Tékozló Homár

Csalódott a vásárló a SPAR akciós marhalábszárában

2014.05.30. 15:10 | Homár Rezső | komment

Spar 001.jpg

Karesz hosszasan keresgélte a pörköltjéhez valót, aztán nagyon boldog is volt, amikor a SPAR-ban végre talált annyiért és olyan marhalábszárat, amire vágyott. Otthon érte a meglepetés, 1.123 kg bőnye és zsiradék formájában. Szerinte ez az arány felháborító, amit meg is írt az üzletnek, ám hiába.

Szerdán akartam vásárolni Szegeden SPAR akciós marha lábszárat 1490 Ft/kg. áron. 12 kg-ot szerettem volna venni, de ez csak a 4. áruházukban sikerült, volt ahol nem volt semennyi (Szeged, Árkád), volt ahol a kiszolgáló hölgy végigtapogatta az összes sertéshúst, mire én mutattam meg neki, hogy melyik a marhahús, de ott sajnos csak kb. 5 kg volt összesen. Végül a Tápai utca 50. szám alatti SPAR üzletben jártam sikerrel.

A kiszolgáló férfi kollégájuk nagyon udvarias volt, duplán becsomagolta az árút, én meg örültem, hogy végre kaptam azt a mennyiséget, amit eredetileg szerettem volna venni. Gondoltam leányom ballagására meglesz a pörköltnek való, és még spóroltam is pár ezer forintot. Örömöm egészen addig tartott, amíg tegnap elkezdtem szétszedni és összedarabolni a húst. A végeredmény látható a képeken is.

Spar 009.jpg

A 11.228 kg vásárolt marhából 1.123 kg bőnye, zsiradék volt!! És az 1.490 Ft-os árban kaptam 70g csomagolóanyagot is, amit tudomásom szerint árazás előtt ki szoktak tárázni. Így a tiszta hús 10.035 kg maradt! Tehát közel 1.670 Ft/kg áron vettem végül is akciós húst. Már első felindulásomban fel akartam tenni panaszomat a Homárra, de gondoltam először írok a SPAR-nak,megkérdezem őket, hogy mi a véleményük a fentebb leírtakról, ill. a mellékelt fotókról. Azóta válaszra sem méltattak, pedig törzsvásárlóként (naivan) elvártam volna. Én úgy gondolom, és a tapasztalatom is az, hogy jobb helyeken a nagyobb faggyú ill. zsírdarabokat letisztítják az árúról, és úgy teszik ki a vásárlók elé. Én most így jártam. Legközelebb meggondolom, hogy hol vásárolok húsneműt. Lehet, hogy lesz, aki nem ért egyet felháborodásommal. De a velem történteket azért osztottam meg, hogy mások ne járjanak így, és talán a SPAR is okul belőle, bár ez utóbbira szerintem kicsi az esély.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2014.05.30. 15:16:43

Az már volt, hogy cipőt a cipőboltból?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.30. 15:17:04

IJ! Vidd vissza a végterméket... Sajnos nem látsz bele a húsba, a SPAR sem nagyon.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.30. 15:22:45

Jó nagy csalággya lehet a poszt tolónak!
Most akkor ez a hétvégi?

gabors 2014.05.30. 15:36:08

baszki hat nem tiszta hust vettel hanem marha labszarat borostol, inastol es faggyustol (az hogy mi a bőnye azt nem tudom ez valami erdelyi tajszolas ???)

vegyel maskor bontott csirket :-)

Rosszindulatú Vászka 2014.05.30. 15:36:09

"... és még spóroltam is pár ezer forintot."

Elég óccsó lehet a órabéred, meg nyilván gyalog mentél, hogy ennyire ráérsz.

Nem is firtatva aztat, hogy most a rakott kolompér a menő, nem a perkelt. Nohiszen!

Kukabúvár【ツ】 2014.05.30. 15:37:55

az ott a deszkán denevérszárny, kilója kb. 3000. örüljön inkább.

gabors 2014.05.30. 15:39:30

index.hu/gazdasag/2014/05/30/holnaptol_tobb_szaz_trafik_nem_nyithat_ki/

ugylatszik valami homok kerult a kivalasztasba ??? kajakos-ek most ujragondaltak ??

tetszik ez az allamilag levezerelt kontraszelekcio ... haver jol megy a bolt ??? akkor most bezarjuk ..

Antalbaba 2014.05.30. 15:40:48

Tudom, én vagyok a finnyás, de MARHA + lábszár + vendégek? Ezt mivel lehet kiérdemelni? Amúgy ha akár a piacon véve - eme húsfajtából - csak ennyit kéne kidobnom, igen nagy lenne az örömésbódottsá;-)))

Atörökk 2014.05.30. 15:42:12

VADÁÁÁÁÁSZ!!! VADÁÁÁÁÁÁÁSZ!!!
Idióta fillérbaszó. Mégis, mire számított?

Dr. Kix 2014.05.30. 15:46:00

A marhalábszár az bizony nem színhús. Azért is kerül annyiba, amennyibe. Legközelebb vegyél bélszínt vagy hátszínt, azzal kevesebb gondod lesz.

Rosszindulatú Vászka 2014.05.30. 15:49:36

@Antalbaba: @Dr. Kix: márpedig a marhalábszárból való perkeltnek főzése Istennek teccő cselekedet és az biza fincsámcsi nyamnyammétel. Nem értetek hozzá, egyetek farhátbúl paprikást lúzerek.

helianthus 2014.05.30. 15:55:34

@Rosszindulatú Vászka: egyetértek.
A posztoló meg mondja el, mi az a bőnye!
Most!
Követelem!
Arra, hogy a marhahúson talált zsiradékot, nem tudok mit mondani.
Ha fitneszkajára vágyik az ünneplő rokonság, akkor vegyen nekik csirkemellfilét és grillezze meg.

Charles63 2014.05.30. 15:55:35

@Rosszindulatú Vászka: Így van. Sztem sokan nem tuggyák, hogy a lábszárból van a legjobb pörkölt.

helianthus 2014.05.30. 15:57:08

Nem nézem tovább a képet, mert úgy, de úgy megkívántam a marhapörit, főtt kolompérral és koviubival, hogy csak na!

Oblivion01 2014.05.30. 15:57:32

SPAR?!!! Most komolyan. Mikor ott van az Árkád melett a MArs Tér, ahol piac van. Mi mindig ott vesszük a Mórahalmiaknál a húst és kifogástalan (legjobb eddig). SOHA, egyszer SEM fordult elő, hogy gond lett volna az árúval.

Charles63 2014.05.30. 15:58:18

@helianthus: A bőnye az hártyás, zsíros, faggyús kötőszövet. A nagyobb darabok között van. Fentebb volt aki "denevérszárnynak" nevezte el.

ates2013 2014.05.30. 15:59:18

Örülj neki hogy ennyiért kaptál, nálunk kisvárosban ahol nincs SPAR 2399 FT/kg a marhalábszár.

Charles63 2014.05.30. 16:00:18

@Oblivion01: Igazad van. Legközelebb ott veszek. De mindenki ott spórol, ahol tud. Ez most nem jött össze. Tanulópéz!

Ficak 2014.05.30. 16:03:49

@gabors:
bőnye (főnév)

1. Emberi, állati testben levő kötőszövet, amely pólyaszerűen bevonja és mint inas hártya, kötegekre osztja az izmokat.

A bőnye biztosítja, hogy az izomkötegek el tudjanak csúszni egymáson. Bőnye nélkül nem tudnánk kellően mozgatni a testünket.

2. Állati kötőszövet. A levágott állat húsában vékony, de megrághatatlan hártya, amelytől a fogyasztásra szánt húst megtisztítják.

A bőnyét az asszony leszedte a csirkecombról. Az öreg már nem tudta elrágni az itt-ott a húson maradt bőnyét, ezért inkább a darált húst ette csak meg.

3. Tájszó: A szarvasmarha szügyének a húsa, amely a két első láb közti, erős, izmos rész.

A hentesnél bőnyét vett az asszony. A bőnyét sütve készítette el.

-----

Ma is tanultunk valamit, még én sem hallottam az életben a bőnye szót. Az elterjedtségét jelzi, hogy a helyesírás ellenőrző is aláhúzza a szót :-)

Egyébként a bőnye a lábszárhoz tartozó rész, ettől lesz fínom a lábszárpöri. A 80g nylon az már más tészta...

Rosszindulatú Vászka 2014.05.30. 16:03:57

@helianthus: ha neked még nem szóltak volna, a SPAR-ba akciós :D

helianthus 2014.05.30. 16:05:28

@Charles63: aham. De anélkül hogy akarsz marhahúst? Azt max úgy, hogy kockára vágra veszed, biztos árulnak úgy is pörköltnek valónak. Viszont valószínű nem fogod ennyi pénzért megkapni.
Ha egybe veszed, jár hozzá a bőnye is, meg a zsiradék is. Vagy ez csak nekem tűnik triviálisnak?

Rosszindulatú Vászka 2014.05.30. 16:06:15

@Ficak: "... jelzi, hogy a helyesírás ellenőrző is aláhúzza a szót..."

Kérlexépen, ehhez mit szójjak én, mikor írok ide, nekem tisztára peros csíkos a kommentbokszom :)

Charles63 2014.05.30. 16:06:25

@Ficak: Korrekt. Köszönöm a pontosítást.

mildi 2014.05.30. 16:06:42

a lábszár az egy ilyen műfaj.
posztoló sztem maradjon a rántott broiler csirkénél petrezselymes krumplival, ha spórolni akar

helianthus 2014.05.30. 16:07:09

@Rosszindulatú Vászka: rohaaanoook! :D
Álljunk meg.
Ki fogja nekem megfőzni? o_O

Atörökk 2014.05.30. 16:07:10

@Oblivion01:
Jahh, ennyi.
Ha nagyob mennyiség kell, időben henteshez elballag, és megbeszél vele.

Rosszindulatú Vászka 2014.05.30. 16:09:32

@helianthus: fől az magátúl, csak a lábszárat lehártyázni (bónyézni mostmá ezentúl) meg felkockázni, az kicsit macerás. No meg, hogy mi legyen azzal a palack óborral, amit felbontunk ugyebár a perkeltbe való néhány korty miatt...

Leone_510 2014.05.30. 16:10:21

a posztoló még így is nagyon jól járt, hogy csak ennyi felesleget szedett le, aki háztartást vezet az pontosan tudja ezt, persze vehet színhúst is kétszer ennyiért, hülye a posztoló

igazságos 2014.05.30. 16:10:32

A jó magyar lábszárat EU-ba viszik, nem a csóró magyarnak adják el.

Szűcslaci 2014.05.30. 16:11:19

Hol lehet venni külön bőnyét? Megkívántam egy jó kis tejfeles bőnyepaprikást..Eladnád?

Isten Isten 2014.05.30. 16:14:14

Ez eléggé szánalmas ember volt.Szart rágott nem is értem igazán kár és még visít is....

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.05.30. 16:14:50

Visszavinni, azt a panaszkönyvbe iktatni!;)

Charles63 2014.05.30. 16:15:58

@Dr. Kix: @igazságos: Igen. Amit én vettem, az meg Ausztriából jött.Nem tudom láttál/ettél e már bográcsos marhapörköltet. De olyat még nem hallottam, hogy bélszínből v hátszínből főznének.

Atörökk 2014.05.30. 16:16:35

MEzőgazdasági és élelmezéstudományi szakértőnk is megérkezett, mosmár tuti kigyúl a fény a zéjszakában!4!!

Charles63 2014.05.30. 16:17:21

@Szűcslaci: Már kidobtam. De a kukában nylonzacskóban már érlelődött, ha gondolod...csak a postaköltséget kérem előre.

igazságos 2014.05.30. 16:21:55

Akkor most már nyilvánvaló:

jackyllt tényleg kirúgta a náci főnökasszony

de hogy ezt a rezsőhomárt be se mutassák tényleg szemétség

Dr. Kix 2014.05.30. 16:21:56

@Rosszindulatú Vászka: Nacsakhogytisztázzuk! Sosemmondtamazt, hogy a marhalábszár pörkölt nem egy fasza takarmány. Mert bizony az. De attól még a lábszár nem színhús. És ezt a poszt-tolónak a Spar szemére vetni, nem biztos, hogy előnyös.

Most meg amúgy teljesen össze vagyok zavarodva. Még sosem védtem a spárt. Megyek, iszon is egy pálinkát erre az ijedtségre.

igazságos 2014.05.30. 16:23:14

@Charles63: ami meg az osztrákokból jön, az meg lengyelországból származik

ördögi kör :P

Atörökk 2014.05.30. 16:27:54

@Rosszindulatú Vászka:
Nohát, micsoda kérdés ez. Kezdesz megigisedni? :o

Dr. Kix 2014.05.30. 16:28:24

@Charles63: Sőt, csináltam is már párat. Mármint marhapörköltet. Lábszárból meg combból; nyilván nem hátszínből. A hátszít azért mondtam, mert kb. az az a kategória, amiről nem kell levagdosni semmit főzés előtt.

De akárhogy is nézzük, olyan még sosenem volt velem lábszárral, hogy a húst csak fel kelljen darabolni, tisztítani való mindig volt rajta.

Eztet akartam mondani. Nézd a jó oldalát a dolognak: még így is jó áron vetted a húst. :)

popszegecs 2014.05.30. 16:32:40

Talán esetleg henteshez kellett volna menni, ahol a marhalábszárhoz nem az inak járnak, hanem a csont. Amit rendes magyar ember betesz annak rendje és módja szerint a bogrács aljába, és imígyen készül el aztán a rendes magyar marhalábszárpörkölt. Hijnye no.

Aureliano Buendía 2014.05.30. 16:33:51

Rezsókám bazmeg, a napi egy poszt igen karcsú.

Miről ismerszik meg a több poszt?

igazságos 2014.05.30. 16:35:49

Már az is baj, ha valaki főzni akar otthon, b+.

Rosszindulatú Vászka 2014.05.30. 16:36:09

@Dr. Kix: bizomány.

Külömbe a legtöbb proli igénytelen. Mink a perkeltet is argentin bélszínbűl főzzük, a halászlét meg vadon fogott lazacbúl meg beluga kaviárbúl, a kálbászot meg téliszalámibúl. Mer mink nem szarral gurítunk.

@atörökk: jaja, érzem, hogy a mellyem is kezd feszesedni.

Atörökk 2014.05.30. 16:37:46

@Rosszindulatú Vászka:
Figyázz, nattyon figyázz, émmondom!4!!

Aureliano Buendía 2014.05.30. 16:41:56

Legközelebb inkább rendelj pizzát ember!
És az ÁRU rövid U.

Idiot.

igazságos 2014.05.30. 16:43:11

@Rosszindulatú Vászka: tényleg kezdesz igényesebb lenni :)

Talán mégsem a falnak írogatok itt! :)

Aureliano Buendía 2014.05.30. 16:43:32

Mire kell amúgy valakinek 12 kg hús? Ingyenkonyhát akar nyitni a rászorulóknak? Na, mindegy. Fillérbaszás, valamint alapvető konyhai ismeretek hiányának vadházassága okán kiadom neki a vadászati igazolást.

helianthus 2014.05.30. 16:45:26

@uraaam: téged letiltottak az olvasásról?
"Gondoltam leányom ballagására meglesz a pörköltnek való, "
mondá a posztoló! :P

Charles63 2014.05.30. 16:50:54

@Rosszindulatú Vászka: Na az ilyen ember azt hiszi, hogy a tehén lila színű....mer ezt látta a TV-ben....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 16:53:43

"és még spóroltam is pár ezer forintot" Ennél hatalmasabb beszólás nincs is e-zen a felületen, kiváló belépéé'/enterin'/antré/Odrí/Igí.
Honnan tudják, hogy törzsvásárló vagy, itt is van ilyen kártya?
Áru.
Crossindulatú vászka.

Rosszindulatú Vászka 2014.05.30. 16:56:32

@Charles63: mér nem? Ha akarok, ojat rajzolok. Naugye.

@Kellemes Zérókomponista: mivan, mivan?

Baluci 2014.05.30. 17:04:51

Vazze!... Karaj is van csontos, meg filézett!... Az utóbbi a drágább értelemszerűen!... Posztoló életében nem vásárolt???

megamenn 2014.05.30. 17:06:34

miről ismerszik meg a pina? akarommondani a bőnye.

Atörökk 2014.05.30. 17:14:07

Nem kerülhetem meg a kérdést: ez a hétvégi?

igi1 2014.05.30. 17:21:25

@Rosszindulatú Vászka: nem volt képes megdugni helit oszt új àldozatot keres maganak teged

Rosszindulatú Vászka 2014.05.30. 17:23:29

@igi1: engemet pedig akárki nem dughat meg, nagyon igényes vagyok. No meg leszbikus. Ez van.

helianthus 2014.05.30. 17:25:52

@igi1: nono! Te csak ne az én dugóimat tartsad számon!
Számolgasd a sajátjaidat, szervezd a lakkzidat, hívjál meg, asztán egy jófajta itóka mellett (most éppen gintonicra vágyom, azt rég ittam) majd jól lejátszuk! :P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 17:29:08

Csak nekem van olyan érzésem, hogy az etetőszéket eladó Jógogás Anna nem teljesen százas?:D

@Rosszindulatú Vászka: hmm, HŐŐŐŐŐŐ.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 17:32:15

@Rosszindulatú Vászka: :D
@helianthus: rólam beszél? Reggel még abban a tudatban voltam, hogy.. Valaki mondta itt. Én meg átvettem, mint saját emlék. Jó hívő lenne belőlem. Ajájjatok valami érdemes vonalat már.

gabors 2014.05.30. 17:37:12

@atörökk: Na ja ... jo kerdes !!

mert egy teljes poszt cunnamival allunk szemben mostansag

vigyazni kell melyik poszthoz kommentelsz mert elnyeli homat percek alatt

helianthus 2014.05.30. 17:42:40

@Kellemes Zérókomponista: tőlem kérdezed Igi miről, kiről, minek, kinek és miért beszél? Te még új lehetsz itt!
Átvetted, mint saját emlék? Hajjaj! Én nem emlékszem.
A te emlékeid szerint nekem is jó volt?

Atörökk 2014.05.30. 17:44:09

No dlágájim, további boldogságos PÉNTEKET a zegybedűlteknek, legyetek jók és kövérek, hangosan csámcsogjatok!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.30. 17:46:27

@helianthus: na ez az, ami még eszembe sem jutott, de mostmár kigondolom!

Aureliano Buendía 2014.05.30. 17:51:35

@helianthus: ezt tényleg nem vettem észre. Hosszú volt a tegnap.

Ettől függetlenül az áru rövid u.

Aureliano Buendía 2014.05.30. 17:53:32

@Charles63: nem, én itt kezdtem el. Aztán majd lassan felveszem a fonalat.

Aureliano Buendía 2014.05.30. 17:54:56

@Kellemes Zérókomponista: honna-honnan. Se keze, se lába. Eszt minden óvodás tuggya.

Aureliano Buendía 2014.05.30. 17:56:18

@atörökk: fityeled? Megamenről kezd elmúlni a kemtrél.

Lehet, hogy alufóliával bevont esernyővel jár mostanság.

CID 2014.05.30. 18:18:30

Hát poszter ezeket a jó kis mócsingokat nem belerakni a pörkölte, hááát, nem ekézlek, de csak azért, mert földim vagy. Egyébként a 10 %, bőven belefér.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.30. 18:23:16

Megéheztem. Tolok egy kis háztartási kekszet.

Aureliano Buendía 2014.05.30. 18:25:02

@agresszív kismalac: hurka, kolbász. Vagy sonka. Az kéne most.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.30. 18:25:38

Úgy láccik, mindenki
-pörköltözni
-bőnyézni
-vadkörtézni
ment.

Aureliano Buendía 2014.05.30. 18:37:22

@agresszív kismalac: ehhez mi csak jó étvágyat tudunk kívánni.

helianthus 2014.05.30. 18:43:43

@ColT: :D
@agresszív kismalac: :D
Tök vicces, ahogy féltitek itt a popótokat!
Bezzeg én biztonságban vagyok itt a sok húsevő gurmand között, szotyizni sose akarnak.
:PP

Aureliano Buendía 2014.05.30. 18:44:37

@helianthus: most rendeltem pizzát.
Vajon lesz belőle poszt?

Rezsó barátunk nem viszi túlzásba.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.30. 18:48:19

@helianthus:
Mongyuk a malac esetében ez teljessen jogos!
Én még nem láttam malacot természetes halállal elhalálozni!444!

igazságos 2014.05.30. 18:52:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: én is mindig ezt mondogatom, hogy még nem láttam tisztes malactemetést, de sose akar nekem hinni senki

igazságos 2014.05.30. 18:54:08

@helianthus: hát én nem is rád koncentráltam, ha figyeled, hanem kompi szükségleteit mértem fel, érted

Manyecska 2014.05.30. 19:22:42

Oszt nektek is kell kitölteni Bejelentőlapt ebösszeíráshoz?? ott tartok hogy oltóanyag gyári száma.:O orvosi kamarai pecsét sorszáma. mikrochip sorszáma. Óanyám!:D A4-es lapon sorolva.

Manyecska 2014.05.30. 19:25:05

Laptop-spirózis és kennelköhögés ellen is be van oltva, jó tudni.:P

Manyecska 2014.05.30. 19:27:19

Itt kihalt minden, zenese szól. Nincs Bétóven, nincs rákkendróll /Coelho Ákos/

Anomalocaris (törölt) 2014.05.30. 20:00:30

Karbantartunk, jövünk vissza.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.30. 20:02:49

@igazságos: Kompi nem koitál. Ebben egészen biztos vagyok.

Aureliano Buendía 2014.05.30. 20:02:57

A zannya pitsáját a tájmáútnak.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.30. 20:08:23

vecsési tekkóban vettem akcijós banánt 149 ft ft volt kilója, oszt én örülök :-)

Aureliano Buendía 2014.05.30. 20:12:20

@háromlábúbogár: de jól mérd le, mert szerintem átbasztak, egy része valójában emberi fogyasztásra alkalmatlan banánhéj. Oszt azt is ki kellett fizetned.

Manyecska 2014.05.30. 20:14:41

@uraaam: ahh, ma voltam könyvtárban, olyan áldott jó csend vót, bár az mp3 szólt a fülemben:P asszongya Cigányság eredete haccáz példányban,már a sikongató lábrázás jött rám, de ezt csak lábjegyzetben mondom.:)

Manyecska 2014.05.30. 20:17:40

Pont így néz ki a seb a térdemen, a húsig jött le a bőr/ke/ fújjjj:D

Anomalocaris (törölt) 2014.05.30. 20:24:21

Jó ez a kép egyébként. Preparátorhangulata van.

igazságos 2014.05.30. 20:25:11

@Nattramn: amióta itt ez a rezsohomar és minden nap b@szakodik a blog.hu én már semmibe se lettem biztos

igazságos 2014.05.30. 20:26:17

@Nattramn: ez olyan lenne, mint 2 lamborghini közé odaállítani egy Suzuki-t.

Manyecska 2014.05.30. 20:26:18

@uraaam: :DD nem,most cseréltem kötést, itt ülök felpolcolt lábbal. Két napig feküdni fogok most mert minden lépésnél felszakad szerintem:( naon kígyó!!:PDD@Nattramn: :DDD ugye? marhajó.

Manyecska 2014.05.30. 20:29:35

Ááá,ez érdekes: "Ez a tulajdonság az ázsiai népeknél hiányzik, vagy ritkán fordul elő. Ennek megfelelően a magyarokkal rokon népeknek tartott uráli nyenyeceknél, udmurtoknál, manysiknál a lakosság mintegy 70 százaléka képtelen a tejet felnőtt korában emészteni. "
hamár tejeztetek. Én is f.sok a tejtől:PD:P
mandiner.hu/cikk/20130207_felazsiai_e_a_magyar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 20:31:27

szerintem meg egesz jol nez ki a hus
ennyi zsir meg bonye meg belefer
jo purkult lesz az
jelzem posztolo talan meg tul is tisztitotta

Manyecska 2014.05.30. 20:35:23

@igazságos: Rezsóhomár szerintem nemsoká a lovak közé csap:DD sz.rnak bele nagy ívben sztem kb mint mond az abortuszbizottság vagy kik:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 20:38:14

ja, amugy egerben a bonye teljesen hetkoznaposan hasznalt kifejezes
ezek szerint szegeden is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 20:40:02

@Manyecska: nekunk rezso ugy kellett mint egy falat kenyer, vagy mit mondok, egy doboz sor
rezso nelkul meg arielezxnenk
csaxoltam
es nem tudnatok, mi az a bonye
nahat

Anomalocaris (törölt) 2014.05.30. 20:40:53

@igazságos: Igazán lehetne valami közlemény, hová lett jackyll. Vagy felfedezte magában a rezsót? Megannyi a kérdés.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.30. 20:43:23

@Manyecska: Földarabolt végtagok. Tiszta horror.

Aureliano Buendía 2014.05.30. 20:45:27

Majd elhozza a holnap egy zacskóban a Holdat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.30. 23:02:58

Nimá, mrggyógyút a kommentablak?
Én mondom, ez má a vég!44!

megamenn 2014.05.30. 23:03:30

@Nattramn: Dexter szorgalmi feladata...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.30. 23:27:43

Gyanús, nagyon gyanús. Menekülési útvonalat kell kialakítanunk, elvtársak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.30. 23:32:41

...úgy tűnik, már mindenki el is menekült. :-/

igi1 2014.05.30. 23:51:07

@agresszív kismalac: szarul működik a blog nem tudtam kommentelni

igi1 2014.05.30. 23:52:34

Mondom én bezárásra játszanak mondvánaz oldal felelős a kommentekér

ennyi szarakodás régen vőt már a facebook bevezetés óta

És a traktorosblogomat se láttam megelenni

Disznó Úr 2014.05.30. 23:57:57

Tényleg utálom osztani a posztolót, de a marhalábszár nem egyenlő a színhússal, ha meg szarrágóak vagyunk, nem a Spárba megyünk, hanem a piacra.

Ha nincs pénzünk, akkor nem kell 12 kg húst perkelni, ha meg van akkor csak okosan. Te fasz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.30. 23:58:18

GO LA Kings!!!!
@igi1: az egesz index halodott blogszinten
egy bezarasra nem kell jatszani
bezarod oszt jovan
nahat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 00:01:55

@Disznó Úr: a piacon se egyenlo a szinhussal...
ha annyi vendeg van, akkor kell 12 kilo, es igyekszik az ember sporolni
igy is sporolt
en azt nem ertem mit rinyal 1 kilo bonyen meg zsiron meg stb
van 11 kg szep husa 1670/kg aron
lecet

igi1 2014.05.31. 00:11:51

@hagyma: de mi a fenét szórakoznak 3 napja!?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 00:18:54

@igi1: mittudomen
fejlesztenek
benaznak
szerintem dzseki is azon dolgozik
ezert addig rezsozunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 00:22:32

amugy en elegedett vagyok rezsoval
/ezt azert mondtam legfokeppen, mert ha hazajottunk, irok posztot a tapasztalatokrol es elvarom, hogy hetvegi legyen!!!/
Kedves Baratom /Elvtarsam/ Rezso!
julius elejen posztolni fogok, hogyan latom kedves szulohazam vendeglatasat-kereskedelmet es herdalasat
mar most mekkerlek, hogy hetvegi legyen, mert furdozni akarok a sikerben
/ha dzseki addig visszater, add at az uzenetemet/
sok szeretettel
hagyma

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 00:26:54

bar tulajdonkeppen, mint alapito torzskommentelo elvarhatok egy ariel hosszusagu idotartamot is
honorariumomrol lemondok a raszorulok reszere

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 01:12:37

es akar edet is megdonthetnenk
/mar reszemrol, nem ugy, materialisan meghagyom igi-nek/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 02:49:20

amugy holnap marhaporit fozok
kb 1 kilo
kockazott
1,82 lb es 9 dollar volt
o;yan borososan akarom es tesztat fozok melle

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 02:55:58

Mary imadja
na jon a hoki / nem az amire manyecs gondolt/
go kings
2 kilo a tet

gabors 2014.05.31. 03:08:17

9:1 hagyma javara az utlso harom oraban...

amugy meg van sajat blogod ird meg ott mint utolso fejezet kommentolni od is lehet (aki akar)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 03:17:38

@gabors: nagyon nepszeru volt es megirom oda is ha hazaertunk, amit akarok
de en akarok egy homaros bejegyzest is
de most haggya hokit nezni
byez

venszivar 2014.05.31. 05:00:40

NA!

Lassan indulok Haza!

egyes férgekkel ellentétben, ÉN eddig a világ "minden" pontján tudok, tudtam, mertem pl: ótót vezetni! :):D Tán a cigány virtus!?! barmokkal ellentétben, egy cigónak ez is simán megy...:DDD

Manyecska 2014.05.31. 07:11:21

Vírus lesz az bárom.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.31. 07:33:25

Tömegpunci a mérlegen, beeszereletlenül még.
@Disznó Úr: a hajléktalan vegyen ásványvizet csapvíz helyett, húsvásárló meg 'sárba menjen piac helyett. Vannak észfordulatok. A fogyasztók nagyon jól működnek, csak épp szarrá hülyültek.
@hagyma: most akkor nyertél? Nő vagyok, nem értek semmit, de ha nyertél, akkor érzékelem, hogy menő vagy - mert én csak ennyit tudok érzékelni nőként, ennyi nekem elég is, csak pénz legyen, nem is tudom pontosan honnan - és hozzád csapódok. Ha nem nyertél, nem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.31. 07:36:14

@Manyecska: és te? Te nyertél? Milyen szavakkal aposztrofálnád magad és a magad után húzott személyiség-nyomot, ahogyan a züstökös is a csóvája van neki és látszik az hangulatosan? Használtál már kutyaorrot bőrradírnak?

ptspts 2014.05.31. 08:04:31

A pörköltfőzéshez én se értek, de ez nem akadályoz a kommentelésben.

Abban a boltban, ahol mi szoktunk vásárolni, van hentespult hentessel, és van előre kimért és lefóliázott húsokat tartalmazó hűtőpult is. A fólia átlátszó, pontosan lehet látni, hogy mit takar, és nem szoktak úgy trükközni, hogy a rosszabb részt a hátsó oldalára teszik. A hús minőségére sosem volt panaszunk, és sosem kellett róla semmit sem letisztítani, egy az egyben pácolható, süthető illetve főzhető volt. Még az akciós hús is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.31. 08:37:34

@ptspts: van, ahol ennek olyan a kútúrája, hogy a kövérjét is megzabálják. Apám példának okáért ilyen, én meg megőrülök. Szerintem nincs helye a pörköltben, semmiben sem a fehérrésznek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.31. 08:39:26

A mérleg márkajelzésére meg senki nem figyel. :D Megérintem én most megemlítésemmel, ne legyen egyedül. Túl sok a piros, takarodjak már.

helianthus 2014.05.31. 09:43:08

Jó reggelt!
@Kellemes Zérókomponista: excel? Tennap észrevettem, csak nem volt fontos.
Más kontextusba helyezted. Már az. Megörökítjük kommentben is.
Ámen.
Túl sok a piros.
Legyen sárga!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.31. 10:05:58

@helianthus: fosd a betűt, én meg elbújok a budiban és veszem közelről há nyolcas mini dévé kamerával. Aztán megvágom (ez nem fáj). Fordulj a Nap felé. Nincs Nap? Forogj folyamatosan, keresd a jelet.

2014.05.31. 10:11:41

@ptspts: A fólia átlátszó, pontosan lehet látni, hogy mit takar, és nem szoktak úgy trükközni, hogy a rosszabb részt a hátsó oldalára teszik.

Akkor azok nem is igazi kereskedők!
A fóliázás direkt arra való hogy eladják a mócsingot meg a tollasan hagyott csirkét! Az egész csirkecomb a "kedvencem", kicsomagolás után hatalmas liffegő bőrt találok rajta amit a hátáról húzhattak le.

2014.05.31. 10:14:39

@Kellemes Zérókomponista: Szerintem nincs helye a pörköltben, semmiben sem a fehérrésznek.

Attól lesz szaftos ha kifő a húsból! Zsírtalan húsból nem is lehet izgalmas pörit főzni. Persze a képen látható csúzliszerű kötőszövetek tényleg undorítóak!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.31. 10:49:11

@Cicmen: az igaz. Arra gondolok, ami főzdögélés után is még ott figyel. Hát azt ne már.
@atpijkamo: :D Neked könnyű a kedvedre tenni. Üzenet a kupakban - neked.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 10:50:54

@Charles63: "a kukában nylonzacskóban már érlelődött"

:))

Jó látni téged. Ne hanyagolj minket ilyen hosszú ideig!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 10:52:41

@Kellemes Zérókomponista: "könnyű a kedvedre tenni"

Könnyű, de itt ebben a posztban nem sikerült. Sokkal jobbhoz szoktam... szoktattatok.

Kovács Nóra Anna 2014.05.31. 10:56:07

A bőnye szót csak én nem ismerem?
(Én mondjuk ritkán főzök marhapörköltet, de akkor marhacombból. Bár a hentes mindig ajánlgatja a lábszárat, de én nem szeretek ilyen csimbiket lefejteni róla, de biztosan marhalábszárból az igazi.)

2014.05.31. 11:09:14

@Kovács Nóra Anna: A bőnye szót csak én nem ismerem?

Nem vagy elmaradva, illetve esetleg ketten vagyunk elmaradottak mert én sem ismertem.
A képen látható cuccról először azt gondoltam hogy Kulka János használt bőrtangája!

Charles63 2014.05.31. 12:03:40

@Cicmen: Ha szted nem trükköznek, akkor miért tesznek a lefóliázott hús alá egy fehér, akármilyen anyagból készített kb. 2mm vastag "nedvszívó" anyagot? Talán azért, hogy a húsból egy idő után kiszivárgó folyadékot felszívja? Így a vevő nem azt látja, hogy a doboz alján a hús mellett áll a "víz".

Charles63 2014.05.31. 12:06:32

@Cicmen: A végignézed az összes komentet, fentebb valaki részletesen ismertette. Tudom ajánlani!

Manyecska 2014.05.31. 12:19:29

@Kellemes Zérókomponista: hát múltkor ugye én se tolerálom a tejet vettem fél liter hideg kakaót -épp kánikula volt kint-azt elindultam anyámtól hazafelé bringával, olyan csíkot húztam majdnem magam után!!:O Mondta hogy "össze fogod fosni magad" de nem hittem neki.Pedig ő árja europid családból származó szőkelány:P

Troppauer_Hümér 2014.05.31. 12:42:10

Az ilyen fillértoszók miatt fogják a Sparban bevezetni a vödrös húst.

Charles63 2014.05.31. 12:59:08

@Troppauer_Hümér: Gondolom te is bélszínből főzöd a pörköltet.

Troppauer_Hümér 2014.05.31. 13:11:40

@Charles63: Nem, én erre tartok egy feleséget.

Másfelől én tudom, ahol fát vágnak, ott hullik a forgács. A finnyás úristenit.

Aureliano Buendía 2014.05.31. 14:51:38

Jóóóóóóóóóó reggelt Vietnááááááááááááááááááááááááááááááááááááááám

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 14:52:53

@Kellemes Zérókomponista: tegnap eppen nem nyertem, de mar amugyis van csapodasom....

Aureliano Buendía 2014.05.31. 14:53:17

@Troppauer_Hümér: hagyd, szerintem Karcsi lehet a posztoló, és érzékenyen érinti, hogy a hozzászólók 90 százaléka nem ért vele egyet:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 14:58:08

@Kellemes Zérókomponista: nekem volt egy nagy-nagybatyam
az imadta a "zsirjat"
mikor megfott a marhahusleves kivettuk a husat kulon tanyerra
na a zsiros reszt mindig jol megzosva bekebelezte
evett azert a husbol is
meg offkurz a levesbol
sot emlekeim szerint a teszta es a zoldseg is kulon tanyeron volt az asztal kozepen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 14:59:56

@Charles63: igen , azert es ez a kiszivargo anyag az a ver....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 15:25:09

@uraaam: Karcsi nem hisztis pitsa. Ja, és a védelmem alatt áll!

Szerintem is jó így a lábszár, nem kéne miatta hisztizni. Ugyanakkor el tudom fogadni, ha valakinek más a véleménye.

Én azt nem értem, mér kell ekkora baszott nagy képeket berakni. Minden irányabn majnem kéccer akkora, mint a képernyő, 3264x2248. Be kéne tiltani a nagyfelbontású kamerákat azoknak, akik seggek hozzá.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 15:27:41

@ColT: Keress valakit, aki zseblámpával rajzol neked ejfeltornyot a levegőbe.

Kovács Nóra Anna 2014.05.31. 15:33:11

Ahogy nézem a képet, (a tálakon a húst )milyen szépen lefejtette a színhúst arról a bizonyos bőnyéről. Jó sok türelem meg idő...

Aureliano Buendía 2014.05.31. 15:44:11

@atpijkamo: hát nemtom, a posztoló is Karcsi, a Csárli is az. Gyanús, nagyon gyanús.

Aureliano Buendía 2014.05.31. 15:45:07

@Kovács Nóra Anna: gyanítom, hogy miközben bíbelődött a lefejtéssel, magában már a posztot írta az önérzetes poszter:D

Aureliano Buendía 2014.05.31. 15:46:32

@sugargiraffusplumps.: egy fenét! Tücsköt kell enni, azzal nem basszák át.

Monnyuk szerintem íze sincs sok

gabors 2014.05.31. 15:50:50

@Kovács Nóra Anna: nezd meg en mar az elso 20 korul rakerdeztem, azt hittem hogy valami erdelyei joveveny szo .... de en nem vagyok bolcsesz :-(

mint ati irja valamit mindig tanul az ember ....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 15:56:17

@sugargiraffusplumps.: a gilszta?
az nem hus, az borizomtomlo
@uraaam: tucskot meg sosem ettem, nem is fogok, de lattam mar olyat aki evett

Aureliano Buendía 2014.05.31. 15:57:06

@sugargiraffusplumps.: a tücsök meg tiszta fehérje. De csak pörkölés íze van. Szerintem.

Aureliano Buendía 2014.05.31. 15:58:05

@hagyma: én ettem, de hozzáteszem, hogy nem annyira voltam józan, és amúgy is már hajnal volt. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 15:58:14

@gabors: mint emlitettem egerben teljesen normalis es hasznalt szo
magyarorszag ne nagy, de vannak eltero megnevezesei eteleknek es akarmiknek is

pl. mikor toltottkaposztarol beszelgettunk, szinte senki nem tudta, mi az a haraszt benne
pedig meg a szolasban is benne van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 15:59:34

@uraaam: nyersen, vagy radobtad a grillre?
multkor volt egy bent a lakasban feloraig kerestem, mert megorultem a ciripelestol
de akkor jo hogy nem ettem meg, ha szar, csak kidobtam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 16:03:51

@uraaam: hajnalban reszegen sok minden megengedheto
en olyankor vagy nagyon ronda not dugtam, vagy hanytam
vagy egyutt

Aureliano Buendía 2014.05.31. 16:07:09

@hagyma: már meg volt sütve, lehet kapni valahol Pesten.
Nem volt se szar, se jó, sima pörkölés íze volt.

Józanul minimális az esélye, hogy megkóstolnám. Bár már kezdtem józanodni. Akkor lebomlottam már az ellenérzéseim. Hozzáteszem, valamennyire kíváncsi is voltam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 16:13:54

@uraaam: Pesten?
aszittem valahol azsiaban jartal
na ez a meglepo nekem nem a bonye
/de Mary most aszongya, nem akar pesten sult tucskot enni:), mondjuk en sem;:)/
sult tucsok hm
ezeket tenyesztik, vagy a szakacs kijar a retre hajnalban szedni?

2014.05.31. 16:14:15

@Charles63: A végignézed az összes komentet,

Ki van csukva.

2014.05.31. 16:17:53

@Charles63: : Ha szted nem trükköznek, akkor miért tesznek .....

Azért szép teljesítmény hogy egy kibaszott mondatot nem tudsz értelmezni, azt írtam hogy trükköznek! :(

Manyecska 2014.05.31. 16:21:09

@hagyma: ahh, most indulok a fiamér megjöttek külföldről..most szálltak fel..:P jujjdeizgi rohanok:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 16:43:39

@uraaam: megzavartad a bioritmusomat, ra kellett neznem az orara
a tucsok miatt lehetsz koranfekvo

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 18:58:20

Na, nagyon leült a buli. Nézzünk valami vidámabbat. (Nem sokkal.)

www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20140530-pajtas-balatonfured-nem-az-utasok-miatt-tortent-a-balatoni-hajotragedia.html

Nem az utasok borították fel a hajót! Nem is tudtunk volna egy oldalra tódulni, mert olyan sokan voltunk a fedélzeten.

Én is úgy tudtam, a hülyemagyarok egyik oldalra tódultak, és azért botrult fel. Ezekszerint mégse hülyemagyarok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 19:02:03

na ha mar limkelgetunk
ez tenyleg jo lett
bar kicsit hosszu
a szerzo helyeben 2 reszletben adtam vona
index.hu/index2/#bloghu/csucsuka/2014/05/30/a_10_legnagyobb_bunbak_a_magyar_tortenelemben

Aureliano Buendía 2014.05.31. 19:07:21

@hagyma: a csütörtöki piálás és a tegnap esti sofőrszolgálat miatt volt némi restanciám az alvással szemben.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 19:08:16

napivideo.postr.hu/az-ev-legszebb-sportpillanata

A szerb Novak Đoković, aki jelenleg második a világranglistán, nem olyan kőbunkó, hogy hagyja állni a neki esernyőt tartó labdaszedő fiút. Aranyos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 19:09:52

@uraaam: csutortoki pialas?
akkor pentek hajnalban csak volt csutok, vagy mi, tucsok
7 kozepen inni?
ezt csak Igi tudna megmagyarazni, hogykeppen lehet
raadasul taxis is vagy
mennyie viszel le ferihegyrol egerbe?

Aureliano Buendía 2014.05.31. 19:19:49

@hagyma: jah, csütörtöki. Csak nem tudtam utána rendesen aludni, szóval pénteken nem én voltam Sztahanov.

Pestről Egerbe? Hát nézd, 50 ropiért leviszlek:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 19:23:20

hvg.hu/vilag/20140530_Figyelmezteto_feliratot_helyeznek_el_a_sz

Hülyeamerikaiak rájöttek, hogy az UV rákkeltő. Indítják a rakétát, hogy figyelmeztető cimkét ragasszon a Napra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 19:23:36

@uraaam: ezt az utat kihaggyuk:)
20-ert mar van ajanlatom oda-vissza, bar Igi mondta nagyon ra fogok qrni, mert utana bekoltozik a lakasunkba
Igi meg nem beszel hulyeseget
szoval meg gondolkodom az ajanlatodon megis

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 19:28:58

@háromlábúbogár: Az. Egy óra társalgás Mohával, és agyzsibbadást kap. Csak napok alatt tud regenerálódni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 19:29:29

@háromlábúbogár: lehet repulovel gondolta
akkor meggondolando

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 19:30:30

@atpijkamo: satap
en uriember vagyok, nem beszelgetek a soforommel
hol elsz te?

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.31. 19:31:14

@atpijkamo: neki már elég zsibbadt :-)

@hagyma: jah, sárkányrepülővel... :-D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 19:32:52

A nő a Facebookon hozzászólt egy helyi kutyatulajdonos bejegyzéséhez, amelyet azért posztolt, mert kutyái kennelköhögést kaptak egy parkban. A kommentben a nő sajnálkozását fejezte ki, hogy jegy nélkül használta a parkot, de kutyája szerencsére nem kapta el a fertőzést. A hozzászólást valaki továbbította a rendőrségnek. A nő hamarosan kapott egy 50 dolláros csekket, és felszólították, hogy fizessen, mert a Facebook-kommentből kiderült, nem volt 2014-re érvényes jegye.

www.origo.hu/nagyvilag/20140530-50-dollaros-buntetest-kapott-egy-facebook-komment-miatt.html

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.31. 19:37:26

@hagyma: söprűt neki, oszt jó, az minden nőnél beválik :-D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 19:39:55

neha sarkany, se sepruvel sem tudun elrepulni ferihegyrol egerbe
ez szinte biztos
majd meg partfissal kiprobalom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 19:43:19

5 tetem van most koradelutanra
3 tenisz 2 spanyol masodosztaly
a teniszezok megolnek

Manyecska 2014.05.31. 19:44:46

@hagyma: nem.ámde belázasodott:O valami habpartiról meg rúdtáncról hablatyol, amúgy:DDD és nagyon röhög. Hát kész vok. :D

Manyecska 2014.05.31. 19:48:36

@hagyma: én is gondoltam arra de megfázott, hideg lehetett a habpartin:D már jól van, lement a láza, jön-megy, cseszteti a kutyát:D:OO

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 19:48:48

OK
Petkovic
es Garcia megvan
Murray jatekban
ez a tenisz resze
fociban az elbar es az alaves vezet
a kilatasok nem rosszak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 19:50:37

@Manyecska: en nem csak gondolok ra, ma este partytajm:)
szombat van vagy mia fax
Mary elment vasarolni a walmartba
mondtam neki vegyen ket olcso borondot, mert ugyis dobaljak, meg valami sort meg kajat
na ez neki 5-6 ora

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 19:51:02

www.youtube.com/watch?v=Cey35bBWXls
Can she be THAT stupid?

2:20-nál: "ÉHES? Az egy ország? PULYKÁ-ról hallottam. De ÉHES? Sose hallottam róla."

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 20:10:49

Shri Ashutosh Maharaj januárban elhunyt. A család nem vihette el a testét az ashramból, ahol a követői őrzik egy egyszerű fagyasztóban, ugyanis ők azt állítják, a mester csak mély meditációban van.

offline.hu/kikapcs/2014/05/a-birosagnak-kell-dontenie-halott-vagy-csak-medital

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.31. 20:13:33

Már nem az USA a világ legfejlettebb, leggazdagabb, legsikeresebb nemzete. Na de még mindig világelső 12 dologban.

offline.hu/kikapcs/2013/09/amerika-meg-mindig-vilagelso-hulyesegben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 20:20:44

az Alaves 3-0ra vezet
meg Murray
es az Eibar /spanyol masodolsztaly, foci/
kerdeses egy jo kis lovehoz:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 20:22:21

ki se mondtam 3-1, de a lenyegen nem valtoztat

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 20:41:45

@Kellemes Zérókomponista: Hamarost tükörtojás lesz. Ehhez mit szólsz. Fésülködhetek benne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 20:44:36

sziesztanak van ideje
meg is teszem

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 20:45:52

@atpijkamo: A tükörtojás jó. Meg a keménytojás. A lágytojás olyan mint a takony, a rántotta meg hányásra emlékeztet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 20:52:53

@Nattramn: a tikortojas feltet szaraul kinzxo folezkekre
a kemenytojas husvetra
vagy ha nenni akkor puskaporizu sargaja

a lagytijas az elit etele, ezt nem erteheted
a rantotta meg a koznepe, mint en, hagymas szallonas, kolbaszos
nade tenyleg szieszta

2-3 ora es hazaer Mary
kihasznalom az idot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 20:54:27

hu 2 spanyol foci is bejott
meg varok a sziesztaval
mar csak Murray a kerdes

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.31. 21:00:45

@Nattramn: azér mer tökéletes lágytojást készíteni nem olyan eccerű dolog. annyiféle faktor van amit figyelembe kell venni hozzá, hogy simán lehetne egy algoritmust írni hozzá. abba betáplálnád a tojás adatait és ahhoz képest kiszámolná a pontos főzési időt. ezt én úgy hidalom át, hogy több tojást dobok a vízbe és ha az első taknyos, akkor kiveszem a másodikat amit kicsivel tovább főtt. a taknyosat meg visszadobom a vízbe és keményrefőzöm.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 21:05:18

es Murryn fog elmenni a tikettem
@sugargiraffusplumps.:
a tokeletes lagytojas, az forrov izbe teteik es perfektli 5 es felpercig tartatik benne

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 21:06:35

forrasban levo vizbe
ovatosan
a tobbi stimmel

nekem szieszta

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 21:14:36

@hagyma: Az első mondat nagyon tetszik!

Tojás az nálam cska magában jön szóba, nem kombinálom más kajákkal lefeljebb kenyérrel. Nincs rosszabb, mint amikor valaki keménytojás szeleteket hajigál mondjuk mondjuk a sóskafőzelékére. Brr.

Charles63 2014.05.31. 21:19:22

@uraaam: A vége felé már igen.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 21:27:08

"A kolbászos tükörtojás ideális a magyar lecsó spanyol verziója. [...] ...a paradicsomakt durván feldaraboljuk."

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.31. 21:29:07

@Nattramn: ez a veszély a bóti tojás esetében nem áll fenn. a gyári tyúkok nem kufircolnak :D

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 21:36:32

@sugargiraffusplumps.: Hát nekem most éppen házi van. Legalábbis állítólag az. Embrió helyett inkább kis kolbászt szeltem bele, meg persze chiliszósz is ment rá. De csinálok még, most kedvet kaptam hozzá, most pirítóst fogok alá rakni. Annyira kis kreatív vagyok.

igazságos 2014.05.31. 21:37:01

@Nattramn: így van: a lágytojás se nem keménytojás, se nem tükörtojás, hanem köztes állapot, valami fos kicsit keményebben. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.31. 21:46:23

@Nattramn: máma kicsit kirándultunk erre-arra és egy szarvasfarmot láttunk cuki kis bambikkal, édibédin harapdálták a füvet és szökelltek a zöld mezőn, ragyogott a nap rájuk mindenfelől. aztán beeestünk egy közeli étterembe ahol a napi menü ippeg maibock volt barnamártással. mint kiderült, a farm az étteremé volt, így a friss élmény hatása alatt fájó szívvel ettem egy ződsalátát.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.31. 21:53:35

@sugargiraffusplumps.: :D Ezt most jól előadtad egyszuszra. Szakértelemmel. Mókás. Tőled.
Mért, ha kettővel odébb van a farm, megeszed?
@Nattramn: nem is férsz bele!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.31. 21:53:36

igaz, hogy rohattkéső van de asszem gyártok magamnak egy lágytojást vacsorára.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.31. 21:57:56

@Nattramn: édesdeden, karra hajtott fejjel alszik. Bédi. Édi-bédi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.31. 22:03:34

@Kellemes Zérókomponista: nemtudom. de tényleg olyan kis cukorborsók voltak és nem volt szívem megenni a társukat ebédre. még két cukiii láma is volt meg két még cukibb szamár :D

igazságos 2014.05.31. 22:03:38

@Kellemes Zérókomponista: erre én is felfigyeltem, de vártam, hátha valaki meg meri kérdezni behatóbban. :P

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 22:04:48

@sugargiraffusplumps.: Pedig rámutathattál volna a legédibb kisszarvasra, hogy "azt kérem!"

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 22:06:08

@Kellemes Zérókomponista: Én mindenbe beleférek. Fekete lyukká is tudok válni, ha akarok. Black hole.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.31. 22:08:58

@Nattramn: ja :D élve elvitelre. kérem csomagolják be azt a cuki bambi bambínit!

gabors 2014.05.31. 22:14:56

@Nattramn: igen ezt ugy hivjak "baloot" fonetikusan kicsi fillipino kollegina szerint nagyon jo etelkulonlegesseg !!!

helianthus 2014.05.31. 22:15:23

A tojás akkor jó, ha kemény.

Leonine 2014.05.31. 22:18:46

12 kg húsból készült pörkölttel 35-40 embert jól lehet lakatni. Ennyi vendéget manapság esküvőre is ritkán hívnak, nem értem, minek ekkora cécót csapni csak azért, mert a leányzó képes volt elvégezni a nyolc osztályt...

Persze ha megteheti, csinálja, de a fillérb.szásból úgy tűnik, azért eléggé megviseli a családi kasszát ez a ballagási banzáj.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 22:27:47

@gabors: Captain Baloot. Lehetne egy ilyen embriószuperhős.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 22:29:08

@sugargiraffusplumps.: A fejét meg tálaláskor az asztal közepére. Citrommal a szájában.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.31. 22:29:16

@Leonine: le vagy maradva, manapság már az óvodából is elballagnak. bébiöltöny-nyakkendő, örömkönnyek, sírásrívás, rokonok traktálása marhapörkűttel, ajándékhegyek és emléklap. hányás, de eztcsinájják.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 22:30:35

@helianthus: Méág kemlény?

Kóstoltad volna a kolbászos-pirítósos kreációmat. Egy michelin-csillag már bőven megilletne.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 22:32:30

@Leonine: Úgy főztek, hogy legyen mit lefagyasztani, és akkor még két hétig meg van oldva a napi vacsora. És még spórolt is pár ezer forintot.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.31. 22:32:55

@Nattramn: bambika származási lapját diszkréten a tányér alá csúsztatni. fajta, név, születési és elhalálozási dátummal, színes portréval :D

igazságos 2014.05.31. 22:35:33

@Leonine: de azért egy ilyen kép elkészítéséhez kell lenni életérzésnek! :DDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.31. 22:44:15

estleg vacsora közben live-streamingben tolni a közvetítést nagyképernyőn a farmról. közelit bambikáról a nagy szemeiről. asszem becsukhatnák a bótot hamarost :)

Anomalocaris (törölt) 2014.05.31. 22:49:11

@igazságos: Azok a bőnyék olyanok mint amiket az Alien szokott maga után hagyni, hogy aztán azokat megtalálva mindenki rémüldözhessen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 23:04:45

murray meccse donto jatszma 7-7-nel felbeszakadt
65 dollar a levegoben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 23:07:43

@sugargiraffusplumps.: bocs zsiri
de a lagytojasom tokeletes
@Nattramn: fozelekre tragedia
en is magaban
na meg van a bundaskenyer
azt szeretem

gabors 2014.05.31. 23:16:53

@Nattramn: gyorsan vedesd le mert Bill Gates is olvas homart es lehet hogy megint valami ujat akar kitalalni mint DOS-t

gabors 2014.05.31. 23:18:22

@sugargiraffusplumps.: muszaj (SP) mert ha poronty kimarad 7.-ben akkor ballagas nuku ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.31. 23:22:58

@helianthus: a kemenytojas sargaja fureszpor
meg lehet enni, de....
az 5 es felperces tojas az igazi

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.31. 23:46:37

@sugargiraffusplumps.: :DDDDDDDD
@helianthus: ez most olyan volt, mint Igi bebaszva+
@Nattramn: ez magas nekem. De beleférek az értetlenség szatyorkájába. Voltam már pontszerű is. ERről majd máskor.

igi1 2014.06.01. 00:14:43

Fel kell talalni az igiOS-t

Manyecska 2014.06.01. 01:07:19

a fijjug a bőnyében dolgoznak..?xd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 01:08:48

@Manyecska: nem vagyok sotet!
gyereked felvetted ferihegyen?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 01:39:56

@sugargiraffusplumps.: Bambi őz volt. Gondoltam szólok. Az elsősorban a nők között elterjedt közhiedelemmel ellentétben az őz NEM a szarvas kicsinye. Valamint a tehén természetes(nek mondható) környezetében a legritkább esetben lila.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 01:43:01

Az is elmondható továbbá, hogy a csirkét nem a gyárban csinyálják, hanem ő eredetileg egy ún. állat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 02:20:13

@uraaam: szombat este felkilenckor?
nemed felborult azidointervallumod
sose egyel tobb sult tucskot

Aureliano Buendía 2014.06.01. 02:20:17

@háromlábúbogár: de ugye? Ennyiért szinte ingyen van. Az időmről nem is szóltam még.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 02:21:43

@hagyma: úszva kurva sok idő alatt ér át.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 02:26:17

@sugargiraffusplumps.: jabazmeg unokahúgomnak is pénteken volt az óvodai ballagása.
Beszarás.

Aranyosan voltak amúgy, nem volt nagy cucc, persze felöltöztek szépen, kicsit énekeltek, szavaltak, oszt annyi.

De azért ballagás oviban Háááát...

Aureliano Buendía 2014.06.01. 02:28:00

@sugargiraffusplumps.: én eccer megettem Csabit, az ifjú őzet. Finom volt.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 02:29:47

@hagyma: itt vasárnap hajnal van.
A sült tücsök egy 3-4 hónappal ezelőtti történet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 02:38:41

@uraaam: foleg ha visz engem is
bar ha van sarknyerepulo biztos van sarkanyhal is

a tucsok hatasa idoben kiszamithatatlan

gabors 2014.06.01. 02:47:49

@uraaam: mint irtam muszaj mert csemetek nem biztos hogy atlepik a 8.dikat es oralkodo partunknak koszonhetoen mar csak 16 eves korig (ha igaz) kell iskolaba jarni szoval klasszikus ballagas kozepiskola vegen egyre kevesebb magyarnak es szuleiknek adatik meg .. erdemes mar oviban kezdeni hogy igy egy ballagas mar mar biztos :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 04:32:58

@gabors: neked van oralkodo partod magyarorszagon?
foglakozzal mar obamaval, meg a segghulye biztositasi reformjaval
de inkabb huzzal haza es csinalj forradalmat
meg ballagtass bolcsodeseket

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 06:14:42

@uraaam: itt meg mindig csak szombat ejjel
ha vege az utolso baseballnak, fexem is le

igi1 2014.06.01. 06:22:37

@agresszív kismalac: mondjuk én már láttam csirkét elhalálozni természetes kimúlással szóval irigykecc rájuk mi!? :D

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 08:04:51

@sugargiraffusplumps.: Penteken ballagott enyim is ovodabol, ecceru unneplo mindenkin, szolid, meg emesztheto bucsumusor, harm nagyszulo, es penteken vasarnapi ebed. Nem is posztolok a homarra.

Manyecska 2014.06.01. 08:15:07

Csak szólnék idejében még hogy bölcsiben is van ballagás már! /kismotorral:P/@hagyma: már rég..lázat kellett mérni. Sztem inkább héliumot szívj valszeg olcsóbb és sokkal viccesebb mint a joint:DD hidd el!:P

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 08:15:22

@helianthus: Es ha ketto van belole.Es ha ugralhatsz rajtuk.

Manyecska 2014.06.01. 08:39:30

Örményül a bőnye = "hamis mosógél"
Jó éjt.:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 08:39:38

@agresszív kismalac: köszönjük emese! bölcs szavaidat mindenképpen aranyba öntjük az utókornak, hogy el ne fújja a feledés homokvihara :P

@Troppauer_Hümér: nekem az ijesmitől föláll a szőr a hátamon, elnézést kévánok. szerencsére sikerült olyan óvodába járatnom a kölyköket ahol nem volt szükség ballagási ceremóniával borzolni a kedélyeket. elvitték őket egy közös háromnapos kirándulásra az év végén oszt kész. na arra még most is nagyon szívesen emlékeznek.

@uraaam: lásd még: aki sajnálja megenni az állatokat az járjon a mekkdonálcba kajálni! :D

Manyecska 2014.06.01. 08:40:45

@hagyma: oralkodó mer szopatják a népet:D jól mondta!

Manyecska 2014.06.01. 08:43:16

Hö. Mink, ázsiai népek a húsvéti nyulat fogyasztottuk el rendszeresen. Nagymami tarkón vágta, anyám párás szemmel ült a húsleves felett mink gyerekek meg nem értettük miért eszik a fater mosolyogva furapörköltet...megőrült a nyúltól mer büdi volt. A nyúl. Meg kirágta a dobozt. A macska meg szívbajt kapott:D

Manyecska 2014.06.01. 08:45:36

Hö, ha látnátok a szavannamintás szőnyegünket..:D ha már jóízlés..bár nekem tetszik:)

helianthus 2014.06.01. 09:17:49

@Troppauer_Hümér: hát az ugrálás ponthiányzik. Igazad van.
Kemény (2 tojásos) reggelt!

Az őz kicsinye a gida.
Bambi gida volt.
Lóbelt hátterében uglált.
Csikidám!!!

sidig 2014.06.01. 09:19:46

A posztoló szimplán hülye a marhalábszár nem szín hús pont az a lényege a zsiradéknak meg a börnyegnek hogy az izét meg a pörköltnek a textúráját megadja ettől lesz ún kicsit mócsingos ami a lábszárbol készült pörköltnek a lényege. Az hogy a csomagolást is beleszámolták meg szerintem szimpla figyelmetlenségből történt.

Manyecska 2014.06.01. 09:29:18

Hát ugye van ahol egész disznólábat savanyítanak meg kakastaréjt..:P @helianthus: a dizőz milyen állat?

Manyecska 2014.06.01. 09:30:25

This őz/these őzes ..

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 09:40:54

@sugargiraffusplumps.: Szívesen mérek bármekkora szeletet a tudásomból, mert szerencsére jut is, marad is, érted. :-p

CID 2014.06.01. 09:42:48

@Manyecska: Remélem valami puha anyagból van, és nem szokta kidörzsölni a térded? :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 09:44:51

@helianthus: "Kemény (2 tojásos) reggelt!"
Jól kezdődött a nap? :-)

Ny.Misi 2014.06.01. 10:29:18

" Gondoltam leányom ballagására meglesz a pörköltnek való, "
Most doktorál az a jány? Vagy minek 12 kg marha?

Manyecska 2014.06.01. 10:42:54

@CID: hmmm. nem szoktam imádkozni:D másra meg gondolni sem merek.

CID 2014.06.01. 10:59:46

@Ny.Misi: Minek minek, hogy szokja a marhákat.

@Manyecska: nofene, beteg vagy?:D

Manyecska 2014.06.01. 11:35:06

@Ny.Misi: node hús sütésnél elveszti 50%-át...akkor már nem is olyan sok..mondjuk 20 főre tudnak főzni kb. Lehet az osztályra főz:) nem mintha közöm lenne hozzá.

helianthus 2014.06.01. 12:01:43

@agresszív kismalac: ne legyél indiszkrécijós korán reggel. :D
Harangoznak.
Igi hol van? Templonyba elment már?

helianthus 2014.06.01. 12:07:22

Június van. Tanácstalan mikor bukkan fel vajon a tenger mélyéről? :O

Aureliano Buendía 2014.06.01. 12:23:05

@gabors: várj, te most egy kalap alá veszed a magyarokat és kokérókat.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 12:24:09

@Troppauer_Hümér: nem is vagy sikeres ember, én úgy látom.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 12:25:22

@sugargiraffusplumps.: aki meg nem akarja az élőlényeket megölni és megenni, az egyen követ.

Répázó 2014.06.01. 12:25:52

Olcsó János! A lábszár mindenhol 2000 körül van, te meg a lányod ballagására filléreskedsz. Még így is olcsón kaptad meg, mit sír a szád? Azon meg ne lepődj már meg, hogy a húson vannak inak és zsír is. Erre amúgy van egy jó megoldás, ne egyél húst.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 12:25:56

nem tudok dönteni: diótorta vagy párnacsücsök legyen a menü?

Aureliano Buendía 2014.06.01. 12:26:30

@Manyecska: nekem gyanús. Nem kompi a tízezredes? Hasonló a stílus néha. Vagy csak együtt téptek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 12:27:31

@uraaam: már mióta mondom, hogy az egyetlen píszí táplálkozási mód a fényevés, de még ott is kétséges, hogy nem-e fejhangon sikítoznak a kis fotonkák. nem eccerű!

Aureliano Buendía 2014.06.01. 12:28:27

@helianthus: szerintem épp Szomáliában hajtja a nigga bulákat:D

Aureliano Buendía 2014.06.01. 12:30:56

@sugargiraffusplumps.: a fényevés csak ezótévé előfizetőknek jár. Ők járnak az egyetlen igaz úton. A többieknek kő, homok, esetleg elszáradt fakéreg. De azt csak ünnepeken.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.06.01. 12:31:32

@helianthus: beszélsz valakihez? Ez egy belső műsor? Mi is itt vagyunk.
@sugargiraffusplumps.: tücsökpárna-hímzés, az legyen.
"na arra még most is nagyon szívesen emlékeznek."
Régen még az emlézet is más volt.
@Dávid András: mutatkozz be. Ja, már megtetted.
@Manyecska: :DDD Még fordítást.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 12:32:00

@sugargiraffusplumps.: "diótorta vagy párnacsücsök legyen a menü"

:))

Szoktam édesre sőst megkívánni, aztán megin édeset, s.i.t...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 12:33:31

@uraaam: anyósom olyan tökéletes párnacsücsköt készít, hogy örömkönnyek potyognak a szememből ha eszem.

viszont kicsit macerás mert négyszer kell hajtogatni a tésztát. *nyálcsurgatás*

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 12:37:54

@atpijkamo: jaja. ismerős jelenség. asszem innen ered a "nyaljál sót" kifejezés :D

@Kellemes Zérókomponista: node tényleg. ott a gyerek volt a lényeg, őértük volt a buli nem másokért, nem kellett feszengve verset mondaniuk gatyábaizzadva már megint produkálni valamit. egésségtelen gyakorlat, szerintem.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 12:38:06

@sugargiraffusplumps.: én inkább most aludnék.
Itt voltak kb 17 éve nem látott unokatesómék, majdnem háromig pofáztunk. Előtte sofőrszolgálat voltam, előtte piálás.
Nem a kialvásról szólnak a napjaim. Az én koromban ez már veszélyes.

Manyecska 2014.06.01. 12:42:16

@uraaam: :D hát mondjuk már 13 éve ismerem /már a százezredest/ de hogy együtt tépjünk, kizárt.:P Az egy komoly ember, komoly beosztás, komoly ügyfelek..lehet abba őrült bele:DD

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 12:43:29

@sugargiraffusplumps.: Te is szoktad rágni a párnádat éjjelente?

Manyecska 2014.06.01. 12:44:27

@Kellemes Zérókomponista: diótorta örményül: párnacsücsök :DDD jó ez xar volt de most nem érek rá. Tankokat lövünk ki online x-box, háború van vazze:OO:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 12:55:10

@uraaam: a medvék csinálják jól.

@Nattramn: úgy érted: mostanában?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 12:56:36

@sugargiraffusplumps.: ja meg fél kiló vajat szokott belegyúrni. annyi nincs is itthon. akkó dijótorta leszen mégis.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 13:08:06

@Kellemes Zérókomponista: "Régen még az emlézet is más volt."
Régen nem is volt emlézet!
...szerintem most sincs.
...hacsak nem olyasmi, mint a bőnye.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 13:15:02

@Manyecska: vagy esetleg az elmúlt 13 évbe...(?)

;)

Aureliano Buendía 2014.06.01. 13:16:23

@sugargiraffusplumps.: meg a lajhárok. Na, az lennék következő életemben. Is.

De itt valami kurvára összekeveredett, én azt látom.

@agresszív kismalac: igazad van, egy jó hurka mindennél többet ér.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 13:22:24

@agresszív kismalac: akkó ne is hívjalak meg? pedig már majdnem..

@uraaam: pont lajhár? azok nagyon büdösek. tudom, mer eccer láttam egyet közelrül.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 13:46:09

@sugargiraffusplumps.: ewllenben kurva nagyokat alszanak, és ezért imádják őket.
Én csak irigykedni tudok.

Répázó 2014.06.01. 13:57:51

@Kellemes Zérókomponista: Te vagy itt a megmondó ember? Mutatkozzak be? Ott a nevem. A te neveddel mi van? Ja, hogy nem mered vállalni a véleményed? Te ne lábszárat vegyél, hanem gerincet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 13:58:45

@sugargiraffusplumps.: Esterhazy torta?
az nagyon jo
de felnott ferfiak nem esznek tortat
esetleg joint utan, ha nincs kit-kat

fasz kivan, egy teniszmeccs hianyzik a bet-bol, meg tegnap elkezdtek de sotededes miatt mara hoztak
es most otodik szet 10-10

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 14:04:37

@hagyma: hát, nyilván más kultúra de mifelénk a felnőtt férfiak nem szívnak jointot :D sőt, semmitse.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 14:05:42

@hagyma: Felnőtt férfiak nem esznek tortát, hanem kitketet.
Értelek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 14:06:14

@uraaam: máma nagymise lesz. emeljük az időt 6-8 perccel mert nem lehet tovább halogatni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 14:08:23

@sugargiraffusplumps.: azt te csak hiszed
a marijuana koztudottan gyogyszer
havi 1-2 spanglit kotelezove tennem
nem lenne ennyi gyilkossag, mindenki rohogne legalabb havi ketszer
en annelkul is rohogok de akkor jobban:)
termeszetesen nem szabad tulzasba esni
havi ketto rendben van
a torta karosabb az egeszsegre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 14:10:08

@agresszív kismalac: joint utan edesseg kell, mas esetben nem
a kitket praktikus olyankor

Murray nyert /igy en is/ 12-10-re , otodik szet

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 14:12:12

@hagyma: már megint kevered a szezont a fazonnal. az orvosi marihuána egy egész kicsit különbözik attól a szartól amit te elszívsz :) ráadásul azt nem cigaretta formájában veszik magukhoz a betegek, de ez se zavarjon meg semmiben :D szívjad csak bátran! :)

Aureliano Buendía 2014.06.01. 14:13:15

@sugargiraffusplumps.: itt szar idő volt, esőben nem poén, úgyhogy a héten eretnek voltam.

Mennyi lesz így a szertartás?

Aureliano Buendía 2014.06.01. 14:15:03

@sugargiraffusplumps.: öreg alkeszből azért több van, mint öreg drogosból.

A végelgyengülésben elhunyt malacokról nem is beszélve:D

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 14:15:47

@sugargiraffusplumps.: Mostanában bizony. Depressziós vasárnap éjjeleken.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 14:17:42

@uraaam: urban legend :)

így olyan 45 perc körülire toljuk ki, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a helyes. nem tudom, hogy az intenzitást kéne növelni inkább vagy az időt. asszem kipróbáljuk mindakettőt oszt amelyiknél nem fulladunk meg annál maradunk :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 14:18:08

@sugargiraffusplumps.: semmit nem keverek
az orvosi marihuanat is ismerem meg a simat is
hatoanyag ugyanaz, a tobbi duma
mar az indianok is ezt szivtak a bekepipaban:)
szart maximum te szivsz en nem
amugy siman bele lehet sutni sutibe is es akkor nem kell szivni
/cigaretta formajaban en sem veszem magamhoz, erre valo pipank van, semmit nem tudsz valamirol de itelkezel a magas lorol, vagy magas zsirafrol/terj vissza a tortahoz a konyhaba, bar kotve ketlem, hogy kepes vagy egy tortat megsutni

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 14:18:25

@sugargiraffusplumps.: "szívjad csak bátran!"

Mit árthat neki? Az csak az agyra van hatással.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 14:19:01

@Dávid András: :D Nem tudod, mit cselekszel. Ő Kompi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 14:20:44

@atpijkamo: ártani nem fog, magam is így látom :D

@hagyma: szívjad csak bátran, mondtam. van az a pont ahol már mindegy :D

Aureliano Buendía 2014.06.01. 14:21:14

@sugargiraffusplumps.: hát, ha gyorsabban futsz, hamarabb kidöglesz. Ha tudod egyenletesen tartani a sebességet, akkor van esély az idő kitolására.

Nekem nincs szerencsém, mert van benne pár emelkedő, amit a 3. körnél már megérzek. Viszont kullancsom még nem lett, pedig tele van állítólag az erdő.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 14:21:38

@uraaam: a joint nem drog, vagyis hat ha szo szerint vesszuk valoban, akkor gyogyszer is
az alkoholnal es a cigarettanal karosabb dolog nincs a Foldon
najo a kemeny drogok mint lsd, heroin, kokain
elobbi ketto azert visszaszoruloban van
koko az sajnos megy
egyszer en is kiprobaltam
erdekes de nem kell tobbet
jointra nem lehet raszokni ugy mint az alkoholra, van hogy egy felevig nem rendelek
egy alkoholista mar 1 napig nem birja palinka nelkul

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 14:22:05

@Nattramn: csak ha muszáj csennbe lenni. khmmm. depresszióm nincsen, hálistennek. neked se ajánlom, semmi vicces nincs benne.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 14:22:11

@sugargiraffusplumps.: De valljuk be, jó ezt mondogatni, mielőtt meghúzzuk a pálinkásüveget. "Én nem vagyok drogos, hanem belevaló magyar legény! Nyomorultak!" :D

Aureliano Buendía 2014.06.01. 14:24:02

@hagyma: igazad van, nem drog, hanem természetes vitaminkiegészítő.

Hát, valahogy nem fogott meg a dolog. Maradok a sima bornál és a pipámnál.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 14:24:18

@sugargiraffusplumps.: Közeli ismerősök vagyunk, én se tudtam sose röhögni a viccein! :/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 14:24:38

@sugargiraffusplumps.: en meg mondtam, nem kell a batoritasod
foleg nem az iteleted
keves vagy te ahhoz, hogy megitelj barkit is
foleg engem
foglalkozz tobbet Jurgennel

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 14:25:17

@Nattramn: igen. "mindenki más drogos csak én nem, valamint én bármikor azonnal abba tudom hagyni ha akarom, csak nem akarom"

@uraaam: hacsaknem a fűben gázolsz akkor nem szeded össze a kullancsot. meg gyorsabban is fucc náluk! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 14:26:28

@hagyma: teljesen igazad van, már mondtam. a joint jó és hasznos, mindenkinek ilyet kéne szívnia. mit nem értesz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 14:26:31

@uraaam: en soros vagyok
a pipa stimmt
tuti karosabb a dohany
bar mind a ketto noveny
de az en pipam kisebb:) es ritkabban hasznalom
amit az Ur adott azt hasznalhatjuk

Aureliano Buendía 2014.06.01. 14:26:36

@Nattramn: a pálinkát eleve nem üvegből isszuk, ezt azért igazán illene tudnod. Meg te azért kicsit kevered a fogalmakat.
Az alkeszok az aluljáróban, meg a hajlékonyak nem pálinkát isznak, hanem valami ízű szeszes italt. Ne keverd a tiszta pálinkával.
Amit meg bor címen nyomnak, az a 2 literes, 300 forintos valami, és nem bor.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 14:28:33

@sugargiraffusplumps.: nem terepfutok, vannak kitaposott ösvények.

@hagyma: én boros. A pipába meg most épp borkumot rakok, beérem a gyári ízesítéssel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 14:30:10

@sugargiraffusplumps.: en jobban ertem, mint ahogy te mondod

amugy volt errol egy standup szam par eve, en meg nem keresem, de pont ezt mondta, boven kifejtve, hogy kotelezove tenne, mert
es......@Nattramn: naja, a bor palinkaz megy, de a joint ordogtol valo
amugy az teny ha nincs kedvem es eszembe se jut nem okoz fuggoseget
legalabb 3 hete itt van az asztalon egy adagra valo es nem erdekel
tegyel ki egy borosuveget egy alkesz ele

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 14:33:00

@uraaam: faterom is pipazott egy idoben
en cigiztem, de letettem vagy 20 eve
sor mertekkel, joint detto
no vaniliafagyi

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 14:34:39

@hagyma: "keves vagy te ahhoz, hogy megitelj barkit is"
vs.
"aki vaníliafagyit eszik, az buzi"
Szerintem mégis lehet annak a jointnak valami hatása. :-/

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 14:35:39

@uraaam: Semmiféle fogalmakat nem keverek. Az alkesz nem az aluljáróban fetrengőt jelenti elsősorban. És semmi köze ahhoz se, hogy márkás pálinkát vagy koccintóst iszik. És még csak nem is feltétlenül azt jelenti, hogy mindne reggel remeg a keze. Mondjuk lehet hogy a te világképedhez ez már túl bonyolult.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 14:38:23

Találós kérdés: Zsándárkot milyen konkrét vád miatt égették meg?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 14:40:15

@uraaam: "vegyes ízű szeszesital"
Ízlelgesd egy kicsit. Tényleg van ilyen.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 14:41:04

@Nattramn: orvosilag az az alkesz, aki minden nap iszik bármennyit is. Örülök, hogy új információval bővíthettem kicsiny világodat:)

Az alkesz NEM CSAK az aluljáróban fetrengő hajlékonyakat jelenti, de őket is. Szerintem több alkeszt láttam már életemben, mint te. Neked, mint meg nem értett zseninek még sokat kell tanulnod a világról.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 14:42:29

uraaam kontra féli
Minden gép leáll! Mondom leáll!! Popcornt!!!

Aureliano Buendía 2014.06.01. 14:43:24

@agresszív kismalac: nekem az kihagyós. A páleszből is leginkább az erdélyit szeretem, de nem túl sokat. Két stampóval már nem nagyon innék meg. Leszámítva néhány különleges alkalmat. De a bolti az eléggé zunliht nekem.

Még csikó koromban ittam egyszer császárkörtét, de ifjú voltam, és bohó. Viszont egy pohár vörös száraz bor jobban tud esni.

igi1 2014.06.01. 14:44:37

@hagyma: a helyedben rettegnék mert vénszivarból kinézem, hogy kinyomozza, mikor jössz, és fogad a repülőtéren! :)

Aureliano Buendía 2014.06.01. 14:44:48

@agresszív kismalac: nyugi, nem lesz ketfájör.

Amúgy vegyes ízű szeszesitalt konkrétan láttam boltban. Olyan lehet, mint a szánkós vodka:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 14:46:54

@uraaam: "orvosilag az az alkesz,
aki minden nap iszik bármennyit
is"
Hideg, hideg! Tovább!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 14:50:32

@igi1: meg mindig nincs meg a repjegy de ahogy meglesz, felteszem a pontos erkezest, legitarsasagot, jaratszamot, amit akarsz
nem kell nyomozni

igi1 2014.06.01. 14:57:52

Az alkesz definíciója: mindegy milyen, csak pia legyen

Ennek is vannak fokozatai.

Aki csak minőségileg piál anak még nem ment rá a munkára és még nem veri a családot el, => van lóvé, cigit is vesz, meg néha dohányt

Aki közepesenalkesz, azt már kirúgták, de még van családja, és néha bevétele, vagyis iszik drága piát, de màr ott van, hogy néha nem tudja megvenni a kedvencét és ahhoz hasonlót keres piába, meg elveszi a spórolt pénzt, és néha agresszíven felcsattan sokat idegeskedik, csak pénzosztáskor egybe megveszi az elégnek gondolt adagot, de a hónap végéig már nem elég, vagyis kezd lecsúszni

Aki nagyon alkesz, az aki nem válogat, pia pia legyen, csak legyen eki éjjel nappal a fejadagja. Az ilyenek sodorják a cigit, mert rendesre em telik, a poa a fontosabb, az àgya mellett legyen mindig, veri a csalàdot, feleséget, minden pénzt elvesz, és mindenkitől kólcsönér, de valahogy mindig beszerzi magának, amit kell.

A dohány drágább, de finomabb mint a cigi állítólag.

Aki már piál, annak hamar rámegy a család, munka, de akiket eddig ismertem: SÖR + cigi kombó ment

Bort nagy ritkán ittak azt is inkább a fiatalok vették a boltba

Manyecska 2014.06.01. 14:57:59

@uraaam: :DDD lehet túl sok mindent látott..:P talán a zebrahátat mintázó harisnyanadrágjaim is betettek..

igi1 2014.06.01. 14:58:53

@hagyma: oké, biztos meg fogsz ismerni minket! :)

De gyanítom h a vénszivar készül vmire nagyon keveset van itt

Manyecska 2014.06.01. 14:59:08

@Kellemes Zérókomponista: hallod szivi valakit gerincre kell vágni höhhh!!:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 15:00:01

@agresszív kismalac: jo hogy eszembe juttattad
mar irtam anyunak milyen kajakat kerunk feltetlenul, pl sztrapacska, makos teszta, de sult malachust elfelejtettem, pedig istenit tud csinalni:)
aze' remelem Igi kijon elenk:)

Manyecska 2014.06.01. 15:00:14

@igi1: tömeges öngyilkosságra? jajjjaz izgi!

Manyecska 2014.06.01. 15:01:18

@igi1: Cigánypecsenye lesz, lehet.

igi1 2014.06.01. 15:02:03

Ha csak minden nap megiszol egy pohàr bort az már FEJADAG vagyis alkesz vagy

ha néha néha alkalmanként berúgaz, még nem, a rendszeresség a lényeg h mindig meg kell lenni a mért adagnak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 15:02:52

@Manyecska: ez mindennel igy van, lehet az cigi, alkohol, jatekgep stb.
aki nem tudja kontrollalni magat az ugy jart

igi1 2014.06.01. 15:03:06

@Manyecska: cigóknál!?

max egymásnak esnek arra meg jön a TEK :)

@Kellemes Zérókomponista: miva te nem alkeszolsz!?

igi1 2014.06.01. 15:04:46

@hagyma: a rendszeres fogadás is játékszenvedély mert te minden meccsre fogadsz :)

Nàlam a diétás kóla megy

igi1 2014.06.01. 15:06:29

@hagyma: hunne mennèk ki ingyen utazok :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 15:07:20

@igi1: Ha minden nap megiszok egy pohár vörösbort az ebédhez, akkor alkoholista vagyok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 15:08:46

@igi1: persze hogy megismerlek majd titeket, egy ven cigoba karolo nagymellyu no
nem kerdes
az enyem nem jatekszenvedely, ez hobby, az csak kulon szerencse, hogy ez a hobby eddig nem kerult penzbe, hanem hozott vagy 8000 dollart, csak az iden:)
ma is nyertem mar $54.64-et:)
na ebbol otot felteszek a deli baseball meccsekre

igi1 2014.06.01. 15:09:18

@agresszív kismalac: igen mert nem tudsz lemondani, a api egy pohárról!

Ahogy én is függő vagyok a light kóla miatt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 15:11:11

@agresszív kismalac: olvastam olyan orvosi velemenyt, hogy igen
mert rendszeres
de baromsag
egy felnott ferfinak, nonek, egy vacsorahoz megivott pohar, 2 pohar bor /sor/ nem arthat semmit
ebedhez ne igyal, mert olyankor meg utana melozni kell vagy vezetni, ilyenek:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 15:14:23

@igi1: És ha vasárnap nem iszom, mert akkor ledőlök szunyókálni, és úgy jobban alszom?

igi1 2014.06.01. 15:14:55

Ha néha néha megiszol egy pohár bort az sem alkoholizálás, de ha napi, RENDSZERESEN AZ ADAGNAK KELL LENNI akkor biza az első kategóriás alkesz csoportba tartozol, mert mindig, minden nap iszol pohárkával.

Az mindegy, hogy kesòbb is csak egy pohárral iszod es nem növeled az adagod

Az a lényeg, hogy a napi fejadag meglegyen, akkor függő és alkesz vagy.

Pl. Ha minden nap masztizol, megeszel egy darab csokoládét, megnézed a barátok köztöt, istol egy pohárka pálinkát v kólát

A szarás és pisiléa nem ide sorolandó

ezek mind szokások, berögződések, és olyan dolgok, amihez hozzà vagy szokva, és KELL NAPONTA.

@hagyma: azé Maryt kímélni kene mer ő nincs ehhez hozzászokva h rögtön besokkoljon :)

igi1 2014.06.01. 15:16:48

@agresszív kismalac: ez nem

az alvás más hasonló, de az alvás pisilés szarás, böfögés nem ide tartozik

Bár van aki mindig alszik napi 2 órát, az már határeset

De erre fogni a napi egy poharat, hogy jobban alszol, akkor az alvás evés csak KIFOGÁS! amivel megindoklod a rendszeres ivást

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 15:18:53

@igi1: A feltett kérdésre felelj, légy szíves, kis magyar addiktológiára nem vagyok kíváncsi. Tehát hétfő-péntek egy pohár bor, vasárnap szünet.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 15:18:54

@uraaam: "orvosilag az az alkesz, aki minden nap iszik bármennyit is"

Nagyon tévedsz. Neked halvány fogalmad sincs miről beszélsz. Ehhez képest jó nagy az arcod már megint.

igi1 2014.06.01. 15:19:31

@hagyma: èn is ezt mondom 1-1 vacsorához nem de aki már látott alkeszt az tudja h alvás előtt v ebéd után minden nap egy pohár az már a függőség jele

Nekem napi egy liter az adagom, és nem mindig ugyanakkor iszok, de én is függő vagyok, igyekszem vizet is inni

Napi egy pohár vagy n api egy liter mindkettő ugyanaz csak a mérték más

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 15:21:19

@igi1: mar mitol is kene Marymet kimelni?

igi1 2014.06.01. 15:22:30

Minden nehézség ellenére is időről-időre megpróbálják meghatározni, hol is kezdődik az alkoholizmus. Az Ontario Research Foundation definíciója szerint, ha valaki naponta csak 60 gramm alkoholt (1dl pálinka, 2 korsó sör vagy 3 dl bor) iszik meg, akkor még a biztonságos sávon belül marad, és nem lesz alkoholbeteg. Ezzel szemben, ha 150 grammnyi alkoholt fogyaszt, akkor szinte biztosan szervi elváltozásokat okoz nála az italozás. Az amerikai Addiction Research Foundation szerint egy férfi hetente maximum 120 gramm, egy nő 90 gramm alkoholt fogyaszthat el büntetlenül, de ebből egyszerre, egy alkalommal csak 30-40 grammot ihat meg. Javasolják továbbá, hogy az italfogyasztások között legalább 3 nap szünetet tartsanak.

Ha valaki a fenti mennyiségeknél többet, vagy rendszeresebben iszik, akkor nagy valószínűséggel kialakul nála az alkoholbetegség. Ennek legjellemzőbb tünetei: sóvárgás, azaz leküzdhetetlen, kínzó vágy az ital után kontrollvesztés, ha elkezd inni, akkor nem tudja abbahagyni tolerancia, az alkoholhoz hozzászokik a szervezet, vagyis egyre többet kell inni azonos hatás eléréséhez megvonás, az ivás felfüggesztését követő órákban-napokban heves testi tünetek alakulnak ki (remegés, izzadás, szapora szívverés, hányinger)

igi1 2014.06.01. 15:26:12

Korãbban tehát csak félig volt igazam, de ha azt nézzük, hoy mi lenne ha egy nap nem inna a malac meg egy pohárral akkor igazat mondtam, a mértéken vitatkoznak, és hamar megy a büntetlenül ivás alkohholizálásba

De ha már vmire rászoksz naponta ne remélj sokat később

@hagyma: a látvány okozta sokktól! :) lehet h vénszivart mégsem hívnám meg a buliba de vinnem kell egy pasit h Mary ne legyen bosszús

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 15:28:11

@igi1: Vannak olyan alkoholisták is, akik hetekig-hónapokig nem isznak semmit, aztán egyszer csak rájuk jön, és akkor egy hétig félholtra isszák magukat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 15:30:07

@igi1: ennyire csunya vagy, hogy sokkolod Marymet?

Manyecska 2014.06.01. 15:34:33

@hagyma:
Az a baj mire észreveszik hogy kontrollálni kéne már belecsúsztak van egy olyan érzésem.

helianthus 2014.06.01. 15:39:59

@uraaam: na neee! Ezt egyszerűen nem hiszem el.
@Nattramn: hát igen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 15:49:40

@Manyecska: normalisan azelott kontrollalsz mielott belecsusznal
jointnal maradva
naponta nem szivunk el 1-2 spanglit, mert akkor belecsuszol
nem iszunk meg 1 liter palinkat
es nem dobjuk jatekgepbe a fizetesunket, vagy a segilyt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 15:58:40

es nem zabalunk minden ballagasra 12 kilo vorosboros marhalabszarporkoltot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 16:00:00

zsiroskenyer lilahagymaval
kisfroccs
mindenki boldog
esetleg lehet nyarsalni is ha nincs tuzrakasi tilalom

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 16:11:15

alkesz az aki többet iszik mint én. eccerű :D

helianthus 2014.06.01. 16:16:57

@sugargiraffusplumps.: jó. És ki a felkesz? Az jobban érdekelne!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 16:20:51

@helianthus: a felkesz az alkesz fonoke
ez ecceru

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 16:27:33

@Nattramn: Én is erre próbáltam rávezetni, de reménytelen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 16:30:15

A blogmotrot egyszer szétverem egy szívlapáttal.
...de mint a zállat.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 16:36:59

@agresszív kismalac: Így már nem tudom meg soha, kit akartál mire rávezetni :8/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 16:37:59

@agresszív kismalac: kár a gőzért. erre a kis időre már fölösleges bántani.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 17:06:49

@Nattramn: Kínában mintegy ötezer embert végeztek ki tavaly. Van remény.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 17:56:06

@Nattramn: függőség mond valamit?
Szerintem igyál inkább még egy pohár formalint.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 17:58:30

@Nattramn: meg van olyan, akit eltiltanak tőle, de ha szerez egy kis pénzt, már rohan a kisboltba a csavaros kifliért. Az egyik rokonom pont ilyen.
Míg volt pénz, míg el lehetett tusolni, minden nap tolta. Előbb csak a borszerűségeket, aztán átállt a töményre.

Ny.Misi 2014.06.01. 17:58:32

@Manyecska: Vagy esküvőre készül és nem ballagásra. Öregszem már, nem fogom én már fel minek ez a nagy hűhó a semmiért.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 17:59:45

@sugargiraffusplumps.: és a futó az, aki többet kocog nálad?:D

Ámen volt?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 18:08:43

Na, megkönyörülök rajtatok, látom, fúrja az oldalatokat a kiváncsiság. Szóval nem találtak vádat ellene, végül Zsándárkot férfi ruha viselése miatt égették meg.

Manyecska 2014.06.01. 18:12:37

Beszéljünk fájós lábakról! tényleg!:D

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 18:23:26

@uraaam: Nem is értem, Jellinek ezt hogy hagyhatta ki.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 18:33:37

@Nattramn: Olyan email-üzenetekhez, bankszámla-kimutatásokhoz, átutalási bizonylatokhoz jutott hozzá a brit Sunday Times, ami bizonyítja, hogy Katar megvesztegetéssel jutott hozzá a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogához.

hvg.hu/sport/20140601_Ozonlenek_a_bizonyitekok_hogy_Katar_lefiz

Vesztegetés miatt nyert a lengyel-ukrán Eb-pályázat?

hvg.hu/sport/20101025_futball_eb_ukran_lengyel

Aureliano Buendía 2014.06.01. 18:34:24

@Nattramn: látom, nagyon érzékenyen érintett, hogy a múltkor elmondtam a véleményem a homokekszuálisokról. Azóta sem tudtad feldolgozni.
Háááát...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 18:38:35

A német lap írása szerint a kulturális kormánybiztos szavai nem kulturáltak.

www.origo.hu/itthon/20140601-spiegel-kerenyi-beleillik-az-orbani-legkorbe.html

Jellemzőek a kommentek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 18:41:12

@uraaam: Nem értetek egyet, ez nem baj. Veled tízből kilenccer mélységesen egyetértek, eccer meg mélységesen nem. Fura. De mindegy, nem vagyunk egyformák.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 18:45:30

www.origo.hu/auto/20140528-otven-eve-szaguldunk-a-magyar-sztradan.html

"Más nagyberuházásokhoz hasonlóan azonban mindkettő csigalassan haladt, az 1966-ban megkezdett M7-es esetében például rossz nyelvek szerint azért, mert kilopták belőle és balatoni nyaralók építésére használták fel a betont."

Teherautósofőr mondta, hogy a cementet (betont?) sokszor az M7-es éptkezés helyett egy-egy nyaralótelekre kellett vinnie.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 18:46:27

@atpijkamo: nem biza. Ellenben én ettől nem faékeznélek le sem téged sem nattramnot. Ő kicsit érzékenyebb,a hogy látom.
Azért is vicces, mert hosszú hónapokig nem voltam róla győződve, hogy lány/nő.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 18:48:30

@atpijkamo: -->@uraaam: :)

Én azt hiányolom, hogy nincsen kidolgozva a cikkben a történelmi előzmény.
Pl. a harmincas-negyvenes években eltervezett nyomvonalak. Valahol olvastam erről régebben, de érdekelne konkrétabban is.

Egy vasútfejlesztési cikk sem lenne rossz.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 18:49:31

@Nattramn: nem terveztem jól megmondani, mindössze a véleményemet jeleztem feléd. Az, hogy ez neked nem tetszik, nem az én hibám. Meg talán nem is érdekel.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 18:52:53

@uraaam: Talán kicsit nagy a mellényed. És nem igazán látni, hogy mire föl.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 18:55:18

@uraaam: :)) Tőlem már kért itt a bloghun fiú randit. Egyetértett a világlátásomal, megtiszteltetésnek vettem. Azóta kicsit rusztikusabban fogalmazok. Nattramn jóval érzékenyebb nálam, én nagyon vastag bőrt növesztettem már. Viszont öntudatos, én ezt erényének látom, bár az érzékeny-öntudatos nem szerencsés választás. Fáj, mikor két értelmes, rokonszenves ember marja egymást, szét foglak titeket ültetni.

Mintha nem találnátok trollt, aki megérdemli az ütlegelést. Idióták. :))

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 18:56:38

@uraaam: Mindenestre még véletlenül se ismered be, hogy hülyeséget írtál. Veled vitázni tényleg szélmalomharc.

Manyecska 2014.06.01. 18:58:13

Még meddig kell bámulni ezeket a méhlepényeket??

Aureliano Buendía 2014.06.01. 18:59:34

@Nattramn: tudod, kettőnk közül én úgy vagyok vele, hogy megbántani szándékosan nem akarlak. De a véleményed a továbbiakban nem érdekel.

Manyecska 2014.06.01. 18:59:38

Don Kihót-e?
Várjatok hozom a popcornt meg a disznólábat!!:P

Aureliano Buendía 2014.06.01. 19:02:31

@atpijkamo: én a múltkorában leírtam az én véleményemet a másságról. Igyekeztem a jó ízlés határain belül megfogalmazni, ha ez neki rosszul esett, ám legyen.

Hozzáteszem, én is öntudatos vagyok, és tartom magam az elveimhez, nem igazán szoktam a véleményemen módosítani.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 19:03:51

@atpijkamo: irigylésre méltó az a szorgalom és aprólékosság, amivel szétválasztotta a részeket. Pont az ilyen embernek való az origami.

gabors 2014.06.01. 19:07:26

@Nattramn: ebben nem a kinaik a talnulsag hanem hogy a meki egeszsegtelen es bele lehet halni ...

igi1 2014.06.01. 19:12:12

@uraaam: látom, nem adod fel

végre 1 közös vonás :P

Black Hole 2014.06.01. 19:12:41

Jó estét, jó szurkolást! Ez a szerencsétlen kap egy olyan fasza marhalábszárat, amiről itt álmodni sem merek, oszt' kiröhögteti magát azzal, hogy pampog.

igi1 2014.06.01. 19:15:12

@Manyecska: mér unod!? Rossz emlékek törnek fel belőled a látványukra!? Egyébként olyan, mint egy kibelezett denevér szétterítve. :)

Gondold el: ezt valaki megette azóta! :P

@Nattramn: ez már egyéni szocprobléma. De igen, vannak, akik hetekig bírják, aztán egy szuszra berúgnak háromszori adaggal.

Ebben is van rendszeresség, ha figyeled. :DDD

De az uraammal ne izmozzá, mer csak Te járhatsz rosszul, bár most aszitte szerintem a sok piától, hogy velem vitázik. :D

Black Hole 2014.06.01. 19:16:40

@Nattramn: mondjuk úgy, hogy ide evett a fene :)

Black Hole 2014.06.01. 19:18:52

@uraaam: megjöttem a pörkütt szagra:)

Aureliano Buendía 2014.06.01. 19:18:57

@igi1: ááááá, a piát most kiváltotta a nemalvás. A bornak legalább van íze.

igi1 2014.06.01. 19:22:21

@uraaam: ááá, tudtam én, hogy valami bajod van

nekünk a menstruálás, nálatok a kialvatlanság :P

engem nem csapsz be

Aureliano Buendía 2014.06.01. 19:22:25

@Black Hole: te is itt csorgatod a nyálad?:)

Aureliano Buendía 2014.06.01. 19:23:36

@igi1: azért a holnapi üveg borban bízom nagyon. Akkor helyreáll bennem a csí.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 19:24:05

@igi1: "orvosilag az az alkesz, aki minden nap iszik bármennyit is"

Én ezt cáfoltam mindössze. Ha felütsz bármilyen szakkönyvet a témában, biztosan találkozni fogsz benne a Jellinek-féle típusfelosztással. A rendszeresség nem kérdés, csak az egy klisé, hogy az alkoholisták CSAK azok, akik reggelente remegő kézzel nyúlnak a kommersz barackpálinka után. Ez a delta-típus. Ezeknek már azért kell inniuk, hogy "normálisak" legyenek, nem is a lerészegedésért. Aztán vannak akik csak akkor isznak észveszetten, ha valami probléma akad az életükben. Ez az alfa-típus. Van még három másik is, aki nem hiszi, guglizzon utána.

igi1 2014.06.01. 19:25:46

@Nattramn: mondom, hogy szegény összetévesztett veled

@uraaam: aztán nehogy az üveget idd meg nekem véletlen a bor helyett! :D

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 19:26:59

@Black Hole: Mit szólsz új gazdánkhoz, Rezsóhomárhoz? Jackyll sorsa ismeretlen.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 19:28:36

@igi1: ilyen baleset nem fordult még elő a prakszisomban.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 19:29:23

@igi1: Megtisztelő. De vajon melyikünknek inkább?

Manyecska 2014.06.01. 19:29:28

@igi1: hát az úgy volt hogy amikor mexületett a baba után-mer utána jön- szét kellett teríteni /:P/, végignézni nincs-e benne infarktus /elzáródás/ az erekben, aztán fogni egy vesetálat, zutty bele, elballagni a mérlegig, lemérni, aztán elballagni a fagyasztóig /5 méter/, és zutty beleönteni a többi közé, esetleg elhalt bébik mellé..szerinted nem unom..??:DD

Black Hole 2014.06.01. 19:29:57

@uraaam: ja, csak a lényeg le lett vagdosva arról a fasza húsról, pont az, amitől jó floccsogós lesz a lábszárpörkölt:)

Manyecska 2014.06.01. 19:30:53

@igi1: jamer nem vész kárba, gyóccer lesz belőle. De lehet a sarki giroszosnál tekerik rá a grillezőre:DD:P ánem.

igi1 2014.06.01. 19:32:22

@Nattramn: szerintem fogalmam sincs, ez kényes kérdés, érted

De azt bizonyossággal állítom, hogy belém szokott kötni, pláne hogy a melegtémát is felhozta hirtelen :)

@Manyecska: osztán te nem etted meg!? Mikor az a divat!? Aztán őssejtelrakatás volt-e te elvetemült, habár tudom, hülye 1 kérdés. :P

Black Hole 2014.06.01. 19:33:35

@Nattramn: gyanús nagyon, mer' mé' rezsó? Talán meleg? Lehet Dzsekillt agyonbaszta, hogy a helyére kerülhessen. Jó lesz vele vigyázni!

Amúgy végre van paradicsomos szardella.

Manyecska 2014.06.01. 19:36:54

@igi1: nem vágytam rá. Mondjuk először nem mertünk bemenni a züllőszobára amikor gyakorlaton voltunk azt mondtam mennyetek a francba én bemegyek..:D és lőn. Kb három nap alatt ki is hevertem a sokkot amit a látvány okozott stb.:DDD:O

igi1 2014.06.01. 19:37:32

Szóval én nagyon bírom a posztert. Ehhez a képhez, igenis KELL KREATIVITÁS, életérzés, és homáron való asszociálódás. :D

igi1 2014.06.01. 19:38:45

@Black Hole: ammá biza, jackyllt most a náci főnökasszony dolgozza meg

Ha nem kirúgták, levették őt a homár - posztról.

Mondjuk kövezzetek meg, de a napi 1 poszt bőven elég.

Black Hole 2014.06.01. 19:41:51

@Nattramn: eccer azt mondta egy doki, hogy ha minden nap iszol egy sört és nincs szünet, az rosszabb, mintha minden hétvégén hibbantra iszod magad. Amúgy volt egy ismerősöm, na az alkesz volt. Egyszer reggel 8-kor eldicsekedett vele, hogy abba hagyta az ivást, mától semmi pia. 11-kor már olyan tünetei voltak, hogy ki kellett vinni a kocsmába a cégtől, lenyomott 2dl hubertuszt, és minden rendbe is volt.

Black Hole 2014.06.01. 19:46:01

@igi1: persze elég egy. Mire jól kicsámcsogja magát az ember a poszter balfaszságán, már másnap is van. Amúgy, hogy állsz a szűztelenítéssel? Lehet a Jackyllt is az intézte el, aki a terhes hostesseket?

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 19:46:34

@Black Hole: Rezsócsökkentés. Vagy valahogy így.

Milyenféle? Szardella? Nem szardinella az inkább?

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 19:47:52

@sugargiraffusplumps.: Nekem is annyira hiányzott, mint Koncsitának a Gillette-reklám.

Már ősszel kérdeztem, hogy WTF? Mindegy, ez van, csordaszellem, gyereknelógjonki, hamartúlvoltunkrajta.

Black Hole 2014.06.01. 19:48:50

@uraaam: de ne tudd meg, hogy mennyit mászkálok itt egy fasza lábszárér. Oszt' csak olyat kapok, amilyenről a poszter álmodik, de az túl száraz nekem, pedig szárazba a bort szeretem.

igi1 2014.06.01. 19:48:59

@Black Hole: jól haladok, már egyre több pozitív visszajelzést kapok

Hajlandó vagyok már hagyma elé is kimenni a reptérre. :D

Komolyan mondom, ha hazajön tényleg, én kimegyek elé, fogadóbizottságnak.

Egyébként tuti, azért gyanús, hogy semmi bemutatkozás, hiszen jackyllt is bemutatták egy külön posztba, mint akit idesodort a homár szele.

Black Hole 2014.06.01. 19:50:11

@Nattramn: ez most szardella, és nagyon jó. Vettem olajost is.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 19:51:44

@uraaam: Még az emberben is kételkedek néha, én ökör, nemhogy a sikeresben.

Black Hole 2014.06.01. 19:53:04

@igi1: le akarod magad hülyéztetni, vagy mi? :) :) Vigyél neki vanília fagyit, biztos díjazza :) :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 19:54:16

@Black Hole: Mars a sarokba, kukoricára! 1 tilos onolni 500 komment felett 2. hanyagoltál minket hetekig.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 19:54:42

@sugargiraffusplumps.: Mióta ezek a debil agárdiak a csodapalotájukban halálra fényetették a kisgyereküket, és szabadlábon védekezhetnek, azóta ezen nem tudok röhögni.

igi1 2014.06.01. 19:56:49

@Black Hole: már megvan a haditerv, mit fog kapni. :)

De csss...

Aztán, lehet, hogy SÜN-nel is összejön végre a szórakozás, ha megjavul a blogolás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 19:57:07

@Troppauer_Hümér: hát nyilván. amíg az óvodai férőhelyekben nem dúskál az ország addig kábé lehet örülni ha egyáltalán van helye a gyereknek az oviban. evvan, értem én.

@uraaam: vót biza. vettem egy futózoknit, hát ez valami csoda, javaslom neked is. nattyon kényelmes benne futkorászni.

Black Hole 2014.06.01. 19:58:56

@atpijkamo: ja, mindenféle titokzatos dolgokat művelek mostaniban :) mondjuk nem lenne itt részemről on, ha nem tettek volna tönkre 12 kg csodálatos lábszárat. De ez már szinte kegyeletsértés azzal a szerencsétlen marhával szemben, amiből kikanyarintották azt a szép húst :) :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 20:00:52

@Troppauer_Hümér: emlékszem rá. gondolom majd meg lesz magyarázva, hogy gyogyós mindkettő ergó nem büntethetőek. tényleg szomorú eset.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:01:25

@hagyma: A vaníliafagyis poén még elment, de remélem, hogy az ilyen degenerált állatnak, mint amilyen te vagy, soha nem lesz kölyke, mert akkor mijafaszt felelnél neki, ha megkínálna a szülinapi tortájából?

Te istenbarma kamuhuszár, te.

Black Hole 2014.06.01. 20:01:39

@igi1: a Sün lehet, hogy meg fog szúrni, van rá esélyed :) :)

Black Hole 2014.06.01. 20:05:47

@Troppauer_Hümér: degenerált állat? Ő itt a legokosabb!! Szerintem gépkönyv nélkül javít ufo-t:) :)

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 20:06:16

@atpijkamo: Az ütlegelendő trollra céloztam, nem a randizósra :D

Black Hole 2014.06.01. 20:07:45

@igi1: csak nem egy fasz alakú póréhagymát?:) :)

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:08:19

@igi1: Csak azt mondja már meg valamelyik agyonművelt, no nem te, hogy miért pont nap a mértékegység? Miért nem hét? Hónap? Év? Évszázad?

Öregapám egész életében a mezőn dolgozott, reggel egy fél pálinka, ebéd után vörösbor, este fél pálinka. Mellé iszonyat fizikai munkát végzett, és soha senki nem látta berúgva.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 20:09:20

@uraaam:
szerintem nem szégyen tájékozódni, tanulni, oszt ha neaggyisten olyasmire bukkanok amin elgondolkozok akkor előfordulhat, hogy megváltozik a véleményem valamiről. nincsen abban semmi rossz vagy elítélendő, sőtmitöbb.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:09:25

@Black Hole: Mondjuk az sok mindenre választ adna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 20:11:57

@Troppauer_Hümér: no igen. én évente négyszer megiszom egy félpohár akármit. azis renceres, nemigaz? viszont mindig van a hűtőmben három üveg ezaz mer ha vendég jön akkor csak megkínálom valamivel mer amúgy csak szódavíz van itthon semmimás.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:12:49

@atpijkamo: Azt hittem, hogy leesett egy Volvo kamionról. Ja nem, az a VánDámm.

igi1 2014.06.01. 20:13:34

@Troppauer_Hümér: attól még rá volt szokva a napi adagjára.

Az is baj, hogy azt mondod: ennyi kényeztetést megérdemlek, miután agyondolgozom magam.

Ugyanez, hogy mit sajnálod tőle azt a napi egy pohár bort, akkor se vagyok alkesz.

Egyébként meg nem arról van szó, még mindig, magyaráznám a csököttagyúaknak, a hasonszőrűeknek, mint te:

A RENDSZERESSÉG A LÉNYEG, meg az, hogy HIÁNYOZNA A FEJADAGOD, ha nem innád.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 20:14:19

Megkérném a szembenálló feleket a folyamatos küzdelemre! Aki ki/be rohangál azt Sznaccsal lehányatom.
Szorítóból! Figyelem! Box!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 20:14:48

@Black Hole:
Mellikaz?77?

@sugargiraffusplumps.:
Ezszsiráf szódát iszik?
Hámmégillyent!44!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 20:15:15

@uraaam: Ja, bocs, én is néha readonly módba esek.

Én is hiányoltam.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:15:25

@sugargiraffusplumps.: Alkoholista vagyol, nem vitás.

Mondjuk van itt olyan kommenter, akiről okkal feltételezhető, hogy soha nem józan.:D

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:18:14

@igi1: Neked is kellene valami rendszeresség, és akkor nem beszélnél ennyi ződséget.

Nézzél utána az alkohol felszívódásának egy idióta zugivó irodai munkát végző picsa esetében, vagy egy szívós, egészséges, kemény, napi 10-12 órát dolgozó mázsás ember esetében.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 20:18:50

@Manyecska: "Tartalommal kapcsolatos figyelmeztetés

Ez a videó egyesek számára kifogásolható lehet."

Na biztos valami koituszos izé.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 20:20:36

@Nattramn: Nem, a D.A.-sal semmi baj nics. Nem is értem, hogy tuttak összeugrani Zéróval.

venszivar 2014.06.01. 20:21:48

Na "befutottam".

550. egy, hűvös hétvégén? Én meg úgy nézek ki, mint egy nigger! Nem is nézek tükörbe!!!:)

gyengén prüntyögtök s egyre többször baszogatjátok egymást!:):D

picsák, faszok, buzik, parasztok....s a barom

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 20:21:50

@Troppauer_Hümér: "okkal feltételezhető, hogy soha nem józan"

Vagy már rég elitta az eszét.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 20:24:06

@atpijkamo: Még új lehet itt.

No de ki volt a randizós? Ír még ide vagy azóta bújkál?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 20:24:28

@venszivar: Dávid András vs. Zérókompi, Nattramn vs. Uraam... Semmit olyan, ahol jóízűt szurkolhatnék.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 20:25:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: bevallom, néha még akár sima csapvizet is. tudom, ez már megbocsájthatatlan :(:(

@Troppauer_Hümér: javaslom, hogy a kommentek elé mindenki írja be az aznapi alkoholfogyasztását (drogosok az elszívott/benyalt/belőtt cuccot), hogy annak fényében, mekkfontoltan válaszolhassunk.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 20:28:28

@sugargiraffusplumps.: kevés olyan dolog van, ami megváltoztattya a véleményem. Mer én ilyen okos gyerök vagyok, na:D

Manyecska 2014.06.01. 20:32:31

@venszivar: mi is örülünk hogy bemutattad b.családod:DDD

igi1 2014.06.01. 20:33:15

@sugargiraffusplumps.: azér meglehetősen értelmetlen az alkoholizálás miatt vitatkozni, mer akinek nem tetszik az, amit a másik mond, az úgyse ért egyet.

@Troppauer_Hümér:
Aszondom:

Ha nem inged, ne vedd magadra, egyébként meg mindenkinek az szúrja a szemét, ami rá vonatkozik. :P

Most belegázoltam a lelkivilágodba rendszerességgel, mi!? :P

@venszivar: kigyüssz velem hagyma elé a reptérre!? :D

Most már fogytam kicsit, úgyhogy oda mernék menni eléd is. :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 20:36:58

Na, tegye csak fel a kezét, aki randira hívta atpit!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 20:39:32

@agresszív kismalac: Haggyálmár! Nem is a Homáron volt, és pár évente kicserélődik szinte mindenki.

Salapapa is hogy eltűnt...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.01. 20:43:01

@igi1: ami kábé mindenre igaz, btw.

@Troppauer_Hümér: három lityó szódavíz....

@uraaam: értem én, de.

ez valami tévesen értelmezett férfiasság mostanában, úgy tűnik nekem. jellemzővé vált ez a véleményhez való ragaszkodás mindenáron, pedig egy ember szerintem élete végéig impulzusok hatása alatt áll, így a véleménye sok dolgot illetően akaratlanul is formálódik. és szerintem nem szégyen azt belátni, hogy egy tanulási folyamat részesei vagyunk mindörökké.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:44:00

@igi1: Most aztán bele, mert minden hétvégén legurítok 2-3 sört, aztakurva, egyébként napi szinten autózom (gyerek, meló, feleség, intéznivalók) mert vidéki vagyok, húdekurvára beletaláltál.

A MINDEN témában előtörő kényszeres észosztásod pöccentett be. Legközelebb mi jön, a szexről fogsz okosakat mondani?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 20:44:18

@sugargiraffusplumps.:
Kezeltetni kéne!44!
Emmá betegsíííííg!

@Black Hole:
Hájóvan, de kijaz?
69?
Mit nem mondasz!!!4

Black Hole 2014.06.01. 20:46:21

@Nattramn: a csütörtökön 17-kor kezdődő izgis lehet, bár lehet, hogy nem az amire én gondolok :)

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:46:40

@agresszív kismalac: Lidl-ben kapható dobozos verzió, szerintem licenszgyártásos.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 20:48:31

1944. június 1. Szatmárnémetiből 2615, Mátészalkáról 3299, Kisvárdáról 3421, Nagyváradról pedig 3059 embert vittek el.

menetrend.postr.hu/szatmarnemeti-2615-fo

Sírni tudnék.

Black Hole 2014.06.01. 20:48:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem rád gondolt, ha a szúrós sün körül fut a gondolatmenet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 20:49:48

@Troppauer_Hümér: Neviccejj. Slapapa tök nomális volt. A a Pszichocicára modanád, érteneém, bár nem érteneék egyet.

Valaki emléxik Yipyuprra?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 20:51:46

@Black Hole:
Hámmost visszalapoztam, de mosse értem.
Na mindegy, a zigit kéccer!
Eccer előrű, eccer meg háttúrú!44!
(Mongyuk az úgy kettőt ér, tehát akkó háromszóó!)

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:51:48

@atpijkamo: Mondjuk én leginkább az f1világ fórumáról ismerem ezt a megmondóember salsapapát, onnét úgy lett kivágva, mint macskát szarni. El tudott gurulni a gyóccere.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:55:47

@hagyma: Neked mindenki buzi, aki nem a faszodat szopkodja? :D

Hallom te mosogatod a vaníliafagyis kelyheket!

Black Hole 2014.06.01. 20:56:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: há' az Igi mondta, hogy lehet lesz valami veled, az ő részéről. Erre mondtam, hogy a sün az szúrni fog valószínű. Mer' a sün az olyan szúrós.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 20:56:54

@Black Hole: te meg a vaniliafagyidat
van akionak az az orom ha a felesege elutazik, es vanilia fagyit zabal
de vannak meg eleteros okos szereto ferjek is

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 20:58:19

@atpijkamo: Összeakadt egy taggal istenigazából, és onnantól nem akadt le róla. Namost, ő behozta a homárstílt, ott meg kissé szigorúbb a házirend, és végül megszabadultunk tőle.

De ő volt az rtlklub f1-es fórumának az atyaúristene is, ha jól emlékszem. Ott volt a legnormálisabb.

Black Hole 2014.06.01. 20:58:52

@Nattramn: attól függ, hogy kik zumbáznak? Nézőnek lehet beszállnék :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 20:59:18

@Troppauer_Hümér: tortat ferfi nem eszik
kesz
vaniliafagyit se
jo, ha alkalom van, bele lehet villazni jelkepesen
az edesseg amugy is karos, a cukorra semmi szuksege az emberisegnek
karos es draga
de te egyed

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:00:57

@Troppauer_Hümér: ja hogy az rtlklub F1-es forumara jarsz
mindent ertek
kb minden f1-es pilota buzi

Black Hole 2014.06.01. 21:01:18

@hagyma: vaníliafagyi zabálás közben jólesik faszkalapokon röhögni :) :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 21:02:28

@Troppauer_Hümér: "a szexről fogsz okosakat mondani?"

Örüjj, hogy nem amcsi szűz, mert mindenkit lelőne.

www.origo.hu/nagyvilag/20140529-elliot-rodger-amokfutasa-es-a-nogyulolet.html

Az Isla Vistában történt ámokfutáshoz hasonló tragédiák után az Egyesült Államokban általában kiszámítható módon fellángol a vita a fegyvertartás szabályozásáról, és arról, hogy a mentális betegek, ha egyáltalán, milyen feltételekkel vásárolhatnak maguknak lőfegyvereket.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 21:02:56

@Black Hole:
Hát a zigit meg köll böknyi, ez nem kérdés!4!4!
Mer helyre köll állítani benne a lelki egyensúlyt!
Most azon tanakodom, hogy az ingyenes, fájdalommentes (ez fontosch!) mammográfija bevezetése után (lásd itt: sunews.blog.hu/2012/07/14/szakmat_valtottam) ismét kitanulok egy újjj szakmát.
Szerintem az egyensúlyhejreállíttó szakmának van lyövőlye!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 21:04:06

@atpijkamo:
Ja, az lyó vót!
Nemtom, merre jár mostanság.

gabors 2014.06.01. 21:04:28

@Troppauer_Hümér: ezzel talan, elkestel mert tobbszor beszelt mar a fiarol aki szinten aki most ott van usa-ban bar mindig kicsit zavaros volt hogy sajat fia vagy "nevelt" Mary-tol most meglatjuk ...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 21:04:32

@hagyma: "minden f1-es pilota buzi"

Moha meséli egy másik részegnek:
- Ha kitudódik, hogy lefeküdtem a szomszédommal, nekem végem van!
- Ugyan már, nem olyan ritka, hogy valaki lefekszik a szomszédjával.
- Az lehet, de nálam a szomszédban csak buzik laknak.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 21:05:13

@hagyma: nem járok, én az f1 világot képviselem

te annyi csoportot buzizol le (fagyievők, tortaevők, homározók, f1-es pilóták), hogy kezdem azt hinni, Mary esetleg Mark.

Legutoljára Mark Webberről suttogták a paddockban, hogy buzi, de már ő sem a mezőny tagja.

Anomalocaris (törölt) 2014.06.01. 21:07:14

@atpijkamo: Ahelyett hogy rájött volna, nem is olyan fontos ez a koitusz. De szűznek mára szégyen lett. Ezérttartittezavilág.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:07:53

@Troppauer_Hümér: mar mondtam
nekem a buzi nem feltetlen szexualis ertelemben buzi
a buzi az buzi
ezek a milliomos torpe pocsok az F1-ben nekem buzik
kesz
egyebb feltevesed teves
Marynek puncija van es remek mellyei
3 gyereke 5 unokaja es egy fantasztikus ferje

gabors 2014.06.01. 21:07:57

@hagyma: valami volt a spangliba ma ???

miert nem kotsz mar bele a betonba is ??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.01. 21:08:31

@atpijkamo: Salapapa jó arc volt, a cica nem hiányzik...
De ezek még itt se voltak, amikor én már igen ;)

igi1 2014.06.01. 21:08:58

én meg a testből való nikotinelszívást találnám fel, azonnal, cigifüst lenyelése után

gabors 2014.06.01. 21:09:53

@atpijkamo: lol !!

sokszor igy van ... minden szomszed buzi csak en nem :-)

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 21:09:58

@atpijkamo: Látom, nem csak nekem jutott eszembe, hogy Hagyma látens.

Egyébként ott a Nascaros Evan Darling (!!4!), ő bevallottan ratyi.

Meg amúgy is, hemzsegnek a buziktól: jalopnik.com/there-are-more-out-gay-racing-drivers-than-you-think-1155227213

De Hagyma erre veri. Naná.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 21:10:04

@hagyma: "Marynek puncija van es remek mellyei"

A Moha és Méri mennek autóval. Megállítja Mohát a redõr.
- Megbüntetem ittas vezetésért!
- De honnan tudja, hogy részeg vagyok?
- Sokat kellett innia, ha ezt a bányarémet engedte beülni magamellé.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:10:42

@gabors: a fiam nem az USA-ban van, hanem itt el, amerikai allampolgar
valoszinu sajat, mert hasonlit
de majd az exfelesegemet megkerdezem megegyszer, hogy 30 eve felrekurt -e?
Maryt lehet elfelejteni nejked, szadra ne vedd
huzzal haza:)
nem vagy idevalo
vagy tedd le az allampolgarsagi vizsgat
es tessek rendesen adfozni!!!!
lehutoket nem tartunk el

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 21:11:14

@agresszív kismalac: Mifelénk nem eccerű beszerezni a minőséget, a faluban például a Borsodi-Soproni-Aranyászok szentháromságon kívül nem igazán kapható semmi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:11:48

@atpijkamo: anyad a banyarem, meg a feleseged, a Bela

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 21:12:05

@Troppauer_Hümér: "nem csak nekem jutott eszembe, hogy Hagyma látens."

Én csak onnan tudom, hogy ő mondta. Retteg a melegektől, ez a látens homoszexualitás tipikus esete. Egyébként leszarom, csak ő hangoztatja olyan erősen.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 21:12:57

@hagyma: Ja, azt adom, hogy elkényeztetett úrifúk hétvégi zsúrja lett az F1, de akkor mellékelj legközelebb egy Hagyma-Magyar szótárt is, hogy veled nevessek, ne rajtad!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 21:13:14

@hagyma: Hááááháááháá... hííííhihhiííííí... ferrrrgetegess Moha humor.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:13:18

@Troppauer_Hümér: @gabors: 1 honapja nem szivtam, mara tervezem, de kesobb
persze minden homofob latens buzi
mondjak a buzik
ez mar ismeros

gabors 2014.06.01. 21:14:28

@hagyma: tehat attol hogy valaki hagyma szerint buzi attol meg nem jelenti hogy tenyleg buzi (homoszexualis) eddig rendben (ez olyan orbani uj magyar lehet)

van meg valami hasonlo hogy amit the lagytojasnak hivsz az vegul is nem is tojas de Te csak akkor lagytojasnak hivod..

pl akkor a vanillia fagyi (torta) sem igazan vanillia fagyi hanem az amit TE annak deklaraltal ... nem rossz ...

de igy azert eleg nehez ERTELEMESEN kommunikalni masokkal (ami latszik is)

Black Hole 2014.06.01. 21:14:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem a lelki eggyensúj hamar hejre fog ott billenni. Egy jó nagy szúrás bizonyos időközönként, és minden rendben lesz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:15:03

@Troppauer_Hümér: hat ezt hivom en buzisagnak
es ezert
regen a forma 1-ben tokos emberek voltak
volt bennuk anyag
ezek meg sirnak a radioba, hogy megelozott a csapattarsam es psisilni kell

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 21:16:08

@atpijkamo: Igitől valami hasonló gyilok lenne stílusos, amit egye fene, bevállalnék, legalább láthatnám a legendáit, mielőtt megdeglenék:

iwatchstuff.com/2013/03/07/machete-vergara.jpg

gabors 2014.06.01. 21:16:50

@hagyma: na akkor Troppaur arrol hogy a genek tuleltek mar lekesett ...

ja emlekszem truck-ot vezet .. vegul is az sem rossz valakinek azt is csinalni kell ezert is irtad hogy hogy az szellemi munka a multkor ...

feher galleros szellemi munka vagy kek galleros mert nem mindegy

Black Hole 2014.06.01. 21:17:25

@Nattramn: Igi ismerős, Heli is, de Kaméleon nem szokott itt kommentelni, vagy legalább is nem emlékszem :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:17:50

@gabors: ezt te nem ertheted
vann egy ertekrendem
a ferfi legyen ferfi
a no no
a gyerek gyerek
ha a ferfi nem igazan ferfi, pl vaniliafagyit zabal es a felesege a fonok, akkor lebuzizom konnyen, meg ha hetero is
ez van
szoval ettol meg nem buzi, de nem is ferfi, hanem..
hat vegulis buzi:)
orulok ha segithettem

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 21:20:00

@hagyma: Sajnos ezzel egyet kell értenem.
Kivéve a pisit, simán maguk alá hugyoznak, úgyis megszárad.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:20:07

@gabors: a fiam nem szellemi munkat vegez, jelenleg mondjuk mar nem a FEDEX-nek dolgozik
de rola lehet leszallni
amellett, hogy nekem ugy tunik te lenezed a fizikai munkat
pedig en sosem becsultem le a mosogatoi allasodat bronxban
en becsulom a fizikai melot!!

gabors 2014.06.01. 21:20:13

@hagyma: MI FASZ gondod van azzal amit irtam ...

valami nalad nincs rendben ma...

arra gondoltam hogy normalissan amikor masodik hazassag van akkor eleg gyakran az uj ferj/feleseg gyereket "fiuknak/lanyuknak" szoktak hivni ...

igi1 2014.06.01. 21:20:35

@Troppauer_Hümér: ha én egyszer a szexről is okosakat mondok itt, akkor te garantáltan és boldogan öngyi lennél ennek hatására. :)

igi1 2014.06.01. 21:22:13

@atpijkamo: szerintem hagymát egyszer elkaphatták egy sarokban, és azóta kényszeresen melegfóbiája van

amcsiknál használják csak a gayt, nálunk a köcsögöt, a buzit, a meleget, meg a homokost is. :)

Na, ezért szép a magyar nyelv. De a hülyeséget mindenki könnyebben tudja átvenni.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 21:23:05

@hagyma: Kultúrája válogatja. Odaát buzinak hívod a nő előtt megalázkodót, idehaza az ilyet papucsnak.

Odaát te redneck vagy, idehaza egy tahó sudribunkó.

Örülök hogy segíthettem.

gabors 2014.06.01. 21:23:06

@hagyma: ezt hivjak misogany??? filozofianak ...

mert eleg furcsa hogy te 'lebuzizol' valakit aki nem is homoszexualis bar szerintem avval sincsen abszolut semmi gond

ezt senkinek nem KELL megerteni mert NEKED nincs ebben igazad ezt ugy siman bigottnak lehet hivni .. (ez nem uj senkinek itt)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:23:31

@Troppauer_Hümér: ne sajnald
szemelyes talalkozas eseten meglepodnel, mennyi mindenben egyetertenenk
de ha talalkozunk vacsora utanra ne kerj tortat please
thx
2 het es otthon vagyunk:)
rendesen varom, bar Mary beszelt ra

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 21:24:17

@igi1: "egyszer elkaphatták egy sarokban, és azóta kényszeresen melegfóbiája van"

Ihen, valami gyerekkori traumával magyarázható.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 21:25:07

@igi1: Keversz Hagymával Szüzike, tudtommal homopornót fordítasz, más cekcuális élményed pedig csak adódik, ha megbasz a zárlatos Ipad-töltő.

gabors 2014.06.01. 21:25:55

@hagyma: bocs nem keresem meg DE TE irtad igaza a buszvezetesre hogy szellemi munka akkor ezek szerint buszt vezetni szellemi munka de sima truck-ot nem ...

en is igy gondolom .. akkor egyetertunk ha masban nem ebben ...

Ja megyek a Bellmont-ra jovo heten mert ha meg lesz a triple crown akkor elmondthatom hogy lattam ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:27:04

@Troppauer_Hümér: en nem vagyok redneck, se sudribunko odaat
en egy muvelt jo kepessegu eros 50-es ferfi vagyok, aki megmondja , amit gondol, mert megteheti

@gabors: nekem a buzikkal semmi bajom, csak az, hogy leteznek
termeszetellenes

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 21:28:24

@hagyma: "hogy leteznek
termeszetellenes"

Egy kommentelő moha is természetellenes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:28:50

@gabors: nem hiszem, hogy szellemi munkanak hivnam a buszvezetest
idegmunka az igen
meg kurvara kell koncentralni
sosem tudnam csinalni
nem vagyok ra alakalmas
turelmetlen tipus vagyok, mindenkire racsuknam az ajtot

gabors 2014.06.01. 21:29:57

@hagyma: "huzzal haza:)
nem vagy idevalo"

szerencsere ehhez neked semmi kozod Te mitol vagy idevalobb mint en ??

hogy lebuzizol valakit csoportokat ?

hogy van pisztolyod ??

hogy letettel egy vizsgat X ev illeglitas utan ??

NE magyarazd el mert nem igazan erdekel Te mint 9 honapja amerikai miert is gondolod hogy ki valo ide es ki nem !!

igi1 2014.06.01. 21:33:09

Jó máma itt a buli.

@Troppauer_Hümér: nagyon berágtál rám, mi? Azért remélem, túl fogod élni.

@atpijkamo: nekem azér gyanús, na.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:34:49

@atpijkamo: ha mindenki buzi lenne, meg te sem lennel
tehat termeszetellenes
semmi bajom veluk, csak ne paradezzanak, ne hazasodjanak es ne fogadjanak orokbe gyereket
ennyi a keresem felejuk

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 21:36:01

@Black Hole:
Én csak attú félek, hogy mi történik áramellátás esetébe?
Mer ez mostan nagy dilemma nekem!44!

Black Hole 2014.06.01. 21:37:47

@atpijkamo: nekem ez tetszett nagyon: "en egy muvelt jo kepessegu eros 50-es ferfi vagyok,":) :)

Már láttam életemben pár nagyarcút, de ez azért nem semmi :) :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 21:37:54

@hagyma: "ha mindenki buzi lenne, meg te sem lennel
tehat termeszetellenes"

Ezen az elméleten azért dolgozzál még.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:38:42

@gabors: ha idevalo vagy, vedd fel az allampolgarsagot es ne haza szvazgass a lmp=re
mahat!

Black Hole 2014.06.01. 21:39:08

@igi1: jobban bírnád, ha nem berágott volna rád, hanem rágódna rajtad, mi?

gabors 2014.06.01. 21:39:50

@hagyma: en nem nezek le senkit aki barmit is hajlando vegezni mosogatni eppen nem mosogattam de fizikai munkat meg otthon nem kevesszer csinaltam akkor 3-4x lehetett tobbet keresni mint mernokkent ..

ITT NORMALIS PIACGAZDASAGBAN megfizetik a a tudast (az enyemt is ) hulye lennek minimalberert vagy mint illegalis az aatt vagy tippert dolgozni ... DE nem nezem le azt aki dolgozik a mekiben csak arra gondolok NA ezert nem kellett volna kimaradni a kozepiskolabol !!!

ennyi

nyilvan nem lehet mindenki tanult mert akkor ki nyirna le a fuvet a Central Parkban ...:-)

errol ennyit ...

Neked vannak pre-koncepcioid amit TE 'ertekrendnek' hivsz (bocs azok eloiteletek)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 21:40:31

@atpijkamo: segitek
Isten nem Adamot es Belat termtette meg es mondta volt nekik, dugjatok seggbe egymast oszt majd lesz valami

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 21:41:41

@hagyma: Te egy nagyon egyszerű ember vagy. És ezzel nem bántani akarlak.

gabors 2014.06.01. 21:41:51

@hagyma: Te irtad amikor arrol volt szo hogy miert fejelte le a lanyt a buszvezeto

igi1 2014.06.01. 21:42:24

@Black Hole: ez is igaz

most mélyen a mellyembe dőltem, hogy haragszik rám a hümér

Black Hole 2014.06.01. 21:47:46

@igi1: ajánld fel neki, hogy mellybe lőhet, oszt' talán megbékül. Persze semmi rosszra nem gondoltam, hanem ilyen vizipisztolyos tréfálkozásra :)

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 21:48:52

@igi1: Egy költő mindent túlél,inkább csak fejfájást okoztál, mert miattad fejelgetem félórája az asztalt.

Rólad, és a fejfájásról jut eszembe:

kepfeltoltes.hu/140601/tumblr_mi4esmIzZ31r8brruo1_400_www.kepfeltoltes.hu_.gif

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 21:48:53

@hagyma: "es tessek rendesen adfozni!!!!
lehutoket nem tartunk el"
Mondja, aki épp a múltkor tette közhírré, hogy egy centet se fog fizetni a nyereménye után.
Amúgy az állampolgárság, meg az adózás függetlenek egymástól. Nem mindenki feketén kezdett dolgozni odakint, bármilyen furcsa is ez neked.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 21:52:04

@Black Hole: Az ötvenes szám nem feltétlen a korára utal, mint inkább az intelligenciahányadosára.

gabors 2014.06.01. 21:53:20

@hagyma: "Isten nem Adamot es Belat termtette "

Isten semmit nem teremtett de most mar latjuk az ertekrendet ...

semmi nem termeszetellenes ami a termeszeteben van

nem is olyan regen a Te orszagodban az volt termeszetellenes (de csak a Mason-Dixon vonaltol delre) hogy egy feher embernek afrikai(a.k.a fekete) felesege legyen vagy azsiai ... peldaul

nem volt ez olyan regen amikor PONTOSAN azt mondta a NEM redneckek amit most te buzikrol csak akkor a niggerek voltak

termeszetellenes volt 50 eve a TE allamodban is hogy egy helyen varjak a buszt !!!

szoval ugyanmar ki valo ide es mi a "termeszetellenes"

de TE itt azt mondasz amit akarsz mert megteheted ... csak legyszi hagyj masokat fagyit nyalni ...

ha nem ertesz egyett akkor ne engem hanem a TE orszagod Alkotmanyat ekezd

venszivar 2014.06.01. 21:55:40

barom! hogy te mekkora egy ÁLLAT VAGY!:)))

Black Hole 2014.06.01. 21:58:24

@Troppauer_Hümér: miért, szerinted ilyen magas neki? Szerintem az néha átcsap mínuszba. Szóval, inkább a kor lesz az :) :)
Egyébként a nem túl okos emberek közt is vannak szimpatikusak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 22:01:20

@igi1:
Hát illyet!44!
Mejd bedőlök a mellyedbe!

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 22:03:25

@Black Hole: Például Forrest Gump.

Na mindegy.

igi1 2014.06.01. 22:06:08

@Troppauer_Hümér: mit tegyek, hogy megbocsáss, mondd!?

Még soha nem rúgtam be, úgyhogy piaszűz is vagyok.

@dr. phil. Sün‼ ツ: jóvan, nem írtad meg, hová menjek még mindig.

Ne fogd a blogáramellátásra.

@Black Hole: nem kűdök neki képet, hogy utána mellybelőjön

A régieken kívül mindenki letojt, és senki nem jelszett vissza, csak 3 ember. Pedig elküldtem vagy 6-nak.

Black Hole 2014.06.01. 22:07:26

@atpijkamo: félre értettél!! Azt mondtam, hogy a nem túl okos emberek között is vannak szimpatikusak. De azoknak nem ilyen stílusuk van, mint ennek a "muvelt jo kepessegu eros 50-es ferfi"-nek:) :) :) :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 22:08:54

@Black Hole: :)) Ja.

Ne hagyd ki, hogy elolvasott 2999 könyvet és egy sajtot.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 22:09:47

@igi1: A mellyeidet. Énszemlére.

Soha nem rúgtál be, és osztod az észt a piáról? Tudod milyen kemény ez a rohadt tölgyfaasztal? :DD

igi1 2014.06.01. 22:11:48

@Troppauer_Hümér: volt egy közeli rokon, aki fokozatosan leépült a cigitől és a piától.

Úgyhogy oszthatom az észt, mert átmentem a szakaszokon vele.

Black Hole 2014.06.01. 22:14:39

@Troppauer_Hümér: jó a meglátásod. De volt egyszer egy kollegám egy cégnél. Gépész voltam, az meg anyagmozgató. Gyerek korában állítólag fertőzött kullancsot szedett össze, és difis maradt. Na de ő egy végtelen rendes, segítőkész ember volt, pedig a fizetését mi szoktuk megszámolni neki, hogy jól kapott-e? Nem tudott se írni, se olvasni, de mindenki szerette. Soha, senkihez egy rossz szava nem volt, max a nőknek szólt oda, hogy "úgy megtunnálak hágni!". De azok is csak röhögtek rajta, mert ismerték.

Black Hole 2014.06.01. 22:16:59

@igi1: nekem nem küldtél, pedig én kinyomtattam volna, és bekeretezve az asszony ágya fölé akasztottam volna :)

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 22:17:47

@igi1: Mindenkinek volt alkoholista rokona, ismerőse, ez egy ilyen ország. De lehet azt mértékkel fogyasztani.

Nagyfater a gégerákja után még elélt 15 évig, már évek óta egy kortyot sem ivott, erre a felépülése után mit javasolt neki az orvos? Napi egy pohár testes vörösbort.

A hülyéje, ahelyett hogy téged kérdezett volna először!

igi1 2014.06.01. 22:18:23

@Black Hole: mindenkinek azt kell becsülni, ami jutott neki, neked az asszonykádat, nekem meg a mellyeimet. :P

Black Hole 2014.06.01. 22:22:14

@atpijkamo: nahát ez a másik. Olvasni en is nagyon szeretek, és a skála elég széles. Rejtőtől Dosztojevszkijig minden bele fér, egyedül a krimi nem. Regény, vers, novella, minden jöhet. Na de fogalmam sincs, hogy szám szerint mennyit olvastam? Meg olvasni úgy is lehet, hogy érted mit olvasol, meg úgy is, hogy átszalad a fejeden.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 22:24:28

@Black Hole: Mennyi idő alatt olvasol el egy könyvet? Hetente hány óra időd van olvasni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 22:24:37

@agresszív kismalac: idezd malac, hogy azt irtam, nem adozok a nyeremenyem utan
most
vagy hazugsagban maradsz!!
@Troppauer_Hümér: ha nekem az intelligencihanyadosom /nem tudom hogy mered, de mindegy 50, akkor a tied minuszgyokketto/
@Black Hole: nyaljad a fagydat es huzd meg magad, mer az asszony ott tornyosul feletted
@atpijkamo:
nem tudod megemeszteni, hogy van aki olvas konyveket
nem fer a fejedbe
es konyveket, nem hahotat

Black Hole 2014.06.01. 22:25:38

@igi1: a mellyeidet nem neked kéne becsülni, hanem mondjuk a Sünnek:) :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 22:26:14

amugyis baseballt nezek, ne zavarjatok

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 22:26:46

@igi1:
Öööö, az én erdőm messze esik onnan.
Különben má átesté vóna a szüzességi beavatáson!
De ne aggóggy, eccer esik amiesik!
Nem is, mer kéccer!4!
Azé még szerecc?

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 22:28:35

@Black Hole: Volt olyan beosztottam, akinek külön mentora volt, mert bármi apróságon bepánikolhatott, rohamot kaphatott. Ilyenkor a mentort kellett kihívni, és ő foglalkozott vele. Egyszer azért kapott félórás sírógörcsöt, mert elveszett az ásványvizéről a kupak.

Egyébként meg egy nagyon érzékeny, kedves csaj volt, csak roppant sérülékeny.
A fogyatékkal élők másképp látják ezt a nyomorult világot, mint mi.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 22:30:46

@sugargiraffusplumps.: attól tarok hogy nem, vagy félreérted.
Az értékrenden viszonylag rég kialakult, lévén én sem vagyok már fiatal kölök. Volt, amiben lazultam, volta, amiben nem. De a fő alapigazságaim nem változtak.
Érdekes módon, ahogy öregszem (és feltehetőleg amiatt is), van, ami kezd újra vagy jobban hangsúlyos lenni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 22:31:06

@hagyma: Naponta hány könyvet olvasol ki, nagyeszű? Legalább hihetőt hazudnál.

Black Hole 2014.06.01. 22:31:51

@atpijkamo: hát ez az! Van mikor egy hónapig nem olvasok, csak 1-2 verses kötetbe bele lapozok, mert ahhoz van kedvem. Meg mondjuk egy könnyű kis kalandregény pár nap, egy húzós komolyabb mű, meg lehet akár egy hónap. De a kalandregényből nem marad a fejben meg semmi, de a Bűn és bűnhődés megmarad egy életre. Szóval nem lehet ezt darabra, meg időre csinálni :) :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.01. 22:33:15

@hagyma: Ugye nem gondoltad komolyan, hogy a kommentjeid utáni kajtatással töltöm az estémet? Pont leszarom, ha most tagadod. Neked nem gond egyik percben ezt, a másikban az ellenkezőjét mondani.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 22:33:53

@hagyma: baseball nem a buzik sportja?

az a sok, kemény ütőt markolászó díszbuzi, phejj!

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 22:36:14

@uraaam: "Érdekes módon, ahogy öregszem (és feltehetőleg amiatt is), van, ami kezd újra vagy jobban hangsúlyos lenni."

Például éjszakára a pelenka? :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 22:37:13

@Black Hole: :)) Persze. De azért nem szabadna elvetni a józan észt. Hetente egy könyv, az 60 év alatt 3000. Moha be se férne a könyvektől a lakásába.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 22:37:19

@Troppauer_Hümér: még nem, csak a reggeli merevedés csúszott fel a derekamig:D

Black Hole 2014.06.01. 22:37:26

@hagyma: kurva nagyot tévedtél, mert a fagyit gyűlölöm nyalni, csakis fagyiskehelyből, fagyiskanállal. A nejem meg ül, és köt, szóval nincs fölöttem. Ha ékezeted nincs is, a helyesírásra figyelhetnél, mert néha úgy kell megfejteni, hogy mit akarsz :) :)

igi1 2014.06.01. 22:39:43

@Troppauer_Hümér: de aztán a nagyfater is feldobta a pacskert gégerákba

ami lehet, nem lett volna neki

Black Hole 2014.06.01. 22:40:06

@Troppauer_Hümér: sok normálisabb, mint aki normálisnak számít.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 22:40:30

@Black Hole: Először becsszóra úgy olvastam hogy üt és köt.

igi1 2014.06.01. 22:40:48

@dr. phil. Sün‼ ツ: hm, szóval találtál valaki mást azóta!?

gyanús, de vettem a lapot, hogy lekoptattál :D

@Black Hole:

ez is igaz

Black Hole 2014.06.01. 22:45:44

@atpijkamo: mondjuk egy Háború és Béke kategóriájú könyvből, nem is nagyon elképzelhető az 1 könyv/hét. Van amiből meg 2 is megvan.

igi1 2014.06.01. 22:46:26

@Black Hole: Garfieldból is meglehet a 3000, aszonta azt is szívesen olvas.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 22:47:16

@igi1: Nem abba dobta fel, Hildegard főnővér, hanem 85 évesen megállt a ketyegője, álmában. Előtte félórával még kért a nagymuttertől egy kis húslevest, majd közölte, hogy lefekszik aludni. Azóta is alszik.

A gégerák nem az aktív évei alatt bedobott stampedliktől keletkezett, hanem az orvos szerint a gazdaságnál található, azbesztbevonatú raktárban eltöltött hosszú évek miatt.

Egyéb taplóság, nagycsöcsösasszony?

Black Hole 2014.06.01. 22:47:54

@igi1: abból igen, mondjuk azok tartalmát nem nehéz feldolgozni sem.

Black Hole 2014.06.01. 22:50:09

@atpijkamo: szerintem képtelenség az a 3000, asszem ebben egyetértünk. Csak úgy józan paraszti ésszel is.

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 22:50:12

@uraaam: Addig nincs baj, amíg a Viagra nem akad a torkodon!

igi1 2014.06.01. 22:50:46

@Troppauer_Hümér: most bizonyítsd azt, hogy nem a napi egy pohár bortól halt meg akkor, nyugodjék békében.

Lehet, ha nem ivott volna, akkor megérte volna mondjuk a 92-t is.

Aztán az is sokat számít, hogy ki mennyit dolgozott életében, és mit.

De itt most arról van szó, hogy a napi egy pohár bortól FÜGGŐ és ALKOHOLISTA vagy-e.

Én meg azt mondtam, hogy azt kell vizsgálni, hogy HIÁNYOZNA-E A NAPI EGY POHÁR BOROD, és akkor kvittek leszünk, ha megértetted.

Aureliano Buendía 2014.06.01. 22:51:09

De fogom utálni a holnap reggelt.

igi1 2014.06.01. 22:55:34

@uraaam: látod, ti kezdtétek félivel, és én viszem el a balhét a végén. :P

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 22:55:49

@igi1: Egy pohár bor senkinem nem hiányzik, a nagyfater például úgy tekintett rá, mint más a kávéra.

Az alkoholista minimum kétnaponta négy-ötször fogyaszt jelentősebb mennyiségű alkoholt.
Remegni a piáért már a súlyos esetek szoktak, nem a kocaivók.

igi1 2014.06.01. 22:59:14

@Troppauer_Hümér: én ezt mondom, hogy ha egy nap is kihagynád a kávédat, és hiányozna, akkor kávéfüggő vagy.

most azért, mert iszol minden nap egy pohár bort, még nem biztos, hogy alkoholista vagy, de már elindultál azon az úton, hogy függő lettél valamitől

másnak ez egy napi egy csoki, hetente egy krémes, vagy napi egy óra számítógépezés

igi1 2014.06.01. 23:00:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: hunne, csak puhatolózok

de azért szeretlek

akkor majd később jegeljük a dolgot

remélem, nem nősültél meg, mer akkor aztán öngyi leszek

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 23:00:58

@igi1: Ez világos, de ez még nem alkoholizmus az én definícióm szerint.

Szarni is mindennap szarsz.

igi1 2014.06.01. 23:06:49

@Troppauer_Hümér: vizet is iszol mindennap
ez életfunkció

Az alkohol ellenben örömforrás, illetve ital, a víznél egy fokkal rosszabb.
Itt jön képbe az alkoholfelszívódás, amit említettél, hogy ki, mennyit bír inni, és még nem alkoholista.

TOvábbra is azt vallom, hogy aki nem iszik meg egy nap egy pohár bort, hanem mondjuk naponta megiszik 2 liter vizet, ez is a függőség egy formája, ha nem iszik mást, mert a vízre van ráállva.

Az alkohol, a nikotin ezek függőséget okoznak, és ha az első adag megvan, amihez ragaszkodsz, onnantól kezdve vége a történetnek.

Arról lehet vitatkozni, egészséges, és nem egészséges, kire hogy hatott, ki mennyit iszik, és ki hogyan fogyasztja.

Az adagod megvan.

gabors 2014.06.01. 23:08:03

@agresszív kismalac: ahogy mondod ...

nala ez kosher

mivel legalissan NEM LEHET online fogadni csak Nevada-ban ies New Jersey-ben hagyma CSAK illegalissan (az allama es a szovetsegei torvenyek szerint is) tud jatszani

barmit is mond .. ami kicsit elbaszott hogya szovetsegi szabalyok szerint az "illegalis" vagy usa-n kivuli nyeremenyek is ado kotelessek ...

most akkor mi van ??? nem tudom NSA/CIA ???

de nem vagyok meglepve hogy szerinte ez kosher ... mert kinek mi koze hozza szinten (ki fizeti a tuzoltokat mit szamit)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 23:09:48

@igi1:
Jóvanna, én nem járok arra, meg traktorom sincsen.
Meg ájpedem se nem van.
Nem vagyok egy menő konstrukcijó, na.
Élem a kis életem, oszt jóvan.
De ha dugni óhajtasz, arra készen vagyok, libling!!!4

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 23:11:36

@igi1: Aham, van egy pohár borod per nap. Ettől alkoholista vagy? Tudatod módosul? Megvered az asszonyt? Összehuggyozod-okádod magad? Anyagilag, fizikailag, lelkileg tönkremégy?

Manapság jó eséllyel nem éred meg a nyolcvanat, míg a régi öregek-szerinted alkoholisták, a napi rutin mellett tudtak méltósággal, nyugalomban élni.

gabors 2014.06.01. 23:12:02

@Troppauer_Hümér:

@hagyma: baseball nem a buzik sportja?

de az !!! az igazi 50-es ferfiak a NFL-t strigoljak

csak buzik nezik a baseballt (mire van az a bat up in the ass !!!)_

gabors 2014.06.01. 23:16:56

na most akkor vannak itt traktorosok meg talan mas mezogazdaszok

van kis zoldseges kertem (tudom ez is buzi dolog) ... ultettem palantakat a heten de ugy tunik hogy valami legvaloszinubb hangyak eszik le az uj leveleket korbe korbe ...

uborka foleg de paradicsom is ..'

valami ottlet ???

eddig annyit talaltam hogy eros paprikaval szorjam korul (volt hogy fahej por azt is vettem ) de ha barkinek van ennel jobb otlete szivesen fogadnam..

olyan hogy uj levelek szelei le vannek legelve ...de nem lehet madar mert haloval vedve van ha valaki tud segiteni tudok kepeket is kuldeni tovabbi "erteklesre"

koszi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 23:24:01

@gabors: legalis oldalon jatszok, nyugi
tudod mar kire szavazol az onkormanyzatin
az NFL-t, magyaran az amerikia focit jobban kedvelem, de az van, hogy szeptember vegen indul, ma meg junius van
a soccer vb idejen otthon leszek@Black Hole: hat neked keptelenseg, es en sem vezettem statisztikat de kb annyi
mondjuk veled ellentetben en mar 7-8 evesen regenyeket olvastam...

a baseball nem buzisport
ha ott tartunk az amrikaiak a vizilabdat tartjak annak

igi1 2014.06.01. 23:29:06

@Troppauer_Hümér: ezt fentebb kifejtettem

olvass!

@dr. phil. Sün‼ ツ: jóvan, már aszittem, már a dugástól is elment a kedved

akkor megnyugodtam és lemellyeztem a dógot

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 23:33:36

@igi1:
Hámmosdtan montam én, hogy nem dugunk, bébi?
Készíccsed a nunádat!4!4

igi1 2014.06.01. 23:37:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: á, nem csak aszontad, messzire van az erdőd

Mostan 2 eset lehetséges
1. meg akarod izzasztani a nunámat, egy kis erdőjárással.
2. találtál magadnak valami másik nunát, oszt majd később én is sorra kerülök

nekem mindegy, én semmi jónak nem vagyok elrontója, ami késik, nem múlik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 23:42:05

@gabors: a zoldesges kert alapjaban nem buzi dolog
sot a mezogazdasag ferfi munka
mondjuk a te zoldsegeskertedet latnom kene, hogy eldontsem, ha patiszon van benne meg padlizsan akkor buzis

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 23:43:41

mer, rantott patiszont, padlizsant, meg ilyeneket buzik esznek
vanilia fagyival

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.01. 23:45:05

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Hámer így van.
De azé meglátogatlak, ha nem baj!
Becsörgetek, csak borotvbákozzá meg!4!

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 23:45:12

@igi1: Olvastam. Nem értek vele egyet.

Az orvosok sem hülyék:

A szakértők egy ideje tisztában vannak vele, hogy a vörösbor egyik vegyülete, a rezveratrol jót tesz a szívnek, valamint véd bizonyos rákfajták kialakulása ellen. A legújabb feltételezés szerint azonban maga az alkohol is védő hatású lehet, miután a kutatók bebizonyították: az etanol növeli az injekciók hatékonyságát.

Te meg itt mennyiségekről vitatkozol. Aki napi fél litert bever, reggel remeg a piáért, az alholoista. Aki mértékkel iszik, az alkoholfogyasztó. Ami nem feltétlenül károsabb, mintha megzabálsz mellyfeszesítőnek napi 2 tábla Milkát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.01. 23:47:54

a vorosboros marhalabszar
az igen
az ferfimunka!
az lesz holnap
ma akartam, de holnap lesz
holnap megrendelem a repjegyet is

gabors 2014.06.01. 23:48:09

@hagyma: "legalis oldalon jatszok, nyugi"

hogy ... NC-ban olyan nincs !!! szovetsegi torvenyek szerint onlyan nincs

az OLDAL szerint legalis amit TE elhiszel valoszinuleg nem lesz gondod

DE csak ket allamban van legalis online szerencsejatek es MINDKETTO fizikailag jelenletet kovetel meg ahhoz hogyh legalis legyen

gondolom valamelyik Jamaicai/Dominiacai oldalon jatszol (sush nem legalis)

mi a link az oldalra ami szerinted legalis NC-ban ???

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 23:48:19

@hagyma::DDDDDDDDDDDDDDD

Hagyma a barátainak meséli a kocsmában, hogy mi volt az urológián, ahol aznap járt. Így meséli:
- Aszongya a doki hogy húzzam le a nadrágomat és hajoljak le. Így tettem. Aztán az egyik kezét a bal vállamra tette...nem! Úgy emlékszem jobb vállamra tette...nem!! Jézusom! Mindkét keze a vállamon volt!!!

Ugye így történt? Ezért a buzifóbia?

gabors 2014.06.01. 23:51:15

@hagyma: "ha patiszon van benne meg padlizsan akkor buzis "

ettol vagy hulye a te hoteledeben nincs eggplant ???

most nincs de mint patisszon mind padlizsan (eggplant ) mukodott csak most kissebb amivel foglalkozam par paradicsom 8-9 uborka palanta 4-5 bab es par borso es most eloszor megprobalom ITT a paprikat (bell peper nem magyar eros shit)

Black Hole 2014.06.01. 23:54:04

@hagyma: basszus, honnan tudod, hogy én nem? Kb másodikos voltam, és a "15 éves kapitány" volt az első. Szóval nem tavaly kaptam rá.

igi1 2014.06.01. 23:54:53

@Troppauer_Hümér: te voltál az, aki megsértődött azon, hogy napi egy pohár bortól alkoholista vagy szerintem

csűrheted, csavarhatod, de akkor is alkesz lettél, és nem a mérték számít, meg hogy mi egészséges és mi nem

iszol, mert innod kell minden nap, és hiányzik, ha nem iszol, és kell az egy pohár bor és pont

Troppauer_Hümér 2014.06.01. 23:57:28

@igi1: Én nem iszom, megboldogult nagyfaterról volt szó. Akinek orovs irányozta elő élete utolsó tizennéhány évére a napi vörösbort. Mert biztos hülye volt, és nem járt az Igitudás Egyetemére.

Reménytelen vagy.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.01. 23:57:47

@hagyma: "en mar 7-8 evesen regenyeket olvastam..."

Hány könyvet olvastál 7 éves korodban, te ütődött? És 8 évesen?

gabors 2014.06.01. 23:58:30

@hagyma: ez a honlap hogwash, ha tudod mint jelent !!! teljesen hulyeseg amit irnak (teged a 8k nem fognak keresni de ettol ez me NEM legalis)

Ha szerinted ezert legalis akkor nagyon el vagy tevedve ...amit itt irnak pont azert ment 5 evere bortonbe Wesly Snipes szerinte sem kellett adot fizetni ...

na ok te 50-es feher ertekrendel is rendelkezo amerikai ... miert is kellene aggodnod ...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 00:00:30

@Troppauer_Hümér: :))

Moha a barátainak meséli a kocsmában, hogy mi volt az urológián, ahol aznap járt. Így meséli:
- Azt mondtátok, hogy az milyen rossz, pedig én nagyon élveztem. Aszongya a doki hogy húzzam le a nadrágomat és hajoljak le. Így tettem. Aztán az egyik kezét a bal vállamra tette...nem! Úgy emlékszem jobb vállamra tette...nem!! Jézusom! Mindkét keze a vállamon volt!!!

gabors 2014.06.02. 00:03:16

@hagyma: "mer, rantott patiszont, padlizsant, meg ilyeneket buzik esznek
vanilia fagyival"

isten teremtett (szerinted) total idiotakat is ... es ezt valakinek mindig be kell tolteni

most komolyan a Te hoteledben nincs olyan hogy breaded eggplant ??? akkor az tenyleg egy buzitalan hotel ...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 00:03:30

@gabors: Moha egyszerű, mint a faék. Ha nem kapják el, akkor legális. Ha mégis, akkor megpattan egy másik országba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 00:07:12

@gabors: a link ott van
@Troppauer_Hümér: tortenhetett volna igy is
de meg sosem voltam urologian
es semmi bajom a buzikkal, mar mondtam
de ami buzis az buzis

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 00:10:00

@atpijkamo: 7 evesen apam az egri csillagokat adta a kezembe
elegge unalmas volt, de vegigragtam
azutan jottek a kel may konyuvek
max 200 oldal
enni lehet oket
kar hogy neked kimaradt, meg potolhatod
2 nap max 1 konyyv ezust to kincse
ilyenek
@gabors: OK, akkor illegalisan nyertem
hova szarjak?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 00:12:23

@gabors: ja es az adot jovore kifizetem, ne terelj baromsagok fele
ez nekem bevetel volt
fel fogom tuntetni a jovo evi adobevallasomban
nem mintha kozod lenne haozza:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 00:14:30

@gabors: az a rantott patiszon?@atpijkamo: hagyma magyar amerikai allampolgar teljesen hivatalosan
ha en faek vagyok, akkor te pattintott ko

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 00:17:10

@Black Hole: Verne osszes is megvolt, akkor mibol gondolod, hogy kb 3000 konyv lehetetlen 46 ev alatt?
rejto, dumas, May, verne stb stb
hahota

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 00:27:41

@hagyma: "2 nap max 1"

Hét évesen kétnaponta egy könyv. Aha. Persze. 24 éves korodig 2 naponta egy könyv. Mindezt úgy, hogy ebből semmi nem látszik meg rajtad. Nyilván. :))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 00:29:01

@hagyma: "amerikai allampolgar"

Ne bízd el magad! ATTÓL nem vagy hülye, hogy papíron amerikai lettél. :))

gabors 2014.06.02. 00:32:25

@hagyma: "de meg sosem voltam urologian"

ez kurva jo 50-en felul nem voltal ??? akkor jojjon a rak amikor ??

eleg hulye vagy akkor

olyan hogy prosztata rak nincs abban csak buzik halnak meg :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 00:32:49

@atpijkamo: hat ilyen 200 oldalas regenyek egy ejjel elolvashatoak, ha nem is 7, de 10 evesen tuti
de legyen neked,lehet csak 2879 konyvet olvastam
nem 24 eves vagyok
53
nem csak papiron vagyok amerikai
itt elek , boldogsagban a szeretett felesegemmel
Bela mellett ez neked fura lehet ott kobanyan

igi1 2014.06.02. 00:34:15

@Troppauer_Hümér: zizikbogyót ettél és a malaccal kiakadtál a napi pohár bor = alkesz vagy

ehhez felismerés kellene de aki tagad az tagad mindenáron

gabors 2014.06.02. 00:34:54

@hagyma: ok leglabb Te is fizeted az Obama Care-t nem csak en (fizetek adot ugy mint te attol fuggetlenul hogy nem vagyok (meg) allampolgar )

de nem hiszem el mert eddig legalis volt minden ado fizetve most meg majd jovore fizeted ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 00:35:20

@gabors: bocs, de meg sosem voltam urologian
ez akkor termeszetellenes?
neked az program?
meg nem ereztem szukseget, hogy reggel felebredek es azt mondom
- Hej, Mary holnap megyek az urologiara
- OK szivem mennyel, mar nem voltal fel eve, en elviszem a kocsit olajcserere

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 00:39:16

@gabors: ha nem vonjak le a nyeremenybol, akkor jovore tudom bevallani egyeb jovedelemkent
de lehet levonjak
de miert foglalkozol ennyit az adommal?
kuldd ram az FBI-t
szuz vagyok mint a frissen esett ho
de jelents fel
bannya a faszom
mar asz illegalis evekert is kifizettem a kiszabott buntetest
es en amerikai vagyok
te zodkartyas, mert sumakolsz valamiben

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 00:40:00

@hagyma: "egy ejjel elolvashatoak"

Aha, 8-15 éves korodban napi egy könyv.

"2879 konyvet olvastam"

Aha. persze. 2879 elolvasása nem múlhat el nyomtalanul, hogy semmit ne tanuljál belőle, emberséget, kultúrát, világlátást...

"eves vagyok
53"

Elmúlt évben hány könyvet is olvastál? Csak úgy saccperkábé nagyságrendileg.

"itt elek"

2879 elolvasása nyomtalanul múlt el rajtad, de pár év ottlakás egy porfészekben amerikaivá metamorfált. Naná! :))

Black Hole 2014.06.02. 00:43:10

@hagyma: volt olyan könyv, hogy elolvastam, és akkora hatással volt rám, hogy utána vagy 2 hónapig nem álltam neki másiknak. Képtelen voltam feldolgozni. Mikor befejeztem, olyan volt, mintha elköltöztem volna valahonnan, hiányoztak a szereplők. Mondjuk ilyesmi lexikon méretű könyveknél esik meg, amit olvasol, egy hónapig, és majdnem olyan, mintha köztük élnél. De volt nehezebb feldolgozható 25 oldalas könyv is, hogy elolvasod, oszt' 2 hétig filózol rajta.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 00:46:43

@Black Hole: Nagyon szerettem a Három testőrt. (Valójában 4 testőr, de mindegy.) Rettentően megörültem, mikor megtudtam, hogy van folytatása. Meg még egy. Az elején nem értettem, hogy miért jön előbb a 20 év múlva, nint a 10 év múlva. Ez a szerző mindig elrontja a címeket...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 00:49:18

@Black Hole: Ha egyik fülén be, a másikon ki, átfolyik rajta észrevétlenül, akkor nincs min elgondolkozni. Ja, és nincs mivel.

Black Hole 2014.06.02. 01:12:49

@atpijkamo: hoppá, akkor el vagyok maradva. A Három testőr, meg a Húsz év múlva megvan, ezek szerint van mégegy? Ezt nem tudtam.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 01:15:52

@Black Hole: :)) Mire jó a Homár.

mek.oszk.hu/03500/03553/html/

ALEXANDRE DUMAS
BRAGELONNE VICOMTE
vagy
Tíz évvel később
5 kötet

BV az Athos fia.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 01:16:03

@atpijkamo: tavaly kb 20-at
sajnos nem tobbet
a te minositesed nem mervado
a felesegem szeret a csaladom szeret, a barataim kedvelnek, hogy Te frocsogsz azt ki nem szarja le?
@Black Hole: hat ja sokfele kony van
van orkeny pl
meg van King
tole az elso a ragyogas volt
vasarnap reggel kezdtem el es hetfon hajnaLBAN Vegeztem vele. eletemben akkor kestem eloszor a melobol , es utoljara, ezert emlekszem is ras
kb 600 oldal
de gondolj bele egy Pal utacai Fiuk nagyon jo konyv, de 2-3 ra alatt elolvasod
meg sokat buszoztam, vonatoztam...

Black Hole 2014.06.02. 01:16:19

@atpijkamo: persze, lehet úgy is olvasni, hogy befejezed, és kész, másnap nem emlékszel semmire. Pl Rejtő könyvei. Egyszerűen nem éri meg megjegyezni. Olvasod, jókat nevetsz, és kész. Ezért tudok egy Rejtő könyvet elolvasni többször.

Black Hole 2014.06.02. 01:18:09

@atpijkamo: kösz, ezt le is töltöm holnap. Tényleg kösz nagyon, szerettem én is ezeket a könyveket.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 01:18:45

@hagyma: "a csaladom szeret"

Akkor te meg mér nem szereted őket?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 01:20:01

3 testor es dartanyan lovag!
de ne ragadjatok le a testoroknel, van ott mas is az eletmuben
vagy egy verne konyv
3 ora es kesz
vagy meg egy pelda
robinson
kytakodok az emlekeimben a vekony konyvek fele
ezeket ugy olvastam, hogy mennyi van meg hatra es merges voltam, hogy mar csak 30 oldal

Black Hole 2014.06.02. 01:20:11

@hagyma: vonaton, buszon, valamiért képtelen vagyok olvasni. Max újságot.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 01:21:05

@Black Hole: :))

Egyik haverom mindenre emlékszik. Hogy milyen volt az idő húsz évvel ezelőtt, hogy ki mit csinált, meg ilyenek. De különben is nagy kopoya. Állítólag a születésére is emlékszik, de neki, ha nagyon akarom, elhiszem azt is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 01:23:59

@atpijkamo: koszonom aggodasodat a legnagyobb szeretetben elunk a csaladommal
elarulok meg egy titokot rengeteg pozitiv visszajelzest kaptam a blogomra is

itt ven cigany elkezdett barmozni, par birka beall a nyajba
nem zavar

a karavan halad, a kutya ugat
a konyvem is kesz van, kiadot keresek

merek boldog lenni

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 01:26:05

@hagyma: "legnagyobb szeretetben elunk a csaladommal"

Aha. Ne zavarjon, hogy pár évtizede nem láttad őket. Összevissa beszélsz, mint mindig.

Black Hole 2014.06.02. 01:26:48

@atpijkamo: az ember agya elképesztő dolgokra képes. Néha eszébe jut a fiamnak is egy-két dolog olyan kicsi korából, hogy csak nézek. Nagyon kicsi koromból emlékszem én is egy két dologra, de csak olyan kép szerűen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 01:27:16

@Black Hole: legtobbszor enis azt olvastam, de elofordult konyv is
altalaban hetvegen jartam pestre
az ujsagosbnal kezdetem
nepsport, nepujsag, elet es irodalom, hocipo/az csak ket hetente/
pont kitartott pestig
ha figyelembe vesszuk az ES-t a vegen regeny volt, tehat 10 het alatt az is egy + konyv
2 evig a gimi mellett ujsagkihordo voltam
raketa regenyujsag. IPM megvan?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 01:30:13

@Black Hole: ja ez erdekes
hihetetlen dolgok eszembe jutnak neha, hogy 40 eve mit mondtam valakinek
ez erdekes

Black Hole 2014.06.02. 01:34:45

@hagyma: nem ezzel van a baj, hogy vénszivar elkezdett barmozni, oszt' valaki beáll mögé, hanem azzal, hogy én soha nem szóltam hozzád egy rossz szót sem, ha írtál válaszoltam. Aztán elkezdtél sértegetni, de mondjuk nem csak engem, hanem másokat is. Először csodálkoztam, hogy páran hogyan beszélnek veled, de már nem. Néha érdekesen szólalsz meg, de ez a te dolgod. Ha szeretsz kötözködni, akkor csináld, nekem 8 :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 01:38:54

@Black Hole: senkit nem sertegetek
sosem
max vissza!
azty, hogy azt irom szerintem csak buzik esznek vaniliafagyit es azt valaki felveszi:)
na so:)
ettol fuggetlenul egeszseges heteroszexualis ferfi nem eszik vaniliafagyit:)
teketizi men:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 01:40:31

ahogy tangat sem hordunk
bar macskamanonak tuti van a keszleteben:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 01:44:00

@Black Hole: "soha nem szóltam hozzád egy rossz szót sem"

Dettó. Elkezdett buzizni, kurvaanyázni, idiótázni. Aztán mikor visszakapta, akkor sírt, mit a fürdőskurva, hogy bántom. Néha azt hiszem, hogy nem is ilyen buta, csak színészkedik.

Sokszor mond valamit, aztán rövid idő múlva az ellenkezőjét. Összevissza beszél, csak hogy trollkodjon, más célja nincs. De ezt is mondta már, hogy tényleg csak trollkodni jár ide.

gabors 2014.06.02. 01:48:09

@hagyma: na ez pl. a redneck .. minek is menjel amig nincs mondjuk prosztata rakod ...

amikor mar reggel felebredve valamit eszreveszel az mar keso

csak kerdezem haziorvoshoz jarsz ? nem ajanlotta meg hogy erdemes lenne pl urologiara es beltukrozesre menned a TE korodban ???

gyanus ..

vagy nincs haziorvosod vagy nem jarsz vagy nincs biztositasod sem (vagy valami nagyon szar van .. amit a repik a szegenyeknek akarnak mint TE)O

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 01:51:46

@atpijkamo: en csak kimondom amit gondolok
a stilusod buzis
attol meg lehetsz hetero
16-an varhatsz a repteren
ne fagyival
ne viszkivel
nem is tudom mivel
ja Igivel
eletem fenypontja lenne
macskamano Igi vencigo Torok urramm fogadobizottsag
hatterben manyecs a tengerimalaccal, heliantusdra gondolni se merek, meg az idegen lenyre
es sun offkurz
meg mindenki
csinalhatnatok nekem egy flesbombot vagy mit a ferihegyen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 01:54:31

@gabors: hat nem jarok haziorvoshoz, de ugy ket hetente beugrok egy beltukrozesre
urologiara minden paratlan honapban
2 havonta kivasaltatom a hereimet

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 01:57:01

@hagyma: :)) Ez kész. Ezt fokozni nem lehet. Ez valami nagyon súlyos pszichés zavar. A valóság nem érdekel, elképzelsz valamit, akármekkora baromság, és ahhoz ragaszkodsz, a valósággal helyettesíted. Sürgősen segítségre van szükséged, és ezt a legkomolyabban mondom.

gabors 2014.06.02. 01:59:25

@hagyma: "te zodkartyas, mert sumakolsz valamiben "

nagyon magyaros vagy ...

en nem sumakoltam egy napot sem, csak legalisan dolgoztam es azert fizettem az adot (most is )

de az erdekes hogy te fizettel buntetest ..

ezt most hallom eloszor...

adocsalas mindenhol van de a keletrol jovoknel ez normalis ...

nyilvan nem fizetel adot mikor illegalisan dolgoztal bar a torvenyek szerint (TE orszagod nem az enyem egyelore) kelett volna..

de ne aggodj nem teged hanem repi mulkaltatoidat tartom mindezert fellesse ... lefogadom hogy mindegyik vallalkozo akinek floridaban es kesobb is dolgoztal repi (mind adot csal !!!) de szidja az allamot mint a veszett kutyat !!! nem ??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 02:00:15

@atpijkamo: az
zavarban vagyok
2000 dollarert megy ma a jeghoki
kene nagyon, mert nyerni jo, es feldobtam 500-at
pipa megtomve, de megmondtam Marynek csak a masodik harmad utan szivunk
a csikagora tettem es hogy tobb lesz / vagy legalabb/ 5 gol

Black Hole 2014.06.02. 02:00:39

@hagyma: pedig de, sőt, szeretem a csokitortát is. Szóval lehet, hogy dupla buzi vagyok, de mindegy. Végülis a buzik is emberek, nagyon sok közülük jobb ember, mint sok hetero. Egyszer egyébként, egy jó kiadós buzizás után, csak úgy spontán eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha mondjuk a fiamról kiderül, hogy az. Akkor kb 4-5 éves lehetett. Aztán bele gondoltam, hogy ilyen esetben egy szülő mit tehet? Attól még az én fiam, és akkor is szeretem. De hála az égnek nincs ilyen probléma, de ugyanígy lehetne is. Ezen azért minden szülőnek érdemes az életben egyszer elgondolkodni.

gabors 2014.06.02. 02:01:01

@hagyma: mikor lattad edesanyadat ???

16 eve ??? 15 eve ?? 14 eve ???

jo kis csaladi ertekek ...

Black Hole 2014.06.02. 02:02:55

@atpijkamo: szóval nem értettem én sem, hogy mire föl kapom, de tulajdonképpen mindegy is. Díjazni én sem tudtam.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 02:03:40

@hagyma: Ezt mér írod? Kiafaszt érdekel mit szarsz? Írsz valamit random, csak hogy trollkodj? Tiszta zizi vagy. Mondom, hogy keress segítséget!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 02:04:25

@gabors: pedig ez a toveny
ha illegalis voltal es a loegalis statuszodert folyamodsz, akkor buntetest szabnak ki, amiert legalis voltal
azt kifizeted, es megvaltottad az illegalis eveidet
ez a torveny
kifizettem-zoldkartya-allampolgarsag
nem volt olcso

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 02:05:02

@Black Hole: Csak mert unatkozik, nincs élete. A trolkodás kedvéért az élő fába is beleköt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 02:06:28

@gabors: melle megint
az hogy nem voltam otthon, anyukam volt itt
nyugi
@atpijkamo: hat azert irom, hogy drukkolj a csikagonak
mer akkor nyerek penzt
annak meg te orulsz
gondolon

Black Hole 2014.06.02. 02:08:12

@atpijkamo: fasza szórakozás biztos, de számomra érthetetlen:) :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 02:09:16

@Black Hole: nem tudnek csokitortat enni, de nem mondom, hogy ez igy helyes, csak azt, az eletfelfogasomban felnott ferfi nem eszik csokitortat
de ehet
bannya a tokom:)
jon a hoki

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 02:10:00

@hagyma: "drukkolj"

Teljesen el vagy szakadva a valóságtól. Mindenkit untatsz vele. Faszt érdekel.

"anyukam"

Felnőtt ember nem mond ilyet. "Anyám", vagy "édesanyám". Te azt mondanád, így csak buzik beszélnek, én azonban nem tudom.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 02:12:25

@Black Hole: :)) Mi mást tud csinálni? A nyelvet nem beszéli, az amerikai fórumokról kiutálják, barátja nincsen, családja nincsen, olvasni nem szeret, a tévé nem érdekli, csak sportot tud nézni, amihez nem kell agyműködés.

Black Hole 2014.06.02. 02:19:31

@atpijkamo: akkor szívjon több füvet, de ne kötekedjen:) bár lehet, hogy én vagyok elmaradva, mert nem elég fejlett országban élek. Ki tudja mi van itt?

gabors 2014.06.02. 03:47:17

@hagyma: meg repjegy sincs allitolag ... mar azt is ketlem hogy mesz...

de nem akarod megegyszer edesanyadat latni ??

Mary vagy nem Mary

furcsa amiket irsz ..

gabors 2014.06.02. 03:52:33

@hagyma: : melle megint

ezt akkor csak azt jelenti hogy TE illegalis voltal de anyad mint magyar tudott jonni vizummal vagy kesobb anelkul

mit felejtettem ki ???

haza mentel meglatogatni anyadat ??

nem

akkor 1 : 0 vagy nem ????

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 07:03:47

@ColT: :)) Azt hittem, egy szalamandra az a kép előterében. Aztán kinagyítva csak egy fadarab.

Manyecska 2014.06.02. 07:35:15

@hagyma: kösz.most 5,5 millió örmény hördült fel, többekközt:DDD:P:D anyám!
Mit is mondtál mikor jössz? lesz ott olyan flashmob...:P

Manyecska 2014.06.02. 07:41:16

Háttérben én leszek tengerimalaccal. ahogy a vevő óhajtja!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.02. 08:35:12

@uraaam: igenisch! :D

@igi1: sőt, már állítólag azt is bebizonyították, hogy a mértékletesen rendszeresen alkoholt fogyasztók tovább élnek és egészségesebbek mint az absztinensek. mongyuk ezt nem szerencsés hangoztatni, mer ugye tudjuk, hogy a vödör is mérték.

@atpijkamo: ez itten a heji sport. az úrinépek kurvaanyáznak, a többiek meg hánynak. amíg lehet :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 08:38:27

@sugargiraffusplumps.: A Moha simán trollkodik. Nincs jobb dolga. Teljesen leépült. (Már ha volt honnan.)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.02. 08:46:30

@atpijkamo: szerintem átvágták a hoszéarmadijjók a sarkon oszt igazándibul valami mást szív.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.02. 08:55:05

@atpijkamo: Jó is lett volna :D

@sugargiraffusplumps.: Kifejezetten a veresbort szokás emlegetni, mondom veresbort, nem lőrét :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 09:36:12

@sugargiraffusplumps.: Már régóta így viselkedik, pedig régebben nem szívo... régebben nem mondta, hogy szív. Szerintem mindig van egy csipetnyi igazság az elmondásaiban. Bár az utóbbi időben mintha sokkal labilisabb lenne. Néha szinte normálisnak hat, máskor meg csak őrjöng.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 09:43:31

Az érintett apa a lapnak elmondta, amíg az anya a babakocsival a hátsó ajtónál próbált felszállni, addig az édesapa a sofőrnél szeretett volna jegyet venni, de csak tízezrese volt. A buszvezető ennyiből nem tudott visszaaadni, így leparancsolta a családot a járműről. "Azzal védekeznek, hogy sehogyan sem bizonyítottam a kárt, ezért az ügyet lezártnak tekintik, holott meg sem kerestek. Pedig miután a buszvezető áthajtott a babakocsi kerekén, még fényképet is készítettem a végeredményről" – mondta a lapnak.

hvg.hu/cegauto/20140602_Babakocsis_csalad_vs_BKV_az_ugyet_lezartn

Troppauer_Hümér 2014.06.02. 09:51:45

Zsiráfnak egy szívet melengető videó: v.youku.com/v_show/id_XNzE5MjQ2NDM2.html

A videón Gaál László, a gyógylekvárokat forgalmazó Flavon cég tulajdonosa látható.
vastagbor.atlatszo.hu/wp-content/uploads/sites/3/2014/05/flavon.jpg

Troppauer_Hümér 2014.06.02. 09:53:00

@igi1: Hülyeségeket beszélsz össze-vissza= hülye vagy

ehhez felismerés kellene de aki tagad az tagad mindenáron

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.02. 10:02:19

@Troppauer_Hümér: b+. ez így triplán gyomorforgató. látod, ők az igazi impotens rövidfarkú buzik.

Manyecska 2014.06.02. 10:29:09

B..sza meg amióta itthon vagyok gyermekápolási táppénzen :P folyton csöng a telefon ami a felső szinten van-én meg sikoltozva rohangálok fájó térddel.:P valaki vásárojjon be mennyen el a patikába meg főzzön meg mer én pakolok és takarítok!:P Ez nem célzás volt!
:D Rezsó dobjá má valamit!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 10:33:54

@Manyecska: Vegyé má egy sétálós telefont. Beleteszel egy erősebb akkut, két hétig bírja. Vehecc hozzá tizet is, és elszórod a lakásban őket.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 10:35:50

@agresszív kismalac: :)) Még hogy nincs vidéken munka. Látod, milyen szépen keresnek, hogy fasságra is tellik.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.02. 10:44:38

Bocsánat, elvétettem ebbe' a nagy tömegbe'. Nem Hozéármándócska volt, hanem Májlittlöpónim. Én kérek elnézést.
A kiscsalád a rendezvény után átvonult a polgármesteri hivatalba, ahol felvették a segílykét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.02. 10:46:34

@Manyecska: Húzd le a telót alulra!

@agresszív kismalac: Így kell ezt, csak a prolik mennek sima kocsival :D

Manyecska 2014.06.02. 10:52:18

@atpijkamo: az van:) de nem találtam:P:D és vissza kell rakni télleg kibír annyit?:O@ColT: direkt nincs!:D a kutya megkergül a hangjától de a malac is sivítani kezd:D..basszus három órája pakolok a spájzban mega gárdróbban. Négy kört mentem a kukához..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 10:54:55

@Manyecska: Amit most vettem, arra 180 órát írnak. Beletettem egy kéccer erősebb akkuelemet.

"Négy kört mentem a kukához."

Gyerek hiányolni fogja a hótaposóját, Zoli a kedvenc nyakkendőjét... amit mind kidobáltál...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.02. 11:12:35

@Manyecska: :D:D:D:D:D
De akkor tényleg, vezeték nélküli vezetékest.

Manyecska 2014.06.02. 11:33:18

@atpijkamo: te idelátsz?:O tényleg kib.sztam egy nyakkendőt...:DDD megtaláltam az uram diákigazolványát. Sztem ez durva.:D:OOO muszáj mer ha költözünk semmi feleslegest nem akarok vinni:P...

AtiSnatch 2014.06.02. 11:34:37

ez a rezsó egy igazi homár!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 11:37:27

@Manyecska: "ha költözünk semmi feleslegest nem akarok vinni"

Akkor minek válogatod a Zoli ruháját, ha úgyis marad?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 11:52:31

@AtiSnatch: :)) Aha, faszkivan. (Már én kérek elnézést! Volt gyerekszobám, de ha cizelláltan fogalmazok, Moha lebuzizik.)

Rosszindulatú Vászka 2014.06.02. 11:54:14

De klassz :D

Új poszt, ELSŐ!

Remélem marad hétvéginek, szeretem a főzős posztokat.

AtiSnatch 2014.06.02. 11:55:42

@atpijkamo: kicsit nem vagyok, fejetetejére áll a homár. -.o

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 12:02:35

@Rosszindulatú Vászka: Aha, mobilnetesek biztos örülnek, hogy a címkép 150k helyett 3 mega, és a frissítések hamar megeszik a havi keretüket.

@AtiSnatch: Hartmy holvan? Csak nem elástad?

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.06.02. 12:18:13

@hagyma: neked ez a chicago-la párharc kurvára nem jött be :-DDD

Manyecska 2014.06.02. 12:26:13

@ColT: URH adó-vevőt. Tkp.csak a bicikliskosárkámat kerestem meg a gyümölcscentrifugát..:P hát én addig eltekerek bevásárolni amíg Rezsó dolgozik:P:OO ja, valami ruszki hajó jött itt az előbb, valami NikiMinázs vagy mi..ja, Presztízs..v. Auróra:D..van baj itt is. viszont jó meleg van!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.02. 12:26:42

@Rosszindulatú Vászka: Még jövő hétvégére is vaze

@AtiSnatch: Az lenne a fura, ha nem állna a feje tetején!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 12:27:41

@Manyecska: "jó meleg van"

Fűt a Duna? Itt 19 fok. Bár én meg pont ezt szeretem.

Manyecska 2014.06.02. 12:44:19

@atpijkamo: egyszál pólóban is melegem volt. mondjuk süt a nap ezerrel:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 12:47:36

@Manyecska: "egyszál pólóban is melegem volt"

Azért leglább bugyit húzhatnál, fölfázik a nunid. Vagy csönget a postás...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 13:16:06

@atpijkamo: foglalkozz mar a sajat kis tyukszaros eleteddel
thx
@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: ez kurvara nem utolso 3 jeghokimeccset bebuktam:)
szerencsere kozbe bejott egy foci-tenisz mix
a Kings kurvara megszopatott
es meg hatra van a donto....
@gabors: kurvara nem erdekel mit ketlesz, amugy edesanyam miert ne tudott volna amerikaba jonni, attol, hogy akkoriban meg tulmarado voltam
10 eves vizumot kapott, holnap is johetne, de most en megyek, nem tudom mit ertetlenkedsz

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.02. 13:27:37

@ColT: hát nemtom mire vár. le is szólhatna neki, hátnemhátde? :D

@atpijkamo: ha van kép az a baj, ha nincs kép az a baj. nektek semmisejó?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 13:28:00

voltam a Blikken, azt irjak egerszar volt a magyar tofuban
es errol semmi a homaron
raadasul bedoglott az egerem
mehetek egeret venni

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 13:29:23

@ColT: :))

@hagyma: Nekem egy félanalfabéta moha nem fogja megmondani, mit csináljak. Eldugulhatsz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 13:30:48

@sugargiraffusplumps.: :)) Ez nem kép. Ez egy falfestmény. És annak is nagyon undorító.

Manyecska 2014.06.02. 13:31:34

@ColT: hát kérlek én mindig mexerzem amit akarom, sza el vagy tájolva, apukám:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 13:35:34

@atpijkamo: erolkodsz macskamano
de szar
foglalkozz a vedelmed alatt allokkal:)
ez mar tendencia
bekesen lefexek, felebredek, klikkelek a homarra, hatha van valami egerszaros tofu
mi van az utolso hozzaszolasokban?
macskamano rolam ertekezik
ez beteg

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 13:35:34

@Manyecska: "@ColT: hát kérlek én mindig mexerzem"

:)) Aha. A postás meg már be se mer csöngetni...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 13:36:52

@hagyma: Örüjj, vazzeg, minig azért kapaszkodsz, hogy rólad beszéljenek.

Manyecska 2014.06.02. 13:43:42

@atpijkamo: :DDD most ment el a villanyszámlás. De nyugi nő volt és én józan életet élek régóta:D a villanyóra-állás képébe belelógott a kutya farka szerintem mer hízelgett nekije az eb:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 13:43:59

ma a blikk a homar
disznohust talaltak a csokiban

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 13:44:27

@Manyecska: A meglett korú, de jó svádájú postás már 15 éve hordta ki a küldeményeket a Rómain, nap, mint nap, hóban és szélben éppúgy, mint a legnagyobb forróságban. Elés sok pénzt összegyűjtött, elhatározta, hogy otthagyja a munkáját, és világkörüli útra indul. Azok az emberek, akik ismerték és szerették (mert mindenkivel kedves és udvarias volt), mind megajándékozták valamivel utolsó munkanapján.
Az egyik háznál a teljes család várta, és egy kis ajándékcsomagot nyomtak a kezébe.
A másiknál kapott egy doboz finom szivart.
A harmadiknál (akivel többször váltott pár szót horgász-szenvedélyéről) nagy doboz csalit kapott.
Az egyik háznál pedig a gyönyörű, barna szőke háziasszony sokat sejtető hálóköntösben várta, berántotta a hálószobába és magáévá tette. Mikor a postás megint kapott levegőt, Manyi kiment a konyhába, és nagyszerű reggelit készített. Miközben evett a postás, meglátta, hogy kávéscsészéje alatt egy húszezres lapul.
- Amit eddig kaptam, túl szép ahhoz, hogy szavakba lehessen önteni! - mondja a postás. - De szeretném megkérdezni, a húszezrest miért kapom?
- Tegnap este mondtam Zolinak, hogy ma lesz az utolsó munkanapod - válaszol Manyi - és megkérdeztem, mit adjak neked.
Azt mondta: "Bazdmeg, adj neki egy húszast!" A reggeli már az én ötletem volt.

Manyecska 2014.06.02. 13:46:00

@hagyma: én annak örülök hogy nem volt a spájzban egérszar egy szál se, mert nemrég /15 éve:P/ invázió volt, kaptam búzát a macseknak füveztetni de ez mindegy azt az egerek megérezték a tutit. baszki tiszta horror volt mert sorba gyilkolászta az egereket a macs, vérnyomok a spájzba, törött üvegek, leszakadt karnis:DD:O

Manyecska 2014.06.02. 13:48:26

@atpijkamo: :DD de aljas vicc ez héló:D!
Amúgy fehér frotírköntösöm van nem túl izgi!:OO ja, meg egy fekete seJem de az túl izgi:P Na megyek főzni by ebben a családban csak én dolgozom rendesen t.i.:D:P

Manyecska 2014.06.02. 13:50:33

@hagyma: most vettem ilyen diszkóhúst vagy mi /minek is../ hót szarul néz ki, amúgy az Aldiban pl.sose kapok büdös húst nem úgy mint több helyen, megfigyeltem..télleg..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 13:52:16

@Manyecska: :( Aszittem, tecceni fog. Visszaszívjam?

Nem a fehér frotírköntös az izgi, hanem amit eltakar, meg ami kiláccik alóla. Sose értettem, mikor egy csaj csábosan felöltözik. Úgyis leveszem róla.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 13:52:38

@Manyecska: fuggony van a spajzodba?
diszkohus?
en kifejezetten csak rokendroll karajt veszek

Manyecska 2014.06.02. 13:53:26

@atpijkamo: jelentem van rajtam egy fekete szabadidőruha, a gatyám egyik szára felhajtva mer a lábamon a seb szellőzik, strandpapucs, hajam copfban. Ha valaki megkívánja ezt ő dolga:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 13:54:56

@Manyecska: :)) Hát nem tudom. Meg vagyok győződve ról, hogy van ott mit megkívánni.

Manyecska 2014.06.02. 13:56:11

@hagyma: nem, az előszobában volt az ajtó előtt ilyen vastag függöny mer tél volt és húúúzott az ajtó kicsit, és a macsek ki tudta nyitni a kilincseket-sajnos megtanítottam rá poénból kiskorában:D- sza spejzból folyt az üldözés az előszobában és a konyhában én meg a lépcső tetején sikoltoztam:DD próbáltam elvenni az egérkéket tőle többször is mer letette őket játszani a szobában is:P de gyorsabb volt a macska. Basszus.:(

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 13:57:59

@agresszív kismalac: Már voltak az indiaiak a kútba a csirke után.

"Vonaton utaztam és mivel egy nyócórás útról volt szó előbb-utóbb el kellett mennem WC-re. Soha semmit nem teszek a nadrágom háccsó zsebébe, de akkor valamiért úgy vonultam ki a fülkéből, hogy belecsúsztattam a mobilom. A WC-n óvatosan a kagyló fölé állok és tolom le a nadrágomat, a mobil meg kicsúszott, egyenesen bele a lyukba. Percekig álltam és a lyukon kereszül bámultam az elhaladó talpfákat, és azon gondolkoztam, hogy lehetek ilyen hülye..."

AtiSnatch 2014.06.02. 14:15:14

@agresszív kismalac: hehe, ez jó. :D

@atpijkamo: hártmyt elástam, nem keresni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 14:25:20

meg kell rojam rezsot
hetfo es semmi uj poszt
nagyon fiatalos meg, hogy hetfon nincs poszt
dzsekinek elneznem, de igy...
ja es hol van dzseki?
atigazolt az origohoz?

Manyecska 2014.06.02. 14:30:09

Vajon szétpattan a söröskorsó ha forró pudingot öntök belé? Tippeket várom:P
majd beszámolok később. Mint Rezső.

Martinicske 2014.06.02. 14:37:46

Hogy mennyire szoktak örülni a macskák, ha megfőzöm nekik az ilyen cafatokat azt elmondani nem lehet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 14:39:49

@Manyecska: remelem nem zolinak csinalod a pudingot
mert pudingot gyerekeken es nokon kivul tudjuk kik esznek
de amugy miert akarod beleonteni?

hobbitroll 2014.06.02. 14:47:53

csaxólok ... van új poszt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.02. 14:56:43

@hobbitroll: de csak azert mert komplenoltam reszonal!!
lehet en vagyok rezso?

Manyecska 2014.06.02. 14:59:46

@hagyma: :DD nem, megse enné. Mink itten nem kispályások vagyunk hogy holmi desszertestálakból együnk, érted:D@hobbitroll: nem baj.

Aureliano Buendía 2014.06.02. 19:17:01

@atpijkamo: Nem igazán, az alábbiak miatt:

1: nincs okostelefonom
2: utálom, ha bármi is a farzsebemben van, nagyon max a belépőkártya, de telefon tuti nem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.02. 19:22:27

@uraaam: Az oldalbor... oldalkocsim mindig a farzsebében hordta a telóját, ha farmerben volt. Ilyen nagy, lapos Nokia butateló. Montam neki, el fogja törni. Évekig bírta - ma se értem hogyan - míg végre megtört egy kicsit. de továbbra is működött, és továbbra is ott hordta. Különben teljesen normális.

A nők nagyon fura teremtmények.
- összekeverik a balt a jobbal
- nem megoldást várnak a problémára, hanem együttérzést
- nem tudnak tolatva parkolni
- nem a kisebb tálat teszik a nagyobba
- nem fogadják el, hogy olyan sót kell venni, ami pereg, nem ragad. "Hát így is ki lehet rázni."

szubjektiv 2014.06.03. 20:53:35

Szerintem meg szegény marhánál kellett volna reklamírozni, hogy miért növesztett ennyi miegymást nevezett testrészére. Őt kéne felnyomni a homáron, nem a forgalmazót.
Amúgy nevetséges a poszt, én egy hülye finnyás liba vagyok a családom szerint, és sokkal több eseléket gyártok arányaiban még a karaj filéből is.

sóhalyokhíggya 2014.06.04. 11:23:23

"húsnemű"
ettől csak nekem van kiütésem?
süti beállítások módosítása