Tékozló Homár

700 forint/percbe került felhívni az ügyfélszolgálatot FRISSÜLT 2X

2014.12.01. 09:10 | Homár Hilda | 99 komment

001.JPG

Szegény Zsolt  csak egy univerzális feltöltést szeretett volna abszolválni aztán ni, mekkora Homár-poszt lett belőle! Mondjuk érthető, 13 ezer forintért beszélgessen az ügyfélszolgálattal az, akinek hét anyja van. Sajnos a 1430-cal kapcsolatban nem találtam külföldi díjszabásra vonatkozó adatot, a honlap alapján tényleg csak aTelekom magyarországi mobilhálózatából ingyenes. Próbáljuk megtudni majd, hogy hogy érdemes a hasonló ügyeket intézni.

Tisztelt Cím / Homár!

Akadt egy "kis" problémám fa T-Mobillal. Örülnék neki, ha megjelenést biztosítanának írásomnak, hogy más is tanuljon és lehetőleg messziről kerülje a céget.

Első nekik küldött levelem rövidített változata:

"Tisztelt Cím! 

Több problémával fordulnék Önökhöz.

2014.09.07-én 10:00-kor bementem a debreceni üzletükbe (4029 Debrecen, Csapó u. 30.), ahol univerzális egyenlegfeltöltést szerettem volna vásárolni. Kollégájuk közölte, hogy ismét nem működik a rendszerük és fáradjak át a szemközti Inmedio üzletbe. Én hangot adtam elégedetlenségemnek, erre ő arrogánsan nekem esett, hogy mit nem értek, mit nehéz felfognom? Csak át kell ballagnom a szemközti boltba.

Én kétszer (KÉTSZER) visszakérdeztem, hogy biztosan tudnak ott univerzális egyenleget tölteni? Természetesen - hangzott a válasz. Átmentem, kértem határozottan a 15.000.- Forintos UNIVERZÁLIS egyenlegfeltöltést. Természetesen nem sikerült (sima Forint feltöltés lett a vége).

Visszamentem az üzletükbe, mondván, hogy az Önök "szakembere" rossz tanácsot adott és szeretném a problémát megoldani. Semmit nem tehetünk - hangzott a válasz. Hosszas csend után az egyik kolléganőjük felajánlotta, hogy esetleg egy reklamációt fel tudnak venni (meg is történt 2014.09.07-én, 10óra 15perckor), de annak is 30 nap az átfutása.

Ezek után (mivel szükségem volt az univerzális egyenlegemre) 3.500.- Forinttal megpróbálták feltölteni a kártyámat, ami sikerült is… Az Önök rendszere sokszor nem működik, de legalább Önök sem tudják, hogy mikor...... (Ismerve az Önök cégét és ügyfélkezelését, természetesen végig hangfelvételt készítettem, onnantól kezdve, hogy beléptem az üzletükbe.)

Ezek után 2014. 10. 02-án kaptam Önöktől egy sms-t, hogy az eset kivizsgálásra került és az eredményt részemre, a magyar lakcímemre kipostázták. Okos dolog, mivel kolléganőjüknek kifejezetten felhívtam a figyelmét, hogy külföldön élek.

Telefonon utánaérdeklődtem Önöknél, hogy mégis mi állt abban a bizonyos levélben. Mi? Kérésemet (miszerint írják át a feltöltést az univerzális egyenlegemre) elutasítják, mivel Önök semmilyen problémát nem fedeztek fel. Ez így normális? Egy laikus bemegy az Önök üzletébe, ahol egy "szakember" (többszöri visszakérdezés után is) valamit határozottan állít, majd Önök mossák kezeiket, mikor az nem úgy van?

Az Önök 1430-as számát Németország területéről hívtam. A hívás előtt ellenőriztem az egyenlegemet, ami kb 13.500.- Forint volt. 17perc 20 másodpercnél csippant a telefonom, majd pár másodperc után megszakadt a vonal (itt hozzátenném még, hogy visszahívást azóta sem kaptam Önöktől). Megnéztem az egyenlegemet és mit láttam? 400.- Forint maradt rajta! Majd 750.- Forintos percdíj! De emlékezetem szerint EU-n belül 74,4.- Forint kellene hogy legyen. Vagy Önök szerint Katarból telefonáltam Timbuktuba fél órán át??

A német előfizetői számomról újra próbálkoztam és végre egy segítőkész kolléganőjükkel sikerült beszélnem. Ő végre tisztázta a helyzetet (amivel továbbra sem értek egyet) és újabb panaszt rögzített az egyenlegem rejtélyes eltűnése miatt, amit ő sem értett.

Persze újabb gond merült fel... Kiderült ugyanis, hogy üzleti felhasználó vagyok... Én??? A fent nevezett telefonszám valóban egy vállalkozó nevén VOLT. Ez év tavaszán közösen bementünk a már sokat emlegetett, debreceni üzletükbe, ahol kifejtettük, hogy szeretnénk az előfizetést átíratni a nevemre, és a hivatalos módosítást azonnal meg is csináltuk. A kedves hölgy munkatársnak így sikerült ezt megvalósítani... A vállalkozó ismerősöm továbbra is előfizető, én pedig mint felhasználó vagyok nyilvántartva Önöknél.

Jelenleg 300.- Forint az egyenlegem, amit a továbbiakban nem vagyok hajlandó további összegért feltölteni. Okos kérdés még, amit a feleségem tett fel: Önök mit dolgoznak az ügyfelek által befizetett pénzért? A rendszerük nem működik, az ügyfélnek kell órák hosszat rohangálni, hogy Önöknek fizethessen, nem képesek az embert visszahívni, az alkalmazottak arrogánsak, annyit érnek és annyi szaktudással rendelkeznek, mint egy cső kukorica...

2014.10.08.
Levélíró + elérhetőségek"

Erre 2014.10.17-én érkezett a válasz (persze az aláírt dátum 2014.10.18.!?). Megjegyezném, hogy a cég újra hozta a formáját, mivel nem nekem címezték a levelet (aki a panaszt tette), hanem vállalkozónak, aki az előfizető. Emiatt az az érzésem, hogy végig sem olvasták a levelemet, vagy csak a szokásos, szövegértelmezéssel, olvasással hadilábon álló munkatárs "kezelte" a panaszomat...

"Iktatási szám: 124229825

Tisztelt "xy" úr!

Hivatkozással társaságunk telefonos ügyfélszolgálatán 2014. október 7-én jelzett panaszával kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk. Reklamációja alapján a 30/xxx-xxxx dominó SIM kártya egyenlegét felülvizsgáltuk. Vizsgálatunk során hibára utaló jelet nem találtunk. 2014. szeptember 1. és 2014. október 10. között a SIM kártya felhasználója összesen bruttó 22172 Ft egyenleget használt fel.

Domino híváslistát/ kimutatást csak a jogosultságát igazoló Felhasználó, vagy Felhasználó híján az Előfizető kérhet, és az ügyfélnek kizárólag személyesen adható át. További kérdés esetén kérjük, szíveskedjen befáradni Telekom Saját üzleteink egyikébe, ahol kollégáink a segítségére lesznek. Bízunk benne, hogy tájékoztatásunkkal segítségére lehettünk! Köszönjük megértését!

Kérjük, hogy az alábbi linken tekintse meg kisfilmjeinket, melyek hasznos információkat, technikai tanácsokat tartalmaznak szolgáltatásainkkal kapcsolatban: https://www.youtube.com/playlist?list=PL5CFF475DE798C4EF

Budapest, 2014. október 18.
Tisztelettel: K.Z.Magyar Telekom Nyrt."

Mit lehet ehhez hozzátenni? Talán az általam rögzített híváslistát. Mely szerint a kérdéses időszakban hívásaim a T-Mobile (hu) sim kártyáról, Magyarország területéről, T-Mobile (hu) hálózatból, perc alapú számlázással 40 perc, a percdíj kb. 100-120.- Forint. (Mondjuk ez most nem fontos, de felhívnám más, feltöltőkártyás előfizető figyelmét a szolgáltatói híváslista alkalmankénti ellenőrzésére!)

Németország területéről, a T-Mobile (de) hálózatából csak egy, az utolsó ominózus, 1430-ra indított hívás volt. Ez a 18 perc 13.500.- Forintba került! ~750.- Forintos percdíj Németországból Magyarországra telefonálni, az ügyfélszolgálatot felhívni!!!

2014.10. 27-én ismerősöm bement a már említett debreceni T üzletbe, ahol közölték vele, hogy én, mint felhasználó "bármit csinálhatok" az előfizetéssel. (A 1430-as központi számon azt mondták, hogy én erre nem vagyok jogosult, ha szeretnék az előfizetés felett rendelkezni, akkor ki kell tölteni egy nyomtatványt, amihez egy ismertetőt át is küldött egy ügyfélszolgálatos hölgy (ez meg is található a lenti linken).  Nem tudja az egyik kéz, mit csinál a másik.....

A ~18perces, ~13.500.- Forintba kerülő beszélgetésre (1430 hívása külföldről, EU-n belülről) pedig azt mondták, hogy igen, ez rendben van, mivel -idézem- "ez egy különleges szám" és 700.- Forint a percdíja!!! Ezt mondták az üzletben dolgozó "szakemberek"!!!

Én próbáltam erre egyértelmű utalást keresni, de sehol sem találtam.

Ez azt hiszem már kezd igazán "érdekes" és nevetséges lenni... Levelem megjelenésével remélem valaki észbe kap és egy kis pozitív változás is történik az ügyfélkezelés terén.

További szép napot és jó "homározást"!

KZs

UPDATE dec.2. 9:22

Ahogy Manci néni , a szomszéd volt szíves felhívni a figyelmünket rá, a honlapon mégiscsak van olyan rész, ahol írnak a külföldről ügyfélszolgálat témában valamit. Hoppá és köszönjük Manci néni!

649.jpg

 

UPDATE 2. 12.06. 10:18

Újabb, ezőttal egész elégedett levél olvasónktól:

Kedves Hilda, Homár!
A mai napon hívott egy korrekt kolléga fent nevezett cégtől.
Ismertette velem, hogy a panaszom (én nem tettem újabb panaszt, tehát eme posztra gondolhatott) ki lett vizsgálva és szíves elnézésemet kéri a kellemetlenségekért, mivel ők hibáztak a 702.- Forintos percdíj kiszabásánál. Az első két panaszom kivizsgálásakor nem állt elegendő információ a rendelkezésükre, ami a panaszt felvevő kollégák mulasztásának köszönhető. 
Valamint tájékoztatott arról, hogy a rendszerük hibás számlázási beállításait kijavítják, de ez eltarthat egy ideig. Szóval a 1430 hívása külföldről jelenleg még igencsak ellenjavallt...Jóvátételként felajánlotta, hogy jóváírják még egyszer az ominózus hívással "elköltött" pénzt (tehát duplán kapom vissza). Az univerzális egyenlegemről annyi tájékoztatást kaptam, hogy azt sajnos nem tudják átírni, de ott is az értékesítő kolléga hibázott.
Az úr felkészült volt és jól elbeszélgettünk negyed órán át. Ez így korrekt ügyfélkezelés (itt nem az anyagiakra gondolok) egy korrekt kollégától, csak sajnálatos, hogy ilyen herce-hurca árán jutottunk el a megoldásig. Nem igazán értem a hiányzó adatok alapján történő előző panaszok elutasítását, mivel szerintem sok információ nem kellett a kivizsgáláshoz, valamint hangfelvétel is készült a panaszbejelentésemről (2014.10.07. 11.45), amiben egyértelműen szerepelt minden szükséges adat. Mindegy... Ezúton is köszönöm a panaszom kivizsgálását, valamint a korrekt tájékoztatást!

Valamint köszönöm a Homárnak, Hildának is a segítséget, a megjelenési lehetőséget!

K. Zsolt"
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2014.12.01. 09:14:22

Én nagyon sajnálom a posztolót.

AtiSnatch 2014.12.01. 09:22:31

@atörökk: én jobban. bibibííí :P

töpörtő 2014.12.01. 09:38:42

;jó homàrozàst;én speciàlisan mogyorózok,én is sajna sz.r ügy,kimagyaràzzàk.

AtiSnatch 2014.12.01. 09:40:18

@töpörtő: "jó homàrozàst" - az már régen volt...

Darth Revan 2014.12.01. 09:47:38

Mi a fasz? Nagyon zagyva poszt.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.12.01. 09:52:44

Ház ez elég össze-vissza lett. Mikor hívott és milyen számot, milyen hálózatból, mert számomra csak ez nem egyértelmű.

Illetve, hogy mi az univerzális egyenlegfeltöltés?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.01. 09:53:42

Hisztis posztoló és szerencsétlen ügyfeles találkozása? Egy ilyen problémát illene tudni noprmálisan kezelni a cégnek (ügyfelet jogosan nem érdekli, hogy miért nem képesek átírni a címet, az előfizető nevét, stb).

8lazo8 2014.12.01. 10:28:45

@onlajnok: "Illetve, hogy mi az univerzális egyenlegfeltöltés? "

Abból a keretből tudsz vásárolni mobilon keresztül pl pályamatricát.

2014.12.01. 10:44:46

Mire való a net ha nem használjuk?
etopup.hu/online/
(és nem 700 forint/perc)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.01. 10:46:37

A véleményemet nem közlöm, mert kitiltanának háromezer évre.

Lakossági telefonos ügyfélszolgálat egyéb elérhetőségei, +36-1/265-9210.
www.t-mobile.hu/lakossagi/ugyintezes/elerhetosegek/telefonszamok

1 forint 54 fillér / perc. Németországból is.

Örólök, hogy segíthettem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.01. 10:50:09

@atörökk: Légyszíves, ne provolálj! egyébként nem. Soha nem találod ki

,
,
,
,
,
,
,
,
,
,
,
,

hogy milyen sorrendben.

Atörökk 2014.12.01. 10:50:34

Illetve bocsánat, ilyet egy megalapozott panaszokat közzétevő, komoly fogyasztóvédelmi blogon nem mondunk.

killerkaller 2014.12.01. 10:55:12

@Darth Revan: Nem a poszt zagyva, hanem a Telekom szolgáltatásainak feltételrendszere, amit az ügyfélszolgálatosok sem ismernek. Ezért irnak ilyet a levelükben a poszternek:
"Kérjük, hogy az alábbi linken tekintse meg kisfilmjeinket, melyek hasznos információkat,......"

Egyébként mire lehet számítani attól a telekommunikációs szolgáltatótól, aki a telefonos ügyfélszolgálaton elindított ügyre postai úton válaszol.
A reakcióideje 2 hét. Az esetleges választ sem e-mailben várja.

Én már várom a magenta színű postagalambok rendszerbe állítását.

Der Sün!! 2014.12.01. 11:03:27

"univerzális egyenlegfeltöltést szerettem volna vásárolni"
"ahol kifejtettük, hogy szeretnénk az előfizetést átíratni a nevemre"

Hogyan lehet egy előfizetéses telefonra egyenleget feltölteni?
Minuszba is lehet menni?
Igi segíccségét várom....

igi1 2014.12.01. 11:25:55

@AtiSnatch: én mėg nálatok is jobban.

Az élet csodaszép.

@Der Sün!!: még jó h a csajok nem univerzálisak mer mi lenne akkor veletek, pasikkal, hamar megunnátok ugyanazt :)

ferand1979 2014.12.01. 11:29:30

mivel sokszor előfordul, hogy 1-2 hét, 1-2 hónap hosszasan kiküldetésen vannak emberek külföldön, és előfizetéses telefonosok, elviekben kell legyen lehetőség un. pénzbefizetéses előrefizetés... Azaz, hogy ne várd meg a számla jöttét, és mivel nem vagy itthon, korlátozhassák a telefonálást...

Annyi a probléma csak, hogy Magyarországon sok szolgáltató nehezen tudja ezt kezelni. Azt is nehezen lehetett kezeltetni, hogy ha nem a soron követő számlaszámra fizetsz be, s ugyanannyit mint a számlán szereplő összeg, akkor hiába fizeted be a köv. számlákat, egy előző elmaradásáért ki is kapcsolják a szolgáltatást...

a rendszerrel van gond...

Der Sün!! 2014.12.01. 11:30:44

@igi1:
A zelőfizetéses ájfonra lehet univerzális egyenleget feltölteni?

Manyecska 2014.12.01. 11:44:18

@igi1: mér nem egyforma a melled??

igi1 2014.12.01. 11:46:13

@Der Sün!!: á az automatikusan levonja ha kevés a lóvé, a kártyádről.

Nem ell szenvedni mindenféle csicska alkalmazottakkal az üzletbe.

a univerzális az lehet h előfizetéses meg kártyás egyenlegre is fel tudod használni ahogy karod

Bár csak tipp, sose hasznàltam ijet

igi1 2014.12.01. 11:47:29

@Manyecska /kűdtem levélt!/: mé neked az!? A pasik heréje se az. :) mi lenne ha minden univerzális lenne. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.01. 11:59:13

@Der Sün!!: A kártyást is előfizetésnek hívják "hivatalosan", csak nem az...

Kipper 2014.12.01. 12:07:52

A legtobb szolgaltato egyertelmuen jelzi, hogy a rovid hivoszam halozaton belul javasolt, minden masra ott a 06 1. Ugyan nem ragjak a szadba, hogy kulfoldrol meg ne probald, de a jozan esz ugyis ezt diktalja.

Kipper 2014.12.01. 12:11:05

@Kipper: megneztem, a Telekom pont nem hivja fel erre a figyelmet. A masik ketto igen.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.01. 12:18:59

@killerkaller: "mire lehet számítani attól a telekommunikációs szolgáltatótól, aki a telefonos ügyfélszolgálaton elindított ügyre postai úton válaszol."

Meg fogsz döbbenni, de mindegyik postán válaszol. Van a nyakukban egy Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, egy gittegylet, ahol ilyen baszakodásokkal fogallakoznak, hogy írásban kell küldeni a választ. De lehet, hogy a fogyvéd sara, most nem nyálazom át a törvényeket.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.01. 12:24:06

@Kipper: "a Telekom pont nem hivja fel erre a figyelmet. A masik ketto igen. "

És arra felhívják a figyelmet, hogy a 90-es körzetet emelt díjjal lehet csak hívni? Nem? Na ugye! És arra felhívják a figyelmet, hogy a macskát ne szárítsd a mikróban? És hogy a visszapillantó tükörben a dolgok kisebbnek látszanak a valóságosnál? Nem? Na ugye! zek nem törődnek az álampógáral.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.01. 12:26:10

@ferand1979: "előfizetéses telefonosok, elviekben kell legyen lehetőség un. pénzbefizetéses előrefizetés.."

Haggyál már! Neten megnézi a számláját, és a netbankból átutalja. Ez nem agysebészet.

Bluemotion 2014.12.01. 12:27:44

@Der Sün!!: Létezik egy úgynevezett "hibrid" csomag, ahol az x összegű előfizetés felhasználása után, hagyományos feltöltőkártyával lehet feltölteni az összeget. Ennek a lényege például, hogy a gyerekednek állod a havi 2500 Ft-os telefonszámla költségét, és ha e fölött szeretne beszélni, akkor azt már maga töltheti fel.

Der Sün!! 2014.12.01. 12:34:02

@Bluemotion:
Tánkesün, errű még nem hallottam!44!

venszivar 2014.12.01. 13:10:22

2x700-ért sem olvasom el! mert nagyon sajnálom magam!:)

joska61 2014.12.01. 13:13:28

"Akadt egy "kis" problémám fa T-Mobillal." Ez gyakorlatilag már szállóige.

Freddy a Krüger 2014.12.01. 13:15:52

@atpijkamo:
Psssztttt!
Gonosszemétgazmultiszolgáltató, porig szántani sóval behintve, poszt tolóról meg nem szabad így beszélni!!!

Shanarey 2014.12.01. 13:16:37

Elnézést, de normális ember aki "külföldön" él, nem használ Magyarországi illetőségű telefonkártyát, vagy ha mégis akkor csak hívás fogadásra.

Manci néni, a szomszéd 2014.12.01. 13:22:34

Nos drágáim, a 1430 hívása ingyenes külföldről is Dominó kártyával:

www.t-mobile.hu/lakossagi/ugyintezes/domino_utmutato/hivasinditas

A posztoló meg jó ha gyorsan lementi ezt az oldalt, nehogy átírják 700 Ft/percre.

killerkaller 2014.12.01. 13:34:04

@atpijkamo: "...hogy írásban kell küldeni a választ." És ez a hatóság szerint miért nem kivitelezhető elektronikusan is? Akinek szükséges kapja meg postán.
Ma már a közmű és egyéb szolgáltatók is az elektronikus kommunikációt preferálják, a hagyományos ügyvitel megtartása mellett. Sőt aki "drótpostázik" még kedvezményt is kaphat egyes esetekben. Az a tragikomikus ebben a szituban, hogy pont azt kényszerítik vissza a fára, aki a digitális infrastruktúrát biztosítja.

FDToth 2014.12.01. 13:47:39

Mindig Telekom:
még áprilisban kértük egyik telephelyünkön a net cserélését (ADSL-kábel). ezt meg is tették, de jött tovább a számla az ADSl szolgáltatásról. most, november 12-ére jutottek el oda, hogy megszüntetik. de nem ám iylen egyszerű:a kitöltött felmon nyilatkozatott benézéték ls azt kapcsolták le, amit nem kellett volna! szólta, utána lekapcsolták egy harmadikat! aztán végül is sikerült nekik harmadszorra jó szolgáltatást kiiktatni. de még mindig nincs ám vége: hiába nov. 12-vel már nincs ilyen szolgáltatás papíron (gyakorlatban április vége óta nincs) csak számlázzák tovább. és már közel egy éve nem a számlán levő összeget fizetem nekik, mert szinte mindegyikben hibázank. jól el lehet velük szórkaozgatni, mert a jóváírást azért kisebb nyomásra, de fizetik, csak hát jobb lenne h aminden flottul működne és nem kéne álladóan javítgatni a hibákikat...
a másik h kérheti az ember h e-mailen válszoljanak és gyorsan, szarnak rá: 30-32 napra jön a postai levél (ha megjön...) amiben nem a kérdésekre válszolnak és a dátum érdeke módon nyári...

killerkaller 2014.12.01. 13:57:09

@FDToth: "...a másik h kérheti az ember h e-mailen válszoljanak és gyorsan, szarnak rá: 30-32 napra jön a postai levél (ha megjön...) amiben nem a kérdésekre válszolnak és a dátum érdeke módon nyári..."

Pont erről beszélek. Totál zűrzavar, követhetetlen ügymenet.

FDToth 2014.12.01. 14:02:58

@killerkaller: így van. én még azt is hozzátenném h egy konkrét panaszügyet nem egyvki visz végig, hanem pl. egy hosszadalmasnál (nekem van olyan, ami július közepe óta megvan) már a 4. ügyintézőnél tartok, aki nem a kérdésekre válszol, mert nincs képben, újból le kell írni mindent!
A szervezetlenséget ami a Telekomnál van elrettentő példaként kéne tanítani.
Meg a lassúság: 72 órájuk van elvileg elhárítani a hibát. és ezt vállalati ügyfélnél is simán kihúzzák! Könyörögni kell nekik, hogy vmit is csináljanak, mert ha nincs net (mobilnet van, de egy kiépített irodai vezeték nélküli hálózat ettől még nem megy) akkor kb. meg vagy lőve...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.01. 14:33:27

@Freddy a Krüger: :)) Igazad van. meggondoltam magam, államosítani kell a picsába.

@killerkaller: Nem érted, az nem lesz hiteles. Csak ami papíron van, pecséttel. Lehetne még emelt szintű biztonsági aláírással, de akkor hanyattesne a posztoló, hogy nem tudja kibontani se. Panaszkodj a parlamenti képviselődnél, hogy kőkorszaki a jogrendszerünk.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.01. 14:36:07

@joska61: :))

- Halló Hjúszton, itt az Apolló 13, akadt egy kis problémánk a T-Mobillal.

Freddy a Krüger 2014.12.01. 14:41:10

@atpijkamo:
Úgy vótmár. Mindegy, megint.

AtiSnatch 2014.12.01. 14:42:01

@Freddy a Krüger: ááá ne is mondd, sok unatkozó tízéves kis pöcs erre veri, hogy szegény ártatlan Tanácstalan posztolókat ekézi... Szánalmas és egyben gusztustalan. Jól ki kéne tiltani őket...

Freddy a Krüger 2014.12.01. 14:45:28

@AtiSnatch:
De most komolyan, szegény átvert
posztolók idejönnek tanácsért, erre itt ez várja őket.

Leone_510 2014.12.01. 14:51:11

mikor tanulják meg végre az emberek, hogy soha semmilyen körülmények között nem szerződünk matávos céggel, inkább nincs telefon tv net , dilettáns pénzlehúzó banda

Dezsike 2014.12.01. 14:52:55

Egyáltalán miért használ a posztoló németországban magyar kártyát? Lassan jobban megéri német kártyával itthon roamingolni, ha csak te hívsz és téged nem hívnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.01. 15:04:57

@FDToth: " aki nem a kérdésekre válszol, mert nincs képben, újból le kell írni mindent! "
Tényleg, nincs itt valamilyenhibajegy kezelési folyamat (vagy annak megfelelője)? Katasztrófa.

telkoe 2014.12.01. 15:11:41

@Kipper: Oooo... a legtobb szolgaltatonal megoldhato hogy a sajat rovid es hosszu ufsz szamokat egy aron szamlazzak.

dailyvicodin 2014.12.01. 15:13:00

1.: ha itt élsz(énis Németo.-ban élek), francokér van magyar számod.
2.: ha már van magyar számod, viseld a vele járó szopást.
3.: ha itt élsz, francokér van magyar lakcímed? (tudtad, hogy az életvitelszerüen külföldön tartózkodók kötelesek kijelenteni magukat? akár meg is büntethetnek ezért)
4.: én nem sajnálom a posztolót.

@atpijkamo: :D

dailyvicodin 2014.12.01. 15:16:18

@AtiSnatch: ááá ne is mondd, sok unatkozó tízéves kis pöcs erre veri, hogy szegény ártatlan releváló kommentelöket ekézi... Szánalmas és egyben gusztustalan. Jól ki kéne tiltani őket...

AtiSnatch 2014.12.01. 15:16:59

@dailyvicodin: lázadunk, lázadunk? A rendszar nem szereti a renitenskedőket...csaxólok. további jó (ajánlott) sajnálkodást.

dailyvicodin 2014.12.01. 15:37:24

@AtiSnatch: asztá hány accoutot csinájjak magamnak?
munkában vagyok, egész jól fizetik, nekem van idöm :D

FDToth 2014.12.01. 15:41:59

@ColT: elivileg arra van az iktatsái szám h ezen fusson az adott panasz. de vmiért ők ezen belűl is adnak még különböző iktatószámokat. tehát ha küldesz egy levelet nekik, akkor válaszolnak, de mondjuk kihagynak 2 kérdésre választ. Ha megkéred őket h jó lenne vmit írni, akkor írnak, de már más iktatószámon...
a hibajegy azonosító más tészta, de itt is rosszul működnek, mert adott porblémán belül újat vesznek fel, így bonyolódik.
arról nem is beszélve h sms-ben értesítenek h megoldották a problémát, holott egyálatlán nem, így újból bejelented, új hibajegy, de a 72h keződidk előről, mert nem azonos a hibajegy száma..
ki van ez találva

igi1 2014.12.01. 17:14:56

@Freddy a Krüger: most mér én a kebleim közé veszem a posztert, ha megérdemli, meg jogos.

Nem kell mindenkit 1 kalap alá venni. :)

igi1 2014.12.01. 17:18:14

@dailyvicodin: 1. Mé ne lehetne mi közöd hozzá te f@sz. Nyilván van oka.

2. Azér mer magyar száma an mér kell automatice szopni vele!?

3. Nyilván erre is van ok, amit nem kötött az orrodra a poszter.

4. Ėn meg sajnálom.

Nem ördögtől való dolog 1 kártyafeltöltés legyen az akármilyen, műköggyön a rendszer bki, vagy ne legyen olyan lehetőség.

minic13 2014.12.01. 17:30:07

@FDToth: a hibajegy 24 órával a megoldás után zár le, ha addig üf. visszajön, hogy a probléma megoldódott, akkor ugyanez a hibajegy megy tovább, és a 72 óra sem kezdődik előlről. és nyilván a telekom sem hülye és szopatja magát, ezért vannak olyanok pl, hogy éjjelre felfüggesztik a hibakezelést, áll az idő (szerelő kurvára nem fog neked póznára mászni éjjeli sötétben pl)

FDToth 2014.12.01. 18:06:08

@minic13: a probléma megoldódott? épp akkor ha nem oldódott meg, nem? sok sms-van arról h bejelentem, jön az első sms h vizsgálják, utána jön h hibát állapítottak meg, majd a harmadik sms h elhárították. ha bejelnetem, akkor új hibajeggyle küldenek 'eslő' sms-t.
a másik h olyat is küldenek h a kérésemre felfügggesztették, pedig én tuti nem kérem őket h függeszzsék fel, gondolom így huzzák az időt.
a haramdik meg az, hogy egy üzleti net-hibát nem képesek 2-3 óra alatt megoldani, ehhez két nap kell, ez nem elfogadható, hibáa a 72h óár shüyleségk...

PannonBoy 2014.12.01. 18:08:44

Így végigolvasva a posztot, egyáltalán nem sajnálom. Haza sem kellett volna jönnie és személyesen feltöltenie, ugyanis ezt netbankból kb. 2 kattintással meg lehet oldani.
Meg van a etopup-os oldal, ami mindhárom szolgáltató esetén működik.
Miért nem a német számáról hívta a magyar T-Mobile-t?
Az az érzésem, hogy itt a posztíró volt tájékozatlan.
A T-Mobile ettől még egy tisztességes cég, nem kéne lejáratni.

kolololo 2014.12.01. 18:44:00

@dailyvicodin:

1. Talán kapcsolattartás miatt? Van, aki nem ismeri a német számomat és néha jól jön, hogy nem postagalambbal kell kommunikálni!
2. Kötelező szopni, ha már van? Okos...
3. Tudtam, de 2009-ben nem engedték, hogy magyar állampolgárként ne rendelkezzek magyar lakcímmel! Erről persze megvan a hivatalos igazoló papír is, mivel mi sem értettük anno és nem volt kedvünk birokra kelni az ügyintézővel...
4. Semmi sajnálatra nincs szükségem.
+ Arroganciára szerintem semmi szükség.

@Manci néni, a szomszéd:
Köszi a hasznos infót! Tényleg kerestem, de nem találtam... :)

Aki nem érti, hogy miért hívtam német területről azt a nyamvadt 1430-at: azért, mert úgy gondoltam, nem vág földhöz "párszáz" Forint, valamint az azonosítást megkönnyíti, ha arról a számról diskurálok, amivel probléma akadt. A végső összeg miatt sem fogok a kardomba dőlni, de talán ezzel a poszttal segíthetek másnak is és a "nagyarcú" cég is visszább vesz kicsit...
A postai értesítéssel sincs igazán gond, mivel úgy legalább van kézzelfogható nyoma az esetnek. Csupán jeleztem, hogy jelen esetben nem tökéletes megoldás, mivel külföldön élek és az ügyben nem sok esélyem van a gyors válaszra/reakcióra. Bár gondolom ez a cégnek jól is jött (mármint az, ha a hüle ügyfél nem kekeckedik tovább). Az más kérdés, hogy az ügyintéző egyik fülén be, a másikon kisurrant ez az apróság...

kolololo 2014.12.01. 18:45:47

@PannonBoy:
Ahhoz, hogy netbankon feltöltsd, pénznek is kell rajta lennie. Nem, nem vagyok csóró, de a nemzetközi utalgatás nem ér meg annyit...

PannonBoy 2014.12.01. 19:04:58

@kolololo: Hát, ez pont nem igaz.
Ugyanis nem átutalásról van szó, hanem feltöltésről, a netbank erre dedikált menüpontjában.
Az pedig a kártyát terheli, POS vásárlásnak minősül.
Lehetsz bárhol a világban, ugyanúgy díjmentes, mintha M.o.-n tennéd valamelyik ATM-nél (amelyik támogatja).

kolololo 2014.12.01. 19:25:24

@PannonBoy:
Nem érted...
Hogy utalgassak/töltögessek adott magyar számláról, ha azon nincs pénz??
A nemzetközit úgy értettem, hogy szerinted utaljak pl. 20.000.- Forintot 5.000.- Forintos költséggel a német számlámról a magyarra? Tudom, mikor otthon voltam, bemehettem volna a magyar bankba, fizethettem volna be némi pénzt, hogy utána netbankon keresztül szórakozzak. Nekem egyszerűbbnek tűnt ezt egy lépéssel megoldani és egyből címben szereplő cégnél ezt megtenni.
Így jött ki...

PannonBoy 2014.12.01. 19:36:31

@kolololo: Jah, értem már a problémát. Azaz, hogy a magyar számlára nem érkezik pénz. A nemzetközi átutalás valóban drága. Nos, erre is van megoldás, transferwise-nak hívják. Ez egy olyan cég, aki országhatárokon átívelő utalásokkal foglalkozik. A honlapjukon megtalálható minden információ.
Amúgy meg, nem javaslom, hogy a magyar számlán ne legyen forgalom. A bankok nem igazán szeretik a szunnyadó számlákat (ez a terminológia nem használt, de megnyitott számlákra).

kolololo 2014.12.01. 20:26:45

@PannonBoy:
Oké. :)
Köszi szépen az infót, de az a pár mobilos vásárlás nem ér annyit (azért utánanézek).
A számlán egyébként van némi mozgás (1-2 biztosítás + személyesen fizetek be, mikor otthon vagyok), de nem telefontöltögetésre használom. Arra ott VOLT a személyes feltöltés...

Aureliano Buendía 2014.12.01. 20:32:09

@atörökk: én is, de az időt, is így nem olvastam végig.
Össze tudnád foglalni?

Aureliano Buendía 2014.12.01. 20:35:46

@atpijkamo: hehe, az Ügyfélkapun indítottam egy ügyet, ami ugyebár fasza, mert netes ügyintézés.
A válasz postán jött meg:)

Manyecska 2014.12.01. 20:45:57

@Aureliano Buendía: hàt ne haragudj de a postàs hogy sétàljon àt a zügyfélkapun??

kolololo 2014.12.01. 21:06:37

Nicsak! Hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem az egyenlegemet: 11.716.- Forint (az univerzális egyenleg viszont továbbra is 124.- Forint)!
Mi történt? Eddig "leflegmáztak", most hirtelen nekem adtak igazat???
Nem korrekt ez így...

Üdv,
posztoló

kolololo 2014.12.01. 21:10:52

@kolololo: Mondjuk hogy hogy lett pont 11.716.- Forint az jó kérdés, mivel matematikailag sehogy sem jön ki -ha ~13.500.- volt és 400.- maradt-, mivel utána nem használtam (400.- Forint erejéig tudtam volna "csacsogni") ominózus számot...

egy semleges ember 2014.12.01. 23:09:27

Menj már a fillérb... szó p... csába, ember.

Ha nem itt élsz, nem itt húzod az igát velünk, akkor ez nem a hazád.

Menj oda picsogni, ahova tartozol.

kolololo 2014.12.02. 05:43:21

@egy semleges ember:
Látom ésszel választottad a neved és örülök, hogy az jött le, a pénzért csináltam...
Szép dolog is az, hogy neked nincsenek elveid.
Az leesett, hogy egy német cég oldalára állsz egy külföldön élő magyar ember helyett ,miközben "magyarkodsz"?
Lényegtelen apróság, ha szeretsz ezen rugózni: én hol említettem, mi a hazám?
Szerintem ne igyál többet és magyar órán jobban figyelj (gy.k. helyesírás miatt)!

zooDoo 2014.12.02. 08:21:43

Egy Németországba kiszakadt kedves és aranyos honfitársunk Debrecenben grasszál szeptemberben, hogy univerzális egyenlegfeltöltést hajtson végre egy vállalkozó barátjának a kártyájára, ami már nem is a vállalkozóé, hogy aztán visszautazzon Németországba, hogy az univerzális egyenleget eltelefonálja az ügyfélszolgálattal, aki amúgy - hanyagul - nem hívja fel őt. Bár ez az ügyfélszolgálatnak nem is dolga, de ugye úrhatnám szolgám, csicska hopp panelproli, így beifall. Már csak az érdekelne, mi a fasznak neki a viber korában univerzális egyenleg németbe? Esetleg abból veszi a frisch gebackenen kenyeret?

Csimpi csumpi 2014.12.02. 08:28:58

Mi a fasz az az univerzalis feltoltes????

dailyvicodin 2014.12.02. 08:42:51

@kolololo: ne haragudj rám lelked megsértéséért, az arrogancia már csak ilyen kommentelös betegség! szégyenlem magam miatta, de próbálok leszokni!!!

2014.12.02. 09:17:12

ha én is összeírnám a T-s kalandjaimat...

kolololo 2014.12.02. 12:13:29

@zooDoo:
1. Mi ez a stílus? Pezsgőt bontasz egy ilyen flegma, "majdénmegmondomatutit" komment után? Tragédia, ami már fórumozás címén folyik...
2. Legalább úgy osztanád az eszet, hogy figyelmesebben, értőbben olvastad volna el az írást!
3. Nem nem hívott fel a cég, hanem adott kolléganő nem hívott vissza! Úgy, mint később egy kedves, másik ügyfélszolgálatos. Kicsi különbség...
4. Neked mi a fsz közöd van hozzá mire kellett univerzális egyenleg?
Segítek (mivel már leírtam, de az értő olvasás nem az erősséged): ha otthon vagyunk, mobil parkolás, vásárlás, pályamatrica... Drága proli, tanulj szorgalmasabban, úgy nem maradsz ily együgyű buta...

kolololo 2014.12.02. 12:17:51

@Csimpi csumpi: röviden: mobillal tudsz vásárolni, de csak az univerzális egyenlegből, ami nem azonos a sima egyenleggel. Külön kell feltölteni.

ptspts 2014.12.03. 12:49:47

Ez a poszt ismét kiváló alkalmat teremtett egyes kommentelők kiszűrésére.

Köszönjük a posztolónak, hogy nyilvánosságra hozta, ezzel is fékezve a mobilszolgáltatók szemétkedéseit.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.03. 13:28:26

Na, megint egy szűrnivaló kretén, aki meg se érti a problémát, és hozzá se tud szólni érdemben. Ujjé!

Aureliano Buendía 2014.12.03. 18:29:25

@atpijkamo: én még nem nagyon láttam érdemben hozzászólni. Ellenben mindig megköszöni a posztot.

Szerintem egy beépített köszönőprogram:D

kolololo 2014.12.03. 20:09:04

@Aureliano Buendía: ez az "érdemben hozzászólás", illetve annak hiánya a hozzászólók kb 50%-ra igaz. És sajnos nem csak ezen írás alatt...
Pl. ugye aki közli, hogy 1,54.- Forint/ perc a vezetékes telefon használata, miközben adott témához annyira passzol, mintha beírnád a banán aktuális árát a szomszéd boltból egy elektronikai blogba...
Sajnos az itteni fórum is kb trollfoci színvonal. Tisztelet a kivételnek. A hasznos, értelmes hozzászólásokat elég kiszűrni, míg közöttük olvashatod a posztolót, problémát kifigurázó kreténeket. Lényegtelen, hogy jogosan, vagy sem, de kis értelemmel is meg lehetne fogalmazni egy nyamvadék hozzászólást.
Aki pedig nem is akar érdemben hozzászólni, az minek böffent be valami sértő marhaságot? Xar lehet az élete, ha ezek kielégítik...

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.12.05. 12:28:53

@atpijkamo:
Sokat nem segitettél!
Hány 0.6Ft-os tantuszt kell bedobni 1.54Ft-ért és ki adja vissza , vagy irja jóvá, a visszajárót?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.05. 12:43:17

@horex: Nincs visszajáró. Egyszer befizetsz tíz Eurót, és orrvérzésig telefonálsz belőle. A kilencven éves anyám is megértette és használja. Szemberöhögte a matávos fazont, mikor az valami díjcsomagot akart neki eladni aranyáron.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.05. 12:44:57

@kolololo: SEMMIT nem értettél meg a posztból. Még az se, hogy nem érted. Össze kéne kötni téged a posztolóval, két hülye egy pár.

kolololo 2014.12.05. 13:17:54

@atpijkamo: Látom rólad elfelejtkeztek, mikor az eszet osztották...
A figyelmes olvasás (hacsak nem egyenesen "write-only" módban vagy) nem az erősséged.
Én vagyok a posztoló...
FAIL...

Az általad ajánlott szolgáltatással és alternatívákkal tisztában vagyok, de engedtessék már meg nekem, hogy azt használjak, amit akarok! Mi közöd van hozzá, hogy én min hívtam az ügyfélszolgálatot! A problémán, illetve annak megoldásán segít, köze van hozzá?
Aki autót vesz és karambolozik, annak meg azt mondod, hogy miért nem biciklizett inkább? Okos vagy, csak úgy sugárzik belőled az értelem...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.05. 13:55:54

@kolololo: :)) Kurvára leszarom, mit használsz.

Ha hülyeséget csinálsz, nem elegáns rinyálni miatta, mintha az más hibája lenne.

kolololo 2014.12.05. 19:57:23

@atpijkamo: Ha leszarod, akkor miért böfögtél bele? Kényszeres? Troll öngól... Erről beszéltem, mikor a sok szófosó kreténről írtam.
Igen, ebben a történetben én csináltam hülyeséget, mikor drágábban hívtam fel az ügyfélszolgálatot, mintha Alaszkából Tasmániába telefonáltam volna - mobillal...
Nem kell válaszolnod, nem vagy vitapartner!

CID 2014.12.06. 06:36:08

Kedves posztoló, te sosem leszel az adott dominó szerződés előfizetője, csak felhasználója. Hónap végén váltsd át havidíjasra, a következő hónap elején pedig vissza dominóra;) Egyébként sehol nincs leírva, hogy a 1430 külföldről ingyenes lenne, ettől függetlenül a 700 ft kicsit tényleg soknak tűnik.

kolololo 2014.12.06. 08:33:09

@CID: A központi ügyfélszolgálaton azt mondták, ha xy papírt kitöltünk, akkor lehetek. Bár ez igazán nem érdekel mindaddig, míg én intézhetem a kártyával kapcsolatos dolgokat, módosításokat. A debreceni üzletben azt mondták, hogy ezt megtehetem. Majd személyes ügyintézéskor kiderül... :)
Ezt a 2 módosítást nem értem. Így megváltozik a státuszom? A szerződési adatokat ígyis-úgyis módosítani kell, akkor említett xy dokumentum vajon nem elég?
A fenti képen látszik, hogy le volt írva. Bár erről konkrétan nem tudtam, de mint párszor már írtam, ez a percdíj azért tényleg túl megy (ment) minden határon.

CID 2014.12.06. 15:56:24

@kolololo: Pedig nem. Vagy elértettél valamit, vagy hülyeséget mondtak.

CID 2014.12.06. 16:04:00

Ja igen, te is intézheted, de ő is. Igen megváltozik, eltűnik a képpből a vállalkozó haverod.

kolololo 2014.12.06. 16:17:27

@CID: Nem értettem félre semmit, mivel a beszélgetést felvettem (és visszahallgattam). ;) Az ügyintéző ezzel kapcsolatban küldött is azonnal egy e-mail-t valami nyomtatvánnyal... Jelenleg nem érdekel, szolgáltatóváltásnál meg majd meglátjuk. Azért köszi az infót.

EvilHedgehog 2014.12.10. 11:39:46

"Az Önök 1430-as számát Németország területéről hívtam"

Idáig olvastam..
süti beállítások módosítása