Tékozló Homár

Alcatel One Touch Fire, te átok dög

2014.07.31. 08:58 | Homár Hilda | 135 komment

alcatel-one-touch-fire.jpg

Tamás édesanyja okostelefont vett, ami mellé rendszeres szervizlátogatással járó lehetőséget is kapott. Ezt 8 hónap alatt megunta az egész család, és odajutott, hogy valószínűleg szolgáltatót vált. Innen kívánunk nekik végtelen türelmet és buddhista hozzáállást a művelethez. (Fórumok szerint egyébként az Alcatel One Touch Fire-rel telefonálni tényleg nehézkes, az emailküldés is kicsit macerás, és mi tagadás, a zenelejátszás sem az erőssége, de formatervezett és tök jó fotókat csinál!)

2013-ban Édesanyám elhatározta, hogy ideje szert tennie élete első okos telefonjára. Bár nem a kor gyermeke, de számítógépet és internetet azóta használ amióta léteznek, így teljesen érthetőnek találtam az igényét. Legnagyobb bánatomra és az előzetes informálódásom ellenére, bár meg volt némileg kötve a kezem a peremfeltételekkel, ekkor adtam életem legrosszabb tanácsát. Imígyen szóltam: Alcatel One Touch Fire.

Novemberben meg is vásárolta az említett telefont. Ekkor még nem sejtettük, hogy milyen szériába botlottunk bele, de azt végképp nem, hogy ennek a Telenornak köszönhetően milyen következményei lesznek.

Történ ugyanis, hogy a kézhez kapott telefon mondhatni használhatatlan volt. Terror lenne az olvasóval szemben felsorolni a tapasztalt hibákat, csak gondoljanak három alapvető durva hibára egy okos telefonnál és kettőt biztosan eltalálnak. Persze csak abból, ami a munkalapra fel lett írva, mert az ügyintézőt sem terrorizáljuk ugye. Szerencsére három napon belül kiderült, így cserélték egy újra a készüléket. Gondoltuk ez bármilyen műszaki cikkel megeshet, legalább megfelelően elrendezték a dolgot.

Jöttek az ünnepek, de az öröm nem tartott sokáig, mert egyre idegesítőbb problémák jelentkeztek. Hallasz, nem hallasz, lefagy, megnyomtam, de nem reagál, nem tárcsáz, stb. Próbáltam menteni a dolgot, azzal, hogy még friss a FireFox OS, jönnek frissítések folyamatosan, adjuk meg neki az esélyt. Pozitívan álltam hozzá, nem váltottam vallást azonnal. Ám sem ez, sem a tavasz nem segített.

Április elején újra szervizbe került a telefon a fent említett hibákkal, ahol eltöltöttpár hetet és javítva megkaptuk. Ekkor már kritikusan azonnali tesztelésre került sor, ami semmi jót nem eredményezett. A korábbiakhoz hasonló jelenségeket és új az érintő kijelzővel kapcsolatosakat tapasztaltunk. Például a telefont az élénél tartva a kijelző önálló életre kelt és dolgok nyíltak meg, indultak el, vagy épp záródtak be. Így tehát ismét szervizbe került, cserekészülék igénylése mellett, április végén.

Újfent eltöltött pár hetet a szervizben a telefon, majd javítva visszakaptuk, és ismét teszteltük. A felhozatal változott, a helyzet nem. Ekkor már szerverhiba üzenetekkel szakadt meg a wifi vagy épp a mobil internet, nem mutatta a neveket bejövő hívásoknál, hiába volt a telefonkönyvben stb.

Május közepén ismét szervizbe került a telefon úgy egy hétre. Nem mondok meglepő dolgot azzal, hogy ekkor elkezdtük intézni a típus csere engedélyt elektronikusan és a bolton keresztül egyaránt. Az eredmény gyakorlatilag olyan volt, mintha semmit nem csináltak volna vele. Pontosan ugyanazokat a tüneteket mutatta a telefon, mint a leadás előtt, ezért szinte azonnal visszavittük a szervizbe.

Nagyon kedvesek voltak és öt nap alatt kiállítottak egy jegyzőkönyvet, benne a következő véleménnyel: "A készülék műszeres és üzemszerű körülmények között történt vizsgálata során a jelzett hibát nem tapasztaltuk. Megállapítást nyert, hogy a készülék a használati útmutatóban leírtaknak megfelelően és a gyártó által a meghatározott műszaki paraméterek alapján üzemszerűen működik." - lehet csak nekem kellett volna elolvasnom ezeket a paramétereket előzetesen - "A készülék összehasonlítva más típus azonos készülékkel működésbeli eltérést nem tapasztaltunk." - Ez utóbbit készséggel elhiszem, mivel a kereskedő elmondása szerint annyi panasz volt rá, hogy megszüntették a forgalmazását.

Mindennemű típus csere ügyintézés eredménytelen volt, márpedig engedély nélkül a forgalmazó nem teheti ezt meg, tehát maradt az ismételt szervizbe küldés Június elején. Mindezek után, illetve a szám szerint ötödik javítás harmincadik napja elteltével összeszedtük az időközben keletkezett dossziét megtöltő iratmennyiséget, valamint a tartozékokat és az aktuális cseretelefont, majd befáradtuk az Astoria mellett található, este nyolcig nyitva tartó "központi" Telenor irodába.

Célom az volt, hogy kiderítsem, jelen helyzetben mit kell ahhoz tenni, hogy engedélyezzék a típus cserét, és ráfizetéssel egy jobb készüléket vehessünk.

A következőket sikerült kideríteni. Fent említett iroda, nem iroda, nem központi, egyszerű bolt, csak nagy és sokáig van nyitva.Mivel bocsássák meg nekem, de munkaidőben dolgozom, ezért este hét tájban sikerült sorra jutni a boltban. Ekkor már a szerviz nem elérhető, tehát a javítás jelenlegi állapota nem ismert, további ügyintézés nem lehetséges.

Ezen a ponton próbáltam Édesanyám rég elszakadt cérnáját összefogni és átvenni a szót Tőle, hogy tudni illik irreleváns a javítás állapota, másik telefont szeretnénk venni. Mint azt bizonyára rögtön összerakta a kedves olvasó is, ehhez a boltnak kellene a típus csere engedély, amit csak a szerviz adhat ki, tehát további ügyintézés nem lehetséges.

Itt még megkérdeztem, hogy az semmit nem számít, hogy ötödször van szervizben, jelen alkalommal már több mint egy hónapja. Ha jogilag nem is, de legalább az ügyet és a tényt figyelembe véve, hogy az egész családunk 15 éve hűséges ügyfél. A válasz rövid és tömör volt: NEM. Egyetlen tanácsot kaptunk a jövőre nézve, menjünk vissza abba a boltba, ahol leadtuk a telefont és érdeklődjünk. Nem maradt más hátra, mint "Kösz a semmit!" fonéma kíséretében távoztunk.

Édesanyám, aki rokkant nyugdíjasként csak ezért az ügyintézésért vonatozott fel Budapestre, idegtől remegve ült le egy közeli padra, mielőtt metróra szálltunk. Én közben jeges nyugalommal gondoltam ki a következőket:
- megírom eme kis történetet és az internet fénysebességgel működő csatornáin elmondom mindenkinek, akihez csak eljut, hogy mennyire becsülik a Telenornál a hűséges ügyfeleket, és micsoda üzleti siker a FireFox OS kontra Alcatel One Touch Fire készülék.
-Másod sorban, támadási felületet nem hagyva, illetve dacból, ha másért nem is, űzzük tovább a hivatalos úton a garanciális ügyet.
- Harmadszor pedig felmérem a helyzetet, hogy jelenlegi szerződéseink felbontása milyen költségekkel jár, illetve ezek hogyan csökkenthetőek. Szeretnénk szolgáltatást kapni a pénzünkért és nem véget nem érő ügyintézést,. Szemmel láthatóan erre nem képes a Telenor, így könnyen lehet, hogy hamarosan húszas bőrbe bújt harmincasok leszünk, köszönhetően a számhordozás misztériumának.

Kívánok Önöknek több szerencsét és kevesebb Telenor-t.

Tamás

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ptspts 2014.07.31. 11:13:18

Ha valaki egy telefon miatt a rokkantnyugdíjas édesanyját távolsági vonatra ülteti, és az ügyintézés különböző helyszíneire magával rángatja, az nem a telefon hibája.

Aki Magyarországon műszaki cikket vásárol, az kockázatot vállal, hogy ha a készülék elromlik, akkor elhúzódhat a javítás, többször javítani kell, és nem kap cserekészüléket. (Telefon esetén további kockázat, hogy a javítás során a készülék beállításai elveszhetnek, ezért utólag mindent újra be kell állítani.) Ha ezzel a posztoló nem volt teljes mértékben tisztában, akkor most megtudta. Innentől kezdve az ő döntése, hogy mennyit idegeskedik, mennyi időt szán az a saját és édesanyja életéből a végeláthatatlan ügyintézésnek stb.

Én így vásárolok telefont: Egyik lehetőség, hogy egy nagyon olcsót veszek, és ha nem tetszik (vagy rossz), akkor kidobom, vagy odaadom valakinek, aki hasznát veszi. (Még aznap veszek egy másik nagyon olcsót.) Nem éri meg, hogy szervizbe járjak miatta. Másik lehetőség, hogy nagy tudású, drága telefont veszek, de sosem a legújabb modellt, hanem csak olyat, amiről már legalább 3 hónapja vannak vélemények, melyeknek interneten és az ismerőseim körében utánajárok. Ha androidosat veszek, akkor az a Google Nexus sorozatból lesz (mert a Google ellenőrizte, hogy nem tervezési hibás és nem szériahibás a hardver, és nincs benne malware, ezzel csökkentve a kockázatomat). Ekkor sem veszek olyan drágát, hogy kettőre már ne lenne pénzem. Ha elromlik, és túl macerás a garanciális ügyintézés, akkor veszek egy másikat.

A posztot mindenesetre köszönjük, (részben ismétlésképpen) megtudhattuk belőle, hogy mire számítsunk ilyen telefonnal ettől a szolgáltatótól.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 11:23:12

@KRT : "a szervízben semmit sem csinálnak vele"

Ott semmit, mert beázik. Hacsak nem búvárok, és a szer víz alatt előbb kiszárítják.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2014.07.31. 11:23:20

@chloe queen: nekem 14 év alatt nem sikerült egyszer sem szervizbe juttatnom telefont.
ezek voltak:
pannon gsm:
nokia 3210 (szolgáltatótól)
siemens c55 (szolgáltatótól) (szolgáltatóváltás után ezt kb 9 éve használom csak ébresztőnek)
vodafone:
sharp gx15 (szolgáltatótól)
sony-ericsson c902 (más cégtől, független)
samsung s5660 (más cégtől, független)
samsung s6310 (más cégtől, független)

lehet, hogy szerencsém volt, de nálam egyik sem romlott el. és a felsorolásba beletehetnék még más készülékeket, amiket a feleségem használt ezidő alatt, azok sem szorultak egyszer sem szervizre. azok nokiák voltak és samsungok, van amelyik még most is működik, anyós használja.

phantomas 2014.07.31. 11:30:37

Első okos telefonnak Firefox-ost venni, nem kis bátorság. Posztoló biztos kíváncsi volt rá, de nem anyukán kellett volna tesztelni. Mindemellett valóban cserélni kellett volna már régen, ha valóban használatra alkalmatlan. (Lumiával jobban járt volna)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.31. 11:33:05

Az okostelefont konzekvensen külön írkálni csalánnal vastagon bekent faszkorbácsot von ám maga után, csak Szolídan Szólok. Nem tudom az FF-frissítés hogy kapcsolódik szervesen a felsorolt problémákhoz. Valszeg az életük egyéb területein is visszaköszönnek ezek a típusproblémák, a típushibásválasztásból fakadóan. Ki a faszom vesz Alcatelt? Nem, nem kell fejbúbig benne lenni a témában és trendi tiniek lenni ahhoz, hogy ne válasszunk bele az antitutiba, mindinkább minimális érzék kellene a... élethez. Számomra hiheteten, hogy ez ilyen szinten hiányzik a népességből (mint a Never Let Me Go fímben, ahol konkrétan életösztön nem nagyon vót, ugyanúgy ennek is szériafelszereltségnek kéne lenni, persze nem az). Mnimális utánaolvasás a neten segített volna, bár, ha nincs meg a már említett és kellú disztingvációs képesség, villoghat pirosan az arcba a helyes utat mutató infó, akkor sem valószínű, hogy eljut.
@Altaïr: az túl bonyolult!
@Az antiochiai szent kézigránát: múltkor vindóz fonnal álmodtam. Nagyon nem volt szimpatikus sosem ez a csempe téma, lévén nagyok, akárcsak 1-1 kecskefej, szóval hogy még a debil Pistike is lássa, megérinthesse, a legalacsonyabb értelmi szinthez való kényszerű konvergálás - ezt sugallja nekem ezáltal az egész koncepszésön. Ennek ellenére nagyon hangulatos volt az az álom, így hát felülvizsgálni vagyok kénytelen eddig lebetonozottnak hitt ellenszenvemet. Hát így mennek a dógok.
Fel voltak háborodva a - ilyen rémesen vonalas és kötött agyműküdés, ráadásul kollektíve hogy létezhet? - hogy a felirat nem látszik teljes egészében a képernyőn, hanem félbevágódik, kilóg. Istenem. Nem gondolom, hogy a tervezők lőttek volna túl merész bakot ezzel, a nép meg ne légyen ennyire ostoba, legyen értő inkább. Ami viszont objektivitás, hogy hagytak már tömegeket frissítés nélkül, talán következik be még?
@diszkriminans: amellett, hogy van részigazságod, az átlagember kéz-szem koordonációja - ehhez hozzájön a gondolkodni nem akarás notórius mivolta - csapnivaló, pocsék, bosszantóan az: 5, tényleges, 100%-ban odaszánt percet nem áldoznak az érintő, a konkrét telefon kitapasztalására, inkább holtig felbaszóan felszínkapargató szintjükön rinyálnak, ügyetlenkednek, ínhüvelygyulladást kapnak. Most a poszttól függetlenül. Nem mindenki annyira hülye, mint amennyire arra szocializálva van, ilyen szinten semmiképp.

Úristen, jó reggelt!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 11:33:12

@agresszív kismalac: Az első telefonom Alcatel One Touch Easy volt, sose volt semmi problémája. Az utolsó most egy Alcatel ezerforintos zseblámpa, amiben van határidőnapló, 3 ébresztőóra, játék, rádió, címjegyzék, és egy GSM telefon is. Ez egy tucatelemekől összelégózott szar. Már ejtettem betonra, léptem rá, megázott, elnyűhetetlen. Ha meg elnyűvöm mégis, nem fogok sírni, veszek egy másik szart.

Van egy androidos okostelefonom is, azzal internetezek, játszok, navigálok, mindent csinálok vele, csak nem telefonálok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.31. 11:36:10

@phantomas: visszavonom, hogy miköze. Azt hittem androidos. De nem! Ja, az az érv az iOS-Android warflémben, hogy a adroid sok készülékre jön ki, sok a hiba így aztán. Nem inkább azt kellene vizsgálni, hogy az adott user adott készülékén ez a sokra való kijövés milyen hibákat generál, illetve milyen staibilitások vannak? Hiszen hát nem az összes telót használja egyvalaki, hanem csak a sajátját/cégest. De lehet, hogy én vagyok régimódi és nem használom az összes megjelent készüléket. De már mások megvették! Gonosz világ!

uns97 2014.07.31. 11:38:12

Megyunk a Tmobil-hoz... na az aztan "minosegi" valtas lesz. De mehet a Vodahoz is, a "szinvonal" ugyanaz lesz, csak a szereplok lesznek masok.

"...Bár nem a kor gyermeke, de számítógépet és internetet azóta használ amióta léteznek..." az ilyen mondatokat leiroktol meg eorsen a falra tudok maszni, erti-e egyaltalan a poszter azt amit leir ??!! Mert eros a gyanum, hogy anyu nem a mult evszazad kozepe ota hasznal szamitogepet, de netet sem hiszem hogy az elsok kozott latott... bar ki tudja. Ha ilyen pongyola az egesz story, akkor nem lepodok meg a siras-rivason, ahelyett hogy ONKRITIKAT gyakorolnanak "szart vettunk, irany a Vatera, legkozelebb alaposabban korbejarjuk a dolgot es veszunk NORMLAIS telefont anyunak", nem, irany a szolgaltatovaltas, mert az "biztosan mindent megold"... gratulalok.

Atörökk 2014.07.31. 11:40:13

Miből gondolod, hogy bármelyik másik szolgáltatónál nem így történt volna? Sajnos... :(

chloe queen 2014.07.31. 11:40:35

@Bogoj: értem, mondjuk elsősorban az okos telefonokra voltam kíváncsi. Igaz, szerintem ez a szerviz dolog nagyban függ attól is, hogy ki mennyire tolerálja az adott készülék hibáit. Az első okos telefonom egy Samsung Galaxy Y volt (2 év lett véve telekomtól) még ma is működik igaz már az elejétől voltak vele gondok, pl.: ad-hoc jelleggel "eldobja" a hálózatot. Semmit nem ír ki, nem jelzi hogy nincs hálózat vagy hasonló, csupán akkor veszed észre hogy valami gubanc van, amikor pl a mobil netet használnád vagy hívást indítanál és nem megy. De téged nem tudnak elérni, volt hogy egy napig nem voltam elérhető és fel sem tűnt. Nem vittem vele szervizbe mert ki-bekapcsolás után újra volt hálózat, megszoktam hogy időnként ki és bekapcsolom. Más ezzel már rohant volna a szervizbe én megtanultam együtt élni ezzel a hibával. Az utóbbi időben pedig rendszeresen hívást indít és smst küld lezárt képernyővel is. Szervizbe már nem viszem, úgy is csere érett. Ezt egyébként kb 1 éve édesanyám használja, mert én kaptam egy akkor még nem 1 éves Sony Xperia P-t, aminek már az első pillanatól szinte rendszeresen lefagy a kijelzője 1-2 percig nem reagál de aztán újra semmi baja, mostanában meg a hívásokkal van baja, semmi más nem lassú rajta, de amikor hívok vagy engem hívnak akkor agyrém, bejövő hívásnál én már felvettem de még mindig csörög és rezeg a készülék, miközben a másik fél már hallja hogy fel van véve én viszont semmit. A kimenő hívás elindítása is nagyon lassú. Én ezzel is megtanultam együtt élni, decemberben lesz 2 éves a telefon és akkor fogom cserélni, más ezekkel a hibákkal már szintén megjáratta volna a szírvizben a telefont. Szóval az, hogy te vagy éppen én nem vittük a telefont szervizbe nem azt jelenti, hogy a készülék hibátlanul működik csak mondjuk mi megtanultunk vele együtt élni. Mások viszont és szerintem joggal elvárják azt, hogy a készülék hiba nélkül működjön és ha ez nem valósul meg, akkor irány a szerviz. Ami ugye kis hazánkban eléggé körülményes dolog, de abban biztos vagyok, hogy többet szolgáltatótól telefont nem veszek, csak függetlenül valami jobb nevű boltban.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 11:47:13

@atpijkamo: Én meg az okostelefonommal telefonálok. Minek vennék erre a célra még egy készüléket?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 11:50:39

@agresszív kismalac: Én tapogatással nem tudom felvenni a telefont, nem is értem, te a csülkeiddel hogy boldogulsz.

Ha előbb lett volna a simogatósteló, akkor most aranyárban mérnék a nyomógombost. Hirdetés: IGAZI GOMBOKKAL!

helianthus 2014.07.31. 11:57:13

@atpijkamo: fura, hogy netezel rajta, de felvenni nem tudod. Ezt most így hogy?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 12:01:06

@atpijkamo: Én még a fülemmel le is tudom némítani!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 12:03:58

@agresszív kismalac: :))

@helianthus: Ha netezem, akkor a kezemben tartom, látom, asse baj, ha csak sokadszorra sikerül. Ha csörög a teló, akkor fix, togy tele van samponnal a szemem, és csöpögős kézzel turkálok a telefon után, igyekszem előbb megtalálni, mint hogy a hívó letegye...

Atörökk 2014.07.31. 12:04:53

@atpijkamo:
Olyankor felesleges felvenni. Ik-es tevékenység közben nem fogadunk hívást ;)

Szepikutya 2014.07.31. 12:14:30

Sikeres ember NEM VÁSÁROL MAGYARORSZÁGON HORRIBILIS ÁRÉRT SEMMILYEN telefont.

Egyszerűen annyi az adó és a teher ( köszi fitymesz), hogy ugyan azért az árért Kínából sokszoros tudású és minőségű telót lehet rendelni. TELJES KÖRŰ GARANCIÁVAL!!!!!!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.31. 12:14:31

@atpijkamo: én ilyenkor nem teszek semmit a felvétel irányába. Hülye érzés sokadszorra is beleszólni 1 ezredmásodperccel a csöngés megszűnte után, hogy haló. Inkább kivárom és visszahívom, hogy hívjon vissza, mert hát az ő költsége kell, hogy legyen, mert ő hívott eredetileg.:) Neeem. De az eleje igaz, minek kapkodni?
@helianthus: haló.:D

Atörökk 2014.07.31. 12:16:42

@gyökérgumó:
Itteni hivatalos forgalmazóval, garanciális háttérrel, stb.?
Köszönjük, emese. (Mielőtt megkérdeznéd, direkt írtam kisbetűvel)

P1sty 2014.07.31. 12:16:47

Sosem értettem ... műszaki terméket a franciáktól? nóóóórmális?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.31. 12:21:41

@gyökérgumó: mert fejletlenek vagytok
nekunk nem kell kinabol rendelni
itt alapbol minden kinai

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 12:22:15

@Kellemes Zérókomponista: Az elég idétlen dolog, mikor visszahívom a számot, és a telefonközpontossal közösen próbáljuk kisakkozni, hogy vajon ki hívott, melyik emeletről, és vajon mit akarhatott...

Van, mikor nem írja ki a számot.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 12:24:34

@gyökérgumó: + Ja.

Azért a teljeskörű garanciát inkább írd csupa kisbetűvel. Ha elromlik, kidobom, rendelek egy jobbat olcsóbban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.31. 12:25:28

@atpijkamo: ha nem irja ki a szamot es uzenete sem hagy, az onnantol nem erdekes
kuka

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 12:26:42

@hagyma: Még nem vagyok olyan bunkó. Bár a képzést megkapom itt a Homáron.

Szepikutya 2014.07.31. 12:27:33

@atörökk: Nem sajnálsz egy telóra 150-et adni? 25-ért ugyanarról a gyártósorról jön le a teló. Ha elromlik ( de eddig - 1 év alatt simán működött ) ki nem szarja le. Legyél sznob, majmold a reklámot és imádd a diktátort.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.31. 12:34:22

@atpijkamo: az mitol bunkosag ha nem tudom eppen felvenni a telefont es utan megnezem de nincs benne a telefonkonyvemben, sot kiirt szam sincs, sot uzenetet sem hagy, akkor elkezdem felkutatni
hm?
sot, jelzem, ha ismeretlen a szam, foleg ha masik allambol jon fel sem veszem, foleg ha elfoglalt vagyok
ha fontos hagy uzenetet
azt fel perc mulva latomm hagyott-e es akkor meghallgatom
nade aki kulon tart telefont telefonalasra es internetre, annak en irhatok litaniat
meg egyet hasznalsz fenykepezesre, meg egeyt ebresztonek?

Atörökk 2014.07.31. 12:34:24

@gyökérgumó:
Mondd, te szerencsétlen, azt miből matekoztad ki, hogy 150.000-es telefonom van? INkább mesélj, mit tudsz még rólam, hátha van közte olyan, ami fontos, és eddig elkerülte a figyelmemet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 12:45:11

@hagyma: Az a bunkóság, ha hagyom kicsöngeni és nem veszem fel.

Ha nem sikerült addig csöngetnie, míg fel nem veszem, és nincs kijelzett szám, akkor így járt.

Sok intézmény van, ahol nem sikerült a VOIP telefont úgy konfigurálni, hogy kiírjon egy visszahívható számot.

Telefonnal meg nem érdemes fényképezni, egyszerűen nem olyan az optikája.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 12:46:44

@atörökk: "@gyökérgumó:
Hány centi vagy?"

Kérlek, ne bántsd, lehet, hogy vicces. Mostantól ideiglenesen a védelmem alatt áll.

Atörökk 2014.07.31. 12:47:49

@atpijkamo:
Nem vicces, és még trollnak is csirke. Kérem a következőt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.31. 12:49:47

@atpijkamo: nekem kiir minden szamot
vagy kiirja hogy ismeretlen
minek vennem fel
ha fontos hagy uzenetet

hat en nem fenykepzogeppel kozleekedem, adodhat, hogy jol jon a telefon

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 12:50:26

@atörökk: Hogy a hazai forgalmazóval mennyit érsz, annak illusztrálására ajá'lnám a "Tékozló Homár" c. fogyasztóvédelmi blog olvasgatását.
Sőt, én már olyat is hallottam, hogy valakit az abszolúte hazai kötődésű, UPC nevű cég szivat orrba-szájba hónapok óta.
Persze, ez lehet, hogy csak urban legend.
ölel
malac

Atörökk 2014.07.31. 12:53:19

@agresszív kismalac:
Tudom, hogy NAGYON SOKSZOR nem sokat ér. De legalább az esélyed megvan rá, hogy tudjál intézni valamit, ha kell. Ugyanezt Kínában? Sok sikert hozzá.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 12:57:48

@hagyma: "nekem kiir minden szamot
vagy kiirja hogy ismeretlen"

Másnak is. Más kontinensen is. Hacsak nem törött a kijelzője.

"minek vennem fel"

Nem rólad beszéltem.

"adodhat, hogy jol jon a telefon"

Fényképezésre fényképezőgépet tartok. Ha épp nincs nálam, valami szar képet a telefonnal is tudok csinálni, de sok örömöm nem lesz benne. Mint ahogy van külön zseblámpám is, de ha épp nincs nálam, valami szar fényt a telómmal is tudok csinálni, de sok örömöm abba se lesz. A callofduty is jobb konzolon. Én egy ilyen maradi csávó vagyok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.31. 13:02:20

@atpijkamo: jo
en hagyom kicsorogni ha ismeretlen, majd hagy uzenetet

multkor az ut mellett vandorolt egy vadpulykacsalad
nem szaladtam haza a cameraert

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 13:11:21

Mongyuk telefonügyben meg kéne szólaltatnunk a szagértőnket is, mer addig nem derül ki a zigasság!44!

Atörökk 2014.07.31. 13:14:17

@agresszív kismalac:
Te újabban valami totális értetlenséget okozó tablettát veszel be reggelenként? :o

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 13:17:52

@atörökk: "De legalább az esélyed megvan rá,"

Igazad van, fiam.

@agresszív kismalac: "Kínában is ugyanannyi esélyed van. "

Neked is igazad van, fiam.

*Ezek után a bölcs Yoda fejét ingatva visszahúzódott a kuckójába.*

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 13:24:52

@hagyma:
Velem ugyan nincs!
A törökk szokta relytegetni a pincébe, lehet, ott van!4!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 13:38:46

@atpijkamo: De miért volt nála a bölcs Yoda feje? És miért nem a saját fejét ingatta?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 13:39:51

Kéne enni egy pacalt a Toronyba'. Jön valaki?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.31. 13:58:37

@hagyma: Tőlem is csoroghat, ha nem az enyém, és nem rám csorog.
Más: amikor még magyar voltál, nem ismerted a kamerát, azért írod camerámak? Egerben nem volt egy sem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.31. 14:02:05

@Kitalátor (másként) gondolkodó: mindegy hogy irom
ugy kellett volna, hogy fenykepezogep
az megfelel a szittyaknak
Egerben?
hat nalam mvolt egy az tuti
895 fotot keszitettem
na most melo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.31. 14:04:20

amugy jelzem szarakodika gepem es a Maryen irok es javitgat mindent szart, amit tud
pl a cask az mindig cask, de majd holnap ujratelepitem a win-t
raadasul balkezes es jobbgombos az egere
na telleg melo

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.31. 14:08:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nem is olyan jó: nincs benne se öngyújtó, se flex, se akkus fúró, és még "vibrátor funkciója"* sincs. Primitív.
_______________________
* Majd' 15 éve mentem lefelé egy bevásárlóközpontban a mozgólépcsőn a gyerekekkel, amikor a telefonos sráctól azt kérdezte egy 35-40 éves forma hölgy:
- Tessék mondani, ennek az akciós telefonnak is van vibrátor funkciója?
- Ó igen, asszonyom, és tudunk hozzá vízhatlan tokot is adni!
A három kamasz úgy röhögött, hogy én is majdnem zavarba jöttem, a kisiskolás negyedik meg azt akarta megtudni (hangosan), hogy mit nevetünk. Az ötödik meg aludt, mert még aranyos volt, 1-2 éves. A feleségem meg nem hallotta, neki este meséltem el.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 14:20:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: Amelyik az Üllői-Dési sarkon volt, a toronyház alatt.

igi1 2014.07.31. 14:24:30

@hagyma: valszeg az alaplapod áramellátásával van baj

Túlfeszültségvédőről még nem allottál!?

Alcatel one!? Eszik vagy isszák!?

Egy újabb iPhone gyilkos teló a zaciból!?

igi1 2014.07.31. 14:30:01

@hagyma: javallott venni egy külső wd merevlemezt ha tele van a géped

oszt arra telepíteni, másolni

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 14:31:24

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "vibrátor funkciója"

:)) Végül is, ha kicsit gondolkodik az eladó kitalálja, mit akart kérdezni a nő.

@igi1: "újabb iPhone gyilkos teló a zaciból"

:))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 14:34:42

@atpijkamo: Igi rápihent a mai napra. ...vagy feltörték az accountját.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 14:38:19

@agresszív kismalac: Igi saját jogán is kurvajókat tud mondani. Igaz, hogy ritkán, és nem biztos, hogy mindig tudatosan, de én mindentől függetlenül értékelem.

Asszondod, "rápihent a mai napra"? Meneküljön aki tud!

Atörökk 2014.07.31. 14:40:25

@agresszív kismalac:
Én ma csülökpörkölt akartam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 14:41:21

@agresszív kismalac:
Pff, nem tok róla.
Bisztos.

De most hallgassuk meg a szagértői álláspontyot az üggyel kaccsolatba!44!

Atörökk 2014.07.31. 14:48:27

Fejlett országokban nem keletkezhetik túlfeszülcség. Ott eleve 260 voltot adnak 230 áráért.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 14:57:45

@atörökk: Mondom- nincs. Valami diétás kávézó van a helyén. A söröző részt felújítják(?).
Mondjuk, ott sose voltam.

Atörökk 2014.07.31. 14:59:30

@agresszív kismalac:
Pfejj... Sose értettem, miért kell egy tisztességes késdobálót kávézóvá zülleszteni :/

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 15:05:38

@atörökk: Késdobáló? Nagyon szolid hely volt az önkiszolgáló. Akkor kezdtem ott kajálni '86-ban, mikor még alu eszcájgok voltak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 15:06:36

Ibolya, egy rántottát, négy tojásból!

Black Hole 2014.07.31. 15:19:16

@igi1: neked mi a véleményed arról, aki ilyen telefont vesz? Léccí ne fogd magad vissza, légy kíméletlenül őszinte!

2014.07.31. 15:26:01

Értem én hogy minden panaszos rokkantnyugdíjas beteg gyereket ápol vastüdőben és hetente hat napot jár kemoterápiás dialízisre és naponta 28 órát kell vonatoznia mire eljut a reklamáló helyre a levehető tetős ndk turmixával és nekem tényleg a szívem szakad meg az ilyenekért...

Nikorene 2014.07.31. 15:41:35

@atörökk: Kínai cucc: Rendeltem egy okostelefont kínából. Samsung S4 mûszaki jellemzôivel, csak éppen 8 magos procival. került 133Eurba + 6 Eur posta. 5 hónap után szarni ment, igaz már az elsô napon vissza kellett volna küldeni, mert már akkor látszott, hogy nem százas. Email kínába, próbáltak bíztatni, hogy indítsam újra a telefont, meg húzzam újra. 3-4 levél után ugrottam egy support levelt, aki megértette, hogy a telefont nem lehet bekapcsolni, és megkért, hogy küldjem vissza, kicserélik. Ezt megtehettem volna újabb 6 Eur-ért, de burzsúj voltam, és DHL Expressel küldtem vissza 25 Eur-ért. Kicserélték. 133+6+25 Eur... 370 Eur helyett. Kevesebbet kell küzdeni velük, és nem javítják, hanem cserélik.
A szállítási idô meg töredéke annak, amennyit a poszter telefonja a szervizben töltött...
Nekem ez a tapasztalatom... Kínából van az autóskamerám is, Kínából van a HDMI Dongle-m is...

Atörökk 2014.07.31. 16:09:52

Alcatel one taccs, Sznaccs edisön.

Bluemotion 2014.07.31. 16:35:03

A magyar ember sose tanul, a szolgáltatótól szolgáltatást és nem telefont vásárolunk.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 17:42:56

A sok vén franciázós trottynak izenném, hogy az Alcatel Mobile immár 10 éve a kevéssé hangzatos TCL kínai gyár brandje.

Ugyanaz a kategória, mint a Huawei, drágább a noname kínai cuccoknál, de jóval olcsóbb a túlárazott samsungájfon divatszaroknál. Ez a Firefoxos dolog félresiklott kissé, de az androidos cuccaik jók.

Én már a harmadik Hüvelyemet nyúzom, ár-érték arányban verhetetlenek, kár, hogy nem einstandoltak egy régen menő ejrópai márkanevet.

Ja, aki Akai telefont vesz (ne tegye), azt a malájok vásárolták fel, és nagyon ruppótlan készülékeket árulnak.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 18:24:18

Kellően autentikus a főoldalas Alcatel-Telenor reklám. :D

Aureliano Buendía 2014.07.31. 19:28:37

Kovácsné Fazekas Édesanyám.
Nyilván ez a keresztneve. Értem.

Aureliano Buendía 2014.07.31. 19:35:59

@atpijkamo: nekem még mindig butatelefonom van. És mit ad Isten, működik.

Aureliano Buendía 2014.07.31. 19:38:31

@atörökk: ezt a részét én sem értettem.

A másik, hogy 15 éve ügyfelek. Hoznak fejenként cca. 3500 forintot a cégnek szerintem.

Ha ezt a posztot olvassák Törökbálinton, tutira félárbocra eresztik a telenoros zászlót:D

Aureliano Buendía 2014.07.31. 19:43:03

@Troppauer_Hümér: mindegy, alkatel telefont 192. június 4. óta nem vásárol Igaz Magyar.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:20:44

@uraaam: Azt nem tudom mi volt 192-ben, mert a kínai nagy falat korábban kezdték el kendácsolni, míg a trianoni tragédia 1920-ban volt.

Ha vigasztal, egy Renault Megane-nal járok. De volt tizenkilencesem is.
És szeretem ha jól lefranciáznak. Van franciakártyám. Láttam a Taxi 1-4-et. Ettem párizsit. Franciadrazsét. Miegymás.

Aureliano Buendía 2014.07.31. 20:39:07

@Troppauer_Hümér: 1920-ra gondoltam, de ez nem lehet kérdés.

Flanszia autó? Bátor.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 21:23:14

@uraaam: Kék.

Kényelemben verhetetlenek. Motorikusan kurvajók.
Elektronyosan küszködnek némi kihívással, de már rutinom van ezek válságmenedzselésében. Út mellett nem maradtam soha.

A tizenkilencesnek a gyakran szakadó kuplungbowden volt a típushibája. Eccer hazautóztam húsz kilométert kuplung nélkül, egyesben ráindítózva, két kézzel felváltva negyedik fokozatig. Azt harminctól száztízig tudtam használni, a vasúti átjárónál pedig hálistennek nem jött a vonat. :D

Az antiochiai szent kézigránát 2014.08.01. 00:35:53

@Kellemes Zérókomponista: Kisebb csempét kell beállítani, a rést meg kinyomni fugával, azt jónapot. Amúgy meg valóban, izlés kérdése, ki mit szeret. Nekem a wp munkaeszköz. Meg van rajta offisz, az nagy kincs ám manapság, amilyen drága.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2014.08.01. 02:31:30

"Megállapítást nyert, hogy a készülék a használati útmutatóban leírtaknak megfelelően és a gyártó által a meghatározott műszaki paraméterek alapján üzemszerűen működik."

Egészen friss tapasztalat: az Alcatelnek egy csomó típusához NINCS használati útmutató. Semmilyen nyelven sem. Rákérdeztem, azt válaszolták, hogy sajnos nincs. Ez nagyon nagy égés.

Letöltöttem egy másik, valamennyire hasonló modell leírását, a fantáziám megtámogatására. Majd írok egy útmutatót, és a neten árulom.

phantomas 2014.08.01. 09:49:05

@Androsz: Régebben magán a készüléken, vagy a hozzá kapott memóriakártyán volt PDF formátumban. Lehet, hogy ma már nincs így?

diszkriminans (törölt) 2014.08.01. 11:04:39

@atpijkamo:
Nekem ugyan nem volt Alcatelem, az asszonynak igen, és megbízható, ám logikátlan menüfelépítésű telefon volt.

Viszont én is feature phone-al telefonálok, az okostelefont meg netezésre, kockulásra, futás mérésére (Runkeeper) használom. Én már kurva régóta használok valamilyen PDA-t, PDA-telefont, majd okostelefont. Ezek közül kettő volt, amit használtam elsődleges telefonként is, egy MDA Vario III (HTC készülék volt T-Mobile-ra márkázva), amin gombok is voltak, pl. felvevésre, lerakásra, ellenben nagyon nagy kompromisszum volt, így hamar beszereztem egy olcsó feature phone-t mellé, a másik egy Nokia kommunikátor, amivel egyetlen kompromisszum a mérete volt telefonálásnál (nagy tégla), de egyébként kintről feature phone-ként működött egyszerű menüvel, a komolyabb funkciók szétnyitással voltak elérhetőek. Azóta nem volt olyan okostelefonom (2. androidost nyúzom), ami kevés kompromisszummal alkalmas lett volna telefonálásra is, én egy egyszerű Nokia-t tartok mellette, ami viszont meglepő módon sokkal jobb képeket csinál, mint a Samsung okostelefonom (a legolcsóbb gagyi fényképezőgépnek viszont nyomába sem ér).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.08.01. 11:53:35

@Troppauer_Hümér: Franciakulcsod nincs?
Remélhetőleg a francia betegséget, azaz a francnyavalyát (szifilisz) is megkapod, ha még eddig nem... ;)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.08.01. 12:09:59

@Troppauer_Hümér: mai napig nyuzza ridegtartásban a fater a '95-ös évjáratú R19-et, 2000óta van nálunk, kuplungbovden még nem szakadt. Meg úgy egyéb baja sincs, út szélén egyszer állt meg, de akkor is a saját balfaszságunk miatt, elszakadt benne a rég lejárt szavatosságú vezérműszíj. Még egy ilyen megbízható autónk soha nem lesz.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.08.01. 12:13:42

a telefonom meg alcatel, butafon wifivel, taperolós kijelzővel+qwerty billentyűzettel. Netezni lehet vele, mailezni lehet vele, játszani lehet vele, fécbukozni is lehet vele, tipikusan hetente van töltőn ha nem volt wifihasználat. Két éves múlt, olyan mint újkorában.

CID 2014.08.01. 19:49:51

Hááát, olcsóbb telót nem nagyon talált volna a poszter anyukája...

answ 2014.08.05. 01:52:15

Javaslom nezze meg minden egyes csere utan a keszulek IMEI szamat a posztolo. Altalaban nem csinalnak a szervizben semmit, csak visszakuldik ugyanazt. Szokasos hogy azt irjak, hogy nekik nem jelenkezett a hiba (tobbszor is eljatszottak velunk). Ha pedig bevizsgaltatod fuggetlen szervizzel - ahogy mi tettuk - akkor az a valasz hogy nem tartozik a keszulek alapveto kepessegei koze ennek a hianya (vagy hibaja nem korlatozza), ezert nem javitjak. Peldaul Nokia eseten anno szerviz (Mobil Ász vagy mi volt a neve) ezzel jott arra, hogy a felvett videon 2 mp-et mindig kesett a hang. Szakvelemenyunk volt rola megsem ertunk el vele semmit, mehettunk volna perre, de a ceg nem akart perelni, inkabb vettunk masik telefont (nem Nokiat).

Szasza76 2014.08.15. 17:02:42

Ugyanígy jártam mint a posztoló, ez a telefon ócska, használhatatlan szemét. Nincs hívószámkijelzés a hívott félnél, nem tud MMS-t fogadni és küldeni, pár óra alatt lemerül az aksi (fél éves) üresen is. A tré mobil nem javítja a trés készüléket, mert nem ott vettük, így cserekészülék sincs. Ennél már a Nokia 102 is jobb...