aisz ékel kelep most rónom
52. aisz ékel kelme most pornó
53. aisz ékel kelme rónom stop
54. aisz ékel kenet ólmos PROM
55. aisz ékel kenet omlós PROM
56. aisz ékel kent lemosó PROM
57. aisz ékel kert lompos ómen
58. aisz ékel kese lótnom PROM
59. aisz ékel keton ólmos perm
60. aisz ékel keton omlós perm
61. aisz ékel klón mese tompor
62. aisz ékel klón mosom teper
63. aisz ékel klón mosom terep
64. aisz ékel klór nemes potom
65. aisz ékel kolomp mese trón
66. aisz ékel kolomp ómen rest
67. aisz ékel komló most peren
68. aisz ékel komló neme sport
69. aisz ékel komló nemes port
70. aisz ékel komló pormentes
71. aisz ékel komp lemos ternó
72. aisz ékel komp leront meós
73. aisz ékel komp mentes roló
74. aisz ékel komp mese trónol
75. aisz ékel komp nemes torló
76. aisz ékel komp ónos termel
77. aisz ékel komp orsó telnem
78. aisz ékel kompetens lórom
79. aisz ékel kompetens romló
80. aisz ékel kontó lemos perm
81. aisz ékel kopó nemmel rost
82. aisz ékel kopó nemmel sort
83. aisz ékel koporsót nemmel
84. aisz ékel kopt lórom nemes
85. aisz ékel kopt nemes romló
86. aisz ékel kopt nemmel orsó
87. aisz ékel kóstol neme PROM
88. aisz ékel kotló nemes PROM
89. aisz ékel kotlós neme PROM
90. aisz ékel króm lesen potom
91. aisz ékel lent mosom póker
92. aisz ékel lepke mosom trón
93. aisz ékel lepke most rónom
94. aisz ékel lórom nekem stop
95. aisz ékel lórom nemek stop
96. aisz ékel lótok nemes PROM
97. aisz ékel ment móres pokol
98. aisz ékel mentek omol spór
99. aisz ékel mentem okol spór

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 09:11:37

uccsó adag:

100. aisz ékel ments okoló perm
101. aisz ékel ments omol póker
102. aisz ékel mormon pele skót
103. aisz ékel mosó PROM telnek
104. aisz ékel most nekem porló
105. aisz ékel most nemek porló
106. aisz ékel most ólmok peren
107. aisz ékel nekem ólmos port
108. aisz ékel nekem ólom sport
109. aisz ékel nekem omló sport
110. aisz ékel nekem omlós port
111. aisz ékel nekem omolt spór
112. aisz ékel nekem romló stop
113. aisz ékel neme ólmok sport
114. aisz ékel nemek ólmos port
115. aisz ékel nemek ólom sport
116. aisz ékel nemek omló sport
117. aisz ékel nemek omlós port
118. aisz ékel nemek omolt spór
119. aisz ékel nemek romló stop
120. aisz ékel nemes ólmok port
121. aisz ékel nemmel ókor stop
122. aisz ékel nemmel okot spór
123. aisz ékel okom spór telnem
124. aisz ékel ólmok pormentes
125. aisz ékel ólmos pont remek
126. aisz ékel omlós pont remek
127. aisz ékelt elken mosó PROM
128. aisz ékelt eper klón mosom
129. aisz ékelt esne komló PROM
130. aisz ékelt esne komp lórom
131. aisz ékelt esne komp romló
132. aisz ékelt esne ólmok PROM
133. aisz ékelt esnek ólom PROM
134. aisz ékelt esnek omló PROM
135. aisz ékelt kelme ónos PROM
136. aisz ékelt kepe mRNS omoló
137. aisz ékelt komp nemes roló
138. aisz ékelt koporsó nemmel
139. aisz ékelt leken mosó PROM
140. aisz ékelt nekem omol spór
141. aisz ékelt nemek omol spór
142. aisz ékes elem klón tompor
143. aisz ékes elem kolomp trón
144. aisz ékes elem komp trónol
145. aisz ékes elken lótom PROM
146. aisz ékes ellen króm potom
147. aisz ékes ellet komp rónom
148. aisz ékes elme klón tompor
149. aisz ékes elme kolomp trón
150. aisz ékes elme komp trónol
151. aisz ékes elment komp roló
152. aisz ékes elront komp meló
153. aisz ékes emel klón tompor
154. aisz ékes emel kolomp trón
155. aisz ékes emel komp trónol
156. aisz ékes EPROM klón motel
157. aisz ékes EPROM komló lent
158. aisz ékes EPROM kontó mell
159. aisz ékes EPROM lent ólmok
160. aisz ékes kell moment ropó
161. aisz ékes kell ómen tompor
162. aisz ékes kellem ontó PROM
163. aisz ékes kelme lórom pont
164. aisz ékes kelme pont romló
165. aisz ékes kent leomló PROM
166. aisz ékes klón mormol pete
167. aisz ékes klón omol permet
168. aisz ékes klón omolt perem
169. aisz ékes kolomp leró ment
170. aisz ékes komló PROM telne
171. aisz ékes komp lelet rónom
172. aisz ékes komp lelte rónom
173. aisz ékes komp leró mentol
174. aisz ékes komp leront meló
175. aisz ékes komp lórom telne
176. aisz ékes komp mellre ontó
177. aisz ékes komp roló telnem
178. aisz ékes komp romló telne
179. aisz ékes komp rónom telel
180. aisz ékes kompót neme roll
181. aisz ékes kontó moll perem
182. aisz ékes kopó mell mentor
183. aisz ékes kopó mentem roll
184. aisz ékes kopt nemmel roló
185. aisz ékes koron mell tempó
186. aisz ékes kort lopó nemmel
187. aisz ékes króm lepne omolt
188. aisz ékes leken lótom PROM
189. aisz ékes leplet monokróm
190. aisz ékes mell ómen portok
191. aisz ékes mell rokon tempó
192. aisz ékes mellek ontó PROM
193. aisz ékes mentek moll ropó
194. aisz ékes mentek olló PROM
195. aisz ékes moll nekem portó
196. aisz ékes moll nemek portó
197. aisz ékes ólmok PROM telne
198. aisz ékes ólom PROM telnek
199. aisz ékes omló PROM telnek
200. aisz éket elken ólmos PROM

na ezzel most elleszek egy darabig megint.

neet 2014.03.24. 09:13:44

@sugargiraffusplumps.: úgy látom, lassan neked is aktuális lesz a táppénz kérdés ... :D)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 09:16:34

@neet: demégmennyire! már legalább 10 éve esedékes a dolog de azt hazudják itt, hogy nélkülözhetetlen vagyok, kapjákbe.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.24. 09:21:53

@sugargiraffusplumps.: ez kúúvajó.:D
@neet: neetslom.:D

Mikor jön egy poszttéma? Mit sokalltatok a közelmúltban és vettétek meg mégis?

AtiSnatch 2014.03.24. 09:22:48

@Hartmy: láttam vonaton ültél. pálinkát elbírta a vonat?

Atörökk 2014.03.24. 09:25:05

@AtiSnatch:
Te ne itt csúfkoggyál, dolgozzál szépen, hogy szerdán tuggyál miből fizetni :D

Manyecska 2014.03.24. 09:26:03

@neet: blog.rsmdtm.hu/2013/07/uj-szabalyozas-a-tappenz-kiszamitasanal/
hálistennek rég írtam ilyen jövedelemigazolásokat-nincs táppénzes mostanában-, sza változott..az az évi és a megelőző év bruttója alapján számították. És csak SZJA-t vonnak. Remélem:D!

Manyecska 2014.03.24. 09:27:10

Kár szerdán ünnepelni a szülinapomat, az csütörtökön lesz:P léc!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 09:32:03

@Hartmy: Ezen eltűnődtem. Mi a fenének a mágneses tájoló? A kitartásomat meg félúton elhagytam már. :)

AtiSnatch 2014.03.24. 09:38:30

@atörökk: mint említettem hartmynak névnapja van ma, ebből kifolyólag ő fizet! :D

@Szőkenő Szarvas: gyösz te is? megtarcsuk akkor! a végére meg lesz egy kis mamáskatonás játék ajándékba!(nem tőlem) :D

Atörökk 2014.03.24. 09:39:53

@AtiSnatch:
Én nem vagyok kicsinyes, nekem mindegy, ki hív meg :)

AtiSnatch 2014.03.24. 09:47:03

@atörökk: na akkor most én meghívlak: gyere el szerdán! a többit hartmy állja. :D

Manyecska 2014.03.24. 09:50:51

@Tanácstalan: "A szak neve had- és biztonságtechnikai mérnök. A katonák általános mérnöki alapozás után a hadsereg által igényelt mérnöki területekre szakosodhatnak. " mint mondottam az úr műszaki igazgató régóta. ja meg igazságügyi szakértő /mellesleg doktor..:)../ szerintem összekeverted a hadmérnököt a hídmérnökkel:P..na jó nem zrikállak többet:D:PP@AtiSnatch: jó jövök, Igi is jöhet?:D:P Velem sz.rul járnátok, antialkoholista vagyok és este nyolckor már alszom:D..

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.24. 10:06:05

@Szőkenő Szarvas: Nem keverem össze. Ezek a marketinges izék, ezek mindent kicsicsáznak. Nagyapám hadmérnök volt, akkor úgy hívták, ma meg így. Na.

Antialkoholista, meg este 8-kor alszol, mi? Perszepersze. :D :D :D

AtiSnatch 2014.03.24. 10:18:58

@Szőkenő Szarvas: nem mondtam, hogy inni gyere :D igi nem jöhet, mert verekedésbe keveredne uraammal vagy atörökkel :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.24. 11:53:48

@neet: Az elmúlt naptári év bruttó összkeresetének egy napra vetített átlaga. Tehát 365-tel osztod, 60%-kal számolod, és a munkaszüneti napokat is hozzáadod. -16% SZJA +családi adókedvezmény.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.24. 11:55:15

@neet: Ha kevesebb, mint két év munkaviszonyod van, akkor csak 50%.

Aureliano Buendía 2014.03.24. 18:17:06

@Tanácstalan: nehezen ment az elalvás. Állandóan igi két melle lebegett a szemem előtt. De aztán elnyomott a buzgalom:D
süti beállítások módosítása