Tékozló Homár

10 éves fantombírság miatt vonták ki forgalomból az autóját

2014.04.22. 09:39 | jackyll | 86 komment

Ha még valakinek kétsége lenne a jogállam elhalálozását illetően, induljon egy feltámadással a hét. Naiv ügyfélnek eladott gépjárműve sosemvolt parkolásai után keletkezett fantomtartozásait 10 évvel később végrehajtották. Úgyhogy most fél éve nincs autója emiatt.

Pofátlanságnak is van határa a Budapesti Parkolási Társaságnál. 2003.-tól húzódó parkolási mizéria.

Anno 2003. áprilisában hivatalosan jogkövető állampolgárként eladtam és lejelentettem (2003.10.10. bejegyzésre került) a gépkocsimat. Majd azon év vége tájékán kaptam a Budapesti Önkormányzat Parkolási Kft.-től egy fizetési meghagyást 2003 június, júliusban, augusztusban többszörösen fizetés nélkül parkoltam és ezért bírságot kell fizetnem. A bírság összege 43.680.--Ft volt.

Tájékoztattam a Parkolási társaságot, hogy a fent említett gépjárművet eladtam és ezt dokumentumokkal bizonyítottam érkeztettem pecsételtettem. Jóváhagytak és tájékoztattak, hogy minden rendben. Ezek bejegyzéseinek dátumai.2004.07.29.-2007.11.06.-2008.01.08.-ezek után mindig nyugodtan dőltem hátra, hogy minden rendben lesz. De csak most jön a fekete leves mert 2011.02.15.-én kaptam egy ugyan olyan levelet mint eddig és elegem lett már az egészből.Csak most kezdődött el az egész kálvária.
Megint beadta ez a "kedves" Parkoló társaság az ügyet, mert gondolom az új tulaj vagy tulajok nem akartak fizetni. Felszólítottak, hogy fizessek persze most már többet:52.000.-Ft, majd megint csatoltam és beadtam a papírokat. Már nem fogadtak el semmit (Pesti Központi Kerületi Bíróság:Érdemi vizsgálat nélkül elutasította) ezért Végrehajtás alá került a parkolási pénzbírság.

2013.10.18.-án megkezdték a végrehajtást Kristófy és Társa Végrehajtó Iroda segítségével. Na ez volt az a pont amikor Ügyvédet fogadtam, mert a mostani tulajdonomban álló autómat kivonták a forgalomból, és mindenre rátették a kezüket. Az ügyvéd azóta is dolgozik azon, hogy a jogtalanul kivont illetve azóta is egy helyben avuló autómat vissza helyezzék a forgalomba illetve a jogosulatlanul büntetést vonják vissza. Remélem, hogy mihamarább lezárul már ez az ügy. A bírság összege azóta már: 87.213.--

Most várok s várok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2014.04.22. 09:42:00

Heti megérett a meggy!

Dr. Kix 2014.04.22. 09:44:02

Panaszkodsz itt ahelyett, hogy örülnél a szép új Pancho Arénának, vagy minek.

herk 2014.04.22. 09:46:59

megint gyűlnek a hülyék kommentelni..

Egyébként nehezen tudok elképzelni egyszerűbb és nyilvánvalóbb esetet, mint ez.
Kocsi eladása UTÁN parkolt vele valaki. Hogy is kérheti számon valaki az előző tulajon, nem értem.
Remélem lesz egy vastag kártéritési pénz is belőle. Én perelném a hivatalt is, ha lehet.

Leadfoot 2014.04.22. 09:49:05

Azt nem értem (persze értem, csak tettetem a hülyét), hogy ha a kormány és a budapesti önkormányzat a kétharmadával sokkal komolyabb dolgokat is keresztül tud verni, mi a búbánatos lóbrokiért nem lehet az egész budapesti parkolási rendszert beszántani, és nulláról, normálisan kezdeni.

2014.04.22. 09:53:48

@herk: megint gyűlnek a hülyék kommentelni..

Hol?

szmoker (Homo Trollicus) 2014.04.22. 09:55:10

@Leadfoot: túl sok a csontváz, csúnya dolgok derülnének ki az elvt... akarom mondani politikus uraságokról.

Leadfoot 2014.04.22. 09:58:55

@szmoker (Homo Trollicus): Igen, erre céloztam, mikor azt írtam, hogy értem. Meg arra, hogy túl sok párt túl sok politikusának túl sok jó haverja él túl jól az egészből.

samcro 2014.04.22. 10:02:05

Én is jártam már hasonlóan. Az autó eladása a szerződés dátumával azonnal él. Közjegyzővel hitelesíttettem a szerződés másolatát, azt küldtem el a parkolótársaságnak, utána nem vegzáltak többet.

"a mostani tulajdonomban álló autómat kivonták a forgalomból, és mindenre rátették a kezüket"

ilyet tehetnek?

CBF 2014.04.22. 10:03:29

@herk: Egyetértek. Például az autóhasználat akadályozása miatt is remélem igényel kártérítést a tulajdonos.

zdanee 2014.04.22. 10:06:59

@herk: Az ám, próbálnál csak beperelni egy hivatalt, nemcsak 5 perc alatt lefolytatott önvizsgálat után kiderülne, hogy a hivatal nem hibázott, a posztolót azonnal visszaperelnék rágalmazásért, hitelrontásért és a NAV hirtelen nagyon kíváncsi lenne ügyes-bajos dolgaira, mondjuk 5 évre visszamenőleg, plusz a kedves rokonoknál is (igen, arról a doboz gyufáról is).

Darth Revan 2014.04.22. 10:08:58

@Leadfoot: talan azert nem, mert 2/3 kozeli vallalkozok zsebet tomi a budapesti parkolas...

herk 2014.04.22. 10:15:13

@zdanee:
önellenőrzés < papirok által alátámasztott tények

visszaperelnék rágalmazásért < papirok által alátámasztott tények

venszivar 2014.04.22. 10:31:51

@herk: aztán kitörne az anarchia.....

"megint gyűlnek a hülyék kommentelni..", dobogós helyen VAGY!!!

joska61 2014.04.22. 10:36:02

Siralmas ügy. Sőt, olyan szinten felháborító, hogy az összes parkolási társaságnak nevezett védelmi pénzeket szedő bűnbandát nemes egyszerűséggel fel kellene robbantani. Nekem is (nyilván) van parkolási ügyem, de nekem sikerült kiokoskodni belőle. Üdv az Intrumnak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.22. 10:36:59

Időben ellent kellett volna mondani a fizetési meghagyásnak. Nem tette, így az végrhajthatóvá vált.

zdanee 2014.04.22. 10:37:06

@herk: igazad van, mivel a hivatal tévedhetetlen, a papír nyilván hamis, tehát közokirat hamisításért is fel lehetne jelenteni. És ha már ott tartunk, a közrend elleni bűncselekményért, mert borzolja a kedélyeket.

Hereguru 2014.04.22. 10:40:29

...és még ez a sztori nem szerepelt a Fókusban? Meg a Bjikk címlapján? Fel vagyok háborogva!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.22. 10:40:43

@szmoker (Homo Trollicus): @Leadfoot: @joska61: A parkolótársaságok mélyen be vannak ágyazva mindkét oldalon, nem lehet ellenük tenni semmit. Majd őket állíthja elsőnek falhoz a forradalom.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.22. 10:58:46

@samcro: Végrehajtáskor bármit lefoglalhatnak ami a poszter nevén van, és fedezheti a bírság összegét. Az már mondjuk vitatható, hogy 80 ezres büntetésért miért kell egyből a kocsit lefoglalni. Miért nem próbálják meg letiltani a fizuból.

venszivar 2014.04.22. 11:00:46

@amsz: valszeg mert a vas, csak max. annyit ért....:D

CsakMintTe 2014.04.22. 11:17:13

"Pesti Központi Kerületi Bíróság:Érdemi vizsgálat nélkül elutasította"

Kérdés, hogy milyen indokkal. Ugyanis érdemi vizsgálat nélkül - tudtommal - többnyire a Pp. 130. § alapján szoktak elutasítani, és, mint ilyet, inkább formai, mint tartalmi probléma miatt. Tanulság: elolvasni a teljes elutasító végzést, de még inkább a kereset (vh elleni ellentmondás, egyéb) benyújtása előtt ügyvédet fogadni.

Dühítő ugyanis, amikor látszólag minden bizonnyal igazad van, mégse lehet jogorvosolni, mert mondjuk a törvényben foglalt zöld papíron lila betűk helyett kék papíron fehér betűkkel írtad a keresetet.

CsakMintTe 2014.04.22. 11:19:04

@CsakMintTe: Ja, bocs, nem vh ellen, hanem fmh ellen.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.22. 11:37:50

@venszivar: Az a bja, h valszi nem. Hanem egy bénán szabályozott végrehajtási ügyben a végrehajtó is a könnyebb ellenállás felé megy. Az autóról bizonyítani tudja hogy a poszteré. De pl a tévéről ami a lakásban van már nem.
De azért az szomorú, hogy 80 ezerért a végrehajtó elveheti mondjuk az 1-2 millát érő kocsidat. De ebben is túl sok jó haver van benne, hogy normálisan szabályozzák.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.22. 11:42:38

@amsz: "80 ezerért a végrehajtó elveheti mondjuk az 1-2 millát érő kocsidat."

Csak ha a poszter ragaszkodik hozzá. Jobban járna, ha maga adná el, hogy kifizethesse a 80 ezret.

Csigorin 2014.04.22. 11:51:38

Mert kishazankban ez ugy megy, hogy fizesd ki te, aztan polgariperes eljarasban koveteld az uj tulajon az osszeget, a nyomat meg utogesd kozben egy bottal.

Atörökk 2014.04.22. 12:07:12

"Anno 2003. áprilisában hivatalosan jogkövető állampolgárként eladtam és lejelentettem (2003.10.10. bejegyzésre került) "
Itt valami nem stimmel...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 13:41:37

Már az első alkalommal ügyvédhez kellett volna fordulni. Sajnos neki is kifizetné a delikvens azt az 50 rugót, de legalább rendezve lenne a dolog.

McZozo 2014.04.22. 13:53:39

@herk:
Elmeletileg igazad van csak ket dolog kodos az egeszben:
1 Ezt irja "(2003.10.10. bejegyzésre került)" Ez mitjelent hogy akkor adta be a lejelentest vagy hogy a hivatal ekkor vette tudomasul mert nem mindegy
2 Azt irja hogy megkerestek most legutobbis, majd egybol birosag megitelte. A ketto kozott kelett lennie valaminek felszolitas egyeztetes majd birosag amire el kelett hivjak ahol eloadhatta volna a panaszat amire elvileg a birosagnak el kelett volna utasitani. De itt ad egy ugy nez ki mintha el se ment volna a targyalasra. Ez esetbe sajnos ez van. ad ketto elment de valami miatt a birosag megis ellene dontott ami viusszautalhat arra amit az elobb irtam hogy esetlegesen az adasvetelt csak octoberbejelentette be, igy velelmezhette a birosag hogy csak a buntetes miatt visszadatumoztak az eladast.
Egyiket se tudom de ezek a reszek hianyosak nekem igy nem teljesen egyertelmu az eset,

2014.04.22. 14:37:49

Sorstárs.
Én ma kaptam egy levelet egy csepeli vgérehajtótól egy 2010-es vélt parkolási díj miatt amit a közjegyzői meghagyás tanulsága szerint 2012-ben postáztak ki a VIII-ik kerületi címemre. (ahonnan 10 évvel ezelőtt kijelentkeztem) és vélelmezett kézbesítés okán próbálják érvényesíteni. Arról nem beszélve hogy volt érvényes jegyem 3 perc alatt (eddig váltottam) és megkerült a régi levél is amiben kérdeztem a parkolási társaságot hogy mik a jogosrvoslati lehetőségek. A beérkezést követő 16-ik napon sajnálattal értesítettek hogy 5 napon belül kellett volna bevinnem a jegyet. Jeleztem hogy vigyék bíróságra és kérek idézést. Azóta semmi és most jött a végrehajtási lap. Köszönjük. Most támadhatom a parkolási céget egyrészt rosszhiszemű eljárás miatt, másrészt a közjegyzőt a vélelmezett kézbesítés miatt (mivel akkor már nem létező címre postáztak) és az egészről értesíthetem a végrehajtót. Mindezt 4 év után.

IP gyűjtögető 2014.04.22. 14:49:57

Tarlós, bammeg, az autósok kifognák a lóerőket a kocsidból hogy vállukon vihessenek örök időkre e főpolgi-székbe ha ezt a parkolási dolgot rendben tennéd. Az ötletért nem kérek semmi javadalmazást.
Másik oldalról, azért nem árt, ha mondjuk augusztusig még merengsz az eddigi becézgetéseken, amit a helyi erőktől kaptál;)

2014.04.22. 15:44:00

@zdanee:
"a posztolót azonnal visszaperelnék rágalmazásért, hitelrontásért"
Rágalmazásért csak természetes személyt perelhetsz. A parkolási társaság viszont jogi személy. A hitelrontás feltétele pedig a nagy nyilvánosság előtt elkövetett cselekedet. Ezzel az sem valósul meg.

2014.04.22. 16:14:28

@Leadfoot: Nem "Kishantos" ez,hogy csak úgy beszántsák!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.22. 16:29:56

@nyomdasz63: "Nem "Kishantos" ez,hogy csak úgy beszántsák!"

Nagyon jó! :)) :(

Aureliano Buendía 2014.04.22. 18:22:34

Azért itt a dátumokkal van némi keveredés.

Amúgy meg per.

Klágenfurt Jenő 2014.04.22. 20:57:57

Úgy érzem, volt itt azért egy fizetési meghagyás, aminek nem mondtak ellent időben, jó helyre.

Megoldó 2014.04.22. 21:16:18

Ebben az ügyben is a terror a megoldás.
Magyarországon már csak az szerintem...
A jogkövető állampolgár mindig hátrányban lesz a törvényeket lesaró hivatalokkal, és cégekkel szemben, szóval ezt a hátrányt kizárólag a váratlanul végrehajtott jelentős emberi és anyagi kárt okozó ellentámadással lehet kompenzálni!

Host 2014.04.22. 21:22:42

@Leadfoot: Mert akkor nem cseng náluk a kassza. Így a jó. Nekik.

kayaibrahim 2014.04.22. 21:32:38

Értem, hogy küzd az igazáért, de bíróságra, akkor is járhatna ha kifizette volna bírságot, és még kocsija is lenne. Hasonlóan jártam én is, csak leszartam, egyéneknek nincs értelme ezekkel a szarokkal küzdeni, gondolom az ügyvéd meg a rászánt idő, kiesett kereset nagyobb veszteség mint a bírság. Gyűjteni kéne az ilyen ügyeket és egyben leverni rajtuk.
Ez itt K-Európa, ez van, mérgelődsz vagy leszarod és kifizeted.

NIKI LAURA 2014.04.22. 22:01:55

STOP!
..itt valami nem kerek.
Vszeg kapott egy fizetesi meghagyast,aminek ellent kellett volna mondani,igy peresse valhatott volna,es a birosag a benyujtott okirazok alapjan megszunteti a papa ellen.

DE O VSZEG NEM ELT ELLEN,igy olyan,mintha egyet ertett volna,es igy behajthatova valt,ami hozomanyakent lefoglaltak az ingo/ ingatlanjat.

Mérges 1234 2014.04.22. 22:11:13

@NIKI LAURA:

Ok, de mi történik akkor, ha nem kapod meg a fizetési meghagyást???

Arra is él a kézbesítési vélelem????

Nekem 2008-as parkolásos ügyem voltak, de az utóbbi években nem kaptam semmit, igaz mindenestől nem volt több, mint 20 ezer pénz.

A fizetési meghagyásnak mi a hivatalos kézbesítési formája????

Előre is köszi a válaszokért.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.22. 22:23:59

@Mérges 1234: "A fizetési meghagyásnak mi a hivatalos kézbesítési formája????"

Ajánlott levél. (Általában tértivevényes.) Ezt kérdezted? Mi más lenne? (Egyébként elméletileg lehet futár, személyes átvét, stb. Bármi, amivel bizonyíthatóan átvetted.)

"ha nem kapod meg a fizetési meghagyást???"

Akkor hülye voltál, hogy nem vetted át.

"Arra is él a kézbesítési vélelem????"

Persze. Különben nem venné át senki.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 22:36:17

@zdanee: Igen, nemrégen Lázár János is érdeklődött egy cégre, meg is akarta venni, aztán mivel nem adták, a NAV kíváncsi lett, géppisztolyosan.

Aztán meghalt a volt tulajdonos.

Ilyen egyszerű ez:)

Labasmaz 2014.04.22. 22:46:09

Ha eleve olyan címre próbálják ézbesíteni, ahol a címzett nem lakik, akkor sosem kaphatja meg, de a valahanyadik próbákozás után a kézbesítési vélelem belép a képbe, és úgy válik végrehajthatóvá az egész, hogy nem is tud róla, hogy egyáltalán követelnek rajta valamit, és hogy ellent kellene mondania. Akkor veszi észre az egészet, amikor a rendőr megállítja, és közli vele, hogy nincs is forgalomban az autója egy fél éve...

Aután mehet a jóistenhez panaszra.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.22. 22:49:12

@Labasmaz: "Aután mehet a jóistenhez panaszra."

Tévedsz. Ha rossz címre küldték, akkor meg kell dönteni a kézbesítési vélelmet. Ilyen egyszerű.

Csapee 2014.04.22. 22:57:39

@atpijkamo: De akkor mar a rendor kiszedett az autobol mint egy egy terroristat:)

Holle anyó 2014.04.22. 23:04:28

@atpijkamo: Azért ez annyira nem egyszerű. Nálunk pl.a postás általában nem hagy értesítést a postaládában arról, hogy tértivevényes küldeményem érkezett.

Volt már olyan, hogy nem kerestével lett jogerős egy ügyem. De hogy keressem bazdmeg, ha nem is tudom, hogy levelem jött?

Holle anyó 2014.04.22. 23:09:52

@Csapee: Minket nyaralásra menet közben szedett ki az autóból a rendőr.
Levette a rendszámot, úgy járkáltunk Hajdúszoboszlón egy hétig.

Mire tisztáztuk a dolgot és visszakaphattuk a rendszámot, kiderült, hogy nem tudják, hol van. Aztán két hét keresgélés után megtalálták a miskolci rendőrségen és már csak néhány hetet kellett várni, hogy ideérjen Budapestre és felrakhassuk.

UTÁLOM A TETVES KURVA ÁLLAMOT!!!!!

Holle anyó 2014.04.22. 23:13:47

@Holle anyó: JaT Elfelejtettem leírni, hogy természetesen a munkaautóval basztak ki így, tehát a párom hetekig kölcsönautóval dolgozott és naponta került stroke közeli állapotb az isióta Magyar Állam idióta hivatalainak idióta tisztviselőitől.
Utálom a tetves kurva államot!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.23. 00:08:04

olyan ketezerszer mondtam mar
sajat tulajdonu rendszam
kurva egyszeru
utana parkol, ahol akar

Le Orme 2 2014.04.23. 05:39:05

Így ilyen formában ilyen nincs. A szerző elhallgat valamit, valami hibát, amit elkövetett.

esefe 2014.04.23. 05:58:48

@samcro: Ha végrehajtás van, igen. Bármit lefoglalhatnak.Egyébként, ha minden így igaz, akkor én párszázezer kártérítést kérnék a végén, és a ténylegesen felmerült káromat is rendeztetném.

Tíz év meg parkolási bírságnál elévülést hoz maga után. (Sokkal kevesebb is.) Nekem nem kerek a dolog, de bármi elképzelhető.

esefe 2014.04.23. 06:01:48

@Le Orme 2: Az biztos, hogy valami nem stimmel. Csak az nem, hogy a bírósgágnál nem stimmel, vagy az ügyfélnél.

Én is hasonlóképpen jártam igaz csak az adóval, de azonnal bementem az okmányirodába, és bemutattam, hogy én náluk bejelentetem az eladást. Azóta se basztatott senki.

esefe 2014.04.23. 06:08:42

@atpijkamo: Azért ez a kézbesítési vélelem nem egy normális intézmény. Van ahol megoldják kézbesítőkel. Mert az más, ha kapsz egy levelet, de nem veszed át, pedig odaadnák. Ha nem bizonyított, hogy átvetted, vagy tudsz róla hogy egyáltalán létezik, hogy vélelmezheti bárki azt, hogy tudsz róla? Annyi minden előfordulhat, például, hogy nem is jutott el hozzád az értesítés mégis te leszel a bűnös. Ez olyan pártállami rend és jog.

Labasmaz 2014.04.23. 07:26:08

@atpijkamo: A szép elveket én is ismerem. Azután nézd meg, hogyan néz ki mindez a napi bírósági/rendőrségi/stb. gyakorlatban... :-(

Labasmaz 2014.04.23. 07:31:36

@esefe: Az sem egyszerű műtét azért, hogy hogyan kézbesítesz valakinek valamit, aki tudottan _nem_ akarja átvenni, és ebben érdekében mindent meg is tesz. A kézbesítési vélelmet ezért, erre találták ki. Persze ehhez kellene egy működő (nem _jól_ működő, mert az már utópia, elég lenne simán egy működő) posta, meg mondjuk egy olyan, szintén _működő_ államigazgatás, ahol nem a tolvajt elfogó ember kerül házi őrizetbe 6 hónapra a tolvaj eléggé gyenge lábon álló vádjai alapján, hogy összeverték (azután, hogy hogyan él meg 6 hónapig, ha ki sem mehet a lakásából, vagy pláne, hogy miből, az az ő baja, oldja meg).

esefe 2014.04.23. 07:36:43

@Labasmaz: Azért Amerikában van rá ember, aki kézbesít. Én változatlanul állítom, ha kar valamit tőlem a törvény, keressen meg, de azt ne feltételezze, hogy én tudok róla, hogy keres.

Egy haveromat kereste az APEH (akkor még így hívták), bizonyos elszámolási vitájuk volt. A haverom nyitott ajtót. Mondta, hogy az illető (mármint ő, de ezt a két csaj nem tudta), csak ritkán van itt, Szegeden él. Hogy hol, arról fogalma nincs. ez majd tíz éve volt. Az ügy elévült, nem találták.:))

Ezzel együtt, ne vélelmezzenek! A demokrácia drága dolog! Alkalmazzák!

citrix 2014.04.23. 07:47:11

Nem értem miért nem a parkolási hátralékot felhalmozó járművet vonták ki a forgalomból?A bíróság nem szégyelli magát egy ilyen mocskos bandának a keze alá dolgozni?!Mi köze van a régi tulajnak az eladott járművével okozott hátralékokhoz?

Labasmaz 2014.04.23. 07:51:58

@esefe: Van rá Magyarországon is. Van egy hölgyismerősöm, akinek 6 évébe került elválnia, mivel (az amúgy rendőr) férje mindent megtett, hogy ez ne sikerüljön, többek között semmit nem vett át. Így a hölgynek külön kellett fizetnie egy emberért, akit kiküldtek a pofa lakcímére, hogy személyesen kézbesítse a levelet, és ha az sem sikerül, akkor végül kézbesítettnek tekintik az iratot.

De ezzel megint ott tartunk, hogy mégiscsak van mód arra, hogy valakit csőbe húzzanak, hiszen ha olyan címén keresik, ahol nem lakik, akkor gondban van. Ugyanis ilyenkor mindig az állandó lakcímét nézik. Hiába van neki bejelentett ideiglenes, pl. 4-5 éven át egy egyetem miatt az ország másik végében, ott sosem keresik hivatalos ügyben.

Vagy elég elmenni külföldre dolgozni. Ha pár hetente hazajár, még akkor is simán lemaradhat bármilyen fellebbezési és egyéb határidőről, és peches esetben arra ér haza, hogy pl. a háza már nem is egészen az ő háza...

Labasmaz 2014.04.23. 07:53:49

@citrix: Polgári peres jogvita, amit a bíróságnak kell eldöntenie. Ezért van ugyanis a bíróság, hogy az ilyen esetekben döntsön.

A részrehajlás, egyik vagy másik félnek kedvező itélet, körülményekre való tekintet nélkül "sorozatban" meghozott döntések az egymáshoz hasonló esetekben stb. meg egy másik történet.

esefe 2014.04.23. 08:02:32

@Labasmaz: Épen ezért mondom, a bíróságok alkalmazzanak bírósági kézbesítőket, a hatóságok hatóságit és, ha akkor sem veszi át, mikor személyesen alakrom átadni, akkor kézbesített. De úgy hogy fogalmam nincs, hogy kerestek........

esefe 2014.04.23. 08:03:37

@Labasmaz: Épen ezért mondom, a bíróságok alkalmazzanak bírósági kézbesítőket, a hatóságok hatóságit és, ha akkor sem veszi át, mikor személyesen alakrom átadni, akkor kézbesített. De úgy hogy fogalmam nincs, hogy kerestek........

Netuddki. 2014.04.23. 08:37:28

Ellentmondani?

Tisztelt parkolási társaság!

Minap kaptam egy levelet önöktől, ami szerint x összeggel tartozok. Ugyan én nem tartozok maguknak, amit bizonyítani is tudok, viszont az általam megbízott ügyvédnek van munkadíja, és én sem dolgozok ingyen. Így minden megkezdett óra után önök tartoznak nekem 20000 Ft-al, azaz húszezer forinttal.
A fent említett okok alapján kérem 8 napon belül egyenlítsék ki az alábbi számlára a 20000Ft-os tartozásukat. Ha nem teszik akkor késedelmi kamatokkal és a behajtó munkadíjával megemelt összeget kell fizetniük.
Stb. Stb.

joska61 2014.04.23. 08:38:36

@atpijkamo: Tudjuk. Forradalom meg nem lesz. De előbb-utóbb csak jön egy olyan hatalom, aki nem ez a tetű kettő.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.04.23. 08:53:28

Hívja az LMP-t, majd segít...

Drága LMP, de milyen áron?

Öt emberük került be nyögvenyelősen, a Parlamentbe, de hogyan, milyen áron, mert tagságuk, támogatójuk, szakemberük nincsen.
Kb. 700-800 millió közpénzt tapsoltak el haveroknak, rokonoknak a kampány alatt, mert minimális a támogató, segítő, aktivista csapatuk, ezért 1000 forintos órabérért gyüjtötték nekik az aláírásokat. A taglétszámuk a múltkori választás óta 600-700 főre csökkent. Van olyan megye ahol 5-6 párttag jól megél az állami pénzekből.
Komoly fideszes segítséggel jutottak be múltkor is és most is kellett a help. Jól mutat ha van "zöldség" is diktatúra mellett. Lásd még frakcióalakítás lehetősége, óriásplakáthelyek átadása, stb...A jelöltjeik 20 %-a "kényszerjelölt" volt, Schiffer úr külön kérésére -hogy meglegyen a létszám- indultak el. Ha ő nem lenne, már rég nem lenne LMP. A szakadással szakemberek, ismert, jó személyek távoztak ( Karácsony, Jávor, Szabó T. Szabó R, Scheiring...)mögöttük nagy az űr. Hány hiteles, szakmailag elismert szakembert tudtak felvonultatni a Róna bácsin kívül? A maradék csapatból is sorra lepattantak ( Vágó, Osztolykán, Ertsey, Kaufer, Kukorelly, Várnai, Juhász G...)
Van azért pár lelkes, képzett, aktív emberük, de azokkal elég mostohán bánnak.
A legnagyobb gond talán a párt vezetése, igazgatása, szervezeti kérdései. Vida titkár, Gál irodavezető, Horvai pénzügyi vezető, Angyal Károly pártigazgató a gyenge láncszem, sok gondot, plusz munkát okozva a pártnak. Más területekről érkeztek, szakmai tudás nélkül. Ezt a pártigazgatót, "a harkányi büfést" nem is tudni honnan kukázták. Indulni akart az EP listán is -talán érettségije sincs- mikor szóltak neki, hogy nem kéne. A választmány végre személyi változtatásokra készül, még az ÁSZ vizsgálat előtt.
Az átláthatóságról, pénzügyi szabályosságról ne is beszéljünk Kifelé "üvegzseb", belül trükközés, zsebbe pénzek, facebook zsebhirdetések, felesleges kiadások. A pártigazgatót Baranyából hurcolják szinte két naponta ide Pestre. Mi pénz ez a pártnak? Van LMP, de milyen áron és meddig. Ki lesz az új Parlamentben aki megunja, oszt jó napot, kilép? Schiffer LMP András , Szél "duracell" Bernadett, Sallai Róbert "bioparaszt" Benedek, Schmuck "rutinos" Erzsébet, Ikotity "atya" István ? Mit tettek eddig a zöldpolitika terén? Nem zöldek ezek , hanem csak zöldfülűek!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.23. 08:59:13

@joska61: :)) Tetű 3.

@esefe: @Labasmaz: Engem nem kell meggyőzni, nálamnál senki nem utálja jobban ezt a kézbesítési válelmet. Mint a Galaxis útikalauz stopposoknakban.

Jubal Harshaw 2014.04.23. 09:30:17

Én ott látom a problémát, hogy áprilisban lett eladva az autó, de csak októberben lett bejelentve...

De persze olvashattam rosszul is...

Dr2JH

Labasmaz 2014.04.23. 09:34:09

@Jubal Harshaw: Sajnos ma már törvényileg kötelezett az eladó is, hogy bejelentse az eladást az okmányirodán, nem csak a vevő dolga. Mondjuk ehhez elég egy levélben feladni a 2 példány adásvételi egyikét az önkörinak, tehát nem bonyolult, de éppen az ilyen helyzetek megelőzésére szolgál ez a dolog, így az eladónak is jól felfogott érdeke.

esefe 2014.04.23. 10:08:28

@Jubal Harshaw: Akkor is, az adásvételin szereplő dátum az igaz. Csak addig nem igazoltad, akkor meg igen.

grigorij 2014.04.23. 10:42:40

Kamu!
A levélben minden benne van, csak olvasni kell tudni:
/
"2003. áprilisában hivatalosan jogkövető állampolgárként eladtam és lejelentettem (2003.10.10. bejegyzésre került) a gépkocsimat. Majd azon év vége tájékán kaptam a Budapesti Önkormányzat Parkolási Kft.-től egy fizetési meghagyást 2003 június, júliusban, augusztusban többszörösen fizetés nélkül parkoltam..."
/
Tehát
- 2003 június, júliusban, augusztusban tilosban parkolt!
- Vagy nem volt átírva az autója vagy valóban ő használta
- Készített egy áprilisi (május előtti) adásvételit, amit októberben beadott. Magyarán kellett neki egy hivatalos igazolás, hogy ne kelljen fizetnie.
/
A cél, hogy vagy ő vagy aki a kocsit használta, annak ne kelljen fizetnie!
Ugyanis egy áprilisi adásvételit ha időben beadsz, akkor azt nem októberben veszik nyilvántartásba!!! (mikor adta be? ez a dátum is hiányzik!)
Csak akkor nyerne, ha van hivatalos igazolása arról, hogy mikor adta le a papírokat a hivatalnak! Mert ha leadta május előtt, és mégis ő szerepel tulajként, akkor a hivatal a felelős, ha azonban nem adta le, akkor teljesen mindegy, hogy az adásvételin milyen dátum szerepel...
/
Szóval ez kamu!

grigorij 2014.04.23. 10:45:29

A bírságnál a bejegyzett tulajdonost nézik, ezt valószínűleg a taplók igazolni is tudják!
Az adásvételi eredetiségét meg innentől az eladónak kell igazolnia, hiszen az a hivatalra nézve információ és nem a parkolócégre...

grigorij 2014.04.23. 10:48:52

A foglalás meg napjainkban nem valós, anno tényleg divat volt pár ezer forintért is százezreket foglalni, ezt időközben módosították.
Ha van jövedelme, akkor először abból foglalnak, majd ha ez nem lehetséges, akkor valamilyen értékre teszik a zárat. Elképzelhető, hogy nincs értéke a fickónak, ekkor marad az autó, hiszen árverezésből szedik be a lét, egy LCD tévé meg nem ér ennyit az árverésen.
A behajtónak nem érdeke, hogy 100 forintos tányérokon, függönyökön vagy ruhákon jusson a pénzhez, ekkor célszerűbb az autó és ha a figura nem fizet, van haver, akinek kell az autó!
Korrupció, de ez van!

dr kíváncsivagyok 2014.04.23. 11:35:30

"Anno 2003. áprilisában hivatalosan jogkövető állampolgárként eladtam és lejelentettem (2003.10.10. bejegyzésre került) "

Ha ápr.- ban lett eladva,....akkor miért októberben kerult bejegyzésre ????

Amúgy én is tobbszor jártam hsonlóan,...eladtam , MÁSNAP bejelentettem az ocsmányirodában,...MAJD JOTTEK A BÍRSÁGOK !!!!!
Sok -sok levelezés , személyes rendorségi bejelentés után talán elintézodott....
Talán...
A hatóságok miért nem kommunikálnak egymással ????
Ha az egyiknél bejelentem,...a tobbi miért nem tud róla ???
Ezt mondja meg valaki...

Burgermeister 2014.04.23. 11:37:03

@grigorij: igen, lehetseges h kamu a poszter. Anno az automat eladtam, masnap bevittem az adasvetelit az onkorihoz. Leadtam, majd jottek a parkolasi meg gyorshajtasi papirok. Minden esetben fenymasolas,illedelmes level es tertivevenyes levellel elkuldve. Most a cikk miatt felhivtam nehany parkolasi tarsasagot, hogy watiz? Latjuk hogy anno bekuldte, koszonjuk, ugy elintezve.

2014.04.23. 11:37:41

@Mérges 1234:
Ha nem kapod meg, az vélelmezett kézbesítés. Ezt követően megy a végrehajtóhoz. Ezt követően csak a végrehajtó ellenőrzi a valós címet. Ergo már csak tőle is értesülhetsz a végrehajtásról ha a fizetési meghagyás rossz címre érkezett. Én ugyanígy voltam. Egy olyan címre küldték ahol 15 éve nem lakok, ellenben a bejelentett tartózkodási helyre nem értesítettek. Azt már csak a végrehajtó találta meg miután a nem létező állandó címemen nem tudtam átvenni ergo ellenvetéssel élni. Ilyenkor meg kell támadni a vélelmezett kézbesítést.

mézesmackócskácska 2014.04.23. 11:42:57

Én megtanultam négy év alatt a leckét!!! Tulajdonod ne legyen ebben az országban, és ha lehet jövedelmed sem!!! Ha céged van akkor az egy külföldi céged tulajdonolja!

Mérges 1234 2014.04.23. 11:44:08

@kowee:

Aha, ök jó a jogrendszerünk, anélkül, hogy tudnál róla frankón szétbűntetnek......

Én bejelentettem az ideiglenes lakcímemet, vagy tartozkodási helyemet, akkor pl. miért nem ott keresnek??????

Meg ha a hatóság hibázik, akkor miért nem vállalja a felelőséget.

Labasmaz 2014.04.23. 12:12:43

Egyetlen egy hatóságot mutass ebben az országban, amelyik önként vállalja a felelősséget azért, amit csinál, anélkül, hogy előtte tétre-helyre-befutóra bele ne vernék a saját xarjába az orrát... :-(

dingó29 2014.04.23. 12:51:53

@grigorij: Nem biztos hogy kamu. Majdnem ugyanez a sztori Az unokatesóm eladta a kocsiját, és ezt rögtön be is jelentette. Innentől ugye az új tulajnak 15-napja van hogy átírassa. Majd ha ez letelik akkor az okmányirodából rászólnak az új tulajra ugyan írassa már át mert kivonják a forgalomból. Ha még ezután se íratja át akkor ki is vonják de ha közben parkolásért megvágják akkor a régi tulaj nevére megy a bírság. Így most ő is ( már az unokatesóm) szorgosan járhat a bíróságra mert fenyegetik a végrehajtók.

Sztori 2. Énnekem is folyton jön az önkormányzattól súlyadós csekk egy rég eladott kocsi után. Bejelentettem hogy eladtam, az új tulaj javítani akart rajta valamit, és hegesztés közben kigyulladt és kiégett, így kivitte a MÉH-be és (értetően) nem íratta át nekem meg jönnek a csekkek holott a kocsi ki van vonva a forgalomból

Labasmaz 2014.04.23. 13:43:00

@dingó29: Hehe... :-)

Nekem volt egy autóm 1994-ben, amit egy III. kerületi embertől (pont rendőr volt az is :-)) vettem anno. Még ugyanabban az évben el is adtam (februártól szeptemberig volt meg).

Az autót ezután 1998-ban végleg kivonták a forgalomból (hivatalosan is elbontották).

2000 körül valamikor átköltöztem lakcímileg a III. kerületbe (előtte a máshol laktam, a súlyadó is nyilván ott szerepelt az autóm után, nem a III-ban).

2002-ben az akkori autómra kapom a súlyadót, csak kicsit gyanúsan magas szám van a csekken. Elolvasom részletesen - a 15 ezer aktuális mellé hozzácsapták az 1994-ben vett és eladott autó súlyadóját is, másik 40 ezer Ft-ot (1982-es gyártású 2.5 sorhatos benzines, környezetvédelmi kategória kb. mínusz 5-ös volt...).

Egyszerűen összefutott a nevem a III. kerületben a valamikori adásvétel és a lakcímváltoztatás alapján az adatbázisok között, és hamar rám nyomták a súlyadót, hátha vagyok olyan madár, hogy befizetem.

Azután felhívtam őket (miután egy autókereskedő ismerősön át sikerült kinyomoznom, hogy 98 óta az autó nem is létezik!), és megmondtam nekik, hogy lessenek már bele a BM nyilvántartásba. Hát azt nem lehet csak úgy, mit képzelek!!! Mondtam, nem gond, csak egy jóindulatú figyelmeztetés volt. Én ezt nem fizetem be, ha gondolják, menjünk perre, de egyrészt tutti nyerem, másrészt kártérítést fogok kérni mindenért, amiért lehet, államigazgatási hatáskörrel való visszaélés, zaklatás, és minden másért. Kezicsókolom, részemről ennyi, és letettem a telefont.

Még mindig nem kaptam idézést a bíróságra, és az összeg sem szerepelt többé az éves súlyadós papíromon... :-)

joska61 2014.04.24. 11:35:55

@atpijkamo: Az, de legalább újkeletűtetű.

ahanem01 2014.06.20. 12:53:28

Kft-től ne kapsz fizetési meghagyást.

moorland 2014.07.17. 14:00:13

Ebben a témában sajnos én is jártas vagyok. Én 2013 januárjában eladtam az autómat, mert nem használtam, külföldön élk. Két héten belül el lett juttatva a kormányirodába az adásvételi, az igazolás vissza is jött és abban írták, hogy átadták azt az illetékes hivatalnak. A problémák pár hónap múlva kezdődtek, miután kaptam ajánlott levélben az autópályakezelőtől büntetést. A dolgot bonyolítja, hogy az a lakcím amin az autó a tulajdonomban volt már nem érvényes. Így a hivatalos leveleket vagy megkaptam, vagy nem, bár inkább nem.
Szóval autópályakezelővel emailezve, elküldtem nekik az adásvételi másolatát valamint az igazolást. Válaszoltak, elfogadták, ok. Aztán jött parkolási bírság is, amit szintén sikerült leleveleznem, ez is ok. Majd februárban jött egy levél, mely a yx ügyvédi társaságtól jött, hogy az ügyem végrehajtási szakba lépett. Az általuk küldött értesítést, mivel nem vettem át, kézbesítettnek vették. Hosszas telefonálgatás után sikerült az eljáró ügyvédi irodának elküldenem a bizonyítékaimat, persze csakis ajánlottan, és kézzel írott fellebezést mellékelve... németországból. Majd erről jött is idén júliusban a helyi bíróságtól egy levél, melyben az ügyet lezárták. Indoklás: az ügyvédi társaság nem időben küldte el az iratokat.... Tehát nem érdekes a mellékelt dokumentumaim, csak az idő.
Tavasszal beszéltem telefonon a kerület egyik ügyintézőjével, aki azt a tanácsot adta, hogy mindig tartsam magamnál az általa küldött dokumentumot, hogy én az autót lejelentettem, és amennyiben szükséges akkor ajánlott küldeményként küldjem el azt annak a parkolási társaságnak, ahol megbírságolták a volt autómat. Majd arra a kérdésemre, hogy hány parkolási társaság van az országban és, hogy nem szeretnék mindegyikkel levelezni - már nem igazán tudott válaszolni. Valamint arra sem, hogy mi történik akkor, ha az autóval bűncselekményt vagy balesetet okoznak. Kit fog akkor körözni a rendőrség?
Kb. ennyi, persze röviden leírva, a valóságban sokkal bonyolultabb.

Avocado Diaboli 2014.10.06. 00:33:01

@NIKI LAURA: Nem érted mert egy buta mucsai paraszt seggfej vagy vazze, még irni se tudsz.
süti beállítások módosítása