Tékozló Homár

Nyalakodó udvarló a Fragolában

2014.07.30. 09:04 | Homár Hilda | 272 komment

mlfw3859_medium.jpg
A Fragola egészen biztosan Budapest egyik legjobb fagyizója. Ki gondolta volna, hogy egyszer fúj rovatunkban fog felbukkani, hogy egy füst alatt ügyfél- és panaszkezelésre is kapjon egy virgácsot. Ma szomorúak a csillámpónik.

Kedves Homár, alább olvashatjátok rövid szösszenetemet az addig kedvenc fagylaltozónkról. A téma mikor lenne aktuálisabb, mint most a kánikulában. Mivel nem érkezett válasz a 3 hete elküldött levelemre betartom a benne leírt egyik ígéretemet. Üdv. S.Á.

„Tisztelt Fragola Csapat,

Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a minőségi és egyedülálló fagylaltjaikhoz, a szokatlan, de nagyon finom ízekhez, a tartósan jó minőséghez, melyek miatt hajlandóak vagyunk évek óta akar húsz percet is autózni, mert sajnos a közelünkben nincsen Fragola. Ezt a levelem sem azért írom mert a fentiekben most csalódtunk volna, hanem a Csévi úton tapasztaltakat szeretném megosztani.

Ma, 2014. július 4.-én 20:45-kor jártunk ismét a fenti fagylaltozóban. Amíg a fagylaltjainkat eszegettük az üzlet előtti székeken ücsörögve a következőre lettem figyelmes. A pult mögött egy szőkésbarna fiatal hölgy állt (ő szolgált ki minket is). Az üzletben jelen volt még egy fiatalember is, más nem tartózkodott bent. Szemmel láthatóan ők ketten egy párt alkottak, mellyel egyáltalán semmi probléma nincs, sőt... Az már talán problémásabb, hogy a pult mögött ölelkezve a hölgy haja majdhogynem beleért a fagylaltos vödrökbe, de még ezen sem akadtunk igazán fenn.

Miután egymásnak örültek, a fiatalember vett egy műanyag kanalat és a pult mögött állva, abba behajolva szinte az összes fagylaltból rutinos mozdulatokkal kóstolgatott bőséggel, ugyanazzal a kanállal, sokszor, újra meg újra. A "minőség ellenőrzésnek" a fiatalember telefonjanak csörgése vetett véget 3-4 perc után.

Alig hittünk a szemünknek. Annyira megdöbbentett a dolog, hogy a kedvenc gorgonzola fagylaltomat kidobtam a szemétbe, egyszerűen hihetetlen, ami ott történt.

A következtetéseket nyilván én már levontam, most Önökön a sor.

Gondolkodom azon is, hogy ezt a kis történetet megosztom a hozzam hasonló Fragola rajongók között a Facebookon, illetve közzé teszem a Tékozló Homáron, de inkább megvárom először az Önök reakcióját, válaszát.

Bízom benne, hogy levelem jó helyre kerül, tanulnak belőle es nem hagyjak, hogy ez még egyszer bármelyik üzletükben előfordulhasson.

Tisztelettel,
S.Á.”

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Supreme* 2014.07.30. 09:06:31

Nincsenek hozzászólások korán reggel.

Supreme* 2014.07.30. 09:17:07

Nem értem mi a probléma, lehetett volna rosszabb is:

www.youtube.com/watch?v=Egy3-dP03bg#t=119

:DDDD

Manyecska 2014.07.30. 09:17:59

Erről a Fregoliról nem volt itt már poszt kb. hárem /3!3!/ hónapja? Mintha.

Manyecska 2014.07.30. 09:20:52

@Supreme*: 2.28-nál a csávó!:DDDDDDD:O

megamenn 2014.07.30. 09:43:37

A kiccsávó akkor oltotta be a nyálával a fallajtokat, hogy elérjék a Pergola minõseget. Vannak helyek, ahol ugyanezt segglyuxõrrel oldják meg.

Manyecska 2014.07.30. 09:47:21

Én bele is köptem volna, távozás előtt..:DDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.30. 09:48:55

én mindég mondom, hogy fagylaltot otthon csinálunk meg nyalunk dehát nem értik a népek. osztjónapot.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 09:50:35

@megamen: "A kiccsávó akkor oltotta be a nyálával a fallajtokat, hogy elérjék a Pergola minõseget."

:)) Ezt akartam mondani. Megelőztél. (Nincs harag.)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 09:51:50

Az megvan, hogy vagy a kaját, vagy a fizetést kesztyűvel kell kezelnie, nem ugyanazzal a kézzel?

Manyecska 2014.07.30. 09:54:32

@atpijkamo: @sugargiraffusplumps.: gyerekek, amióta megszalmonellázott a fagyis azóta eccer ettem, pedig imádtam. De nincs az az isten hogy oda mégeccer visszamenjek mer majdnem papot kellett hívni, életemben nem voltam ilyen szarul pedig jött már ki mentő hozzám:D

Manyecska 2014.07.30. 09:56:02

@atpijkamo: és hol látsz ilyet? direkt figyeltem a cukrászdában múltkor -II.ker., hírös cuki-, a sütiknél, szarták le. Már úgy értem, uazzal a kézzel mint a pénzt.

Manyecska 2014.07.30. 09:57:49

Tegnap olyan barnamártást ettem ami megfolyt a melegben, mondom basszus ez hogy néz ki? asszongya a háverom akkor ne edd meg.. mint a híg fos, olyan volt:DDD:O :(

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 10:00:09

@Manyecska: Mindenhol, cukrászdában, péknél... Ahol nem így csinálná, ott ugyanazzal a kézzel a pénzemet adhatja csak vissza, oszt jónapot.

Manyecska 2014.07.30. 10:04:45

@atpijkamo: pedig nem így csinálják!! az a jó amikor a zsömle leesik a fődre a boltban azt visszapakolja vmi szerencsétlen..:D legalább tenné alulra valahová..

megamenn 2014.07.30. 10:07:52

Engem még az is érdekelne, hogy az a húsz perc az bruttó vagy nettó.

Manyecska 2014.07.30. 10:12:50

@atpijkamo: aljas módon a zsömit nem alulrú veszem hanem kihúzgálom az üvegkalitkát ahol tárolják, és könyékig bele ugye:D, néha furán néznek rám, de a teteje mindig friss!:D

kézműves étcsokimikulás 2014.07.30. 10:29:59

@Manyecska: konyekig bele...
perverz gyesznyo...
:)
ize,fulescsirke...

Atörökk 2014.07.30. 10:31:07

Úri fagylaltozó finom népeknek. Előkóstolót is alkalmaz.

megamenn 2014.07.30. 10:35:47

@atpijkamo: @Manyecska: régi emlékek...mikor apró gyerek voltam a Kék Csillag étterem menzájáról hordtam az ebédet. Volt ott egy 300 kilós konyhás nyanya -vlsznleg olyan gyerekeket evett reggelire mint akkor én voltam- az csinálta elõszeretettel, hogy a fõzeléket -jó közelítéssel- az ételhordóba flattyintotta, az edény szélérõl a -krinolin vastagságú- mutatóujjaval az edénybe (!!!!!!!!!) csapta a maszatot, majd ( hogy nehogy bármi is kárba vesszen ) lenyalta az ujját, és azzal az összenyalogatott ujjas kezèvel rakta a fasirtot a fõzelékbe. Nagyon nehezményeztem a dolgot, de gyáva kis szar lévén nem mertem szólni, homár meg nem volt :)

Atörökk 2014.07.30. 10:37:11

@megamen:
Ó, igen!!!
Meg a klásszikus menzásnyolcas! Az megvót?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.30. 10:49:32

Hát ennyi, ilyet nem nagyon kéne egy fagyizóban megengedni. Nem mintha bárkinek baja lenne tőle, csak van az az ÁNTSZ nevű dolog, ami előírja, hogy nem.
E-mailre meg szokás válaszolni.

Ennyi, jöhet az új post.

2014.07.30. 10:51:31

@megamen: na de most akkor jól bemószeroltad Rózsika nénit :-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.30. 10:53:11

@ColT: há' azon kívül, hogy a redves herpeszvírusát meg a torokfájós baciját meg a reggeli spermamaradékot a nyelvéről áttranszportálja abba a fagyiba amit a kedves veveő megeszik tényleg nem lesz senkinek se baja tőle! :D jóétvágyat :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 10:54:11

@ColT: "Nem mintha bárkinek baja lenne tőle"

??? Én konkrétan kihánynám a belemet.

Atörökk 2014.07.30. 10:56:35

@megamen:
Menzás néni bal kezébe tányér, jobba a szedőkanál. Egy mozdulattal, azt végigvíve, először kanál belemárt az ételbe, tányér fölé visz, ott megfordít, leráz róla (közben jut máshová is, istenkém), sa a mozdulatsor végén a szedőkanál ismét a főzelékben landol. Ha a néni ügyes vót, mindez egy8-as ívét adta ki.

Manyecska 2014.07.30. 10:59:17

@hüjehalyó: belinkeltem neked egy aldis csengőhangot tegnap,.. megtaláltad??:)
étcsokinyuszi: de nem?:D@ColT: fújjmá, tejes alap /haha/, azokban baromira terjed a baci. nem beszélve a többiről.
meg belemásznak a kis bogarak a hajról stb:DD

Manyecska 2014.07.30. 11:00:24

@sugargiraffusplumps.: a lóavataros csávónak szegényes a fantáziája./ uncsi lehet az ágyban.:D:P/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.30. 11:00:48

@megamen: @atörökk: izzadós kéccáz kilós menzásnénik hetyke csimbókba rendeződött hónaljszőrzetéről patakokban csordogáló izzadságcseppek végső állomása megvan a lelki szemeitek előtt, ugye?

Homár Hilda 2014.07.30. 11:01:15

hüjehalyó ne má lécci! pont most, amikor versben kezdtünk beszelni egymashoz

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.07.30. 11:01:39

Amúgy meg a posztoló a hülye. Meg is magyarázom. Évi 2-3 kiló szart (pisit, nyálat) meg kellene ennie mindenkinek. Ha ugyanis kihipózott környezetben élünk, akkor kákabelű (jelentsen ez bármit is) gyomor, meg bélbajos ember lesz belőlünk.

Az említett fagyizóban csak segítettek volna kompenzálni a hülye posztoló minden bizonnyal egészségtelenül alacsony szinten lévő éves idegennyál deficitjét.

Atörökk 2014.07.30. 11:03:24

@sugargiraffusplumps.:
Hogyne! Mindig lenyalta az ujjárul, mielőtt azt beledugta volna a finomfőzelékbe!

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.07.30. 11:04:25

@Homár Hilda: pedig gondoltam, hogy bekopizom még az ország összes Aldi üzletének a nyitvatartási idejét is. De ha nem, akkor nem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.30. 11:06:12

@sugargiraffusplumps.: @atpijkamo: @Manyecska: Amíg nem tudták, hogy néha beleesznek a dolgozók, semmi bajuk nem volt :) Illetve abba se nagyon gondoljunk bele, hogy puccos éttermek konyháján mi folyik :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.30. 11:06:35

@atörökk: fals! bele a levesbe egyenest! meg a konyharuha a hónya alá csapontva panyolásan! télen orrszívással takonyfegyelmezés meg kézfejet gondosan a szőrősebbik felével alkalmazva zsebkendő helyett! tisztára mint valami horrorcirkuszban, vááá. oszt csudáxottak anyámék, hogy mér néztem ki úgy mint egy csomag sósropi. (na, legalább az mán elmúlt! :D)

Prien-u47 2014.07.30. 11:08:10

"Gorgonzola fagylalt" bazmeg, én itt hánytam el magam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.30. 11:09:59

@Manyecska: Nem _olyan_... Max. nem vetted észre ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.30. 11:10:17

@ColT: hát a gyomruk nem forgott, az tuti. viszont a pár nap múlva jelentkező torokfájás oka azér világosabb így, ugye? nem a fagyi a hibás hanem a beletaknyadzás, váááádeundoríjjtó.

Manyecska 2014.07.30. 11:15:06

@sugargiraffusplumps.: há', feletted.:D @ColT: jó de forró ételbe azér vmennyi baci csak elpusztul. vagy nem!:DD@Prien-u47: én is. mér a solymári Zazziban kaktuszhabos sütit is lehetett kapni!! meg minden..

Katarina 2014.07.30. 11:16:23

Kb. húsz évvel ezelőtt, nyáron akkor fordultam ki a Jégbüféből, amikor megláttam, hogy két gombóc fagylalt adatolása között a kedves kisasszony nemes egyszerűséggel lenyalta a fagylaltadagoló kanalat. Valami érthetetlen oknál fogva azóta sem jártam a Jégbüfében.

Prien-u47 2014.07.30. 11:16:44

@Manyecska: jó, hát még mindig értelmezhetőbb, mint a klasszikus "erdőmester" fagyi. :D

Homár Hilda 2014.07.30. 11:18:00

@hüjehalyó: küldd el magánban, megnézem!

Manyecska 2014.07.30. 11:18:04

@Prien-u47: basszus, nálunk kékfelhőt lehet kapni!!! az mi a halál? házmester, fröccs??:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.30. 11:19:38

@Manyecska: Vagy nem? :) Amúgy ja. Csak aztán utána jön az utánpótlás :D

230e 2014.07.30. 11:20:05

@Katarina: francba ezt nem kellett volna elolvasnom :-)

Manyecska 2014.07.30. 11:21:38

@230e: jóétvágyat!!:D@ColT: tetsző.járunk??

Martinicske 2014.07.30. 11:29:54

A cím alapján arra gondoltam, hogy a pultos csajt nyalták, sajnálattal olvasom, hogy ilyesmiről nincs szó.

Manyecska 2014.07.30. 11:30:39

@sugargiraffusplumps.: az én kisfiacskám direkte letagadta az étkezési csekket amit be kell ugye fizetni...a menzára. Asszonta anya olyan SZ.R a kaja! amióta reformkonyha van vagy mi.:D Lese ment enni két óra közt néztem mért fogy ez a gyerek?? asszongya nem megy le ebédelni. Nab+! :(( :D Szóval jövőre menza kilőve. csak azt nem tudom mit pakoljak neki:D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 11:33:32

Még mindig jobban járt, mint az egyszeri ember, aki bement egy étterembe, és túrós csuszát rendelt. Egyszer csak egy göndör szőrszálat talált benne. Berontott a konyhába, és látja, hogy a szakács a farkával keveri a tésztát.
Ráordít:
-Olyan szegény ez az étterem, hogy még egy fakanál sincs???
Mire a válasz:
- Fakanál az van kérem, csak túró nincs...

D

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 11:49:23

@ColT: ÁNTSZ csak akkor játszik, ha megbetegedés van. Jópár éve a tisztiorvosoktól a hatósági állatorvosokhoz került az élelmiszer-biztonság.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 11:54:07

Bezzeg, ha valami hosszú nyelvű, turcsi orrú, papmacskahernyó-szerű pinanyaló retikülkutya nyalt volna bele a fagyiba, már leoltottátok volna a poszt tolót, hogy hogy lehet ilyen...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.30. 11:54:47

@atpijkamo: egyik kézre kesztyűt! Solved.:)

herk 2014.07.30. 12:00:40

@hüjehalyó: ez a 2-3 kiló urban legend.
Ugyanez megtalálható 20-30 kilóval is, meg 200-300 kilóval is. Egyszer oszd már el szípecsém 365-tel a 2-3 kilót, és meglátod. Azonkivűl hiv, herpesz, ebola, stb. virusból 1 mikrogramm is túl sok, nemhogy 10 deka.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.30. 12:04:52

szerencse, hoyg rám fér egy kis fogyókúra. Most nem ebédelek, valahogy elment az étvágyam. Nem-nem a poszttól :) Tudtok ti sokkal gusztustalanabb dolgokat is:)

Katarina 2014.07.30. 12:06:07

@230e: Ha ma készültél éppen fagyizni a Jégbüfébe, csak azzal tudlak biztatni, hogy ez a hölgyemény remélhetőleg már nem dolgozik ott, és hátha megváltozott azóta a mentalitás. Én többé azonban nem tudom oda betenni a lábamat.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.30. 12:21:19

@sugargiraffusplumps.: @Katarina: ha olyan nyúlnyal belé, amikivel egyébként is csókolóznál, akkor hirtelen nem is baj, a nyárspolgári én forronghat akkor már csak az emberben.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.30. 12:24:58

@Katarina: lepd meg őket egy kézenjárós antréval.

hobbitroll 2014.07.30. 12:29:27

@Manyecska: leginkább az ánuszába, 100-as szögekkel átszurkálva

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 12:31:20

@Manyecska: Jóvanna, nem az urológián dolgozók munkatevékenységére gondoltam!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 12:33:38

@batgirl: Csak nem az én aranyos kis viccemre gondoltál? D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 12:34:04

@megamen: A Kék Csillag az a Kék Osztriga budapesti megfelelője? (Debrecenben lefordítva Kék Álom az anál lógiája)...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 12:36:42

@megamen:
Úristen!
Akkor azért lettél ilyen...
Meg ne tudja a fensőbbség, mert megsemmisít, mint elfajzottat...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 12:38:45

@Katarina:
"Én többé azonban nem tudom oda betenni a lábamat."
És akkor házhoz szállíttatsz onnan?
Vagy kézenállva mész be?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.30. 12:43:33

Bajcsy Zs. út 76.?
Csévi út 7.?
Nagymező utca 7.?
Károly Körút 3.?
Katona J. utca 37.?
Ráday utca 14.?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 12:44:22

@ColT:
"Amíg nem tudták, hogy néha beleesznek a dolgozók, semmi bajuk nem volt :) Illetve abba se nagyon gondoljunk bele, hogy puccos éttermek konyháján mi folyik :) "

Erről van szó...
Szögezzük le, hogy az ember ilyen... agyament, hogy a puszta látvány képes elvenni az étvágyát. Bemagyarázza magának, hogy bacilusok, meg betegség - pedig semmi ilyesmiről nincs szó.

Ha valaki csak úgy TESZ mintha megnyalná a kanalat, sok ember már akkor is másikat kérne.
Még akkor is ha ténylegesen látta, hogy nem történt meg a nyalás. És nem azért, mert tahóság ilyet csinálni, hanem önmagában a gondolat, hogy nem nyalták meg ugyan ezt a kanalat, de akár meg is nyalhatták volna stb...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.30. 12:47:35

@Kitalátor (másként) gondolkodó: honnan ez a mindent makacsul átható kék szín? Melegek=atlantisz népe?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.30. 12:50:44

@agresszív kismalac: benne van a posztba.

Ezt a levelem sem azért írom mert a fentiekben most csalódtunk volna, hanem a Csévi úton tapasztaltakat szeretném megosztani.

@Kulics: inkább undoríjjtó!! :S

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.07.30. 12:52:43

@Jani haverja: Vagy hogy egy klasszikust idézzek:
"A legénység, a kapitány szerint, a hajó tonnatartalmát véve alapul, élősúlyából mintegy 22 százalékot veszített.
Pedig az utolsó napokban kissé javult a koszt, mert Tuskó Hopkins egy szakácskönyvet szerzett valahol.
Ezt tanulmányozta, amikor felkerestem a konyhában. Rajtam kívül már senki sem beszélt vele.
- Nézd, Tuskó - mondtam. - Ez nem mehet így tovább. Hogy odaégeted a levest, rendben van. De hogy kerül a feketekávéba só?...
- Jól adod. Éppen tésztának való retket sóztam, amikor a néger beejtette a pipáját a kávéba. Azt kellett kihalászni, hát belenyúltam sós kézzel... Mi jobb a kávéba, só vagy pipa?
Mit felelhettem erre? Igaza volt."

Ezzel együtt lófát az ifjú seggébe, mert a Fragola nem egy olyan olcsó hely, ahol "ezért a pénzért mit akarsz Kiccsávó!" felkiáltással el lehetne intézni a dolgot.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.30. 12:54:58

@Hoppácska: egyes férfiegyedek is hajlamosak cselekedni pont ugyanígy! Nőnyalat esetében. Másikat kell kérni az uraamteremtőtől. Csak kérd és megadatik! ÍígyY VvanN EezZ MmindennelL.. Gondolj nagyon, ss meg kapód a mé zesbödönt. Főleg, ha ezóhulyeségre vágysz, azt röggtön. Még fejlődsz is. Most örülsz.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 12:56:36

@Kellemes Zérókomponista:
Nem, én tényleg csak és kizárólag a táplálkozásról beszéltem.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.07.30. 12:59:52

Mellesleg meséltem már apám sztoriját a 60-as évek végéről? Akkoriban a Sütőipari Kutató Intézetben dolgozott, és mentek ki helyszíni művezetésre, vagy valami hasonlóra egy kis pékségbe, ahol dolguk lett volna. Nyár volt, kánikula, pékségben valószínűleg volt vagy 60 fok. Beléptek, az első, amit megláttak, a péklegény volt, aki félmeztelenül, de így is tökig izzadtan dagasztotta a kenyeret. Időnként egy nagyobb marékkal kikapott a hűvös tésztából, bevágta a hóna alá, felitatta vele az izzadtságot, majd a massza ment vissza a többi közé.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.30. 13:00:13

@Csokis: de legalább a Kiccsávó nagyká. Azazérmár tisztelet! Vendéglátás=egókörbenyalogatás/ugrálás testidegen nyelvvel. Az persze nem zavarja egyik kedvesvendégetsem.

Katarina 2014.07.30. 13:01:26

@Hoppácska: Ennél egyszerűbb a megoldás: nem megyek be, nem eszem semmit, aminek köze van a Jégbüféhez. Süteményt is, fagylaltot is árulnak máshol is - szerencsére.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 13:03:01

@Katarina:
"nem eszem semmit, aminek köze van a Jégbüféhez. Süteményt is, fagylaltot is árulnak máshol is - szerencsére."
Ha nem árulnának máshol, akkor azért ennél?

Katarina 2014.07.30. 13:03:08

@Kellemes Zérókomponista: Egészen mások lehetnek az elvárások mondjuk családi körben - bár én akkor sem nyalogatom körbe a fagyiskanalat, ha a gyerekeimnek adom a fagyit vele -, mint egy vendéglátóipari egységben. Én pedig nem terveztem nyálcserét - még egyoldalút sem - a Jégbüfében dolgozó lánnyal.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 13:04:51

@Katarina:
"bár én akkor sem nyalogatom körbe a fagyiskanalat, ha a gyerekeimnek adom a fagyit vele"

Miért, a srác a jégbüfében konkrétan körbenyalogatta???

Manyecska 2014.07.30. 13:05:39

@Kitalátor (másként) gondolkodó: akkor milyen lehet a Kékfelhő fagyi ezekután, amit itt árulnak.. :DD
napi cuki: www.youtube.com/watch?v=84DLT4yRcy4
ugyehogy?:)

Katarina 2014.07.30. 13:05:56

@Hoppácska: Miért van az az érzésem, hogy direkt kötözködsz velem? :-)
Én nem viselem el, ha lenyalogatják azt a kanalat, amivel utána az én fagylaltomat mérik. Nem is kell, van más megoldás.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.30. 13:07:10

@Hoppácska: mostmár sohasem mosod le magadról, hogy csak a szexről vagy képes beszélni, persze burkoltan. Milyen Hopplicska az ilyen, hatalmas csalatkozás.;(@Csokis: majd feláron adták "angyalok verítéke vekni" fantázianéven.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 13:07:28

@Hoppácska: Szerinted éjszaka hűvös van a pékségben? Plána régen, amikor egy légtérbvolt a kemence és a dagasztóműhely?

Katarina 2014.07.30. 13:07:29

@Hoppácska: Konkrétan: rendesebb helyeken vízbe mártják, vízzel mossák le a fagylaltos adagolókanalat, mielőtt egyik ízű fagylaltból a másik ízű fagylaltba kanalaznak. A csaj a Jégbüfében ezt a nyálával - a kanál lenyalogatásával - oldotta meg.

230e 2014.07.30. 13:09:28

@Katarina: Balatoni vagyok, és hallottam történeteket, tudom hogy a városomban hová küldöm nyáron a barátot, és hová az ellenséget, de ez toplistás eset, azért tudok nehezen napirendre térni felette.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.30. 13:09:49

@Katarina: nem, ugyanilyen nincs. Ez az élvezet már örökre elveszett.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 13:12:58

@Manyecska: Bele se merek gondolni!
Kisbéka aranyos, de ha ez nem múlik el neki, abból tragédia lesz.

@Hoppácska: @Kellemes Zérókomponista: Most akkor először is tisztázni kellene, hogy ki mit is nevez fagyiskanálnak!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 13:13:24

@Katarina:
"Miért van az az érzésem, hogy direkt kötözködsz velem? :-)"

Mert - bár nyilván nem helyes amit a srác csinált, fujj fujj, lőjjék le! - alapvetően nem érzem jónak a hozzáállásodat, és főleg azt, hogy egyre jobban felspannolod magad, pl. ezzel a "körbenyalás" dologgal... Peeersze, a srác dirrrrekte még körbe is nyalta a kanalat, amit te sose szoktál... És egyébként is büdös lehetett a szája nekije! Ja és különben veri a nőket!

"Én nem viselem el, ha lenyalogatják azt a kanalat, amivel utána az én fagylaltomat mérik."

Erről beszélek!
NEM azzal a kanállal mérték a fagyit: "a fiatalember vett egy műanyag kanalat"...
És nem is nyalogatta le, vagy ha igen, akkor is mindegy, mert nem azzal a kanállal mérték a tiédet.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 13:15:50

@Katarina:
"A csaj a Jégbüfében ezt a nyálával - a kanál lenyalogatásával - oldotta meg."

Na, már a csaj is nyalakodott??? :)))))))

Esetleg az ujjával törölte le? :)

Bluemotion 2014.07.30. 13:19:23

Pedig ha tudná a posztoló, hogy hány pék vakarja meg a hónalját olyan kiflivel, amelyet az ember nap mint nap megeszik, mivel a tésztás a keze.
Ilyenkor jön az le, hogy a posztoló nem tudja értékelni a kiskanállal történő kóstolást sem :(
Jó étvágyat mindenkinek!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.30. 13:21:28

Tényleg, eltávolodtunk kissé a posztban foglaltaktól. Szarrúddal való guriga, dinoszauruszok még nincsenek beleszőve, kéretik pótolni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 13:21:47

@Hoppácska: Én már a gorgonzola fagyit se értem: attól lett olyan tehénsegg-jellegű szája annak a tévében mutogatott ijesztő kurvának is?
Amúgy szívesen belepillantanék @Katarina: hűtőjébe (Oppardon: Hütttőjébe) és edényeibe is, az ilyen nagyfokú finnyásság mögött gyakran (de nem minden esetben) olyan konyhák vannak, ahol az ott tartott, ott szaró-hugyozó alig tucatnyi macska undorral elfordul a csótányok és meztelencsigák által megmászott penészes ételmaradékoktól...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 13:31:20

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
"az ilyen nagyfokú finnyásság mögött gyakran (de nem minden esetben) olyan konyhák vannak, ahol az ott tartott, ott szaró-hugyozó alig tucatnyi macska undorral elfordul a csótányok és meztelencsigák által megmászott penészes ételmaradékoktól... "

Egy kicsit mintha te is túlzásbe esnél... :)
Csak egy pöttyet :)

De az tény, hogy én is láttam már olyan lánykát, aki a kutyájával együtt, egy tölcsérből ette a fagyit: egy nyalás neki, egy a kutyulinak...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.30. 13:32:25

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Múlt héten meghívtam néhány
ismerõsömet egy étterembe, ahol
észrevettem, hogy a rendelést
felvevõ pincér ingzsebében egy
kanalat hord.
Kissé különösnek tûnt, de nem
tulajdonítottam neki nagy
jelentõséget. Mikor azonban a
felszolgáló pincér a kenyérrel és a
terítékkel asztalunkhoz érkezett,
láttam, hogy az õ ingzsebében is
ott lapul egy kanál. Ahogy a mi
pincérünk visszajött,
megszólítottam és megkérdeztem
tõle, mire jó az a kanál.
- Nos, - válaszolta a pincér, - az
étterem tulajdonosai felkérték a
hatékonyságnövelésben ismert
szakértõnek számító Andersen
Consulting-ot, hogy vizsgálják felül
munkafolyamatainkat. Néhány
hónap statisztikai elemzés után
arra az eredményre jutottak, hogy
vendégeink kanalaikat 73,84%-kal
gyakrabban ejtik le, mint bármely
más tárgyat az asztalról. Ez tehát
átlagban 3 kanalat jelent óránként.
Ha a személyzet fel van szerelve
kanállal, akkor megtakaríthatjuk a
külön utat a konyhába, s ezzel
mintegy 1,5 munkaórát
spórolhatunk naponta!
Éppen, hogy elõadását befejezte,
már hallani is lehetett az
evõeszköz által keltett fémes zajt,
ahogy a padlóra esett. A pincér
azonnal kicserélte a kanalat a
zsebében lévore, és így szólt:
- Látja, ha legközelebb a konyhába
megyek, majd kicserélem a
kanalat, ahelyett, hogy most külön
oda mennék!
Ez igen mély benyomást tett rám,
miközben a pincér további
rendeléseinket vette fel. Ahogy
ismét körülnéztem, megfigyeltem,
hogy az összes pincér nadrágjának
a sliccébol kilóg egy vékonyka kis
zsinór, aminek okáról szintén
megkérdeztem az asztalunkhoz
ismét odaérkezõ pincért.
- Nem minden vendég olyan
figyelmes, mint Ön! Az említett
Andersen Consulting kitalálta,
hogy a WC-n is idõt takaríthatnánk
meg.
- Ezt hogy kell érteni? - kérdeztem
csodálkozva.
- Nos, tudja, ha a madzagot
rákötjük a ..., na, szóval érti, akkor
anélkül elõ tudjuk venni, hogy a
kezünket használnánk, és ez által
az idõ 76,24%-át megtakaríthatjuk,
mert nem kell kezet mosnunk!
Látja, ez az Andersen Consulting!
- O.K., ez remek - jegyeztem meg,
- de ha a zsinór csak arra való,
hogy elõvegyük, akkor, hogyan
tesszük el?
- Nos, - súgta oda halkan - nem
tudom, a többiek hogy csinálják,
én a kanalat szoktam használni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 13:35:02

@Hoppácska: Nyalt az a kutya mást is, nemcsak fagylaltot...
@agresszív kismalac: Lájk!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.30. 13:43:59

@Hoppácska: Ennyi.

@Manyecska: Hát a fene tuggya, az asszony zabos lenne :D

@Kitalátor (másként) gondolkodó: A franc tudja, attól még ha kimennek egy helyre, valaki csak ellenőrzi a mosogatást és egyebeket is.
De értsd rá, akkor a megfelelő szerv, mikor ki... :D
(Hogy hívják ezen a héten a .... minisztériumot)

Manyecska 2014.07.30. 13:48:35

@ColT: de legalább lenne otthon kajád.:DDD@Kitalátor (másként) gondolkodó: nagy bajok, inkább:D

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 13:50:27

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
"Nyalt az a kutya mást is, nemcsak fagylaltot..."

Igen... Éppen a kutya, amelyik még a fekáliát is a szájba veszi (de legalábbis megszagolja, hozzáérteti az orrát) stb. mégis kellemesebb "nyalópartnere" volt ennek a lánynak, mint - adott esetben - egy normál embertársa...
Ez van...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 13:57:42

@Manyecska: Fejlettebb országokban? Lelövi, ha kamaszodni kezd.
@ColT: Az illetékes kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága, amely a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszerbiztonsági (NÉBiH) szakmai irányítása alatt működik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 14:02:15

@Hoppácska: Speciel most nyalásilag nem arra gondoltam, hogy a kutya koprofág állat (bár igen, az), hanem a 3,14nára...

Katarina 2014.07.30. 14:04:20

@Hoppácska: az az érzésem, hogy két malomban őrlünk. A posztban szereplő fagyizóban vett a pultoscsaj fiúja minden fagyiból többször is ugyanazzal a kanállal - ezzel sem tudok egyetérteni. Én pedig egy kb. húsz évvel ezelőtti "élményemet" elevenítettem fel, ahol a Jégbüfében a fagyiscsaj azt a kanalat nyalogatta le két gombóc fagyi tölcsérbe helyezése között, amellyel a fagylaltot mérte ki a vendégeknek. Nos, ezt nem vette be a gyomrom.
Ha ez szerinted túlzott igényesség a részemről, ám legyen ez a te véleményed, én továbbra sem vásárolok többet sehol semmit olyan helyen, ahol ilyesmi megtörténhet.

Katarina 2014.07.30. 14:05:29

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Mondhatnám, hogy a feltételezés is sértő, és mondom is, mert így van. Magadból indulsz ki talán, amikor ilyesmit feltételezel - ismeretlenül is - másokról.

Manyecska 2014.07.30. 14:10:48

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "súgj valami mocskosat a fülembe drágám!.."konyha!".." :DDD

Manyecska 2014.07.30. 14:13:37

@Kitalátor (másként) gondolkodó: a koprofág a nyuszi meg a T.malac!., az a baj a kutyák a seggüket is előszeretettel nyalogatják..

Atörökk 2014.07.30. 14:15:23

@Manyecska:
"-Idesapám, nézze ott azt a kutyát, ahogy nyalogatja a golyóit. Úgy örülnék, ha ez nekem is sikerülne.
-Próbáld meg, fiam, arra vigyázz, nehogy megharapjon közbe!"

lutria 2014.07.30. 14:17:29

Majd az válaszolják hogy mivel este 20.45 volt a pultban lévő fagyi már úgyis ment kukába,másnapra meg mindenből frisset készítettek úgyhogy mindegy hogy a csókos szájú belenyalt-e.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 14:17:54

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Jellemző.....
(amikor leírtam a szövegemet, eszembe ötlött ez a lehetőség...)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 14:18:55

@Katarina:
Ja, te akkor egy húsz évvel ezelőtti élményedet olvasztottad össze ezzel a mostani cikkel????

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 14:20:26

@Manyecska: Is. A másikét és a másokét is...
@Katarina: Elevenedbe vágott? Talált, süllyedt? A "gyakran (de nem minden esetben)" szakaszból melyik szót nem érted?

megamenn 2014.07.30. 14:21:08

@Kulics: demióta készülök rá... :)

Manyecska 2014.07.30. 14:21:21

Homoktövis-fagyi legalább jól hangzik /és finom!!/ De ez a zongora vagy mi..:))) @atörökk: jaja! az én kutyám mondjuk fél! a fagyitól!..:D

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 14:23:34

@Manyecska:
"az én kutyám mondjuk fél! a fagyitól!"

Mert egyszer megharapta egy nagydarab fagyi és azóta?

Manyecska 2014.07.30. 14:26:14

@Hoppácska: te, nem mondta, pedig kérdeztem. Még nem látott olyat. Kis hülye, az utcán találtam..Dunát is amikor először látott megrökönyödve bámulta:) valami lakótelepi eb lehetett.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 14:26:33

@atörökk: :))

@Csokis: "felitatta vele az izzadtságot"

:)) Engedelmeddel ellopom.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 14:29:53

@Katarina: Akkor ne vásárolj:
- Élelmiszeripari készterméket (tudom, miről beszélek, dolgoztam konzervgyárban és tejüzemben is).
- Őstermelői, piaci készterméket.
- Semmilyen azonnali fogyasztásra alkalmas élelmiszert, étteremben sem.
Soha.
Ne fogyassz, csak olyan ételeket, amelyeket a saját magad által termesztett/tenyésztett és saját kezűleg aratott/leölt (előfeldolgozott) nyers alapanyagból csak saját magad készítettél, lehetőleg az ugyancsak általad rakott tűzhelyen, az általad készített edényekben. (Nincs is jobb fogyókúra!)
Akkor talán elkerülheted, hogy más emberek testváladékai beléd kerüljenek...

Manyecska 2014.07.30. 14:32:14

@Kitalátor (másként) gondolkodó: mit kötöszköcc látnád anyámat asszongya azér van a lakás hogy jól érezze magát, háromhetente porszívózik, konyhát csak használja télleg ha ott vagyok sikoltozva! takarítok. még jó hogy utálja az állatokat:DD nem ér rá mert napi másfél doboz cigit kell elszívnia és felhívni hatszáz rokonát esténként.:D

megamenn 2014.07.30. 14:32:59

@Kitalátor (másként) gondolkodó: nem. én egy élõ példája vagyok egyfajta budapesten kívüli létformának.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 14:33:12

@Hoppácska: "húsz évvel ezelőtti élményedet olvasztottad össze"

Szerintem direkt csinálod. Világosan elmondott egy hasonló esetet.

A fagyiba és vele kapcsolatbakerülő eszközökbe nem nyalunk bele, nem pisilünk bele, és még csak nem is csinálunk úgy, mintha.

Ha valakinek kedve van ilyenekre, mégis megeszi a nyálasszaros fagyit, esetleg a kutyáját is belekeveri, lelke rajta, attól nekem nem fog kelleni.

Manyecska 2014.07.30. 14:34:29

@Hoppácska: megharapta és azóta utálja a nagykutyákat de múltkor kib.sztam vele mert amikor hergelte magát odatosztam a németjuhász-elé /szelíd ő/, mondom öcsém most pofázz. Azóta nem tépi el a pórázt és nem őrjöng ha nagyokat lát. Az a baj hogy az utcán is látja a kutyákat és hergeli magát egész nap:D! basszus, a sarokról hallom ha üvölt..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 14:35:59

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Így kellene tennünk mindannyiunknak. Sajnos nem kivitelezhető teljesen, de törekedni kell rá. Első szabályként felvágottat nem veszünk. Csak szín sonkát, amit az orrunk előtt szeletel a bejáratott hentesünk.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 14:42:32

@atpijkamo:
"A fagyiba és vele kapcsolatbakerülő eszközökbe nem nyalunk bele, nem pisilünk bele... Ha valakinek kedve van ilyenekre, mégis megeszi a nyálasszaros fagyit"

Kezdted a pisilésen aztán szaros lett belőle?...

"Ha valakinek kedve van ilyenekre, mégis megeszi a nyálasszaros fagyit, esetleg a kutyáját is belekeveri, lelke rajta, attól nekem nem fog kelleni. "

Nos éppen erre céloztam, hogy az illető lány is fel lett volna háborodva, hogy ő olyan fagyit kapott, amelyikből egy olyan kanállal is vettek, amelyik előzőleg egy EMBER szájában volt - utána pedig adott egy nyalást a kutyájának a fagyijából. Utána meg ő is belenyalt.

Vajon melyik esetben került több idegen nyál az ő szájába??????

Igen, ne kerüljön semennyise - de azért csak én tartom furcsának ezt?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 14:44:19

@atpijkamo:
"Csak szín sonkát, amit az orrunk előtt szeletel a bejáratott hentesünk. "
:))))))))))))))))))

Azt te csak hiszed bébi :))))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 14:46:02

@Hoppácska: "csak én tartom furcsának ezt?"

Csak akkor, ha nem sikerült az én és a többiek kommentjeit megértened. Ez esetben Moha IQ-jával rendelkezel.

Manyecska 2014.07.30. 14:46:41

Hát basszus gyerekek ha én ilyet láttam volna minimum Vásárlók könyve... azért ne b..sza már meg a jó ...., vigyáztam..!:D

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 14:47:30

@atpijkamo:
"Csak akkor, ha nem sikerült az én és a többiek kommentjeit megértened."

Szerintem meg te nem érted, hogy én miről beszélek.

De sebaj, én nem vagyok olyan tahó, hogy az iq-dra célozgassak.

Manyecska 2014.07.30. 14:47:59

@atpijkamo: azt a hírt belinkelted már hogy a csááááávó felszeletelte a kaukázusi juhászkutyáját és kecskehúsként akarta árusítani, minap..?
:DD csóri állat.

Manyecska 2014.07.30. 14:54:59

Pálinka Sánrájz. Most megy. Anyátok pi..csáját /nem nektek!/

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 14:56:29

@atpijkamo: A sonka-gyorspácot is legjobban egy kis fehérboros hányás turbózza fel.

@megamen: Saját kézzel, legalább 500 m-re leásott kútból, a Fuji tetején termett sk. kivágott és hazahozott MOSO bambuszból sk. készített csövekkel kis szerencsével szivattyú nélkül is felhozható emberiség előtti víz.

Katarina 2014.07.30. 14:57:44

@atpijkamo: Köszönöm! :-)Nekem már elfogyott az energiám, hogy megpróbáljam megértetni a helyzetet és a véleményemet.

Black Hole 2014.07.30. 15:00:16

A megoldás az lett volna, ha a poster is csókolózik a fiatalemberrel. Utána már vidáman kanalazhatnak közös edényből. A nyálpertu oldja a gátlásokat.

Manyecska 2014.07.30. 15:00:45

@Kitalátor (másként) gondolkodó: tegnap a gyerek feldúltan hívott fel hogy a "kutya megette a rántotthúsomat" mert letette a kis hülye az x-box mellé az ágyra a tányért:D..., "és MÉG a rizsből SEM HAGYOTT!" azonnal éhen fog halni, és egyáltalán, világégés..:D a Zoltán nevű lakótársam asszonta csak azt hallotta hogy a gyerek üvölt mint álat.:DD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 15:00:46

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Na, haggyámár, ilyen gyorsizét nem eszem. Azon a sonkán egy évnyi por és légypiszok van.

@Katarina: Ez egy troll, direkt csinálja.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 15:02:12

@Manyecska: :)) Szóval van egy neveletlen kutyád és egy neveletlen gyereked. Legalább az egyiken dolgozz!

Katarina 2014.07.30. 15:02:48

@atpijkamo: Ezt nem tudtam. Gyakran olvasom, ritkán kommentelem a Homárt. Mai élményeim nem isnpirálnak arra, hogy változtassak ezen a szokásomon.

Manyecska 2014.07.30. 15:03:56

@atpijkamo: figyejjé anyám hozott töltött paprikát, reggel hoztam volna magammal, mint a leves, vagy nyolc ek.! liszttel kellett berántanom!:DD komolyan nem tudom mivel szokott közben foglalkozni merhogy a kajával nem hótziher.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 15:04:03

Ha már nyáladzunk:

Karinthy Frigyes:

Szemléltető statisztika.

"Azt a bizonyos amerikai lapot olvastam az ágyban, amelyben azok a bizonyos ábrák vannak minden héten, például áll egy kis ember és mellette áll egy óriási nagy tojás, tízszer akkora, mint az ember, mire aztán az van aláírva: »how many of eggs does a man eat in his life« (mennyi tojást eszik az ember életében). Vagy egy nagy ökör áll egy kis ember mellett, akkora, mint egy ház és a lap azt állítja, hogy én azt az ökröt megettem. Vagy egy akkora köröm, mint a Bazilika kapuja és az van róla, hogy az ember annyi körmöt vág le életében az ujjairól.

Ezután nagyot ásítottam, magamra húztam a paplant, behúnytam a szemem, felébredtem, nagyot ásítottam, kimásztam az ágyból és bementem a fürdőszobába mosakodni. Egy kicsit nehéz volt, mert a szappantartóban egy akkora darab szappan feküdt, mint egy síremlék - öt méter széles és nyolc méter vastag. Az a szappanmennyiség volt, amit életemben elfogyasztottam. Egy balaton-nagyságú mosdótálban vad vihar korbácsolta azt a vízmennyiséget, melyet életemben már elhasználtam mosdásra. Oldalt, a mosdótál kies partjain az életemben elfogyasztott paszta- és krém-hegyek meredeztek. Ideje lesz borotválkozni, dünnyögtem magamban, hat méter hosszú szakállamat simogatva, - ennyi volt, amit eddig leborotváltam magamról.

Borotválkozás után leültem dolgozni. Gondolkodva mártogattam tollamat a tintatartóba - csak az volt kellemetlen, hogy minden bemártáskor fel kellett másznom a tíz méter magas létrára, mely a tintatartó szájához vezetett. Letéptem egy darabot a négy méter széles papírtekercsből, mely az életemben általam teleírt papírmennyiséget tartalmazta.

De nem lehetett dolgozni: rettenetes csöngetés rázta meg előszobám ajtaját. Tizenkét méter hosszú számlát hozott egy komor külsejű óriás: felszólított, hogy legyek szíves és fizessem ki ezt a csekélységet - az életem folyamán kifizetetlenül hagyott számlák listája volt az.

Megígértem, hogy majd legközelebb s gyorsan fejemre tettem az Erzsébet-tér nagyságú kalapot és lesiettem a százmilliónégyszázezerhatszázhuszonkét lépcsőfokból álló lépcsőn, a kávéházba reggelizni.

A kávéház előtt mintegy tízezer főből álló sokaság fogadott. Különféle fiatalemberek voltak, abban a pillanatban, hogy odaértem, egyszerre, mint valami jól betanított hadtest, felémfordították arcukat és karban, oly mennydörgéssel, hogy a budai hegyek visszhangzottak tőle, így kiáltottak rám:

- Szervusz, nem ismered ezt az embert? Én vagyok az (itt hatezer név következett), akivel együtt jártál a hatodik bébe. Emlékszel (itt hatezer név), tanár úrra? Hehehe. Hogy vagy, hogy vagy? Hova mész? Reggelizni mész? Na nem bánom, jövök én is, úgyse diskuráltunk már régen.

Bódultan értem be a kávéházba, a sokaság utánam. Körülülték asztalomat és fülsiketítő mennydörgéssel kérdezték karban:

- Hogy vagy különben?

Közben a pincér már elébem tette a párolgó gőzkazánt, amibe húszezer hektoliter kávé fortyogott. Kérdésemre, hogy mi az a tehénnagyságú és csodálatos őskori szörnyeteghez hasonló állat, amelyik a fejem körül kóvályog, nyájasan felvilágosított, hogy az egy kis tüdővész-bacillus - ennyit szíttam be életemben. Két kilométer hosszú és négy méter vastag cigarettát dugtak a szájamba. A pincér edénybe csurgatta a hat liter nyálat, ami a kávéscsésze szélén jelképezte azt a nyálmennyiséget, amit életemben a rosszul tisztított csészék széléről lehörpintettem.

Émelyegve ugrottam fel és kirohantam az uccára. Az iskolatárs-sokaság utánam és az ajtóban ágyúbömbölésszerű hangon suttogták karban a fülembe:

- Kérlek, adj egy koronát holnapig, de úgy, hogy senki se vegye észre.

Szétosztottam tizenkétezer koronát. A sokaság elszéledt, de nem sokáig maradtam egyedül. A mellékuccából mintegy tizenkétezer főből álló csapat rontott elő, egyenesen arcvonalomnak irányítva a támadást.

- Kérem szépen, - mondta a tizenkétezer ember egyszerre, kicsit sértett hangon, csodálkozóan kifordított tenyérrel és felemelt szemöldökkel - kérem szépen, miért nem felelt ön arra a levélre, amit hat hete írtam önnek?

Elvörösödtem és kapkodva dadogtam:

- Ejnye! Bocsássanak meg! ilyen bolond szórakozott vagyok! Elfelejtettem feladni, pedig meg volt írva! Ilyesmi még sohasem történt velem, ez az első eset, higyjék el, hogy nem feleltem levélre.

- Na és éppen velem? - mondta sértődötten a tizenkétezer ember egyszerre és egyszerre a mellükre mutattak a mutatóujjukkal - éppen velem?

És hűvösen meglebbentve kalapjukat, sietve átmentek a másik oldalra, mind a tizenkétezren. (...)"

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.30. 15:05:19

@Katarina: haggyadimre! már a felesége se értette, namostakkor mi se fogjuk! egy ordas trollolló :) :)

Manyecska 2014.07.30. 15:06:15

@atpijkamo: egy 15 éves fiút/lányt már nem lehet nevelni:D még evés közben is rohan. Apja múltkor úgy vágta nyakon, nyekkent, az ebédlőasztalnál. Majd megfulladt mert sietne vissza játszani:(:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 15:07:56

@Manyecska: Hát dohányzással. Örülj, hogy nem bagót rág, vagy tubákol főzés közben!

Manyecska 2014.07.30. 15:08:21

@atpijkamo: és még azt is mondta hogy "a tengerimalac meg odaszart a szobám sarkába!!! " :D ezekkel a "plüssökkel" meggyűlik a baja neki is. Remélem elfogyasztják egymást a kutyával egyszer..:P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 15:11:29

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "Én vagyok az (itt hatezer név következett), akivel együtt jártál a hatodik bébe."

:))

@Manyecska: :))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 15:13:40

@Katarina: :)) Haggyálmár, egy troll miatt ne kövess el harakirit. Szeretettel várunk! Majd én a védelmembe veszlek.

Black Hole 2014.07.30. 15:14:34

@Kitalátor (másként) gondolkodó: aha, és utána a smaci.

Amúgy ebben a történetben még az a szép, hogy mivel a fagyis csaj szerelmi életet élt a sráccal, mielőtt az bele eszegetett a fagyiba, így a kedves vendég csókolózás nélkül jutott egy kis nyálcseréhez a lánnyal is, így viszont ez már egy komplett biszex parti. Ennyi erővel akár mehettek volna valami mellékhelységbe dugni egyet.

Black Hole 2014.07.30. 15:16:52

@Manyecska: lehet azt nevelni. Nem engeded füvezni pár napig, és meg fog szelídülni.

Manyecska 2014.07.30. 15:17:10

@Kitalátor (másként) gondolkodó: olyan mint a Janka a Szomszédokból, mondom mindig mostanában. Vazze, este jön, én vacsiztatom az aprónépet, mit csinál? rögtön kiosztja az islereket..és ha szólok meg van sértve. A tejemet kiissza a hüttőből sutyiban, aztán ráfogja a gyerekre meg ilyenek!:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 15:17:24

@Black Hole: Elfelejted, hogy korábban meg nyilván franciáztak. Talán a háta közepéről nem került bele baci.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 15:18:58

@atpijkamo: + hát.
@Black Hole: Nem is beszélve a többi, a homeopátiás szintet jóval meghaladó testnedvről.
@Katarina: Nem veled/neked/hozzád kerestem egyszer egy lakatlan szigetet valamikor?

Manyecska 2014.07.30. 15:19:39

@Black Hole: nem füvezik, egy arany gyerek:)) apjával sem beszél mostanában..rendes gyerek, na.:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 15:20:58

@Manyecska: Emlékezz vissza arra, hogy nemrég még ő rakott tisztába (ha nen b.ott be nappalra a bőgödébe, éjszakára meg nagyanyádhoz)...

Black Hole 2014.07.30. 15:21:47

@atpijkamo: jah! Lehet, hogy a választék majd így fog kinézni:

vanília / csokoládé / hüvelygomba

Atörökk 2014.07.30. 15:23:57

Vajjon nyitás előtt dugtak is a fagyispulton?
Megannyi kééééérdéééééés...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 15:25:12

@atpijkamo: "Védje meg a Nőtanács!" Csak örömöt akarok Manyecskának szerezni azzal, hogy milyen jó neki, hogy még nem szarik be a mama...

Manyecska 2014.07.30. 15:25:38

@Kitalátor (másként) gondolkodó: őőő, ezt inkább haggyuk, a apai nagyimhoz b.xott hetekre oda /nyáron/, meg folyton avval szórakoztat milyen nyűgős gyerek voltam..Gyakorlatilag ott cseszték el hogy nagyanyám 17 évesen amikor megszülte szintén lepasszolta az akkor katona nagyapám szülei nyakába.. Ezt kapom vissza, valszeg. Karma! b+

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 15:26:56

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Amilyen nagy lelke van a Manyinak, még pelenkázná is.

A nagyannya volt anyatípus.

Manyecska 2014.07.30. 15:27:10

@Kitalátor (másként) gondolkodó: jaja, értettem. Mindent megtesz hogy vakon/fél lábbal gondoskodnunk kelljen róla, alapos asszony!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 15:27:30

@Black Hole: Fehérfolyást is lehet rá kapni?
@Manyecska: És? A saját csimotát is bekúrtad a bőgödébe?

Katarina 2014.07.30. 15:28:55

@atpijkamo: :-)

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Nem rémlik ilyesmi, pedig biztosan emlékeznék egy ilyen megnyerő stílusú és modorú társalkodópartnerre :-)

Manyecska 2014.07.30. 15:28:59

@atpijkamo: lófaszt mama..hálistennek most is ritkán látom. Amióta kikezdett az urammal nem beszélünk.:( :D van benne spiritusz mi?

Manyecska 2014.07.30. 15:30:01

@Kitalátor (másként) gondolkodó: :DD dehogyis, két és fél éves volt amikor bevonult.:D akkor is ő volt az egyik legrosszabb, a három fekete bárányból:D..az ilyenek szökdösnek ki haza.:P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 15:31:51

@Katarina: Várj, nem hiszem, hogy ilyen lényegtelen lennék: nem te vagy az, aki már segítő hivatásodból adódóan is a lényeget(!) ragadod meg?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.07.30. 15:32:07

@Hoppácska: Tökömtuggya. Ja, nem, az az autóm. Szóval tőlem lehetett délutáni sütés, zsemle, akármi. De ha nagyon fontos, megkérdezhetem apámtól, hétfőn megyünk hozzájuk.

Manyecska 2014.07.30. 15:32:26

@atpijkamo: ő tényleg az. Mondtam ÉN vagyok a felesége de ez már nagyon rég volt. De sosem fogom megbocsájtani bár megértem:P:P

2014.07.30. 15:33:23

@Csokis: ez már az én időmben is urban legend volt.
A dagasztást gép végzi még a legkisebb pékségben is.
Kézzel max otthon az egy kilós saját kenyeredet tudod dagasztani.. a pékségben száz kilónyi anyagot dagasztanak.

a péklegénynek meg nincs is hónalja.

szóval lebuktál: ide jársz hazudni :-)

Manyecska 2014.07.30. 15:35:41

@atpijkamo: ja, mondom tegnap is az uramnak csinájjvalamitanyósoddal mert sztem nem normális asszongya "mér mikor volt az..??." :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 15:35:48

@Manyecska: Zoli késő éjjel tér haza, enyhén pityókásan. Gyorsan befekszik az ágyba, és hogy Manyi megengesztelődjön, megrakja istenesen. Utána kimegy a fürdőszobába, ahol éppen Manyi mos fogat.
- Csitt, nálunk alszik anyám!
...

2014.07.30. 15:36:16

@Bluemotion: jaja te se voltál még pékségben kisgalambom: gépek végzik a munkát, nem pékek saját kézzel turkálnak a tésztában.
Gép dagasztja, porciózza és görgeti a zsemlét is, alig van kézi művelet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 15:37:02

@Manyecska: "csinájjvalamitanyósoddal"

:)) Konkrétan mire gondosz???

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 15:37:04

@Manyecska: A zember meg ki se bontakozhatott egy jó kis anyja-lánya szendvicsben? Családban maradt volna...

Manyecska 2014.07.30. 15:38:59

@atpijkamo: odáig azért nem fajultak.:D én feleakkora vagyok ráadásul!:P na léc!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 15:40:00

@atpijkamo: B+! ?
... másnap:
- De hát miért nem szólt, mama?!
- Mert addig úgy volt, hogy többé nem állunk szóba egymással...

Manyecska 2014.07.30. 15:40:13

@Kitalátor (másként) gondolkodó: ...., azt..!@ 44!8!4! :D
@atpijkamo: mondjuk b.ssz.. szájba de félreértené? bocsánat.:DD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 15:41:05

@Manyecska: Van, amikor csak a lényegre tud az ember koncentrálni, nem a körítésre...

Black Hole 2014.07.30. 15:41:21

@Kitalátor (másként) gondolkodó: szerintem ezért vannak különböző színű fagyik. Bármi eltűnik benne. Csoki fagyi egyértelmű, vanilla szintén, piros árnyalatúak a nehéz napokra, és még hosszú lehetne a sor.

Manyecska 2014.07.30. 15:42:48

@Kitalátor (másként) gondolkodó: várjá van köztük 20 év, őőő. Meg én, de nagy elánnal.:P

Katarina 2014.07.30. 15:43:10

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Mesélj, kérlek, mi is pontosan az én segítő hivatásom?

Manyecska 2014.07.30. 15:44:31

@atpijkamo: enyhén??:P:O olyan nála nem fordult elő. Ő is alapos ember!:P:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 15:54:17

@Katarina: Na, haggyad Kitalátort. Jóindulatú és nagytudású, nem akar rosszat.

Katarina 2014.07.30. 15:55:47

@atpijkamo: Értem én, de az a helyzet, hogy kíváncsivá tett a segítő hivatásommal kapcsolatos utalásával.

Black Hole 2014.07.30. 15:57:16

@atpijkamo: ÁÁÁÁ!!!!!!! Baz+ !!!!!!!
Most jövök vissza a fej falbaverésből :-)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 16:02:07

@Katarina: Valami hasonló nicknevű nőji hőgy urológus.
@Manyecska: Az egyik legrégebben lejegyzett "nem hagyományos" felállás, egyes kutatók szerint az arab-zsidó ellenségeskedés gyökere is ilyen pózból ered...

Black Hole 2014.07.30. 16:04:11

@atörökk: sőt, már voltak a nőgyógyásznál is, és ellopták a keneteket, meg a sima orvosi laborból mindent, amit a betegek adnak le. És minden megy a fagyiba...broáááffff.

Mégiscsak hagyma az okos, mert nem fagyizik. Vegülis, nem véletlen állítja magáról, hogy nagyon okos. Mondjuk ezt egyedül ő állítja csak, de majd rá fogunk jönni, hogy nem cseszett át minket.

Katarina 2014.07.30. 16:05:15

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Nahát, nahát, ezek szerint mégiscsak én voltam ... ez fura, mert egy ilyen lehengerlően kedves ajánlatot felejtettem el ezek szerint. Mindenesetre ez már nem igaz, már más területen dolgozom.
Akkor most válaszolnék: lehet, hogy nehezen hihető a számodra, de többen hiányolnának, úgyhogy a lakatlan szigetre vonatkozó ajánlatodra kénytelen vagyok nemet mondani.

Black Hole 2014.07.30. 16:05:43

@Kitalátor (másként) gondolkodó: simán! Hacsak azt le nem nyúlják a sajtkészítők!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 16:08:31

Egy orvos összegyűjtötte a legérdekesebb szövegeket, amiket prosztatavizsgálat közben mondtak a páciensek
1. Óvatosan, doki, már ott jár, ahol eddig még ember nem járt!
2. Megtalálta már Amelia Earhartot?
3. Még hall engem?
4. Megérkeztünk már? Megérkeztünk már? Megérkeztünk már?
5. Tudja, Arkansasban már törvényes házasok lennénk.
6. Talált taposóaknát, Főnök?
7. Hé! Most már tudom, mit éreznek a bábok!
8. Doktor Úr, szóljon, ha találkozik az önbecsülésemmel!
9. Nem volt APEH ellenőr korábban?
10. Írna egy igazolást a feleségemnek, hogy nem ott hordom az agyam?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 16:11:12

Szülészorvos, karján az újszülöttel, kérdezi az anyukát
- Mondja, asszonyom, volt ezelőtt Önnek a férjén kívül mással is szexuális kapcsolata?
- Miért, nyerít?

Black Hole 2014.07.30. 16:12:11

@Katarina: szia, Te új vagy itt? Fel ne add! Legalább addig tarts ki, míg este meg nem jön mindenki kedvence, és az le nem hülyéz, miközben bizonygatja, hogy Ő mennyivel okosabb nálad, + mindenkinél. Utána már minden jó lesz:-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 16:12:15

A plasztikai sebész fitos orrot varázsol a hölgypáciensnek, eltünteti a ráncait, és a duplájára vastagitja az ajkát.
- Mit tehetek még önért? - kérdi végül az orvos.
- Tudna nekem nagy és kerek szemeket csinálni?
- Természetesen - válaszol az orvos, majd az asszisztensnőjéhez fordulva így szól: - Anna, legyen szíves, mutassa meg a hölgynek a számlát!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 16:14:32

@Black Hole: Hülye, mit ijesztgeted!

@Katarina: Ez itt egy nagyon rendes társaság, legfeljebb van néhány vadhajtás.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 16:16:21

Az állatorvos elmegy a háziorvoshoz.- Mi a panasza? - kérdezi a doki.- Nézze, én állatorvos vagyok. Én úgy gyógyítom a betegeimet, hogy nem kérdezek tőlük semmit. Maga erre nem képes?- Dehogynem - válaszolja az orvos kis gondolkodás után. Szó nélkül megvizsgálja az állatorvost, és átad neki egy receptet.- Tessék, ezt váltsa be!- És ez hatni fog?- Persze. Ha meg nem, akkor legfeljebb elaltatom.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 16:17:17

Móricka várakozik a szemészeten. Odaszól neki a doki
- Abba kellene hagyni a maszturbálást fiam!
- Miért megvakulok tőle?
- Nem. Zavarja a többi beteget.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 16:24:14

@atpijkamo: Ki más ragadná meg jobban munkája kapcsán nap mint nap a lényeget, mint egy urológus? Bármilyen sztárpublicista csak jelenthet nekik...

Black Hole 2014.07.30. 16:30:20

@atpijkamo: :-))))
Basszus, neked ma nagyon elgurult a gyógyszered. Zsinórba folyik a könnyem a röhögéstől,a hülyeségeiden:-)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 16:38:48

@Katarina: Köszönöm, ezt már megbeszéltük, természetesen én is kizárólag elvi síkon gondoltam, mert nem is vannak kötődéseim ugyancsak. Azért csak lakatlan sziget jöhet mindkettőnk esetében szóba, az végső soron szinte minden tabu alól felmentést jelent.
(Ezért is néztem ki azt a pici szigetet a Keleti-főcsatorna vize által körülölelve, a 4-es út hajdúszoboszlói elkerülőjének lábainál. Nem egy nagy durranás, de van rajta valami nádtetős kunyhóféle (filagória?) is, az jó betekintés-gátlónak. Mondjuk nem is több havi vadkecske-szelídítésre gondoltam, hanem egy-egy jól megszervezett egy-két (pásztor-)órácskára...)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 16:43:16

@atpijkamo: Nem tudom miért, de egykori tisztiorvos kolléganőm csöppet sem vette viccesnek, amikor megemlítettem neki, hogy az egyik rejtett erőforrásokban dúskáló városkában az évek óta visszaérő, gyakorlatilag tájkóros hepatitis-A fertőzéseket bármelyik állatorvos fel tudná végleg számolni. Kényszervágással...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 17:11:18

@atörökk: A fertőzött, a fertőzés gyanús és a velük kontaminálódott egyedeket... Mint pl. az afrikai sertéspestis esetében.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.30. 17:18:28

@atpijkamo: Persze nem a humorérzékéről és a széleskörű tájékozottságáról volt híres. Egy fél napig kereste és kerestette (engem elhessegetve) egy szalmonella-járvány kapcsán, hogy melyik városi ÁNTSz területén van Szepsi, ahonnan a Petőfi, a Kossuth és a Rákóczi utcákról többen megbetegedtek. Már a minisztériumot akarta hívni, amikor annyira szóhoz jutottam, hogy szerintem saját városi intézete van (és tényleg). Lobogtatva hozta a jogszabályt, hogy mutassam meg. Akkor roskadt csak össze, amikor közöltem vele, hogy ez nem az a jogszabály, mert az alighanem csak tótul van meg, mert Szepsi városa néhány éve már Szlovákia része, Moldova nad Bodvu álnéven, de korábban Csehszlovákiához tartozott. Mint évezredes magyar város.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.30. 17:24:52

@Kitalátor (másként) gondolkodó: :))

Ja, aki buta, annak humorérzéke sincs. Ha okos, még akkor is lehet, hogy nincs, de az nagyon ritka.

J.László 2014.07.30. 17:29:19

Te még nem kaptál kaját honvédségi (bocsánat néphadseregi) konyhán:)

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.30. 18:50:36

Reméljük a fiatalember nem járt mostanában Afrikában...
(Na megyek, még a vihar előtt meg akarom javítani az eb ólát:)))

Katarina 2014.07.30. 19:43:12

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Nahát, lassan nem is kell idézőjelbe tennem a kedves-jelzőt, ha válaszolok neked! :-) Attól tartok azonban, hogy van, aki a lakatlan szigetre történő költözésemen kívül a másokkal bonyolított pásztorórákat sem viselné túlságosan jól.

@Black Hole: Nem vagyok teljesen új, rendszeresen olvasom a Homárt, egy időben - elég régen - meglehetős gyakorisággal kommenteltem is, de most már nagyon régen nem. Pedig milyen jó buli! :-)

Black Hole 2014.07.30. 19:51:13

@Katarina: hát, akkor van gyakorlat. Helyezd magad kényelembe, oszt' adj a surmóknak :-)

Black Hole 2014.07.30. 19:53:44

@agresszív kismalac: gázoltál derékig a savanyúkáposztában? Loptál a tiszti konyháról? Ezek csupa jó bulik voltak.

Katarina 2014.07.30. 19:55:12

@Black Hole: Nem vagyok én olyan adakozó, csak annak adok, aki megérdemli :-)

Black Hole 2014.07.30. 20:00:48

@Katarina: itt mindenki megérdemli! Az idejárók egyik fele nem százas, a maradék meg rosszindulatú. Talán egy rendes ember jár/ok ide :-)
Jamegpersze Te :-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.30. 20:04:49

@Black Hole:
Nem.
Nem. (Nálunk a tiszti-, ill. hajózókonyha teljesen külön volt, azokon nem is dolgozott sorállomány.)

Black Hole 2014.07.30. 20:13:28

@agresszív kismalac: csak nem Börgönd? Nálunk is így volt, de egyszer sikerült beszabadulni. Nagy zaba volt este a hálóba.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.30. 20:31:21

@Black Hole: Taszár, egyébként. (De én amúgy is keveset láttam az étkezőt alapkiképzés után.)

Black Hole 2014.07.30. 20:45:56

@agresszív kismalac: taszári reptér megvan még? Börgönd az teljesen kész lett. Asszem az egész laktanya megszűnt.

Katarina 2014.07.30. 20:49:09

@Black Hole: Ó, a "nem százasokat" bírom, mert nagyon szórakoztatóak. A rosszindulatúakat - remélem - tudom kezelni. A túlságosan normálisak rémesen unalmasak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.30. 20:57:02

@Black Hole: Fogalmam sincs. Nem voltam arra, mióta leszereltem.

Black Hole 2014.07.30. 21:03:31

@Katarina: a normális rosszabb, mint a rosszindulatú, mert még csak veszekedni sem lehet vele. Szóval, teljes az unalom. Asszem egyet értünk, legjobb a nem100as:-)

Atörökk 2014.07.30. 21:05:21

@agresszív kismalac:
Évekig amerikaiak használták, de hogy most működik-e, passz...

Black Hole 2014.07.30. 21:45:05

@atörökk: életem utolsó szolgálata egy helyőrségi klubb ügyeletesség volt. Egy hetes volt. Reggel nyitnom kellett, este zárni, szóval olyan voltam, mint egy portás. Pénteken kezdtem. Szombat este egy ales ment nyugdíjba, előlepették, plusz volt egy nyugdíjas találkozó. Reggel nyolcig tartott. Durva volt, de szerintem nem csak nekem:-)
Lehet, hogy volt nálam részegebb, de nem hiszem. A sapkám pl a wc mögött lett meg, szerintem tudod hogyan került oda :-)

Advanced Flight 2014.07.30. 21:45:09

Naa, válaszoljon má valamit a Fragola. Ez így uncsi!!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.30. 22:22:29

@atörökk: Jó eséllyel rohad szétfele minden. Egy katonai repteret viszonylag nehéz polgári célra használni, ha rossz helyen van.

Aureliano Buendía 2014.07.30. 22:22:43

Pálcikás leót kell venni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.07.30. 22:36:13

@Kulics: Azt nem tudom, hogy mikor volt a te időd, de ez bőven a hatvanas évek. Akkoriban ment a kis pékségek korszerűsítése, annak a tervezése kapcsán mentek ki művezetni az adott helyre. Az biztos, hogy én még nagyon kis gyerek voltam, amikor apám új céghez került, és naponta buszozott Tatabányára.

ccvv 2014.07.31. 00:08:19

Tavaly többször jártam a Fragolában, mintha sportot űztek volna, hogy az előírásosnál mindig kisebb adagokat adjanak. :( Ezt az élményt idén inkább kihagyom.

2014.07.31. 07:09:01

Soha többet nem fagyizok a Fregoliban. Pfúj...

2014.07.31. 07:17:29

@Csokis: A hatvanas években én már nyugdíjas téeszelnök voltam :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.31. 09:01:18

@Katarina: Nem költözés, indukált véletlen révén időben egyező spontán odakeveredés...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.07.31. 09:24:10

@Kulics: Hiszi a piszi! Péklegény voltál, ne is tagadd!

Tanító néni kérdezgeti az elsős gyerekeket, hogy kinek mik a szülei. Amikor Mórickához ér, az feláll, és szép hangosan közli:
- Az én apukám sztriptíztáncos egy buzibárban.
Tanító néni meghökken, leülteti Mórickát, de délután, amikor az anyuka jön a gyerekért, csak rákérdez. Mire a mama:
- Á, dehogy! A férjem programozó a Microsoftnál, csak ezt a gyerek szégyelli bevallani.

Katarina 2014.07.31. 11:05:22

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Ház az egészen más, akkor kérem a pontos paramétereket (remélem, a gugli maps tudja, hol keressem az ominózus helyet) :-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.31. 12:37:15

@Katarina: A lehetséges partra vetődésem előtt okvetlenül küldöm!
süti beállítások módosítása