Tékozló Homár

A soha meg nem javuló tablet

2014.04.14. 11:54 | jackyll | komment
Zozónak ha jól számoljuk negyedszerre sem sikerült megjavítani a tabletjét, úgyhogy elvileg már cserélniük kellene:
Van egy kis történetem az Alcor nevű magyar céggel. Elvittem a tabletem januárban a szervizbe, hibás kijelzővel. Visszakaptam ugyanúgy hibásan, szoftverfrissítéssel.. Márciusban is el lett víve először egy törött kijelzővel, meg a még fennálló garanciális hibával. Erre visszakaptam (újabb 3 hét alatt) javítva, de kosszal az érintőképernyő és a kijelző között.

Visszavittem újra, a kosszal, illetve azzal a hibával, hogy már sípol (nagyon magas frekvencián, amit már csak a fiatalabbak hallanak) is. Kijavították a koszt, visszakaptam, de most meg nem érzékelt a kijelző. Visszavittem már csereigazolás igényével, majd 4 napra rá megkaptam a tabletet azzal, hogy kijavítva. Hazahoztam, még mindig jelen van a sípolás. A szervizesen nem hallják (gondolom mert öregebbek) nekem meg nincs pénzem szakértőt felbérelni..
Esetleg erre van valami jogszabály, ami kihúzna a pácból? Mert már annyiszor volt szervizben, hogy nem bírom, de használni se, mert sípol..
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thule 2014.04.14. 12:02:49

"el lett víve"

........

Atörökk 2014.04.14. 12:03:17

Hogy kell a koszt kijavítani? Merha csak ez a baj, akkó Patyolatba kell vinni!

helianthus 2014.04.14. 12:16:20

Én tudom, én tudom! A posztoló denvevér és hallja az ultrahangokat. Meg a mikrohullámot is.
Észrevette már, hogy a mikró is sípol?
Ha végzett a kajával.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.14. 12:21:24

"Esetleg erre van valami jogszabály, ami kihúzna a pácból? Mert már annyiszor volt szervizben, hogy nem bírom, de használni se, mert sípol.."
Fogyvéd mondjuk. Amúgy ha nem hallják, attól azért mérhető a hang. Szóval bizonyítható, hogy sípol-e, csak nem óccón.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.14. 12:26:17

" Erre visszakaptam (újabb 3 hét alatt) javítva, de kosszal az érintőképernyő és a kijelző között."
Nem lehet, hogy kukac volt? Mert a postoló elég kukacos :D

AtiSnatch 2014.04.14. 12:30:48

@batgirl: te vaty a posztoló? :) szúnyog van még kajára?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.04.14. 12:30:54

@ColT: A mosógépem kijelzőjénél van egy döglött légy. belül. HOgyan került oda, számomra rejtély. Már párhónapja ott van, de nem bomlik, mert amúgy meg légmentes terület. Ezek az élet nagy rejtélyei:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.04.14. 12:31:51

@AtiSnatch non captat muscas: dehogy is, nekem céges laptopom van, a számteches rohangál vele,ha kell.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.14. 12:36:45

@batgirl: A legyek ügyesek :D Bemegy a legkisebb résen, de nem talál ki a nyitott ablakon...

Te meg az IT-hoz rohangálsz ha bajod van :D

the4kman 2014.04.14. 13:29:23

Legközelebb vegyél iPad-et. Problem solved.

Xerof 2014.04.14. 13:51:54

Tényleg van olyan frekvencia, amit csak a fiatalok hallanak.
hvg.hu/tudomany/20081210_moszkito

szamaritánus 2014.04.14. 13:59:11

el lett víve...
gyakrabban kellene könyvet forgatnod, csak aztán tabletet.

Fausto(tm) 2014.04.14. 14:20:51

"Elvittem a tabletem januárban a szervizbe, hibás kijelzővel. Visszakaptam ugyanúgy hibásan, szoftverfrissítéssel."
Epic :D

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2014.04.14. 15:27:48

@szamaritánus:

Ezt hogy mondod egyébként helyesen? Mert ezt a szót én pont amiatt nem használom, hogy bántja a fülemet, de azt sem tudom, mi lenne rá a helyes.

Aureliano Buendía 2014.04.14. 18:35:13

Ki kell mosni langyos, szappanos vízzel.

Eudocimus Ruber 2014.04.15. 09:01:22

Ezt Magyarkanizsán még szebben mondják: el lett vidve...

ahanem01 2014.06.12. 13:38:05

@Thule: a macska fel van mászva a fára és a farka le van lógva. :D
süti beállítások módosítása