Tékozló Homár

Ezt figyuzd: erkölcsi alapon méri a patikus, hogy kinek ad vissza pontosan

2014.09.08. 09:16 | Homár Hilda | komment

pHygieia.jpg

Zavarbaejtő őszinteséggel megírt vallomással indul a levél, ami inkább randiblogra készült irománynak tűnik, mint Homár-esetnek, de aztán a vízparti hangulatba belerondít a rideg valóság. Ami akkor is tök gáz, ha levonom belőle, hogy levélírónk valószínűleg elég érzékeny állapotban leledzhetett, hogy a hétvégi ügyelet tényleg szívás bír lenni, és, hogy mindenkinek lehet rossz napja.  

 Az egészségügyben tényleg mindent lehet?!

Érdekes, vagy inkább megdöbbentő történettel, és bicskanyitogató témával fordulok Önökhöz. 28 éves felnőtt nő vagyok, aki nem akarja elfogadni azt az etikátlan bánásmódot, amivel a minap találkozott.

A nyár, a jó idő, a vízpart hangulata az egyik hétvégén engem is magával ragadott, és megismerkedve egy nagyon szimpatikus fiatalemberrel, bizony áldoztunk a szerelem oltárán. Rövid ismeretségünk alatt nem voltam bedrogozva, nem támolyogtam ordenáré részegen, és nem minden hétvégén engedek ismeretleneket a lábam közé.

Mivel mindketten felelősen, de felajzva közeledtünk egymáshoz, egyértelmű volt, hogy óvszerrel védekezünk. Ez mind felelős döntésnek tűnt, addig a pillanatig, míg azt nem tapasztaltuk, hogy az óvszer bizony megadta magát. Szörnyű volt! Készültünk, felelősek voltunk, használtunk is fogamzásgátló módszert, és az egész igyekezet… hogy stílszerű legyek, mint egy lufi, kidurrant.

A vasárnap délutánt a klinikán töltöttem, mert bár a fiatalember nagyon szimpatikus volt, mégsem 24 óra ismeretség után szerettem volna első gyermekemet világra hozni tőle.

Minden rendben volt, megkaptam a receptet. Vasárnap lévén kevés gyógyszertár volt nyitva, de a Széchenyi téri Kígyó patika, igen- mely tudtommal Szeged egyik legnagyobb patikája. Ott – számomra még mindig megdöbbentő módon- a gyógyszertáros hölgy NEM tudott adni ebből, az egyáltalán nem különleges gyógyszerből (bezzeg Vichy krém az orrba-szájba van, attól függően vasárnap délután melyik testrészem ráncosodik…). 

Rendben várok még egy kicsit (hiszen „ráérek”), és megvárom, hogy az esti ügyeletes gyógyszertár kinyisson. Ez, akkor a József Attila sgt-i Kristály Patika volt. 19:55-kor már az ajtó előtt toporogtam. A patikus nő látott is, majd eltorzult fejjel invitált be az ajtón. Mivel ügyeletben volt, ezért egy kis ablakon lehetett kérni és kapni a szükséges medicinákat. A hölgy arca még mindig eltorzult volt, elégedetlenkedett, hogy biztosan nem tudok olvasni, pedig ki van írva, hogy csöngetni kell és bejönni. Én mondtam, hogy tudok olvasni csodával határos módon, viszont még nem volt 20 óra, tehát nem akartam nyitás előtt bejönni, de mindegy is.

Az ablakon beadtam a receptet, őneki tovább torzult az arca, kikereste a gyógyszert, majd közölte, 5.815 Ft lesz. Lebegtetve a tízezresemet rám nézett és közölte, hogy „akkor lehet keresni aprót”- majd elfordult „Mert az nem járja, hogy majd éjszaka nem tudok visszaadni a normális embereknek…”

Nem is értettem, nem is érdekelt, viszont aprót nem tudtam adni, mert csak egy kocsikulcs, az irataim, és a tízes volt nálam. Ő csak fintorgott, majd visszament a visszajáróért. A kis ablakon kiadta a gyógyszert, a blokkot, és 2 kétezrest (!!), majd köszönésképpen közölte: „Itt van, most már be lehet venni!”- és rámbaszta a kis ablakot! (Szerettem volna szebb szót használni az ablak erőszakos becsukására, de kifejezőbbet nem találtam)

Köpni, nyelni! Se! Kiballagtam a patikából az „ördög pirulájával” a kezemben, szégyenkezve, hogy hogyan is kívánhattam meg egy férfit, hogyan is merészelek nem kihordani, és megszülni a kis albérletembe, az egyetemista albérlő társaim mellé egy gyereket, hogyan veszem a bátorságot tízezressel befáradni egy mai magyar üzletbe, és különben is! Történetem több kérdést felvet számomra, és talán ezért is írtam meg ezt a bejegyzést.

Egy patikavezető hogyan engedhet meg magának ilyen ügyfélszolgálatot?
Egy egészségügyis mi alapon ítél el engem?
Én miért nem érdemlem meg a 185 Ft visszajárót?
Mi alapján dönt egy eladó, hogy kinek ad vissza pontosan?

Ha lavinát indítok el, nem bánom! Ha ki kell állni a felelőtlenül megszült gyerekek ellen, hát kiállok! Ha elítélnek azért, mert jól éreztem magam valakivel, aki nem a férjem, hát legyen! Ha ideje lenne belátni, hogy 2014-ben már nem kommunizmus, és szocializmus van…hát ideje lenne!

Kérlek, ha téged is megaláztak már, megítéltek alaptalanul akkor oszd meg ezt a posztot, hátha olyanokhoz is eljut ez a történet, akik alaptalanul ítélnek meg másokat, és aláznak meg azért, mert a lehető leghelyesebben cselekedtek!

Köszi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

killerkaller 2014.09.08. 09:19:49

Uff! Ööööö.... Off:)

Dr Gregory House 2014.09.08. 09:22:42

Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség! Éljen a párt!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.08. 09:28:01

jaj basszus, ezt nem bírom ki..........

Hilda! te ármánykodó nőszemély!
jaj..

leonito77 2014.09.08. 09:28:08

Szóval mindent egybevéve nem érte meg a numera...

A poszter visszacsengethetett volna a maradék visszajáróért.

Persze a patikus meg szüljön sünt, de sajnos az efféle affér mindennapos az életben és bizony 28 éves felnőtt nőként (sic!) már meg lehet tanulni kezelni az ilyen egyszerű konfliktusokat.

dailyvicodin 2014.09.08. 09:28:32

ha most hagyma lennék, akkor elõállnék a "kicsit fejlettebb országok" sztorijával, de nem vagyok hagyma, úgyhogy nem teszem.
név, cím a szerkesztõségben

Manyecska 2014.09.08. 09:30:08

"Köpni, nyelni! Se!" ideje lenne megtanulni:D baszki pofám leszakad, 24h alatt eljutni idáig.."és nem minden hétvégén engedek ismeretleneket a lábam közé" :DD hát ez kész nem bírom tovább olvasni...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.08. 09:32:54

Sajnálom posztoló, ez nem a te heted. Nem éleg, hogy valami szimpatikus pasassal szexeltél, de rögtön világgá is kellett kürtölni. Oszt mi a franc közünk van ahhoz; hoyg miért nem akarsz az amúgy szimpatikus fiatalembernek szülni???
Tudod, ha esetleg ide tévedne a trollcsapat..tudod, mit fogsz kapni??

Ha szerencséd van, akko rmég sértődöttek. Ja, még én is , de van aminek nem tudok ellenállni.

Manyecska 2014.09.08. 09:33:10

Poszter most akkora hormonadagot kapott...még pár ilyen és úgy fog kinézni a szőreivel mint egy kib@szott csillámpóni :D

Manyecska 2014.09.08. 09:34:13

Köszi Hilda most nem tudok dolgozni a röhögéstől.
Mit fog ezért kapni..:DDD

Manyecska 2014.09.08. 09:35:21

@batgirl: kíváncsian várom szagértőnk válaszát!!! :D :D Is.:)
:P ánem bírom, fogjatok le:D

AtiSnatch 2014.09.08. 09:36:54

szerintem a csóka erőltette az eseményutáni tablettát... ilyen hülyétől én se szeretnék gyereket...ja és tartsd meg az aprót te mocskos állat.

töpörtő 2014.09.08. 09:38:23

Atya vilàg erre mit lehet irni,hogy ne off legyen belöle?Miért nem akkor és ott verte ki neki a patikàban a vissza jàrot?vagy mikor kikel nyitni a szàjat akkor nyuszinak tetszik lenni?

AtiSnatch 2014.09.08. 09:38:45

Hilda! Legyen ez a hétvégi! :D

AtiSnatch 2014.09.08. 09:39:53

@töpörtő: nem a patikában történt az esemény. olvasd el figyelmesebben. :D egyébként ha kinyitja a száját nem kell a tabletta.

Manyecska 2014.09.08. 09:41:07

@töpörtő: hogy mi?:P:D a nyulak nevében kikérem magunknak.:D

Manyecska 2014.09.08. 09:43:14

@AtiSnatch: addigra talán végig bírom olvasni. Ez nagyon vicces /bocs poszter!/
Mellesleg aki olyan hülye hogy egy felajzott férfira bízza a koton felhúzását az ne csodálkozzék:)....

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.08. 09:45:13

@Manyecska: de szimpatukis férfira..oszt nem mindegy ám!
@AtiSnatch: ó te, nagyon hüje:D

diszkriminans (törölt) 2014.09.08. 09:46:40

Ha majd megnyílnak a Nemzeti Patikák, akkor nem lesz ám ilyen lipsi fertő, hogy dugás utáni tabletta, mert igenis meg kell szülni a gyereket, hogy Nemzetünk gyarapodjon.

Amúgy nagyon nagy poszt, a részletek, okok bemutatása minimum kétszerezi a várható kommentek számát.

killerkaller 2014.09.08. 09:46:46

...."(bezzeg Vichy krém az orrba-szájba van, attól függően vasárnap délután melyik testrészem ráncosodik…)."

Itt kezdtem rokonszenvet érezni a posztolóval. Az írásában vázolt jelenséggel -előítélet- nem lehet mit kezdeni.

Egyébként az ügyeleti gyógyszerkiváltásoknál -igaz ritkán kell vele élnem- mindig negatív hozzáállást tapasztaltam, ami a morcosságban, felelősségre vonó kioktatásban fogalmazódott meg a medicinák tudora részéről. Lehet, hogy a gyógyszertári ügyelet egyféle büntetési módszer, ezért mufurc a patikus.

Manyecska 2014.09.08. 09:47:36

@batgirl: :DD " mint a lufi" akkorát szólt??:O

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.08. 09:48:03

Olybá tűnik, hogy ezekbe a szimpatikus férfijakba van anyag rendessen!
Svejci vót netán az illető?

diszkriminans (törölt) 2014.09.08. 09:49:03

@töpörtő:
"vagy mikor kikel nyitni a szàjat akkor nyuszinak tetszik lenni? "

Ha kinyitotta volna a száját akkor, mikor kellett volna, akkor nem is kell a tabletta :-)

Manyecska 2014.09.08. 09:49:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: francot, sz.rul húzták fel, ennyi..
______

Baszki azért nem aggódsz mit kaptál el???
HIV, hepatitis, HPV.. :O :O

Drago Brutic 2014.09.08. 09:53:45

Képes voltál egy egész napot dekkolni, hogy szexelhess? Rólad aztán nem mondható el, hogy elveszti a fejét egy kalandban.

Brinkman 2014.09.08. 09:54:10

Orulok, hogy megirtad, szerintem egy patikusnak nem szabad igy viselkednie. Ez frankon kritikan aluli. Masreszrol egyaltalan nem a te hibad, azert vannak ilyen tablettak, mert mert ilyen eset siman elorofdul.

2014.09.08. 09:56:08

@batgirl: nem kell világgá kürtölni csak a történet fontos momentuma volt.
Én például szívesen vennék fotókat netán videot is az esetről.
Hiába no, empatikus és érdeklődő típus vagyok.

Amúgy a posztolónak igaza van, hülye frusztrált gyógyszerész picsa volt, legyen csak ennyi öröme az életben, hogy ablakokat csapkodhat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.08. 09:56:25

Úgy tudom, hoyg az egyik szimpatikus kollegánk, hétvégén szegeden járt. khmm..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.08. 09:58:04

Én Igi releváns hozzászólását várom!

dailyvicodin 2014.09.08. 09:59:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: :D ezen meghaltam :D
@Manyecska: @batgirl: nebáncsátok mán ennyire, elb.szta, naés. bárkivel elõfordul. mongyuk ezt elmesélhette volna fejfájáscsillapító gyóccerrel is, nade na! igasságot az élvezeteknek!

Csigorin 2014.09.08. 10:00:45

Megerdemelted budos paraznalkodo ribanc.

Manyecska 2014.09.08. 10:01:31

@dailyvicodin: jó, a patikuscsaj elég etikátlan volt -finoman fogalmazva-..azt írta férfival, nem tudjuk póni, vagy mi, pl.:O

herk 2014.09.08. 10:02:00

És a kedves párod nem ment vissza számonkérni a dolgot? Ha az én párommal történt volna, biztos ráhajogattam volna a patikusra egy villamost..

AtiSnatch 2014.09.08. 10:02:25

Hol jön az ki a történetből, hogy erkölcsileg elítélte volna a posztolót? Szerintem csak simán nem volt kedve dolgozni meg 10ezresből visszaadni. Valószínűleg azért nem kapott aprót se. Nem akarom védeni a gyógyszertárast, mer az is vadparaszt, de a csaj se sámli.

chloe queen 2014.09.08. 10:02:42

Na ez most nem az a poszt, ahol túl kevés, hanem ahol túl sok az infó! Egyébként még kb mázlija volt a posztolónak, hogy egyáltalán kinyitotta neki az ablakot a gyógyszertáros. Hallottam én már sztorit olyanról, hogy nem foglalkozott az ügyeletes gyógyszertáros az ajtóban toporgó néppel... De azért én valamelyik nap, nyitvatartási időben bemennék és elbeszélgetnék a vezetővel vagy valami hasonló.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.08. 10:02:54

@dailyvicodin: nem is bántjuk! Ha ő megosztotta velünk ez a hétvégi izét, akkor mi csak relevánsan hozzászólunk. Mondjuk fülig ér a szám, de nem kárörvendek, hanem csak röhögök. Nem rajta. A poszton. izé

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 10:02:55

A történet tökéletes, már érdemes volt ma felkelnem.

Ez nagyon idekívánkozik:

"Kishúgom kétéves, vele mentem vásárolni a minap. A pultnál:
– Egy csomag, ilyen és ilyen márkájú óvszert, legyen szíves!
A nő bekiált a raktárra:
– Juli, a fiatal hölgynek gumi kellene!
Kijön a másik banya, végigmér gyerekestül, kosarastul:
– Igen, azt látom."

deciki.postr.hu/latom

Manyecska 2014.09.08. 10:03:15

@herk: ez nem a párja volt hanem a fedezőmén, mit nem értesz? :)

chloe queen 2014.09.08. 10:04:57

@herk: ugorj neki újra a posztnak. :D nincs párja csak egy kósza numera volt. :D

2014.09.08. 10:05:12

@AtiSnatch: a csajjal mi bajod ?
Én csípem például.
Végre egy csajszi, akinek egészséges nemi élete van.

Manyecska 2014.09.08. 10:08:03

@Kulics: ja, asse tudja mit szedett össze, de az érdekli a legjobban hogy ráb.szták az ablakot :D :)

2014.09.08. 10:08:13

@atpijkamo: jaja vicces, de nyilván fotosopp.
nincs az az ember aki patikában kéregetne óvszert amikor minden boltban szó nélkül, diszkréten lehet vásárolni.

persze jöhet még az a sztori is, hogy a pasi akar venni gumit a patikában és rákérdeznek a méretre és akkor elviccelgetnek a patikuskisasszonyok, hogy mekkora méret is kellhet neki.

AtiSnatch 2014.09.08. 10:11:50

@herk: gondolod, hogy van otthon egy másik fedezőménje? Egyébként így nem nagyon tudom beszámítani a releváns hozzászólásaidhoz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 10:12:58

@Kulics: Hát nem tudom, nem voltam ott, akár kitalálás is lehet. Így küldték be, én csak közzétettem. Nem tudom, mikor történt az eset. Boltot mondott, nem patikát; boltban is lehet pult.

AtiSnatch 2014.09.08. 10:14:45

@Kulics: "Kérlek, ha téged is megaláztak már, megítéltek alaptalanul akkor oszd meg ezt a posztot, hátha olyanokhoz is eljut ez a történet, akik alaptalanul ítélnek meg másokat, és aláznak meg azért, mert a lehető leghelyesebben cselekedtek!"

Például ez. Sehol nem látom, hogy megalázták volna.

Bluemotion 2014.09.08. 10:16:31

Az akaratlan/akaratos lehúzások titkos ellenszere a bankkártyás fizetés. Én készpénzt nem is hordok magammal már egy jó ideje, 5000E Ft alatt meg ugyebár Paypass is elég kód nélkül.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.08. 10:17:42

@AtiSnatch: ha csak nem érzi megalázásnak, hoyg 185 forinttal kevesebbet kapott vissza. MOndjuk, nem tudom mit szólt volna, ha azt mondja a bunkó gyógyszertáros, hoyg menjen, hozzon forintra pontos összeget, mert nincs aprója.

(amit végül nem is értek. Egy üzeletben, hoyg a fenébe lehet váltópénz nélkül nyitni?)

dailyvicodin 2014.09.08. 10:20:11

@batgirl: a poszt magyarországon született. így.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.09.08. 10:20:45

Engem az elszakadt óvszer márkája érdekelne - ha fogyasztóvédünk.

Manyecska 2014.09.08. 10:22:28

@hüjehalyó: ezeket azér tesztelik, ha sz.rul húzza fel májlittlöpóni tökmindegy milyen a márkája. Szerintem:) az el fog durrani ahogy kell:D egészségükre /?/ váljon..
:)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.09.08. 10:25:49

A csaj helyében azért én megtréfáltam volna a dugós srácot:

- Megtartom a gyereket, mert az esemény utáni tabletta összeegyeztethetetlen a keresztény-konzervatív elveimmel.
- öáéhuá nemá
- Na, jó vicceltem.
- Huhhh...
- Nemi beteg vagyok.

herk 2014.09.08. 10:26:02

Párom vagy partnerem, mindegy hogy nevezzük. De aki az egy éjszakás partneremmel viselkedik igy, azzal is összeakasztanám a bajszomat.
De ha én nem, akkor ezt a lány apja/testvére/barátja is megteheti.

Dr. Panasz Muki 2014.09.08. 10:27:40

Mekkora bunkók vagytok! Tisztelet az egy-két értelmes hozzászólónak! Hogy jön ahhoz a patikus, hogy minősítse a vásárlót??? Én kirúgatnám az ilyet, sőt elvileg van kamara, tuti hogy nem maradhatna az állásában!
Elképesztő! Nincs a patikáknak egyébként ellátási kötelezettségük? Kvázi nem válogathatnak, hogy x gyógyszert tartanak, y-t meg nem.
És baszki, pont nem lázcsillapítóért megy a többség a patikába, mindenkinek van mindenféle betegsége, micsoda dolog már, hogy minősítget a hülye kurvája!
Egyébként ez egy ilyen hülye arrogáns szokás itthon, ügyfélszolgálaton, közértben, állatorvosnál (!), iskolában minősítgetnek. Nem egy ilyen "embert" elküldtem már az anyjába, senki nem kérdezte a véleményét, majd ha barátnők leszünk, akkor meghívhat egy pofa sörre, de addig kuss és csinálja a melóját. Ha meg nem tetszik neki, hogy ki kell szolgálnia MINDENKIT, akkor el lehet menni utcát söpörni.

AtiSnatch 2014.09.08. 10:31:22

@Dr. Panasz Muki: hol a (itt hosszan sípol), hogy minősítette? te (ismét síp).

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.08. 10:32:39

@Dr. Panasz Muki: van igazságod. Egy lapátra tevést megérdemelne. Bunkó-tahó volt. Orrban kellett volna vágni.

ptspts 2014.09.08. 10:33:28

Ha a posztoló felnőtt, akkor már megtanulta kezelni az olyan helyzeteket, amikor számára nem fontos embertől nem kapja meg a tiszteletet. Tudja mérlegelni, hogy összességében megéri-e neki 185 Ft-ért belemenni egy konfliktusba, és utána esetleg rossz hangulatban folytatni a napot. Tudja, mennyire fontos neki, hogy egy apró, lényegtelen ügyben kiálljon az igazáért. Ha még nem ismeri ennyire önmagát, akkor javaslom, hogy próbáljon ki különböző viselkedéseket, és figyelje meg magán, milyen érzelmi hatást tapasztal, majd néhány próba után, ha újra ilyen helyzetbe kerül, vegyen nagy levegőt, gondoljon a saját aznapi lelki békéjére, és viselkedjen úgy, hogy ez a lehető legjobb legyen.

Ha szabad már offolni, akkor valaki mondja meg nekem, hogy miért jobb patikában óvszert kérni, mint közértben a pultról beletenni a kosárba?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.08. 10:34:25

@AtiSnatch: „Mert az nem járja, hogy majd éjszaka nem tudok visszaadni a normális embereknek…”

Manyecska 2014.09.08. 10:34:26

@Dr. Panasz Muki: fogják még a nemibeteg-gondozóba is minősíteni, marha. De az keményebb lesz:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.08. 10:35:18

Most a történet azon részének a feldolgozásánál tartok, amikor a pószterina ott állt/feküdt a fehér herceggel, és tudatosult bennük, hogy a gumi nem bírta az iramot.
Olyan forró rágógumis feelingje van a jelenetnek...

Manyecska 2014.09.08. 10:36:06

@ptspts: azért mer egy időben gyerekek szórakoztak azzal hogy gombostűvel lyukasztgatták :DD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 10:37:02

@AtiSnatch: "@Kulics: ... aláznak meg
... Sehol nem látom, hogy megalázták volna."

Pedig tényleg megalázó lehet valakinek, ha nem számolják a normális emberek közé.

"majd éjszaka nem tudok visszaadni a normális embereknek…”

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 10:39:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: "a gumi nem bírta az iramot."

Pedig van az a szerelem. Egyszer nekem is eldurrant a gumi. Pedig akkoriban, az átkosban is voltak jó minőségű gumik, ez az egy elmondható a rendszer védelmében.

Brinkman 2014.09.08. 10:42:24

@ptspts:

Igen, ennek pontosan az lesz az eredmenye, hogy semmi nem valtozik, aki bunko ugyanolyan bunko marad, illetve itt kerdeznem meg, ha mindenen tul kell lepni, akkor minek ez a blog? Na?

Manyecska 2014.09.08. 10:43:00

Na jönnek a bérvitázók..:D ne offoljatok basszus!@atpijkamo: mér nem mondta neki hogy "téged is b.szott volna meg inkább az ipari áram" nem?? :D

AtiSnatch 2014.09.08. 10:43:08

@atpijkamo: Ezért az egy mondatért elmesélte az egész napját? Lehet, hogy jó emberismerő a gyógyszertáros.

AtiSnatch 2014.09.08. 10:44:50

@atpijkamo: ja, meg négyévszak gumik... :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 10:45:51

@ptspts: "miért jobb patikában óvszert kérni, mint közértben a pultról"

Nem tök mindegy? Én már fiatal koromban sem voltam túl szégyenlős, de így éretten már annyira bem foglalkoztat más véleménye, hogy az szinte negatív. A patikában kaphatsz szakértői támogatást, a közértben nem értenek hozzá.

Te így beteszed a kosaradba a kotont, ráteszel egy fej salátát, nehogy valaki meglássa? A pénztárnál meg nézed a plafont és fütyörészel, nehogy a pénztáros banyával összeérjen a tekintetetek, mikor a gumit számlázza éppen?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 10:50:20

@Manyecska: :)) Annak a kis ablaknak a külső oldalán eleve vesztett helyzetben van a vízparti kollegina. Köpni-nyelni nem tud, és már rá is baszták a kisablakot.

@AtiSnatch: "Ezért az egy mondatért elmesélte az egész napját?"

És áldott legyen az ő neve, mert ezzel megcsinálta a napomat. Na nem az egészet, de a reggelt mindenképpen. :))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 10:52:42

Amúgy @Kulics: már megmondta a tutit: "a posztolónak igaza van, hülye frusztrált gyógyszerész picsa volt, legyen csak ennyi öröme az életben, hogy ablakokat csapkodhat."

Nincs itt több látnivaló, oszoljunk kérem!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.08. 10:54:05

A gyógyszertáros nem egészsgügyis, hanem lehet, hogy kb. eladó... Nem biztos hogy gyógyszerész végzettsége van, ha jól tudom.
Ettől még a tahóság minősíthetetlen ilyen esetben is.

Atörökk 2014.09.08. 11:01:05

Posztoló. Le kellett volna nyelni. Anyádnak is.

joska61 2014.09.08. 11:01:44

Ott a helyszínen miért nem verte ki a balhét...? Én biztos eligazítottam volna a baszatlan picsát.

2014.09.08. 11:03:34

@herk: jaja meg vérbosszút is !
komoly iszlám országokban a lány bátyja simán megöli az ilyen alkalmi "lovagot".

ptspts 2014.09.08. 11:12:46

@Brinkman: Hadd döntse el a vevő, hogy rá akarja-e ébreszteni a helyszínen az eladót, hogy bunkó volt. Lehet, hogy összességében jobb a vevőnek, ha ez alkalommal (vagy akár általában) nem ébreszti rá, és az eladó bunkó marad. Mindenki saját magáért tartozik elsősorban felelősséggel.

Hogy minek ez a blog, azt Hildától vagy a törzsgárdától kérdezd.

ferand1979 2014.09.08. 11:15:47

2 hete történt Feleségemmel a következő eset:
Foghúzás után egy szájsebészeti ellátásra ment, időpontra. Az ellátás ellen nem is volt panasz, ellenben, hogy nem tudott adni fájdalomcsillapítós gyógyszerre receptet, mert otthonfelejtette a receptkönyvét, arra nincs magyarázat. hogy magát még felülmúlja megpróbálta a Feleségem átküldeni egy más orvos rendelésére, receptért.. De mindezt úgy, hogy nem-e ismer a feleségem más rendelőbe orvost, vagy nem-e rendel háziorvosa épp akkor????
Természetesen sem háziorvos sem egyéb "ismert" orvos nem akadt aki adott volna receptet, de a szájsebész sem protezsálta be egyik orvos kollégájához sem...
A 2. patikában volt oylan kegyes és kiadott Cataflam (csak vényre adható) gyógyszert, miutál elmondtuk a történetet....

AtiSnatch 2014.09.08. 11:15:52

@ptspts: Relevánsan hozzászólni!44!!

ptspts 2014.09.08. 11:16:35

@atpijkamo:

> Te így beteszed a kosaradba a kotont, ráteszel egy fej salátát, nehogy valaki meglássa? A pénztárnál meg nézed a plafont és fütyörészel, nehogy a pénztáros banyával összeérjen a tekintetetek, mikor a gumit számlázza éppen?

Nem. Ha van kedved, barkochbázhatunk, és 20 kérdésből kitalálhatod, hogyan szoktam kotont vásárolni.

diszkriminans (törölt) 2014.09.08. 11:17:14

@ColT:
Ügyeleten egy ember van, ugyanakkor kötelező a patikákban, hogy legalább egy gyógyszerész bent legyen, ebből következik, hogy csak gyógyszerész lehetett, asszisztens nem.

killerkaller 2014.09.08. 11:20:14

@AtiSnatch: "Hol jön az ki a történetből, hogy erkölcsileg elítélte volna a posztolót?"

Hilda sugallja a címadással.

diszkriminans (törölt) 2014.09.08. 11:20:25

@atpijkamo:
Te már kaptál szakértői támogatást a kotonhoz a patikában? :-)

Brinkman 2014.09.08. 11:25:01

@ptspts:

toled kerdezem, mert az alapjan, amit irsz nem lenne ertelme.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 11:25:14

@diszkriminans: :)) Nem kértem, én már nagyfiú vagyok.

De voltam olyan korban, amikor elmagyarázhatták volna, hogy bizonyos esetekben síkosítót kell hozzá használni, nehogy eldurranjon.

CID 2014.09.08. 11:27:48

@killerkaller: Ha jól rémlik itt Szegeden, szabályozva van mikor melyik patika látja el az ügyeletet. Kis patikáknak ez nemkis fejfájást okoz. Ez mondjuk nem menti fel a nem túl segítőkész patikust, csak megemlítettem.

A Kígyó Patika meg jobb ha felkészül, itt a suliszezon itt a sok egyetemista, lesz arra a tablettára kereslet, nemkicsi :)

diszkriminans (törölt) 2014.09.08. 11:33:28

@atpijkamo:
A patikában manapság a koton inkább olyan, hogy azt is árulnak, de inkább mellékprofil, szóval a legtöbb gyógyszerész max. a saját tapasztalatai alapján tudna mesélni, de azt az eladó is tudná.

Netuddki. 2014.09.08. 11:38:16

Hogy a tökömben tud elszakadni a koton? A Vazelintől? (Vazelin egy benga francia állat, akkora farokkal, hogy a ló szégyenkezve elbújna)

Patikusnőt meg bepanaszolni, Durexet meg beperelni...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 11:41:21

@IGAZI_kovi1970: "Hogy a tökömben tud elszakadni a koton?"

Hosszú a numera, kiszárad a csajszi, nyúlik a gumi. Előfordul. Nem mindenki intézi el 5 perc alatt.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2014.09.08. 11:41:35

"Köpni, nyelni se" pluszpont.
Viszont gyógyszerésztől ne várj semmi jót, bármelyik akivel "volt szerencsém" eddig együtt dolgozni, kissebbségi komplexusos hülye, mert nem volt elég esze/pénze az orvosi diplomához. Máshoz meg nem ért, úgyhogy annyi marad neki, hogy a betérő átlagpolgárt (bejönnek ide is terjeszteni a kórságaikat) jó magasról lenézze.
Tisztelet a kivételnek, Eger egyik kis elővárosában van egy gyógyszertár, idősebb, nagyon aranyos és kedves hölggyel. (1, azaz EGY ilyet tudok, pedig sajnos jártam jópár officinában.)

killerkaller 2014.09.08. 11:42:32

@CID: ..." szabályozva van mikor melyik patika látja el az ügyeletet."
Szerintem az ország többi részén sincs másképp. Éppen ezért tervezhető, a patika és a patikus előre tudja mikor fog ügyelni. Ezért nem értem a posztban említett, és az általam is tapasztalt viselkedést. Mondjuk engem is kiakasztana, ha valaki ügyeleti időben, hajnalban csöngetne fel mondjuk valami vitaminér. Ha már vitamin. A legjobb fogamzásgátló. Csak jó erősen a térdek közé kell szorítani. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.08. 11:44:01

@atpijkamo: nem értem, tessék szives jobban és részletesebben elmesélni. kezd úgy, hogy odaértetek az ágyhoz, vagy a szőnyeghez, esetleg az asztalhoz..stb

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.09.08. 11:47:30

Miért nem ott kezdődik a történet, hogy gyógyszer kell a néninek....az hogy mi az egész szempontjából tök irreleváns. Az egész előttes dolog leírása nyilván azzal a szándékkal keletkezett, hogy elnyerje az olvasók szimpátiáját a néni, de pont az ellenkező hatást érte el.

Az, hogy ezzel házhoz ment a lóf*szért, most azt hiszem többszörösen is ideillik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 11:48:26

@batgirl: Fú, tán már a nevére se emlékszem. Én meg sajnos nem tudok olyan élvezetesen mesélni, mint a posztoló vízpari csajszi. Ágyban voltunk, az fix.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.08. 11:50:29

@atpijkamo: ez kevés, ez már offnak számít. huzzál el innen a helyedre :)

Netuddki. 2014.09.08. 11:50:47

@atpijkamo: Há' de nem aszonta' jó volt nekije is?

VT Man 2014.09.08. 11:53:40

A posztolónak igaza van, de mégis teljesen súlyos aránytévesztésnek tűnik 185 Forint miatt megírni egy ilyen posztot, amikor komoly problémája is volt (nem kívánt terhesség, és gondolom a gyógyszer nagyon kellemetlen mellékhatásai).

A rendkívül szimpatikus srác hol van a sztoriban? (Azon kívül, hogy a dugásnál még megvolt, de utána??)

AtiSnatch 2014.09.08. 11:54:43

@VT Man: utána úriemberhez méltóan elköszönt. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 11:56:22

@IGAZI_kovi1970: Attól, hogy jó a csajszinak, még kiszáradhat egy hosszabb numera esetén.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 11:58:22

@AtiSnatch: "utána úriemberhez méltóan elköszönt"

Nem mindenkinek volt gyerekszobája. Mint a béna csaj szülei, akik megköszönik a pasinak, hogy kissé ziláltan ugyan, de legalább hazatolta a lányukat, és nem hagyta ott a hintán.

CID 2014.09.08. 12:02:23

@killerkaller: Hát nem tudom, itt sokáig az említett Kígyó Patika volt folyton az ügyeletes, de aztán nem tudták vállalni a plusz költségek miatt. De mondom, ez nem menti a patikust. Szerintem csak simán szar napja volt. Én ezidáig egy alkalommal sem tapasztaltam semmi negatívumot, pedig néha előfordulok a szegedi patikákban.

Martinicske 2014.09.08. 12:06:08

Szerintem valami komplexusa lehet ennek a patikusnak. Az lenne a minimum, hogy nem ítélkezik a vevőiről, de ha mégis akkor befogja a száját.

Meg lehet mondani normálisan is, ha nem tud visszaadni.

A gyógyszertár városon egy piszkosul jó üzlet. Akinek szüksége van rá valamelyikben úgyis meg kell vennie a gyógyszert, nagyon nem lehet mellé lőni üzletileg. Ebből adódóan azt mondom, hogy ha a sok "mocskos" beteg pénze elfogadható a patikus számára, akkor tessék szíveskedni a személyükkel is megbarátkozni legalább egy minimális szinten.

CID 2014.09.08. 12:10:45

@batgirl: Nem emlékszek, jó volt a buli :D

bnyuszi 2014.09.08. 12:21:46

@urimate: "Miért nem ott kezdődik a történet, hogy gyógyszer kell a néninek...."
Az a rész a felhívás, csak azt nem írta meg Hilda hogy melyik lesz a következő hétvége, amikor ismeretleneket (Ő írta többes számban!!!) enged a lába közé.
Ne sokat gondolkozz Hilda, mert már nem biztos, hogy sokáig lesz jó idő!
A gyógyszertáros részt pedig azért írta, hogy a következő ismeretlen vigyen magával esemény utáni tablettát is.

dailyvicodin 2014.09.08. 12:28:01

nekem tegnap nemadtak a hepimélhez játékot. teljes felháborodottságomban írtam is nekik e-levelet, hogyazannnya!

AtiSnatch 2014.09.08. 12:29:19

@dailyvicodin: legközelebb szólj apukádnak álljon ki a játékodért erélyesebben. :D

akárki_voltam 2014.09.08. 12:31:01

Láccik hogy csak trollkodva ekézitek a gyógyzserészt
Mivel csak kisablakon kelle/ene/ kiadni ami kell, közben lehet hátul sexel a raktárban, mert éppen egy ismerőst beengedett a lába közé
Idéig fogtátok?

Namost 2 percenként meg kopognak az ablakon, aktus megszakad. Egy idő után mindkettőkük türelme is elfogy, pláne hogy szaroznak az apróval a vevők
Csakezlehetett a morcosság oka

A vevő + már túl volt a dolgon, nem volt frusztrált

dailyvicodin 2014.09.08. 12:36:16

@AtiSnatch: sajnos õ 600 km-rel arrébb lakik, meg amúgyis asszonynak vettem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 12:37:13

Ne ekézzétek a posztolót, mert a védelmem alatt áll. Rájöttem, ez csak Hilda lehet, olyan jól van megírva. Nem küldött be senki panaszt, így megírta maga.

Manyecska 2014.09.08. 12:38:32

@dailyvicodin: :D mi volt benne? kis rózsaszín bilincs + lovaglópálca?

dailyvicodin 2014.09.08. 12:42:03

@Manyecska: mi NEM volt benne!!!! nem adtak a kötsögök. valami németül nagyonrandán beszélõ vendégmunkás vette fel a rendelést, panasszal meg sem próbáltam ott helyben élni.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.09.08. 12:43:17

Na kérem, ha már koton a téma: a nyáron vettem ilyen napégés kezelésére szolgáló akármit. A mellékelt tájékoztatójában pedig szerepelt, hogy ne kenjük a végbél környékére, mert csökkentheti a gumióvszer szakítószilárdságát.

Először nem értettem, aztán leesett, hogy mire gondolhattak.

Bár azt még mindig nem értem, hogyan piríthatja meg a napsütés a segglyukat. Ki napozik meztelenül, hason fekve, szétfeszített fenékgerezdekkel?

Atörökk 2014.09.08. 12:46:38

Patikus bisztos azért volt morcos, mert nem őt húzták meg a fesztiválon. Faszirigy.

AtiSnatch 2014.09.08. 12:49:02

@dailyvicodin: elvan a gyerek, ha játszik? :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 12:50:39

@AtiSnatch: Ne merd bántani, @dailyvicodin: vicces, a védelmem alatt áll.

AtiSnatch 2014.09.08. 12:54:29

@atpijkamo: ismer ő engem. tudja, hogy itt mire számíthat. :D

Rosszindulatú Vászka 2014.09.08. 12:54:56

"Mivel mindketten felelősen, de felajzva közeledtünk egymáshoz, egyértelmű volt, hogy óvszerrel védekezünk."

Ettől beflesseltem. Felelősen. Amúgy az miaz? Valami iskoláslányos perverzedés? Vagy népieschen cívódós?

CID 2014.09.08. 12:55:35

A posztolót annyiban azért ekézném, hogy a Kígyó Patika nem a Széchenyi téren, hanem a Klauzál tér sarkán van. Biztos nem volt ott egy kis tütüke gumirobbantás előtt? :)

AtiSnatch 2014.09.08. 12:57:01

@atörökk: engedd ki Igit a pincéből, biztos kölcsönadja. Meg azé a SZAGértelmére is szükség lenne.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.09.08. 12:59:03

Már írtam nemrég: :)
Tartson magánál minden punás HABENYUBÁT!!
HABENYUBA!
HABENYUBA!
HABENYUBA!

(HABEveszed NYUgodtan BAszh@cc) :)

dailyvicodin 2014.09.08. 13:05:02

@AtiSnatch: hát remélem több happymeal játékra mint itt a frankoknál.

amúgy meg nem értitek a problémámat..

tudjátok milyen egy 22-éves nõ mikor nem kapja meg a játékját a hepimélhez? :D

Atörökk 2014.09.08. 13:07:46

@AtiSnatch: csinál áramellátást a patikusnak? :D

AtiSnatch 2014.09.08. 13:08:14

@dailyvicodin: ha én adok neki "hapiméljátékot" nem biztos, hogy örülni fogsz neki! :D oldd meg magad inkább, jobban jársz. :D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.09.08. 13:09:53

Istenem, egy ilyen buta picsa, ennyire életképtelen.

AtiSnatch 2014.09.08. 13:10:02

@atörökk: nyilvánvaló, hogy a patikus oldalára áll, mert gumit még csak tévében se látott.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.09.08. 13:11:14

@hüjehalyó: én mindig úgy napozok, baj? Ez az új divat. A vasalt heréket is mindig megnapoztatom, közöd?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.09.08. 13:13:51

Én mindig aldiban veszek amúgy gumit, és mivel már szeptemberben, csakis télit.

ptspts 2014.09.08. 13:17:41

@Brinkman: Szerintem a Homárnak rengeteg értelme lehet akkor is, ha a posztolók felvállalják a helyszínen a konfliktust, és akkor is, ha nem.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.09.08. 13:18:44

Én mindig felajzva közeledek a gyógyszertár felé, de felelősen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.08. 13:24:23

@diszkriminans: Ért.
Mondjuk ebben az országban azért akármi megesik.

dailyvicodin 2014.09.08. 13:25:08

@AtiSnatch: persze, azt' futhatok énis a gyóccertárba. engem nem versz át!!

dailyvicodin 2014.09.08. 13:28:47

@AtiSnatch: persze, azt' futhatok énis a gyóccertárba!
engem nem versz át!

a blogmoci meg monnyon le!

AtiSnatch 2014.09.08. 13:33:24

@dailyvicodin: szaladgáljon a csajod. ő még fiatal :D

dailyvicodin 2014.09.08. 13:41:17

@AtiSnatch: khm :D én eggyel alatta vagyok kor tekintetében

VIC20 2014.09.08. 13:44:40

@Manyecska: "Mellesleg aki olyan hülye hogy egy felajzott férfira bízza a koton felhúzását az ne csodálkozzék:).... "

Jaj, Istenem! Nem felajzott férfira te se tudnád fölhúzni... Nóóórmális?

Manyecska 2014.09.08. 13:47:35

@VIC20: nahát, micsoda őstehetség!! :DD

Manyecska 2014.09.08. 13:48:53

@VIC20: aztat jobb helyeken a nő húzza fel, éééérted nagyokos??:D Nem, nem magának, a férfiRA. Örülök hogy seGGíthettem.

VIC20 2014.09.08. 13:54:54

@Manyecska: Úristen, olvasd el még egyszer, amit írtam, hátha egyszer csak leesik...

Atörökk 2014.09.08. 13:55:47

Rágjátok ezt a posztot, mint a gumicsontot :D

VIC20 2014.09.08. 13:58:38

@Manyecska: Akkor ennyi voltál. :)

AtiSnatch 2014.09.08. 14:02:34

@VIC20: nem szólj be neki, mert rád is rád húzza. de lehet, hogy a hullazsákot. :D

AtiSnatch 2014.09.08. 14:13:17

@dailyvicodin: akkor fussatok együtt. bánomisén. :D

VIC20 2014.09.08. 14:23:41

@atpijkamo: Hát, a reakciója alapján most már nem vagyok ebben olyan biztos. Szóval én kérek elnézést...! ;)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 14:26:41

@VIC20: :))

Nézd el Manyinak. Fel se merült benne, olyan faszt még nem látott, ami ne állt volna neki vigyázzban.

Manyecska 2014.09.08. 14:38:36

@VIC20: elolvastam mégeccer. Húzd az Aptira ő mindig felajzott.:P

Komojtalan 2014.09.08. 14:44:38

@IGAZI_kovi1970: "Nem mindenki intézi el 5 perc alatt."

Még soha nem voltam olyan lassú, hogy 5 percig tartson :-).

Ajánlott videó: www.youtube.com/watch?v=hZfUjulz6GA

Aureliano Buendía 2014.09.08. 16:40:39

@Manyecska: ez hétfő du. engem is besokkolt.

Megkaphatnám a posztoló elérhetőségét?:)

Aureliano Buendía 2014.09.08. 16:42:53

@killerkaller: azért a te mosolyod sem lenne őszinte, ha vasárnap este kéne elkezdened dolgozni. De ettől függetlenül igazad van, szerencsére ritkán volt benne részem, hogy ügyeletes patikát hajkurásszak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 16:46:38

@Aureliano Buendía: "Megkaphatnám a posztoló elérhetőségét?"

hilda@homar.blog.hu

Aureliano Buendía 2014.09.08. 16:49:04

@atpijkamo: én tesómmal megjátszottam (húgom), hogy a teszkóban épp óvszert vettem, némi bor és üdítőt, és mivel a pénztárosnő elég mufurc volt (este 10 után félig érthető is), és úgy nézett ránk, mint a véres rongyra, közöltem tesómmal, hogy kemény éjszakánk lesz bébi.
Na, az a tekintet minden pénzt megért volna. :D

Aureliano Buendía 2014.09.08. 16:51:00

@atpijkamo: lehet, hogy a néni a Bábakörök Országos Egyesületének elnöke. Ez a gyógyszer neki erős konkurencia:D

Aureliano Buendía 2014.09.08. 16:53:45

@atpijkamo: milyen 5? Kettő, de ebben már a kávé is benne van:)

program készítő 2014.09.08. 16:55:38

Mindennek ára van,ez a menet,most ennyibe került.

Aureliano Buendía 2014.09.08. 16:56:40

@Rosszindulatú Vászka: magyarul be voltak baszva a SZIN fesztiválon, mint az albán szamár.

Aureliano Buendía 2014.09.08. 17:02:42

Amellett, hogy a posztoló bearanyozta a napunkat, én sajnálom is. Ha valóban így volt, a patikus néni tényleg nagy tahó.
Azt is gyanítom, hogy a posztoló idegállapotban lehetett az attak után, tehát gyanítom, hogy kicsit felerősödtek a dolgok. Ugyanakkor kedves posztoló, van olyan díj, hogy ügyeleti díj. 100-200 forint körüli összeg azért, hogy nem rendes nyitvatartási időben vásároltál. Legalábbis Pesten van/volt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 17:04:05

@Aureliano Buendía: :))

Piroska és a farkas találkoznak az erdőben. Azt mondja a farkas:
- Szia Piroska, én vagyok a gyorsan baszó farkas.
Piroska:
- És az fáj?
Farkas
- Miért? Fájt?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.09.08. 17:11:05

@hüjehalyó: Az én ánuszrózsám még egy kotont sem mart szét, se napolajjal, se anélkül. Az általad leírt pozíció neve: Várakozó álláspont az általános felmelegedésben.

killerkaller 2014.09.08. 17:16:25

@Aureliano Buendía: Nem kell feltétlenül mosolyogni. Az ügyelet valóban nem egy hahota, dal, móka, kacagás. Számomra sem ismeretlen műfaj, igaz nem eü. és patika hanem műszaki területen. A játékot alap esetben 2 ember játssza: az ügyeletes és az a valaki aki segítségre szorul, vagy bajban van. Ha a segítő szándék motivál, a mosolyod sem lesz kényszeredett. Persze a segítőkészséggel vissza is lehet élni, de annak reakciója sem lehet a prosztó viselkedés.

Aureliano Buendía 2014.09.08. 17:17:39

@killerkaller: persze, de írtam is fentebb, hogy egyet értek azzal, amit írtál fentebb. Tahó volt a néni. Gondolom, ezeréves berögzülés.

killerkaller 2014.09.08. 17:34:47

@Aureliano Buendía: Igen értem, csupán árnyalni szerettem volna a témával kapcsolatos "filozófiám" :)

Taxomükke (UK) 2014.09.08. 18:52:30

@killerkaller: "engem is kiakasztana, ha valaki ügyeleti időben, hajnalban csöngetne fel mondjuk valami vitaminér."

Az ügyelet nem azért van, hogy te aludjál, hanem hogy kiszolgáld, aki arra vetődik. Ahhoz semmi közöd, mit akar venni.

megamenn 2014.09.08. 19:05:31

egyébkén meg kotont csak a matrózok használnak, mivel kikötőről kikötőre járnak.

killerkaller 2014.09.08. 21:43:48

@Taxomükke: "Az ügyelet nem azért van, hogy te aludjál, hanem hogy kiszolgáld, aki arra vetődik. Ahhoz semmi közöd, mit akar venni."

Én nem keverném össze a patikai ügyeletet mondjuk Fort Knox biztonsági ügyeletével.
Az a fontos, ha valaki receptet akar kiváltani, -amit valószínű az ügyeletes orvos írt fel- gyorsan és kulturáltan kiszolgáld. Hogy a gyógyszerek kiadása között az ügyeletes mivel tölti az idejét, azt döntse el ő.
A posztert nem szó szerint idézve, amikor valaki Vichy krémet akar venni, mert vasárnap délután valamelyik testrésze hirtelen elkezd ráncosodni, és halálfélelmében rohan az ügyeletes patikába áll szemben azzal a szülővel, aki a lázgörcsben lévő gyerekének akar lázcsillapítót. Érzed a kontrasztot?

Kretén Vérfarkas (törölt) 2014.09.08. 23:03:04

Lazulj el kislány! Mindent jól csináltál, azt az egyet kivéve, hogy megírtad ide:) Szexelj csak minél többet, mert az jó :) Ha pedig véletlen valaki nem tudná, telihold van!

Taxomükke (UK) 2014.09.09. 23:44:07

@killerkaller: Szolgálja ki mind a kettőt. Mi ezzel a gond? Nem pihenni van ott ügyeletben, hanem dolgozni.
Kifizetik neki a visikrém vagy a koton árát, oszt jónapot. Nem ingyen viszi el senki.
Akinek nem tetszik, ne vállaljon ügyeletet.

Hedley Lamarr 2014.09.10. 15:43:50

első 5 bekezdés helyett írhatta volna a nevét, és azt, hogy félresiklott a fogamzásgátlása, és hogy milyen sűrűn szokott elhajlani milyen napokon, hol.

nemhogy mesét ír.

a pénzét meg elkérheti nem itt kell kérnie a visszajárót, nem írta h helyen szólt volna érte, csórikám :D

Fejesrob 2014.09.10. 22:10:58

Most már elárulom a titkot.

Egy egyetemi kolesz tuti megoldás. Én legkésőbb a harmadik szobában mindig kaptam Postinort. A tizedik alkalommal is.
süti beállítások módosítása