Aurum fél óra alatt kétszer tett panaszt a kecskeméti Tescoban, hogy vegyék már le a penészes szalonnákat a húspultból, de süket fülekre talált:
A következő eset miatt szeretnék panaszt tenni a Tesco Target Center Hipermarket, Kecskemét, Izsáki út 12/b. áruházra. Április 30-n késő délután vásároltam a nevezett áruházban, amikor észrevettem, hogy a csomagolt húsáru pulton a füstölt főtt császárszél megnevezésű terméken, bár a címke szerint még lejárati időn belül van, több darabon is vastag zöld penész található, ahogy az a mellékelt fotón látható.
Levettem egy darabot és először a csemege pulthoz mentem vele, az osztályvezetőt kerestem. Az eladó megvonta a vállát, hogy nem tudja merre van és javasolta, hogy forduljak az ügyfélszolgálathoz. Átmentem az ügyfélszolgálati pulthoz, kértem a hölgyet, hogy hívja oda a húsáru részleg ügyeletes osztályvezetőjét, amit a hangosbemondóba egyszer bemondott. Miután kb. öt perc alatt sem jelent meg az osztályvezető, kértem a panaszkönyvet és bejegyzést tettem. Erről készítettem egy másik fotót, rajta a penészes császárszalonnával. Az ügyfélszolgálatos hölgy erre elvette a csomagot, hogy az áruházban elvileg nem lehet fotózni. Erre megjegyeztem, hogy elvileg romlott húst sem lehetne forgalmazni, azonnal intézkedjen, hogy ez lekerüljön a polcokról.
Miután az osztályvezető ez alatt sem került elő, az ügyfélszolgálatos hölgy meg sem kísérelte újra bemondani a hangosbemondón, vagy az áruház belső vezetékes telefonján felhívni az illetékest, holott minden osztályvezetőnek saját vezeték nélküli telefonja van, így folytattam a vásárlást. Kb. 20 perc múlva, mikor végeztem, a kíváncsiságtól hajtva újra elmentem a húspultok felé, ahol láttam, hogy a láthatóan romlott, penészes császárszalonna még mindig a polcokon van.Visszamentem az ügyfélszolgálatra, ahol rákérdeztem, mikor óhajtják levenni a polcokról a vitatott árut. A hölgy flegmán azt mondta, ő bemondta, hogy jöjjön oda az osztályvezető, többet nem tud tenni. Erre újra elkértem a panaszkönyvet, amit „írjon ahány oldalt csak akar” megjegyzéssel kísérve megkaptam. Ismét beírtam, jelezve, hogy a reklamációm ellenére semmit sem tettek meg a romlott hús polcokról történő eltávolítása érdekében. Mindeközben eltelt újabb 10-15 perc és sem az ügyfélszolgálat nem próbálta újra elérni a húsosztály illetékesét, sem meg nem jelent ott a pultnál, hogy személyesen is panaszt tegyek a romlott húsáru miatt. Miután több időm nem volt emiatt az áruházban várni, a két panasz után elhagytam azt.
Az ügyfélszolgálat hozzáállása alapján sajnos bizonyos, hogy a romlott hús továbbra is a polcokon maradt, meg sem kísérelték eltávolítani. Mivel a panaszkönyv bejegyzésemmel sem fog foglalkozni senki a hosszú hétvége során, várhatóan az ünnepek múltával, amikor lesz illetékes ügyfélszolgálati vezető az áruházban, fogok kapni egy sablon választ, hogy a panaszt kivizsgálták, semmilyen romlott árut nem találtak, a panaszom egyedi, csak ez az egyetlen penészes áru került be, amit az ügyfélszolgálat elvett tőlem és kidobott, így semmilyen élelmiszer biztonsági esemény nem történt.
Ezt azonban nem tudom elfogadni. Tűrhetetlen, hogy egy ekkora forgalmú áruházban egy különösen nagy forgalmú napon, az ünnepi zárva tartást megelőzően nincs illetékes vezető az áruház húsosztályán, aki intézkedni tudna. Súlyosbítja a helyzetet a csemege pult és az ügyfélszolgálati munkatárs hozzáállása, meg sem kísérelték, hogy a panaszommal érdemben foglalkozzanak, lényegében mindenki megvonta a vállát, nem az ő asztala, nem érdekli a problémám.
Továbbá érdekes, hogy a húsvét elmúltával még két hét múlva is kapható az áruházban húsvétról kimaradt akciós húsáru és itt nem a füstölt, hanem a gyorspácolt, jóval rövidebb eltarthatósági idejű húsokra gondolok. Megjegyzem, a kifogásolt császárszalonna nem ezek közül való. Mivel a címke szerint még a lejárati időn belül van, vélhetően tárolási, hűtési hibás, vagy rosszabb esetben újracímkézett élelmiszer. A rendes szavatossági időn belül megfelelő tárolás esetén nem alakulhat ki a képen látható vastag zöldpenész bevonat a terméken.
Best,
Aurum
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 11:58:18
Supreme* 2014.05.07. 12:00:00
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 12:00:34
venszivar 2014.05.07. 12:07:34
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.07. 12:10:46
Szakmai poszt van, héllo!!!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.07. 12:13:04
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.07. 12:14:09
Miért? Hátha megveszi valami balek...
A fogyvéd meg megvágja őket valami kamu összegre...
Atörökk 2014.05.07. 12:15:12
Problem?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.07. 12:25:17
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.05.07. 12:34:43
mit gondoltál, hogy beírsz a vásárlók könyvébe, és azt 15 perc alatt kivizsgálják??
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 12:37:51
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 12:38:51
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 12:41:25
Krunpli · http://www.mobilize.hu 2014.05.07. 12:41:49
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.07. 12:45:25
@atpijkamo: Ammá' igaz.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 12:46:45
AtiSnatch 2014.05.07. 12:47:29
@sugargiraffusplumps.: nemnem soha, nem volt kínai. a többiekről nem nyilatkozom. uraaam fura nyelven kezdett el hablatyolni, de még egybe volt a nyugatinál. :D
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.07. 12:48:31
elmúltával még két hét múlva is
kapható az áruházban húsvétról
kimaradt akciós húsáru."
Ez miért baj? Nagyszombaton ki kellene dobni a reszlit, vagy hogy?
Amúgy a posztolónak igaza van, de ezt nem neki kellene észrevennie, hanem.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.07. 12:49:05
Aszittem a fajanszot!!4!
Atörökk 2014.05.07. 12:50:38
Valamijér az az érzésem, elég sokan felháborodni járnak oda. No meg bárhol vásárolok, megnézem, mit rakok el, ennyi.
@AtiSnatch:
Fura nyelven, mi? Nem csak neked tűnt annak? :D
Az antiochiai szent kézigránát 2014.05.07. 12:51:30
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.07. 12:51:52
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 12:52:31
Rendbe van, hogy szólt Húsz perc alatt akár le is vehették volna a polcról. Kissé empatikusabban is hozzáállhattak volna a hülgyhöz, valójában együttérzést várt, nem problémamegoldást.
Én is szólok, oszt jól van, nem idegölöm magam a végtelenségbe. Ha annyira-de-annyira nincs megelégedve, akkor szavazzon a lábával! Őrmestert jáccik, oszt nem vágja magát mindenki haptákba.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.07. 12:53:04
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 12:53:26
Atörökk 2014.05.07. 12:54:20
Penészes baccpapucst?
-creeper- 2014.05.07. 12:54:48
Ez is milyen beszólás már, hogy "írjon, ahány oldalt csak akar"?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.07. 12:54:54
Kissé feszültnek tűnsz!44!
Félted az irhádat?
Atörökk 2014.05.07. 12:55:54
Lehet, azér nem, mert ha nyóc fejjebbvaló engedélye nélkül intézkedik, jól picsánrugják. Ilyen nagy cégeknél mindenféle szolgálati út van, nem ám csak úgy ukmukkfukk saját kútfőből kirángattyuk a penészes szalonnáz a hüttőpultbúl!
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 12:56:09
-creeper- 2014.05.07. 12:56:29
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 12:57:17
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.07. 13:00:05
Atörökk 2014.05.07. 13:00:32
No hát én is kb. hasonló okok miatt kerültem az ilyesmi munkahelyeket :)
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 13:01:19
:))
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 13:03:24
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.07. 13:05:55
Nem szeretné töpörtyűként végezni, pedig az lesz a végzete, meglásd!44!
AtiSnatch 2014.05.07. 13:06:29
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.05.07. 13:09:16
Szerintem meg pont azt várta, hogy valaki azonnal elkezdi kivizsgálni az ügyet.. de ez nem a CSI.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 13:09:50
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.07. 13:09:53
És a malac?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.07. 13:09:54
rosszul vakumfoliazhattak
poszetr szakszervezeti bizalmi, parttitkar, vagy hazmester volt az atkosbna
hat ki nem szarja le mi van a polcon, amelyik nem tetszik azt otthagyom,, oszt viszonlatasra
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 13:11:00
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.07. 13:11:14
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.07. 13:12:17
Lilahagyma + héjában sült krumpli dukál mellé!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.07. 13:13:21
AtiSnatch 2014.05.07. 13:14:24
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 13:15:09
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.07. 13:15:18
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 13:16:39
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.07. 13:17:24
de poszter ha megvasarolja es elviszi hoskent megmentette volna a rovidlato venasszonyokat
nem irkalni, cselekedni
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.07. 13:18:48
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 13:24:29
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.07. 13:30:32
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.07. 13:31:54
mondjuk en pucolas nelkul kisse felkockazom es ugy a sutobe
gazsuto vagy villany az mindegy
persze az igazi a parazsban es hamuban, de sultkrumpli miatt nem fogok hetente nyarsalni
ha mar tuzet rakok, akkor minimum egy malac nyarson...
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 13:38:12
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.07. 13:40:15
Én renceressen úgy sütöm!!!4
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.07. 13:44:01
@dr. phil. Sün‼ ツ: a sun neme szik krumplit
csaxolok
Atörökk 2014.05.07. 13:45:28
Nyamm! Tepertő JÓ!
@sugargiraffusplumps.:
Meg tejföllel!
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 13:49:53
@atörökk: csurog a nyálam, kérlexépen. elmegyek enni mielőtt meghalok itt.
Atörökk 2014.05.07. 13:51:43
Veszeccséggel mija helyzet, azt nézték már? :D
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 14:12:40
venszivar 2014.05.07. 14:15:48
milyen párosítás lenne! neki.
AtiSnatch 2014.05.07. 14:21:16
venszivar 2014.05.07. 14:29:43
AtiSnatch 2014.05.07. 14:30:59
venszivar 2014.05.07. 14:33:17
AtiSnatch 2014.05.07. 14:34:34
2014.05.07. 14:48:53
Kedves poszter. El lehet szépen menni a CBA-ba és ott nem találsz szalonnás penészt. nem értem mit rugózik ezen az Isten barma. Szalonnát akartál venni? miért nem vettél másikat. nem akartál venni, akkor meg mit rugózol rajta. Szerintem a friss kisnyugdíjassal van dolgunk aki nem jódolgában nem tudja mit kezdjen a rászakadt rengeteg idővel.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.07. 16:09:22
- Hál'Istennek átlátszó a csomagolása, aki nem vak, azért nem veszi meg, aki vak, az meg tapintásra érzi, hogy selejt.
- Nem igazán értem a poszt toló szándékát, de ha nekem lenne annyi időm, egyszer szólnék, de pl. nem írnék be a panaszkönyvbe, mert a kutya sem foglalkozik vele. Ha valóban huszon-egynehány percig sincs eredmény, betenném a romlott árut a kosaramba, elsétálnék vele a kutyaeledelekhez és feldobnám a polc tetejére. Vagy a legdrágább zsákos kutyakaja mögé.
Találtam én már Interspárban kutyakaja között eredetileg fagyasztott hízott libamájat is, felrobbant csomagolásban. Valakinek kárt okozhatott a cég, ő meg viszonozhatta...
igazságos 2014.05.07. 16:37:43
a poszter hejében meg az ANTSZT hívtam volna fel előttük hülye dolgozókra.
helianthus 2014.05.07. 16:40:37
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.07. 17:11:49
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 17:15:52
Vigyázz! Nem menj közel! Kést tart a háta mögött!
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 17:59:18
Köszönöm a többi türhő nevében is :)
Aureliano Buendía 2014.05.07. 19:05:11
Köjálnak (NÉBIH) szólte?
Aureliano Buendía 2014.05.07. 19:06:14
helianthus 2014.05.07. 19:12:00
jótét lélek 2014.05.07. 19:14:13
venszivar 2014.05.07. 19:25:35
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 19:47:42
movhu 2014.05.07. 20:03:36
Remélem Te vagy ez :D
jótét lélek 2014.05.07. 20:51:21
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 20:53:30
ConnorG 2014.05.07. 21:37:36
Sunny Days 2014.05.07. 23:55:49
aztán majd biztos jobban megnézegetné a főnök hogy mit is kellett stornozni
amúgy már én is vettem penészes terméket tescoban (nem is járok már oda), két csomag szeletelt sajtot, ami szintén átlátszó csomagolásban van, az egyik penészes volt de csak otthon derült ki
esefe 2014.05.08. 04:25:31
Mondjuk az Auchanba meg azóta nem megyek, mióta egyszer véletlenül (tényleg úgy, mérte a feleségem a sütibe valót, én meg éppen pakolgattam) megmértem a szeletelt karajt és tizenöt százalék hiányzott belőle. Írtam is nekik, hogy ez azért piaci kofa tempó, amit nem várna az ember egy ekkora áruháztól, és a válaszuk is tisztességes volt, hogy visszaadják a pénzem, ha jelentkezem az áruházban, de arra ezek után nem sok kedvem volt. Így jártamén ezekkel a nagy hipermarketekkel.
Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.05.08. 04:56:19
még mehet egy bejelentés a hatóságoknak, aztán annyi
ez már elég
a TESCO úgyse tanul belőle, amit nyugaton nem engedhetne meg magának, azt Magyarországon szemrebbenés nélkül megcsinálja a multi
az átcímkézés teljesen bevett szokás, régen diákmunkásokkal csináltatták, most nem tudom hogy van ez
a hiperekben nincs megengedve a visszáru, nincs olyan, hogy valamit kidobnak, nincs megengedve a selejt, veszteség (de gondolom kisebb boltokban sincs ilyen)
mindent el kell adni, ezt a managerek kikötik
aki nem engedelmeskedik, az repül
a vásárlók is megérik a pénzüket: gyakori, hogy egyszerűen kivesznek egy árut a mélyhűtőből, majd amikor meggondolják magukat, akkor otthagyják, ahol éppen sétálnak, természetesen hűtőn kívül
az ilyen árut a személyzet visszateszi a hűtőbe, de addig órák, napok telhetnek el, kiolvad, megromlik, majd újrafagyasztják
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.08. 07:55:43
A képen jól látszik, hogy azért penészedett meg a szalonna, mert valaki kiszúrta a vákumcsomagolását. Nem tudom elképzelni, hogy ha valaki kedvesen, intelligensen mutat meg egy ilyen darabot akármelyik boltban az ott dolgozóknak, akkor ne köszönjék meg udvariasan, és ne vigyék ki az eladótérből a cuccot, hanem a feszkó menjen, a panaszkönyvvel, meg a homárra posztolással.
SarahConnor 2014.05.08. 08:06:51
@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: mondjuk dögöljön meg az az eladó is, aki kiolvadt terméket talál és visszateszi a fagyóba.
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.08. 08:26:55
"Ez a csaszarSZEL hasonlo alapokon nyugvo elneveues, mint a "Reggeli ital" es "Fejfol"?"
Nem. A bordaszél az teljesen korrekt része a disznónak. A csontos oldalas és a csont nélküli hasalja közötti átmeneti, porcos rész neve.
Ha hasalját veszel egy darabban, tölteni, akkor a trapézforma hús egyik szélére kapsz ebből a porcos sávból. Ha nyersen veszel oldalast, akkor is mérhetnek a csontos rész mellé ebból a részből. Ha füstölve szeretnél bordát, akkor kérheted a szokásos csontosat, vagy a porcos bordaszél részt, ami sok helyen "nyúlja" néven fut.
Mivel a császárszalonna a kicsontozott, bőrös bordából készül, a porcos bordaszélnek meg macerás lenne a csontozása, ezért szokták külön kínálni a csontmentes császárszalonnát, és a porcos császárszél szalonnát.
Nem szabad lenézni ezt a husit, van, aki ölni is képes lenne a jól megfőtt, puha, elropogtatható porcos, lágy, cupákos darabokért :D
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.08. 08:54:55
Igen, te vagy a hülye, mert nagyon jó az automata pénztáros. Ott nincsen sor, azonnal leméred, fizetsz, jónapot. Másfélszer annyi ideig tart, mint a pénztárossal, ha a sorban előtted állna 2 ember, mint általában, akkor az automata után már kifelé mész az áruházból, mikor a sorbanálló előtti embert kezeli a pénztáros.
"visszaadják a pénzem, ha jelentkezem az áruházban, de arra ezek után nem sok kedvem volt."
Most magad se tudod, mit akarsz.