Tékozló Homár

Nem varázslat, BKV-bérlet FRISSÜLT

2015.07.14. 14:58 | Homár Hilda | 125 komment

uj_016_1.JPG

Betett a nyár a BKV jegyeinek. A Borsnak tegnap adott válaszuk szerint ugyanis a meleg és a pára eszi le a feliratokat a jegyekről - és László szerint a bérletekről is. Rákérdezünk az ügyre mi is, de azért az elég nyilvánvaló, hogy ez a sztori egyetlen elemében sem normális.

Tisztelt BKV ügyfélszolgálat! 

Kedves Homár!

Levelem másolatát elküldöm a Tékozló Homár blognak is!

A havi bérletem gyakorlatilag teljesen láthatatlanná vált. Persze nem a szelvény, csak a rajta olvasható feliratok. (Mellékelten küldök egy fényképet a bérlet mostani állapotáról.)

Ez azért jelent gondot, mert szerettem volna igénybe venni a BKV +1 hét lehetőségét. (Annak aki nem ismeri ez egy lehetőség, amellyel a havi BKV bérlet árának negyedéért, meg lehet egy héttel hosszabbíttatni a bérlet lejárati idejét. Ez úgy történik, hogy a még érvényes bérletet bevonja a BKV és helyette ad egy új szelvényt, aminek az érvényessége az eredeti bérlet lejárta +1 hét.)

Amiatt, hogy nem olvasható a felirat, a BKV jegypénztárban azt mondták, és a BKV telefonos ügyfélszolgálata is megerősítette, hogy ilyen esetben nem áll módjukban biztosítani a +1 hét szolgáltatást. A jegypénztárban a hölgy hozzátette, hogy ha ezzel a bérlettel utazom, akkor meg fognak büntetni, mert nem olvasható az azonosító. Erre mondják, hogy ügyes! A BKV elad egy bérletet, ami nem képes ellátni a feladatát az érvényességi időn belül és ezért még meg is büntet. Nem én nyomtattam a bérletet, hanem a BKV.

Rendeltetésszerűen használom a bérletemet nap mint nap. Minden más termék esetében, ha az a használati idején belül tönkremegy rendeltetésszerű használat mellett, akkor azt köteles az eladó kicserélni. A BKV-ra ez a szabály nem vonatkozik. Ha rossz bérletet ad el, akkor még meg is büntet.

A telefonos ügyfélszolgálatuk elmondta, hogy megírhatom Önöknek a panaszomat, de azt 30 nap múlva fogják elbírálni. Akkorra már teljesen mindegy. Nekem most lenne szükségem erre a bérletre.

Üdvözlettel:

László

UPDATE júli.15. 14:51

Az alábbi kérdésekkel kerestük meg a BKK-t:

- Lehetett tudni előre, hogy a hőpapírral ilyen problémák lehetnek?
- Ha igen, miért döntött mégis a BKK vagy a BKV emelett a rendszer mellett?
- Terveznek-e változtatást? Lehet-e esetleg a papíron vagy a gépek beállításán változtatni, ami megnövelné a jegyek, bérletek életartamát?
- Mit tehetnek az utasok a megvásárolt jegyek, bérletek minél tovább olvasható állapotban tartásáért?
- Mit tegyenek azok, akiknek olvashatatlanná kezd válni az igazolószelvénye is?
Ezt a választ kaptuk:

Tisztelt Homár!

A BKK díjtermékek korábbi alapanyaga, az előrenyomott papír, a jegyek és különösen a bérletek tekintetében számos biztonsági kockázatot hordoztak magukban. Ezért a kibocsátás és ellenőrzés módjának, folyamatainak teljes újragondolása mellett új alapokra helyezett, biztonságos, megszemélyesítésre alkalmas papíranyagot kezdtünk alkalmazni. Ennek megfelelően a BKK jelenleg hőpapíron, helyben nyomtatással állítja elő a jegyeket és a bérleteket. Ez azt jelenti, hogy a jegyek és a bérletek megszemélyesítése során az alappapírra történő nyomtatáskor nem használunk festéket, hiszen hőnyomtatással állítjuk elő a termékeket.

A thermo nyomtatási eljárás esetében természetes folyamat a nyomatok szürkülése, elhalványodása, amely normál esetben csak több év alatt következik be. Sajnos egyes külső behatások ezt a több éves kopási folyamatot rendkívüli módon lerövidíthetik. Ilyen hatások lehetnek például a magas páratartalom, a hőhatás is. Sajnos sokan a hőhatást és a nedvességet kizárólag a direkt napfénnyel, meleggel, vízzel azonosítják, pedig a testünk által termelt közvetlen hő és a kibocsátott pára – huzamosabb ideig tartó érintkezés esetén – is alkalmas lehet a papír olvashatóságának befolyásolására. Ennek megfelelően nem csak abban az esetben kophat jegyünk, vagy bérletünk, ha azt a radiátoron vagy a napon felejti valaki, hanem a testünk által kibocsátott hő és a zsebben történő tárolás következtében fellépő magas páratartalom is előidézheti ezt a sérülést. Éppen ezért a termékek hátulján az alábbi javaslatot tüntetjük fel: „Kérjük, az adattartalom olvashatósága érdekében napsugárzástól, hőhatástól, nedvességtől – erre alkalmas tokban tartva – megóvni szíveskedjenek.” Javasoljuk ügyfeleinknek, hogy jegyüket vagy bérletüket bérlettokkal együtt pénztárcájukban, irattartójukban vagy táskájukban tárolják.

Amennyiben ügyfeleink olyan mértékű kopást tapasztalnak, amely a jegyek vagy bérletek olvashatóságát veszélyezteti, akkor kérjük, fáradjanak be egy hozzájuk közel eső Ügyfélközpontba és ha a jegyeken vagy bérleteken látható az előlapi sor- és sorozatszám, illetve az ahhoz tartozó datamátrix is beolvasható, akkor az ügyfélszolgálatos kollégák azonnal, díjmentesen kicserélik a kopott termékeket. Abban az esetben, ha a kopás olyan mértékű, hogy az előlapi datamátrixot már nem ismeri fel pénztári rendszerünk, akkor lehet szükség a központi bérletpénztárban (Akácfa utca) történő cserére, ahol a termék beazonosíthatósága (beolvasható hátoldali sor- és sorozatszám) esetén kollégáink cserélni tudják a termékeket.

A BKK kiemelten foglalkozik az ügyfelektől érkező visszajelzésekkel és az esetlegesen felmerülő problémákkal, ennek köszönhetően hamarosan – még a nyár folyamán – olyan speciális bérlettokokat fogunk tudni adni a megvásárolt bérletek mellé, amely az adatok olvashatóságát rendkívül hosszú ideig lehetővé teszi, még abban az esetben is, ha a bérlet tárolása nem az előírások szerint történik.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
BKK Kommunikáció

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igi1 2015.07.14. 18:42:17

Erre fel nagyon megijedtek azért páran, ellenőrzött úgy 10 embert, oszt lelépett

Most mér engem kell zaklatni

igi1 2015.07.14. 18:44:01

@venszivar: téged még a strandról is kitiltanak, tehát ne vegyél egy kalap alá magaddal

van belőled elég vidéken ahhoz, hogy Budapestre ne engedjenek

maradjál csak Salgótarjánba

venszivar 2015.07.14. 18:48:56

@igi1: feszültnek tűnsz! tehén!:)

igi1 2015.07.14. 18:59:44

@venszivar: én, dehogy, máma megint legyőztem a homár- csőcseléket

mind megfutamodtak színem elől XD

VT42 2015.07.14. 19:03:02

@igi1 @FDToth: : Nem kell elmenni az Akácfa utcába, kétszer is cseréltettem már ki kopott negyedéves bérletet sima ügyfélközpontban. Addig kell elvinni, amíg még olvasható rajta az azonosító szám, és akkor ki kell hogy cseréljék. Ha elsőre azt mondják, hogy nem cserélhetik, vagy csak pénzért, erősködni kell, hogy ez nekik igenis kötelességük (mert tényleg az) és megoldják.

gabors 2015.07.14. 19:06:33

@igi1: " homár- csőcseléket "

ne mar itt mindenki rendes es kemenyen dolgozo kisember ....

olyan hogy elfutni fel sem merul ... itt mindenki legyozhetetlen .... (a maga nemeben)

igi1 2015.07.14. 19:09:11

@VT42: hát most lehet, hogy FDToth-bérletén már alig látszott valami

lehet, hogy olyan mértékű volt a károsodás, hogy azt már nem tudták kicserélni az ügyfélszolgálaton

ha azt mondják, menjé az AKÁCFA utcába AKKOR NE KÖZLEKEDJÉL MÁR OLVASHATATLAN BÉRLETTEL, hanem MENJÉ KICSERÉLNI MINÉL ELŐBB B+

idióták az emberek, én mondom

ez is azzal a szöveggel jön, hogy mikor és ki fizeti az utazási költséget

HÁT OTT A BÉRLET, azzal utazhatsz, amennyit akarsz

igi1 2015.07.14. 19:12:45

Végül is, FDToth ÉRDEKE, HOGY RENDBEN LEGYEN A BÉRLETE....

Ha b@szik bele, ne csodálkozzon akkor, hogy megb@sszák

nem értem a mai logikát máma ennyi kettyós lenne ebben a kis, nyomorult országba!?

téged vesznek elő az ellenőrök, ha olvashatatlan bérlettel közlekedsz

igi1 2015.07.14. 19:49:04

máma ki is fulladt akkor ezek szerint a buli

igi1 2015.07.14. 20:22:01

hogy utálom az ilyen embereket

ehh, nem értem én a logikájukat, ha b@sszák elintézni a saját dolgaikat

igi1 2015.07.14. 20:23:41

Keménykedünk, keménykedünk!?
ott lehet jelentkezni, várd ki a sorod a pofonodra

igi1 2015.07.14. 20:26:58

majd anyuci elmegy a mama pici fiának bérletet kicseréltetni, megfogja a piciny kezecskéjét, odavezeti az ügyfélszolgálathoz, csakohgy a pici fiúcska lelkecskéje meg ne sérüljön, s nehogy kirúgják a csúnya munkahelyéről a csúnya főnök nehogy ordítson vele, mer leszalad épp kicseréltetni a bérletecskéjét

akkor meg pláne meg van hülyülve, ha ügyfélszolgálaton is lehet

majd hazafelé, a mama pici fiacskája elmegy, megfogja a pici fiacskája bérletét és kicseréli neki, nehogy még a végén sorba kelljen neki állni a többi prolival

szerintem a pelenkáját is cseréljék ki, biztos azt is hülye lenne megvenni a boltba, elévgre nincs neki arra ideje, meg nem engedik el a munkahelyéről, hogy pelenkát vehessen, hogy ne a saját sz@rjában üldögéljen a főnök munkahelyén

igi1 2015.07.14. 20:28:23

de majd jön egy porszívüügynök, aki a lakás takarítása mellett elmegy kicseréltetni a bérletet, ha már úgyis ennyire ráér

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.07.14. 20:29:38

Az gaz kaller feltételezé, hogy poszterünk eltűnő tintás gojóstollal satíroz.

igi1 2015.07.14. 20:30:41

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: a gaz kaller meg nem lenne hülye szétb@szni a poszter agyát, hogy úgy megbüntesse, hogy sírva szaladjon anyukájához, hogy írjon neki levelet a csúnya ellenőr - bácsikról a gaz, lator bkv-nak

igi1 2015.07.14. 20:35:44

VERJÜK MEG A BKV-t.

igi1 2015.07.14. 20:44:32

A poszternak MÉG MINDIG IGAZA VAN

ha ki tudják cserélni, cseréljék ki, ha kifizetik, akkor is JÁR a +1 hét

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.07.14. 20:45:57

@igi1: Orvos látott már? Azt írod, hogy igaza van? Igiiiii

igi1 2015.07.14. 20:49:24

@ColT: a poszternak igen, FDToth-ot meg nagyon meg fogom verni egyszer

mer valaki elfelejtette megnevelni

mosolyogva b@ssza tökön magát, oszt még gratulál is magának

igi1 2015.07.14. 20:56:09

NEM FOGOK FELEJTENI.

venszivar 2015.07.14. 20:58:00

@igi1: várod már a barmot v. a picsát, de mán nagyon!:):D

LÉPEM!

Benoke2 2015.07.14. 21:15:50

Sajna ez tök normális. Hő nyomtatok nem bírják sokáig. Autópálya matrica is 1-2 hónap aztán őrizd meg még egy évig. Megőrzöm de üres :) Mondjuk a bérletet 1 hónapig tartom meg meddig bírja nem teszteltem. De tokban tartom így jól bírja...

igi1 2015.07.14. 21:20:24

@Benoke2: az oké, de ha ezt tudják, akkor is cseréljék ki, adják meg rá a +1 hetet, ha a poszter kifizette

igi1 2015.07.14. 21:22:44

nincs ezen mit sokat rugózni

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.07.14. 21:23:44

@igi1: Fúúúú, most tuti nagyon féééél

Antalbaba 2015.07.14. 21:30:43

@kulup: köszi, ezen sikeresen átsiklottam;-)

Manyecska 2015.07.14. 22:16:54

Hihetetlen.de legalàbb a Kúer kód muxik.

Uniplet 2015.07.14. 22:35:51

Én csak azt nem értem, hogy ha hőpapíros, akkor pont nem eltűnnie kellene a feliratnak, hanem besötétednie az egésznek. Nem jól tudom?

Uniplet 2015.07.14. 22:41:06

Ha viszont nem a hőre tűnt el, akkor egyértelműen, a bkk a ludas.

igi1 2015.07.14. 22:59:40

@Manyecska: mint a pasik mikor kellenének :)

gabors 2015.07.14. 23:04:42

@Uniplet: tok mindegy ho vagy nem ho papik!! gagyi szar !!! egy honapos berletnek illene kitartania joval tovabb ... na jo nem moshato ...

miert tudjak mashol tobbek kozott ezt is normalisan megoldani ??? BKV ? az nem

GasztroBloggger · http://ganodermadxn.blog.hu 2015.07.15. 00:12:00

Mennyi mindent ki lehet hozni, egy kopott bérletből. "A pára és a meleg eszi le a feliratokat a jegyekről." Ne vidd be a szaunába :)))

galaxiscsirke 2015.07.15. 01:15:11

Úgy tűnik, hogy senkinek nem világos a valódi probléma: adott érvényességi idejű bérletnek (v. bármiegyéb hasonlónak) az érvényességi idő előtt NEM szabad normál üzemben használhatatlanná válnia. Miért kelljen a usernek akár az Akácfa utcába járkálnia csak azért, mert nem képesek a bérletet úgy legyártani, hogy ne kopjon le róla az adat? EZ a probléma. Olyan, mintha lenne egy autód 2 év garanciával, de pl. 3-4 havonta be kéne vinned a szervizbe, mert mondjuk lerázkódik a helyéről a belső tükör... persze garanciában megcsinálnák mindig, de senki nem fizeti ki a usernek az odamenés költségét, az esetleges kiesett munkanapot, meg 1általán a ráfordított időt. Tudom, hogy idióta példa, de semmivel se kevésbé idióta, mint a valós helyzet a bérlettel...

Sandor Akarki 2015.07.15. 03:40:29

Nekem az volt fura, hogy a 10-es jegytömböt nekiállt nyomtatni. Össze se fűzte csak a nyíláson kitolt tíz jegyet. Mondom mi ez? Erre: március óta így van. Oké, vidéki vagyok de ennyire azért nem igénytelen... A 10-es tömb jó volt, egyben lehetett tartani, az a hőpapír amit adott meg nem biztos, hogy kibírja októberig amikor megint Budapestre megyek... talán...

Fazakas László 2015.07.15. 05:42:03

@FDToth:
"ha a bkk/bkv fizeti az oda es visszsutam + a kieso berem, akkor mar csereltetem is"

Ühümmm!
Ha már van bérleted, amivel aztán bármikor ingyen bemehetnél a BKK/BKV Akácfa utcai központjába, akkor miféle oda- és visszaúti költségeket szeretnél még kifizettetni velük?
Elment az eszed?

Fazakas László 2015.07.15. 05:49:27

@igi1:
Ha teljesen eltünne a szöveg, jódgőzben még bármikor előhívható.
Ha viszont acetonnal mosogatják - na akkor feketedik be az egész.
Mert annyira hamisítás-védett.

Semper Fidelis 2015.07.15. 05:57:28

Szégyellje magát, aki ezt a hőpapíros vackot ránk sózta. Az enyém is ugyanígy néz ki, és már egy hónap után hasonlóan kopott a negyedéves bérletem. Nem fogok minden második hónapban elzarándokolni semmiféle irodába azért, mert gagyi a technikájuk. Aki szerint meg normális az, hogy egy határidőn belül érvényes, normálisan tokban, pénztárcában tartott jeggyel be kell menni kicseréltetni, az keresse fel kezelőorvosát, gyógyszerészét.

gabest1 2015.07.15. 07:18:47

Nem látom mi volt a lekaparás alatt. Nyert? Nem nyert?

2015.07.15. 07:30:15

Éljen a hőpapír! (Meg az is, aki kitalálta...)

Manyecska 2015.07.15. 08:07:41

@igi1: na jó viccelek.egy hónapra.:P
Ezzel az erővel rózsaszín Crepto papírra is nyomhatnák a bérleteket vazze nem merek venni pedig automatából szoktam én is. Amióta a jabbaszerű pénztáros elb.szta a pecsételést mera hasától nem fért az asztalhoz...megláttam, full sebeséggel kezdtem kihúzogatni az ezreseket a tálcáról ő meg pont úgy kezdte befelé.:DD mondom hívom a főnökjét /a Darth Vadert/ vazze, full üres volt a dátum vége, gyereket meg megbüntetik miatta ugye..

Manyecska 2015.07.15. 08:14:42

Ma egy ember a mormon vallásra akart rávenni a HÉV-en ez valami extra szolgáltatás lehet...:P

Manyecska 2015.07.15. 08:20:27

@Semper Fidelis: mink automatákat gyártunk /nem BKV-t/ pont tegnap volt itt nálunk hét szaki, ők is ezen röhögtek szóba került ez is..sza..

Netuddki. 2015.07.15. 08:23:11

"A telefonos ügyfélszolgálatuk elmondta, hogy megírhatom Önöknek a panaszomat"

Megengedték? De rendesek...

Fogyvéd mit mondott rá?

flort 2015.07.15. 08:48:05

Már látom magam előtt, ahogy 1-2 év múlva jönnek a kamu büntetések, hogy alsó-hátsó Rákosakárhol nem volt érvényes a bérletem, mutassam be.

Ki van ez találva, direkt csinálták szarra.

Jurtás 2015.07.15. 08:51:16

És az melyik fikázonak jut eszébe , hogy a jegyeket - bérleteket nem a BKV hanem a BKK gépei nyomtatják ?????

A gyengébbek kedvéért BKK !

venszivar 2015.07.15. 08:53:30

@Jurtás: A lényegen mit változtat?!? te még hüjjje is vagy...

2015.07.15. 09:00:55

10-es gyujtot vettem, az is nyomtatva van, 2 honap mulva se volt egyiknek se semmi baja, pedig nem volt tokban.

2015.07.15. 09:02:16

Szerintem a kedves leveliro veletlenul kimosta a berletet, most meg mosni probalna a kezeit, hogy nem o volt a hulye.

Antalbaba 2015.07.15. 09:02:27

@Jurtás: Összevonva: BKV+BKK= B+
Becézzék magukat és egymást, ahogy akarják, csak szolgáltassanak!!!

Manyecska 2015.07.15. 09:05:54

@Antalbaba: ez amúgy nem szerződésszegés??:D

2015.07.15. 09:07:03

Hőtől, fénytől óvni. Akkor nem opcio sem a lefenykepezes (max nappali fenynel, vaku nelkul), sem a laminalas. Tenyleg, probalta valaki?

Miert nem vezetik mar be a kartyas rendszert, amire fel lehet tolteni a lovet tenyleg nem ertem.

Manyecska 2015.07.15. 09:08:25

@Kuoni pásztor: megnéztem most az enyémeket tényleg szarul néznek ki.

4 óra munka 10 óra pihenés 10 óra szorakozás 2015.07.15. 10:02:13

@Fazakas László: "Ha viszont acetonnal mosogatják - na akkor feketedik be az egész."

Igen ezt mar en is tapasztaltam, igy nehez eltavolitani a jegyekrol a ranyomtatott idot. Kene valami modszer ami a hopapirosnal is mukodik.

PonDrow 2015.07.15. 10:41:15

@Kuoni pásztor: "Miert nem vezetik mar be a kartyas rendszert, amire fel lehet tolteni a lovet tenyleg nem ertem. "
Mert az elektronikus ellenőrzés bevezetése jár majd pár hátránnyal a BKV/Budapest szemszögéből nézve.

1, a biztonsági őrök/ellenőrök jelentős részére nem lesz szükség (politikailag kellemetlen)
2, kiderül, hogy valójában mennyien használják/nem használják az adott járatot pontosan (4-es metró és más nem túl kihasznált járatok)

Olyan ez, mint a stadionbelépős mutyi: az átlagembernek jó lenne, de a balhék elkerülése érdekében inkább nem vezetik be, amíg nem muszáj.

GQ 2015.07.15. 11:09:45

@VT42: de most viccen kívül, mi a tököm az, hogy nem bírja ki a bérlet? utána még én rohangáljak, intézkedjek, mert ezek a f@szok nem képesek minőséget produkálni semmiben?!

szekertabor · provo.blog.hu 2015.07.15. 11:15:00

Azt hiszem, itt a BKK ellen indított csoportos feljelentés vezethetne eredményre. Ugyanis az automaták nem csak a jegyeket és bérleteket nyomtatják trükkös papírra, hanem a bizonylatokat is, vagyis ha érvényességi időn belül eltűnik az adat a bérletről, vagy a gyűjtőjegyről, eltűnik a bizonylatról is.
Ezt viszont csak akkor lehet bizonyítani, ha valaki veszi a fáradságot, és minden nap lefotózza a farzsebében műanyag tokban tartott bérletet.

GQ 2015.07.15. 11:16:21

@PonDrow: először 5! éve voltam stockholmban. mágneskártyás rendszer volt már akkor is. működik. jah, nincs rajta sem a fényképem, sem az anyám születési neve, sem a tajszámom, de még csak külön igazolvány sem kell hozzá. egy sima mágneskártya. nem egyszer adtam már kölcsön. még soha nem volt belőle gondunk. és néha ott is vannak a metróban ellenőrök, plusz ugye az ottani bkv/k működteti a jegypénztárakat is. buszra, villamosra pedig ugyanúgy kell a paprikajancsi.

FDToth 2015.07.15. 12:18:05

@igi1: én nem azt mondom h a bódés újságos csserélje, hanem azt h modjuk frekventált helyken (árpád, margit) lehessen cseréltteni és venni is. de nem lehet, még autopmatából sem :D
aki szentendrén lakik, annak is be kel menni az akácfába, holott szentenrdén is megodlható volan csere/vássálrás...

FDToth 2015.07.15. 12:19:33

@Fazakas László: őőőő igen, de sznetendréről bemenni az nem 3 perc az akácfába, érted? :D ezért kéne kb midnen nagyobb és feekventált helyxen lenni oylan bkk-s üygfélszogálatnak ahol lehet csréltetni vagy venni. hát nem logikus? :D

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.07.15. 12:20:01

Valamit tudhattak a szakemberek 1984-ben. Itt hempereg előttem egy éves BKV által kiadott bérlet 1984. évre szólóan. Kiváló minőségben, olvashatóan minden egyes betűje. :)

Beer Monster 2015.07.15. 13:22:12

Ilyen cég szolgáltatását nem vesszük igénybe: autó, motor, bicikli.

GNandor 2015.07.15. 13:49:48

Nos, nem akarom a BKV-t védeni de a fenti képen ha jól látom egy havi bérlet van ( 2015.06.05 - 2015.07.04 ) Nekem még soha nem kopott el a bérlet 1 hónap alatt, pedig én egy 15 évvel ezelőtti a szélein celluxszal megragasztott ősrégi BKV tokba teszem. Hordom magammal télen nyáron, párás és száraz időben is, táskában, tárcában, farmerzsebben, de soha nem sikerült így elkoptatni...

FDToth 2015.07.15. 14:59:03

frissíéshez: most fejlesztenek egy speciálsi tokot. ez mind szép és jó, de az átlagos pénzrtárcanagysághoz megont csak túl nagy lesz :)

Pyrrhus 2015.07.15. 15:09:33

Már a jegyeknél is azt javasoltam: Fogyasztóvédelem.
Ez az újfajta BKK-BKV gazdaságos megoldás nem igazán állta ki a (idő) próbát. Vásárláskor nyomtatva költségtakarékos tintával, papírra, nyomtatóval. Nem jó, de legalább drága és gyakran meghibásodik.
A nyolcvanas években a bérlet és jegyszelvények nyomdában készültek és évtizedekig is megtartották adataikat.
Ma már a cég vezetői csak a következő prémiumosztásig terveznek.

Pyrrhus 2015.07.15. 15:12:36

A BKV-nál reklamálni szinte felesleges. Minden cég bármi áron védi a saját hülyeségét és szarságait

Dezsike 2015.07.15. 15:46:32

@Mityu Addideapénzt kft LE: Ezeket kezdték el fénymásolni amikor bejöttek a színes fénymásolók. Egy idő után gyanús lett az ellenőröknek, hogy mindenki negyedéves bérlettel járkál :D Amikor elkezdtem rendszeresen buszozni már volt a bérleten fémszál, valószínűleg ezért.

cupcake25 2015.07.15. 16:43:04

Nekem nincs ilyen problémám a bérleteimmel. Sikeres ember vagyok-e? Vagy ezt alapból kizárja hogy BKK-val utazom?

borso 2015.07.15. 17:16:24

vajon melyik fideszes pondró szállítja a hőpapírt meg a nyomtatót 8 milliárdért? ez itt a kérdés.........

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2015.07.15. 19:21:57

Főleg attól függ, hogy mennyit éri a fény. De azért egy hónap alatt tényleg nem kopik le ennyire normál esetben. Én ezt az állapotot 4 hónap alatt értem el a szemeszter bérlettel.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2015.07.15. 19:23:24

Egyébként pénztárcában tartom, azt meg övtáskában.

mozesapo 2015.07.15. 21:02:51

"Kérjük, az adattartalom olvashatósága érdekében napsugárzástól, hőhatástól, nedvességtől – erre alkalmas tokban tartva – megóvni szíveskedjenek."

Idióta BKK, tokban is ilyen lesz. Nem jól vannak beállítva a gépek. Ennyi. Nem lenne szabad akár 1-2 hét alatt olvashatattlanná válniuk.

Black Hole 2015.07.15. 22:40:18

Szerintem biztos ami biztos alapon széfben kell tartani a bérletet, és abban vinni magunkkal. A széf ajtaját érdemes körbe nyomni sziloplasztal, nehogy bejusson a pára! Amikor utaztunk, feltétlen legyen nálunk tartalék sziloplaszt, hogy amikor ellenőrzés miatt nyitni kell a széfet, visszazárás után rögtön körbe tudjuk nyomni az ajtót! Arra kell még figyelni nagyon, hogy mikor vesszük elő, akkor a testünkel próbáljunk árnyékot tartani, nehogy fény érje! Legjobb csak éjjel utazni, ellenőrzés esetén szólni a sofőrnek, hogy sötétítse el a járatot, az ellenőrnek meg adjunk speciális éjjellátó készüléket!

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.16. 07:58:09

Ellenőr:
Jegyeket bérleteket kérem!
Utas: Anyád tudja hogy itt kéregetsz?

Beer Monster 2015.07.16. 08:36:43

Ne tegye zsebre a bérletét, fogja a kezében! Ja, hogy az se jó.

Dani23 2015.07.16. 08:42:39

Használhatatlan ez a papír, ezt jó lenne ha felfogná végre a BKK!

A bérleteimet a pénztárcámban tárolom, fólia mögött, nyilván a zsebemben, mert ott érzem, ha valaki ki akarja venni.
Ehhez képest a havi bérleteimen a hónap végére az azonosítószám nem látszik szinte soha, csak az érvényességi idő. Amit még márciusban vettem jegyet arra az esetre, ha véletlen lejárt a bérletem és nem vettem újat, hogy elutazzak az első automatájukig már teljesen lekopott, pedig ugyanúgy a pénztárcámban van tárolva, ugyanúgy fólia mögött. Az sem látszik rajta, hogy valaha nyomtatva volt rá valami. Kb. pont 3 hónapos.

Beer Monster 2015.07.16. 08:46:47

@horex: "Jegyeket bérleteket kérem!"

No és te hallottál már ilyen szavakat ellenőrtől, hogy

-kérem
-Jó napot kívánok!
-Legyen szíves
-köszönöm
-Viszont látásra!

?

-creeper- 2015.07.16. 09:11:53

@Beer Monster: Én igen, mindegyiket, sőt, olyanokkal is kiegészülve, hogy "további jó utazást", "jó egészséget".

Beer Monster 2015.07.16. 09:35:21

@-creeper-: Akkor engem elraboltak az ufók 100 évre. Amikor én utoljára BKV-ztam, akkor ilyen nem volt. Sőt, ha nem volt az embernél bérlet, akkor rögtön átmentek tegeződésbe.

-creeper- 2015.07.16. 11:04:16

@Beer Monster: Valószínűleg régen utaztál. Manapság más a stílus. Konkrétan a mögöttünk lévő ülésnél folyt az intézkedés, de olyan kulturáltan, hogy ha csak bambulok és nem figyelek direkt oda, hogy mizújság, akkor fel sem tűnik, hogy leszállítás(-pótdíjazás) van folyamatban.

Beer Monster 2015.07.16. 11:43:58

@-creeper-: Éppen 100 éve.

Én azért mégis csak azt gondolom, hogy a szar nem válik májjá.

Antalbaba 2015.07.16. 13:22:39

@Beer Monster: legyen Bicikli, Kerékpár, Vasparipa - mégis szinte ingyen van;-)

Antalbaba 2015.07.16. 13:27:12

@GNandor: az még megérne egy kört, hogy az is ennyire kopik-e, amelyiket a maradék pár nénikétől sikerül beszerezni, vagy csak az automatások ilyenek? Esetleg fordítva? Tény, hogy létezik a probléma, családon belül is láttam, hogy a szintén tokban, vonóval táskában tartott bérlet 2-3 hét után kezdett felszívódni (azt hiszem, automatás). Én ragaszkodom a nénikhez, nekem a januári is köszöni, partyzik a többiekkel a szekrény sötétjében;-)

Antalbaba 2015.07.16. 13:35:48

@Dani23: mondjuk a NAV-ot is rájuk kéne ereszteni a Fogy. védelem mellett, mert egy átlagcéget megb@sznának egy 1 hónap alatt felszívódó blokk/számla miatt. 5 év múlva mi lesz ezekből? + bizonyítsd egy ilyen /üres/ papírral fél-egy év múlva, hogy volt érvényes bérleted - amikor befut egy fiktív bünti.
Az akármilyen igazolványszámod meg ráírják ugyan, de /a te adataid védelmében/ a rendszerük nem őrzi meg. Pedig mennyi gond megoldódna, ha bármikor tudná a RENDSZER, hogy X év Y hó tól-ig ennek és ennek volt/van érvényes bérlete. De neeem..., mert ők jól megvédik az adataimat:-(((

GNandor 2015.07.16. 14:10:24

@Antalbaba: Ebben lehet valami mert én 12 darabos éves bérletet vettem Januárban (nem automatából) és egyikkel sem volt még gondom.

Antalbaba 2015.07.16. 14:19:01

@GNandor: támogassuk a dino-néniket, mentsük meg őket a kihalástól - magunkat meg a problémáktól;-)))

Aureliano Buendía 2015.07.19. 16:08:55

@atörökkk: a vitézydávidcsillag monnyon le

Aureliano Buendía 2015.07.19. 16:13:31

írják ki a picsába, hogy a bérletet csak hűtősáskában szabad hordani

Lady Ann 2015.07.20. 12:38:12

@Aureliano Buendía: csak ne rakj mellé sört, mert nedvességet kap.

Egy kolléganőm lelaminált egy ilyen béreltet, mert jaj de gyűrött és kopott, elég mókás lett a végeredmény :D

Egysimaegyfordított 2015.07.21. 12:22:44

Nem a bkv-t védem, de nekem egyetlenegy hőpapíros szelvényem se halványodott így ki, van közte automatás, meg jegypénztáros is. Van egy tokja, abba beleteszem mindig és el a táskámba. Én nem tudom mitől tud elhalványodni ennyire? Nem hiszek ilyenekben, avvan.

toody 2015.07.23. 10:29:42

Tegnap voltam a Deák-téri ügyfélszolgálaton, hogy cseréljenek ki két elhalványodott jegyet. Azt mondták OK, de 20 percig tart. Miért???

Szubrina 2016.02.18. 15:10:59

Azért vicc a BKK válasza (rá van írva, hogy nem érheti pára napfény stb.) na most ez nem úgy van, hogy a nyúl viszi a vadászpuskát, van egy időjárás magyarországon, nyáron izzadnak, párolognak az emberek, meleg van, sokszor ott állunk a buszmegállóban félórákig, tűz a táskámra a nap stb...

Tudták mivel kell "megküzdenie" egy bérletnek, jegynek, szóval inkább erre kellett volna odafigyelni...

Ez kábé olyan, mintha vennék egy mosógépet és rá lenne írva, de ne érje víz, mert attól berozsdásodik...csezzegh!

Szubrina 2016.02.18. 15:19:41

@GQ: Na ezt én sem értem, ha megveszem a havi 9500ft-os bérletet azzal én éjjel nappal a hónap minden napján utazhatok, azaz, ha reggel elmegyek a munkahelyemre és este hazamegyek vele, nem használom ki eléggé, azaz jó lenne munkaidő alatt valaki másnak odaadni, aki utazgathatna vele vagy mittudom én, de nem nem átruházható, de miért?