Tékozló Homár

Hajni már Nemakaregyilyet FRISSÜLT

2014.10.30. 09:10 | Homár Hilda | 80 komment

logo (4).png

Legutóbb szeptember közepén írtunk az Úgyismegveszel.hu-ról, akik akkor dicséretes gyorsasággal jelentkeztek nálunk egy meakulpázó levéllel. Remélem az azonos kötelékbe tartozó Akarokegyilyet.hu és szegény Hajni esetében is így lesz ez. Ő ugyanis miközben a félresikerült vásárlás miatt veri a fejét a falba, hevesen ostorozza is magát, amiért a baráti körét is beugrasztotta egy nagy közös önszopatásba. Az biztos, hogy nagy tanulság, hogy számla nélkül ne vegyünk át semmit, plusz valaki mondja már meg, hogy mi a 8-at tud egy 8 az 1-ben fejhallgató!

Sziasztok.Véletlenül találtam meg az oldalt, aminek nagyon örülök, mert fogalmam sincs mit tehetnék.

Eddig úgy gondoltam, nagyon körültekintö és megfontolt vásárló vagyok, de valószinű, csak szerencsém volt, hogy eddig még nem kerültem "bajba". Most bedöltem én is a csábitó, jóval bolti ár alatt kinált kuponos akciónak,ráadásul még a baráti társaságot is magammal rántottam.

A történet a következö: 2014.10.07.-én rendeltem 5 db 64 GB-os pedrive-ot kuponos ajánlattal 5.500 ft-ért /ami túl szép hogy igaz legyen az nem is az / meg egy 8az1-ben fejhallgatót. Rendben meg is érkezett az árú, mindenki nagyon örült, az sem nagyon akasztott meg, hogy se számla, se csomagolás, csak a fejhallgató dobozába beszórva az 5 pedrive. /Azt azért még a futár jelenlétében megnéztem, hogy egyáltalán meg van e mind. / A feketeleves ezután jött.

A fejhallgatónak hiányzik az elemtakarója, a tartó gumi olyan laza, hogy nem jó semmire,de legalább az müködik.Viszont a pendrive az kuka. Igazából mondhatom hogy nagyon nagy szerencsénk volt,hogy rögtön tele is akartuk másolni, különben lehet csak hónapok múlva derül ki,hogy nem hogy 64 GB, de jó ha 30 fér rá, de ott is nagyon résen kell lenni,ugyanis ha csak 1megával túllépjük a keretet,már felülirja a már meglévö adatokat.

Igy aztán gyors telefon körbe, mindenki próbálja ki a magáét,hisz elképzelhetö hogy csak a mienk gyári hibás, ilyesmi elöfordul. De sajnos nem. Mind rossz.

Na de semmi para az oldalon meg van hirdetve 100% garancia blabla. Irtam nekik és türelmesen kivártam a 72 órát, amit a visszaigazoló emailben irtak, hogy ennyi idö a válasz. Pénteken irtam,szerdán már kicsit aggódtam, ezért megkiséreltem telefonálni /többször is/ ami a minden ügyintézönk foglalt rigmussal zárult.Erre már kicsit zaklatott lettem és irtam még egy levelet. Azóta sincs semmi válasz, nekem 30k hiányzik a kasszából, hisz én kifizettem,és mivel az én hibám nem várhatom hogy a barátaim is kidobjanak akár egy ft-ot is hiába.Nem tudom hogy van e megoldás az én esetemre,/bizom benne hogy igen /de, ha csak annyi ,hogy más okul belöle, már nem volt teljesen hiábavaló. A cég neve: Akarokegyilyet vagy Úgyismegveszel.hu vagy még kitudja mennyi néven hirdetnek.

Üdv,

Hajni

UPDATE 10.30. 19:11

Na, a cég ezúttal nálunk nem jelentkezett, Hajninál viszont igen,  és úgyis ez a lényeg.

Nektek hála rögtön jött is válasz hogy viszik a hulladékot és visszautalják az árát. Örülök hogy sikerült békésen lezárni ezt az ügyet és soha többet nem veszek semmit amiért nem tudok személyesen is elmenni.További eredményes munkát Nektek. Üdv,Hajni

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.10.30. 09:19:35

Fejhallgató-teszt!!: www.youtube.com/watch?v=aX4oCAowqjw
hamár úgyis megvesztél..itt egy egész emelet hallgatja:DDD épp.

Atörökk 2014.10.30. 09:25:28

Az árú a szervízben is rövid ú, te nyomorult gruppenvadász!

joska61 2014.10.30. 09:25:44

Körültekintő vásárló nem a gagyira hajt az ilyen kilométerekről szemétbanádának látszó bűnszövetkezeteknél. Tényleg elhitte vajon, hogy gombokért normális terméket kap?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.10.30. 09:27:01

Te komolyan képes vagy vásárolni ilyen szar cégnél??????
ugyismegveszel,akarszegyilyet,hülyevevő, stb...

megérdemled, tanulópénz.

Komojtalan 2014.10.30. 09:30:48

Legalább utólag bevallja hogy buta volt. Ránéztem a 64G pendrivékre 8.5k körül kezdődik, de nem noname boltban inkább 10 -től. Ettől kezdve esélytelen hogy megrendeljem 5.5k -ért, főleg nem 5 darabot. A 32G-s kerül 5k -ba, mondjuk azt nem tudom milyen trükkel csinálták a duplázást, de régen én is hallottam ilyenről.

Atörökk 2014.10.30. 09:36:18

Megbízható cég lehet. Vajon kinek tartozik a tulajdonos?

A cég tagja (részvényese) vagyoni részesedésének lefoglalása
35/1.

A tagot (részvényest) tartalmazó rovat száma: 1/1
A vagyoni részesedés lefoglalásának időpontja: 2013. december 11.
A végrehajtási ügy száma: 0348.V.1155/2013/31
A végrehajtást foganatosító végrehajtó neve: Dr. Schadl György önálló bírósági végrehajtó
Szolgálati helye: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 5-6.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.10.30. 09:37:32

hihetetlen hogy emberek mennyire szeretnek házhoz menni a lófaszért

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.30. 09:40:37

"meg is érkezett az árú"

A milyen árú micsoda érkezett meg, te hüje?

http://www.vadászvadászteszopnifogsz.hu

http://www.féláronadunkminőségetnapersze.hu

"felülirja a már meglévö adatokat."

Akkor ráírhatsz akár 640 gigát is. http://www.sírok.hu

Manyecska 2014.10.30. 09:45:15

Én nagyon sajnálom a posztolót!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.30. 09:48:12

Megvan a 3 hely, ahol a közönséges dolgokat veszem, ahol a ritkaságokat veszem, és ahol a használt cuccokat veszem. Aránylag jó árakat kapok, és nem megyek el tíz forint megtakarításért egy zugboltba. A lelkiismeretes és szakszerű kiszolgálást, létező szervizt meg kell fizetni. És ha véletlenül egy szart akarok venni, ők beszélnek le róla.

Atörökk 2014.10.30. 09:51:42

@atpijkamo:
Jó ez neked? Így nem fogunk tudni sajnálni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.30. 10:05:28

Én nagyon sajnálom Hajnit!
Ez a diszkrét szoptatások netovábbja!4!!
Pláne mer pendráj.
Meg még fejhallgat is.

AtiSnatch 2014.10.30. 10:06:22

"türelmesen kivártam a 72 órát" Azt is az ígyjártál.hu-tól rendelted?

herk 2014.10.30. 10:39:59

"Na de semmi para az oldalon meg van hirdetve 100% garancia blabla. Irtam nekik és türelmesen kivártam a 72 órát, amit a visszaigazoló emailben irtak, hogy ennyi idö a válasz."

Ugy tudom, hogy 14 napod van a vasarlastol elallnod. Tehet 14 napon belul kell jelezned elallasi szandekodat, fuggetlenul attol, hogy ok valaszolnak vagy sem, meg hogy a sajat ASZFjuk mit ir. Szoval ha 14 napon belul vagy, akkor jelezd nekik elallasi szandekod.
Aztan fizetesi meghagyas, jegyzo, ugyved, vegrehajto, kivegzo, temeto, stb

Arculatervin 2014.10.30. 10:40:30

@atörökk: a szervíz az még a kommentben is szerviz... eh

AtiSnatch 2014.10.30. 10:42:20

@Arculatervin: ismerlek téged, ott voltál a búcsúban, mint dugós puska.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.30. 10:57:38

"nem hogy 64 GB, de jó ha 30 fér rá, de ott is nagyon résen kell lenni,ugyanis ha csak 1megával túllépjük a keretet,már felülirja a már meglévö adatokat"

Ez milyen pendrive lehet? Ezt a jelenséget valaki magyarázza már el nekem%

Atörökk 2014.10.30. 10:58:49

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:
Áramellátása lett a pendrájvnak, úgy.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.30. 10:59:15

@Arculatervin: "@atörökk: a szervíz az még a kommentben is szerviz... eh"

Nem látod, hogy ez egy buta törökk? Nem tut matyarul.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.30. 11:01:52

"Igy aztán gyors telefon körbe, mindenki próbálja ki a magáét,hisz elképzelhetö hogy csak a mienk gyári hibás, ilyesmi elöfordul. De sajnos nem. Mind rossz."
Nem rossz, hanem kamu 64Gb
Csinálsz rá egy 32Gb-os partíciót (jaaaa, hogy a winfos nem tud pendrive-ot particionálni, az már a te bajod...) és faszán megy.
Én így vettem egy sörért egy 64GB-os kamu SD-t, ami csak 8GB, de egy sörért fasza.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.30. 11:09:11

@atörökk:
Az nem-e leheccséges, hogy az Igi kűtte be a posztot álnéven?

Manyecska 2014.10.30. 11:14:12

OFF @atpijkamo: :)) én most jöttem a postárú',felmentem az irodánKba /családi váll., egy emelettel feLLYebb/, mondom alukálok egyet -ha már locsolni kellett ott- na cipő le, kanapéra fel, Szundi izé szundi belő telefonon..aztán rámjött a röhögés mert neteztem picit inkább, jövök le, főnököm: sokan voltak. ahh mondom persze, mint mindig. Abban a pillanatban mexólal az ébresztőórám..:D ááá mondom peteérésem van bocs :DD:P Deciki!!

j311 2014.10.30. 11:23:07

Rendőrségen feljelentést tettél-e már?

Atörökk 2014.10.30. 11:25:31

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nem, merő csak iPendrájvt venne!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.30. 11:34:07

@atörökk:
Nem tudhattyuk, lehet, hogy az vót!
Nem derül ki a posztbú.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.30. 11:52:22

@ColT: Mondjuk ettől az átverés még átverés, a füles hiányzó elemtakarója is pont elég.

"ami a minden ügyintézönk foglalt rigmussal zárult"
Gondolod, hogy van ügyintéző?

Leone_510 2014.10.30. 11:54:12

esetleg az ilyen cégektől tömegesen rendel sok sok polgár jóféle dolgokat , de átvétel előtt eláll a vásárlástól, azt lehet? :)

igi1 2014.10.30. 11:57:40

ha jól értem 29.9 gbal működik a pendrive?

akkor no problem nem másolsz rá 30-at. :)

egyébként meg csak saját magunknak vásárolunk vagy a családtagoknak, ismerősök bekaphassák

az ilyen poszter féle valószínűleg rendszeres ügynök

egyébként meg 5000 ér egy 64 gbos pendrive már erős öngyilkosság akármilyen is az

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.30. 13:26:08

@Manyecska: :))

@atörökk: "nem fogunk tudni sajnálni."

Mert egy szívtelen dög vagy. Majd Manyi sajnál.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.10.30. 13:27:28

Ezek küldenek nekem napi 4-5 SPAM levelet. És lehetetlen leiratkozni róla.
Szánalmas egy banda.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.30. 13:37:38

@amsz: :)) Mi értelme lenne egy SPAM-ről "leiratkozni" te nagyonokos? Ha bármit válaszolsz, csak azt bizonyítod, hogy él a cím, drágáért el lehet adni, és csak még több SPAM jön.

Szólsz a szolgáltatódnak, és kiszűrik a faszba.

Az is IQ huszár, aki nem törli a SPAM-et, hanem elolvassa, pláne, hogy vásárol is a geciktől. Ezt soha nem értettem. Mész az utcán, fenékbe rúg egy perecárus, akkor veszel tőle kukából kiszedett szaros perecet???

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.30. 13:45:06

"rendeltem 5 db 64 GB-os pedrive-ot kuponos ajánlattal"

Szóval SPAM-et kaptál, és mivel ezzel már bizonyították, hogy nagyongecik, rögtön küldtél is nekik egy kis zsozsót. Tudod mit? Nem sajnállak. Megérdemelted. És még sokkal többet meérdemelnél, mert táplálod ezeket a rohadékokat.

Arculatervin 2014.10.30. 14:02:04

@Arculatervin: Kikérem magamnak ezt a hangnemet. Én egy igazi AEG vagyok, nem holmi, hogy is neveztél, "dugós puska"?

AtiSnatch 2014.10.30. 14:04:37

@Arculatervin: azért nehogy verekedésbe keveredj magaddal :D

Bluemotion 2014.10.30. 15:06:17

"Véletlenül találtam meg az oldalt, aminek nagyon örülök, mert fogalmam sincs mit tehetnék."

Végül is hetek óta szórják már a kéretlen levelet a vásárolt magyarországi emaillistáikra. Egyet biztosan lehet tudni az ilyen oldalakról: Vesznek 3 konténer kínai szemetet, aztán 150%-os akció keretein belül eladják, a hiszékeny vásárlóknak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.30. 15:19:38

@Bluemotion: Mit hiszékeny, mit hiszékeny? Pontosan tuggya, hogy geci az eladó, mert SPAM-el. Nem hiszékeny, hanem rohadt buta és kapzsi, hogy féláron akar hozzájutni a cucchoz.

Akkor hiszékeny, ha van egy mákszemnyi esélye, hogy amit vár, az bekövetkezik.

Bluemotion 2014.10.30. 16:13:39

@atpijkamo: Én például eltudom képzelni, hogy valaki nem találkozott még ilyesmivel és bedőlt a vonzó áraknak. Például az én nagymamám is nem rég kapott egy laptopot, és jóval elmúlt már 70, de ettől függetlenül érdekli az internet világa, és lehet hogy ha nem mondtam volna el egy pár dolgot az internet veszélyeiről még az elején, akkor lehet hogy ő is beleugrott volna egy ilyen "fantasztikus" ajánlatba.

Eudocimus Ruber 2014.10.30. 16:18:27

Tanúlságos történet ez is.

Atörökk 2014.10.30. 16:21:55

@Bluemotion:
Hidd el, felnőtt, értelmes(nek tűnő) emberek is beugranak ilyen ajánlatoknak. Máskor meg meg meglát valamit, azonnal megveszi, aztán utólag jön rá, hogy drága volt. Én most már bármit is akarok venni, rászánok pár perc guglizást, szerintem az egyik legjobb órabér, amit így keresni lehet...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.30. 16:53:14

@Bluemotion: Öööö... gyorsan, gyorsan szólj neki, hogy ha

- megnyeri a lottóötöst, pedig nem is vett szelvényt
- hatalmas örökséget kap elhunyt testvére után, pedig egyke
- Burundiból kimenekített korrupciós tízmilliárd dollár egy százalékát ajánlják fel
- a svéd trónörököst kell kimenteni a spanyol börtönből búsás jutalom fejében
- napi kétezer dollár fizetést adnak

akkor se utalja át nekik a havi nyugdíját.

Fú! Ha ez megvolt, akkor szólj neki, hogy ha egy ismeretlennel együtt találnak az utcán egy karikagyűrűt, és az aranyat független ékszerésszel hitelesíttetik, és a másik felajánlja, hogy negyed ára készpénz ellenében megtarthatja az egészet, ne menjen bele.

Ha biztos fogadási lehetősége van - pl. ittapiros holapiros -, akkor se fogadjon.

Na, ha ezt mind megtanítod neki, akkor kicsit biztonságban lesz.

Alternatíva: ha van neki józan paraszti esze, akkor nem kell külön tanítgatni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.30. 16:59:37

@Eudocimus Ruber: "Tanúlságos"

Milyen tanú? Semmilyen tanúról nem szólt itt történet. Ha meg szólt volna, akkor tanúságos.

Csimpi csumpi 2014.10.30. 17:42:15

8in1 fejhallgato? Nincs tobb kerdesem.

Nagyon saLYnalom a posztolot!

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.30. 18:07:46

@Csimpi csumpi:
Gondolom a 8-ban már benne van az orális kényeztetés is.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2014.10.30. 19:37:21

Tanulság: Az összes ilyen site-ot spamra tettem (ugyismegveszel stb.)

Bluemotion 2014.10.30. 22:06:31

@atpijkamo: Igazából ehhez Internet se kell, hány olyan poszt volt régebben, hogy ingyenes vérnyomásméréskor az öreglány már egy 500E Ft-os vizes tisztítógép tulajdonosa volt. :)

Bluemotion 2014.10.30. 22:09:31

@Rézfánfütyülő fűzangyal: Szélmalom harc. Klónozza az oldalt és átmásolja egy újabb doménre. Egyébként ennek az oldalnak már 4-5 tüköroldala simán van már, ugyanazon tartalommal.

Aureliano Buendía 2014.10.30. 22:55:23

az áru mindig rövid u

na, ezt most kurvagyorsan írd le százstor

Aureliano Buendía 2014.10.30. 22:56:20

az áru mindig rövid u

na, ezt most kurvagyorsan írd le százszor*

*minek iszik, aki nem bírja

Black Hole 2014.10.30. 23:19:38

@Aureliano Buendía: amit te mondasz, az a rövidáru :-)

Black Hole 2014.10.31. 00:04:40

Tényleg, milyen az a 8 az egyben fejhallgató? Ha valaki megmondja, jutalomban részesítem!

D2 2014.10.31. 00:06:38

@Csimpi csumpi: Tényleg? :O És én lemaradtam erről a naccerű ajánlatról :(((

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.31. 00:18:57

@Black Hole: "milyen az a 8 az egyben fejhallgató?"

Na, elárulom:

1. bal működik, jobb működik
2. bal működik, jobb süket
3. bal süket, jobb működik
4. bal süket, jobb süket
5. jobb működik bal oldalon, bal működik jobb oldalon
6. jobb működik bal oldalon, bal süket jobb oldalon
stb.

kukásmanó 2014.10.31. 08:52:57

Vaterán láttam múltkor hasonló áron szintén 64GB-os modellt. Egyértelműen kamu, írtam az eladónak, hogy szedje le. Válaszként gyakorlatilag virágnyelven lehülyézett. Írtam a vaterának, akik szintén elküldtek melegebb égtájra, mert ők "nem tudhatják", hogy valóban átvágás, és ne zaklassan az eladót. Ezek után belefutottam hamisított márkás ruhákba. Szintén jelentettem, hogy azért nem kellene nyilvánosan átvágni az embereket hamis cuccokkal. Cserébe felfüggesztették a fiókom. (Nem qrva anyáztam..)
Ezek után? Megérdemli mindenki a sorsát. Aki ezresért vesz tízezres számtech cuccot, igen is szívja meg. Ha a NAV megvágja a vaterát hamis áru terítésért, igenis szívja meg. Remélem egyszer ezek a kuponos oldalakat is kipucolják végre, mert nagy részük egyszerűen csak sima csaló cég. Persze "törvényes kereteken belül.."

joska61 2014.10.31. 09:02:21

"soha többet nem veszek semmit amiért nem tudok személyesen is elmenni" Újabb butaság. Vegyél bátran bármit, csak nem kell kakit rágni, és rendes komoly cégektől kell vásárolni.

ergerberger 2014.10.31. 14:57:15

"és soha többet nem veszek semmit amiért nem tudok személyesen is elmenni."

Hű de gyorsan sikerült átesni egyik kreténségből rögtön a másikba bmeg!

WebÁRÚÚÚházból vásárolni jó dolog, csak nem a noname lófaszjóska gagyishopból kéne, hanem a megbízható cégektől, ahol a hírnév miatt nem merik átbaszni a parasztot.

lutria 2014.10.31. 19:09:50

És ha legközelebb személyesen vásárol pendriveot akkor mit tesz,visz egy laptopot és leteszteli a boltban úgy hogy átmásol róla 64Gb-ot?Mennyi időbe is fog ez telleni?Pláne 5X...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.31. 19:15:49

@lutria: Faszt tesztelget. Elmegy akármelyik boltba, amelyiket nem SPAM-ből szedi ki, hanem a weben keresi ki, vagy a kisokosból, vagy a szomszédnénit kérdezi meg, ha végkép nincs ötlete.

@ergerberger: ""és soha többet nem veszek semmit amiért nem tudok személyesen is elmenni."
Hű de gyorsan sikerült átesni egyik kreténségből rögtön a másikba bmeg!"

+

Galla Miklós 2014.11.01. 00:12:37

(Ezt most vontatott orrhangon írom ide, olvassák lassan.)

- Mit mond a hiú nő a kozmetikusnál?
- Sminkelje ki a gégémet is a nyakamon, hogy bájos legyen!
- Miért?
- Mert akarok egy GIGA BÁJT!!!!

Ééééééértik, ugye, hogy GIGABÁJT?????? ???????? ??? ????? ????
"Gigabájt", hát ez fantasztikus! !!!!@! !!!@@!@!!@!!!!!!!
Ééééééértíííík! !!! !!

dani27bpbp 2014.11.01. 13:48:36

Tárolt Cégkivonat

A Cg.01-09-179222 cégjegyzékszámú European Air Import Korlátolt Felelősségű Társaság (1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10.) cég 2014. október 19. napján hatályos adatai a következők:

I. Cégformától független adatok
1. Általános adatok

Cégjegyzékszám: 01-09-179222
Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve: 2013/09/27

2. A cég elnevezése
2/1. European Air Import Korlátolt Felelősségű Társaság
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

3. A cég rövidített elnevezése
3/1. European Air Import Kft.
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

5. A cég székhelye
5/1. 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10.
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

8. A létesítő okirat kelte
8/1. 2013. szeptember 24.
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

902. A cég tevékenysége
9/1.
5121 '08 Légi áruszállítás
Főtevékenység.
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

11. A cég jegyzett tőkéje
11/1.
Megnevezés Összeg Pénznem
Összesen 500 000 HUF
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

13. A képviseletre jogosult(ak) adatai
13/1. Bakos Dániel (an.: Mészáros Gyöngyike Mária)
Születési ideje: 1989/07/15
2030 Érd, Balázs utca 7.
Adóazonosító jel: 8447552624
A képviselet módja: önálló
A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő)
A hiteles cégaláírási nyilatkozat vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta benyújtásra került.

Jogviszony kezdete: 2013/09/24
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

20. A cég statisztikai számjele
20/1. 24728748-5121-113-01.
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

21. A cég adószáma
21/1. Adószám: 24728748-2-42.
Közösségi adószám: HU24728748.
Adószám státusza: érvényes adószám
Státusz kezdete: 2013/09/26
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

32. A cég pénzforgalmi jelzőszáma
32/2. 12020304-01412112-00100007
A számla megnyitásának dátuma: 2013/10/02.
A pénzforgalmi jelzőszámot a Raiffeisen Bank Rt. (2030 Érd Budai út 22.) kezeli.
Cégjegyzékszám:
Bejegyzés kelte: 2013/10/07 Közzétéve: 2013/10/24
Hatályos: 2013/10/07 ...

35. A cég tagja (részvényese) vagyoni részesedésének lefoglalása
35/1.

A tagot (részvényest) tartalmazó rovat száma: 1/1
A vagyoni részesedés lefoglalásának időpontja: 2013. december 11.
A végrehajtási ügy száma: 0348.V.1155/2013/31
A végrehajtást foganatosító végrehajtó neve: Dr. Schadl György önálló bírósági végrehajtó
Szolgálati helye: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 5-6.

Megjegyzés: vh-t elr.: Dr. Németh Attila közjegyző (11073/Ü/30858/2011/1)
A változás időpontja: 2013/12/11
Bejegyzés kelte: 2014/01/06 Közzétéve: 2014/01/23
Hatályos: 2013/12/11 ...

45. A cég elektronikus elérhetősége
45/1.
A cég e-mail címe: europeanairimport@gmail.com
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

49. A cég cégjegyzékszámai
49/1.
Cégjegyzékszám:
Vezetve a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága nyilvántartásában.
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

II. Cégformától függő adatok
1. A tag(ok) adatai
1/1. Bakos Dániel (an.: Mészáros Gyöngyike Mária)
Születési ideje: 1989/07/15
2030 Érd, Balázs utca 7.
A tagsági jogviszony kezdete: 2013/09/24
Bejegyzés kelte: 2013/09/27 Közzétéve: 2013/10/10
Hatályos: 2013/09/27 ...

♔bаtyu♔ 2014.11.02. 19:54:17

@Komojtalan: Speciális szoftverrel leformázzák. Persze akkor is csak az eredeti méretet használhatod, viszont mivel túlírod, az egész kuka.

Olvasni olvashatsz róla, de írni azt már soha. Törölni sem, hiszen az is írás.

További gond, hogy ezt már le sem tudod formázni, csak a fenti szoftverrel. Viszont az sem segít már rajta.

♔bаtyu♔ 2014.11.02. 19:58:45

@atörökk: Én az Auchanban vettem régebben ilyen kamu pendrivet, szóval bárhol belefuthatsz.

Egyetlen dolgot lehet csinálni, leformázni, majd telenyomni adatokkal, ameddig engedi. Aztán újraformázni, vagy törölni. Ha nem megy, vissza lehet vinni, mert kamu a kapacitása. Persze nem bizalmas adatokat kell rátenni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.03. 07:55:53

@Bluemotion: :)) Stimmt. Vigyázni kell a nyaki erek beszűkülésére, nem jut elég oxigén az agyba. Gondnokság alá kell vetetni, ha elmúlt 50.

FatYet 2014.11.03. 09:36:49

vagy esetleg nem XP alól kell fat32-vel formázni, mert akkor max 32gb valódi partíció lesz rajta.... hanem ntfs-re formázni és akkor megy a 64gb

Eudocimus Ruber 2014.11.14. 23:30:40

@atpijkamo:
Csak a bajúszodat piszkálgattam meg egy picikét. Arra érzékenyek vagytok.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.14. 23:35:25

@Eudocimus Ruber: Bócsí, csak érzékeny vagyók a hósszúékezetek índókólatlan használatára.

Eudocimus Ruber 2014.11.14. 23:49:10

@atpijkamo:
A falunk egyik boltján (a kettőből, akkoriban) évekig az Árúház felirat díszelgett. Amikor a bátyám középiskolás lett Topolyán, a magyartanár azt mondta neki: veletek szóba sem állok, míg le nem cserélitek azt a feliratot.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.15. 00:09:49

@Eudocimus Ruber: Tegnap ücsörögtem a Nagycsarnokban, unalmamban olvastam a szemközti bolt feliratát. A "belföldi áruk" hosszú úval volt művészien fölfestve a cégérre. (Valami más szóösszetétel, de nem az árra vonatkozott.) A csarnok kellős közepén. Ááááá... Rajtam kívül senkit nem zavart.

Meg egy furgont láttam pár hete, a "szerviz" hosszú ível gyönyörűen fölfestve rá. Biztos büszke volt magára, milyen szépre sikerült. Ilyen fóliával. Körömel kezdtem lekaparni az éleit, hogy kerekebb legyen az ékezet, de a párom elrángatott, mondván, ne rongáljam. Én rongálni??? Hát épp ellenkezőleg, javítottam rajta!

Eudocimus Ruber 2014.11.15. 00:18:24

@atpijkamo:
azért nem egyszerű a helyesírásunk, ha valaki nem tanulta a különféle hasonulások lélektanát, akkor könnyen elveszhet benne, mert a logika már nem tud többet segíteni olyankor

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.15. 00:22:40

@Eudocimus Ruber: Van egy trükköm. Elgondolom, hogy mondanám ki. Az ellipszilonon nem segít, de az ilyen rövid-hosszú ékezetet tökéletesen visszaadja.

Nem vagyok jó nyelvtanból, de odáig már eljutottam, hogy ha nem vagyok benne biztos, akkor utánanézek. A gugli a barátom. Pláne akkor, ha kőbe akarnám vésni feliratnak.

JIca 2015.02.09. 13:08:15

Január 8-án rendeltem egy fürdőköpenyt a www.akarokegyilyet.hu webáruházból, amit még a mai napig nem kaptam meg. Többszöri e-mailemre nem válaszolnak, telefonon nem lehet őket elérni. A megrendelésnél nem volt lehetőség bejelölni a fürdőköpeny méretét, ezért a banki átutalás megjegyzés rovatában tettem ezt meg. Kétszer küldtek volna más méretű köpenyt, amit a csomag kiszállítóval történt egyeztetés után kértem, hogy ne hozzák ki. Azóta többször is írtam a webáruháznak, de semmi visszajelzést nem kaptam.
süti beállítások módosítása