Tékozló Homár

Hol van Kata Minyonos reggeliző szettje?

2015.10.12. 09:13 | Homár Hilda | 170 komment

neste_minyon-700x273.jpg

Az idei nyár nagy dobása volt a Minyon film, ami ennek megfelelően erős támogatást kapott promóciós oldalról. A kapcsolódó játékok közül a Nestlével közös nem az első, ami olyanra sikerült, mint a kutya vacsorája, és július óta két műanyag tányérra meg egy műanyag bögrére várni milyen hervasztó már.

Jónapot kívánok! Segítséget szeretnék kérni, mivel tanácstalan vagyok, és már nem tudom hogy kihez/kikhez fordulhatnék. És azt sem tudom hogy vannak-e olyan emberek akik így jártak-e mint én. 

 

1-2 hónappal ezelőtt a Nestlé gabonapehelynél volt olyan "játék", hogy vásárolj 1000 ft felett terméket és Minyonos plüsst (200 db / ember) és Minyonos reggeliző szettet (200 db/ ember ) lehetett nyerni. Mivel 800 ft volt darabja a gabonapehelynek, így 2 db-ot vettünk, (+1 húgomnak) ami már 2400ft-ra jött ki. Nem is az árral volt a gond, mert amúgy is szeretjük, hanem a nyereménnyel. Sms-ben el kellett küldeni az AP kódot, vásárlás idejét és a nevemet, jött is a válasz, hogy minyonos reggeliző szettet nyertem, és fel fogják venni velem a kapcsolatot hamarosan. Nos, ez július 17-én volt.

Rá 2-3 hétre meg is keresett egy hölgy, további adatokat kért, név,lakcím, telefonszám, email cím.stb. és postán a blokkot el kellett küldeni 10 napon belül (ez egyből aznap meg is történt, sőt elsőbbségivel!! ), majd közölte hogy a nyereményemet 5-6HÉT !!!! múlva kapom meg.

Ez az idő is le telt, nyereményt nem kaptam. Írtam nekik emailt, szerintem normális hangsúlyban, nem háborogva, nem rossz indulatból (de már kezdek ott járni hogy valami csúnyát is hozzá fűzzek), de választ nem kaptam. Írtam a facebook oldalukra, onnan se kaptam választ.

Szóval KERESEM azokat az embereket, akik esetleg játszottak ezzel, és már megkapták/ vagy nemkapták meg (akik megkapták, az adott időt is ha lehet + onnan hogy mikor keresték fel őket ) ÉS azokat is, akik tudják hogy MÉG hova fordulhatnék segítségért... Mert szerintem jogosan "háborgok".

Előre köszönöm a segítségeket..

Kata

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

netrunner71 2015.10.12. 09:18:39

Elsőként kijelenthetem, hogy egy újabb világrengető problémával állunk szemben.

JoeSittes 2015.10.12. 09:19:54

Biztos kifizetodo egy kb max 150ft-os bekerulesi ertekkel rendelkezo promotermek hajszolasaba ennyi energiat feccolni.

Ettol persze a gyarto bekaphassa.

lcsaszar 2015.10.12. 09:25:08

200 db/ember azt hogy kell érteni? Egy ember ennyit nyerhet maximum? Örüljön, hogy nyert egyáltalán. Én a lottón mindig veszítek.

lcsaszar 2015.10.12. 09:27:36

Mindenesetre azt nyerte, hogy bekerült az adatbázisukba, így ezután már postán, telefonon, SMS-ben, valamint emailben is fog kapni további vásárlásra buzdító reklámokat.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.12. 09:28:52

PONT a poszterhez hasonló hülyéknek találják ki ezeket a "nyereményjáték". Szívesen.

lcsaszar 2015.10.12. 09:31:20

Ja és ezentúl netezés, fészbúkolás közben is mindig megjelenik majd valahol, hogy "egyen Nestlé terméket, igyon Nestlé terméket"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.12. 09:32:57

Mondjuk fordul a Fogyasztóvédelemhez, mert hát téged valószínű megtévesztettek.

" Sms-ben el kellett küldeni az AP kódot, vásárlás idejét és a nevemet," "Írtam nekik emailt,"
Kinek? Mert haa Nestlé magyar képviseletének, akkor nem sokat számít, inkább az anyacégnek kéne.

Homár power level 1.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.12. 09:34:07

@JoeSittes: E-mailt írni nem kerül semmibe, illetve ha ott lóg a gyerek a nyakadon hogy az neki kell, az 1000x szorzó :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.12. 09:35:28

@Az antiochiai szent kézigránát: Attól még ezeket a cégeket érdemes lenne szénné büntetni, mert mégiscsak megtévesztés. Vajon miért nem ezekkel foglalkozik a nav fogyvéd stb., hanem inkább a foodsharing, carsharing meg egyéb kezdeményezésekkel? Költői kérdés volt.

lcsaszar 2015.10.12. 09:38:35

Vegyél a gyereknek pár minyont a sarki cukrászdában, te pedig kevesebb nestlevet igyál, térj át helyette az erjesztett szőlőlére. Jót tesz a hangulatnak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 09:41:19

"normális hangsúlyban"

Nem hanhsúly. Nem dallam. A kifejezés. amit keresel: normális hangnemben.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 09:43:04

@lcsaszar: Nem jó a minyon, ami a majom kinyom.

Manyecska 2015.10.12. 09:44:09

Kérdezd kezelőorvosod, gyógyszerészed!!

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.12. 09:44:25

@ColT: Tény. De amíg vannak egységsugarú emberek, addig tök mindegy hány céget büntetnek szénné, jön másik három. Az idiotizmus a piac leghatásosabb tápanyaga.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.12. 09:46:40

@Manyecska: és pszichiátered! ( ja és sajnálom a posztert, mert hilda ki fog vágni, ha nem)

Manyecska 2015.10.12. 09:48:46

@Az antiochiai szent kézigránát: azok néha dilisek, az ismerősöm elment egyhez az elkezdte tűkkel szúrkálni a fülcimpáját, aztán meghívatta magával ebédelni /nő/, ezer forint volt egy menü mindegy, közben elmesélte hogy a kollégája öngyilkos lett 3liter kannás borral és rivotrillal a munkahelyén....pfff. :D

Manyecska 2015.10.12. 09:51:00

Gabonapehely megaf.szom Afrikában meg éheznek..!

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.12. 09:53:42

@Manyecska: Anyám is mindig ezt mondta kiskoromban, amikor nem akartam megenni a főzeléket. Ki érti?...

Manyecska 2015.10.12. 10:00:21

@Az antiochiai szent kézigránát: szóval nem tudtál bemenni dolgozni tegnap, hmm, vasárnap dolgozni? Whát??

JoeSittes 2015.10.12. 10:02:06

@ColT: akkor bemegyek az elso jatekboltba, veszek neki minosegibb darabot feleennyi penzbol :)

lcsaszar 2015.10.12. 10:04:57

"800 ft volt darabja a gabonapehelynek" - a hülyének is megérte élelmiszeripari melléktermékért ennyi pénzt kiadni.

Mondjuk én is vettem már Nestlé kakaóport mellécsomagolt KERÁMIA bögrével akciós áron. A nyuszinak nehéz ellenállni...

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.12. 10:12:13

mondjuk a fogyatékkal élő homár-posztereknek adhatna a nestlé ingyen is egy ilyen szettet, hadd visongjon örömében két nyálcsurgatás között.

joska61 2015.10.12. 10:16:14

Most attól el lehet tekinteni, hogy mit ér valójában a gabonapehely, meg a minyonos bármi (alapban rühellem az egészet), de amit meghirdettek, azt csak be kellene tartani...

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.12. 10:20:04

na, meg is van a probléma forrása:

A "Nestlé Minyon" nyereményjáték hivatalos játékszabálya
I. A nyereményjátékban való részvétel feltételei
1. A "Nestlé Minyon" nyereményjáték (a továbbiakban: "Játék") szervezője a Cereal Partners
Hungária Kft. (székhely: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7. .; a továbbiakban: "Szervező"), a
szervező Megbízottja a HPS Experience Kft.(székhely: 1054 Budapest, Hold utca 27.)
továbbiakban Szervező Megbízottja.
2. A Játékban kizárólag azon személy vehet részt, aki az alábbi együttes feltételeknek megfelel
(továbbiakban: „Játékos”):
i. nyilvántartott magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező*, 16. életévet betöltött*, NEM CSELEKVŐKÉPTELEN *, természetes személy*; és ) SMS-ben** a +36209000982 nem emeltdíjas telefonszámra** a Spar és Interspar bármely
magyarországi áruházában a nyereményjáték időtartama alatt** legalább 1000,- Ft értékű a
promócióban részt vevő Nestlé gabonapehely egy tranzakcióban történő vásárlását igazoló blokk
AP kódját** (mely blokk tartalmazza a megvásárolt Nestlé termékek megnevezését**,
amennyiben a nyugtán az árucikkek „gyűjtő”-ként szerepelnek, úgy a jelen játékszabály V/2.
pontjában foglaltak szerint tud részt venni) ** elküldi** csillaggal elválasztva** a blokkon
szereplő vásárlás dátumának (hónap, nap)**, időpontjának (óra, perc)** és pályázó nevének**
feltüntetésével az SMS pályázati minta** szerint: 123456789*05.17.00:00*Minta Zoltán.

Manyecska 2015.10.12. 10:30:10

@Az antiochiai szent kézigránát: inkább dűznit..zabpelyhem van, egyenlőre csak nézem....

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.12. 10:32:26

@Manyecska: Amíg te sasolod a műzlit, Afrikában éheznek :D

PongLenis 2015.10.12. 10:35:57

Obazdmeg...
Tudod miert 5-6 het a szallitas? Mert kinabol rendelik, onnan, ahonnan te is meg tudnad venni hulye gyeremenyjatekokon valo picsogas helyett. Probald ki, usd be pl. az amazon keresojebe hogy minyon vagy mi a fasz, ezer gagyisag fog kijonni 5 dollaros ar alatt.
Amugy irogylem a problemait.
De a gyerekeit nem hogy ilyen szarral eteti oket.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.12. 10:41:32

@PongLenis: haggyad, ha meglátná, hogy az aliról öccázért rendelheti meg ingyér szállítással összeminyonozná a gatyáját.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.12. 10:44:35

@Az antiochiai szent kézigránát: Ja, csak akkor legalább azokat bünteessék, meg szedjenek tőlük pénzt, akik megérdemlik.

@Józsi, a migráns köcsög: @JoeSittes: Nem hiszem! Amin minyon meg engribörd van, az Kínából is mocsokdrága. Néztem mostanában Angry Birds plüssöket, több ezer Ft ebayről is :S Gondolom licencdíjas (csak ez máskor nem szokta érdekelni a kínaiakat...)

Manyecska 2015.10.12. 10:44:43

@Az antiochiai szent kézigránát: a gipszemet nééézem a pááárom kalocsai mintást csinált belőle *nagyon röhög* + egérminta- mer szerinte be fog költözni a gipszbe, -...nyíllal a haladási irány felé ofkorz. OFF ON kecskebogyót kell enni azt kész.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.12. 10:46:01

@PongLenis: Kínából 3-4 hét alatt itt van... Free shippinggel... Ha csak ennyi lenne, már megkapta volna.

@Józsi, a migráns köcsög: Ennyi...

Manyecska 2015.10.12. 10:46:52

@ColT: aznap amikor volt minyonos poszt itt keresztfiam beállított egy bazi nagy plüss Minyonnal azt hittem helyből hátraszaltót dobok..:( nagyíííí vette hogy rohadjon rá a műanyag lakat is.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.12. 10:47:58

@ColT: ki beszélt itt az ebayről? onnan akkor rendelj valamit ha drágán akarod megvenni.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.12. 10:49:07

@ColT: Ha a hülyét véded, még a végén felbátorodik. Kontraproduktív.
@Manyecska: Rajzoljon rá műzlit. Az egér a kajára megy :D

Manyecska 2015.10.12. 10:53:42

@Az antiochiai szent kézigránát: hát jóóól rajzol azokat a nyomorult Katrina az egér v.milyen rajzfilmet is őőőő rajzolta, annó:)) off vége.

Troppauer_Hümér 2015.10.12. 10:55:55

Kata, túrj az orrodból pár minyont. Vagy igyál egy Pepsit!

KaTe 2015.10.12. 11:00:21

@Józsi, a migráns köcsög: az már 1000 huf buyitnowéknál. Alacsony feedbackes kínaitól amúgy se rendelünk egy csavart se...

Manyecska 2015.10.12. 11:00:51

@Az antiochiai szent kézigránát: sajnóóóós nem, de a nihilizmusról szóló irattyát bemásolhatom:P

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.12. 11:03:59

@KaTe: látom lejött a lényeg :D sose rendelek semmit ebayról, ha alacsony a fídbekkje ha nem. ha kell akkor elküldi nekem csinghong egyenesen a raktárból is...

ptspts 2015.10.12. 11:16:59

A posztoló felháborodása jogos, hogy a nyereményét ennyi idő alatt nem kapta meg.

Ha a posztoló megelégeli a várakozást, akkor élhet a következő lehetőséggel: megrendeli a neki tetsző figurákat amazon.com-ról vagy alibaba.com-ról, kifizeti saját pénzéből, megírja nekem a bankszámlaszámát, és átutalom neki az árát.

Manyecska 2015.10.12. 11:19:17

@ptspts: én a gyámja vagyok, küldöm a számlaszámomat!!

Most akciós a futópad, csak 819.000 Ft ajándék MP3-mal ki ne hagyjátok!!

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.12. 11:22:52

@ptspts: De nem vehet magának agyat, mert a szervkereskedelem illegális :(

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.12. 11:31:39

@ptspts: a múltkor nyertem két tucat lamborghinit de nem küldték el, priviben elküldtem neked a számlaszámomat! de lécci hét napon belül utald el az árát! köszi!!!!

ptspts 2015.10.12. 11:31:41

@Manyecska: Ha nem küldik az ajándék MP3-at, akkor annak a kifizetését is vállalom :-).

Manyecska 2015.10.12. 11:39:47

@ptspts: olyanom van mp4 a menő amúgy járni sem fogok tudni egy darabig nemhogy futni:(((( :D még szerencse hogy úszni szoktam legalább a mazsolák leáznak a lábujjaimról. A kis minyonok :DD

További magyar hang 2015.10.12. 11:42:30

A post címében feltett kérdésre a válasz:
bfy.tw/2EvZ

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.12. 11:50:07

csak hogy on legyek, segítek is a poszternek: s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/5b/94/46/5b944664a9953b11692d19372a1b74df.jpg

Itt a minyonod. A körvonal mentén kivághatod a képernyőből.

CID 2015.10.12. 12:05:24

@atpijkamo: egyél minyont, amit a kismacsaka kinyomt ;)

Egyébként kedves Kata, a Nestlével még nekem sem volt szerencsém, viszont Arany Ászokos nyeremény korsóból viszonylag nagy készlettel rendelkezek. Ha gondolod, küldök egyet :)

Manyecska 2015.10.12. 12:24:36

Találtam olyat hogy "Vadászruházat és kiegészítők" /:D/..

gt_ 2015.10.12. 12:59:04

Azon mindig csodálkozom mennyi troll van itt. A levelet író azt kifogásolja, hogy sikerrel vették arra rá, hogy többet vásároljon egy termékből. Cserébe nyereményt ígértek. Az ígéretet nem tartották be. Erre meg jönnek a szokásos intelligens válaszok. Az persze már nem érdekes, hogy többek között azért verik / verhetik át ezek a cégek az embereket, mert az itt tevékenykedő, igen szorgalmas trollok kommentjei simán tűnhetnek általános vélekedésnek is (sajnos lehet tényleg azok is). A károsultak (most legyen mindegy milyen tételről van szó) nemhogy támogatást nem, de még kvázi támadást kapnak. Az egész blog ebből a szempontból kontra produktív (szerintem). A szerkesztő moderálhatna a valódi ügy érdekében (nagyon remélem nem az a cél, hogy a trolloknak céltáblákat keressen)...

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.12. 13:01:55

@gt_: szerintem előbb kérdezzük meg a nestlé véleményét is az ügyben. az agykárosultakra meg nincsen gyógyszer, pedig igény lenne rá. maaóóórgittt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 13:10:33

@gt_: Nézd. Emberek fagynak meg az utcán, háromgyerekes családokat lakoltatnak ki, lábnélküli rokkant veszíti el a trafikját, gulyával rendelkező paraszt végja le a marháit, mert helyette a képviselő műkörmös felesége kapja meg a legelőt, gyerekek éheznek, de legalábbis kevesebb sóval kapják a tarhonyás mócsi...pörköltet, visszaporoszosították az iskolákat, a gyerekek kísérleti tankönyveit félanalfabéta tudatlanok ollózzák össze kétes forrásból, minden felmérés szerint az uniós/visegrádi/fejlődő/fejletlen országok rangsorában a legvégén kullogunk... És akkor valakinek az ajándék minyonos műanyagtál a legnagyobb problémája. Hát megpróbálok együttérezni, de nagyon nehezen megy.

lcsaszar 2015.10.12. 13:19:36

"postán a blokkot el kellett küldeni 10 napon belül (ez egyből aznap meg is történt, sőt elsőbbségivel!!" Hopp, megvan! Ajánlva kellett volna. Meg kell nézni a Posta Általános Szerződési Feltételeit, a sima levél célbajutása nem garantált. Sokan keverik az ajánlott és az elsőbbségi (régebben: expressz) fogalmát. Lehet, hogy a címzett simán nem kapta meg. Vagy nem volt rajta feladó.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 13:24:28

@lcsaszar: Szerintem meg tétivevényessel, hogy rögtön lássa, hogy átvették-e. Egy 250 forintos műanyagtálért, ha nem feccöl bele ennyit legalább, az spúrság.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.12. 13:24:38

@lcsaszar: vagy asztat írta rá feladónak, hogy minyontulajdonos, 200 db/ ember .

Manyecska 2015.10.12. 13:25:39

@atpijkamo: ez is inkább ment volna kapálni amíg megírja a kommentot jobban járt volna a zórszág.

AtiSnatch 2015.10.12. 13:51:20

Katának a zagya hején van a minyon. Nincs mit.

2015.10.12. 13:53:09

Basszus, ezt tényleg nem hiszem el! Egy max. 500 forintot érő műanyag szarért, kiadja az összes személyes adatát. Aztán meg csodálkozik, meg felháborodik, hogy a pénisznövelőtől a mellnagyobbításig minden szart rá akarnak majd sózni a jövőben. Ja, és majd még értetlenkedik is nagy bociszemekkel, hogy "Hádde, honnan tudják az adataimat?"

neet 2015.10.12. 14:23:00

@Pink Petsch: +1
Ráadásul ezek azok, akik fennen állítják, h ők óvatos nethasználók, stb.

Mindenesetre, az ajcsit ki kelltt volna küldeni. Ez nem is kérdés. Már ha fix ajcsi volt, nem pedig sorsolásos, márpedig itt úgy tűnt, fix.

Egy ilyen minyom, bár nem tom, pont ilyenről van-e szó, de anno a spárban NYÁRON kb 6000 Ft volt. A cuki sárgák meg az ijesztő, gonosz lilák is. Talán a kisebb 3000 körül. Egyszóval nem olcsó, és ha a gyerek (vagy más) ráizgult, rossz érzés, h nem kapták meg.

De mindent félretéve, ingyen ajándékot várni, reménykedni, adatokat megadni, levelezni, telefonálni vagy sms, mindegy, ergo pénzt, energiát nem sajnálni, és a potenciális veszélyforrásnak (minden adat az ablakban későbbi szopatás... ööö ... ajándékok reményében) kitenni magunkat egy plüssvacakért....... nem, bocs, de nem sajnálom a posztert. Sztem 22 éves egy kő alól, de most majd jól megtanulja. Pár év, és ő fogja bölcsen mosolyogva kiosztani a majdani zöldfülű posztereket. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 16:07:32

kiss tibor felfedezte a kontraproduktív szót az interneten, tapsoljuk meg.

Advanced Flight 2015.10.12. 16:53:42

@atpijkamo: te mekkora kibaszott nagy, demagóg seggfej vagy. Ezek alapján te szó nélkül, egyetértően bólogatnál, ha pl. arra hivatkozva nem kapnál egészségügyi ellátást (mondjuk nem gipszelnék be a törött lábad), mert van az intézményben egy csomó, nálad sokkal betegebb ember is?

POnt az ilyenek, mint te, szarják le magasról az utcán megfagyókat, csak akkor hivatkoznak rájuk, amikor ontják magukból a fasságokat.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.10.12. 16:55:36

@gt_: Szerintem óvatosan menj ki az utcára, mert ennél szörnyűbb dolgokkal is találkozhatsz! És képzeld el, a cégek, de kapaszkodj meg, az emberek néha hazudnak! Nem is úgy lesz, ahogy mondják! Egyébként csak megsúgom neked bizalmasan, hogy más ne hallja, hogy ezek a nyereményjátékok úgy működnek, hogy a cég dolgozói először kiválogatják a jobb ajándékokat, vagy jelen esetben elteszik ők a kis családjuknak a minyonokat, és ami marad, azt esetleg kiosztják azok között a szerencsétlenek között, akik képesek egy szaros kínai fröccsöntött műanyag két forintos hülyeség miatt sms-eket meg leveleket küldözgetni. Remélem nem okoztam maradandó lelki károsodást hogy most szertefoszlattam gyermeki valóságod vékonyka szövetét.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 17:01:08

@Advanced Flight: Én is szeretlek!

Az viszont nem tetszik, hogy a negyedik általánosban elvárható olvasási-megértési szintre nem jutottál még el. Már ha elmúltál 10 éves. Az, hogy csúnya szavakat használsz, nem bizonyít semmit. Sőt!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 17:43:43

@Advanced Flight: Nah, túltettem magam a személyeskedéseden, megpróbálok érdemben válaszolni.

Szóval senkit nem szólok meg azért, ha egy ötforintosért lehajol. Én is megteszem, nem vagyok annyira lusta. Természetesen csúnya dolgot művel ez a gabonapelyhes cég, ki kell pellengérezni. Az viszont a faszság kategória, ha valaki ilyenen görcsöl. Katának teljesen igaza van, de tudnia kellene elengedni. Az a baj veletek, hogy annyi eszetek van, mint egy kis makimajomnak - tudod, aki a minyont kinyomja -, beledugjátok a kezecskéteket a bádogkannába, megmarkoltok annyi rizst, ami elfér a markocskátokban, de kihúzni már nem tudjátok azon a kis nyíláson, a bádogkanna meg oda van láncolva a fához. Egy picit több IQ-val nem lehetne titeket megfogni ilyen primív módszerrel.

Ne erőlködj személyeskedő reagálást írni, arra nem fogok válaszolni.

Aureliano Buendía 2015.10.12. 18:05:28

veszek neked egyet b+, csak ne nyígj:)

Aureliano Buendía 2015.10.12. 18:08:52

@lcsaszar: 800,- volt a gabonapehely, vett belőle kettőt, a műanyag szar meg van vagy 500,- HUF...

megérte

Aureliano Buendía 2015.10.12. 18:14:32

@Pink Petsch: lesz még itt poszt, Katában érzem a lehetőséget...;)

szombi 2015.10.12. 18:23:37

Nem veszített a kedves "fogyasztó" vele, nekem elhihetitek. Ezek a minyonok SZ**OK! Meg amúgy is a MIGNON az egy k***a süti, és nem csak sárga van belőle hanem rózsaszín is. Szánalom, de legalább tudom hogy ez is csak egynyári baromság lesz, jövőre meg ezzel cukkolhatom a haverokat akik MOST nagyon odavannak érte.

CID 2015.10.12. 18:44:38

@atpijkamo: Na ne plagizáljál már! Termeszvár volt, és ha jól emlékszem, bab. A majom az stimmel :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 18:56:47

@CID: Ezt a termeszváras-babos dolgot részleteznéd?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 19:00:29

@szombi: A minyon egy teljesen jó süti. Arra emlékeztet, hogy gyerekkorormban ülünk a zserbóban, és a málnaszörphöz kapott szalmaszálat boríó selyempapírt átfújom a szolmszéd asztalhoz. (Igazi szalmaszálat szalmából, nem ilyen műanyag szart.)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 19:05:00

@atpijkamo: ugye? imádom a minyont, úgy betolnék most kettőt az arcomba! puncsosat! de nem málnaszörpöt kérek hozzá hanem traubiszódát.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 19:06:46

@sugargiraffusplumps.: Csak azt ne! Inkább csokisat vagy citromosat.

CID 2015.10.12. 19:07:58

@atpijkamo: Volt valami film, a busmanok úgy fogták meg a majmot, hogy a termeszvár oldalába vájtak egy üreget, abba beleraktak, mondjuk babot. Aztán a kíváncsi majom odament, belenyúlt az üregbe, megfogta a babot, de mivel a markában tartotta a babot, nem tudta kihúzni a kezét.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 19:12:52

@CID: Értem. Ez a rizses-bádogkannás módszer régebbi. Mármint nem a busmanoknál, hanem az ilyen természetfilmeknél. Köztudomású volt, mielőtt természetfilmek lettek volna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 19:14:05

@CID: sivatagi show. mindig kötelező családi pogrom

CID 2015.10.12. 19:15:50

@sugargiraffusplumps.: Azt én is, a Kossuth Lajos sgt- on, igaz Mignon van kiírva, de szerintem te is ismered :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 19:48:09

@sugargiraffusplumps.: Most már nem szoktam minyont venni. Inkább száher, túró, marcipános torta, krémes.

Sajnos sok cukrász azt hiszi, hogy az enyhén akkaós vajkrém helyettesíti a csokikrémet, és ilyan zsíros, ehetetlen tortákat csinálnak szar piskótával.

Kedvenc cukrászom pár éve halt meg, isteni somlóit készített. (Nem ilyen maradékokból összelapátoltat.) Szegény, hogy utált minden édességet, a csülköt szerette.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 19:59:51

@atpijkamo: igazán jó sütit egyszer ettem az utóbbi 20 évben, kár hogyinnen két óra kocsival. bár a tulaj azt mondta szívesen elpostázza a tortát ha kívánom :)

2015.10.12. 20:01:44

@neet: Te, még ha valami plüssvacak lett volna, mert az jó lesz a gyereknek fogzáshoz, hogy rágja, vagy a kutyának/macskának játéknak .. de egy szar, a "made in china" kollekció legsilányabb műanyag darabja?
Mellesleg, amikor először megláttam a minyonok hirdetését az U-bahnok oldalán, eszembe jutott, milyen jó volt is '80-as évek kölyöknek lenni. A moncsicsik sokkal kevésbé voltak amorf-ízléstelenek ...

@Aureliano Buendía: Ja, ja már várom úgy 2-3 hónap múlva következő felháborodott posztot Katától, amit a saját hülyeségének köszönhet.
Szegény, két eset lehetséges: vagy nagyon facse-nemzedék, vagy nagyon nem az. Vagy csak szimplán idióta. Hoppá! Ez már három ;)

CID 2015.10.12. 20:04:35

@sugargiraffusplumps.: Hogy, hogy melyikre, hát hány kocsma van ilyen néven :(

Aprónépnek
youtu.be/uObXF_MAzCY

2015.10.12. 20:10:49

@atpijkamo: Áááh, van ennél aljább is. Emlékszel még pár éve a Rama reggelizős promójára? Akkor fröccsöntött műanyag uzsidobozt (baszdmeg nálunk nincs is hagyománya az ilyennek) lehetett nyerni, cserében egy reggelizős fotóért, amin szerepel a margarin. Óránként frissítettem az oldalukat, hogy röhögjek, mert volt ott minden a fél hagymazár- a-pofájából-kilóg aputól, az otthonkás anyuig. Priceless! Egy kibaszott műanyag, fröccsöntött szarért márkalogóval! :DDD
Ja, Ramat azóta sem veszek :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 20:13:49

@Pink Petsch: :)) Király lehetett! Nem nézek hirdetést, az ilyenekből mindig kimaradok.

Ha nem vagy szegény, mint a templom egere, és nincs éppen háború, akkor semmi okod margarint enni. Margarinos párizsis vizeszsömle.

2015.10.12. 20:15:00

@atpijkamo: Khm, a minyon, egy túlédesített szar, minden különösebb egyedi íz (kivéve cukor) nélkül, aminek az élvezeti értékét egyedül a gyerekkori emlékeid adják :).

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 20:16:10

@Pink Petsch: :)) Talán még egy Bambit is meginnék.

2015.10.12. 20:20:00

@atpijkamo: Jah, valamelyik geg-oldal felkapta (talán a Subba), és onnan keveredtem a Rama saját oldalára. De megérte, mert olyan egészségeseket rég nem röhögtem, mint akkor :D
Hm, különösen értelmezhetetlen a vakjas vagy az olivaolajos változat. Már a margarinoké. No meg, persze, a margarin léte önmagában is értelmezhetetlen. Különösen itt, ahol alig 40-50 centtel olcsóbb, mint egy sajátmárkás vaj. Otthon, tudom, átlag 1 euró a különbség (de leginkább több) a két termék között.

Aureliano Buendía 2015.10.12. 20:20:57

@Pink Petsch: maradjunk abban, hogy idióta, azzal mindent lefedünk.

Viszont hátha visszatérő vadászhölgy lesz. Mondjuk majd háborog a reklámcélú levelek, telefonhívások miatt. Kezdetnek persze.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 20:21:09

@Pink Petsch: A kátrány is olcsóbb, mint a csoki, mégse azt eszük.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 20:21:57

@CID: pampaliniiiiiii!!!! lávli.

@Pink Petsch: az kurvajó volt tényleg. és bakker egy uzsonnásdobozt lehetett nyerni (!!!) vele.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 20:31:27

@atpijkamo: ha csóró vagyok akkor inkább disznózsírt eszek.
a margarin egy dologra jó: ha valami nehéz bútort akarsz toligatni a parkettán akkor margarinnal kenve jobban csúszik.

2015.10.12. 20:33:09

@Aureliano Buendía: Hm, aztán majd átverik az üdülési joggal ;)

@atpijkamo: No de ládd .. valami piaca csak kell legyen a margarinnak is, mert gyártják, és veszik. Csak tudnám, minek? A legalsóbbkategóriás vaj is "többet tud", mint a legprémiumabb margarin. És ez utóbbi ráadásul pofátlanul drága is.

@sugargiraffusplumps.: Ugyehogy? Kár, hogy már elérhetetlen :DDD Azért elképesztő, mire nem képesek az emberek ... Bár az évi uszkve 3-4 tehetségjutató/show országában, ugye ...

2015.10.12. 20:36:32

@sugargiraffusplumps.: Te, nem vagyok tájékozott a témában, de a sima gépzsír nem olcsóbb?

2015.10.12. 20:41:23

@atpijkamo: Hádde képek már nincsenek fent, csak az a hagymát rágó anyu maradt meg szily jóvoltából ... no meg, az nlc-s vadászok :D
Mellesleg, szerintem abba a kompetísonba anna Kata családja is benevezett ;)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 20:43:53

@Pink Petsch: :)) Igen, de Kata akkor még meg se született.

2015.10.12. 20:44:19

@sugargiraffusplumps.: Ja, merthogy flancolsz, parkettával, he? :DDD

2015.10.12. 20:45:39

@atpijkamo: Hm, szerinted nincs még 8 éves ez a Kata lány? ;)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 20:47:08

@sugargiraffusplumps.: Marlon Brandó az Utolsó tangóban vajon margarinnal sikosítja Maria Schneidert?

Marlon Brandó az Utolsó tangóban margarinon vajjal sikosítja Maria Schneidert?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 20:53:00

@Pink Petsch: én?? isten őrizz! egy jófajta döngölt padlóért már odaadnám a fél kezem, de a sima parketta az uncsi. szép, de uncsi.

2015.10.12. 20:53:51

@atpijkamo: Ahogy elnézem, agyilag, kb. 9 éves lehet. No, mert 13 éves unokaöcsém már megkérdezte tőlem, hogy "Ugye, nem vagy fent a facebookon, mert oda csak idióták járnak fel, akik mindet kiraknak magukról". Zuckerbergnek (így hívják?) lesz némi problémája a következő generációk megnyerésével :DDD
Ja, különben, nem vagyok fent ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 20:56:11

@atpijkamo: szerintem nem nagyon köllött ottan síkosítani semmitse.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 20:56:24

@Pink Petsch: Nem ismerek élő embert, aki a faszbúkon lenne. Ha ismernék is, annyira nem vagyunk jóban, hogy elmondaná.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 20:59:32

@sugargiraffusplumps.: De, van egy olyan jelenet.

A nyolcvanas évekbe láttam. Utólag monták hogy pornó. Hát én észre se vettem. A színésznő se. Az olaszok azért a rendezőt 5 évre ítélték.

2015.10.12. 21:00:58

@sugargiraffusplumps.: Hm, tanya a Nyírségben? ;)
Különben a parketta, vagy fapadló rohadt szar bír lenni. És legyen ez egy mementó arra, hogy Dajcslandban sem hangszigetelésből van a kerítés. Első nekifutásomra itt sikerült olyan lakást kibérelnem (a földszintan, naná!), ahol fapadlóból állt a teljes padlóborítás. Ez amúgy fotókon kurva faszául néz ki, de rohadt szar benne lakni, pláne, hogy az előszobákban semmilyen hangszigetelő anyag nem volt lent. Engem zavart a saját lépteim zaja, no de ezt megsokszorozták a szomszédok. A szobák és a konyha (ugyancsak fapadló) hangszigeteltek voltak, de ez lófaszt ért, amikor a legfelső emeleti szomszédot is hallottam, amikor végigment az előszobáján. Ilyen ez ... Fél évig bírtam.

neet 2015.10.12. 21:02:41

Ez a margarin vs vaj téma szíven üt.
Margarin PRO: könnyen kenhető, olcsó, kevés kell belőle (ráadásul úgy az ízét sem érzed...), sütitésztába kiváló.
Kontra: állítólag rákkeltő, nemfinom, lekvároskenyérre kimondottan kaka.

Vaj PRO: finom, ugyan hízlal meg disznóból van meg ilyenek, de nem kelti fel a rákot és finom, finom, finom.
Kontra: nehezen kenhető, de ez kiküszöbölhető, ha időben kiveszed, viszont akkor is q drága. Mennyi is, 2-3 ezer Ft egy kiló? Mint a marhahús, komolyan.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 21:02:59

Hallom a hírekbe, hogy lagzilajcsit leültették. Már épp ideje volt, hogy egy zenét szerető bíró lépjen az ügybe.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 21:04:45

@neet: "Vaj PRO: finom, ugyan hízlal meg disznóból van"

Téged a piacon nagyon átvertek.

2015.10.12. 21:04:51

@atpijkamo: Én ismerek párat, és mind kérdi, hogy én miért nem? Na hallod? Az iwiw után? :DDD Még jó, hogy magától megszűnt.
Nem tudom, otthon most mennyire általános ez, de pár éve még komoly cégek is az ilyen közösségi faszkodásokon nézettek utána a HR-rel a leendő alkalmazottnak. És bár sosem volt hivatalos, de állítólag, akinek nem volt valamilyen közösségi profilja, azt kukázták is, mert hogy "antiszociális". Meg az anyjuk picsáját! :D

neet 2015.10.12. 21:05:51

@atpijkamo: +1 :D)
Én kizárólag olyanokat ismerek, akik ugyan beregiztek, de nem fb-oznak, csak egy db képük van fent (vagy annyi sem), semmit nem osztanak meg, nem követnek, nem posztolnak, stb. Ja. Kérdem én, akkor miért is regiztek? Hogy semmit se csináljanak? Ezek ill. hasonló körök vesznek tv-t és van 248 csatornájuk, de sose nézik. :D Én legalább tényleg nem regiztem és tényleg nincs tv-m. Ha jobban belegondolok, a tv-s kiadásokra el nem költött zsét simán vajra költhetném... esküszöm, holnap veszek egy negyed kilót. Vagy kettőt! :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 21:06:27

@Pink Petsch: Az a szemét megszűnt, mire közhírré tettem, hogy wiwi meghívóért szopok-nyalok.

2015.10.12. 21:07:39

@neet: Khm. Soha büdös életben nem ettél még igazi vajas kekszet, vagy vajjal készült bármilyen sütit, ugye?
Te, a vaj mióta van disznóból? De most komolyan .. Értem én, hogy a nagy átlag leszarja honnan és miből van a kajája. Na de, ennyire?

neet 2015.10.12. 21:07:48

@atpijkamo: mér, a 80% zsír az mi benne? Ugye nem kókuszpálma meg hasonló undormányok? Nekem a zsír előzőleg minimum röfögjön, de még inkább gágogjon. Mert kül.ben az nem is zsír.

neet 2015.10.12. 21:09:01

@Pink Petsch: akkor neked is elárulom, eddig azt hittem, a margarin leginkább növényi, a vaj pedig állati eredetű. Vagy az tejzsír lenne? Öcs, nagyon fáradt lehetek...

2015.10.12. 21:10:25

@atpijkamo: Hűűű tényleg, az meghívásos volt! (el is felejtettem :D) Meg most hogy mondod, volt egy ilyen geg is anno :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 21:10:56

@neet: Hát nem tudom, ezek a mai vajak miből vannak, de nagyanyám még tejéntejből köpülte.

A lányom simán megvan kókuszolajjal, állati eredetű dolgot nem fogyaszt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 21:12:27

@Pink Petsch: Az ilyen fasságokat a Homáron tanulom. Csak normális emberekkel érintkezem élőben.

neet 2015.10.12. 21:13:31

@atpijkamo: jól van na, írtam is a korrigálásban, h legyen tejzsír. De a tej tehénből van, szal állat, szal annyira nem lőttem mellé. Vaj: állati (jó), margarin: növényi (nemannyirajó). Nem tudom, honnan szedtem a disznót, bocsi, hülye voltam. :)

2015.10.12. 21:17:05

@neet: Khm, gondolod, hogy ez fáradtság függvénye ... ? ;)

2015.10.12. 21:18:41

@atpijkamo: Úgy érted, itt meg csupa nem-normálissal? :PPP

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 21:19:40

@neet: Kitalátor tudná tudományosan elmondani, addig velem kell beérned.

A margarin folyékony és szilárd növényi olajokból és folyadékból (részben tejtermékből) fizikai és mechanikai eljárással (emulgeálás, hűtés, kristályosítás, stb.) előállított, vajhoz hasonló funkciójú élelmiszer.

A vaj emlős állatok tejéből készült, emberi táplálkozásra szolgáló zsiradék. A pár órát állni hagyott tej felszínén képződő tejszínből vagy tejfölből készítik.

Elvileg készülhet a koca tejéből is. Bár ilyenről még nem hallottam.

Na, egyszer igyál jak vajjal készült teát, tök jó.

A legfinomabbb a kumisz, erjesztett kancatej. A néninek, ahol laktunk, rendes bádogvödörben állt a hűtő aljában.

2015.10.12. 21:20:13

@atpijkamo: Beszéld le a lányod a kókuszolajról, pláne a kókuszzsíról ... komolyan, rohadtul tele van telítetlen zsírsavakkal. A naparaforgó hozzá képest kész egészségkúra.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 21:20:52

@Pink Petsch: Szerinted? Jó, mutass nekem EGY normális Homár tagot.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 21:20:54

@neet: szerintem 300 forintért már adnak negyed kilót. monnyuk az nem sózott holland vaj, de vaj.
a margarinnal meg nem az a baj hogy növényi hanem az, hogy kilúgozott élelmiszeripari hulladék.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 21:22:59

@Pink Petsch: hüjeség. nézz utána jobban. a hidegen sajtolt kókuszzsírnál jobbat/egészségesebbet jelenleg nem találsz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 21:23:56

@Pink Petsch: "@neet: Khm. Soha büdös életben nem ettél még igazi vajas kekszet"

- Te, tudod mi a különbség egy tojás és egy zsiráf között?
- Nem.
- Akkor ne menj a piacra, mert nagyon átverhetnek!

2015.10.12. 21:25:54

@sugargiraffusplumps.: Khm, halkan kérdem .. szerinted a kereskedelemben nagy tételben kapható kókuszzsírnak hány százaléka ilyen?
Figyelj, az éttermek nem véletlenül használják ezt főzéshez nagy mennyisdégben. Olcsó, de legalább rohadt egészségtelen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 21:26:06

egyébként a kókuszzsír=kókuszolaj. mivel szobahőmérsékleten olvad, könnyen lesz a szilárd zsírból "olaj" ennyi a különbség a kettő között.

2015.10.12. 21:27:24

@atpijkamo: Khm, hát ahogy elnézem itt a törzsgárdát .. be kell látnom, hogy igazad van :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 21:30:59

@Pink Petsch: az nem hidegen sajtolt kókuszzsír. én meg arrul beszélek :)

2015.10.12. 21:33:38

@sugargiraffusplumps.: Nézd, én dolgoztam itt kint is étteremben a konyhán egy ideig. Tömbökben kaptuk a kókuszzsírt (és, nem a hidegen sajtolt "extra-szűzet", mert az anyagilag nem érné meg a napraforgó vagy a pálma helyett). Igen, ha ott felejted a pulton, olaj lesz belőle. A konyhán szeretik, mert semleges, még a napraforgónál is .. gyakorlatilag, semmilyen íze nincs .. csak élettani hatásai a későbbiekben.

2015.10.12. 21:35:23

@sugargiraffusplumps.: Hádde az meg nem óccsó ;) Attól már okésabb a vaj .. bár azzal is lehet faszkodni a ghí-sitéssel .. teszik is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 21:39:38

@Pink Petsch: azt nem mondtam, hogy olcsó. de a szűz kókuszolajnál jobb, finomabb, egészségesebb nincsen.
lehet szart enni olcsón vagy minőséget drágán, ki mit preferál.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 21:42:38

@Pink Petsch: telítetlen zsírsav meg éppenséggel nincs benne, pont fordítva :)

2015.10.12. 21:45:35

@sugargiraffusplumps.: Khm, a kókuszolajnak nincs íze, semmilyen ... csak egy olajos/zsíros érzet .. ezért is alkalmas gyakorlatilag mindenre. Már bocs, hogy megjegyzem. Egészségesség szempontjából, meg persze ( a "szűz") okésabb, mint a napraforgó vagy a repce. De ha már ilyen jellegű olajokról beszélünk, akkor szerintem a szőlőmag-olaj viszi a prímet ebből a szempontből.

2015.10.12. 21:47:02

@sugargiraffusplumps.: Igaz, igaz .. mea culpa, pont az ellenkezőjére gondoltam :)

2015.10.12. 21:48:34

@Aureliano Buendía: A blog kezdetétől sem menne :D Beleértve az egykori önmagamat is ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 21:53:53

@Pink Petsch: te még nem ettél szűz kókuszolajat :) próbáld ki egyszer.
illatos, aromás, és van íze is, nagyon finom.

szőlőmag, mákolaj, lenolaj, dió és mogyoróolaj mind fincsik de azok még drágábbak. azokat max saláta készítéshez, de oda is csak óvatosan.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 21:58:20

egy liter kb. 20-30 ojró, minőségétől függően. luxus pur.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 22:10:20

amúgy meg olívaolaj minden másra, megfizethető és egészséges is.

2015.10.12. 22:10:54

@sugargiraffusplumps.: Oups, de én "ettem", jobban mondva kóstoltam. Viszont már tudom, hogy hol van a félreértés. Te valószínűleg a salátáknak szánt, hidegen sajtolt kókuszolajat ismered
(Onnan gondolom, hogy a szőlőmagolajat besorolod az illatos, aromás kategóriába, pedig az alapvetően nem az. Ugyanis az az egyetlen olyan olaj a napraforgón kívül, amivel majonézt lehet készíteni, úgy hogy ízben és állagban ne térjen el a hagyományostól. Perwsze, ha nem direkt salátaolajnak készítik).
Viszont van a hidegen sajtolt kókuszolajnak egy sokkal sokrétűbb felhasználási módja is. És ez az igazán drága. Amelynek rohadtul nincs semmi íze (nem akarlak elkeserítni, de az ízt utólag adják hozzá iparilag a salátaolajnak szánt mennyiségnek ... igen, először kivonnak belőle mindent, aztán hozzáadnak ... ilyen ez), és az extra szűz olivával ellentétben méis alkalmas sütésre. Mna, az tényleg egészséges. De nem az íz miatt ;).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 22:21:51

@Pink Petsch: nem, a kókuszzsír az aromás! holnap lefotózom az üveget amelyiket venni szoktam. de a legjobbakat nem is boltban vettem hanem gyógyszertárban rendeltem eddig.

2015.10.12. 22:33:04

@sugargiraffusplumps.: Figyelj, ez egy ipari eljárás, nincs ezen mit sokat ragozni. A napraforgó, repce, kókusz, dió. szőlő és egyéb olajaokból elsődleges szinten kivonnak minden aromát és ízt, amit még nyereséges zsinten lehet. Ugyanis egy dió-olajból nem tudják végleg száműzni úgy a dióízt, hogy ne kerüljön 6 euróba (hasraütéses ár, de azért kb. fedi) negyed literje. Annyiért meg senki sem venné meg, bármennyire is egészséges meg fasza az élettani hatása.
Vannak egyes növények, amelyekből könnyű, vagy egyszerűen nem is kell (mint a napraforgó) az ízanyagot iparilag eltávolítani. Ezek az olcsó olajok. Nem biztos, hogy rosszabbak, sőt ... Azt hiszem, pont otthon nyomul a Floriol az Omega nem-tudom-hánnyal az sima napraforgóolajaiban. Ez csak sima parasztvakítás, amiért fklakononként plusz 100 forintot kérhetnek. Felejtős.
Különben, én a mindennapi főzéshez a repceolajat kedvelem a legjobban, mert van egy enyhe "mellékíze", ami nekem bejön. De mondjuk majonéznek sosem használnám.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 22:39:00

@Pink Petsch: szerinted ki venné meg azt a dióolajat amiből kivonják a dióízt? hát azért vesszük meg elsősorban! :)

2015.10.12. 22:50:03

@sugargiraffusplumps.: Khm, nem feltétlenül ... a dióolajnak azért markáns dióíze van. Mondom markáns .. nem tudod elfedni semmivel ... ha bécsit sütsz benne, vagy sültkrumplit, vagy gombát vagy bármi mást ... mindnek lesz egy enyhe dióíze.
A kókuszolaj esetében megoldották, hogy még elfogadható kereskedelmi áron kapható legyen, miután kivonták belőle a jellegzetes kókusz-aromás ízt (az illat azért megmaradt, és többnyire épp ezért keleti/ázsiai jellegű kajákhoz használják az éttermek).
De a dióolajban sütött ételeknek kikerülhetetlenül lesz egy enyhe diós utánérzetük, míg a kókuszolajban sütötteknek csak az illat szintjén ... az ételeken már nem fog érződni.
Amiről meg szó volt, ugye, hogy az egészségesi meg pozitív élettani hatás, ami mindkét esetben jobb, mint a sima napraforgó olaj.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 22:55:52

@Pink Petsch: de ezeket a kurvadrága olajokat nem sütésre használjuk, ez max. salátaöntet vagy domináns ízek kedvelőinek pirítjuk rajta a kaját. nomeg bőrápolásra, szappanokba is szuper. de majd johnny referál, ő a szappanguru.

2015.10.12. 23:02:01

@sugargiraffusplumps.: Hm, nem olyan értelemben használjuk sütésre, mint a magyar konyha teszi. De wokban pirításhoz például (nemcsak ázsiai kajákhoz) egészen gyakran használják az éttermek.
A salátaolajok, az teljesen más kategória. Azok egyáltalán nem sütésre valók. Nem azért, mert sztrájkolni kezdene a padlizsán, hanem mert túl intenzív ízűek (ezért salátáknak valók, ahol a hőkezelés nem szabadít fel plusz/mélyebb ízeket) a sütéshez.

CID 2015.10.13. 08:30:57

Asszem, ezek után maradok a mangalica zsírnál.

szoke_j 2015.10.13. 08:57:09

Az év kezdésekor volt a Tesco-ban is egy akció, műanyag nyuszis kulacsot adtak a kakaó por mellé. Sajnos használhatatlan. Nem lehet rátekerni a tetejét rendesen. Kinek van szüksége egy olyan kulacsra, amit nem lehet lezárni? De hát ajándék lónak nem nézzük a kulacsát. :-)

Vadászok Őrangyala 2015.10.13. 10:34:58

Auuuu, te jaúúúú ég... :(

neet 2015.10.13. 11:25:51

@Pink Petsch: 5 éve nem alszom
szerinted?

neet 2015.10.13. 11:32:50

@szoke_j: hehe, a homokozóban viszont nagyon bevált a 3 évesnek :D) a 10 viszont 2 napig csöpögő szörppel jött haza a suliból, szal ment a levesbe.. kb arra jó, hogy ha kertipartizunk és mi nagyok dobozból isszuk a sört (najó, max a sokadikat, addig a nem hagy a gondolat, h mi minden lehet a peremen..., najó, gyerekes bulin nem lehet sok sört vedelni, hagyjuk ezt, kitöltöm csók), ők ihatják ebből az üccsit, és nem fordítják fel lezárva sem. Itthonról elhordozni nem lehet.

GQ 2015.10.13. 16:34:38

@atpijkamo: az a baj, hogy ez egy ilyen blog. mindtuggyuk. az általad sorolt témákat meg másik blogokon vesézik ki. szóval nem adok igazat (nem mintha számítana :) )

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.13. 16:39:36

@GQ: Ezen a fórumon is lényegesebb dolgokkal szoktunk volt foglalkozni, csak az utóbi időben jön csupa ilyen szarság. A hatás kevéért írtam. Lehetett volna az is, hogy "mások meg orindzsvéjsszel, meg gyógylámpával szívnak, az a komoly dolog, nem a műanyagtál."

lcsaszar 2015.10.14. 14:50:27

Volt idő, amikor a tavalyi napraforgóolaj már elfogyott, az új préselés még nem került a boltokba, és repceolajjal pótolták a hiányt. Na annak volt meglehetős gépolaj íze. Ugyanolyan flakonban árulták, mint a Vénuszt, hogy a gyanútlan fogyasztó csak lekapja a polcról. De ma már behoznak napraforgóolajat mindenféle sötét csatornákon, sokat lehet erről olvasni.

A margarint én nem ítélem el. Napraforgóolajból készül, hidrogénezéssel. Ugyanaz, csak kenhető lesz, ami jobb, mint ha olajos kenyeret ennék.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.14. 15:08:53

@lcsaszar: Akkor már lemagolaj a kenyérre, pirítósra.

Peetee 2015.10.15. 12:27:42

Majd elfelejti idővel a büdösgyökér vásárló, hogy nyert valamit - gondolták az akció szervezői.

gt_ 2015.10.15. 16:01:28

@Firestarter.18: Tudom, hogy az emberek - jelen esetben egy nagyobb cég nevében - hazudnak, de ez a bolg éppen ezt próbálja kordába tartani. Én csak annyit szeretnék, hogy maradjunk a tárgynál.Éhező gyerekek, nem működő gazdaság, stb. is fontos téma, de nem ide tartozik. A tárgy bagatellizálása ezekre való hivatkozás alapján inkább árt mint használ. Ezzel inkább másik (egyébként létező) fórumokon kéne (kell) foglalkozni. A "titok" amit megosztottál, nem csinál bennem semmilyen törést, mivel pont egy multinál dolgozom, ahol vannak hasonló nyereményjátékok. Sőt azt is tudom, hogy itt nem tesz el senki semmit a nyereményekből. Talán ez annak is betudható, hogy mi nem szervezzük ki a dolgot, és kellően szigorúan veszik a lopást. Lehet ezt kellene a nestlénél is csinálni...
süti beállítások módosítása