Tékozló Homár

Please Mr. Postman!

2015.06.19. 12:15 | Homár Hilda | 52 komment

magyar_posta_1_1.JPG

Balázs szerint ő dolgozik a Posta helyett, ami azért kicsit túlzás, de valószínűleg ennél durvábbakat is gondol a nép, amikor potyára battyog be a Verseny utcai átvevő helyre (hivatalosan BCSKÜ 1. sz bázis!), ami egy kalandtúrás felkészítéssel felérő lehetetlen helyen van a Keleti oldalában/háta mögött: jó messze mindentől, jelöletlenül. Pedig olyan egyszerű lenne némi plusz információval megspórolnia a Postának ezeket az átkokat.

Kedves Homár!

Hadd osszam meg e remek esetet, mely a napokban történt meg velem. A UPC levelet írt, hogy jön egy új modem, ami mindenkinek fantasztikus lesz, a Posta pedig kiszállítja majd... Majd.

Néhány nappal később hívott egy úriember 14h táján, hogy a lakásomnál van, itt a csomag!! Tájékoztattam, hogy most nem vagyok otthon - ám mivel szerencsére rugalmas a munkaidőm, ha meg tudja mondani, holnap hány óra tájt jönne, megpróbálom elintézni, hogy otthon legyek. Erre azt válaszolta, hogy fogalma sincs, "majd valamikor holnap"... Ugyanakkor a Verseny utcában felvehetem majd, ha nem jó nekem a holnapi nap. Ebbe végül beleegyeztem, hiszen nem fogok otthon emiatt szobrozni egész nap.

A Postaládámban meg is találtam a kis, blokk-szerű cetlit (jó, hogy egy reklámújsággal nem dobtam ki véletlenül), melyre fel volt vezetve, hogy a Verseny utcában 8-20h között felvehető a csomag. Pár napra rá ebédidőben arra vettem az irányt, 13:03-kor értem oda, a nehezen megtalálható, kicsiny csomagkiadó helyiségnél pedig kézzel írt, balkáni igényességgel körbecelluxozott tábla tudatta, hogy "Műszakváltás 13:00-13:20".

Negyed óra múlva a kollégának elmondtam, hogy egyrészt erre a cetlire felvezethetnék, hogy mikor ne jöjjön az ember feleslegesen 20 percet várakozni, valamint, hogy az ő munkájukat végeztem el azzal, hogy elzarándokoltam erre a csomagkiadó helyre, miután fogalma sem volt a kézbesítőnek, mikor ér másnap az utcámba. Megérdeklődtem, hogy logisztikailag ez így rendben van-e? A hölgy habogott valamit, hogy állítólag ki van adva, mely utcákat kell bejárnia a kézbesítőnek - tehát nekem lett volna igazam, de nem álltam le vele vitatkozni, mivel a logisztikáért úgysem ő a felelős, másrészt mögöttem a 20 perc alatt már állt a sor.

Kérdés:

1) Miért nem lehet normálisan beosztani a postai kézbesítés logisztikáját? Ha megvan, hogy mennyi utca, és kb. mennyi idő egy kézbesítés, akkor vsz. egy 2 órás intervallumba be lehetne osztani az adott kiszállítást. A bennfenntesek megválaszolhatnák, köszönöm.

2) Ehhez kapcsolódik - már biztos volt róla szó a Homáron is, de: ha tízezrek képesek nem megszokott időben (8-4/9-5) dolgozni, egyes szolgáltatók miért nem képesek erre?? Vagy ez ilyen magyar dolog? (Biztos van, aki szabadnapot vesz ki mondjuk egy gázóra leolvasás miatt...)

Üdv,

G. Balázs

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RS-MBIK 2015.06.19. 12:20:18

Postára a kutyámat sem bíznám.
és olyan jó, hogy megkérdezik mindig (tudom, nem az alkalmazott tehet róla), hogy biztosítást, illetve sorsjegyet?
Múltkor én mondtam, hogy inkább egy kávét kérnék...

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.19. 12:34:19

Ez a rohadék posta 20 év alatt semmi sem változott azon kívül, hogy a vezetőik milliomosok lettek.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.19. 12:52:08

@atpijkamo: :)
Nálam az baccta ki a biztit amikor vetőmagot, kávét, mosóport, cigi, kotont is forgalmaztak. Tiszta szatócsbolt lett a hivatal.
Manapság nem tudok egy borítékot feladni úgy, hogy "remek ajánlatokat" ne tukmálnának a subaálló parasztra.

Már meging egy nick 2015.06.19. 13:25:25

A postánál azt csinálják - erre felénk legalábbis - hogy nincs a csoomag kézbesítőknek fix köre, állandóan rotálják őket, hogy ismerjenek minden kört, bárki helyettesíthető legyen.

Végül is ismernek mindent, de csak csekély mértékben és ez nagyban rontja a hatékonyságot.

A gyakorlatban jobban működnek a 3 betűs futárszolgálatok ahol a futárnak fix a köre és minden helyet tud mikor van nyitva, melyik utcából melyikbe tud kis ívben fordulni, egy csomó címzett mikor nincs otthon, az orvos mikor rendel, melyik házban van kis cég, könyvelőiroda, stb. Ez nagyban segíti a munkáját, sokkal hatékonyabban működik így. Meg kell csak kérdezni egy hárombetűs futárt meg egy postást hány csomagot visz ki. Az előbbi kb. a dupláját.

gabors 2015.06.19. 13:29:08

nem lehetne-e allamositani a gecibe ezt is es Magya Posta helyett Nemzeti Postanak hivni ....

ezzel a lepessel mindjart eltunnenek a Magyap Postat vegzalo irasok ..... (IS)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.19. 13:40:55

@gabors: :))

"ezzel a lepessel mindjart eltunnenek a Magyap Postat vegzalo irasok", hogy helyet adjanak a Nemzeti Postát vegzálóknak.

charlize 2015.06.19. 14:10:13

Posztoló még jól járt. Nekünk is UPC-s berendezéseket kellett volna kiszállítaniuk, meghatározott napon. Én egésznap itthon ülve vártam. Majd másnap is. Aztán eszembe jutott hogy küldtek csomagszámot, leellenőriztem. Ott volt vagy 3 időpont írva ezekre a napokra, mint "sikertelen kézbesítési kísérlet". Anyád, annyira sikertelen volt, hogy ki se hozták, be se csengettek és még értesítőt se hagytak... elszaladtam a postára, a szám alapján megtalálták szerencsére, elhoztam. Másnap be volt dobva az értesítő, egy nappal korábbra visszadátumozva....
Szerintem a UPC-nek nem kéne erőltetnie ezt a postás dolgot.

no.nick.today 2015.06.19. 14:38:22

UPC modem, Veseny utca - Kösz, megvolt.
Hangulatos környék. (barna nadrág, vörös ing)

Azért az UPCben lehetett volna annyi szándék, hogy megkérdez, hova kéred:
A.) Lakcím
B.) Valamelyik üfi
C.) Egyéb cím

gabors 2015.06.19. 17:53:47

@atpijkamo: gondolod valaki a szajara merne venni valamit ami Nemzeti ??? mingyart menne is erte a Nemzet Orseg :-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.19. 18:04:17

Igy hogy első vagyok
elmondtam már, kaptam hétfőn sms-t hogy a posta hoz egy csomagot
Nem hozott
Emileztem nekik
Pénteken telefon hogy UPC modem
Nem vagyok otthon
De akkor ő igy meg úgy
Nem messze voltam, hazaugrottam motorral, átvettem a modemet
Köv.héten jön a modemes hogyhát ő átadta nekem, mit keresek
Aláirtam hogy átvettem stb.stb.
Két napra jön egy postás hogy tényleg átvettem-e és mikor és irjam alá.

Akinek 2 anyja volt az menjen a postára a csomagért ebben az esetben

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.19. 18:05:40

@charlize:
sikertelen kézbesítési kísérlet"."

Höhö, nálam a csomagkövetés kézbesitettet irt ki amikor elkezdtem reklamálni

Aureliano Buendía 2015.06.19. 19:24:18

Úristen! Micsoda dráma, micsoda horror! Én a helyedben felhívnám a a TV2-t, és az RTL Klubot is.
Mert ugye munkaidő végén nehéz lett volna besétálni...

Amúgy miért szidod a munkatársaidat? „Negyed óra múlva a kollégának elmondtam...”

Aureliano Buendía 2015.06.19. 19:25:55

Hozzáteszem, a Posta megérett rá, hogy államosítsák végre a gecibe.

Gyűjtőjegyes 2015.06.19. 20:14:43

No, mint bennfentes:

-Mivel a benti indulásuk állandóan változó (van, amikor 9-kor már kiindulunk, van, amikor csak délben, igaz a munkaidőnk már fél7-kor kezdődik...), ezért még két órás intervallumot se tudunk mondani. Többek között olyan okok miatt se, mert nem tudjuk előre, hogy az előző címhelyeken mennyi küldemény érkezik, és mennyi időbe kerül ott végezni...
Emiatt lehetetlen időpontot mondani.
Megjegyzem, hasonló esetben az én ügyfeleim nem háborognak, hanem megbízzák a kutyát-macskát-anyóst, hogy legyenek már oly drágák és üljenek otthon, míg én "kényem-kedvem szerint odavergődök". Ez az ügyfél feladata.
-Műszakváltás van, mivel az a 12 órás intervallum tulajdonképpen 2*8 óra (csak ebből 2*6 órát van nyitva), így két műszak van benne. Ez általános mindenütt. Jogos igény, hogy tüntessék ezt fel a sajtpapírra, jeleztük is. Nem fogják, mert "túl bonyolult", mondják.
-Miért akkor jár a postás, mikor mindenki dolgozik? Szerinted a Posta hajlandó lenne kifizetni az esti műszakpótlékokat, ha teszem azt délután 2-től kezdődne a műszak és este 10-ig tartana? És mi lenne azzal, aki két területet lát el szabadságolás/emberhiány miatt? Hajnali 2-ig tartana a munkaideje, az éjszakai pótlékot szerinted kifizetnék?
Nem, dehogyis! Spórolás miatt van a nappali munkavégzés.

Még valami kérdés, óhaj-sóhaj, amit egy paraszt postát meg tud válaszolni? :)

Black Hole 2015.06.19. 20:27:29

Haverom nagyon várt valamit. Már fél napja az ablakban lógott, hogy jön-e már a postás. A postás jött. De nem csengetett. Kis idő múlva haver látta, hogy már ki is ment a lépcsőházból. Leszaladt, bele nézett a levélszekrénybe, és volt benne egy értesítés a sikertelen kézbesítési kísérletről. Mivel nem egy mimóza srác volt, utána lépett a postásnéninek, és előadta a "ha nem akarsz felmenni a harmadikra, mijafaszér lettél postás?" kezdetű monológját, emelt hangnemben! És láss csodát, a postásnéni érezte magát sértve, és azzal fenyegetőzött, hogy majd gyün a férje, oszt' rendet vág. Férj 160 magas vót', és kb 55 kg. Egy kocsmába jártunk vele. Este aztán mondta havernak a kocsmában, hogy ha lehasított volna egyet az asszonynak, akkor most fizetne egy sört, de így nem. Történt ez kb '80-ban. Asszem a helyzet változatlan.

Gyűjtőjegyes 2015.06.19. 20:30:30

@Black Hole:

Egen, vannak sajnos nagyon sokan ilyen lusta toszok, akik akkor se mennének fel, ha a földszintre kéne... főleg a csomagfutárok között akad ilyen (még a portaszolgálatra se hajlandó bemenni!), de a talpas kézbesítők között is akad ilyen.
Ezek húzzák le a becsületes keveseket.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.19. 20:34:00

@Black Hole: "hogy ha lehasított volna egyet az asszonynak, akkor most fizetne egy sört, de így nem"

:))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.19. 20:35:46

@Aureliano Buendía: Nem értek veled egyet. Szerintem államosítani kéne a picsába.

Gyűjtőjegyes 2015.06.19. 20:38:56

@atpijkamo:
Jaj, nagyon szívesen. Ha tudok, mindig írok az ilyen dolgokra.

Igazából nekem az a vágyam, hogy az ügyfelek és a postások "békében megférjenek egymás mellett", akármilyen hülyén is hangzik ez.
Állandóan tapasztalom, hogy az embereknek fogalmuk sincs, hogy is működik a posta rendszere, a legalapvetőbb szinten se (én pl tudom, hogy nem nyalogatom a felhántolt vezetéket, mert az többnyire fáj nekem, de nem vagyok villanyszerelő). Annyira rossz a Posta kommunikációja, hogy jajj... pedig mennyivel jobb lenne, ha az ügyfelek ÉRTENÉK, miért történik velük az, ami... máris kicsit javítana a megítélésen.
De míg a Dunavirágos vízfejhalmaz leszarja, hogy mi van tulajdonképpen az ügyfelekkel, addig nem fog semmi se változni...
Nyílt napok kellenének, mikor pl az érdeklődő hajlamúak elkísérhetnék a postásukat egy napjukon. Mondjuk ez biztonsági kockázattal is járna, nem is kicsit, de biztos ki lehetne találni valamit.
Máris kevesebb lenne az értetlenkedés.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.19. 20:44:39

@Gyűjtőjegyes: Elég szomorú, ahogy írod, mert felülről nem lesz soha javítási szándék, a címzetteket meg nem lehet idomítani.

Apropó, én mindig jóban vagyok a postásommal, de homokszem kerülhetett a gépezetbe, mert szerdán egész nap itthon voltam, de csak egy értesítőt bírt bedobni hivatalos iratról. Annyira meglepődtem, hogy leellenőriztem a kapucsengőt, de nem romlott el. Na, majd jövő szerdán meginterjúvolom...

Black Hole 2015.06.19. 20:45:44

@Gyűjtőjegyes: akkor árulj el mégegy szakmai titkot lécci! Miért nem lehet látni sunapozitív kézbesítő női hölgyet? Kitétel, hogy minimum bajszos nő töltheti be ezt a pozíciót? Mert a fentebb említett is olyan vót', hogy nyugodtan hordhatta a nyugdíjat, max a legyek háborgatták. Kutyák közül is csak a bátrabb nagytestűek ugatták meg.

Gyűjtőjegyes 2015.06.19. 20:47:58

@atpijkamo:
Lehet, hogy helyettes volt, vagy kisegítője/tanulója. Minden esetre érdemes megkérdezni.
Ha az ő írása, lehet, hogy (bár ez erősen szabálytalan, de előfordul!), előző napról nála maradt értesítő. Nézd meg rajta a dátumot, az a tuti.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.19. 20:50:10

@Black Hole: Ezt csípőből cáfolom. Az előző postásom majd egy évig egy csinoska kislány volt. Már amennyire a ruhától látszott.

Gyűjtőjegyes 2015.06.19. 20:51:07

@Black Hole:
Leginkább azért, mert elég nagy súlyt kell cipelni. A dögös csaj meg alapból nagyot cipel, nem kell még a vállára is vagy 20 kiló (standard válltáska súlya megpakolva) + még egy csomó húzókocsiba és szatyorba...
Vagy talánmert a szebbje az vagy bent ül az ablak mögött, vagy maximum ügyfélként vesz részt a posta életében?

Black Hole 2015.06.19. 21:25:58

@atpijkamo: vót' annak a hátán vagy a hasán egy hatalmas tenyérnyi szőrös anyajegy, ebben biztos lehetsz! :-D

Black Hole 2015.06.19. 21:32:58

@Gyűjtőjegyes: kösz :-D
Azt már vágom, hogy számodra a dögös csak nagy mellű, és kerek seggű :-D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.19. 21:44:27

@Gyűjtőjegyes: fejlettebb orszagokban is nappal van kezbesites nem este meg ejjel /esetleg a fedex expressel megesik, hogy megy este is/
igaz hasonlo esetben nekem letettek volna az ajtom ele

Gyűjtőjegyes 2015.06.20. 10:33:40

@hagyma:
Könyvelt küldeményt tuti nem. Azt át kell venni (aláírás, kutyafüle), utána azzal nekünk el kell számolni. Nemkönyveltet meg azért nem, mert mi van, ha a szomszéd kapja fel (vagy akár te...) és reklamálsz, hogy eltűnt/elloptam? Mert erre is volt már eset a 62-esen, kollégát el is távolították...
Persze odaát esélyesebb, hogy nem próbálkozna be a rendelő az ilyen kicsinyes dolgokkal...

Black Hole 2015.06.20. 15:02:48

Az igazság odaát van :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.20. 15:18:50

@Gyűjtőjegyes: hat az igazsag az "igazi nemzeti posta" itt sem teszi le mindig, ha nem vagyok itthon, de kozel van a posta:)
fedex UPS, letesz barmit, nem szoktak ellopni, jo kornyeken lakom
nekem 2 levelemet loptak el, tradicionalisan kuldok karacsonyra , szulinapra udvozlo kartyat
tizbol 8-szor celba ert
egyszer $20 egyszer $ 50-kisereteben labaklelt
itt nemigen lopnak a postasok, tul jo allas ahhoz /persze itt is van aki elcsabul, de azokat el is kapjak/
azt is hozzateszem itt a megbecsulesuk anyagilag es tarsadalmilag tizezerszerese a magyarenak

@Black Hole: ma csinalj puncsot

Black Hole 2015.06.20. 17:04:02

@hagyma: ma jó napom van, kapsz ajándékot, csak használd! Ez mind a tiéd :

ABCDEFGHJKLMNQWEERRTYYUIIOPLKJHHGFDSAZXCCVVBBNNMMMNNBVCHG
............,,,,,,,,,,,,,,, ''''''''''''':::::::!!!!!!!!!!!???????????
ŐŐŐŐŐÖÖÖÖÖÓÓÓÓÓÉÉÉÉÉÉööööőőőőőóóóóóééééÁÁÁÁÁáááááá

Mivel őrületesen intellektuális ember vagy, gondolom tudod őket használni :-D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.20. 17:15:26

@Black Hole: engem mindig Humor Haroldra emlekeztetsz
mi a baj a punccsal?
akkor rumos dio?

Black Hole 2015.06.20. 17:24:39

@hagyma: érdekes. Te meg engem Einstein-re. Bár tudom, hogy te jobb vagy nála :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.20. 17:29:07

@Black Hole: melle
mindig utaltam a fizikat es sokkal jobbkepu pasi vagyok

Black Hole 2015.06.20. 17:43:52

@hagyma: ezt magamtól is tudom :-D

kamookaze 2015.06.21. 19:46:57

Igazán tudhatná az a fránya, hogy hány küldeménye lesz holnap, hogy melyik utcákba fognak azok érkezni, hogy melyik kollégáját fogja helyettesíteni, meg hogy mekkora lesz aznap a forgalom. Nem igaz, hogy nem tud ennyit se.

Aureliano Buendía 2015.06.21. 20:37:44

@kamookaze: értő olvasás, cinizmus jelentésének ismerete elégtelen.

Fuss neki újra.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.21. 21:05:02

@Aureliano Buendía: "@kamookaze: értő olvasás, cinizmus jelentésének ismerete elégtelen.

Fuss neki újra."

:)) Nah, ne bántsd, kezdő versenyző. Ahonnan jött, ott alacsony lehet a színvonal. Ettől még fejlődhet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.21. 21:08:47

@kamookaze: "Igazán tudhatná az a fránya, hogy hány küldeménye lesz holnap"

Most nagy gondban vagyok. Ez egy kissé gyenge, ironikus komment. De az előző kommentedből azt kell feltételeznem, hogy ezt az ordenáré hülyeséget komolyan gondolod, mintha nem olvastad volna @Gyűjtőjegyes: részletes leírását.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.06.22. 09:46:52

@gabors: @atpijkamo: @Aureliano Buendía: @kamookaze: Hüjjjeségeket írtok! Privatizélni kell!4!4!4! Amit elprivatéltek, az mind qrvajól műxik, nemdebár? Ki emlékszik olyanra, hogy bármelyik mobiltelefon-szolgáltatóra, vezetékes kommunikációs szolgáltatóra, áramszolgáltatóra (bár ott árnyalja a képet, hogy azt sikerült jelentős részben külföldi állami vállalatoknak átjátszani), gázszolgáltatókra vagy parkolási társulásokra fogyasztói panasz merült volna fel???? A taxik is csak azóta működnek jól, amióta vállalkozók vezetik, nemdebár?
süti beállítások módosítása