Tékozló Homár

Magányos szívek csalódott és sokat fizető klubja az Elittárson

2015.06.12. 15:07 | Homár Hilda | 340 komment

elittars-logo_01.jpg

Elittársas posztunk volt már, nem is egy, de nem lehet elégszer elmondani, hogy óvatosan velük az ÁSZF-jük miatt és persze olvasni, olvasni stb. Egyébként meg vegyetek egy kutyát, azzal remekül lehet ismerkedni. Ja, kicsit trágár a poszt, de egy magányos szív csalódása után elfogadható a feldúltság, és bár a kétkezimunkásos rész könnyen félreérthető, azért egy magát előszeretettel diplomás társkeresőnek beállító céggel kapcsolatban jogos a kifogás.

Elittárs kurvaannya

Nagyon részletesen nem írom le, mert megvártam hogy lehiggadjak (hogy aránylag tömör maradhassak), de tudnotok kell erről, és mindazoknak a nyomorult szerencsétleneknek is, akik azt hiszik hogy ezen a nyomorult szerencsétlen társkereső baszáson találnak bármit, ami utána jó lesz nekik.

Béna hirtelen fellángolásból, mert szülinapom volt, egy utolsó esélyt szavaztam (nem értem!!) a netes körülpislogásnak, olyan gusztán hirdette magát az Elittárs, hát jó megnézem. Regisztrálok, persze az ingyenes verzióban nincsen SEMMI mint kiderül, amikor kapok egy levelet, amit megnézni az ingyenesben már nem tudok, hát na jó, előfizetek egy hónapra. Hát ezen az elcseszett "ELIT" oldalon balassagyarmati kőművesek, kiskunhalasi pékek, ósan-pénztárosok írogatnak nekem, és bár semmi, de tényleg semmi bajom a kétkezi munkásokkal, mert irgalmatlan cukik bírnak lenni, de a szánalomtól öklendezni támad kedvem, ha a bagószagú félszeg mosolyukat nézegetem azon a nyomorult elmosódott fosfelbontású képen, amit "Legszebb Ruhájukban" készített róluk a szomszéd kiskrambó ferdén. 

Oké, nembaj, szülinapom volt, kikúrtam a picsába nyolcezer forintot, alig várom hogy lejárjon az egy hónap amit kifizettem, ami alatt egyetlen szimpatikus arcot sem láttam az Elittárs összes intelligens ajánlata közül - erre bumm, érkezik egyszercsak a banki sms, hogy levonták tőlem önhatalmúlag az újabb nyolcezer forintot. 

MI A KURVAANNYA? Hosszas és ékesszóló levelezésbe fogtam ekkor az ügyfélszolgálattal, hogy azonnal de MOST azonnal utalják vissza a kibaszott második nyolcezer forintomat, amit természetesen nem tettek meg - de az ügyfélszolgálatos csajszi annyira ügyesen magyarázta el, hogy mennyire benne vagy az ÁSZF-ben ez az eljárás (7 nappal előtte kellett volna lemondanom a kibaszott szolgáltatást ahhoz, hogy megszűnjön az előfizetésem), és hogy mennyire még emailben is elküldték nekem regisztráció után, hogy

- el kellett ismernem az ő ügyességét az ő szakmájában,
- és rá kellett látnom egyértelműen, hogy nem én voltam az első, akit ilyen módon átkúrtak, hanem éppen ellenkezőleg: üzleti modelljük épül erre.

Egyet tehettem, elkulloghattam a bús büdös picsába azzal a reménnyel, hogy ti talán majd lehozzátok a sztorit, és nagyon-nagyon sokan fognak tudni az eljárásról ELŐRE, és nem utólag, és nem is regisztrálnak az Elittárson soha. 

És mi a legdurvább? Hogy ennél undorítóbb csak az lehetne, ha az elhagyott háziállatokat vagy a terhes nőket szopatnák telibe, ők viszont egy másik érzékeny és kiszolgáltatott célcsoportot választottak, azokat, akik magányosnak érzik magukat, ÉS összekaparják magukat a saját roncsuk alól, hogy na majd MOST ...... Ők bármire kaphatóak, őket majd jól be lehet húzni a csőbe, HA-HA-HA.

Így jártam, érdekes tapasztalat volt. 

Üdv, 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szakamoto Csijo 2015.06.14. 12:23:08

Nem értem, honnan veszitek ilyen biztosra, hogy nő volt az illető. Azért, mert pékek, kőművesek írtak neki?
Az az opció eszébe se jutott senkinek, hogy (nagybetűs részt a júzer választja a legördülő menüből):
"Én egy
FÉRFI
vagyok, és akit keresek, az egy
FÉRFI"
Máris megvan a válasz a kocsis stílusra is :)))

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.14. 12:25:24

@TrójaiVasParipa: jaja. remélem, hogy megtalálta a boltokban az egyszemélyes szülinapi tortát, az van ráírva, hogy "egyszemélyes torta olyanoknak, akiket diplomájuk és mérhetetlen igényességük ellenére sem akar senki megdugni"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.14. 12:56:09

@Krisz101: Mindig kérkedésnek veszik, ha valaki kiírja (meg egy csomó ember részéről irigység is).
Mondjuk a "diploma" rangját a rendkívül színvonalas magyar felsőoktatásból kiszédülők egy jó része eléggé lezüllesztette már... Csak az a bibi, hogy ezek akkor is hülyék lennének, ha nincs valami kamu végzettségük.

ergerberger 2015.06.14. 13:06:00

Az ELIT' TÁRS az annak a rövidítése, hogy aki már ELITta az agyát, az ismerkedjen ott!

Meg az úgyse olvassa el az A-SZ-F-et meg az F-A-SZ-t!

ergerberger 2015.06.14. 13:09:38

"megvártam hogy lehiggadjak (hogy aránylag tömör maradhassak)"

Az a baj, hogy a prosztó toló aránylag tömör maradt, és olyan testalkattal nem akarnak vele ismerkedni.
Esetleg az ELIT BOJLERTESTŰEK TÁRSKERESŐ oldalán talál magának egy bojlerszerelő ezermestert.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.14. 13:09:46

@TrójaiVasParipa: @Józsi, a köcsög: Mer' annyira igényes, hogy valójában senki nem felel meg :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.14. 13:10:48

@Szakamoto Csijo: Hajjaj, beszéltél már ideges nővel? Próbáld ki. Meg fog változni a véleményed.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.06.14. 13:11:47

Az Elittárs üzleti modellje kifogásolható.
A posztolón kívül viszont senki nem csodálkozik a párkeresési sikertelenségén.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.14. 13:12:10

@Józsi, a köcsög: Á, az megfelelő szakokon teljesen természetes. Elég sokat ovlasok ilyen egy nyelvszakot végzettek helyett a melóhelyemen :D

ergerberger 2015.06.14. 13:12:45

"elhagyott háziállatokat vagy a terhes nőket szopatnák telibe"

Na ez elég szekszuális volt, ugye ettől más is kanos lett?

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.14. 13:17:38

@ColT: egy velejéig buta nő után nyilván nincs nagy kapkodás. kivéve ha jó nagy dudái vannak, ugye :D :D

Aureliano Buendía 2015.06.14. 14:14:02

@Józsi, a köcsög: de az iránt is csak addig, míg nem sikerül megdugni. Ki a franc akarna egy olyannal huzamosabb ideig együtt élni?

Aureliano Buendía 2015.06.14. 14:30:29

@ColT: azzal meg ez a kis csiszolatlan gyémánt nem állna szóba. Bár gyanítom, hogy lenne az a pénz, maiért.
Ellenben nem hiszek benne, hogy a posztoló esztétikailag megüti azt a szintet. Ha így lenne, már rég elment volna a Morizonszba, és rég felszedett volna valakit.

Aureliano Buendía 2015.06.14. 14:58:32

@ColT: pedig egyszerű. Az elvárásai nincsenek összhangban a képességeivel. Amilyen típust* ő szeretne, az nem fog vele szóba állni, mert nem üti meg a mércét, amelyik típushoz* pedig illene, azzal meg ő nem áll szóba, mert lenézi azokat, akik abban a (saját) kategóriá(já)ban vannak.

*anyagi, esztétikai, szellemi

gabors 2015.06.14. 15:02:40

260 !!!! hajra homar

hajra elittars ...

Black Hole 2015.06.14. 15:17:18

Azért egy aktot szívesen megnéznék a poszterről! Meg egy kézzel írott levelet, plusz egy tányér pörkölt/nokedli kombót, amit ő főzött! Ha mindez megvolt és nem bukott, akkor egy mennyi idő alatt tud biciklivel sört hozni teszt jönne még, és ha az is megvolt időn belül, akkor sunáznám!

milyennőazilyen 2015.06.14. 15:23:14

@Black Hole: nem vagy te egy kicsit /verz? :)

gabors 2015.06.14. 15:23:17

@Krisz101: mert ez egy TELJESEN LEGALIS es TELJESEN BEVALT budos kapitalista (tudjuk kik) modszer ... mint Te is rajottel nem magyar talalmany es mivel huje van eleg meg lehet elni belole....

en is belefutottam hasonlo "uzleti" modelbe par eve mikor gym-be feliratkoztam .... nem volt gond kb 3 evig de mikor a kozelben levo es vegul is nem rossz egyseg bezart akkor le akartam mondani ... hat nem volt az olyan sima. igy meg egy honapot siman fizettem pedig mar az elozo fel honapot sem tudtam hasznalni mivel bezart .... (igaz a kornyeken es az orszag minden reszen tovabb mukodtek ...) arrol nem is beszelve hogy elsore csak az "en" tagsagomat szuntettek meg ... a "felesegemet" nem ezt persze csak akkor vettuk eszre amikor megint terheltek a kartyat ... nem vag foldhoz de kurvara bosszanto volt a pofatlansag ...

Black Hole 2015.06.14. 15:28:43

@milyennőazilyen: nem hát! Ha az lennék, akkor egy sima "sunáznám" lett volna, de ha figyelsz, akkor itt ezt egy kemény teszt előzné meg! :-)

gabors 2015.06.14. 15:28:55

@bisop: meg vagyok hatodva sot meg sirtam is erted ... egy kicsit ... de akkor sem sajnallak ....

gabors 2015.06.14. 15:37:24

@Szakamoto Csijo: mi ???? le akarod valtani a buzi felelosunket aki a pulover szinerol is vilagsan tudja ki a buzi ....

Shopping 2015.06.14. 15:45:33

Akiket mindig át lehet verni!!!!
-magányosak
-kövérek
-kopaszok
-soványok
-impotensek
-betegek

Persze kell az is, hogy az adott illető elég szerencsétlen/iskolázatlan legyen ahhoz, hogy beszopja az átverést.
+ elég lusta ahhoz hogy rendes megoldást keressen a gyors, -munka nélküli - megoldás helyett.

gabors 2015.06.14. 15:59:35

@Shopping: ne mar !!!!

halottal mar peldaul Madoff-rol at lehet verni okos gazdag embereket is pl Spilberg is kozte volt meg nem egy egyetem alapitvanyai (foleg tudjuk kik)

Escaped 2015.06.14. 16:27:11

@Atörökk: inkább származása! Ritka domború homlok!

@ColT: Hoggadtan csapott bele.

@gabors: Meg volt egy jópofa Kabbala átverés, amibe Madonna is beszédült...

milyennőazilyen 2015.06.14. 16:35:54

@Black Hole: én a tesztre mondtam, írni, főzni, sört hozni...
ilyet szeretnél egy mai nőtől? :)

Black Hole 2015.06.14. 16:55:10

@milyennőazilyen: jah, értem! Zsenge gyermekkoromban nagyon sok fantasztikus irodalmat olvastam (na jó, a 3000 nem vót'meg)! Anyám mindig mondta, hogy ne csináljam ,mert majd valami elmegy az agyamban, szóval lám, igaza lett! :-)

milyennőazilyen 2015.06.14. 17:01:56

@Black Hole: látod mennyivel jobb a mai fiataloknak? nem olvasnak, nem is jut eszükbe ennyi hülyeség :)

Black Hole 2015.06.14. 17:11:59

@milyennőazilyen: jah, annak idején egy rakás könyvet el kellett olvasnom, és évekbe telt, mire gyagyulni kezdtem! Manapság meg leül a gyerek a tv elé, röpke 2 óra alatt végig nézi A Harry Potter-t, oszt' má' kész is van agyilag! Hát hiába, fejlődik a világ rendesen :-)

Manyecska 2015.06.14. 18:41:18

olyan jo hogy nem itt kell basznom a rezet egesz hetvegen..amiota kettedik hoja bepàroztam.. xd mondjuk ez a kesei koraterhesseg megvisel nemigen tudok felkelni igaz nincs ra szükseg ikszpe xdd

Black Hole 2015.06.14. 18:54:32

@Manyecska: már megint terhes-e vagy? :-D

Manyecska 2015.06.14. 18:57:20

telleg a paromat is felkerte vmi negyvenes pitcha hogy csinaljon neki gyereket...xd kiirta w lapjara hogy aki gyereket akar semmi akadalya csak neki mar van ketto koszi xpe hmmm.....p

Manyecska 2015.06.14. 19:02:13

@Black Hole: most eleget tettunj is erte az lenne a csoda ha nem xd ulve teregetek oly kimerult vok.ha epp nem eszem v. pisilek.xd vo rola szo hogy jo lenne ;-) lanyos apa.kuul xd

Black Hole 2015.06.14. 19:06:19

@Manyecska: és mit szól mindehhez agresszív étcsokinyúl? :-D

Manyecska 2015.06.14. 19:13:47

@Black Hole: jah..fiammal x.box.platformot alapitottak.negyven evesen is làzad tokjol kijonnek.xdd

Manyecska 2015.06.14. 19:23:35

Most elolvastam a poszt es nemtom lany.e...bar ilyen stilussal még tuti xd mingyar ezen IS sirok.;-) de most kinomban.be kene habarnia valakinek csak..

gabors 2015.06.14. 19:34:00

@Manyecska: nincs eleg kozmunkas ????

fasznak annyi ember !!!! milliok hallnak ehen (is)

Manyecska 2015.06.14. 19:36:58

@Black Hole: kerdezd meg tole.telen akart talizni asztan mwgin eltunt.a velemenyem megvan rola. róka.

Manyecska 2015.06.14. 19:41:05

@gabors: most mindketten foiskolat vegeztunk o kettot is ne bhasszal mar ki velem p xd..svajci hataron van rokona lehet kimegyunk par evre.kizart hogy ottmaradjak nemnemsoha xd

Black Hole 2015.06.14. 19:47:49

@Manyecska: ja, csak azért kérdeztem, mert beléd hajított a gép :-)

Black Hole 2015.06.14. 19:49:35

@Manyecska: új fazonhoz meg gratula! Remélem stabilabb lesz, mint nyuszika! :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.14. 19:59:15

@Black Hole: ahhoz hogy tudd, jo-e a no, nem kell akat, en legalabbis feloltozve is megmondom
a porkolt keszitese a vilag legegyszerubb dolga, mivel az egyik leegyszerubb etelkezitrott level?
mi vagy Te grafologus?
Urino nem bringazik
foleg nem Tescoba sorert
hat teged se jelolne be az elittarson a kutya sem

gabors 2015.06.14. 20:02:04

@Manyecska: svejc, ha ??? jo kis terv ... lattad a plakatokat a menekultek meg a ciganyoknal is lejjebb vannak ???

erre csinalni gyereket !!!! XD (mit tudom en mit jelent te irod mindig)

gabors 2015.06.14. 20:03:53

vege a muszaknak vegre valami okosat is hallunk hamarosan ....

Black Hole 2015.06.14. 20:15:13

@hagyma: mi az az akat? Ki van felöltözve? Te, vagy a nő?
Amúgy köszönöm a felvilágosítást, megint okosabb lettem neked köszönhetően! Érted biztos verekednének a nők, ha regisztrálnál! De mivel mindenki tudja, hogy micsoda képességgekkel rendelkezel, így azt is vágja mindenki, hogy nincs szükséged ilyen szar társkeresőkre feliratkozni! Egy jó pöri receptet viszont küldhetnél, mert olyan szerencsétlen vagyok, hogy azt sem tudok csinálni!

Black Hole 2015.06.14. 20:16:43

@gabors: őőő, izé...
Azt hiszem sejtem, hogy miért mondtad :-)

gabors 2015.06.14. 20:24:27

@Manyecska: "most mindketten foiskolat vegeztunk o kettot is"

akkor az 3 diploma .... nem semmi :-))

semmi kozom hozza de valakivel (az itteniek alapjan) megismerkedtel max 2 honapja .... most meg jon a gyerek .... ez nem kicsit tunik nekem felelotlensegnek ... ennel tovabb tartott nekunk eldonteni hogy a halott kutya helyere fogadjunk-e orokbe egy masikat pedig tobb mint 10 eves hazasok vagyunk sajat haz stb (nekem semmi kozom hozza persze es van mikor purdenak sikerul ...)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.14. 20:27:54

@gabors: vasarnap sosem dolgozom
@Black Hole: nekem miert kellene jelentkeznem barhova, boldog hazassagban elek
hat aki egy jo porkoltet nem tud megfozni....
az nosuljon meg es vegyen egy bringat, hogy legyen sor is

gabors 2015.06.14. 20:29:47

@Black Hole: XD .... :_))))))

tegnap elmentunk a jegkremeshez (Carvel) a kutya setaltatas volt az alibi ... (alibi felesegemnek marmint) ...

de nem volt vanilia teljesen ki voltak fogyva (lehet "falusi emberek" koncerteztek valahol a kozelben) .... ezert meg a kutya is csak csoki fagyit kapott ...

ja en nem eszem fagyit (altalaban)

gabors 2015.06.14. 20:32:36

basszus KDNP Ashville-be is bettette a labat es bezarjak a hotelokat (is).

ilyenkor meg az on-call dolgozok sem dolgozhatnak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.14. 20:38:00

@gabors: igazan megtisztelo, ha ugy gondolod a szabadnapjaimon bezarjak varosunk hoteljeit, de ilyen magaslatokra meg en sem jutottam
de dolgozok rajta

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.14. 20:44:07

on-call
muhhaha
mar feketen is foallasban dolgoztam

Black Hole 2015.06.14. 20:57:01

@gabors: mióta van egy fasza kis fagyigép, azóta csak itthon fagyizok. Ma is azt uzsonnáztam. Barack/vanília /fahéj/csoki vót'!

Black Hole 2015.06.14. 21:01:11

@hagyma: csodálatos életed lehet! Mindig arra vágytam, hogy olyan sikeres ember legyek, mint te vagy! Nagyon irigyellek! És ráadásul még pörköltet is tudsz főzni! Basszus, köpni nyelni nem tudok :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.14. 21:04:47

@Black Hole: hat az nem fog menni
/szolok utobbi idoben tul sok ! jelet hasznalsz, egyel egy gomboc vaniliat es higgadj le/
kopni nem feltetlen fontos, de a ha a parod keszit porkoltet, nyelni szukseges
foleg ha nokedlivel
lsd. nyeli, mint kacsa a nokedlit

Black Hole 2015.06.14. 21:29:08

@hagyma: írásjelet akkor használok, mikor indokolt.
A receptet kösz!
De bazmeg, te tényleg annyira ökörnek nézel, hogy ha nem tudnék egy nyamvadt pörit főzni, akkor nem lenne magamtól annyi eszem, hogy a neten keressek egy receptet? Te valóban egy párját ritkító ember vagy! Na, mindegy! A te szintedre nehéz felemelkedni :-D
Vagy elsüllyedni? Bár a süllyedés igaziból negatív emelkedés! Akkor most mi van?
:-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.14. 21:36:01

@Black Hole: az mindegy en minek nezlek, de ha hulyeseget irsz, akkor komolyan veszlek
porkolt - no kapcsolat
de neked hiaba magyaraznam
valoban eleg komoly intellektualis, eletviteli es tudasbeli kulonbseg van kozottunk
az egy jop recept, a blogiro tud jokat fozni
/hat akarmennyire egyszeru etel mondjuk egy marhaporkolt, sokan el tudjak rontani, beloled kinezem/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.14. 21:38:45

mer' vannak azert trukkjei
nagyon fontos a husvalasztas pl
a minosegi hagyma es pirospaprika, zoldpaprika, paradicsom stb.
el lehet azzal is csuszni
na nem nekem

gabors 2015.06.14. 21:50:16

@Black Hole: az rendben de akkor meg a hozzavalokat kell valahonnan beszerezni ...

tesco ??? :-)

az igaz hogy igy akkor van fagyi mikor kell !!! :-) es nem kell az akciokat vadaszni ..

gabors 2015.06.14. 21:55:26

@Black Hole: latod a bufe meg ott is zarva van vasarnap igy bufecaptain-oknak a vasarnap szabad ... nem rossz ... Asheville-be kene kuldeni az osszes bevandorlot

Black Hole 2015.06.14. 21:57:45

@gabors: a lényeg a minőségén van! Ha egyszer eszel egy finom, otthon készült fagyit, soha többé nem veszel sehol! Amúgy nem sok cucc kell hozzá. Főzése sem macerás. Elég rövid idő alatt kész. Sokkal egyszerűbb, mint ahogy gondolja az ember.

Black Hole 2015.06.14. 21:58:56

@hagyma: ez természetes, hogy te nem csúszol el ilyesmin :-)

Black Hole 2015.06.14. 22:01:16

@hagyma: amúgy az arcod befér az ajtón, vagy fejmagasságban szélesítve van?

gabors 2015.06.14. 22:02:45

@Black Hole: ez olyan mint a kenyercsinalo ??? ... mondjuk kenyeret minden nap eszek (figurative mielott a legokosabb belekot).... de fagyit mondjuk havi szinten ...

szoval fagyigep kicsit tulzasnak tunik persze gyerekek stb .... kavet/eszpresszot tenyleg szeretek otthon (is) csinalni mert ubereli amit vesz az ember normal helyen... de fagyit ??? (azt elhiszem hogy jobb)

gabors 2015.06.14. 22:04:39

amugy mi van a nagykovetasszonnyal new yorkban ???

csak kerdezem hogy ez hogy maradhatott ki ????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.14. 22:06:06

@gabors: nem baj az ha probalkozol a humorral
de en nem eroltetnem a helyedben
kicsit meg Viktorozzal, bevandorlozzal, es meg less a napod

Black Hole 2015.06.14. 22:13:00

@milyennőazilyen: ez nagyon komoly dolog :-D Ne tessék röhögni!
Tudod van egy olyan vicc, mikor a részegember oda megy a rendőrhöz, és fogadást ajánl neki. Abban fogadnak, hogy keresztül tudja pisálni! Szépen elmondja a rendőrnek, hogy dob egy sárgát a hasára, és a hátán jön ki. A tét ötezer forint. Persze, hogy a pisa lefolyik a rendőr hasán, az meg röhögve teszi el a pénzt, és mondja a részegnek, hogy mekkora hülye, mert hogyan is gondolta, hogy keresztül fog rajta menni? Részeg meg mondja a rendőrnek, hogy nézze már meg azt a nagy rakás elképedt embert! Fejenként fogadtam velük tízezerbe, hogy kis tanakodás után le fogom pisálni a rendőrt!

Black Hole 2015.06.14. 22:20:44

@gabors: a kenyérsütőgép nagyon jó dolog! Mikor az ember bele jön, akkor kb 3-4 perc alatt bele pakolsz. Már a harmadik gépet használom. Mikor egy bedöglik, még aznap veszek másikat. A mostani viszont már 5 éve bírja. De lehet benne pizza tésztát dagasztani, kiflit, zsömit, kuglófot.

Black Hole 2015.06.14. 22:26:13

@gabors: ja, fagyigép úgy működik, hogy csak hűt és kever. Egy edényben elő kell készíteni a cuccot. Kb úgy készül, mint a madártej folyós része. Tényleg hamar megvan.

gabors 2015.06.14. 22:39:52

@Black Hole: ezt tudom hogy igy van szuleim kb 10 eve csinaljak .... nekem nincs helyem meg idegegm erre ...

gabors 2015.06.14. 22:44:03

@Black Hole: OK ezt is ertem

a haz kicsi van mar ezer ilyen juice/parolo/fozo/kukta/porkolt-fozo/halaszlecsinalo/bogracs/meg minden egyebb dolog amit evente 2-3x hasznalunk ezert fel sem merul hogy vegyek meg egy gizmot ...

en mar csak bufe-be jarok (nem vasarnap) oszt ott a kapitanyok kiszolgalnak (mig elittarsra varnak a neten) a megsporolt idomben meg a 3001-dik konyvet keresem hogy legyen mit olvasni a buszmegalloban a BKV-ra varva

milyennőazilyen 2015.06.14. 22:47:34

@Black Hole: a vicc jó! viszont tuti ilyeneken kell állandóan rágódni?
kenyérsütőt kibasztam a picsába, 3ból 1x jöttbe, kis kacsómmal, meg robotgéppel csinálom a tésztákat

Black Hole 2015.06.14. 22:54:38

@gabors: ne is mondd! Egyszer nekem is tele lett a pacskerom, és minden szart elvittem egy segélyboltba, hogy adják el, a pénz meg legyen az övék. Egy csomó cucc tényleg úgy van, ahogy mondod. Egy évben kétszer van előszedve. Mondjuk a kenyérsütőgép pont az, amit állandóan használok. Fagyi csináló igaziból a nejem pártfogásában van. De ha már csinál, akkor én eszem :-D

Black Hole 2015.06.14. 23:00:01

@milyennőazilyen: sosem én kezdem. De mondjuk hülye vagyok, hogy bele megyek.
Kenyérsütőgép nélkül viszont nem élet az élet :-) Szerintem nagyon jó kenyeret süt, és nem kell vele semmit csinálni. Azt 2-3 naponta kézzel kenyeret sütni, nem szórakozás. Persze, kinek a pap, kinek a ministráns fiú :-D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.14. 23:04:01

@gabors: te hazatelepultel?
hat bufekben ritkan vannak kapitanyok, hacsak nem a hajoskapitany ott eszik
hat a 3001-ik konyvedre nem hiszem hogy sor kerul
1 konyvesnek nezlek, mert mindig ugyanazt hajtogatod
@Black Hole: buizony jo eppen most mondtam Marynek holnap suthet mert fogyoban van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.14. 23:08:02

@milyennőazilyen: van par szo amitol felall a szor a hatamon
- cicaharc
- gumicsont
-figyelemtereles
-dictator
-torpenapoleon
- mutyi
-buli
- puncimagnes
- maffia
- peniszhosszabito

indexes szotar alapszavai

gabors 2015.06.15. 00:12:46

meg jo hogy van szabadnap is a hamufaluban ....

amugy min derulnenk????

honnan vettem a buffeecaptain ... dolgot ... ???? itt irta valaki hogy ez a beosztasa ... akkor lehet nem mondott igazat ... ??? (de ez lehetetlen)

gabors 2015.06.15. 00:14:34

"- cicaharc
- gumicsont
-figyelemtereles
-dictator
-torpenapoleon
- mutyi
-buli
- puncimagnes
- maffia
- peniszhosszabito

indexes szotar alapszavai "

na van itt index olvaso is ....

Manyecska 2015.06.15. 05:53:29

@Black Hole: hahh. ujpasi uber!cuki az àrtatlan kék szemeivel;-) mondjuk pont az âll tőle messze.xd.

Manyecska 2015.06.15. 05:59:54

@gabors: xd belàzasodtam estere ez a titok nyitja!! egyenlore..neki a gyonyoru kislanyai az orszag tulso vegen laknak.sajnos:-( de most mennem kell fiam ballag;-)

Manyecska 2015.06.15. 06:06:54

@gabors: o mindig asszongya mintha evek ota ismerne..ket bolond egy par xd amugy a fel lakasa eluszott a valas utan.amit a gyerekeinej rakott felre a zallam lenyulta..ON

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.15. 06:50:03

@Black Hole: Mondjuk akkor is kell használni, ha indokolt, mert, ugye, indokolatlanul, meg, helyesírási, hiba.
Persze az csak fejlettebb országokban van, hogy se nagybetű, se központozás.

Manyecska 2015.06.15. 07:51:08

@gabors: amugy németo.csak a svajci hattttârnâl kiwi voltam xdahhh oly gyonyoru ballagasi csokrot csinaltattam!

joska61 2015.06.15. 09:10:16

Hát... Ha valaki olyan helyre regisztrál, ahol az előzetesen nem reklámozott havi díjat inkasszóval húzzák le, annak nincs helye ELIT nevezetű társkeresőn. Mert az szimplán nem tartozik oda.

melaena 2015.06.15. 10:35:47

Egyebkent attol eltekintve, hogy gyanithatoan kamu, kitalalt sztori, amit egy ferfi irt onmagat nonek beallitva ....

Egy dolognal azert leragadnek.
Sokan ugy gondoljak, hogy a tars kivalasztasanal az anyagi helyzet nem lehet szempont.
Ez egy faszsag.

Bizonyitott teny, hogy a nagy anyagi kulonbseg megoli a legtobb kapcsolatot.

Eleg ha csak arra gondoltok, hogy egy nyaralasnal a peknek a felpanzios gorog nyaralas is megterhelo, es nem biztos, h a par szeretne olyan korulmenyek kozott nyaralni, vagy a masik helyett fizetni az utat Bora Borara.
Nyilvan ez forditva is igaz, ha a csajnak kilog a gatyabol a picsaja, es atul a kupe mercibe, akkor sosem lesznek egyenrangu felek a fickoval a kapcsolatban.

Tovabba el egy olyan tevhit az emberek fejeben, hogy akinek penze van az fixen bunko,rossz arc ,a csorok mindig jobb emberek.

Azt kellene megerteni, hogy egy full full kinezetu csaj barhonnan valogathat, es en nem tudom elitelni erte,ha ket jokepu,jofej ficko kozul nem a csorobbat valasztja.

Persze vannak golddiger,hajtosok,rengetegen, azokat en is lekopnem, de a kep arnyaltabb.

Black Hole 2015.06.15. 11:17:29

@ColT: és azt tudod, hogy fejlettebb országokban miért írnak tapló módon? Cask! :-)

vendriner aladár 2015.06.15. 11:43:33

@melaena: szerintem real a sztori, valószínűleg egy kiművelt lepcsesszájú nőszemély írhatta. Én is ismerek jónéhányat, akik hasonló intelligensek és jóval többet képzelnek magukról, mintsem lealacsonyodjanak egy kétkezi munkáshoz. AZ írás színvonala pedig szegénységi bizonyítvány, nem is vállalta fel még becenévvel sem.

senkiember 2015.06.15. 11:51:20

Számomra határtalan örömöt jelent, hogy még tőlem is vannak hülyébbek, mitöbb a világ előtt azt közhírré is teszik. Sok ilyen posztot szeretnék még olvasni - mások balfaszsága nekem evolúciós előny.

Majmász Gedeon 2015.06.15. 14:39:24

@senkiember: Nem tőled, hanem NÁLAD is vannak hülyébbek.

akárki_voltam 2015.06.15. 18:17:59

hát na jó, előfizetek egy hónapra."

Nagyon kanos lehettél!

Thou 2015.06.16. 13:13:49

Igazi nyomorék lúzer a postoló. Egyrészt mert lenézi az elittár társkeresőit úgy, hogy ő is közéjük tartozik. Másrészt meg életképtelen gyökér aki nem tudja, hogy egy szolgáltatást le kell mondani, csak akkor szűnik meg. Tudod hülyegyerek mint a tv előfizetés.
süti beállítások módosítása