Tékozló Homár

Miért kell új kijelző a Nokia akkucseréhez?

2014.05.12. 14:41 | jackyll | 335 komment

Diána Nokia Lumia 900-asa akkumulátorát nem akarják kicserélni a szervizben, amíg nem vesz rá 60 ezer forintért egy nem repedt kijelzőt. Az akku ugyan a képernyő eltávolításával szerelhető, de további törés nélkül visszarakható lenne:

2013.07.10-én vásároltam egy Nokia Lumia 900-as készüléket, melynek akkumulátora idén, 2014.04.25-én lemerült és azóta nem tölthető a telefon, értelem szerűen bekapcsolni sem lehet. A problémával felkerestem a Nokia márkaszervizét, ahol a garanciális javítást elutasították, mivel a kijelző bal sarkában repedés található.

A repedés csupán esztétikai problémát okoz, a telefon működését nem befolyásolta, érintésre érzékeny maradt és a pixelek sem égtek ki alatta. A szerviz írásban azt közölte, hogy kizárólag akkor javítják garanciálisan a készülék akkumulátorát, ha előzetesen önköltségen kicseréltetem a kijelzőt, ami megközelítőleg 60 ezer Ft.

Ezt az összeget természetesen nem kívánom a telefonra fordítani, hiszen meghaladja ez egész készülék jelenlegi árát, így viszont az készülékem használhatatlan marad. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál szintén azt az információt kaptam, hogy a kijelző állapotától függetlenül az akkumulátor javítását/ cseréjét garanciálisan vállalnia kell a szerviznek.
 
Valakinek esetleg lenne valami jó tippje, mit tehetek? A vásárlók könyvébe már írtam a Fogyasztóvédelemnél hivatalos panaszt még nem tettem és mivel épp rendszer karbantartás van náluk így május 19-ig nem is fogok

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Répázó 2014.05.12. 20:52:51

Aztán meg, ha szétszedik, tovább reped, akkor írsz a homárra, hogy eltörték a kijelződet a galádok, de tagadják és senki ne menjen oda. Ha szervizes lennék én sem vállalnám be, max ha aláírsz egy papírt, hogy a kijelző további nyűgjei a te sarad. Kapizsgálod?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 21:11:28

@agresszív kismalac: Szóval nem mondtam, hogy bármi baj van vele.

@atörökk: Így még Tanácstalan se sértett meg, pedig sűrűn próbálkozott.

@sugargiraffusplumps.: Az ember itt kiteszi a lelkét, és még csak figyelemre se méltatják.

Állatkölykök és a tükör.
www.youtube.com/watch?v=4dmkRsBm5ww

Ez nem cukiság, de komálom a hülye macskákat.
Funny Cats Compilation 20 min
www.youtube.com/watch?v=FKkejo2dMV4

Atörökk 2014.05.12. 21:19:14

@atpijkamo:
Nem sértésnek szántam ;)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 21:20:39

@atörökk: Egy vicces / fura történettel bármikor kiengesztelhető vagyok.

Atörökk 2014.05.12. 21:29:05

@atpijkamo:
Ez csak afféle félsértés volt :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 21:32:25

Kézigránátot dobott be egy férfi Bosznia-Hercegovinában egy bárba bosszúból, amiért korábban kidobták a szórakozóhelyről. A robbanás 26 embert megsebesített, hatot súlyosan. Mindezek után a férfi telefonált a rendőrségnek, és arra panaszkodott, hogy a bár kidobó emberei bántalmazták őt - közölte hétfőn a boszniai rendőrség.

www.origo.hu/nagyvilag/20140512-kidobtak-a-barbol-bedobott-egy-kezigranatot.html

AtiSnatch 2014.05.12. 21:46:22

Csak semmi sertés! Aztat Hagy...juk meg másnak!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 21:56:06

Amna 11 éves. Nyolc hónappal ezelőtt a családja férjhez adta egy nálánál háromszor idősebb férfihoz. A törzs vénei úgy döntöttek, ez a méltányos jóvátétel azért, mert Amna nagybátyja megerőszakolt egy falubeli lányt. Amnát és a 17 éves unokanővérét, Zulhajt összeházasították a bántalmazott lány bátyjaival. Őket meg sem kérdezték, beleegyeznek-e a döntésbe. Eladták őket. Egész életükben a jóvátételért kell dolgozzanak, velük fizettetik meg a megerőszakolt lány szüzességének árát.

A vének tanácsa, a dzsirga döntése értelmében Amna a családjával maradhat, amíg eléri a pubertáskort. Ezt az engedményt csak kivételes esetekben teszik meg a vének annak ellenére, hogy a kárpótlásképpen kapott gyermekfeleségek sokszor második, harmadik feleségként nem többek házirabszolgáknál férjük családjában, akin a családtagok bosszút álhatnak az őket ért veszteségért.

feminfo.postr.hu/kislanyokkal-fizettetik-meg-a-ferfirokon-bunet

helianthus 2014.05.12. 21:59:12

@atörökk: te vered a barátnőidet? :/
Igi! Igikém! Jól vagy?

AtiSnatch 2014.05.12. 22:02:36

@helianthus: há nem hallja, szigetelt a pince!!!!4

AtiSnatch 2014.05.12. 22:02:52

@helianthus: há nem hallja, szigetelt a pince!!!!4

AtiSnatch 2014.05.12. 22:04:13

@AtiSnatch: azé mondtam 2x, hátha meghallja!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.12. 22:06:38

@AtiSnatch:
Valljad be, hogy az ivászat áll a háttérbe!44!

Atörökk 2014.05.12. 22:08:23

@helianthus:
Ha meglátsz, menekülj hamar!
A ruhám egy állatot takar!

Anomalocaris (törölt) 2014.05.12. 22:11:22

@helianthus: Igi otthagyott az aluljáróban. :8/

Atörökk 2014.05.12. 22:12:17

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Szerintemmeg nő van a háttérbe benne!4!!

@AtiSnatch:
Majd megtelefonálod az eredményt?

AtiSnatch 2014.05.12. 22:14:18

@atörökk: úriember nem beszél a péntekekről... Vagy nem erre gondoltál? :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 22:14:27

@Nattramn: Jólvan, na. Hát egy kistestű vizes disznó áll egy mosdókagylóban. Csak érintőlegesen lehet cukinak nevezni. Eleve egy disznóval kapcsolatban nehezen jön szóba a cukiság.

A viccek és cukiság területén nem értünk egyet. Ettől még lehecc becsületes "ember".

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.12. 22:15:02

@atörökk:
Attú még nem akar a zember kéccer mondani valamit, mer eccer se láttya!
A kufircolás nem okoz kettőslátást + hóvakságot!44!

AtiSnatch 2014.05.12. 22:18:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: sexeltél már részegen? Kész gruppen! :D

Anomalocaris (törölt) 2014.05.12. 22:19:09

@atpijkamo: Hát pedig a disznyók nagyon jópofa kis lények. A kiscicák már elcsépeltek.

Atörökk 2014.05.12. 22:19:30

@AtiSnatch:
Úriember nem is :D

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Hádde a hiánya, az mán igen!4!!

helianthus 2014.05.12. 22:21:00

@AtiSnatch: :D szerintem nem hallja, mert...de úgyis tudod.
@atörökk: menekülök, hajam lobog,
lehet, hogy még be is fos...pánikolok. ;)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.12. 22:22:23

@AtiSnatch:
Nem emléxem, mer elaludtam!44!

@atörökk:
Kitiltotta a zasszony a belső termekbül?

Atörökk 2014.05.12. 22:22:31

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Arrafelé délen élesek a kések...

helianthus 2014.05.12. 22:24:13

@Nattramn: ez csúnya dolog volt tőle. Igazán.

Atörökk 2014.05.12. 22:26:03

@helianthus:
Ne félj, k... szavalj :D

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Lehet, igen, ne zavarja ottan a hangos telefonálással.

helianthus 2014.05.12. 22:31:14

@atörökk: na most itt a k betű mot takar?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.12. 22:31:49

@atörökk:
Hasztamannyana!
Akkó most kappan lett belülle?

Anomalocaris (törölt) 2014.05.12. 22:32:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: @atpijkamo:

Így jár, ki csak írók székébe ül, de nincs előtte az olvasók asztala.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.12. 22:35:33

@helianthus: Megszoktam én már az ilyeneket! :8|

helianthus 2014.05.12. 22:37:41

@Nattramn: én nem hagytalak volna ott. Miért nem velem álmodsz? o_O

Atörökk 2014.05.12. 22:38:19

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Há' ha felrobbantották a bárt...

Aureliano Buendía 2014.05.12. 22:43:41

@atörökk: baszhattya, most hol fog inni?
Ekkora hülyét.

Atörökk 2014.05.12. 22:46:27

@uraaam:
Alighanem máshol. Mint eddig, lévén onnét kibaszarintották :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.12. 22:48:16

@uraaam:
Há otthon.

@atörökk:
Nem cicizni, elintézni!44!
Fogaggyunk, a szerbekné nincs homár!

Atörökk 2014.05.12. 22:50:21

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ott férfi móggyára intézik a porblémákat!
példájul halálra itatnak sligovicával!4!!

Anomalocaris (törölt) 2014.05.12. 22:50:32

Mászok is a formalinba, aztán megekereslek.

Aureliano Buendía 2014.05.12. 22:51:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: há otthon most tutira nem. Valami jó kis mosztári cellában ismertetik meg őt a görögös szerelem rejtelmeivel.

Aureliano Buendía 2014.05.12. 22:52:29

Nu, álmoggyatok koncsitákat.

helianthus 2014.05.12. 22:54:36

@Nattramn: mászok utánad, várjál meg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.12. 22:55:53

@uraaam:
Hát az ugye nem derűt ki, hogy millyen fizikaji adoccságaji vannak az illetőnek.
Lehet, hogy pont fordítva történik, eszt nem tudhattyuk!44!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 01:38:13

@agresszív kismalac: Nem baj, helyette a Parlamentben emlegették.

A dalverseny végeredménye a parlamentben is téma volt hétfőn, a KDNP budapesti elnöksége pedig közleményben fejtette ki, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok.

www.origo.hu/itthon/20140512-a-kdnp-szot-emelt-a-szakallas-enekesno-ellen.html

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.13. 06:16:37

@atpijkamo: Mindig örülök, ha ott a fontos dolgokkal foglalkoznak. Mer' ezolyan kurva fontos.

@Rosszindulatú Vászka: De a viselője nem feltétlen az :)

@sugargiraffusplumps.: Szerintem többet ártott, mint használt, szóval nem olyan nagy dicsőség.A buzik elfogadásának az ilyen ripacskodás abbahagyása használna.

AtiSnatch 2014.05.13. 07:20:41

jó reggelt. na, kinőtt már a piná... izé szak állatok?

@ColT: "Szerintem többet ártott, mint használt" +2

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 08:18:11

@ColT: hát, ez is egy vélemény a többi között. bár szerintem itt nemcsak a buzikról van szó. az emberek feje mindenféle furcsasággal van tele amiket én nem értek kristálytisztán, példaként említeném az egerszalóki esetet a fogyiknak szánt otthonokkal kapcsolatban.

Manyecska 2014.05.13. 08:31:51

@AtiSnatch: már lefújta a menetszél:D bringával jöttem. Suhantam.marha jó bicikliutakat csináltak errefelé lehetett tépni.Kösz, jól.

helianthus 2014.05.13. 09:01:34

@ColT: egy kicsit veled értek most egyet. Aki homofób, egy szakállas nőtől mèg inkább az lesz, hiszen én nem vagyok homofób, de ettől lábrázást kapok. Az elfogadást jobban segítené, ha azt tolnák a médiában, hogy ugyanolyan emberek, mint egy hetero. Ugyanolyan gondokkal, szerelmi bánattal, akármivel, mint mi.
Ezt kéne hangsúlyozni, amiben egyformák vagyunk, nem azt, amiben mások. :/ Egy szakállas nőt nehéz lenyomni az emberek torkán.
Még az enyémen is...

helianthus 2014.05.13. 09:03:58

@sugargiraffusplumps.: mi van Szalókkal? :0 erről nem hallottam, pedig igazán közel van ide.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 09:14:46

@Nattramn: a fiam hazahozott egy birkakoponyát meg három darab lábszárcsontot egy kirándulásrul. szerinted kezgyek aggódni? és főleg hova a fenébe tegyem őket, hogy a kutya ne hurcolja szanaszéjjel a lakásban?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 09:17:14

@helianthus: már most megnemmondom, lehethogy szilvásvárad volt, nem eegerszalók. minnyár megkeresem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 09:23:53

@AtiSnatch: az. szerintem meg inkább kivágom eccer a kukába szépen csöndbe!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.13. 09:26:28

@AtiSnatch: :)

@helianthus: Ennyi. Amúgy lassan talán kezdik belátni.

@sugargiraffusplumps.: Igen, de ezeket egy ilyen izé pont erősíti... Az egerszalóki idiotizmus meg szánalmas. A "fogyatékos" kinek a számára jelenti hogy valami rosszat fog csinálni?

helianthus 2014.05.13. 09:28:07

@sugargiraffusplumps.: :D már ne aggódj, eldőlt a dolog. Lesz belőle Furaféli 2., akit otthagynak az aluljáróban. Vagy nem. Fiúgyereknél szerintem ez tök természetes. Lehet régész lesz vagy antropológus.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 09:30:02

@ColT: igen, megérteném az ellenérzéseket ha a darabolós gyilkosoknak szerettek volna rehabilitációs központot létrehozni. de ugyanez vonatkozik az átlagbuzikra es, ők se csinálnak semmi rosszat másoknak, elvannak egymással oszt kész, a francot se zavarnak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 09:31:17

@helianthus: na igen. pont ez a vékony vonal ami az antropológust félitől elválasztja, ez az aggasztó! :D :D

AtiSnatch 2014.05.13. 09:32:08

@sugargiraffusplumps.: előítéletes vagy. tegnap még azt mondtad, ha meleg lesz akkor is a fiad marad. ha sorozatgyilkos lesz ez megváltozik? csalódtam benned... :D

helianthus 2014.05.13. 10:07:03

@AtiSnatch: Félike NEM sorozatgyilkos. Hülye. :)
Ő csak...csak...fura.

AtiSnatch 2014.05.13. 10:13:55

@helianthus: szerintem azért nem Hülye. ne mondd azt rá, mert megsértődik... :D

helianthus 2014.05.13. 10:15:17

@sugargiraffusplumps.: tök jó, de mi az a weirdo? Ezt nem tudom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 10:19:45

@helianthus: az a személy aki mellé nem akarsz leülni a buszon :D különc, idiótán viselkedő valaki.

helianthus 2014.05.13. 10:21:33

@AtiSnatch: na csitu van, mert beraklak a formalinba! És nem teszek melléd telefont!!!44!
:D

helianthus 2014.05.13. 10:27:50

Sometimes I feel like that my only friend is the city I live in, the city of angels.
*énekel*

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 10:32:16

@helianthus: na az egy jó szám! szeretem a tóni gyereknek a hangját.

helianthus 2014.05.13. 10:44:11

@sugargiraffusplumps.: meg a zenéjét. :)
A Stadium Arcadiumon akkora számok vannak, imádom. Ès mit adtak róla? Snow. :/ Jó szám, de messze nem a legjobb az albumról. A legkedvencebbem tőlük talán az Outside.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 10:51:46

@helianthus: nekem a snow is nagyonigen kellemes ringatós. nem mélyültem beléjük túl mélyre, nehogy ráunjak eccer, oszt akkor mit hallgatok majd?

@dr. phil. Sün‼ ツ: olyasmi, csak nem bekő! de hasonlít.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 10:57:45

@helianthus: @sugargiraffusplumps.: nomeg a szövegeik amik gyilkolnak inkább, azokba nem is szeretek belegondolni soxor mer nem mindig esik jól. érted.

helianthus 2014.05.13. 11:10:48

@sugargiraffusplumps.: évek óta hallgatom őket, még nem untam meg. :) na jó, van hogy hetekig nem. Aztán eszembe jutnak és megint. A jó zene nem unható meg. Ezt a szöveges dolgot nem értem. Mi baj van vele?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 11:17:07

@helianthus: nincs velük baj, nagyon jók. ponnazér olyan fájdalmasak mert nagyon jók, ennyi.

Atörökk 2014.05.13. 11:52:37

Noakkor lássuk a dzsídípít *ásít*

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.13. 12:24:14

@sugargiraffusplumps.: Ingyen kutyakaja!
Nem lehet hogy az ágyadba szánta? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.13. 12:53:12

@ColT: remélem, hogy nem. a kádban sikálta őket tisztára... megőrülök!

SarahConnor 2014.05.14. 08:03:22

Hát akkor várd ki a május 19-et és tegyél hivatalos panaszt. Az egyetlen járható út.
süti beállítások módosítása