Tékozló Homár

Szívatja a macskákat a MÁV

2014.04.17. 14:55 | jackyll | 292 komment

catvstrain.gif

Lehet, hogy érdemesebb lenne klónozni a cicát, mintsem két átszállással 200 km-en optimális esetben 4 óra alatt végighurcolni, mint ahogy azt a MÁV lehetővé teszi. IC-n ugyanis nem vihető:

Tisztelt Nemszolgáltató! Sajnálatos módon kénytelen vagyok a mávot igénybevenni, ha haza akarok jutni Budapestről Kaposvárra. Mivel most úgy terveztem, hogy cicával együtt utazom, és azzal csak pótjegy nélküli járaton lehet, szembesültem azzal, hogy a legrövidebb menetidő 4 óra (hajnali 4-es indulással) illetve a minimum átszállás 2 db.

Önök szerint ez normális a főváros és a megyeszékhely között? 200 km-en? Mert szerintem egyáltalán nem. Az ic-pótjegy is pofátlanság és értem, hogy oda akarják kényszeríteni plusz pénzért az embereket, de nekem kisállattal - hordozóban - tilos oda felszállnom.

Szeretném, ha erre nagyon sürgősen valami nyugat-európai megoldást találnának. 30 napon belül érdemi választ várok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.04.17. 14:57:51

Feladni tértivevénnyel, ajánlottan.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.17. 15:04:36

Van macska, aki megtalálja a családot, ha költöznek. Megérne egy próbát.

Vajon fagyasztott macskát szabad-e szállítani? Lehet, hogy utána felenged.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.04.17. 15:10:32

szállítóban mért nem lehet szállítani cicusokat?????

Bluemotion 2014.04.17. 15:12:03

Nem gondolt még arra a posztoLÓ, hogy gyalog megy? Ingyenes utazás, kellemes és macskabarát(!) környezet, nulla átszállás, és még sorolhatnám.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2014.04.17. 15:16:43

El köll altatni a dögöt, oszt' nincs gond.

Manyecska 2014.04.17. 15:17:12

Akváriumot lehet szállítani?? hátha többeknek ez fontos kérdés itt:D..

Hartmy 2014.04.17. 15:23:20

@Manyecska: Illetve vanília fagyalaltot szolgálnak-e fel? Mert ha igen, akkor mindenki mondjon le róla. :D

Egyébiránt ajánlom a volán társaságot, ott még szellőzni is tud a cica bizonyos állomásokon. Egyes esetekben olcsóbb mint a MÁV és ha jól emlékszem átszállás nélkül megy Kaposvárig, bár ebben nem vagyok biztos.

ancsika 2014.04.17. 15:26:49

minősítsd át vakvezető kutyává és akkor menni fog!

NYJetsTD 2014.04.17. 15:27:17

Ez már milyen hülyeség, ennyit kínlódni egy utazással. Csak fel kell dobni a macsekot jó magasra, aztán megvárni, míg a föld pont annyit forog, hogy Kaposváron essen le.
Különben sem értem a nagy rinyát, mindenki tudja, hogy az utas van a MÁV-ért és nem fordítva. Nem tudom egyesek mit képzelnek magukról... felháborító!

igi1 2014.04.17. 15:28:25

Ejha! Ezz azz csak kemėnyen.

venszivar 2014.04.17. 15:28:28

vonat után kötni! az ütközőn van hátul erre, arra kialakított alkalmatosság.

Igaz én vonatot csak TV-ben, ha láttam.:)

igi1 2014.04.17. 15:29:50

Tedd a nyakadba a macskát senkinek se fog feltűnni h él

2014.04.17. 15:42:43

most úgy terveztem, hogy cicával együtt utazom,

Gondolom a macska kérte. Imádnak vonatozni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.17. 15:43:37

egy IC-n mer' zavarja jobban egy hordozoban az embert egy kibaszott macsek, mint a nem IC-n?

AtiSnatch 2014.04.17. 15:44:30

@háromlábúbogár: :D egy komondorral megnézném ugyanezt :D

2014.04.17. 15:45:35

@panaszmuki: El köll altatni a dögöt, oszt' nincs gond.

Vagy készíteni belőle egy nagy adag szecsuáni csirkét és rizzsel jó lesz az útra!

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 15:46:29

@AtiSnatch non captat muscas: jajj, a múltkor New Yorkban feljelentettek egy palit állatkínzásért, mert olyan gubancos volt a kutyája...
komondor volt, még jó hogy nem vitték börtönbe!

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 15:47:47

@Cicmen: macska kérte a macskát??? Kezdődő skizofrénia??? :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.17. 15:56:17

@háromlábúbogár: Egy francia sajtokat áruló német boltossal kidobatták a készletét a német hatóságok, mert penészes volt. Hetekig ezen röhögtek a franciák.

Atörökk 2014.04.17. 16:14:30

Izé... Macskavagon :D

Sandor Akarki 2014.04.17. 16:23:03

Utolsó élményem egy kézipoggyász helyett hordozóban macskát szállító nő volt, repülőgépen. A macska 3 órát végignyávogott. Kevés hiányzott ahhoz, hogy meglincseljék a csajt. Azóta repcsin sem lehet vinni. Szerencsére.

2014.04.17. 16:29:15

Különben ki a poszter Macskássy Izolda?

2014.04.17. 16:33:56

@Sandor Akarki: A macska 3 órát végignyávogott.

Gondolom valamit közölni akart! :)))

venszivar 2014.04.17. 16:35:01

@Sandor Akarki: Ja, a repcsiből nem lehet kib.szni a macskát, de a vonat az ugye mááás!:)

2014.04.17. 16:38:48

@atörökk: . Macskavagon

Hehehe!

obluda 2014.04.17. 16:39:41

Helyesbítés: a sima pótjegyes vonatokra fel lehet vinni állatot, csak a helyjegyesekre nem (jól is nézne ki, mikor gyak. az összes vonat gyorsvonati pótjegyes lett...):

"A kísérő kutya és a szolgálatban lévő rendőrségi kutya kivételével nem vihető be élő állat
- az 1. osztályú kocsiba,
- az étkezőkocsiba,
- a pót- és helyjegyköteles, vagy helyjegyköteles vonatba és kocsiba."

Legalábbis a honlapjuk ezt írja.

Egyébként én is abban a hitben voltam, hogy hordozóban fel lehet vinni, és csak a nagyobb testű kuták tulajait szivatja a máv, de hát ezek szerint nem.

A kutyatulajdonosokon azért a biztonság kedvéért még pluszban is rúg egyet szeretett vasúttársaságunk, merthogy:

"Az utassal együtt szállított kutyáért élőállat viteldíjat kell fizetni, függetlenül attól, hogy az utas a kutyát pórázon, szájkosárral ellátva tartja, vagy kosárban, ketrecben, ládában vagy más tartályban viszi be a személykocsiba."

Szóval a boxban levő hat kilós cicáért nem fizetsz, a másfél kilós csivaváért igen. Szerintem a posztoló, mint macskatulajdonos, nézze az élet napos oldalát :DDD

Manyecska 2014.04.17. 16:43:23

Basszus a HÉV-sínek olyan szarok majdnem mennyei orgazmust okozott a rázkódás szerintem pár perc kellett még volna:D megírjam posztba??

Atörökk 2014.04.17. 16:46:49

@Manyecska:
Inkább vidd el igit hévezni :D

obluda 2014.04.17. 16:47:06

@obluda: Oké, rettenetesen hülye a fogalmazás (a "pót- és helyjegyköteles" ebben az esetben nem azt jelenti, hogy vagy-vagy, hanem hogy egyszerre a kettő), de ezt szerették volna vele kifejezni a drágák.

Hartmy 2014.04.17. 16:49:04

@Manyecska: Légy szíves :D De az a pozitívumok vagy a panaszok közé menne? :D
Szerintem szólj iginek is róla :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.17. 16:54:40

@Hartmy: "@Manyecska: Légy szíves"

Csak ha fénykép van hozzá.

Aureliano Buendía 2014.04.17. 17:24:45

KöZSd pórázon az utolsó kocsi ütközőjére, majd leszalad a vonat után.

Aureliano Buendía 2014.04.17. 17:31:50

Aligátort sem lehet szállítani. Mégis mindig a macskások hőbörögnek.

Atörökk 2014.04.17. 17:35:26

@uraaam:
Mert a hajó a tenger tevéje.

Rosszindulatú Vászka 2014.04.17. 17:38:43

A Roxfort Express-en bezzeg lehet békát, patkányt meg bagojt is szállítani, nem csak macskacicákokat.

Rosszindulatú Vászka 2014.04.17. 18:02:16

@atörökk: röpcsin meeg kelgyót is, láttam a tévébe.

Atörökk 2014.04.17. 18:03:11

@Rosszindulatú Vászka:
Meg madárt a halytóműbe, esetleg a pilótafülke üvegjén.

Rosszindulatú Vászka 2014.04.17. 18:06:58

@atörökk: jaja, azér van az a madárfluenza, meg a többi haláűlos bakterológia is Magyarországba.

Manyecska 2014.04.17. 18:08:53

A tizedes repülősszázadban végzett.
Mint ez a kutya!:D
www.youtube.com/watch?v=Rb_RMNhjUDM
jó, régi mán.

Rosszindulatú Vászka 2014.04.17. 18:12:58

Meg a úrhajókba is szoknak vinni sast, hogy összefogdossa a egereket. A macska azér nem jó, bár tud repülni a sújtalanságba, lusta is, ha vedlik az gázosabb ottan. Kivéve, ha aliens airline, mer akkor kell direkt a macska.

Manyecska 2014.04.17. 18:14:48

@Hartmy: Boldog ügyfél poszt, természetes!!! nagy poén lenne ha kikerülne.:D

Manyecska 2014.04.17. 18:16:49

@atörökk: télleg neki bejön a Dávid. Sosem gondoltam hogy nekem is egyszer..
:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 18:19:45

Ki köll szedni az első lábát, akkor poggyász!!4!

Rosszindulatú Vászka 2014.04.17. 18:20:22

@Manyecska: én buszni szoktam. Volánnal. Kaposvárig az megannyi sok biciglis kacaj. Teccikérteni.

Kovács Ferenc 14 2014.04.17. 18:21:57

A kutyásokat is szivatják. Ja, és kuksoljon talpig szájkosárban a nyomorult kutya 4 óra hosszat...
Régem volt poggyászkocsi, ahova az állatokat, koporsókat, ormótlan csomagokat stb föl lehetett adni, de hát az úgy túl jó volt, meg kellett szüntetni.
Bezzeg töküres bicigliszállítók azok vannak, mer az hűdetrendi...
A postoló meg vegyen egy 60e Ft-os trabantot, és fütyüljön a mávra!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.17. 18:22:43

" valami nyugat-európai megoldást találnának. 30 napon belül érdemi választ várok."

Muuuuhahahahaha, naívügyfél! :D
Szegény macsek...

Manyecska 2014.04.17. 18:23:10

@Rosszindulatú Vászka: hát nem:)!@dr. phil. Sün‼ ツ: jaés húzod a kis farkánál fogva. értem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 18:26:00

Svejci vonattal köll utazni, azon vihető a macska!44!

Rosszindulatú Vászka 2014.04.17. 18:32:49

@atpijkamo:

"Ha még egyszer ilyen csúnyán beszélsz, úgy pofán baszlak, hogy nyekkensz! Megértetted? Na tűnés a picsába!"
F. Fairlane

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.17. 18:37:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: "Svejci vonattal köll utazni, azon vihető a macska!"

:)) De csak svejcimacska. ... Azaz svejcisapka.
media.fukung.net/imgs/Cat%20Hat.jpg

Rosszindulatú Vászka 2014.04.17. 18:41:38

@atpijkamo: most hogy így firtattad, vahon a MÁV-nak mi a véleménye a hónajjmacskáról? Már úgy általába. Meg úg konkrétan is.

www.youtube.com/watch?v=c8lX_71Fc38

igi1 2014.04.17. 19:04:17

@Cicmen: szerintem meg el kell engedni

Rá a kalauzra :)

Anomalocaris (törölt) 2014.04.17. 19:11:49

Kaposvárról, bizonyára nektek is kapros szószos tészta jut eszetekbe. Minek ott lakni?

helianthus 2014.04.17. 19:13:52

@Nattramn: Miért ne? Tök szép ronda város.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.17. 19:26:38

@helianthus: Az utcákon tejföl hömpölyög, benne paprika és kapor. Nekem ez a kép jelenik meg a nyakdudorban.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.17. 19:36:34

"Ez a cikk a vég. Ha valami patkány lépkedett volna a klaviatúrán,még abból is értelmesebb szöveg született volna..."

Rosszindulatú Vászka 2014.04.17. 19:43:44

@atpijkamo: nem is szereti igazán a pinát aki fél egy ki szőrtűl. Naugye, hogy ugye. No nem mintha válogatós volnák, csak a jegyzőkönyv végett.

KRT 2014.04.17. 19:49:44

Személyes off: (mondjuk ez a kutyát sem zavarja itt, de ennek számomra vége) @AtiSnatch non captat muscas: Üdv! Csak meg akartam köszönni a linkeléses segítséget a kommentblokkolóval kapcsolatban, még Februárról (meg zsiráfffffnak is persze). Sajnos csak most néztem át a leveleimet. Most fogom beállítani. (Érdekes apróság: pár hónapja sikerült valahogy el/beállítanom valamit a reklámblokkolóban, és youtubeon zéró kommentet látok. Csak pörög a töltés, de nem ad be semmit. Az életem százalékokban mérhetően boldogabb lett :) De ahogy látom ez a program is besegít ebben. Jólesz ez.)

Rosszindulatú Vászka 2014.04.17. 19:53:43

@KRT : tejjesen releváns, épp kutyákról és macskákról dumcsizunk.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.17. 19:58:41

@KRT : A materiális világban, ha hónapok óta gyűlnek a levelek a postaládában, a lakásban általában grausiger Fund lappang.

igi1 2014.04.17. 20:03:12

@Rosszindulatú Vászka: na de mi a véleményed a temetésre el nem menő nagypapárol!? :D

Amúgy meg adj a macskanak zanataxot hátha elfogy a végére.

Aureliano Buendía 2014.04.17. 20:04:29

Mielőtt kialakítanám a poszttal kapcsolatos véleményemet, először elolvasom Igi hozzászólásait. Az számomra a zsinórmérték.

Hartmy 2014.04.17. 20:11:47

@Manyecska: legalább lenne valami értelmes boldog zügyfél post is :D
az mikor volt utoljára hogy pornó szájt lesz a homárból!

Hartmy 2014.04.17. 20:14:09

@uraaam: mindenképp irányadó!

Rosszindulatú Vászka 2014.04.17. 20:14:53

@háromlábúbogár: jaja, az szinte minden kérdésre válasz.

@igi1: a póstát gyalázni már nem menő.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 20:19:32

@Hartmy: ha elolvassa valaki külsős, nem érti
viszont ha tagok, akkor világosan szoftpornó az egész :-)

Manyecska 2014.04.17. 20:19:42

@Hartmy: ha megírnám elég érdekes poszt lenne..:PDD@KRT : tudod, rengeteg energiánk fekszik benne de hiába is mondanám neked.

Troppauer_Hümér 2014.04.17. 20:23:22

Olyat nem lehet kisállatszállításügyileg, hogy Ícén a vécén?

Hartmy 2014.04.17. 20:23:27

@Manyecska: "Mentem a vonaton és jó volt." :DDD

@háromlábúbogár: lassan át át csap szoftból :D
ha szabad kérdeznem akkor mint kolléga, mivel foglalkoztok? (már a traktorra gondolva)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 20:24:27

@Rosszindulatú Vászka:
De az igi, az ilyen.
Amíg nem lesz processzoros, áramelosztós, vagy traktoros poszt, addig nem is változik a dolog!!444
Vagy valami terhes-szoptatós-edibébipocólakós izé.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 20:27:46

@Hartmy: kollega? szintén paraszt? :-)
gyümölcs+zöldség
és magácska? tájegység?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 20:29:03

@Hartmy:
Szerintem megdugta a kaller!444
Kéccer, mer pótjegyes vonat vót!

Hartmy 2014.04.17. 20:29:13

@háromlábúbogár: szintén :) gabona, búza, árpa, kukorica, napraforgó. Dél békés. :)

helianthus 2014.04.17. 20:31:21

A lapos és ruhatetű szállítAshoz kell-e kisállatjegy?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 20:33:17

@Hartmy:
@háromlábúbogár:
A végén kiderül, hogy mindenki traktorozik, csak iginek nem jut!!!4

Hartmy 2014.04.17. 20:35:12

@háromlábúbogár: igen, bár mostanában nyugodtabb mint az ország nagyrésze. Te merre?

@dr. phil. Sün‼ ツ: van itt traktoros csak nem jól válogat a nő

helianthus 2014.04.17. 20:37:24

@háromlábúbogár: nane! Akkor inkább eltitkolom űket!! Majd diszkréten szo...vakirgázok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 20:37:54

@igi1:
Igi, szivem, hun vagy, vannak potencijális férjjelűttek!4!
Csak nem tojásot föstöl máris?

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 20:38:53

@helianthus: gondolj bele, az a sok szájkosár, póráz....

Aureliano Buendía 2014.04.17. 20:39:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: valahova csak beteszi a mellyeit. Nem féltem.

Aureliano Buendía 2014.04.17. 20:40:15

@Hartmy: @háromlábúbogár: még a végén kiderül, hogy hárt és a bodobács földik:)

Lehet, hogy már verekedtetek is a megye 26 focimeccse után:)

venszivar 2014.04.17. 20:40:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: S vajon potensek-e? vagy az nem szempont?!?:)

Hartmy 2014.04.17. 20:41:03

@háromlábúbogár: Akkor itt vagy a szomszédban. Oháza. :)

@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem tuggya ő csak nem biztos hogy komolyan godollya

Aureliano Buendía 2014.04.17. 20:42:54

@háromlábúbogár: nekem nints trakim, én csak az autóm hátsó ülésén tudnám megpocsékolni a csunyáját:)

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 20:44:42

@uraaam: vagy tagacc, és nem akarod! (mer nem vörös, vagyaz?)

Aureliano Buendía 2014.04.17. 20:45:28

@háromlábúbogár: lehet, ugyanarra a bögyös-faros tanyatündérre hajtottatok, mikor a Zizi Labor volt este a sztárvendég:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 20:45:58

@uraaam:
Gyanús, mer a törökkk is eltűnt!
Tegnap meg az igi valami Szulejmánra vót kiváncsi!4
Ráadásul kéccer!
Fölöttébb gyanúúúúúss!

Aureliano Buendía 2014.04.17. 20:46:23

@háromlábúbogár: török, hol vagy ilyenkor? Mi is földik vagyunk, igyunk!:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 20:47:03

@háromlábúbogár:
Az igi?
Má hogy lenne vörös, mikor szőőőke!

Aureliano Buendía 2014.04.17. 20:47:31

@háromlábúbogár: az, hogy nem vörös, tényleg ront a pontszámain.

Na jó, bevallom. Van itthon 4 dzsondírem, de iginek nem mutatom meg.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 20:47:45

@uraaam: nem hiszem, én már akkor is ittam :-)

helianthus 2014.04.17. 20:48:13

@háromlábúbogár: eszem-f.szom megáll!
Nekem miért nincs itt földim?
@Hartmy: te hanyadikat szeded össze?
Èn is bandázni akarok!!4!

Hartmy 2014.04.17. 20:48:16

@uraaam: nem járok foci meccsekre :D

@háromlábúbogár: igyunk!

@venszivar: ez nem kérdés! Persze hogy persze!

Aureliano Buendía 2014.04.17. 20:48:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: kéccer? Egyértelműek a bizonyítékok Vaccon.

Manyecska 2014.04.17. 20:48:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: azért mert téged meg szokott dugni nem biztos hogy másnál is így van!

Hartmy 2014.04.17. 20:49:26

@helianthus: én mondtam hogy Gyere bandázni! :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 20:50:18

@helianthus: vannak még bandatagok? nofene
te merre bandáznál? egy kicsit átkőtözünk!

helianthus 2014.04.17. 20:51:50

@Hartmy: itt akarok bandázni a földijeimmel! !!!

2014.04.17. 20:52:31

Egy fickó odamegy a mozi pénztárához, a kezében egy csirke. Kér két jegyet az előadásra.
- Uram, a csirkével mi a szándéka? - kérdi a pénztáros.
- Ó, ez az én kis háziállatom, nagyon szereti a filmeket.
- Sajnálom uram, háziállatot nem engedhetünk be a moziba!
A férfi nem adja fel, bemegy a wc-re és bedugja a nadrágjába a csirkét. Beül a nézőtérre, majd amikor elkezdődik a film, lehúzza a cipzárját, a csirke pedig kidugja rajta a fejét és nézi a filmet.
A mellettük ülő nő megböködi a barátnőjét:
- Úristen! A mellettem ülő pasi lehúzta a cipzárját!
- Na és? Mit esel pánikba, már láttál f@szt, nem? Egyet láttál, mindet láttad - nyugtatja a barátnő.
- Igen, ez igaz. Viszont ez itt mellettem megeszi a pattogatott kukoricámat!

Aureliano Buendía 2014.04.17. 20:53:21

@helianthus: hívtunk. Eddig kéccer!

Bodobács, van dolgod valamikor a nagyfaluba?

helianthus 2014.04.17. 20:54:07

Magyar hangom il ferró.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 20:55:40

@Manyecska:
Én tengeralattjáróval közlekedek, szóval ez nem nyert!
Más megoldás?

@helianthus:
Mé, hijányzik?

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 20:56:32

@uraaam: kiszámíthatatlan az időbeosztásom, hála a mezőgazdaságnak!
faszkivan!
mekbuktam vóna vagy kéccer lehetnék aktatologató a minyisztériumba

helianthus 2014.04.17. 20:58:03

@háromlábúbogár: történelmi borvidék! Vár! Minaret!
Van itt minden, játék, bicska,
gyerekeknek kistalicska!

helianthus 2014.04.17. 21:01:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: ki? Mi?
@háromlábúbogár: dehogy, háhogyne.
Hihi!
Amúgy fogalmam sincs, a Nagy Feróról aszocicáztam.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 21:01:17

@helianthus: oké, vettem!
csak az il ferroról mindig az a vadásztörténet jut eszembe az autósokkal

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 21:07:52

@háromlábúbogár:
Sörfagyit.
Valamint a medvének szokott lenni málnapálesza. Na az is lyó!

helianthus 2014.04.17. 21:10:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: igen. Hiànyzik. :'(
Nem mondtam, hova kéredzkedtél. Lehet akkár a kebleim halmára is.
Minden nap egy alma,
ettől nő a kebled halma.
A rendszernek nem kell reklám!

helianthus 2014.04.17. 21:13:18

@háromlábúbogár: csókolja meg Hófehérkét!
Cupp-cupp.
Vipera rúzs, vipera álom, ezekkel én magamat kipraperálom.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 21:13:52

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Medve felébred a téli álmából és eldönti hogy megkapja az első élőlényt akivel találkozik. Kimegy a barlangból, szembe is találkozik a sünivel, persze azonnal ráugrik, de a sün összegömbölyödik. Erre a medve elkezdi forgatni és közben ezt ordibálja:

-Hol a lyuk? Hol van?

-Nekem nincs olyan.- Mondja erre a sün.

-Mivel mondtad, mivel mondtad?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 21:14:06

@helianthus:
Mer mér?
Földi nélkül is kibírható az élet.
Sőőőt!44!
Ááááá, ja értemmá!
Kebelhalom?
Az jóóó!
Én mindig a völgyben szeretek pihenni.

helianthus 2014.04.17. 21:15:33

@háromlábúbogár: :D Hahota '84-es évfolyam? Papi is abból idézget.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 21:17:03

@helianthus: nem, sima rákeresés, sün+medve+vicc :-D
monnyuk akár az is lehetne...

Hartmy 2014.04.17. 21:19:03

@helianthus: Azt hiszi az ember, hogy ezen a vidéken nincs semmi, aztán idejön és kiderül, hogy többen vannak erről a környékről blogokon mint más helyről...

igi1 2014.04.17. 21:19:53

Ha beindul a buli megszűnik a szemérem, eltűnnek a gátlások, nem érdekes az illem

Hartmy 2014.04.17. 21:20:19

@helianthus: A nem völgy, hanem hölgy és nem lankás hanem domb, NA!

@háromlábúbogár: Én kettő az egyben nyomom.

igi1 2014.04.17. 21:21:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: süteményt sütöttem eleget, de ha nem jössz, ezerszer elverlek

Anomalocaris (törölt) 2014.04.17. 21:22:21

@helianthus: Nahát. Ma nagyon virgonc vagy. És még praperálnál is.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 21:22:22

@Hartmy: mitis? vagy innom kell még vagy abbahagyni..

helianthus 2014.04.17. 21:22:51

@Hartmy: ez azért lehet mert unatkoztok.
Bezzeg mi itt!
Kise láccunk a munkából!
:)

ptspts 2014.04.17. 21:24:17

Tudtommal nem szerepel az alapvető emberi jogok között (és nem is következik belőlük), hogy tömegközlekedésen mindenkinek joga van macskát szállítani. A posztoló nem várhatja el, hogy a MÁV megváltoztassa a szabályait, még akkor sem, ha értelmetlenek, és még akkor sem, ha az összes utasnak és a MÁV-nak is jobb lenne megváltoztatva.

Szomorú, hogy a posztoló adóforintjainak egy része olyan célokra (pl. MÁV) megy el, melyek a posztoló számára haszontalanok. Sajnos, ha épp a posztoló nincs hatalmon, akkor ezen változtatni rengeteg idejébe és energiájába kerül, és nem biztos, hogy a változás hosszú életű lesz. Ha a posztoló kiáll az érdekei mellett, és előmozdít egy jogszabályi és költségvetési változást, akkor minden tisztelem az övé; én biztos, hogy nagyon hamar feladnám, és hagynám veszendőbe menni adóm ezen részét.

A posztnak és a MÁV-nak küldött levélnek örülök: nyilvánosságot kapott a posztoló igénye, és a MÁV is értesült róla.

Biztos, hogy a macskaszállítás nem csak kényelem és pénz kérdése? Ha a posztoló elég sokat fizet, és előre szól, akkor a MÁV nem fog egy külön kocsit kapcsolni a vonathoz, melyben egyedül a posztoló és a macskája utaznak? Valószínűleg ilyen feltételek mellett nem érné meg a posztolónak, ennél még az is olcsóbb lenne, ha macskabarát taxival menne. Biztos vagyok benne, hogy a posztoló már megtalálta a számára legelőnyösebb megoldást. Érdekelne, hogy végül mennyivel lett drágább, mint személyvonattal jönni macskástul.

Aureliano Buendía 2014.04.17. 21:24:17

@háromlábúbogár: na, mer ha eccer úgy alakul, hogy ráérsz pestön lebzsölni, akkor...

helianthus 2014.04.17. 21:24:47

@Nattramn: inkább virgonc vagyok, mint idétlen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 21:25:49

@helianthus:
Kedvencem a patakpart!

@igi1:
Ájjájj, mi lesz most velem?
Most berezeltem.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.17. 21:26:10

@uraaam: tájékoztatni fogom a nagyérdeműt, az tuti :-D nem hagyom ki!44!!!!!!

igi1 2014.04.17. 21:27:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: egyet se félj, míg engem látsz, ne törődj semmivel, csak told ide a búrád

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 21:29:51

@helianthus:
Tolyást föstesz?
Mongyuk ez a modern teknika megengedi, hogy közbe irogass, na de túinvan?

Hartmy 2014.04.17. 21:31:56

@háromlábúbogár: Gazdaság meg iroda párhuzamosan.

@helianthus: Mi meg azok a fajták vagyunk, akik unatkoznak :D

@Nattramn: Nem, de nem is kell, mert sok van!

@igi1: Úgy legyen... :D

helianthus 2014.04.17. 21:33:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: hogyne festenék. Új rúzsom van (Vipera) meg kell próbálni. ;)
Na elfáradoztam, már jó meleg a formalinom.
JÉP veletek!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 21:35:11

@igi1:
Pfff, hová?
GPS koordinátákat köll kapnom, mer befalcol a processzorom!4!
És akkor áramellátásom is lesz egybe!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.17. 21:35:47

@helianthus: "@háromlábúbogár: csókolja meg Hófehérkét!
Cupp-cupp.
Vipera rúzs, vipera álom, ezekkel én magamat kipraperálom."

Csak a többieknek, hogy honnan van:
www.youtube.com/watch?v=pPytpZXkeFg
Hófehérke és a hét elgyötört törpe (1988)

Hartmy 2014.04.17. 21:41:11

@háromlábúbogár: Még csak az kellene... Agroinform.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.17. 21:42:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: összehangolt az élettérrel, végeredményben az ember szempontjából is nundenképpen hasznos tevékenység.

igi1 2014.04.17. 21:44:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: csak kövesd a nagy mellek -> feliratú nyilat :D

gabors 2014.04.17. 21:47:32

ez mar a husveti poszt ???

ja egyebkent a macskak (ugy altalaban) nem igazan szeretnek csak ugy utazgatni (ez lehet hogy egy kivancsibb fajta) es egy tok idegen helyen ebredni vagyis a MAV nem is biztos hogy szivatta a cicust...

Atörökk 2014.04.17. 21:50:15

Hol tartunk itt Gyöngyösön?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 21:53:25

@Nattramn:
Pfff, ez nekem bonyolútt!

@igi1:
Izé, a C-t azé nem mondanám nagymellnek.
Inkább ollyan tenyérbemászó.
Nagymell, az E+.

Szakértőji rovatunkat olvashatták!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 21:54:39

@atörökk:
A Petőfi uccába vagyunk!
Vége a Szulejmánnak?
A zigi is előkerűt....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.17. 21:54:44

hvg.hu/shake/20140417_Levagta_peniszet_majd_kiugrott_a_masodikr
Levágta nemi szervét, majd öngyilkos akart lenni, ezért kiugrott a második emeletről egy amerikai rapper – jelenti a TMZ bulvárportál.

Annyira buta, hogy még öngyilkos se tud lenni rendesen. ahogy nézem a klipjét, nem nagy kár érte.

Atörökk 2014.04.17. 21:55:58

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Hát elég rég meghótt, amennyire tudom!4!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 21:59:47

@atörökk:
Ne tagaggy!
Tennap az igi Szulejmánt vizionát!
Izé, nem tuom micsinát vele.
Valld be, hogy jó vót!44!

Atörökk 2014.04.17. 22:04:46

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Háezegy cemende!
Én ott se vótam tegnap! Minden jóbul kimaradok!4!!

Atörökk 2014.04.17. 22:12:55

@uraaam:
Nohát.Beengettek a zerkélyrűl? :)

Aureliano Buendía 2014.04.17. 22:14:24

@atörökk: hogy be-e? Én vagyok itt a főnök, oszt sluszpassz.:)

igi1 2014.04.17. 22:20:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: az jó, mer nekem D van, de egyébként E-is kell némelyikből.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 22:31:46

@uraaam:
Na ez a gyanús!

@atörökk:
Persze, a vizilő meg csicsreg!44!

@igi1:
Hiszem, ha látom!
A Szulejmánt akkó se magyarázod ki!!!444

Aureliano Buendía 2014.04.17. 22:32:59

@atörökk: szerintem ne terelj. Mi is megkérdezhetnénk, hogy két hete csak hazaengedett igi, miután maga alá gyűrt pár napig?:)

Atörökk 2014.04.17. 22:34:24

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Szerintem is pina!

@uraaam:
Lásd előző válaszom :)

igi1 2014.04.17. 22:35:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: ott a példaképem, aki mindenkit kicsinált, akit csak akart :)

Aureliano Buendía 2014.04.17. 22:37:26

@atörökk: az legfeljebb terelés, de válasznak elég bátor lenne nevezni:D

Atörökk 2014.04.17. 22:39:12

@uraaam:
Amit mondtam, megmondtam :)
No menek, leülök a hátamra reggelig :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 22:42:54

@igi1:
No, akkor a törökk a megoldás!44!
Ez nem is kérdés!

@atörökk:
Ne sajnáltasd magad!

igi1 2014.04.17. 22:46:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: az a baj, hogy a törökkel házasodnék, veled meg inkább szórakoznék

:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 22:49:19

@igi1:
Hát akkó szórakozzunk!
Én nem házasodok.
A sünök nem szoktak.

igi1 2014.04.17. 22:54:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: akkó megnyugodtam, mer én se vagyok egy háziasszony, mosni nem tudok, meg vendéglátóskodni se, csak főzni, sütni, de azt viszont nagyon.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 23:00:49

@igi1:
Megegyeztünk szivem!
Én ellátom magam háztartásilag, mer eccerűbb!
Házasoggy, akivel akarsz, maj leszek a szeretőd!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.17. 23:24:48

Szegény Malcolm Young-ot sajnálom.
De a só megy tovább!444!
www.youtube.com/watch?v=RHpClGAAvpg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.17. 23:31:10

@igi1: mosni hogy nem lehjet tudni?
beteszed a ruhat
amososzert lehajtoda tetejet
forditassza gombon
zorog mikor vege
visszamegy
atteszed a szaritoba
elforgatod a gombot
az is zorog mikor lejart
kiveszed a cuccot oszt jonapot
mosni meg en is tudok
vendeglatasban meg profi vagyok offkursz

Hartmy 2014.04.18. 00:49:48

@hagyma: vagy benyomod a program indítás előtt a szárító gombot is és még pakolgatni sem kell... A konyha sokszor nehezebb gy mint egy mosás... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.18. 00:57:11

@Hartmy: hat nekunk kulon van a moso es a szaritogep
kell pakolni
ritkan is fozunk sutunk
sutemenyt soha

iden szakitunk a hagyomany/aim/okkal es nem sonka lesz vasarnap, hanem vett Mary valami gyonyoruseges angus beef eye-t, na az lesz husvetkor

tegnap nyertem egy szazast a hokin:)
ma is lesz 4 meccs
jol megvarialtam, de igazan akkor fizetne sokat ha sok hazai gyozelem lenne es sok gol
kezdodik is az elso meccs

venszivar 2014.04.18. 02:06:46

NA! a hüjjje ááámerikaiak!:D isten barmai!

index.hu/kulfold/2014/04/17/lecsapoltak_a_portlandi_viztarozot_mert_egy_tini_belehugyozott/

Gondolom, hogy kifizettetik vele a "kárt"

Vajon mennyi madár s kis állat szarik bele s döglik bele a vízbe.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.18. 02:28:56

@venszivar: fejlettebb orszagokban igy mukodik
neked ha a szadba hugyoznak meg meg is koszonod
ez van

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 02:30:34

Szevasztok! Hol tartunk?

program változásunk lett. Csak hétfőn megyünk át Szingapúrba, mert azért nem olyan egyszerű ez az átmenetel. :D

Manyecska 2014.04.18. 05:30:49

@Tanácstalan: megyek csobbanok a medencébe aztán beülök a jacuzziba. Cső!:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 05:42:08

@Manyecska: Nektek ilyen jól megy, hogy medence, meg jacuzzi van? :)

Manyecska 2014.04.18. 05:57:19

szaunázni is fogok előre szólok:DD

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 06:22:13

@Manyecska: Nem érdekel, sikítozzanak azok a férfiak, akik közé bemész ruha nélkül. Hűsölök, ma csak 31 fok van. :D :D :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.18. 06:57:11

Jó reggelt, ma nagyon nagypéntekre ébredtünk! Csak semmi hús ma!!444!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.04.18. 07:10:19

Aki amúgy vega az hogy jelzi most, hogy húsvét? A foszlóskalács része a húsvétnak? Azt mondták része a húsvétnak. Ki NEM és ki IGEN megy locsolkodni ikszet a megfelelő mellé köszönöm. Ki IGEN menekül a locsolkodás elől és ki NEM ikszet ideis köszönöm viszlát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.18. 07:13:31

meg egy 5 perc van es nyertem 2 ezer dollart
SJ-LA 5-3
ez tok megfelel j marad igy

venszivar 2014.04.18. 08:12:18

barom a szerencsétlen mitomán!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 08:15:09

@háromlábúbogár: Vétkeztem. De mit csináljak, nem hal volt ma az ebéd, hanem csirkemell. :(

Manyecska 2014.04.18. 08:19:24

@Tanácstalan: ketten voltak....:D na, melegszendvics+tea, jóétvágyat. Kicsit termálvizeztem is a hatvanöt fokosban:)

venszivar 2014.04.18. 08:20:38

Na itt a másik......

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 08:23:13

@venszivar: Elnéztem a naptárt. Tegnap, meg tegnapelőtt, meg azelőtt nem ettem húst. Akkor nem egál?

Manyecska 2014.04.18. 08:27:59

@venszivar: Tényleg igaz a mondás hogy egy kiadós reggeli úszás után az idegesítő FASZOK szimplán faszokká válnak:D!!:DDD

venszivar 2014.04.18. 08:28:42

@Tanácstalan: Gondolom, hogy már hónapok esetleg évek óta nem hajtottál rá egy zátonyra SE....

NA??? :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 08:32:21

@Manyecska: Hát nem kaptai infarktust, agyvérzést? :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 08:33:29

@venszivar: Még SOHA, de mos szánom bánom bűnömet, komolyan.

Manyecska 2014.04.18. 08:36:25

@Tanácstalan: nem, jók voltunk:P, tik tudtok úszni a hajó mellett ha megáll, le lehet menni valahol..??

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 08:47:11

@Manyecska: Van medence speciel.

Az attól függ. De erősen ellenjavallt. A vízből 11 méter magasra egy kötéllétrán kellene a fedélzetre visszamásznod. vállalod? Meg elég koszos a víz errefelé. Ha nagyon kérik, megengedem, de nem szívesen.

Manyecska 2014.04.18. 09:04:18

@Tanácstalan: kötéllétra?:DD fiam ofője komplett túlélő-túrákat tart: a Mátrából jöttek lefelé a hegyről: azt mondta tud egy rövidebb útvonalat:DD, egy patak medrében!!!, csak nem számolt az esővel és a patak igencsak áradt, többen arccal előre estek a vízbe:DDD....úgy jöttek meg a Keletibe hogy a gatyájuk megállt a sártól-ofő is jól festett, mint aki beszart:D-...de volt amikor megszöktek páran a napköziből hegyet mászni a kis csimótám: felmásztak egy házhoz,..:D kérdeztem otthon mért van a bézbólsapkádon lábnyom??????:P:DD akkor bevallotta hogy kiszöktek /8 évesek voltak/.."és képzeld anya volt kígyóveszély tábla is kirakva":D

Manyecska 2014.04.18. 09:14:47

@Kellemes Zérókomponista: akinek x lába van az y-t rakjon? foszlóst? Hová?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.18. 09:15:44

@Tanácstalan: Kikötőben atom lehet... olaj, szemét...

A kötéllétra vicces :D

neet 2014.04.18. 09:24:37

xyz
festek tojatot a kölökkel
locsolást nem várom, de nem is bánom
itthon nem leszünk, rokonylátogatás
ott vki biztos betalál
csak nem hervadhatok el, vagy de?
így jó?

AtiSnatch 2014.04.18. 09:34:56

@KRT : az élet apró örömei. :)

szép joó reggeltet fél péntek napján :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 09:49:44

Ősz szakállam tökömig lekonyúl,
Nem vagyok már mai nyúl.
Káposztám javát már megettem,
Locsoljon most már más helyettem!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 10:01:34

Locsollak előröl, hogy nőjjön a melled,
Locsollak hátulról, hogy nőjjön a segged,
Locsollak felülről, hogy nőjjön a hajad,
Locsollak alulról, hogy HAGYJAD MAGAD!

Manyecska 2014.04.18. 10:01:52

@atpijkamo:

Árok partján döglött csiga,
Meglocsollak hülye picsa.
:DDD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 10:02:45

Az én kedves locsolómra 2 tojás van festve,
Akit vele meglocsolok, az elmehet GYES-re!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 10:03:49

@Manyecska: :)) Na, ezt neked:

Zöld a moha, zöld a páfrány,
Meglocsollak, házisárkány.

Manyecska 2014.04.18. 10:03:52

@atpijkamo: Künn a réten zeng a kasza,
Locsoljon meg apád f*sza!

Manyecska 2014.04.18. 10:05:05

A századostól:
Zölderdőben pirostojás,
Ibolya meg minden,
Fogadjunk, hogy ha ott megállsz,
Eltalállak innen!
:DDD!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 10:05:50

Itt egy líraibb:

Nagy picsája van a lánynak,
De még nagyobb az anyjának.
Leveszem a kalapom,
Beleverem a faszom.
Szabad-e locsolni?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 10:07:38

@Manyecska: :))

Ganédombunk oldalában
Megjelent egy bögöly,
Meglocsollak, de csak azér,
Hogy meg ne dögölj!

Manyecska 2014.04.18. 10:08:04

@atpijkamo:
Nyírfaágról lóg a takony,
Azzal öntlek én majd nyakon. :dd

Csigorin 2014.04.18. 10:09:04

Kisallatot vettel, akkor viseld az osszes vele jaro kellemetlenseget.

Amugy tenyleg lehetne a dohanyzokocsi mintajara allatoskocsi.

Manyecska 2014.04.18. 10:09:47

Jó reggelt, jó reggelt,
Gyönyörű tavasz van,
De nem ezért vigyorgok,
Hanem, mert beb@sztam!

Manyecska 2014.04.18. 10:12:38

@atpijkamo:
Zölderdőben jártam,
barna medvét láttam,
ott voltak a bocsok,
Sz*pjál le te mocsok. :dddd

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 10:18:22

@Manyecska: :))

Bőrből van a locsolóm,
Nem kölni van benne,
Ha én azt most elővenném,
Nagy sikoltás lenne.

Manyecska 2014.04.18. 10:22:38

@atpijkamo:

Házunk elött folyik egy kanális,
belebaszlak téged is meg anyád is!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 10:25:24

@Manyecska: :))

Zöld erdőben jártam,
Szembejött a medve,
Úgy gondolta, könnyít magán,
Nesze, itt a nedve.

2014.04.18. 10:32:34

@Csigorin: Kisallatot vettel, akkor viseld az osszes vele jaro kellemetlenseget.

Macskát nem vesz az ember!!!

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.18. 10:32:49

@Manyecska: @atpijkamo:

Zúg a traktor, szánt az eke
Elvtársnő, permetezhetek-e???

2014.04.18. 10:33:44

@atpijkamo:
Zöld erdőben jártam,
Szembejött a medve,

Ej vadász, vadász!

venszivar 2014.04.18. 10:36:03

@Csigorin: Te! Vettel az nem egy német F-1-es pilóta???:)

Manyecska 2014.04.18. 10:37:48

Ki van rakva egy poháralátét a faliújságomra itt az irodában:
"Óvakodj az olyan macskától, akik elöl nyalnak hátul karmolnak":D

2014.04.18. 10:42:00

@atpijkamo:
A verselés engem fáraszt,
ne tököljünk, adj egy százast!

Manyecska 2014.04.18. 10:42:07

Mink most a vitrines faliszekrénybe /három polcos/ akarunk akváriumot berendezni..:D világítása is van belül tehát pont passzolna!:) A másikban meg mókusok fognak futkározni, kis létrákon:D..az üveg mögött..szerintem tökdizájnos:D!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.18. 10:44:16

@háromlábúbogár: @Cicmen:

Kossuth téren jártam,
Nagy tömeget láttam,
Nem akart oszolni,
Szabad-e locsolni?

Manyecska 2014.04.18. 10:52:20

@atpijkamo: jajjj:D. De télleg pont passzolna egy kis 25 l-es, szerintem frankón nézne ki:)..

Manyecska 2014.04.18. 11:09:01

@háromlábúbogár: nappaliban!:) mér itt a fogason a kabátom mellett a vizes fürdőrucim szárad, az irodában..:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 13:04:45

@Manyecska: @ColT: Azért azon a ktéllétrán nem olyan egyszerű felmászni, főleg úszás után. :D

Ja, hát van szemét a kikötőkben sajnos, bár kultúrkörnyezetben egyre kevesebb. De van, hogy a szél hozza és még akadnak bőven olyan hajók, akik a nyílt óceánon simán kidobálnak mindent a vízbe.

Manyecska 2014.04.18. 13:57:04

@Tanácstalan: Sargasso-tenger. Állítólag a szemét csak gyűlik de nem szabadul ki-áramlatok híján..

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.18. 14:03:44

@Manyecska: Van új pssszt!

Magyar Parlament: csak gyűlik a sok szemét.....

PannonBoy 2014.04.18. 19:52:01

Márpedig a macskáknak alanyi joguk utazni. Sőt indítványozom, hogy a macskák ingyen utazhassanak, ha már a gazdájuknak a fél keresetüket ott kell hagyni egy utazásért.

Valamint a parlamentben is lehetnének macskák. Sokkal nagyobb lenne a rend!

venszivar 2014.04.18. 22:27:29

@PannonBoy: tán húzd a faszodra a macskád! aztán utazz úgy.......

PannonBoy 2014.04.19. 10:45:24

@venszivar: A fasz se szólt hozzád, hülye proli!

venszivar 2014.04.19. 15:35:44

@PannonBoy: EZ ITT nem úgy működik buzeráns! ugattál, bárki vissza szólhat! geczihuszár!:):D

Csillár 2014.04.24. 19:34:39

Jó ég, micsoda színvonal van a Homáron a kommentekben! Évekkel ezelőtt gyakrabban olvastam, hát egészen más volt a helyzet, úgy látszik túl népszerű lett az oldal és jött a sok érdekes ember.

Szerintem teljesen mindegy, hogy egyesek szerint a macskák (vagy más állatok, mert nem csak a macskákra vonatkozik) szeretnek-e utazni, vagy sem, vagy úgy egyáltalán szeretik-e egyesek a macskát vagy sem.

Egyszerűen nevetséges, hogy ez hosszú évek óta így van és érdemben semmilyen előrelépés nem történik a dolog rendezése érdekében. Már pedig, aki szokott vonattal közlekedni, az pontosan tudja, hogy nem engedni pótjegyes járattal utazni egyszerűen kibaszás. Vannak olyan viszonylatok, ahol más szinte nincs is. Vagy csak szívatósan. Most kíváncsiságból megnéztem, ahol én szoktam utazni, ott alapból 3:55 perc alatt érek a célhoz átszállás nélkül. Ha ugyanezt pótjegy nélkül kellene megtennem - mert állattal máshogy nem lehetne - akkor a legrövidebb útvonal is 6:15 percembe telne 3 átszállással. De ajánlanak 5 és 7(!) átszállást is 7 és fél óra alatt! Ez egyszerűen nevetséges! Senki nem jókedvéből vonatozik egy állattal, és ha a máv annyira retteg, hogy valami galibát csinálnak, akkor mégis erre mikor van több esély? Ha négy óra alatt egy helyben ülve elutazik az illető a dobozban ülő döggel, vagy akkor, ha minimum másfélszer annyi idő alatt, több le-fel szállogatással, lekésett csatlakozással kell elvergődnie a célig?

Ha már úgy féltik a népet az állatos utasoktól, akkor csináljanak állatos kocsit, amire fel lehet velük szállni, mint régen a dohányosoknak.

Több külföldi országban egyszerűen az étkező kocsiba nem lehet őket vinni, de nem úgy bánnak az állattartókkal, mint a leprásokkal.

Azért én sem értek egyet mindennel, hogy boltoktól elkezdve mindenhol kutyák rohangáljanak, de az azért mégis túlzás, hogy aki bármilyen okból állattal kíván utazni, az szinte még a stoppolással is jobban járna.

Nem hiszem, hogy az okokat is firtatnunk kellene, hogy miért utaztatja a macskát. Ha mondjuk van egy macskám és megkívánom öreganyámat látogatni egy hétre karácsonykor, akkor hadd tudjak már úgy utazni, mintha nem a világvégén élnék 100 évvel ezelőtt, hanem úgy, mintha az EU-ban lennénk 2014-ben.

KCicó 2014.04.26. 00:48:47

Én többször vittem már a cicát vonaton, IC-n is (nem a lepukkant, hanem a pótjegyes kocsiban), még sosem szólt a kaller. De most, hogy ezt olvastam, vszínű nem helyjegyes, csak sima pótjegyes utazások lehettek.
süti beállítások módosítása