Tékozló Homár

Hogyan akartak megverni az Aldiban

2014.05.12. 11:02 | jackyll | 267 komment

Tamás nem mutatta meg a táskáját kifele menet, úgyhogy perpatvar lett belőle:

A mai napon a kispesti, üllői úti aldiba mentem vásárolni. Az egész boltban voltunk vagy 3-an vásárlók. Kifelé menet a pénztár után odajött az őr, hogy legyek szíves megmutatni a táskámat. Mivel nem volt alapos indok, nem említett felvételt, így úgy döntöttem, hogy nem mutatom meg a táskámat. Nem kekeckedésből, hanem mert semmi köze hozzá, hogy mi van benne.

Az őr erre közölte, hogy márpedig nekem meg kell mutatnom, mert valami apróbetűs táblácska van eldugva a bejárat mellett (szó szerint apró betűs táblát mondott) és odahívta a kollégáját is. Felszólított, hogy menjek velük hátra. Mondtam, hogy nem megyek. Mondta, hogy de. Erre mondtam, hogy akkor vigyen hátra. Akkor azt mégse, de én addig nem mehetek míg nem mutatom meg a táskám. Kértem, hogy akkor hívjon rendőrt és tisztázzuk az ügyet szakszerűen, vegyünk fel jegyzőkönyvet, stb. Ezt valamiért nem szerette volna a szakértő személyzet, hogy miért az nem tudom.

Odajött a pénztáros is, hogy ne kiabáljak, mert engem szépen kértek. Az, hogy én erre szépen mondta nemet és azóta vele együtt 3 ember áll körbe az nem zavarta.

Majd az eset csúcspontjaként az őr közölte, hogy "szétbasssza a fejem". Mikor ezt fennhangon számon kértem, hogy mégis miért akar megverni, akkor a bátor őr egyből letagadta, hogy ilyet mondott volna. (nem nem szidtam, nem káromkodtam)

És arra a kérdésre, hogy miért csinálom a "cirkuszt", a boltban is az volt, és most is az válaszom, hogy azért, mert nem vagyok hajlandó úgy vásárolni járni, hogy idegen emberek kutakodjanak a táskámban, csak mert valaki szerint "ez a dolguk". Az én kötelezettségem, hogy fizessek a kasszánál, ezt megtettem. A továbbiakban hagyjanak békén. Ha minden becsületes ember kiállna a jogai mellett és nem birka módjára közölné, hogy "ez nem nagy ügy", akkor ezek az esetek megszűnnének rövid idő alatt és kénytelenek lennének az őrök olyan színten ellátni a munkájukat, hogy a valódi tolvajokat füleljék le és ne a becsületes vásárlókat vegzálják, sőt akarják megverni.

De úgy látszik az Aldi üzletpoliikája nem pontosan ez, hanem a fizetés, motozás és pofa befogás, mert "szétbaszom a fejed" üzleti modellt valósítják meg.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.12. 16:20:10

@Kitalátor (másként) gondolkodó: ti csak szeretnetek amerikalizalodni:)
@atpijkamo: azzal, hogy bele akar nezni mar feltetelezi...
csaxolok
@flea: egyertelmuen a kamera a megoldas
jo sok es draga
en biztonsagi ort itt nem is igen latok, max ejjel
ulnek a kuckojukban es nezik a monitorokat
ilyen egyszeru
/mondjuk biztos vannak itt is olyan kornyekek, ahol mas a rendszer/

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 16:25:03

@hagyma: Szánalmas, ha hozzászólsz anélkül, hogy értenéd, hogy mihez szólsz hozzá.

Fánkevő Fáncsi 2014.05.12. 16:26:55

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Már ne haragudj, de te fordítva ülsz a lovon. Azt mondod:
"Becsületes és ártatlan embert soha nem kell erőszakkal visszatartani."

Hát ezt hol olvastad, vagy a saját fejedből pattant ki ? Ez azt jelentené, hogy mindenkit vissza lehet tartani, és az őr abszolút úr, majd ő megmondja, hogy távozhatsz-e vagy sem.
Hiszen, ha becsületes vagy akkor nem pantyogsz vissza a parancsára, ha meg visszbeszélsz akkor nem vagy becsületes, és akkor meg még egy fülest is kaphatsz.

Micsoda fényes logika :)

Aztán meg az alapvető tárgyi tévedéseid:
Kitartasz amellett, hogy "gyanú esetén", "gyanús" személyeket le lehet fogni. Hol nőttél te fel, Észak-Koreában?
A "tettenérés", meg a "gyanú" teljesen különböző folgalmak, bár nem hinném, hogy ezt így elsőre érteni fogod.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.12. 16:27:05

@atpijkamo: a szanalmas a Te allando meghunyaszkodo hozzaallasod
nem is tudom mit keresel egy fogyasztovedelmi blogon
te benyalsz minden barom kereskedonek meg ornek stb.
ez mar kiderult
ez egy
ketto
en a temahoz szoltam hozza, mikor megint a macskamano avatarra klikkeltem, te meg szemeleyszekedsz megint
szerencsetlen gerinctelen megalkuvo csinovnyik
na ezert tart ott az orszag
byez kismacska

gigabursch 2014.05.12. 16:30:10

Aldiról már rég leszoktam.

Élelmiszere trágya, elvétve sincs benne magyar termék, a műszaki cuccai máshol is megtalálhatók a "kacatsorról"

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 16:31:28

@hagyma: Nem személyeskedek, te ütődött. Olvasd már el, mihez böfögtél egy értelmetlent!

"Szóval okés, ha tovajnak néz. Más meg pont azért panaszkodik, hogy a biztiőr tolvajnak nézi."

Ennyit sikeresen értelmeznie egy Mohának is kellene! Két kurva mondat!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.12. 16:36:35

@Fánkevő Fáncsi: Hol a picsába olvastál te tettenérést?
"28. § (1) A vagyonőr a csomag tartalmának, jármű és szállítmány bemutatására a szerződésből fakadó kötelezettségei érvényesítése céljából, a tervezett intézkedése okának és céljának közlése mellett akkor hívhat fel, ha66
a) megalapozottan feltehető, hogy az érintett bűncselekményből vagy szabálysértésből származó olyan dolgot tart magánál, amelynek őrzése a vagyonőrnek szerződésből fakadó kötelezettsége;
b) e dolgot a felszólítás ellenére sem adja át; és
c) az intézkedés a jogsértő cselekmény megelőzése, megszakítása érdekében szükséges."
Pl. akkor "megalapozottan feltehető", ha a beletekintésre valóm felszólításra elutasítóan, zavartan, pláne agresszív módon reagál.
És ez a jogszabály nem is az utóbbi négy évben keletkezett. Bizonyára Gyurcsány Észak-Korea elvtársi uralkodója volt...
Amihez sík hülye vagy, annak először olvass utána, bár tudom, a te fajtádat a tények nem igazán zavarják a véleményalkotásban...

@hagyma: Nem szeretnénk, de lassan itt is kötelező lesz a buzulmán államvallással együtt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.12. 16:38:13

@Mediator_07: Az értő olvasás képessége elég hátrányos erre...

megamenn 2014.05.12. 16:39:26

már az aldit is hamisítják.

_parmenion_ 2014.05.12. 16:41:14

Szerintem nem mindegy, hogy csipogás, vagy picsogás. :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.05.12. 16:47:13

[1990-ben, Nyugat-Németországban egy műszaki boltban a pénztárnál kérték,hogy mutassam meg a vállamon lévő tarisznyát. megmutattam, megköszönték, kijöttem a boltból.

a múlt héten ugyanez játszódott le valamelyik Intersparban, csak nem tarisznyával, hanem bevásárlószatyorral. megmutattam, megköszönték, kijöttem a boltból.

ja, nincs tanulság, csak úgy mondom, mert szeretek gépelni.]

SarahConnor 2014.05.12. 16:49:18

Velem két dolog szokott megesni, ha becsipogok valahol.

Az egyik az, hogy le se tojja senki, hogy becsipogtam. Persze megállok, együttműködésre készen, de senki nem jön, vagy max a pénztárosnő odanéz, de semmit nem szól. Néhány esetben integetnek, hogy menjek ki nyugodtan.
Tök érthetetlen, mert bár biztos nem vagyok az a tipikus alak, aki lop, na de azért... erre van a kapu, nem? ha csipog, akkor utána kell menni a dolognak.

A másik dolog az, hogy előjön valaki, aki kéri, hogy mutassam meg a táskám. Én kinyitom, odatartom, mert azt kérik. Belenéznek, de semmit nem látnak a tetején lévő kardigántól - én kivenném, de azt már nem kérik, mehetek.
Ha elkezdek kipakolni, hogy mi van nálam, őrülten szabadkoznak, hogy nem kell kipakolni. Pedig sok esetben engem is érdekel, mi csipog (akár már befelé menet is). Tehát belenéznek a táskámba, amiben semmit nem látni a káosztól, és kiengednek. Nem mennek utána, hogy mi van az alján, vagy bármi.
Volt egy eset, hogy bontatlan elemcsomag volt nálam (turistáskodtam, és az volt a tartalék a fényképezőbe). Mondom, nálam a blokk, máshol vettem ma reggel. Nem kérik.
És kiküldenek, csipogok veszettül, de nem érdekli őket.

na ezt magyarázza meg valaki, mert én csak pislogni szoktam. Csipogok is, együttműködő is vagyok, de simán kiküldenek.

oszt jónapot 2014.05.12. 16:52:58

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Ebből a három pontból melyik valósul meg miközben én megyek ki a boltból?

Fánkevő Fáncsi 2014.05.12. 16:57:09

@Kitalátor (másként) gondolkodó: A " megalapozottan feltehető" nem más mint tettenérés te idióta. Látja a saját szemével, vagy a videókamerán.

Egyébként senkiről nem lehet "megalapozottan" feltételezni, hogy lopott valamit, te nagyon hülye.

Abból, hogy nem engedi megnézni a táskáját, csak annyi következik, hogy nem engedi megnézni a táskáját. Ne próbálj már jogszabályt értelmezni, ha egyébként csak 8 általánost végeztél.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.12. 17:11:17

@oszt jónapot: Honnét tudjam? Ha van nálad olyan holmi, amit abból a boltból loptál, mindhárom. Ha nincs, csak úgy csinálsz, mintha lenne, akkor az "a".

@Fánkevő Fáncsi: Csak remélem, hogy sem magyar szakos, sem jogász nem vagy!
Fussál csak neki:

"Gyanú fogalma: átmenet a nemtudás és a tudás között, lényegében valószínűségi ismeret és pedig pszichikai értelemben a valószínűség, a megbízhatóság, a hit, a hitelt érdemlőség alacsony fokát jelenti szemben a bizonyossággal, a teljes hiteltérdemlőséggel, logikai értelemben pedig a bűncselekmény létére vagy ezen túlmenően az elkövető kilétére levont következtetés, illetőleg a rendelkezésre álló kiinduló adatok összefoglaló kijelentése közötti logikai reláció mértéke, értéke jelenti a gyanú megalapozottságának fokozatait.

A gyanú fajai: milyen irányú és milyen fokozatú. Mind a két iránynak azonosak a fokozatai. Bűncselekményre és elkövetőre irányulhat a gyanú.
Fokozatok:
 egyszerű gyanú (50% alatti valószínűség)
 megalapozott gyanú (50% feletti valószínűség)
 nyomatékos gyanú (bizonyítékokkal megerősített, vádemelésre alkalmas gyanú)

Gyanú jelentősége: a gyanú különböző fokozataihoz különböző következmények kapcsolódnak."

Aztán szépen ülj vissza és tanulj, hogy ne kelljen pótvizsgáznod megint.

Melyik McDonald’s-ban fogsz dolgozni, ha nagy leszel?

megamenn 2014.05.12. 17:15:47

Majd az eset csúcspontjaként az őr közölte, hogy "szétbasssza a fejem"
én itt semmi tettlegességre utaló dolgot nem találok. az őr valószínűleg erősen vonzódott hozzád, és szerette volna a kis kukiját a szádba tömködni, mint úriember. te meg itt vádaskodsz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.12. 17:18:50

@Fánkevő Fáncsi: Ja igen: és idiótázd le inkább azt félszemű hárommellű hatelemis sánta bártáncosnő szopóskurva nagyanyádat, aki ilyenekre tanított, te kis hülye neveletlen kielégítetlen leszbipicsa!
_______________________

Na, léptem, elegem van a sok ráérő tehetségtelen, funkcionális analfabéta, mantrákon hizlalt plázapicsa/plázapatkány picsogásából!

Azt hiszik, hogy az őröket a táskájukban hordott drogok és perverzitási segédeszközök érdeklik...

zoli_ 2014.05.12. 17:21:59

@Macropus Rufus: húb@#$meg. Te doktorsmittpálnál kaptad a bizonyítványodat, nyelvész szakon???

Aureliano Buendía 2014.05.12. 17:24:41

@agresszív kismalac: mekkora szerencse, hogy a laptévét nem vette észre a zsebedben:)

flea 2014.05.12. 17:26:08

@atpijkamo: természetesen NEM okés, ha tolvajnak néz, mivel nem vagyok az, és nem is viselkedem úgy. De ez nem változtat azon, hogy csak ebben az esetben kutatgathat, és ebben az esetben is csak akkor, ha előzőleg közli a gyanúját.

Fánkevő Fáncsi 2014.05.12. 17:28:27

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Öregem ne strapáld már itt maga a saját magad a hülyeségekkel.

A jogi gyakorlatban a biztonsági őr csak akkor feltételezheti "mgalapozottan", hogy egy vásárló lopott, ha látta a szemével, vagy monitoron, vagy a kapu szirénázik. Egyéb esetben NEM. Ez nem pofára megy.
Ezt minden elsőéves hallgató tudja. Nem vezethető le semmi ilyen hülyeség, hogy "nem enged a szatyorba nézni, tehát megalapozott a gyanú lopott".
Te gyagyás vagy öreg, és nem értesz ezekhez a dolgokhoz.

Arról nem is beszélve, hogy azt sem fogod fel, hogy az először akar az őr a szatyorba nézni, aztán, ha nem engeded, abból következik csak a te feltételed, hogy "biztos azért mert lopott", vagyis ezáltal igazolás nyer a szatyorba nézési jogom. Utólagosan nyer igazolást a jogsértő szatyorba nézési kísérlet.

A jogszabályok idézése semmit sem ér, ha a minimáli mögötte álló logikát sem érted. Hagyd abba ezt az amatőr botcsinálta jogászkodást. Idióta.

Fánkevő Fáncsi 2014.05.12. 17:29:47

@Fánkevő Fáncsi: "...a saját magad által kitalált..."

oszt jónapot 2014.05.12. 17:30:12

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Értem, tehát egyetértünk, hogy ha nem cirkuszolok stb, csak jövök szépen kifelé a boltból, nem állíthat meg az őr, hogy mutassam a táskámat.

zoli_ 2014.05.12. 17:31:07

A barátnőmet a DM-ben szeretik követni a biszekuritáték, hogy nem lop-e. (Mammut). Ilyenkor odamegy a tamponokhoz, és fapofával, ártatlan arccal megkérdezi, hogy amikor erősen megjön, akkor ön szerint melyik tampon a jó? Nu itt szokták otthagyni...

flea 2014.05.12. 17:31:49

@Kitalátor (másként) gondolkodó: ha én például sietek, akkor elutasítóan fogok reagálni. És jó eséllyel zavartan is, mert az, hogy az én táskámba egy őr be akarjon nézni, az röhej, de minimum rendkívül szokatlan.

Ha szerinted ez alapján megalapozottan feltehető, hogy én loptam, akkor kénytelen leszek elkezdeni kételkedni az eddig feltételezett értelmi képességeidben. ;)

Aureliano Buendía 2014.05.12. 17:32:30

Most akkor (koncsítán kívül) melyik fél a buzi?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.05.12. 17:34:22

Minden héten legalább egyszer megfordulok az Aldiban, (lehet, hogy buta vagyok, de én úgy tanultam, hogy a neveket nagy betűvel írjuk)de még egyszer sem akarták megnézni a táskámat. Sőt motozni sem akartak.

oszt jónapot 2014.05.12. 17:35:04

@Fánkevő Fáncsi: Pontosan. Ott kezdődik, hogy a csomag bemutatására is csak gyanú esetén hívhat fel, tehát a gyanú nem lehet az, hogy nem mutatom meg a táskát.
Egyébként egyszerű a megoldás: én ilyen esetben udvariasan meg szoktam kérdezni, hogy "Ön szerint mit loptam?". Eddig még mindig az volt a válasz, hogy "őőőő hát szerintem semmit, de...." Ezen a ponton szoktam udvariasan elköszönni, mivel ebben az esetben semmi dolgunk egymással. Ha egyszer netán úgy alakul, hogy mégis ki meri mondani az őr, hogy szerinte mit loptam, akkor természetesen megvárjuk a rendőröket.

Lordofearth 2014.05.12. 17:40:05

Na hát akkor meg is érkeztünk.

Itt Németországban az ALDI-ban nincs biztonsági őr. Évek óta minden héten 2x itt vásárolok ezt meg azt, de bizony itt én még se kiabáló embert, se őrt, se rendőrt, sem balhét vagy gondot nem láttam. Évek óta..

Szóval Mo-n van biztonsági őr, rendőr, balhé, stb. gratulálok a mindenkori miniszterelnöknek, mert jó munkát végzett, végez.

gabuscica 2014.05.12. 17:48:38

@Lordofearth: ha a miniszterelnök intézkedne az ALDI és egyéb multik önkénye ellen, belezokognád a FAZ-ba, hogy Orbán pusztai Putyin.

gabuscica 2014.05.12. 17:50:31

1. Jogomban áll megtagadni a táskám bemutatását.
2. A boltnak jogában áll meggyőződni, hogy lopok-e.

Megoldás (sok helyen működik): kulcsos szekrénykébe tenni a táskákat bemenet előtt.
Pássz.

gabuscica 2014.05.12. 17:53:25

@Hoppácska: és mikor b×××od le a fejét? Ha alapos a gyanúd, hogy kettő is van neki?

Atörökk 2014.05.12. 18:09:39

Térden áll egy kislányka.

testor007 2014.05.12. 19:51:48

Bárki táskáját meg lehet nézni, nem kötelező együttműködni de akkor jön a rendőr, 12 éve dolgozom vezető őrként rengeteg ilyen esetem volt már, több mint 30 esetben pereltek be engem vagy a céget, mindig az őrt mentik fel az apró betűs tábla miatt. Sokkal jobb együttműködni és hamarabb szabadul az ember. Az őr munkaidőben van, ő ráér várni a rendőrre, ezt kell szem előtt tartani.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 20:35:44

@testor007: "rengeteg ilyen esetem volt már"

Mesélj néhány érdekesebb vagy furább esetet!

Fánkevő Fáncsi 2014.05.12. 21:16:27

@testor007: Csakhogy, ha nem működik együtt a delikvens akkor vagy elmegy, vagy lefogod.
Ha lefogod akkor jogellenesen jársz el, hiszen nincs jogod szúrópróba-szerűen, pofára ellenőrizni embereket, és aki nem tetszik azt visszatartani. Már sokan belinkelték itt a jogszabályt öreg, ne hantázz már itt a rengeteg esettel.

Ha jogellenesen jársz el akkor a céged perelhető, kártérítésért. Neked van időd várni az világos, de ez egyébként nem szempont. Csak a hozzáállásodat mutatja az adott dologhoz, ami olyan mint általában az izomagyúaké hogy az "erő velem van". Éppen azért kell fizetni a cégednek mert a vásárlónak meg nincs ideje erre, és amit veszít azért a boltod fizet.

Ha még nem pereltek ezért be, az csak azért volt mert az emberek többsége a szerencsédre birka, nem azért mert 6 elemit végzett biztonsági őrök tudják a rájuk vonatkozó jogszabályokat.

"...bárki táskáját meg lehet nézni..."
- tessék, így vannak kioktatva a biztonsági őrök.

" megalapozottan feltehető, hogy az érintett bűncselekményből vagy szabálysértésből származó olyan dolgot tart magánál, amelynek őrzése a vagyonőrnek szerződésből fakadó kötelezettsége;"

Legalább 30 esetben sikerült bizonyítanod öreg, hogy bárkiről megalapozottan feltehető, hogy lopott? Akárkiről, akinek nem tetszik a képe. Vagy mi alapján öreg? De nagy ember lettél.
Erőszakot alkalmazol, ha ellenáll? És ha üt is akkor visszaütsz, akár személyi sérülést is okozva? Azt akarod bemesélni, hogy a jog téged erre felhatalmaz? Te idióta hantapista.

rekszem 2014.05.12. 21:21:38

@testor007: milyen apró betűs tábla írja felül a törvényeket?

testor007 2014.05.12. 21:44:18

Komolyan szánjatok 5 percet arra hogy el olvassátok az apró betűs részt. Le merem fogadni hogy senki nem tette még meg. Azzal hogy valaki belép az adott üzletbe szerződést kötött az üzemeltetővel, úgy nevezik hogy hallgatólagosan bele egyezik és magára nézve kötelezőnek tekinti minden pontját. Innentől kezdve pedig az van ami le van írva az apró betűs részben. Ez megállja a helyét a bíróságon is. Tapasztalt.
Nem kívánok kötözködni de tényleg megéri elolvasni.
Úgy mondják az én hazám az én váram. Ha nem tetszik nem kell jönni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 21:47:41

@rekszem: "milyen apró betűs tábla írja felül a törvényeket?"

Természetesen semmilyen. Egy szerződés érvénytelen, ha ütközik a törvényekkel. De engedjünk már meg annyi észt egy boltlánctól, hogy egy hozzáértő jogásszal iratják meg a szerződést.

rekszem 2014.05.12. 21:52:45

@atpijkamo: milyen szerződést? Attól, hogy kint egy kis tábla még nem kötünk szerződést.

testor007 2014.05.12. 21:54:59

@atpijkamo: "De engedjünk már meg annyi észt egy boltlánctól, hogy egy hozzáértő jogásszal iratják meg a szerződést."
Ebben bízz a leg kevésbé!
Csak 5 perc, le fogsz döbbenni!
Nem csak a törvény szerint hanem a legfelsőbb bíróság iránymutatása egyes esetekben, azok is tartalmaznak érdekes dolgokat.

rekszem 2014.05.12. 21:57:40

@atpijkamo: be is baszna

Te is olyan képzett őr vagy, akinek majdnem megvan a 8 elemije, hogy ilyen okosat írsz?

Fánkevő Fáncsi 2014.05.12. 22:02:38

@testor007: Miféle apró betűs részt öreg. Amikor én belépek egy boltba vásárlás céljából nem kötök senkivel automatikusan szerződést. És nem is fogadtam el semmiféle "apróbetűs" kikötést. Különben meg mi van ha rossz a szemem és el sem tudom olvasni az apró betűket. Vagy éppen nem is nézem a feliratot, bolti reklámnak gondolom, az meg nem érdekel. Nehogymár még a végén a nyakamba varjál itt különféle kötelmeket. LOL. Ki fogom írni (pirinyó betűkkel) egy bolt bejáratában, hogy minden belépő önkéntesen vállalja, hog ad Fáncsinak 1000 Ft-ot. Na épp ennyire érvényes bármilyen felirat, amire hivatkozol.

Mi különben is mi az hogy "apróbetűs" ????
Mintha valaki nem is akarná hogy elolvassam. (!)

Már több mint egy évtizede tudjuk, egy Polgári Kollégiumi állásfolgalás révén, hogy az apróbetűs részek még kimondott szerződések esetén is többnyire semmisek, amennyiben a szerződéssel kapcsolatos lényegi elemet tartalmaznak. Réges-rég óta nem próbálkoznak már a bankok, autókereskedők, biztosítók sem "apróbetűs" résszel, mert az hivatalosan "átbaszás"-nak lett nyilvánítva, jogilag semmisek azok a kikötések. Te aludtál az elmúlt évtizedben?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 22:03:31

@rekszem: Nem vagyok őr, még jogász sem, de úgylátszik náladnál százszor jobban értek a joghoz.

testor007 2014.05.12. 22:25:28

@Fánkevő Fáncsi: lehetne reggelig írogatni az érveket, de csak annyit mondok legközelebb olvasd el a tájékoztatót. Ez nem Amerika, itt nincs annyi jogod mint gondolnánk.

rekszem 2014.05.12. 22:34:54

@testor007: és e vagy vezető őr? Basszus, mi lehet alattad? Bár mindig fejéről bűzlik a hal.

Nem az aldiban dolgozol?

Fánkevő Fáncsi 2014.05.12. 22:59:12

@testor007: Már megint miről beszélsz? Gyagyás vagy? Milyen tájékoztatót? Én voltam már rengeteget magyar boltban, áruházban életemben, de tájékoztató, házszabály, publikus rendszbályok, ilyen úgy általában nem léteznek, csak speciális kivételes esetben fordulhatnak elő, mondjuk a te boltodban. Egyszerűen nem találkozok ilyen tacepaókkal. Amit te említesz, az is kifejezetten "apróbetűs", te magad használtad ezt a kifejezést, mégpedig nyilvánvalóan abból a célból, hogy ne is lássam. Az nyilván nem lehet, hogy én egy szerződést kötök, tudomásom nélkül, vagy éppen annak ellenére.
Mi van ha én nem is akarnék belépni a boltba, ha elovastam a szerződést, he?
Erre esélyem sincs, mert el van rejtve előlem, az állítólagos kötelem.

Szerződés csak akkor jöhetne létre köztem és a bolt üzemeltető között, ha jól láthatóan NAGYBETÜKKEL, publikus helyen függesztené ki, hogy kétségbevonhatatlanul mindenki elovashassa, bár a szerencsétlen vakok, rövidlátók még így sem értem hogy válnának, szerződő féllé. Tehát ebben az esetben is igencsak kérdéses lenne, hogy én elfogadtam-e a rám vonatkozó olyan kötelmeket, amelyek egyébként jogszabályba ütköznek.

Te be vagy csapva öreg, te hiszel ebben, mert azt mondták neked, hogy a vásárlókra érvényes a "apróbetűs" felirat, járj el az alapján.
Sajnálatos módon a boltok a háttérben buzdítják a törvénytelen "szigorú" kezelését a vásárlóknak, de ők lesznek az elsők akik elhatárolódnak tőled, amennyiben egy vásárlónak esetleg sérülést vagy kárt okozol. Főleg, ha a sajtó rábukik. A Tesco, vagy az Auchan fogja bevállalni szerinted, hogy őnáluk 8 elemis vagyonőrök pinamotozást tartanak, ha épp úgy tetszik, "az én házam az én váram", ha nem tetszik menj máshova. Neked tudnod kellene a vonatkozó jogszabályokat, az jogi oktatás nem a bolt felelőssége, hanem az őrző-védő kft.-jé. Te fogsz először rábaszni, aztán az őrző védő cég, a bolt mossa kezeit, és elnézést kér.

Jól láthatóan nem vagy tisztában a téged megillető jogokkal, amikor arról beszélsz, hogy bárki táskáját átnézheted.
Nem kötök, és nem köthetek úgy szerződést senkivel, hogy nem is tudok róla, mert nem is tudhatok "apróbetűs", vagy ki sincs függesztve.

Ja lehet itt reggelig írogatni a leveleket. Én is azt mondom, hogy ez nem Amerika, hanem Balkán, éppen azért mert a hozzád hasonló keljfeljancsik azt hiszik, hogy hatalom van a kezükben és majd ők megmondják, hogy kit és hogyan ellenőriznek. A birkák meg tűrik. De ti is birkák vagytok csak a másik oldalon. Az áruház meg röhög a rajtatok és viszi a lét.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 23:23:25

16 tipp a profiktól, az Országos Kereskedelmi Szövetségtől

5) Ne sértődj meg, ha a biztonsági őr udvariasan megkér, mutasd meg az üzletbe bevitt bőröndöt, hátizsákot, vagy emeld fel a bevásárlókocsi tetejére dobott télikabátot: a bolti tolvaj mindig vásárlónak álcázza magát!

www.fogyasztovedelem.hu/Varia_x/hirek02.htm

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 23:27:34

Bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja esetén, például ha a biztonsági őr
vagy bolti alkalmazott látta, hogy a vásárló elrakott valamit, a pénztár elhagyását követően a biztonsági
szolgálat munkatársa megkérheti őt, hogy mutassa meg a táskáját. A vásárló nem köteles az ilyen felkérésnek eleget tenni, dönthet úgy is, hogy csak az irodában mutatja meg a táskáját, vagy egyáltalán nem
hajlandó erre. Ha a vásárlót megkérik, hogy az üzlettől elkülönített irodába menjen, és erre szabad akara-
tából hajlandó, ott a vásárlóval azonos nemű alkalmazottnak is jelen kell lennie, és a vásárló kérheti, hogy
családtagja, ismerőse elkísérje. A biztonsági őr nem nyúlhat a vásárló ruházatához, csomagjaihoz. Kultu-
ráltan, a feltűnést mellőzve kell eljárnia. Ha a vásárló megtagadja az együttműködést, akkor az áruháznak
rendőrt kell hívnia, aki átvizsgálhatja a ruházatot, csomagokat, rögzítheti az adatokat, és az előkerülő eltu-
lajdonított árucikkeket átadhatja az áruház megbízottjának.
A kínos helyzetek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy legyünk együttműködőek, hiszen így tisztázhat-
juk leggyorsabban az esetleges félreértést. Ha nem követtünk el semmi rosszat, akkor nincs titkolnivalónk,
így mindenki jobban jár, ha minél hamarabb fény derül a tévedésre, a biztonsági őr elnézést kér, mi pedig
folytathatjuk utunkat. Ha elégedetlenek vagyunk a biztonsági őr viselkedésével, elkérhetjük a nevét, és
panaszt tehetünk a munkáltatójánál, illetve a területileg illetékes személy-, vagyonvédelmi és magánnyo-
mozói kamaránál. Általánosságban megállapítható, hogy ha valakit tetten ér a biztonsági személyzet lopás
elkövetésekor, vagy ilyen cselekmény megalapozott gyanúja merül fel, vele szemben kényszerítő eszkö-
zöket vagy kényszert nem alkalmazhatnak, csomagját, ruházatát nem vizsgálhatják át, ha ebben ő nem
működik közre szabad akaratából.
Joga van azonban a biztonsági szolgálatnak a rendőrséget értesíteni, és a rendőrök megérkezéséig (de csak
eddig a pillanatig) a tolvajt visszatartani. Kizárólag a visszatartás céljából és csak ellenállás esetén a
biztonsági őr megérintheti a visszatartottat, és vele szemben ellenszegülés esetén akár testi kényszert is
alkalmazhat, ez azonban sérülést nem okozhat. Ha a biztonsági őr vagy a bolti alkalmazott jogszerűen jár
el, és e tevékenységük során a tetten ért vagy visszatartott személy részéről támadás éri őket, mivel ez a
támadás egyértelműen jogtalan, így jogos védelmi helyzet állhat elő. Ekkor a bolti alkalmazottat vagy a
biztonsági őrt már nem kötik a szakmai előírások, szabadon védekezhet, és az ilyen védekező magatartás
kockázatát a jogtalan támadó viseli. Így a jogos védelmi helyzetbe került alkalmazott akár súlyos sérülést
is okozhat a támadónak. Érdemes ezt elkerülni, és civilizáltan, együttműködő kommunikációval megolda-
ni a helyzetet.

www.mediatar-szeged.hu/pdf/Mediatar%20tananyag_CAT_05-06_kisfilmmekkel.pdf

Fánkevő Fáncsi 2014.05.12. 23:56:29

@atpijkamo:
Na tessék egy precíz (és egy kicsit hosszú) kivonat, ráadásul nem is száraz jogszabályok, hanem érthető formában, hogy egy őr is megértse.

@testor007:
Ajánlom olvasásra, ha már te valamiféle nemlétező szabályzat elolvasására ösztökéltél engem.

Különösen azt a szakaszt hogy "Általánosságban megállapítható, hogy ha valakit tetten ér a biztonsági személyzet lopás elkövetésekor, vagy ilyen cselekmény megalapozott gyanúja merül fel, vele szemben kényszerítő eszközöket vagy kényszert nem alkalmazhatnak, csomagját, ruházatát nem vizsgálhatják át,..."

Ebben az esetben , (de csakis ebben az esetben!), vissza is tarthatsz a rendőr kiérkezéséig. Azonban, ha van olyan tanú aki látja, hogy nincs szó tettenérésről, és te mégis erőszakot alkalmazol, sérülést okozva, arra csak rábaszol öreg.

Nem gáz az öreg, hogy állítólagosan te vezető őr, vagy , de fingod sincs a jogszabályokról, és az a legjobb érved, hogy ez nem Amerika ? Vagy egyszerűen csak leszarod a jogszabályokat, az csak a vásárlókra vonatkozik de rád nem?

Vigyázz mert vagyonőrnek (vagy kollégiumi portásnak) lenni eleve egy lecsúszott állás, 1000 képesítetlen manusz ácsingózik a helyedre. Ha hülyeséget csinálsz kivágnak, mint macskát szarni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 00:01:48

@Fánkevő Fáncsi: Az önjelölt "jogvédőkön" kívül ezt mondjuk. Csak a "tévében láttam, akkor igaz" szindrómának megfelelően könnyebb elhinni, ha a weben van valahol.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.13. 09:22:15

@Lordofearth: Javasolnék egy részleges lakosságcserét! Bár gondolom a "multikulturális" városrészekben ott is van őr, vagy (ami sokkal okosabb megoldás szerintem) több eladót alkalmaznak, mint ahová csak a középosztálybeli őshonosok és hozzájuk integrálódott tartósan ott tartózkodók járnak. A lakosság egyébiránt tehet a miniszterelnökről ("Mi az hogy?! Nagyon is!"), de a miniszterelnök nem tehet a lakosság erkölcseiről, legalábbis rövid távon. Bármilyen tartós pozitív közösségi tudatformáláshoz meg legalább 20-25 év folyamatos munka és változatlan szabályozó-motiváló rendszer szükséges.

@atpijkamo: Titoktartási kötelezettsége is van. A kollégista (vagy a szextársa az, és őt nem engedték fel hozzá bedrogozva házipornózni?) kisribanc nem képes felfogni, ezért neked hangsúlyozom, hogy a biztonsági őr legalább érettségivel rendelkezik, és nemhogy testüreg-átvizsgálást, de ruházat-átvizsgálást""motozást") sem végezhet. Hiába is vágyik rá a pattogó luvnya.
Na mégeccer: a normális biztonsági őr:
- köszön
- felkér a csomag megmutatására
- jelzi, hogy ezt a biztonsági fülkében is megteheted
- a fülkében megkérhet, hogy ürítsd ki a zsebeidet is (de nem nyúlhat bele)
- felszólít személyazonosságod igazolásra, ha talál valamit, vagy ha nem teszel eleget a felszólításainak
- a csomagátvizsgálás megtagadása esetén értesíti a rendőrséget (akkor is, ha a lopott holmi a gyanú szerint nem a "csomagban" (táska, kabát, stb.), hanem a ruházatban elrejtve lehet
- visszatart a helyszínen a rendőrség megérkezéséig, szükség esetén arányos testi erő alkalmazásával is, ügyelve arra, hogy a lehető legkisebb sérüléseket okozzon - és ha csak tudja, megakadályozva, hogy a gyanúsított saját magának okozzon sérülést, lefejelve asztalt-falat-ablakot
- a kiérkező rendőrnek átadja intézkedésre a gyanúsítottat
- minden, az üggyel kapcsolatos történést írásban is rögzít (naplóz).
A normális vevő (vendég, szurkoló, néző stb.):
- visszaköszön
- eleget tesz az őr kérésének,és bemutatja szétnyitva a táskáját, kabátját
- szükség esetén bemegy az őrrel a biztonsági fülkébe, ahol tanú jelenlétében kipakolja a csomagját és kiüríti a zsebeit
- visszapakol, elfogadja a bocsánatkérést (és esetleg a felkínált üdítőt), aláírja a tényeket rögzítő jegyzőkönyvet, és távozik.
A tolvaj és a szextársa, rokona:
- a köszönésre nem, vagy trágár módon válaszol
- jogaira hivatkozva nem mutatja meg a táskáját, stb.
- a pénztárnál cirkuszol, aztán amikor ismerőst lát, bemegy a fülkébe
- sérülést okoz magának
- megpróbál kitörni, elszökni mielőtt megérkeznek a rendőrök
- a kiérkező rendőröknek feljelenti az őrt, közben valahogy igyekszik megszabadulni a bakácsolt cucc egy részétől
- az ügyészségen feljelenti a rendőröket
- a bíróságon feljelenti az ügyészt
- a kúriánál feljelenti a bírót
- Strasbourgban feljelenti a kúriát
- az internetes közösségi oldalon feljelenti az Európa-parlamentet és bíróságát.

Pedig csak egy parfümöt akart lopni.

flea 2014.05.13. 09:35:57

@Kitalátor (másként) gondolkodó: éppen te idézted be a jogszabályt, amiből kiderül, hogy a normális biztonsági őr csak úgy nem kérhet fel a csomagod megmutatására. Ezt csak abban az esetben teheti, ha egyidejűleg közli az intézkedés okát és célját. (És az okban ugyebár szerepelnie kell, hogy mi alapozza meg a lopás gyanúját.)

Vagyis ha valakit a biztonsági őr megkér a csomag megmutatására, az egyenlő azzal, hogy lopással gyanúsítja. Éppen ezért is előírás, hogy mindezt diszkréten kell tennie.

Innentől kezdve nem látom be, hogy miért ne reagálhatna BÁRKI idegesen és elutasítóan. A tolvaj nyilván, a nemtolvajoknak meg általában nem esik jól a gyanúsítás. Vagy neked igen?...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.13. 09:44:31

@flea: A felkérésbe simán bele lehet és kell foglalni az indokot (pl. "a félreértések kizárására kérem, szíveskedjen megmutatni a táskáját"). A gyanú önmagában nem minősítő tényező, "mindenki gyanús, aki él". Idegesen és elutasítóan az reagál, akinek valami vaj van a fején, vagy valami gebasz a fejében.Vagy hormonrobot, és alig várja, hogy valakibe beleköthessen, mégpedig olyanba, akit gúzsba kötnek a jogszabályok, őrutasítások, szolgáltatási szerződések.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.13. 09:51:28

@testor007: "Hagyjad, Imre!" A tények az ilyeneket nem befolyásolják az ítéletalkotásban.

rekszem 2014.05.13. 09:58:48

@flea:

szerintem nem érdemes vele vitatkozni, mert értetlen, már 200 poszt óta csak a hülyeségeket beszéli

ő az anális ököl motozást is elviselné, mert ha nem engedni, akkor az gyanús lenne

egy kis szolgalelkű, megalkuvó ember, aki azért osztja itt az észt, mert jobban esne neki, ha minden embertársa pont olyan kis beszari lenne, mint ő

flea 2014.05.13. 10:19:54

@Kitalátor (másként) gondolkodó: szintén az általad idézett jogszabályból kiderül, hogy kizárólag az az indok elegendő, ha megalapozott gyanúja van az őrnek arra, hogy az általa védett vagyont próbálja meglovasítani a delikvens.

Ha azt mondja, hogy "a félreértések kizárására", azt pont ugyanúgy leszarhatom, mintha azt mondaná, hogy "kíváncsi vagyok a táskájára, hogy milyen színű belülről".

Kezdek hajlani rá, hogy egyetértsek @rekszem:-mel...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.13. 10:57:44

@flea: Tőlem..., akár össze is bútorozhattok, bár az "értés" fogalma a ti esetetekben érzésem szerint legalábbis kérdéses lehet...

(Az meg már végkép nem az én bajom lesz, hogy ha némi-nemi együttélés után közös megegyezéssel és kisebb értéktárgyaiddal távozik.)

flea 2014.05.13. 11:28:46

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Óóó. Akarsz róla beszélni? :D
Nekem ennyi elég...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.13. 11:49:46

@rekszem:
Könyörgök, legyen már egy boltod :((((

Komolyan, annyira kiváncsi vagyok, hogy te mit csinálnál ilyen esetben, ha a másik oldalon lennél...

Fánkevő Fáncsi 2014.05.13. 11:59:10

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Öreg te tényleg gyagyás vagy. Szereted a hangod hallani, mindenféle önkritika nélkül :)

"a félreértések kizárására kérem, szíveskedjen megmutatni a táskáját"

Ez nyilvánvalóan nem egy megindokolt kérés táskakutatásra te idióta :))) Miért találsz ki dolgokat? Jogásznak érzed magad ? LOLOL "Félrértések" mindenhol vannak a világon, minden helyzetben, te nagyon hülye.
Táskakutatást pedig nem lehet "félreértések elkerülése" miatt végezni, kizárólag:
"megalapozottan feltehető, hogy az érintett bűncselekményből vagy szabálysértésből származó olyan dolgot tart magánál, amelynek őrzése a vagyonőrnek szerződésből fakadó kötelezettsége;
e dolgot a felszólítás ellenére sem adja át;"

"A gyanú önmagában nem minősítő tényező, "mindenki gyanús, aki él""

Úristen, miket beszélsz te. Ezért sajnálam mikor a mai fiatalságnak nem kötelező az 1984, Orwell utópiája. Szinte látni, ahogy rendőrök grasszálnak az utcákon, és elkapnak mindenkit, akit csak mozog, mert "mindenki gyanús, aki él.". Nem is rendőrök bocs, biztonsági őrök. Nem vagyok egy SZDSZ-es liberálbolsi, de hát úgy néz ki visszsírhatjuk őket. A rendszerváltás után 25 évvel a kamaszok szerint "mindenki gyanús aki él"

"Idegesen és elutasítóan az reagál, akinek valami vaj van a fején, vagy valami gebasz a fejében"

Lószart. Idegesen reagálok, mert ideges vagyok valamiért. Nem csak jogász vagy most már, de pszihológus, belelátsz a lélek rejtelmeibe, feltárod a tettek mozgatórugóit. "Ideges, ergo vaj van a fején, biztos lopott". Hahaha.
Ezt egyébként valószínű könyvben olvastad, ugyhogy erről nem tehetsz.

"...akit gúzsba kötnek a jogszabályok, őrutasítások, szolgáltatási szerződések..."
Ha valami kiderült testor007 hozzászólásából (amellett, hogy hantapista) akkor az az volt, hogy nem is ismeri a jogszabályokat(még azokat sem amiket te szorgalmasan belinkeltél, szerinte azok rá nem érvényesek, szerinte "bárkinek a táskáját meg lehet nézni"), meg úgy egyébként is leszarja a szabályokat ("ez itt nem Amerika"), ő ráér várni a rendőrt, csak a vásárló baszik rá, ha kekeckedik. Szerinte.
Hát egyáltalán nem egy "szerencsétlen, jogszabályok által gúzsbakötött" őr benyomását kelti. Ellenkezőleg egy idióta alulképzett faszi, aki a munkájában próbálja kompenzálni kisebbségi érzését, próbál "valaki" lenni aki parancsol. A dolog nem a lopásról szól, hanem a hatalomról, arról, hogy ő "ellenőriz" embereket, és utasításokat adhat. Szerinte.

RedWing 2014.05.13. 12:04:55

@Kitalátor (másként) gondolkodó:

Nem kötözködés, csak egy apró észrevétel!

"- felszólít személyazonosságod igazolásra, ha talál valamit, vagy ha nem teszel eleget a felszólításainak..."

Nem szólíthat fel személyazonosságod igazolására, maximum megkérhet rá, hogy önként igazold magad! Igazoltatást csak és kizárólag hivatalos személy végezhet, a biztonsági őr nem az! A rendőrségi törvény értelmében már a felszólítás is igazoltatásnak minősül, ami már önmagában bűncselekmény (ugye jogkör hiányában)!
Ugyan ez vonatkozik pl a bkv ellenőrökre is, ezért járnak velük közterület felügyelők, akik hivatalos személyek és joguk van igazoltatni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.13. 12:09:32

@Fánkevő Fáncsi: Szokjál már le rólam, és készülj az érettségire! Rád fér.
A valóságról nincs ismereted, a joghoz segghülye vagy, szerepátvételi képességed nem alakult ki, és magasabbrendűnek érzed magad - kompenzálandó bizonyos hiányosságaidat, másságodat.
"Idegesen reagálok, mert ideges vagyok valamiért." Az ilyenek szoktak vég nélküli viszályokat, háborúságokat kirobbantani. Frusztrált, elviselhetetlen, szerethetetlen, szerencsétlen szociopaták, akik megmérgezik minden közösség hangulatát.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.13. 12:13:06

@RedWing: Bocs, igazad van, nem jól írtam (felbosszantottak a mantrákon hizlalt libernyákok), nem felszólít, hanem felkér. Mármint magánterületen vagy rendezvényen. Simán az utcán természetesen nem is kérhet fel.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 12:13:37

@Fánkevő Fáncsi: "
@Kitalátor (másként) gondolkodó: Öreg te tényleg gyagyás vagy."

Tanúsítom, hogy nem gyagyás, sokat tanultam már itt tőle.

"Ez nyilvánvalóan nem egy megindokolt kérés táskakutatásra"

Mondhatná, hogy - Te alávaló tolvaj, láttam, hogy eltettél valamit a táskádba a pocról -, de lehet udvariasabban is, megengedve a tévedés lehetőségét.

"te idióta :)))"

A szmájli nem kompatibilis az "idióta" jelzővel. Vagy-vagy. Nem szép dolog személyeskedni. Pláne, ha nincs igazad.

"Idegesen reagálok"

Nyugi! Senki nem akar bántani. Pláne, hogy nem hiszem, hogy a további kommentváltásoknak lenne értelme.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 12:17:18

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "a miniszterelnök nem tehet a lakosság erkölcseiről"

Az ellenkezőjét vallom. Az állampolgár igazolva látja a saját stiklijeit, ha látja, hogy az "elit" lop, csal, sikkaszt, hazudik, mutyizik, korrupt, ... nincs elég jelzőm raktáron a leggyakoribb visszaélésekhez.

RedWing 2014.05.13. 12:17:48

@Kitalátor (másként) gondolkodó:

Persze, semmi gond! Csak ez pontosításra szorult! ;)

Anno pont bkv-val kapcsolatosan volt ilyen esetem. Pontosabban részese voltam egy esetnek, ahol az ellenőrök hatóságnak és végrehajtónak képzelték magukat (ez még jóval a közterületesek csatlakozása előtt történt).

rekszem 2014.05.13. 12:19:21

@atpijkamo:

"Tanúsítom, hogy nem gyagyás, sokat tanultam már itt tőle."

Hát ez nagyon jó, igazi "vak vezet világtalant" :D:D:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 12:20:39

@Kitalátor (másként) gondolkodó: :)) Hiába írod le ilyen szépen, nem fogják értékelni.

A "bakácsolt" az mindent visz. (Gondolkoztam pár másodpercet, milyen tájegység szava lehet, de most már az aktív szótáramban van. A smittel mellett.)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 12:24:04

@rekszem: Az érveid veséig hatolnak.

Most írhatnék vigyort vagy vicsort, de értelmetlen lenne.

Tudatlan vagy és rosszidulatú. A legszomorúbb, hogy nem is tudsz róla, hogy tudatlan vagy. Ebből nem lehet szabadulni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.13. 13:08:30

@atpijkamo: Köszönöm! Jól esett így ebéd (pótló japán jellegű zacskós tészta) után!
Ilyenek még az az euroszocialista alternatívája, a bissau-szocialista, és a perui helyett gaudi láma (köp-rikoltozik-rúg-harap)...

Fánkevő Fáncsi 2014.05.13. 14:23:24

@atpijkamo: "Mondhatná, hogy - Te alávaló tolvaj, láttam, hogy eltettél valamit a táskádba a pocról -, de lehet udvariasabban is, megengedve a tévedés lehetőségét."

Csakhogy ítt szó sincs arról, hogy udvarisság okán nem mondja ki az "igazit".
A törvény kötelezi arra, hogy egyértelműen közölje az intézkedése okát. Az nem ok, hogy a "félreértések elkerülése végett", hiszen nincs semmiféle félreértés sehol, ez nem egy fogalom a jogban.
A bírónő is megkérdezné tőle hogy ivott-e valami, szedett-e be drogot, ha azt mondaná a bíróságon, hogy a "félreértések elkerülése" volt az intézkedése oka.

Ezen lehet még rugózni sokáig, de a lényegen nem változtat, azon a teljesen közismert jogi tényen, az őr csak tettenérés esetén tartóztathat fel, és semmiféle extra jogköre nincs, az egyébként is bárkit megillető birtok és vagyonvédelmen kívül. (Ugyanis tettenérés esetén bárki feltartózhatja, lebírkózhatja egy tolvajt.) Egy centivel sincs több joga, mint akármelyik civilnek az utcán, aki szembejön veled. Semmiféle hivatalos cselekményt nem tehet. Már az ilyesmivel való fenyegetőzés is ( amennyiben hivatalosan eljáró személynek kívánja feltünteni magát) bűncselekmény.
Ő egy senki fasz akinek a gazdája azt mondta, hogy vigyázz a cuccra nehogy ellopják, és ennél semmivel sem több.

Azt én látom, hogy rengeteg birka, akár tudatlanságból, akár szervilizmusból egyszerűen több jogot ad nekik. Semmi közöm, hozzá, ha engeded hogy a seggedben turkáljon, a te dolgod.

De ne butitsd már az embereket légyszíves, és ne tegyél úgy mintha ismernéd a jogszabályokat, és a joggyakorlatot, mert ez nem igaz.

A Kitalátor srác meg azt teszi ami a neve, kitalál abszolút hülyeségeket ("mindenki gyanús aki él" meg ilyeneket LOL), aztán elkezdi védeni. Gondolom számára is mint sok más személy számára a Tékozló Homár jelenti a egyetlen szociális életet, és így legalább beszélgethet, barátkozhat másokkal. Skacok én ezt megértem de ettől még kéne totál idiótaságokkal butítani a népet.

szekertabor · provo.blog.hu 2014.05.15. 12:33:48

Elvileg lehetséges olyan szabályt alkotni, hogy aki ide bejön, az feljogosítja a biztonsági őröket a személyes holmija átkutatására távozás előtt. Létezik olyan, hogy ráutaló magatartás; ha bemész a boltba elfogadtad a feltételeket. De ha az apró betűs részben sorolják fel az üzletlátogatás szabályait, akkor nem hivatkozhatnak ráutaló magatartásra, hacsak videofelvétellel nem bizonyítják, hogy a tájékoztató táblát gondosan végigolvastad.

zöldbagoly 2014.05.15. 19:57:32

@Inda Labs Zrt.: nem lehet ez kamu. én rendszeresen járok az aldiba, nagyon szeretek ott néhány terméket.
bizony, minden alkalommal előfordult, hogy jött utánam a biztonsági őr, (általában egészen kicsi ritiküllel járok, szatyor nincs nálam, tehát fel nem foghatom, mit gondol, hová a búbánatba' rakhatnék bármit is..((( arról nem beszélve, hogy amíg engem nézeget, lehet, mások tényleg kifosztják a boltot..(( Még az is előfordult, nem egyszer, hogy kijött a biztonsági őr és megnézte, végignézte, ahogy pakolok be a kocsiba..((( már gondoltam, lehet valami aZarcomba'...(((( de ezek szerint mindenki gyanúúúús aki él.(

Nebel 2014.05.16. 11:37:11

@testor007: Én viszont nem vagyok köteles várni a rendőrre. Szóval várja csak az őr nyugodtan, én nem fogom.

A biztonsági őrnek nincs joga a vásárló táskájába belenézni, kivéve ha lopással gyanúsítja az illetőt. De akkor is csak megkérheti, mást nem tehet. Szóval bekaphatja az összes paraszt, sose mutattam meg nekik nem is fogom ezután se.

Nebel 2014.05.16. 11:40:46

@testor007: A jogaidról nem mondhatsz le Te fogyatékos. Ez alaptétel a jogban. Ha aláírsz egy szerződést, hogy téged meg lehet ölni szerinted büntetlenül megölhetnek? Nem. Persze ez most erősen sarkított példa volt, de lényeget jól mutatja.

Nebel 2014.05.16. 11:41:59

@testor007: Nem mellesleg az ilyen hallgatólagos szerződés miatt kaszálták el az upc-t olyan 2 hónapja. Szóval hagyjuk a rizsát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.16. 11:47:11

@Nebel: "Ha aláírsz egy szerződést, hogy téged meg lehet ölni"

A törvényekkel ellentétes szerződés semmis.

flea 2014.05.16. 11:59:49

@atpijkamo: alapvetően lemondhat, igen. Na de a személyes szabadsághoz való jogról? Ráutaló magatartással? Ne vicceljünk már.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.16. 12:03:08

@flea: "a személyes szabadsághoz való jogról?"

Eggyel följebb írtam: A törvényekkel ellentétes szerződés semmis.

flea 2014.05.16. 12:35:21

@atpijkamo: akkor légy szíves, tisztázd még egyszer a pontos álláspontodat.

Törvény: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0500133.TV

A 27. § (2) szerint a vagyonőr tettenérés esetén elfoghat. Más esetben nyilván nem akadályozhatja, hogy kisétálj az üzletből, hiszen a Btk. 194. §-ba ütköző bűncselekményt követne el.

A 28. § (1) szerint pedig a csomag átvizsgálására is csak akkor hívhat fel, ha megalapozottan feltehető, hogy loptál, de felszólításra nem adod át a holmit.

Egyszerűen nem látom, hogy ez hogyan tenne lehetővé bármiféle szúrópróbaszerű ellenőrzést, arról nem is beszélve, hogy visszatartsák azt, aki ezt megtagadja.

testor007 2014.05.16. 12:40:01

És ugye tudjuk hogy a válság mindig betű szerint követi a jogszabályokat. Ne legyetek naivak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.16. 12:42:35

@flea: Ha vélhetően lopott, akkor ellenőrizheti.

Ha az ellenőrzésbe nem egyezik bele, akkor rendőrt lehet hívni. A rendőr megérkezéséig visszatartható. De ezt már kétszer leírta Kitalátor, olvass vissza. Én is bekommenteltem egy érthető leírást. Miért kell ezen lovagolni?

flea 2014.05.16. 12:44:19

@atpijkamo: Mire alapozod, hogy a rendőr érkezéséig visszatartható? Engem nem az érdekel, hogy mit írt Kitalátor, hanem a jogszabály. Abban pedig ilyet nem látok.

flea 2014.05.16. 12:45:50

@testor007: az egy külön téma, hogy a jogszabály jó-e így, ahogy van (többféle szempontból). De szerintem erről nem érdemes vitát nyitni addig, amíg abban sincs egyetértés, hogy egyáltalán mit MOND az a szerencsétlen jogszabály.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.16. 12:53:35

@flea: Három alternatívát tudok javasolni.

1. Elolvasod és értelmezed a törvényt.

2. Elolvasod amit més írt, aki helyetted elolvasta és értelmezte a törvényt.

3. Ha az egyik nem megy, a másiknak nem hiszel, akkor empírikus módon járhatsz el. Feltűnően lopsz egy tábla csokit, a biztonsági őr felszólítására nem engedelmeskedsz, és megpróbálsz elszaladni.

rekszem 2014.05.16. 13:13:17

@atpijkamo:

azért az elég kellemetlen dolog, ha úgy tartasz fel fizikailag embereket (gyakorlatilag tartasz fogva), hogy tulajdonképpen teljesen ártatlanok

szórakozóhelyeken ez a kamu számlák nem fizetése esetén volt általános, de már pár éve ezeket az ügyészség emberrablásként kezeli

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.16. 13:18:49

@rekszem: "úgy tartasz fel fizikailag embereket ..., hogy tulajdonképpen teljesen ártatlanok"

Aki ártatlan, az nem szalad el az ellenőrzés elől.

Ha meg direkt csinálja a feszkót, akkor megérdemli.

"emberrablásként kezeli"

Amennyiben elkövetik. Szerintem még mindig zavaros elképzeléseid vannak.

Embert nem tarthatsz vissza azért, mert nem fizet.

Ha nem fizet, rendőrt hívhatsz. A rendőr megérkezéséig visszatarthatod, ha menekülni akar.

Így érthető?

rekszem 2014.05.16. 13:21:15

@atpijkamo:

értem, hogy hülye vagy

szerinted az a bűnös, aki legalapvetőbb jogával élve nem engedi egy idegennek, hogy a táskájában turkáljon? :D

ekkora marhát, mint te, még nem láttam :D:D:D:D:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.16. 13:24:29

@rekszem: Te egy kötözködő tudálékos tudatlan idióta analfabéta vadbarom vagy. És akkor még nagyon szőrmentén fogalmaztam.

flea 2014.05.16. 14:55:27

@atpijkamo: Én elolvastam és értelmeztem a törvényt. Továbbra is kíváncsian várom, hogy te, aki nyilván megtetted ugyanezt, hol látsz benne felhatalmazást arra, hogy a szúrópróbaszerű ellenőrzést megtagadót a vagyonőr visszatartsa.

Vatikáni valuta.. 2014.05.16. 16:49:07

Tisztelt, Hölgyek és Urak!

Elnézegettem, hogy mennyi energiát fektettek ebbe a kis „nüánszba”!
1, A Vagyonvédelmi törvény, a vagyonőrök munkájának (munkavégzésének) a szabályozása.
A „civil” embereknek nem keletkeztet sem kötelmet sem jogokat!
2, A vagyonőrnek annyi a joga amennyi a megbízójának! Sem több sem kevesebb! ill. kevesebb lehet, amennyiben a szerződésben úgy kötik ki! Ezalatt azt kell érteni, hogy míg egy magánember, vagy egy jogi személyiségű cég, vállalkozás, társadalmi szervezet, STB. ad megbízást az annyi mintha valaki az otthonát védené!
De, ha pl, fegyveres testület, (had ne soroljam fel) ad megbízást akkor néhány jogkörrel felruházhatja a biztonsági őrszemélyzetet! De, csak is arra az időre és azon a helyen ahol a tevékenységére megkötetik a szerződés!

Ügy – hogy, tisztelt biztonsági őri tevékenységet végzők figyelmét felhívnám, azon szabályozásra, melyet az Alkotmány, a PTK, és a BTK szabályoz!
Én, sok mindent elhiszek és sok mindent láttam már! De csak jelezném, hogy amennyiben, (egy a fenti cikkben említett inzultus után) lenne olyan ügyes és rafinált a „megalázott” személy és nem hagyva magát megvezetni, (még akár a Rendőrség által sem) és hatalmas pert akaszt a megbízó nyakába… hát bizony, az egyszer precedens értékű lesz!

Kis közhely annak, azoknak, akik úgy vélik, hogy a látványos bemutató elriasztja az igazi tolvajokat!
Attól hogy a tömegben, mely felvonul, tudjuk, hogy vannak gyilkosok, még nem lövünk bele, hogy akkor hátha azt is eltaláljuk, aki megérdemli!
Tehát ( igen, így nem kezdünk mondatott) tisztelt Őr urak!.. Ha megalapozott!!!!! indok nélkül vegzál egy Állampolgárt akkor nincs az a hatóság fellebbviteli, vagy állampolgári jogok biztosa mely önöket ne marasztalná el!
1, személyi szabadság korlátozása
2, Rágalmazás, becsületsértés, és mindez (nagy) nyilvánosság előtt!
2, ha meg elvezeti vagy irodába invitálja az ő kifejezett ellenvetése ellenére, akkor meg még megvalósítja a jogtalan fogva tartást és a lelki terrort!
(ilyen dolgot annakidején a „nyilasok és a keretlegények tettek” ill az „új” korban az ÁVH! )
Tessenek utána olvasni!
Amennyiben változik a Törvény és kimondják, hogy önök hatósági jogkörrel rendelkeznek, úgy meghajlok a jog rendelkezése előtt és azt fogom betartani! De addig is legyenek szívesek jogkövető módon dolgozni és élni!

ius bonumque
süti beállítások módosítása