Tékozló Homár

Csúnyán átverte hűséges vásárlóit a Fressnapf FRISSÜLT

2015.07.23. 14:10 | Homár Hilda | 116 komment

screenshot_2015-07-23_11_58_26.png

Bár sikerült emlékezetessé tenni a cég 25 éves évfordulóját, valamit nagyon félrekalkulált a Fressnapf az ünnepi akció kitalálásánál. Januárban még "25 000 Ft értékű árkedvezményre jogosító utalvány"-t hirdettek, aztán nyár elejére sikerült belefutniuk egy versenyhivatali eljárásba a ki nem osztott füzetek és utalványok miatt, amitől nyilván nem független az akció feltételeinek - általuk némi eufémizmussal pontosításnak nevezett - változtatása. Kár érte.

Kedves Homár!

A Fressnapf állatfelszerelés-áruházban tapasztalt átveréssel kapcsolatban írok neked.

A sztori: év elején pontgyűjtő akciót indítottak, minden legalább 5 000 forintos vásárlás fölött járt 1 pont, 25 pont összegyűjtése után pedig garantált, szabadon levásárolható utalványt ígértek. (Tehát a 25 000-es utalványért legalább 125 000 forintot kellett elkölteni. Ez azért nem kis összeg.) Gyűjtöttem is szorgalmasan, és tegnap összejöttek a pontok. 

Ekkor közölték velem, hogy „picit” megváltoztak a feltételek:

- Tápra egyáltalán nem lehet levásárolni a kupont, csak felszerelésre. (Ez még nem is lenne akkora baj, adnék a kuponokból ajándékba másnak is, vennék egy új macskahordozót, stb.)

- De nem vásárolhatók le egy az egyben az utalványok. Adtak 10 db 2000 és 5 db 1000 forint értékű utalványt, amit 25 000, illetve 15 000 forint értékű vásárlásnál lehet fölhasználni vásárlásonként 1 darabot. Ez tehát azt jelenti, hogy az összes kupon levásárlásához újabb 325.000 (!!!) forintot kéne a boltban hagyni. Ez azért nem kis változás az eredetileg beígért univerzális, 25 000-es utalványhoz képest. A szabályokat pedig menet közben változtatták meg, ami nagyon finoman szólva nem korrekt.

Mikor szóvá tettem a dolgot, kaptam egy fénymásolt fecnit, hogy hol lehet tájékozódni, hova lehet panasszal fordulni (ld. a csatolmányban az egyik kuponnal). unnamed_10.jpg

A bolti alkalmazottakkal nem kezdtem el balhézni, ők nyilvánvalóan nem tehetnek az egész átverésről, és tenni se fognak tudni semmit. Az mondjuk egészen biztos, hogy többet semmit nem fogok náluk vásárolni. Mindenesetre biztos nem én vagyokaz egyetlen, aki kiakadt a dolgon, ha külön e-mail címet hoztak létre a kuponos akcióval kapcsolatos reklamációknak.

Üdv:

Dani

UPDATE július 24.9:13

Egy olvasónktól kaptunk némi kiegészítést az ügyben:

Kedves Homár!

A Fressnapf akcióval kapcsolatban én is megírtam aggályaimat a központnak. Azt is, hogy a 125 000 Ft mellett, (ekkor kapom meg a kuponokat) 325 000 Ft--ot kellene elköltenem felszerelésre, ha érvényesíteni szeretném a kedvezményeket, szerintem nincs ember, aki ennyi felszerelést tud vásárolni, még akkor sem, ha lenne rá pénze.

Kaptam egy udvarias e-mailt, hogy köszönik észrevételeimet, és kapok egy Fressnapf táskát (Reklámozzam őket ) meg kutya jutifalatot. Írjam meg, hol akarom átvenni. Na ez már a pofátlanság teteje!!!!!! Illetve alja .

Az elején működött az akció, én már egyszer kaptam 25000 ft utalványt, amit rögtön le is vásároltam kutyatápra. Gondolom többen tettek így, és az értelmi szerző rájött , hogy gáz van, nem gondolta át pontosan a következményeket a pongyola megfogalmazás miatt. Remélem repül az illető, és remélem jól megvágják a céget az akció miatt. A boltban semmilyen tájékoztató nincs kitéve....

Azóta találtam egy kis kutyaboltot, ahol kapásból kaptam 10% kedvezményt, ha nagy tételben veszek tápot, (kupon és akció nélkül is.) Négy kutyám van......  

Erre biztatom a többi állatbarátot is!

Üdv

Nóri

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamenn 2015.07.23. 15:29:18

még az akció elején tisztázni kellet volna, hogy ha véletlenül savanyú lesz a tej, nem vagyok buzi, hogy beszopjam!
vagy, ha akartok még az életben ujjazni, azt ajánlom váltsátok be a kuponokat!

megamenn 2015.07.23. 15:31:00

én mindenesetre nem akarom látni az anyagot, nem akarom érinteni az anyagot, ezért az egészet nathan kollégámra bízom.

megamenn 2015.07.23. 15:33:20

de az is lehet, hogy ez csak egy buzi fehér vicc, amit fekák nem értenek, mert kurvára nem röhögök, mikulás!!

mircimacska 2015.07.23. 15:35:16

Ezen már én is gondolkodtam, hogy beküldöm homárra, ugyan nem vettem náluk semmit csak ezért, de el tudom képzelni, hogy más igen. A gyűjtőfüzeten nincs apróbetűs rész vagy csillag, hogy nézz utána itt meg ott, tehát még csak nem is arról van szó, hogy az emberek nem tájékozódtak, mielőtt elkezdték gyűjteni a pecséteket. Nettó átvágás, nem értem mi szükség volt erre- illetve értem, de szerintem maguk alatt vágják a fát vele- inkább ne hírdettek volna meg semmit, vagy ha már elbaltázták, nem hiszem el, hogy ne tudták volna olyan feltételekkel kiadni az utalványokat ( nagyobb értékű és tápra is beváltható), hogy a semminél egy picikét azért többet érjenek. Mert így gyakorlatilag egy marék papírfecnit adnak, úgy, hogy valaki minimum 125 ropit náluk hagyott ( valószínűleg ennél jóval többet, mert ha vesze egy zsák tápot 16e-ért, azért is egy pecsét jár!).

Leadfoot 2015.07.23. 15:41:59

@mircimacska: Szerintem teljesen jól látod a dolgot, ez így nudli.

Ha az elején elmondják ezeket a feltételeket, kb. senki nem kezdte volna gyűjteni a pontokat.

Egyébként szerintem az lehetett inkább, hogy túl sok ember kezdte gyűjteni a pecséteket (sokkal több, mint ahányra ők számítottak), és elég gyorsan rájöttek, hogy "hoppácska, ebből nekünk nagyon nagy buktánk lesz".

Mellesleg az egész akció célja szerintem az volt, hogy maguknál tartsák a vevőket, és azok ne pártoljanak át az online állatos boltokhoz (én és sok ismerősöm is ilyen helyekről rendeli a tápot) - már csak emiatt is kijárna nekik egy seggbekuki a GVH-tól.

megamenn 2015.07.23. 15:45:06

hogyaszongyahogy egyszer 125000 kell a kuponokhoz, aztán 325000 a levásárláshoz, a nyerő meg 25000. ez ideális esetben 5.5555555% kedvezmény.
a Fressnapf az átbaszások nagytestvére.

Egysimaegyfordított 2015.07.23. 15:48:02

kuponos akció? Hahahahaha:)

megamenn 2015.07.23. 15:50:06

@mikimackó: atomrakétát akarsz kilőni loszádzseleszre? aha, meg anyádra!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.07.23. 15:54:07

a fressnapf nyaljon lóvért.
a poszter meg ne gyűjtögessen pontokat mer úgyis mindegyik átverés.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.07.23. 16:02:14

aszongya "jöjjön el hozzánk és kényeztesse kedvencét "

csak állatot lehet vinni?

Manyecska 2015.07.23. 16:25:58

@sugargiraffusplumps.: mér mindegyik állat.az enyém legalábbis. isteni itt most a földig érő ablak előtt ülni miközben kint szakad a jégeső és jön be végre a hideg:).. mingyá megkényeztet a villám is..gondolom terhes volt poszter hintalova azér ennyi..

Egysimaegyfordított 2015.07.23. 16:45:39

Apropó, a nagy melegben elfelejtettem gondolkozni :)
"25 000 Ft értékű árkedvezményre jogosító utalvány"

Teljesen oké-megvan a 25 ezer ÉRTÉKŰ meg az ÁRkedvezmény is. Mi a gond?

Leadfoot 2015.07.23. 16:52:41

@Egysimaegyfordított: A boltokban nem így volt kommunikálva. Nem véletlen, hogy rohadt sok vásárlójuk veri a nyálát az FB oldalukon is. Itt nem ők voltak a hunyók.

megamenn 2015.07.23. 17:13:56

@Praetorian: testvér, nővér, mester, anyós, faszom! tökmindegy hogy mondjuk.

Egysimaegyfordított 2015.07.23. 17:48:30

@Leadfoot:
Boltokban, boltokban....Volt vmi kupongyűjtő, hátoldalán a feltételekkel vagy ilyeesmi?

Egysimaegyfordított 2015.07.23. 18:00:03

Amugy meg az a vicces h az életben nem làttam még olyan kupongyűjtést,hogy ne lett volna àtverés.

Aureliano Buendía 2015.07.23. 18:30:02

„Kényeztesse kedvencét”

Ez vajon az önkielégítést népszerűsíti?

Aureliano Buendía 2015.07.23. 18:35:22

@AtiSnatch: a poszt abból a szempontból jogos, hogy geciség menet közben ilyen formában módosítani a feltételeket, kérdés az, hogy egyáltalán lehet-e?

Viszont aki ezeket a a pontgyűjtő, matricaragasztó baszásokat célzottan ezért végzi, annak jár az Arany Lófasz Érdemérem Középkeresztje a Tölgyfakoszorúban.

AtiSnatch 2015.07.23. 19:03:26

@Aureliano Buendía: aki csak ezért járt oda, az megérdemli. De mint kedves releváns kommentelő társaink írták, azért össze lehet hozni csak jobb minőségi tápokkal is a 25bélyeget. Azoknak elhiszem, hogy szar érzés. Valaki megint túl okos volt a marketing osztályon...

Leadfoot 2015.07.23. 19:18:42

@AtiSnatch: Szerintem a következőről van szó (legalábbis esetemben):

Kell mindenképp állatkaját venni, és akkor inkább elmegyek a Fressnapfba (még akkor is, ha egy egész picit kiesik, vagy egy picit drágább) mintsem a konkurenciához.

Ez volt a nagy akció lényege is, legalábbis szerintem. (Azt ugye senki nem gondolja, hogy tényleg a vevőknek akartak kedveskedni?

Aureliano Buendía 2015.07.23. 19:34:41

@AtiSnatch: volt már rá példa a történekem során. Remélem, a posztoló nem áll meg itt, és felnyomja őket.

Gondolkodom, nyissak-e egy frontot az állattartás és a lakás összefüggésében... van rá igény?:D

Vörös Szonja, a tetovált lány 2015.07.23. 19:43:02

@Leadfoot: tudsz infót küldeni a jobbfélékről, kérlek? Tele van online bolttal a net, de nem akarok próbálkozni, mint a kutyák, hogy majd egyszer jó lesz :)
köszi előre is!

Fressnapfot már évek óta hanyagolom, egyszerűen borzasztóan drága. és ahogy olvasom, még etikából és marketingből, jogból stb-ből is megbuktak :/

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.07.23. 20:04:11

@sugargiraffusplumps.:
Azé ez egy zsiráftú meglehetősen érdekes kérdés!4!!

gabors 2015.07.23. 20:07:47

Most itt hogyan erte kar a posztolot ???

Eredetileg ugy volt hirdetve hogy a 25,000 kedvezmenyt egyben egyszerre ?? Vagy ezt csak posztolo gondolta ?

Amugy ugyes reklamfogas ... amugy nem ott vasarolt volna ?? mert ha igen akkor mi a gond....

gabors 2015.07.23. 20:10:27

Hilda nagyon boldog vagyok hogy beletettel a kiemeltek csoportjaba...

Az rendben hogy kitiltasz (egy idore) de renccerben nincsen valami hogy meg is mutatna hoppa ezt irtad es ezert kitiltalak???? (azt sem tudom mivel bantottam meg a blogot) ...

Yyilvan tudja az email cimemet mert a valaszokrol jon ertesites ...

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.07.23. 20:29:02

Megmondom őszintén én ezektől a pont-matricagyűjtögetős-kártyákat-kuponokat osztogatós ákcijóktól vakaródzom... :)

Valahogy a Spárba is úgy jön ki a matricagyűjtögetése, hogy sokkal drágább egy lábas a vásárlásokkal együtt, mintha egyszerűen vennék egy sima mezei lábast matricagyűjtögetés nélkül. Ki van ez találva szerintem.

Madarasteszkóba meg mindig adnak valami használhatatlan szart, amiről nem tudom hogy gondolja az a márketinghuszár, amelyik kitalálja ezeket, hogy hát nekem ezekre szükségem van. :)

Vörös Szonja, a tetovált lány 2015.07.23. 20:52:55

@Escaped: igen, azt ignoráltam, mert macskaállatom van; most elolvasva sem lettem sokkal okosabb :) de kösz :D

Atörökk 2015.07.23. 21:36:22

Zseniális vezetése lehet a cégnek, elköltenek egy csomó lóvét egy olyan marketing kampányra, amivel végül vevőket veszítenek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.07.23. 21:43:27

@gabors:
Bélám, kérdezd a törökköt a kitiltásrú, profi benne!4!!

Black Hole 2015.07.23. 21:53:20

De legalább garanciális probléma nem volt. Már ez is valami.

Manyecska 2015.07.23. 22:00:23

@gabors: engemet csunyabeszedert b...sznak ki foJton..a fressnaffban v viszont lehetett kutyust orokbefogadni par szonbaton az zsir..

Manyecska 2015.07.23. 22:12:32

Döglött egér bevalthato?? xd mellesleg vki kapirgal belulrol.xd jesszus p

gabors 2015.07.23. 22:42:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: boldog vagyok kulonben mert ugy tunik 24 oras volt csak a kispad ... es tenyleg jo lenne tudni hogy mi valtotta ki mert akkor jobban odafigyelnek...

amugy hogy relevans is legyek, rettentesen sajnalom a posztolo macskajat hogy nem kaphat fincsi kajat kuponert ....

amugy tenyleg van kulonbseg 20% (125,000 utan 25,000 kedvezmeny utolag (bar csak levasarolhato) ami irrealis amugy... ennyi hasznuk nincs a legtobb termeken..

vagy 5% (500,000 utan 25,000) kedvezmeny ami teljesen normalisnak mondhato (pont ennyit kapok vissza pontkban most eppen a hitekartyamon ha benzint veszek vele (minden negyedevben mas kategoria) igaz ezt jovairjak ha akarom)

Nem ertem mi a gond ... a husegert hogy mindig ott vasarol a pajtas pontosan 5% kedvezmenyben reszesul a teljes 500,000 elkoltott penzen .....

Tutti hogy igy volt ez kalkulalva eleve csak valamit a marketingesek elbasztak (hu ebbol megint eltiltas lehet) illetve BIZTOS direkt elhallgattak....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.07.23. 22:51:56

@gabors:
Ez a lényeg!4!
"rettentesen sajnalom a posztolo macskajat"
Többet ne írj4!!!
Má ha segíthettem....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.07.23. 23:00:57

Én egy tök eccerűt kérdeznék inkább:
Miért létezik még ez a blog?

gabors 2015.07.24. 04:28:25

@dr. phil. Sün‼ ツ: hove irnank ilyen okos kommenteket ??

kuruc info ???

Manyecska 2015.07.24. 04:44:33

@Atörökk: faszér vagy ekkora paraszt raadasul ostoba is. pottyos inghez csikos zoknit felvenni bezzeg tudsz.baj ha az ember hetero mi? lol

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.24. 06:28:01

@AtiSnatch:

"egyébként poszternek menhelye van, hogy majd 8 hónap alatt levásárolt 125pénzt?"

Ha nem szarral eteted őket, akkor simán összejön még több is. Mi 4 hónap alatt költünk ennyit a macskáinkra, ráadásul úgy, hogy nem a Fressnapfban vásárolunk jó drágán, hanem webboltokban 10 kilós csomagolásban elég jutányosan. De nem agyonreklámozott szarokat (pl. Whiskas) kapnak, hanem minőségi kaját.

Lehet persze ócska kajával is etetni az állatot. Aztán amit megtakarítasz a koszton, azt elköltöd az állatorvosnál. :D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.07.24. 06:29:15

Idióta kuponosok, batzpapucsban tipegve.

Leadfoot 2015.07.24. 07:10:54

@gabors: A problémák (szerintem):

- 1,5 év alatt kell félmillióért állatkaját/felszerelést vásárolni, és utána jár az a kb. 5% kedvezmény. Ez szerintem lófütty.

- De ez teljesen mindegy is, mert az áruházakban eleinte teljesen másról szólt a kommunikáció.

Ahogy a poszter írja, nem véletlen, hogy külön e-mail címet hoztak létre a "kérdéseknek", mert nem egy és nem két ember sérelmezi a dolgot.
Ha ennyien reklamálnak, akkor azért elég valószínű, hogy valami nem volt ott kóser.

AtiSnatch 2015.07.24. 07:19:40

@Leadfoot: ezzel nincs is semmi baj, én a direkt csak azért vásárolok 5000ért, hogy ajándékot kapjak pedig állatom sincs emberekre mondtam, hogy megérdemlik.

shred 2015.07.24. 08:58:48

Én már régóta mondom, hogy minden ilyen esetben azzal kell balhézni, akivel éppen beszélsz. Ő az üzlet/vállalkozás arca, ő képviseli feléd a céget. Ha minden átvert vevő következetesen leüvöltené az eladók, helpdeszkesek, küldöncök stb. fejét, ahelyett, hogy végtelen levelezésbe kezd egy menedzserrel, aki szarik az egészre, nagyobb változást lehetne elérni.
A "sajnos nem tehetek róla, csak alkalmazott vagyok, nem én hozom a döntéseket" érvelést nyugodtan el kell engedni a fülünk mellett. Ne sajnáld, ő se sajnál téged.

biododírium 2015.07.24. 09:03:40

Nem voltak korrektek ez okés.
Más: Vki valóban csak a pontok miatt vásárol bármilyen üzletben? Ott vásárolok, ahol, de nem pontok miatt és köszi, nem kell a béna hűségkártyája egyik cégnek sem.
Másik az ilyen matricagyűjtős, meg elköltesz 30eFt-ot ahhoz, hogy vehess 900Ft-ért egy alapból is annyiba kerülő (vagy olcsóbb!!!) gagyi plüssfigurát. Gigaröhej :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.07.24. 09:10:18

A Fressnapfban baromi drága MINDEN.
A bolha és kullancsirtók, a felszereléseken, de a legszarabb szemétkaják is drágábbak, mint bárhol máshol.
Ilyesmit sokkal jobban megéri netes áruházakból vásárolni (rendszeres akciók, tétel- és kiszerelés függő árak, stb) és hát a választék is nagyobb...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.24. 09:23:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Ráadásul a netes boltból változó, de általában nem túl nagy összeghatár fölött ingyenes a szállítás, míg a Fressnapfból neked kell elhoznod az árut.

Escaped 2015.07.24. 09:37:45

@Vörös Szonja, a tetovált lány: Oké, így érthető.
amíg kölyköcske volt a Rettenetes Házőrző, gazdasági félrefontolásból-, kölyöktáp helyett cicakonzervet kapott. Mindig vártam, hogy elkezd-e nyávogni, de nem. Viszont törleszkedik.

Escaped 2015.07.24. 09:40:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: Mer igény van rá, OPNI híján.

Escaped 2015.07.24. 09:47:21

@Manyecska: Ja, lassan már tiltják. A pöttyös ing csíkos zoknival nem gáz, amíg a méregzöld tütü nem üti a Hello Kittys mamuszt.

Escaped 2015.07.24. 09:54:53

Update Nóri!

igazán reklámozhatnád a kis kutyaboltott! BÜ-módra.

Leadfoot 2015.07.24. 10:26:53

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja, én is ilyen helyekről veszem a cuccokat.

@biododírium: De épp ez az! Kezdetben (legalábbis a botokban ezt kommunikálták) nem kedvezményről volt szó, hanem egy az egyben levásárolható utalványról. Az könnyen belátható, hogy ha az elején elmondják, hogy újabb százezreket kell elkölteni a kedvezmény érvényesítéséhez, akkor szinte senki nem gyűjtötte volna a pontokat.

Tehát a garantált ajándék elég komoly volt ahhoz, hogy az ember ott vásároljon más bolt/webshop helyett.

bagalac0425 2015.07.24. 11:00:26

Azért egy asónyomra érdemes megállni. Lehet szidnii mindig mindent, de azért ez a 25%-os kedvezmény a havi 20-30-40%-os rendszeres akciókon túl volt meghirdetve. Gyakorlatilag ott tartok, hogy a cicánkat kvázi ingyen etetjük, ezt a 25%-ot meg extraként adják.

Amúgy én is gyűjtöttem, írtam nekik, aztán az ingyen jutalomfalatot tegnap nyelte be a ciccó!

joska61 2015.07.24. 11:03:01

Menet közben módosuló akció kimeríti az ellenreklám fogalmát.

Advanced Flight 2015.07.24. 11:16:36

Nóri frissítéséből kiderül, hogy eredetileg bizony pont úgy volt az akció, ahogy poszter feltételezte, azaz egy az egyben, bármire levásárolható 25 000 Ft értékű kupon. Ha valaki hónapokig csak ezért vásárol ott (akár többet vagy drágábban, mint szokott), aztán közlik vele, hogy lófütyi a hátsójába, akkor neki pénzben mérhető kára keletkezett, amit akár bíróságon is érvényesíthet.

Leadfoot 2015.07.24. 11:17:36

@bagalac0425: Jó tudni, hogy mire számítsak, így legalább nem fogok fölröhögni, mikor nekem is fölajánlják az ingyen jutalomfalatot.

Legalább 125ezer HUF elköltése után igazán gáláns húzás a felhasználhatatlan kuponok után.

FlorentinoPerez 2015.07.24. 11:27:04

@bagalac0425: Egészségére! Ja, amúgy kis dolgoknak is tökre lehet örülni, pl. az ajándék táskába egy csomó minden elfér. Mondjuk egy kiló gyeptégla. Vagy a barátnőm kutyája pl. :)

Denton85 2015.07.24. 11:46:40

Tehát volt aki megkapta az ígért levásárolható kupont, és most meg lesz aki nem fogja. Ez diszkrimináció, hisz mindannyian ugyanazokat a feltételeket teljesítjük. A megadott határidőn belül vállaltuk, hogy elköltjük az x Ft-ot, cserébe ők is vállalták a 25k-t.

Nekünk még csak félig van tele a füzet, de lehet, hogy a kajákat mi is máshol vesszük ezentúl. A márkákat amiket veszünk, máshol is megkapjuk. A boltba tuti nem reklamálunk, hogy az eladók meg az ottani vezető nagyon rendes és kedves, nem ők tehetnek erről.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.24. 12:02:33

Ki az az elmeháborodott, aki ennyit költ egy állatra?

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.24. 12:09:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: lehet az egyik állatot a másikkal is etetni, ahogy azt a természet régen kitalálta
Egér eszi száraz kenyeret, macska eszi egeret, kutya eszi macskát, ember eszi kutyát. Vagy simán nem köll állatot tartani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.24. 12:22:57

@Kéne egy nick...:

Jó ötlet, de nincs annyi száraz kenyér. :)

Arra viszont tényleg gondoltunk már, hogy veszünk pár mázsa kukoricát és beletelepítünk egy egércsaládot. Aztán ha kellően elszaporodtak, mehetnek a macskák vadászni.

Terézágyú 2015.07.24. 13:46:45

A kutya is megeszi a száraz kenyeret is. Jól elropogtatja.

Vagy télen jó vízbe téve, megmelegítve, egy kis (használt) zsírral...

Hű, de szereti.

Terézágyú 2015.07.24. 13:52:31

@shred:
"Ne sajnáld, ő se sajnál téged. "

Én viszont sajnállak téged...

M. Péter 2015.07.24. 16:25:46

@PongLenis: De az ilyen lényeges feltételt, hogy még x összeget el kell költeni, igenis fel kell tüntetni, egyébként félrevezető a reklám.

M. Péter 2015.07.24. 16:39:19

@shred:A bolti eladóval hiába üvöltözöl, az biztos. Egyrészt nem ő találta ki az akciót, másrészt, ha elfogadja a kuponokat az eredeti feltételek szerint, és nem követeli meg az extra vásárlást, akkor tőle vonják le az értékét. Az ordíbálással legfeljebb annyit érsz el, hogy megríkatod. Egy, a megfelelő embernek címzett, lényegre törő level viszont csodákat tud elérni, ha az a célod, hogy komolyan foglalkozzanak a panaszoddal, nem pedig az, hogy valaki máson kiéljed a frusztráltságodat.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.07.24. 18:51:40

@bagalac0425: @FlorentinoPerez: Frissen regisztráló, a pellengérre állított mellé álló hozzászólókat ritkán vesznek errefelé komolyan...

szombi 2015.07.24. 20:40:16

Fressnapf-hívő haverom nemrég beszólt, miért lett "Macsi" a kiscicám neve; hörcsögöm ne legyen, és a tengerimalacokat is kerüljem. Hát ennek a boltnak is vannak kreatív grafikusai(lásd: borítókép), gratulálok!!!

nickM 2015.07.25. 02:06:55

@Vörös Szonja, a tetovált lány: :) Normálisabb állatorvoshoz elbattyog, egy vatyont ottanhagy, örül. (Náluk vannak olyan tápok, amelyek "normál" kereskedelmi forgalomban nem kaphatók. Mondjuk mellbevágó összegért - a mi dögünknek 8500 egy zacskó! :( Cserébe mondjuk majdnem 2 hónapig elég.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.25. 07:29:05

@nickM:

Azért óvatosan az állatorvosoknál kapható kajákkal.

Amikor az egyik herélt kandúrunk húgyköves lett (holott Acanát és Orijent kapott, nem szarokat), az állatkórházban struvit elleni diétás kaját "írtak fel" neki, horroráron. Ilyen van Eukanuba, Hill's és még egy-két gyártótól, mind méregdrága, pedig csak a "szokásos" növényi fehérjéket tartalmazza (hús közel nulla százalék, hiszen köztudott, hogy a macska vegetariánus), kiegészítve savanyító anyagokkal (főleg DL-methionin). Vagyis hóttközönséges olcsó tápok ezek, csak az amúgy szintén olcsó adalékanyagok miatt különlegesek, ám csak állatorvosnál kaphatók, üzletekben nem.

Egy ideig kapta a kandúrka, de drágállottam. A neten utánaolvastam a struvitnak, elolvastam jópár állatorvosi tanulmányt, és az egyikben megtaláltam a megoldást: egy olcsón, vegyszerboltban beszerezhető vegyület. Ezt megfelelő (a tanulmányban alaposan kikísérletezték az adagolást) mennyiségben a normál táphoz keverve rendbejött a kandúrka, és azóta soha többet nem jelentkezett nála a struvit. Így tovább kaphatta a megszokott, igen jó minőségű, nagy hústartalmú tápját, és még olcsóbban is a "különleges" gyógytáp áránál.

Ezzel természetesen senkit nem akarok lebeszélni az orvosi tápokról, valószínűleg nem mindegyik helyettesíthető könnyen. Ám közülük jópár lényegében az átverés kategóriáját közelíti.

melaena 2015.07.27. 15:02:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Lehet persze ócska kajával is etetni az állatot. Aztán amit megtakarítasz a koszton, azt elköltöd az állatorvosnál. :D"

Na ez az abszolut pazarlas.
Minek elvinni dragan megjavittatni ?
Nem egyszerubb kivinni valami erdobe,es venni (vagy ingyen kapni) egy egeszsegeset helyette?

Manyecska 2015.07.28. 13:26:12

@Atörökk: az látom neked fáj.xdxd a nyúl legalább divatbuzi. :D:P

Manyecska 2015.07.28. 13:28:09

@Escaped: hol láttál te méregzöld tütüben engem + hellokittis mamuszban?:DD
monnyuk méregzöld miniruhám pont van + rózsaszín papucsom /azt jobb híján vettem/ de legalább attól nem kapok sikongató lábrázást mer kvajó az összkép

Jánosné Balogh 2015.10.17. 18:56:53

Tisztelt Fressnapf-Hungaria Kft!
A mai napon bevaltottam a pecsétgyujto kis lapocskat.Hat hatalmas csalodas ért,mikor az eladó kozolte a levasarlasi felteteleket.Nem ezekkel a feltetelekkel indultak.Miert kell atverni az embereket.Remelem nem usszak meg csak ugy siman.En a kutyamnak milyen almot vegyek?Kérem tajekoztassanak milyen lenne jo .A felszerelese megvan.Mit tud még felajanlani a cég?Nem.Nekem ezek nem kellenek.Azt szeretném,ami nekem is és még rajtam kívül több embernek is meg jár. Miert nem ezzel kezdtek a pontgyujtes elinditasakor,hogy csak alomra meg felszerelesre valthato be.Hat eszem ágában sincs bevaltani az utalványokat. Szerintem ez nem fer.Felre informáljak a huseges vasarloit.Ez nem szép dolog.Szerintem tovabb lepek és utanna járok ennek a dolognak.

DetermiNánS 2015.12.23. 21:31:13

Én most novemberben szembesültem a 25.000 Ft-os akció valós feltételeivel, amikor a pénztáros csak úgy, hirtelen ötlettől vezérelve közölte velem a tényeket. Ennek ellenére tovább gyűjtöttem a pontokat, olyannyira, hogy már csak egyetlen aláírás kell - azután pedig jövőre szeretném abban a formában beváltani a kuponfüzetet, ahogyan azt eredetileg meghirdették. Javaslom mindenki másnak, akinek összegyűltek a pontjai, hogy tegyen hasonlóképpen, és ne mondjon le arról a kedvezményről, amit eredetileg ígértek, azután viszont rendkívül sunyi módon megváltoztattak.

Egyébiránt én jártam a fogyasztóvédelemnél, ahol azt mondták, csak akkor tehetnek valamit, ha beírom a problémám a Vásárlók Könyvébe (ez nemrég meg is történt), és az arra postai úton kapott válasszal fordulok hozzájuk - annak függvényében majd meglátják, mit lehet tenni. Szóval a hivatalos út (legalábbis az egyik) így néz ki, de hogy ez milyen következményekkel bírhat a Fressnapf számára, azt nem tudom. Viszont azt szeretném, ha minden, hozzám hasonló módon átvert vásárló megkapná azt, amit ígértek neki, vagyis az egy összegben, a Fressnapf üzleteiben bármire levásárolható, 25.000 Ft-os utalványt, még akkor is, ha tönkremennek belé, és ezután kitakarodnak az országból. Sőt, ahhoz is ragaszkodom, hogy a megkárosított vásárlók kárpótlását a cég ne akadályozhassa újabb sunyi módszerekkel, mint például azzal, hogy nem tölti fel kellőképpen a készleteit állateledellel, hogy az utalványosok ne érvényesíthessék szabadon a kedvezményüket. És ha ez úgy nem megy, hogy az ember végigjárja a fogyasztóvédelem egyébként rettenetesen körülményes bürökrációját, akkor más módszerhez kell folyamodnia - ezért ha kell, én is hajlandó vagyok részt venni egy pertársaság létrehozásában.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.23. 22:37:14

@DetermiNánS:

Nem válasz a felhozott témára, de áll a kérdés: Miért vásárolsz a Fressnapfnál? Amikor még Budapesten laktunk, nem messze az egyik üzletüktől, mi is ott vásároltunk a cicáinknak tápot. Aztán amikor falura költöztünk, rájöttünk, hogy webáruházakból ugyanazt a tápot legtöbbször sokkal olcsóbban megvásárolhatjuk - még házhozszállítással is, ami egy nem túl magas összegű vásárlás esetén ingyenes is lehet. Persze ehhez nagyobb csomagolású tápot kell venni, de ha úgyis elfogy, akkor nem mindegy?

Van olyan webáruház, ahol 7 ezer Ft fölött ingyenes a házhozszállítás, de van olyan is, ahol havonta egyszer összeghatártól függetlenül ingyenes.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.24. 00:46:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Haver németországból rendeli. Kiszállítással együtt olcsóbb.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.24. 09:56:16

@atpijkamo:

Igen, én is szoktam rendelni a zoo**** webáruházból. Németországból szállítanak repülőgéppel, és még így is olcsóbb a Fressnapfnál.

DetermiNánS 2015.12.25. 11:02:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jó kérdés. A válasz talán az, hogy közel van, olyan gyakran megyek, amilyen gyakran kell/akarok, és kaphatók náluk az általunk megszokott macskakaják (melyek természetesen nem tartoznak a legdrágább kategóriába). Ettől függetlenül jövőre megfontolom a váltást, már csak azért is, mert nekem sem mindegy, mennyit tudok megspórolni ezen az egyébként sem túl olcsó "luxuséletvitelen", amit manapság az állatok befogadása és gondozása jelent.

Ettől függetlenül nagyon szeretném, ha a Fressnapf tartaná magát az eredeti feltételekhez, és nem csak az anyagi szempontok miatt (mondjuk azért is), hanem azért, mert a vásárlókkal szembeni tisztességtelen üzleti magatartás úgyszintén elvi kérdés. Érezze csak minden multi és kereskedés, hogy nem tehetnek meg bármit a vásárlókkal! Éljen a "tudatos fogyasztói társadalom"!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.25. 12:20:51

@DetermiNánS:

"mennyit tudok megspórolni ezen az egyébként sem túl olcsó "luxuséletvitelen", amit manapság az állatok befogadása és gondozása jelent."

Na igen, valóban már luxus. Nem is írom le, hány macskánk van, a többségük kidobott macska, akik közül többet tényleg a haláltól mentettünk meg. Csak idén nyáron három jövevényünk volt, az egyikbe már csak hálni járt a lélek, másfél kilós volt szegény, minden csigolyája és csontja kiállt. Feltápláltuk, most 4.3 kilós. Igaz, időközben a "koronaékszereitől" is megszabadítottuk (kiheréltettük), ezért is lehet ilyen jó húsban, de messze nem kövér. :)

Csak a száraztápjuk havi 35-40 ezer (Happy Cat, ami nem egy csúcsszuper, de azért már nem a Whiskas, Kitekat és hasonló hulladék 4% hústartalommal, ahol nem a minőséget, hanem a sok reklámot fizeted meg), plusz féreghajtók, bolhanyakörvek, és az elkerülhetetlen állatorvosi kiadások. A nyáron pl. légpuskával tüdőn lőtték az egyik cicánkat, hajszálon múlt az élete, de szerencsére rendbe jött: több mint 3 héten át napi 3 injekciót adtunk be neki (hogy ne kelljen minden nap elvinni az orvoshoz), kb. 40 ezer állatorvosi kiadás, és akkor még nagyon rendes volt az állatorvos, jópár ezret elengedett, mert törzsvendégek vagyunk.

DetermiNánS 2015.12.27. 11:34:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nekünk egy ideje már csak két macskánk van, de kintieket is etetünk, és simán elmegy rájuk havonta 20-25 ezer Ft. De olyan is volt, hogy befogadtunk egy láthatóan elkóborolt/elveszített cicát, akiről hamarosan kiderült, hogy vemhes. Akkor már nem tettük ki a biztos halálba, inkább hagytuk, hogy nálunk szülje meg mind az öt kiscicáját, akiket azután elajándékoztunk szerető gazdiknak. Igaz, hogy a kicsik és az anyjuk oltásai, féregtelenítése és egyéb állatorvosi költségei már 100 ezres nagyságrendre rúgtak, nem lett volna szívünk nem megfelelő módon gondoskodni ezekről a szeretni való és ártatlan jószágokról.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.12.28. 17:05:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Gondolom nem a saját kertedben lőtték tüdőn a macskádat.
Egy dolgot nem szoktatok ti megérteni. A te állatodat a saját örömödre tartsad és ne más kényelmetlenségére. Ha nem vagy képes a macskát a saját ingatlanodon tartani (mert természeténél fogva nem lehet), akkor ne tartsál!
Mielőtt valakinek eszébe jutna, nem értek egyet azzal, aki úgy oldja meg a problémát, hogy légpuskával lő a macsekra, mert az állatkínzás (tudnia kellene mindenkinek, hogy a légpuska egy macskához legtöbbször kevés).
Ilyenkor fel szokott jönni, hogy mit zavar mást, ha az a jóravaló állat átszalad a kerten, stb. stb. Néhány példa:
- felmászik sáros lábbal a frissen mosott autó meleg motorháztetőjére (és ha szerencsénk van, nem ijed meg ott)
- lenyomja a drótkerítést, ahol átugrik (nyilván szarul van megcsinálva)
- összehugyozza a teregetett ruhát, teraszt, verandát
- odaszarik
- elkapott madarat szanaszét cincál (tollak, nagyobb csontok)

Szubrina 2016.02.18. 19:53:52

Én is járok az említett állatkereskedésbe, mert csak ott lehet kapni egy bizonyos fajta nasifalatot, amit szeret egy ismerősöm kutyája én 3000 Ft-értékben vásárolok ott néha-néha, de én is találkoztam a kuponakcióval, ugyan is elmondta a kedves pénztáros, hogy ha 5000 ft-felett vásárolok, akkor kapok egy matricát és 25 matrica után ajándékba 25000 Ft-nyi levásárolhatóságot.
Mit ne mondjak eléggé jól hangzónak gondoltam, de én ettől még nem akartam többért vásárolni.

Ahogy látom nagy kamu volt az egész és erről az jut eszembe, hogy van a bolt bejáratánál egy ehte úgy kinéző fatákolmány, mint egy pottyantós WC, na most ez egy adományláda egy lukkal a közepén. Elvileg gondolom menhelyi kutyáknak gyűjtenek ott.
Azonban a cég üzletpolitikáját megtudva, nem lepődnék meg, ha minden nap szépen visszakerülnének a polcokra az adományként bedobott termékek.

Kétségbe ejtő egyébként.

Szubrina 2016.02.18. 20:01:54

@gabors: "vagy 5% (500,000 utan 25,000) kedvezmeny ami teljesen normalisnak mondhato (pont ennyit kapok vissza pontkban most eppen a hitekartyamon ha benzint veszek vele (minden negyedevben mas kategoria) igaz ezt jovairjak ha akarom)"

Bocsi, de nem figyeltél jól, nem arról van szó, az újabb verzió szerint, hogy ő egy vásárlás alkalmával kap 5% kedvezményt, hanem ha 25000Ft-ért vásárol egy alkalommal, akkor ahhoz felhasználhat egy darab 2000Ft-os kupont ÁLLATFELSZERELÉSRE, továbbá, ha 15000Ft-ért vásárol, akkor felhasználhat rá egy 1000Ft-os kupont és minderre záros határidő van.

Azért kurvára nem mind1, mert nemhogy a beigért 20%-ék nem üti a markát, amit bármire levásárolhatna, hanem még azt az 5%-ék kedvezményt sem tudja foganatosítani, mert ki a franc vesz pár hónapon belül ennyiért állatfelszerelést???????????????

Szubrina 2016.02.18. 20:11:48

@Terézágyú: Jézusom, edd ezt inkább te, szegény állat!:(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.18. 20:56:16

@DetermiNánS:

Hát igen, van, aki ezeket a szerencsétlen, kiszolgáltatott állatokat istápolja (az embert még azért úgy-ahogy megfogja a mégoly lyukas szociális háló, ám az állattal az állatbarátokon kívül senki nem törődik, max. elviszi őket a sintér, hogy aztán pár hát elteltével elaltassák őket), aztán van olyan, aki azt magyarázza, hogy abszolút jogos a más udvarába áttévedt macskát agyonlőni.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.02.19. 17:51:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A más udvarába a macska nem áttéved. Ha állatot tartasz felelősséggel tartozol azért, hogy az állatod a tiéd maradjon, ne kóboroljon. A macska
a) szabad állat, nem lehet bezárva tartani --> nem tartasz ilyen állatot
b) kordában tartod és nem esik bántódása.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.08.04. 12:43:43

@szombi: az a legkeményebb, hogy kapálóztak szegények azzal, hogy igazából ők csak az adócsaló, trükköző vásárlók által a lojális, visszatérő vásárlók kárára indult váratlan gyakorlatot akarták megzabolázni. Meg az, hogy úgy néz ki, próbálták plusz vállalásokkal elkerülni a bírságot (a pdf-ben megfogalmazottakból én erre a következtetésre jutottam), de végül azt a gvh kötelezővé tette ÉS bírságolt is.
Jó nagy szopóroller lett ebből az akcióból mindenkinek (fogyasztók - gvh - fressnapf).

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.08.04. 12:46:08

@Homár Hilda
Ebből mehetne főposzt is amúgy, hogy lássák a népek, hogy érdemes néha panaszkodni, beadványozni. (lásd @szombi: hivatkozásán a pdf)