Tékozló Homár

Kocsilezúzás az Árkádban

2014.07.21. 09:09 | Homár Hilda | komment

63c3782a3d4fda006cdc4059bb62cdf4.jpg

A plázák parkolói nem őrzött parkolók, mégis valahogy - nyilván a zárt tér, a fizetőkapuk meg a kamerák miatt - ellenőrzöttebb helynek tűnnek az utcánál. Vagy olyannak, ahol legalább könnyen utána lehet járni a dolgoknak, ha gáz van. Éles helyzetben kiderül, hogy egy frászt. Addig oké, hogy rendőr kell a történtek visszanézéséhez, komoly ügynél úgyis hív az ember. De nem ritkán maguk a felvételek gyakorlatilag semmit sem érnek, mert csak pár zombimozgású foltot ábrázolnak szürkemassza háttér előtt. Mint az Árkádban, ahol az önkritikus parkolóőr, azzal vigasztalta olvasónkat, amikor nem engedte neki megnézni, hogy ki zúzta le a kocsiját, hogy úgyse látna semmit, mert "a parkolóban sötét van, a kamerák pedig régiek és rossz minőségű képet rögzítenek." 

(Hogy a 8 megapixeles telefonok korában isten szemét miért csak szimbolizálják, és nem helyettesítik a hivatalosan felszerelt biztonsági kamerák, arról itt egy cikk.)

Kedves Homár!

Nem egy hosszú sztori, de mindenképpen érdemes elolvasni, mivel ahol azt hiszed biztonságban van a kocsid, igazából nem is.

Kb. egy hónapja történt, hogy leparkoltam az Árkád bevásárlóközpont parkolójában. Az áruházból kijőve láttam, hogy elég rendesen megnyomták az autóm jobb oldalát. Természetesen semmit sem hagytak a szélvédőn, így jobb híján bíztam az Árkád kamerarendszerében. Visszamentem, kerestem egy biztonsági őrt, aki felvilágosított, hogy én nem, kizárólag a rendőrség nézheti vissza a felvételeket. És különben is, úgyse látnék semmit, mert a parkolóban sötét van, a kamerák pedig régiek és rossz minőségű képet rögzítenek.

Hurrá! Az esélytelenek nyugalmával tértem be a 10. kerületi rendőrkapitányságra, ahol megtettem a feljelentést ismeretlen tettes ellen és kértem a kamera felvételek átvizsgálását. Ezen kívül készítettem egy helyszínrajzot is, ahol megjelöltem a kocsi pontos helyét is. Ki találjátok mi történt? Semmi. 

Pár napja jött a levél, hogy nyomozás lezárva, mivel a személy kiléte nem állapítható meg. Szóval köszönöm annak a baromnak, hogy ahelyett, hogy vállalta volna a felelősséget elhúzott és az Árkád Műszaki igazgatójának is, hogy 2014-ben ilyen jó minőségű kamerarendszerre futja csak, amikor a legszarabb telefon is HD-ben rögzít. Árkád 2-re futotta, erre nem.

Autófényezés: 100.000 Ft
Konklúzió: Sehol sem vagy biztonságban

U.i.: Szerettem volna a Műszaki igazgatótól megérdeklődni, hogy mi az oka annak, hogy nincsenek a kor elvárásainak megfelelő kamerák az üzletközpontban. Lerázós levelet kaptam! "Egyeztettem a Műszaki igazgatónkkal, és sajnálattal tájékoztatom, hogy az ÁRKÁD bevásárlóközpontban működő kamerarendszerünkről nem tudunk Önnek felvilágosítást nyújtani. Megértését köszönjük!"

Üdv,M.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.07.21. 10:47:09

@joska61: anyám is ilyen. mindenkibe beleköt. Múltkor nekiment egy biciklisnek. Álló helyzetben volt a csóka.:( :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.21. 10:51:01

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Az akkor fizet, ha a károkozónak nincs biztosítása. És rajta majd leverik.

Lehet, hogy egy bevásárlókocsival törték meg. Vagy a részeg Terminátor ment neki. Vagy külföldi volt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.21. 10:52:57

"betű/betű szám/szám kötőjel szám/szám"

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.21. 10:53:47

Lehet a kamerrendszer jó, ha szar 365ezerszer használt VHS kazettára rögzítik.

pamutmacska 2014.07.21. 10:55:57

Mi dettó így jártunk a házunk előtti parkolóban. Ott is van térfigyelő kamera. A rendőrség azt a felvilágosítást adta, hogy "nem értékelhető" a felvétel. Pedig ők szorgosan kijöttek (2 óra múlva) és 1,5 óráig helyszíneltek. Tény, hogy ennyi csodálatos fotó még sosem készült családunk piciny kis csotrogányáról. Valaki, aki meghúzta és szó nélkül lelépett, nyilván úgy gondolta, hogy azért járunk 15 éves autóval, mert szeretjük a veteránokat.... (Ui: Nem, nem, MABISZ nem fizet, csak akkor, ha ISMERT az elkövető, de nincs kötelezője.)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.21. 11:09:24

@agresszív kismalac: :)) El vagy maradva. Azok DT kötőjel szám/szám. Általában betű/betű/betű kötőjel szám/szám/szám.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.21. 11:09:51

"Egyeztettem a Műszaki igazgatónkkal, és sajnálattal tájékoztatom, hogy az ÁRKÁD bevásárlóközpontban működő kamerarendszerünkről nem tudunk Önnek felvilágosítást nyújtani"
Kiderülne, hogy el lett mutyizva a lóvé, csak feltettek valamit, ami rögzít képet, de használhatatlant? :D

dailyvicodin 2014.07.21. 11:11:30

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
nem. aztán akkor minden ökör törné a kocsiját. meg a másikét. pééééz

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.21. 11:14:05

@ColT: :)) Csak üres dobozok vannak, nincs benne kamera. Ez a legolcsóbb.

2014.07.21. 11:15:02

@atpijkamo: olyan rögzítő már nem létezik.
winchesterre írja az adatot, de maga a kamera, az érzékelő szar.
A bevezetőben szereplő 8 megapixel semmire nem jó, ha rossz a világítás és szar az objektív.
Mert tényleg csak pacák látszanak rajta.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.21. 11:16:31

@Kulics: A HH által linkelt cikkben mondja is a fotós, hogy a drága kamerát is meg tudja viccelni a világítás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.21. 11:37:17

@atpijkamo: Ja de akkor nem tudják megmutatni a managementnek, hogy vesz fel. Azok meg úgysem nézik hogy milyen a képminőség.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.21. 11:38:53

@Kulics: Hát kurvára nem a felbontás a lényeg, 4-5 fölött már tökéletes a kép, inkább a szenzor minősége és az előtte levő optika számít. A felbontás nincs hatással arra, hogy sötétben bebukik minden részlet a képen...

Érdekes, nálunk a cégnél volt pénz olyan kamerákra, amik infrában is látnak, és részletes képet adnak...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.21. 11:40:02

@atpijkamo: Jaj, néha kukacosak és meg is nézik a cuccot.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.07.21. 11:40:21

1. lehető legmesszebb megállni a bejárattól
2. környéken lévő kocsik fotózása/rendszám felírása

általában segít...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 11:54:55

@RosszQtya: akkor valahol ausztraliaban vagy a csomolugman kell parkolni

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.21. 12:00:36

@RosszQtya: és ha felírtad a rendszámokat akkor feljelented mindet ha megnyomták a kocsidat, vagyhogy? parkolsz, ott áll valaki, öt perc múlva más áll ott, és az előző nyomta meg. ez teljesen járhatatalan és felesleges.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 12:05:05

@sugargiraffusplumps.: azert ugy belegondoltam
megyunk Maryvel vasarolni az Inglesbe, de alaszkaban parkolunk mert az van a leheto legmesszebb /orszagon belul/ s bejarattol majd felirom minden kocsi rendszamat es lefotozom a fel parkolohazat, majd bemegyunk es veszunk 1 pack sort

Atörökk 2014.07.21. 12:06:48

Fospunepára költik a pénzt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.21. 12:15:36

@sugargiraffusplumps.: Ha tizet feljelent, az minimum 9 hamis vád. Csak megjelöli a gyanusítottakat, és a részletes kiterjedt nyomozás majd levadássza az elkövetőt. Utána meg felébred, hogy bilibe lóg a keze.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.21. 12:24:31

"Teljesen máshogy látja a vasárnap hajnali incidenst a taxis és az Omega két zenésze, Benkő László és Debreczeni Ferenc."

Ezt a jelenséget már ismerjük a Homárról.

hvg.hu/kultura/20140721_Megszolalt_es_teljesen_mast_mond_az_Omega

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.21. 13:07:00

@atpijkamo: Jaja, hős rendőrségünk majd pont nem szarja telibe.

igi1 2014.07.21. 13:07:21

@háromlábúbogár: mutass nekem 1 embert aki drága kocsira cascot fizet

Nem, nem céges kocsikra gondolok. :)

igi1 2014.07.21. 13:10:12

@Troppauer_Hümér: így van mi is térfigyelő kamerával őrizzük a traktorkonvojt.

igi1 2014.07.21. 13:13:00

@vape: 1 hónap, jobb rendszer esetén 3 hónapig van felvétel

az irodaházban visszakeresik azért attól független, h a rendőrség mit mond

sötétben meg minden cigány fekete

igi1 2014.07.21. 13:16:09

a rendőrség meg a biztosító miatt nem nyomoz

Ugyanis ha van elkövető és van tettes nekik több munka, a poszternak még több kellemetlenség és a biztosító sem fizet ekkomert az elkövetőtől rendszerint nincs mit behajtani, illetve nincs biztosítása.

A kamera csak magánházaknál értelmes dolog, ott sokkal többért ruháznak be, ha kell a kamera

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.21. 13:18:02

@atpijkamo: Így azért kicsit életszerűbb. Egy biztos: a pin... illetve, dehogy! Az, hogy ez a Benkő kibaszottul ellenszenves egy csóka.

igi1 2014.07.21. 13:18:07

@atpijkamo: tudod nem óccsó a vhs rögzítő rendszer sem

:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.21. 13:22:08

@agresszív kismalac: Nemtom. Nekem a borosbocskorból a borossal volt negatív tapasztalatom. Amilyen paraszt az az ember! Színészek, akiket ismerek, mind aranypofák.

igi1 2014.07.21. 13:22:17

Nekünk fizetett a biztosító

Szlovák törte össze a verdát, aztán elhajtott

A rendőrség derítette ki, h ki volt, kamera nélkül

Az illetőnek is volt biztosítása és abból fizették a kárt

Ha bekopogott volna ugye, de hát lelépni könnyebb

100000 ftos kár után a biztosító 300 000et fizettet a károkozóval + az egyéb rendőrségi büntetések

tisztára mint a bank

galaxiscsirke 2014.07.21. 13:22:39

A HD rögzítés csak a dolog 1ik fele,mindenkinek az jut először eszébe, hogy "hát már a telefon is HD". Igen. Csak azt nem veszik bele,hogy a hagyományos kamerarendszerek felbontásának a felső határa 625 TV sor (PAL). Ezek mennek UTP kábelen is,ami (és innen jön a lényeg) jelentős költségmegtakarítás egy nagy rendszernél, mert 4 kamera elmehet 1 szál kábelen. DE. Van már HD-SDI is, ami koaxon átvisz full HD műsort, viszont az UTP-vel kábelezett rendszereknél a teljes kábelezést újra kell csinálni, ami egy Árkád méretű helyen nagy költség meg meló (még költségesebb, mert ha nem akarnak forgalomkiesést,akkor sima nyitvatartási időben nem létrázhatnak ott a fickók). Ilyenkor jöhet(ne) a megapixeles IP kamera,de meg kellene gondolni,hogy akkor vagy kiépíteni egy teljesen külön, minimum gigabites LAN-t csak a kamerarendszernek, vagy ráereszteni a meglevő hálózatra,utóbbi esetben komoly hálózati teljesítményproblémák lesznek (amihez vagy felhasználható a meglevő UTP kábelezés, vagy nem, esetleg részben). Hozzátéve,hogy standard kamerakategóriában 30000 körül már nagyon jókat lehet kapni. Rendes HD-SDI, esetleg megapixel IP kamera 50-60 fölött kezdődik,de ha komolyan veszi az ember,akkor 70 fölött indul. Számolhatunk,mennyi többlet egy 100+ kamerás rendszernél. Lehetne decentralizálni is,szintenként/valamekkora egységenként önálló hálózati rendszerek,és egy nagy,amin az egész egy felületen kezelhető,ami teljesítményben jobb lehet,de akkor több eszköz kell (+költség), több karbantartás (+költség), nagyobb meghibásodási esély. Könnyű mondani "kívülről", hogy HD kamerát mindenhova, de egy már meglevő,régi rendszer esetében igen nagy háttérmelót+költségtöbbletet jelent,amire már nem szeretnek költeni (pluszban a régi rendszert úgy-ahogy "kitanult" kezelőkkel megtanítani egy teljesen új cucc kezelését, megint külön történet, rengeteg kezdeti hibázással, buktatóval...).

galaxiscsirke 2014.07.21. 13:25:26

@igi1: Ha jól tudom, törvényileg 30, extra esetben max. 60 napig tárolható a műsor.

killerkaller 2014.07.21. 13:26:21

Parkolási, közlekedési gondok megoldására javasolt megoldás, bár jégre menni ezzel sem tanácsos:

images.postr.hu/uploads/blogs/1397/94277/post_94277_20120713142238.jpg

Manyecska 2014.07.21. 13:29:29

@killerkaller: láttam már HÉV-et bozóttörő ráccsal az elején...:DDD mekkora cselendzs amikor kerülgeti a pályán a fákat, ugye.

igi1 2014.07.21. 13:29:54

@galaxiscsirke: wifis kamerát nem szeretik mert minden csökkenti a netet

ha van iptvd van 3 telefonod és 4 kamerád neten az mar durván hat

Nekünk ipari térfigyelő van 30 000-ért

Itt nem ezzel van a gond meg h hd hanem azzal h sötétben az összes kamera sz@r v legalábbi én nem láttam jót

Egy normális otthoni 4 csatornás rendszer 2 jobb kamera 2 rosszabbal (bejáratra 2 meg térfigyelő 2)

Is benne van 150.000be ha jobbat akarsz

Itt az a gond h amióta a plázákat építették szerintem nem volt új kameravásárlás és itt spórolnak meg az alkalmazottakon

Manyecska 2014.07.21. 13:31:15

@igi1: leszokhatnál már az endékás pornóról, hé!!:D

killerkaller 2014.07.21. 13:31:21

@galaxiscsirke: Egy laikus észrevétel: mi a hóhérnak annyi kábel, ma már minden cuccra van wifi, pont erre ne lenne?

galaxiscsirke 2014.07.21. 13:31:32

@Kulics: Nagyban befolyásolja a tömörítés a műsort. Most 1000rel nyomatják a h264-es rögzítőket,hogy az milyen jó,mert jó minőségben tömörít nagy anyagot is kis helyre... nem kevés rögzítőt telepítettem,mjpeg-est, mpeg4-est, h264-est, a h264 MINDEN esetben vacakabb képet produkált ugyanolyan kamerákkal legjobb minőségi beállításokkal,mint akármelyik mjpeg/mpeg4.Lehet,hogy több vinyót használ az első 2, de aki értelmes képet akar,ne a vinyón spóroljon (egy 2TB-s nem duplaannyiba kerül,mint egy 1TB-s). Persze az élőkép mindegyiken szép és jó,szeretnek a bemutatótermekben kiállítani sok szép monitort,amin a különböző rögzítőknek a "szebbnél szebb" képeit reklámozzák,de érdekes módon a kiállított cuccokon nem adnak visszajátszási jogosultságot...

igi1 2014.07.21. 13:31:47

a parkolásra van megoldás de nem írom ke mer akkor mindenki úgy fog parkolni.

igi1 2014.07.21. 13:32:58

@Manyecska: imádom a vintaget XD

Nem volt mindenki önimádó, tökéletes és szép, meg izmos mint ma :)

Manyecska 2014.07.21. 13:33:32

@igi1: nem minden, elmentem egy mellett múltkor és összehasonlítottam, sokkal! barnább vagyok:DD lebuktam, mindenki ezzel vegzál mostanában:DD magyarázkodhatok folyton, kirekesztő a társadalom!:D

Manyecska 2014.07.21. 13:35:39

@igi1: Há' járjon biciklivel nem az? :P

Manyecska 2014.07.21. 13:36:53

@igi1: a billiárdasztalosban még volt romantika, egy lukra játszottak annak idején.

igi1 2014.07.21. 13:39:17

@atörökk: @igi1: má mondtam rajtam levezetheted

nem fogok megsértődni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 13:40:45

@igi1: Igi , konyorgom oszd meg velunk a helyes parkolast
koztunk marad, megigerem

galaxiscsirke 2014.07.21. 13:40:46

@igi1: Na igen,ha sötétben látni akar az ember, vegyen infrás kamerát mechanikus infraszűrővel, ami szintén dob az áron (tisztességes kültéri 5 megapixeles IP kamera (igen,kell akkora,ha az ember parkolóban nem csak a kamerától 20m-re álló rendszámotat akarja elolvasni) alapból 90e fölött van, és ebben nincs infravilágító, rendes infra,ami el is világít 50-100m-re, szintén 20-30 v. több, és még nem tettük hozzá az akkora tápokat kameránként,amik bírják is az ampert). Tehát pillanatok alatt az égig lehet vinni az árat viszonylag kevés kameránál is,ha az ember TÉNYLEG használható felvételt akar (azt nem érti meg a kuncsaft,hogy ha ezzel megkerül az autója v. betörésnél időben használható info keletkezik,akkor akár 1 esemény is behozhatja a rendszer árát). Mi inkább arra szoktunk törekedni,hogy vagy több standard kamerát (amik azért infrásak) rakunk megfelelően elhelyezve, olyan helyekre (akár rejtve), ahol a delikvens kénytelen elhaladni,ha bemegy a helyszínre,és máris van közelkép sima kamerával. A standard kamerák még mindig nagyságrenddel olcsóbbak,és korrektül elrakva több infot adnak, az meg nem költségnövelő tényező,hogy ide v. oda rakom a kamerát.

Manyecska 2014.07.21. 13:43:19

@atörökk: én. állítólag világít a kék szemem ki az arcomból!:D

galaxiscsirke 2014.07.21. 13:43:45

@killerkaller: Minden wifis eszköz többe kerül,mint az azonos sima. Egy Árkád méretű helyen ha minden kamera wifin menne (meg az összes többi cucc,telefonok,tabletek,miegyebek), előbb-utóbb telítődnek a frekvenciák,mert a wifire adott egy tartomány,amit használhat, és arra nem fér el végtelen eszköz végtelen sebességgel. Plusz minden rádió zavarható. Hiába riaszt a rendszer,ha eltűnik róla pár kamera (mert nagy adóteljesítménnyel elnyomják a jelét), ha nincs felvétel,hogy az eltűnés pár perce alatt mi is történt.

igi1 2014.07.21. 13:44:59

@hagyma: majd privibe megírom mer akkor az összes àllat úgy parkolna

Manyecska 2014.07.21. 13:45:09

Épp kérdezni akartam akkor mia francnak van egyáltalán kamera ha gyakorlatilag használhatatlan..?:)

Manyecska 2014.07.21. 13:46:04

@igi1: a falon függőlegesen, kitaláltam.
nayó kimegyek fagyiért.

igi1 2014.07.21. 13:47:47

@galaxiscsirke: itt minden attól függ h ki mennyit áldoz erre

ha már kamerát akarsz vegyél rendeset

ugyanez ha van jobb kocsid legyen már cascod

itt mindig előjön az h akkor is spórolunk valahol ha tudod megtérül kesőbb

meg nem vágják h a kamerákat is kéne cserélni 1 plazában mondjuk 6 evente meg a vezetéket és a többit is

Atörökk 2014.07.21. 13:48:40

@igi1:
vezesse le rajtad az ipari áram, de ezt már elmondtam

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Hát, ismerel valami alkalmassat, megfelelő referenciákkal rendelkezőt? :D

@Manyecska:
Csak eseti, vagy rendszeres megrontást is vállalsz? :D

igi1 2014.07.21. 13:49:02

@Manyecska: nem amozgássérült parkolóknàl vízszintesen

a fal a csókosoké

igi1 2014.07.21. 13:51:40

@atörökk: jóvan nem erőszak a disznótor

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 13:52:21

@igi1: ezt nem teheted meg a homar kozossegevel
a mindenki ugy parkol, akkor mindenkinek jo lesz

igi1 2014.07.21. 13:53:38

@hagyma: az èn traktorom helyére ugyan senki ne merjen parkolni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 13:57:26

@agresszív kismalac: hat igy latatlanban egyelore az omegasok melle tennem le a voksom
/azt nem ertem, mit szamit ki ellenszenves vagy nem, a taxist nem is ismered.../

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 13:59:00

@igi1: nem mondod, hogy trakival jarsz az Arkadba

igi1 2014.07.21. 14:04:42

@hagyma: én meg k@rvára nem értem

haza akarsz jutni

Hívaz taxis

fél órát kesik

hívaz másikat

minek vársz fél órát 10 perc után hívtam volna másikat
közben a taxis megjött

közölték nem szállnak be holott tökmind1 ha fél órát vártak és haza akarnak menni

mert inkább vársz tovább a másikra!?

akkor mondjàk le a fuvart

nem logikus az egész

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 14:17:50

@igi1: en nem tudom mi tortent, de seruleseket a 2 oreg omegas szenvedett
kotve ketlem, hogy onvedelem volt
barmi gaz van, elhajtok, oszt jonapot
na majd kiderul, ha kiderul

khell 2014.07.21. 14:20:11

@galaxiscsirke: "a h264 MINDEN esetben vacakabb képet produkált ugyanolyan kamerákkal legjobb minőségi beállításokkal,mint akármelyik mjpeg/mpeg4"

Szerintem nem nagyon vagy tisztában ezekkel a fogalmakkal.

Először is a H.264 az MPEG4 része, egyik kódoló algoritmusa.

Másodszor a H.264 a mai konzumer világban elérhető legjobb képminőséget adja, többet között a Blue-ray lemezeken is ebben vannak tárolva a filmek, igencsak kristálytiszta képed adva.

Az élőkép/mozgógép különbségét nem is értem, a H.264-es kamerák H.264-ben adják a képet ki magukból, a vezérlő, rögzitőbe már igy kerül. Tehát, ha rögzitve rossz minőséget láttál, mint az élőképen, akkor rosszul volt beállitva a rendszer, vagy iszonyatosan tömöritett (nem a kamera és a H.264, hanem a rögzitő) vagy akár le is konvertálta a felbontást.

Most is ilyen kamerát használok, kristálytiszta full-hd képet kapok éjjel és nappal is, rögzítve és élőben is. A különbség, hogy ha kedvem van hozzá, akkor a mobilomon is ezt az élőképet látom mobilneten, mert elég hozzá a sávszél. Nincs ma jobb a H.264-nél, az MJPEG egy nagyon régi (több mint 20 éves!) elavult formátum, mind minőségben, mind sávszélesség igényben. Viszont az olcsó kamerákban csak az van, mert gagyi alkatrészeken is implementálható, mig a H.264-nek erősebb hardverre van szüksége.

galaxiscsirke 2014.07.21. 14:22:54

@igi1: Így van. Nehezen fogadja el a kuncsaft,hogy természetesen bármit meg lehet csinálni, de mindennek megvan az ára. Az 1ik rendszerünknél (kb. 10 éve) a kuncsaft előre gondolkodott, építkezésnél behúzatott a kert szélétől több UTP-t, optikát (akkoriban hol volt még az optikai net a közönséges halandóknak...),koaxokat,minden 1ebet, kb. 5x annyiba került a kábelezése,mint amennyi az akkor épített rendszerhez szükséges volt. Aztán amikor apránként bővített, cseréltette a kinti kameráit,akkor jött igazán vissza,hogy minden ott volt,töredéke volt a költség is meg a munkaidő is. Most agyal azon,hogy optikai netet akar,és örül,hogy már bent van a kábele a földben. Aki meg mindenen spórolni akar,az többször annyit fog költeni később,ha bármit módosítania kell a rendszeren (és kell,mert amikor már megszokja,rájön,hogy igen,kéne még 1 kamera ide v. oda,és akkor sajnálkozik,hogy nem fogadott nekünk szót,és nem az elején fektetett be 1 kicsit többet az esetéeges bővítések előkészítésére...)

Manyecska 2014.07.21. 14:23:16

@hagyma: én viszont hallottam a taxist a rádióban reggel, és mellette teszem le a voksomat. Egyértelműen!
Hadd ne mondjam..

Manyecska 2014.07.21. 14:35:13

@atörökk: hát, voltam már férjnél, igyexem! A másénál is.:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 14:38:35

@Manyecska: OK
te dolgod
nalam nincs mentseg az eroszakra es veresre
ket esetben igen
ha a csaladomra vagy ram veszelyt jelentenek es megtamadnak
akkor lelovom nem kerdes
de nem hiszem, hogy megtamadtak a taxist
max verbalisan
na ilyenkor elhajtok oszt annyi
/amugy ferihegyen szinte oltek a szemukkel mikor mondtam, hogy nem kerek taxit, ott hienaznak, uljonek a seggukon, latom, hogy ott vannak, ha akarok taxit majd odamegyek, de ez masik tortenet/

galaxiscsirke 2014.07.21. 14:39:30

@khell: Lehet,hogy tanulnom kell még,csak azt mondom,amit tapasztaltam. A "standard" árkategóriás h264 rögzítők mindegyike vackabbat produkál. 1 kuncsaftunk volt kellőképpen "kukacos", és mielőtt eldöntötte volna a rögzítőt (16 kamerát akart), kért tőlünk valós műsort,hogy össze tudja hasonlítani a minőségeket. 3-at mutattunk neki,1 régi mjpeget, egy "standard" h264-et meg egy rendes h264-et. A "rendes" minőségű h264 meg az mjpeg kb. ugyanazt a minőséget adta,a "standard" h264-es cucc meg retteneteset (hiába full minőségre beállítva, kockázódott, ha nem volt képváltozás,apránként egyre nagyobb felületeket optimalizált,így észre se vette a hosszabb tétlenség után megjelenő messzebbi embert, ha autó ment el,"optimalizálta" a mozgást,és szép elmosódott pixelsorok lettek a rendszámtábla helyén a mentett állóképeken is,stbstb). Igen hamar a rendes h264-es rögzítőt választotta, annak ellenére,hogy az kb. duplájába került,és amúgy funkciókban kb. ugyanazokat tudta (ez sima analóg kamerás rendszer volt,nem IP).

Manyecska 2014.07.21. 14:47:40

@hagyma: azt mondja beütöttek az ablakon!

Manyecska 2014.07.21. 14:49:32

@hagyma: majd belinkelem neked a műsorból ha megtalálom, este..mindkét féllel beszéltek, nekem a bicska nyílt ki a zsebemben:D szintén.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 14:51:05

@Manyecska: hat ha meg azt is elhiszem, mert nem lehetetlen, bar nem is valoszinu , akkor elgurulok 200 metert es felhivom a rendorseget, hogy megtamadtak
bar nagy utes nem lehetett, mert nem a taxis orra tort be
ennyi

khell 2014.07.21. 14:51:08

@galaxiscsirke: Ja, hogy analog kamera, abban lehet, hogy igazad van, hogy ott nincs semmi előnye a H.264-nek. Nem arra van kitalálva, hogy 600 soros gyenge képet tároljon, hanem, hogy kristálytiszta HD vagy FullHD képet nagyon gazdaságosan, jó minőségben tároljon. De egy rendes IP kamerával az a nyerő.

Persze rosszabbat sem kellene produkálnia mint az MJPEG, ezek szerint a "standard" valamit elbénázott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 14:53:50

@Manyecska: oh nem kell
offos vagyok, raerek
mivel szerettem az omegat, mar elolvastam az osszes verziot
en oszt nem tudom mi tortent, de hogy megverte oket az tuti

chilii · http://chilii.blog.hu 2014.07.21. 14:59:08

Budaörs, IKEA parkoló, szintén szart sem ér a kamera...

Manyecska 2014.07.21. 14:59:56

@hagyma: én ezen cseppet sem csodálkoztam:D!

galaxiscsirke 2014.07.21. 15:13:05

@khell: A "standard" szerintem a lehető legolcsóbb/legvackabb hardverből építkezik, de mindennél olcsóbb (sajnos). 16 kamerás, 100FPS-es rögzítőt lehet kapni akár 100.000 pénzért is, szép és jó,és a fentebb említett vack minőséget produkálja, DE mindenki ezt akarja venni,mert olcsó. Ha meg ajánlunk neki egy rendeset,ami 200 fölött kezdődik,akkor hanyattesik az ártól. Jó régen még nem volt annyira igény a mobilos nézés,akkoriban volt egy "csúcstechnika", 16-os rögzítő, majdnem 300.000-ért, mai szemmel keveset tud,DE a képminőség megfelel a "rendes" h.264-nek, igaz,hogy mjpegben,rosszabb tárkihasználással,de több ilyet fölraktunk,és több olyan van,ami azóta (kb. 10 éve) non-stop (szó szerint) üzemel hibátlanul. Összesen ventillátort kellett bennük pár évente cserélni (mert előbb-utóbb beporosodik és szorulni kezd,de ha eléri a kritikus szintet,a rögzítő bővel időben szól hálózati riasztással és/vagy emaillal,mielőtt a ventillátor végleg meghal),meg nagyritkán vinyót. Valószínűleg ezt az üzembiztosságot (is) meg kellett ezekben fizetni, meg azt,hogy szinte agyonverhetetlen. Van egy olyan példányunk,ami többször is kapott villámot a pofájába kültéri kamerákon keresztül, 4 v. 5 videobemenete kihalt, a fő videokimenete is (az s-video műxik), de ezen kívül az egész rendszer 11 kamerával azóta is megy (nem döglött meg a proci, nem "hülyült meg" a villámtól, nem égett el a vinyó,stb, tehát az anno úgy lett összerakva,hogy csak azok a részei nem működnek, amik konkrétan elfüstöltek.

Manyecska 2014.07.21. 15:17:17

@hagyma: amúgy 2? éve voltam az x.búcsúkoncertjükön, mer VIP jegyünk volt /mindenhová van:P/.Jó volt.

Manyecska 2014.07.21. 15:19:29

@hagyma: ja, nem, Hobón voltam, várjá.:D Anyám omegás. Van egy ismerőse -nő-akinek olyan haja van egyazegyben mint a Kóbornak, nameg cabriója, azt beszóltak neki a buszról egy lámpánál hogy "szia Jani!" De volt már hogy a Szigeten is üdvözölték a csajt hogy "köszöntjük vendégeink közt KóborJanit"...azt a csajra ráment a reflektor.:DD Eskü.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 15:31:13

@Manyecska: jo volt Hobon lenni?
mar O sem fiatal...
15 ev utan hazamenni amugy a legnagyobb dobbenet nem a varosok valtozasa, pest, eger stb. hanem a rokonoke ismerosoke, haveroka
mondjuk Ok is ezt gondolhattak, mikor meglattak
itt van ez a ket pasi es ha elek meg, 15 ev mulva igy fogok kinezni?
kell az nekem?

Manyecska 2014.07.21. 15:39:50

@hagyma: ha a koncertre gondolsz, igen! Marha jó volt főleg hogy a Tátrai marha sokat játszott:) Igen jól tolta.

citrix 2014.07.21. 15:45:06

Meghúzták és no betétlap, kamera csak dísznek van. A nyomozást(mit?) lezárták,tettes ismeretlen. Na de mit vársz, Orbán Racsi ellopott telókája a dns vizsgálat és közel 8 millió elköltése után sincs meg pedig külön nyomozócsapat keresi. Részedre a nyomozás a bejelentés legépeléséből és az alsó fiókba süllyesztéséből állt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.21. 15:47:23

@Manyecska: termeszetesen nem a koncertre gondoltam
az tuti jo volt

lionking 2014.07.21. 17:57:19

@galaxiscsirke: kedves kolléga :)
Azért én ezzel baromira vitába szállnék (mármint hogy a H264 vacakabb képet ad mint a mjpeg... )

Aureliano Buendía 2014.07.21. 18:02:47

@háromlábúbogár: ez egy fosan, tuskó parkolóban még megy is, de egy ilyen zárt helyen nehezebb kivitelezni.

Aureliano Buendía 2014.07.21. 18:04:12

@Kitalátor (másként) gondolkodó: a mabisz akkor fizet, ha ismert az elkövető, de nincs biztosítása (oszt majd leveri rajta).

lionking 2014.07.21. 18:06:58

@killerkaller: húúú
azért az a wifi betonban épületben nemigen közlekedik 30-50 méternél tovább.
Másik
A legbrutibb wifi is max 300MHz-el "hasít"
számoljunk:
vegyünk 100 kamerát 2 Mpix-es 2048 bitrátával és 6 fps-el.
Ez napi szinten 2100 Gb !!!! adat havi szinten pedig 64 Tb adat..
Ez Wifi-n?
Még a gigabites hálózat is behajol alatta
Ha meglévő hálózat van, akkor is az IP-s rendszernek külön hálózat kell, és a legvégén csatlakozhat egy routeren keresztül a "valódi" hálózathoz, mert különben egy mél elküldése is fél óra lesz míg átér a másik szobába.
Wifi? komoly szakember csak röhög ezen.

Aureliano Buendía 2014.07.21. 18:15:13

Összegezve: száradjon el keze-lába az olyannak, aki másnak kárt okoz és elhajt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.21. 18:43:34

@hagyma: Én (veled ellentétben) nem foglaltam állást. Csupán finoman érzékeltettem, hogy nem szimpatizálok Benkővel. Még azt sem írtam oda, hogy bármit el tudok róla képzelni.
Pedig igen.

kvadrillio 2014.07.21. 21:19:11

Ira Forman elmondta, hogy a 21. század eleje óta Európában folyamatosan erősödik az antiszemitizmus. Európa több országában, ahol jelentős muszlim közösség él, erőszak tapasztalható a zsidókkal szemben. Magyarországon másfajta, "klasszikus, 19-20. századi, náci típusú antiszemitizmus van".

Kifejtette, hogy Magyarország azon kevés ország közé tartozik, amelynek helyzetét szoros figyelemmel kísérik, és ennek a nagy zsidó közösség az egyik oka.
Ira Formant - az amerikai külügyminisztérium honlapján található életrajza szerint - John Kerry külügyminiszter 2013 májusában nevezte ki az antiszemitizmus monitorozásával és az ellene folytatott küzdelemmel foglalkozó iroda vezetőjévé.

Az 1952-es születésű Ira Forman a zsidó közösséggel való kapcsolattartásért felelt Barack Obama amerikai elnök 2012-es újraválasztási kampányában. Korábban évekig az Izraelt támogató legbefolyásosabb amerikai lobbiszervezet, az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) politikai igazgatójaként dolgozott.

Ira Forman azon a napon tett látogatást Budapesten, amikor John Kerry Washingtonban nyilvánosságra hozta volna az amerikai külügyminisztérium 2013. évre vonatkozó nemzetközi vallásszabadság jelentését, de ezt - feltehetően egy héttel - elhalasztották Kerry közel-keleti útja miatt. A különmegbízott így a legfrissebb jelentés tartalmáról hétfőn nem tudott nyilatkozni.

MTI - alfahir.hu

forman bácsika !
NÁCITIPUSÚ A KURVA ANYÁD ÉS NYALD KI A SEGGEM !
AZ ITT LÉBECOLÓ ZSIDÓK PEDIG A FELSŐKÖZÉPOSZTÁLYBAN LÉBECOLNAK JÓL FIZETETT ÁLLÁSOKBAN, (SZOMBAT-BAN ÍRTA EGY RABBI EZT !), MÍG A NEM ZSIDÓ MAGYAR GYEREKEKBŐL MINDEN HARMADIK MUN KANÉLKÜLI A SZÜLŐHAZÁJÁBAN TE FASZ !!!!!

MENJENEK IZRAELBE A ZSIDÓK, AZ AZ IGAZI HAZÁJUK ! forman-b ácsika...

Krisz101 2014.07.21. 23:38:01

@galaxiscsirke: látom képben vagy. De akkor most szerinted tényleg szar ott a kamera, vagy csak kamuznak, hogy ne kelljen dolgozni? Ugyebár mit is kellene látnia? Hogy melyik autó döccen meg amikor elmegy a poszter kocsija mellett, és meghuzza, illetve a rendszamot kellene leolvasni, de az mehet másik kamerán is ha követhető az autó mozgása és szinkronizált a visszajátszás, akár a kijáratnál is ahol nyilván látható a rendszám

galaxiscsirke 2014.07.22. 18:27:24

@Krisz101: Nem láttam az ottani kamerákat, az általuk produkált minőséget sem, ezért nem tudom,mennyire beszélt mellé az őr. De mivel, ha jól sejtem, semmilyen parkolóban nem vállalnak felelősséget semmiért,tehát neki indifferens,hogy megvan-e az elkövető v. nem. Gyanítom,hogy macerás lehet esetleg a visszanézés v. lementés (akár technikailag, akár jogilag,mert rohadtul (agyatlanul) be van szabályozva, hogy esemény esetén ki jogosult megnézni a műsort), különben már csak a "jófejség-image" miatt is megérné neki (meg közvetetten az egész árkádnak), ha az lenne róla a köztudatban, hogy ugyan a parkolóban történtekért nem vállalnak felelősséget,viszont lelkiismeretesen minden lehető infot rendelkezésre bocsátanak, hogy el lehessen kapni a delikvenst. Amúgy simán lehet a xar minőség is,ha nem akarják,hogy bárki lássa,hogy milyen színvonalú ott a rendszer. Tapasztalat,hogy ahol jó a rendszer,ott a személyzet is szeret segíteni a felderítésben,mert ennek némi reklámértéke is van.
A parkolóban meg az a lényeg,hogy folytonos tudjon lenni a felvétel. Pl. ha nem is látszik a rendszám a koccolás helyén (mert messze van a kamera), de a kocc ténye megvan,onnantól jó, ha több kamerán,akár átfedéssel végigkövethető legyen folyamatosan a koccoló autó egészen egy olyan kameráig,ami már jól látja a rendszámot,és akkor nincs kérdés (nem mondhatja azt,hogy elkanyarodott vhol, és egy másik autó az,ami a kijáratnál látszik, ezt csak akkor tudja megtenni, ha vannak lefedetlen területek). Mondjuk ez meg megintcsak az értelmesen átgondolt telepítésen és kameraelhelyezésen (és kameraszámon) múlik.

KCicó 2014.07.30. 12:17:36

Akkor minek a kamera?
süti beállítások módosítása