Elég emlékezetesre sikeredett az Extreme Digital idén bevezetett karácsonyi szezonnyitó eseménye. A hazai Black Fridayt ugye a hagyományos amerikai időpont előtt egy héttel sikerült megrendezni úgy, hogy a nap jelentős részében az agyeldobós akciók helyett hejre kis hibaüzenet fogadta a vásárolni akaró tömegeket. A népek a FB-on háborogtak, szegény ügyfélszolgálatosok meg kétségbeesetten próbáltak túlélni valahogy.
Aztán eltelt egy hét, és elkezdtek jönni a panaszlevelek. Karácsonyi őrület, szevasz!
Sziasztok!
Adott a Black Friday (Fekete Péntek) nevezetű "brutális" (akár 60-70%-os) leárazás, mely Amerikába minden november utolsó péntekére esik és a Cyber Monday, mely az ezt követő hétfőre esik... Idén az edigital próbálta "bevezetni a magyar köztudatba" ezt az eseményt 2014.11.21.-ére, mely amúgy idén 2014.11.28.-ára esik... mindegyis!
Véletlenül belebotlottam az edigital hirdetésébe gondoltam biztos találok valamit jó áron... ahogy az várható volt a vásárlók megrohamozták a honlapjukat péntek éjjel, mely így gyakorlatilag elérhetetlen lett... sebaj, nagyjából egy 2-3órás próbálkozás után nagy nehezen sikerült kiválasztani egy terméket és azt meg is rendelni... (ahogy olvastam, így a szerencsésebbek között vagyok más fórumtárssal ellentétben, akinek még a weblapukat sem sikerült behozniuk)
Csakhogy a mai napig (1héttel a rendelés után) nincs semmi fejlemény ez ügybe...
Írtam feléjük - semmi válasz...
Rendelés azonosító: 67030914Ahogy láttam, az alábbi topikba lehet olvasni "jókat" az egész edigital-os hozzáállásról...
http://logout.hu/tema/black_friyday_2014_11_21_ha_mar_olcsobb_akkor_se_v/friss.htmlSzerintetek van rá bármi esély, hogy megkapom a leárazott áron!? Fogyasztóvédelem!? Kaptam e-mail visszaigazolást is a megrendelésről...(vagy csak újabb parasztvakítás?, akkor legalább egy GVH-s feljelentést megérne, hogy megbírságolják őket)
bye
V.
UPDATE 12. 01. 11:11
Olvasónk érdeklődő levelére végül jött válasz, bár nem egészen olyan, mint amilyenre számított.
"Az Ön által megrendelt termék sajnos továbbra sincs raktáron cégünknél, az érkezésére vonatkozóan, beszállító partnerünk nem jelölt meg konkrét időpontot. Amint a biztos információk rendelkezésünkre állnak, weboldalunkon feltüntetésre kerülnek, illetve rendszerünk automatikus levélben tájékoztatja a termék átvételével kapcsolatos tudnivalókról.Hello!Ennyi "válaszra futotta az edigitaltól!
A termék érkezéséig szíves türelmét és megértését kérjük."Egyszóval az se síránkozzon akinek a kosárba sem sikerült rakni a terméket... mivel nekem, aki berakta - megrendelte és visszaigazolást / e-mailt is kapott a rendelésről sem kapja meg a -66%-os (30E Ft-ról 10E Ft-ra leárazott) terméket. Legalábbis én nem sok esélyt látok már erre bő 1héttel a rendelés után és ilyen kommunikáció mellett...Ám amúgy a savazóknak üzenem, hogy -20E Ft spórolás ~2óráért, szerintem 10E Ft-os órabér lenne, de aki a homáron kommentel az minden bizonnyal ilyen órabéren dolgozik és sosem "spórol"...üdvV
UPDATE 2. dec. 2. 08:10
A folytatás.
Hello!
Újabb fejlemény... egy másik készüléket felajánlottak azonos áron 20E Ft helyett 10E Ft-ért, csak ez tudásában sokkal rosszabb, annak amit én vásároltam volna az eredeti 30E Ft-os ár helyett 10E Ft-ért.Alcatel Xpop (30 VS 10E) helyett Alactel Pop C1 (20 VS 10E)Persze nem fogadtam el... csak érteném miért tudok olyan készüléket megrendelni tőlük, ami nincs is készleten vagy legalábbis nem akkora mennyiség amekkorát eladnak a megrendelések után... most érdekes módon kijelzi a rendszerük, hogy "ELFOGYOTT", de a Fekete Pénteki vásár alatt az oldal lehaltsága ellenére megtudtam rendelni - érvényes rendelésiszámmal - visszaigazolással, nem csupán "virtuális kosárba helyezéssel"... értem én, hogy nagy roham volt meg minden, de talán akkora készletet kéne akciózniuk, ami van is nekik készleten... mert ez így csak parasztvakítás!
üdv
V
cobre 2014.11.28. 14:03:55
cobre 2014.11.28. 14:05:10
zdanee 2014.11.28. 14:08:38
Altaïr 2014.11.28. 14:10:30
Atörökk 2014.11.28. 14:27:20
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.28. 14:29:55
Atörökk 2014.11.28. 14:32:51
Ugyanis a vadászpéntek előtt lehetett sejteni, hogy meg fog nőni a honlap látogatottsága, és a jelenlegi technikai adottságok nem biztos, hogy bírni fogják. Erről lehet egyeztetni a tárhelyszolgáltatóval, igaz, a megoldás belekerülhet akár 20-30.000 forintba is.
kakukk11 2014.11.28. 14:54:18
cmx85s 2014.11.28. 14:56:36
Kedden meg is érkezett a cucc, mondta a futár, hogy iszonyat mennyiségű csomagot kell kivinniük :D
Szerintem csak emberi hangnemben kell kommunikálni velük, jelezni a problémát, nem rögtön a fogyvédelemmel fenyegetőzni, ahogyan sokan tették, hiszen egyrészt ott is emberek dolgoznak, mmásrészt pedig, ha bemész egy boltba a Black Friday napján, már ha egyáltalán bejutsz, akkor sem garantálja senki, hogy nem az orrod elől viszik el az utolsó darabot a kinézett termékből.
Ha úgy tetszik, itt a weboldalra való belépés volt az üzlet ajtaja, a kosár / rendelés nyomógomb pedig a pult.
Sokaknak szerencséjük volt, még többeknek nem.
Viszont ma is Black Friday van...
az_igazi_trebitsch 2014.11.28. 15:04:33
Ez már csak így működik: van, aki bejut, van, aki nem. Akinek nem sikerült egy ilyen "ákkció", annak soha az életben ne legyen ennél nagyobb problémája.... :-)
lifelike 2014.11.28. 15:38:31
Altaïr 2014.11.28. 15:55:20
Egy Srác 2014.11.28. 16:05:13
Onedin kedd
Dob szerda
Torkos csütörtök
Fekete péntek
Kommunista szombat
Keresztény vasárnap
Oszt' tessék választani!
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.28. 16:23:36
Van jópár saját szerver ami a hétköznapokra bőven elég. Ha van egy ilyen akció és a napi terhelés 5-10x kapja nem csoda hogy lerohad.
Erre az egy napra eszközt befektetni nettó baromság.
Nagyobb cégeknek is állt már hasonló miatt a weboldala.
Atörökk 2014.11.28. 16:26:23
Istenem... Pont ezt magyarázom (ahogy más is megpróbálta) lehet ideiglesen többlet szerverkapacitást bérelni, okostóni.
2014.11.28. 16:29:40
bénáskodni ősi román szokás
snt 2014.11.28. 17:25:34
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.28. 17:38:20
A tárhelyszolgáltató nem ad bérbe szervert. okostóni
Atörökk 2014.11.28. 17:50:33
" lehet ideiglesen többlet szerverkapacitást..."
Hol írtam olyat, hogy saját szervert béreljen? Egyébként meg amelyiknek saját szervere van, ha kell, ad bérbe, de ne zavarjon ez sem. Dyslexiás seggfej. Igen, rólad van szó.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.11.28. 18:14:34
gabors 2014.11.28. 18:25:51
nem tudta megvarni hogy:
- torott szart kapjon (nem mukodik)
- mas szart kuldtek (nem az O altala megalmodottat)
- hasznalt a szar amit kuldtek de mukodik
- nem kap semmit szart de nem adjak vissza a penzt se mert ez BLACK FRIDAY :0(
feljelent ?? bruhahahahahahh
CsakMintTe 2014.11.28. 18:32:44
Jó, persze, egy mosógépért már nem sétálna el, meg aztán annak az ára sem mindegy, hogy eredeti vagy feketepéntekes, csak ez úgy most kikívánkozott, mert én - kövezzetek meg - szeretem az Edigitalt :)
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.11.28. 18:37:55
Ez FONTOS !!44!
gabors 2014.11.28. 18:40:57
Ez FONTOS !!44! "
Sot ha netalan Nov 30 Csutortok !!! akkor meg nem is November !!
Ez FONTOS !!44! (lehet)
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.11.28. 18:43:00
Vicces cegek. Csak bolti gari ervenyes az osszes cuccra, a gyartoi nem ervenyesitheto. A cegek kulfoldi szekhellyel vannak, ha gebasz van kuldheted vissza romaniaba gariztatni. Oszt vagy kicserelik, vagy nem.
Tenyleg megeri a 200k Ft-ert a teve ketseges garanciaval.
gabors 2014.11.28. 18:45:57
eddig azt hittem utolso csutortok de most mar tudom hogy a "sales lobby" 1938-ban megvaltoztatta a szabalyt (fidesz modra) "negyedik" csutortokre igy 30.-a es 29.-e nem lehet Thanks Giving Day az usa-ban vagyis az azt koveto pentek tuti november
konigjanos 2014.11.28. 18:53:55
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.11.28. 18:55:28
Olyan nem lehet. Mert BF mindig a halaadas utani nap. Halaadas meg mindig a 4. csutortok. Ha nov 30 csutortok akkor az mar az 5. csutortok.
Szal a jo megfogalmazas az, hogy a BF a no ember 4. csutortokje utani pentek. (Ami ugye nem a mindig 4. pentek, pl ha elseje pentek akkor az 5.)
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.11.28. 18:57:32
Akarom mondani a no nem ember, hanem november !!4!!44
homar4prez 2014.11.28. 20:18:16
Ma 17:05-kor jött a hírlevél ezzel a tárggyal:
Elindult! Ma több mint 30.000 termékkel és akár 70% kedvezménnyel várunk!
Na, mondom, ezek nagyon elkeféltek valamit. Fél óra múlva azért kíváncsiságból ránéztem a sitera, be volt lassulva, mint állat.
Be is igazolódott a tippem, 18:05-kor újabb hírlevél, tárgy: Tájékoztatás tévesen kiküldött hírlevélről!
:)
Aureliano Buendía 2014.11.28. 20:20:44
V.”
Vé, mint... vadász, nemdebár.
Aureliano Buendía 2014.11.28. 20:24:25
Valószínűleg még soha nem kellett tárgyat felvennie Neptunon beiratkozási időszakban. Ehh, annak de szép romantikája volt.
Amúgy meg V. a tipikus szürke kispolgár, telve saját maga felé hajló igazságérzettel, már egyből az összes hatóságot, felügyeleti szervet szabadítaná rá a az edigitálra.
Ugyan...
gabors 2014.11.28. 20:45:46
Mylady 2014.11.28. 20:54:24
jürgen baromartz 2014.11.28. 20:59:28
"...mely Amerikába minden november utolsó péntekére esik..."
nem tudom eldönteni, hogy a -ban, -ben ragok helytelen használata (írásban) primitívségre, nemtörődömségre vagy műveletlenségre utal. tényleg olyan kurva nehéz lenne azt a nyomorult n betűt még a végére írni? legalább akkor odafigyelhetne, amikor levelet ír valakinek. vagy ezt a tényleg nagyon egyszerű kis nyelvtani szabályt szellemileg ennyire megterhelő lenne felfogni? soha nem fogom tudni megérteni.
Aureliano Buendía 2014.11.28. 21:01:00
És a rohadék neptun nem engedte a túljelentkezést. Bezzeg előtte, mikor egymást tiportuk a tanszékeken egy-egy szemináriumért. Volt, hogy a 20 hellyel meghirdetett szemináriumra kb. a harmincadikként írtam fel magam, meg két évfolyamtársam:)
Na, azok voltak az igazán szép idők.
Aureliano Buendía 2014.11.28. 21:02:06
Tehát a poszter nagy eséllyel primitívbe hajlik.
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.11.28. 21:47:04
Az hogy egy 130e ft-os tevet esetleg nem 115-ert kapok meg kit erdekel? Megeri 1 napot szopni, idegeskedni, anyazni felhaborodni annyiert?
Amugy en is vasaroltam ma tok veletlenul BF akcioban. Gps-t akartam venni, felmentem az egyik forgalmazo weboldalara utananezni a termekeiknek, es jee 25% kedvezmeny volt ma.
Emailben meg is rendeltem azt csok. Hetfore itt lesz.
A BF-fel egyebkent az a bajom, hogy amit vennek az sosincs akciozva. Faszom 2 evvel ezelotti nexus tablet ki a peknek kell mar? Meg a 6 millios teve 5-ert? (Tenyleg volt ilyen nem eliras)
nikori 2014.11.28. 21:57:22
Aureliano Buendía 2014.11.28. 22:00:32
Ahol szar van, légy is van. Láthatod.
Én ma csak képeket hívattam elő a 220-ban, az egyik megy a falra:)
Nyilván azt akciózzák le, és az kapható valóban, amire nem nagyon lesz vevő. A többire meg kiírják, hogy akcijjjjós, oszt vakujjparaszt.
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.11.28. 22:37:43
Mylady 2014.11.28. 22:44:08
gizmo266 2014.11.28. 23:33:14
maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.29. 07:38:37
okoskodó 2014.11.29. 08:53:25
Lopják.
Mit nem értesz?
Szerinted NAV Ildi miért vette Schwehat irányába a nyúőlcipőt, amíg kitisztul a helyzet?
Ne légy naív!
inreallife 2014.11.29. 10:49:01
ebből is látszik, hogy az emag mennyivel az edigital előtt jár. ők meg tudták csinálni. mondjuk az első 2 órás adataik is brutálisak voltak, 35.000 eladott termék. ha csak 10.000 forintos átlaggal számolunk, már az is 350 milla, ennyi feküdt nekik minimum a raktárkészletben.
ja innen üzenném az edigitalnak, hogy amit náluk nem tudtam megrendelni a szüleimnek, az az emagnál sikerült. :)
legközelebb lesznek szívesek nem ökörködni, meg átlépni a 21 századba, ha pénzről van szó, mert nem a vásárlóval basznak ki, aki el akarja költeni a pénzét...
Atörökk 2014.11.29. 10:59:53
Hű, oktass még, te Informatika Főorákuluma!
inreallife 2014.11.29. 11:04:08
Atörökk 2014.11.29. 11:05:37
Kevered a naposcsibét az atomreaktorral, de igazán ne zavarjon ezen a szép szombat délelőttön.
inreallife 2014.11.29. 11:13:07
persze elterelhetjük spirituális irányba a hozzászólások vezérfonalát, de akkor meg egy jó képességű moderátor kivág innen minket, szóval inkább hanyagoljuk. ha tudsz okosat mondani a témába vágóan tedd meg, el fogom olvasni. ha nem írsz nagy hülyeséget, amit praktikus lenne kijavítani a többi commentelő érdekében, akkor legfeljebb nem válaszolok...
Atörökk 2014.11.29. 11:17:11
Várjál, úgy mondom, hogy még te is megértsd: vaúúúú! Vaú vaú vaúúúú!
MEDVE1978 2014.11.29. 12:01:16
Magyarországon az árukereső, olcsóbbat stb. szolgáltatások arra vannak optimalizálva, hogy a legolcsóbbat találd meg a termékből. Ehhez jön, hogy az elektronikai cikkeken kevesebb az árrés. Ismerősöm dolgozott a TESCO-ban, közvetlen kollégája volt a műszaki cikk beszerző. A TESCO-ban a műszaki cikk profitot nem termel, annyira kicsi rajta az árrés. Ez persze ismét azért is van, mert kicsi a piac és a vásárlóerő, az USA-ba rendelhetsz 20 új hiperszuper lapostévét darabonként 1 milláért az üzletbe, egy jobb helyen elviszik egy kis leértékelésnél, Magyarországon a Media Markt-ban van egy-egy mutatóba.
Szóval ezeket a cégeket nem a Black Friday-ért kellene megbüntetni. Ilyenkor elég lenne kötelezni őket arra, hogy írják ki nagy betűkkel: a készlet erejéig és meghatározni törvényileg milyen minimális készlet kell egy ilyen akcióhoz. Hasonló jelenség, hogy a LIDL-t azt hiszem már meg is bírságolták, mert úgy akciózott terméket az újságában, hogy X darab boltban nem is volt.
Amiért a webes szállítókat megbírságolnám az a karácsonyi túlrendelés. Velem rengetegszer történt már meg, hogy kikerestem a terméket, megrendeltem. A szállító a honlapján kiírta, hogy jövő csütörtökre várható a szállítás, a rendelést visszaigazolta. A termék csak nem jött, többszöri érdeklődésre kiderült, hogy a termék beérkezési időpontja bizonytalan, a nagykereskedő ígérte, hogy hoz, de majd valamikor. Kb. 5 terméket buktam már így és nem elsősorban "fillérbaszás", hanem inkább valószínűleg kifutó szériák miatt. Ilyen esetben a fogyasztó egyértelmű félrevezetése, hogy kiírják, hogy mikorra jön meg az áru. Írnák akkor azt, hogy "bizonytalan", tárgyalás alatt stb. Utána a rosszabb cégeknél vissza se jeleznek, nem tájékoztatnak, csak ha baszod rá az időt, rájuk telefonálsz stb.
Az 5 esetből 4-nél bocsánatkérést sem kaptam a telefonos ügyintézőtől. Azt se, hogy ja uram elnézést, hogy kiértesítettük, hogy várhatóan jövő héten jön a terméke, aztán amikor kiderült, hogy nem szartuk értesíteni, még egy e-mailt sem küldtünk. Aztán amikor fáradtan felvették a telefont, inkább a menjek az anyámba mentalitás érződött. Kötelezném a webáruházakat arra, hogy azokat a termékeket, ahol a termék beérkezése bizonytalan, külön jelöljék meg és kötelezően tájékoztassanak, ha fennakadás van.
Jelenleg ez messze nem minden esetben történik meg.
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.11.29. 12:54:16
jótét lélek 2014.11.30. 07:20:47
jótét lélek 2014.11.30. 07:23:48
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.30. 09:50:49
4 napig folyamatsan van ugyanaz, nem csak az első 5 percben elérhető. Az arányaiban több nint ezerszer kisebb terhelés.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.30. 10:07:27
De igen, okostóni. :))
www.hostgator.com/
Dedicated Servers STARTING AT $78
Atörökk 2014.11.30. 10:32:15
Hagyd, tudja, és tudja és tudja! :D
fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.11.30. 11:53:17
www.youtube.com/watch?v=CZHWy6W00oM
:DD
2014.12.01. 10:23:07
joska61 2014.12.01. 13:17:38
FDToth 2014.12.01. 13:50:08
hrbi80 2014.12.03. 12:49:54
Majd a GVH + Fogyasztóvédelem jól rájuk húzza... kevesebbért is kaptak már sokan nagy büntit.
ahanem01 2015.01.20. 14:05:28