Tékozló Homár

Licitzárás előtt ne menj a PlayersRoomba

2014.07.31. 14:54 | Homár Hilda | 342 komment

Dina  Converse-ét tönkrevágta az EFOTT (vagy Dina), de nem ez a baj. Pörgős, életszagú beszámoló dramatizált betéttel a Mammut2-ben lévő PlayersRoomból. (A Szent György hava április, mondom az olyan hülyéknek, mint én. Mindenféle okosságok róla itt.)

Sziasztok,
Az imént voltam olyan szemtelen, hogy vissza mertem vinni Szent György havának utolsó napján a playersroom-ban, 23,000 magyar forintért vásárolt converse cipőmet. Mielőtt a csoport sava-borsa nekem esne, igenis releváns minden információ, mert bár valóban végig kellett járnia velem Kína eme remekművének az EFOTT fesztivált és igen, voltak napok, hogy a közértbe is együtt mentünk, felháborítónak, de nem is.. Kib@szottul felháborítónak tartom, hogy ne bírjon ki 3 hónapot.

Ez persze nem a bolt hibája, nem is a kis kínaié, aki nagyon ügyel a gépekre, amik legyártják a kis cipőcskéket eredetibe' meg replikábA' ugyanúgy. A hibás valóban én vagyok, hogy megveszem. Többen nyugtattak, h az ő cipőjük 3 éve bírja. Hát egyáltalán nem érdekel, meg sem nyugszom tőle, sőt felettébb felidegel. Nade hogy a sok semmitmondó sor után a lényegre térjek.

Betérvén az üzletbe, ami egyébként a mammut 2-Ben található, oda is lépett hozzám egy mosolyogós kis hölgy (továbbiakban cuki) hogy miben segíthet. Valószínűleg próbaidős lehetett, mivel túl kedves volt ahhoz, hogy az üzlet profiljába helyezhessük, illetve mikor vázoltam neki a tényállást, kedvesen a türelmemet kérte - ami akkor még volt is - és távolodott tőlem kb 3 métert egy kolleginához (továbbiakban MDTEB- minekdolgozolteegyáltalánbárholis) aki ezzel akaratlanul is - nagyon akaratlanul - a történet főszereplőjévé avanzsált. Cuki közölte MDTEB-vel minek okán fáradtam be én birodalmukba, mire MDTEB annyit fűzött hozzá: "Jajj én most tuti nem!" Ekkor cuki távozott a színről, nem is láttam merre mosolygott tovább, de nem is ő volt figyelmem középpontja.

Körülbelül negyed órán át álltam a pultnál és figyeltem MDTEB-et mi is fontosabb éppen nálam. A 15 percből kb 8-at azzal töltött h állt az üzlet közepén, nekitámaszkodva egy állványnak és megrengette az élet nagy dolgain, majd két kamaszfiú kérésére volt kedves megnézni nekik érvényes-e még a kedvezmény kártyájuk. Ekkor csillant fel a remény bennem, hiszen abban a pultban kezdett nagy erőkkel dolgozni, ahol én vártam rá! Talán közben lett kedve hozzám is- gondoltam magamban, s álltam előtte reménnyel telt, csillogó szemekkel. Deeeee nem. Ezután fontosabb dolog következett hiszen egy 3.kollega lépett színre, (továbbiakban Mrs eBay) aki közölte, h már csak egy óráig tart az aukció a kiszemelt ruhára eBay-en, úgyhogy nagyon kell sietni.

Mindenki szerencséjére MDTEB már érezte h igazán túl lőne a célon, ha nem venne észre továbbra sem, így abban a megtiszteltetésben lett részem, h elmondhattam mégegyszer mi is az én ottlétem rejtélyes oka. A cipőre ugyan nem nézett rá, de a jegyzőkönyvet elkezdtük. Közben Mrs eBay végig ott izgult meg lesz-e a ruha, így az ezáltal kissé nehézkessé vált beszélgetés így hangzott:

MDTEB: irányító szám?
Én: 1221
Mrs eBay: akkor csináljuk meg h az enyém legyen jó??
MDTEB: jó, nyugi! Tovább?
Én: ja hogy én? Gondolom a cím kellene akkor nem csak az irányítószám..tehát akkor Budapest...
MDTEB: oké akkor mi is a cipő baja?
Mrs eBay: és akkor mikor kell fizetni? Szted én nyerem? Juhjjj
Én: az h elszakadt, itt nézd..
Mrs eBay: de akkor megcsináljuk h az enyém legyen ugye?
MDTEB: ahhhhaaa szóval akkor mindkét cipő hosszában ja nem széltében, szóval akkor megtört.
Én: az egyik. És elszakadt az anyag is.
MDTEB: tehát akkor mindkettő eltört, a jobb meg el is szakadt.
Én: legyen..
Mrs eBay: de ezt ma kell kifizetni?
MDTEB: miért mit gondoltál?
Mrs eBay: hát de ha nem nyerem meg?..
MDTEB: na ezt majd megbeszéljük pillanat. Ez a jegyzőkönyv a tied, kb 2 hét,köszi.

Nos...végig úgy voltam vele h nem szórakozom, h pénz vissza, simán levásárolom majd, de ezek után én nemhogy a pénzt kérem vissza, de csak azért nem teszek panaszt, mert nem akarok senkivel kibaszni, de remélem olvassa MDTEB és Mrs Ebay ezt a posztot meg egy könyvet arról, hogy hogyan kell kiszolgálni, mert ha én így bánnék az ügyfelekkel, már rég nem lenne állásom..

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 15:02:05

konverz? nincs több kérdésem :) majd szóljatok ha a posztolót már lehet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 15:04:56

ja igen. a dina az minek a becézése? megamen segíts!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 15:09:50

@sugargiraffusplumps.:
Szerintem nem az lesz!4!
Inkább a sósborsszeszre tippülök!
Bár a maji világba....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 15:14:04

@sugargiraffusplumps.:
100%-lékkk!44!!

A konverz, az a puttásdoresz maji megfelelője?
Vagy az inverz reverze?
Megannyi kérdés...

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.31. 15:15:26

megrengette az élet nagy dolgain

mivan???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 15:17:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: dorkó!!!! komenista hatalmi jelképes ráadásul! parasztosan; hp topánka.

2014.07.31. 15:18:21

"ha én így bánnék az ügyfelekkel, már rég nem lenne állásom"

Majd felvesznek a playersroom-ba :-))

2014.07.31. 15:20:15

amúgy magyarázza már el valaki aki nem sznobbaromállat, hogy a converse az egy vékony selejt anyagból gyártott régimódi magasszárú dorkó amilyenben az én időmben a szegénysorsú cigánygyerekek futkostak a libakergető mezőn.
na most attól hogy varrtak rá egy vöröscsillagot ettől el lehet adni tizenhuszonezerért az amúgy százforintos anyagárú vackot ?

na de tényleg ???

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 15:23:00

@sugargiraffusplumps.:
Azaz!
Csak plusszba van rajta betiltott jelkép!4!
Mink puttásdoresznak is híttuk.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 15:23:48

A playersroomos bullshittel Dinát lehet rekeszteni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 15:25:45

A "csoport sava-borsa" kifejezésnek a tudomány jelenlegi állása szerint semmiféle értelme nincsen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 15:27:29

@Kulics: Légy erős- tényleg. Üdv a fogyasztói társadalomban!

samcro 2014.07.31. 15:29:59

@Kulics: nem csak ezeket a dorkókat gyártják. Volt nekem is jó minőségű, hasított bőr deszkás jellegű Converse cipőm, ami évekig bírta, pedig nem kíméltem.
De pár éve megvették (talán a Nike), és úgy hallottam, hogy ez a minőség rovására ment.

2014.07.31. 15:31:00

@agresszív kismalac: na de PONT NEM ez a fogyasztói társadalom.
Annak az lenne a lényeg, hogy az ár/érték arányban csúcsra vannak járatva a termékek és egyre jobb és jobb minőség készül, hogy az igényes vevőket meghódítsa.

Ezzel szemben agymosott zombik egyre silányabb termékeknek örülnek és menőznek egymás előtt. Persze úgy hogy a pénzt NEM ők keresik meg rá, hanem a szüleiktől lejmolják... bár azoknak sincs sok eszük ma már...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.31. 15:31:12

"de csak azért nem teszek panaszt, mert nem akarok senkivel kibaszni, "
Az csak egy mellékhatás. Különben mitől javulna a hozzáállás? A Homár posttól?

Manyecska 2014.07.31. 15:34:50

köszönöm hogy Szt.Györgyről olvashattam rohadjak meg most ez hiányzott..:P:DDD

Manyecska 2014.07.31. 15:36:36

Á, feladom. Nem értek semmit az egészből. amúgy jó reggelt!:P:DD

Manyecska 2014.07.31. 15:40:39

Basszus, nem lehetne érthetően fogalmazni?? úgy olvastam hogy 3 méter a kollegina.:(:D tökömbe már. legyen MTB azt érti mindenki, másrészt!

Manyecska 2014.07.31. 15:43:36

És kinek lógott bele a haja a fagyiba?

Atörökk 2014.07.31. 15:48:57

Íme 23.000 Ft vadászati célú felhasználása.

Tiborfalvi Tibor 2014.07.31. 15:56:14

Pici nyelvttannáciskodás, nem volt még:
mammut 2-Ben?

A pókemberből a Ben bácsi ez?

Atörökk 2014.07.31. 16:08:19

Szerintem egy jó nagy farok, az hiányzik Dinának. BiSztos azér' nem dukták meg a Zefotton mer' szakatt dorkóba nyomta.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 16:19:12

Egy Dina-parti csónakházban
nagy az élet minden nap...

Atörökk 2014.07.31. 16:23:13

Hej, Dináról fúj a szél!

Atörökk 2014.07.31. 16:28:17

@atpijkamo:
Attól tartok, mire ez a probláma megoldódik, sok víznek kell lefolynia a Dinán.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 16:29:04

@Tiborfalvi Tibor: :)) Az a legkevesebb. Mióta német neve van a Mammutnak, azóta minden kiscsicska két emmel írja a mamutot is. Mióta van Plusssz Multivitamin, azóta meg három esszel írják a "meg" jelet. Anyám borogass!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 16:29:53

A Dinánál
(írta József Attila verse)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 16:30:07

csak a tiszánlátás végett: dinától marosálok be!

Atörökk 2014.07.31. 16:31:12

Csak úgy turkálunk itt a zagyvaságokban!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 16:31:36

Szerintem túl Dinamikusan EFOTT-ozott, az volt a baj.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 16:34:31

Bezzeg, ha kicserélik a cipőjét, lesz nagy Dinam-dánom!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 16:37:34

Oszt a hülyepicsa vitte a ruhát végülis? Mer' ez nem egyértelmű.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 16:39:38

vagy rába'szunk és dráván megfizetünk érte. node nem is marcalongom magam ezzel tovább!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 16:45:19

@sugargiraffusplumps.: "Vízállásjelentés: A Maros Aradnál- Mureş." (É. István)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 16:48:15

...hátul meg a krumplifejű Tisza Pista!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 17:09:58

na, erre mindenki elment haza. éljetek bodrogan!

venszivar 2014.07.31. 17:17:20

@sugargiraffusplumps.: ÉN már elmentem, hiszen péntek van!:)

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 17:45:33

Ehh, Deichmannos poszt már régebben vót.

23000 pénzért converse helyett mennyi konzervet kaphatott volna a posztoló!

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 17:47:07

@sugargiraffusplumps.: A hazai pálya előnye.
Legalább mikor Hildaként integetsz a malacnak, akkor kezdenél mondatot nagybetűvel, vagy alakítanál a rád jellemző szókincsen, mert ez így nagyon átláccó.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 17:49:04

@atörökk: Egy jó nagy farok mindenkinek hiányzik. Dinának kétszer!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.31. 17:50:39

@Manyecska: Az megvan, amikor szakadó esőben bekopog egy vándor a "György és Sárkány" fogadóba?
Egy termetes asszonyság feltépi az atót, és azt ordítja hogy "NEM VESZÜNK SEMMIT"

Újra kopog, és azt kérdi : "Nem beszélhetnék most inkább györggyel?"

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 17:52:56

@Troppauer_Hümér: nekem már kipusztult a szókincsem, lesmirglizték rólam a labancok. most arra gondoltam, hogy feleségül kérem Hildát, szerintem összeillenénk egymással!

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 17:55:47

@sugargiraffusplumps.: Áldásom rátok! Küldök néktek a mennyegzőre egy Nyaligátor formájú esküvői tortát!

Annyit árulj már el, hogy a fenti képen az nem egy pornós csaj? :P

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 18:04:21

@sugargiraffusplumps.: A szívem szakadna meg. Hildát bírom. Téged pláne.

És akkor én szembesíccselek azzal a násznép előtt, hogy skizofrén vagy??

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 18:06:55

@Troppauer_Hümér: ha Hilda mindig cserben hagy itt, akkor kezdem magam úgy érezni mint a farkas a gyalogkakukkban *ez a tervem se jött össze*

igi1 2014.07.31. 18:42:35

Ha nekem ilyet mondana valaki:

MDTEB: jó, nyugi! Tovább?

Én ott hagynám a F@SZBA az illetőt, és már nem egyszer előfordult ilyen.

Nem kötelező lemenni kutyába egy k@rva cipőért, és nem tűröm, hogy bárki így bánjon velem. Mintha nyughass, kutyus felszólítás lenne.

A törökktől eltűröm, de azért néha őt is el tudom hallgattatni, bosszúból.

igi1 2014.07.31. 18:45:24

Én az ilyen offolást nem szoktam eltűrni, telefonba se. Van egy határ, ez ilyen, ha azt mondják, nyughass, meg kussolj már, na, de azért folytassuk.

Amúgy tényleg nagyon hajaz a duma a törökkére, ahogy hagymát meg a csajokat offolja le.

igi1 2014.07.31. 18:48:55

Ha ennyire le akartak beszéli a cipőről akkor 2 eset van:

1. odaígérték már másnak a cuccot, tehát valóban jó vétel lehetett
2. esetleg maguknak vitték volna haza a cipőt.

Így beszélnek le a jó állásokról is, a csókosok kedvéért, és így koptatnak le az universitas diákszövetkezetben is a kedvenceknek beígért melókról.

Igen, a poszter jól csinálta, amikor le akar beszélni valaki valamiről, ott ragaszkodni kell mindenhez.

Ez gyanús, hogy ennyire nem akarták odaadni, ha egyszer a vevő azt akarta mindenáron.

nandras01 2014.07.31. 18:50:17

hosszú, modoros, unalmas.
valaki elmondaná, hogy mi a vége?

igi1 2014.07.31. 18:52:10

@Kulics: akkor mijafasznak nem adtak el egy k@rva converset a kedves, nyomorult vevőnek, aki csak náluk akarta kőteni a zsét.

Ebayről meg nem rendelünk ruhát, ez köztudott, ruhát alapból nem rendelünk webshopból, akkor se, ha neked éppen az alakodra minden jó, és tudod a méretet.

(el lehet méretezve, meg a többi)

Atörökk 2014.07.31. 18:54:01

Ki kér patikukit szakértéshallgatásközben?

igi1 2014.07.31. 18:56:43

@atörökk: tudom, hogy te vótá MTZ vagy kicsoda

igi1 2014.07.31. 18:58:32

@Kulics: szerintem még a cigánygyerekek is Nike-ba futkosnak a mezőkön manapság

Atörökk 2014.07.31. 19:02:08

@agresszív kismalac:
Itten van, patizok még.

@igi1:
Mifaszról beszélsz már megint?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 19:02:43

@agresszív kismalac: kívánod esetleg, hogy elképesen béhúzzam a farkamat a térgyem közé?

igi1 2014.07.31. 19:08:47

@atörökk: szal tényleg te vótá

a hagymát szoktad így bekussoltatni

igi1 2014.07.31. 19:10:04

Ezen nem tudok elmenni máma, meg bekattant az agyam, hogy valaki ilyet mer mondani eladóként 1 vevőnek:

jó, nyugi! Tovább?

Atörökk 2014.07.31. 19:10:31

@igi1:
Mennyé dolgodra szépen, szórakoztasd magad . Rád férne.

igi1 2014.07.31. 19:12:31

@atörökk:

nagyon haragszol még rám a két nappal korábbi estéért!?

Néha én is helyreraklak azé, nem túl gyakran, de sikerül.

Atörökk 2014.07.31. 19:13:31

Ez tényleg hülye.
*arcpálma*

igi1 2014.07.31. 19:15:15

A törökköt is le kell tudni kezelni, meg a vásárlókat is, meg hagymát is.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 19:18:04

@igi1: Te olyan hülye vagy, hogy az már fáj. Vagy ami még rosszabb, ahhoz az ájpedes generációhoz tartozol, akiknek a szövegértés ugyanolyan sci-fi kategória, mint Michael Jacksonnak a gerontofília.

Naszóval: az első mondat az ebéjező kolleginakurvának szólt, a második a vevőnek.

Szólj ha megértetted! Inkább mégse.

igi1 2014.07.31. 19:19:46

jó, nyugi! Tovább?

Értelmezzétek ezt, amit 1 eladó mondott 1 vevőnek.

Durva.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 19:20:37

@sugargiraffusplumps.: Szerintem minden normális malac azt kívánná, hogy az ő farkát húzd a térdeid közé. :P

venszivar 2014.07.31. 19:20:42

nincs itt a barom, most "baszogatjátok" a ""nőjét""!?

Manyecska 2014.07.31. 19:21:54

she said: "lófaszt, mama":DD
inkább hallgassatok lennikravicot, jó éjt:)
www.youtube.com/watch?v=3ATxLct2jDo

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 19:22:09

És folytatja, és leírja ugyanazt, és tényleg nem érti...

igi1 2014.07.31. 19:22:45

@Troppauer_Hümér:

akkor sem beszélhetsz így a másikkal, és a kollégával sem beszélhetsz így egy vevő előtt

igi1 2014.07.31. 19:23:49

@Troppauer_Hümér:

Ha még egyet szólsz, kitűzöm a célt, miszerint ki kell készítselek.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 19:25:08

@igi1: ez tény, megérdemel egy kalapácsot a pofájába mindkét plázakurva, de akkor sem a vevőnek mondta. Kevesebbért is átnyúlna egy öntudatos vásárló a pult felett.

igi1 2014.07.31. 19:25:56

@Manyecska: máma nem megy ez nekem, de mire van a homár, ha nem azér, hogy titeket készítselek ki

@venszivar: NEM VAGYOK A NŐJE.

Understand!?

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 19:26:42

@igi1: leszarom, mostanában békénhagytalak, de most ledobattad nálam a szíjat.

igi1 2014.07.31. 19:28:42

@Troppauer_Hümér: JÓVAN, NEM A VEVŐNEK MONDTA, beismerem, na.

Minek kell egy ebayes licithez a másik eladó is, hogy tutira tiéd legyen a ruha !?

Manyecska 2014.07.31. 19:28:47

@igi1: és a poszter mi a fenének ivott pertut velük inkább azt elemeznétek:D

igi1 2014.07.31. 19:30:10

@Troppauer_Hümér: lenyomunk egy mellycsatát most!?

Van kedvem hozzá, mer a törökknek nincs energiája rám ma.

@Manyecska: a poszter is balfék, ha látja, hogy az eladónak fontosabb dolga van, akkor miért nem hagyja ott a f@szba.

!?

nem még negyed órát vár rájuk

kézműves étcsokimikulás 2014.07.31. 19:40:51

@Manyecska: lenny vagy nem lenny,ez itt a kravicc...

Aureliano Buendía 2014.07.31. 19:44:10

Semmilyen esetben ne menj pléjerszszamba. Rumba.
Ollé.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 19:44:14

@igi1: Hagyjuk. Én nem tudok annyi mindent nyújtani számodra, mint a Törökk.

Áldásom rátok, sokasodjatok! :D

Atörökk 2014.07.31. 19:46:24

@Troppauer_Hümér:
Hagyom magam megvesztegetni, hogy ezt ne tegyem! :D

igi1 2014.07.31. 19:47:09

@Troppauer_Hümér: hm, ezzel most lebuktattad magad

:)

Aureliano Buendía 2014.07.31. 19:48:42

@sugargiraffusplumps.: valszeg valami kis kezdő szöcske, akinek jó a zseppénze, és trendi konverzre költi.
Ősszel meg pótvizsgák:D

igi1 2014.07.31. 19:51:09

@uraaam: te meg a lomposra hajtasz!?

:(

Aureliano Buendía 2014.07.31. 19:51:36

@atörökk: mer nem hajtották meg, mint a Dinamót:D

igi1 2014.07.31. 19:52:21

máma meginn semmit se értek, de ezt már megszokhattátok

most mi van az MTZ-vel

megkapta azt a k@rva ruhát

Aureliano Buendía 2014.07.31. 19:54:12

@Troppauer_Hümér: és milyen jó lett volna az az efottra.

Volt valami felmérés, 10-ből 8 nem tudta dekódolni, mit jelent az efott:D

igi1 2014.07.31. 19:55:49

@uraaam: valami egyetemek és főiskolák tanulóinak a találkozója

pia, drog, meg szex, meg a szokásos baromságok

igi1 2014.07.31. 19:58:37

@uraaam: de mé maradunk le mindig a sztory végéről!?

ez valami homárfiling

Aureliano Buendía 2014.07.31. 19:58:43

@igi1: országos turisztikai találkozója

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:00:00

@igi1: Tökmindegy.

A fasszopitisz plázakurvitiszok családjába tartozó emlősállatoknak azért kell a ruha, hogy levegyék, amivel újabb ruhára valót keresnek meg, amit szintén ledobnak magukról, és így tovább.

igi1 2014.07.31. 20:00:20

@uraaam: de hogy jön ide a turisztika!?

hát én se tudtam k@rvára, bevallom

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:02:17

@igi1: Ezen senki nem lepődött meg.

Manyecska 2014.07.31. 20:03:32

@igi1: ja, itt vok csak remeg a kezem, doptunk a nyúlnak, mivan?:DDD

Manyecska 2014.07.31. 20:05:45

Ez akkor is hülye poszt.

Aureliano Buendía 2014.07.31. 20:06:03

@igi1: de a te képességeidet ismerjük, tőled nem is vártuk el.

Manyecska 2014.07.31. 20:13:35

Basszus, veszel kettőezerér egy sima fehér kínait már cipőt azt ráfestesz csillagokat ne légy má teszetosza!!:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.31. 20:13:47

már nem a mártensz bakkancs a menő, mint a régi szép időkben :-(
dorkó, fasza szép időket élünk.....

Manyecska 2014.07.31. 20:14:58

Valaki hozzon még pizzát. nem tudok felállni mert lecsúszik a türülköző rólam.:D Ülni tudok.:P

Anomalocaris (törölt) 2014.07.31. 20:16:15

@agresszív kismalac: Ez jól megviselte, azóta se tért magához.

Anomalocaris (törölt) 2014.07.31. 20:19:17

@Manyecska: Gorgonzolás? Vagy az a fagyi? Képben vagyok ám.

Manyecska 2014.07.31. 20:19:47

@Nattramn: nekem a lábaim is remegnek. talán közel a parkinzon..:DD:P á, mindegy. Nem érdekes.:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 20:21:29

@Troppauer_Hümér: áááá, a malac az nem olyan! ;)

@uraaam: nem fér a fejembe, hogy hogy lehet valaki annyira agyhalott, hogy egy túlárazott, ronda, kényelmetlen és egészségtelen cipőnek nevezett dorkóra majd nyócvan ajrót kifizessen. illetve pontosítok: ha nem számít a pénz akkor meg akkor lehet olyat venni idiótákéknak de akkor meg miért sír ha tönkrebacódik az efotton a térdig érő hányáshalmok közötti ugrálásban?

na, letoltam 40 percet a libafosszínű kabátkámban mer csöpögött az eső. viszont egyedül rohatt uncsi futkorászni.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:22:10

@Manyecska: negyvenkét centi miatt parkinzonozol?

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.31. 20:23:32

@Nattramn: volt huzattya !!44!!!

@sugargiraffusplumps.: ugyan, van szebb a virágos gumicsizma x ezer forintért, pfáj

Manyecska 2014.07.31. 20:25:23

@háromlábúbogár: 2.000 volt a solymári ósanba pár éve..leopárdmintás. nagyon megtetszett mer eccerűen annyira ízléstelen hogy az már szép!:D
mi a hányás az a gorgonzola?

igi1 2014.07.31. 20:25:30

@Troppauer_Hümér: nekem ez akkor is gyanús, hogy mást b@sztat az ebay-el, hogy csinálja meg neki

ez tuti főnökk@rva volt, vagy főnök lánya

az mtz meg csak egy eladó

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 20:26:41

@sugargiraffusplumps.: Erről nincs valami videó, ahogy kiskabátba' dzsoggingolsz, miközbe' esik? Hadd legyen már nekünk is egy jó napunk!

Manyecska 2014.07.31. 20:26:47

@Troppauer_Hümér: csak 32, de vizesen nyúlik elvileg. csitujjá, meghallja a falu. Na léc.:D

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:27:13

@Manyecska: Vaterán már van ötezerért 439 pár, csillaggal.

Bisztos eredeti.

igi1 2014.07.31. 20:28:55

@uraaam: de kis gonosz vagy :)

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:30:06

@igi1: Vagy csak szartak a reklamálóra.

Ha azzal ment volna be, hogy még venne tíz pár Konzervet, helyben le is szopták volna. A varázsszó a reklamáció volt, innentől leszarták, és alázták.
Én kértem volna az üzletvezetőt, de ő tudja.

igi1 2014.07.31. 20:31:19

Ebben a sztoriban is mennyivel több rejlik, mint azt első pillantásra látszódik!

Rájöttem, hogy Mrs. Ebay a főnök lánya volt, az MTZB vagy ki, meg csak egy alkalmazott, akit ki lehet rúgatni.

Neki törődni kellett a vevővel, a Mrs. Ebay meg azt csinálhatott, amit csak akart, és kurvára leszarhatta a vevőt is.

MIÉRT!?

MERT MEGTEHETTE.

Manyecska 2014.07.31. 20:33:03

@Troppauer_Hümér: asszongya az uram holnap kipróbálja.:DD

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:35:59

@Manyecska: 230 ezer pénzért kéccer kibérli a pumpaszájú Kelemen Annát. Akkora vákuum lehet a fejében, hogy a hülyének is megéri.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 20:37:10

@igi1: pedig baromira eccerű. ha ketten-hárman licitálnak akkor valószínűbb, hogy közülük nyeri meg valaki a licitet, nem? monnyuk az ilyeneket én spec halomra lőném gyengéd szeretettel automata fegyverekből, de nem mindenki ilyen megengedő.

@agresszív kismalac: hogynemá'!nézzél csak komedicentrált ha röhögni akarsz!!!

@háromlábúbogár: igen, az is gyönyörű. oszt kik hordják? a városi pitsákok ( már bocsánat manyi, ne vedd magadra) mikor esik három csepp eső akkor már gumicsimmába rohangálnak, há nóóórmális? oszt a tehenyistállóba vajon mibe őtöznének? teljestestes buslakodóba? vagyhogy?

igi1 2014.07.31. 20:37:15

@Troppauer_Hümér: az üzletvezető meg azt mondaná, hogy nem ér rá

Manyecska 2014.07.31. 20:37:17

@Troppauer_Hümér: nemtom lehet az Anna fizetne inkább.:D ez viszont jó:
www.youtube.com/watch?v=EpbjEttizy8
13millió letöltés.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:38:16

@igi1: Benned egy Máté Krisztinába oltott Vujity Tvrtko veszett el.

Forró pokoli történetek nyomában.
Most hogy felfedeztem a tehetségedet, megyek, és csendben elmorzsolok egy könnycseppet a sarokban.

Manyecska 2014.07.31. 20:38:47

@sugargiraffusplumps.: nem vettem magamra én 8 méter nyolcvan centi vízállásnál itt kifejezetten hasznát veszem amikor komplett kutyaházakat visz a víz meg vaddisznók úszkálnak erre.:D

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:39:38

@igi1: Akkor hajoljon közelebb.
Habitus kérdése az egész.

Aureliano Buendía 2014.07.31. 20:40:10

@háromlábúbogár: vannak olyan társaságok, ahol még mindig dr mártensz a nyerő...;)

Manyecska 2014.07.31. 20:41:03

@sugargiraffusplumps.: kétszer meggondolod mert olyan puha az egész-sztem fröccsöntött!:D-hogy a bokád kifordul, sza csak zuhéban.

Atörökk 2014.07.31. 20:41:30

@sugargiraffusplumps.:
Horgyák azt 30 fokba' csepp eső nélkül is. Hamisítatlan dögkút-illat lehet, ahol leveszik utána.

Atörökk 2014.07.31. 20:43:01

@Manyecska:
Ha nem veszed fel, másfelé úszkálnak a disznók? :D

Aureliano Buendía 2014.07.31. 20:43:02

@sugargiraffusplumps.: nem érted a trendiséget. Én sem értem.

Ez egy ilyen generáció. Nekem kicsit ufók.

Riszpekt. Az iccaka génagy eső volt, reggel még minden takoncs, maradt az autó.

ijóó-ijóóó

www.youtube.com/watch?v=AKC4cpLX-lM

:)

igi1 2014.07.31. 20:43:14

@Troppauer_Hümér: az az eladó, aki ennyire unja magát az a tulaj- rokonság szokott lenni.

Ez nem vita tárgya.

Aureliano Buendía 2014.07.31. 20:46:12

@sugargiraffusplumps.: tegnap rajtam is volt láthatósági, de nekem mellé adtak kobakot is. Nyílt nap volt a kelenföldi erőműben.
Fasza volt.

Aureliano Buendía 2014.07.31. 20:47:30

@Troppauer_Hümér: vajon mire gondolhatott közben a szerző?

Manyecska 2014.07.31. 20:47:37

@atörökk: hüle, majdnem meghaltam, simán megtámadhattak volna. elrohantak a másik irányba át a bokrokon basszus nagyon dulván nyomták:((( letarolták a bokrokat:D@uraaam: menjetek ketten..:D

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:47:37

@igi1: Plázában? Tulaj? Eleve az esetek kilencven százalékában multicégek frencsájzban bérlik az üzleteket, mert nekik van rá pénzük, hogy a túlárazott szarjaikkal behozzák a bérleti díjat.

A benn körmött reszelgető, affektáló picsák mind minimálbéres, kituggyahányórás alkalmazottak, akik ennyi pénzért csakis azért mennek oda, mert büdös nekik a munka, és órákat pofázhatnak a szintén életművész ribancbarátnőikkel, akik egész nap a plázákban lógnak, pénzes faszra vadászva.

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.31. 20:49:05

@uraaam: hogy a hátsó fogakat is elérje :-)

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:49:27

@uraaam: Ezek a hollandus dél-afrikaiak állatok, magas fokon űzik a polgárpukkasztást:

www.youtube.com/watch?v=8Uee_mcxvrw

www.youtube.com/watch?v=6N_PXN4EGeE

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 20:49:48

@Manyecska: @atörökk: hát na. de komolyan sikítani tudnék a röhögéstül amikor meglátom a mancikát az "esős napi szettben" botladozni, gumicsimma, miniszoknya, színben passzoló esernyő és plasztik kabátka ami igaz, hogy nem vízálló de legalább alá lehet izzadni.

@uraaam: hát nem, ez tény. viszont most félredobom az elveimet és be fogok ruházni egy új futócipőbe mer rámjött az úrhatnék máma. :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.31. 20:51:38

@sugargiraffusplumps.: a nyaleb lemaradt a retikülben :-)
konzervet veszöl?

Manyecska 2014.07.31. 20:52:30

@Troppauer_Hümér: egy ismink nemrég bérelt khmm egy plázában boltot, nem tucc semmit, ill. eleget..!:P frencsájz. lehet az is van..

Atörökk 2014.07.31. 20:53:16

@sugargiraffusplumps.:
Ugye? Én is :D
Ennél már csak a jegesmedveprémimitácijó nyári csimmácskák a mókásabbak. Eccer egy barátom odament egy ilyenben tipegő lánykától mekkérdezni, a mackó többi részét hogyan hasznosította?

Atörökk 2014.07.31. 20:55:02

@Troppauer_Hümér:
Ha frencsájz, akkor önálló vállalkozás, monnyuk végeredmény szempontyából tökmindegy.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 20:56:03

@háromlábúbogár: jameg a kutya bakker, igazad van, azis esőkabátban. monnyuk igazán leszarom ki mit visel mer huszadrangú dolog de ezeken mindég kikerexik a szemem nagyra :D

azaz igasság hogy most rohattul megéheztem a trapollásba és éppen azon gondóxok hogy összedobok egykét palacsintát. csak akkó meg aludni nem fogok hajnal kettőig.

@uraaam: erőmű? oszt oda meg minek mégy? hát nyár van!!

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 20:56:45

@Manyecska: És? Mi a csattanó? Mit árul?
Van életunt alkalmazottya? Négyórában bejelentve napi tizenkettőben?

Manyecska 2014.07.31. 20:57:16

@sugargiraffusplumps.: az kurva szép, gumicsizma meg miniszoknya!:O:D nekem télleg passzol az ernyőm a csizmához de az véletlen de brutál kurvás, nagyon bírom:)!

Aureliano Buendía 2014.07.31. 20:58:46

@Troppauer_Hümér: én ezt már többnek látom, mint mezei polgárpukkasztás.
Beteg.
Ez a világ megérett egy újabb özönvízre.

Manyecska 2014.07.31. 20:59:48

@Troppauer_Hümér: majd megírom emilben. Télleg durva de nem lepődöm meg.

Aureliano Buendía 2014.07.31. 20:59:56

@sugargiraffusplumps.: de a pléjerszbe vegyed, mert szívesen olvasnék egy poszt tőled is:D

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 21:00:08

@atörökk: Perszehogy, Igivel ellentétben én tudom, mi az a frencsájz, de a "világmárkákat" áruló üzlet bérlője akkoris egy multival és a plázával, akiket tuggyukik üzemeltetnek köt szerződést, ennek megfelelően a túlárazott szarokat nem a saját rokonával fogja eladatni éhbérért, mert akkor kiutálják a családból, hanem ilyen életunt, megélhetési faszcibálókkal. Nekik ez is komoly adrenalinlöket a sivár életükben.

Aureliano Buendía 2014.07.31. 21:02:26

@sugargiraffusplumps.: @atörökk: hát a trendi gumicsizmától nekem is erős röhöghetnékem támadt mindig is.
Na, hát ezek ilyen városi parasztjánykák. Lehet, hogy ganyészagú a párfőmjük, meg grínpíszesek, négymancsosok, taszosok, stb.
Nem tudhatunk mindent, na!

Aureliano Buendía 2014.07.31. 21:03:36

@sugargiraffusplumps.: na, de hát az javarészt nem hőerőmű, hanem ott lesz a csöcsösnek áramellátása.

Fasza volt.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 21:05:36

@uraaam: Ne sziggyad a művészeket!

Komoly kiadó áll mögöttük, felléptek valóban ÉLŐBEN Jay Lenónál, hatalmas rajongótáboruk van, kurva jó fesztiválokat nyomnak. Monnyuk én már öreg vagyok ehhez, de azért ami jó, az jó.

A mi korosztályunknak ez az igazi buli, egy hónap múlva lesz Mogyoródon:
www.youtube.com/watch?v=yg9YJdqf1ao

Ez már télleg az, ami. Önirónia, kiváló üzleti érzékkel párosítva.

igi1 2014.07.31. 21:07:06

@uraaam: engem özönvíz esetén a melleim fenntartanának a víz felszínén

@Troppauer_Hümér: eztet nem tudtam, de most már vágom, ha a tudjukkik benne vannak itt is a dolgokban

:)

Manyecska 2014.07.31. 21:08:10

@uraaam: nekem is erősen de amikor már harmadszorra dőltem ki két hétig egy-egy vizes cipő után a náthától, mer ugye nem tudom lehet nálatok nem de errefelé konkrét monszunok vannak, sza beruháztam egyet. Kurva jó mer térdig ér a gatyád sem ázik be a tócsáktól.. mondjuk ti hülyén néznétek ki, a nőknek meg úgyis a seggüket bámulják sza hótmindegy.:D

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 21:10:57

@uraaam: Ezeknek a grínpíszes bölcsészpicsáknak télleg varkocsba van fonva a hónaljszőrük, és vajon térdközépig ér a sunaszőrük?

Ha meglátok egy ilyen prototípust, valahogy mindég ez a kényszerképzetem támad. Orvosnál még nem voltam vele.

Aureliano Buendía 2014.07.31. 21:11:25

@Troppauer_Hümér: lehet, de ettől még fasság szerintem.

Igen, önirónia. Jó üzlet most a retro. Szerintem azért is, mert válság van, nincs megújulás. Meg régen minden jobb volt.

@igi1: szerintem téged a fejedben levő vákuum tart a víz fölött:D

Atörökk 2014.07.31. 21:11:58

@Troppauer_Hümér:
Jahh... monnyuk különöseben nem érdekel, mert támmég bűneim bocsánattyáért se mennék be egy ilyenbe, nem hogy vásárolni.

@uraaam:
Csak azt nem értem, télen meg horgyák azokat a haspólókat meg csípőnadrágukat, -10 fokban derekuk, mindenük kint, nyáron meg csizmát.
Hááá Maooooorgit!!!

Aureliano Buendía 2014.07.31. 21:12:51

@Manyecska: végülis, trágyázáshoz is fasza.

@Troppauer_Hümér: ahova én jártam, volt olyan is.
Meg másféle is, de persze ez lényegtelen most;)

igi1 2014.07.31. 21:13:53

@uraaam: a lényeg az, hogy én semmiképpen sem süllyednék el, nem úgy, mint te!

:D

@atörökk: neked szeretni kéne azt, hogy kivan a seggük

!?

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 21:14:04

@igi1: Akkor Pamela Anderson mi a picsáért hurcibált magával mindég mentőbóját:

Manyecska 2014.07.31. 21:14:39

@Troppauer_Hümér: inkább a fogszabályzótól kéne félned. az ha beakad basszus:D fáLYhat.!:DDD

Manyecska 2014.07.31. 21:17:24

@uraaam: há én külvárosban lakom nem úri városi picsa vagyok, a betonon szédülök, érted, van itt olyan sár meg víz, itt a Duna visszanyomja a vizet a csatornába, dikk. ha árad alig megy le a víz zuhanyzáskor.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 21:17:39

@Manyecska: Ezért kell egy nyolcvanéves fogtündérrel diszk réten szoptatni! :D

igi1 2014.07.31. 21:17:59

@Troppauer_Hümér: hát azt csak a hatás kedvéér, tudod

:)

@Manyecska: akkor a törökknek se ajánlott az análtágító ilyen elv alapján!?

Atörökk 2014.07.31. 21:20:32

Isten az égben... Csöcsös volt már olyan, akár EGYSZER is, hogy megértette, mi van leírva, mielőtt válaszolt???
*duplaarcpálma*

Atörökk 2014.07.31. 21:22:10

@Troppauer_Hümér:
És mekkora öntudattyuk van, jáááááj :D
Pontosabban öntudatlanságuk :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 21:22:40

@uraaam: jahogyijen. itten meg a temetőbe lehet menni meg a távhőközpontba egy évbe eccer ilyen nyílt napféleségre. oszt ki lehet próbálni a koporsókat, há mondom jóvan, úccse láttak még engem hisztérikusan sikítozni ponnittvan az ideje!! :D

@Manyecska: hát....*fejvakar* szal én ölég ritkán öltözök kurvának, akkor is csak szűk közönségnek :D

igi1 2014.07.31. 21:23:18

@atörökk: szóltam én hozzád!?

kérdeztem valamit Manyecstól, szexben ő a szakértő

Atörökk 2014.07.31. 21:24:39

Baszki, ez tényleg autista.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 21:25:07

sajtospirítós kőrözöttel. süssön má' a tököm palacsintát este tízkor.

igi1 2014.07.31. 21:26:51

@atörökk: inkább arról beszéljé, hogy is van a seggekkel télen!?

igi1 2014.07.31. 21:28:24

@sugargiraffusplumps.: egészségedre

kezelésbe kell vennünk itt pár embert, úgyhogy igyekezz a kajálással

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 21:31:52

@igi1: köcce, jóvót!

osztán mér akarsz te nevelni? há'nem naposcsibék ezek. meglátásom szerint a nézeteltéréseket kétféle módon lehet elsímítani: bagy leszarod az egészet vagy agyonlövöd az ellenoldali partnert.

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 21:33:52

@sugargiraffusplumps.: Télleg van ilyen?

Most adtál egy jó tippet egy nyugodt délutáni pihenéshez.
Mondtam anno az asszonynak, hogy költözzünk temető mellé, egyfelől minden temetésen pofátlanul parkolódíjat szedhetnénk, másfelől a halottak nem nyírnak F1 alatt füvet 600 lóerős fűkaszával. Nem bunkóznak le, ha nem köszönök nekik. Nem kérnek kölcsön tizedikéig. Sorolhatnám.

igi1 2014.07.31. 21:34:38

@sugargiraffusplumps.: mer sokat megenged itt magának néhány pasi

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 21:46:17

@Troppauer_Hümér: a jó szomszéd az olyan, hogy nincs. vagy legalábbis nem egy kilométeren belül. de legyen inkább kettő mer azok a kurva kutyák olyan idegesítően tudnak ugatni, hogy bármely állatbarát félóra után kisbaltával kergetné őket.

@igi1: az élet nem habostorta!

Atörökk 2014.07.31. 21:56:27

De most komolyanviselkeggyetek már, csöcsi megsértődik, bebuzdul és itthagy minket a gecibe!

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 21:56:44

@sugargiraffusplumps.: A mi kutyánk jó, megeszi a macskát. Cserébe ugathat bármikor kompenzációként.

Mondjuk ha a svéd bikinicsapat lenne a szomszédom, azzal kiegyeznék.

igi1 2014.07.31. 22:03:21

@atörökk: dehogy sértődtem meg :)

csak a hümér lekussoltatott :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 22:04:44

@Troppauer_Hümér: cegíny makkák. azok legalább csak tavasszal hangosak... az enyém kussol mint a kisangyal, már kicsi korában leszoktattam az ugatásról. csak akkor ugat ha valami elképesztő borzasztóság történik mittomén valaki hajnal kettőkör jön haza és zörög a zár vagy ijesmi. rendes kis dög lett belőle.

@atörökk: aztán meglátod, hogy ott fox majd sírni ahol senki se lát!!!

na jóccakot. kinyuvadtam.

igi1 2014.07.31. 22:06:13

máma mindenkinek az agyára mentem, meg úgy saját magam agyára is

észrevettem

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 22:11:20

@agresszív kismalac: ejj, hogy ezek a budapestiek mindég belekötnek az élőfába is. há' felétek hogyhíjják az új cipőt? nézzenekoda.

Dina Sz 2014.07.31. 22:15:48

@sugargiraffusplumps.: 1. nem vagyok agyhalott :)
2. nem az efotton ment tönkre, hanem utána pár nappal :)
3. a poszt lényege nem a tönkrement cipő ;)

igi1 2014.07.31. 22:18:10

@agresszív kismalac: mi van itt máma este, mi!?

az időjárási front

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 22:20:39

@Dina Sz: óó, kiccsillag, most jössz mikor már alvás van?
na mindegy. kérdezek:

-a nem agyhalottságot bemondásra sajnos nem fogja elhinni neked senki, hozzál róla igazolást.
-mér veszöl ilyen drága cipőt ami köztudottan szar?
-ha nem baj, hogy drága akkor mér baj hogy tönkremegy? mérnem veszel egy újat rinyálás nélkül?

Dina Sz 2014.07.31. 22:22:45

@sugargiraffusplumps.: azért vettem olyan cipőt mert tetszett.
és attól h meg tudok venni egy drága cipőt, elveim még lehetnek, ha jól gondolom! :)
és a poszt továbbra sem a tönkrement cipőről szól.. :)
egyébként pedig 8-kor hívtak, hogy holnap mehetek a pénzemért, mert jogos a panaszom:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 22:23:43

@agresszív kismalac: jóvan. én kanállal szeretem a kamrában vagy gombócba.

Dina Szaurusz? ugyenem?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 22:25:15

@Dina Sz: van aza a vevő, akivel nem vitázunk, szentigaz.

jóvanakkor. osztán milyen elveid vannak neked? ezt még megvárom, szex máma úccse lesz.

Dina Sz 2014.07.31. 22:28:31

@sugargiraffusplumps.: szerintem annyira nem nehéz kitalálni.. :) az elv az lenne, hogy ha ennyi pénzt kifizetek valamiért és nem csak a cipőért, hanem a szolgáltatásért, aminek azt kellene jelenteni, hogy a boltba szívesen megyek be, kedvesek velem, segítenek ésatöbbi, valamint a termék maga a jótállási időn belül rajtam kívülálló okok miatt tönkremegy, akkor "rinyálhassak" és ne kelljen vennem még egyet.. :) valami ilyesmi a rendszer lényege.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 22:30:20

@igi1:
Mé, mi van?
Közvetíccsé, szivem!44!4

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 22:32:24

@Dina Sz: Kíváncsiságbul: ez a két plázaluvnya eladóképződmény két ilyen kirakott csöcsű szoliszökevény affekta volt?

Csak úgy kérdem.

Amúgy ha homározol, nézz utána, mennyi bejegyzés van playersroomügyileg. Máskor vásárlás előtt.
Szívesen.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.07.31. 22:32:57

@Kulics: Nekem volt Converse futócipőm, és tök jó volt. 30 éve, de lehet, hogy 35. Anyámék hozták Olaszországból, az 50 dolláros keretből.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 22:33:53

@Dina Sz: értem. szal veszel egy gyerekmunkások által megvarrt pocsékárukfóruma-győztes kínai szart atomdrágán és elvárod, hogy a pénzedért kinyalják a seggedet és arra vágysz, hogy lehetőleg minél több szart adhassanak el neked atomdrágán. teljesen világos.

sok sikert kívánok további konzumidióta létezésedhez, áldás-békesség!

Troppauer_Hümér 2014.07.31. 22:34:09

@sugargiraffusplumps.: Már magadat sem kívánod? :DD

Viszont reggel friss és kipihent leszel: kérhetnénk kuponosat? Az már régen volt.

Andrassy Gabor (törölt) 2014.07.31. 22:34:55

Bizony, botrányosak a cipők. Nem hittem volna, hogy visszasírom még az egy nyár alatt szétrugható cipőket... de vissza. Az utóbbi években 2-3 pár cipőt fogyasztok nyaranta. (Télen a csehszlovák túrabakancsom hordom, azt már hatodik éve nem sikerült szétrúgni. :)) És sem az ár, sem a puccos bolt nem garancia semmilyen minőségre, normális utcai használatban cafatokká omlik a cipő. Tavaly már mérgemben a cipésszel is csináltattam, aki az öreg mámik lábára varrja a gyógycipőt, de az is szétment pár hét alatt, először leesett róla a talpgumi, aztán kibújtak a szögek, leesett a sarka, gazdasági totálkár lett az egész, kidobtam a francba. Egyszerűen hihetetlen a a gagyizás, ami itt megy!

Atörökk 2014.07.31. 22:36:02

Najóvan, akkor hepiend lett.

@sugargiraffusplumps.:
Ölég erős igazolásnak kell annak lenni...

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Jó, hogy gyüttél végre, csöcsinek s.o.s szüksége van egy adag sünicilinre!4!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 22:40:10

@atörökk:
Megóddom valahogy!4!
Bepörgött a zasszony, vagy mi van?

Atörökk 2014.07.31. 22:40:59

@Andrassy Gabor:
Tényleg? Akkor spammolj máshol a fos avataroddal. Főleg, ha akkora zseni vagy, hogy még a nicked mellé sem tudtad beilleszteni a linket.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.31. 22:41:06

@atörökk: szerintem nincs az az orvos amelyik ezt aláírná. mármint őszinte orvos.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 22:42:06

@atörökk: "csöcsinek
s.o.s szüksége van egy adag
sünicilinre!4!!"
Belsőleg?

Atörökk 2014.07.31. 22:44:10

@sugargiraffusplumps.:
Azok is olyanok mint a kurvák, pénzér bármit.

@agresszív kismalac:
Természetesün.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 22:49:52

Szép jó estét. Miről maradtam le.

Csak én nem értem a posztot?

Atörökk 2014.07.31. 22:50:59

@Tanácstalan:
Még semmiről, Mi se értyük, de itt van poszt toló :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 22:53:43

@agresszív kismalac:
Natürlich!
Má ha a baszásró lehet vitatkoznyi!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 22:55:46

@atörökk: Ja láttam.
Hallod effendi, a spanjaid ott lent, Mersin és környékén piszkosul értik, hogy kell kényeztetni a kiccsi mádzsárit. :D :D :D Az Efes meg még mindig egész jó sör.

Dina Sz 2014.07.31. 22:56:31

@Tanácstalan: ha nem érted, akkor szerintem hagyd is ennyiben;)

Atörökk 2014.07.31. 22:58:43

@Tanácstalan:
Büszke vagyok a tesókra :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 22:59:37

@Dina Sz: Nem, nem, érteni akarom. Megfejtem én, bár késő este van, csak a vége pöttyet zavaros. Úgymond az utolsó bekezdésért sejtettem mi a bajod na de az ott összezavart, alaposan.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 23:01:53

@atörökk: És képzeld, annyira jók, hogy eszembe nem jutott netezni majdnem 3 hétig. :D :D :D Az egyetlen dolog a gyesznóhús, na az már nagyon hiányzik. :P

Atörökk 2014.07.31. 23:03:37

@Tanácstalan:
Ki lehet valahogy bárányon is bírni :)

Dina Sz 2014.07.31. 23:04:09

@Tanácstalan: sajnálom. Így történt, ezt tudtam leírni. A bajom az eladókkal volt, a cipőmről szó sem esik, csak a bevetőben, hogy érthető legyen az alapszitu. Ezek szerint nem az.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 23:05:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: Lehetni lehet, de aligha érdemes.
@Tanácstalan: Egyé' inkább halat. Az mégjobb.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 23:07:45

@Dina Sz: Sejthető, csak a vége kicsit össze lett csapva. :)

@agresszív kismalac: Te is hiányoztál jóva na. Malachúst továbbra sem eszem. Halat sem, pedik az arkadasok feszt kínálgatták. A kölkei annyit ettek, hogy lassan uszonyuk, meg kopoltyúik lesznek.

Dina Sz 2014.07.31. 23:08:58

@Tanácstalan: nem könyvet írtam csak egy Facebook bejegyzést :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 23:09:44

@atörökk: Akár azon is, de főleg csirkét ettem, meg saláta hegyeket.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 23:11:02

@Dina Sz: De ide igényes már- már sznob népek járnak felháborodni. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 23:14:43

@agresszív kismalac:
Mostan az kérdéses, hogy millyen úton-módon lehet becserkészni asztat!4!!4

igi1 2014.07.31. 23:15:47

@Dina Sz: nekem csak 1-et árulj el mielőtt ledöglök

Megvettèk azt a k@rva ruhát vagy nem az ebayen!?

Amúgy meg h nem vagy agyhalott az csak szerinted van én se vagyok okos tudod

De neked van igazad ha számít én nem vártam volna 15 percet

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 23:16:48

@Tanácstalan:
Lófax!
A zigi a sznob.
Nekem pl nincsen is telefonyom.
Az illyen apple izéktű meg agyérmerevedést kapok!

igi1 2014.07.31. 23:17:27

@Tanácstalan: nyaller

@dr. phil. Sün‼ ツ: még mindig szeretlek édes

Máma kikészítettem a törököt

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 23:18:58

@igi1:
Szivem!
Mi vót ma a pörgés témája?
Kissé magamon kívű vótam, csak ezé kérdem...

igi1 2014.07.31. 23:19:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: hé

én fietem

Nem úgy mint a hagyma maryre

Csak iphone buz meg john deere traktorra nem vagyok sznob

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 23:19:14

@Tanácstalan: Kikérem magamnak! Én nem vagyok sznob. Kérdezd csak meg bárkitől!
...aki számít.

igi1 2014.07.31. 23:20:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: máma semmit se értettem

Csak a szokásos

@sugargiraffusplumps.: mindenki azt vesz amit akar

Pl. Én férjet

Közöd!? :)

Atörökk 2014.07.31. 23:22:58

@Tanácstalan:
Csirke kétlábú. Az is zöldség :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 23:25:17

@igi1: Álmodozz, bébi, álmodozz.

@dr. phil. Sün‼ ツ: Olyanom nekem sincs. De sznobok vagytok. :D

@agresszív kismalac: Eszel-e malachúst? Nem. Noakkor.

igi1 2014.07.31. 23:28:32

@Tanácstalan: már 1 pillanatra aszitted h a fejlett országba vagy még mindig, mi!?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.31. 23:28:34

@igi1:
Akkó jóvan!
A törökk má nem relyteget?

@Tanácstalan:
Áááá, én abba nem hiszek!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 23:28:44

@atörökk: Hupsz. Tiszta norbiápdét voltam akkor. A sör is növényi eredeű volt, szóval kész wellness, most majd bűnözök egy kicsit, holnap, a strandon.
Hallod, igi még mindig nem? Vagy már megint?

@igi1: Férjet veszel? Oszt hogyé mérik?

Atörökk 2014.07.31. 23:29:50

@Tanácstalan:
Minden nem változott, hülye, mint vót. Illetve elmúlt időszak gyenge kezdése után valamelyest visszaesett.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 23:31:39

@igi1: Ja, hát megsütötte a fekit neki a nap, erősen. de neki legalább van mentsége. Én még jókor mentem, nemsokára nem leszünk mi akkora arkadasok.

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nem tiltja a törvény.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 23:33:50

@atörökk: Ehh, nincs itt egyetlen bevállalós férfi sem? :D

@agresszív kismalac: Itt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.31. 23:42:37

@agresszív kismalac: "Holafaszba'vanatávirányító?"

Ezt kérdezgettem, mialatt a majmokbolygóját néztem. De nem lehetett gyorstekercselni, végig kellett nézni. Egy rohadt kliségyűjtemény az egész, lejáratott párbeszédsablonokkal. Ne nézzétek meg! Persze néhány részlet gyönyörűen meg van csinálva. Van néhány akció is, de belefullad a nyáladzásba.

Atörökk 2014.07.31. 23:43:03

@Tanácstalan:
Úgy tűnik, még nem akkora az éhínség :D

@agresszív kismalac:
Nem tudom. Van szalonnám. Kérsz?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.07.31. 23:45:59

@atörökk: Mit is mondhatnék. Felhemperedem, mert hosszú volt a nap. Holnap meg színház, mert én sznob vagyok. :)

igi1 2014.07.31. 23:56:35

Akkor meginn nem tudjuk meg h megvette e azt a k@rva ruhát az ebayen

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.31. 23:59:41

@igi1: Bemész, megkérded. Problem solved. Whoopert is vehecc. Vagymiafaszt.

Black Hole 2014.08.01. 00:03:27

@igi1: a másik poston olyan szépen kértelek, oszt' annyit se' mondtál, hogy akasszam föl magam :-(

Black Hole 2014.08.01. 00:04:42

@Tanácstalan: mióta van színház a hajón? Vagy lemaradtam valamiről?

Atörökk 2014.08.01. 00:13:41

@agresszív kismalac:
Ha elég közel ülsz hozzá, igen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.01. 00:14:45

@agresszív kismalac:
Hát még mink!44!!!!
Azé a malacok nem lökörözhetőek!44

Black Hole 2014.08.01. 00:16:53

Jajj én most tuti nem!

Black Hole 2014.08.01. 00:20:16

@atpijkamo: majmok bolygója nagyon jó. Mármint a könyv. Volt egy jó film is belőle, de azt '80 körül láttam.

Manyecska 2014.08.01. 00:46:16

kurva szunyogok..egy orâja vakarom a làbam a hàlotàrsamba xd

Manyecska 2014.08.01. 00:57:50

@igi1: fujjmà..törökkel soha..politikai okbol..xd

Black Hole 2014.08.01. 01:20:18

@Manyecska: azt úgy kell csinálni, hogy véresre vakarod, és cseppentesz rá domestost. Mármint a szúnyogcsipésre. Vagy nagyon jó,a tegnap emlegetett cseresznyepaprika, csak jó erősen rá kell dörzsölni.

Black Hole 2014.08.01. 01:58:31

@dr. phil. Sün‼ ツ: ezt a fazont '79-ben láttam először, de azóta is bírom. Volt a "Rossz vér" című albuma, az nagyon jó lett, szerintem.

Manyecska 2014.08.01. 05:33:40

@Black Hole: mekkerestem a fenistilt..hàrem xd dögöt nyirtam ki.most irtottàk őket....gumicsizmàba fogok aludni.xddd

Troppauer_Hümér 2014.08.01. 07:06:16

Péntek van, a többi nem fontos.

Manyecska 2014.08.01. 07:53:09

És esett az eső NE vegyetek fel gumicsimmát "Úgy szép a cigány ha taknyos.." :DDD LYeligére. :D

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.01. 08:08:52

@atörökk: Ha nem tetszik, kapd be a gázcsövet!

Manyecska 2014.08.01. 08:27:03

@sugargiraffusplumps.: kép van róla? Feltétlenül kérnénk.:DD

Algopirin 2014.08.01. 08:52:37

bazzdmeg ha nem tudsz értelmesen írni ne írj posztot bazzdmeg. marha.

Darth_Vader 2014.08.01. 08:53:22

A probléma jogos, azonban a fogalmazás mikéntjére nincs mentség.

Atörökk 2014.08.01. 09:12:49

@Andrassy Gabor:
Ó, zsenikém, megható, hogy ennyire aggódsz az egésségemért, nem vagyok sem vashiányos, meg a szükséges nyomelemek is megvannak. Következő?

joska61 2014.08.01. 09:21:47

Nem fosta volna ennyit a szót, elolvasom, és mondok rá valami rohadtul érdektelent. Így viszont olvasás nélkül mondok.

helianthus 2014.08.01. 09:33:39

Van baj.
index.hu/kulfold/2014/07/30/nevetes/
Mióta erkölcstelen a nevetés?
Pislogni szabad? Az hasonlít az erkölcstelen szempillarezegtetésre. :O

Manyecska 2014.08.01. 09:41:06

@helianthus: Bár az Ottomán Birodalom a véres vallásháborúkba bonyolódó Európánál jóval toleránsabban járt el a vallási kisebbségekkel szemben, a nem muzulmán alattvalókat a mindennapi élet során diszkriminatív intézkedések egész sora sújtotta. Egy átlagos örmény keresztény gyermekadót (devshirme) fizetett, a katonai szolgálatot pénzen váltotta meg, mivel a hadseregből többnyire kizárták, fegyvert nem viselhetett, sok helyen (pl. Nyugat-Anatólia) csak vallási szertartás során használhatta anyanyelvét, bíróság előtt nem tanúskodhatott muzulmán ellen és gyakran kellett hozzájárulnia a közösségére kivetett speciális büntetőadók kifizetéséhez. Az örmények – akárcsak a többi keresztény kisebbség – az állam kénye-kedvének az átlagosnál jobban kiszolgáltatott, tulajdonképpen másodrangú állampolgárként éltek.

A 19. századig az örményeket a soknemzetiségű Török Birodalomban „hű nemzetként” (milleti sadika) emlegették. Létszámuk ekkor mintegy 2 millió fő volt. Bizonyos szempontból ők voltak az Ottomán Birodalom „zsidói”: a kereskedelem, a pénzügyek és a hitelélet területén szerzett tapasztalataiknak és pozícióiknak köszönhetően ők alkották a legbefolyásosabb és leggazdagabb kisebbséget. A tengerparti városokban és Konstantinápolyban (ma Isztambul) élő kereskedő réteg mellett az örmények másik, meghatározó része erős és viszonylag független paraszti közösségekben élt.
volt is baj:) amúgy nem mond hülyeséget egyáltalán..

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.08.01. 09:51:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: Azért kérdem, megtenné-e végre már valaki?

@Black Hole: És ma szabadtéri színház lesz Szegeden, kaptam jegyeket. Még a darab is jó, a Háry János lesz.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.01. 10:43:43

"23,000 magyar forintért"

Huszonhárom forint? egész olcsó volt.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.01. 10:47:17

De undorító egy cikk ez is! :(((((

Pontosan az a helyzet, hogy elvileg teljesen igaza van a cikkírónak, de az egész stílusa, hozzáállása, tahósága matt csak annyit lehet mondani rá, hogy "elmész te a büdös...........ba te efosos k....."

Pont ő szidja a eladó kiscsajokat, közben meg ugyanolyan semmihez (még a helyesíráshoz sem) értő ribanc, mint azok...

diszkriminans (törölt) 2014.08.01. 10:49:00

Tudom, hogy már kurva sok komment volt, és biztos hogy elhangzott ugyanez, amit írok, de leszarom.

PlayersRoom? Converse? 23 ezer Ft? Ez bizony vadászfelszerelés...

Túrós (törölt) 2014.08.01. 10:50:04

Az volt már hogy fesztiválozni nem drága cipőbe kéne menni?
A másik meg, bírom hogy alig van 1-2 poszthoz tartozó hozzászólás, mindenki csak a másiknak válaszolgat valami 4 oldallal arrább lévő kommentjére ami szintén valami ilyesmire a válasz -_-'

Black Hole 2014.08.01. 11:08:11

@Manyecska: szép teljesítmény, gratulálok. Három dögöt egy este, nem semmi! Amúgy, ha irtják őket, akkor mérget is visznek be a szervezetbe, ez a chemtrail egyik legaljasabb módszere, mikor szúnyoggal irtják az embert,a szúnyogot meg emberrel.

Black Hole 2014.08.01. 11:14:45

@Tanácstalan: telefont feltétlen vigyél, hogy tudj homározni:-)
Azért telefont, mert laptoppal nem illik állítólag színházba menni, ezt egy úri barátom mondta, szóval biztos így van.

Martinicske 2014.08.01. 11:17:29

Az a baj, ha jól tévedek neked még egyszer vissza kell menned ebbe a boltba a levásárláshoz.

Koczy · http://koczyblogja.blog.hu 2014.08.01. 11:28:19

Hát, sajnállak, de szerintem is hülyeség ennyi pénzért tornacipőt venni.

Nekem a CCC-ben volt egy nagyon kellemes visszacserélős történetem. Vettem a szombathelyi üzletben egy kis vajszínű topánkát, pár ezer forintos darab, nem vár tőle az ember sokat. De az azért meglepett, mikor két hét hordás után elkezdett szétfoszlani a varrás. Kaptam is magam, és mivel közelebb volt akkor az egyik budapesti áruház, oda vittem be a cipőt. A hölgy készséges volt, első szóra megnézte a cipőt, megállapította, hogy valóban, ez elég csúnya hiba, és már ment is keresni egy hibátlan példányt. Még abba sem kötött bele, hogy véletlenül egy másik dobozban vittem vissza, szó nélkül kicserélte. Sőt, mikor mentünk volna ki az üzletből utánunk szólt, hogy elfelejtette visszaadni az eredeti blokkot, ugyanis azon egy másik cipő is fel volt tüntetve (amit együtt vettem ezzel), és ha azzal gond lenne, a cetli nélkül nem tudom visszavinni.

Szóval létezik ilyen is, további szép napot! :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 11:47:17

@Black Hole: "a chemtrail egyik legaljasabb módszere, mikor szúnyoggal irtják az embert,a szúnyogot meg emberrel."

Jaaaajjjaaaaajjj! Nagyonhülyeee!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 12:03:42

@Black Hole: Nagy film volt a maga korában. Még most is jobb, mint ez a szar. Inkább megnéztem volna mégegyszer.

Moziban csak akciófilmet nézek, és nem érdekel a történet, lehet akármilyen szar. Ritkán nyúlok mellé, de most sikerült. Akció alig, a történet zavaros - nem bonyolult, csak összevissza van -, a film 3/4-e nyáladzás, apám, fiam, apám, fiam, majom nem öl majmot, majom gyűlöli embert, majom szereti embert,... ááááá...

A gonosz majom agyonüti az egyetlen gonosz embert, ellopja a puskáját és a sapkáját, lelövi a főhős vezér jómajmot, otthagyja a sapkátpuskát bűnjelnek, a többi majom megtámadja az embereket, mert azt hiszik, az egyik ember megölte a vezérüket, a jóvezérmajom nem hal meg, az emberek meggyógyítják, a jómajomvezér meggátolja a népirtást. Nem a leírásom zavaros, hanem a "történet".

Black Hole 2014.08.01. 12:04:15

@atpijkamo: nem tudom miért, de erről az jutott eszembe, mikor egy családiház építésénél összejött a baráti társaság, segíteni. Aki a betont keverte, ki akarta rázni a szandálból a kavicsot, rátámaszkodott a keverőre, és rázta a lábát. A haverja meg azt hitte, hogy a betonkeverő rázza, attól rángatózik, és nem tudja elengedni. (Gondolom, az világos, hogy egy ilyen építkezésen szinte senki sem józan,a tulaj feleségén kívül! ) Szóval a fazon, nehogy megijessze a kavics rázogató havert, mögé osont, és lapátnyéllel elütötte a kezét a géptől. De, nem alulról felfele, hanem felülről, és jó nagyot. Hát,a lapátnyél nem törött el ugyan, de a kavics rázogató keze igen :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 12:07:08

@Black Hole: :)) Régi vicc. Én úgy hallottam, hogy a létrán ál a villanyszerelő, rázza ki a szandáljánból a kavicsot, és a létrát ütik ki alóla.

A két üveg sör meg egyszerűen kell a hatékony munkavégzéshez, egyszer láttam egy grafikont.

diszkriminans (törölt) 2014.08.01. 12:10:28

@Koczy:
Mikor megláttam először ezt a CCC-t, azt hittem CCCP.

Black Hole 2014.08.01. 12:20:06

@atpijkamo: hát, nekem 8, hogy igaz, vagy nem, de mikor eszembe jut, folyik a könnyem a röhögéstől.

A Majmok Bolygója című könyv, egész másról szól, mint bármelyik film. Megdöbbentően jó, és akkora csattanó a vége, hogy sarokba vágtam a könyvet az utolsó mondat után. Maga a régi film is nagyon jó, de még csak az alaptéma is más. A könyv az emberek elkényelmesedéséről szól. Ilyen formában nem készült róla film.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 12:31:11

@Black Hole: A film a legendás, nem a könyv. De ha ennyire ajánlod, előrébb veszem az elolvasandó könyvek 3000-res listájában. Persze nem az utolsó mondatért, azért nem vagok hajlandó egy könyvet elolvasni, akármekkora csattanója is van.

A tvinpíkszet néztem mikor először adták, nemhogy csattanója nem volt, de vége sem. Azóta csak olyan sorozatot vagyok hajlandó nézni, amikor a történet egy részen belül befejeződik.

Black Hole 2014.08.01. 12:57:57

@atpijkamo: a tvinpíksz számomra nyomasztó volt, így nem is néztem. Egy részét láttam.

A Majmok Bolygója egy rövid kis könyv, és iszonyat fordulatos. Nem lehet letenni. És ahhoz a kevés könyvhöz tartozik, amit 30 évvel az olvasás után is szinte fel tudsz mondani (kis túlzással), annyira megragad. Az a könyv egy irodalmi érték.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 13:02:09

@Black Hole: Egyáltalán nem volt nyomasztó. A maga korában, a kilencvenes évek elején nagyon trendi volt a tvinpíksz.

Meg a májámivájsz. Mikor itthon adták, csak néztem ki a fejemből, hogy mi ez a szar. Vagy elhaladt felette az idő, vagy a magyar szinkron, vagy mindkettő.

Black Hole 2014.08.01. 13:07:39

@atpijkamo: lehet, hogy keverem valamivel. Ezek a típusú filmek nem nagyon kötnek le. Nekem a könyv, vagy a zene a szórakozás inkább. Ritkán nézek filmet. Mondjuk olvasás ügyben egyébként is nagyon el vagyok maradva, messze még a 3000 :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 13:24:03

@Black Hole: Az akciófilm nem szabad, hogy lekössön. Másfél óra kikapcsolódás, popkornozás. Ha jó a film, élvezem a látványt, ha rossz, akkor is jó a látvány, a történeten meg röhögünk. Mindig előre ülök, hogy lássak valamit, és másokat ne zavarjunk.

Black Hole 2014.08.01. 13:37:13

@atpijkamo: van pár jó, valóban! Nem kell mindig a művészi értéket keresni! Amúgy a legjobb az akciófilmekben, a belőlük készült paródia. Lásd: Rambo :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 13:43:59

@Black Hole: Sőt, mikor a saját paródiája is egyben. Szeretem, ha nem veszik magukat véresen komolyan. Pl. Expendables.

A művészfilmekben a szórakoztatót szeretem, a szórakoztatóban meg a jó minőségűt. Pl. Amelie csodálatos élete, Run Lola Run, Zongoralecke. Valójában az igazi művészfilmeket nem is szeretem.

Black Hole 2014.08.01. 13:53:25

@atpijkamo: paródiában az volt a csúcs, mikor végig visítoztam az egészet, majd mikor azt hittem, hogy vége, elment a helikopter a nap MÖGÖTT! Ott majdnem beállt nálam az agyhalál.

Művész kategóriában nálam a "Nimfa a lápvilágban", valamit "A Hold", ami mindent visz.
Ebben a kategóriában viszont szerettem a Jancsó filmeket. Mondjuk volt 1-2 agyament is tőle, ez tény.

Tele Peti 2014.08.01. 13:53:57

Valami történt a Mammut Players roomban. Egykét éve még kimondottan szerettem ott vásárolni, az eladók teljesen normálisak voltak. Kábé féléve voltam, hát ami ott zajlik, azt nem nevezném kiszolgálásnak...

Beleszaromság, pökhendiség, bunkóság...

No mindegy, azóta ha tehetem nem megyek oda, csak meglepő, hogy mi történhetett, hogy ennyire megváltozott az eladói gárda(illetve a viselkedésük)abban az üzletben, ami szerintem eléggé rfekventált ahhoz, hogy pörögjön...

(amúgy, ha a menedzsment olvassa, válaszolok saját kérdésemre: felvettek egy üzletvezetőt aki sutyerák, az meg maga alá a többit, aki nem lehet nála értelmesebb-szorgalmasabb, mert akkkor kiderülne az alkalmatlansága, így azonban a fúrás picsáskodás az úr, ami a cégtulajoknak elég sokba kerül, egészen addíg amíg az ominózus ember nem repül)

Dina Sz 2014.08.01. 19:47:42

@Hoppácska: igen, valóban elírtam. Bocsánat érte, a befektetési alapokat kezelő rendszer, amivel dolgozom amerikai alapú és abban fordítva használják a pontot és a vesszőt, ezért rutinból írtam így.. :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.01. 19:49:31

@Dina Sz: :)) Hehe. Meg van bocsátva. Jobb, ha itt írod el, mint ott.

Dina Sz 2014.08.01. 19:50:16

@Martinicske: ma voltam ott kb 5 percet, kedvesen, mosolygósan vissza adták a pénzemet. Teszem hozzá nem volt ott egyik lány sem múltkorról:)

Dina Sz 2014.08.01. 19:55:20

@Hoppácska: nem vagyok ribanc:) a stílusom olyan, amilyen, dühösen ennyire futotta. Azonban én senkiről nem beszélnék soha ilyen stílusban teljesen ismeretlenül, mint te tetted a hozzászólásodban..
süti beállítások módosítása