Tékozló Homár

Ál-UPS-futár garázdálkodik az országban FRISSÜLT

2014.10.02. 14:15 | Homár Hilda | 121 komment

ups_logo.jpg

Akár Danny Ocean következő akciójának egyik lépése is lehetett volna az a szépen kidolgozott és kivitelezett csapda, amibe Norbertnek sikerült gyanútlanul belemásznia, és még csak nem is tudom szegény melyik ponton tudta volna megúszni azon kívül, hogy nem megy bele az utánvétes fizetésbe. Szélhámosék ráadásul biztos nem egy darab mobil miatt feccöltek ennyi energiát a fedősztoriba, úgyhogy éberség emberek, éberség. 

Sziasztok!

Sokat gondolkoztam, hogy leírjam-e ezt a történetet mert nem dicsekvésre méltó ügy, de arra jöttem rá, hogy ha tízből kilenc ember megússza már jók vagyunk.

A múlt héten arra az elhatározásra jutottam lecserélem a telefonomat. Nálam ez nem ritka dolog, aki ismer tudja. Meghirdettem az OLX nevezetű oldalon.

Jelentkezett másnap egy "úriember" szüksége van a telefonra mert a gyerekének születésnapja lesz és szeretné megvenni. Közölte, hogy Őt már átverték ezért csak utánvéttel tudjuk megoldani a dolgot mert Ő Bázakerettyén lakik. Leírta a pontos címet Én azt lecsekkoltam google street view nevezetű programmal. Ház megvan. Azt mondja cége szoros kapcsolatban áll a UPS nevezetű futár céggel. Megadtam a címem, számom, meg lett beszélve a másnap 16:30 ra itt a futár.

Másnap 15:45 kor csörög a telefonom hamarabb ide ér mert a környéken van. Mondom rendben 16:00 kor lementem megérkezett emberünk. UPS sapkával a fején mondta, hogy jött a csomagért, mappával kitöltött egy eredeti UPS-es fuvarlevelet, leragasztotta a csomagot egy vonalkódos matricával, egyet a papírra, majd megbeszéltük, hogy utánvéttel fizetnek a telefonért, ami kb 2-3 munka nap alatt megérkezik. A telefont átvette majd elment.

Kb. ekkor vetettem keresztet 110 ezer forintra.

Este jött egy email a vásárlótól, hogy írjam meg a fuvarlevél számát. Elküldtem neki. Éjjel unatkoztam gondoltam megnézem a nyomon követést. A csomag nincs sehol. Reggel 8 kor felhívtam UPS-t. Semmit nem tudnak az a szám amiről a futár hívott Náluk, nem létezik, ilyen nevű futár nincs. Akkor már tudtam, hogy baj van.

Akkor írtam egy sms-t a vásárlónak, hogy remélem az anyádat temetteted el abból a pénzből amit a telefonomért kapsz. A telefon innentől nem cseng ki az email megszűnt. Egész nap szarrá idegeskedtem magamat több órát a rendőrségen ültem. Ezt az egész dolgot azért írtam le, hogy figyeljetek oda, mert hát ugye okos ember..... Én a hülye kategóriába tartoztam. Figyeljetek, mert minden jó volt, ups az egy nagy cég. UPS ruha, UPS fuvarlevél. Sok dolog csak utólag tűnt fel, de ilyenkor már mindegy. Legyen szép napotok és figyeljetek oda ne járjatok rosszul......

Norbert

UPDATE 10. 04. 10:55

Az alábbi választ kaptuk a UPS-től.

A UPS-nél értesültünk a sajnálatos esetről. Minden olyan csalást, és egyéb bűncselekményt rendkívül komolyan veszünk, melyben a vállalatunk nevével visszaélnek. Mi is bejelentést tettünk a hatóságoknál, és mindenben együttműködünk a nyomozásukkal. Arra szeretnénk még felhívni a figyelmet, hogy amennyiben egy ügyfél gyanús telefonhívást, vagy emailt kap a nevünkben, a UPS ügyfélszolgálata elérhető a www.ups.com oldalon keresztül, vagy a +36 1 877 0000 telefonszámon,  ahol tisztázható a szállítmányokkal kapcsolatos valamennyi kérdés.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venszivar 2014.10.02. 14:16:37

Ál-UPS-futár garázdálkodik az országban

mejikben??!:)

venszivar 2014.10.02. 14:18:31

neki is + kell élnie, valamiből!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.02. 14:20:05

Nem hiszem el.

Ha elhiszem, akkor nincs mese, ennek bárki bedőlne.

AtiSnatch 2014.10.02. 14:22:04

Na valahogy így kéne kinéznie egy átlag posztolónak a homáron. Rízspekt.

ptspts 2014.10.02. 14:32:09

Postai utánvéttel működött volna a csalás? Úgy tippelem, hogy nem, de javítsatok ki, ha tévedek. Az alábbi lehetőségeket látom:

1. Az eladó elviszi a postára a készüléket, feladja utánvéttel. A posta kiszállítja, a vevő kifizeti, és átveszi, a posta átutalja a pénzt az eladónak.

2. Az eladó elviszi a postára a készüléket, feladja utánvéttel. A posta kiszállítja, a vevő nem veszi át, a posta visszaszállítja, az eladó kifizeti a szállítási költséget, visszakapja a készüléket.

Olyan lehetőséget nem látok, hogy az eladónak se készüléke, se pénze ne legyen a végén. Ehhez az kell, hogy a posta megbízhatóan működjön.

Aullahh 2014.10.02. 14:33:37

Csomagot csak utánvétellel küldünk... vagy ha előre van fizetve.

AtiSnatch 2014.10.02. 14:34:39

még az is lehet, hogy UPS-es kolléga fizetéskiegészít.

2014.10.02. 14:38:29

@Aullahh: hádde PONT utánvéttel küldte szegény srác, csak az ups volt a csalás, mert nem attól a cégtől jött csak felvett egy ilyen ruhát.

nagyon durva a sztori, sajnálom a posztolót és jó, hogy leírta.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.10.02. 14:40:11

Futárszógálattal magánszeméj utánvéttel. Na ez se egy sikersztori. Ha nem cégként adod fő a csomagodat, akkor irány a Póóóósta!

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2014.10.02. 14:43:51

". Egész nap szarrá idegeskedtem magamat több órát a rendőrségen ültem."
Ott a pont!

Amúgy a UPS is tehetne bejelentést hitelrontásért, már nem a postolóval szemben, hanem a csaló ellen.

2014.10.02. 14:47:23

ott a megelőzési lehetőség, hogy az eladónak kellene hívnia a valódi UPS-t, és nem engedni hogy valaki küldjön valami ups-nek kinéző tárgyat.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.10.02. 14:49:34

@ColT: Gondólom megtették, csakugye a szar se fog történni. Gondolom a "vásárló" vett egy simkártyát, ami valaki más nevén van, körbehaknizza UPC cuccban az országot, oszt jóvan. Ha csak tíz embert sikerűl bepaliznia mán mingyán egymillió forint. Annyiért én is körbemennék az országon.
Bármondjuk a telefont elméletileg nem nehéz bemérni, főképp hogy a rend éber őrei egész nap ezzel fáradoznak. Muhahahh

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2014.10.02. 14:58:05

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: Pont a Posta? He?
Amúgy az utánvét mocskos drága, de ez más kérdés.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.10.02. 14:59:02

Ha a vezér ismerőse lennél most minden UPS dolgozótól DNS mintát vennének.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.10.02. 15:00:31

@ColT: hádemán akkor hogy adod fel? mer ugye a posta szar de a futárszógálat meg átbasz. eleve a fasznak kell a telefonokat cserélgetni?

jjc 2014.10.02. 15:04:18

jó poszt. végre.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.10.02. 15:29:20

@Kulics: az ember nem tárgy!!! Hanem csalóállat.

chloe queen 2014.10.02. 15:32:30

@ptspts: fuss neki a posztnak még egyszer. Semmilyen posta nem volt a dologban, de még csak valódi futárszolgálat sem. A "vevő" küldött egy embert, aki kiadta magát UPS futárnak és lenyúlta a cuccot.

Az egyetlen megoldás valóban az, ha az eladó hívja a futárt. Egyébként én csak akkor rendelek és adok fel bármit is, ami fizetős, ha van utánvét. Sajna ez sem mindig garancia, de talán még mindig a választható legjobb megoldás, minthatni a kisebbik rossz.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2014.10.02. 15:39:20

Hát ez jó poszt volt! Végre egy normális posztoló!
@ posztoló : milyen furcsaságokra emlékeztél vissza utólag, amik a futàr jelenlétében ,,fel sem tűnnek" az embernek, ha nem számít direkt átverésre?

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2014.10.02. 15:39:20

Hát ez jó poszt volt! Végre egy normális posztoló!
@ posztoló : milyen furcsaságokra emlékeztél vissza utólag, amik a futàr jelenlétében ,,fel sem tűnnek" az embernek, ha nem számít direkt átverésre?

AtiSnatch 2014.10.02. 15:49:50

@Fée verte: hát most, hogy mondod símaszk volt rajta, a kocsin meg nem volt rendszám... :D ja és a furgon másik oldala meg GLS színre volt festve.

(Bocs poszter)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.10.02. 15:51:15

2000 Ft-nál többért nem veszünk telefont, ökölszabály (öklözőzsírral szerelve)! Most jó árban van a Nokia 6110, Nokia 6210.

AtiSnatch 2014.10.02. 15:52:34

@Kellemes Zérókomponista: az asszonyt még most is bunkóval terítjük le, vagy csak hozzávágunk egy 3310-est?

ptspts 2014.10.02. 16:06:27

@chloe queen: Mi alapján vélekedsz úgy, hogy eleve nem értettem, hogy nem volt posta a dologban? Mi alapján vélekedsz úgy, hogy eleve nem értettem, hogy nem volt valódi futárszolgálat a dologban? Javaslom, hogy fuss neki újra a kommentemnek, és utána vizsgáld felül a vélekedéseidet. Van-e más, amit szerinted nem értek?

Valóban jó megoldás, ha az eladó hívja a futárt. Az általam említett postai utánvét (részleteztem a kommentemben) szerinted miért nem jó megoldás?

bl4ze 2014.10.02. 16:26:15

durva sztori. én rámennék a UPS-re is, hogy tegyen Ő is büntető feljelentést hitelrontás miatt ! akkor már kicsit jobban nyomoznának vélhetően. posztolót sajnálom, ez szopóroller :(

c231737 2014.10.02. 16:28:35

@amsz: és a hamis bankókat hogy szűröd ki?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.10.02. 16:50:21

@ptspts: hát hagy már, hát ő egy ilyen harci amazon, egy ilyen női hölgy, aki mindig. Beírja ide a világ dolgát, ahogy nála létezik. Vehemens megindulásai ellenére által látszik bizonytalansága őn magán, hogy ő kisebbrendűségi érzés, de juszt(lászló) is érvényesül. Tartalom másodlagos. Határozottan szórakoztat és my god-ra mondom; látom benne az @igifaktort. No persze egy kiforrottabb keretrendszerrel körítve. Az állandósága ennek, hogy nem lehet ezt kinőni később sem, visítanivaló. Nem állítom, hogy nem így szeretjük, ahogy van, mert de. Remélem jól néz ki, mert akkor szívesebben írok róla, mintha nem.
Amúgy a postán lopnak. De ez biztos csak hazukgság és tuti nem igaz. Nekem sem lopták el semmimet soha ótt, holdbiztos ez is.

Manyecska 2014.10.02. 17:02:56

"Azt mondja cége szoros kapcsolatban áll a UPS nevezetű futár céggel. Megadtam a címem, számom, meg lett beszélve a másnap 16:30 ra itt a futár."
szőke nő vagy te is?:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.10.02. 17:10:41

@AtiSnatch: :D igitraktor is van, az picit más, de jó az is.
@Manyecska: há' nem tom. Őszintén, te tudtad volna ezt, gyanús lett volna? Nekem már párszor szállítottak, pézszállítóval, evvel-avval, még reppülővel nem. Aztán lehet, hogy csak szerencse ifja vagyok.

Manyecska 2014.10.02. 17:12:04

@Kellemes Zérókomponista: hát olvasd már el: a "vevő" beszélte le a futárral a dolgot...!! Ez mi ha nem gyanús??:)

Csimpi csumpi 2014.10.02. 17:25:20

Na, anyázunk még egy keveset?!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.10.02. 17:25:31

@Manyecska: nemtom (megintcsak). Mifelénk számos alter megoldás van, hogy ingyen legyen a szállítás, de nem is ez a fő, hanemhogy BIZTOS megérkezzen. És akkor biztosabb az, ami ingyenes, illetőleg minőségibb az, mit ajándékba kap az ember, ez milyen jelenség már. Szóval sokszor jár ez szerepcserével a megoldás érdekibe. Ehhez viszont bizodalmat kell szavazni az üzlettársba, annak ismerősébe is. Nekem eddig bejött, dehát en prof iVagyok, nem lehet mindenki az. Eee, de utálom a csalókat, szakadna el a 70-es évekből importált, szarbarna válltáskájuk szíjja csúcsforgalomban. Ha lenne egy gomb, ami rájuk robancsa a házt, kurváikkal együtt, hát én megnyomnám, habzás nélkül meg.
(P.S.: I love you + olyan káp.főz.-t make-eltem, behalsz!!, én is majdnem)

Manyecska 2014.10.02. 17:33:51

@Kellemes Zérókomponista: csúcsforgalomban pont, ennyire g..ci nem lehetsz..:DDDD! Na jó, megengedem.
Értem amit mondsz nadehát ez csak egy szar vatera.. csalókat én is, de a szélhámosok érdekesek, Hilda bevezetője telitalálat kivételesen:))..szerintem megdolgoztak érte:DD :D ....mondjuk ha engem érintene nem vigyorognék valszeg.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.10.02. 17:38:36

@Manyecska: muszáj gecinek lenni. Siemens telefonjuk legyen, aminek a hátuja letörik és onnantól hupikék szigszalagos, egyébként is erősen exkluzívdizájn-telefonnal kelljen járkálniuk.:)

Vatera = OLX? Na mindegy is, akkor senki ne ténykedjen semmit, azt mondod? "csak" vaterka, de a magyar ezt használja (ki is, sajnos), hogyan neveled meg őket vagy tereled át szépreményűbb ókciós oldalakra?

Manyecska 2014.10.02. 17:41:19

@Kellemes Zérókomponista: káposztát? a nyulak szeretik.:D én még nem is vacsiztam, reggeli 11-kor volt, most is rohannom kell már a kutyáért a kozmetixba /ott wellnesszezik két órája, sokba kerül eddig nekem hogy összeszedtem annó a kocsik közül..:D/ szóval ne hergelj a káposztával mer imádom, és rohattéhes vagyok:D Főzni se főztem még ma:(( lehet kimarad. Basszus:D

Manyecska 2014.10.02. 17:46:10

@Kellemes Zérókomponista: muszáj??? az exem is mindig ezt mondta!! De ő tényleg az az a különbség. Amúgy érvényes bíróiletiltó határozat ellenére sem fizet a cége csak 10-e után vajon hol lehetne felnyomni őket??? :D :( nem kevés lóvéról van szó:(

Manyecska 2014.10.02. 17:51:55

@Kellemes Zérókomponista: szerintem a Jófosás lett OLX nem? mit terelsz? nem kell átterelni csak észnél kell lenni. mi az hogy a vevő rendeli meg NEKI a futárt?
.. p.s: fákk juh! szeretsz? perverzálat.:D

Leone_510 2014.10.02. 17:53:19

sima csalás nem homárra való

Aureliano Buendía 2014.10.02. 18:05:27

Tényleg normális poszt.
Sajnos ez a tanulópénz.

Megoldás még: haverral feladatni ugyanilyen hirdetést, tuti rákap az illető, álfutárt megvárni, megverni, onnantól kezdve nincs messze a vevő kézre kerítése sem.

Amúgy meg: utánvétet csak saját magad által rendelt futárral. De ezt már leírták.

megamenn 2014.10.02. 18:19:28

"Sok dolog csak utólag tűnt fel, de ilyenkor már mindegy"

na hadhajjuk mik azok a dolgok, mert ebben a posztban ez (ennyi) lenne a lényeg.

megamenn 2014.10.02. 18:22:57

persze, rosszak akkor sem vagyon , ha tízből csak három (vagyeggy) ússza meg.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.10.02. 18:26:50

@Manyecska: jó, kell az élethez az észnél levés, nyilván. Egybe' azt is mondom, hogy nem tudsz észnél lenni olyan platformon, ahol ennyi elbaszott, gátlástalan proli gyűl össze. Magyarlend onlone kereskedéseiben gyönyörűen képes felgyülemleni a szar. Ergó mért nem lehet hanyaglani a magyar ókciós oldalakat, nem? Oké, most szem előtt van ez a sajátfutáros tanács, de lesz más csel, mert ezért tart itt ez az ország, érted? Azért. Nem kell erőltetni. Itthon nagyon keskeny az a réteg, akivel korrekt jellemmel bír, s üzletelésében is meglácik. Népi oldalakon nem tudod gyakorlatilag szűrni. Biztonságosabb még bejáratott kisközösségekből vásárolni, de ezek mind speciális területek. Én telefont is a sarki zöldségestől veszek.

megamenn 2014.10.02. 18:30:35

júpíessz futárt csak az aldiból.

Manyecska 2014.10.02. 19:33:42

@Kellemes Zérókomponista: Hogyne lehetnél neked is szélhámossá kell válnod, tökegyszerű ez..:P:D viccen kívül: a józan paraszti észből baj még nem származott..:)) én elég nagy paraszt tudok lenni sza:P:D

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2014.10.02. 20:19:16

@AtiSnatch: 3310 az veszélyes, nem jó hozávágni mer' meghó'

Manyecska 2014.10.02. 20:23:20

@Nattramn: valamelyik buzi vmelyik buzi filmből..nem kell egy százlábú? Most helyeztük el az ablakon kívülre:DD drága kisfiam forró dróton :P hívott du. hogy "anya a plafonról ugrál egy bazinagy százlábú képzeld" vmi hasonló szöveggel.:P ééés tényleg jó nagy volt. Felment és leesett 4m,20-ból és túlélte!:P

Manyecska 2014.10.02. 20:25:11

@Nattramn: ja, OFF. az "Óceán" termékcsalád egy tagja lehet. de lehet már nincs ilyen fogkrém...de volt!!:P
ON lány.

AtiSnatch 2014.10.02. 20:26:05

@Nattramn: most nősült és nagyon Eleven.

@ColT: cserébe viszont fel tudod hívni vele a haverod, hogy alibit biztosítson neked :D

2014.10.02. 20:33:44

Hahaha, ilyen, amikor a fagyi visszanyal. Drága postolónk azt hitte, hogy majd jól elsózza valakinek a hűségszerződéssel ingyen kapott telóját, utána baszik fizetni a szolgáltatónak, és a vevő meg majd feldughatja az IMEI alapján kitiltott telót. A vevő meg beöltözött UPS maskarába, elhozta a telót, és gondolta az eladó meg feldughatja a fuvarlevelet. Ki lett végülis átbaszva? A szolgáltató. De nekik kifér a luxusprofitjukból. ;-)

AtiSnatch 2014.10.02. 20:44:55

@Hajszás Láncos: "hűségszerződéssel ingyen kapott telóját"

hehe, ez jó volt. mikor voltál utoljára szolgáltatónál? :D

Manyecska 2014.10.02. 20:54:06

@Hajszás Láncos: nem eccerűbb kikòdoltatni..? :-)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2014.10.02. 21:35:59

@AtiSnatch: Meg hogy szabad vagy :D

@Hajszás Láncos: LOOLLLLLLLLL

@Manyecska: Ha szerződést nem fizeted, akkor lehet, hogy a többi szolgáltatónál is tiltják az IMEI-t. Annak a cseréje meg nem olyan kis dolog, mint egy függetlenedés.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2014.10.02. 22:53:54

@AtiSnatch: a magyar nyelvvel kicsit hadilábon áll, de ezt tudjuk be az idegnek.

igi1 2014.10.02. 23:59:59

110 ezer forintnál ha utánvéttel adod el ott FELTÉTELEK VANNAK.

az olxen meg pláne

utánvéttel aki 110 000 után postáz BEMONDÁSRA az vagy BÁTOR EMBER VAGY HÜLYE.

ja iphonen van find my iphone is :)

igi1 2014.10.03. 00:06:37

@Hajszás Láncos: ez már nem így működik

ha jól tudom, már más a rendszer

de igen ezt eljátszották részletre/hitelre/hűségszerződéses telókkal

@Manyecska: az imei számot nem lehet kódoltatni, az a kártyafüggetlenségre vonatkozik

imei számot buherálni, átírni, megváltoztatni lehetne, de ez nagyon macerás, meg ebben még én se vagyok biztos, hogy most épp technikailag hol tartunkelvileg régi telókat lehet csak átírni

Szal minden telót az imei szám alapján tiltanak le

a sim kártyát kódoltatjàk ki h lehessen bele vodásat, t-set, vagy telenorosat rakni bele

ettől még letiltathassák a telefont

igi1 2014.10.03. 00:13:33

arról én is hallottam, hogy vannak ilyen futárok újabban

akikről senki nem tudja honnan, miért jöttek de futárok

igi1 2014.10.03. 00:19:51

@Kulics: de nem érted te se

ITT A VEVŐ NEM AAKART FIZETNI

@AtiSnatch: na ez lehet

ilyenkor kamerát keresnék a lakóhelyen ami látta a kocsi rendszámát

hiszen a fuvarlevlen volt időpont

innen pedig rendszám alapján megvan a tettes máris

Blogger Géza 2014.10.03. 01:01:43

@igi1: Lehet, hogy villamossal ment oda (UPS-es kocsiról nem volt szó a posztban.)

"Este jött egy email a vásárlótól, hogy írjam meg a fuvarlevél számát"

Ezt a részt nem teljesen értem, ha a vásárló volt a bűnös, miért volt erre szükség?

ergerberger 2014.10.03. 01:34:00

@igi1: "kamerát keresnék a lakóhelyen ami látta a kocsi rendszámát"

Milyen kocsi, bhaszod? Nem volt a sztoriban kocsi, vágod?
Miért ment volna oda kocsival a jóember? Hogy könnyebben lebukjon?

Odament UPS kalapban, a következő kapualjban meg átöltözött. Mit nem értesz?

Manyecska 2014.10.03. 04:37:11

@Blogger Géza: mer ekkora parasztok xdd ennyi

Manyecska 2014.10.03. 04:51:40

@ColT: hat fejlesztőmérnökkel a nyakamon dolgozom..folyton felgyujtjak a konyhât..xd..de a szakmàt értik.kerestek meg màr ilyen ügyben de elhajtottuk mivel illegâlis ugye. sztem a szâzados fél perc alatt oldanã meg vaze..xd..mondjuk õ màr katonai mérnök màsok a preferenciak xd ugye meg ennél komolyabb megbizasaik vannak...

Manyecska 2014.10.03. 04:57:25

@igi1: vannak àlrendőrök is..ugye..àl bkv ellenõrök is sztem mùltkor belefutottam a hév.en.ordított ròla..màsnak is feltünt hetyke kisebbség volt..mutat egy àligazolvànyt oszt csók. sosem mondod meg róla.sajnos vannak ilyen szemétlàda àmbörök.

Manyecska 2014.10.03. 05:02:13

@igi1: akkor az ups miért nem ad ki egy közleményt?? csak nekem fura..?:-). itt is némi zavart érzek a zerőben de làtom csak engem zavar::-)....na alszom tovàbb asszem..

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2014.10.03. 06:10:06

@Manyecska: Nem arról volt szó, hogy meg lehet-e oldani (meg azért van olyan teló, amire 4 éve nincs free megoldás függetlenítésre sem, nem hogy másra), hanem ettól, hogy meg tudod oldani, még bűncselekmény.

okoskodó 2014.10.03. 07:57:26

Elég nagy észkombájnok vagytok.

Én rendszeresen vásárolok úgy, hogy én küldöm a futárt a vevőhöz, mert az a legolcsóbb, és legjobb.
Ráadásul 10 kilóig nem szaroznak a doboz méretével.

Ugyanis törékeny holmit szoktam venni, amit a sok "kedves" eladó a postán adna fel. A méretét, KITÖMÉSÉT minimalizálva, hogy spóroljon 30 forintot, amit amúgy már rég kifizettem neki, akkor is ha lelkére kötöm, hogy NAGY dobozba rakja.

Szóval inkább az eladók nyalják meg a végét, mert csak a szopás van velük.

Manyecska 2014.10.03. 08:07:59

@okoskodó: és az mér baj ha megnyalják a végit?? :D:D

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2014.10.03. 08:08:08

A valós és megrázó történet a Tigáz és Más Gázos Cégek Által Megkárosítottak Jogaiért közösségben került megosztásra a facebookon és Zsuzsa engedelmével itt is.

vilagnezet.blog.hu/2014/10/03/lelancolt_gazorak

2014.10.03. 08:31:41

@igi1: persze, hogy nem akart fizetni, mert nem is volt vevő, az ups-es csaló fickó egymaga csinálta a biznissz.
Normális futárszolgálat addig nem adja át az árut, amíg ki nem fizetik az utánvétet.
Szerintem én pontosan értek mindent.
De sebaj.

Manyecska 2014.10.03. 08:37:23

@Kulics: igen, lehet hogy a vevőnek se volt köze hozzá extrém esetben. oltári cumi.
Frank Abagnale en.wikipedia.org/wiki/Frank_Abagnale jobban passzolna ide mint Denni Óceán amúgy. Kömény dolgok ezek reszketni fogok ezentúl, tuti.:P

igi1 2014.10.03. 08:55:06

A gyengébbek kedvéért

1. ha a futár volt a hunyó a hangjáe csak felismerte volna a poszter tehát senki nem olyan hülye h saját telón intézze 1 masik ember kell ehhez

@ergerberger: baszod te láttál futárcéget kocsi nélkül gyalog gpses pda nélkül közlekedni!?

futárceg baszod

ha gyalog is megy akkor is kell elektronikus rőgzités is azér van nyomkövetés

meg minek veszel ups hamis ruhàt meg fuvarlevelet gyártasz miközbe gyalog futárkodsz

pesten nem tudom h müködik de én pl pda nélkül nem láttam még futárt pláne gyalog

- ha saját embert küldesz futárként a posta cég kihagyásával azt mondod

Martinicske 2014.10.03. 09:03:12

Korrekt, hogy megírta a beküldő. Nem sokra megy vele, de adok egy piros pontot emberségből.

Bevállalta, hogy itt egy csomóan ekézik, meg lehülyézik, de fontosabbnak tartotta hogy megtudják mások is, ilyen is előfordulhat.

Persze az itt kommentelők igen okosak, soha semmibe nem futnak bele, ezt meg ugye ezer ponton kiszúrták volna minden bizonnyal mindig olyanok a beküldők akik amúgy soha nem kommentelnek :)

Kb. olyan ez, mint amikor a legyen ön is milliomosban a TV előtt ülve mindenre tudod a választ, a játékos meg hülye, de ha véletlen bekerülsz akkor az 50.000 Ft -os kérdésnél elvérzel... hát olyankor meg hülye kérdést tettek fel nem igaz? :)

Manyecska 2014.10.03. 09:04:30

@igi1: most volt itt a Trans-O-Flextől a futár-500.000 Ft-os csomagot vitt-, csináltam vele mélyinterjút, asszonta ők még nem hallottak ilyenről. De egyenruha is van ezeken nemcsak sapka aszt nehéz lenyúlni. namindegy.

Manyecska 2014.10.03. 09:05:50

@Martinicske: Ha egyszer hülye volt valaki, akkor hiába tupírozod a szart.
Előfordul mindenkivel amúgy. Te megbíznál olyanban akit a VEVŐ küld mint "személyes ismerőst"???

Manyecska 2014.10.03. 09:08:28

Ez is ilyen: "A pénzügyőrök egy budapesti fémkereskedő telephelyén tetten értek egy magánszemélyt, akiéppen fémhulladékként kívánt eladni egy telekommunikációs és ipari elektromoselosztószekrényt. Az ilyen jellegű fémből készült termékeket csak avámhatósághoz történő előzetes bejelentést, valamint rendőrségi ellenőrzéstkövetően lehet csak értékesíteni. Az átvett termékeket a fémkereskedő ráadásulúgy próbálta meg a vámhatóság elől eltitkolni, hogy azokat fémhulladékkéntvette nyilvántartásba. A pénzügyőrökezt követően átvizsgálták a telephelyet és összesen 5.500 kg mennyiségű úgynevezett „érzékeny” terméknek minősülő csatornafedelet, vízelvezető rácsot, ipari elosztó szekrényt és tűzcsapottaláltak, amelyeket azonnal lefoglaltak. A fémeszközökről sem a leadó személy,sem a telephely tulajdonosa nem rendelkezett az átvételére vonatkozó vámhatóságiengedéllyel. Afémkereskedővel szemben fémigazgatási eljárás indult és a kiszabott bírság akára 2 millió forintot is elérheti.Ezen kívül a pénzügyőrök ismeretlen tettes ellen lopás és orgazdaság bűntettelkövetése miatt feljelentést tettek a rendőrségen."
na pá mindegykinek.:D

igi1 2014.10.03. 09:09:27

sok opcio nem maradt tehát ha ez igaz nagyon jól szervezett ek kell lenni

hamis ups ruha hamis fuvarlevél a durva

erre csak az fektet be aki ezzel foglalkozik

ezért hiányos a történet és a teló is fontos lenne mert van amelyiket tàvolról le lehet tiltatni

itt kellett egy másik fél

az viszont értelmetlen h a csóka az sms után elérhetetlen lett és kikapcsolta a telójat

ha saját embert küldött gyalog saját maga intézte akkor minek volt ups ruhába

aki nem értené

hamis ruha hamis ups fivarlevél ez mindent mutat h a posztert átverték

ha ez nem lenne akkor a vevő mondhatná azt h a poszter önként adta oda neki a mobilját ingyé saját embere ment el érte az olcsóbb is

de a poszter saját futárnak nem adta volna oda hiszen elővigyázatos volt csak hamis ups futárra nem gondolt

igi1 2014.10.03. 09:11:50

@Manyecska: de sok részt kihagya posztert

én nem lattam még ups futárt gyalog

a posztert sajnàlom mert ezt mindenki bevette volna

de 110 000 forintnál vagy előleget kérsz vagy személyes átvétel

nincs más opció

Manyecska 2014.10.03. 09:18:31

@igi1: jut eszembe a MÁV-nál felrakták az egyik vonatra a gps-es kütyüjüket, amit nem kellett volna mer külföldre ment a vonat..:DDD, sza azóta bottal ütik a nyomát!!! 2 km-ig fogta csak a jeleket..azon röhögtek itt a fijjúk a munkahelyemen.. ehhez is kell ész nem?:D
Na tényleg lépek mer dógaim vannak.

Manyecska 2014.10.03. 09:21:02

@igi1: előttem van ahogy integetve futnak a vonat után..:DD ezek ilyen tehervagonok ahol jelzi a lakat ha megbontják a vagont!..csak még a régi rádiós volt, nem a gps-es rosszat mondtam. lőjenek le és töröjjék belém a cipőjüket nyilván mást nem érdemlek..:(
:DD

Martinicske 2014.10.03. 09:23:41

@Manyecska: Figyi, ha csak az az értelme ennek a blognak, hogy le lehessen hülyézni a beküldőt aki itt biztosítja a napi aktuális cirkuszt akkor ennyi. Csak akkor legyen kiírva a fejlécbe és én többet nem nyitom meg ezt az oldalt.

Egyébként nekem is van szerződött futár partnerem, nem az UPS egy másik, a vállalkozásban és tudok ilyet csinálni, hogy futárt küldök valamiért és volt is már rá példa. Sőt olyanra is, hogy egy távoli címen felvették és egy másik tőlem távoli címen letették a csomagot és ezzel se volt gond és azért nem volt, mert senki nem akart kifejezetten átverni mást. Sőt, olyan is volt már, hogy elfelejtettem rátenni az utánvételt a csomagra (több százat adok fel egy héten) és általában az ügyfél máris felhív és még aznap elutalja. Mert nem bűnöző, hanem normális ember.

Én biztos vagyok benne, hogy az okos kommentelők közül sokat át lehetne verni, sokat meg át is vernek. Mindenkinek más a gyenge pontja.

Azért mondjuk ki, itt egy átverésről van szó. Lehet azon a napon bepróbálkoztak 100 emberrel és 10 bejött. Ez ilyen, van aki áldozattá válik. Egy millió forint.

Manyecska 2014.10.03. 09:32:56

@Martinicske: beírtad hogy "sajnálom" "szegény poszter" "gyeresírj a vállamon" szavakat? NEM. Akkor?
Ezt mondom én is hogy sajnálom a posztert, még ha Te vagy az, akkor is.
Inkább legyél gyanakvó, egy sz.r Vatera átbasznak hamar mint sz.rt a palánkon, ennél csak az orandzsvéjsz a jobb.:D

Manyecska 2014.10.03. 09:34:55

@Martinicske: és aznap 100 hamis futárt küldtek ki klónozás útján. Gratulálok, te fárasztóbb vagy mint a poszterek!!
Kivételesen nem erre a poszterre értettem mer ő normális. Van ez így..110.000 Ft nem nagy összeg. Végül is.

Martinicske 2014.10.03. 10:17:47

@Manyecska: kicsit gondold végig.

Bepróbálkoznak 100 hirdetőnél, abból kilencven valamiért nem megy bele, mert előre ment az időben és elolvasta az itteni kommenteket, kiokosította magát és utána visszament az időben. Vagy magától okos esetleg. Az ilyen is igen gyakori mostanában.

10 belemegy, így az ál futárnak csak 10 címre kell kimennie. 1 millióért nem is olyan nagy megerőltetés. Kevesebbért öltek már embert. Ebből hetekig lehet pl. drogozni.

Mért kell egy nap alatt csinálniuk?

Mert lesznek a károsultak között olyanok akik mondjuk vállalják, hogy lehülyézik őket és mégis beküldik egy-két ilyen blogra és lesznek akik már tudni fognak róla, hogy van ez az átverés és mire jön az ál futár esetleg rendőrök fogják várni. Tehát ezt nem csinálhatják a végtelenségig.

Én ezért is írtam, hogy a beküldő korrekt. Bevállalta a lehülyézést, de beküldte.

Egyébként sajnálom a posztolót, de ezzel nem megy sokra. Nem én küldtem ezt be, de átérzem a helyzetét.

igi1 2014.10.03. 10:34:28

@Blogger Géza: hát h az eladó ne gyanakodjon a vevőre

én az sms utáni kikapcsolást nem vagom h azt is minek akkor

de ilyet honnan tudna bárki h csomagért kihoz miert és minek megy a futár

mauser98k 2014.10.03. 10:35:03

nekem az életem 4 utánvételes eladásából 2x jött vissza a csomag,ezért már régóta nincs utánvét. Főleg nem ekkora összegnél.

Sokan próbálkoznak,de nálam csak az előre utalás játszik.Meg lehet nézni a vaterás profilom,100%-os,ennyi.

De sokszor van,hogy felhivom én is az eladót,és már a stílusból tudom,hogy pl neki nem fogok előre utalni.....

sajnos kel egy kis bizalom az előre utalásahoz,de ezt már érzi az ember. Mondjuk 100.000 Ft-nál már személyesen mennék vmi közelebbi cimre,annyit nem utalok előre.

max 10-20.000 ft. vagy kevesebb.

AtiSnatch 2014.10.03. 10:39:05

@mauser98k: mennyiért adod az életed? és mi vagy te, macska? :D

igi1 2014.10.03. 10:39:57

@Martinicske: nem ezt csak nagy értékü cuccoknál éri meg csinálni

igi1 2014.10.03. 10:46:34

ennél a posztnál a poszter megérdemli a szeretetből való megszorongatásom vigasztalásképp

a törökk is szokta élvezni mikor így megszorongatom :)

igi1 2014.10.03. 11:08:15

az biza szegény poszter nagyon megkapta amikor felhívta öt a vevő azzal h adja meg a futárlevél szàmát

ezt csak az érti aki átesett ilyenen már

ezér a húzásáért kivégeztetnèm a vevőt

diszkriminans (törölt) 2014.10.03. 11:32:49

@mauser98k:
"Főleg nem ekkora összegnél."

Én pont bizonyos összeg fölött nem vennék semmit nem utánvéttel, kisebb összegnél belefér. Normális esetben, ahol nem játszik az álfutár, meg ilyesmi, fix összeget kockáztat az eladó (nem veszi át a vevő), és a termék árát a vevő. Innentől kezdve minél nagyobb az összeg, relatív annál kisebbet kockáztat az eladó, és többet a vevő.

Vagy úgy értetted, hogy ennyire kicsi összegnél?

igi1 2014.10.03. 11:43:02

@diszkriminans: pont ez a poén a sztoro a h olyanokra mennek rá akik még bevállalják eladóként az utánvétes dolgot

plusz a poszter félhet amiatt h ő megadta a telefonszámát a vevőnek is meg a futár is tudja h ő átverhető és ugye a címét is megadta

majd évek múltán megint más módon fogják átverni

McZozo 2014.10.03. 11:56:27

@igi1:
egy budapesti berhazba panelba tarsashazba, mikor becsonget futar 3. emelet 32 be honnan a lotudobol latod hogy kocsival van e vagy sem.
Ralatos esetben is mondhatja hogy jaj nem tudtammegalnia haz elott csak a sarkon. azt se latod. Ezt csak csaladi hazas kornyezetben nehez eljatszani. De ettol fuggetlenul ha votl ruha minden miert ne lehetne egy felmatricazott auto is. En megmondom az oszintet meg soha nem neztem meg a postai auto rendszamat eszembe se jutott. De ha valaki profi ez is megoldhato par sarokraa cimtol feltesz egy kamu rendszamot majd miutan tavozik visszacsereli. Ha valaki mar ennyire szervezetten all hozza nincsenek akadalyok szvsz

igi1 2014.10.03. 12:16:28

@McZozo: ponn ezér kell kamerát keresni én ezt mondtam de ha még egyszer vki ezzel jön, felrúgom mint a ló a lovászt

igi1 2014.10.03. 13:24:10

de a részletes személyleírás segít de ilyenkor az van h a futár és a telefonáló is csak 1 láncszem ők kapnak érte egy kis zsét mert a zsákmányt el is kell adni pénzzé tenni

110 000 forintért felteszem okosteló

nyilván adta a papírt dobozt számlát is ha nem akart mást átverni a poszter

ponn ez a bukta h a csaló szólt a baleknak h hé te hülye hol a telód !?

a poszter minden adata is náluk van plusz köcsögösködött is a végèn "remélem anyádat temetik a zsèből"

tehát a feje meg lesz jegyezve mindenképp a rendőrség meg csak akkor tud segíteni ha a futár állandó csaló és mindig minden ügyfèlhez megy

ezt mindenki bukta volna hiszen itt az elején veszített h beleegyezett az utánvétbe és h felhivta őt h hová kéri

másodszor ott bukott h felhívta a futár is h korábban kön és átadta a csomagot neki

harmadszorra meg ott h smst írt minden mindegy révèn

itt csak az a kérdés h a poszter is átverni akart e a teló mi volt

mert olyankor csinàlják ezt ha tudják h te is sumákolsz valamit

a poszter ott veszített h felhívtàk őt az elejèn!

Reszelő Aladár 2014.10.03. 14:22:52

Egy ilyen sztorit csak beszopni lehet. Rengeteg visszaélés alapja, hogy valamilyen szolgálató egyenruhájában jelenik meg a csaló, főként, hogy a legtöbb ember nem is tudja, hogy kinek milyen azonosítója kellene hogy legyen.
Egy futár matricázott autóval, egyenruhával, eredetihez hasonló fuvarlevéllel elég hihető. Az odacsörög telefonon hihető, az előbb odaér hihető, a fuvarlevélszám elkérése pláne hihető.

Mint mondtam, az ilyet bárki beszopná.

igi1 2014.10.03. 14:56:54

@Reszelő Aladár: tévedés NEM et kell mondani csak akkor úszhatod meg

a poszternak nagyon kellhetett a lóvé ezert kindenbe belement

ezt használták ki h tiplizett a vevőnek

movhu 2014.10.03. 15:10:52

Ha már mindenképpen csak így lehet eladni a telót utánvéttel, akkor is kérnék mondjuk 1.000 Ft-ot utalással a számlámra. Bankszámlát nyitni a sztorihoz hamis papírokkal már szerintem már túl komplikált. A számla adatokból meg rögtön meg lehetne találni az illetőt, tehát bele sem fog menni az üzletbe, ha sumákolni akar.

igi1 2014.10.03. 15:48:39

@movhu: ja utólag okos mindenki de ez lett volna az 1etlen megoldás

mert itt ha nemet mond és utal de ha lelèp te nem buksz rajta

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.10.03. 15:54:26

nem artana egyenesbe jonni az alapfogalmakkal!!!

a vatera az az ebay magyar megfeleloje, ott az eladonak ki kell epitenie egy reputációt, meg kell alapoznia az uzlet menetet, amugy meg ha ebay akkor paypal, ennel van olyan havi vagy kethavi huncutsag hogy visszakered vevokent a penzt

erre jott egy aprohirdeteses oldal ahol semmit nem lehet tudni a masikrol, es beszopta a tutti dumat az elado...

amugy meg kamu-UPSs emberkerol volt mar hir, az ugy volt hogy megrendelte a teglat aztan ki is fizette az álfutárnak amikor meg kibontotta akkor egy 100e erteku mobiltelo volt benne
(ja igen ezt az esetet az ebayes csillaggyujtogetes + paypalos fizetes kikuszobolte volna, de az meg nem ingyéééééééééért van)

igi1 2014.10.03. 17:53:47

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: az olx-et is a vatera birtokolja

egy a tulajuk

csak az olx-en még ingyenes, és kockázatosabb is ezért, de a vatera sem töri magát, megvédje az utánvétes eladót és a károsodó vevőt

2014.10.03. 20:40:59

@igi1: "hamis ups ruha hamis fuvarlevél a durva erre csak az fektet be aki ezzel foglalkozik" - aki korábban az UPS-nél dolgozott, annak semmit sem kell ebbe befektetnie. Nekem is megvan az munkaruhám az összes korábbi egyenruhás munkahelyemről. Megvette a cég, de amikor elváltak útjaink, nem kérte vissza a használt, rongyos göncöket. (Mihez is kezdtek volna vele?)
De egyénként sem egy nagy befektetés, 2-10e Ft körül lehet egyenruhákat venni, attól függően, hogy mennyire profitábilisek. :) Pl. a BKV jegyellenőri az drágább, hiszen az egy megélhetés... a tűzoltó egyenruha olcsó, mert annak legfeljebb farsangkor lehet hasznát venni.

igi1 2014.10.04. 07:55:15

@Hajszás Láncos: hülye lenne így mellékest szeretni olyan akinek bármi köze volt a upshez hiszen könnyen frlismerhető 1 volt alkalmazott

az más kerdés h a ruhát kölcsön/eladhatta másnak

mondjuk fuvarlevelet még így is bajosan hamisít na meg hol a pda akkor a sztoriból!?

vagy az csomagfeladásnál nincs!?

a masik valóban átöltözhetett a lépcsőházba de akkor is meglátjatják, illetve amikor kilép az utcára megint akkor is látható az egyén ha átöltözik ha nem

itt olyannak kellett lenni akinek a közelben van rokonja akinek van lakása akár 1 emelettel lejjebb

ott átöltözik vár 1-2 napot figyeli a rendőröket jönnek e

kamerafelvétel nem sokat ér de nem kockáztatnak ilyenkor a biztos zsákmány

kivéve ha bodzás volt akkor tökmind1

2014.10.04. 09:10:18

@igi1: Fuvarlevél? Ugyan már! A 600dpi-s színes lézernyomtatók korában? Simán! De talán aki bemegy az UPS-hez, annak adnak is egy marékkal, hadd töltögesse ki otthon. Átöltözni a liftben is remekül lehet. De nem is biztos, hogy kell. A sapkát zsebre gyűri, az ingre felhúz egy pulcsit, és kész, máris nem UPS ember az illető.

igi1 2014.10.04. 16:56:23

@Hajszás Láncos: a poszter sok apróbb részletet kihagy ami nèlkül úgyis mindgy

Bár mondjuk ebben van alami ezt el kell ismerni.

nem tudom még sose adtam fel csomagot, és vidékre autóval gps sel és pdaval jön mindig ugyanaz a futár, de olyanról nem hallottam h előbb jöttek volna a szokásosnál

Pl. Betéve tudjuk h a postás fél 10 kor jön, a gls fél 1 felė, a ups meg kettőkor

itt ebben az a durva h a poszter személyes adatai is a csalók kezébe kerültek főleg a címe

az ő fejét megjegyzik h nem kár ha kesőbb kap még a pofájára

2014.10.05. 19:43:25

@igi1: Á, dehogy, majd bolondok lesznek a postert elagyabugyálni, hát kész lebukás lenne... szürke csacsi a ködben, a sünök meg két hónap múlva lezárják a nyomozást, oszt csao. Onnantól a koma telefonnya már csak egy statisztikai szám, egy felderítetlen bűneset a sok közül. Az álfutár meg vígan éli a világát, és átkúr még n+1 embert, amíg egyszer bele nem botlik valaki olyanba, aki agyoncsapja mérgében.

GatyaPityu 2014.10.06. 15:31:21

Javaslom, a levélíró utazzon le arra a címre, amit a telefonáló megadott, hátha ott okosabb lesz. 110 ropi csak megér egy tízezres útiköltséget, hátha utoléred az embert és a fejét megsimogathatod a cipőd talpával...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.10.07. 11:42:32

@Hajszás Láncos: "Onnantól a koma telefonnya már csak egy statisztikai szám, egy felderítetlen bűneset a sok közül."

ezt nem hinnem!!!
szerintem szorgos kezek a rendorsegnel osszegyujtik az egy kaptafara valokat oszt csomagban szamoljak el!!!
azaz 20 telo + UPS == 1 buncselekmeny
erre este kiallnak megfognak egy a tarsadalom bekejet nagymertekben veszelyezteto lejart egeszsegugyi papirral(de nem lejart jogsival!) furikazo szabalysertest es maris ki van egyenlitve a statisztika :)))
na jo megsem mert az egyik valszeg buncselekmeny mig a masik csak szabalysertes :)

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.10.07. 11:50:23

@igi1: rendes elado / vevo eseten azert a pozitiv es negativ tapasztalatok azert vannak hogy legyen valami latszatja az elotortenetnek

ha meg a vatera teszem azt 20 ertektelen termeknel megengedi a pozitiv velemenyt, azaz 0 Ft bevetelnel csak par kattintassal meg vevofarmolassal lehetove teszi a csalast es az alapjan megteveszto informaciot prezental a kovetkezo vevonek akkor az szerintem perelheto kellene legyen

amugy tudom hogy ez a jelenlegi felallas nem a hagyomanyos elado/vevo volt, igy igazan nagy balfasz volt a poszter :)))

ahanem01 2014.11.03. 12:52:48

@Aullahh: Látom, felfogtad a lényeget.