Nem tudják megcsinálni a telefont - oké, előfordul. Ezt nem megmondják egyenesen, hanem hónapokig húzzák az ügyet meg az ügyfél idegeit - ez már gáz. De aztán, hogy az egyik alkalmazott lelépjen a készülékkel, a bolt meg a vállát vonogassa, azt mégis hogy gondolják? Ha ennek a fele is igaz, ne menjenek ide. (Azért megpróbáljuk megtudni az ő verziójukat is.)
Kedves Homár Csapat!
Szeretném elmesélni, hogy mi történt velem és ezzel figyelmeztetni a többi embert is, nehogy Ők is ekkora hibába essenek, mint Én!
Budapest 6. kerület Teréz körút 21. a címe az Euro Multitechnika Kft-nek, ami egy telefonos bolt, ismeretebb nevén GSM bolt, ahová Én május elején beadtam az Iphone 5 telefonomat szervíz céljából. Ez a telefon el lett lopva!
Egy férfi vette át tőlem a készüléket, és adott egy “átvételi fecnit” cserébe, és közölte, hogy 1-2 óra és jöhetek a telefonomért. Mikor visszamentem, a telefon nem volt készen, visszarendelt 2 nap múlva, és én bolond, ott hagytam neki az Iphoneom. Ez így ment 1 hónapig, majd 2 hónapig , mindig valami kifogást és ürügyet keresve arra, hogy miért nincs még készen, remek hazugságok voltak , szakmai nyelven kódtörésről és Apple szervíz besegítéséről hablatyolt, amihez türelem kell és idő, Én pedig voltam annyira naiv állat, hogy elhittem. Elvégre ez a munkája, gondoltam, biztosan tudja mit csinál, más is viszi hozzá a telefonját, ott van a körút közepén a belvárosban, mi baj lehet….
Aztán ez a férfi egyszer csak eltűnt.
A boltban csak ordibálni és hazudozoni tudtak a kollégák, azt mondták mást is meglopott, a kasszából is lopott, nekik ehhez semmi közük, mossák kezeik, menjek a rendőrségre! Kédeztem tőlük, hogy még is hogy gondolják, hogy az ő alkalmazottjuk, az ő boltjukban rabol ki embereket, köztük engem is, nem kevés értékben és még ők vannak felháborodva, és erre az volt a válasz, hogy takarodjak ki, mert pofán vágnak!
Kábán ballagttam be a 6. kerületi rendőrkapitányságra, ahol megtettem a feljelentést. És kiderült, hogy ez a férfi , aki ellopta a telefonom, egy régóta körözött bűnöző, és három napja kapták el a rendőrök más súlyobb bűnök miatt! Hogyan lehetséges, hogy egy körözött bűnözőt alkalmaznak eladóként egy boltban? Hogyan lehetséges, hogy a bolt tulajdonosa és az ott dolgozó bagázs megfenyeget és üvöltve taszigál ki a boltból, mikor a szervízbe beadott telefonomat szeretném visszakapni? És hogyan lehetséges, hogy ez a férfi a sok hazugsággal ennyire behülyített, hogy ez lett a vége? A rendőr azt mondta, hogy ezek az emberek, aki ennyit hazudnak és lopnak, erre vannak specializálódva, esetleg narkósok, csúsznak bele a saját maguk által felhalmozott szennybe. Nekem a szőr áll a karomon ettől.
A nyomozás megindult, telefonom azóta sincs, és bolt pedig működik tovább vígan, mint ha mi sem történt volna! Szóval a Teréz körúti GSM boltot kerüljétek el messziről, és tanuljatok a hibáimból!
Köszönöm, hogy meghallgattatok!
Üdv,
K. Kitti
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.06. 14:40:54
A magyar nyelv meg meg lett baszva.
sarostehen 2015.08.06. 14:47:06
Van egy nagyon jó bolt: Vadász GSM
szamaritánus 2015.08.06. 14:51:33
Sasfióka 2015.08.06. 15:01:43
venszivar 2015.08.06. 15:11:18
Atörökk 2015.08.06. 15:21:19
Kenderice 2015.08.06. 15:36:08
milyennőaz ilyen 2015.08.06. 17:13:32
Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.08.06. 17:38:35
1. kis fos boltból, pistikegsmből, ugyisatbszunk.hu-rol nem rendelünk.
2. sajtpapírért nem hagyjuk ott a telefonunk/tévénk/asszonyt gyerekkel
3. homar helyett a rendőrséggel kommunikálunk kb. a masodik alkalom utan.
"Szóval a Teréz körúti GSM boltot kerüljétek el messziről"
Magamtól is van annyi eszem Kittike, de azért köszike, puszcsi, lávcsi
Aureliano Buendía 2015.08.06. 17:39:21
powered by atpijkamo
Aureliano Buendía 2015.08.06. 17:42:47
Gondolom, olcsóbb volt oda beadni, mint a szifonboltba bevinni.
Manyecska 2015.08.06. 17:44:52
gabors 2015.08.06. 17:57:29
Az hogy gyanus ez a hely vagy nem nem igazan relvans.
Remelem valami ceges "fecnit" kapott amin minimum a targy leirasa (jobb esetben valamilyen azonosito is szerepel es errol az azonositorol meg van a szamla hogy az O tulajdonaban volt... mert ha szurke importbol szarmazott eleve akkor nehez lesz bizonyitania hogy egyaltalan jogszeruen volt Neki egy iPhone-ja ...)
Amugy errefele amiota a nagyobb szolgaltatok megallapodtak hogy az ellopott telokat (IMEI szam alapjan) nem aktivaljak jelentosen csokkent az okos telefon lopasok szama... (mert kartya fuggetlenne tenni nem nagy ugy de IMEI szamot cserelni valamivel nehezebb)
Aureliano Buendía 2015.08.06. 18:21:24
Atörökk 2015.08.06. 18:29:08
Aureliano Buendía 2015.08.06. 18:30:31
Megkérdezted?:D
mól 2015.08.06. 18:32:49
gabors 2015.08.06. 18:35:47
azert ilyen helyeken lehet hogy van kamera de olyan sokaig "hitt" a posztolo hogy az mar valoszinuleg nincs meg...
a gondja lesz (szerintem) "bizonyitani" hogy a ceg atvett tole egy iphon5-ot javitasra ...
gabors 2015.08.06. 18:39:10
mert vegul is mindenki mondhana hogy itt es itt leadtam iphone9-esemet es most kerem vissza :-) mert ha nem akkor elloptak ...
Atörökk 2015.08.06. 18:56:42
@gabors: ahhoz, hogy bizonyítani tudja, kéne az átvételi cetlire valami hivatalos azonosító. Ha nincs, lásd fentebb.
gabors 2015.08.06. 19:05:28
Nem valoszinu ... ugyanis a birosagon kellene a posztolonak bizonyitani hogy leadott egy BIZONYOS iphone't ami az o tulajdonaban volt ... ezt a birosag bemondasra nem fogja "elhinni" es az O javara donteni.
Nagyon sok minden fugg hogy ez mit takar: "és adott egy “átvételi fecnit” " ... Aa ez nem ceges, nincs rajta sorszam, es valami ami a telot is azonositja ... akkor semmi eselye nincs. (es meg azt is bizonyitani kell (esetleg hogy az O tulajdonaban volt a cucc... )
igi4 2015.08.06. 19:11:50
iPhone 5-re telik, de hivatalos márkaszervizre nem, az ilyet legtöbben a Westendbe szokták vinni, a meki mellé az iDokiba, asszem
Letiltatod, na meg find my iPhone -app a megoldás, persze, ha volt
1-2 óra a javítás, felteszem, nem volt jelentős a kár, tehát még ráértél volna azt a telefont javíttatni, a telefont csak akkor visszük szervizbe, ha már használhatatlan, mert ha felbontják, nem lesz soha többé olyan, mint előtte
Atörökk 2015.08.06. 19:11:50
igi4 2015.08.06. 19:16:00
Legalább, remélem óccsó volt.
Nem adnám a kezébe cigánynak a telefonomat javíttatni.
Bizonyítani pedig tudja, hiszen otthon vannak a papírok, felteszem, nem dobozzal iratokkal együtt adta oda a poszter.
Azért nem vitte hivatalos szervizbe, mert nyilván nem tehette meg egyéb okból.
Márpedig egy iPhone 5-t, iPhone 6-ot nem viszel iylen helyekre javíttatni, hacsak nincs rá jó okod, iDoki, iPhone szervizbe vitte volna (a körúton van az AppSolute is, majdnem mellette, asszem)
az iPhone 3GS-t mondjuk már csak nagyon kevés helyen javítják, de igyekszem ismertebb helyekre vinni (pl. a Deák téri boltba)
gabors 2015.08.06. 19:19:34
kb ugyanezt irtam ... de honnan tudod hogy "hiszen otthon vannak a papírok," pont kovetkozok lehetnek igazak .... "Azért nem vitte hivatalos szervizbe, mert nyilván nem tehette meg egyéb okból. " .... vagyis egyetertunk ... en is ezt irtam
amugy a Te sorszamod igazodik a telodhoz ?? hamarosan lesz igi6 ???
Rosszindulatú Vászka 2015.08.06. 19:22:23
@igi4: idoki is sumák cég, nekem lenyúltak egy ipod-omot, már évek óta szerelik. Egy ideig telefonálgattam, aztán rájuk untam. Basszanak magukkal.
igi4 2015.08.06. 19:36:03
iPodot ritkán javítanak, úgy tudom, nekem is van egy régi iPod nano-m, amit kimostam, de még mindig működik :) igaz, fehér helyett szürkésebb lett
igi4 2015.08.06. 19:37:25
márpedig, aki megengedheti magának az iPhone 5-t, az javíttassa hivatalos szervizbe egyenlőre
iPhone 6-ot se vinném ilyen nímand helyekre
én ahhoz igazodok, akárhányszor Hilda kitilt :)
Most éppen háromszor is, a mai napon
igi4 2015.08.06. 19:40:50
Egészségére, semmi jónak nem leszek elrontója, adok neki munkát.
Manyecska 2015.08.06. 20:23:27
igi4 2015.08.06. 20:27:48
Böfögté eleget a nyaralás alatt!?
Aureliano Buendía 2015.08.06. 20:34:48
Azért az elgondolkodtató, hogy akinek futja szifonra, annak miért is nem futja hivatalos szervizre?
Manyecska 2015.08.06. 20:38:37
Manyecska 2015.08.06. 20:41:20
igi4 2015.08.06. 21:10:26
ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.08.06. 21:43:30
www.facebook.com/kilatas/posts/1027006423999022
"Feketelista: Euro Multitechnika GSM, Teréz krt. 21."
Melyik városban?
gabors 2015.08.06. 21:55:53
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.08.06. 21:57:06
Atörökk 2015.08.06. 22:00:12
hobbitroll 2015.08.06. 22:06:43
Összefoglalom, hátha így sikerülni fog
Vadásznak lenni alapvető emberi jog. Pószter semmi egyebet nem csinált, csak élt ezen jogával.
K. fillértocó kitti meg akarta csináltatni okosba a telefonnyát, mert a márkaszervÍz büdös/drága (nem kívánt törlendő), át lett qrelva, mint bélsár a palánkon. Ez most nem tetszik neki, és ezen okból telekürtöli a világot, hogy ő bizony valódi szőke. Valamint nem fér a fejecskéjébe, hogy ő a bolttal/szervÍzzel áll szerződéses viszonyban. Neki a céget kell feljelentenie hűtlen kezelés/sikkasztás/lopás okán (de ezt már írták fentebb). Továbbá (a pószt terjedelmét figyelembevéve) teleírhatná a vásárlók könyvét (vidéken: panaszkönyv), így kiélhetné grafomán hajlamát, és munkát adhatna a fogyatékosvédőknek (is).
2015.08.06. 22:18:58
volt zöldségesek viszik...?!
hobbitroll 2015.08.06. 22:22:19
Ha van átvételi elismervénye/munkalapja a cégtől, akkor simán. Elvileg akár fel is számoltathatja őket.
@Manyecska: azthiszed játszik, pedig ha tudnád ... (gyakorol) :P
@Atörökk: nem gáz a 100MB-os csomag. Nekem is az van. Akár hiszed, akár nem, nagyon ritkán használom ki/el/fel. Egy komoly zavaró tényező van csak. A legkissebb csomagnál a vodkafón (rohaggyonel) nem szeretné ha viber/skype/etc. csetelős/voipozós programot használnék. Ennek érdekében meg is tesznek mindent. Átlagjúzert ezzel hasba is tudják akasztani.
Ezúton tájékoztatom a (legkevésbé sem)10telt szolgáltató(ma)t. Lenyóceggyezhettek bőnyállal. Rávettem magam, hogy beállítsak egy VPN szervert is a többi szolgáltatás mellé. A blokkolni kívánt szolgáltatások köszönik, működnek. Ti meg dögöljetek meg tripperben, és rohadjatok el a pokolban :P
hobbitroll 2015.08.06. 22:28:38
Atörökk 2015.08.06. 22:31:01
igi4 2015.08.06. 22:33:44
A telefon nincs
Most mondhatja azt a bolt, hogy a poszter maga lopatta el, eltüntette, ők nyilván kreáltak maguknak papírt, hogy a poszter kifizette a javítást, el is vitte a telefont
Ha egy papírfecni kellett, nyilván nem aláírásra ment a dolog
Mert az iPhone szervizbe, ugye, alá kellett írni még a beadást is, nem egy fecnit kaptál
Na mármost, jogos a kérdés, hogy ha így működik a bolt, akkor hogyan létezhet, az adóhatóság miért nem vizsgálta eddig, mi alapján tarthatnak nyitva!?
Oda eleve nem adjuk le a cuccot, ahol nem kapsz rendes, nyomtatott papírt arról, hogy mi a hiba a telefonnal, mi a márkája, ki adta le, és mikor, ki vette át, aláírásoddal együtt.
A poszternak csak egy papírja van, itt ha a bolt megcsinálja azt, hogy igazolja, hogy a poszter elvitte a telefont, akkor nyert ügye van, és a poszter vádaskodik.
Mert telefont lopni csak úgy lehet, ha minden szabályos érted.
Most attól, hogy elvitte a csóka, még le lehet tiltani a telefont, egyebeket is csinálhat vele, de ha lepapírozzák neki (márpedig ott dolgozott!), akkor simán az övé maradhat.
Itt gond az szokott lenni, hogy nem pucolják ki a telefont, és a személyes emailje is beállítva marad, ott a híváslista, ott az iCloud - naptár adatok, fényképek, etc.
A poszter nem írja, hogy milyen hibája volt, lehet, nem is kellett volna vinni a szervizbe, ha mondjuk egy kicsit eltört a hátán a sarkán a telefon. Mivel ezeket egyszer használatosra gyártották, minden egyes javítással a telefon értéke romlik, ha egyszer szétszeded, a RAGASZTÓ miatt minden évben javíttatni kell, merthogy az kopik.
Sajnálom a posztert, de itt egy iPhone 5-ről van szó, ha fontos volt neki, miért nem kért segítséget, a szervizeltetéshez.
Neki is a GOOGLE-t javasolnám, mint régi Csillag Márk barátunknak, aki itt ossza az észt, de ő is b@szott utánanézni az Erzsébet Programnak, mielőtt pályázott rá.
igi4 2015.08.06. 22:34:45
hát még a rendőrségen feljelentést tenni
mer a végén téged kapnak el
Sandor Akarki 2015.08.06. 22:35:39
igi4 2015.08.06. 22:36:26
elvittem az iPademet is, a hivatalos iStyle szervizbe, ahol is le akarták nyúlni egyből, oszt adni egy használtat 90 ezerért
az meg nem javítás, köszi, újat bármikor tudok venni magamnak
gabors 2015.08.06. 22:39:53
igi4 2015.08.06. 22:46:43
na ehhez már kell a kreativitás
hobbitroll 2015.08.06. 22:51:47
Ok. Blokk/számla? Papiros a visszaadásról? Ott az átvételi. (mi is belefutottunk egy ilyen pofonba, egy idióta kiadott egy laptopot, és nem vette el az átvételit. 1.5év múlva bejött a 3.14csa. Szerinted?)
"Ha egy papírfecni kellett, nyilván nem aláírásra ment a dolog"
Nekem is mondták már az átvételi elismervényre, hogy papírfecni.
"Mert az iPhone szervizbe, ugye, alá kellett írni még a beadást is, nem egy fecnit kaptál"
Normális esetben így is kell működnie.
"Na mármost, jogos a kérdés, hogy ha így működik a bolt, akkor hogyan létezhet, az adóhatóság miért nem vizsgálta eddig, mi alapján tarthatnak nyitva!?"
Ezt a kérdést szívesen feltenném az ÁVH (Állampolgár Vegzáló Hivatal, vidéken NAV) alkalmazottjainak is.
"Oda eleve nem adjuk le a cuccot, ahol nem kapsz rendes, nyomtatott papírt arról, hogy mi a hiba a telefonnal, mi a márkája, ki adta le, és mikor, ki vette át, aláírásoddal együtt."
Alap :)
"A poszternak csak egy papírja van, itt ha a bolt megcsinálja azt, hogy igazolja, hogy a poszter elvitte a telefont, akkor nyert ügye van, és a poszter vádaskodik. "
Pont a poszter papírja a lényeg. A bolt viszont nem tudja igazolni, hogy pószter elvitte/visszakapta a telefónt. Ha a cég (bolt) ellenkezik, sündörség -> feljelentés. Aztán a nyomozó(k) szépen bekérik/begyűjtik a bizonyítékokat, ott ebben az esetben lesz 1 állítás + 1 tagadás, aminek eredményeként nem kizárt, hogy írásszagértő megvizslassa a fecniket, oszt' jól megaszondja a tutit. Céget/boltot meg jól megcekcualizálják. Lehet nem 1-2 nap, de előbb-utóbb lefő nekik a KV ;)
igi4 2015.08.06. 22:54:34
számlát nem kell aláírni
itt a csóka a boltba dolgozott, tehát mindent tudnak hozzá gyártani
igi4 2015.08.06. 22:56:53
Szerintem ezt besz@pta.
Talán a find my iPhone app segíthet csak. Asszem, meg lehet kerestetni a telefont, szolgáltatónál letiltatni, ha ott vetted.
hobbitroll 2015.08.06. 23:08:34
Ha tudod igazolni hol/mikor/kitől vetted, akkor (elvileg) nem.
hobbitroll 2015.08.06. 23:20:25
Itten valaki valamit nem ért, remélem nem én vagyok az :)
Szóval, a telefon visszaadásáról nem tudnak fecnit gyártani a vadász aláírásával. Vadásznál meg ott a fecni, hogy X kütyüt átvettek javításra. Ő tudja bizonyítani, hogy beadta, a bolt pedig nem tudja bizonyítani, hogy visszaadta (hamis fecni nem bizonyíték). Továbbá (ez csak egy apró kérdésecske), mennyire életszerű az, hogy az átvételi fecni a vadásznál marad, miután aláírt egy fecnit, hogy visszakapta. Így lehet őrizgetni 5(8?) évig a fecniket. Visszaadáskor átvételit elvenni, ledarálni, a többit megjegyzi a számító-gép (ki-mikor-mit-meddig-kinek-minek). Nem életszerű, hogy vadásznál hagyják az eredeti átvételit. sündörség -> feljelentés, aztán ha még akkor sem, úgyis bíróságra kerül. Ennyi.
(egyébként az ilyen "cégek/boltok" úgy tudnak működni, hogy a vadászok nem jelentik fel őket, nem viszik végig az ügyet. mert: "nekem erre nincs időm", "ááá, úgyse történik semmi", etc.)
igi4 2015.08.06. 23:32:29
Ha simán elvette a telefont mindenre képesek
Manyecska 2015.08.07. 01:23:43
Manyecska 2015.08.07. 01:42:44
venszivar 2015.08.07. 07:23:46
Az antiochiai szent kézigránát 2015.08.07. 08:12:17
Az antiochiai szent kézigránát 2015.08.07. 08:19:42
ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.08.07. 08:29:08
@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: @gabors: Inkább Buenos Aires, Indiában sokkal rendezettebbek a viszonyok, mint itthon :D
CID. 2015.08.07. 08:42:42
CID. 2015.08.07. 08:44:00
ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.08.07. 08:49:24
Az antiochiai szent kézigránát 2015.08.07. 08:55:10
Manyecska 2015.08.07. 09:17:04
:D
Katamama 2015.08.07. 09:39:43
jo a micro-phonja is..juszt se veszek ujat,hiába ajánlgatja a bolt ,,ingyen,,
ferand1979 2015.08.07. 15:29:30
Általánosságban ha bevesznek egy javítani való terméket, ők adnak átvételit, mert ők vették át.. (igazolván Neked, hogy náluk van...)
Ha visszaadják aláirattatnak egy papírt, hogy ők visszaadták (igazolva hogy átvetted), de ekkor adniuk kell egy papírt arról, hogy mit javítottak meg rajta (garancia érintése, pontos alkatrész leírás, alkatrész garancia, javító személy, érték, stb..)
Tehát ha beadod legtöbbször nem szokás 2 papírt átadó és átvevő írni, és mindkét félnek aláírni a másik felé... De ha visszaadják a cuccost, mindkét irányba mennie kell papírnak, aláírva, stb..
Sajnos a mai világban a konkrét megkötött szerződést sem (azt sem, amit akár ügyvéd, vagy közjegyző) tartják be, így nem kirívó a probléma.. Persze idegesítő és egyben visszaélés gyanús.
A bolt hibája viszont, hogy a pultba állított ember, függetlenül, hogy magánemberként milyen erkölcsös, a bolt nevében vett át telót, így a bolt is köteles a vásárlóját kártalanítani.
Én a boltot is felnyomnám, beperelném, de minimum a rendőrségen bejelenteném.
Gyártani majd átvételi elismervényt (sorszámozottat...) persze gyárthatnak, de ez más súlyosabb vétséget vonhat maga után, mert hivatalos okirat, vagy szerződés, vagy hogy is hívják vétséget követnek így el vele.. Ami súlyosabb, mintha valahogy pár 10 ezerért kárpótolják a posztolót..
A Posztolóról csak annyit, hogy nem kicsit volt naiv, otthagyni egy telefont 1-2 hónapig... Én 1 hetet sem vártam volna, az eredetileg 1-2 órára vettek be...
Beadod, megtudják a baját 1-2 óra alatt, visszaadják, adnak egy árajánlatot a telefon javításáról.. és ha elfogadom, majd visszaviszem, amikor van alkatrész, és van szakember aki helyben megoldja...
gabors 2015.08.07. 15:33:14
igi4 2015.08.07. 15:34:20
Ki is tiltották mint engem remélem nem örökre bár aszongya a ahilfa valakit kitiltott végleg
Vagy engem vagyy cidet
Aureliano Buendía 2015.08.07. 17:55:47
Aureliano Buendía 2015.08.07. 17:59:28
De nem is nagyon használom ki a mobilnetet, az az igazság, hogy 15 hüvelyken jobb olvasni a neten, mintsem 4,5-ön szopatni magam.