Tékozló Homár

Sokan bukhatják az előleget az Erzsébet-program béna lebonyolítása miatt FRISSÜLT

2015.08.05. 09:33 | Homár Hilda | 191 komment

erzsebet_1.jpg

Az Erzsébet-program alapvetően jó kezdeményezés lenne, de az idei, nyugdíjasoknak kiírt pályázata igencsak döcögősre sikeredett, ahogy azt áprilisban megtudhattuk egy felháborodott unoka leveléből. Az alábbi panasz alapján hasonlóan csalódást keltő a működés a fogyatékossággal élőkre szabott pályázat esetében is. Bár tavasszal a Heti Válasznak sem sikerült érdemi választ kicsikarnia a témában az illetékesektől, azért nekifutunk mi is a kérdéskörnek.

Tisztelt Homár Blog!

Úgy döntöttem, hogy így tárnám nyilvánosság elé az Állambácsi egyik humbugját, ami folyamatosan csak fejfájást okoz (szó szerint, mert nem szeretem, ha totál hülyének néznek és egyenesen gyűlölöm az
igazságtalanságot)! Nevezhetném akár nyíltan lopásnak is, mert pénzvisszafizetés nincs.

Az Erzsébet Programon keresztül a "fogyatékossággal élők" pályázatát nyújtottuk be párommal, aki rokkantnyugdíjas veleszületett egészségi rendellenessége kapcsán. Az igényelt és nyert pályázat alapján befizettük az önrészt, fejenként 5 ezer HuF-ot, azaz összesen 10 ezer HuFot, ami után lehet szállást foglalni. Pontosabban NEM lehet. Immáron a harmadik hónapja hiába próbálkozunk. Az elvileg 30 üdülőből az Erzsébet Program oldalán semmilyen szálláslehetőség nem jelenik meg, pedig tavaly minden zökkenőmentesen működött (kártya, befizetés, foglalás és kész...).

Többször is hívtuk az ügyfélszolgálatukat, akik még az elején kérték, hogy várjunk. Vártunk, de meddig várjunk még? Na meg mire? Továbbra is próbálkoztunk a szállásfoglalással, majd újfent az ügyfélszolgálattal, ahol a későbbiekben meg akarták magyarázni, hogy a számítógépünk nem jó. (Érdekességképpen - tavaly óta sem a rendszer, sem a gépösszetevők NEM változtak, ugyanaz a konfiguráció és a beállítások is - akkor mi romlott el, mi nem jó? Persze ezt az internetszolgáltató is állandóan be akarja adagolni, hogy a fogyasztó a balek és a gépe sz@r - és ugye értelemszerűen könnyebb az efféle hárítás, semmint a problémamegoldás másfajta kezelése.)

A legutóbbi Erzsébet Programos ügyfélszolgálati megkeresésünkre a válasz az volt, hogy telefonon is lehet foglalni. Hoppá - ezt eddig a fene se tudja mennyi (20-25 vagy több - nem húzom a strigulákat)
telefonos megkereséskor miért nem közölték? 

A kedves ügyintézők folyamatosan késő ősz vagy téli időszakra akarnak ránktukmálni szállásokat, amik nem érdekelnek, mert nyaralni szeretne elmenni az ember, hiszen telelni itthon is tudunk. Ráadásul párom betegsége miatt abszolút kerülendő a megfázás, és a hideg sem éppen előnyös számára - tehát emiatt is kizáró ok a későbbi "nyaralás". Ugyan kiemelten kezeltük a tavalyi szálláshelyet (Hotel Dam, Fonyódliget), mert az bevált (reggeli és estebéd benne foglaltatott az árban, mint félpanziós ellátás) és egyéb költségek terén is (pl. ebéd) olcsónak mondható volt, továbbá a nyár miatt, ha már van lehetőség rá, akkor miért ne mennénk a Balatonra..., de emellett természetesen több más helyet is néztünk. 

Időpontilag augusztus közepe jöhetett volna szóba, mert a gyereknek (12 éves) versenyei vannak (kajakozik) a nyári időszak alatt, tehát számunkra emiatt volt szűkösebb az időintervallum, mégsem érzem magunkat hibásnak, mivel április végétől folyamatosan próbáltunk szállást foglalni (és ugye tavaly nem voltak ilyen gondjaink a hasonló körülményeket figyelembe véve).

Összefoglalva: önrészt befizettük, foglalni nem tudunk, pénzt nem adnak vissza. Mellékelnék két képet is, amik ugyanezt erősítik meg, ráadásul nem csak nekünk van ilyen problémánk. Remélhetőleg akad valami segítség, hogy egyfelől ne nézzenek már hülyének, másfelől mások ne járjanak így, hogy az első alkalommal zökkenőmentesen megy minden, majd a későbbiekben már csak hitegetés zajlik, lehetetlen ajánlatok a telefonos megkeresésre, végül elúszik a pénze az embernek, azaz suttyomban a Kormány benyeli az összeget (ami nyilván kell egy újabb stadionépítésre...). :P

Üdvözlettel,
Gábor

UPDATE augusztus 10. 13:47

A posztot elküldtük a Nemzeti Üdülési Alapítványnak, akiktől igazán mindenre kitérő választ kaptunk többek közt azzal a szuper hírrel, hogy akik mégsem tudják igénybe venni az üdülési lehetőséget, méltányossági eljárás során visszakaphatják az előleget.

Tisztelt Homár szerkesztősége!

Sajnálatos, hogy megkeresését, amelyet fogyasztóvédelmi blogjukhoz érkezett panasz kapcsán küldött, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány nem kapta meg az Önök által közölt cikk megjelenése előtt. Amennyiben erre lett volna lehetőség, úgy blogjukon hiteles, pontos tájékoztatást kaphattak volna az olvasók az Erzsébet-program által fogyatékossággal élők részére kiírt pályázatról. A Program eredményessége érdekében mindent megteszünk, ezért köszönettel vesszük a segítő szándékú észrevételeket. Megkeresése kapcsán az alábbi tájékoztatást nyújtjuk.

Az Erzsébet-program széles társadalmi rétegeket érintve többek között nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékossággal élők és gyermekek számára biztosít kikapcsolódási lehetőséget.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) pályázati felhívásai tartalmazzák, hogy mely célcsoportok milyen feltételekkel vehetik igénybe a támogatásokat. Az Erzsébet-program keretében, az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében, fogyatékossággal élő pályázók számára idén is – külön a speciális igényekre is figyelemmel lévő – kiírást hirdetett az Alapítvány.

Az Erzsébet-program a kezdetektől fogva kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élők pihenésének támogatására. Az Alapítvány több lehetőséget biztosít számukra: szociális üdülési pályázatot, amelyre 18. életévüket betöltött, fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, magasabb összegű családi pótlékban részesültek jelentkezhettek; ezen kívül a fogyatékossággal élő gyermekeket, fiatalokat, felnőtteket többféle sport-, képzőművészeti és drámatábor-pályázat is várta.

Eddig mintegy 35 ezer, fogyatékossággal élő ember részesült a Program által üdülési lehetőségben, ezen felül idén közel 6 ezren jutottak a Program révén pihenéshez. Az Alapítvány célja, hogy a jövőben még több fogyatékossággal élő személynek biztosítson üdülési lehetőséget. Mivel számukra szinte minden esetben csak megfelelő szakértelemmel, tudással rendelkező szakmai partnerek közreműködésével, valamint a szálláshelyeken a szükséges fizikai feltételek megteremtésével biztosítható a nyugodt pihenés, az Alapítvány együttműködést kötött több, fogyatékossággal élőket támogató szervezettel. Ennek eredményeként 13 akadálymentesített, speciálisan kialakított szálláshely várja a mozgásukban korlátozott vendégeket. 

Az Erzsébet-program keretében meghirdetett pályázatok nyertesei az Alapítvány által nyújtott támogatást a névre szóló Erzsébet Kártya segítségével tudják igénybe venni. A Kártya a szállásfoglaláshoz is szükséges, annak kiállításának időpontjára maga a pályázó is bizonyos fokú ráhatással bír, hiszen, ahogyan a pályázók részére küldött nyertes tájékoztató levél is tartalmazza, az Erzsébet Kártyát a pályázati önrész Alapítványhoz történő igazolt beérkezését követően állítjuk ki és postázzuk. Így a szállásfoglalás időpontja attól is függ, hogy a pályázó mikor aktiválta pályázatát, illetve a pozitív elbírálást követően hány napon belül fizette be az önrészt.

Annak érdekében, hogy a szállásfoglalás során az igazságosság, az egyenlőség és a méltányosság elvei érvényesülhessenek, számítógépes program kínálja fel az egyes szálláshelyeket. A változatos szálláshelykínálat mindenkinek lehetőséget teremt arra, hogy igényeihez mérten válasszon üdülési helyszín, valamint szállástípus közül, a szálláshelyeken elérhető programkínálatra is gondolva. Elképzelhető azonban, hogy az időpont tekintetében a pályázatnyerteseknek rugalmasságot szükséges tanúsítaniuk. Amennyiben egyidejűleg több tízezer pályázó használja a foglalási rendszert, átmeneti túlterheltség előfordulhat – mint bármely más hasonló informatikai felületen –, azonban ezek nem folyamatosan fennálló tényezők, ezért nem befolyásolhatják tartósan a foglalások lebonyolítását. A Program célja, hogy minden nyertes pályázó részére megfelelő minőségben és választékban biztosítson szálláshelyet az elnyert üdülési támogatás felhasználásához.

Tekintettel viszont a szociális üdültetésben résztvevők jelentős számára, nem lehet garantálni, hogy minden szálláshelyünkön minden időpontban legyen szabad hely. A szálláshelyek szabad kapacitása a foglalások előrehaladásával arányosan, fokozatosan csökken, de az Alapítvány minden nyertes pályázó számára biztosítja az elnyert támogatás felhasználásának lehetőségét. A pályázati kiírás alapján a nyertes pályázók legkésőbb 2015. december 31. napjáig tudják igénybe venni az idén elnyert üdülési támogatást.

Több mint 40 szálláshely szerepel az Erzsébet-program 2015. évi kínálatában, ezek közül folyamatosan rendelkezésre áll választható helyként 4-5 szálláshely különböző időszakokban, különböző turnusokban. Szálláshelyenként eltérő csomagajánlatok választhatók. A fogyatékossággal élő nyertes pályázók több mint 90 százaléka már sikeresen élt a szállásfoglalás lehetőségével.

Azok pedig, akik valamilyen okból kifolyólag – betegség, kórházi kezelés miatt – mégsem akarnak vagy tudnak élni az üdülési lehetőséggel, és ezt jelzik, méltányossági eljárás során visszakapják a befizetett önerőt, úgy, ahogyan az elmúlt években is.

Egy-egy közkedveltebb szálláshely – ideértve a pályázó által említett fonyódligeti Hotel Damot is –, vagy frekventált üdülési időszak nem állhat folyamatos jelleggel a pályázatnyertes felhasználók rendelkezésére, többek között a kapacitások korlátozott volta miatt sem. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a fogyatékossággal élők augusztusra az alábbi helyeken még tudnak szállást foglalni: Albertirsa, Piliscsaba, Balf, Dombóvár, Zamárdi, és azt követő időszakra vonatkozóan is vannak még szabad helyek.

Az Alapítvány a pályázati folyamat során minden információt megosztott, és a jövőben is megoszt az érdeklődőkkel, mind a pályázatok beadására, mind az önerő befizetésére, mind pedig a szállásfoglalásra vonatkozóan, annak érdekében, hogy a pályázók felelős döntést tudjanak hozni: élni kívánnak-e pályázatuk beadása révén az Alapítvány által nyújtott üdülési lehetőséggel.

Ügyfélszolgálatunk minden nap 8-tól 16 óráig, szerdán pedig 8-tól 18 óráig személyesen várja a segítségre szorulókat, a telefonos ügyfélszolgálat pedig munkanapokon 8 és 16 óra között fogadja a hívásokat. Az írásban érkező megkereséseket a következő e-mail címen fogadjuk: ugyfelszolgalat@erzsebetprogram.hu. Ügyfélszolgálatunk mellett nagyszámú segítőpont is a pályázók rendelkezésére áll a sikeres pályázatleadás és szállásfoglalás érdekében, valamint továbbra is a folyamatos tájékoztatást nyújtunk a pályázatokról, illetve az igénybevétel részletes feltételeiről a www.erzsebetprogram.hu honlapon, valamint a médiában is.

A Program fennállásának négy évében – az idei évvel együtt – több mint 600 ezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, köztük több mint 300 ezer gyermek. Ehhez a sikeres pályázói létszámhoz képest elenyészőek a hasonló visszajelzések, és az ügyfélszolgálat – személyes, telefonos és írásbeli fórumon – is rendelkezésre áll, hogy az esetleges fennakadások sikeres megoldásában közreműködjön, a kérdéseket megválaszolja.

Az Erzsébet-program célja, hogy a rendelkezésre álló források alapján minden nyertes pályázó részére megfelelő minőségben és választékban biztosítson szálláshelyet az elnyert üdülési támogatáshoz, azonban pályázati kiírásaink alapján az Alapítvány nem kizárólag a nyári időszakban biztosítja a támogatást.

Üdvözlettel:

Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2015.08.05. 22:20:29

A posztolónak az Erzsébet Programmal kapcsolatban igaza van. Magával a poszt hangnemével sincs gond. A véleményekre adott gyűlölködő, átkozódó válaszokkal annál inkább. Miért kell így beszélni, mire jó ez?
Ismerőseim is mondták, hogy a foglalásokkal valóban gond van, kevés helyre sok jelentkező van, akik feltehetően legalább ilyen betegek, nem lehet igazságosan elosztani az utalványokat.
Másfelől nem értem, miként sikerült kapni két évben egymás után utalványt. Ismerősök igényét utasították egymást követő két évben is, hogy már kaptak utalványt. Ha jól tudom, 1 fő kísérő mehet kedvezményesen a mozgássérülttel, minden további személynek teljes árat kell fizetni. Az utalvány értékéből ezen a valóban jó hotelben nem lehet sok éjszakát eltölteni, a hotel nem mondható olcsónak. Másrészt voltak a listában kedvezőbb áru helyek is. Az valóban nagyon tisztességtelen, hogy a pénzt tényleg nem fogják visszakapni, de nyilván nem csak a posztolóék jártak így.
Mielőtt kapnám a kritikát, ebben a formában az utalványra mi is jogosultak lennénk elvileg. Férjem bal lábát épp egy éve combközéptől amputálták, ezenkívül is több súlyos betegsége van. Valószínű a szívét is műteni kell.
Megnéztem a szállásokat, mozgássérülteknek nincs túl sok lehetőség, azonkívül (nyugdíjasok vagyunk)a nyugdíjaknál van egy felső határ ahol már nem adnak utalványt. Ha kértünk volna, akkor mindenképpen elő-, vagy utószezonra kérjük, hogy azok akik dolgoznak, a gyerekeik iskolába járnak mehessenek nyaralni.
Heidt- nekem nem nagyon esik jól, és nem is erre a blogra tartozik, hogy ki fizeti a számlát (nyugdíjakat, óvodai, iskolai, kórházi ellátást stb.). Mi valóban nem dolgozunk már, de én vagyok olyan szerencsés, hogy nem voltam munkanélküli, mindig bejelentett munkahelyem volt, minden jövedelmemből levonták amit kellett. Úgy gondolom, ha mi nem használjuk ki az efféle ingyenes lehetőségeket éppen azért, hogy nálunk kisebb jövedelemmel rendelkezők eljussanak pihenni, nem kéne ilyen lenézően nyilatkoznod.

zita31 2015.08.05. 22:26:25

@Dikusz: nagyon köszi aposztot!! Sajnálom a férjed! Jobbulás már csak a szívére a lába sajnos nem tudok mit mondani csak együt érezni!
Minden jot továbi életbe!

gabors 2015.08.05. 22:29:28

@igi1: ilyenek dolgozhatnak a mai kulugyben .... (fasza)

vagy faszbuk profil is csak kitalacio ???

2015.08.05. 22:33:14

Élvezetes volt elolvasni a kommentejet. Posztoló és felesége:
Majd ha lenyugodtok, olvassátok vissza, miket írtatok. Már ha nem poénból trollkodtatok.

igi1 2015.08.05. 22:35:27

@gabors: rászorultak a bözsire nem keresnek 150 ezer forintot

Mitnem értesz!?

igazságos 2015.08.05. 22:53:37

A BÖZSI IGENIS JÓ PROGRAM.

Aki szerint nem, az ne akarjon óccsón nyaralni.

Már annak, aki tudja is rendesen használni a kártyát, úgy, ahogy kell, arra, amire való.

Dikusz 2015.08.05. 23:40:36

Igazságos, kérlek mondd el az írásomban hol olvasod, hogy körbenyalom a posztert? Pont azt írtam le, hogy nem értem a gyűlölködést, az átkozódást. Hidd el, a valamilyen szinten sérült, fogyatékkal élő emberek érzékenyebbek, saját férjemen látom. Sokszor haraggal reagálnak dolgokra. Vannak pozitív, és negatív példák is. Egy jó példát hadd írjak neked: túrázni járok hosszú évek óta, régebben találkoztam egy házaspárral, beszélgettem is velük párszor. Az asszonyka látássérült, a férj nehezen mozog. Mivel a férj lát, túravezető, a Budai hegyekben szokott túrákat vezetni látássérült társainak. Nem kell nagy utakra gondolni, pár kilométert gyalogolnak. Szívderítő látni őket, ahogy segítik egymást, az asszonyka csak úgy árasztja magából a derűt, ha találkoztam vele mindig derűsebb lett a világ. Rég nem találkoztam velük, remélem jól vannak.

Ebben a formában az Erzsébet Program valóban nem jó, az előbb említett egyik ismerősöm kis híján így járt, bár időben foglalt, novemberre kapott csak szállást, mert elfogytak a helyek. Nyugdíjas barátnőm fürdőjegyet kért, megkapta három év után, ott is úgy van, hogy a minimális időt töltheti a fürdőben a kedvezménnyel. Ha olvastad a hozzászólásomat, nagyobb része a saját tapasztalatom, nem a posztert ajnározom, van amit pont épp másképp látok.
Nagyon sok mindent mondtak már rám életem során, de ezt a jelzőt még nem hallottam amit rám aggattál, pláne mostanában. Valószínű kétszer olyan idős vagyok, mint te, és a súlyom, meg egyéb testrészem is lehet, hogy a duplája a tiédnek. Szeretem olvasni a blogot, évek óta teszem, mondhatni "törzsolvasónak" számítok. Nem tudom miért így reagáltál az első hozzászólásomra, nem adtam rá okot. Bár nem vagyok tapasztalt hozzászóló, nem gondolom, hogy ezért válaszoltál így.

Atörökk 2015.08.05. 23:45:01

@Aureliano Buendía:
Bazmeg, nem. elfelejtettem. Holnap!

heidt 2015.08.05. 23:45:46

@Dikusz:
Kedves Dikusz!

Valamit félre értettél. Az teljesen természetes, hogy az aktívak, egészségesek, jövedelméből fedezik az inaktívakat és elesetteket. Mikor még dolgoztatok, a ti jövedelmetekből történt ugyan ez. Nekem elsősorban a kommentelő párocska hangnemével, stílusával van bajom. Az EP-vel rengeteg baj van, sok a visszaélés, sok a lenyúlás és nagyon sokszor igazságtalan. Ennek ellenére nem az lenne a megoldás, hogy megszüntetik. Elég lenne letisztítani, áttekinthetővé, igazságosabbá tenni. A kommentelőnek viszont az fáj, hogy az egyéni, speciális (nem egészségügyi) igényeit nem elégítették ki. Tudomásul kellene venniük, hogy ez a lehetőség ennyit tud nyújtani. Ha luxus igényeik vannak, azt oldják meg saját pénzből. Abból oda és akkor mennek ahová szeretnének. Biztos vagyok abban, hogy a válogatós párocska helyett több ezer valóban rászoruló a fenekét verné a földhöz örömében, ha kapott volna ilyen lehetőséget, de nekik nem jutott.
Az utolsó mondatodért külön köszönet és dicséret! Sajnos nem mindenki gondolkozik így. A legszebb példa (saját tapasztalat), mikor nőgyógyász papa és belgyógyász mama megigényli az ingyenes tankönyvet és napközit, mert az jár nekik a 3 gyerek után. Pedig ez nekik kevesebb, mint egy havi kocsimosatási költség.
Normális társadalomban ezek nem lennének kérdések. Ott a nyugdíjas nem nyugger, a rokkant nem roki. Aki nincs rászorulva, az nem vesz el semmit a rászorult elől, sőt esetleg még a kötelezőn felül is segít. Ott tudják, hogy a nyugdíjas keményen megdolgozott a nyugdíjért és nem ingyenélő. A rokkant nem azért rokkant, mert nem akar dolgozni.
Szóval, nem állt szándékomban senkit lenézni. Ha félreérthető voltam, azért bocsánatot kérek, de azt fenntartom, hogy akár milyen baja van valakinek, az akkor sem jogosítja fel arra, hogy másokkal olyan lekezelő, alpári stílusban csevegjen, mint az itt rinyáló kommentelő és felesége.

heidt 2015.08.05. 23:52:25

@zita31:

"A kutyámat többre becsülöm az ilyen semiremélto embereknél mint ti itt mind!!!!"

Azért az ilyen semmire méltó emberek által összelapátolt pénzt - amiből az utalványt kaptad - elfogadod?

igazságos 2015.08.06. 00:23:15

@Dikusz: nem erről szólt a dörgés, de hagyjuk.

AZ EP még így is sokkal jobb, mintha nem lenne. Lehet szidni, aki tud jobbat, az nyaraljon kuponnal.

Akinek nem tetszik, ne vegye igénybe.

Attól még a GOOGLE A BARÁTOD, mielőtt pályáznál, azér keress már utána, hogy mit is vennél igénybe.

Itt felajánlottak több lehetőséget, HA NINCS, AKKOR NINCS, itt nem TE döntesz, hogy hová mégy, meg hová nem.

FIX HELYEK ÉS IDŐPONTOK VANNAK, FIX SZÁLLÁSOK, itt nem pattoghatsz, hogy te a Ritz királyi lakosztályt kérnéd, ekkor és ekkor, főszezonban, csúcsidőben, mikor az a rendes, fizető vendégnek van fenntartva.

Aki értelmes, az tudja, hogyan kell használni az EP-t, ha nem, akkor a következő évben jobban odafigyel a határidőkre.

Az úgy szokott menni, hogy elsőre nem mindenkinek sikerül, de másodjára már ismered a rendszert.

Amire pályázni kell, az sajnos nem egyszerű, feltételeknek kell megfelelni,

NEM HOZZÁD IGAZODNAK, HOGY TE MIT SZERETNÉL.

EZ AZ, AMIT A POSZTER AGYA NEM KÉPES FELFOGNI.

Ez egy keret, amit ha betöltenek, akkor sajnos te kimaradsz. Nagy a tiplizés, rendes nyugdíjasként nem lenne esélye sem a poszternak. De rokkantnyugdíjasként, fogyatékosként már kevesebben vannak, viszont az ő határidejük később is jár le.

Arról nem is beszélve, hogy mindegyik csoportnak

KÜLÖN ÜDÜLŐK VANNAK, AMIKET IGÉNYBE LEHET VENNI.

Tehát egy rokkantnyugdíjas például nem biztos, hogy ugynarra a helyre mehet nyaralni, mint egy nyugdíjas.

EP EGY LEHETŐSÉG.

Itt inkább a fürdőkre van kihegyezve az EP, nem a szállások tömegére, amit viszont az EP miatt rengetegen vennének igénybe, tehát előfoglalni kell, vagy minél előbb lefoglalni, mihelyt a pályázat megnyerését mutatja a rendszer.

Itt a poszternak nem tetszettek a dolgok, nem fogadta el a feltételeket, annyi a kivetnivaló, hogy nem kapja vissza a pénzt.

AKI ÉL A LEHETŐSÉGGEL, AZ ÉL, AKI MEG NEM, AZ NE REKLAMÁLJON.

Nem kötelező nyaralni se menni. Ha viszont akarsz, jövőre jobban fog menni a foglalás.

A nyári nyaralóhelyet is márciusban foglalod le.

igazságos 2015.08.06. 00:26:37

EGYESEK AZT SE TUDJÁK, MIT VESZNEK IGÉNYBE, DE ÉSZ NÉLKÜL JELENTKEZNEK AZ EP-RE.

Előbb TÁJÉKOZÓDUNK, utána pályázunk.

Dikusz 2015.08.06. 00:49:25

Szia: Heidt!
Köszönöm én is ezt a hozzászólásodat, tényleg félreértettük egymást. Egyikünk sem szándékosan tette, nincs miért bocsánatot kérned.
A poszt tényleg normális hangnemben lett leírva, és igaza van, de a sértő, megkeseredett reagálást a poszthoz hozzászólók felé én sem helyeslem. De talán az indulatukat egy kicsit én is megértem, mert ha nekem is rossz napom van - bár én nem vagyok beteg - én is reagálok úgy dolgokra, ahogy nem kéne. Sokszor olyan embereket bántok meg, akik nem is tehetnek az ingerültségemről.
A legszebb példádhoz: nekem is van hasonló tapasztalatom, bár sok évvel ezelőtti, régebbi munkahelyemmel kapcsolatos. Még nem volt kötelező az étkezésen kívül óvodákban, iskolákban minden kedvezményt megadni a több gyermekes szülőknek (sokan nem is kérték közülük, pedig igazán szükségük lett volna rá). Volt olyan szülő, aki annak ellenére, hogy három gyermeke volt, jómódúak voltak, igényelte a kedvezményt, az intézményvezető a nehezebb sorsú szülőknek, egyedülálló egy gyermekes szülőnek adta a segítséget (meghatározott keret volt).
Nyilván van ilyen is az Erzsébet Programban részt vevők között is. Láttam a tv-ben a közvetítést, amikor mutatták a sorban állást az utalványok igénylésénél. Akkor a neten már napok óta be lehetett adni az kérelmeket. Ez is oka lehetett annak, hogy sokan az utalványokat sem kaphatták meg, addigra elfogytak(talán a legrászorultabbak, mert nem telik netre). Csak meghatározott összeg állt rendelkezésre.

Dikusz 2015.08.06. 01:32:05

Igazságos, mennék én aludni, ha tudnák, de este tízkor egy kávét toltam az arcomba, még nem tudok, hogy a csuda vigye el, pedig már káprázik a szemem a sok okosság írásától.
Az EP-honlapot az idén még az elején néztem az igaz. A fürdőutalványt igénylő barátnőmnek kerestem a lehetőségeket (nincs számítógépe). Ahogy írtam, ő két évig nem jutott utalványhoz, mert előtte kapott. Kisnyugdíjas, egyedül él, már nincs családja. Az előző lehetőségnél üdülési utalványt kért, olyan helyen volt, ami a jelenlegi listán is van. 5000 Ft-ot fizetett be, nem tudta megmondani az utalvány értékét az üdülés előtt. Egy másik túratársnőnk ment vele, neki nem volt utalványa, a hotel napi ára 10000,- Ft/fő volt. Négy napra telt az utalványból.
Járjuk az országot, ha tehetjük, 20000,- Ft-ból négy napot tudunk túrázással tölteni, útiköltséggel, étkezéssel együtt. Ő éppen ezért kért fürdőutalványt. Ennek a kedvezménye is olyan pl.Hévízi-Tófürdő: 1500,- Ft két órát lehet fürdeni. A normál nyugdíjas jegy három órára alig kerül többe.
Biztos jobban utánanéztél, de én azt gondolom, hogy a rokkantak által igénybe vehető szállodákba jelentkezhetnek nem rokkantak is. Lehet, hogy az összes igénylő a fonyódligeti szálláshelyre jelentkezett, ezért nem jutott a posztolónak hely. Ha olvastad a hozzászólásomban írtam, hogy én meg azt nem értem, miként lehetséges, hogy valaki (nem feltétlen a posztolóék), miért kaphatnak utalványt egymást követő évben. Természetesnek veszik, hogy minden évben jár. Biztos, hogy minden lehetőségre több az igénylő, mint amennyi hely van, nem tudom miért nem a jövedelem alapján ítélik oda.

igi1 2015.08.06. 08:55:31

@Dikusz: de 150 ezer a határ a nyugdíjasoknak is

Olvass màn utána

A rendszer meg olyan h 70 ezer emberre van 30 ezer szállás tehát nagyon kell sietni az igényléssel is

Nincs értelme 70 ezer embernek 70 ezer szállást tartani gondolom világos

Van 30 ezer x időpontokra x emberre

Ha te nyaralni akarsz foglalj elő nem várjàk meg a palyázat kiírást azok akik minden évben ugyanakkor ugyanoda mennek nyaralni

Emiatt úgy 5000 szállás marad ami megint gyorsan elfogy

Tehát nem te válogataz amit kínálnak el kell fogadni vagy bukod a dolgot

Eccerü mint a faék

A poszternal az a gond hogy úgy pályázott hogy semminek nem nézett utána meg îgy nem viselkedünk a másikkal hogy kezdegetünk mikor az segíteni akar

Itt felkínáltak lehetőségeket tehát nincs joga reklamálni

igi1 2015.08.06. 09:00:51

Ahhoz képest hogy rokkant eléggé szépeket kíván másnak

Ja rajta kîvül van más rokkant is a világon.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 09:09:53

@heidt: "Ha luxus igényeik vannak, azt oldják meg saját pénzből."

Én azt olvastam ki a posztból, hogy az a baja, hogy az előleget nem kapja vissza, pedig nem tudott foglalni időpontot.

Nyilván, ha a "luxus igényeiket" ki tudják eléggítetni, akkor fel se merül az előleg visszakérése.

igi1 2015.08.06. 09:11:18

Még jó hogy páran visszaolvasnak

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 09:20:00

Állami támogatás? Piha! Én ezt vállalkozásban is tudnám csinálni. Kiadok százezer utalványt, és biztosítok ezer helyet. Mindenki befizeti az 5000 forintot, és minden szálláshely kap 40 ezer forint támogatást. A rászorulók örülnek az utalványnak, a szálláshelyek örülnek a támogatásnak és vendégeknek, én meg örülök a megmaradt 460 milliónak.

GabeWarrych 2015.08.06. 09:22:30

Újfent tisztáznék pár dolgot, mert sokan csak belénkállnak és még mindig nem értik a lényeget.

A beszólogatások itt indultak:
Trunkel 2015.08.05. 09:50:39
"Mindegyikhez telefon. Szerintem a legegyszerűbb, ha rájuk telefonál az ember, aztán egyezkedik."
igi1 2015.08.05. 12:32:16
"De elófoglalni kellett még mielőtt megnyerted a pályazatot, kint voltak a szálláshelyek"
igazságos 2015.08.05. 13:39:52
"hülye vagy és még örülsz is neki"
igazságos 2015.08.05. 13:49:06
"FŐSZEZONBA MEG NE IS ÁLMODJÁL ERZSÉBET PROGRAMMAL VALÓ NYARALÁSKOR, k@cs@g szemétláda.

AZ A FIZETŐ VENDÉGEKNEK VAN FENNTARTVA!!! Akik nem k@rvaóccsón akarnak nyaralni, hanem még pénzt is költenek."
igi1 2015.08.05. 14:00:37
"Keménykedik ez. gábor de nem ártana neki egy kolbászt feldugni a seggébe, hogy tanulja meg, hol a helye."
"A kanod a kisarátod, k@cs@g

Utalom a poszter fajtàját.

de messziről kerüljétek nőtársaim, ezt a férfitípust"

Ha ennek a típusnak a saját stílusában válaszolok, akkor sajnos az látható, hogy olyan ügyesen hárítják az egészet, hogy Ők a korrektek és kihozzák belőle, hogy a én vagyok a bunkó. Tipikus görbetükör, sajnálni tudom az ilyen nehéz felfogású embereket!

Világosan le lett írva:
- nem volt foglalási lehetőség (azaz ami tavaly működött, idén nem!),
- nem ajánlottak semmit sem telefonon, mert rengetegszer lettek felhívva!,
- az is tévedés, hogy a fizetővendégek elől akarnánk elhappolni a helyet, ugyanis összesen 30 szálláshely van megjelölve a programban,
- továbbá nem csak Mi jártunk így, hanem nagyon sokan mások is! (ha végre felfognák egyesek, hogy nem azért megy a köpködés részünkről, mert nem tudunk elmenni, hanem azért, mert rengeteg embert lehúznak így pénzzel - mondván nincs visszafizetés!)
A nyugdíjasok, nagycsaládosok, postások, fogyatékkal élők - minden pályázat esetében sok ugyanilyen probléma van.
Nem értem, hogy ezt miért ilyen nehéz megérteni, és azt sem fogom megérteni, hogy egyeseknek miért okoz ilyen szintű örömet, hogy interneten keresztül kötözködhetnek másokkal.

És ami végérvényesen kiverte a biztosítékot, az az, hogy egyesek nekiállnak turkálni a magánéletünkben, amihez rohadtul semmi közük.
Az ilyenek minek képzelik magukat? És utána csodálkoznak a hangnemen? Kicsit kapjatok már észbe mindannyian, hogy amikor a fentebbeket kezditek posztolgatni, arra milyen reakcióra számíthattok? Buta emberek!

Szép napot kívánok minden beszólogató csürhetagnak!

eßemfaßom meg áll 2015.08.06. 09:28:09

@atpijkamo: az "önnrész" nem előleg és elég világosan le van írva a pályázati anyagban, hogy nem jár vissza.

erzsebetprogram.hu/palyazatok2015/pdf/fogyatekossaggal_elok_szocialis_kiiras_2015.pdf

"Amennyiben a támogatás a határidő lejárta előtt nem kerül felhasználásra, az elnyert támogatás érvényét veszti, illetve a befizetett önerő visszafizetésére nincs lehetőség."

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 09:34:05

@eßemfaßom meg áll: Akkor önrész, mindegy.

A lényeg: nem adják vissza. Ez akkor is nettó szemétség, ha az alkotmányban rögzítik a lenyúlás tényét.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 09:35:19

@GabeWarrych: Kicsit rusztikus a stílusuk, nem kell ezen rágódni. Szólj vissza, vagy ignoráld.

eßemfaßom meg áll 2015.08.06. 09:43:43

@atpijkamo: ugye elolvastad a posztot? nerm az van benne. hogy sehova nem tudott volna menni, hanem augusztus közepére a neki tetsző helyekre nem tudott foglalni, arra nem is gondolt, hogy a telefonszámok nem viccből vannak megadva az üdülőknél hanem fel is lehetne hívni őket, ezt külön mondani kellett volna neki, és nem olvasta el a pályázati kiirást vagy a gyakran ismételt kérdéseket ahol szerepel, hogy önrészt vissza nem kaphat

eßemfaßom meg áll 2015.08.06. 09:46:06

@atpijkamo: Ez nem változtat azon, hogy ezt a feltételt (is) elfogadta akkor amikor pályázott.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 09:47:41

@eßemfaßom meg áll: "a neki tetsző helyekre nem tudott foglalni"

Pontosan. Ha nem tud korcsojázni, akkor januárban nem akkora élmény a Balaton.

"szerepel, hogy önrészt vissza nem kaphat"

Attól, hogy leírják, nem lesz nagyobb az öröme. Én is leírom, hogy megpofozlak, oszt mégis fájni fog.

GabeWarrych 2015.08.06. 09:50:46

@eßemfaßom meg áll:
"de emellett természetesen több más helyet is néztünk. "

Volt 1 kiemelt hely, de emellett bármit néztünk, a rendszer üresjáratban futott.
Nem csak nekünk volt ilyen problémánk...
Hányszor kell még ezt hangsúlyozni???
Telefonon sem tudtak ajánlani SEMMILYEN más lehetőséget.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 09:50:57

@eßemfaßom meg áll: Azt igérték, kap valamit, de végül nem kapott. Nem lenne semmi probléma, ha a feltételeket a másik fél is betartaná.

Biztos nem olvastad a szösszenetemet, talán akkor könnyebben megértenéd a szituációt. Erre kattintva bepótolhatod: @atpijkamo:

GabeWarrych 2015.08.06. 10:02:45

@atpijkamo: "Ha nem tud korcsojázni, akkor januárban nem akkora élmény a Balaton."

Nem ezzel van a gond.
Őszi vagy téli időszakban, hogy a francba oldjuk meg azt, hogy minden körülmények között elkerülhető legyen egy minimális megfázás is? Párom miatt márpedig az ízületei és a szívburokgyulladása miatt, ezeket a tényezőket is mérlegelni kell. Sajnos.
Erre reagáltam korábban is azt, hogy örüljön, aki egészséges.
Az ember meg nem azért akar kiszakadni egy kicsit a megszokott környezetéből, hogy ha már eljut egy "nyaralóhelyre", akkor ne nézzen körül, vagy ne sétálgasson, mert esetleg hűvös van, vagy esik az eső/hó, stb.
Itthon is át tudunk telelni...

igi1 2015.08.06. 10:04:48

@atpijkamo: eljárási költség attól még van a pályázatot megnyerte

Ha lemondana böusiről valszeg akkor se kaphatná vissza mert lefolytattak a pályázatot amit valakinek kezelni kellett

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 10:08:36

@GabeWarrych: Lényegében ugyanazt írtam, mint te, csak tized annyi szóval. Sarkítottam, hogy az egybites olvasó is megértse.

@igi1: Biztos nem olvastad a szösszenetemet, talán akkor könnyebben megértenéd a szituációt. Erre kattintva bepótolhatod: @atpijkamo:

eßemfaßom meg áll 2015.08.06. 10:08:43

@GabeWarrych: tehát azt állítod, hogy a 33 szálláshely egyikében se tudtak semmilyen időpontra szállást ajánlani.

Azt meg te se gondolhatod komolyan, hogy van Xezer pályázó és mindegyiknek grantáltan helyet fognak biztosítani egy balaton melletti szálláshelyen augusztusban. Ez egy ilyen meccs, a jó helyeket a jó időpontban viszik el először.

eßemfaßom meg áll 2015.08.06. 10:11:51

@atpijkamo: "Azt igérték, kap valamit, de végül nem kapott."

valamit kapott volna, csak neki az nem kellett mert neki a kellemes meleg az is augusztus közepén mer a gyerek kajakozik a megfelelő.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 10:14:24

@eßemfaßom meg áll: Szerintem ezt 360 fokban körbejártuk. Minden kérdésedre találsz fentebb választ. Én ennél jobban nem tudom elmagyarázni.

gaybooksblogger 2015.08.06. 10:17:06

Hilda böszen törölget attól még nem menekül a poszterrel

gaybooksblogger 2015.08.06. 10:20:51

Tök muris h miután kitiltott az email cím szerint több néven lehet kommentelni egy email alatt

Vajon ki tud így is tiltani a Hilda!?

:)

Büfizzünk

gaybooksblogger 2015.08.06. 10:23:07

IGEN ELŐFOGLALNI KELLETT a szállást, akkor is ha nem biztos hogy megnyered.

Egyébként nem volt sok hely. Ez fürdésre van.

@GabeWarrych:

@Trunkel: Olvasni és értelmezni, látom külön-külön fogalmak. 20-25 vagy több telefonos megkeresés = nem egyértelmű???
Jah, és a szállást is hívtuk...

@igi1: Nem lehetett előfoglani, de ez is le van írva...

Egyéb buta bebüfögés?
Nem ok nélkül ment ki a biztosíték, és nem a befizetett összeg, hanem az elveken van a hangsúly.
Nem csak Minket basztak át, nem csak erre a típusú pályázatnál, úgyhogy minden okostóninak üzenem, előbb a saját házatok táján söprögessetek!

eßemfaßom meg áll 2015.08.06. 10:25:49

@atpijkamo: mondjuk azért nem tudod jobban elmagyarázni, mert nincs igazad. A tények jó ideje makacs dolgok.

gaybooksblogger 2015.08.06. 10:28:46

@eßemfaßom meg áll: a bözsi még mindig csak egy esély egy lehetőség

Mint a menekülteknek a szállás

Nem kötelezô igénybe venni de tuti atimbiztos szálláshely sincs ami pont akkor és pont ott egész évbe rád vár

Van rajtad kívül még 69 000 másik is aki nyaralni szeretne óccsón

Homár Hilda 2015.08.06. 10:42:03

@Aureliano Buendía: nem a posztot töröljük, ha valaki nem tud normális hangnemben kommentelni, hanem a kommenteket, ha meg nagyon durva vagy ismétlődően sértő a hangnem, akkor az illető napi, heti, havi v örök tiltása jön. ebben a posztban mindre volt példa.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 10:52:21

@Homár Hilda: Ebben a konkrét esetben nem értek egyet @Aureliano Buendía: -val, de általánosságban igaza van. Nem egy esetben segghülye a posztoló, és ez kiváltja a kommentelők ellenérzését. Sajnos nem tudnak normális poszt esetén gyorsan alkalmazkodni, a beidegződések megmaradnak. Ezen úgy lehetne segíteni, hogy csak minőségi posztokat raksz ki.

eßemfaßom meg áll 2015.08.06. 10:59:09

Jut eszembe, illene a cimet átírni, mert nem "előleget" fizetnek a bözsések

eßemfaßom meg áll 2015.08.06. 11:00:43

@gaybooksblogger: osztán eszt mé nekem írod aki ugyanezt mondom?

Szellemi gyengéket segítő központ 2015.08.06. 11:21:50

@atpijkamo: Ok és okozat... Ami kiváltja a posztoló ellenérzését, aki tételesen csak annyira "segghülye", mint akik elkezdenek lázítani, mert képtelenek megérteni a cikk mondanivalóját, és képtelenek értelmezni a bővített mondatokat. :)

Segítek ismét és újra és újra, amíg végre eljut: @GabeWarrych: 2015.08.06. 09:22:30

2015.08.06. 12:18:28

@GabeWarrych:
Amíg nem trágárkodtál, más sem tette, a felsoroltak közül a 13:32-es volt az utolsó, ami még a te minősíthetetlen hangvételű kommented előtt volt. Utána idővel nyilván felvették a te stílusodat, de azért be nem előztek. Ráadásul igi meg is kért, hogy kérj elnézést, ekkor még volt egy lehetőséged normális hangnemben folytatni a társalgást, de ezzel nem éltél.

2015.08.06. 12:26:03

@atpijkamo:
Itt a poszt rendben volt, aztán volt pár vitatható komment, amik alapján a posuter joggal vonhatta kétségbe a kommentelők szövegértési képességeit, viszont ezt nem trágár, személyeskedő stílusban kellett volna tennie. Az viszont egyenesen bicskanyitogató volt, mikor a felesége fogyatékosságára hivatkozva próbálta magát védeni, a stílusán jogosan felháborodó kommentelőket empátia deficittel vádolva. Ez pont ugyanolyan, mint ha egy néger bűncselekményt követ el, majd rinyál, hogy azért csukják le, mert néger.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 12:28:27

@nagybalfasz: Cigánnyal már láttam ilyet, négerrel még nem. A szentendrei-úti Osanban ven egy néger biztiőr, aranyos pofa, de ő nem szokott bűncselekményt elkövetni.

Atörökk 2015.08.06. 13:02:36

@atpijkamo: nálunk lehet, hogy nem, ellenben fejlettebb országokban kb. olyanok, mint nálunk a cigányok

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 13:09:58

@Atörökk: Pfff... Hányszáz ország van a világban? És azok közül hogyan választom ki a fejletteket? Jó, mondjuk azok, amik nem alkalmaznak halálbüntetést.

Leszarom a más országokat. Ez egy echte ősmagyar blog, mingyá' rovásírással folytatom. (Old Hungarian typeface.)

2015.08.06. 13:58:00

@atpijkamo:
Én inverzét is láttam, mikor a lebukott tolvaj azt nyomta a rendőröknek, hogy bezzeg mikor a cigányok ellopták a mobilját, akkor nem volt semmi...

gabors 2015.08.06. 16:48:15

@atpijkamo: varjal mar ez ... ez az onresz/palyazati/regisztracios/akarmi dij teljesen szokasos nem hungarikum... es abszolult nem lenyulasi katagoria nem is ertem miert van ez a homaron...

Van mikor a palyazati felteteleket leiro dokumentacioert kell kifizetni ezt ...stb..

pont arra van hogy NE legyen 100 millio csak erdeklodo .... hanem csak olyanok akiknek valos szandeka is van es hajlando ezert kockaztatni(befektetni egy X osszeget akkor is ha nem nyer)

(mert ugye a palyazatot el is kell biralni az is penz)

en 0-dik szuronek fognam fel ...

Aureliano Buendía 2015.08.06. 17:14:06

@Dikusz: ezt írtam fentebb én is. Vannak kedves és zerethető sérültek, és vannak, akik irigységgel és gyűlölettel viseltetnek a környezetük, főleg az „egészséges” emberek irányába.

Rád bízom annak eldöntését, hogy a posztoló melyik csoportba tartozik. A véleményem ismered.

Aureliano Buendía 2015.08.06. 17:17:26

@Dikusz: én azt gondolom, hogy a posztoló ezt a hangnemet semmilyen körülmények közt nem engedheti meg magának.

Nem tudom, feltűnt-e, de csak ők voltak trágárok. Pláne a nő létére... azért elgondolkodtató.

Aureliano Buendía 2015.08.06. 17:19:23

@atpijkamo: tudott volna időpontot foglalni, csak nem akkorra, amikor ős akart menni. Nem ugyanaz.

Az tényleg geciség, ha az előleget nem kapja vissza, de a sítlus elvitte a történetet.

Hozzáteszem, van még pár olyan szerződésfajta, ahol az ember nem kapja vissza az előleget/foglalót.

Aureliano Buendía 2015.08.06. 17:26:25

@atpijkamo: érdekes, a poszt maga viszonylag normális hangnemben íródott, azt viszont nem lehet kiszűrni, hogy a posztoló nem tudja elfogadni, hogy már nem azon a véleményen van, mint ő.

Sajnos nem mindenki elég fejlett intellektuálisan ahhoz, hogy el tudja viselni az eltérő véleményt. Ezen viszont max szakember tud segíteni, ha tud egyáltalán. Bizonyos kor felett már nem lehet pótolni a neveltetés hiányosságait.

Ha pedig ennek ordenáré módon ad hangot, akkor az - legyen bármekkora igazságtartalma is a posztnak - csak ellenérzéseket vált ki.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 19:19:43

@gabors: Biztos nem olvastad a szösszenetemet, talán akkor könnyebben megértenéd a szituációt. Erre kattintva bepótolhatod: @atpijkamo:

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 19:22:23

@Aureliano Buendía: "a posztoló nem tudja elfogadni, hogy más nem azon a véleményen van, mint ő."

Khm... Hát ez nem csak a posztolóra igaz, hanem a kommentelők nagy részére is.

Aureliano Buendía 2015.08.06. 20:07:44

@atpijkamo: azért a kommentelők nem süllyedtek le a posztoló szintjére.

Hozzáteszem, a poszter valamennyire a gazdája is a történetnek, kurvára nem mindegy, hogy reagál.

Ha meg frusztrált az állapota miatt, egy jó szakember azért tud valamennyire segíteni neki. Erősen talán persze.

gabors 2015.08.06. 20:50:23

@atpijkamo: de olvastam es ertem is a "vazolt maffia modszert" de en csak arra utaltam hogy nem ritka hogy palyazaton valo reszvetelnel kernek vissza nem teritendo "belepo" dijat mindegy hogy minek hivjak .... szerintem ez NEM lenyulas ... foleg azert nem mert elore ott van nincs eldugva stb.

az sem jo erv hogy tavaly sikerult minden gond nelkul ... blah blah ... lehet ezert palyaztak meg tobben iden ... ezt csak feltetelezem ...

Dikusz 2015.08.06. 21:34:41

Aureliano Buendia- igazad van, tényleg a posztoló kezdte a trágár beszédet, én is az ő hozzászólásaira írtam azt, hogy ezt nem értem miért csinálja. Ha nem ebben a stílusban válaszol vissza, nyilván neki sem szólnak be. Valószínű, hogy az én megfogalmazásom nem világos.
Azért az is igaz, hogy a ők is tudnak káromkodni. Hadd szerénykedjek, magam is meglehetősen szépen el tudom kanyarítani csodálatos anyanyelvünk szavait használva. Az igaz, hogy a kor előrehaladtával már jó eséllyel tudom kontrollálni magam, ne túl sok ember előtt használjam az alpári szavakat. Nem mindig sikerül.
Szerintem a posztoló nem fogja visszakapni az előleget, elég tisztességtelen dolog ez. Írták már, ismerős tapasztalata alapján is nem kellett ahhoz későn foglalni, hogy ne legyen hely. Ők is azt mondták, ha nem foglalnak a megadott határidőn belül, elvesztik a foglalót. A fürdőjegyeknél nincs így tárgyév december 31-ig felhasználhatók. Ha nem tudtak foglalni szállást, nem adott a lehetőség fürdőjegyre váltani az utalványt.

Amit még az EP-vel kapcsolatban igazságtalannak tartok, az az, hogy (írtam is), van aki minden évben kap utalványt, más meg esetleg nem jut hozzá, még ha kisebb is a jövedelme, esetleg még rokkant is.

Nem a poszthoz, de Neked írom. Szeretlek olvasni benneteket, sokszor jót derülök az egymással való viccelődéseiteken. Sajnálom, hogy már a törzskommentelők kevesebben vannak, nyilván ennek is oka van.

Szellemi gyengéket segítő központ 2015.08.07. 01:01:14

@GabeWarrych: még mindig itt van a lényeg.
Komolyan kezdtek átmenni szánalomba.
Örüljetek, hogy találtatok csámcsognivalót....

Homár Hilda 2015.08.07. 06:22:18

@atpijkamo:Szerintem mindenki, minden posztnál uralkodjon magán, és próbálja nem sértő módon megfogalmazni a véleményén. Nem alkalmazkodni kell a poszthoz, hanem normálisnak lenni. Alapból. A minőségi posztról meg sokszor beszéltem veled, ahhoz az sem ártana, ha a t. törzsközönség nem küldene el mindenkit azonnal az anyjába.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 10:12:17

@Homár Hilda: "mindenki, minden posztnál uralkodjon magán"

Én maximálisan egyetértek veled... egyetértenék veled egy ideális világban. Ez nem egy ideális világ. Gyarlók vagyunk, és kialakult a Homárról egy ilyen kép, hogy ez hülyegyerekek játszótere. Ezért nem túl logikus megsértődni azon, ha hülyegyerekek játszanak rajta. Persze, törekedni kell a helyzet jobíytására.

Ebben meg renddkívül nagy szereped van neked. És itt most pont nem a szigorú tanítónénit kellene alakítanod, aki nádpálcával elfenekeli a rosszakat. Persze megengedem, ez is a rendszabályozás egy formája, de kivételnek kell lennie, nem a szabálynak.

A szabályszerű az lenne, mint ahogy sokszor elmondtam, hogy javítasz a posztok minőségén, és ettől a kommentek is javulni fognak. Ez a te felelősséged, a te munkád, neked kell izzadni rajta, és nem elkeseredni, ha nem látható a siker. Nem szabad türelmetlennek lenned, nem egy azonnali folyamat, inkább évek, mint napok. Nem kell válaszolnod, már valóban sokszor elmondtad az állspontodat, amivel mindannyiszor nem értettem egyet. (A többieknek: Hilda napi két posztot dob fel, ahogy esik, úgy puffan.)

Nem akarlak meggyőzni, már rég letettem róla, csak Buendíát védtem, mert volt igazsága. Nincs is értelme kettőnknek társalogni ezen, csak azért írom, hogy esetleg mások is bekapcsolódnak, hátha jobban elhiszed, ha többen mondják.

Igazi kellemes nyári hétvégét kívánok!

Homár Hilda 2015.08.07. 12:28:22

@atpijkamo: Nem vagyok se türelmetlen, se sértődött, tanító néni meg pláne, bár a másik sértegetését nem fogom engedni, és s a parttalan csetelést se, bár ebben szerintem nagyon sokat javult a helyzet.

Napi 2 poszt a megegyezés, ezért kerül fel ennyi, és abból tudok válogatni, ami jön (ezt én is többieknek szánom)

Érzek némi ellentmondást a "kialakult a Homárról egy ilyen kép, hogy ez hülyegyerekek játszótere" meg a "javítasz a posztok minőségén, és ettől a kommentek is javulni fognak" között, mert ahhoz, hogy normális leveleket kapjunk alapvető, hogy az olvasók bizalommal legyenek, aminek nem tesz jót a falkában letámadás arról, hogy milyen hülye.

Szerintem nektek is fontos a Homár, azért vagytok itt. Szeptemberre elkészült végre az új dizájn, lesznek fogyasztóvédő szakértők, akik segítenek, stb. Kezdjük együtt a Homár új életét, ami nem hülyegyerekek játszótere, hanem egy hasznos fórum olyanoknak, akik bajba kerültek, még ha néha önhibájukból is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 12:53:24

@Homár Hilda: "tanító néni meg pláne"

Jó, nem vagy.

"Napi 2 poszt a megegyezés"

Attól még ez egy rossz megegyezés.

"abból tudok válogatni, ami jön"

Nem hiszem el, hogy jól válogatsz. Ne győzzél meg az ellenkezőjéról, mert nem fogok neked akkor se hinni. Győzzél meg mindenkit az ellenkezőjéről azzal, hogy jókat teszel ki.

"Érzek némi ellentmondást"

Pedig nincs, ha hosszútávon gondolkodsz. Van egy kialakult helyzet, amit te törekedsz megváltoztatni, de sajnos az eredmény csak sokára jönne, ha jól csinálnád. De nem csinálod jól. És a tetejében akadályoz téged a jócsinálásban is a jelenlegi helyzet. Én azt értem, hogy ez olyan, mint az autón menet közben kereket cserélni. Nem állítom, hogy vállalnám. De ha vállalnám, nem így csinálnám.

"Szerintem nektek is fontos a Homár, azért vagytok itt."

Ön nyert!

"Szeptemberre elkészül végre az új dizájn"

Sajnálattal hallom. Eddig csak rosszabb lett, amit a bloghusok "fejlesztettek". Viszont, ha el akartok még olvasókat üldözni, akkor ez a megfelelő csapásirány.

"lesznek fogyasztóvédő szakértők"

Felesleges, szakértőből van itt elég. De komolyan, mikor valós problémát kellet a Homáron megoldani, mindig szerepelt "A MEGOLDÁS". Ugye érdekes? Igaz, hogy a sok komment között nehéz megtalálni. Én behozhatatlan előnnyel rendelkezem másokkal szemben, mert minden kommentet értően elolvasok.

"hasznos fórum"

Nekem mindig is hasznos volt. Nagyon sokat tanultam az évek során. És nagyon sokat szórakoztam. Az utóbbi időben inkább az utóbbi, mert szar a posztok nagy része.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 12:55:53

@Homár Hilda: "elkészült végre az új dizájn"

Inkább a blogmoci kommentelvesztési hibáját kéne orvosolni, ami tizedik éve borzolja a kedélyeket.

Dikusz 2015.08.07. 13:09:21

Mindenkinek - engedjétek meg, kívülálló törzsolvasóként hadd szóljak hozzá mindkét oldalnak szánva a mondanivalómat. A véleményemre lehet, nem jön válasz, ez vagy azt jelenti nem érdekes, vagy esetleg nem érdekli a törzskommentelőket sem. Nem kritikának szánom, hanem az eddigiek alapján így látom.
Csak olyan posztokat lehet megjelentetni, amilyeneket beküldenek. A stílusuk a posztolóé, nem tud mindenki irodalmi stílusban írni. Annak ellenére, hogy az érdemi hozzászólások valóban kis százalékát teszik ki a kommenteknek, szerintem nem szabadna ezek (csak ezek miatt) kitiltani kommentelőket. Időnként olvastam olyan hozzászólókat is, akik a sok nem idevaló kommentet kritizálták szintén, de ők is csak ezt írták le, érdemileg nem szóltak hozzá. Magam is a sok humoros, szellemes hozzászólás miatt látogatom ezt az oldalt. Emellett rengeteg tapasztalatot szereztem, hogy kivel ne utazzak, hol tudok jól vásárolni, honnan nem tanácsos, milyen adatot nem szabad megadni magamról. Azt is tudom, hogy ha vásárolni szeretnék valami nekem szükséges dolgot, a törzskommentelők közül ki az akitől megkérdezhetem, és segíteni fog.
Amit nem lehet (egy ideig) szabályozni, az a posztot író stílusa, de úgy gondolom, őt is lehet ugyanúgy figyelmeztetni, mint a törzsgárdát.
Annyit látok még, hogy a törzskommentelők is nagyon megfogyatkoztak, azt is sejtem miért, de nem tartozik rám az oka. Csak azt sajnálom, hogy emiatt az ok miatt sokan elmentek, kár értük. Azt nem értem még (máshol blogoknál sem) hogy egy hozzászólónak miért kell több nicket használni, mire jó ez, ha a régiek úgyis tudják ki áll mögötte. Egymás trágár módon való szidását sem értem, sokszor a csúnya szavakat író hozzászólók a leghumorosabb kommentelők közé tartoznak, másképp is képesek lennének a nézeteltéréseket rendezni. Vannak állandó dolgokat ismétlők is, egy idő után kívülállóként is unalmassá válik a stílus. Nincs szükségük erre. Olyan is van, akinek magam is elég keresetlen módon tudnék válaszolni, de lehet, hogy jobb ilyenkor csak olvasni a blogot.
Mindezek mellet remélem még sokáig ebben a formában járhatok ide olvasni (néha hozzászólni), és talán a régiek közül is visszatalálnak ide.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 13:22:07

@Dikusz: "nem tud mindenki irodalmi stílusban írni"

Ha tizennégy éves elmúlt, akkor elvárható lenne az általános iskolai nyelvtan ismerete. Különben mi a fasznak koptatta a padokat az adófizetők pénzén?

"Magam is a sok humoros, szellemes hozzászólás miatt látogatom ezt az oldalt."

Üdvözöllek a klubban!

"megfogyatkoztak"

Hilda párakat kiutált. Neki siker, nekünk veszteség.

"keresetlen módon tudnék válaszolni"

Szerintem ne fogd vissza magad!

"még sokáig ebben a formában"

Arra mérget ne vegyél!
homar.blog.hu/2015/08/05/sokan_bukhatjak_az_eloleget_az_erzsebet-program_bena_lebonyolitasa_miatt#c27735060

Dikusz 2015.08.07. 13:46:11

Atpijkamo - Nem tudom az okát, mért utálódtak ki, tényleg kár. Úgy olvastam, némelyik törzstag maga is sokat tett azért, hogy a többiek kicikizték, sokszor megérdemelten.

Ebben a posztban a posztolót is lehetett volna figyelmeztetni a trágárságára, noha amiért írt, valóban igaza volt.

Valóban kár volt az iskoláztatásért némely kommentelőnek, engem is sokszor megüt a guta alapvető hibákon. Ugyanakkor rengeteget változott a helyesírás, sokszor még az ellenőrző program is kijavít olyanokat amiket szerintem nem kéne.
A hosszú "í" betű használatakor (biztos tudod melyik szónál), nekem is sokszor feláll a hátamon a szőr. Az én szememben az igekötők különírása, és a Te, Párom stb. alkalmazása a vörös posztó.

Szellemi gyengéket segítő központ 2015.08.07. 13:57:17

Nyugodtan le lehet nézni a stílusért, mindez ok és okozat következménye.
Minimális hiba, hogy a cikkből lemaradt egy aprócska tényező megemlítése:
- a telefonos megkeresésekkor nem voltak segítőkészek az ügyintézők,
- ebből következik, hogy azért telefonáltunk, hogy segítséget kérjünk a foglaláshoz,
- folyamatosan leráztak Minket azzal az indokkal, hogy a helyek feltöltés alatt van - VÁRJUNK.
- továbbra is próbálkoztunk telefonon,
- VÁTUNK (ahogy kérték),
- a rendszer semmilyen időpontra nem adott ki egyetlen szállást sem,
- az ügyintéző szerint még mindig VÁRNUNK kellene, de meddig?,
- amíg szépen lassan kifutottunk az időből...

Mit részletezzetek még, hogy az érdemi mondanivaló végre célba érjen?
Nem kell amatőrként kezelni, mert nem ok nélkül volt ennyi telefonálás...

Nem azzal van a gond, hogy nem tudtunk foglalni, hanem a fentebb említettek összességével, ami egyenes út volt ahhoz, hogy befizetjük az önrészt, de rohadtul fölöslegesen, mert értelemszerűen úgysem lesz lehetőség, ergo elgondolkoztató, hogy hány emberrel játsszák ezt még el, azaz mennyi pénzt tesznek puszira zsebre???
Innentől kezdve csak egy piramisjátéknak tűnik, és ezután még azt is kár beállítani, hogy az adófizetők pénzéből élősködik bárki is, mert ugyanígy le vannak húzva a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, a postások, és még a fene se tudja mennyiféle pályázati lehetőséggel élni akarók...

Ennél a pontnál van az, hogy nem kell lehurrogni a másikat, nem kell beszólni és akkor nekem sem kell lealacsonyodni trágár módon a szellemi szintekre.
Woody Allen fogalmazta meg ezt jól:
"Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal."
Ez esetben is ez történt :D

Dikusz 2015.08.07. 14:31:18

Szellemi gyengéket segítő központ - sok hozzászóló leírta (köztük én is), hogy a posztban írtakkal kapcsolatban igazad van. A gond a hozzászólásokra való reagálás stílusával volt. Többen írták ezt megfelelő szavakat használva, amire ti ismét megengedhetetlen szavakkal válaszoltatok.
Feleséged megköszönte a hozzászólásomat, volt aki ezt úgy reagálta le, hogy a posztoló s.-ét nyalom. Nem annak szántam, nem értettem ezt a reakciót.
Amit még kérdeznék tőletek, azt írtátok, tavaly is voltatok, idén is szerettetek volna menni, meg is kaptátok. Szerintem ez így igazságtalan, mert mint írtam egyik hozzászólásomban, volt olyan ismerősöm, aki egymást követő két évben nem kapott azzal az indokkal, hogy már volt. Nem rokkant az igaz, viszont kisnyugdíjas, ők viszont ha jól tudom, csak elő- és utószezonban mehetnek üdülni, nyáron nem.
Másrészt hidd el, ebben az országban olyan csodálatos helyek vannak, hogy télen is, ősszel is nagyon jól tudtok pihenni. Lehetőségeitekhez képest sétálgatni is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 14:35:36

@Dikusz: Meg a sok elrontott központozás, ami néha még értelmetlenné is teszi a mondatot, sőt, más értelművé.

Szellemi gyengéket segítő központ 2015.08.07. 15:16:39

@Dikusz: igazságtalan...
De az igazságos, hogy az állam legálisan lopva palira vesz...

Az egyebekre reagálva már azt is leírtam, hogy min indult el a vita, de olyanok vagytok, mint a megakadt lemezjátszó...
Egyik sem hibás, csak és kizárólag én.
A baj, hogy nem én kezdtem.
Sajnos reggelente előfordul, hogy csipásan ébredek, de a mosakodással megoldódik ez, ajánlom itt mindnek, akik még mindig nem tudnak leszállni a témáról.

CID. 2015.08.07. 16:36:16

@atpijkamo: "központozás" már ne is haragudj, de ha te nem tudod értelmezni a rosszul központozott mondatokat, szerintem nálad van a probléma:) Pesze, ha szarakodni akarsz, az más kérdés; )

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 16:50:22

@CID.: Uh, asszem pont hiányoztál az iskolában: "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem."

Egybkt lht dirrkt gúy is ríni, h nezhen lgeyn okbasható, de z mrié j?

CID. 2015.08.07. 17:15:07

@atpijkamo: Mondom én, hogy szarakodsz papi ;) Legyenezalegnagyobbszórakoásod.

Aureliano Buendía 2015.08.07. 17:53:13

@Szellemi gyengéket segítő központ: nocsak, ez megy ilyen hangnemben is? Miért nem ezzel kezdted?

Szeretnélek azért emlékeztetni, hogy a sorrendiség nem pont úgy volt, ahogy most visszaemlékszel.

A trágárságot ti kezdtétek és kb. csak ti folytattátok.

Épp ezért az amúgy még jó téma is az érdektelenségbe fulladt.

Dikusz 2015.08.07. 18:47:12

Szellemi gyengéket segítő központ - abban a hozzászólásban, amire most válaszoltál, és előzőekben is írtam, benne van, hogy nektek volt igazatok. Nem tisztességes, és szavaiddal élve nem is igazságos, hogy nem adják vissza a pénzt.
Amit én igazságtalannak találok (személyektől függetlenül), hogy van aki minden évben megkapja az utalvány valamilyen formáját, és van aki nem. Ezzel a véleményemmel miért gondolod, hogy téged hibáztatlak? Arra a kérdésemre nem válaszoltál, hogy a kora őszi, vagy téli időpont miért nem jó nektek? Írtad, hogy a feleséged nagyon érzékeny a megfázásra, de biztos van olyan hely is, ahol élvezni tudjátok ilyenkor is a szállás adta lehetőségeket. Ismétlem, sok szép hely van az országban.
Miért kéred, hogy szálljunk le a témáról? Írtál egy posztot erre a blogra, az egyik hozzászóló jelezte is, hogy "kapsz még ezekért". Nem véletlen írta ezt, hasznos is volt, mert ennek alapján nyilván jövőre, aki lehetőségez jut, figyelni fog erre is.
A legelső hozzászólásomra láthatod, én is kaptam rendesen, lehet, hogy nem mindenki számára fogalmaztam érthetően, ez van, ha hozzászólok, kaphatok ilyet is. Tudomásul kell venni, meg kell próbálni tisztázni a félreértéseket, ha nem megy akkor sincs nagy baj, ez van.

Homár Hilda 2015.08.09. 14:19:24

@atpijkamo: Nem foglak győzködni arról, hogy igyekszem jól végezni a munkámat. Sajnálom, hogy ennyire nem bízol bennem, de jogod van hozzá, én meg együtt tudok élni ezzel.
A napi 2 poszt rendszer belátható időn belül biztosan nem változik. Nem vagyok biztos egyébként benne, hogy jót tenne a blognak a több poszt, mert óhatatlanul egy csomó töltelékanyagot hozna, miközben szerinted így is baj van a minőséggel. (nem vagyok biztos benne egyébként, hogy ugyanazt értjük rajta)
A blogmotor hibái tényleg idegesítőek.
@Dikusz:
A posztoló is azok között volt, akik a személyeskedő, durva hozzászólásaik miatt tiltást kaptak. (Sajnos csak másnak tudtam ránézni a posztra, így figyelmeztetésnek már nem lett volna értelme. ) Leveleztem is vele a kommentekben zajló adok-kapok kapcsán.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.10. 09:05:02

@Homár Hilda: Nincs kétségem afelől, hogy igyekszel jól végezni a munkádat, remélem sehol nem íram ilyet. De ez ettől még kevés.

Elmondom, hogy működik a Homár.

Kijön egy poszt. Arra megy sok reagálás. Ha valós, megoldható probémát vet föl, akkor a megoldás is meg szokott jönni, legtöbbször az első 20-ban, ha meg nehéz a válasz, akkor az első pár százban. Sokat emel a poszt fényén, ha a másik oldal is reagál, ehhez telefonálgatni kell nekik. Egy email eséytelen, hogy időben választ indukáljon. Mire másnap elolvassák, már mindegy.

Szóval kijött a poszt. Ha érdekes, elcsámcsogunk rajta pár órát, kivételes estben pár napot, ha érdektelen, akkor piszok hamar végzünk vele, akkor jöhet a következő.

De nem jön a következő, téma hiányában a ráérők csacsognak mindenféléről. Ez az, ami neked nem tetszik. Pedig könnyű lenne befogni a szájukat ey újabb poszttal. Helyette jön a nádpálca.

1. konklúzió: inkább jöjjön ki egy jó poszt, mint egy szar.

2. konklúzió: inkább jöjjön ki több szar poszt, mint egy szar.

Dikusz 2015.08.10. 11:01:23

Homár Hilda - Időközben én is rájöttem, hogy a posztoló is kitiltást kapott a stílus miatt.
Azt el kell ismerni, hogy mivel hozzászólt a posztoló is, sokkal érdekesebb volt maga az egész poszt. Azt mondjuk én sem értem, miért van az, hogy írok egy posztot, és aztán felé sem nézek az oldalnak. Mivel rendszeresen olvasom a blogot (tényleg szórakoztat a törzs egymás közötti társalgása), még akkor is feltűnne, hogy kikerült a posztom, ha hosszabb idő után jelenne meg.

Egyébként velem éppen tegnap történt az az eset, amit kínomban gondoltam, hogy meg kéne írnom. Csak aztán rájöttem, érdekes lenn az üzlet reakciója, ha bevinném a nemrég vásárolt irodai székemet azzal, hogy 100+ kilómmal rátehénkedtem a szék műanyag karfájára, csodák-csodájára letört. Azonnal tessék kicserélni nekem egy hibátlanra. Érdekelnének a reakciók:)

FDToth 2015.08.10. 15:53:37

jó-jó, a befizetett előlege visszakapja, de nyaralás az nem lesz belőle, az meg igencsak fájó...
jobban kellene szerveznie a NEMZETI üdülési alapítványnak, bár a szervezés itthon vagy ismeretlen fogalom, vagy keverik valamivel, mert, hogy nincs, az biztos! :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.10. 16:21:25

@FDToth: "jobban kellene szerveznie a NEMZETI üdülési alapítványnak"

Faszé aggódsz a Nemzeti Üdülésért? Decemberre mindenki átkerül a Nemzeti Gázszolgáltatóhoz, és mínusz 20 fok lesz minden lakásban. Megyek is az erdőre fát gyűjteni...

Thule 2015.08.10. 16:51:55

@atpijkamo: "ráérők csacsognak mindenféléről". Az emberi intelligenciának itt kellene belépni, miszerint nem csacsogok mindenféléről, ha nem tudok a témához hozzászólni. Arról csacsogok, amiről a téma szól vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonlóról. Nem csacsogok totál hülyeségekről, a virágaimról, a színházjegyemről... meg a többi baromságról. Vannak itt még most is emberek, akik nyíltan bevallják, hogy a posztot amúgy el se olvasták, azt sem tudják miről van szó de már nyomják az első hozzászólásaikkal az offokat.

Miért éreznek egyes emberek kényszerű kötelezettséget arra, hogy instant, azonnal offoljanak? Egyáltalán, miért kell offolni? Kötelezően le van írva valahova? Ha egy posztra 30 darab minőségi komment érkezne nulla darab offal, sokkal jobb lenne, mint ami most van. Mondjuk ami most van, sokszorosan jobb attól, ami volt...

Az meg tényleg nevetséges, hogy beküld valaki egy posztot és azonnal instant leoltjátok, hogy 'hülye balfasz'. Máj Viktor is pl a facebook részen csak oltani tud. Természetesen a posztoló lehet hibás és ha nem kellő körültekintéssel kéri a segítséget azzal, hogy ide beír, ezt meg lehet(ne) neki mondani kulturáltan is. Nem csak úgy, hogy többet soha ne legyen kedve beküldeni semmit. Nem lehet mindenki jogász, nem lehet mindenkinek tökéletes a helyesírása, ugyanakkor nekik is vannak problémáik amik sok esetben őket ugyanúgy bántják, mint engem a sok offoló, akik szétbarmolják a posztokat.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.10. 16:59:17

@Thule: "Az emberi intelligenciának itt kellene belépni, miszerint nem csacsogok mindenféléről"

Szereted, nem szereted, így működik a Homár. Csak leírtam. De még megoldást is adtam. Ennél többet nem tehetek.

"instant, azonnal offoljanak"

Ha velős a poszt, és van mit hozzászólni, akkor nem jellemző az elején offolás.

"azonnal instant leoltjátok"

Ha síkhülye a posztoló, nem nagyon lehet szeretgetni.

"nem lehet mindenkinek tökéletes a helyesírása"

De egyáltalános iskolai színvonalat sem lehet elvárni? Inkább guglizzon egy helyesírási tanácsadót, mint hogy posztoljon mint egy félanalfabéta. Ha nincs önismerete, a posztnak sem lehet igazán hinni. Sokszor bebizonyosodik, hogy az ellenkezője igaz.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.08.10. 21:53:14

@atpijkamo: Én is inkább a Thule féle verziót vágyom. (no off)
Szereted, nem szereted, nem úgy kéne működnie, hogy Manyika itt vezet az életéről blogot hozzászólások formájában, majd erre ráfűzve és arról lepörögve beúszik hatvanhat másik téma (a neki válaszolók által is), aminek sem a homárhoz, sem a poszthoz nincs köze.

A beküldő ekézése is kell, de oktató jelleggel, nem pedig a "de egy sötét bunkó vagy, minek mentél a Telekomhoz" /
"a nyomorék fillérbaszó megkapta, amit megérdemel" jellegű hozzászólások.

Szóval azzal a résszel nem értek igazán egyet veled, hogy ha sok posztot hány ki hilda, akkor legalább statisztikailag lecsökken az egy posztra beküldött gyökérségek száma. :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.10. 21:56:03

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ez nem választás kérdése, hogy te mit szeretnél. Olyan feltételeket kell teremteni, hogy a kommentelők az elvárásaid szerint 1. viselkedhessenek. 2. szeressenek viselkedni.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.08.10. 21:57:27

@atpijkamo: ez mission impossible
Ehelyett lehetséges egyértelmű szabályokat felállítani és azt következetesen betartani.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.10. 22:07:19

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "egyértelmű szabályokat felállítani és azt következetesen betartani"

Rendőrállam. Az jó. Nagyon jó.

Homár Hilda 2015.08.11. 01:36:39

@atpijkamo: Hát pedig a kommentelőket senki nem zavarja a viselkedésben, leszámítva saját magukat.
És ne essünk már túlzásokba. Milyen rendőrállam? Ez egy tematikus blog, miért is kéne szó nélkül hagyni a parttalan csetelést vagy a másik sértegetését?

gabors 2015.08.11. 04:27:53

na vegig olvastam harom nappal a poszt utan is vannak kommentek....

es mint sokszor kiderult hog a posztolo rosszul tudta mert nem hiszem a bozsi program a hetvegen a homarpower-tol valtoztatott volna a roppalyan ....

bocs a kozpontozasert ... meg mindig nem talalom :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.11. 09:36:01

@Homár Hilda: Hát lehet választani, hogy jutalmazással vagy büntetéssel szeretnél eredményt elérni. Az állatidomárok az utóbbira esküsznek.

Eddig sikerült elüldöznöd Batgirlt, Félit, meg az Agersszív Kismalacot. Egyik sem űzte nagyban a parttalan csetelést.

Homár Hilda 2015.08.11. 11:43:32

@gabors: ezt én sem hiszem, de a kiírás szerint: "Amennyiben a támogatás a határidő lejárta előtt nem kerül felhasználásra, az elnyert támogatás érvényét veszti, illetve a befizetett önerő visszafizetésére nincs lehetőség." szóval a posztoló jogosan érezhette úgy, hogy úszik a pénze.

Escaped 2015.08.11. 21:07:07

@FDToth: jaja! Az alapítványnak figyelembe kellene venni minden rászoruló kajaktáborát! ;-)

@Homár Hilda: Hála a proszter ,,életrevaló" stílusának,megkapja a Nagy Méltányrend Visszafizető-Kitüntetését. Végre, kezemben a Szt. Grál: így kell ügyet intézni! :-p
süti beállítások módosítása