Azt mondja Ferenc, hogy egy Nemzeti Dohányboltban vett egy nagyon nemzetietlenül kipreparált 100-as fehér Malbit magának. Nem tudta eldönteni, hogy mi is pontosan, amit talált, és a boltban sem kapott túl sok támpontot. Segítsünk eldönteni neki, hogy mivel találkozott, szavazzon!
Mi az, amit Ferenc vett?
Kedves Tékozló homár!
Ma reggel arra lettem figyelmes amint a korábban a IX. kerületi Haller utca 8-18 cím alatt található Nemzeti Dohányboltban vásárolt százas Marlboro Light cigarettámat próbáltam megszabadítani a csomagolásától, hogy a fólia az istennek sem akar lejönni róla. Mivel kb. egy az egyben rá volt olvasztva a papírra, így gyorsan ollót ragadtam hogy ki tudjam nyitni a dobozt, ekkor még teljesen gyanútlanul, bár furcsa volt, ilyennel még nem találkoztam. Mire körbevágtam a dobozt a megfelelő nyílás mentén, a csatolt képen látható látvány fogadott. Igen, jól látják: cigaretta helyett összegyűrt (talán még használt is) szalvétákat\papírzsebkendőket találtam a dobozban.
Siettem is a szóban forgó boltba hogy megtudakoljam, esetleg egy új fajta dohányzásról leszoktató kampány része ez, vagy valóban csalás áldozata lettem-e. Az eladó hölgy sajnos ugyanolyan tanácstalan volt az ügyben mint én, kérdeztem felkereshetném-e a bolt üzemeltetőjét aki sajnos nem volt jelen, mire azt a választ kaptam hogy persze majd délután négy után, de egyébként teljesen felesleges, mivel ő is csak ugyanazt tudná elmondani amit a hölgy. Azaz hogy esélyem sincs bármiféle kártérítésre mivel számlám nincs, és nem is a mai napon vettem a cigit, vagyis bárki kicserélhette ez idő alatt a náluk vásárolt teljesen legális, hivatalos úton érkező dohányterméket egy perforált, a valódira megtévesztésig hasonló hibátlan zárjegyes dobozra. Ami még logikus magyarázatnak is tűnhetne, ha nem egyedül élnék.
Az eladó hölgy szerint ezidáig én voltam az egyetlen aki efféle panasszal fordult feléjük, ezért is írok Nektek abban bízva, hogy ha nyilvánosságot kap az eset, talán elindul valamiféle oknyomozás és akadnak majd hozzám hasonlóan pórult járt jelentkezők.
Fun fact: mivel tekerni is szoktam a cigit, rendszeresen vásárolok cigaretta hüvelyt is, amit egyébként a vásárlás helyétől és márkától függetlenül is rendre úgy adnak át hogy le van celluxozva a doboz és tisztán láthatóan 4-5 darab hiányzik a 250-ből. Nem sok igaz? Nem is annyira érdekelt, ki lehet bírni, ha valakinek annyira kell, vagy úgy akar pár száz forintot keresni hogy 50 darab hüvelyes dobozból kilopkod párat majd átteszi egy üresbe és eladja mint újat hát istenem, valamiből meg kell élni. De ez a mai eset már túlmegy minden határon...
Üdv, Ferenc
Leadfoot 2014.07.04. 10:01:36
Ja, a cigit, persze. :-D
"én voltam az egyetlen aki efféle panasszal fordult feléjük"
Hozzájuk. Fordult hozzájuk.
"egy perforált, a valódira megtévesztésig hasonló"
Itt biztos a "perforált" szót kereste a poszt toló?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 10:07:43
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 10:08:58
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 10:09:24
McZozo 2014.07.04. 10:11:14
1. "egy perforált, a valódira megtévesztésig hasonlITO"
2. "egy perforált, a valódiVAL megtévesztésig hasonló"
De en nem szoktam nyelvtannaciskodni mert csunya szokas :)
AtiSnatch 2014.07.04. 10:12:27
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 10:13:46
Majd elunja a dohánybótos.
Atörökk 2014.07.04. 10:16:52
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.04. 10:18:04
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.04. 10:20:55
A nyerészkedni akaró , narancsseggű és szaros nyelvű trafikos, feketén szerezte be a cigit, oszt drága áron eladta. Csak hogy őt is átbaszaríntották a fekete piacon, és te jól megszívtad. Trafikot lerombolni, sóval behinteni. Esteleg a Haller utcai Navot és a TEK-et rájuk úszítani.
Atörökk 2014.07.04. 10:20:56
Ennyi pénzért nem várható el, hogy egy marék gyémánt legyen a dobozban! :D
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 10:23:39
Hát mekkora egy trafik má az?
Leadfoot 2014.07.04. 10:25:47
Manyecska 2014.07.04. 10:27:58
Antalbaba 2014.07.04. 10:30:16
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 10:32:29
Unbiased 2014.07.04. 10:33:13
AtiSnatch 2014.07.04. 10:33:31
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.04. 10:33:51
Tölgyasztal 2014.07.04. 10:37:06
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 10:38:12
AtiSnatch 2014.07.04. 10:39:39
Atörökk 2014.07.04. 10:41:33
Fenét. Már két hete itt eszi a fene, igazán felvehette volna már a tempót. Ennyi idő alatt Párizst elfoglalták.
háromlábúbogár (törölt) 2014.07.04. 10:43:38
Hartmy 2014.07.04. 10:44:02
@atörökk: Lehet, hogy ő Tróját veszi alapul, ebben az esetben biztosítanunk kellene neki egy falovat, vagy pónit, vagy hintalovat.
Atörökk 2014.07.04. 10:46:26
Asszem el kell neki küldeni a Homár-etikettet.
@Hartmy:
Akkor már igazit! Vagy ő az ilyen mű-dolgokat kedveli? Megannyi kérdés.
AtiSnatch 2014.07.04. 10:47:55
Hartmy 2014.07.04. 10:50:26
Egyáltalán szereti ő a lovakat? Vagy a sünöket, esetleg a malacokat? Itt az a nagy kérdés kinek is áll a zászló kis családunk tagjai közül? Ezek ám a kínzó kérdések!
Atörökk 2014.07.04. 10:51:53
Ha csak ezen múlik, feláldozom magam a közösség érdekében és meginterjúvolom. Mélyinterjú lesz.
háromlábúbogár (törölt) 2014.07.04. 10:58:34
Atörökk 2014.07.04. 11:01:08
Nincsen nekem arám :D
háromlábúbogár (törölt) 2014.07.04. 11:02:51
Atörökk 2014.07.04. 11:04:16
Ácsi, romolt kóla sehol, pályinka sehol, kacsák sehol, szóval még nincs szentesítve a dolog! Külömbe is, hűséget fogadok, nem azt, hogy nem készítek interjút :D
háromlábúbogár (törölt) 2014.07.04. 11:07:17
Atörökk 2014.07.04. 11:11:01
Izé, másra gondolok közbe'! Ne értetlenkeggyé már :D
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 11:11:06
Még csak szervezzük a bulit, nem vót meg a nász!44!
háromlábúbogár (törölt) 2014.07.04. 11:13:33
@dr. phil. Sün‼ ツ: pssszt, olyan jó zrikálni valakit, akit járomba akarnak kényszeríteni !44!!!
Hartmy 2014.07.04. 11:15:46
@háromlábúbogár: Törököknél a hárem a menő!
AtiSnatch 2014.07.04. 11:22:58
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 11:27:18
Nem kényszer ez, nagyon megfontolt érdek!4!
Két ceruzaelemér ájfon, traktor, romlott kóla....
Mi kell még?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.04. 11:27:22
Atörökk 2014.07.04. 11:30:46
A 1754-es számra kell sms-t küldeni, ott lehet jelentkezni. A jelentkezők között kisorsolunk 3, akcijós vásárlási kupont is, melyek egy termékbemutatón vehetőek át.
AtiSnatch 2014.07.04. 11:33:15
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 11:35:37
Persze!
Megyünk minden dorbézúni!44!!
Tron65 2014.07.04. 11:37:04
Atörökk 2014.07.04. 11:37:25
De, asztat az Orinzsvéjz sorsojja majd!
Hát várom a jussomat, addig egy centit se!4!!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.04. 11:37:45
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.04. 11:44:09
2014.07.04. 11:45:18
igi1 2014.07.04. 11:49:06
cigizni, dohànyozni vízipipázni tilos lenne neki mert ezt az 1-et nem tűröm el senkitől! :)
amúgy nagyon zsír posztokat tol ez a Hilda
@kowee: mindegyik be van fóliázva, darabonként nem!?
amúgy ez is igaz
McZozo 2014.07.04. 11:49:36
peforalt szerintem arra vonatkozik itt hogy a celofanja eredetinek latszoan volt lezarva, erre hasznalja a perforaltat. es ez esetben szerintem nincs baj ezzel a resszel
igi1 2014.07.04. 11:52:02
valami mintadarabot vett el!?
próbálkoznak ilyennel is h visszaviszik reklamálni az üres kitömött dobozt
amugy meg kamera nincs!?
az meg senkit nem érdekel mit mond a trafiklotyó
de itt a poszter valamit babrált és felbontotta tehát zárjegynek is kell lennie
Atörökk 2014.07.04. 11:52:41
Várjálvárjál, továbbra is leszarom, mit nem tűrsz el.
igi1 2014.07.04. 11:54:17
azé lopkodják a bálákat tőlem is ha nem viszem be a tárolóba rögtön hanem még kinn hagyom őket 3-4 napig
ezè nem akar a sün se feleséget tartani
Leadfoot 2014.07.04. 11:55:19
Na mindegy, zavaros az egész.
igi1 2014.07.04. 11:55:28
nem is tudod mekkora kincs ez
nekem sincs főnök mindenki ezt irigyli
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.04. 11:55:48
:D
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.04. 11:57:11
igi1 2014.07.04. 11:57:57
Atörökk 2014.07.04. 11:59:01
Ööö... mi van?
igi1 2014.07.04. 11:59:27
habár arra fogadok veled h a sün se marad örök agglegèny
AtiSnatch 2014.07.04. 12:00:01
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.04. 12:01:54
igi1 2014.07.04. 12:04:09
de legalább a törökk nevérü es címètül küldtétek!?
Atörökk 2014.07.04. 12:04:56
Egyszerűbb betömni a száját :D
AtiSnatch 2014.07.04. 12:06:26
Atörökk 2014.07.04. 12:08:12
Mondom, sms a 1754 számra :D
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.04. 12:09:00
Martinicske 2014.07.04. 12:11:13
Atörökk 2014.07.04. 12:11:28
Mér?
Homár Hilda 2014.07.04. 12:17:25
Homár Hilda 2014.07.04. 12:18:50
Atörökk 2014.07.04. 12:22:09
Ne vedd a szívedre, akik ismernek tudják, hogy nem vagyok bunkó, csak furcsán kedves :D
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 12:26:36
:)) Igazolom.
Vigyázz, Hilda a védelmem alatt áll!
Manyecska 2014.07.04. 12:27:11
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.04. 12:28:08
A dohányzás és a házasság káros az egészségre!
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 12:28:18
:)) Igazad lesz.
Én is néha nem találom a szavakat, de nem írok helyette tök mást.
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.04. 12:29:30
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 12:31:17
Abba neki mi az üzlet?
Kamerafelvétel akkor van, ha az a felvétel tulajdonosának kedvez. Különben elveszett / letöröték / rávettek / hibás / közöd ...
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 12:33:27
igi1 2014.07.04. 12:34:44
vonalkód alapján visszakereshető h ott e vette a cigit
asszem itt könnyü bizonyítani hiszen a dobozban levő minden egyes dobozt is tud a gyártó igazolni
igi1 2014.07.04. 12:36:43
há bennünket is el kell viselni nem!?
Manyecska 2014.07.04. 12:37:32
Hartmy 2014.07.04. 12:38:27
Egyébiránt a ló sem olcsó a tartásán felül. Ez olyan mint az autó, hogy lényegében azt is kapsz olcsón, csak győzd fenntartani.
igi1 2014.07.04. 12:39:36
kakukk11 2014.07.04. 12:42:05
Amúgy a hüvely lopkodást a posztoló sem gondolja komolyan,ugye? Pont az 1Ft-os szarokon akarna valaki nyerészkedni egy dohányboltban :D, mekkora haszon jönne össze 1 nap, 100Ft? Ezért 25 csomagot felbont, visszacelluxoz(a cellux sincs ingyen) és keres egy üres csomagot (de hol? a kukából?) hogy bele rakja és eladja. Nem egyszerübb ha a tescoban vesz egy 0.5-s kólát és azt adja el valakinek az alkalmazott zebre? Meg is van a 100Ft haszon.
Atörökk 2014.07.04. 12:42:11
A házasság is káros a házasságra!4!!
Hartmy 2014.07.04. 12:42:34
@batgirl: A sün nem akart feleséget, mert drága fenntartani a sünt, a sün feleség meg ellopja a lovakat a báláknak!
igi1 2014.07.04. 12:43:14
egyszer a lovardánál kinnhagytam 5 bálát ami madzaggal volt betekerve oszt éjjel kiengedték a lovakat reggelre 1 bála maradt de mèg a madzagot is megzabálták
kegyetlenül nem adnak nekik enni hiába fizet a gazda tartásdíjat
de azt látni kellett vóna h kicsomagolták a kaját :)
azér kifizettettem a k@cs@ggel
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 12:44:30
(Én utóbbi vagyok, mielőtt valaki felvilágosítana.)
Atörökk 2014.07.04. 12:45:13
Lófaszt, nem vagyok én gyarmat!
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 12:46:24
Nem matrjoska ez b+, hanem cigi!
igi1 2014.07.04. 12:47:12
csak pasit szedhetsz fel! :)
őket el is veheted
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 12:47:29
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 12:48:06
Most mondd meg, a Zigi nem haggya udvarúni a Hildát!!4!
Atörökk 2014.07.04. 12:48:07
Megint bebuzdultál a romlott kólától?
Manyecska 2014.07.04. 12:48:27
igi1 2014.07.04. 12:49:25
mert ha dobozba vette és a többi jó volt
és ha a doboz vonalkódja nincs az üzletben az is kiderül h a boltos lop
Manyecska 2014.07.04. 12:49:37
Hartmy 2014.07.04. 12:50:00
@atörökk: Általában a születés a legkárosabb az életre nézve, a házasságnál ugyanez a megismerkedés pillanata.
Atörökk 2014.07.04. 12:50:05
Amíg nincsenek kacsák és romlott kóla, leszarom! Na jó, utánna is leszarom!4!!
igi1 2014.07.04. 12:50:24
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 12:51:44
Mert a doboz az az, ami a képen van.
Atörökk 2014.07.04. 12:52:55
És az élet, mint tudjuk, gyógyíthatatlan. Eddig mindenki belehalt.
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.04. 12:53:24
@atörökk: Kétségtelenül. Nagyon figyelj, mert már magántulajdonnak tekintenek! :D
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 12:53:42
Atörökk 2014.07.04. 12:57:10
Látod. Ne igyál romlott kólát, mert megigizülsz tőle!
@Troppauer_Hümér:
Sünnek? Mér? Dehogy kűdöm :D
igi1 2014.07.04. 12:58:42
nem 20 van (na jó 18?) egy sima dobozba?
Manyecska 2014.07.04. 12:58:44
AtiSnatch 2014.07.04. 12:58:44
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 12:59:29
Ez az egy bisztos dolog van a tudomány maji állapottyába!
Atörökk 2014.07.04. 13:00:04
Én nem vagyok mártír!
Manyecska 2014.07.04. 13:01:15
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 13:02:18
Aranszivem a 100 az a hossza!44!
100 mm.
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.04. 13:03:04
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 13:03:14
Aranszivem a 100 az a hossza!44!
100 mm.
igi1 2014.07.04. 13:03:21
de köcce
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.04. 13:04:49
Manyecska 2014.07.04. 13:08:38
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 13:08:52
Martinicske 2014.07.04. 13:09:28
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 13:10:14
Atörökk 2014.07.04. 13:10:30
Jaaaa! Dehogy kűdöm, nagy marék góliját elemnek jobban hasznát veszi!
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.04. 13:10:45
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 13:10:46
Mijaza dakk télsz?
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 13:11:18
Manyecska 2014.07.04. 13:11:37
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 13:12:23
Mai napig nem tudom feldolgozni.
Atörökk 2014.07.04. 13:13:36
BL55 finomlisztről meg jobb, ha nem beszélünk!
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.04. 13:14:02
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 13:14:29
Nincs!!!4!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 13:16:20
Mi legyen a 69-cel?
Atörökk 2014.07.04. 13:18:11
Sok legyen és jó!
AtiSnatch 2014.07.04. 13:19:25
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 13:20:04
Na de arrú mesélünk-e neki??
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 13:20:42
igi1 2014.07.04. 13:20:54
azt ki tudom szagolni :)
Atörökk 2014.07.04. 13:27:58
Hátha bebuzdul rá?
@Troppauer_Hümér:
Egésségedre!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 13:30:13
Aszt tuttad, hogy egy asszonynak 70 dologhoz köll értenije?
Eszt még a nász előtt tisztázzuk!!4!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 13:32:00
Vagy megszakérti!4!44
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 13:32:37
Miért, mi az a másik 69?
.
.
.
.
Ja. Megvan!
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.04. 13:42:03
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.04. 13:49:42
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.04. 13:51:26
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 13:54:03
Tänkesün, maj kipakulom!
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 13:54:27
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.04. 14:04:53
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.04. 14:15:57
igi1 2014.07.04. 14:19:33
de gond 1 szál se legközelebb kobbat présel ki magából
amiben traktor is lesz
ja traktorozás közbe bem cigizünk
ha gyanús valami nem b@szogassuk a dobozt
igi1 2014.07.04. 14:22:40
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 14:27:09
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.04. 14:30:30
vagyis dehogy all
ul
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.04. 14:31:40
"én ezt ért szavazok a JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOMRA Mert a többi párt nem a haza naggyá tétéjért küzd de a JOBBIK és a vezetői Remek programmal rendelkeznek és nagy Nemzeti Radikális Dolgokat szeretnének véghez vinni az országban , meg az ért is szavazok a JOBBIK -ra mert az a Párt Be bizonygatta hogy Igaz Magyar Nemzeti Keresztényi Népi Radikális Mozgalom Párt És már Nép Párt is ellen tétben a kdnp vel ."
Ezt vajon milyen nyelvről fordította ilyen borzalmasan magyarra a GoogleTranslator? Egy valódi magyar nemzeti párt nem tűrne meg ilyen nemzetgyalázást...
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 14:32:12
Jóvanakkó!
@igi1:
Nem válaszútá a kérdésre!!4!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 14:44:49
Kemény dógok ezek, én bottal se piszkánám!!4!4
Trackers 2014.07.04. 15:00:09
Általában viszonteladókat örvendeztették meg az ilyenekkel, és azt is írnám, hogy leginkább romák, ha nem lenne ez rasszista megnyilvánulás.
A kartonokkal teli dobozba tesznek ilyeneket 10-20%-ban.
ha nem bontos ki mindet nem buksz le.
Magyarul a kedvenc dohányboltod eladója nagyban fusizik piaci dohánnyal, megkárosítva a tulajt, az államot, és jelen esetben téged is.
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 15:08:23
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 15:11:13
Manyecska 2014.07.04. 15:12:55
AtiSnatch 2014.07.04. 15:38:27
helianthus 2014.07.04. 15:46:15
Tévedsz. Nem adja el, hazaviszi. Arra sem kell költeni.
kakukk11 2014.07.04. 15:58:07
Nem azt mondom hogy nincs ekkora ökör, mert én már semmin nem lepődök meg, csak itt már azért egy enyhe üldözési mániát érzek a posztból.
helianthus 2014.07.04. 16:04:51
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 16:08:53
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 16:10:28
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 16:12:15
Hogy az ilyen buta ember hogy marad életben a mai bonyolult világban?
helianthus 2014.07.04. 16:13:09
Ja, nem. Nem tudom hogy történt, csak hírt kaptunk róla, másik műszakban volt. Engem nem motoztak meg sose, annyi volt, hogy szét kellett nyitni a kabátot (télen volt), meg belenéztek a táskába. Gondolom feltűnt nekik, hogy megbegyesedett a nő.
Atörökk 2014.07.04. 16:14:43
Jó magaviselet esetén Dubai!
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 16:14:58
- Mitől hízott meg ennyire Moha?
- Az orvos azt mondta neki, hogy nagyon feszült, el fogja vinni a szíve. Azóta
minden étkezés után csak egy sört ihat.
- ???
- Hát most naponta tízszer eszik a kretén.
Aureliano Buendía 2014.07.04. 16:15:14
Ez egy JEL volt.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 16:18:24
Hát akinek a férje az egyik főnöke, annál ez időröl-időre előfordul, jobb lesz, ha hozzászox.
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 16:19:29
Ezzel a kabátnyitogatással óvatosan, kettőtől öt évig mérik nem jó időben, nem jó helyen!
Troppauer_Hümér 2014.07.04. 16:21:20
Amszerdamban jobbak az esélyei, ugye ott pia+tudatmódosító szerek sokat nyomhatnak latba.
Atörökk 2014.07.04. 16:22:55
Meglehet... Pedig úgy tartják, fiatal tűvel öreg lemez is jól szól :D
Aureliano Buendía 2014.07.04. 16:23:31
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 16:24:43
Hartmy 2014.07.04. 17:14:06
Kupon Károly 2014.07.04. 17:24:36
igi1 2014.07.04. 17:35:25
Baluci 2014.07.04. 17:42:06
Normális ember már egy éve nem vesz legális cigit!
Nem volt elég az államnak a dobozonkénti 3-400 forint adó, két év alatt majdnem 100 százalékkal megdrágitották a cigit. Hát akkor baszok nekik egy fillér adót is fizetni!... Idióták!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.04. 17:46:56
az a vicc, hogy otthon ulsz besavanyodva, kurva szellemesnek tartod magad es ezt utana ram tolod, egy aktiv, szellemes, humoros, nepszeru, tarsasagi emberre
az elet erdekes dolgokat muvel
raadasul egyfolytaban velem foglalkozol
nincs neked feleseged?
gyereked?
belyeggyujtemenyed?
valami
ebbe bele fogsz bolondulni
ezzel kelsz ezzel fexel
moha, hagyma, moha, hagyma
ha meg vagy szorulva kuldok penzt dokira
Hartmy 2014.07.04. 17:50:09
i857.photobucket.com/albums/ab139/dave500_01/1000x500px-LL-b2fdb6ac_lozGr_GIF_Collection_of_someone_eating_popcorn.gif
englandboy 2014.07.04. 18:28:06
nem tetszik??
tetszettek volna forradalmat csinalni.....
Manyecska 2014.07.04. 18:48:53
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 18:50:20
Manyecska 2014.07.04. 19:04:57
Ja, dehogy a témánál maradjunk ma találkoztam a futárral is. Kétszer!:D
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 19:06:47
"találkoztam a futárral is. Kétszer"
Kétszer elment a futár? Jó neki. :))
randomuser1 2014.07.04. 19:22:26
Ash 2014.07.04. 19:40:40
Itt a kép a zárjegyről, ezt is elküldtem egyébként. Kedves Homár Hilda, tessék frissíteni:
imgur.com/ldw5J2a
A cigi vonalkódja egyébként minden dobozon ugyanaz, abból nem lehet megtudni semmit. A zárjegyen lévő kódszám viszont egyedi, ami jelen esetben a következő: CAA8735591HU 8
Kedves NAV: tudják mi a dolguk...(bárcsak ilyen egyszerű lenne)
A cigihüvelyes téma a Nagylajoson, Tökölin, Mexikói úton illetve Nagyvárad téren lévő boltokban fordult elő, aki nem hiszi járjon utána. Sophiane, Pall Mall, Marlboro márkáknál tuti, a többit nem tudom, de nem zárom ki a lehetőséget. Barátnőm anyja vett olyat is aminek a fele (250 darab fele) össze volt gyűrve, és hiányzott is belőle. Azóta ő is megnézi milyet vesz. Engem mint említettem annyira nem izgatott a dolog mivel egy pakk cigihüvely (250db-os) elég nekem kb. több mint egy hónapra, meg nem is egy nagy tétel (3-450ft), bár egyik kollégám csalódott bennem amiért nem kértem számon és most már belátom igaza is van. Hogy miért jó ez valakinek, nyerészkedik vagy hazaviszi-e nem tudom, de nagyon kíváncsi lennék rá.
Nem vagyok kezdő dohányos egyébként, de be kell vallanom nem tűnt fel, hogy könnyebb az egyik doboz. Mivel pontosan úgy történt hogy kettő dobozzal vettem, abból az egyiket (mint kiderült a kamut) rögtön bedobtam a táskámba, a másikat meg nyitottam ki és gyújtottam is rá, azzal nem volt gond. Egy doboz cigi súlya amúgy sem sok, nem lehet több 20-30 grammnál, meg nem is volt üres a doboz, sőt nem is a piacon vettem, szóval aki egy ilyen nüansznyi eltérést megérez, meg közelről megnézi hogy nem PREPARÁLT kamuval próbálják átb***ni egy boltban, annak respekt.
Ha lehetne egy kérésem a kedves kommentelőkhöz: ne offoljátok már tele a témát (vagy legalább írjátok oda hogy OFF, mint néhányan), mert érdekelne hogy valakivel történt-e már hasonló cigis balhé dohányboltban, meg egyébként is, ne marjátok már itt egymást (meg engem:)), az olyan nem szép dolog.
Köszi.
Ferenc
Manyecska 2014.07.04. 19:48:17
Aureliano Buendía 2014.07.05. 12:04:47
Furfangos Frigyes 2014.07.08. 11:17:58
mingyá beszólok! 2014.08.15. 08:59:18
McKinney 2014.08.15. 11:54:14