Tékozló Homár

Mindent nehezen cserélnek a MediaMarktban

2014.03.28. 13:23 | jackyll | 57 komment

Ákosnak fenyegetnie kellett a MediaMarktot, hogy egyáltalán kiszállítsák a szárítógépüket. Aztán egy hónap múlva, amikor elromlott (a kiállítási darab?), még durvábban kellett fenyegetőzni, hogy kiderüljön, hol tart a javítás:

Terhes feleségem munkáját szerettem volna megkönnyíteni egy szárítógéppel. Sok vacilálás után egy Gorenje típust választottunk, amit a Media Markt áruházban előre kifizetve (4-7 napos szállítási határidővel) megrendeltünk.

Az egy hét elteltével érdeklődésünkre közölték, hogy nincs ilyen készülék az országban, 2-4 héten belül hozzák be, majd aztán szállítanak. természetesen továbbra is 4-7 napos szállítással reklámoztak, majd miután elküldtem a törvény szövegét a vásárló tudatos megtévesztéséről, 1 napon belül értesítettek, hogy az egyik áruházukból azonnal szállítanak.

Meg is kaptuk, használtuk kb négyszer, majd tönkrement a gép, pontosan egy hónappal a vásárlás után, 02.17-én. Pár nap múlva sikerült elérnek a szervizt, kijött egy úr, elvitte, majd többet nem keresett.

Február végén elkezdtem érdeklődni, a szerviznél, kiderült, hogy nem jó alkatrészt cseréltek ki, más a hiba. Írtam a Media Marktnak, a Gorenje Magyarországnak és ezek közül csak az MM válaszolt, hogy nem az Ő dolguk, ezt már a forgalmazó intézi. Miután ismét fenyegetőztem egy sort, akkor megint csak az MM válaszolt, hogy csereutalványt kapok.

Múlt héten még semmi hír, ekkor közvetlen a Gorenjének írtam, hogy feljelentem őket és a szervizt, mire azonnal jött a válasz, hogy ők 14-én elküldték a szerviznek Békéscsabára az utalványt. Felhívtam a szervizt, ahol kedvesen elmondták, hogy megkapták, majd a jövő héten kihozzák. Nos ott tartok, hogy több mint egy hónapja nincs szárítónk, pénzt nem kaptam vissza, és innen még legalább 2 hét, míg új gépet kapok. Persze nem Gorenjét.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.03.28. 13:24:53

@sugargiraffusplumps.: elrontottad a mesterhármasom :P ma már nem leszek mesterhármas, metyek is Fásy Zsülikét megverni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.28. 13:26:30

@AtiSnatch: kapd össze magad, ilyen reflexekkel nem jósolok neked nagy jövőt! :P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 13:28:17

Áhhh! Terhes kismama, gonosz multi, pompás hétvégink van!

Miszter Mindenkitfeljelentek legalább majdnem tud helyesen írni.

Aki pedig hosszú ível le meri írni a szervizt, az buzi.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 13:29:25

@sugargiraffusplumps.: "fiú lesz a bébicsimota vagy lány?"

9 hónap alatt már rég megszületett.

...

Ja, 1 hónap? Akkor nem is értem miért pattog.

AtiSnatch 2014.03.28. 13:29:34

a professzor jól volt benne a szárítógépbe, volt e áramellátása? felrobbant e a vilmos körte?

@sugargiraffusplumps.: naty múltam mék lehet! nedudd ki!

AtiSnatch 2014.03.28. 13:32:51

@atpijkamo: tegnapelőtt hazafele kétszer vízbe léptem! gondoltam szólok. :)

ferand1979 2014.03.28. 13:44:41

...ha nincs készleten, nem fizetek ki terméket...
Miből gondolja bárki, hogy a majd csak lesz ilyen termék hazánkban, sikeres üzletkötés...
Ha akarok venni valamit, odamegyek, megnézem, megtapogatom, és csak akkor fizetem ki, ha azt el is vihetem, vagy megígérik, hogy kiszállítják. Ha így teszek, nagy valószínűséggel nem járok úgy, hogy kiállított árut veszek meg, és ha elromlik csere sincs, garanciális javítás sincs..
Másik, hogy ha pénzről van szó, hogy visszaadják az árát, akkor van az a km amit inkább leautókázok, elutazok, hogy a pénzem biztos visszakapjam..
Most még várjon a posztoló, hogy kiszállítsa a futár az utalványt, amivel amúgy is be kell fáradni a boltba, hogy termékre váltsa át. (szinte biztosan online nem lehet azzal fizetni!)

Seggturkász Agyturkász 2014.03.28. 13:47:53

Na most ha terhes az asszony akkor nem tud teregetni vagy mi a faszom?
Ez valami újgazdag szokás?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.28. 13:49:04

A bevezetés alapján azt hittem, hogy szárítógép helyett Moldova-féle automata terhességmegszakítót (agyonb.a az asszonyt is) vettek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.28. 13:50:54

@Seggturkász Agyturkász: Ez azért kell, hogyha előbányásszák a pocaklakót a párjából, akkor se párásítsa semmi (főleg télen) a lakás levegőjét, és vehessen villanyos párásítót is.

Seggturkász Agyturkász 2014.03.28. 13:53:21

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Így már értem, de az mellé meg kell akkor párátlanító is nem?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.28. 13:53:27

Flancolunk, flancolunk, az afrikaji éhező csimotáknak meg nincs lélegeztetőgéptyük!

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.03.28. 13:59:36

Hamár mindenképp az a szaros szárítógép kell.. akkor miért nem néztél körbe a neten.. hátha máshol van készleten.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.28. 13:59:50

@Seggturkász Agyturkász: hidd el sokkal kenyelmesebb, mint a furdokad feletti fregoli + centrifuga combo

fejlettebb orszagban, mikor vettuk, akkor befaradtunk a botba szetneztunk, hogy a 200 kulonbozo kozul melyik lesz jo
meret-ar- stb.
masnap kihoztak, installaltak
azota mukodik

/amugy komolyra forditva, tenyleg baszottul hihetetlen, hogy veszek valamit, kifizetem es utana mar tobb mint 1 honapig nem is latom:). bar tudom ez itt a kutyat nem erdekli, ez igy helyes
ezert tar ott
hulyeamerikai egyszer beperelne egy ilyan fasz ceget es nyerne 1 millert, szerintetek legkozelebb megcsinalna ugyanezet
nahat

AtiSnatch 2014.03.28. 14:02:31

@Kitalátor (másként) gondolkodó: ezt natyon szépen mondta: "Ha tudnám, hogy míg lenn porlok, ott fönn basznak."

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.28. 14:03:13

@atpijkamo: Óh, pedig milyen szép lenne egy olyan panasz, hogy a gaz hematológusok nem engedték be a sterilszobába a rózsaszín ánuszrózsájú ölebet...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.28. 14:04:30

@AtiSnatch: A többi költeménye, többi sora is mélyenszántó tartalmat ábrázol.

Jó hétvégét mindenkinek!
Ha esik, benézek...

Konzum Kult Közélet Szex Gasztro Tech (törölt) 2014.03.28. 14:11:37

"terhes feleségem"
imádom, amikor egy homár posztban az egész életét elmeséli vki... :D

Denton85 2014.03.28. 14:12:09

Én hűtőt vettem, Samsungot, kiállítási darab volt. Kihozták a szállítók, elvitték a régit. Állt az új gép pár órát mert ugye szállítás után ne kapcsoljuk be. És amikor bekapcsoltam, persze nem ment, szivárgott a hűtőközeg. NApokon keresztül szarakodtunk, samsung szervizes kijött, megállapította, hogy odabaxták valahova, de jüfej volt és megadta a garanciát rá, megjavítják majd az MM-nek.

Oda visszamentem, semmi gondom nem volt, egyedül annyi, hogy szerintük a szállítási költség (4.000 Ft) nem jár vissza mert ők azt teljesítették. Kicsit próbálkoztunk, ellenálltak, odaadták a stornot amin persze a szállítási költség nem jár vissza. Hátramentem, és hangosan telefonálgattam ismerőssel amiben anyáztam pár sort a cégről, meg lehet kicsit gyakran említettem a fogy védelmet, mert kb 10 percen belül utánam rohant az üzletvezető, hogy elrontottak valamit a számlán és minden visszajár.

Végül amikor a visszavétet írogatták, akkor egyik srác félvállról jelezte, h de ilyen hűtő van még. Nem volt, csak 1 picit jobb ami 10k-val drágább. De az nekik mind1, azt elvihetem, full új, dobozos.

Elhoztam. Azóta is okés. Happy End.

MM-nél eléggé rugalmasak szoktak lenni, csak ügyesnek kell lenni.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.28. 14:13:53

Nem találom Waldo-t. Kicsi a kép felbontása.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.28. 15:07:58

@atpijkamo: Szerinted én ebből mit látok kis képernyőn, bébi? :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 15:10:19

@Tanácstalan: Ja ilyen kis bizbaszon internyetezel. Akkor nagyíccsd ki! Két ujjal megfog, széthúz. Legalábbis így mutatta a gyerekem az ájfónon.

Atörökk 2014.03.28. 15:12:51

Addig törölgessél szépen.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.28. 15:14:05

@atpijkamo: Háde nem is érdekel tulajdonképpen. Aztat mond meg, Manyecs merre van. Meg igi sem ír már napok óta. :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 15:18:11

@Tanácstalan: Hát Igi bisztos talált agának egy traktorost, és mi már le se vagyunk szarva.

Manyit bisztos meg hátulról zaklattya a Zoli, és bejelentkezéskor mindig elrontya a jelszót.

Atörökk 2014.03.28. 15:22:12

@atpijkamo:
Zoli biSZtos meg... delejezte a háromfázisú ceruzájával!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 15:26:19

@atörökk: :)) Delejez... a vasfaszú bába... A vaszfaszú a bábát.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.28. 15:33:47

@atpijkamo: Tényleg. Várgyál, Valamit mondott, hogy Zoli (akiről nem is tudom kicsod, de hadmérnök és kém), valami indonéziai izéket prütyköz itten. Szerinted ha kiállok ide oldalra és integetek, akkor látnak? :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 15:40:51

@Tanácstalan: Kevered a tízezredessel.

Most minden műhold odacsődült, csodálom, hogy nem árnyékolják el a napot. Különben megtalálták az indonéz gép roncsait. Nem északnak repült, hanem nyugatnak.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.28. 15:42:56

@atpijkamo: Előfordulhat.

eZ a hír hol van, hogy megtalálták a roncsokat? :O

Aureliano Buendía 2014.03.28. 17:40:33

@atpijkamo: és még a négyes metró is elindult. Szorgos népünk győzni fog!

Aureliano Buendía 2014.03.28. 17:42:35

Azt azért nem értem, mi a köze a poszthoz, a MM-hoz, hogy milyen állapotban van a felesleged? Ez irreleváns.

Mer' amúgy ok, igazad van, de ne kezdjünk már Ádámnál és Évánál egy posztot.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 18:11:48

@uraaam: :))

És még a Keletit is befejezték.

Nem gondoltam volna, hogy megérem.

A székely fogpiszkálója.

Aureliano Buendía 2014.03.28. 18:16:59

@atpijkamo: már csak a pályaudvart kéne összekapni. De azt nagyon.

Szerintem holnap elmegyek metrózni, mert amúgy soha a büdös életben nem fog az nekem útba esni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 18:18:10

@uraaam: "csak a pályaudvart kéne összekapni"

Melyiket? ... Ja, hülye kérdés, mindegyiket.

Aureliano Buendía 2014.03.28. 18:21:44

@atpijkamo: persze, mindent. Most a Keletit hoztad fel, de a Nyugatira is ráférne, gyalázat, ami ott van.

Az az egy pozitívum, hogy kidobták onnan a Haramia GSM-et, meg a többi bazári majmot. De az nagyon kéne, hogy felújítsák ezeket, és megtöltsék tartalommal.

venszivar 2014.03.28. 19:33:02

@uraaam: "Nyugatira is ráférne, megtöltsék tartalommal".

Én még nem voltam utasként a Nyugatiban, de már vonatok sem járnak benne?:)

Aureliano Buendía 2014.03.28. 19:57:39

@venszivar: így is jó, de nem pont erre gondoltam. Szar, lepattant állomás lett, kopár az egész. Nem csak a vonat a tartalom.

peppe83 2014.03.29. 08:20:57

Addig olvastam, hogy Gorenje...
süti beállítások módosítása