Kicsit nehezen hámozható ki a történetből, hogy akkor most hány szék meg mi is van, pláne, hogy a végén bekúszik a képbe egy másik termék is, de az biztos, hogy az egész a Kika világában játszódik, ami pont olyan, mint az élet: a népek benne hol segítőkészek, hol nem, a lámpák hol akciósak, hol nem, a problémák meg hol megoldódnak, hol nem. Mondjuk az, hogy a pénz egy ponton előbb-utóbb utalvánnyá nemesül kicsit fura, de tanulságnak azért nem merném levonni, hogy van a Jó Kika (Budaörs) meg Rossz Kika (Lehet út).
Tisztelt Főhomár!A KIKA-ban sikerült rábukkannom arra az étkező székre amit kerestem. Éppen akciós volt, gondoltam veszek is kettő darabot, és ha elfér (kicsi az étkezőnk) akkor további kettőt. Az eladó (Sebők Dániel) közölte, hogy nincsen raktáron, így csak rendelni tudok. Bele is egyeztem, azzal, hogy nem tudom most eldönteni, hogy 2 vagy 4 szék kell. Erre azt mondta semmi gond, rendeljem meg mind a négyet, és majd a vevőszolgálat elintézi a többit. El is intézte.Megjött az SMS, hogy mehetek a székekért és rögtön a vevőszolgálatra mentem, hogy megbeszéljük, hogy a megrendelésből csak két széket viszek el első körben. Az ügyfélszolgálatos néni csípőből rávágta, hogy ilyen márpedig nincs, vagy vigyem el mindegyik széket vagy lesztornóz kettőt a rendelésből, és ugrik az akciós ár. Néhány ezer forinton nem akartam veszekedni, mondtam akkor sztornózzon le két széket. Gondoltam, ha mégis négy kell, visszajövök és megveszem teli áron.Az újabb fordulat ekkor jött, miszerint ő csak akkor tudja lesztornózni, ha kifizettem már a teljes rendelést. Nem egészen értettem, de a pénztár hátunk mögött volt és megígérte, hogy visszaadja a pénzt. Gondoltam megint, hogy nem problémázok, legyen így. Igen ám, de a fizetés, majd a storno után a néni a kezembe nyomott vásárlási utalványokat. Erre elszakadt a cérna, hogy ennyire hülyének néz. Kértem, hogy az ígéretnek megfelelően kp-t adjon, merthogy azt mondta, hogy fizessek és visszaadja a vételárat. Közölte, hogy nem, mire én kértem a főnökét, akinek felvázolva az esetet annyi hozzáfűzni valója volt, hogy de négy szék szerepelt a rendelésben...Ekkor kicsit emeltebb hangon mondtam el, hogy nem vagyok kíváncsi az idiótaságukra és kérem vissza a pénzem. Ez hatott és a főnök kiadta az utasítást a visszafizetésre. Közben azért egy kedves kolléganő odajött elmondani, hogy ő hallotta, hogy utalványt mondott a kolléganő... nevetségesen kicsinyes banda.Ezzel egy körben vettem egy lámpát is. A kiállított darab és a dobozon is alu búrája volt, otthon szembesültem, hogy a dobozban egy fehér van és persze a dobozon semmilyen jelölés, hogy fehér lenne. Újabb kör az ÜFSZ-re, kiderült, hogy náluk csak fehér van, de Budaörsön van alu is.Ismét villant a vásárlási utalvány, de ekkor nem problémáztam, mert mentem is megvenni az alu lámpát Budaörsre, ott pedig egy kicsit ledöbbentem, mert a lámpa pontosan 50%-os áron volt a Lehel úti áruházhoz képest és az eladók hozzálássa is mintha másik cég lett volna.
Az utolsó 100 komment: