Tékozló Homár

Egy szál faszban vagyok, bazmeg! FRISSÜLT

2015.05.21. 09:11 | Homár Hilda | 257 komment

ogrebike_logo.jpg

Az utóbbi időben valami eltörhetett a szép hipszterbringákat készítő Ogre emberében, mert idén áprilisig csupa dicséretet kapott, aztán jötta a "vevőkhöz való hozzáálláson van mit javítani", meg az alábbi emberesnek mondható produkció. Lehet, hogy szabira kéne menni, hm?

Hello Homár!

Szeretném Veletek megosztani a mai felemelő élményemet a Városliget melletti Ogre Bike bringa szervizből.

A múlt héten mentem oda először, elmondtam, hogy generált szeretnék a bringára, illetve egy gyerekülést is szeretnék rá felrakatni. Mondta a fazon, hogy el van havazva, úgyhogy vigyem oda egy hét múlva, kedden nyitásra, azaz délre. A 2 éves fiammal mentünk, nagyon oda volt a sok bringáért meg a szervizért, úgyhogy gondoltam a kedvében járok és ma is elvittem magammal, a párommal együtt. 

Délben odaérünk, zárva a hely. Negyedkor felhívom a fickót, mondja, hogy úton van bringával és ha nem ütik el, akkor egyre beér. Semmi „bocs”, vagy ilyesmi, egyszerűen csak ezek a tények, nesze. Hát jó, várunk. A kölyök majd megveszett, hogy végre bemehessen a műhelybe. Akinek van benne tapasztalata, hogy egy ilyen szitut hogyan reagál le egy besózott 2 éves gyerek, az tudja mekkora móka a tűző napon „elütni” azt a potom egy órát így.

Egy óra késéssel megjön, szemrehányás nélkül, hangosan és kedvesen köszönünk mindhárman, válasz nincs, beviharzik, és magára zárja a kertkaput belülről. Mire kettőt pislantok, hogy jól látok-e, a kisfiam bemászott a kapu alatt a kertbe. Meg lehet érteni, egy órája várunk a „szerelő bácsira”, most végre megjött, gondolja eljött az idő. Beszólok normális hangon, hogy legyen kedves kinyitni az - egy óra várakozás után az orrom előtt becsapott – ajtót, mert a fiam szabadon garázdálkodik benn a kertben és egy kerítés választ el tőle. Nincs reakció. Aztán ahogy a kölyök egyre veszélyesebb tereptárgyakat készül megmászni, egyre jobban emelem fel a hangomat én is. Amikor már vagy 3 perce tart ez a bohózat és a fiam éppen egy imbolygó kerti asztalról készül leesni, végül sikerül akkorát ordítanom, hogy kijön a „szerelő bácsi”, és először megérkezése óta még meg is szólal:

„Egy szál faszban vagyok, bazmeg! Miért nem mászol át érte a kerítésen?! Kiadom a gyereket, aztán el lehet húzni!!”

A gyerek hóna alá nyúl és leteszi a kapu elé, hogy úgy távozzon, ahogy érkezett. Szegény, nem tudja mire vélni az egészet, de végül teszi a dolgát és kikúszik a kapu alatt. 

Mondom neki, ekkor már kevésbé kedvesen, hogy ugyan nem gondolja, hogy inkább elnézést kéne kérnie, hogy itt várat egy órát, és utána rábassza szó nélkül az ajtót az arcunkra? Erre olyan válaszok jöttek, amik jó részét nem is értettem. Amiket mégis, azok olyasmik voltak, minthogy ő utálja a gyerekeket, de szerinte nekünk nem sikerült megnevelnünk a gyereket, mert bemászott, és szarik rá, hogy mit ígért a múlt héten, mert ő nem is emlékszik már arra.

Annyira lehetetlen volt a szituáció, hogy még neki állt feljebb, hogy egyszerűen leblokkolt az agyam és inkább mindenáron megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy amit csinál az képtelenség, ahelyett, hogy egyszerűen csak jól pofán vágtam volna. Persze nyilván azért sem tehettem ilyet, mert mögöttem állt a gyerek, aki egyszerűen nem értette, hogy mi történik körülötte. Ő csak szeretett volna bemenni a szervizbe, ahol a múltkor is volt. További jó 5 perces ilyen „párbeszéd” után pattant el szegény (egyébként 5 hónapos terhes) feleségemnél a cérna, és sírva kapta fel a kölyköt, hogy ő ezt nem hallgatja tovább.

Közben egyebek mellett elmondta a fickó, hogy ő a gyereküléssel amúgy sem hajlandó foglalkozni, szarik rá, és szerinte ez nem is jó a bringára (dehogynem, azóta magam rátettem) és igazából az egész szerelést hagyná már a faszba. Mondtam neki, hogy nincs ezzel semmi gond, csak ezt a múlt héten, amikor az időpontot megbeszéltük, elfelejtette közölni.

Mindezek után elégedett vásárlóként távoztam a helyről.

Üdv:

D

 

UPDATE

A posztot elküldtük az Ogre Bikenak a Facebookon, hogy reagálhassanak ill. meghallgathassuk az ő verziójukat is, de a bejegyzésünket csípőből törölték. Kétszer is.  Igazi ügyfélbarát, felnőtt viselkedés. Gratulálunk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aureliano Buendía 2015.05.21. 17:41:59

@Atörökk: az egy elég komoly sorozat lenne.

Aureliano Buendía 2015.05.21. 17:49:48

@Józsi, a köcsög: szerintem meg örüljön a posztoló, hogy nem lett baja a gyereknek a figyelmetlensége miatt. Mert a helyzet az, hogy ő a felelős érte, neki kell rá figyelnie.

A másik az, hogy a Városligettől 10 méterre gondot okoz egy gyerek elfoglalása? Háááát...

Arról nem is beszélve, hogy ha egy bringaülés felszerelése nem megy egyedül, akkor ott komoly bajok vannak. Azért nem kell ahhoz Mekgájvörnek lenni.

hpapagaj 2015.05.21. 17:52:10

Bazdmeg, neveld meg a gyereked aztán vidd valahova! Idióta, felelőtlen (bemászik csak úgy valahova??) szülők.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.05.21. 17:52:15

A legérthetetlenebb része az egész történetnek, hogy ki az akinek annyira semmit nem ér az ideje, hogy apa, mama gyerek egy órát áll és vár, mint a kérődző barom arra, hogy a kerékpárszervíz kinyisson. Az, hogy képtelen egy kerékpárt férfi létére maga szerelni, az egy dolog. Az, hogy nem neveli a gyerekét, az egy dolog. Az, hogy a szervíz nem egy precíz, vállalkozó szellem, hanem egy tunya cseléd akit ostorral kell verni, hogy időre a helyén legyen és végezze a dolgát, az egy dolog.

De milyen senkiházi tróger értékeli annyira kevésre saját magát, hogy a családja előtt hajlandó annyira megaláztatni, hogy egy óráig vár csak arra, hogy a bolt kinyisson. Hát milyen ember az ilyen?

Józsi, a migráns köcsög 2015.05.21. 17:55:34

@Aureliano Buendía: ehh, rinyapicsa ez, nézd meg a guglin hova mászott be a csimota a kapu alatt. azér' nem a mordor közepe az hanem egy picsányi kis udvarocskának is alig nevezhető rész, cakkpakk nyolc négyzetméter.

Aureliano Buendía 2015.05.21. 18:01:11

@Józsi, a köcsög: hát ez az, hogy picsog, pedig elvileg ő a családfő, akire felnéz a kölök.

Ha meg látja, hogy bent mordor van, akkor kurvára figyel a gyerekre. Ennyi erővel a Dózsa közepére is kiszaladhatott volna a gyerkőc. Meg, ha valami délben nyit, akkor miért is kell 11:59-kor ott szobrozni? Indult a vonata? Nem értem. Ahelyett, hogy sétált volna egyet a ujjéaligetben.

Szóval én meghallgatnám a szervizest is, mert szerintem ő lényegesen máshogy adná elő a történetet.

s 2015.05.21. 18:01:28

@halaloszto: Ez nem ilyen szitu volt.

Láttad a Breakfast at Tiffany's című filmet? Van benne egy kurva jó jelenet - több is, de most ez a lényeg. Holly Golightly kijelenti a Tiffany üzletében, hogy szerinte a gyémánt ékszer gejl. Viszont vésnének -e esetleg valamit a chipses zacskóban talált alumínium gyűrűbe neki. Az üzlet ékszerészének a válasza: Természetesen, hólgyem. A Tiffany örömmel teljesíti minden ügyfelének a kérését.

Ezt kellene egyszer megtanulni itt is. A vevő a főnök. Mindig, mindenben, mindenhol. Ugyanis ő virítja a lóvét, amiből a vállalkozás él. Ennyi.

s 2015.05.21. 18:07:18

@Aureliano Buendía: "Szóval én meghallgatnám a szervizest is, mert szerintem ő lényegesen máshogy adná elő a történetet."

Ez jó. Tulajként is meghallgatnád a rablómeséjét? Kibasznám, hogy átrepüli a Holdat. Elfelejtette az ügyfelet, leszarta az ügyfelet, szarul kommunikált az ügyféllel. Ez mindjárt három probléma. Több nem is kell.

hobbitroll 2015.05.21. 18:12:09

@Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke: jó duma, sajnos a szolgáltató ipar nem így működik. De még el sem kell felejteni. Velem is volt már olyan, hogy egy egyszerűnek látszó probléma elhárítása az előzetesen tippel X óra helyett (X*N)^2+1 (ahol X<=3, 2>=N>=végtelen) óráig tartott (gondolom ismerős az a helyzet, hogy elhárítasz egy problémát, és akkor fény derül egy másikra, ami az előző miatt addig fel sem merült). Ilyenkor aztán minden ez utánra vállalt meló csúszik. Ebben az esetben is az van, amit fentebb írtam (megérti vs hőbörög). Értelemszerűen ez csak addig probléma, amíg nem az ő kacatjával foglalkozok. Akkor azt persze MINDEN_ÁRON_MEG_KELL_JAVÍTANI_BÁRMEDDIG_IS_TARTSON (persze a mindenáron nem lehet több 2.000-nél /természetesen bruttó, számlával/, akkor sem, ha az óradíj 3.000+áfa, mert ő ennyit hajlandó fizetni, elvégre ő fingja a passzátszelet)

halaloszto 2015.05.21. 18:15:14

Ez pontosan az a szitu volt. Leírja a poszter az elején hogy az volt az alapszitu hogy a szervíz tele van melóval, el van havazva. Pont nem nagyon van szüksége új kliensekre, pláne nem olyanokra akik gyerekkel, komplett családdal mennek és türelmetlenek.

Atörökk 2015.05.21. 18:16:49

@Aureliano Buendía:
A Pántlika Bisztró onnan kb. 200 méter, csaxólok.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.21. 18:20:58

Liberális gyerekgyáros mindent megenged kölkének még a gázcsapot is! Na.
Bicigli buzerátort meg ne szolgáltasson, ha nincs neuronja az idióta kuncsaftokhoz.
Ez a zország meg azért is fullad a szaharba mert a bótokba inkább nyitás után pár perccel eresztik be az ajtónál ácsingózókat mint előtte néhány perccel!
Addig meg a savószemű bamba, tahó, IQ nuku biztonsági őr néz velük farkasszemet, oszt vár a beintésre a főnöktől. Még morog is mikor ajtót tár a csürhe előtt!
Mert van ám itt kulatúra!

Aureliano Buendía 2015.05.21. 18:34:32

@s: azért az ne felejtsük el, hogy van az ártatlanság vélelme is. Mert mi van, ha a tulaj kamuzott, és valójában nem is történt rablás?

Merthogy a Homár már csak olyan, hogy általában az egyik fél szemüvegén keresztül látjuk az eseményeket, és ez a szemüveg bizony sokszor torzít, elég csak nagyon sok frissítésbe beleolvasni.

Én nem azt mondom, hogy hazudik a posztoló, de azt igen, hogy eddig elég sok posztoló hazudott már, ferdítette el az igazságot úgy, hogy a történet bemutatása neki kedvezzen.

venszivar 2015.05.21. 18:43:56

@Aureliano Buendía: csak felturbózza a mondandóját....:)

infrablu 2015.05.21. 19:12:44

jót mulattam, a kerékpár szerelők és a kerékpárosok zöme hülye

Sandor Akarki 2015.05.21. 19:44:51

Ogrétól mi mást vársz?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.21. 19:45:23

Tegnap is egy csepeli girnyó véntahó a "gyorsforgalmin" vágta be a kurflit gyalogátkelőre, elém!
Satu (!) pár centire tőle ...és még neki állt feljebb, ugatott be nekem "zebra bzd+)!
Mire pille testem (111)kihámoztam a dodzsemből, közben ezerrel k.anyáztam, áldást osztva 160 decibellel úgy elsprintelt, mit Amstrong a Túr de Francon.
Idegbe mentem úgy, hogy még odahaza is vigyázva állt a család.....:)
"lapos bringás a jó bringás"

gabors 2015.05.21. 20:29:48

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

"kerékpárszervíz"
"szervíz"

ezek mind víz -nelkul vannak amiatt rovid "i"-vel lehet oket irni (MINDIG)

amugy meg a poszt-tolot ne sajnald :-)

LatexMátrix 2015.05.21. 20:54:31

@flowers66: felesleges dramatikus költői túlzásokba esni, ezzel pont nem húzod alá a mondanivalód, viszont komolytalanná válsz. Na de te tudod.
@melaena: remélem nem szülsz soha. Azt "bírom" bennetek, hogy mindenszarba bele tudjátok injektálni anyai ösztöneiteket. Oda nem illő helyen, meg nem jól alkalmazva viszont nem anyai ösztönök azok, hanem alkalmatlanság gyereknevelésre. A világ attól ugyanúgy létezik, hogy valaki kinyom egy óbégató kisembert. Léteznek ugyanúgy normák, illedelmesség, előzékenység - nem csak részetekre - morális érzék, elvileg önértékelés is, amikkel egyben példát is mutatsz a gyerekednek. Pl. játszótéren nem engedjük, hogy rendre szétpankrációzva a mászóka előtt várakozó sort mindig ő következzen, mindig kerüljön előre, csak mert "jajj, ez az én gyerekem!" (elégedett tahócsettintés). A szellemi láncok vannak a legerősebb edzettacélból.
Máskor neírjatok, mert így kizökkentem. Sokan várnak még, hogy elolvasasm őket!(remegve epednek ezen egyedek)

hobbitroll 2015.05.21. 21:08:12

@s: szerinted. Én is azt mondom: halgattassék meg a másik fél is!

hobbitroll 2015.05.21. 21:57:17

@s: "A vevő a főnök. Mindig, mindenben, mindenhol. Ugyanis ő virítja a lóvét, "
ROFL
ok. Hidd ezt ha akarod. Majd egyszer felnősz.

hobbitroll 2015.05.21. 22:02:44

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "Számomra arról szólt a poszt, hogy "D" nem tud mit kezdeni a gyerekével, ezért ISMÉT elvitte a szerelőhöz"
megjavíttatni vagy garanciába cseréltetni? :D

Arcade Macho 2015.05.21. 22:44:35

tavasz van, sok a melo es nem szereti a gyerekeket a szervízben

azert tenyleg igazan korrekt lehetett volna hogy elkuldte volna mar elsore az apukat mashoz

s 2015.05.21. 22:44:44

@hobbitroll: Felnőttem. Innen tudom, bár előtte is sejtettem, hogy ez a helyzet. Remélem te is felnősz egyszer és megérted a dolgot. Nem tudom hol űzöd az ipart, de nálunk (100% multi cég, akinek multi ügyfelei vannak) ez a történet elképzelhetetlen lenne. A jelenlegi ötös lottó nyereményt megnyerve és aljas módon leittasodva sem. Mi ugyanis gömbérzékből nem csinálunk ilyesmit soha. Gondolom aki nem ilyennek születik, annak hiába is regélek erről. Ez a munkavállalói kultúra része, egy szép konzervatív hagyomány, ami kis részben azon is alapszik, hogy amennyiben bemegyek bármilyen szolgáltatóhoz ügyfélként, akkor kurvára nem szeretném, hogy így kezeljenek. De ettől függetlenül is igaz, hogy a magammal szemben támasztott követelmény alapján NEM NÉZEM AZ ÜGYFELET EGY KIBASZOTT SZARDARABNAK.
Remélem te is felnősz majd egyszer.

hobbitroll 2015.05.21. 22:48:45

@s: persze, persze. böfögd csak fel szépen.
ettől függetlenül én még nézhetlek téged szardarabnak. (költői kérdés, küldés után megy a szűrés is a nyomi fejedre)

s 2015.05.21. 22:57:54

@hobbitroll: "ettől függetlenül én még nézhetlek téged szardarabnak"

Simán. Mivel halastó mellett etetsz őrkutyát - ami nyilván értelmesebb nálad - simán. Amennyiben olyan üzletben vagy viszont, ahol esetleg én is megfordulok és ezt a stílust nyomod, akkor úgy baszatlak ki a főnököddel, - akit erre külön nyilván kérni sem kell, mert megteszi magától azonnal - hogy még a 200 km-rel odébb lévő faluban sem kapsz szippantókocsi kísérői állást, öreg. Szóljál, ha valami nem volt világos.

Atörökk 2015.05.21. 23:03:25

@s:
Hátteveled mi van? Birkózószart ettél, hogy így nekibuzdultál?

venszivar 2015.05.21. 23:06:55

Mi lehet aptival? csak nem igivel dug?

kavicsot....

s 2015.05.21. 23:15:16

@Atörökk: Semmi ilyesmi. Csak parányit felbaszta az agyamat, hogy amellett, hogy valaki ekkora faszkalap, még népszerűsíteni is próbálja magát, mint egy geci nagy ledes kültéri világító reklámtábla.

Atörökk 2015.05.21. 23:40:34

@s: akarsz még beszélni róla? Mi a véleményed az Afrikában éhező mezítlábas bébifókákról? Biztos értesz hozzá. Vagy bánt az ínhüvelygyulladásod?

s 2015.05.21. 23:45:03

@Atörökk: Bah . . . Bocs, nem tudtam, hogy már kockásra ittad a szivacsos valamit, amit az agyadnak csúfolsz. Dobjál be egyet az egészségemre is, ha már . . .

Black Hole 2015.05.22. 00:31:42

Jobban járt volna a poszter, ha inkább elmegy a családdal az Árkádba! Ott legalább lehet ingyen szarni! Amúgy elég derék poszt volt. Síró kismama fél siker. Nem beszélve az eleven gyerekről! Ha még kutya is szerepelne a történetben, akkor érdemes lenne megfilmesíteni!

Sandor Akarki 2015.05.22. 00:32:26

@s: Ügyfél = fejőstehén. Kicsi tranzakció, kicsi fontosság. Ogre valszeg saját üzletét nyomja, nyilván nem rúgja ki magát, vagy igen oszt megy seregélyért. Legalább őszinte: ogre, troll, goblin, ork, na ezektől télleg milyen szolgáltatást vársz?

venszivar 2015.05.22. 07:01:13

@atpijkamo: Ó, de finnyásak "lettünk"!

Atörökk 2015.05.22. 07:47:47

@s: szellemi fogyatékos is vagy, mindent értek.

Manyecska 2015.05.22. 08:14:52

@Aureliano Buendía: mer annyi esze nincs hogy öthónaposan nem kapkodunk fel gyereket, és ez nő, bazdmeg.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.05.22. 08:17:40

@s: Prolikám! A rendes szakik önfoglalkoztatóak.Hülye ügyfelek csak annak kellenek, aki belőlük él.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.22. 08:28:38

@Kitalátor (másként) gondolkodó: @Atörökk: @hobbitroll: Mindkét oldalnak van igassága. @s: bicskanyitogató stílusa ellenére néha neki is.

1. Ügyféllel normálisan bánunk. A hülyét se hülyézzük le.

2. Bár a szolgáltató az ügyfelekből él, nem köteles minden idiótát és szemetet kiszolgálni.

3. Minél nagyobb cég, annál kevésbé van lehetősége az ügyfelek között szelektálni.

Manyecska 2015.05.22. 09:14:02

@hobbitroll: kűdtem levélt Endrém! Mellesleg engem a szigeten a kissé árnyalt /agyilag is/ nőihölgy /?/ nem engedett már be nyóckor a nyalvános vécébe lévén az már zárva volt /pont nyolckor/ asszongya mééérhány óra van?? mondom azt mondja meg maga!..:D Asztán otthagytam a picsába mondom kösssz a női szolidaritást.:( :D Remélem rárohad a budi és egyszer a fejével pucolják ki sorban az összes klotyót.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.05.22. 09:16:23

@atpijkamo: nekem tetszik a stílusa és a mondanivalója is :)
különösen a kölcsönösség elve (nem bánok úgy a betévedt gyopárral, ahogy nem szeretném, hogy velem bánjanak - ez valami bibliai tanítás is, ha jól hallottam)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.22. 09:18:22

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "nem bánok úgy a betévedt gyopárral, ahogy nem szeretném, hogy velem bánjanak"

Ha nem fagy egy fasz, nem kell attól félned, hogy úgy bánnak veled, mint egy fasszal.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.05.22. 09:18:44

@atpijkamo: ad 3.: Innét nézve ez rohadtul nem nagy cég, kb. egyszemélyes. Ő dönthet úgy, hogy válogat az ügyfelek között, pláne, ha már tettek némi kárt a műhelyében.
A hülye ügyfeleknek meg jogukban áll pampogni és lejáratni az őket visszautasítókat. Pontosan úgy, ahogy a kerti asztalnak is jogában áll a hülye ügyfél neveletlen gyerekét kilapítani.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.05.22. 09:25:10

@atpijkamo: Ha agylágyulása ellenére "emberjógi" elbánást igényel, akkor ne javíttasson! A javítás nálunk mindig kisüzemekben folyik. Legalább fogyasztónak legyen jó: "Vedd meg, használd, dobd el!"

venszivar 2015.05.22. 09:40:22

@atpijkamo:A kavics bánt!?!

ezt elbasztad....ne jó pofizzál, lécci!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.05.22. 09:42:22

@atpijkamo: ... amelyiket már nem lehet kiverni, az hugyozásra se mindig jó ...

venszivar 2015.05.22. 09:43:55

@atpijkamo: Kulturáltan megkértelek....

hobbitroll 2015.05.22. 10:33:09

@atpijkamo: 1., az ügyfelet normálisan kezeljük első körben mi is, de ha ő hülyének néz ... (agyonisten - fogaggyisten)
2., ez sajnos nem ennyire eccerü, mer' a gyökere Lmegy a sóhivatalba, és feljent kátrányos mekkülönböztetésé' :(
3., tán pont fordítva. minél kisebb anál kevésbé válogathat ;)

hobbitroll 2015.05.22. 10:34:25

@homár hilda: csak 1 apró észrevétel. Szerény véleményem szerint megjelenés _ELŐTT_ illene elküldeni az érintettnek ;)

tehüjeblogmocirohhagyel2kommentközött

hobbitroll 2015.05.22. 10:36:35

@Manyecska: nem t'om. Én ilyen budival buziskodás esetén ezt szoktam mondani: semmi gond, oldalba hugyálom/szarom az épületet. Aztán (f)eltakarítja aki akarja :P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.05.22. 10:42:45

@hobbitroll: Ez egy Ogre, és nem egy hülye. Bolond lenne lejáratni magát a védekezéssel, nyilvánosan pampogni, hogy szállóigévé váljon, mint pl. a Mosógépszerelő! Szerintem jár hozzá rendszeresen pár elégedett ügyvéd is, akik viszont szeretik a nyilvánosságot, és szétperelik az Indexet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.22. 10:50:45

@hobbitroll: "Lmegy a sóhivatalba, és feljent kátrányos mekkülönböztetésé"

Ez nettó hülyeség. Csak az egyete,es szolgáltatóknak van szerződési kötelezettségük.

Ha meg néger, cigány, terhes kisamama, akkor lehet neki olyan árat mondani, hogy elszédül.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.22. 11:33:55

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "szétperelik"

Nem kell perelni. Az első kósza levélre ijettükben törlik a posztot.

Escaped 2015.05.22. 11:50:40

No, szóval az ogre (aki nem a cikkcakkajkú Atta Troll) KÉTSZER is törölte a cikket a fb oldaláról.

1. Így szokták a(z ön) védelem lehetőségét biztosítani a Homárra pakolt cégeknek, mi, Hilda?

2. Úgy tűnik, az ogre megelégedett azzal, hogy a homárok szétsavazták a kiscsaládot...

3. Most akkor a kölcsönösség jegyében az ogre is behajthatja a kölykét (mondjátok, hogy nem szaporodik) a proszter putrijába,

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.05.22. 12:30:41

Drága egyetlen, feledhetetlen Hildánk!
Ha az én üzletem fészbúk oldalára küldenél olyan bejegyzést, vagy akármit, amiben a fasz és bazmeg szavak szerepelnek, olvasás nélkül törölném.
Ha még egyszer elküldenéd, visszaküldenék egy elmész te a 'kuuuaaanyádba' bókot is.
Igazi felnőtt fogysztóvédelmet művelsz.
Gratulálok!

AtiSnatch 2015.05.22. 12:38:15

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: Én is írtam nekik, nekem valahogy tudtak válaszolni. Igaz nem is publikusban kerestem meg őket... Majd reagálnak, vagy az ügyvédjük ;)

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.05.22. 12:41:17

@AtiSnatch: és hány fasz illetve bazmegelés volt az írásodban? Csak, hogy pontos statisztikánk legyen erről a kardinális kérdésről.

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.05.22. 12:50:09

@AtiSnatch: :D és mit válaszoltak? Megesz a penész, még a kávét se kívánom hirtelen, amíg meg nem tudtam ezt fontos dolgot!

venszivar 2015.05.22. 12:54:13

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: :DDD:)))

JA4 Én vaok az eggyetlen, akinek a hamvas-fehér lelkem tiltakozott a stílusa miatt...

venszivar 2015.05.21. 12:26:05
Ennyi káromkodást,amit ez megeresztett s hildus hagyja! basztam végigolvasni, de talán a pina nem hangzott el! pedig inkább azt tanulja meg az a fijjú gyerek, mint a faszt!

itt a 99% bunkó, paraszt! én cigány vaok!:):D

AtiSnatch 2015.05.22. 12:56:38

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: a Klánban megosztottam. :) Ide majd ők jelentkeznek vagy nem :D

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.05.22. 12:59:40

@AtiSnatch: akkor kerítek egy besúgót szivárogtató egységet és kiderítem. Vagy figyelem tovább a posztot élénk érdeklődéssel, hátha lesz fejlemény.

hobbitroll 2015.05.22. 13:53:25

@atpijkamo: én nem vagyok ennyire okos (legalábbis nem magamtól). Kedves Ügyvédismerősöm mondta, hogy nem lehet csak úgy elhajtani

hobbitroll 2015.05.22. 13:54:30

@Escaped: Re.3: akkor meglesz a jogalapja, hogy szétsavazzuk az Ogrét? :D

hobbitroll 2015.05.22. 13:58:14

beszéjjünk másrú'

megnyitom a zsindexet, nézem mi került kireggel óta ...

dex.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2015%2F05%2F22%2Faz_erodemonstracio_neve_szoptatas%2F

mondom HE? szopatós anyák? :O wtf? Ott a helyem :D Megin' megnézem, nem stimmel, időközben valaki odacsempészett egy T betűt, így má'n nem ugyan az :(

s 2015.05.22. 15:20:39

@Kitalátor (másként) gondolkodó: A kurva nénikéd a prolikám, esetleg böfögd a pofájába.

Jó szöveg egyébként ez az önfoglalkoztató szaki duma. Mégis mi a faszt csinál? Titán páncélt a makkjára, hogy miközben a zokniját stoppolja egy zsákvarró tűvel, nehogy tökön szúrja magát véletlenül? Ha nem mutatkozik a termékre tömeges igény, akkor nagyon valószínű, hogy miután gyártott magának három kibaszott darabot, lényegében be is fejezheti az ipart. Tehát - ha jól mennek a dolgok és mi a retek faszért ne mennének jól, nem igaz - akkor neki is vannak ügyfelei. Csak nem fog már hitványul bánni velük, mert makkvédő gyűszűt előállítani nem akkora tanárság, aztán könnyen elveszti az ügyfélkörét. Én így gondolom, de te lehet, hogy másként. Elvégre te vagy a Kitalátor (másként) gondolkodó.

LatexMátrix 2015.05.22. 16:48:31

@Escaped: "2. Úgy tűnik, az ogre megelégedett azzal, hogy a homárok szétsavazták a kiscsaládot..."
Már ha olvasta. Mondjuk ha már többségileg kvázi mellé álltunk, annyit megtehetett volna, hogy reflektál. Másként gondolja. Ogre virtus.

LatexMátrix 2015.05.22. 16:58:34

@s: a makk és a tök nem egy. Mo. legjobban üzletileg is frekventált városában igen, mi a faszét ne mennének jól a dolgai, ergo nem szorul rá felnőtt idiótákra, megengedheti magának az őszinteséget. Ősztintén szólva kicsit ijesztő is az, ha mondom, felnőttként dacosan, csakazért is _ott szobroz_ valaki a kerítés előtt, merthogy ő most akar valamit. Mint valami félős pénzbehajtó. Valaki itt írta, hogy márgit normális há, hogy szórakoztatóegységnek használ egy műhelyt? Ebbe is gondoljunk bele. Baráti alapon be lehet kéredzkedni, de hogy ide nekem mindent, én vagyok az origó, plusz nem a legmegfelelőbb helyen akarja a gyereket vidámparkoztatni..... Hadd ne legyen már kötelező negédesen túláradó mosolykölteményekkel fogadni az ilyen előadást. Főleg, hogy megteheti. Ettől függetlenül, lehet, hogy egyszer pont nagyon rá fog baszni, hogy nem volt alázatosabb és türelmesebb. Nem hiszek abban, hogy mindenkor mindent alá kellene rendelni a pénznek, az üzletnek, miközben napi 6.5 órát kell utána fallabdázni, hogy ne baszd szét a kedves debil vevőt/ne kapj agyvérzést.

Arcade Macho 2015.05.22. 17:50:09

www.youtube.com/watch?v=KT4maazBbvs

csodaltam hogy eddig meg nem jott elo
amugy meg ez a mesterember mentalitas, hogyha nagy melo nez ki akkor eldobnak minden kis apro melot a kezukbol, ez nemileg ertheto is, azert pl. felujitasnal utolag kell fizetni hogy lehessen sakkban tartani a mestert

a posztban meg le van irva hogy nem vallalta szivesen, mondjuk tenyleg a szerelo mondhatta volna hogy korrekten hogy ilyen kis piszlicsare dolgot akkor nem

august 2015.05.22. 18:02:29

hulye szervizes, hulye szulo.
Pont frankon egymasra talaltak.

Escaped 2015.05.22. 22:31:26

@s: Nos, ez HollyGolightly <3 esetében tökéletesen működött. Kár hogy nem volt ellenpróba,mondjuk Gipsz Jakabné ,,heticsekkes" alkalmazott és az ő vásári bádoggyűrűje főszereplésével.

Gyanítom az eredmény a Pretty Woman Rodeo Driwe-os jelenetére hajazna, azaz kiűzettetés a butikból.

Személyes nyafi: anyám színezüst szemüvegláncán egy-egy kapocs tartotta a gumit. Az egyik kapocs halálakor nagybudapest ,,összes" ékszerésze elhajtott: ezüstöt nem, csak aranyat javít. A Teréz krt-on egy pici, érdekes holmikkal teli boltban egy idősebb hapsi ugyanezt megtoldotta: mindkét kapcsot aranyozottra cseréli, ezüst nyista. Megtette. Ingyen. Szernte ez filléres dolog...

Escaped 2015.05.22. 22:40:55

@hobbitroll: Ja. Ogre meg az utódgondozás. Szép téma! ;-)

@LatexMátrix: Az ogrék nem a kommunikációjukról híresek. Ezt a ,,panaszt" akár a kirakatba is tehetné, mint az egyszeri bodystúdió, aki innen, a Homárról szerzett rajongókat. homar.blog.hu/2012/11/20/online_debilszures_a_body_builder_gymben

Advanced Flight 2015.05.22. 22:53:08

@LatexMátrix: Mondjuk ha már többségileg kvázi mellé álltunk, annyit megtehetett volna, hogy reflektál.

De nem. Mert szarik a fejetekre, jól is teszi. Ti meg össznépileg besértődtök, mint a dedósok, hogy Hilda viszont nem állt mellé :-)

s 2015.05.22. 23:23:30

@LatexMátrix: "Ősztintén szólva kicsit ijesztő is az, ha mondom, felnőttként dacosan, csakazért is _ott szobroz_ valaki a kerítés előtt"
Igazad van. Nem mondom, hogy nem volt idióta húzás, de az az ő családja, az ő ideje, az ő élete. Csinál, amit akar, nem?

"Nem hiszek abban, hogy mindenkor mindent alá kellene rendelni a pénznek, az üzletnek, miközben napi 6.5 órát kell utána fallabdázni, hogy ne baszd szét a kedves debil vevőt/ne kapj agyvérzést."
Mindent nem, de ha valaki az üzletből él, akkor tegyen érte sokat. Állítólag amit a világon érdemes megtenni, azt túlzásba vinni is érdemes. Nem mindenkinek való ez, de az mi a faszért nem megy el szalag mellé csavart pattintani. Az lenne a neki való meló.

s 2015.05.22. 23:30:59

@Escaped: "Gyanítom az eredmény a Pretty Woman Rodeo Driwe-os jelenetére hajazna, azaz kiűzettetés a butikból."
Változnak az idők, sajnos. Manapság ez a divat, régen viszont más volt. A vevők többnyire úriemberek voltak, és hát a kiszolgálók is tudtak viselkedni.

"mindkét kapcsot aranyozottra cseréli, ezüst nyista. Megtette. Ingyen. Szernte ez filléres dolog... "
Ha anyagköltséget sem számolt, akkor szinte biztos, hogy nem arany volt. Ha csak munkadíjat nem számolt, akkor egy igazi úriember volt, szerencséd, hogy összehozott vele a sors.

Malna13 2015.05.23. 13:13:33

Emberek! Semmi közünk nincs ahhoz, h D és a felesége hogy neveli a gyerekét. A történet LÉNYEGE, hogy van ez az Ogre Bike nevű hely, ahol késnek egy órát, sőt meg se jegyzik, hogy időpontot adtak és eszméletlen bunkók. Mindez még azelőtt így volt, hogy a kisfiú bemászott volna a kerítés alatt. Én be nem teszem a lábam ide, az biztos. Ja és aki azt kritizálta, hogy micsoda anya az, aki terhesen emelget, annak tuti nincs gyereke vagy maximum 1, mert ha a testvérek között kicsi a korkülönbség, márpedig a természet engedi ezt, akkor olyan is van, hogy a terhesség alatt még járni sem tud az első gyerek, muszáj cipelni időnként. Ha a magzat egészséges, akkor semmi baja nem lesz ettől, nyilván nem szavad túlzásba esni, ezt bármelyik orvos megerősíti.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.05.23. 18:12:49

@Latex@Advanced Flight: Mátrix: Nem, rohadtul nem álltunk mellé. Csak nem bírtunk elmenni a hömpölygő ostobaság mellett, de ettől még ugyanúgy f*szkorbács a pucér bringásnak!

@Malna13: Általában én is azon vagyok, hogy a lényegi résszel foglalkozzunk, de ez nem az a helyzet. Olyan, mintha valaki direkt telerakta volna olyan részletekkel a történetet, amin jól fennakadhatunk. Abszurd a viselkedése az egész családnak, de ezt már kiveséztük.

Escaped 2015.05.23. 22:02:03

@s: Aranyozott ezüst. ;)
Ja, lehet, hogy a stílusos vevőnek benyallintottak az alugyűrűjéért, a prosztoló- féléknek meg ilyen frusztráltogre jut ( ki).

A vevőba király, amíg fizet. Valahogy a végét el szokták hallgatni...

Escaped 2015.05.23. 22:04:12

@Malna13: Ha nincs közünk D.-ék neveletlen sarjához, mi a francért emlegették föl D-ék?!

Malna13 2015.05.24. 10:19:09

@Escaped: azért mert ő is ott volt és a csávó a gyerek láttán még bunkóbb lett.
Imádom, amikor gyermektelen férfiak mondják meg a tutit, hogy kell "rendesen" gyereket nevelni. Az a gyerek, aki 2 évesen mindent megcsinál, amit mondasz neki, az beteg, frusztrált, extrémen félénk vagy bántalmazott. Ha csak egy fejlődéslélektan könyvet olvastatok volna, akkor tudnátok, hogy a 2 évesek brutál dackorszakban vannak, képesek 1 másodperc alatt eltűnni, elrohanni, kiszámíthatatlan dolgokat csinálni. És azt is írja D, hogy már jártak egyszer együtt ott, ha a kisfiú borzasztóan viselkedett volna, akkor nem vitte volna megint oda, vagy Ogre beszólt volna már akkor (mivel a leírtak szerint Ogre elég szabadszájú, nem tudom elképzelni, hogy hagyta volna).

Escaped 2015.05.24. 23:04:16

@Malna13: Mi ihletett arra, hogy látatlanba' megaszondd ki hány feljődéslélektani könyvet- ezek kritikáját- olvasta,s hány olyan gyereket látott, akik szemmel láthatóan nem olvasták az aktuálisan elismert szakirodalmat?

Apuka a panaszáradatban maga elé tolta az utódot. Így meg úgy várakozott a Szentséges Gyermekkel s, Állapotoa Nejével méterekre a Városligettől,mintha kötelező volna.

A postoló hozta fel a neveletlen kölykét, nem a homárok! Ha ő nem írja, hogy a kis angyalka bekúszott egy idegen udvarba, ezt nem tudnánk. Ha a Zanyám nem szorította volna 12 êven át a mancsom,mint egy humán-satu -mert a környékünkön egy szeretett gyermek teherautó alá futott-, akkor is tudnám, hogy a kölyköt ki nem engedem a kezemből egy rothadt főúton.

Ogrebike ogre módon kommunikált a vásárlóval.

Vásárló sok olyan hangulatfestő elemet - gyerek, asszony- betett a történetébe, amik hangulatkeltő elemként teljesen félre viszik a panasz(kezelés)t.

Láttad azt az interjút,amiben az angol koronaherceg fiai mutatják a folyosót, ahol focizgattak. A kérdésre, hogy hány váza tört el, döbbenrt csend a válasz. Hiszen ők vigyáztak. Na, ez az idomítás =/= frusztráció.

Malna13 2015.05.24. 23:51:39

@Escaped: kedves Escaped, akkor járj sokat az Ogre Bike-ba, váljék egészségedre és nehogy odavidd a gyereked, ha majd egyszer lesz, maximum ha előtte jól begyakoroltátok, egy nadrágszíj segítségével, a megfelelő viselkedést egy olyan szervizben, ahol az eladó türelmesebb, kevésbé frusztrált!

Escaped 2015.05.25. 21:17:58

@Malna13: Köszönöm személyeskedő sorait. Kérem, ne ítéljen meg másokat az ön sajátságos, mások számára néha érthetetlenül agresszív viselkedése alapján.

flowers66 2015.05.26. 13:19:57

@LatexMátrix: Nem estem semmilyen túlzásba! Bántja a kis cizellált lelkemet a csúnya beszéd! Biztos én vagyok a hunyó,de valahogy elvárom a bicikliszerelőtől, a boltostól, a sarki k@rvától( ja itt alap),hogy kinyalja....mármint a pénzemért! De ha nem is, akkor meg szóljon, és soha többé nem zaklatom a pénzemmel! Becsszó!

Egyéves Önkéntes 2015.05.28. 07:33:29

Ogre Bike
Nomen est omen
Bár már biztos vót...

Manyecska 2015.06.24. 15:28:01

Bakker ennyi gyermekutálót. remélem nem szaporodtok!!:D

Intelli 2015.12.04. 02:00:19

A buta proli és a tahó esete. Minek a két éves gyereket egyáltalán iylen helyre elhurcolni? Nem értem én ezt bazmeg.
Hagyjad már ezt a hülyeséget, hogy a gyerek rá van gerjedve a biciklikre 2015-ben. Az egy szervíz, akkor a biciklitárolóba is berakod pár órára?

Azt meg pláne nem értem, hogy ha első blikkre is tahó a hombre, akkor minek erőlködsz?
Akkor odébb kell állni.

Ha nekem azt mondják, egy óra mire odaér, és nem a megbeszélt időpontban, akkor azt mondom, hogy jó, akkor kapdbe...
süti beállítások módosítása