Tékozló Homár

Se tudást, se élményt nem kapott a csigasütő tanfolyamra váró lelkes háziasszony

2015.10.16. 15:37 | Homár Hilda | 128 komment

screenshot_2015-10-16_15_04_22.png

Azt szerintem jól megtanulta a magyar, hogy ajándék lónak nem szabad nézni a fogát, pedig ebből mindenféle bonyodalmak származhatnak, mint például Zsuzsa esetében, aki névnapjára kapott egy kenyérsütő tanfolyamon való részvételt, amit addig-addig akart elindítani a frissen induló konyhaműhely, amíg a nagy akarásban tönkre nem ment. Mit lehet ilyenkor tenni? Megkérdezzük, de szerintem kb. keresni kell a neten egy jól leírt, sokak által kommentelt kenyér- vagy kakós csiga receptet, mert, ha ez tényleg csak egy marketingfogásként szórt ajándékkártya volt, nem hiszem, hogy sok reklamálható dolog maradt rajta. Az idegeskedést pedig kivételesen biztosan nem éri meg az ügy.

Kedves Homár!

Februárban a névnapomra kaptam egy kártyát, amit a Mamma d'Oro cég bocsátott ki: sütős tanfolyamra lehet beváltani (elméletileg). A kártyán érvényesség és egyéb feltétel nincs. A  honlapjukon sem. A kártya nem névre szóló. 

Március 8-án jelentkeztem az egyik meghirdetett alkalomra, március 16-ra. Március 11-én reagáltak (március 8. óta), azzal, hogy sajnos betegség miatt elmarad az óra. Új időpontok nem nagyon voltak a honlapon, akkor azt ígérték emailben, hogy hamarosan felkerülnek újabb időpontok. 

Júniusban újra írtam, hogy szeretném beváltani a kártyámat, mikor lesznek új időpontok. Március óta nem lettek új, meghirdetett időpontok. Elhajtottak különféle indokokkal: a cég nem indult be, a levélből kiderült, hogy a márciusi alkalom se betegség miatt maradt el, hanem azért, mert nem volt elég jelentkező (szavahihetőséget így az ember kezdi egyre jobban megkérdőjelezni). Aztán jött a válasz "legcsúnyább" része: tulajdonképpen nekem nincs is jogom beváltani ezt a kártyát, mivel ők ezt ingyen osztogatták partnereknek, reklámajándék volt. 

A történethez tartozik, hogy én a kártyát ajándékba kaptam, nem kérdeztem, hogy az ajándékozó hogyan jutott hozzá (nem is érdekel). De úgy gondolom, hogy nekem semmi közöm ahhoz, hogy egy ajándékkártyát a cég milyen módon adta ki, épp az a lényege egy ilyen kártyának, hogy szabadon ajándékozható, minden bizonnyal nem az fogja beváltani, aki vette, ebben az esetben kapta. Kértem a céget, hogy akkor kompenzáljanak, de erre se voltak hajlandóak. Azt is írták, hogy ősszel valószínűleg lesznek új időpontok. 

Szerintem a cégnek, attól függetlenül, hogy ingyen osztott ki kártyákat, ugyanúgy be kell váltania. Már nagyon ősz van, de új időpontok nincsenek az oldalon. Az ajándékkártyát még mindig hirdetik a halott honlapon. Facebook oldaluk is leállt elég rég.

Vajon ezt a kártyát hogyan tudnám beváltani vagy az értékét megkapni?Bevallom, már nem igazán szeretnék velük együtt sütögetni ezek után. Most már nem az a célom, hogy én járjak jól, hanem az, hogy a cégek tanulják meg, hogy a tetteiknek következménye van és nem verhetik át a fogyasztókat. Tudnak nekem a fent vázolt esetben segíteni?

Csodás PR cikk a cégről.

Üdvözlettel: 

Zsuzsa

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Black Hole 2015.10.17. 01:33:52

Há' nem értem a sirámot! Nulla pénzért nulla szolgáltatást kapott! Az arányok teljesen rendben vannak. Bárcsak ilyen kiegyensúlyozott lenne a világon minden!
Az jutott eszembe, mikor Móricka bemegy a boltba.
-Csókolom!
-Szervusz! Mit veszel?
-Kanyart! Csókolom!
-Szervusz!

gabors 2015.10.17. 05:21:35

@hobbitroll: "a földön az IQ állandó, csak egyre többen vagyunk rá. "

termodinamika 6-dik torvenye !!! :-)

ezt meg nem hallottam ...

Manyecska 2015.10.17. 06:45:36

Èn pizzàscsigàt szoktam sütni lehet nem vagyok sikeres?

Manyecska 2015.10.17. 09:53:15

Sajnos a csigàba való kukoricàval lábat lyegelek két napja de hidd el poszter ez adja meg a bukéjàt xd !! amúgy meg tészta kinyújt...meghint...felcsavar..ujjnyi darabokra szel..asztàn v.függőlegesen sütöd ahàny hàz..ugye..p

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2015.10.17. 10:14:25

@hobbitroll: De jó lett volna! (Mentem volna a levesbe én is, nem baj, legalább aludhatok :P )

bekbórd! 2015.10.17. 13:42:36

Huss, a sok csiga nem szétszaladt!
Szerintem a nettóskodó poszter inkább a fillérb...ó ajándékozónál reklamáljon. Aki meg legközelebb ajándékozzon Quelle katalógust, abban semmit sem ígérnek ingyen.

PongLenis 2015.10.17. 14:30:43

Mekkora soher parasztnak kell mar lenni hogy valaki egy ingyenes kupont ajandekozzon el.
FENYOUNNEPEN lehet en is postaladabol kikukazott szorolapokkal lepem meg SZERTTEIMET.
Amigy ha az adocsalos poszter a het fillerbaszo hulyeje akkor ez itt siman jo a masodik helyre szerintem.

2015.10.17. 14:41:59

╭━━━╮╱╱╱╱╱╱╱╱╱╭╮
┃╭━╮┃╱╱╱╱╱╱╱╱╱┃┃
┃┃╱╰╋━━┳┳━━┳━━┫┃╭┳━━╮
┃┃╱╭┫━━╋┫╭━┫━━┫╰╯┫╭╮┃
┃╰━╯┣━━┃┃╰━╋━━┃╭╮┫╭╮┃
╰━━━┻━━┻┻━━┻━━┻╯╰┻╯╰╯
╭━━━╮╱╱╱╱╱╱╱╱╱╱╭╮╱╱╱╱╭╮
┃╭━╮┃╱╱╱╱╱╱╱╱╱╱┃┃╱╱╱╱┃┃
┃╰━━┳┳╮╭┳┳━━┳━━┫┃╭┳━━┫┃
╰━━╮┣┫╰╯┣┫╭━┫━━┫╰╯┫╭╮┣╯
┃╰━╯┃┃┃┃┃┃╰━╋━━┃╭╮┫╭╮┣╮
╰━━━┻┻┻┻┻┻━━┻━━┻╯╰┻╯╰┻╯

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.17. 16:01:55

@PongLenis: Ah, maximálisan egyetértek. Rokon lelkek lehetünk. (Ha nem veszed sértésnek.)

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2015.10.17. 16:10:29

Azért kakaós csigát sütni nem olyan nagy dolog, ha ilyen tanfolyamra kanék kupont, akkor tuti megsértődnék...
A kuponos témában számomra emlékezetes a Bónusz Brigád egyik kezdeti ügyfele, a pizzéria nem korlátozta az eladott kuponok számát, több ezret vettek, csődbe is ment a cég, a brigádosok válthatták vissza a kuponokat...

hobbitroll 2015.10.17. 16:15:28

@Manyecska: azt a sóher mindenedet. Nem mondták még neked, hogy nem így kell gombás-kukoricás pizzát csinyánie' te csájé? :)
Láccik, hogy nem vó'tá' tanfoJamon, a hapcit sem tartod be, maj' LYól rádküldöm a nébihet :P

2015.10.17. 16:51:00

Vajon ezt a kártyát hogyan tudnám beváltani vagy az értékét megkapni?

Beváltani hogyan tudod arról fogalmam sincs, de az értékét szerintem egy istállóban a ló mögött találod meg a földön!
Különben mióta fizetik ki az ingyen kuponok árát!

igazságos. 2015.10.17. 17:43:05

Tudok kakaós csigát is sütni, mégsincs pasi, akinek süthetnék, sikeres -e vagyok!?

Most épp gesztenyés sütit csiáltam kakaós piskóta alappal és gesztenyés krémmel, mint a nanukk szelet olyasmi

Amúgy a poszter legközelebb ne fogadjon el ajándékkártyát mer az átb@szás akkor is ha be lehet váltani

K@cs@gség ilyet adni bárkinek

Ha kell tanfolyam akkor befizetek rá gyüjtök zsét oszt cső

igazságos. 2015.10.17. 17:45:32

@Cicmen: ajándék kártyának ne nézd a fogát

Ajándékkártyától pízt sose várj nem erre találták fel

Mondjuk egy apple ajándékártyának örülnék de minek jobb ha odaadod pénzbe

Black Hole 2015.10.17. 17:48:29

Ha olyan kakaóscsigát sütnek a tanfolyamon, mint ami a képen van... Szóval ki az a perverz állat, aki kakaóscsigára...
Ez egy Kovi filmben is megállná a helyét. Köszönöm, inkább nem kérek!

igazságos. 2015.10.17. 18:00:32

A poszter MEG AKART TANULNI SÜTNI

Innentől kezdve aki ezt kifogásolja b@ssza meg magát hogy rohadjon ki a bele

Én támogatom a posztert az egyszerűbb sütikkel kezdje mint pl, piskóta, muffin, angol szelet, fánk, kelt tészták és gőz felettiekkel később

Én most törtem el a habverőlapátot is de sebaj a lényeg h kész a süti, kemény volt a vaj de apróra összevágom mindig mert úgy jobb keverni 20 deka cukorral

200 ml tejet 1 evőkanál liszttel sürü péppé főzünk, ez sok süti alapja ezt mindenki tanulja meg
Oszt a vajba belekeverjük miután kihűlt, lesz alapkrém

Ebbe tehetsz bármit diót, gesztenyét, kakaót

A piskóta meg 6 tojás 6 evőanál cukor kikeverjük géppel utána kézzel adjuk a 6 evőkanál lisztet amibe sütőport is tettél

Oszt kész a sutid

Kakaóscsiga 1 éjszaka alatt hidegben kelt tészta (liszt, amibe belerakjuk az 1 pohár langyos tejbe (mikróba 30 mp kb) rakott élesztő1 1 kávéskanál cukorral) az alap kinyújtod csokit rárakod feltekerni mint a piskótát osz ujjnyira vágni és lefektetni sütőpapírra bekened tojássárgájávak ott is keleszted

Ja úgy finomabb ha mindkét odalát megsütőd

igazságos. 2015.10.17. 18:03:39

Nem kell stresszelni ha elrontod de ne a szufléval kezdd el :)

Másodjára harmadjára sikerülni fog ha drága a tojás csinálhatod négyből s kisebb tepsivel

Keresni kell olyan recepteket amit úgy érzel elsőre menni fog
De a házi piskótánál nincs jobb

PongLenis 2015.10.17. 18:05:32

@atpijkamo: Nem veszem. De csak semmi buzulás!

igazságos. 2015.10.17. 18:06:41

@Orbán Viktᴏr: a CSICSKA AZ A SZÍJJÁRTÓ F@SSZOPÓ, A KÓSÁVAL MEG A ROGÁNNAL HÁRMASBA

Igazad van mind gecik oszt nem tudják hol a helyük

Én Simicskáak adnám a TV2-t el van átkozva az a csatorna

igazságos. 2015.10.17. 18:07:51

Eccer láttam a Blikkbe egy palit akinek ORBÁN VIKTOR MEDÁLJA VOLT
Azóta se tudok napirendre térni eme dolog felett

Xd

igazságos. 2015.10.17. 18:11:07

Ehh nehéz lehet Orbán Viktornak lenni az a sok talpnyaló mindig csak akar tőle valamit

Há én nem tom de azt a Mészáros Lőrincet ágnám le először a disznótorba

A lázár Jani meg magáról túl sokat képzelő baromarc hiápa kajtat sose lesz belőle miniszterelnök mer kevés ahhoz

igazságos. 2015.10.17. 18:14:39

@PongLenis: de várjá a poszter elfogadta

De nem sértődsz meg ha ezzel azt is tudatják h nem tucc sütni menjé tanujjá meg!?

A kövèr nejednek se adsz fitnessbérletet mer veszi a célzást hiába mondja a pali a reklámb h ajánlani fogom a nejemnek is

Há biztos kapott ezért a fejére otthon

Tényleg k@cs@gség ilyet adni mert akkor célzol is vele vis ismerhette az illető mit akar a poszter s direkt megsz@patta

Gáz

Manyecska 2015.10.17. 19:16:20

@igazságos.:igen..en meg szoktam forditani a sutot ugy egyszerubb ket oldalt sutni xd

lcsaszar 2015.10.17. 19:29:31

Abból a kakaós csigából valami fehér gusztustalanság szivárog, nem akarom tudni, hogy mi az. Szerintem Zsuzsa jól járt, hogy lemaradt a csigasütés rejtelmeiről.

Másrészt. Ha be akar iratkozni egy ilyen sütés-főzés tanfolyamra, az nem kevés pénzbe kerülne. Szóval kérje csak el a kedves barétnéjátől (akitől az ajándékkártyát kapta) a tanfolyam árát. Az ígéret szép, szó... mint tudjuk. Érvényesítse a jogait, ne legyen nyuszi. Javaslom még az új tanfolyam helyszínére közlekedés költségét is beírni a követel rovatba, ha netán messzebb van, mint az eredeti lett volna.

Mondjuk én nem hiszek az ilyen tanfolyamokban. Akit jó édesanyja nem tanított meg kislány korában sütni-főzni, azt beirathatod akármilyen tanfolyamra, vehetsz neki akárhány szakácskönyvet. Kivétel, akiben van veleszületett érzék.

Én egyszer egy díszes kartonra kézzel írt kuponszámot kaptam Karácsonyra.... És elfogadták...!

Manyecska 2015.10.17. 19:31:05

@Black Hole: most mit izelsz...laziccsa a tesztat..pfejj xd

Black Hole 2015.10.17. 19:37:27

@Manyecska: na de azt a tanulóknak kell vinni? Vagy csak egy orgia van csigasütő tanfolyamnak eladva, vagy mi? Esetleg minden női hölgy visz még egy embert, hogy ne csak sokan legyenek, hanem elegen? Ki tudja miért van a nőknek ingyen? Lehet a férfi tanulóknak fizetős.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2015.10.17. 20:03:42

@PongLenis: Most vaze ha én kapok egy csigasütős kupont, akkor odaadom valakinek. Pl. kollegának, akivel nem vagyunk túl jóban :D:D:D:D:D

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.17. 23:26:16

Arról tud bárki bármit, hogy balra, vagy jobbra tekeredő csigát tanítottak volna?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.17. 23:32:53

@Az antiochiai szent kézigránát: Tudhatnád, hogy az északi féltekén a kakaóscsigák az óramutató járásával ellentétes irányban tekerednek.

igazságos. 2015.10.18. 06:26:26

@ColT: amatőr gondolkodás

Így csak te szívod meg a végén

Akivel nem vagy jóban azt magad mellé kell állítani főleg kollégát

Bosszú édes, de akivel sokáig vagy egy helyen, azzal nem biztos hogy clravezető :)

igazságos. 2015.10.18. 06:29:14

@lcsaszar: ez hülyeség van rokon akinek nem tanítottak meg semmit de tud sütni magától

Ha akarsz megtanulsz, de aki elsőre feladja, mert 1-2 süti nem sikerült, az ne reméljen

A könnyebbekkel kezdte, a pizzasütés is sütés

Az akarat a lényeg nem a flambírozással kell kezdeni a palacsintasütésre is rá kell érezni

PongLenis 2015.10.18. 06:42:36

@igazságos.: persze hogy elfogadta, hat ingyen vooot! Sot most meg koveteli az arat. Az ingyennek.

PongLenis 2015.10.18. 06:46:49

@lcsaszar: az elet egyik nagy tanulsaga, (es ezt most ingyen osztom meg) hogy barmit, barmikor meg lehet tanulni. Foleg manapsag, amikor a youtube-on a vajaskenyerkeszitesrol is 10 perces how to videok vannak.

PongLenis 2015.10.18. 07:02:24

Dehogy a poszter is jol jarjon, kakaoscsiga: (ingyenes tanfolyam!!!)
1. Tesztat gyurunk
2. Kinyujtjuk
3. Megkenjuk kakaos kremmel
4. Feltekerjuk
5. Felszeleteljuk
6. Megfoorditjuk, es sutoben megsutjuk

A heten tovabbi tamfolyamokra kerul sor:
Hetfo: vanilias csiga (20 ezer ft)
Kedd: kokuszos csiga (20 ezer ft)
Szerda: lekvaros csiga (20 ezer ft)
Csutortok: (nutellas csiga 20
Ezer ft
Pentek: homaros csiga ( 20 ezer ft)
Szombat-vasarnap szunnap!!!

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.10.18. 07:47:34

Aki ilyen tanfolyamon akar megtanulni kakaóscsigát sütni az inkább áramot vezessen ne háztartást... Énédeskicsifaszom, ennyire nem lehet valaki kicsinyesen buta! :D :D :D :D

Kommentek olvasása közben meg alig bírom abbahagyni a röhögést... Csigák szétszaladnak... bazzeg, elképzeltem! :D :D :D

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.10.18. 07:48:59

Zacskós leves receptje nincs meg valakinek? :O :D

PongLenis 2015.10.18. 08:00:26

@Mityu Addideapénzt kft LE: nolyen tanfolyamot
Is inditok (10 ezer ft) kuppnok hamsrosan kaphatoak!

Manyecska 2015.10.18. 08:39:20

@PongLenis: oszt lemegy a pinczebe vajat csipegetni pszichiatere ajanlasaval..

Manyecska 2015.10.18. 09:43:57

@Mityu Addideapénzt kft LE: most szervezem a tanfolyamot psszt..a gyogytesin mind felkaru..fellabu.kaszàlni fogok érzem xd! mindjuk ott kezdodnek a problémàk hogy végy...ahhoz jàrni is kéne.érdekes biciklizni simân tudok a gyogytornasz sikoltozna xd csak ugy husssss nentem q sebeszet folyosojàn gipszben azt mondjàk öröm vokt nézni.anyâs behaltam xd ja elkanyarottam a szent thémàtol boccs

Manyecska 2015.10.18. 10:08:59

@atpijkamo: Papí! Végre egy vicc hat év alatt :DD :D :) én meg ezen röhögök fél órája@igazságos.: anyám 65 éves de főzni ma sem tud:D vazze a palacsintát úgy süti hogy a szomszédok a füst miatt ordibálnak folyton.., beszólt a férjem/annó/ amikor beléptünk hogy +mivan mama koncert lesz?? + :DDD ja eszt is mondtam. Pósztert lehet már tényleg...?

Manyecska 2015.10.18. 10:35:03

Ja, ingyen tudod mi van?? A közösségi munka amit éreccségiig kell teljesíteni a csimótáknak!! a páárom szerint rabszolgamunka.:D.. Tegnap három órán át hadisírokat gondoztak. a bokáig érő sárban :D Hadd szokja monnyuk, igaz nagypapí sírját rendszeresen takaríttyuk vele..., de mindezt INGYÉR. ON Kapott érte hadikupont.Eskü!! :D

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.18. 11:01:38

@atpijkamo: Ó, én műveletlen. Na ezt felírom közvetlen a balra görbűlő kifli alá, hogy el ne felejtsem... :D

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.18. 11:14:13

@Manyecska: Aztán vigyázzá! Ha nem válthatja be, még posztolja a homárra, hogy átcsesztétek a fejét :D

Vadászbaszó nyúl 2015.10.18. 11:39:23

@igazságos.: menj el a Kék Osztrigába, ott biztos lesz, akinek süthetsz.

igazságos. 2015.10.18. 12:49:11

@Vadászbaszó nyúl: finom volt az ebéd nyúlbecsinált nyúllevessel nyamm

igazságos. 2015.10.18. 12:50:46

@Manyecska: de hogy mekkora szemétládák lettek az emberek ilyet jándékzni én visszaadnám egyből inkább e adjon semmit se b+

Xezs 2015.10.18. 13:36:15

Bombagyártó és fegyverjavító kártyát ajándékozzatok inkább, hamarosan szükség lesz az efféle tudásra.

Xezs 2015.10.18. 13:40:58

Az én kedvenc szarrágó ajándékom egyébként az írott CD. Érted, megveszi a nyers TDK-t vagy Philipset és ír rá zenét. A címet meg ráírja filccel. Majd ezt odaadja szülinapra vagy névnapra.

Dikusz 2015.10.18. 14:01:37

@Mityu Addideapénzt kft LE: én meg a te hozzászólásodra kezdtem el a röhögést, és még hozzáképzeltem, hogy a kakaós csigák szaladnak szét. Lelki szemeim előtt látom, hogy a kezdő cukrászok hogy szaladgálnak a konyhában az oldalról a hátukra fordított csigák után. :))))

lobster thermidor 2015.10.18. 15:14:30

Az feltétlenül az ajándékozó nagyvonalúságról árulkodik, hogy egy céges ajándékként kapott ingyenes kártyát ad valakinek névnapi ajándékba. Javaslom, hogy legközelebb alig használt papír zsebkendőt, vagy egy kinyitott doboz kólát ajándékozzon, azzal nem érheti a megajándékozottat ekkora csalódás.

Black Hole 2015.10.18. 16:23:48

@Xezs: ha már szarrágó ajándék! XY vett 3db teás bögrét. De kissé mérges vó't, mert csak kettő kellett volna. Dehát ugye, ha egyszer készletben van, meg még mindig olcsóbb a 3db készletben, mint darabonként kettő... Kívül egyformák, belül az egyik sárga, másik ződ, harmadik kék. A kék lógott ki a sorból. Mondom, hát basszus, nem fér el a szekrényben? Ááááá, már úgyis annyi van... Izé, nem most lesz a fiad névnapja? De. Akkor...
Oszt' én meg mondtam a fiamnak, hogy ha kap valakitől névnapra kék belsejű teásbögrét, nyugodtan bassza ki.

igazságos. 2015.10.18. 19:36:58

@Xezs: hamarosan sugárzásvédő ruhára lesz szükség

@Black Hole: há annál amit a poszter kapott még egy bögre is ajándék

hobbitroll 2015.10.18. 19:39:17

@Mityu Addideapénzt kft LE: az nincs, de megajándékozlak a polipropilén recepTYével

1. Vegyünk tíz csomag ropit.
2. Adjunk hozzá 1 liter vizet.
3. Főzzük 1 órán keresztül, majd szurjük le a levét, a fennmaradó ropimasszát dobjuk ki, arra már nem lesz szükség.
4. A lébe tegyünk egy félkilós polipot, majd főzzük ismét 1 órán keresztül.
5. Szűrjük le újra és máris készen van a polip-ropilén.

Black Hole 2015.10.18. 19:52:48

@igazságos.: teljesen félre érted a dolgot. Egy bögre persze, hogy lehet ajándék, ezzel semmi problémám nincs. Mivel nagy teás vagyok, így én is tudok örülni neki, ha kapok egy szép, nagy bögrét. Hanem ez a "mijafaszt csináljak ezzelaszarral? Ja, a fiadnak névnapra...".
Namost, a poszter kapott egy ingyen valamit, de a szóban forgó bögre már egyszerűen mínuszba megy át, mivel a 2db egyesével árusított bögre drágább volt, mint a 3db egybe csomagolva, így a fiam számára szánt bögre nem, hogy ingyen volt, hanem egyszerűen pénzt hozott a házhoz. Kb mintha a poszter ismerőse pénzt kapott volna azért, hogy vigye már a kakaóscsiga tanfolyamra szóló jegyet a picsába, csak már valahogy szabaduljanak meg tőle! Éééérteeeed? :)

Black Hole 2015.10.18. 19:55:22

@hobbitroll: mivel jelentős múltam van a műanyag-iparban, ezt a kommented igazán nagyra értékelem :)))

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2015.10.18. 19:58:39

SPAM
www.facebook.com/kilatas/posts/1065804060119258

@Xezs: A külseje mindegy. Az a lényege, mi van rajta.
Főleg ha olyasmi, ami itthon nem kapható.

@igazságos.: Akivel én nem vagyok jóban, azzal egy levegőt se akarok szívni, nem hogy még foglalkozzak vele

Dikusz 2015.10.18. 20:44:58

@Black Hole: volt régen egy kabaré, amiben ha jól emlékszem, egy nagynéni által kötött iszonyú ronda sárga harisnya járta körbe a világot. Pár év múlva karácsonyra a nagynéni kapott Ausztráliából egy csomagot, benne egy iszonyú ronda sárga harisnyával. Nagyon megörült neki, azt mondta, hogy már rég vágyott egy ilyenre.
Lehet nektek is így kellene, plusz még mellékelni ingyenes kupont egy kakaós csiga sütő tanfolyamra (ez úgyis jól megy a tea mellé), amit Timbuktuban tartanak. Egyébként szeretek teázni, így egy-egy akciókor (nem minősíteném magam ebben az esetben) ha egy finom tea megvásárlásakor még + egy teásbögrét is adnak, akkor képes vagyok megvenni, mert hű de megéri. Ebből az okból, már elég sok egymástól teljesen különböző nyomorult bögre gyűlt össze, amik miatt nem lehet elférni a konyhaszekrényben. Nagyon szívesen küldök egyet, ha elfogadod.:)))

Dikusz 2015.10.18. 21:04:47

@hobbitroll: ez rendkívül jó recept, lehet szakácskönyvet kellene kiadnod hasonló hasznos ötletekkel. :)))
Valószínű nagyobb sikered lenne vele, mint az egyik csodálatos bulvárlap főzőrovatában az ott receptjeit a szerencsétlen olvasóra rátukmáló konyhaközelben lévő szakembernek. Mindenesetre szórakoztatóbb volna. Biztos volnának olyan idióták, akik kipróbálnák.:)
@Xezs: régebbi években a munkahelyemen szokás volt karácsonyra adni apróbb ajándékot. Neveket húztunk, és úgy próbáltuk kitalálni mit ajándékozzunk. Karácsonyfát állítottunk, sütit hoztunk, jól éreztük magunkat. Egyszer kaptam egy kollégától a céges közös kirándulásunkról készített CD-t a fényképezőgép is céges volt. Gáláns ajándék volt, jellemző a kollégára. Az egyik munkatársnőnk pedig mindig az unokái megunt játékaiból választott ajándékot (műanyag kisautó, kis mozaiklátcső, egy sima bolti gyertya,stb). Ez még szarrágóbb volt.

Black Hole 2015.10.18. 21:13:00

@Dikusz: igazán rendes vagy :)
Mondjuk az igazi az lenne, ha személyesen hoznál párat, és tudnék választani. Még egy jó teával is megkínálnálak. Nem filteres teának csúfolt valamivel, ezt garantálom :)
Ja, és a lényeg! Adnék érte kötött zoknit! Úgy kaptam, bár nem sárga :-)

Black Hole 2015.10.18. 21:16:31

Kedves Admin! Azt a lehokizott kakaóscsigát nem lehetne levenni, vagy valamit csinál vele? Hát mindig elfog a hányinger, mikor látom!

Dikusz 2015.10.18. 21:26:42

@Black Hole: Köszönöm szépen az ajánlatot, te is rendes vagy. Azt elhiszem, hogy az a tea amivel megkínálnál sokkal jobb lenne az itthoninál. Lehet, hogy még a zokni is jobb (nem baj, ha nem sárga), bár azon nyilván nem szűrném át a teát:)
Azon a nyomorult kakaós csigán nem én sem tudom, mi a nyavalya van, de valóban elég gusztustalan. Nincs sok választási lehetőség elképzelni mi lehet, még soha, semmilyen üzletben nem láttam még ilyet. Lehet a poszter csinált valamit a kuponnal. Tényleg le kéne venni.

igazságos. 2015.10.18. 21:46:16

@Dikusz: nyaller csicska :) ezzel te se leszel népszerűbb

@Black Hole:

Most mi a gond nem te eszed meg

Ja túl sok lesz a cukrod ha bezabálnád

Hunne érteném 1+1 akciós bögre jobb, mint 2+1 akciósba több a kedvezmény :D

Neked semmi se jó látom nem ez a posztod

igazságos. 2015.10.18. 21:49:06

@Black Hole: találjuk fel a cigis teát

Filterbe cigit tenni és megfőzni úgy ahogy sodorják :)
Már meginn feltaláltam valamit

@ColT:
Pedig kollégát el kell viselni valahogy pláne ha régebb óta van ott mint te

Ez attól függ megérie foglalkozni vele

Mindenkivel nem lehetsz jóba lásd velem érted

igazságos. 2015.10.18. 21:52:12

Vagy cukor van raja v vanílias puding vékonyan XD d szerintem szacharin a folyékony édesítőszer

Black Hole 2015.10.18. 21:58:04

@Dikusz: a baj az, hogy ha az a fehér valami az amire hasonlít, akkor a barna rész sem biztos, hogy kakaótól barna. Inkább nem is akarom tovább gondolni, bár már sikerült. Én mondom, átok a jó fantázia :)

igazságos. 2015.10.18. 22:05:04

Az vaníliás locsoló meginn nyertem azt szoktak rá tenni

Elvileg ez darázsfészek arra szokak mézes, tejes, vaníliás cuccot önteni

igazságos. 2015.10.18. 22:06:11

Vaníliás cukorral édesített tej

Black Hole 2015.10.18. 22:06:18

@igazságos.: nem, nem és nem. Az 1 db bögre nem volt akciós! A 3 bögre sem volt akciós. Lehetett venni bögrét egyesével, meg lehetett venni úgy, hogy 3 egybe csomagolva. Az 1db annyiba került, hogy ha kettőt vettél, drágább lett, mint a 3 darabos készlet.

igazságos. 2015.10.18. 22:09:58

@Black Hole: bögréből sose elég azt csapdossuk a pasik fejéhez ha félrelépnek!

Black Hole 2015.10.18. 22:11:35

@igazságos.: egyik kedvenc teám a green gunpowder. Az kimondottan füstös ízű, mert úgy szárítják, hogy a füst ízét vegye be. Az kicsit olyan cigi ízű. Amúgy cigit kifőzni és meginni öngyik szoktak régen.

Black Hole 2015.10.18. 22:13:12

@igazságos.: akkor meg miért nem tartotta meg? :-)

igazságos. 2015.10.18. 22:15:01

Szal nyitok sütőtandolyamot a homáron napi 1000 ft

@Black Hole: á, szerintem manapság bírná a gyomor :)

igazságos. 2015.10.18. 22:16:54

És még én vagyok naiv :)

Black Hole 2015.10.18. 22:18:56

@igazságos.: ahol a nyányós, rosseb tudja mitől barna csigát el lehet adni, ott már mindent bevesz a gyomor :-)

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.10.18. 22:34:43

@hobbitroll:

Jajjj natyon köszönöm. A héten ki is própálom, csak nem tudom, hogy sózott ropi jó hozzá-e...

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.10.18. 22:40:56

@Black Hole:

"Kedves Admin! Azt a lehokizott kakaóscsigát nem lehetne levenni, vagy valamit csinál vele? Hát mindig elfog a hányinger, mikor látom!"

Gondojj arra, hogy sűrített tej van rajta... :D

Black Hole 2015.10.18. 22:50:22

@Mityu Addideapénzt kft LE: jó hát. Pont a sótlan szar. Csak arra figyelj, hogy legyen benne vastagon emulgeáló. Anélkül szar.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2015.10.18. 22:55:27

@igazságos.: 1. én vagyok ott régebben 2. szarom le, ha féreg szintjén van, én nem jópofizok :D

Black Hole 2015.10.18. 23:02:55

@Mityu Addideapénzt kft LE: dehát Kovi mondta, hogy pornó forgatás közben azt spriccelnek. Akkor? És a sűrített tej neked nem gyanús? Mikor sógornőm nyomta a kv-ba, nem tudtam eldönteni, hogy nettó ízlésficamos, vagy perverz? Szerintem gyüjjön az atom. Ha valaki ezzel a csigával megkínálna, feljelenteném becsületsértésért :)

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.10.18. 23:09:31

@Black Hole:

Az is gyanús ami nem gyanús! Pelikán elvtárs óta tudjuk! :) Egy perverz sógornőnél nincs jobb szerintem. :)

Black Hole 2015.10.18. 23:13:43

@Mityu Addideapénzt kft LE: naja, de a sógor meg egy akkora nagydarab állat! Így aztán az erkölcsöt választottam.

Vadászbaszó nyúl 2015.10.18. 23:19:26

@Black Hole: nátrium glutamát is kell, az az egész kvintesszenciája.

igazságos. 2015.10.18. 23:56:21

Olyan gonoszok vagytok mán meginn

Na mindegy húzok punnnyadni

Xezs 2015.10.19. 00:13:04

@Dikusz: Nálunk általánosban volt olyan, hogy mindenki adott egy általa megunt játékot a másiknak. Meg volt mondva hogy nagyjából milyen szintű játék kell, látszólag mindenki megértette. Csak egyvalaki nem: ő valami 3 éveseknek való gumikacsát hozott, vele külön elbeszélgetett a tanár hogy nem erről volt szó :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.19. 01:15:31

@Dikusz: "volt régen egy kabaré, amiben ha jól emlékszem, egy nagynéni által kötött iszonyú ronda sárga harisnya járta körbe a világot."

Az egy régi kínai mese, 50 éve olvastam. Tél van, hideg van, éheznek az állatok. A nyuszika talál két répát, az egyiket megeszi, a másikat elviszi az őzikének. Az épp nincs otthon, hát otthagyja neki a répát. Az őzike éppen talál eleséget, jóllakottan hazaér, meglátja a répát, gondolja, a ... nemtommi biztos éhezik, elviszi neki, stb. Másnap reggel arra ébred a nyuszika, hogy visszajött a répa.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.19. 01:23:23

@Xezs: Karácsonykor kellett ajándékot venni a társunknak. Kisorsolták a párokat, de páratlan volt az osztály, az utolsó az osztályfőnököt kapta párnak. Nagyon nem örült neki.

Dikusz 2015.10.19. 08:33:50

@atpijkamo: :)))
A "visszajött a répa", erre eszembe jutott: állítólag egy angol humorista mondta, hogy egy bizonyos produktumban mindig van, még akkor is, amikor az illető nem evett belőle.

hobbitroll 2015.10.19. 08:49:01

@Dikusz: szerintem borsó is. Legalábbis én produkáltam. Annak ellenére, hogy emlékeim szerint nem fogyasztottam

hobbitroll 2015.10.19. 08:52:47

@Xezs: nincsen ezzel semmi baj. Nálunk is volt ilyen. Én is valami kr.e. 5000-ben készült, leamortizált játékot adtam.

Manyecska 2015.10.19. 09:08:44

@hobbitroll: fogaggyunk a fiam bicaját is leamortizáltad azóta:P szegíny gyalog ment haza akkó, értékeld :P

Dikusz 2015.10.19. 09:09:24

@hobbitroll: lehet benne valami. A sajátoméra már nem emlékeszem mi volt benne, rég nem jutottam addig, hogy produkáljam. Bár be kell valljam, kísértem a sorsot sokféle gyümölcsből készült vízszínű folyadék fogyasztásával. Másét meg nem figyelem.:)

lcsaszar 2015.10.19. 09:56:37

@atpijkamo: A visszajött a répa mesét én is szerettem. De nálunk még szovjet nyusziról szólt a kemény szovjet télben...

CID 2015.10.19. 10:34:31

@Dikusz: Gyümölcsből készült, vízszínű folyadék? Rendes ember vagy te :D

Dikusz 2015.10.19. 10:59:22

@CID:
Szoktam még nevezni - ha jó benyomást szeretnék kelteni - lourdes-i szentelt víznek is.

Ha megengeditek ennek kapcsán egy vicc (nem szoktam túl gyakran mesélni, nem kell félni):

Mari néni (nem az én nevem), lélekszakadva szalad a paphoz, aki jól ismeri a néni hozzáállását a jóféle itókákhoz:
- Tisztelendő úr, jöjjön gyorsan, megjelent a kertemben Szűz Mária!
Mire a pap ezt feleli:
- Menjen haza Mari néni, igyon még egy-két kupicával, meglátja megjelenik magának
az egész Szent Család is.

Manyecska 2015.10.19. 11:10:37

@Dikusz: :DD ez tényleg így van!:D

Aureliano Buendía 2015.10.19. 18:07:28

@Vadászbaszó nyúl: nitrites pácsó nélkül szart sem ér